+16 Hát ha ez az egyik nyaralója... Gondolom a sok közül, akkor ha meglátja én hol lakom, azt fogja gondolni, hogy valami koldus vagyok és tuti éheztetem a lányomat is. Vagy rosszabb. Persze a szolgálati lakás nem olyan szörnyű, de az egész beférne ötször ennek a terébe és korántsem újszerű. Nem nehéz kitalálnom, hogy egyáltalán nem vagyunk egy szinten, nem tartozunk össze. Két külön világban élünk és én talán soha nem tudnék az övébe tartozni. Nem a csillogás és villogás éltet, még csak nem is az ilyenfajta nyaralók és ki tudja milyen helyen lakik ő egyáltalán. Egy villa? Egy kastély? Talán egy egész sziget? Megnézem a szép dolgokat, de sohasem vágytam rájuk különösebben. - Mi mást tudsz még rólam? - Bukik ki belőlem a kérdés, amit igazából nem állt szándékomban megkérdezni. De ha már rájött a nevemre, tuti, hogy mást is tud. A találkozónk előtt biztosan utána nézett mindennek, ha jól sejtem már azt is tudja hol lakom és hülyeség is lenne titkolóznom előtte. Lehetséges, hogy Lara nevét is tudja, vagy épp hogy hová jár iskolába. - Ne nevess ki! - Bököm meg vállát ismételten, egész jó kezdek ebben lenni. - Már nem azért, de elég kiszámíthatatlan vagy. Nem egyszerű kitalálni, hogy mi jár a fejedben, mit tervezel. Először azt gondoltam ki sem jutok onnan élve. - Vonom meg a vállam mintha ez olyan természetes lenne. Fogalmam sincs, hogy mi az ördögöt keresek itt. Miért nevetgélek vele? Miért hagyom, hogy megtapisgáljon? Én teljesen megőrültem! - Keresni fogsz? És én... tartozni fogok neked valamivel... amiért életben hagytál? - A kérdést lassan teszem fel, igyekszem jól megfontolni minden szót, én magam sem tudom pontosan, hogy még mindig azt akarja, hogy szolgáljam élete végéig amiért volt olyan kedves és nem ölt meg. Olyan békés és nyugodtnak tűnik most, teljesen szerethetőnek és szeretetéhesnek. Talán naiv vagyok, vagy tényleg csak hülye, de még meg is sajnálom amikor arról a férfiről beszél akivel együtt volt. Látom rajta, hogy a pszichiáter elvitte a szíve egy részét, talán a lelkét is. Még mindig nem vagyok elég merész ahhoz hogy bármilyen nagy lépést tegyek, esetlegesen magamhoz öleljem, de most én veszem egyik kezét saját kezeim közé. Megszorítom azt, bár nem erősen, hogy fájjon, inkább csak annyira, hogy éreztessem vele megértem őt és mellette vagyok, meghallgatom. Jobbnak látom ugyan nem válaszolni, mivel magam sem tudom, hogy hogyan reagálna arra amit mondanék. Nem lehet egyszerű bárkinek is mellette élni. Nem csak azért mert kiszámíthatatlan, de inkább a veszély miatt. Ha a barátaival egymásra lövöldöznek, ott nagy a baj. Nem szívesen találkoznék azokkal a barátokkal. Remélhetőleg már nem is barátok. - Nem hiszem, hogy valaha is kaptam ennyi bókot ilyen kevés idő leforgása alatt. - És már zavarban is vagyok. Pedig nem sűrűn történt meg velem az évek során, most mégis másodszor hoz zavarba az elmúlt csak néhány órában. - Nem értem, pedig semmi különleges nincs bennem. Sőt! - Annyi meg annyi nálam sokkal szebb és jobb nőt találhat a világban, tényleg nem értem miért pont én vagyok az aki... Elfordította a fejét? Vagy nem is tudom minek nevezhetném ezt. Végül én magam is megnézem az ő általa karomba vésett sebet. Elidőzök rajta néhány pillanat erejéig, tekintetem szomorúvá válik, nem túlzottan örülök neki. Nem kimondottan szeretném ezt olvasgatni a karomon életem végéig, ahogyan azt sem szeretném, hogy a lányom ezt meglássa, de végül mégsem mondok semmit. Úgysem tud vele már mit csinálni, azon kívül, hogy valami mást vés a tetejére, ami pedig további őrült fájdalomhoz vezetne, szóval talán kihagyom a lehetőséget. - Segítesz megmosni a hajam? - Ezzel csak épp annyira előrébb csusszanok, hogy le tudjak bukni a kádban és bevizezzem a hajam, majd mikor újra felbukkanok, egyszerűen csak megfordulok, így mostmár a hátam mögé kerül. - Mindig imádtam mikor valaki más mosta meg a hajam. Megnyugtató. - Mondom somolyogva. - Lányom is imádja mikor én csinálom neki. Ebben rám ütött. - Nem tudom miért osztok meg vele bármit is a lányomról, vagy úgy általánosságban magamról. Nem tudom mióta érzem úgy, hogy bízhatok benne. De jól esik valakivel beszélgetni, még ha apróságokról is van szó. Már régóta vagyok egyedül és ezt nem csak párkapcsolatra értem. Soha nem voltam népszerű vagy bővelkedhettem túl sok barátban.
Nem feleltem a kérdésre, hogy mit tudok róla, nem éreztem azt, hogy beszámolóval kéne adóznom és egyébként is úgy voltam vele, hogy ha elgondolkodik, nagyon nem lőhet mellé, ki tudja következtetni a nevéből adódóan mikre jöttem még rá. Kérésének eleget téve lassan abba hagytam a nevetést, pedig tudtam volna többet is nevetni, de igyekeztem jó fej lenni. De valóban igaza volt, ki-beszámíthatatlan voltam, nem tévedett, tényleg így volt. Tudtam magamról és rendszeresen hallottam másoktól is, ahogy a "Maga megőrült" és az "Orvosra lenne szüksége" szövegeket is. Mi tagadás, frászt hoztam rá, annak ellenére is, hogy pedig igyekeztem tudtára adni, hogy nem tervezem vérét ontani. Mert egy párszor elmondtam neki, hogy nem akarom megölni. Vagy csak azt hittem? Pedig meg mernék esküdni, hogy tudtára adtam életben szeretném hagyni a lánya miatt is, meg mert a másik felemnek érzem őt. - Pedig én mondtam neked, hogy nem foglak megölni - simogattam a karját. - Keresni foglak - bólintottam - és szeretnélek meg találni újra. Egy kérdést megválaszoltam, de a másikra hirtelen nem tudtam mit mondja neki. Azt, hogy igen? De nem tudok rá szolgaként nézni. Mondjam azt, hogy nem? Akkor meg azt hiszi, hogy el akarom őt engedni. De nem akarom őt elengedni. Teljesen nem. - Nem tudom - ingattam meg a fejem. - Azt hiszem elég annyi, ha velem töltöd néha az időd. Csak légy velem, ha kellesz. Ha csak egy kis társaság kell, akkor is számíthassak rád. Röviden elmeséltem neki Shane történetét, közben jóleső érzés járt át, hogy megszorította a kezem. Ő biztosan tudja, hogy mit éreztem. De mit is éreztem? Néha elégedettséget és örömöt, néha pedig gyászt. Annyira hullámzó életünk volt. Tele volt nevetéssel és örömmel, halállal és gyilkossággal, boldogsággal, vérre menő veszekedésekkel, verekedésekkel, egymás megkínzásával. Szeretném azt hinni, hogy jól éltünk, de talán több volt köztünk a rossz időszak, mint a szép időszak. De minden rossz ellenére szerettük egymást. Mindemellett persze azt is világossá tettem számára, hogy mennyire nagy hatással volt ő rám. Hogy mennyit jelent nekem, hogy ő most itt van velem. - És még sok bókot fogsz tőlem kapni - mosolyogtam rá kedvesen. - Lehet nem érzed, nem látod, de én annak érezlek. Különlegesnek. Láttam, hogy a karjába vésett felirattal volt elfoglalva, azt is láttam, hogy szomorú lesz, de momentán nem igen tudtam mit kezdeni a helyzetével. Tudnék neki plasztikai sebészt szerezni, de nem akartam. Az ott az én jelem. Tekinthetünk rá úgy, mint a bélyegre a teheneken, vagy a csipre a kutyákban. Ő már az enyém és szeretném, ha ezt mások is tudnák, de főleg ő. Figyeltem, amint kérdése nyomán bevizezi a haját. Hát... még soha nem mostam ilyen hosszú hajkoronát, de miért ne? - Igen, persze, megmosom - bólintottam. Háttal neki nyomtam sampont a kezembe és jó alaposan besamponoztam a haját, alaposan eldolgoztam, "megkapartam", majd leöblítettem. Ezt megcsináltam még egyszer az alaposság kedvéért, miközben víztől csillogó bőrén gyönyörködtem. Hiába volt heges imitt-amott, engem akkor is lázba tudott hozni. Mélyet sóhajtva simítottam vállára, nyomtam rá csókot és hajoltam rá, hogy kicsit pihengessek a vállán. - Hát sokkal kényelmesebb is, ha más csinálja - kuncogtam. - Megmosol? - kérdeztem vissza, hisz ha már én megmostam őt, akkor megmoshatna ő is engem. - Úgy igazságos, nem? Ha már én lefürdettelek, akkor te is.- mosolyogtam.
+ 17½ A némaságából megítélve jobbnak látom nem firtatni a témát. Talán a kérdéssel túl messzire mentem, ugyanakkor szinte biztos vagyok benne, hogy okkal nem válaszol. A felelet valószínűleg az lenne, hogy "mit nem?". Egyszerűen csak mindent amit lehetséges már kiderített rólam és az tökéletesen mindegy, hogy mit próbálnék elhallgatni, úgyis tisztában lenne már vele. - Nagyon nehéz hinni és megbízni valakiben aki bántott... - Vallom be végül, bár sokkal inkább mert próbálok őszinte lenni vele, mintsem azért, hogy esetleg felkeltsem a valószínűleg nemlétező lelkiismeretét. Remélhetőleg ez nem fog akaratlanul is célba találni és felhergelni őt. A következő válasza kissé megnyugtatóbb. Időt tölteni velem még nem tűnik olyan szörnyűnek. Ami azt illeti... még talán élvezem is a vele töltött időt, főleg mikor nem dühös rám és veri asztalokba a fejem, és a többi. Nem bánom ha időt kell töltenem vele, de nem túlzottan örülnék ha a lakásomban bukkanna fel, ahol a lányom is lakik. Semmiképp sem szeretném ha ők találkoznának, bár magam sem tudom, hogy hogyan kellene ezt a tudatára adni, anélkül hogy esetlegesen megbántódna. - De ezt ugye ne úgy értsem, hogy ha egy bizonyos testrészemre lenne szükséged...? - Kétségkívül zavarba jövök a kérdéstől, de tudnom kell, hogy nem egy szexrabszolgaként akar tartani, akinek szabad kell, hogy legyen mikor neki szüksége van rá. Lehet, hogy őrült vagyok, de ahhoz nem eléggé. - Ha csak arra kellenék, el kell utasítanom az ajánlatot. Szívesen töltök veled időt, amennyiben tiszteletben tartasz. - Hozzá szeretném tenni, és nem tart félelemben, de már így is úgy érzem, hogy a határaimat feszegetem és ő maga is megmondta, attól, hogy kedvel, még nem bízhatom túlzottan el magam. Ám kikérni a magamnak járó tiszteletet, még nem kellene, hogy olyan szörnyű legyen. Ugye? A szavai jólesően találnak be, nem tudom mikor hallottam bármi hasonlót utoljára. Soha? Még édesanyám mondta mindig azt, hogy különleges vagyok. Végül mégsem válaszolok, inkább jobbnak látom elfogadni azt ahogyan érez és nem megcáfolni azt. Talán egy nap én magam is elhiszem, hogy különleges vagyok. - Igen, az általában kényelmesebb és jobban is esik ha más csinálja. - A pimasz kis mosoly most visszatér az arcomra mikor vállam felett hátranézek rá, ezzel tudtára adva, nem feltétlen a hajmosásról beszélek, még akkor sem ha ő igen. Mikor befejezi a hajam megmosását, ismételten felé fordulok, majd a szivacsot átvéve a kezéből bólogatok. - Persze, nem hagyhatom, hogy te koszos maradj, főleg azután hogy megizzasztottalak. - Mondom ezt még mindig ugyanazzal a pimasz mosollyal. Bár nincsenek egy újabb menetre szándékaim, de mégis úgy szeretem húzni az agyát. Szeretek szurkálódni vele, a reakciói többé-kevésbé mindig megéri. - Egy nagy vágyam, hogy egyszer eljussak egy vidámparkba. Egy igaziba, ami nem feltétlen csak gyerekeknek van. - Kezdek bele vágyaim taglalásába, magam sem tudom, hogy miért. Egyszerűen csak nem szeretnék csendben ücsörögni amíg most az ő testét mosom le, kezdve arcával, majd lassan haladva felsőtestéig. - Ne nevess ki, de még soha nem voltam vidámparkban. A munkámból talán már kitalálhatod, de imádom az adrenalint, a veszélyes helyzeteket, bár nem vagyok öngyilkos hajlamú... Azt hiszem. Egyszer talán egy repülőből is ki fogok ugrani, bár az talán akkor ha már kész leszek eldobni az életem. - Kuncogok fel, miközben már jócskán a víz alatt járnak a kezeim. Egyikben a szivacs, amivel alhasát és combjait tisztogatom. A másikban pedig férfiassága, mert ugyebár valakinek azt is meg kell mosni, nem?
- Tudom. De azt is tudom, hogy egyszer képes leszel bízni bennem - feleltem halkabban, de hallhatóan, egyáltalán nem dühösen. Egy ilyen miatt nem lehetek dühös. Ez egy őszinte megjegyzés volt, amihez joga volt és én csak örültem neki, mert ezáltal megismerhettem a lelkét és azt, hogy éppen milyen is a viszonya velem. Miképpen áll hozzám. Ez nekem csak jó, hiszen ebből tudok építkezni. - Nem biztos, hogy annyira félned kell a tartozás miatt. Nem hiszem, hogy túl sok szörnyűségre kérnélek. Leginkább csak hogy gyere el hozzám, vagy találkozzunk valahol. Inkább a társaságodra lesz szükségem, mintsem arra, hogy szenvedtesselek. Akár csak egy beszélgetésre lesz szükségem, de örülnék, ha ott lennél nekem - nyugtattam meg, hogy nem feltétlen fogok visszaélni a helyzetemmel. Persze, ha a kapcsolatunk idővel úgy alakul majd, akkor lehet bedurvulunk. Ki tudja. Sose tudni, hogy mit tartogat a jövő. Akár még az is lehet, hogy ő lesz a következő Porondmester, az utódom. Lehet kevés rá az esély, de megtörténhet. Még megőrülhet mellettem. Mikor visszakérdezett elkacagtam magam. - Ugyan, minek nézel te engem? Nem szexrabszolga kell nekem. Nem vagyok én olyan - feleltem őszintén, hiszen tényleg nem csak egy puncit láttam benne, hanem az embert is. - Persze nem mondom, ha oda kerül a sor, akkor nem foglak kirúgni az ágyból és nem foglak fegyverrel kényszeríteni, hogy engedj el és öltözz fel - vigyorgok. - De nem csak szexre kellesz nekem. Tényleg - mosolyogtam puszit adva arcára. Nade hé! Szívesen tölt velem időt. Na ez már valami. Pedig nemrég még menekülni akart. Hát milyen gyorsan oda lett értem! Ki is virultam erre a gondolatra és máris kevésbé tűntem elmebetegnek. Azért ez már nagy előre lépés volt, hogy az ő szájából ilyet hallottam. - Én is szívesen vagyok veled. A nőiességedtől függetlenül is. Hiszen mondtam, mit érzek. Te vagy a másik felem. Akkor érzem magam egésznek, ha itt vagy és beszélgetünk. Beszélgetünk és minél jobban megismerjük egymást, eszmét cserélünk, a másik világnézetét ütköztetjük. Közösen teázunk, sütizünk és persze egymáshoz is érünk. Azért én sokkal több vagyok, mint egy ösztönlény. Nem csak azért kellesz, hogy lefeküdjek veled. A lelked és az elméd nekem épp olyan fontos.
- Ha ez tényleg olyan jól esik neked, akkor csak szólnod kell és bármikor megmosom neked - mosolyogtam, hisz ez nekem semmiség, ő pedig boldog és elégedett lesz tőle. Ez egy jó üzlet szerintem. A vidámparkról tett megjegyzése viszont mellbe vágott. - Hát.. akkor majd egyszer elviszlek. Ez lesz a következő közös programunk. Mit szólsz? Egyszer mindenkinek meg kell látogatnia egy igazi vidámparkot és jó érzés lehet, ha pont én mutathatok meg egyet. És majd mesélek neked sok érdekeset - mosolyogtam rá elégedetten. - Ismerem én már minden csínyját-binyját az ilyen helyeknek. Nem fogom hagyni, hogy lehúzzanak és majd elmesélem mi-micsoda, mi hogy van ott, mit érdemes milyen sorrendbe kipróbálni, hol-mit érdemes venni, mint érdemes játszani, stb. Tök jó lesz - jöttem tűzbe és már fejben el is kezdtem tervezni az alkalmat, miközben ő felém fordult, hogy megmosson. Mondanom sem kell, az együtt fürdés miatt - és mert alaposan átmostam már a testét - eléggé elkezdtem már eddig is odalenn keményedni, pláne, mikor elkezdte markába venni és tenni a dolgát. A kis huncutt, hát ennyire ki van éhezve. Vagy csak ennyire rám kapott? Folyamatosan tovább keményedtem markában, közben én is lábai közé nyúltam és betoltam két ujjam, hogy kényeztetni kezdjem. Ő kezdte, nem lehet egy szava sem. - Igazad van... mindenhol nagyon tisztának kell lennünk - helyeseltem neki. - Majdnem kihagytam én is egy foltot... - motyogtam, hiszen erre nem számítottam. Szándékosan nem akartam rányomulni még a kádban is, nehogy azt higgye csak azt akarom, erre ő? És még én vagyok a kiszámíthatatlan... Szabad kezemmel nyakát kezdtem simogatni és ajkaira tapadtam.
+ 17½ Pozitivitásból tuti ötöst adnék neki, nagyon bizakodóan gondolkozik, de kétlem, hogy valaha is belegondolt abba, amit én érzek. Nem vagyok haragtartó, sem pedig különösképpen bosszúálló, de ő nem csak lekevert egy pofont. Ami már önmagában elegendő lenne ahhoz, hogy távol tartsam magam tőle. Azt amit velem tett, nagyon hosszú idő lesz mire elfelejtek és bízni tudnék benne. Arról nem is beszélve, hogy bármikor újra megtörténhet, hiszen nem tudni mikor kattan be neki valami a fejében. Ilyen szempontból nagyon egyformák vagyunk, még akkor is ha ő ezt nem észleli egyenlőre és azt gondolja csakis nekem kell változtatnom. Hirtelen reagálok ugyan dolgokra és hajlamos vagyok nem gondolkozni előtte, de ő is pontosan ilyen. - Ezt jó tudni. - Mondom egy apró mosollyal. - Bár örülnék ha egyáltalán nem fognál fegyvert a fejemhez. Vagy kést, vagy fűrészt... Bármi egyéb játékszert ami a tarsolyodban lehet. - Nem is értem hogyan tudok ezzel viccelődni. Még túl friss az emlék ahhoz, hogy vicceljek vele, bár mégis megteszem. - És mi van ha épp nem érek rá mikor neked szükséged lenne rám? Belefér az elnapolás? - Mert ugyebár nem tudni mi jön közbe. Ha a lányom kórházi ágya mellett kell ülnöm mert az osztálytársai oda juttatták, nem fogom őt otthagyni, mindegy hogy mennyire látni akar. - Van valami benned. Magam sem tudom mi, de felkelti az érdeklődésem. Jól tudom, hogy nem kellene veled barátkoznom, hiszen valljuk be, nem túl jó a híred és nyomozóként ezt senki sem fogja jó szemmel nézni. De anélkül, hogy túlzottan elbíznád magad, annyit elismerek, hogy jól esik veled beszélgetni. - Nem tudom, hogy ez csak azért mert nincsenek barátaim akikkel beszélgetni tudnék, vagy ténylegesen van valami közöttünk, de talán ha titokban teszem és senki nem jön rá, még lehetséges, hogy ki is deríthetjük. Elmosolyodom annak láttán és hallatán, hogy mennyire feldobja annak az ötlete, hogy elvigyen egy igazi vidámparkba. Annyira más ez a férfi, mint az amelyikkel a bárban beszélgettem. Olyan mintha egy teljesen más emberrel beszélgetnék és mit meg nem adnék azért, hogy a másikkal soha többet ne kelljen találkoznom. - Örülnék neki, de... - És itt jön az a bizonyos de. - Ez csak akkor lehetne lehetséges, ha otthon hagyod a bombákat és megpróbálsz bevegyülni az átlag emberek közé, nem kitűnni semmivel sem. - Remélem, hogy ez érthető lesz számára. Nem szeretném ha mindenki megfélemlítésével ugrana egy-egy sor elejére, vagy végül kiürítené a helyet, hogy bármire fel tudjunk ülni, vagy csak simán kihívóan felöltözni ami bárkinek elárulja, hogy ki is ő valójában. El kell vegyülnünk és csak úgy tenni mint két régi barát, semmi gyilkosság, fenyegetés, fegyverek, vér. Aztán mikor az ő megmosásával foglalatoskodom és elérek egy olyan helyre, ahol jól meg kell tisztogatnom, mert mindketten tudjuk, hogy hol is járt vele, meglepetten nevetek fel reakciója és egyben szavai hallatára. - Szerintem mostmár mindenki patyolat tiszta! - Jelentem ki még mindig vigyorogva, majd elengedem férfiasságát, eltolom magamtól kezét, majd nagy lendülettel kelek fel, hogy kiszálljak a kádból. Szerencsétlenségemre elfelejtettem, hogy mennyire is szédülök, így aztán a hirtelen mozdulattól, kilépés helyett sokkal inkább kiszédülés lesz a kádból. Így aztán egy nagy esés következtében, oldalamra érkezem. - Ouch. - Dörzsölöm meg most egyik kezemmel a fejem ahol megütöttem azt, miközben hátamra fordulok és egy hisztérikus nevetés szakad ki belőlem. - Oké, valljuk be, ezt megérdemeltem. - Nincs is szükségem arra, hogy ő törjön engem össze, megoldom én magam is.
Őszintén szólva csípőből mondtam a válaszokat és lehet nem is mindegyiket gondoltam át és lehet nem is mindegyiket fogom tudni betartani. Katnissnek is sok mindent ígértem és nem mindent tartottam be, szóval nem tudom később hová jutok Jayel. De most pozitív vagyok és bizakodó, hiszek benne, hogy jól ki fogunk jönni. De majd teszek róla, megvannak a módszereim. - Igyekezni fogok - válaszoltam ezzel, mivel azt nem ígérhettem meg neki, hogy nem teszem. Ismertem magam, bármennyire is próbáltam szem előtt tartani, hogy ő más, mint a többiek, tudtam jól, még ha fülig szerelmes lennék sem biztos, hogy tudnék uralkodni magamon. Shanet is szerettem, mégis felakasztottam a karjainál fogva, lespricceltem savval és térden szúrtam egy késsel. Sajnos ismertem magam és ha nem is tudtam neki megígérni, hogy nem bántom, azt megígértem, hogy megpróbálok nem ártani neki. - Megpróbálok uralkodni magamon, de... olyan vagyok, mint te. Ebben is egyezünk - mosolyogtam. Bár sosem szerettem, ha halogatnak engem, napolnak és más időpontokat ajánlanak az helyett, amit én akarok, most mégis úgy gondoltam ennyi kompromisszumra képes vagyok. Azt gondolom túl nagy dolgokat nem fogok tőle kérni, így belefér. - Legyen, de csak akkor, ha tényleg nem érsz rá. Ne csak azért napoljuk el, mert épp nincs kedved, vagy nem is tudom... meg akarsz nézni egy filmet. Azt együtt is meg tudjuk nézni. Öntelten és elégedetten vigyorogtam, mikor kijelentette, hogy egy fajta bűnös élvezet vagyok neki, ami ugyan tiltott lenne, de ő mégis megteszi. Na igen, ez is csak engem magasztal. Elegánsan hátrasimítottam a hajam vizes tenyereimmel, mint valami retro romantikus filmben a gimi legmenőbb sráca és vigyort küldtem felé. Hát igen, a túlzott elbízást akkor sem tudta volna megelőzni, ha már a legelején megpróbálkozik vele. - Hát igen. Az én vonzerőm kozmikus. Erősebb, mint az elektromágnes. Figyelmesen hallgattam a vidámparki látogatás feltételét. Hát igen. Szigorú szabályok, de lehet képes leszek betartani. Vajon képes lenne megmotozni, átnézni, hogy valóban nincs-e nálam fegyver? Kinézem belőle. De azért be fogok próbálkozni, már csak poénból is.
A kezeink hamarosan már elég intim területeken kezdett el dolgozni, majd hirtelen állt is fel. El nem tudtam képzelni miért pattant fel ilyen hirtelen, főleg, hogy ő kezdte, de mikor kiesett a kádból gyorsan a segítségére siettem. Kiszálltam, felemeltem a karjaimba és átmentem vele a hálóba, ahol az ágyra fektettem őt és bár kedvem lett volna nyalakodásba kezdeni, de akkor megint olyan hamar a csúcsra jutott volna, én pedig most szerettem volna, ha tovább húzza, így nem akartam sokat cécózni. Bemásztam én is az ágyba mellé, hasra fordítottam és félig oldalas pózba húztam, kicsit felhúztam fenekét, hogy pucsítson, derekára fogtam és mögé helyezkedve belé hatoltam, majd mozogni kezdtem. Nem valami gyorsan, de ha úgy éreztem nagyobb iramra van szüksége, akkor jobban tempóztam, de nem akartam még kapkodni. Vállaira csókoltam, majd nyakába és finoman harapdáltam, kicsit el is kezdtem kiszívni.
+ 18 Külön örülök annak, hogy felismeri mennyire is egyformák vagyunk és egyben meggondolatlanok. A különbség az, hogy ő bárkit felnyársal egy pillantás alatt, talán meg is nyúz, legyen az ellensége vagy barátja. Én nem tudnék szemrebbenés nélkül ilyesmit tenni. Azt hiszem. Nem úgy ismertem magam, bár a mai este után már fogalmam sincs, hogy mire vagyok képes. Olyasmikre nyitotta fel a szemem amikről tudtam, de mégsem akartam elfogadni. Nem hiszem hogy képes lennék szörnyűségekre, de már magam sem tudom. Az biztos, hogy talán meggondolatlanul tudnék egy pofont lekeverni neki, vagy éppen a fegyverem fogni rá, de kétlem hogy ugyanazzal a meggondolatlansággal tudnám a ravaszt is meghúzni. Ugye? Vagy még mindig csak álltatom magam és semmivel sem vagyok jobb nála? Egyszerűen mindent meg tudnék kérdőjelezni magamban a ma történtek után. - Egyedülálló anyaként nem mindig akkor van időm amikor azt én eldöntöm. Nem mindig egyszerű időt találnom magamra, vagy bárki másra. Így is sokkal többször hagyom magára, mint az megengedett lenne. Egy dadus pedig nem olcsó. - Vallom be neki egy másik bűnömet, miszerint néha igenis magára kell hagynom, reménykedve abban, hogy most sem fog pálcát törni a fejem felett. Elvégre nem napokra vagy huzamosabb időkre hagyom magára, de szeretném megértetni vele, hogy az életem nem olyan kötetlen és szabad, mint az övé. - Szóval ilyen az amikor nem bízod el magad? - Nézek rá felvont szemöldökkel a megjegyzése hallatán. Hát nem tudom kíváncsi vagyok-e arra, amikor még engedélyt is kap arra, hogy elbízza magát. Legszívesebben ismételten megböködném őt, hogy visszahozzam a földre, de sajnálatos módon -vagy nem- a kezeim ekkor már túlságosan is le vannak foglalva. Mikor az eseményeken felbuzdulva nagy hirtelenséggel ugrok fel, hogy egy másik helyszínt válasszak magunknak és végül kiterülve végzem a fürdőszoba padlózatán először azt sem tudom, hogy mihez kezdjek magammal. Szégyenkezve pillantok fel rá, de csak egy pillanat erejéig, hiszen a férfi most nem áll meg kinevetni. Szinte azonnal ugrik utánam, hogy mindenestül felnyaláboljon a földről és egyszerűen csak hagyja, hogy az ösztönei vezéreljék. Én ismételten megkapaszkodom benne, el is tudnám viselni ha valaki folyton kézben hordozgatna, mint egy hercegnőt. Mondjuk mást is el tudnék sűrűbben viselni... Még én magam is meglepődöm, hogy milyen gyorsan már bennem is van. Szinte pillanatok alatt tett le az ágyra és helyezkedett el... bennem. Természetesen nekem ellenvetésem nincs, nagyon is tetszik ahogyan a kezeibe veszi az irányítást. A világon az egyik legjobb érzés, mikor érzed, hogy a partnered megőrül érted. Nekem sem kell sok, hogy újra ráhangolódjak a kis balesetem után. Pillanatok alatt leszek ismételten nedves odalent, így aztán nem ütközik nagy ellenállásba, ezáltal is tudhatja és egyben érezheti, hogy ő engem éppen annyira meg tud őrjíteni, mint én őt. Kölcsönös az érzés és éppen ezért gyönyörű is. Egy titkos és egyben bűnös élvezet, ami csakis a miénk. Miközben már magamban érezhetem férfiasságát, feltámaszkodom egyik könyökömre, ezzel is biztosítva, hogy könnyebben csípőmhöz és nyakamhoz férkőzhet, majd másik kezemmel az ő egyik keze után nyúlok. Ujjaim ráfognak arra, majd egy lassú mozdulattal végigvezetem tenyerét felsőtestemen, hogy megállapodjak vele egyik mellem felett. Aztán bár nem fájdalmasan, de nagyon is határozottan rászorítok kézfejére, ezzel őt magát is kényszerítve arra, hogy erősebben markoljon keblemre, majd néhány pillanat után onnan is tovább indulva nyakamhoz tolom fel kezét és ott is rászorítok arra, még mindig nem fájdalmasan, vagy komolyan fojtogatva saját magam, de érthető jeleket adva neki arra, hogy bizony őrült vagyok és ő is megőrülhet velem együtt.
Valahogy nem ért meglepetésként, hogy szingli anyaként vannak olyan alkalmak, hogy a lánya egyedül marad, hisz ez mindig benne van a pakliban. Nem csak nála, más anyáknál is. Nincs ebben semmi rossz, amíg nem egy csecsemőt hagy magára egy hideg szobában. Az már inkább meglepett, hogy mennyire be van zsongva a férfiasságomtól, de mondjuk, ha jobban belegondoltam, évek óta nem szexelt, maximum magához nyúlt, ami azért nem ugyanaz. Én viszont szíves örömest álltam rendelkezésére, hogy segítsek rajta. A kádban való játszadozástól nem csak én keményedtem meg, ő is alaposan benedvesedett, így könnyedén hatoltam be szűk, alig használt, de nedves barlangjába és kezdtem bele a mozgásba, miközben ő vezette a kezem testén finom utalásokat téve rá, hogy használjam ki a lehetőséget. Erősen kezdtem melleit markolászni, masszírozni, bimbóit csipkedni, morzsolni, rászorítani nyakára, persze nem megfojtani. Miközben nyakát markoltam, úgy fordítottam fejét és hajoltam oda, hogy nyelvesen meg tudjam csókolni, hosszan, táncolva nyelveinkkel, szívva ajkait, közben másik kezemmel lábai közé nyúltam és miközben férfiasságommal igyekeztem a lehetőségekhez mérten alaposan kisúrolni belülről csiklóját kezdtem izgatni, néha be be nyúlva ujjammal is, vagy kívülről masszírozni. - Olyan izgató, hogy ilyen kis szőrös vagy. Megtartod? A kedvemért. Ne borotváld le - mosolyogtam ajkaira, mert valóban volt valami perverz, izgató érzés a szőrös puncijában. Ismét csiklóját kezdtem dörzsölni és más módokon izgatni, majd felkeltem és mikor háton feküdt már teljesen, lábai közé furakodtam és elkezdtem ajkaimmal izgatni és ujjazni, noha nem terveztem sokáig, csak annyira, hogy bebiztosítsam magunkat, hogy nem én fogok elélvezni hamarabb, hanem ő. Csak kis löketet adtam neki. Miközben három ujjammal sikáltam, ajkaimmal csiklóját izgattam, nyelvemmel játszottam vele. - Milyen kis kiéhezett a puncid. Szinte követel engem. Imádom, hogy én lehetek az, aki kielégít- Mondtam, aztán feltérdeltem és ismét belé vezettem férfiasságom, hogy kemény játékba kezdjek, miközben két kezemmel melleit gyúrtam, ám gyúrás közben bimbóira is fektettem némi időt, sőt, fogaim közé vettem és harapdálni kezdtem azokat, persze nem durván, csak épp eléggé, hogy izgató legyen neki, megszívtam, mintha tejet akarnék tőle szívni, aztán nyakához hajoltam és harapdálni kezdtem, kiszívni, közben két ujjam szájába toltam, hogy ha szükséges, rá tudjon harapni, vagy szopkodni kicsit. Derekára fogtam két kézzel és fokozott intenzitásba kezdtem benne a férfiasságommal. - Na milyen? Elég jó érzés? - kérdeztem erős lökések közepette. - Nagyon élvezed bébi? - kérdeztem erősen tartva derekánál, majd ajkaihoz hajoltam, ha válaszolt és heves csókra kértem.
+ 18 Fogalmam sincs, hogy hogyan jutottunk ma már másodszor ide. Először még érthető volt, csőbe húzott. Szó szerint. De ezt most én csináltam. Teljes mértékben én voltam az aki kezdeményezett és nem volt képes a kezét távol tartani egyes testrészeiről. Nem tagadom, ami kettőnk között van, az valami egészen érdekes és különleges. Pillanatok alatt képes feltüzelni, anélkül, hogy bármit is tenne. Hiába tudom, hogy nem kellene engednem a húzó erőnek és tisztában vagyok vele, hogy ez tilos és egyszerűen csak fel kellene kelnem és elsétálnom, mégsem tudom megtenni. Persze tudom, hogy nem is hagyna, de nem is érzem úgy mintha szeretnék elszökni. A tilosban járás valahogy még vonzóbbá teszi őt és azt amit tenni akarok vele. Amíg mellette vagyok aligha tudok másra gondolni, minthogy mit szeretnék vele csinálni, mit szeretnék kipróbálni, hogy mennyire a közelében akarok maradni és ha lehetőségem lenne rá, soha el sem hagynám ezt a titkos kis házat ami csakis a miénk és soha senkinek még csak tudnia sem kell róla. És ez már nem csak kiéhezettség, ez neki szól. A pezsgés és szexuális vonzalom kettőnk között lebeg szinte az első pillanattól kezdve. Örülök neki, hogy veszi az adást és követi apró utasításaimat, majd pedig ő maga is belendül, kapva az alkalmon. Cale máris eszméletlenül ráérzett a testemre és arra, hogy mit élvezek. Nem tagadom, nagyon el tudok veszni a kényeztetésében, főleg a folyamatos mozgás mellett, így aztán én magam sem igyekszem ezen változtatni. A kérdésére csak egy önelégült vigyorral válaszolok, majd érdeklődve nézek fel rá és figyelem meg hogy mire is készül. Egy pillanatra már azt hittem, hogy itt végzett is és ugyanazt játssza el, mint amit én tettem vele korábban. Nem így lett. Sőt! Csak ezek után kezdett igazán az őrületbe kergetni, mikor száját és egyben ujjait is felhasználva kezd el dolgozni rajtam. Ezúttal nem markolok bele hajába, nem kezdem el irányítni, mert nincs szükségem rá, de az alattam lévő takaróba bizony belemarkolok. Ezzel a mozdulattal próbálom levezetni a bennem felgyülemlett örömöt és kéjt, talán ezzel együtt visszafogni az újabb orgazmust, elvégre nem akarok én még eljutni oda. Még élvezni akarom, amit csinál, élvezni akarom őt magát. - Nem én vagyok az egyetlen kiéhezett ebben a szobában. - Mondom somolyogva, majd mikor abbahagyja a nyalakodást, én magam is helyet változtatok. Felhúzom magam úgy, hogy én magam is térdeljek, egyik kezemet a nyaka köré fonom, amivel magam felé kezdem húzni és egy hasonló csókban részesítsem őt, mint amilyenben ő részesített engem néhány perccel ezelőtt. Míg a másik kezemmel ismételten férfiasságát veszem kezembe, majd lassan a csókból kilépve és alsó ajkára harapva eresztek el egy ravasz mosolyt. Aminek lendületével további csókokat nyomok szájától megindulva, nyakán és mellkasán át, egészen addig amíg meg nem érkezem a már egyébként is kezemben tartott férfiasságáig. Először csak ott is apró csókokat kezdek nyomni rá, tövétől a végéig, majd nyelvemet is használatba veszem, de még mindig csak incselkedek vele, hosszú másodperceken át. Azt akarom, hogy alig várja már, hogy a számba vegyem szerszámát, hogy türelmetlen legyen, mint amennyire már én is türelmetlen vagyok. Végül véget vetek a szenvedésének és ajkaim közé veszem férfiasságát. Csak lassan kezdem azt el kényeztetni, lassú de mégis mély mozdulatokkal, miközben nyelvemmel is elkezdek játszani vele. A tempót csak lassan kezdem gyorsítani és bár rég nem volt alkalmam férfiakhoz, most mégis igyekszem a legjobb tudásom szerint kényeztetni őt és a lehető legnagyobb örömet szerezni neki, anélkül, hogy túl messzire mennék... Vagy éppen ő. Miután úgy érzem, hogy ő maga is elegendőt kapott, elhajolok tőle, majd egy elégedett mosoly kíséretében hanyatt vágom magam, hogy folytatni tudjuk amire már mindketten készen állunk. Mikor ismételten belém hatol, még mindig nedves vagyok, sőt talán sokkal jobban mint korábban, hiszen neki örömet szerezni, olyan mintha magamnak szereznék örömöt. Azt akarom, hogy boldog legyen, hogy engem is boldoggá tegyen, hogy együtt őrüljünk meg és magáévá tegyen, soha ne is engedjen. - Talán... túlzottan is... - Lihegem miközben már ujjaira, majd pedig mikor azt elveszi, hogy jól meg tudjon fogni, ajkaimra harapok, hogy legalább egy kicsit visszafogjam magamban azokat a hangokat amik már nagyon kikívánkoznak belőlem, főleg mikor mára már másodszor juttat el a csúcsra.
Fogalmam sem volt miként jutottunk el ide, sőt, hogy egyáltalán én miként jutottam el ide, de valahogy megtörtént. Abszolút nem bántam, sőt, kifejezetten örültem és elégedett voltam, pedig nem gondoltam volna, hogy egyszer egy nővel fogom csinálni, főleg nem egymás után kétszer is, de majd felrobbant a farkam, annyira be voltam indulva. Még soha egy nő sem tudott ennyire lázba hozni, mint ő, ami talán a kettőnk között lévő fura mentális viszonynak is lehetett köszönhető. Annak a furcsa kapcsolatnak, ami kialakult köztünk a bár óta. Már akkor tudtam, hogy különleges és hogy őt a sors nekem küldte, hogy mellettem legyen. Akkor még nem számítottam semmire, de azóta a viszonyunk rohamos épülésnek indult, folyamatosan alakult ki köztünk a kapcsolat, most pedig itt volt nálam a nyaralóba és kőkeményen belelendültünk az együttlétbe. Kedveltem őt, nagyon is és úgy láttam ő is engem. Nagyon is. Ez nem szerelem volt, de erős ragaszkodás alakult ki egymás iránt, hiszen mindketten éreztük, hogy csak így vagyunk teljesek. Mind a ketten hatást gyakoroltunk egymásra és felismertük, hogy mi összetartozunk, hogy nekünk a jövőben is együtt kell maradni, mert sok minden vár még ránk és tovább kell dolgoznunk egymáson. Nem feltétlen fizikálisan, hanem mentálisan és lelkileg is fejlesztenünk kell a másikat. Nem, valóban nem csak ő, én is baromira ki voltam már éhezve, rég nem voltam már én sem ágyban senkivel, ráadásul amilyen dögös, szexi és vagány nő volt azzal a pimasz stílusával... nagyon hamar sikerült elvennie az eszemet és feltüzelnie. Minden mozdulata, mosolya és hajlibbentése hatással volt rám. Mintha valami szirén lenne, aki elcsábítja a hajósokat az öngyilkosságba. Volt benne valami emberfeletti vonzerő. Hiába nem tartotta magát szépnek, vagy volt alacsony az önértékelése, az én vágyaim és szemeim mást mondtak. Ahogy kezébe vette szerszámom és ravaszan elmosolyodott már sejtettem mi fog következni. Egész testem bizsergett a csóktól, férfiasságom pedig egyenesen ódákat zengtek ajkai érintésétől, alig várva, hogy komolyabban is hozzá lásson. Elvarázsolt tekintettel figyeltem, amint egyre jobban rákap, szinte tátott szájjal, amint végre szájába ereszti. Mély, élvezetes sóhajokkal néztem le rá és kezdtem simogatni fejét, hajába túrni, de nem mozgattam rá, hagytam, hogy saját belátásai szerint cselekedjen. Mikor pedig egy-egy mennyei érzést átélek nyelve és ajkai munkájától akaratlanul is felnyögök és kitátom a szám, vagy épp összeszorítom ajkaim és szemeim. - Jaj édes, ez pokolian jó - markoltam bele hajába és tán még szemeim is fennakadtak a gyönyörtől, hangom pedig hirtelen rövid időre el is áll, noha még nem jött el a vége. Ennyire nem voltam puhány, még nem élveztem el, nem jártam messze. Szabályosan fájdalmas volt, hogy abba kellett hagynia, pár másodpercig fel is kellett dolgoznom az érzést, hogy vége, de jött a folytatás. Lábai közé másztam és belé hatoltam, de éreztem, hogy szinte tocsogott a nedvességtől. Elképesztően be volt indulva, de én is, így pont ebben is összeillettünk. Tekintetem végig arcán tartottam, miközben kőkeményen, tövig tolva mozogtam benne, hogy minél intenzívebb élményben legyen része, sőt, még csiklójára is rásegítettem, hogy ne csak a farkam okozzon neki örömöt, hanem több forrásból kapja az ingert, majd két oldalt szilárdan rámarkoltam csípőjére és mindent beleadva jártam benne. Mivel jó alaposan át volt nedvesedve, szinte gondtalanul tudtam dolgozni benne. Minden mozdulat hatására egyre közelebb kerültem a gyönyörhöz, amin az sem segített, amint őt néztem, ahogy ajkába harapva, a takarót markolva vonaglik a kéjtől. Azt hittem menten elmegyek a látványra, főleg, mikor láttam, hogy éli át az orgazmust. - Az égre, olyan gyönyörű vagy. Már a látvány maga egy elélvezés - nyögtem mozgás közben elvarázsolt tekintettel, melyből visszatükröződött minden érzésem. Úgy éreztem többé el sem tudnám képzelni nélküle nem csak az együttléteket, hanem a napjaimat sem, az életemet sem. Másra nincs is szükségem, csak rá. - Annyira csodás vagy. Csak te kellesz nekem. Már soha senki más. Bokáira markolva emeltem meg kicsit az ágyon, majd teljesen beleadva minden erőmet és lelkesedésemet dolgoztam benne minél intenzívebben, erősebben, tövig tolva benne. - Most jövök én... itt jövök - lihegtem. - Ma alaposan meg leszel töltve. Uram egek, mindjárt - nyöszörögtem és éreztem, teljesen el vagyok fáradva mára. Egyik kezemmel torkára markoltam, de nem fojtottam meg, másikkal derekára markoltam és ajkaira tapadtam ajkaimmal, ahogy visszaeresztettem az ágyra testét a megemelt állapotból. Összeszorított szemekkel, zihálva nyomtam belé magam utoljára és kéjes sóhajjal élveztem el benne. Még néhány lökéssel kipréseltem belé magamból mindent és fáradtan dőltem el mellette.
+ 18 Mi más is lehetne jobb annál, minthogy tudom, tetszik neki amit csinálok. Megszólalása csak még jobban felbátorít, hiszen, mint mindenki, én is szeretem az elismerést. Ugyan hajlamos vagyok arra, hogy önző legyek -mint az első alkalommal- és csak pimasz módon kiélvezzem amit velem tesz anélkül, hogy viszonoznám azt, de most mégsem így teszek. Megmutatni neki, hogy mire vagyok képes, hogy legközelebb alig várja, hogy sort kerítsünk rá, sokkal nagyobb élvezetet és izgalmat szolgál. Hogy mikor már nem lesz mellettem hiányoljon és alig várja a következő alkalmat éppen úgy ahogyan én fogok érezni. Még akkor is ha tisztában vagyok azzal, hogy ez tilos és igazából egyáltalán nem a következő alkalmon kellene már ábrándoznom. Sőt, jobb lenne ha nem is kerülne sor következő alkalomra. A gyönyör amit egymásnak okozunk, immáron másodszor, semmihez sem fogható. Imádom ahogyan odáig van értem, csak még jobban arra ösztökél, hogy övé akarjak lenni. Minden porcikám élvezi az együttlét minden egyes mozzanatát, érintését, csókját, egészen addig míg mindketten ki nem terülünk a hatalmas ágyon. Sokat javult a helyszínválasztása az elsőhöz képest, most azért kevésbé érzem úgy, mintha átment volna rajtam egy úthenger. Sokkal jobban kiélvezem az általa okozott orgazmust, ami most sokkal erőteljesebben ért el, mint korábban. Igazából néhány percre szükségem van, hogy meg tudjak szólalni vagy egyáltalán gondolkozni tudjak. Csak fekszünk ott, mint a szardíniák egészen addig ameddig elegendő erőt nem gyűjtök ahhoz, hogy felé forduljak, felkönyököljek és arcát kezdjem szemeimmel pásztázni. - Téged aztán nem nehéz feltüzelni. - Szólalok meg a tőlem már megszokott kis pimasz mosollyal az arcomon. - De már nagyon rád fért egy kis torna. Ebben a korban sűrűbben kellene mozognod, odafigyelni az egészségedre. - Mondom még mindig pimaszul vigyorogva rá, miközben mutatóujjam lassan végighúzom mellkasán. Azt már nem teszem hozzá, hogy szívesen gyakorlom vele, pedig talán még meg is tenném. Talán. Bár nem mintha nekem olyan nagy szükségem lenne edzésre, a munkám igencsak nagy figyelmet fektet arra, hogy jó formában legyek. Mondjuk nem is az efajta edzésre célozgatok egyébként sem. Végül közelebb hajolok hozzá és néhány percig megpihentetem fejemet mellkasán, csak a szívverésére koncentrálva, mintha ezzel azt tudnám bizonyítani, hogy ténylegesen van szíve. - Szóval hol vannak azok a beígért ruhák? Na meg... a cuccaimat ugye megtartottad? Telefon, pénztárca, jelvény? - Nézek rá, aztán a következőt is hozzáteszem, bár félve. - Pisztoly? - Nem egészen tudom hogyan is magyaráznám ki magam a fegyverem elvesztésével kapcsolatban, így hát nem bánnám ha azt visszaadná nekem, még ha nem is most azonnal. - Akad valami ennivaló is itt? - Kérdezem tőle, mikor észreveszem, hogy a valószínűleg méregdrága lepedője pirosan csillan fel magunk között. Minden jel arra utal, hogy ennek a kezemen lévő seb az okozója, így aztán egy bocsánatkérő pillantást vetek fel rá, holott ez igazából az ő hibája. - Sajnálom, ezt ideje lenne talán tényleg bekötni. - Legalább akkor sem kell tovább látnom.
- Te sem szorultál győzködésre - mosolyogtam vissza én is pimasz módon, reflektálva megjegyzésére. - A torna mindkettőnkre jó hatással van - nevetek, noha azért picit elhúzom a szám a koromra tett megjegyzésére. - Te is leszel még korombeli - nevettem el magam újra. - Majd szorgalmasak leszünk és kondiban tartjuk magunk. Nem hagyjuk elkényelmesedni magunk - mondtam, pedig néha nehéz nem csak henyélni és nassolni, viszont, ha ilyen edzésterv van és ilyen edző, akkor nem lesz kifogásom a pótedzések ellen sem. Miközben ő szívverésem hallgatta én arcát simogattam és igyekeztem rendezni a szervezetemet. Bár már eléggé stabilizálódott légzésem és pulzusom is. Jót tett ez a kis szusszanás. - Mindent megőriztem, ne izgulj - mosolyogtam. - Bezacskóztam és félre tettem. És kaja is van, vettem. A vérre pillantottam, majd legyintettem. - Ugyan, ne foglalkozz vele - sóhajtottam érdektelenül. Buktam már sokkal többet is egy lepedőnél, ez nekem filléres tétel volt. Az én pénztárcámnak legalábbis. Az ágy alól kihúztam egy eü dobozt, majd fertőtlenítőt vettem elő és jó vastagon ráfolyattam a sebre, majd gézt tettem rá és bekötöztem. Egy fiola tetanuszt és egy fiola antibiotikumot vettem elő, majd felszívtam a szükséges mennyiséget is. De hogy honnan vannak nekem ilyen dolgaim? Nos az egyik jó barátom egy orvos, aki főleg alvilági embereknek és leginkább nekem dolgozik, így bármit be tudok szerezni tőle, ami nekem kell. Tekintve, hogy milyen sűrűn kerülök életveszélyes helyzetekbe, sérülök meg, vagy történik valami, így mindig tartok itthon mindenféle gyógyszert is. Meg is nézhette, tényleg nem mérget szívtam fel. Lehet nem lesz rá szükség, de ki tudja mennyire volt steril az a kés... jobb vigyázni és megelőzni a bajokat. Beadtam neki a koktélt a karjába, hogy megelőzzük a szövődményeket. Továbbra is meztelenül kimentem a kocsihoz és kivettem belőle a bevásárló táskákat, amiket bevittem neki a szobába, de mielőtt kiszedtem volna, leszedtem a véres lepedőt, hogy ne koszoljuk össze az új ruhát is. A két táskát feltettem az ágyra, amiben a ruhák voltak, a másikat viszont az asztalra tettem, miután lepakoltam róla, utána az ágyhoz húztam az egészet és kipakoltam a táskából. Elsőnek a szatyrot, amiben a holmijai voltak (a pisztoly is), utána pedig az ételeket is. Egyet neki, egyet nekem, de még volt benne két adag, neki és a lányának otthonra. Mivel francia étel nem volt, jobbára baconbe tekert, aszalt szilvával töltött pulykát vettem. Abból kértem négy adagot, meg volt még két szelet torta is nekik benne. Figyeltem milyen a ruhára adott reakciója. Igyekeztem valami drága, szépet találni neki. A méret biztosan jó, mert a másik ruhájának méretei alapján választottam. - Ezt vidd majd haza, egyétek meg. De félre ne érts, nem azért, mert ne lenne mit ennetek. Biztos van, csak egy gesztus - mondtam mielőtt még félre értené. Tudtam, hogy van mit enniük, ha nem lenne, nem így nézne ki ő sem, csak kedves akartam lenni. Volt hozzá evőeszköz is, noha igaz, hogy műanyag.
Felnevetek. Jól esik nevetni, nem sűrűn esik meg mostanában. Minden csak olyan szomorú és komoly körülöttem éppen ezért is érzem úgy, jól esik ez a titkosan kialakított kapcsolat. Jól esik beszélgetni valakivel akinek úgy érzem mindent elmondhatok és nem tagadom, tényleg imádom őt szurkálni. Habár jól tudom, hogy oda kellene jobban figyelnem arra amit mondok, mert ki tudja mivel hozom ki a sodrából. Ugyan nem feltétlen érzek félelmet iránta, már nem, de mégis ott a gondolat és az a bizonyos vészjelző a fejemben, ami azt sikoltozza, figyelmesebbnek kell lennem vele. Ő veszélyes. Még ha kedvel is, csak egyetlen rossz szó és talán lelő gondolkozás nélkül, mint ahogyan én tettem a kórházi merénylővel. Elvégre egyformák vagyunk, de ő sokkal veszélyesebb, mint én. - Nagyon kis figyelmes lettél. - Mondom, bár ezt inkább csak megjegyzésként, talán bókként, mintsem újabb pimaszkodásból. Tényleg figyelmes lett, rá sem ismerek. Ha mindig ilyen lenne, talán még meg is tudnám szeretni. Kedves és gondoskodó, semmiképp sem tűnik olyasvalakinek aki pillanatok alatt változik át egy őrült gyilkossá, aki bombákkal felszerelve érkezik egy bárba. Ismételten ajkaimra harapok, de ezúttal nem örömömben, sokkal inkább fájdalmamban. Nem akarok sírós kislánynak tűnni, így aztán a sebek fertőtlenítését is ökölbe szorított kézzel és összeszorított szemekkel tűröm, pontosan mint mikor kaptam őket. Végül csendben nézem végig ahogyan bekötözi nekem, ezzel végre eltüntetve szemeim elől az üzenetet amit talán legjobban utálok a közösen eltöltött időnkből. Alig várom, hogy eltüntessem azt a karomról, talán egy tetoválás megteszi majd. Miután befejezi a karom kötözését és elhagyja a szobát, én magam a hatalmas ablakhoz sétálok. Ugyan már sötét van, de még így is látni, hogy mennyire nyugodt is a környék, nincsenek zajok, legalábbis nem a város hangos zajai. Látom, hogy miért tetszhet neki a hely. Talán csak azért, hogy elbújjon itt egy-egy rá leselkedő veszélytől, de biztosan szeret a nyugalom miatt is idejönni. - Tetszik ez a hely. - Jelentem ki mosolyogva mikor visszatér a szobába, majd felé fordulok és kíváncsian kezdem megfigyelni amit nekem hozott. Szinte még a szám is tátva marad mikor elveszem a ruhákkal megtelt zacskókat és szemügyre veszem őket. Aztán amíg még mindig a kezemben tartom azt, rá pillantok. - Ezt biztosan nekem szántad? Nem hiszem, hogy vissza tudom fizetni neked... Nem szeretnék újabb tartozásba esni neked. - Bőven elég ha egy alkum van az ördöggel, bár nem mintha megvárnám a válaszát, már bújok is beléjük, egy egyfajta kislányos örömmel az arcomon, mintha csak hercegnővé készülnék válni. - Mit szólsz? - Szempillantás alatt egy menő vállalati igazgató válik belőlem amit megpördülve előtte mutatok be neki. Nem feltétlen egy ruha amit a mindennapokban hordanék, rólam általában lesül, hogy nyomozó vagyok, ez pedig távol áll attól, de kétségtelenül tetszik. Olyan... más. Ma pedig én magam is más vagyok. Illik hozzám. Talán éppen ideje már annak, hogy valaki kirángasson a rémes és unalmas stílusomból. - Köszönöm. - Mondom ezt kollektíven mindenért és még egy apró puszit is nyomok az arcára, hogy lássa komolyan gondolom. Tényleg hálás vagyok... Jól bánik velem, pedig én fegyvert fogtam a fejéhez. És még a fegyvert is visszakapom, amire pedig semmiképp sem számítottam. - Ha jól sejtem tudod, hogy hol lakom? - Kérdezem őt miközben én magam is leülök mellé, hogy a műanyag evőeszközök segítségével nekiálljak elfogyasztani a vacsora rám eső részét. Na nem azért hozom fel újra a témát, hogy magamra haragítsam őt amiért újra arról kérdezek, hogy mit tud rólam. Sokkal inkább csak érdeklődésként, hiszen ha jól sejtem nem hagyja, hogy gyalog menjek innen és bizonyára haza akar vinni, ha másért nem is, de azért, hogy megbizonyosodjon arról, a lányom nem marad magára.
Bókján mosolyogtam, mert tényleg jó volt hallani. Azt hiszem tényleg lélektársak vagyunk. Elkezdtem ellátni a karját ért sérülést, amit persze én okoztam. Láttam rajta, hogy fájhat neki, vagy a fertőtlenítő okozhat neki épp kellemetlenségeket, de nem tudtam vele együttérezni. Én nem éreztem semmit, így nem tudtam elképzelni sem neki milyen érzés lehet. Lehet jobb is így. Kimentem, hogy behozzam a csomagokat, amiket a plázából hoztam, visszatérve pedig elégedett mosollyal nyugtáztam, hogy neki is tetszik ez a nyaraló. - Igen, valóban nagyon szép helyen van és az épület is egész tetszetős. Szépen kipofoztam, nem ilyen volt, amikor megvettem. Sok pénz és munka van benne és a kertben is, de megérte - mosolyogtam és átadtam neki a ruhát tartalmazó szatyrokat és elégedett mosollyal nyugtáztam, hogy mennyire tetszett neki. - Ugyan, ez a kárpótlás része. Ingyen kapod tőlem, cserébe a tönkre tett ruhákért és a karodat ért atrocitásért. Nameg... ja. Szóval ez a kárpótlás azért, amit tettem - mondtam és bár nem bántam meg semmit sem, de ez igazán nem volt nagy dolog. Ennyi jótett belefért részemről. A nem létező lelkiismeretem nekem is nyugodtabb így, ő pedig boldog, mert kapott egy gyönyörű, drága ruhát. Ha pedig ő boldog, akkor én is boldog vagyok, mintha összeköttetésben lennénk. Jó érzés volt látni mennyire örül és mennyire élvez abban a ruhában lenni. Hát nem megérte? - Mit szólok? - mosolyogtam és megcsókoltam, át is öleltem. - Azt, hogy gyönyörű vagy és én is boldog vagyok, hogy örülni látlak - válaszoltam vidáman, majd el is engedtem, hogy kipakolhassam az ételt. - Nagyon szívesen - feleltem köszönetnyilvánítására és végre asztalhoz ültünk enni. - Igen, tudom - válaszoltam a kérdésére. - Elég sok mindent tudok már - mondtam a hús felvágása közben. - Nem sokkal a telefonbeszélgetés után utána néztem a rendőrségi ügynek és az ügyön dolgozó nyomozóknak. Vannak kapcsolataim a rendőrségen, így elég könnyen megszereztem az aktákat és utánad is utánad néztem. Juliant és Horatiot is ismerem. Nem vagyok velük túl jóban, de még nem zavarják annyira a szemem, hogy meg akarjam őket ölni. Érdektelenek számomra - legyintettem semmitmondóan, hiszen tényleg tettem rájuk magasról. Elkezdtem eszegetni az ételem, noha én nem igen voltam éhes, jóformán csak illemből ettem vele. - De nem egy túl bonyolult ügy és a gyilkos sem valami profi - vontam meg a vállaim. Igazából én magam sokkal profibb voltam, volt is számtalan olyan eset, amit én tettem, de mai napig nem tudnak róla, mert nem tudják hozzám kapcsolni. Ha nagyon akartam volna, minden ügyet megúsztam volna, de a gond az volt, hogy imádtam a rivalda fényt, imádtam ha látnak és tudták mit teszek és, hogy én teszem, nameg imádtam, ahogy rettegtek tőlem. Hogy mai napig vannak olyan rendőrök, akik félnek a közelembe is jönni. Hogy az emberek már akkor fejvesztve menekültek, ha távolról megláttak. Hogy egy legendás szörnyként tekintenek rám sokan és azt, hogy a sok dilis még rajongói oldalt is csinált nekem, sőt, már wikipédia is volt rólam. Talán egyszer könyvek is születnek majd rólam és filmek. Vajon ki lenne a színész, aki a képernyőn eljátszik engem? Vajon miket érhetek még el az életben? Vár még rám valami? Elvettem tőle az ételt, majd felvágtam neki. Én úgyse voltam éhes. - Ne erőltesd meg a kezed. Mondd, hogy á! - mosolyogtam, hogy a szájába adjak egy falatot a villával. Most csak pihenjen és élvezze, hogy elkényeztetem. Ki tudja mikor történik valami, ami majd kizökkent ebből a lelki békémből. Fényes és boldog, bár lehet néhol tébolyodott jövő vár még ránk. Biztos voltam benne, hogy minket egymásnak teremtettek. - Majd én etetlek. Te csak pihenj. Élvezd ki, te vagy az egyetlen, akinek ilyen jó dolga van mellettem. Meg egyébként is, én tettem a kezeddel azt a borzalmat, a minimum, hogy most a tenyeremen hordozlak. Meg egyébként is megtenném, de így meg főleg.
Néha eljátszom a gondolattal, hogy milyen lenne ha gazdag lennék. Ha nem kellene azon aggódnom, hogy lesz mit adni Larának a hónap végén, vagy esetleg éhesen kell lefeküdnie. Hozzáteszem, ez nem sűrűn esik meg, általában igyekszem úgy számolni, hogy neki mindig legyen. Legfeljebb nekem nem jut, de én megoldom. Viszont mi lenne ha nem kellene ilyesfajta problémákon gondolkoznom? Milyen lenne akkor az életem? Még akkor is nyomozó lenne belőlem? Egyedüli anyaként nagyon nehéz egy közepes jövedelemből megélni, főleg ha mindig közbejön valami. Egy temetés, egy iskolai kirándulás amire nem tudok nemet mondani, egy kórházi számla, a kocsi lerobban, a lakásban megy tönkre valami, egy költözés. Valami mindig ott lesz, mindegy hogy mivel próbálkozom. El sem tudnám képzelni az életem egy ilyen helyen. Én nem ebbe születtem bele és bár el tudok játszani a gondolattal, kétlem, hogy valaha is hozzá tudnék szokni a fényűzéshez, talán nem is akarok. - Köszönöm. - Ismétlem újra, mielőtt még azt hinné hálátlan vagyok, bár nem kellett volna a lehető legdrágább ruhákkal engesztelnie. Ha már engesztelni akar, inkább mondaná, hogy bocsánat, amit eddig még nem tett meg. Persze jól tudom, hogy ilyesmit még csak várnom sem kellene tőle, nemhogy még megemlíteni. - Jó az ízlésed. - Mondom egy mosollyal miután egy ölelésben és csókban részesít. Aztán mikor újra megszólal és nem csak válaszol a kérdésemre, de további magyarázattal is szolgál nekem, érdeklődve pillantok rá. Korábban még csak válaszra sem méltatta a kérdésem, most meg még többet is mond, mint amire kíváncsi voltam. Talán tényleg fejlődünk, egyre jobban nő a bizalma bennem. - Én nem ismerem őket túl jól. Együtt dolgozunk az ügyön, de igazából nem rég helyeztek át New York-ba. Ha jól sejtem ezt is tudod. Nem tudom mi újat tudnék neked mesélni magamról. - Már ha nem további gyilkosságokról, amit inkább nem említek meg, mert még túlzottan rákap majd a témára. Nem hiszem, hogy képes lennék egy második lelki tortúrát is befogadni ma. - Szóval úgy gondolod, hogy tényleg segíteni tudsz az ügyben? - Nem akarok hazudni, de a nyomozás már teljesen ki is ment a fejemből, teljesen elfelejtettem, hogy miért is találkoztam vele. - És segítenél is? Nekem...? Bár nem tudom mi más ajánlhatnék fel neked érte. - Kérdezem lassan, jól megfontoltan, magam sem vagyok biztos abban, hogy készen állok egy újabb alkut megkötni vele. Nem mintha a legutóbbinál lett volna választásom. Már így is mindent elvett amit akart. A lelkem elvitte, a testem is és igazából örök életemben ugranom kell mikor szüksége van rám. Mi mást tudnék neki adni? Aztán mikor szabályosan kiveszi a kezemből az ételt, meglepetten és értetlenül nézek fel rá. Nem tudom, hogy mit tervez, de végül kinyitom a szám a közeledő ételnek, bár fogalmam sincs, hogy mégis milyen gondolatok vezérlik őt. Érzem, hogy ez egy olyan pillanat, amikor meg kell fontolnom amit mondani vagy éppen tenni akarok, hiszen lehetséges, hogy ő ténylegesen csupán kedvességből vagy törődéssel próbál cselekedni. De mi van ha mégsem? Mi van ha valamiféle furcsa dominancia lakozik meg a tettben... Vagy egyszerűen csak őrült? - Ez nagyon kedves tőled, bár... már nem vagyok éhes. - Mondom kissé sután mosolyogva. Azt hittem mindig jó voltam a színjátékban és az arcomon feltűnő érzések lepleződésében, de valahogy ez nem működik vele. Talán mert mindig meglep valamivel és én magam sem tudom, hogy mi lenne a helyes reakció. - Mi lenne ha lassan indulnánk? Már tényleg késő van, nem szívesen hagyom Lara-t magára az éjszaka folyamán. Nem éppen a legbiztonságosabb környéken lakunk. Legközelebb talán főzhetek neked valamit. Vagy süthetek, tudom, hogy szereted az édességeket. Gondolom az nem volt benne a rendőrségi aktákban, hogy szeretek és tudok is sütni-főzni. - Próbálom menteni a helyzetem némi fecsegéssel, mintha mi sem történt volna és egyáltalán nem érezném magam kényelmetlenül, miközben fel is kelek, jelezve neki, hogy tényleg végeztem remélve, hogy egyetért velem.
Kezdőlap
