Már annyiszor megfordult a fejemben, hogy taxisnak álljak fedőállásban, amennyit furikázok én össze-vissza New Yorkban, a bankkártyámon lévő összeg végéhez biztosan kerülne még egy nulla. Nem mindig csak arra kell gondolni, hogy tele van a kocsim váza mosóporral, ma egy grammnyival sem találkoztam speciel, ellenben az ügyes-bajos dolgokból bőven akadt. Egyeztetések, megbeszélések, amiket jobb nem telefonon végezni, ez meg azt jelenti, hogy a meglévők mellé kaptam még egy halom feladatot. Kibaszottul pörög az élet. Az elmúlt pár órában egy új kocsit vettem át. Rendszerint havonta váltjuk az autókat, hogy ezt miként magyarázzuk… le van zsírozva. Az egyik főmuki családjának autóforgalmazó és autószerelő vállalkozása van, vagy valami ilyesmit mondtak nekem, amit csak fél füllel kaptam el. Első két évemben meg kellett tanulnom pár fájdalmas emlék után, hogy ami nem az én dolgom, vagy engem nem érint, abba jobb nem beleütnöm az orromat. Megállok egy kissé kopottas falu dél-harlemi emeletes téglaház utcaszéli parkolójában. Jól ismerem a környéket, itt nőttem fel, ennek a rohadásnak induló főbejárati ajtó kilincsét tapogattam az életem első húsz évében naponta többször, jó esetben. Nem sűrűn látogatom meg apámat, de két napja hallottam, hogy elég beteges állapotban van, ezért gondoltam ma felugrok hozzá. Hát szépen meglepődöm, hogy nem egy, hanem egyből két hasonló mimikával megáldott férfi néz vissza rám a kanapéról, ahogy benyitok. - Hello! - köszönök, mire Qadir, apám öccse - ki egyúttal az egyik főnököm is - csak int a kezével felém, vele utoljára hat órával ezelőtt beszéltem és pontosan tudja, hogy milyen napom volt, igaz, egyikünk sem számított rá, hogy ma itt is találkozni fogunk. Ami pedig apámat illeti, látom rajta, hogy megörült nekem. Ilyenkor néha elönt a bűntudat, hogy ilyen kevésszer látogatom meg. Apával mi a konyhába megyünk, én enni, mert amúgy farkas éhes vagyok és tudom, hogy itt mindig van az étterméből hazahozott arab kaja, ő pedig csak dumálni akar. Beteg volt, de azért meg fog maradni. Nekem igazából ennyi elég. Mikor befejezem az evést, Qadir is megjelenik a konyhaajtóban, kezében egy sörrel. - Van még dolgod mára? - A munkám mindig kényes kérdés volt apám és az öccse között, ezért is csodálom, hogy egy erre vonatkozó, de azért ártatlan kérdést tesz fel nekem apám Qadir jelenlétében. Talán mégsem rózsás köztük a viszony... - Csak egy lányhoz megyek át, de onnan hamar megjövök. Miért? - Gondolom azért, hogy aludjak itt, de nem fogok, mert utálom ezt a helyet. Szerencsére megakad egy másik gondolaton. - Még mindig gyorsan letudod a csajokat? - Vicces. Nagyon vicces, de neki sincs tartósabb kapcsolata, mint nekem. Őszintén szólva nem is tudom, melyik nő akarna hosszabb időn keresztül apámmal együtt lenni. Viszont ha már így felhozta a témát, ezzel kapcsolatban Qadirnak lenne némi említeni valóm. - Zach azt mondta, hogy ma kérjek dupla árat Tinától. - Nem tudom, hogy erről tud-e valamit Qadir, de ahogy látom ráncolódni az arcát, nem igazán tetszik neki amit a másik nagykutya mondott nekem. Nem igazán vágom, hogy mi a fasz van Tina apja körül, de azt igen, hogy Qadirnak marhára köze van hozzá, amit nem szívesen hangoztat. Iszok egy kis vizet, látom apámon eközben, hogy ő már megint totál elvesztette a fonalat és ez zavarja. Mindegy, leszarom, nekem úgyis mennem kell, ha meg Qadir nem mond erre semmit, akkor én is tudom a dolgomat. - Ha nem tud annyit fizetni, akkor ne baszogasd, majd én elintézem - szól utánam még mielőtt kilépnék az ajtón, majd újra húz egyet a sörösüvegéből, én meg a két öregre csukom az ajtót. Oké, van az a szabály, hogy pofám lapos, de azért nem lehet elmenni azon tény mellett sem, hogy a nagybátyámról van szó, aki azért jócskán tartozhatna nekem magyarázatokkal egy-két üggyel kapcsolatban. Az is lehet, hogy ha rákérdeznék, hogy mi ez az egész, akkor lazán megosztaná velem, de még én sem döntöttem el, hogy mennyire érdekel engem a Cruzok és Qadir közti... bármi is az. Jobb néha szimplán csak nem tudni a dolgokról, mert annyival kevesebb hülyeség aggaszt.
A nap előző történesei miatt nem a megszokott kocsival érkezek meg Tináékhoz. A lenyugvó Napról már lemaradtam, szóval a napszemüvegemet sem lenne normális felvennem anélkül, hogy a balfék feliratot ne varratnám homlokomra. Csöngetek. Nem azért mondom, meglennék ezen a forduló nélkül is, tudnám élvezni az otthonülést, vagy bemennék az apám étterme alatt berendezett vízipipás helyre és lazulnék a többiekkel, de pont senkit sem érdekel, hogy nekem most a seggemet vakarni van kedvem. Csak bízom benne, hogy könnyen és gyorsan le tudom rendezni az anyagiakat Tinával. Feltéve, ha itthon van, de... itthon van, ez tuti és sejthette, hogy ma fog egyikünk beállítani a pénzért, na hát ezúttal történetesen az én arcomat kell szeretnie, vagy nem szeretnie. - Szia Tina! - Vagy Tini, hirtelen már nem is tudom, melyikük melyik, keverem a lányokat, de ez részletkérdés. Bizonyára megjegyezte az arcomat, szóval nem kell tudatnom vele, hogy miért vagyok itt, de ha nem, az sem akadály. Jó érzést pénzért jönni, ha azt én kapom, nah, ebben az esetben nem ez a helyzet, úgyhogy bennem sem tolonganak dögivel a boldogsághormonok, legfeljebb a tesztoszteronszintem ugrik meg őt meglátva, hisz ami jó, az jó, buzi az, aki szerint Tina nem egy tízből tízes csajszi.
BAD GUYS NEED TO GET LUCKY EVERY TIME
Good guys just need to get lucky once.
★ családi állapot ★ :
Don’t go into this lightly. If you
are MINE, you need to understand I
will burn the fucking world to the
ground for power on YOU.
★ lakhely ★ :
Manhattan (is)
★ :
★ idézet ★ :
I realize that our TRAUMAS never really go
away. They live inside of us, in the deepest
darkest pits of our own tiny hells. Cocked
and loaded, waiting for someone to come
along and PULL THE TRIGGER.
- És mit mondtál neki? - A hajszárító búgásán keresztül szinte csak szájról olvasom le Nadja szavait. A csaj orosz, de hónapok óta azért jár hozzám, mert próbál megszabadulni a tipikus szőke hajától, amitől egyébként úgy nézett ki, mint egy bombázó. Most sem mondanám azt, hogy megcsúnyult a vöröstől, aminek egyébként egy igen kellemes árnyalatát sikerült eltalálni nála, de ha a nők is bejönnének, valószínűleg inkább szőkén szeretném őt. - Hogy húzzon az anyjába - jelentem ki egyszerűen. Közben megigazgatok egy hullámos tincset, hogy a kedvem szerint álljon. Amíg nem adok tükröt a kezébe, addig úgyis csak én leszek az, aki megcsodálja, vagy éppenséggel az öcsém, ha netalántán betévedne a helyiségbe. Rászóltam, hogy csinálja meg a háziját, mert utána át akarom őt vinni a lakásunk földszintjén működő kozmetikába. Sokkal jobban szeretem, ha rajta tudom tartani a szememet, de ha iskolába el merem engedni, akkor azt a fél órát is kibírom nélküle, amíg valaki eljön, begyűjti apa tartozását, aztán elhúz. Davie határozottan egy olyan pontja az egyenletnek, amit ha nem is tudok megtartani magamnak - mert a banda, amelyiknél apám felhalmozta a tartozását, nagy valószínűséggel tud mindkettőnkről -, de legalábbis nem akarom kitenni annak, amivel ez az egész szerencsétlen helyzet jár. - Az ilyesmivel csak felidegesíted őket. Egyszerűbb lett volna, ha megadod neki, amit akar. Aztán két hétig nyugtod lett volna. - Nem ismerem őt eléggé ahhoz, hogy tisztában legyek az életének minden részletével. Az viszont lejön a szavaiból, hogy nem szimplán egy őrült ex miatti emlékeknek köszönhetően mondja ezt. - Marco agya akkora, mint egy aranyhalé. Visszajött volna másnap is. - Mindig elküldöm a fenébe és valahogy mégis visszatalál. Talán új desztinációt kellene neki találnom, oda több időbe telne neki elmenni és jó eséllyel nem találná meg a haza vezető utat. Nem várok mást tőle, csak hogy kopjon le. Tisztában vagyok a saját hibáimmal és azzal, hogy számos alkalommal én magam engedtem őt vissza nem csak az életembe, de rögvest az ágyamba is; mégis úgy érzem ezen a ponton kell meghúznom a határt. Ha változást akarok a saját, az öcsém és hosszú távon az apám életébe is, akkor tényleg arra kell törekednem. Nincs több Marco, nincs több kifogás, nincs több szar meló. Hozzá kellene mennem valami gazdag pasihoz, hogy egyik napról a másikra eltörlődjön apám adóssága és még akkor sem lehetnék biztos benne, hogy nem szállnak rám pontosan ebből az okból. Ha viszont hasonlót cselekednék, gyakorlatilag borítékolható, hogy Nadja szavai mögé én magam is tapasztalatot tudnék rakni. Bármennyire is fontos nekem a másoktól való anyagi és egyéb területen megszerzett szabadság, nem tudom mikor fog eljönni az a pont, amikor nem számolom le utólag háromszor a pénzt, amit a hozzám érkező emberektől kapok, akiknek a haját csinálom. Az orosz nő adja ma a kezembe azt a néhány hiányzó bankjegyet, amivel megvan a szokásos összeg, ami után hetekig nyugalomban dolgozhatok újra látástól vakulásig, csak azért, hogy amikor apámat végre kiengedik a börtönből, ne onnan folytassuk, mint ahol abbahagyta, még mielőtt lecsukták. Haragszom rá, amiért ezt tette velünk, tulajdonképpen úgy, hogy közben nem is gondolt a két gyerekére és arra, hogy ha őt elkapják, velünk is bármit megtehetnek. Tisztában vagyok vele Bronx milyen környék, de attól még nem akarok elpatkolni idő előtt. Azt meg főleg szeretném elkerülni, hogy Davie akkor bóklásszon a lakásban, amikor én fizetek. A kozmetikus fia, akivel majdnem egyidősek, mindig szívesen találkozik vele és ahogyan az öcsémtől visszahallottam, ő maga is szereti ott tölteni az időt. Számomra mindig annál kellemetlenebbek ezek az alkalmak, mert sosem vagyok benne biztos, hogy nem találnak-e ki valami újabb hülyeséget, vagy még magasabb kamatot. Most sem vagyok túl boldog attól, hogy meghallom a csengőt, de tudom, hogy holnap már könnyebb lesz. Vagy épp nehezebb, mert kezdhetem elölről. Az ajtóhoz sétálok és mivel számítok rá, hogy ismerős arcot látok a túloldalon, nem pillantok bele a kukucskálóba, egyszerűen kinyitom azt. Még a zárakat sem nyomtam a helyükre, miután levittem Daviet a lakásból. - Hello. - Az én kedvem korántsem közelíti meg Tigerét, de legalább nem Marco az. - Gyere be. - Nem udvariaskodom túl a dolgot, egyszerűen szélesebbre tárom az ajtót, aztán pár lépést teszek befelé és máris a konyhában vagyok. Lehet, hogy mindenki tudja milyen környék ez, de hasonló ügyleteket még itt sem a folyosón szokás intézni. Kivéve, ha valakit lelőnek, az mindegy hol történik. - Kérsz valamit a pénzen kívül? - Lehet, hogy számomra nem olyan kellemes egy halom nehezen megkeresett pénz egyszerűen átnyújtani, viszont arra is rájöttem, hogy ha kevesebbet ellenkezem és képes vagyok ezt befektetésként felfogni, amitől jobb jövőnk lesz - vagy legalább az öcsémnek, de neki biztosan -, akkor sokkal kevésbé fáj tőle a fejem. A bankárával pedig csak szokott inni valamit az ember. Kávét, vagy vizet, egyrészt tök mindegy, másrészt nincs ebben tapasztalatom. Én a Marcohoz és Tigerhez hasonló alakokat kínálgatom állandóan valamivel. Nadja talán nem is beszélt annyira nemrég, amikor a haját csináltam.
Az apámmal való kapcsolatom túl komplikált. Egyfelöl mégis csak ő az, aki felnevelt, vagy legalábbis segítette az életem első húsz évét, még ha nevelésről annyira nem is beszélhetünk és kétségkívül egyből ugranék, ha valami baj történne vele. Rá ütöttem azzal, hogy nehezen adok hangot az érzéseimnek, ezzel összességében nem volt gond míg együtt éltünk és nem léptem be Qadir mellé - valójában alá - a bandába. Én a mai napig úgy tudtam, hogy ők ezt anno lerendezték egymás között és Qadir láthatóan rendíthetetlenül tartja magát a fogadáshoz, miszerint nem engedi, hogy nagyobb bajom essen. És a nagyobb baj alatt tényleg kemény helyzeteket kell elképzelni. Én speciel olykor elbizonytalanodom, hogy valóban csak azért ragaszkodik hozzám, mert tett egy ígéretet, vagy pedig számítok is neki, nem csak mint egy „katona”, hanem mint családtag is. Az évek alatt kezdek azért kiigazodni rajta, nyilvánvalóan nem hangoztatja, de szerintem mégis csak mindannyian emberek vagyunk, még egy ilyen nehéz közegben is. Apámon azonban látom, hogy félt engem. Meg tudom érteni, sosem vontam ezért felelősségre, az jobban bánt, hogy nem igazán tudok vele mit kezdeni. Jogosan érzi, hogy elhanyagolom már, teszem azt, új „családom” lett, aminek ő nem része, pedig vér szerint aztán tagadhatatlanul az. Eljöttem hozzá, s amint megnyugszom, hogy jól van, már mennék is el a dolgomra. Valljuk be, az idő nálam kulcsfontosságú, nem szeretek késni sehonnan sem, még Tinához is időben akarok érkezni és ebben apám sem tud meghatni. Itt aludhatnék nála, vagy hát mondhatni a régi otthonomban, de minden porcikám ellenzi, a hely aurája és a múltam emlékei taszítják tőlem a lakást, vagy csak szimplán van benne egy félelem, ami a személyemhez köthető. Tina esete is jól tükrözi, hogy a családtagok sincsenek biztonságban, apám pedig - bármennyire is fájdalmas ezt kimondani - egy elég gyenge láncszem. Megérkezek Tinához. Az a legrosszabb, hogy nincs hivatalos munkaszerződésem, úgyhogy jóformán azt csinálok, amit mondanak és nem azt, amiben kezdetekkor megállapodtunk. Egyébként a hivatalos munkám valami ingatlanközvetítőhöz konvergáló kifejezés. Az áruforgalmazásban, vagy hát mondjuk ki, csempészetben van izgalom és rizikó, de ott magunk vagyunk és csakis a társakkal érintkezünk, legalábbis, ha minden jól megy, és ha szívemre kellene tennem a kezem, azt mondanám, hogy még szeretem is ezt csinálni. Senki sem mondta nekem, hogy zsarolnom, kínoznom és vallatnom kell embereket, bár hülye az, aki erre nem gondol. Én még szerencsés voltam, mert volt választási lehetőségem, hogy akarok-e tag lenni, sokaknak nincs választása. Az én lelkemet is kifacsarja, ha vallatnom kell másokat, noha ilyen nem sokszor volt, de elég is annyi. Tina esete… nem, ide sem mosolyogva jövök, de ez annyiból más, hogy nincs erőszak, nem tudom, hogy a többiek, akik néha helyettem jönnek a pénzért, ők hogyan viselkednek a nővel, én úgy kezelem őt, mint egy ártatlant, akinek semmi köze ehhez az egész szarsághoz, melybe az apja tette bele a kezét. Jó, azért tudom jól, hogy egy hatalmas szemétláda vagyok, amit néha még élvezek is. Meglep, hogy ilyen lazának tűnő gyors mozdulattal nyílik az ajtó, de valamilyen szinten jól is esik, már amennyiben köze lehet hozzám, mint behajtóhoz. Tekintete nem arról árulkodik, hogy váratlanul érné a jelenlétem, ami király, remélem pénze is van. Általában szokott lenni. Azért bírom a nőt, mert egyszerű vele, ő is tudja, hogy mi kell ahhoz, hogy békén hagyjuk egymást és gyorsan elváljanak újból az útjaink, csakhogy félek, ezúttal egy kicsit nehezebb találkozónk lesz. Bemegyek. Első dolgom körbepillantani, próbálom felmérni, hogy kik vannak itt, akik esetleg hallhatnak, vagy láthatnak, ez nálam már csak ilyen reflex. Ha valaki hallana is, nem kerülnék bajba, túl könnyen mossuk tisztára minden beszélgetésünket és Tinának is nagyon vakmerő húzás lenne feljelenteni minket. Adóssággal irtó sokan rendelkeznek és bizony semelyik ember nem rest a markát tartani. - Nem - fordulok Tina felé eléggé komoly arccal. Nem vagyok bőbeszédű, bemutatkoznom sem kell már ilyen téren, ebben önmagában nincs is semmi furcsaság, ám ezúttal a szokásos csajozós dumáim is elmaradnak. Nincs pofám megvendégelni magam a dupla ár tudatában, meg amúgy sem vagyok se éhes, se szomjas, otthon hugyoztam is, szóval térjünk a lényegre. - Megvan a pénz? - Kezdjük akkor ezzel, mondjuk valamiért ebben nem kételkedem. Dominique az, aki nem tudja összekaparni a pénzt és ezáltal mindkettőnk dolgát megnehezíti, de azon a lány arcán látszik is első pillanatban, amint benyitok, hogy nem rózsás a helyzet. A konyha ajtófélfájának döntöm vállamat, karjaimat összevonom mellkasomnál, miközben Tinát szemlélem. - Lenne egy kis gebasz. Mikor látogattad meg apádat utoljára? - Biztos, hogy csinálhatott valamit az öreg a dutyiban, ami nem tetszik egyeseknek, bár fogalmam sincs, hogy mi a szart lehet ennyire elcseszni a rácsok között még a kemény bezártság ellenére is. Nem tartom valószerűtlennek, hogy a lánya esetleg már tudna valamit erről. - Úgy tűnik, van valami mozgolódás körülötte, mert szóltak, hogy dupla árat kérdjek tőled most. - Figyelem a reakcióját, igaz, tegyen bárhogy, én ezzel nem nagyon tudok mit kezdeni, meghatódni sem tudok, egyszerűen ez van, kész. Tök jó lenne, ha rendelkezne némi tartalékkal, hiába virít a helyzeten, hogy nem épp ez a helyzet.
BAD GUYS NEED TO GET LUCKY EVERY TIME
Good guys just need to get lucky once.
★ családi állapot ★ :
Don’t go into this lightly. If you
are MINE, you need to understand I
will burn the fucking world to the
ground for power on YOU.
★ lakhely ★ :
Manhattan (is)
★ :
★ idézet ★ :
I realize that our TRAUMAS never really go
away. They live inside of us, in the deepest
darkest pits of our own tiny hells. Cocked
and loaded, waiting for someone to come
along and PULL THE TRIGGER.
Davie és én akkor sem töltjük együtt minden szabad percünket, amikor mindketten itthon vagyunk, most mégis szokatlanul csendesnek tűnik nélküle a lakás. A motoszkálása, a néha a szobájából kiszűrődő meséi, amelyeket játék közben talál ki, mind olyasmik, amelyek nélkül valószínűleg már rég megőrültem volna. Az öcsém mellett tisztán előttem volt mindaz, ami miatt dolgoznom kellett, akinek biztosítanom kellett, hogy a körülményekhez képest is meglegyen neki az a gyerekkor, amire később alapozni tudja majd a felnőtt életét. Ha apánk jelenleg nem is tudott neki példát mutatni, nekem magamnak kellett annak lennem. Piszkosul haragudtam rá, amiért így elcseszte az életét, de olykor - mint jelen pillanatban is - mégis emlékeztettem magamat arra, hogy talán bele kellene képzelnem magamat a helyébe. Nem tápláltam senki felé olyan gyengéd érzelmeket, hogy valaha is az illető házastársává akarjak válni - főleg nem Marcoévá, hülye lennék - és nem éltem senkivel éveken át hitvesi kapcsolatban, hogy bármiféle összehasonlítási alapom legyen ahhoz, hogy meg tudjam mondani milyen elveszíteni az illetőt. Az édesanyámról volt szó, tehát épp annyira megrázott az elvesztése, mint a családunk bármely más tagját, azt mégsem mondhatom, hogy valaha át tudtam volna érezni azt a fajta fájdalmat, ami az öregemnek jutott. Mindannyiunknak fájt, de más-más fájdalommal küszködtünk azóta is, ki jobban, ki kevésbé. Tisztában vagyok vele, hogy soha nem lesz minden ugyanolyan, mint előtte. Ha - amikor - apámat ki is engedik a börtönből, az nem fogja visszahozni a feleségét, tehát legalább akkora esélye van visszaesni és elkövetni megint valami orbitális hülyeséget, vagy a hűvösön eltöltött idő alatt rátalál Istenre, vagy gyakorlatilag bármi másra, ami távol tartja őt attól a bandától. Hiába vagyok már felnőtt és billenek lassacskán jelentősen közelebb a harminchoz, mint a húsz környékére, az én szavam sosem ért többet ebben a családban egy gyerekénél. Ha össze akarom hasonlítani, elég szar érzés egy tizenkét éves fiú szintjén lenni, ami az életem alakulását illeti. Míg Davie megértette, hogy mi történt apával, mert ehhez már elég nagy fiú, addig ő biztosan nem tudott volna tanácsot adni neki, hogy mivel kellene felhagynia. Én megtettem és mégis az lett a vége, hogy most én gürcölök és fizetem meg helyette az adósságát, amit soha nem fog nekem visszaadni. Megkaphatnám azt is, hogy legalább ennyibe került az is, hogy felneveljen, de gondolom magunkat annyira összetartónak, hogy ha most haragszom is rá, ne mérgesedjen el közöttünk ennyire a helyzet. Ha baja esne a börtönben, nem fogadnám jól. Akkor nem érné meg minden alkalommal ajtót nyitni az olyan alakoknak, mint Tiger is. Csendben, egy bólintással veszem tudomásul, hogy nem kér mást, csak a pénzt. Ha nem is minden részletével értek egyet Nadja szavainak, amelyeket korábban mondott nekem, azzal határozottan azonosulok, hogy tudni kell hallgatni a férfiak társaságában - különösen azokéban, akik olyan háttérrel rendelkeznek, mint Tiger is. Nem neveltek hülyének, és bár nem vagyok agyoniskolázott, attól még a környék, amelyen lakunk megtanított pár dologra. Feleslegesnek érezném tehát kibújni a fizetési kötelezettség alól, még ha vannak hónapok, amikor kifejezetten nehéz összehozni a megfelelő összeget úgy, hogy abból élni is tudjunk ketten az öcsémmel. Ezért kellene, hogy felvegyen a tömbben dolgozó hölgy a kozmetikájába, akkor többet kapnék a fodrászkodásért, mintha csak fű alatt és ismerősöknek csinálom. - Meg, persze. Tudhatnád, hogy nincs kedvem megvárni, amíg kitaláljátok, hogy késés miatt nőtt a kamat. - Nyilvánvalóak őket kritizáltam ezzel a megjegyzéssel, de mentségemre szóljon, hogy nem rosszindulatból tettem. Mindenkinek meg kell élnie valamiből, ha ők más rossz döntéseiből teszik, akkor megtalálták azt a piaci rést, amit más még nem használt ki. Csak a törvények fényében bűn az, amit ők csinálnak, egyébként meg ez az emberi természet. Megáll a kezem az időközben kinyitott konyhaszekrény mellett, amikor folytatja. Hátrébb lépek, hogy lássam őt, és rögvest összevonom a szemöldökeimet. - Mi? - Felkészületlenül ér a kérdés, mert a hangulatából és szótlanságából ítélve úgy kalkuláltam, hogy a kezébe nyomom a borítékot, aztán szép estét kívánunk egymásnak és mehetek Davie-ért. - Nem tudom... Három hete? Mit csináltak vele? - Nem gondoltam, hogy vádaskodni fogok, mégis rögtön az ugrik be, hogy a bandával való kapcsolata miatt történhetett vele valami. Lehet, hogy apám nem ártatlan, de akkor sem tapasztalt tagja ennek az egésznek. Ez pedig könnyű célponttá is teszi őt. - Duplát? - Hitetlenkedve kérdezek vissza. A kezemet a hajamhoz emelem, amibe most idegesen bele is túrok. - Mi az, hogy mozgolódás van körülötte odabent? Mi a fenét tudna még ott elkövetni? - Az én fejemben is voltak válaszok ezekre a kérdésekre, de úgy hiszem sokkal kevésbé tudnék rátapintani a lényegre kívülállóként. Ha Tiger tudja, hogy történt valami, valószínűleg azt is tudja, hogy pontosan mi volt az. - Nincsen dupla annyim... - Fájdalmas beismerni, de jobb ha most megteszem, mert felesleges időhúzás lenni belemagyarázni a helyzetbe. Pénzem sehogy sem lesz sokkal több, mint amit egy borítékban leemelek a konyhaszekrényből és Tig felé nyújtok. - Ennyiről volt szó, ennyit tudok adni. - Én lennék a legboldogabb ember a világon, ha ennyivel le lehetne rendezni. Valamiért azonban úgy érzem nem fog ilyen könnyen menni.
Szeretem, ha egy nő jó vendéglátó, de ebben a helyzetben nem érzem magam vendégnek, pláne olyannak, akit szívesen látnak. Tudom, milyen az, amikor meg van kötve a kezed és azt kell csinálni, amit a főnökök mondanak, ellenkezni pedig lehet, csak nagyon nem ajánlott. Ha jobban megnézzük, én is hasonló helyzetben vagyok, mint Tina, hiába kettőnk közül most és vagyok a végrehajtó és neki kell jól viselkednie, úgyhogy nem akarok feleslegesen szarakodni, több terhes sem kellene miattam vállalnia, csak hát az én szavat pont hagyányit sem ér. Megmosolyogtatnak szavai, de csak mert értem az iróniát. Kamat nálunk egy csettintésre nő, s ami azt illeti, nőtt is, csak még nem tud róla, úgyhogy jó vele poénkodni. Sakk matt, ha úgy tetszik, jól ráérzett a lány. Nem akarok tökölni, szóval a lényegre térek. Bizonyára oka van annak, hogy dupla árat kérnek most Tinától, azért a tűzzel játszanának a nagyemberek is, ha a semmiért lépnék meg ezt a nyakszorító lépést. Ellenségek nem kellenek feleslegesen, azokból van elég, szóval csak arra tudok gondolni, hogy az apukának eljárhatott a szája, vagy kiszűrődött pár terv a börtön falai között. - Hát én honnan tudjam? - vonom meg a vállamat. Ha tudnám, nem kérdezném feleslegesen. - A te apád, én még csak azt sem tudom feleleveníteni, hogy hogyan néz ki. - Egyszer talán láttam Qadirral, de ha szembejönne velem az utcán se ismerném meg újra. Bármi is történjen, a lánya szívja meg, amit rájuk nézve nem érzek fernek, noha tudom, hogyha valakire nyomást akarnak helyezni, azt a védtelen családdal lehet megtenni a leghatásosabban. - Azt. - Bólintok a visszakérdezésére, bár sejtem, hogy elsőre is értette, csak elég hihetetlen számára. Ez pedig egyet jelent azzal is, hogy feltehetőleg nincs közel sem annyi pénze, amire inkább számítottam, mint az ellenkezéjére. Úgy néz ki, hogy nem fogok elviharzani innen öt percen belül, szóval leülök a konyhaszékre és összekulcsolok a karjaimat. - Nagyon sok mindent lehet elbaszni a dutyiban. Kezdve azzal, hogy ott koncentráltan többnyire csak bűnözők vannak, nem kevesen pedig ugyanabból a közegből, mint az apád is. - Vagy én is például. - De ugyanúgy vannak más bandákból is szerencsétlenek ott, és ha elkotyog valamit, vagy meggondolatlanul cselekszik, akkor pont ugyanannyira magára haragíthatja a nagyembereket, mint az utcán. - Vagy még jobban is. De nem tudom mi történt, úgyhogy azon kívül, hogy el tudom képzelni, hogy valamit elbaszott, mást nem igazán tudok állítani. Mély sóhajjal kifújom a levegőt, azok után is egészen nyugodt maradok, hogy tudomásomra hozta a pénztárcája határát, lehet pont azért, mert nem lepett meg. - Igen, azt sejtettem. - Hangom nem épp vádló, vagy csalódott, inkább gondterhes. Megdörzsölöm egyik szemöldökömet, miközben próbálom kiagyalni, hogy akkor most merre tovább. - Az a gond, tudod, Tina, hogy ha nem annyit kapnak meg, akkor az én fejem hullik le a nyakamról, úgyhogy nem tudok most csak egy bólintással elmenni. - Hátradőlök a székben, bár nem azzal a laza mozdulattal, mintha csak épp a tengerparton hevernék. Van így is elég baja az embernek, tököm kivan azzal, hogy még egy csavarral megnehezítik. - Szerintem maradjunk annyiban, hogy én most kifizetem a másik felét, úgyhogy ha valakinek tartozol, akkor az én leszek, amit majd mi külön lerendezzük, miközben azt mondjuk, hogy kifizetted a duplát te magad. Viszont hogy legközelebb meg ne triplán akarjanak, jobb lenne, ha bemennél apádhoz beszélni vele erről. Ha valamit csinált, akkor azt ne csinálja többet, mert ti nagyon megszívjátok. - Amúgy is az a tervük ezzel, hogy Tina az apja tudtára agyja és érezze az öreg a vállán a nyomást, úgyhogy amit javaslok, azzal a saját malmunkra is hajtom a vizet, bár jó kérdés, hogy akkor én pontosan most melyik térfélen is állok.
BAD GUYS NEED TO GET LUCKY EVERY TIME
Good guys just need to get lucky once.
★ családi állapot ★ :
Don’t go into this lightly. If you
are MINE, you need to understand I
will burn the fucking world to the
ground for power on YOU.
★ lakhely ★ :
Manhattan (is)
★ :
★ idézet ★ :
I realize that our TRAUMAS never really go
away. They live inside of us, in the deepest
darkest pits of our own tiny hells. Cocked
and loaded, waiting for someone to come
along and PULL THE TRIGGER.
Vannak azok az emberek, akik akkor is szivárványosan pozitív dolgokat hánynak, amikor semmi értelme. Mind ismerünk ilyeneket. Ők azok, akik mindenben látják a jót, akik hisznek a szebb jövőben és abban, hogy ha rossz dolgok érnek minket, az okkal van, hogy később jobban élvezzük a jót. Szerintem az egész baromi nagy hülyeség, ők pedig álomvilágban élnek, mert félnek a koppanástól. Az élet nem mindig ad jót a rossz után és nem egy állandó körforgás, hogy amikor valaki eleget szenved, onnantól minden megváltozzon és csupa jó dolog következzen. Anya meghalt, apa elveszítette önmagát, nem tudtam befejezni a fodrász képzést, majd apa börtönbe került és most minden gondját nekem kell a nyakamba vennem - tartozásokkal, az öcsém nevelésével és lakbérrel együtt. Én másokkal ellentétben úgy láttam, hogy az egyik rossz helyzet szüli a másikat és soha nem lesz vége. Viszont ha nem akartam csúnyán megfizetni az árát a makacskodásomnak, el kellett fogadnom, hogy a pénz nem örök dolog az életemben és ára van annak, ha azt akarom, hogy legalább Tiger és a bandája békén hagyjanak. - Szerintem te egyébként is többet tudsz róla mi folyik odabent. - Ha már itt tartunk, tulajdonképpen arról is többet tudhat, hogy mi történik a börtönön kívül. Én elég egyértelműen elutasítom mindazt, aminek a részese, innentől kezdve pedig nem is akarom jobban megérteni, hogy pontosan ki, mennyire és miért fontos. Elég tudnom, hogy egy előre meghatározott időpontban találkozunk és addigra meg kell lennie a pénznek. - Ha történne is vele valami, akkor sem mondaná el nekem. - Hogy ezzel épp mentesít-e a teher alól, vagy még nagyobbat helyez rám, nem tudom. Nehéz úgy megoldani egy váratlan helyzetet, hogy fele annyit sem tudok róla, hogy normális kiindulási alapom legyen, de nem panaszkodom. Amíg Davie biztonságban van, nekem teljesen mindegy. - Hát ez nevetséges... - Inkább csak magamnak motyogom ezt, mintsem Tiger felé, aki ha akarna sem tenne semmit a felsőbb utasítással szemben, tehát nagy valószínűséggel felesleges lenne elkezdenem vitázni vele, vagy megpróbálni alkudozni. Ha lenne ilyen lehetőségem, már egyébként is éltem volna vele - náluk nagy eséllyel amúgy sem lehet úgy alkudozni, mint a piacon. - Ezt értem, de mi közöm nekem ehhez? - Felvontam a szemöldökeimet, így fordítottam a pillantásomat az immáron ülő Tiger felé. Nekitámasztottam a csípőmet a konyhaszekrény oldalának és összefontam magam előtt a karjaimat, ezzel nagyon hasonló testtartásba kerülve, mint ő. - Ha többet fizetek garantálni fogjátok hogy életben marad? - Feleslegesnek éreztem kerülgetni a forró kását. Itt nem csak a pénzről volt szó, hanem arról is, hogy apám épségben tölti-e a napjait a börtönben, illetve, hogy elhagyja-e azt a saját lábain. Nem kellett nekem magyarázni, hogy milyen következményekkel járhat, ha eljár a szája, de azon túl, hogy minden alkalommal megkértem rá, hogy legyen óvatos, amikor bent jártam nála, nem tehettem többet. - Nem tudnátok haladékot adni? - Fogalmam sincs pontosan hogy szereznék annyi pénzt mondjuk egy hét alatt, vagy hogy kinek a segítségét kellene kérnem. Már az is megfordult a fejemben, hogy egyszerűbb lenne fognunk magunkat és elköltözni valahová, de tartok tőle, hogy mindenhol lett volna egy banda, aki ismer valakit Tiger bandájából, én pedig könnyen nyakig lettem volna a zűrben, ha meg akarok lógni az adósság elől, nem csak az öcsém és a saját épségem miatt, hanem apa miatt is. - Ha többet kell fizetnem, szólhatnátok előre is. Akkor talán össze tudom szedni... - mély sóhaj tör elő belőlem, a fejemet pedig egy pillanatra lehajtom, habár a szemeim nem koncentrálnak semmire, egyszerűen a gondolataimba merülök. Tiger hangja térít magamhoz. - Tessék? Miért csinálnál ilyet? - Félek tőle, ha elfogadom az ajánlatát, csak még inkább belekeveredünk ebbe az egészbe. Azt szokták mondani, hogy valamit valamiért, én pedig nem lehettem biztos benne, hogy ő mit vár tőlem. Persze azt is szokták mondani, hogy ajándék lónak ne nézd a fogát, de ez túl szép ajándék lett volna, hogy ne legyen benne valami csavar. - Beszélhetek vele, de nekem a felét se mondja meg, amit veletek üzletelt. Megkérdezhetem. - Összevont szemöldökökkel pillantottam fel, habár ez a kifejezés nem Tignek szólt. Inkább a szorult helyzet miatt alakult így a hangulatom. - Nincs egyszerűbb módja, hogy letudjam a tartozást? - Végül mégis feltettem a kérdést, amin annyit rágtam már magamat. Apám büntetésén nem enyhíthettünk, mivel nem volt pénzünk ügyvédre, de ha lett volna valamilyen megoldás arra, hogy a tartozásait rendezzük, mielőtt kijön a börtönből, legalább tiszta lappal kezdhetett volna. - Egyáltalán miért vagy most ilyen engedékeny? - Majdnem rákérdezek, hogy vajon nő van-e mögötte, de még azelőtt emlékeztetem magamat, hogy mi nem vagyunk barátok, mielőtt kinyithatnám a számat. Ha úgy vesszük, mi most épp üzletet kötünk - az egyetlen bökkenő csak az, hogy nem vagyok benne biztos, vajon csapdába sétálok-e, vagy hinnem kellene Tigernek, amikor segítő kezet nyújt.
Ha nagyon érzelmesre akarnám venni a figurát, akkor együtt tudnék vele érezni. Én is voltam már kiszolgáltatott helyzetben, ha úgy tetszik, húsz éves koromtól kezdve másban sem vagyok, csak abban, a különbség közte és köztem mindössze az, hogy én önként sétáltam bele ebbe a világba, akkor még mit sem sejtve ennek mélységeiről, míg Tina számlájára csupán annyi írható, hogy rossz embernek a közeli rokona, amiről értelemszerűen nem tehet. Nem én akartam, hogy ilyen élethelyzetbe kerüljön, nem én akarom, hogy összeroppanjon az apja baromsága miatt, de enyhíteni a terhén nem tudok. Nem vagyok olyan státuszban, hogy visszapofázhassak, pláne nem egy olyan dologban, amihez semmi közöm, én csak a beszedő vagyok. Pénzfutár, ha úgy tetszik. - Én inkább úgy fogalmaznék, hogy ha nagyon szeretném, ki tudnám deríteni, hogy mi folyik ott, de ez rám nézve is veszélyes terep. – Őszinte vagyok vele, mert nem szeretem tagadni, ami tény, csak hát hátam közepére sem kívánnám azt a bajt, amit az érdeklődésemmel kelthetek magamnak. Mondjuk, ha Tina nagyon kérlelne, lehet utána néznék a kedvéért, de azért annyira angyal sem vagyok, hogy ezt önként felajánljam neki. Ha mindig körbe szúrnám a földet felfelé irányított késekkel, előbb vagy utóbb megtörténne, hogy beledőlök egybe. Olyan sok módon meghalhatok, legalább ne az én baromságom miatt történjen ez meg. - Igazából, az nem feltétlenül baj, ha te nem tudsz a dolgairól, mert az információk is bajba sodorhatnak. Gondolom ettől akar megóvni. Viszont az fontos lenne, hogy ő tudjon a te zaklatásaidról. – Nos igen, most én vagyok ez a bizonyos zaklató, ennek ellenére sem úgy ülök a konyhaasztal székén, mintha teljes lelki nyugalommal érkeztem volna hozzá. Mivel megerősíti, hogy tényleg nincs annyi pénze, ezért okom is van az aggodalomra. Sosem könnyű helyzet, ha valaki nem tud könnyen fizetni, és ebben az esetben Tina tényleg ártatlanként szerepel a képletben, ami számomra is kellemetlen szájízt kelt. Nem igazán tudom, hogyan kellene most cselekednem, mennyire kellene embernek maradnom és mennyire csak egy gépesített bandatagnak. - Neked semmi. Csak a lánya vagy, egy támadható láncszem, amivel apádra nyomást lehet helyezni. Ennyi. Azt baromira nem érdeklik szerintem, hogy te éhen halsz-e, ha így alakulna, akkor is mondhatni az apád lesz ezért a hibás, amiért ezt hagyja megtörténni. - Ölbe teszem kezem. Maffiatagok családjai sokszor ártatlanul halnak meg. New Yorkban talán ez annyira nem jellemző, de például Mexikóban lazán kinyírják a feleséget és a gyerekeket is csak azért, hogy megbüntessék a bandának ártó személyt. Nem akarom, hogy Tina esetében is eddig fajuljanak a dolgok, az engem is megérintene, bár ez Amerika, itt nehezen húzzák meg ezt a lépést. Megvonom a vállamat. Értem a kérdését, csak biztos válasszal nem tudok neki szolgálni. Szerintem inkább itt most az a kérdés, hogy az apja mennyi tartozást halmozott fel, noha nem állítom, hogyha mindet visszafizette az öreg, akkor leszállnak róla, ennél mélyebbre viszont én nem látok bele. - Nem. - Nem fogom azt mondani erre, hogy igen, csak hogy megnyugtassam. Nem ígérek olyat, amit nem tudok betartani, márpedig én nem tudom megvédeni az apját. - Viszont, ha kevesebbet fizetsz, akkor garantáltan valami nagyon szarul fog elsülni. - Azt nem állítom, hogy ha Tina nem állja a nyomást, akkor biztosra veheti, hogy megölik az apját, ez egyébként sem lenne kifizetődő, hiszen még mindig hatalmas összeggel tartozik a bandának és holtan nem sok hasznát vennék. - Gondolom… de. Tudsz egy rövid ideig haladékot kérni, ha ezt szeretnéd. – Bár én a helyében nem ezt tenném, de hát ő tudja. Szerintem célszerűbb azt mutatni a főnököknek is, hogy tudja teljesíteni, amit akarnak tőle és még az apjának is jelzi, hogy szorul a hurok. Ezzel gyakorlatilag mindent megad a bandának, kisebb támadási felületet hagyva ezzel magán. Elmosolyodom a beszólásra. - Kösz a tanácsot, hogy erre miért is nem gondoltak… - Igazából tetszik ez a burkolt lebaszás, csak nem ár egy fikarcnyit sem. Nyilván nem véletlenül csinálták így, direktbe ki akarnak baszni velük, ez kétségtelen, pont ez mutatja, hogy mennyire nem a pénz itt most az elsődleges, amit akarnak, hanem a fenyegetés. Felvetek egy másik lehetőséget, ami magamra nézve ez kicsit kényelmesebb. - Jobban szeretem, ha nekem tartoznak és ezzel a munkám le van tudva, minthogy felesleges köröket fussak. Meg ha úgy vesszük, mindkettőnknek biztonságosabb, ha tőlem kérsz haladékot és nem tőlük. - De ezzel együtt magam elé emelem a kezem, tenyérrel felé fordítva jelezvén, hogy az ő döntése, mivel az ő pénzéről van szó. Én meg szimplán csak meg akarom fosztani magam még jó néhány felesleges gyomorgörcstől és gázolajmennyiségtől. Bólogatni kezdek, ezzel is helyeselve, amiért elhatározza, hogy beszélni fog az apjával. Akkor ezzel legalább megvolnék. Én is ezt tenném a helyében: mindent mondanék az öregnek, hogy tudjon, mi zajlik a szeretteivel és ennek alapján hozza a döntéseit a jövőben. Viszont ami a tartozást és a pénzt illeti… Honnan tudjam, hogy van egyszerűbb mód is? Sosem kellett még tartoznom senkinek sem. - Miért, te tudsz jobbat? - tárom szét karjaimat és őszinte kérdő szemekkel nézek rá. - Ha szerinted van jobb és megoldható mód, ne hallgatlak… - Amúgy is tök jófej vagyok, hogy segíteni próbálok neki és nem csak az asztalra csapok, azzal a szöveggel, hogy huszonnégy órája van előkeríteni az összeget, s felőlem csinálhatja ahogy akarja. Kölcsön kérhet a banktól, a szomszédtól, a barátoktól, bárhogy megoldhatja ahogy akarja, nekem mindegy, de a pénz kell. Akkor sem leszek szomorú, ha nem nekem akar tartozni, megértem, hogy tart tőlem, de az az igazság, hogy egy nőt már húzok tartozás miatt, unalmas lenne két nőtől is azt kérnem, hogy akkor tartsa szét a lábait. Ez már nekem is kellemetlen lenne, mintha nem lennék képes máshogy megfektetni egy nőt, csak ilyen aljas módon… - Én is baromira unom, hogy mások nem_fizetése miatt kell elbasznom az időmet és energiámat. - Oké, Tinának lehet minden megoldás pont ugyanannyira szar, de nekem sem őt kell gondoznom, úgyhogy én is csak a magam érdekeit védem. Márpedig jelenleg az lenne számomra a legkönnyebb, ha a főnök kérését teljesíthetném még ma, kezébe nyomnám a kért összeget, aztán lemegy az én vállamról is ez a tehet egy ideig. Bizonyára köcsög vagyok, hogy a magam bajára gondolok elsősorban, de baszki, ilyen a világ. - Vágom, hogy szar a helyzet, Tina. Azt is sejtem, hogy mennyire nem könnyű neked és feltehetőleg nem lesz ennek vége, amíg valami érdemleges nem történik apád és a főnökök között. Másrészt meg, valamiért a nagybátyám véd titeket, még ha ezt közvetve is teszi meg. Nem értem, miért teszi, de ha ő így tesz, így én sem fogok másként. – Veszélyes dolgokat osztok meg vele, de ahogy a lustaságom sok másra is kiterjed, úgy itt sem nagyon akarok gondolkozni fedőszövegen. Ebben egyébként hasonlítunk, Tina is lohol a rokona hülyesége után, ahogy én is követem Qadirt. Mi mást tehetnénk? Ilyenek ezek a kibaszott gének.
BAD GUYS NEED TO GET LUCKY EVERY TIME
Good guys just need to get lucky once.
★ családi állapot ★ :
Don’t go into this lightly. If you
are MINE, you need to understand I
will burn the fucking world to the
ground for power on YOU.
★ lakhely ★ :
Manhattan (is)
★ :
★ idézet ★ :
I realize that our TRAUMAS never really go
away. They live inside of us, in the deepest
darkest pits of our own tiny hells. Cocked
and loaded, waiting for someone to come
along and PULL THE TRIGGER.
Mind azt kívánjuk néha, hogy egy nap úgy ébredjünk fel, hogy egy teljesen másik életet élünk. Egy olyat, amiben nem léteznek problémák, nem kell aggódni a befizetendő számlák, a hónap végi bevásárlás, vagy a testvérünk ruháztatása miatt. Hiába vagyok már elég felnőtt hozzá, hogy tudjam; tündérmesék nem léteznek, néha még én is eljátszottam ezzel a gondolattal. Minek sem tudtam volna jobban örülni annál, mintha megszűnik minden okom arra, hogy fájjon a fejem. Nem arra vágytam, hogy elvegyen egy gazdag pasas, vagy egy hasonlóan gazdag, de már idős kéjenc rám hagyja a vagyonát, nekem pedig életem végéig egy olyan villában kelljen laknom, amiben minden reggel eltévedek. Nekem már az is elég lett volna, ha nem kellett volna azon gondolkoznom, hogy biztonságos-e ha ajtót nyitok, amikor kopognak. Vagy ha nem merült volna fel állandóan valami gebasz, amiért apa börtönbe került. - Beszélek vele, de az nem jelenti, hogy hallgatni is fog rám. Szóval mit érünk el vele? - A börtönbe kerülése előtt is volt, hogy megpróbáltam ugyanezt. Elismerem, hogy nem használtam akkor a legjobb módszereket, de nem vagyok mindentudó és én magam is követek el hibákat, még ha nem is olyan orbitálisakat, mint az apám. - Azt meg tudja nekem bárki ígérni, hogy nem esik baja? - Nem hiszem. Nem is kellett Tigernek válaszolnia, hogy tisztában legyek azzal, mi a helyzet ezekben a körökben. Amíg pénz van, esélyesen életünk is van, de ha apám hülyeséget csinál - még abban a rohadt börtönben is képes ilyesmire? -, akkor szívás van mindannyiunknak. - Ha nem tudok róla is elég nagy szívás, mert mindent elintéztek a fejem fölött... - Felismertem, hogy a férfi ebben a helyzetben nem feltétlenül minősül olyan embernek, akire haragudnom kellene, hiszen nem ő dönt arról, hogy el kell jönnie ide minden alkalommal, hogy elvigye a pénzt. Ő is csak egy eszköz volt, mint ahogyan én a körülmények áldozata, viszont mivel nem volt más, akinek megmondhattam volna a véleményemet, vagy akire kivetíthettem volna az egész szerencsétlen helyzet miatti frusztrációmat, vele voltam távolságtartó. Egyébként sem voltunk olyan viszonyban, hogy túlságosan haverkodjunk. - Miért, a börtönből tudna nekem pénzt küldeni? - Felnevetek, de egyáltalán nem jókedvemben. - Mindenkinek fontos a családja, nem? Másé miért nem szent? - Nehéz lenne azt mondani, hogy apám előtérbe helyezte, hogy mi történhet velünk, ha ő hülyeséget csinál. Egy család voltunk, de amikor anya meghalt, valami megtörte ezt az egységet és magunkra maradtunk. A tizenkét éves öcsém is, akinek még fogalma sem volt arról, hogyan működik a világ valójában. Én hosszú ideje két érzéssel vívódtam, ha a családomról volt szó. Utálni akartam apámat, amiért meggondolatlan volt és felelőtlen, amikor ő volt az egyetlen felnőtt, akibe kapaszkodhattunk volna. De sosem éltem át olyan fájdalmat, mint amit ő, a felesége elvesztése miatt, nem ítélkezhettem hát fölötte. Én is az édesanyámat veszítettem el, ami legalább olyan fájdalmas volt. Ezért sem vágytam rá, hogy egyszer azt a hírt kapjam, hogy történt vele valami odabent, még ha a problémáim egy részétől ez meg is szabadított volna. - Ki kellene rabolnom valakit, hogy most többet tudjak adni. - Ki akartam állni a magam igaza mellett és nem meghunyászkodni, csak mert én voltam a kiszolgáltatott ebben a helyzetben. Tigernek kellett a pénzem, de egyszerűen nem tudtam többel szolgálni, tehát mindkettőnknek volt egy problémája. - Nem jelent plusz felárat, ha haladékot kérek? - Nem vagyok zseni, nem értek a hülye banki dumához, de azt, hogy mindennek ára van és hogy minél később fizet az ember, annál többet kell... Azt én is tudom. - Nézd, tudom hogy nem a te hibád... - Ezen a ponton felemelem a kezem és Tiger felé intek, amit nem szánok kifejezetten fenyegetőnek - ráadásul valószínűleg nem is tűnök annak -, de csak néhány másodperc után jövök rá, hogy amit mondani akarok, nem rezonál a testbeszédemmel, ekkor engedem vissza a kezemet az oldalam mellé. - De nem értem miért kell egymást szopatni. Ilyenkor csak nő az ember kedve ahhoz, hogy elmenjen a rendőrségre. - Frusztráltan ráztam meg a fejemet, miközben összefontam magam előtt a karjaimat. Nem léptem volna meg, mert féltem az érte járó bosszúért, az öcsém biztonsága pedig fontosabb volt annál, hogy valakinek megpróbáljak a tökeire lépni, amikor egyértelműen nem voltam abban a helyzetben, hogy megtehessem. - Szóval teljesen függetlenül akarod intézni, a tudtuk nélkül? - Nem feltétlenül vártam választ, de nem vetettem volna meg érte a férfit, ha megpróbálja a számba rágni mi ez az engedékenység a részéről most. Szerintem nem élni a legnehezebb ezen a világon, hanem megpróbálni megérteni mások motivációját. - Ha nem lesz belőle probléma, akkor elfogadom. - Az, hogy hogyan teremtek meg több pénzt rövid időn belül még kérdéses maradt, de mindig minden részben a holnapi nap problémája. - Nem igazán. - Megemelem a szemöldökeimet, miközben röviden átgondolom a dolgot. - Nem tervezek jobban belefolyni ebbe az egészbe, szóval maradjon a pénz. Majd megszerzem valahogy. - Sosem volt kérdés, hogy miért dolgozom annyit, most már csak dupla annyira kell akarnom. - Mondj fel - jelentem ki, miközben az ajkaim fanyar mosolyra húzódnak. Szép és jó lenne, ha a mi problémáinkat ilyen könnyedén meg lehetne oldani. Hiába nem akartam a banda kötődésébe kerülni, még a tény, hogy a fejemet lehajtva fizetek nekik sem jelentette azt hosszútávon, hogy amikor törlesztem az összeget, csak úgy elengednek majd. Főleg, ha mellé még apám is kiszabadul és megint csinál valami hülyeséget... Ördögi kör. - Nehéz úgy elhinni, hogy minden jobb lesz, amikor más hülyesége miatt én kerülök szarba. Értem, hogy a te ajánlatod segít rajtam, de mi nem vagyunk jó ismerősök, szóval bocsásd meg, ha nem bízom benned. - Nem volt őszinte a sajnálatom, de nem is vártam, hogy fordítva így érezzen, hiszen az előbb még én emlegettem a rendőrséget. - Ettől függetlenül nem vagyok hülye, kell a haladék és a segítség is - bólintottam, majd egy mély sóhajt követően a hűtőhöz léptem és kivettem belőle az eredetileg Davie kérésére készített limonádét. - Kérsz? - Tiger felé pillantottam, és ha ezúttal már hajlandó volt elfogadni italt, két poharat vettem le a konyhaszekrény polcáról. - Intézhetjük továbbra is úgy a dolgokat, mint eddig? Az öcsém tabu, akár pénzről van szó, akár arról, hogy apám rosszalkodott. - Ő aztán tényleg semmit nem tett, ami miatt büntetni kellett volna, pénzzel és tárgyalási pozícióval is egyedül én rendelkeztem már ebben a családban, tehát illett volna, ha senki nem próbál megkerülni és a hátam mögött nyomást gyakorolni bárkire is. Nem bízom Tigerben, de jelen helyzetben ő az egyetlen ésszerű opció, akivel tudunk valamilyen megoldást találni.
Vállat vonok, elég erősen jelezve, hogy én már ennyire nem akarok belefolyni Tina és az apja kommunikációjába. Engem nem kell meggyőzni, nekem nem kell semmit bizonyítani meg ilyenek. Ha nem akar beszélni apjával, nem fog, ennyire egyszerű. Én biztos a fateromat hibáztatnám és jelentenék neki mindent, amiről ő tehet és amit ő befolyásol, mert nem mindegy az sem, hogy hová szarik a börtönben. Nyilván ez az eset elég komplex ahhoz, hogy csak ennyiből álljon a történet, feltehetőleg én még csak a jéghegy csúcsát sem látom Tinával együtt, de pontosan ezért nem is szabad lemerülnünk a víz alá. - Nem - határozott és gyors kijelentés tőlem és örülök, hogy végre nem kell gondolkodnom egy válaszon. Azt nem tudom, Tina esetében mi lenne a jó cselekedet, de az nyilvánvaló, hogy Tina apja életében már nem létezik és soha nem is fog teljesen létezni a biztonság fogalma. Nem mellesleg, ennél a pontnál jelentkeznék én is szépen két ujjamat a magasba tartva: helló, szia, biztonság, merre vagy? Most kellene valami együttérzőt, vagy bíztatót mondanom, igaz? Enyhén oldalra fordítom a fejem és belövöm a sütőt fókuszpontnak, míg kissé kellemetlenül próbálok keresni valami bíztatót. Nem találok semmit. Nekem ez nem megy... Szimplán csak az egész el van baszva úgy ahogy van és ebben Tina az utas, esetleg a kalauz, miközben a mozdonyvezető kezét meg lábát a székhez kötözték. - Meglehet, de ha tudnál a hülyeségekről, te akkor sem tudnál sok mindent csinálni. - Most egyébként még kedves is voltam, hiszen nem azt mondtam a szemébe, hogy konkrétan csak el tudná cseszni a dolgokat. Aztán persze ki tudja, lehet itt előkapja a gépfegyvert és ügyesen lemészárolja az egész bandát. Csakhogy erre még más maffiák sem voltak képesek, meglepődnék, ha Tinából előbújna valami természetfeletti macskanő. De menő lenne. Én szurkolnék neki! - Hát, elvileg megoldható, az ő esetében már nem tudom, mennyire. - Egyszer lecsuktak egy számunkra fontos személyt, egy igencsak gazdag csávót valami baromság miatt, elsősorban önhibájából. A banda meg mondta, hogy oké, leteszik az óvadékot neki, de a saját pénzéből, úgyhogy akkor bizony történt valami pénzmozgás. - Szerintem ezt el lehet intézni - mosolyodom el azért. Az ilyeneket már szeretem, valamit megoldani, vagy bokrok alatt, vagy pedig úgy lekommunikálva az egészet, hogy az legális maradjon, Tina esetében meg az utóbbi egyébként nem elképzelhetetlen. Sőt, tovább megyek: ha a nagykutyák pont azt akarják elérni, hogy a börtön alatt is fizessen nekik a balek, akkor nagyon is könnyen el lehet érni, hogy Tinához pénz kerüljön a börtönből. Nem tudok egyből választ adni a kérdésére. Nem tudom egyébként ezúttal, hogy ez költői kérdés-e a részéről, valószínűleg igen, de mint általában, most is késztetést érzek arra, hogy válaszoljak. Ilyen szempontból azért meg tudom különböztetni az embereket, Tina megérdemli, hogy kitaláljak valamilyen választ, Tod vagy Sainznak biztos, hogy csendben maradnék. - Tulajdonképpen a válasz a kérdésedben rejlik. Mindenkinek fontos a családja. Először csak ajánlanak minden szépet és jót, aztán ha ezzel nem lehet pórázra kötni valakit, jön a vesztegetés. Kezdetben pénzzel, a saját életével és ha valakit tényleg nem lehet már kezelni, akkor marad az, ami pótolhatatlan és jó esetben a legfontosabb is. - Tudom mit keres: emberséget az embertelenségben. Van, létezik, csak jó helyen kell keresni, az ilyen erőfitoktatásoknál viszont egy cseppnyit sem fog találni. Én sem tartom ezt jónak, fáj látni, hogy milyen élethelyzetbe keveredett Tina és rossz kiszolgáltatottnak lenni, még jó, hogy tudom kezelni, mert már nem először vagyok hasonló szituációban. A kirablás gondolatára egy másodperc erejéig kikerekednek szemeim. Kicsit meglep, hogy Tina agya is már ezen jár, de nem vetem meg emiatt, ellenben nagyon is beindítja a fogaskerekeimet, hogy miként lehetne ezt a rablást jól és sebmentesen véghez vinni. Az első, ami eszembe jut az az, hogy menjen be apám éttermébe és rabolja ki azt, de ez nyilván egy baromság, mert apámra ne hívjon senki rendőrt, másrészt meg arról a banda is tudomást szerezne és nem vetne rám jó fényt, konkrétan kiherélném magam vele és azért ezt még én sem teszem meg Tináért. Viszont képbe jön Qadir, aki azt mondta futólag, hogy ha nem tudna fizetni, ő talán tudna valamit intézni. Bármit is jelentsen ez. - Oh, Tina, baszki! - Az asztalra könyökölök és már a fejemet tartom. Ezek a kérdések... Nem hibáztatom, nem vagyok rá mérges, csak már rohadtul fáradt és túl jókat kérdez. Az a helyzet, hogy ez nekem is homályos helyzet, én is csak eljöttem azzal a két utasítással hogy kérjek X összeget és hozzam el. Arra valahogy nem gondoltam, hogy "mi van ha.... és aztán abból következően mi van akkor is, ha..." De hát értem a problémát. - Gondolkodom, jó? Gondolkodom... - Csak még nem tudok jobb ötlettel előállni, de Qadir még mindig egy jó opció lehet, valahogy, valamilyen formában, lehetőleg úgy hogy ne harapják le a karunkat csak mert valakinek a kezünket nyújtjuk. - Az nagyon nem ajánlott. Akkor tényleg gyorsan pontot fogsz tenni az egész történet végére. - Szerintem ezt nem kell részletezni. A zsarukban az a rossz, hogy zsaruk, vagyok ők a jog szerint cselekednek, ergo mindent papíroznak, mindenkitől engedélyt kérnek és ezért nem tudnak egyből ugrani. Letartóztathatnak valaki, de egy banda esetében nem tudnak mindenkit előállítani, Tinának meg fogalma sincs, hogy ki a legfőbb muki, amíg nem őt teszik el láb alól, addig a rendőrséget megkeresni több mint öngyilkosság. Vázolok valamit, talán jó ötlet, de lehet, hogy baromság. Némán bólintok a kérdésére, nem akarok hangot adni sem az igenemnek. Lehet ez valami reflex már tőlem, a hangok tudnak bajt okozni. Az nem lenne újdonság, ha a nagykutyák tudta nélkül húznék meg valamit, akár még olyat is, ami ellenük van, mondjuk - és nem megbántva Tina esetét, de... - nem érzem akkora jelentőségűnek ezt az adósságot, hogy az én fejemet egyből legyalulják darálógéppel. Nem akarom mosni kezeimet, de Qadir is benne van ebben és kettőnket félreállítani már elég meredek lépés lenne Tináék dolgai miatt. Nem tudom, tényleg. Semmi sem veszélytelen, de hát basszus, most sem élek biztonságban, ha meg egy százalékkel csökkennek a túlélési esélyeim, az szinte meg sem fogom érezni a bőrömön. Elfogadja. Arra nem reagálok, hogy nem lesz belőle probléma, mert mint sokszor mondtam, ezt sosem tudom garantálni, de ha azt vesszük, hogy a pénz már megvan és nem mástól kell összelopnia, akkor a fedősztori kell már csak, azt viszont elég okosan kell kidolgozni. Jelenleg nagyon úgy tűnik, hogy nincs ennél jobb ötlete Tinának sem, szóval végre hátradőlök a székbe, örülve, hogy legalább valami alakul. Már így is több időt töltök nála, mint akartam. Öcsém, milyen jó tanácsokat ad! Meg sem próbálok nem felnevetni hangosan, a beszélgetésünk során talán most először tényleg olyan jókedvűen. - Jó, holnap meg is teszem! Nem értem, hogy nem jutott ez eszembe az elmúlt tíz évbe minimum napi 86400-szor... - felelem röhögve és bár sosem voltam jó matekból sem, de az idő és a tömeg mérése az, amiben nagyon megedzett az élet. Márpedig ha jól számolom, egy nap még mindig 86400 másodpercből áll. Lehetne több, néha meg kevesebb. A rövid nevetés olyan mint egy apró boldogságsziget a káosz óceánjában, de azért jól esett. - Nem fogok eret vágni ezért, megszoktam, hogy nem bíznak bennem. - A várnál keserűbben ejtem ki a szavakat, de ami igaz, az igaz. Ez az élet ezzel jár, nincsenek barátaim, se jóakaróim, csak néhány családtagom, aki talán nem döf hátba, meg néhány bűntárs, akikkel épp segítjük egymást és nem hátráltatjuk. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vágyom ennél többre, jobbra és szebbre, de ezt sorsolták nekem, ezt kell elfogadnom. Ha csak depresszióba esnék minden éjszaka, nagyon hamar tönkre tenném magam, még ha nincs mit szépíteni azon, hogy nálam sem véletlenül és felettébb boldogságból kerülnek elő az italok és a kábítószerek. - Kérek - csak mert hiányzik, hogy egy poharat szorongassak az ujjaim között. Szeretek az ilyen beszélgetések közben matatni, ha nem egy alkoholt lötyögtetek, akkor rendszerint cigarettámat füstöltetem. - Nem fogom belekeverni az öcsédet - felelem majd iszok a limonádéból. Úgy is fogalmazhatnék, hogy totál nem szerepel még a képletben az öccse és ha ez rajtam múlik, így is marad. Lassan engedem le a kezemben lévő poharat, de így is kisebb hanggal éri az asztalt. Megforgatom ujjaim rutinmozdulataival a poharat forgástengelye körül, súrlódik az asztalon, de legalább nem néma csend van, amíg újra fel nem szólalok. - Megkapod a pénzt, de kell egy látható indok, hogy miként szerezted meg. Várhatóan nem zsebből és nem is apádtól, szóval... mit tudom én, ha kérdezik, akkor mondd azt, hogy széttetted hat pasinak a lábaidat, vagy sütöttél tíz rendezvényre sütit, vagy mit tudom én. Minél kevésbé nyomon követhető, annál jobb. - Szerintem egyébként annyire nem égető Tina kérdése a főnököknek, hogy mélységesen utána járjanak önerőből, előbb fognak engem megkérni, hogy na akkor nyomozzam ki, pont mint annak a mexikói menekült esetében. Nem tudom, mennyire messzire menjek el. Készpénz kell, ha nagyon pontosak akarunk lenni, akkor pedig meg kellene tapiznom Tinával a dollárpapírokat, mert ha nincs rajta az ujjlenyomata, akkor elég hamar lebukik a dolog. De nem hiszem, hogy lenyomoznának ilyen mélységekig, igaz, biztosan meg fogják nézni, hogy nem hamisított-e a pénz. Hogy minél kevesebbet kockáztassak, előhúzom a pénztárcámat. Mivel a bankkártya nálam elég legális eszköz, ezért mindig van nálam valamennyi papírpénz, talán egy normális tinihez képest egészen sok is. Számolni kezdem a kopottam, kissé elhanyagolt pénztárcám tartalmát, hát nincs nálam annyi, amennyi kellene, de azért nagy részét tudnám állni. Eladtam az életemet és a szabadságomat a bandának, más nem kapok tőlük cserébe csak pénzt, de azt azért rendes mennyiségben. Előveszek hat-hét közepes és nagy összegű bankjegyet, majd Tina elé rakom-dobom az asztalra. Nem indulatos, vagy kiábrándult a mozdulatom, de van benne valami, ami azt sejteti, hogy nem most üzletelek először pénzekkel. - Taperold össze őket. - Kell az ujjlenyomata rájuk. - Ha veszélyes játékot játszunk, legalább csináljuk jól - mosolyodom el egy kicsit pimaszul, egy kicsit ördögien. Nem vagyok szent ember, nem véletlenül kerültem oda, ahol most vagyok és be kell vallanom, szeretem az ilyen játékokat. Ez a tulajdonságom most Tinának nagyon kapóra jön, nekem pedig jó egy kicsit magam lábára állni, nem mindig csak rángatva éreznem magam. Amíg Tina a kapott pénzt fogdossa, addig én egy gyors mozdulattal megiszom a poharamban lévő limonádé maradékát. Rég ittam már ilyen finomat. - Ez jó volt! Van még? - Halovány gyermeki vigyorral nézek rá, részben oldani akarom az újra irritálóan feszült helyzetet, másrészt meg tényleg ízlik és jól is esik. Lehet tapló vagyok, de ha meg úgy tetszik, egy havi fizetését adom neki, még egy pohár limonádé csak kitelik belőle.
BAD GUYS NEED TO GET LUCKY EVERY TIME
Good guys just need to get lucky once.
★ családi állapot ★ :
Don’t go into this lightly. If you
are MINE, you need to understand I
will burn the fucking world to the
ground for power on YOU.
★ lakhely ★ :
Manhattan (is)
★ :
★ idézet ★ :
I realize that our TRAUMAS never really go
away. They live inside of us, in the deepest
darkest pits of our own tiny hells. Cocked
and loaded, waiting for someone to come
along and PULL THE TRIGGER.
Mások, akik nem elég ismerősek ebben a helyzetben, akik kívülállónak számítanak akár csak Bronx mindennapjait tekintve is talán azt mondanák, hogy épp elég időm volt megbarátkozni a helyzettel és azokkal a lapokkal, amiket osztottak nekem, miután édesapám után becsukódott a börtön ajtaja - vagy kapuja, kinek mi tetszik. Én mindig is épp eléggé lázadó típus voltam ahhoz, hogy ne érdekeljen mások véleménye arról, hogyan kellene viselkednem. Kívülállóként mindig egyszerű megmondani mi lenne a helyes megoldás, én viszont az ilyesmit felesleges okoskodásnak tartom. Ha meg is hallgatom mások tanácsait, nekem magamnak kell mérlegelnem a végső döntéssel kapcsolatban. Azt például nagyon is sikerült belátnom, hogy az öcsém érdekében nem lehetek teljes mértékben felelőtlen. Egyszerre igyekeztem az ő épségét szem előtt tartani és utáltam az egész életemet, mert elbaszta a tény, hogy másoknak megfelelve kell élnem. - Szerintem meg erre elég kicsi az esély. - Lehet, hogy naiv vagyok, amiért azt gondolom, hogy ha apám valóban tudna nekünk segíteni a börtönből, akkor már megtette volna, de tényleg hiszek benne. A döntései olyan következményekkel jártak, amivel jól megszívatta a saját gyerekeit, de nem gondolhatja senki, hogy direkt csinálta ezt, amikor annyira szerette a feleségét, hogy az elvesztésébe roppant bele. - Ha van is pénze odabent, nem nekünk fogja adni. Szóval ne nagyon számítsatok rá. - Én sem vagyok teljesen hülye, tudom, hogy a börtönben ugyanúgy bármi lehetséges, mint idekint, csak a megfelelő kapcsolatok és csereáru kell hozzá. Így már nem is tűnt olyan lehetetlennek, hogy apám hülyeségből elkövetett valami, ami miatt most megint nekem és Davienek kell szívnunk. Ezért is bukhat ki belőlem az a kérdés, amire igazából nem várok választ. Az nyilván érdekelne, hogy ki tud olyan kegyetlen és gátlástalan lenni, hogy mások családját és szeretteit terhelje és használja ki a saját boldogulása érdekében, de van egy olyan megérzésem, hogy Tigert ezt legkevésbé sem érdekli. Mindent meg lehet magyarázni, hogy validálni tudjuk a saját cselekedeteinket, még ha a törvények másképp is vannak megírva. - Csodálatos... - sokkal inkább magamnak motyogom ezt, mintsem reakcióként a férfi szavaira. Felhozhatnám, hogy olyasfajta kegyetlenség ezt tenni, ami miatt kinyilváníthatjuk, hogy az emberiség megérett a pusztulásra, vagy hogy hogyan tud aludni éjjelente, amikor tudja és az első sorból nézi végig, ahogyan emberek és családok mennek tönkre. De nincs értelme épp az ő fejéhez vágni ilyesmit, mert nem változtatna semmin. Olyan lenne, mintha egy depressziós embernek mondanám, hogy legyen jobb kedvű. - Jó, figyelj, én is. Állandóan azon kell gondolkodnom, hogy hogy fizetem ki a lakbért, a számlákat, titeket, az öcsém iskoláját, az új ruháit, mert állandóan kinövi őket... - mélyet sóhajtok és inkább el is hallgatok, mert csak felidegesítem magamat azzal, ha eszembe jut, hogy Davienek új cipőre lenne szüksége, az én pénzem pedig ebben a hónapban már úgy is mínuszban van, hogy egy dollár sincs a kezemben. - Tudom, tudom. Nem akarom, hogy kinyírjanak. - Sem apát, sem pedig az öcsémet. Ha pedig a rendőrségre mennék, valószínűleg mégis az lenne a vége, hogy mind a temetőben végezzük. Sóhajtva emeltem a kezemet a fejem mellé, hogy beletudjak túrni a hosszú tincsekbe, amelyek az arcomat keretezték. Kilátástalannak tűnt ez a helyzet, miközben ott lebegett az az érzés, hogy Tiger lehet jelenleg az egyet, aki segíteni tud nekem. - Ezen kívül minden marad a régiben? - Személy szerint egyáltalán nem az érdekelt, hogy mi lesz Tigerrel, ha kiderül, habár végső soron engem is érintene, ha megtörténne. Viszont ő az a szereplő mindenki közül, aki a saját hazugságaival - vagy féligazságaival - meg tudja akadályozni, hogy ez az egész kis privát üzlet mindkettőnket seggbe harapjon. - Látod, csak hozzám kellett volna jönnöd tanácsért. Egyértelműen szakértő vagyok. - Szélesedett a korábban odatelepedő mosoly az arcomon. Ha valaki azt mondja nekem, hogy egyszer Tigerrel is úgy fogok csevegni, mint azokkal az emberekkel, akik fodrászként veszik igénybe a szolgáltatásaimat, egyszerűen képen röhögöm az illetőt. Most mégis, akármilyen abszurdnak hatott ez a helyzet, őszinte volt a mosolyom. - Talán jobb is. Nincs kedvem mással megtalálni a közös hangot, ha a pénzemről van szó. - Keserű szájízzel sikerült csak kiejtenem ezeket a szavakat, holott az egész egy viccnek indult. Pedig a tény az tény, Tiger csak a pénzemért jár ide, egy esetleges újabb ember pedig csak bekavarna a környéken élő térfigyelő kameráknak - a nyugdíjasoknak -, és olyasminek néznének, ami egyébként nem vagyok. Hiába tudom, hogy ha prostinak állok, valószínűleg könnyebben meglenne a pénz. A limonádé, amivel leteszek egy pohárral Tiger elé is, furcsán édesnek tűnik a fejemben cikázó gondolatokhoz képest. Mégis kell valamilyen pótcselekvés, amivel legalább annyira lefoglalom magamat, hogy ne gondoljak folyamatosan a legrosszabbra. - Rendben. - Úgy éreztem, hogy ha szóban is ráerősítek, talán igazabb lesz. Dobálózhatunk üres szavakkal, de nem kell, hogy elkötelezzük magunkat mellettük. Én pedig állandóan attól tartok, hogy hiába beszélünk az öcsém védelméről, ez élesben semmit nem fog érni és akkor minek próbálkoztam egyáltalán idáig, hogy jó legyek? - Akkor tudnotok kellene, hogy ki a stricim. És ha Marco megtudja, kibukik és elront mindent. - Utóbbi egyébként is állandó velejárója volt. - Átgondolom. De lehet, hogy ez a legegyszerűbb magyarázat. - Ha bármivel kereskednék a saját testemen kívül, nyilván abba épp Tiger bandája szállna bele a legnagyobb örömmel. Azt nem mondhatom, hogy gyerekfelvigyázást vállalok, mert ezen a környéken senkinek nincs pénze ezt megfizetni. Szívesség alapon működik. Süteménysütésből pedig soha senki nem lett még milliomos. Pár pillanatig értetlenül nézem az asztalra kerülő pénzt, és némi irigység is ébred bennem, amikor arra gondolok, hogy mások számára nem jelent állandó matekozást és idegeskedést, hogy ekkora összeget rakjanak az asztalra. Habár azt is be kell látni, hogy Tiger esete más. Talán a szomszédaim és én magam is le vagyunk égve, de egyikünk sem egy illegális drogcsempész banda tagja, akik a föld alól is képesek előásni nagy összegeket. - Azt hittem ez csak a fegyvereknél annyira lényeges. - A szavaim ellenére is előre lépek és a kezembe veszem a bankjegyeket, előbb átszámolom őket, aztán más irányba fordítom őket az ujjaim között és úgy is áttapogatom őket, ha csak felületesen is. - Mennyit ér néhány rohadt papír darab... - Újabb megjegyzés, amit nem is kifejezetten szánok senkinek, pusztán csak jól esik, hogy öt perc erejéig bánkódhatok a saját szar sorsom fölött. Időnként belefér, nem igaz? Megrándul a szemöldököm, amikor felpillantok, a férfi szavait hallva és a szám sarka is felfelé görbül. - Van. - Bólintok, majd a hűtő felé sétálok, hogy a kancsóval térjek vissza. - Lehet, hogy limonádé árus kislánynak kellene mennem és meglenne a pénz - felnevetek, ahogyan elképzelem az egészet, habár biztosan vannak olyan körülmények, amikor valaki igenis vásárolna tőlem. Csak nem feltétlenül olyan kontextusban, ahogyan a gyerekek elképzelik a profitáló üzletet. - Miért csinálod, ha gondoltál már rá, hogy abbahagyd? - Kérdő pillantásomat a férfira függesztettem, így várva a válaszát a viszonylag hirtelen jött kérdésre, ami talán nem is kapcsolódik az eredeti témánkhoz, engem mégis érdekel. Korábban csak szimplán nem éreztem úgy, hogy megkérdezhetem. Állítólag egészséges, ha az ember 5-7 évente munkát vált, mert megelőzi azt, hogy belefásuljunk ugyanabba a dologba. Más kérdés, hogy nekem volt, hogy hónapok alatt kellett három állásban kipróbálnom magamat egymás után, de tíz évig csinálni valamit, ami valójában nem élvezet... Én biztosan beleőrültem volna, és ebben is különbözünk mi Tiggel.
Évekkel ezelőtt még próbáltam igazodni a nagyvilág által elfogadott erkölcsi normákhoz, emlékszem, próbáltam minden tettemre valami jó és nyomós indokot találni, amivel megnyugtathattam lelkemet és magamat legalább saját lelkiismeretemmel szemben tisztára moshattam. Teltek az évek, én meg már kezdtem belefáradni az örökös okfejtésbe. Nehéz időszak volt, mikor végre be tudtam vallani saját magamnak, hogy ennyi volt, nincs kifogás, egyszerűen csak szar ember vagyok. Viszont! Többféle szar ember létezik, már ezt is tudom. Vegyük például azokat a tizenéves kölyköket, akik ráerőltetik az osztálytársukra, hogy írják meg a házi feladatukat és ha nem teszi meg vagy nem elég jóra sikerül, akkor péppé verik, terrorizálják és molesztálják. Kit csesztetnek? A gyengébbet és védtelent. Miért? Saját javukra. Aztán hát itt vagyok én is... Kit csesztetek? A hozzám hasonlóan szar alakokat. Miért? Mert ez egy éhezők viadala és mert mindketten ugyanazt akarjuk: pénzt. Ölsz vagy ölnek, ennyi. És igen... én is érzem, hogy jelenleg baromira nem egy hozzám hasonló konyhájában ücsörgök. Szar ember vagyok, amiért itt vagyok, de azt senki sem varrhatja a nyakamba, hogy bántanám. Éppen ellenkezőleg. Megint ezek a kifogások, tudom, de legyek bármennyire is romlott belül, egy bizonyos szint alá én sem adok. Az már kérdés, hogy mit tennék akkor, ha a főnök azt mondaná, hogy egyik éjszaka öljem meg Tinát és az öccsét. Valószínűleg megtenném, de jelenleg épp azt akarom elérni, hogy erre ne kerüljön sor. Az ő gondja nem az én gondom, ezt azért nem kellene elfelejteni. Biztosan meg lehet oldani azt is hogy az öccse új ruhája ne vadiúj legyen, hanem mondjuk a szomszéd kisfiú által kinőtt, de még egész jó állapotban lévő ruha, ami majdnem ingyen megkapnának tőle. Én kiskoromban sokszor más holmiját hordtam, mert apám elég nehezen élt meg. Vagy mit tudom én... inkább nem is akarok neki hangosan tanácsokat adni, mert ismerve a nőket, úgyis én lennék az, aki mindent rosszul gondol, szóval csak befogom a pofám és nézek rá, mint aki unatkozik. Nehéz belátni, de a rendőrség mégsem tud minden ügyet megoldani. Sőt, őket nem érdekli az egyén védelme, eljönnek és teszik a dolgukat amíg kapnak pénzt, de az, hogy itt a bronxi valamelyik utca valahányas lakásában egy lányt lelőnek... tulajdonképpen csak egy jó lehetőségként tekintenek a hullájára, hogy közelebb kerüljenek a drogbandához. Sokan kerülnek abba a csapdába, hogy ha jelentenek a rendőrségen akkor majd biztosan biztonságban lesznek a fenyegetőktől, pedig a személyes biztonságukat egyáltalán nem tudják garantálni a zsaruk. És bár nem ismerem annyira Tinát, azért nem akarom, hogy ő is úgy járjon, mint pár hónapja egy másik lány. Pláne, hogy Qadir megmondta, Tinát nem kellene elveszíteni. - Gondolom igen. - Nem tudom, mi marad a régiben és mi nem, de mint látja, röktönözni szeretek, nem pedig annyira előre tervezni. Lehet éppen ez a baj, ha nagyon terveznék, akkor magamtól is rájöhettem volna, hogy mi lenne, ha holnap kilépnék az egész bandából és akkor nem kellett volna megvárnom ezzel a remek öngyilkos ötlettel Tinát. - Aha, jah - vágom rá egyértelmű iróniával, ami valahol mégis vicces, vagyis nekem, mint egy tipikusan faviccel rendelkező alaknak. Majdnem ráböktem, hogy "Ha ennyire jó ötleteid lennének, akkor most nem lennél ilyen helyzetben", de mint mondtam, én nem ebbe a "szar alak" kategóriába tartozom, hanem a másikba. Pedig a megjegyzésem nem feltétlen hazugság. Szinte úgy rándul mosolyra az arcom, mintha egy ideget nyomnának meg, mikor arról a bizonyos közös hangról beszél. Szimplán csak tetszett a megjegyzése, amit vehetnék személyes bóknak is, de egyáltalán nem személyeskedek. Csak tetszett, ennyi. Pont ahogy a limonádé is. Nem tudok többet ígérni annál, hogy megpróbálom nem belekavarni az öccsét ebbe az egészbe. Ez egy olyan szegmense az egész ügyünknek, amit én magamtól is megvetek, szerintem sincs ebben keresnivalója az öccsének, de tudjuk, milyenek a nagykutyák. Ha ők azt mondják, hogy dobjam a folyóba, akkor mégis mit ér az én szavam? A nagy és csodálatos terv kezd végső stádiumába érni. Innentől jön az, hogy millió probléma kerül felszínre, ami nehezíti az ötletet. Például ki a tököm az a Marco? Nem akarok jobban az élete része lenni, mint amennyire muszáj, de ha összefogunk, akkor azért nekem is ismernek kellene a részleteket. Tehát... - Ki az a Marco? - Már azon kívül, hogy elsőszámú jelölt a strici pozícióra. Akkor nem szarakodok tovább, hanem előveszek annyi pénzt, amennyit megbeszéltünk az imént. Az asztalra dobom és nagyon szeretném, ha megmasszírozná őket. Tapasztalat beszél belőlem. Mintha egy pillanatra szúrnának szemei a pénzt látva. Ez jó érzéssel tölt el. Mint amikor egy nő meglátja a farkad és aggódva konstatálja, hogy ez nagyobb, mint az eddigiek. Erős hasonlat, de nagyjából ilyen érzés fut végig bizseregve a hátamon. - Sokáig én is azt hittem. De nem... ezek a barmok a végletekig elmennek. - Hangomból érződik, hogy nekem is elegem van abból, hogy mindenhová elér a kezük és olyan dolgokra is figyelnek, amik még a legjobb nyomozók figyelmét is elkerüli. Nem véletlenül vannak még életben. Mennyit ér pár rohadt papír. És mennyit ér néhány gramm kibaszott fehér por? Nem titkolom, hogy már próbáltam, azt sem, hogy volt mikor a rabja voltam. Mostanra viszont örülök, ha nem hányom el magam tőle és a fehér port körülvevő kultuszon. Még mielőtt az íze eszembe jutna, lehúzom a maradék limonádét és vagyok olyan pofátlan, hogy kérjek még belőle. - Egy próbát mindenképpen megérne - helyeselek, miközben az asztalon végigcsúsztatva kezemet nyújtom felé az üres poharat. - Tudod mennyibe kerül mostanság egy házi limonádé az éttermekben? Szerintem nagy sikered lenne, ha normális áron adnád. - Ezt most egyébként halál komolyan mondom. Mi van? Én sem mindig alkoholt kérek az éttermekben, a sima üdítők közül meg tényleg a limonádé a legjobb. Egybe megiszom a pohár egyharmadát, nem kapkodok, de érzem, hogy lassan túl régóta tartózkodok nála és tekintve, hogy a nagy terv megszületett, nekem itt már nem sok helyem van. Meg vagyok győződve afelől, hogy ha nem megyek innen a második pohár limonádém után, akkor fejjel előre fog kirepíteni innen, ezért jócskán meglep, hogy egy olyan kérdést hallok, ami nem pár szavas választ igényel. Hirtelen jött zavaromban még a poharat is elemelem ajkaimtól és kis koppanással teszem le az asztalra továbbra is az üveget szorongava markommal. Nem válaszolok azonnal, mert nem tudom, mit mondjak. Fogalmam sincs, mi lenne az igazság erre a kérdésre, szóval nekem is valamennyire magamba kell szállnom és végig kell gondolnom, hogy miért csinálom ezt az egészet már azontúl, hogy nem léphetek ki. Fél perc komor és üveges tekintet után, amivel a poharat fürkésztem ez idő alatt végül mélyet sóhajtok. - Mert nincs más kilátásom. - Mert félek abbahagyni. Nem tudom, hogy máshogy tudnám élni az életemet. Sosem értettem semmihez, amikor érettségi után dolgozni kezdtem, sorra rúgtak ki. Fáj beismerni, de nem értek semmi máshoz. Ha nem drogcsempész lennék, lehet a kéregetnem kellene. És hát igen, én is félek attól, hogy fejbelőnek. - Nincs senkim a bandán kívül, nincs más képességem vagy végzetségem, csak amire ők tanítottak és úgy abbahagyni ezt az egész szarságot, hogy, tudod, életem végéig figyelni fognak... - megrázom a fejem - baromság lenne. - Vagy csak szimplán életmódot változtatni a világ egyik legnehezebb és legfélelmetesebb döntése. Szerencsére nem engedik meg, hogy sokáig ilyeneken gondolkodjak, pedig minden nap vágyom rá titkon. - Azért ugye nem gondolkoztál el azon, hogy... - befejezzem a kérdést? Legyen. - hogy így keress pénzt? - Gyorsan meglenne az összeg az biztos. Nem tudnám kinézni belőle, még a gyomrom is elszorul, de azért valami azt súgja, hogy nem éppen erre irányult a kérdése.
BAD GUYS NEED TO GET LUCKY EVERY TIME
Good guys just need to get lucky once.
★ családi állapot ★ :
Don’t go into this lightly. If you
are MINE, you need to understand I
will burn the fucking world to the
ground for power on YOU.
★ lakhely ★ :
Manhattan (is)
★ :
★ idézet ★ :
I realize that our TRAUMAS never really go
away. They live inside of us, in the deepest
darkest pits of our own tiny hells. Cocked
and loaded, waiting for someone to come
along and PULL THE TRIGGER.
Sosem gondoltam, hogy sokkal jobb életem lenne, ha sikerül befejeznem a tanulmányaimat és hivatalosan is fodrász lesz belőlem. Attól a családunk adósságai nem csökkentek volna jelentősen, nekem nem lett volna lehetőségem más környékre költözni, másik várost pedig ne is emlegessünk. Igen, gyakran éreztem úgy, hogy ha felajánlanák, szívesen élném valaki másnak az életét, de van egy pont, ahol már el kell engedni azokat a tévhiteket, amelyeket gyerekkorukban a mesékből szedünk fel. Nincs Aladdin és csodalámpás, az aranyhalak sem arra jók, hogy a kívánságainkat teljesítsék, ha megmentjük őket attól, hogy lehúzzuk őket a wc-n. De legalább azt csinálnám, amit jobban szeretek, mint mások lakásának a takarítása, vagy a folyamatos dekkolás a ruhaboltban, ahol mondhatjuk, hogy főállásban dolgozom. Ha valamit el akarok érni azzal, hogy gondoskodom az öcsémről, akkor az határozottan az, hogy neki ne kelljen belekeverednie abba a világba, amibe apánk szabályosan fejest ugrott, én pedig a szélén egyensúlyozom. Épp elég nagy büntetésnek tartom, hogy egy olyan környéken kell felnőnie, ahol élünk. Arra semmi szükség, hogy olyan embereket ismerjen meg és kérdezősködjön felőlük, mint Tiger maga is. A gyerekek gyakran túl őszinték és ha az én öcsémnek meg is van a magához való esze, de félek, hogy olyasmire kérdezne rá, amire nem szabadna. Néha még én sem vagyok benne biztos, hogy még nagyobb szarba keverem-e magamat, ha a konyhánkban társalgok egy olyan emberrel, mint Tig. Nem mintha lenne jogom elítélni bárkit is csak azért, mert olyan amilyen. Nem érzem úgy, hogy én annyival jobb ember vagyok, hogy biztos helyem van a mennyországban. Ha csak el kell képzelnem azt a helyet egyébként is az jut eszembe, hogy dug unalom lehet az egész. Akkor nem mindegy, ha valamilyen szórakoztató dologba halok bele itt a Földön? - Marco a pasim. Az exem... - Csak az utóbbi információt még nem sikerült eljuttatni az agyáig, de ez nyilván nem a "vendégem" problémája, ezért nem is fűzök hozzá a továbbiakban semmit ehhez a témához. Ha Marcon múlik, akkor pillanatok alatt megtudja az egész lépcsőház, hogy Tig épp hogyan próbál segíteni rajtam. Ezért talán jobb is, ha őt ennyiben hagyjuk. Felmerül ugyan bennem, hogy nincs jobb alkalom, mint a mostani arra, hogy megkérjek valakit, hogy takarítsa el az élők sorában az emlegetett férfit, de annyira még én sem vágyom a pokolra, hogy ilyesmit kérjek bárkitől is. Amúgy is mindig ki akartam próbálni, hogy milyen betörni valakinek az orrát - most már azt is tudom, hogy kivel kellene kezdenem. - Ha a ti törvényeitek szerint élnénk, még be is tartanák az emberek. - A megjegyzésem határozottan gunyoros, lévén nem vágyom rá, hogy az legyen az etalon, amitől egyébként megszabadulni igyekszem. Olyan ez, mint a banki hitel, az ember azt hiszi, hogy milyen könnyen túl lesz rajta, aztán húsz évvel később még mindig annak a terhét nyögi. Nyilván megvan az oka annak, hogy miért is nem lesz soha teljes mértékben szimpatikus nekem a konyhámban üldögélő férfi, de még ezen felül is ha valamit mégis kívánhattam volna valakinek a saját bejáratú csodalámpájánál, akkor az lett volna, hogy húsz év múlva Tiger és én semmiféle kapcsolatban ne legyünk. Még olyanban sem, ami havi egyszeri találkozót jelent közöttünk. Habár annak ellenére, hogy megkopasztani jár hozzánk, a mai alkalommal kifejezetten tetszenek azok az ötletek, amiket közösen találunk ki. Ha nem is olyasmiről magyarázok neki, ami ténylegesen megvalósítható lenne, de legalább közben valamennyire szórakoztat is ez az egész. Volt már olyan ember ebben a városban, aki együtt nevetett azzal, aki behajtóként lépte át a küszöböt? Azt hiszem ezt is lehet ebből a szempontból elsőnek tekinteni. - Csak nem lenne időm fenntartani az üzletet. - Ez már persze megint egyéni szocprobléma a részemről, de valamiért egyébként sem tartom túl jövedelmezőnek az ötletet. Gyorsan kell pénzt csinálnom és a legkisebb erőfeszítéssel. Ha a limonádémmal kezdenék el boltolni a környékbeliekkel előbb néznének hülyének, vagy átlátszónak, mint hogy megérje a dolog. - De azért tudd, hogy értékelem a bókot. - A nagymamáknak is mindig az jelenti a legnagyobb boldogságot, ha repetáznak a főztjükből, ugyanezen az alapon pedig a limonádé is jól sikerülhetett. Vagy Tig szimplán irtó szomjas volt. Akárhogy is, én kihasználom az ideiglenes tűzszünetet és rákérdezek valami olyanra, ami már hosszú ideje izgatta a fantáziámat - mik vannak. - Előtte sem volt? - Teszem fel a számomra leginkább logikus kérdést. Az egy dolog, hogy most mit érez, vagy miért nem tudja abbahagyni, de szerintem senki nem születik úgy, hogy díler akarjon lenni. Vagyis ezt csak remélem. - Szóval annyira nem éri meg csinálni, hogy bármikor új életet tudj belőle kezdeni? - Azt hiszem csak azt akarom megérteni a kérdésemre kapott válaszokból, hogy mi járhatott apám fejében, azon kívül, hogy nem mind a négy kereke, amikor belement ebbe az egészbe. Nem olyan ez, hogy egy piramis játéknak akkor sem dőlünk be, ha az egyik barátunk ajánlja nekünk? Jobban belegondolva Tiger és az apám helyzete amellett, hogy sokban különbözik is egymástól, gyakorlatilag nagyon is hasonló. Egyikük elvesztett valakit, ami miatt a bandát választotta, másikuknak pedig nincs senkije rajtuk kívül. Hát nem ironikus? Épp abba kapaszkodnak, ami ugyanúgy mindent elvehet tőlük amijük van, vagy épp maradt. - Gondoltam én már sok mindenre. - Tényleg. Isten látja lelkem, gondoltam én már egészen durva dolgokra is, csak hogy olyan összegek üssék a markomat, mint amit az előbb végig kellett tapogatnom. Néhányhoz túl gyáva voltam, néhányat egymagam képtelen lennék meglépni, aztán ott voltak azok, amik csak várattak magukra valamilyen oknál fogva. - Nem az lenne az érdeketek, hogy ha egy ember kiesett, legyen helyette másik? - Logikusnak tűnhet, ugyanakkor színtiszta öngyilkosságnak is. Hogy részükről, vagy épp az enyémről, azt mindenki döntse el magának. Az, hogy egy olyan lány dolgozzon nekik, aki szívből gyűlöli a nekik való tartozást, csak egy rosszul sülhet el. - Mikor jössz legközelebb? - Teszem fel a kérdést, némi gondolkodást követően. Az is feltűnő lehet, ha túl gyakran jár ide, de az is, ha olyan könnyedén veszem az emelés akadályát, mintha mindig is lett volna rá pénzem. Nem akarom, hogy elkényelmesedjenek, főleg mert én sem tehetem meg, amíg - most már - két helyre is tartozom. - Már ne érts félre, remek a társaságod, meg minden, de... - Ha nem is mindkettőnknek - mert az öcsémmel való anime nézést nem mondanám annak -, de biztos vagyok benne, hogy Tigernek volt jobb dolga is annál, mint hogy velem ismerkedjen.
- Most akkor a pasid vagy az exed? - kérdezem reflexből még mielőtt elgondolkoznék azon, hogy tulajdonképpen annyira engem nem is érdekel a válasz, mert már első hallásra is túl bonyolultnak tűnik. Nem szeretem a szerelmi drámákat - úgy összességében utálok bármilyen drámát -, én kiegyensúlyozott magánéletet akarok, ha vehetjük egyáltalán úgy, hogy van magánéletem. Barátnőm rég nem volt, csajoztam, de a legszorosabb kapcsolatom is megmaradt nem többnek, mint futólagos dugásnak, amik után még pár órán keresztül megvitattuk, ki mit látott, hallott, tett. Azt a lányt, aki túl sokat akart tőlem és túl erőszakosan, túl hisztisen, azt nagyon gyorsan száműztem az életemből. A szerelmes meg nem akarok lenni, csak magam életét fájdítanám. Érzem a gúnyt megjegyzésében, de határozottan tetszik. Még fel is kacagok. - Pedig amúgy pontosan olyan törvények uralkodnak, csak nem maffiának, hanem kapitalizmusnak hívják. Elhitetik velünk, hogy megvan minden jogunk és mi dönthetünk az életünkről, de... marhára nem. - Csak úgy lábjegyzetként jegyzem meg. Én már Amerikában születtem, de a családom - az a családom, akit ismerek, tehát az apám - afgán, ez a tény pedig annyira mégsem tud megszűnni létezni. Nem rajongok a kapitalizmusért, sem pedig azért a politikáért, amit Amerika folytat, de én nem politizálok, inkább csak nem foglalkozok vele. Megkerülöm, ha úgy tetszik. Ennek ellenére ez a hatalmas kapitalizmus mélyre döngöli azokat, akiknek kevés pénze van, akiknek meg sok, azok máris háborúban állnak más pénzeszsákokkal. Akárcsak a maffia... Ettől függetlenül jah, ha minden ember fejéhez fegyvert lehetne szorítani, akkor hamarabb rend lenne. Elrakom a megtaperolt pénzt, ezzel az ügy egy része letudva. Azért annyira nem rajongok a tervért, de egyrészt vagyok akkora rohadék, hogy szeressem a tőlem való függést - elvégre Tina most nekem tartozik -, másrészt viszont én sem akarnék úgy menni a főnökök elé, hogy nem kaptam pénzt. Úgyis engem basztatnának csak jobban azzal, hogy molesztáljam Tinát, ahhoz meg semmi kedvem. Jó, hát tényleg nem kell sokat belelátni a limonádé projektbe, de ha minden kötés szakad, talán még be is jönne. Az éttermeknek legalábbis bejött. Meg amúgy nekem is. Egy közel visszafogott mosollyal nyugtázom a témát. A kérdését viszont nem mosollyal fogadom. Nem szeretem a személyes kérdéseket, általában már azelőtt lecsapom a témát, hogy válaszolnék rá. Most is csak azért nem teszem meg, mert itt vedelem a limonádéját és mert egyébként engem is elgondolkoztat. Vállat vonok. Azért ez már kicsi szúrja a csőrömet, könnyen lehet, hogy azért csinálja, mert szeretné, ha végre lépnék. - Nem tudom. Talán lett volna. - Nyilván volt, mert engem nem kényszerítettek, hogy csatlakozzak, habár mint az évek alatt megtanultam, sokunkat nem kényszerítettek - látszólag. Csak a körülmények úgy hozták, hogy ez bizonyult a legjobb döntésnek. - Semmilyen körülmények között nem éri meg. Vagy muszáj, mert nincs más választás, például máshogy nem jut valaki gyorsan pénzhez, vagy eleve bizonyos szálak kötnek a bandához. Akár családi, akár érzelmi szálak. - Tényleg nem tudom, mit nyaggat ezzel. Talán az apjára kíváncsi, de mondtam már neki, hogy szart se tudok róla. Magasba szöknek szemöldökeim hallva, hogy gondolkozott már ő is hasonlóban. Ennek a hírnek annyira nem örülök, de végül is a saját döntése. - De. - Bólintok határozottan. - De az nem éri meg, hogy az új dílert két nap alatt elfognák, vagy fejbelőnék. Vagy... megerőszakolnák - teszem hozzá elsősorban elrettentésnek. Mondjuk Tina vagy annyira ártatlan és "idegen test", hogy ne gyanakodjanak rá se a zsaruk, se másik banda. Escobar sem véletlenül terhes nők testébe dugta fel a kokaint és úgy csempészte át a határon. Csak ha meg kiderül, akkor nagyon könnyű célpont Tina, aztán megint ott tartunk, hogy kereshetünk új embert. A téma kezd megint olyan részletekbe merülni, amitől inkább felállok és indulásra jelentem be magam. Mikor jövök legközelebb? - Passz. Majd jövök. - Tényleg nem tudom, ha tippelnem kellene, egy hónap múlva. Mondjuk értem én, mire utal, ő nekem éppenséggel tartozásban van. - Felőlem tartozhatsz nekem hosszútávon is, rád bízom, hogy mikor fizeted vissza. - Kecsegtető, mi? És veszélyes is, mármint neki. Érzem én, hogy most már igazán elhúzhatnám a belem. Megindulok az ajtó felé, aztán odébb állok, mert mégiscsak Tina van otthon és bár a kulcs az ajtóban van, eléggé provokatív lenne, ha én nyitnám ki az ő ajtaját. - Hívlak, ha van valami. - Mit tudom én, mégis kell a pénzem, basztatnak a nagykutyák, bújjon el a föld alá, mert a tervünk elcsesződött, stb. Ugyan nekem nincs meg a száma, de vannak kapcsolataim, amiken keresztül nagyon hamar meg tudom szerezni. - Vigyázz magadra, tündérke! - Rekedtes hangomból csak kiérződik némi incselkedés és huncutság, de ez már csak így megy ilyen csinos csajoknál. Kilépek az utcára és egyből veszem is elő a cigis dobozomat. Már csak egy van benne, ami azt jelenti, hogy dohányboltot kell közbeiktatnom hazafele menet, amihez most marhára nem lett volna kedvem. Manhattanbe tartva beáll a dugó, mint ilyentájt általában szokott. Snoop Dogg legújabb számát nyomatja a rádió, én annyira nem csípem ezt a ritmust, de most jobb ötlet híján dobolom az ütemeket ujjaimmal a kormányon, amíg a zenébe bele nem rondít egy másik hang. Felveszem a hívást. - Sikerült? - Qadir az, afgánul. - Mondjuk úgy. - Felelem neki, szintén afgánul. - Az mit jelent? - Azt, hogy nem basztattam - Hosszabb szünet hallatszódik a túloldalról. - Szerintem beszélnünk kellene. Nem gondolod? - kérem számon tulajdonképpen a saját főnökömet, de ebből is látszik, hogy köztünk azért más a viszony. Újabb szünet, ami alatt zaj sem szűrődik át, vagy csak elnyomják a körülöttem anyázó emberek és az V8-as motorral megáldott autójuk hangja. - Tizenegyre átmegyek. - Azzal le is teszi. Gondolom hozzám jön át, mert eddig apámnál zabált. Tudja, hogy érzek valamit a levegőben és mivel belerángatott, valamit mondania kell, ha nem is sokat. Zsebembe nyomom a telót, aztán hátradőlök az ülésben. Nem akartam én Qadir faszságaiba belekeveredni. Ő egy elég óvatos vezető, de néha kialakít olyan érzelmi szálakat, amikre amúgy semmi szükség nem lenne.
BAD GUYS NEED TO GET LUCKY EVERY TIME
Good guys just need to get lucky once.
★ családi állapot ★ :
Don’t go into this lightly. If you
are MINE, you need to understand I
will burn the fucking world to the
ground for power on YOU.
★ lakhely ★ :
Manhattan (is)
★ :
★ idézet ★ :
I realize that our TRAUMAS never really go
away. They live inside of us, in the deepest
darkest pits of our own tiny hells. Cocked
and loaded, waiting for someone to come
along and PULL THE TRIGGER.
- Az exem. - Könnyen vágom rá a választ, talán kicsit túl könnyen is, mert a szám azt mondja, amit a szívem akar, holott a fejemmel nagyon is tudom, hogy Marco meg közöttem nincs még vége. Valahogy sosem sikerült kidobnom őt, hol az ő makacssága győzött meg, hol a saját gyengeségem. Túl egyszerű úgy visszamenni valakihez, ha tudom, hogy milyen felhozatallal találkozhatok még Bronxban, ezzel pedig nem azt akarom mondani, hogy én vagyok túl válogatós, mert tegyük hozzá, hogy nekem is voltak már rettenetes választásaim. Marco csak szimplán rossz, de egyébként könnyedén lefegyverezhető és felejteni is remekül tud. Részben mert hobbijának tekinti az ivást és fél életét totális delíriumban éli le, más emberekkel szemben, akik talán túl pesszimistán - vagy realistán - nézik a világot. Viszont ez most egyrészt nem a reklám helye, másrészt baromira nem annak az ideje, hogy a párkapcsolatomról tanakodjak, főleg nem hangosan és Tigerrel együtt. Sejtem, hogy baromira nem érdekelte ki az a Marco és hogy mi ő nekem, viszont onnantól kezdve hogy nem pusztán szomszédi kapcsolatot ápolok a pasival, egyszerre jelent veszélyt is mindazokra a dolgokra, ami csak Tigre meg rám tartozik. - Nem tudtam, hogy gazdasági szakembereket is alkalmaznak behajtóak, de végül is a pénz az pénz. - Bánni pedig tudni kell vele. A problémák leggyakrabban abból adódnak, ha valakinek nincsen elég. De biztos vagyok benne, hogy ha valakinek tömve van a zsebe, az ugyanolyan nehéz. Főleg, ha valaki nem törvényesen szerzi a zöldhasúakat, olyankor valahogy mindenki feljogosítva érzi magát arra, hogy el akarja venni azt és akkor még csak a pénzről volt szó, minden egyébről, amivel Tiger és a bandája foglalkozik egyáltalán nem. Úgyhogy az a helyzet, nem vállalnám be azt az életet sem, ami látszólag nyugalmas, mert az anyagiak rendben vannak. Nem létezik nyugalmas és egyszerű élet, kivéve a nyugdíj után, mikor a családtagjaid már otthonba adtak, mert nem akarnak foglalkozni a hülye hóbortjaiddal, meg azzal hogy pelenkát hordasz, hiába vagy felnőtt ember. Hiába jutnak eszembe mondjuk ilyenek, nekem valószínűleg nem csak hogy nem lesznek otthonban töltött, nyugalmas idős éveim, valószínűleg meg sem érem a nyugdíjat, mert sírba tesz életem valamelyik férfija. Ha Davie csak kicsit is apánkra ütött, akkor néhány éven belül ugyanúgy aggódhatok majd érte, mint apánkért. Nem is beszélve az öregről, aki ki tudja mibe keveredik még a börtönben is, és ott van még Marco is, akit bár legszívesebben kihúznék az egyenletből, de ő maga nagyon nem akar lekopni. Pont, mint ahogyan a pénz okozta gondok sem szeretnének csak úgy eloszlani az életünkből, és amikor már kezdek büszke lenni magamra, hogy egyenesbe tudom hozni a dolgokat, mindig beütni valami totál váratlan és keresztbe húzza a számításaimat. Hirtelen felindulásból még az is jó ötletnek tűnik, hogy beálljak az olyanok közé, akiktől én is tartok. Hiába tudom, hogy az egy ördögi kör és ha az ember egyszer bele tette a lábát, nem szabadul csak úgy, kedve szerint. Lehet, hogy már így is sokkal inkább a részese vagyok, mint valaha kellett volna lennem, hála apámnak. Elég szar dolog nem tudni, hogy 'mi lett volna, ha'. Nem csak akkor, ha apa nem kerül börtönbe, ha előtte nem nyúl bele csomó hülyeségbe, ha anyánk nem hal meg, ha kicsivel jobban megy a sorunk, ha elvégzem az iskolát, ha Tiger nem lesz a bandájuk tagja, ha nem azt választja életcéljának amit. De túl sok a ha, nekünk pedig nincs időgépünk, vagy különleges képességünk, hogy egy párhuzamos valóságba újrakezdjük. Csak a remény van, hogy van még következő életünk és akkor jobb körülményeket kapunk. - Szóval nem éri meg. - Nem a lényeget ismételtem meg, legalábbis biztosan nem azt, amin gondolatban tovább töprengek. Hogy a felsoroltak közül mi lehetett apám motivációja. Miért érte meg neki belemenni valami olyanba, ami a még életben lévő családtagjait is veszélybe sodorta, amikor sem családi, sem baráti szálak nem kötik ehhez az egészhez. Legalábbis legjobb tudomásom szerint nem. De hogy mikor volt velem utoljára őszinte az öreg, arról fogalmam sincs. - Oké, ezt értem. Nem a legbiztonságosabb meló. - Magam sem tudom miért akarok viccet csinálni belőle. Talán csak nevetségesen borzalmas már az élet, amit élnünk kell, attól félve hogy nem gyűlik össze elég pénz a megbeszélt időpontig, vagy hogy egy idő után nem elég a pénz, valami többre is szükségük lesz. Ezért is támad az a nagyszerű gondolatom, hogy rákérdezek mikor lesz a következő alkalom. - Azért ennél jó lenne többet tudni, de mindegy. Tartsd meg a titkaid. - A válasza ugyan nem elégített ki - minket nőket egyébként sem tud bárki -, de mégis némi elégtétel tükröződik az arcomon, míg a szám szélében mosoly bujkál. - Nem szeretnék sokáig tartozni, de nem tudom mikor tudom megoldani a pénzt. - Ez persze nem az ő problémája, nem is megyek túlzottan bele abba, hogy most már el kell gondolkodnom azon, hogy még egy állást bevállalok, vagy meglopok valakit, hogy minél előbb rendezni tudjuk ezt a helyzetet. Dühít, hogy újabb embernek vagyok kiszolgáltatva, de tenni ellene mégsem tudok, a dühömet pedig megtarthatom saját magamnak, amíg Tiger el nem hagyja a lakásunkat. Amiben eszemben sincs megakadályozni, mert még Davie-ért is el kell mennem, aki valószínűleg szokásához híven tele lesz kérdésekkel. Az ajtóhoz sétálok, elfordítom a kulcsot és szélesre tárom azt, már-már elgondolkodom hogy én is kilépek rajta, de épp elég bűnügyi sorozatot és filmet láttam már, hogy ne bízzak senkiben annyira, hogy most rögtön induljak az öcsémért. Mondjuk ha elég eszük van, már egyébként is tudnak róla és azt is tudják, hogy hol van ebben a pillanatban, de még mindig jobb félni, mint megijedni. - Jó, legyen így. - Elvégre látni még fogjuk egymást, így felesleges úgy csinálni, mintha hosszútávra köszönnénk el.- Unalmas lenne az élet, ha mindig csak vigyáznék magamra. Legközelebb is Te gyere! - Halkan nevetek fel, miközben megrántom a vállaimat. Lehet, hogy Daviet biztonságban szeretném tudni, de ahhoz olyan sok dolognak kellene együtt állnia, hogy összeszámolni sem tudom. Én is követek el hülyeségeket, megyek bele olyan dolgokba, amibe más talán nem menne, de mi lehet annál veszélyesebb, ha nem a megfelelő alakoknak tartozom? A mai alkalom és a találkozásunk Tigerrel viszont rávilágított arra, hogy az sem mindegy, hogy néhány kétes alak közül épp melyikük az, akivel beszélőviszonyban vagy. Újabb sor 'ha' merül fel a fejemben, ahogy visszazárom az ajtót a vendégem mögött és a poharáért nyúlok, hogy elmossam azt és nyoma sem maradjon a látogatásának. Ha nem ő érkezik ma, talán nem úszom meg ennyivel. Ha nem segít nekem, talán mindegy lenne mennyire akarok vigyázni magamra és nem meghalni idő előtt. Ha pedig együtt állnak a csillagok és ő is eléggé akarja, talán Tiger lesz az az ember, aki segít nekem megérteni mindazt, amit apám börtönbe kerülése óta nem sikerült. De tény, hogy túl sok a 'ha'...
Kezdőlap
- És mit mondtál neki? - A hajszárító búgásán keresztül szinte csak szájról olvasom le Nadja szavait. A csaj orosz, de hónapok óta azért jár hozzám, mert próbál megszabadulni a tipikus szőke hajától, amitől egyébként úgy nézett ki, mint egy bombázó. Most sem mondanám azt, hogy megcsúnyult a vöröstől, aminek egyébként egy igen kellemes árnyalatát sikerült eltalálni nála, de ha a nők is bejönnének, valószínűleg inkább szőkén szeretném őt. 
