Hosszú évek óta először tapasztalok ilyen boldogságot, bár ha Prue-nak ezt elmondanám, akkor valószínűleg az lenne a válasza, hogy mindig ezt mondom, ha megismerkedek valakivel. Pedig most tényleg így érzek, sőt valószínűleg az összes többi ilyen alkalomnál, mikor azt gondoltam,hogy boldog vagyok, csak azt hittem. De ez most tényleg más. Gleeson éppen az a férfi, akire évek óta várok, és nem tudok elég hálás lenni azért, amiért regisztráltam arra a társkereső oldalra, bár az igaz, hogy akkor csak merő unalomból tettem, de egyáltalán nem gondoltam komolyan, hogy egy ilyen oldal lenne az, ami elhozhatja az életembe a boldogságot. Mert szerintem a szerelem érzése igenis fontos egy nő életében, csak egy magabiztos férfi mellett tudunk teljesek lenni. Nem azt mondom, hogy szerelmes lennék, ehhez azért ennél több időre van szükségem, viszont jó úton haladunk ahhoz, hogy nemsokára komolyabbra is forduljon a kapcsolatunk. A ragaszkodás már most kialakult bennem, ami általában nem szokott jó irányba vinni, viszont, most érzem, hogy nem fogok csalódni. Vagy legalábbis reménykedek benne, mert azt nem merem maximálisan kijelenteni, hogy nem lennének bennem kételyek, de azokat csak a rengeteg csalódásomra fogom rá, amik megtanítottak arra, hogy óvatosabb legyek. Vagyis elméletben az vagyok. A barátnőim még indulás előtt elláttak néhány jó tanáccsal szokásukhoz hűen, az egyik pedig az volt, hogy ne éljem magam bele semmibe, mert akkor az esetleges csalódás - ami szerintük be fog következni -, kevésbé fog fájni. Aztán arra is megkértek, hogy néha hívjam fel őket kamerán, hogy lássák jól vagyok, hiszen veszélyes egy olyan emberrel elutaznom, akit nem ismerek olyan túl régóta, én meg mindenre rábólintottam, csak, hogy megnyugtassam őket, de közben meg eltöprengtem azon, hogy vajon most az zavarja-e őket, hogy végre felhőtlen a boldogságom, vagy valóban csak a túlzott aggódásuk mondat velük ennyi szamárságot. Ők szentül hiszik, hogy minden bennem lévő érzést, csak elképzelek és valójában nincsenek is, mert annyira kergetem a boldogságot, hogy képes vagyok bármire azért, hogy annak is érezzem magam. Szerintem pedig az ember nem tudja saját magát is ennyire becsapni. Tudom, hogy mit akarok. Megtaláni a békét egy olyan férfi oldalán, aki nem csak, hogy jóképű és figyelmes, de szinte olyan, mintha egymásnak lennénk teremtve. Annyi közös van bennünk, hogy képtelenségnek tartom azt, hogy beigazolódjon bármi is abból, amit az aggódó barátnőim már előre megjósoltak. Mivel egyre gyorsabban telik az idő felettem is, az normális, hogy komoly terveket szövögetek, mert vágyok már egy családra.
A repülőn ülve elégedetten tervezgetem elméletben a kirándulásunkat is, miközben fejem a Gleeson vállára hajtom és érzem, hogy ez a pár nap tökéletes lesz ahhoz, hogy még jobban megismerjük egymást, és komolyabban átbeszéljük a terveinket egymással, bár az enyémek azt hiszem, hogy egyértelműek.
- Ha vissza érünk, szeretnélek bemutatni néhány barátnőmnek. Csak, hogy megnyugodjanak, hogy nem egy sorozatgyilkos vagy. - pillantok fel rá vigyorogva és adok egy puszit az arcára, mintha valami kamasz kislány lennék, aki most utazik el először egy férfi társaságában. - Kicsit mostanában túlzásba viszik az aggódást, de biztosan ők is megkedvelnek, ha megismernek. És legalább többet nem tömnék a fejem hülyeségekkel. - tudom, hogy jót akarnak nekem, hogy sosem az a céljuk, hogy boldogtalan legyek, sőt sokszor emeltek már fel a padlóról, de ilyenkor, amikor úgy érzem, hogy sínen van az életem, egy kicsit zavaró annyi mindent hallani.

Szerintem amit jelen pillanatban érzek sokkal komolyabb, mint a korábbi partnereimmel, akik mellett abban az időszakban ugyan szintén boldognak éreztem magam, de most mégis ez valahogy másmilyen. A bennem lévő érzelmek egyre mélyebbről jövőek és azt hiszem, hogy nagyon jó úton haladok az igazi zavartalan élet felé. Így talán még azt is kijelenthetem, hogy megérte annyiszor pofára esnem, mert egy ilyen kapcsolatra érdemes volt várnom. Persze nem akarom még túl hamar elkiabálni, hiszen még bármi változhat, de én nem érzem úgy, hogy várnunk kéne bármire is. Hiszen az idő egyre gyorsabban telik, én meg a sok várakozással le csúszhatok olyan lényeges dolgokról is, mint például egy család alapítás. Minden nő vágya egyszer egy hófehér ruhában az oltár elé állni és kimondania annak a férfinak a boldogító igent, akit tisztel és akivel készen áll megalapozni a jövőjét. Aztán gyereket szülni és azt békében felnevelni. Ha a kotynyeles barátnőimre hallgatnék - akiket egyébként imádok -, akkor valószínűleg már régen elmenekültem volna, de szerencsémre elég öntörvényű vagyok és szeretem én magam megtapasztalni a jó és a rossz dolgokat is és pont ezért, hogy ilyen mélyen átélhessem a pillanatokat. Mert nekem nagyon is sokat jelent minden egyes szó és érintés. Az pedig, hogy ilyen megértően kezeli a barátnőim felesleges pánikolását csak még jobban megerősíti bennem azt a tényt, hogy kedvelni fogják és amint szóba állnak vele, rá fognak jönni, hogy tényleg más, mint a többiek, akikkel viszonyom volt.
- Persze. Valahol megértem őket. De nem vagyok azért annyira ostoba én sem, hogy bárkivel csak úgy elutazzak. De benned bízok. - és ez tényleg igaz, még ha van is néhány olyan dolog, ami nem teljesen tiszta, abban azért biztos vagyok, hogy vigyázni fog rám és én is akarok az ő menedéke lenni. - Jó, rendben. Tudom, hogy nekik is meg fogod mutatni a sármod, és most már nem aggódok. Amiatt izgultam inkább, hogy nem fogsz akarni megismerkedni velük. De örülök, hogy fontos neked a barátnőim véleménye is. - az érintésétől érzem, hogy elvörösödik az arcom és még libabőrös is leszek, mert van benne valami, ami miatt akarom. És a szó minden szoros értelmében. Végre van egy olyan férfi, aki igazán nőként kezel és akinek fontosabb az, hogy én mit akarok, mint a saját egójával legyen el. - Egyenlőre letudom annyival, hogy csak aggódnak, mert nem ismernek. De ha azután is, hogy megismertek ezt fogják csinálni, akkor leszek igazán morcos. - jó, talán akkor sem tudnék rájuk haragudni, csak maximum kevesebb mindent mesélnék el az életemről csupán dacból. A barátok az egyedüli olyan emberek a szülők után persze, akik akkor is mellettünk fognak állni, mikor mindenki más elmegy. Szóval számomra sokkal többet jelent a barátnőim jelenléte, mint, hogy ilyesmi miatt haragudjak rájuk. Amint át ölel ismét hozzá bújok és az össze fonódott kezeinket bámulom miközben beszél, széles vigyorral az ajkamon, csak úgy úszva a boldogságtól. Alig várom, hogy megérkezzünk.
- Hmm... a masszázs jól hangzik. Van egy olyan érzésem, hogy az erre szakosodott emberek jobban csinálják, viszont... én mindig téged választanálak. Még csak tanfolyam sem kell hozzá. De attól még bármikor nyújthatsz welness élményt, és én akkor is adok puszit meg csókot is, ha éppen semmit sem csinálsz. - kicsit fel emelem a fejem, hogy még így hozzá bújva is a szemeibe tudjak nézni és lássa rajtam azt is, hogy mennyire tetszik ez a helyzet. - Talán még ezt nem mondtam, de örülök, hogy megismertelek. - vallom be még mindig őt nézve és reménykedek közben abban, hogy ő is így érez, mert nem szeretném elijeszteni azzal, hogy ennyire kimutatom a ragszkodásom felé.  

Általában mindig azzal rontom el a kapcsolataimat, hogy túl hamar kezdek bízni, amiből aztán az következik, hogy egy idő után nem is látok mást magam előtt csak épp az aktuális partneremet, mindenfélét eltervezek emiatt a jövőnket illetően és akkor persze, hogy koppanok, ha az mégsem úgy alakul, mert legtöbbször a férfiak megijednek a tervezésektől és a lekötelezettségektől. De Gleeson nem... akárhányszor a szemeibe nézek pontosan azt látom rajta, hogy ő is azt szeretné amit én, még ha eddig nem is beszéltünk úgy komolyabban a terveinkről egymással. Csak el vagyunk, el járunk ide oda, jól érezzük magunkat és ennyi. Ez a nyaralás viszont épp tökéletes ahhoz, hogy megbeszéljünk mindent, mert én kész vagyok bármit feláldozni azért, hogy a jövőnk tökéletes legyen. Vagyis majdnem mindent. Azért természetesen nálam is van egy határ, és például a társasági életemről meg a barátnőimről még akkor sem lennék képes lemondani, ha mondjuk lenne egy gyerekem. Ahogyan a munkámról sem. Bár a barátnőim mostanában kicsit túlzásba estek az aggódalmaikkal, de tudom, hogy erről én tehetek, hiszen én vagyok az, aki mindig mindent elmondok nekik. Ha nem tudnák, hogy hányszor estem már pofára a férfiak miatt, akkor ők is sokkal nagyobb bizalmat szavaznának a bimbozó kapcsolatomnak. Mert talán néha támadásként hangzik a szavuk, de nagyon is tudom, hogy semmi másról nem szól az valójában csak a féltésükről. És jó dolog az, ha az embernek vannak olyanok az életében, akikre támaszkodhat. Nekem ők azok jelenleg még. Amint az ujja az ajkam elé kerül, mélyen a szemébe nézve hallgatom végig, és elképesztő önbizalmat adnak a szavai. Végre van valaki, aki többre néz annál, mint ami kívülről látszik rajtam.
- Te vagy eddig az első olyan férfi, aki nem tart annak igazából.- vallom be lesütött szemmel, bár tudom, hogy erről is én tehetek. Mert mindig túl hamar élem bele magam mindenbe, ami miatt annak tűnhetek. Most is egyébként, csak a különbség az, hogy közben érzem azt a fajta tiszteletet amit az irányomba tanusít, ami miatt egyáltalán nem is bánom azt, hogy engedem őt a lelkemig látni. Mert mindaz amit mond, és ahogy már most a tenyerén hordoz, a jövőre nézve is csak jót szülhet. És így csak még biztosabb leszek magamban.
- Örülök, hogy így gondolod. Mert akkor ezt nem felejtem el és ha már ilyen bátran kijelentetted ezt, akkor jobb ha tudod, hogy most már el is várom, hogy a sármodat csak én lássam. - a számon levő mosoly egyre szélesbbre húzódik, és nem tudom, hogy mennyire várhatok tőle hűséget, hogy tart-e egyáltalán ott a kapcsolatunk, de valamiért egyre jobban félek attól, hogy mindez ami most van nem is a valóság, és hogy előbb vagy utóbb ismét koppanni fogok. - Az igazán jó lenne. Szeretnék megismerni mindent és mindenkit, aki körül vesz. Tudod én komolyan szeretném ezt venni. - nem tudom, hogy ő milyennek látja a kapcsolatunk, vagy, hogy mit érez, de nekem épp arra van szükségem, hogy egymás támaszai legyünk az életünk hátralévő részében. Igen, tudom... még nagyon korai ilyent gondolni, de nem tudom mire kéne várnunk? A várakozással csak az időt húzzuk, ami vészesen közelít afelé, hogy ne lehessen olyan családom amilyet szeretnék. Szóval ha menekülni akar akkor most tegye meg, mert később nekem csak rossz lesz. Egészen biztos. Még sosem éreztem ilyent már a kapcsolat elején. Mi lesz akkor, ha jobban bele mélyedünk majd? Vajon lehetne egy olyan kapcsolatunk tényleg, amiben őszinték leszünk egymással és bízunk egymásban? Mert én nagyon szeretnék megbízni benne.
- Néha nekem is vannak rossz napjaim, amikor morcos vagyok.. sőt nem hinnéd el, de még hisztizni is tökéletesen tudok. - nevetek fel, amint megcsiklint és úgy érzem magam, mint egy tini, aki most lesz életében először szerelmes. - De ne félj... legtöbbször azért mosolygok. - nyugtatom meg, hogy nehogy azt gondolja, hogy depresszióra való hajlamaim lennének. Jó, voltam már padlón az igaz, de sosem tartott olyan hosszú ideig. Mert valahogy mindig rájövök, hogy az élet sokkal szebb annál, hogy a könnyeinkkel áztassuk, legtöbbször feleslegesen. Az érintésétől a derekamon ösztönösen az ajkamba harapok és megsimogatom az arcát. - Akkor ígérd meg, hogy miattad sosem leszek majd szomorú. - ezt szinte suttogva mondom, miközben elkomolyodok, mert eddig még csak a férfiaknak sikerült padlóra küldeniük úgy igazán, így igazából csak tőle függ az, hogy szomorú leszek-e. De én hiszek abban, hogy nem. Vagyis hinni szeretnék, mert az utolsó mentsváram Ő maga. Hozzá bújva emelem kicsit meg a fejem, hogy a szemeibe nézhessek, ismét mosolygok, bár azért némi zavart érzek magamon miközben beszél, így közbe le sütöm a szemeimet ismét, de sokáig nem bírok nem elveszni az övéiben. Vajon mindig ilyen meghitt lesz majd a kapcsolatunk? Amint ajka az enyémhez ér, becsukom szemeimet, hogy jobban át adhassam magam a vágynak, kezem pedig bugyután ereszkedik le az ölembe. Milyen kár, hogy épp egy repülőn vagyunk.
- Ha megérkezünk, talán nem a masszázsal kéne kezdenünk... - szólalok meg, amint elválnak egymástól ajkaink, majd közelebb hajolok hozzá, hogy a fülébe suttoghassak. - Hanem mondjuk azzal, hogy kipróbáljuk az ágyat. - elhúzódok ismét tőle, de csak épp annyira, hogy újra a szemeibe tudjak nézni, és kacérkodva vigyorgok közbe rá.   

Minden nőnek szüksége van arra, hogy a társa mellett szárnyalni tudjon, biztonságban érezze magát, a nőiességét ne veszítse el és tele legyen önbizalommal. Én pedig Gleeson mellett mindezt tapasztalom, és bár még csak a kapcsolatunk elején vagyunk, de azért érzem, hogy ez a későbbiekben sem változna meg. Komolyan elhiszem, hogy megtaláltam a személyében azt az embert, akire mindig is vágytam. Épp ezért igyekszem háttérbe szorítani minden bennem kavargó kételyt és kizárni a barátnőim szavait is az elmémből, mert soha többé nem akarok csalódni senkiben. Főleg benne nem. Most már nagyon is elhiszem, hogy megérdemlem azt a boldogságot, amiben korábban mindig kételkedtem. Úgy véltem, hogy az anyám sorsára fogok jutni, hiszen minden nő az édesanyját tekinti példaképének, én pedig pontosan olyan férfiakba botlottam bele akarva-akaratlanul, mint ő is. Az apám magára hagyta néhány évvel a születésem után, még emlékem sem sok maradt róla, csak épp annyi a különbség, hogy amig engem valahányszor át vert valaki képes voltam talpra állni, Ő akkora tragédiaként élte azt át, hogy soha többé nem engedett közel magához senkit. Ezért van még mindig egyedül és néha a szívem szakad meg azért, amiért magára hagytam őt Párizsban, de muszáj volt a karrieremre és a saját életemre is gondolnom. Így csak ritkán találkozunk, és ez látszólag neki nem is baj, mert mindig azt állítja, hogy attól boldog, ha én is az vagyok. Arra mondjuk azért mindig figyeltem, hogy annak lásson, ha találkozunk és ha telefonon beszélünk se hallja meg soha ha épp a padlón vagyok.
- Szerintem az az ostoba, aki neked nemet mond. - nem is értem egyébként, hogy egy ilyen férfi, hogy lehet, hogy már régen nem nős? Ki lenne olyan hülye, hogy ne akarjon mellette megöregedni? Nem tudok túl sokat a korábbi kapcsolatairól, nem is igazán foglalkoztatott ez a téma eddig soha, és most már valóban mindegy, mert a kijelentései miatt elég magabiztosságot nyerek ahhoz, hogy elvárhassam, hogy csakis én legyek neki. Ahogyan ő is nekem. Talán most merem először igazán kijelenteni, hogy lehetünk egy pár is akár, sőt, ha rajtam múlna már holnap mennék is alá írni bármit, hogy lekötelezzem magam mellette. Tudom, hogy a házasság nem olyan, amit el kéne sietnünk, viszont annyira biztos vagyok most ebben az egészben, hogy ha feltenné a kérdést, még csak gondolkodnom sem kéne azon, hogy igent mondjak. Akkor sem, ha korai minden.
- Nem tudom... talán majd rám unsz. Vagy megtetszik valaki más, aki szebb és okosabb nálam. Fogalmam sincs, hogy az emberek miért szokták megcsalni a párjukat. - vonom meg a vállam tanácstalanul, mert mindig is szentül hittem, hogy valami baj velem lehet, hiszen a férfiakkal eddig mindig mellé fogtam. Így talán nem is olyan furcsa az, hogy egy kicsit önzővé váltam, bizalmatlanná, és féltékenykedni is tudok, bár remélem, hogy erre nem lesz szükség. Mert nekem nagyon fontos egy kapcsolatban a kölcsönös bizalom, és én mindig igyekszem mindent megadni a páromnak, hogy boldog legyen mellettem. A barátnőim szerint néha túlzásba is viszem, mert nem szabad mindig körül ugrálni egyetlen férfit sem, és a kedvükben járni sem szerencsés mindeben, mert úgy használnak ki a leginkább. De én mégis kész vagyok bármire, csak azért, hogy elhiggyem, hogy számítok valakinek.
- Nem gondoltam, hogy játszanál, de tudod van az a mondás is, hogy túl szép, hogy igaz legyen. - ismerem be egy idétlen fél mosollyal az ajkamon, mert egy kicsit kellemetlennek érzem, hogy bármi rossz is akár csak az eszembe is jutott. Ő nem olyan férfi, mint akiket eddig ismertem. És ezt ismételgetem folyamatosan a fejemben, mielőtt újra megszólalnék, hogy a kétely ismét eltűnjön onnan. - Nekem nem az a fontos, hogy mindent megadj. Elég annyi, ha mellettem vagy. Hiszek abban, hogy szép jövő vár ránk. Viszont azt szeretném még így az elején letisztázni, hogy sosem hazudhatunk egymásnak, jó? Mindent szeretnék tudni rólad... mindig. - ahhoz, hogy bízzunk egymásban és a bízalmunk ne is inogjon meg, szükség van arra, hogy mindent megbeszéljünk és ne csak a jó pillanatokat éljük meg közösen, hanem a rosszakat is. Például az nagyon is érdekelne, hogy honnan van ennyi pénze. Értem azt, hogy ügyvéd, azt is elhiszem, hogy azokat jól fizetik, de akkor sem hiszem, hogy csak ennyiről lenne szó. Talán majd egyszer rá kérdezek, csak még nem most. Nem mintha bármi rosszra is gondolnék, de azért jó lenne tudnom arról ha esetleg lenne egy másodállása is esetleg.
- Mikor mondjuk épp női gondokkal küzdök, akkor elég elviselhetetlen tudok lenni. Akkor is amikor éhes vagyok. - nevetem el magam, és ezeket csak azért mondom, hogy fel tudjon készülni arra, hogy mi minden várhat rá mellettem. Minden embernek vannak rossz tulajdonságai is a jók mellett. Bár azért én igyekszem arra mindig, hogy ez a mosolygós énem maradjon a felszínen, mert ha valamit tudok a férfiakról, akkor az az, hogy utálják a hisztit. Főleg ha az felesleges. Mondjuk ők néha sokkal jobban tudják sajnáltatni magukat, például egy férfi nátha halálos is lehet, annak aki elszenvedi. És kínzó érzés annak, aki pátyolgassa a beteget, aki 38 fokos láztól már azt szeretné ha mentőt hívnánk. Bár magamban jól szórakozok ezeken a gondolataimon, de az érintései olyan vágyat ébresztenek bennem, amilyet még sosem éreztem. Egyre biztosabb vagyok abban, hogy őt nem tudnám csak úgy elengedni, a sazavai pedig annyira őszintének tűnnek, hogy rájövök, nem is kell soha eltávolodnunk egymástól. Miért ne lehetne ő számomra a tökéletes partner, aki mellett felhőtlen életet élhetnék?
- Hiszek neked. És cserében én is mindent megteszek majd azért, hogy boldoggá tegyelek, és ne bánd meg, hogy megismertél. - már a szemeimből is láthatja, hogy mennyire őszintén akarom, hogy jól tudjunk együtt működni. Tényleg semmi mást nem szeretnék csak azt, hogy ne kelljen tovább a boldogságomat kergetnem, hanem megmaradjon az mindig most már az életemben. A csókunk pedig csak még nagyobb vágyat ébreszt bennem ahhoz, hogy azon is túl legyünk végre, amire még nem kerítettünk sort. Szeretném ha egymás testét is megismernénk a lelkünkkel együtt, és egy újabb szintre emelnénk azzal a viszonyunkat. Ezért is hajolok közelebb hozzá, hogy a fülébe súgva adjam a tudtára, hogy mit szeretnék a leginkább. Már nem félek attól, hogy ki lépne az életemből abban a percben, ahogy megkap. Tudom, hogy nem tenné meg, és abban is biztos vagyok, hogy csak még mélyebb lesz köztünk ez az egész. Szavaira bólintok a tekintetét figyelve, majd amint magához ölel, ismét elolvadok a pillanattól, nyelek egyet és arcomat a nyakához fúrom, csak, hogy még jobban fontosank érezzem magam.
- Szerintem kár vele tovább várnunk. De ha te nem szeretnéd... megértem. Mármint... van időnk még mindig. Elég sok. - mosolyogva húzódok el tőle, és próbálom leplezni a zavaromat, de attól még biztos vagyok abban, hogy mit akarok. Gondolom egyébként is egy szobát foglalt kettőnknek... vagyis szinte lehetetlennek tartom, hogy úgy aludjunk egy ágyban, hogy közben ne érjünk egymáshoz.    

Ha újra kezdhetném az életem, akkor azt hiszem, hogy pontosan így csinálnék mindent, ahogyan eddig, hiszen úgy tűnik, hogy a boldogság keresése nem volt teljesen hiábavaló.  Egyszerre hullott szinte minden az ölembe, amiről korábban csak puszta ábrándjaim voltak, és ha mindez megtapasztalásának az volt az ára, hogy sokat szenvedjek és essek pofára, akkor bizony megérte. Még ha kicsit sokat is kellett minderre várjak. Bár azt hiszem, hogy még mindig nem vagyok elkésve semmivel, még bőven van időm, hogy az álmaim maradék része is beteljesüljön, a tökéletes partnert azt hiszem, hogy sikerült megtalálnom hozzá. Nem akarom persze ezt túl hamar elkiabálni, de egyre biztosabb vagyok abban, hogy működni fogunk együtt, és talán elég lesz csupán egy kis idő ahhoz is, hogy a bennem lévő kételyek eloszoljanak, és ne gondoljak többet arra, hogy mi minden árnyékolhatja be a boldogságunkat. Egy harmadik fél, hazugságok, vagy az, hogy félre ismertük egymást elég nyomós indokok lennének arra, hogy pillanatok alatt a homályba vesszen minden. Ez pedig megrémiszt. Mert nem akarom, hogy ez véget érjen. Annyit kell csupán okuljak a múlt hibáiból, hogy ne telepedjek rá teljesen és ne féltékenykedjek ok nélkül, ne akarjam ellenőrizni a telefonját és próbáljak megbízni benne. Mert ha valamit tudok a férfiakról akkor az az, hogy nem szeretik ha túlzásba visszük a szeretetünket. De ennyi csalódás után sajnos nehéz nem stresszelni ilyen apróságnak tűnő dolgokon, amik számomra igenis nagyok.
- Hozzád is voltak már hűtlenek? Hogy lehet, hogy nincs senkid? Mármint most már van... De mielőtt megismerkedtünk volna, miért nem volt? - talán kicsit bután hangzik ez a kérdésem, de szeretném tudni, hogy az előttem levő nők miben hibáztak, hogy én is ne kövessem el ugyanazokat. Komolyan meg akarok felelni mindennek, amit elvár majd, hogy sikerüljön kialakítanunk egy tökéletes kapcsolatot. Tudnom kell, hogy mi az amit szeret és mi az, amit nem, hogy ahhoz tudjak igazodni. De nem akarom most egyszerre mindennel lerohanni, mert még számtalan időnk lesz arra, hogy ki ismerjük egymás jó és rossz oldalát is.
- Igazad van. Nem festhet rólam túl jó fényt, hogy már a kapcsolatunk legelején ilyen butaságokról beszélek. Sajnálom. - nézek rá egy halvány mosollyal, bocsánatkérően, mert még csak az hiányzik, hogy azt gondolja rólam, hogy egy önbizalom hiányos, féltékeny fruska vagyok, aki már rögtön az elején csodákat vár. Pedig amúgy nem. De ha van valami, amit nem tudnék megbocsátani, akkor az a hűtlenség és hazugságok, amikből az életem során már kaptam eleget.  Csak azt akartam, hogy ezt tudja és ennek megfelelően álljon majd hozzám. Bár valószínűleg ez egy felesleges pánik tőlem, mert nem tudom elképzelni róla amúgy sem, hogy olyan lenne, aki bármilyen formában is ártani szeretne. Azt mégis szeretném ha tudná, hogy engem egyáltalán nem a pénze érdekel. Az van nekem is, ha nem is annyi, mint neki, de jól el vagyok belőle. Sokkal fontosabb számomra az, hogy van egy olyan ember az életemben, aki elfogad olyannak amilyen vagyok és aki talán majd egy nap úgy is fog szeretni, ahogyan eddig még soha egyetlen férfi sem. Talán ha a boldogságot ami után epekedek úgy adná meg, hogy közben nincstelen lenne is elfogadnám társamnak, mert maga az érzés amire vágyok és amit pénzen nem lehet meg venni, lehet belőle az embernek bármennyi. Úgy vagyok vele, hogy ha már ilyen témákról beszélünk, akkor miért ne hozhatnám szóba az őszinteséget is, ami elég lényeges egy kapcsolatban és nekem még fontos is.
- Én is mindig őszinte leszek hozzád. Bár én amúgy is mindig fecsegek. - vallom be, mert biza az is a rossz szokásaim közé tartozik, hogy akkor is elmondom az életemben fontos események történését, ha azt nem is kérdezik. Persze csak azoknak, akikben megbízok. Ezért olyan bátrak a barátnőim is valószínűleg, mert túl sokat tudnak rólam, és túlságosan ismernek is ahhoz, hogy tudják, nagyon padlón leszek, ha ez sem fog össze jönni, mert valamit valamivel mindig elrontok. De legalább biztosíthatom arról Gleesont, hogy nem lesznek előtte titkaim. Nem mintha olyan lenne a viselkedésem amit titkolnom kéne, vagy szégyellnem. - Így előre szólok, hogy van olyan barátnőm, aki nem szeret lekomolyodni soha. Néha elő fordul, hogy férfiakat is elhív magával. De ilyenkor majd ha szeretnél jöhetsz te is velünk. - azt nem mondom, hogy inkább én hagyom ki a társaságukat, mert nem biztos, hogy még tudnám azt állni. Szeretek társaságban lenni és ezen nem fog változtatni semmi. Remélem Gleeson sem az az otthon ülős típus. Persze nem azt mondom, hogy ezek az esték mindennaposak lesznek, mert azért kettesben lenni vele most valahogy sokkal csábítóbb. De azért biztos gyakran lesz olyan, hogy a barátnőimmel tartok egy egy görbe estre. Szavaira elmosolyodok, és azt hiszem, hogy azt a napot én sem fogom soha megbánni, hogy vissza írtam neki, ahogyan azt sem, hogy elfogadtam a meghívását az első találkozásunkra. Már akkor éreztem, hogy más lesz, mint azok, akikkel eddig dolgom volt. Sokkal figyelmesebb és gyengédebb. Emiatt pedig egyre inkább érzem azt is, hogy a testem is felfedném előtte, hogy azzal is megpecsételjük a kapcsolatunkat. Mert valóban akarom őt, és egyre kevésbé tartok attól, hogy ki akarna használni. Abban viszont hiszek, hogy egy együttlét még szorosabbá tehetné azt, ami köztünk van. Egyáltalán nem azért húzódok el tőle egy kicsit, mert meg lennék sértve, de azért jól esnek a szavai. Ő is akar engem. Az első olyan férfi, aki ebben is az én érdekeimet tartja szem előtt.
- Csak akkor bánnám meg, ha miután megtörténik eltűnnél az életemből egy szó nélkül. - mert biza ilyenben is volt már részem és elég megalázó tud lenni. De ettől most nem félek. Látom a tekintetében, hogy nem lenne képes átverni. A csókja pedig csak még jobban megerősíti bennem mindezt, és bánom, hogy egy repülőn ülünk épp, ahol rajtunk kívül még jó sokan vannak. Ha magunkra lennénk, akkor egészen biztos, hogy a kezeim vándor útra tévednének. Amint azonban a csupasz bőrömhöz ér a blúzom alá, ismét az ajkamba harapok, hogy vissza folytsam az elő törni készülő vágyakozásomat, és szinte rosszul is esik, amikor a kezét vissza húzza, nekem pedig vissza kell térnem a valóságba emiatt. Nem... Nem ez a megfelelő helyszín. Az elsőnek tökéletesnek kell lennie.
- Még sosem voltam ennyire biztos magamban. - suttogom, és ismét úgy fészkelődök, hogy hozzá tudjak bújni. - Ugye ez a valóság? Nem tudja senki ezt elrontani, igaz? - kérdem még mindig úgy csinálva, mint aki nem hiszi el, hogy mindez amit átélek, valóságos.    

Nagyon alaposan oda figyelek minden egyes szavára, igyekszem megfelelően értelmezni azokat, mert nekem igenis fontos azt tudnom, hogy mit kell tennem azért, hogy soha ne akarjon elhagyni. Nem tűnik egyáltalán komplikáltnak mindaz, amit mond, vagyis azt hiszem, hogy én simán alkalmazkodni tudok majd az ő életéhez, ami lényegében sokban hasonlít is az enyémhez. Egyébként meg szerintem mindenféle kapcsolat lényege az, hogy a felek tudjanak kompromisszumokat kötni, és alkalmazkodni egymáshoz, bár mindig csak az eleje nehéz. Kiismerni a másikat mondjuk azt mondják, hogy még egy élet is kevés, de én már most azt érzem, hogy ismerem Gleesont. Olyan, mintha már évek óta alkotnánk egy párt és nem csak most lennénk mindennek a legelején. Valamiért annyira közel érzem magamhoz. Ez pedig azt hiszem, hogy jó, mert először van bennem ez, ha megismerkedek egy férfivel. Érzem azt is, hogy az ő világa és az enyém összesítve, valami tökéleteset fog majd alkotni és megmutatom majd a barátnőimnek is, hogy ezúttal mennyire feleslges volt az aggódalmuk. Bár azt hiszem, hogy ők lennének a legboldogabbak ha végre egyenesbe jönne minden körülöttem. Mert amúgy a tökéletesnek tűnő életemből csupán egy társ hiányzott mindig. Bár megfogadtam, hogy soha többet nem ragaszkodot ennyire foggal körömmel egyetlen egy férfi után sem, viszont ezt így újra átgondolva, talán ezúttal teszek egy utolsó kivételt. Mert bármire kész vagyok ahhoz, hogy minden úgy alakuljon ahogyan azt képzelem. A barátnőim pedig amint megismerik, érteni fogják, hogy miért élem bele magam ebbe ennyire, és, hogy miért mondom, hogy Gleeson más. Ha a kihasználás lenne a célja, akkor azt szerintem eddig régen megtette volna, és nem hozott volna magára erre a nyaralásra sem. De ő még akkor is az én lelkemet félti, amikor szóba hozom, hogy megtehetnénk azt, ami minden kapcsolat alapja. Ez pedig nagyon is becsületre méltó és csak még nagyobbra nőtt általa a szememben. Azt hiszem, hogy még a szemem is elkoppanhatott, miközben hozzá bújva, boldogan a gondolataimba merültem, és csak akkor tértem magamhoz, amikor leszállt a gépünk.

Amint végre kiérünk a repülőtérről, megkönnyebbülve sóhajtok egyet, soha nem értettem, hogy minek kell ilyen nagy felhajtást csinálni mindig az ellenőrzésekből. A bőröndömet magam után vonszolva rázom meg a fejem, amikor Gleeson el akarja azt venni, és inkább csak a szabad kezét megfogom az enyémmel, mert ha már egy párként vagyunk itt, akkor viselkedjünk is úgy. Meg amúgy is jobban szeretem, ha mindenki azt látja, hogy Ő már foglalt. Fülig érő mosollyal pillantok fel rá és remélem, hogy tudja merre kapunk itt valami taxit, mert a magassarkú cipőhöz igaz, hogy hozzá vagyok szokva, de azért ha túl sokat kéne gyalogolni, akkor azt nem biztos, hogy kibírná a lábam.
- Már most érzem, hogy mennyire jól fogjuk érezni magunkat. - szólalok meg közben és olyan lelkesnek is érzem magam, mint azok a kislányok, akik életükben először mennek el vidámparkba és minden újdonság a számkra még. Az igaz, hogy még nem jártam erre, de bennem  nem a helyszín okoz ilyen élményt, hanem maga az a tény, hogy a párom az, aki ide hozott. - Azt azért remélem, hogy egy szobában fogunk aludni... - teszem azért hozzá, de nem azért, hogy azt gondolja rólam, hogy valami kiéhezett liba lennék, aki alig várja, hogy valamit kapjon... megelégszem annyival is, ha csak simán össze bújunkmajd éjjel, de kizárt, hogy ne abba a szobába aludjak, amelyikbe ő. Csak úgy tudjuk igazán komollyá tenni a  kapcsolatunkat, ha olyanokat csinálunk, amit a párok szoktak. Például az együtt alvás is már elég komoly előre lépés lenne.     

Miközben kézenfogva sétálunk és Gleeson közben puszikkal halmoz, jóízűen nevetek és pontosan úgy érzem magam, mintha kamaszok lennénk, akik most esnek életükben először szerelmbe. Bár én azt hiszem, hogy ilyent még soha életemben nem éreztem, a korábbi kapcsolataim a nyomába sem értek annak, ami most zajlik bennem. Eltöprengek azon, hogy ha már a legelején ilyen boldoggá tud tenni, akkor mi lesz majd később? Azt hiszem, hogy egy olyan tökéletes élet vár majd rám mellette, amilyenre talán még az álmaimban sem gondoltam. Reménykedek abban, hogy én is épp ennyire csodássá teszem majd az övét, hogy boldog lesz mellettem és mindig ilyenek leszünk majd. Gondtalan szerelmesek, akik hálásak egymás jelenlétéért. Megkönnyebbülök a kérdésemre adott válaszától, és fogalmam sincs igazából, hogy miért jutott eszembe az, hogy külön szobában leszünk. Talán amiatt, mert annyira aggódott a lelkem miatt is a repülőn, hogy az sérülni fog, ha tovább lépünk a csóknál, hogy képes lenne külön aludni tőlem, hogy megmaradjon köztünk továbbra is az a bizonyos határ, amit még nem sikerült átlépnünk. Pedig én már nagyon szeretném. Amint megcsókol, egy kicsit lábujjhegyre is állok, mivel magasabb nálam, bőröndömet elengedem, hogy két kézzel tudjam átölelni a nyakát. A szavaitól pedig érzem, hogy a számon lévő mosoly csak egyre szélesebbre húzódik. Vajon mindig csak nevetni és mosolyogni fogok mellette? Remélem.
- Az is meglehet, hogy nem fogunk sokat aludni. - egy kicsit megforgatom a szemeimet is, és ezzel emlékeztetem arra, hogy amiről beszéltönk a gépen, azt komolyan gondoltam. Valóban kész vagyok arra, hogy minden formában csak az egymáséi legyünk. - Remélem, hogy majd annak is el fog jönni az ideje, hogy mindennap egymás mellett ébrendjünk. - teszem azért hozzá a tudtára adva azt, hogy mennyire komoly minden bennem lévő szándék. Persze tudom, hogy talán még nagyon korai ennyire előre gondolkodnom, egy össze költözés elég komoly döntés, de egész eddigi életemben mindig csak vártam a jóra, ami sosem jött el. Az idő pedig telik és mivel Ő is úgy tűnik, hogy szeretné, ha az élete része lennék, így feleslegesnek tartom, hogy húzzuk az időt. De persze nem akarok rá erőltetni semmit, mert lehet, hogy mégis jobb ha csak ízlelgessük egymást, mert ha mégis kiderülne, hogy nem működünk együtt, akkor az elején történjen az meg. Elijeszteni sem szeretném azzal, hogy ennyire rá akaszkodok már most. Muszáj, hogy teret is adjunk egymásnak, és nem mindig csak egymáson lógnunk. Én szeretném mondjuk, de a férfiak általában nem szoktak ennek örülni. A legtöbbjük nem szereti a rámenős nőket.
Amint találtunk egy üres taxit, és a bőröndjeink is a csomagtartóba kerültek, izgatottan ülök be az autóba, ami amint elindul arra a helyre, ahová kértük, az ablakon bámulva pórbálok gyönyörködni a tájban, de valamiért annyira most az nem is érdekel. Csak várom már, hogy megérkezzünk és kezdetét vegye a közös kikapcsolódásunk, és bízok abban, hogy mikor lejár a kirándulásunk és úton leszünk haza, olyan erős párként szálljunk majd le New Yorkban a repülőről, hogy semmi sem fog tudni ártani a kapcsolatunknak. Amint magához húz, egy elégedett sóhajjal bújok ismét hozzá, és elmosolyodok a szavain. Annyira könnyű mellette minden.
- Egyszer remélem engem is elviszel Írországba. Nagyon szeretek utazni és ismerkedni más országokkal és azok kultúrájával. - mindig is vonzottak az idegen helyek, szeretek felfedezni mindent, bár már elég sok helyen jártam, de egyik sem hasonlított soha a szülőföldemre. Talán elfogult vagyok, de Párizshoz semmi sem fogható. - Én amúgy utálom a hideget és a hideg helyeket. Szívem szerint egy olyan helyre költöznék, ahol csak meleg van. - vagyis eddig így gondoltam. De most úgy érzem, hogy ott vagyok boldog, ahol Gleeson van. Még a világ végére is képes lennék vele tartani, és az éghajlat sem számítana.     

Amikor még csak írogattunk egymásnak, egyáltalán nem gondoltam arra, hogy milyen mesélbe illő kapcsolatot fogunk kialakítani. Akkor még úgy voltam vele, hogy oké, beszéljünk, aztán majd csak lesz valahogy. Persze a remény bennem volt, mint mindig ha megismertem valakit, de ilyesmire egyáltalán nem voltam felkészülve. Bár vannak bennem kétségek, az a sok csalódásom után nem olyan könnyű háttérbe szorítanom a bizalmatlanságom, ami inkább félelem bennem az ismét boldogtalanság miatt. De valamiért ezt most mégis képes vagyok félre tenni magamban és csakis a jelennek élni, ízlelni a boldogságot és néha még a jövőnket is elképzelem, ami igazán csábítónak tűnik. Persze azt mondják, hogy az ember együtt lakva ismerszik meg igazán, akkor derül ki két pár között, hogy mennyire képesek kitartani egymás mellett, megbírkózni az esetleges nehézségekkel, de én mégis egyre jobban vágyok arra, hogy innentől minden lélegzetünk közös legyen. Nem félek egyáltalán attól, hogy olyan komolyra fordítsunk mindent, amennyire csak lehetséges. Persze egyenlőre még szeretném, ha a kirándulásunk alatt mindent megtudnánk egymásról... olyan dolgokat is, amikről még nem volt alkalmunk beszélni. Nagyon fontos az szerintem, hogy mielőtt ilyen komoly döntést hozunk, ismerjük is egymást, és bízni tudjunk nem csak egymásban, de önmagunkban is. A nyakát átölelve élvezem a csókját, bár egy kicsit azért zavar, hogy körülöttünk jönnek mennek az emberek, szinte érzem magamon mások tekintetét, de mégis megpróbálok nem gondolni most arra és inkább helyette csak átélni a pillanatot, ami varázslatos. Talán az is ad bátorságot ahhoz, hogy kimondjam, azt amire gondoltam. A szavai pedig ismételten boldogabbá tesznek, egyáltalán nem tűnik úgy, hogy megijedne attól, hogy ennyire sietni akarok a jövőnk elindításával. Valahol el kell kezdenünk és szerintem jobb lenne minél előbb. Mert ha már az elején műkődne, akkor biztosan egymásnak vagyunk teremtve. Ahogy ajka ismét az enyémre tapad, ismét érzem, hogy mennyire akarom, hogy az érintései a testem minden pontját végig járják. Akarom őt annyira, amennyire eddig még soha senkit. Szinte rosszul esik mikor elválnak ajkaink egymástól, érzem, hogy az arcom ismét tűzpiros, de azért az arcomon a derűség még mindig látszik.
- Szerinted nem vagyok túl sok ugye? Mármint nem akarom, hogy azt gondold, hogy rád telepszem. Én tudok várni mindennel, egyáltalán nem akarom rád erőltetni magam. - szólalok meg azért, miközben a bőröndjeinket a csomagtartóba rakja, mert nem akarom elijeszteni azzal, hogy ennyi mindent akarok egyszerre vele. És még a tervem felét meg sem említettem neki. Majd csak szép sorjában. Persze úgy látom rajta, hogy egyáltalán nincs ellenére semmi, de nem tudhatom, hogy csak udvariasságból válaszol-e minden kérdésemre úgy, hogy ne jöjjek zavarba az elutasítástól, vagy valóban őszinte is. A taxiban ülve, hozzá bújva feledkezek meg mindenről és csak átadva magam a érzelmeimnek szívom magamba az illatát és szeretném ha ez öröké így maradna mostmár tényleg. Mindig legyünk ilyen közel egymáshoz, és sose legyen semmilyen rossz a viszonyunkban. Persze tudom, hogy minden egészséges kapcsolatban vannak néha viták, mi sem biztos, hogy mindig mindenben egyet fogunk érteni, de bízok azért abban, hogy mindent meg fogunk tudni oldani, ami nehézségnek tűnik köztünk. Miközben a hajammal játszik és meghitten ölel, igazán azt érzem, hogy végre van valaki, aki nőként kezel. Annyira finoman ér hozzám minden egyes alkalommal, hogy már szinte bele remegek abba. A szavai viszont mosolyt csalnak az arcomra. Ez még egy közös bennünk.
- Jól hangzik. De azért remélem nem csak akkor bújunk össze a paplan alatt, ha hidegek lesznek. - forgatom mega szemeimet, hiszen én kész vagyok már most össze bújni vele bárhol és bármikor. Ahogy még közelebb von magához, kicsit felemelkedek és adok egy pszit az arcára, és közben eltöprengek azon, hogy vajon mit gondolhat rólunk a soför. Kívülálló szemmel elég érdekes lehet minket nézni, mint két tini, akik most ízlelik a szerelem ízét.
- Ez igazán jól hangzana, de sajnos a munkám nem engedne egész télire elmenekülni. - bár így bele gondolva, igazán jó lenne lelépni egy szigetre, ahol senki és semmi nem zavarhat majd meg minket soha. De sajnos a szerelemből nem lehet megélni.

Örülök, hogy végre megáll a taxi és annak is, hogy sikerül felszállnunk a hajóra, amivel csak még közelebb juthatunk végre a szigethez, ahol a következő pár napunkat boldogságban töltjük majd el. Ebben biztos vagyok. A hajó úton végig a kezét fogom, mert bár nem mondtam ezt eddig neki, de kicsit félek a nagy víztől, úszni sem tudok, és mindig olyan érzésem van, mintha bármikor elsüllyedhetnénk. Bevallani persze szégyellem mindezt, így nem is teszem szóvá, csak néha egy egy hullám jöttével, megszorítom a kezét és sóhajtok. Abban a pillanatban ahogy feltűnik szemeim előtt a sziget, amely pár napig az otthonunk lesz, megkönnyebbülve fújom ki magamból a levegőt.
- Gyerekként mindig azt képzeltem el, hogy majd ha egyszer esküvőm lesz, az pont egy ilyen helyen történik. - ismerem be, és ez tényleg igaz. Hát lehet ennél álomba illőbb minden?