Gyerekként azt mondtam, hogy én itt fogok felnőni, itt fogok élni, ki ne akarna ebben a csodás városban országban élni, hát az akinek nagyobb tervei vannak, mint gazdagnak lenni.  A szüleim sem itt töltötték fiatal éveiket, és ezt ők mondták, élnünk kell, bulizni, szórakozni,persze megadott keretek között, mert azért elengednek, de mindig tudni szeretik, hogy hol járunk és mi jó gyerekek vagyunk leadjuk a drótot. Igaz, hogy néha kicsit lódtok, de a végén elmondom, hogy nem rég zuhantam egy csomót mielőtt kinyílt volna az ejtőernyő, anyu ilyenkor majdnem szívrohamot kap, de mivel már a földön vagyok olyankor nem kap akkora frászt.
Ez nem olyan nagy veszedelmes dolog, mégis veszélyes, szóval jobb ha nélkülük vágunk neki, vagyis ugrunk.
- Az sem rossz megoldás, de ott leszek én is és lehet anyuék is, szóval ez nem opció, és kérlek ne. - már nem teszem hozzá, hogy Ares is eljön és a barátaim, mert nem akarom jobban frusztrálni. De elnevetem magam végül, amikor rá gondolok, hogy mindenki pucér a pálya körül és ő meg nyugodtan bent játszadozik, küzd a győzelemért. - Bocsi, én elképzeltem. - igyekszem visszafogni magam, mielőtt kiraknak Monaco luxus repteréről is, mint a sicc, bár biztosan van itt olyan, aki már ismer minket.
Kemény napunk lesz, de van egy olyan érzésem, hogy nem fogunk tudni aludni olyan egyszerűen este, talán kiszökünk a házból, vagy én biztos, ő lehet túlságosan is görcsölni fog a meccs miatt, és megértem, én pontosan tudom amit érez, mert elmondta, és nem tudom hibáztatni azért, amiért ekkora terhet rak a vállára. Pedig jó, nagyon jó, de ezt nehezen magyarázom meg egy sportolónak pont.
A cuccainkkel felfele kezdem érezni, hogy nehezednek az izmaimra a terhek, amiket húzok.
- Majd akkor jobban fogom látni a futamot. - nyújtom ki a nyelvem rá, én imádom a versenyzést, űzni és nézni is, de persze nőből vagyok, én is oda meg vissza vagyok, ha megnézik a szebbik feleimet, persze nem az illetlen módon. Hátra lesek a fenekemre és meg kell állapítsam, hogy most sincs vele gond. - Csak azt nem értem, hogy eddig miért nem nézték többen. - vonom meg a vállam viccesen, de sosem voltam az a lány, aki remeg egy pasiért, jó fejek, jól néznek ki, de fogjon meg, és ne fizikailag.
- Azt a, szinte megcsapott valami idebent, sírhatnékom van, még nekem is. - majdnem bekönnyezek, amikor ránézek a plakátokra. A srácok persze eszméletlenek, de a hangulat, amit egy szaros plakát áraszt, amit ad nekem tényleg elérzékenyít, pedig én nem vagyok ilyen.
- Tudod, hogy ki az én favoritom, de őt szerintem meghagyom neked, ha már közösen fogtok interjúzni, na meg nekem ő kell. - mutatok a csini feketében feszítő srácra, nem a McLaren pilótája, de ha valaki megdobogtatja a szívem az ő lenne, de nem a szerelmi oldala fog meg, de Kinie szavai azért felcsigáznak. - Most erről fogok fantáziálni. - vallom be neki, szinte szívecskés szemmel, pedig nem vagyok egy nagy szerelmes lány. Van zsánerem, de egyenlőre minden sokkal fontosabb az életben, mint hogy bepasizzak, de férjet, határozottan arról a plakátról akarok.
- A tenisz már a megszokott súly rajtad, kell kihívás, másszunk. - magamat ösztönzöm, már ragad a levegőm, határozottan nem vagyok olyan jó kondiban, mint ő, pedig edzek én is, de közel sem annyit, mint amennyit neki kell. Látszik is, hogy most felszaladt 1-2 kiló, de ahogy magamat ismerem már itt le fogom adni és megint visszaszedni a nagyi miatt.
- Azt nézd! - már szinte jobban megfog a látvány, mint az előbb a plakát, és ez sok mindent elárul rólam. - Most jöhetne, hogy aki az utolsó az a szamár, de esélyem sincs futni. - nevetem el magam és az oldalamat, fogom, mint egy amatőr, de hát puhány vagyok olykor, csak mindig azt hiszem, hogy nem. Régen másztam meg ezeket a dombokat, és nem mondom, hogy nem kellemes a látvány és nem ver a szívem ezerrel, de az aktivitásom is alábbhagyott, bár amint lekerül a földre a bőrönd és a ruha rá, azonnal minden a régi lesz.

Hangosan fel kell nevessek, mert igaza van. A szüleink már megszokták, hogy ha azt mondjuk, hogy haza megyünk egy adott napon, akkor az azt jelenti, hogy ebédre, vacsorára, vagy hajnali kettőkor is betoppanhatunk, hogy ide értünk, semmi bajunk. Bár én nem mondtam meg nekik, hogy melyik géppel fogunk ide érni, így nincs kőbe vésve, hogy mikor lépjük át az ajtót.
Azt pedig tudják, hogy kell egy kis nosztalgia kettesben, ha megérkezünk és megérezzük Monte-Carlo levegőjét. A kikötő, a part, a sétányok. Mindent akarunk, egyszerre. Főleg ha az pontosan egybe esik az egyik nagy hobbinkkal. Amire a város már hetek óta készül és csoda módjára omlik darabjaira a sok rajongótól.
Főleg ha mi is csatlakozunk az őrülethez, mert fogunk. Ismerve magunkat, tuti nem a négy fal között az erkélyről fogjunk nézni a kocsikat. Hanem benne a tömegben, vagy épp a Paddock luxus körülményei között. Látva a rohamos kerékcseréket. Már a gondolattól is kirázott a hideg.
Így már fel sem tűnik, hogy leszálltunk és a csomagokkal babrálunk mikor elmondom aggályaimat. Majd nagy szemekkel nézek rá.
- Kérlek, Dreamy. Azt hittem benyögsz valami olyat, hogy képzelj el mindenkit meztelenül – csipkelődöm, hogy ne kelljen továbbra is erre feszülnöm. Mert már nagyon régen éreztem ilyen
elveszettnek magam, mint most. Nem is tudom miért vagyok ennyire pánikba. Annyi meccsem volt már, fel vagyok készülve fizikálisan. Most már csak mentálisan kéne stabilizálni magam és legyőzhetetlenné válnék a világnak.
- Oké, akkor a kardió kimaradhat – nevetek, ahogy lassan elindulunk a célunk felé, mert hát egészen mozgalmas utunk lesz, főleg hogy cipekedni is kell, de nem baj. Megéri. Meg hát nem az első alkalom, hogy mindent magunkkal viszünk. Így maradunk formába. Micsoda fenék edzsés lesz mire ezt a sok cuccot felcibáljuk a hegyre.
- Hallod, olyan fenekünk lesz, majd mindenki azt fogja lesni. Senkit nem fog érdekelni mi van a pályán – vigyorodom el, ahogy megindulunk a dombos, macskaköves út felé, hogy kikeveredjünk az emberek hálójából és csituljon a hangzavar körülöttünk. Amikor kilépünk szinte lelkesedéssel pattanok a nyakába és mutatom a Forma1 plakátokat, amik óriásiak, ahogy a házak faláról lógnak.
- Az egyikük úgy is a férjed lesz – nyomok egy puszit a hajába, ahogy elengedem, még mielőtt megfújtom.
Valahogy nem tudom elképzelni magunkat, hogy a férjeink egy irodába ücsörögjenek egész nap egy laptop felett görnyedve, miközben mi azt se tudjuk merre járunk a világban.
Ahogy közeledünk persze csak nehezedik az út szakasz, de töretlenül caplatunk fel felé és vigyorogva húzom el a ruhámat a válaszáért. Nem vagyok bolond, tudtam mivel kell táncba hívni a húgomat és ezzel persze vele jár, hogy már fürdőruhába bújtam és arra vettem fel ezt a csodás szettet. Nem akartam időt pazarolni, hogy előássam a bőröndbe dobált holmik közül a megfelelő bikinit.
- Valahogy a tenisz cuccal mintha könnyebb lenne – cukkolom, ahogy gyorsítok a lépteimen, hiszen nincs is olyan messze már a csúcs, ami annyira mozgatja a fantáziánkat.       

Az a baj, vagy nem is annyira baj, hogy halmozni akarjuk az élvezeteket itthon és nincsen elég időnk, sosincsen. Elköltöztünk, vagyis olyasmi, mert inkább utazgatunk és a honvágy, hogy valami olyat csináljunk, ami régen mindennapos volt aktívan jelen van és hiányoznak az itt töltött idők. Bevallom bárkinek, de ettől függetlenül a mostani életemet imádom, nagyon is, nem cserélném el, de amikor itthon vagyunk, az a legjobb.
- Az nem baj, akkor néznének ránk furán ha egyszer a taxiból kiszállva a megbeszélt időbe érnénk haza. - és igazam van, mert szerintem nem is várnak minket a leszállás után, tudják, hogy még egy kicsit elleszünk, kettesben. Jó ez a testvéri kapcsolat, annyira közel lehetnénk egymáshoz, mert érzelmileg úgy is van, de fizikailag állandóan máshol vagyunk, megragadjuk hát, amikor nem kell külön lennünk.
Amikor végre földet érünk felcsillan a szemünk, vártuk már, egy valami kivételével, a sok embert, akik mind itt lesznek, akik leszállnak a gépről és úgy rohannak, mintha nem érnének le ha nem lökik fel egymást. Mi már rutinosan kivárjuk a sorunkat, addig összeszedem magam, de a szavaira megáll a kezem a pakolásban.
- Ha a meccstől félsz, akkor gondold azt, hogy nem itthon vagy, tudom, hogy nyomja a súlyt még a tudat, hogy hazai pályán játszol. Ha anyuéktől, hogy mit szólnak, azzal sosem foglalkoztál tuti nem az a baj. - minden egyszerre zúdul most rá, sok neki és megértem a riadalmát, de ő Kinsley, az én nővérem, ráadásul Hidalgo és van benne nem kevés Montoya is, nem fogja össze csinálni magát ha helyzet van, mert előtte kicsit be volt tojva.
Ahogy a gépből kiszállva elvigyorodik én is hasonlóan teszek, szeretem ezt a hangulatot, más, és mégis ugyanaz, csak nekem hat otthonosan lehet, de szeretem nagyon.
Amint a csomagok a kezünkben vannak minden adott, hogy megmásszuk majd leugorjunk arról a szikláról, majd megint másszunk egyet, mert úgy jó az élet ha zajlik.
- Menjünk, olyan edzést kapsz az első napon, hogy az erőnléttel tuti nem lesz baj. - szerencsére nem szoktunk picsogni, mert mozogni kell, vagy helyet mászni vagy dombon felmenni, még ha nehéz is akkor is egészen könnyen vesszük az akadályokat, mert mi ilyenek vagyunk és ez a vérünkben van és ha nem mehetnénk azt hiszem az lenne a szenvedés nekünk.
A reptérről kilépve máris azt érzem, hogy el sem mentem innen, minden olyan ismerős, minden annyira hazai, hogy szinte végig vogyorva nézem a látóterembe eső dolgokat, amiket vagy ezerszer láttam és még megannyiszor fogok.
- Remélem azért elől van a fürdőruhád. - menet közben már lezdem érezni a kezem elnehezedését, ahogy kaptatunk fel hogy elérjük azt a magassági pontot, amire áhítozunk. Nem tudom honnan örököltem ezt ami bennem dúl, hogy mindig keresem a veszélyt, de egészen biztos, hogy nem a szüleinktől, talán tanult szokás, amitől sosem akarok megszabadulni.

Végül miért ne lehetne egy fél napunk kettőnkre? Mikor nem figyel minket minden szempár, hogy mikor villan elő egy olyan kék vagy lila folt, ami eddig el volt rejtve a kíváncsi szemek elől. Mert akkor tuti bezárnak minket egy kolostorba. Nem kedvelik az életvitelünket, de legalább nem is ellenkeznek. Meg van mikor kell jelentkeznünk és akkor persze mindent elmesélünk. Na jó, nem mindent. De tudják, hogy az életünk fontos részébe úgy is be vannak avatva.
- Tuti akarnak majd olyat csinálni, amitől mindegyiket veri a víz, de tudják, hogy nekünk örömöt okoznak - bólogatok egyetértően. De ez most kicsit eltolódik. Mert ha úgy vesszük haza értünk és kell egy kis rosszaságot itt is megejteni. Még a végén elfelejtik az emberek mennyire elevenek a Hidalgo-Montoya lányok. Azt pedig természetesen nem hagyhatjuk.
Fel kell nevessek, mert teljesen komolyan gondolja, hogy képes lenne a legforróbb kávéval nyakon borítani miközben már letarolja az áldozatát.
- Ühüm, akkor levezetés, mire felgyalogolunk a hegyre megejtjük azt a kávézót, és mi leszünk a legcsapzottabbak mire a házhoz érünk – nevetek, mert már érzem a bőrömet égető fekete mérget. Ismerem a tesómat, képes mindent eldobni valamiért, ami sokkalta jobban mozgatja a fantáziáját, mint sem a régen látott tesójával nyugodtan beszélgessen, ha ott van másik személy, akit lehet utoljára tudna megtapogatni.
- Még én sem sírok, szóval kapd össze magad hugi, mert át kell verekednünk magunkat az embereken – csipkelődve teszem én is ugyan azt, hogy ne essünk ki az ülésből, míg a gép megáll a földön. A landolás a legfélelmetesebb része a repülésnek. Még a felszállástól sem parázom annyira, mint a leszállástól.
Ahogy megérzem, hogy a kerekek találkoznak az aszfalttal csak megrándulok és nagyot sóhajtok. Még nem éreztem ennyire a súlyát annak, hogy itthon kell versenyezzek. Főleg, hogy kisvárosunk tele lesz minden féle emberrel és megmoccanni sem lehet. Ahogy végre megáll a gép és meg kezdhetjük a kiszállást állok talpra és veszem a kézipoggyászt a kezembe, majd előszedem az útlevelet, hogy gyorsan történjen minden ne akkor keljen keresgélni.
- Dreamy, azért parázom – fordulok meg, hogy lássa nem viccelek, mert a gyomrom egyenlő lett egy mogyoróval, mire elfogy a nép én is megindulok a folyosón, hogy szabad levegőt szívhassunk. Annak meg van a bája, ahogy az a levegő érint meg, amiben felnőttél és persze azonnal mosoly kerekedik az arcomra és nagyot szippantva érzem a nap simogatását az arcomon.
- Olyan mintha egy évezred telt volna el, hogy itthon voltunk – várom meg, hogy beérjen és elinduljunk a csomagokért és kicsekkolni.
Ez a része a legfárasztóbb, mire sorra kerülsz, hogy kiinduló helyedről megérkeztél és megkapd a bőröndöket. Végül átnyújtva az útlevelet meg is kapom a bizonyos pecsétet, már mehetünk is a rengeteg cuccunkhoz. Ahogy várom a szalagon lévő táskákat csak a számat harapdálom. Mi van ha az ember a saját hazájában szenved vereséget? Nem én akarok Monaco szégyene lenni.
- Mehetünk? - zökkenek vissza, ahogy végre meglátom a bőröndöt és a tenisz táskámat. Jó kis cipekedés lesz, ugyan is minden féle ajándékok, ruhák és minden amire szükség van most egy rohadt nagy és értelem szerűen nehéz bőröndben vannak. Még ha itt lehet is gurítani, nem biztos, hogy minden útviszonnyal kompatibilis.       

A tervünk egyszerűen nem család kompatibilis, muszáj egy kicsit titokban tartani, hogy ne hozzuk mindenkire a frászt és ha utólag tudják meg, már látják, hogy visszaértünk, megvagyunk és nem lett semmi bajunk. A tervem tökéletese, kivéve, hogy tényéeg cipekednünk kell, mert ha a cuccaink ott vannak, akkor édes mindegy, hogy mit tudnak és mit nem az aggódás rajtuk lesz, ameddig nem érünk hozzájuk. Nem értem hogy lettünk mi ilyenek, még a bátyánk sem ennyire adrenalin hajhász, mint mondjuk én Kinie velem, meg egyenesen őrült lesz, amit imádok. Lehet kicsit rossz hatással vagyok rá de, ilyen, amikor valakinek van egy kisebb tesója, kénytelen néha a szintjére süllyedni, hogy olyan legyen egy pillanatra, mint a régi szép időkben, és velem ebben nincs hiány, főleg itthon.
- Lesz arra lehetőségünk ameddig itt vagyunk. - mert fogunk is nekik, nincs olyan, hogy ne aggódnának, de ez a feladatuk valamilyen szinten megértem őket.
- Most el kell keserítselek Kinie, de ha egy pilóta lesz a közelemben Monaco egyik kávézójában lehet én magam öntelek le. - teljesen komolyan mondom, mondjuk nem vagyok egy bolond rajongó, aki fanfictionokat gyárt a kedvenc pilótájáról, amiben összejönnek és minden happy, hozzáteszem imádom ezeket olvasni és bár lenne ennyi képzelő erőm, de azért na ha itt találkozok velük az annyira más, mint a pályán. Láttam már utcán pilótát és igen kértem képet, mert annak van egy varázsa, amit mindenképpen szeretek megejteni, még akkor is ha nyakon öntöm magam vagy éppen a tesómat kávéval. - De éppenséggel, ha nem akarsz találkozni egy őrült rajongóval sem, de lehetsz, hogy pilótával igen, akkor van a háztól nem messze egy kis utcában egy ilyen lakás kávézó vagy mi a neve. Nagyon drága, nagyon kevesen vannak, inkább a belső kör jár oda, és tudom, mindig Őt hozom fel, de Ares mutatta, a nagymamája egyik barátnője a tulaj és ott tuti nem lesz rajongó, cserébe lehet, hogy pilóta igen. - de előtte el kell mennünk úszni, mert az közelebb esik hazafele, mint most kitérőnek.
Az itthon szóra felcsillan a szemem, mintha nem minden pillanatban azon járt volna eddig az agyam, de hogy értünk ide ilyen korán, vagy csak ennyit dumáltunk. Kinézek az ablakon és meglátom a jól ismert helyet, ahova manapság már nagyon keveset járok haza de nagyon szeretem. Tudom hogy ott lesz a barátom, ott lesz a családom és mindenki aki fontos, bár az egyik legfontosabb ember mellettem ül.
- Mindig annyira jó érzés, ha kicsit érzékenyebb lelkem lenne tuti elsírnám magam. - dőlök vissza az ülésbe és bekötöm magam, mert a leszállás itt néha elég döcögős, de mindig sikeres.

Minden más ha van egy olyan feled, ami teljesen más mint te, de még is ugyan az. Mert legyen bármekkora őrültség, amit éppen akkor álmodok meg és mindenki más lebeszél, biztos vagyok benne, hogy Dream az egyetlen, aki képes összecsapni a tenyereit és közli, hogy csapjunk bele! Nekem pedig azt hiszem erre van a legnagyobb szükségem, hogy legyen valaki, aki képes kimozdítani a mindennapjaimból. Hogy próbáljam ki azt, ami csak csiklandozza az elmém.
Mint most is, jobban várja az interjút, mint jó magam. Ezzel persze átragasztotta az izgalmát rám és már kevésbé érzem befeszülve magam. Még ha a kis országunk minden lakója azt fogja vizslatni, hogy mit teszünk, hogy mondjuk. Elemezni fogják.
- Tudod, hogy vízben érzem magam a legjobban, de ez olyan mintha újra gyerekek lennénk – vonom meg a vállam. Igaza van, állandóan úszkálok, bármerre is sodor az utam, mindig megkeresem a legkézhezállóbb partot, hogy jó legyen. Ha máskor nem is, de akkor igazán szabadnak érzem magam. Van valami a vízben, ami azt az érzetet kelti, hogy megállíthatatlan vagyok és azt érem el, amit csak akarok.
- Apa remegő lábait kihagyni? Ugyan már.. - nevetek fel, mert hát igen. A családunk megmaradt a szolid, békés kikapcsolódásoknál. Mi viszont már pelusos korunk óta kergetjük az adrenalint. Oké, Dreamy jobban, mint én. De azért ilyenkor fel sem tűnik, hogy amúgy igaza van anyunak, mennyire veszélyes. Viszont a rutin na meg az évek megtanítottak minket biztonságosan vizet érni.
- Viszont egyetértek, ne az első napunkon okozzunk nekik szívrohamot – bólogatok még mindig mosolyogva, sőt. Inkább már vigyorrá alakult a mimikám. Mert látom magam előtt aput, ahogy küszködik a félelmeivel, de a lányai kedvéért megteszi. Pedig az úszógatyája tele van.
- Igaz, rájönnek, hogy valahol rosszban sántikálunk. Mármint számukra rossz és szanaszét fogják szedni a várost, meg a partot, hogy megtaláljanak. Akkor cipekedünk – egyezem bele, mert hát nem lesz egyszerű. Főleg, hogy a csomagjaim között ott van a teniszfelszerelésem is. Hiszen valószínű, hogy holnaptól egésznap a pályán leszek, edzek. Hogy mindenképp a legjobb formámat nyújtsam. Miközben tudom, hogy Dream csak a haverjaival lóg, nekem meg kötelezettség hegyeim lesznek. Sőt az egész város tele lesz rajongókkal, szóval egy lépést sem fogunk tenni, hogy ne az egyik csapat pólójába ne ütközzünk, vagy sapkákba, amikkel kergetik a pilótákat, hogy egy aláírás idejéig a közelükbe jussanak. Főleg, hogy a nagy részük itt lakik szóval messzire nem is kell menni.
- Oké, de figyi, hol tudunk majd szerinted egy kávét venni anélkül, hogy ne borítsuk magunkra, emrt valami őrült rajongó meglátja valamelyik pilótát és rohanása közben elsodor? - húzom el a számat. Nem szeretem mikor ekkora a felhajtás, főleg, hogy a híres tenisz meccs is egy hétvégén lesz, csak az én futamom szombat délelőtt lesz, a Forma1 pedig délután, viszont úgy rémlik, hogy az egyik szabadedzés akkorra esik, szóval elő kell keressem a biciklimet. Előbb leérek a pályára, mint gyalog, vagy kocsival.
Ekkor persze megszólal a pilóta, hogy ide értünk és mindenki készüljön a leszállásra. Felhajtva a támlát, bekapcsolom az övem és jó fajta izgalom jár át.
- Itthon vagyunk – mutatok ki az ablakon, ahol már egészen jól látszódik minden apró részlet, ami a városunkat jellemzi.      

Szerencsés vagyok, valamilyen formában az egész család benne van abba, amit mi szeretünk, de ha ők nem is mindig értik meg ami bennem zajlik, tudom, hogy Kinie igen és ez elég nagy szerencse. hallgathatnám naphosszat nélküle, hogy mi tetszik annyira abban, hogy pár utó megy körbe körbe. Pffff, nem tudják mi a jó, de mi szerencsére igen.
Muszáj nevetnem rajta, nem gúnyosan, de még ha akarnám sem tudnám átérezni amit ő, mármint egy részét igen, de a sajátos kis világába sosem fogok beleátni még én sem. Mindenkinek van egy olyan oldala aki rajong valamiért és ha az a valami testközelben van akkor egészen fura viselkedést tud provokálni az illető. Én valószínűleg elég sokat beszélnék neki, kérdezném, én lennék az aki nem azonnal elájul mert meglátja, hanem letámadja és mindent tudni akar arról, amit csinál. Kinie izgulósabb, de ez a különbség az, ami annyira közel tud tartani minket egymáshoz.
A programom szinte a szokásos, amikor itt vagyok, Ares szinte mindig lefoglal és ez most sincs másképp, de mellette nem fogok unatkozni, és akkor is megyek ha tudom, hogy majd a család megjegyzi, hogy nálunk is lehettünk volna, legalább velük is vagyok egy kicsit.
- Mintha olyan ritkán járnál tengerre, de tudom, hogy ez más, ez hazai. - itt nőttünk fel, itt sétálni a parton és egy másik országban nagyon nem ugyanaz, még akkor sem ha ez már szinte megszokott.
Arra az egy szóra felcsillan a szemem, mindig tudja mi az amit mondania kell és szinte vigyorogva bólogatok. Mint régen, azokban az időkben amik hiányoznak nekem, és neki is, de már minden más, már nagyobbak vagyunk, bár még simán gyerekek, de a felnőtt lét minket is utolért és nem mindig szeretem.
- Még szép, de akkor ne mondjuk el otthon, mert el akarnak majd jönni, anya sipákolni fog apu meg ugrik majd velünk, mert félt, de közben meg fél a magasban. - emlékszem vissza egy már megtörtént eseményre, amikor mi már sokadjára mentünk ki a sziklához, de akkor szereztek róla tudomást és velünk jöttek, hogy minden rendben legyen. Féltenek, ez a dolguk, és aranyosak, de van amit nem kell tudniuk, nekik és nekünk is sokkal jobb lesz.
- Én benne vagyok, de lehet nem kéne hazaküldeni a cuccokat, akkor tuti szívrohamot kapna anya. - szinte megjelenik a szemeim előtt amikor meglátja a cuccainkat és minket sehol. - Visszük magunkkal, egy kis bemelegítés a nagy hétvénk előtt. - nem lesz egyszerű, de a meglepetés ereje és egy kis szórakozás sosem elég.

Sosem volt titok, hogy megveszünk azért, hogy nézhetjük, hogy szinte elképzelhetetlen sebességgel róják a köröket azok az autók, amiknek a hangjától nem csak a mellkasunk vibrál. De most kicsit elvesztünk a mindennapjainkban. Főleg, hogy nekem a verseny felkészülés vitte el szinte minden szabad percemet. Ha nem a pályán vagy az edzőteremben voltam, akkor az ágyamba ájultam be. Nem igen olvastam, vagy adtam hírt magamról. De azért mindig nyomon követtem, hogy a húgom merre mászkál a nagy világban és emlékeztettem, hogy mikor is utazunk haza. Még a végén a gépet is lekéste volna. Lemerem fogadni.
- Mint mindig! - nevetek fel, ahogy látom magam előtt, hogy mennyire felpezsdülünk már attól, hogy a tömegbe elindulunk arra a részre, ami a kíváncsi szemek elől elzárva van. Hiszen a rajongók nagy része csak álmodozhat, hogy ott sétálgasson ahol a pilóták otthonosan sétálnak. Vagy épp menekülnek a többiektől, akik isten adta jogának tartja, hogy fényképet kérjenek mikor időszűkében futnak a megbeszélésekre, vagy magába a garázsba.
- Hogy a francba ne lenne? Már mint a Ferrari pilótájáról beszélünk, aki olyan közel lesz hozzám, mint te. Akit eddig csak messziről láttam. Dreamy, remegek! - nevetve mutatom meg újra és újra, hogy már a gondolattól is milyen hatással van rám. Nem ám mikor együtt kell nyilatkozni a városunkban arról, hogy milyen volt eljutni oda ahol most vagyunk. Remélem, hogy ő is épp annyira izgul, mint jó magam. Mert ha ő olyan lazán fog viselkedni, ahogy eddig mutatta, lehet, hogy a mentő visz el. Én mindig rá izgultam mindenre. Most pedig, hogy ő itt lesz még rosszabb.
Bár látom, hogy mennyire jól szórakozik rajta csak legyintek egyet. Mert tudom, hogy mennyire imádja szívni a véremet. Mint most.
Viszont mindent átbeszéltünk, ami fontos ebben a hétben, ami vár ránk, bárcsak minden olyan gyorsan és csettintésre lemenne, mint ahogy átnyálaztuk. Még ha tudom is, hogy rohadtul nem így lesz és csak kapkodom a fejem, mert mire észhez térek már utazhatok haza. Mármint a másik otthonomba. A mama sopánkodását már most hallom, hogy mennyire nem volt időnk rá. Vagy, hogy épp tele együk magunkat, azzal a sok finomsággal, amit csak miattunk csinált.
- Persze, azért nem mondom, hogy nem kívánkozom a tengerre, már szinte érzem a sós vizet a bőrömön – nevetek fel, régen mennyit ugráltunk a szikláktól a vízbe. Most már az is valahogy elmaradt. Vagy a rossz idő miatt, vagy azért mert épp ezer felé voltunk táblázva. De most nem vagyok hajlandó lemondani róla. Legyen újra apánk és anyánk gyomrába remegés, hogy kitörjük a nyakunkat.
Bólintok a szavaira, mert az, aki nem fárad el nyaralás alatt, az nem is nyaralt. Hiszen az adrenalin elönt mindenkit, és mindent kiakar próbálni, fel sem tűnik, hogy mennyire elfáradsz, csak mikor valamikor éjjel folyamán megtalálod az ágyad és szinte beájulsz.
- Sziklaugrás? - kérdezek rá szinte azonnal, mikor arról beszél, hogy mennyire fontos lenne a családnak is megmutatni magunkat, de azért egy kis kettesben töltött idő is illő lenne már. Mikor nincs senki, csak mi ketten. Mint mikor kölykök voltunk.
- Nem is kell fürdőruha, a reptértől nincs is messze a sziklánk – vonogatom meg a szemöldökeimet, mintha nem tudnám, hogy attól a helytől épp csak fél óra sétára lakunk. Bár ennyi cókmókkal izgalmas lesz a köveken haza gyalogolni.
- A poggyászokat haza küldjük taxival, hogy ne kelljen cipekedni – csillan fel a felismerés, hogy mennyivel könnyebb lenne. Sőt, legalább a család is tudná, hogy már országon belül vagyunk, csak még oda nem értünk. Amúgy meg ismernek minket, hogy tuti a legváratlanabb időpontba fogunk beesni korgó gyomorral, vizes holmikban, kimerülve. Tipikus Hidalgo-Montoya mentalitással.      

Néha nem vagyok olyan, akire büszkék lehetnek a szülei, vagyis azt gondolom, bennem van az a fajta rajongás, ami néha nevetséges, néha olyan gyerekes, de annak örülök, hogy ebben a legnagyobb partnerem a nővérem. Nagyon jó, hogy nem egyedül kell ezeket megélnem, hogy nem egyedül kell olyannak lennem, aki felhőtlenül tud örülni mindennek, ami ezzel a sporttal kapcsolatban történik még akkor is, ha a körülöttünk lévők ebből mit sem értenek.
- Majd támasztjuk egymást, amikor olvadozva nézzük őket. - kacsintok rá vigyorogva, már lelki szemeim előtt látva az egészet, amit kimondok és már a vigyor is olyan, mintha egészen közel lennénk hozzá, érzem az illatokat, az égett gumi szagát, és az őrjöngő tömeget. Aztán kizökkent egy apró elszólás, vagy csak késleltetett beismerés, hogy amúgy ő nagyon is közel fog kerülni ahhoz, látom rajta ettől függetlenül, hogy mennyire ideges miatta, a hajába túrás nem annyira jellemző rá, ha minden tökéletes körülötte és egy kicsit is lazán veszi a dolgot. De ezt nem lehet klazán venni, értem én, nagy szó és ha nem is egy bálványával találkozik, azért mi őket igenis nagyra tartjuk, ami azt jelenti, hogy egy találkozó azért elég nagy szó.
- Igaz, igaz, látom mennyire nehezedre esik feldolgozni, de majd ha ott leszel mellette, nekem ne legyél kislány jó? - azért büszke vagyok, tagadni sem tudnám, hogy az vagyok, mitőbb, simán benne volt a fejemben is, hogy az ő sikereivel egyszer majd egy két jó dolog is ilyen könnyen csöppen bele az életébe, szinte megérdemli, de mivel ilyen későn mondta el, stresszfaktor ide vagy oda, azért jár neki a remegés.
Mi még benne sem vagyunk ebben az egészben, ami a sport körül forog, de mivel viszonylag így is bennfentes körökben mozgunk, olyan területeken lehetünk, ahol azok vannak, akikért milliók vesznek meg, és ez azért veszélyes lehet, mert ránk nem figyel senki, hogy ne tapossanak le, de megoldjuk mi magunk, és csak elnevetem magam a hátsó ajtós megoldáson, de végülis opciónak megfelelő.
A vásárlós terveinket olyan gyorsan beszéljük meg, amilyen gyorsan majd le akarjuk tudni azt, kell a megjelenés, de az odavezető út nekünk keserves, de megoldjuk.
Otthon, mindig olyan terveink vannak amik halaszthatatlanok, muszály, mindig kihasználni minden pillanatot, amit itt töltünk, még akkor is ha nem tart senki fegyvert a fejünkhöz, de a nosztalgia és a nyaralás ilyenkor mindig a fejünk felett lebeg ugyanakkor ott vannak a kötelezettségek, amik nem kötöttek annyira talán mégsem, mégis tudjuk, hogy otthon is kell lenni, a családdal, hiszen annyira hiányolnak minket, és a barátokkal, akiket én is nagyon nagyon hiányolok, és ilyenkor mindenfele meg kell osztani a figyelmet. Persze az egyedüllét itt is hívogató lehetne, ami Kinienek nagyon is csalogató, nekem annyira nem, de ha olyan versenyre készülnék, mint ő lehet nekem is a csend kellene és nem a zsivaj, bár ki tudja.
- Ha van kedved és megunod a magányt tudod, hogy csatlakozhatsz hozzánk. - mondom neki, de tudom, hogy nem erre lesz majd szüksége, de ha mégis tudja, hogy mindig szeretem ha mellettem van.
- Majd ráérünk kipihenni a nyaralást. - nevetem el magam, de igaza van, most nem azon kell kattogni, hogy mikor van idő pihenni, hanem, hogy mikor van idő arra, hogy a családdal és a régi életünkkel lehessünk.
- Ha leszáll a gép nem szökünk meg egy kicsit? Tudom, hogy vásárolni is kellene, rohanni is anyuékhoz, meg mindent is, de egy óra, mi idő, ott ahol felnőttünk. - nem szoktunk ilyet, mindig be vagyunk osztva, pontosan azt csináljuk, amit eltervezünk, de egy kis spontán tesós óra nem biztos, hogy annyira rossz, mi több még lehet emeli is egy kicsit a kedvét és a hangulatát a stresszes versenye előtt.

- Jaj tesó, szinte éreztem, hogy ott vagy és ugrálsz mikor meglengették a zászlót – vigyorodom el, ahogy látom magam előtt milyen kislányosan tud viselkedni, ha az ember megérdemli az első győzelmét, amire eddig vártunk. Ebben a sportban nem lehet mondani, hogy sokat vártunk. Mert igazából sosem tudhatod, hogy mikor jön el az a pillanat. Fejben ott kell lenni, így én kevésbé a pilótát hibáztatom, mint a csapatot. Hiszen A csapat azért van, hogy segítsen, de láttuk már, hogy nem mindig történik így.
- Itt leszek melletted, nem kapsz szívrohamot, de azért az olasz himnusznál az én lábam is megremeg. Lehet neked kell megtartanod – nevetek fel, mintha csak mi lennénk a gépen, de nem is foglalkozom azzal, hogy vannak, akik aludnának. Nekem fontos megbeszélni valóm van a húgommal szóval legyenek szívesek megértők lenni.
Mostanában inkább ritkábban látom, mint sem sűrűbben. Így egy kis fennakadás még el nézhető. Remélem.
Végül persze elmondom, hogy mire kell számítani, főleg nekem és a kéz remegésem elárulja, hogy teljes stresszbe lettem, már csak az említésétől, nem, hogy mikor ott ül mellettem és kell normálisan viselkedni. Látom rajta, hogy épp annyira lesz izgatott, mint én. Ettől persze még jobban izgulósba fordulok, mert tudom, hogy ha valamin megindul az agya, akkor nem lesz megállás. Főleg, hogy félúton vagyunk és meg fogok halni, míg landol a gép.
- Dreamy, szeretlek, imádlak. De kérlek ne hibáztass. Ha nem gondolok rá legalább tudok beszélni. Ha csak rá gondolok minden szavam csak mekegéssé válik – szinte már két kézzel túrok a hajamban és tűrőm hátra sötét loboncomat. Gondoltam rá érek ezzel foglalkozni ha a lábam alatt szilárd talaj van és majd pánik rohamot kaphatok a gardrób előtt, hogy nincs egy göncöm sem, amit felvehetek egy olyan alkalomra, főleg, hogy vele kell mutatkozzam.
- Már most érzem, hogy a nagy részük képes egymást megtaposni, hogy rájuk nézzenek, vagy legyen egy fényképük vele. De nem baj, majd a hátsó ajtón távozunk. Mert jönnöd kell velem, most már biztos! - nevetek fel újra, ahogy felhívja a figyelmem arra, hogy mi is fog várni ránk az épület előtt. Lehet kellene egy testőr, aki megvéd az őrültektől, akik minden féle lehetetlen teóriákkal állnak elő.
- Remek, legalább nem vagy sokkal nagyobb előnybe – vigyorodom rá, mert tudom, hogy mennyire szét szórt és csak annyi, hogy tudja mi vár ránk, ezen a húzós hétvége előtt. De attól még együtt fogunk shoppingolni. Mindketten utálunk, így hamar lezárjuk a dolgot. Tudjuk melyik boltba érdemes és elég ha ránk néznek, vagy meghallják a nevünket, úgy kis csak ülni kell és mindent elénk tárnak. Még a lábunkat sem kell lejárni miatta.
- Ares.. Oké. Nem, tudod, hogy nem fogom megjegyezni – rázom meg a fejem, kínos mosollyal. Nem tehetek róla, bár elég régóta jelen van közöttünk, nekem ő semleges és a neve pedig kész káosz. - Szerintem én is kinézek majd a verseny napja előtt kicsit barnulni és lelazulni a saját versenyem miatt – bólintok. Ilyenkor szeretek egyedül elvonulni és csak feküdni a fedélzeten, pezsgőt kortyolva, süttetve a hasam. Ráérek majd beesni a kezdésre. Ez az előnye, hogy ismert vagy a városban, ahol megrendezik a versenyt.
- Szerintem a család úgy is tudja, hogy ott vagyunk, de ilyenkor kötelező körök is vannak. Na meg azért hivogat a tenger, mindig is vízi csibék voltunk, azt is elnézik – legyintek. Megszokták, hogy fél napot bevállalunk. Majd lelépünk, de úgy is megjelenünk.
- Dreamy, ez a hét nekünk szól, szóval ne aggódj, ha hulla leszel, majd regenerálódsz – legyintek, mintha olyan sűrűn veszne el magában és merülne a meríthetetlen eleme. De tudom mire gondol. A gondtalan gyermekévek, mikor semmi nem volt gond. Kivéve, hogy tengerisünbe léptünk, vagy egy medúza támadt meg és csípet halálra. Na az hatalmas problémának hatott. Most is erre vágyom.      

Vannak az embernek barátai, akikért hálás lehet, de a testvér az egy olyan dolog, amiért nem lehet elég hálás soha a szüleinek. Én mázlista  vagyok, hogy Kinie a tesóm, olyan, amilyen én sosem leszek és tökéletesen ellensúlyozza azt, amit én adok a szüleimnek, értem aggódnak, az ő tettei meg büszkeséget okoznak nekik. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem fordul olykor a kocka, de ez a felállas azt hiszem már örökre így fog maradni és én szeretem is.
- Oh, igen emlegesd csak Miamit, amikor begördült a narancs a célba, a kockás zászló alatt, és volt olyan mázlim, hogy nem hagytam ki. Jajj istenem, hidegrázós. - szinte érzem is a libabőrt a kezemen, ahogy erről beszélünk, tényleg olyan nap volt az, amikor visítottam, sírtam, örjöngtem a tömeggel, futottam, mint még soha, hogy ott legyek a pódium alatt, és együtt örülhessek a csapattal, hogy véggihallgathassam a himnuszt, nézzem a büszke csapatot, a pilótát és az az érzés. Na jó, azt hiszem ez örökre bennem maradt és nem is szeretném ha ez az érzés elmúlna.
- De igen most az olasz himnuszt szeretném hallani és a hazait, bár nem tudom mennyire fog hatni az agyamra, ha kétszer ilyen közel egymáshoz szívrohamot kapok az örömtől. - nevetek fel, bár lehet az örömködéstől egyszer a mentő visz el, más iszik, vagy szív, mi gyszerűen csak elmebeteg módjára szurkolunk az adott pillanatban, mert az úgy az igazi.
Majdnem elájulok, amikor könnyedén megemlíti, hogy a hazai versenyzővel fog együtt szerepelni, és még csak nem is mondja. Izgul, hát én is izgulnék a helyében és nem is hagyom, hogy félvállról vegye, még ha nem is teszi, legyen nagyobb felhajtás benne is ezzel kapcsolatban, mert nekünk ez azért elég nagy dolog. - Remegsz és itt titkolod, istenem mit csináljak veled, hogy többet beszélj velem? - tettem a sértettséget de büszke vagyok, hogy már a nagyokkal szerepel, hiszen ő is közéjük tartozik, csak másik szakágban, végülis.
A meccse a nyakunkon van, de utána vár minket a pezsdítő parti a versenyzőkkel, szóval van miért várni azt az estét is. És igen addig még el kell jutunk és a szavai nem lendítenek fel, főleg, hogy a tömegnyomor nem éppen a kedvencem, de tudom, hogy ilyenkor mindenki egy mosolyra éhezik, kár. hogy csak kevesen kapják meg.
- Tudom, ne is mond, egy autogramért ölni tudna pár ember, szóval menekülünk az autogramokat meg behajtjuk később. - ártatlan mosoly, ami mögött ott bujkál az általam ritkán mutatott nagyképűség, de ez kifejezetten öröm számomra, hogy valamivel belsőbb körökben mozgunk ebben a sportágban is, évek meg a rutin mondanák, de nem, csak az ismeretségek és a pénz ami ebben a sportban beszél.
- Muszáj lesz most, mert lehet, hogy én tudtam a kis tervemről, de ruhát persze nem raktam be. - szenvedős hangon nyögöm ki a szavakat, de én inkább szétszórt vagyok, mint precíz szóval ez a dolog nem annyira újdonság neki sem.
- Elvileg a vízben fogjuk még barnább süttetni magunkat és Ares. - nevetem el magam, hogy még mindig nem tudja megjegyezni a nevét. Anyu kicsit máshogy értelmezi a kettőnk kapcsolatát, de nem baj, ahgyom enki és Ares is igencsak szeret játszani, szóval még húzzuk is anyu idegeit, de sosem mentünk még olyan messzire, hogy igaza legyen. - A család nyakán kellene igazából lógnom, mint neked és készülni valamire, mondjuk nekem nincsen semmi dolgom, de nem tudok a seggemen ülni szóval lehet még elmegyünk egyet ugrani a közeli magas szikláról, bár azt modnják már kinőttük, szerintem abból sosem lehet. - és mindezt úgy kell megoldanom, hogy hazaérjek időben, ez a hazaút tiszta logisztika.
- Mire hazaérek New Yorkba hulla leszek, de minden időt ki akarok használni itt, hiányzik az ittlét, és ilyenkor kicsit újra gyerek leszek. - mélázok el egy kicsit, mert lehet, hogy anyu szemében még mindig az vagyok, azért sokkal több mindennel kell megbírkóznom még ha nem is látszik igazán.

Méghogy a testvérek nem különböznek? Dehogynem. Köztünk csupán három év van, még is, mint a tűz és a víz. Dreamy simán bevállal mindent, amitől én kissé ódzkodom. De attól még bevállalom én is, csak én jobban átgondolom, míg ő csak a buli részét látja és az adrenalint, én kissé aggályosabb vagyok. De ez így van rendjén. Ezért is vagyok én az idősebb. Bár a bátyánkat nem irigylem, hogy két olyan húga van, akiért épp kiugorhat a szíve, hogy épp mibe keverednek.
Ő tipikusan az a testvér, aki a család szeme fénye, a jó gyerek, aki mindenben megfelel. Én már lázadóbb vagyok, de én törődöm mindenkivel és pátyolgatom a lelküket és nyugtatom meg, hogy nem lesz baja egyikünknek sem a világ másik felén. Dreamy pedig a lázadó, akinek se ember, se isten nem parancsol, aki megy a saját feje után. Így vagyunk tökéletesek.
- Papaya csapat is eléggé erős, a frissített csomag óta csak úgy hasítanak. Azért Miami eléggé oda tett az érzelmeknek – nevetek fel, mert tudom, hogy neki az a csapat a szíve csücske. Be kell látnom, hogy azért elég ügyesen megoldanak minden problémát, még ha ilyen fiatalok is, még a mezőnyhöz képest is. Még az én vörös szívem is megdobbant mikor a dobogó tetején láttam a kis minyon csapatot.
Az, hogy a szívem már attól hevesebben ver, hogy holnap délutáni órákban egy kisebb interjú keretében a helyi királykategóriás versenyzővel kell egy adáson osztoznom. Még sem mondtam el a húgomnak, hogy mi is vár rám. Elég, hogy úgy parázom, mint egy kislány, aki tudja, hogy mit rejt a karácsonyi ajándéka még is remegve bontja ki, hogy biztos nem csak álmodta. Lesöpörve a kezét nevetek fel izgatottan.
- Igen, mert még én se hiszem el, hogy olyan közel lesz hozzám mint te. Nézd, már csak a gondolattól megremegett a kezem – mutatom meg, hogy mennyire izgulok. Verseny ide vagy oda, az már jobban félelmet kelt, hogy az egyik olyan emberrel leszek, akiért megveszek és azért egy ilyen interjú elég részletes. Én pedig arra kell koncentráljak, hogy ne csináljak magamból komplett idiótát azért, mert ott fog ülni.
Fel kell nevessek, mert hát az ő szemében legyőzhetetlen vagyok, pedig tudom, hogy Ksenia elég erős ellenfél és mindenképp meg kell mutassam, hogy nekem is van mit a tejbe aprítani. Főleg, hogy most ennyire a világ minden szempárja Monte-Carlo-ra összpontosít.
- Felkészültél, ha leszállunk moccanni sem lehet. Tele lesz a város turistákkal, akik majd a fiúkat akarják meglátni, fényképet készíteni – sóhajtok fel, ezen a héten nincs olyan időpont, ami jónak ígérkezik, hiszen már most látom, hogy sokan a versenyre érkeznek és vannak olyanok is, akik képesek ott sátrazni, hogy a legjobb helyet kapják.
- Mi meg a vásárlás – nevetek fel, mert akkor már inkább online nézegetek ruhákat és ha megtetszik megrendelem, mint sem azért sétálgassak órákat, hogy millió göncöt felpróbáljak és az esetek hetvenöt százalékában úgy is az első ruha lesz az igazi.
- Neked mik a terveid? Mert gondolom nem fogsz végig a nyakamon és a család nyakán lógni. Mi is a neve a kis védencednek, tudod akiért anyu megőrül. Valami görög isten a neve – gondolkozom el látványosan. Igen, tudom, hogy valami mitológiához köthető, de a névmemóriám botrányos. Ezt meg ő is tudja. Meg azt is, hogy anyu nem fogja békén hagyni, míg nem jelenik meg a srác a vacsorán. Mert ugye kötelező lesz, valakit haza vinni, hogy ne aggodalmaskodjanak, nem lettünk apácák. Bár lehet apu jobban örülne, ha nem kéne rettegnie, hogy a lányainak összetörik a szívét.     

Minden gyereknek ezerféle álma van, nekünk is, még most is, bár már azokat, amiket szinte lehetetlennek tartottunk régen kiszedtük a listáról, már nem álmodozunk róla. De talán egy pilóta barátnőjének lenni, nem annyira lehetetlenség, bár kétlem, hogy engem bármelyik is elviselne, amennyire nagy energiával robbanok be szinte bárhova. Pontosan tudom milyen pasira vágyok, de lehet olyan nem létezik, bár nincsenek nagy elvárásaim, azért szeretném ha nem kellene minden álmom feladni, mert szerelmes leszek és elveszi a józan eszem.
Nőből vagyok, ugyanúgy vágyom ettől függetlenül olyanra, aki majd egyszer levesz a lábamról, de egyelőre nem veszek meg a hiánya miatt, és szerencsére soha senki nem teszi fel nekem kérdésként, hogy mikor lesz már valakim, akit be tudok mutatni. Még messze nem vagyok olyan idős, és az plusz előny hogy megelőznek ketten a rangsorban, akiknek kellene valakit találniuk. Amúgy is nem az élmény gyűjtés és a tapasztalás a lényeg ebben a korban? De, és ezt anyuék is tudják, bár a nagyi egy kicsit régimódi, de ő is tudja, mi az ami manapság a módi és milyenek az unokái szerencsére.
Aztán mégis van egy pillanat, amikor én is belezavarodok egy pasiba, és ezen már túl vagyok, de a pillanat már elég régóta kitart és nem akar engedni, de persze nincsen semmi köztünk, és nem hinném, hogy valaha is lesz, mégis szinte hitetlenül állok előtte, hogy ő nem látja, amit én, de nem találkozott vele, így ez megbocsátható tény.
Nem akarok tovább erről a témáról beszélni, mert egyszerűen nincsen mit tovább cincálni. Meglátjuk majd, hogy mit hoz a következő találkozó és a barátság sokkal egyszerűbb minden téren, ami megragad egy plátói “úristen”-ben.
- Én bízom benne, bár másfele húz a szívem, de azért most egy kicsit jobban fogok szorítani a Ferrarinak. - azért a hazaszeretet, ami bennünk is tüzesen ég, ilyenkor erősebben lobban be, tudjuk, hogy mennyit jelentene az országnak, ha a hazai versenyző nyerne és mennyit jelenteni neki is. Ezek a pillanatok, amiért érdemes ebbe az életben részt venni, és már csak akkor lenne sokkal nagyobb élmény, ha minden ilyen győzelemnél jelen lehetnénk.  
Kikerekedett szemekkel nézek rá, amikor csak most említi, hogy együtt fog vele szerepelni. Kinienél nagyobb fant nem ismerek és mégis ennyire könnyen és lazán kezeli. A homlokára teszem a kezem és furán nézek rá.
- Tesó veled minden rendben van? - nevetem el magam. - Szóval te találkozol vele, egy ilyen esemény keretein belül, ami azért nem semmi és még csak most mondod, ráadásul csak így félig meddig megemlíted? - esik le az állam rögtön. Igaz, hogy már szinte bárkivel tudunk találkozni a paddockban, de ez akkor is merőben más.
- Nyilván ott leszek, de akkor két győztessel akarok fényképezkedni majd. - kacsintok rá, hát ez mennyire menő már.
Jövök én is azért egy elég meredek benyögéssel, amire látom, hogy meglepődik, de ezzel nagyon nagy mosolyt csal az arcomra. Szóval örül neki, de a ruha gond az örökös probléma a nőknél.
- Szerintem ezen ne aggódj, van egy csomó gönc a szekrényedben otthon is, és van ezer bolt a városban, szóval max előtte elugrunk vásárolni. - ez nekünk sosem okozott gondot, bár az is igaz, hogy a vásárlás nagyjából 2 percig volt élvezetes, mert amint elkezdtük bele is untunk, és úgy kellett végigmenni a boltokon tudva, hogy kell akkor is egy ruha, de már unjuk, de fel sosem adjuk.

Kiskorunk óta álmodoztunk arról, hogy olyan férfi jön az életünkben, aki képes annyira osztozkodni a meredek életünkben, ahogy az elvárható lenne. Így nem csoda, hogy minden héten másik sportoló volt a favorit, aki épp tv-ben vagy az újságokban szerepelt. Hiszen már akkor tudható volt, hogy nem leszünk egy otthon ülős háztartásbeli. Mondjuk a mama meg is ölt volna minket, ha épp nem tanuljuk meg legalább az alapvető főzési praktikát. Ő még úgy véli, hogy egy férfi szívéhez a gyomrán vezet az út. Hát mami, majdnem. De csak majdnem.
Viszont a motorsportok szerelmeseként nem vethetjük el azt az ábrándot, hátha épp a férj alapanyagunk egy királykategóriás sofőr. Bár csak gyermekded álom, viszont mindig feldobódunk ha csak dobunk egy képet, videót az egyik másik kedvencünkről a másiknak.
- Azt mondod? Hát némelyik fotó nem ezt bizonyítja. De tudod mit, majd lesz benne egy kis tapasztalatod elárulod melyikünknek volt igaza – vigyorgok rá, ahogy a fejemet az ülésnek támasztva lehunyom a szemem, nem sokat aludtam, leginkább csak forgolódtam. Mindig izgulok, hogy ha a család egybe gyűlik és ha vettem volna be altatót valószínű, hogy akkor sem aludtam volna sokkal többet.
Az közös a mi családunkban, hogy ezen életvitellel nem igen kell megjegyeznünk pasi, illetve csaj neveket. De persze azért néha jön egy – egy sugallat, hogy jó lenne. Bár még a bátyánkat célozgatják ilyen óhajok. De szerintem lassan mi is a sorba állhatunk érte. Viszont tudják, hogy egyikünk sincs ilyenre rá készülve. Ugyan is a legfőbb hozzá való nincs jelen az életünkben. Az pedig nem más, mint egy férfi. Mivel állandóan úton vagyunk és szinte azt se tudom, hogy melyik reggel hol is ébredek, nem hiszem, hogy erre most nekem szükségem van. A kisebbik felem pedig biztos, hogy nem akar ilyenbe bele gondolni, még fiatal hozzá és talán ezért is él veszélyesebben, mint ahogy mi tettük az ő idejébe.
Nem is szoktunk a pasikról nagyon beszélgetni, kivéve persze ha épp új rajongásunk tárgya lesz. Ilyen pedig tényleg nem sűrűn fordul elő. Épp ezért is kellemetlen számára olyan srácról beszélni, aki képes picit is jobban megbirizgálni a lelkét, mint szeretné.
- Jól van, elhiszem én – bólintok feltartva védekezően a kezeimet, mintha épp arra készülne, hogy leharapja a fejem, pedig tudom, hogy nincs benne ilyen, de közben össze is van zavarodva. Azt viszont tudja, hogy bármikor kibeszélheti nekem sosem ítélkeztem.
- Nem, nem találkoztam vele – rázom meg a fejem, valahogy se korosztályilag, sem pedig érdeklődésileg nem egyezünk, így nem volt alkalmam felmérni. Már csak az a közös van bennünk, hogy imádjuk Dreamy-t. De hát azon nem csodálkozom, főleg mikor a paradicsom arcára nézek, mert tudom milyen valakiért bolondulni, aki akkora piros felkiáltó jellel van körbe tapétázva, mint egész Monaco.
Pasik nagy része észre sem veszi, hogy mi kell nekik, vagy mi az, ami nélkül nem tud élni, kivéve ha épp elveszítik. De ez ellen még nem találtak fel orvosságot. Így meg se lepődöm, hogy megrekedtek a barátság talaján. Így inkább nem is cincálom tovább ezt a témát. Legyen barátok, még ha a tesóm erős fizikai reakciókat társít már csak a neve hallatán. Nem baj, jön a következő áldozat és akkor le van tudva minden.
- Kinek lenne esélye a Monaco utcáin végig söpörni, mint aki itt nőtt fel? Remélem, hogy az átok megtörik és végre haza versenyző áll a dobogó tetején – váltok át izgatottságra, mert hát azért aki mindennap ere kószált srác korában, úgy ismeri az utca minden rezdülését, mint a tenyerét akkor jó lenne, ha megmutatná a világnak is, hogy Monaco több, mint egy pénzes, kaszinó.
- Mintha amúgy lenne egy közös riportom vele, mármint egyszerre lettünk behívva, hiszen egy hétvége alatt két verseny is lesz, ahol haza sportoló lép a közönség célkeresztjébe – nevetek fel, ahogy már most elegem van a felhajtásból és leírom a címet. - Tuti ráveszem egy képre, szóval gyere ide holnap este ötre – nyújtom át a szalvétát. Tuti elhagyja, de ne mondja, hogy nem segítettem.
- Hogy mi? - merevedek meg egy pillanatra és már most érzem a zene dübörgését és ha jól sejtem a pilóták nagy része is ott lesz.
- Kell egy ruha – nyekkenek egyet, már az első gondolatom azzá vált, hogy nincs megfelelő ruhám arra a bulira.    

A határozottságom és az életkedvem szinte már ijesztő lehet egy két másik neműnek, ami nem segít abban, hogy olyan pasit találjak, aki igazán megérti a sok őrültségem és ne akarjon leültetni ey étterembe randizni, hanem vigyen el egy izgalmas túrára vagy egy futamra, lehet nascar is, kit érdekel, de legyen benne izgalom. Na sok pasi ezt rühelli, én meg azt, ha ők nem tudják mi kell egy olyan nőnek, akinek ha nem is tökei, de legalább olyanféle bátorság költözött bele.
- Szerintem meg tök nagy lehet ott a girl power, ha én közéjük tartoznék, egészen biztos jobban érezném magam ha másokkal meg tudnám beszélni ami bennem zajlik, egy verseny alatt vagy akkor amikor csajok ezrei csorgatják az én pasimra a nyálukat. Ezt is meg kell élni, és lehet, sokat adnék a dolgokért, vagy csak irigy lennék, hogy nem én ülök a kocsiban, vagy a pasin. - pillázok felé mélyeket, de az igazat megvallva, nem lenne szar életem, most sincs, de minden hétvégén a futamon lenni, majdnem, és a garázsból szurkolni nem kis dolog és álom lenne. Bár lehet nem úgy akarok oda bekerülni, hogy szétteszem a lábam, ha már pasi ügy, akkor én meg akarom élni az igaz szerelmet, de ki tudja mit hoz majd a jövő. Nem is biztos, hogy illenék mondjuk a sok modell közé, bár a szép ruhák azért minden nő mániái, a hajam igen ritkán makulátlan, általában csak össze van fogva, amikor örülök, képes vagyok úgy vigyorogni, hogy azt inkább ne kapja lencsevégre senki, de álomnak valóban szép lenne, amit Kinie mond.
Nem sokat beszélünk arról mi van a szívünkkel, mert az agyunk mindig ezer felé van és inkább megyünk előre és beszélünk a sportról vagy a hobbinkról, mintsem, hogy idpt pazaroljunk olyan dolgokra, amik nincsenek, legalábbis az én életemben nincsenek.
Aztán mégis van egy akiről nem akarok beszélni, mert amikor csak rá gondolok belepirulok és nem is értem miért. Kedves srác, helyes, de még mennyire, pont olyan, akivel bárhova el tudnék járni, mert vevő rá, és szinte tökéletes. Egy baj van, hogy ő nem úgy néz rám, és bennem meg van annyi tartás, hogy nem kérek tőle többet, még a tetteimmel is igyekszem baráti lenni és igen csak haverok vagyunk.
- Most ezt miért így mondod, tényleg nincsen benne több, csak haverok. - mondom, hogy őt győzzem meg, de hát ismer már születésem óta, pont őt tudnám becsapni?
- Kinie, láttad már Őt közelről? - kérdezem pimasz mosollyal az arcomon, bár nem ugyanaz a zsánerünk, mégis felteszem a kérdést, amibe megint belepirulok de ugye csak barátok, de komolyan.
- Jó kicsit tényleg piszkálja az agyam a srác, de nem hinném, hogy ebbe bármi más lenne a részéről. - mondom kicsit szomorúan, mondjuk nem is nagyon igyekeztem eddig kideríteni, és én nem tudok nyomulni, flörtölni és bénán, eddig talán nem is nagyon kellett.
Jobb ha a tomboló lelkem egy kis megnyugvásra lel és inkább felé terelném a témát, amit azonnal ért is,és válaszol mintha Bard téma nem is lett volna.
- Néha járok edzeni majd lenézek veled, de csak azért, hogy lásd milyen jó tesód van. - kacsintok rá, de a mozgás ezen formája is izgalmas lehet olyan fél óráig, de ha vele vagyok majd kitalálok valamit, végülis beszélgetni is tudunk közben, ő edz én meg mondom a magamét neki.
- Hallottad, hogy idén nagy esélyesnek tartják a haza pilótát? - és igen helyben vagyunk, ez az amire mindkettőnknek felcsillan a szeme, és azonnal lázba jövünk. - Szóval kell egy kép a honfitársunkkal is majd. - vigyorgok, mint egy kisgyerek, mintha nem lenne mindenkivel már ezer képünk. - Jajj igen és tudom, hogy elég stresszes ez a heted, meg a hétvége főleg, szóval vettem jegyet vasárnapra a bulira.- húzom el a szám, nem tudom mennyire lesz kedve, így félve mondom neki, de talán lazításnak tökéletes lesz egy kis ferde este, majd figyelek rá, én nem tervezek nagyon beinni, de neki ettől lehet simán.

Mindenkori életünk a csillogásról szólt, hogy minden ragyogó volt, a szüleink keményen dolgoztak annak érdekébe, hogy ne fájjon a fejünk a hónap végén, hogy még kenyérre se jut. Viszont megtanították, hogy ez nem ajándék, hogy igen is meg kell dolgoznod azért, hogy olyan legyen az életed, mint a mesékbe. Talán ezért is engedtek meg mindent tini korunk óta, hogy megtaláljuk azt az életet, amit épp annyira élvezünk és a munka sem nyűg. De a jéghátán is megélünk. Ügyesen vettek minden akadályt azért, hogy olyanná váljunk, akikre büszkék lehetnek. Főleg, hogy a legfontosabbat megtanultuk. Testvérként van a legnagyobb kincsünk, két emberre számíthatunk, akik jóban, rosszban ott lesznek neked és támogatnak. A testvéreid. Hiszen a bátyánk is mindig jelen van az életünkben. Bár még csak csendestársként, viszont érzem, hogy lassan ő is fő pont lesz az életünkben. Ezért is várom, hogy láthassam. Mert ő az igazi nagy testvér, aki tűzbe menne a két égetően rossz kishúgáért.
Végül persze azért próbálok kellemesebb témákba belemerülni. Például az idei fő eseményünk, hogy a nagyi apartmanjából nézzük a Forma1 nagydíját. Olyan izgatottság járja át a testemen, hogy újra hallhatom testközelből a motorok lélekremegtető hangját, hogy már most képes lennék kiugrani a gépből. Csak, hogy előbb érjünk haza.
- Szerencsések lennének veled. Vagy nem. Tuti beleszólál mindenbe. Nem csak bájosan mosolyognál szép ruhákba, ahogy egyesek barátnői teszik. Főleg hogy tuti nem kedvelik egymást a csajok – nevetek fel. Ő pedig tipikusan az lenne, hogy szakmai szemmel nézegetné ami előtte történik és nem az lenne a legnagyobb gondja, hogy a sminkje jól mutasson a kamarán keresztül. Le se szarná, hogy a képébe tolják azt, csak azt nézné, hogy ki mikor, hogyan bénázik. Monaco mindig is kihívás. Főleg a szombat idegőrlő. Mindenki tudja, hogy a legveszélyesebb pálya. Legtöbb esetben már a hétvége első napján kilehet következtetni, hogy mi lesz a vasárnap vége. A csak nem történik váratlan dolgok. Bár az évek alatt mindig volt meglepetés.
Érzek egy fajta gátat, ami nem engedi, hogy mélyebbre ássam magam benne. Tudom, hogy valamit titkol. Pedig nem szokása. Megköszörülöm a torkom, ahogy végre kinyitja a hét lakattal zárt ajtót és beférkőzve a bőre alá csak széles mosollyal fogadom, hogy mi az amit nem akart elmondani.
- Jó, persze. Haverok – bólogatok csak mintha el is hinném. A srác jól néz ki, és ugyan olyan vadságokba benne van, mint a tesóm így hamar egymásra tudnak hangolódni. Tudjuk, hogy ha az adrenalin a tetőfokára hág, akkor a kémia úgy is teszi a dolgát. Főleg, hogy Dreamy élet célja, hogy állandóan az adrenalinba fürödjön. A pasik talán azért is tartanak tőlünk két lépés távolságot. Mert tudják, hogy nem fogunk elolvadni pár bóktól és cuki mosolyoktól. Nekünk ennél több kell.
- Na persze, nem vagy bele zúgva, de a lepedőt örömmel összegyűrnéd vele – nevetek fel végül, mert tudtam, hogy ezek a mozzanatok neki sokat jelentenek. Örömmel megosztja a pillanatait olyannal, aki nem fél attól, hogy jó pár ezer magasból kiugorjanak, vagy cápák között úszkáljanak.
- Ennyi? Kizárt. Ismerlek, ha valami elkezdi piszkálni a fantáziád nem fogod csak úgy annyiban hagyni – ingatom meg a fejem nevetve. Igen, ebben teljesen biztos vagyok, főleg úgy, hogy kiderült épp annyira élvezik a veszélyes dolgokat. Most már csak idő kérdése, hogy egymást is felfedezzék közelebbről. De ezt inkább mar csak magamban tartom.
Persze azonnal védekezőre kapcsol és felsóhajtva bólintok. Ha nem nem. Én nem erőltetem, úgy is meglesz a pont, amikor nem tudja befogni a száját és csak csicseregni fog, akár egy dalos madár.
- Találtam egy új edzőtermet, ha néha a négy fal között is léteznél szólj elviszlek, tudod legalább két hetente áldozhatnál rám is egy kis időt – nézek rá végül, ahogy leteszem az üres poharat a helyére és az ablakon nézek ki felé. Félúton vagyunk, szóval így hosszú lesz még a bezárt idő, hogy nem tudhatok meg többet a tesóm életéről. Még ha furdal is a kíváncsiság.  

Lehet, hogy a családunk dúskál a pénzben, de sosem felejtettük el, hogy milyen az igazi szeretet, az összetartás és milyen az ami köztünk van Kinie-vel. lehetnénk két elkényeztetett picsa is, akik csak nyavajognak de ehelyett mi megtaláltuk a saját utunkat, bár én még igencsak fél lábon állok rajta, de szeretem csinálni,aztán meglátjuk meg lehet e belőle élni. Ha más nem beállok én is autóversenyzőnek, úgyis annyi pénzt ölt bele apu, hogy a gokert karrierem a csúcson legyen, aztán beláttuk, hogy ennyi elég is volt, belőle, de azért elég jó voltam benne, de az a múlt.
Kihallom a hangjából, hogy mennyire be van szarva, ami okés, kell a drukk de azért az is fordulhat olyan irányba, ami már nem tesz jót a versenynek, bár őt még nem láttam ilyen irányba fordulni, ehhez ő túlságosan is profi.
A versenye utáni terve bejön, bár tudja mennyire nehezen bírom a piát, és azt is bármelyik versenyző megkérdezné vígan hozzájuk mennék. - Na azt azért megnézem, hogy bármelyik is pont ezzel az energia bombával akarná még jobban letarolni az életét. De még józanon is igent mondok ehhez minek inni. - gyűröm össze az orrom egy grimaszra, még belegondolni is hidegrázós, mert tudom, hogy nem a pasik miatt járunk ki elsősorban, de azért na, vannak olyanok, akik megérnek egy két vagy igazából az össze ajtócsapkodást.
Aztán jön a számomra nehéz táme, sosem vagyok nyálas, nem szoktam szerelmesen ámuldozni, miközben mesélek egy pasiról, aki elvarázsolt, mert az ilyen helyzetektől igyekszem távoltartania magam kisebb nagyobb sikerekkel. Persze egyszer már beleestem valakibe, vagyis fogalmam sincs, hogy ez tényleg megtörtént e, hiszen olyan mélyen nem ismerem, hogy azt mondjam igen ő kell nekem. Na persze közben azért ott motoszkál, hogy amint szóba jön elpirulok és elmosolyodok miközben beszélek róla. Úgyis kiszedte volna belőlem, akármit csinálok, szóval jobb túlesni rajta, és látom, hogy az eleinte bosszús tekintete szépen lassan enyhül meg a mondandóm alatt.
- Az a Brad és nem vagyok belezúgva. - hazudom neki, de ennyi idősen egy olyan kapcsolatot, mint a mienk Braddel nem lehet egy belezúgásnak hívni. Barátok vagyunk, akik közös hobbinak hódolnak, sok közös hobbinak, ami nem segít az amúgy is nehéz helyzetemen vele kapcsolatban. De nem vagyok belezúgva. - Hidd el, máshova is kikötöztem volna őt. - mondom neki huncut mosollyal az arcomon, mert a vad énem minden pillanatban előrukkol még akkor is ha most éppen nem kellene erről így beszélnem. - De nincs gáz jóban vagyunk, barátok lettük, vagyis eddig is azok voltunk, de most ismertük meg a másik adrenalin mániás énjét. Szóval ez ennyi is volt. - vonom meg a vállam, de csak neki, közben azért tudom, hogy nem nem ennyi volt, és kell egy kis idő, hogy majd lenyugodjak ebből a helyzetből.
- Volt szó Hawaii-ról, meg igazából bármilyen helyről, ahol van víz, és lehet tombolni egy kicsit. - jó már a fejemben a motorcsónak után voltunk kötve, repültünk a levegőben, vagy a vizen siklottunk, ő fürdőnadrágban én meg… az nem is fontos. Megrázom a fejem és igyekszem nem a nyálamat csorgatni.
- Nekem nincs időm pasikra, szóval a barátsága pont elég is lesz, és ne faggas, tök jó volt, de erről nem akarok többet beszélni hazáig, és anyuék előtt ne is említsd. - anyu is tudja, ki az a srác, és nyilván ki mondta el neki? Nem bánom mondjuk, de van a szülőknek az a hülye vigyora, amikor fiúról van szó, amit nem akarok látni, mert nincsen szó semmilyen fiúról. l

Vannak a sztereotípiák arról, hogy milyen a nagy szülők. Na, a miénk ennél ezerszer rosszabb és igazán nagy világi életét él, közben azért szereti megmutatni, hogy a többséggel ellentétben, ő a tud sütni és főzni. Sőt szeret, főleg ha a kedvenc unokáiról van szó. Bólintok, igaza van. Valószínű, hogy már rettegnek és remegnek a piacon lévő kofák, ha a kedves mama belép a kapun. Tuti már egy hete leadta a rendelést, hogy miből mennyi és ha lehet minden aznapi friss legyen. Isten óvjon mindenkit, aki a családunkkal akar kifogni.
Persze sosincs megállásunk, mert mire leszáll a gépünk gyors látogatás mamusnál, eszünk és nekem már rohannom is kell a pályára edzeni, Dream pedig lefogadom, hogy már négy különböző programot szervezett egymásra és a kaja mennyiségétől függően fogja sorrendbe szedni. Nem mellesleg most a fél városon átalakítások mennek, hogy a hazai versenyen minden flottul menjen, ha már ide ér a király kategória. Az új szett hallatán csak felnevetek. Hát persze, hogy mindenre lecsap, ami hirtelen kijön. Jó, mondjuk én is imádom az új kék Ferrari satyit, de attól még nem fogom a fél piacot felvásárolni. Na, meg úgy kellet egy McLaren is ha már győztes hétvége volt Miami-ban. De ezek otthon vannak. Felesleges lett volna átcipelni a fél világon, miközben most kezdik a boltokat feltölteni a Forma1 relikviákkal.
- Tudom, de attól még állok ott, ahol és minden rajtam múlik – nyekkenek fel szinte fájdalmasan. Mert hát , mindent ki kell használni. A reakció idődnek tizedekre lecsökkenteni. Mert nincs időd gondolkozni, itt vagy mozdulsz, vagy buksz. De ezt neki nem kell mesélnem, attól, hogy nem profi szinten van a Tenisszel, attól még tud játszani és érzi a súlyát a hétvégének.
- Figyi, ha nyerek, akkor azért iszunk a pályánál, ha meg nem, akkor azért. Hozzá adlak valamelyik versenyzőhöz. Ez lesz életem biznisze – nevetek, ahogy inkább a kávéba kortyolok és nem arra gondolok, amire mondjuk ennyire fejben rá mozdultam. Mindenképp ki kéne most szellőztetni a fejem és nem rá görcsölni, ahogy elég erőteljesen az arcomba vágja.
- Mit miért? Dreamy, eddig addig csacsogtál míg nem aludtál el, hogy merre voltál milyen őrültségeket csináltál. Most pedig mélyen hallgatsz – egy pillanatra rosszallóan nézek rá, mert kezd furán viselkedni. Aztán széles mosollyá avanzsálódik a bosszúságom. Csak is pasi lehet a dologban, akkor szokott úgy viselkedni, mintha egy átlagos hétvégéje lenne, otthon a kanapén Netflixezve fagyit tömve magába.
De aztán ki is jön a szög a zsákból és fel kell nevessek.
- Az a Bradley? - elsőként ez ragadja meg a figyelmem, mert az hogy ugrál meg ilyenek, megszoktam. Már unalmas is lenne, ha nem ilyen mesélne.
- Mióta is vagy bele zúgva? Képes voltál hozzá kötözni magad, hogy kiugorjatok egy ejtőernyőn osztozva? - nevetek fel, ahogy most már teljes mértékben elvonta a figyelmem az idegességtől és lassan kifújom a levegőt, ahogy széles vigyorral ingatom meg a fejem. Tudom, hogy kevés gyenge pontja van a húgomnak, de ez a srác igen csak azzá vált. Erre tessék. Mire nem figyelek, lassan férjhez megy.
- Mi lesz a következő cél? Mert tuti mindent leszerveztél már akkor, mikor kinyitotta a száját – nézek rá cinkos mosollyal. Örülök, hogy van még valaki, aki képes osztozni az őrültségeiben vele.  

Sok barátom van abból a körből, amibe én is beleszülettem, Monacóban több ismerősöm él még ma is, akiknek nincsen más a világon csak az a fényűzés, amiben ott élnek. Pedig az életet máshonnan is meg lehet fogni, és én szerencsés vagyok Kinie-vel együtt, hogy a szüleink nem olyannak neveltek minket, akik nem ismerik, és nem becsülik meg az élet igazi lényegét. Mindent tudunk becsülni és mindenből tudunk tanulni, amiből nekünk kell, és nem dobtuk el az agyunkat attól a vagyontól, amit a szüleink birtokolnak, mert ehhez mi nem sokat tettünk hozzá, legalább addig ameddig el nem indult a saját kis karrierünk.
- Ha a nagyitól függ, akkor szerintem a fél monacói piacot felvásárolja és megfőz mindent, amit csak véletlen vagy direkt ejtünk ki a szánkon. - szerintem minden nagymama ilyen, de valahogy a mienk, mindig extrán viszi túlzásba, mert szerinte nagyon vékonyak vagyunk és lenne mit magunkr szedni. Valóban lenne, de minek, én nem akarok nagyobb lenni, a mellem talán nőhetne, de az nem a kajálástól fog, hanem ha végre abbahagyom az elvetemült edzést, néha vagy talán semmitől. Ez genetika, és a súlyunk is, de azért tudom, hogy amint felszállunk a repülőre őrült diétába kell majd küzdenünk ezután az út után.
Az éhségről gyorsan átvált az agyam azért csak abba a fangirl poziba, ami miatt megveszek, hogy megint hazai futamot nézhessek meg is égen a kis narancssárga sapkában tomoboljak a kedvenc csapatomnak és ugyanolyan hévvel szorítsak az olasz csapatnak is. Vannak kedvencek, hogy ne volnának, de valahogy mindig is volt egy olyan a fejemben, hogy mindegy ki  nyer akkor is ugyanúgy fogom ünnepelni, hiszen a sport szeretete ezt megtanította nekem, persze akkor dobban csak igazán meg a szívem ha a dobogón a Papaya villog, vagy éppen az a bizonyos piros mez.
- Jó, mert vettem egy új szettet, ami azt illeti. - húzom el a számat egy kicsit talán szégyelve magam, mert merchekbről áll a fél szekrényem itthon és New Yorkban is már, és nem nem hoztam magammal semmit ide, valamiért tudtam, hogy úgyis beszerzek majd egy két újdonságot, hiszen annyi menő cuccot hoznak le, és én, mint hülye rajongó meg is veszem őket lelkesen.
Látom a szemén, hogy szinte nem is számít tőlem pozitív válaszra, mert tudja, hogy amint hazaérek el fogok indulni ismerősőket keresek és most kivételesen talán belefér a napozás egy jachton is, de azért nem fogom kihagyni a nővérem meccsét, főleg nem itthon, ami tudom mennyire fontos neki.
- Ez tény, de lehet nem minden rajtad múlt? - húzom fel a szemöldököm, utalva arra a bizonyos edzésre, amikor voltam olyan vakmerő, hogy kiálljak ellene, mert miért ne nekem minden megy, ja nem. Akkor majdnem elfogyott egy fogam, csak úgy lendületből olyat szevált, de szerencsére megfogta az ütő, meg a kapálózásom, amivel arrébb ugrottam. Hát istenem, nem lehetek én sem mindenben tökéletes, és ebben pont ő a soros.
Minden nyomás nélkül jegyzem meg, hogy nem egy kis ellenfelet kapott és ezt ő pontosan tudja, én is utána szoktam nézni, hogy ki ellen játszik, hogy azért a realitás talaján maradjunk és ne mondjam, hogy sima ügy, ha egyszerűen nyilvánvaló, hogy nem az.
- Csak azt ne mondd, hogy be vagy szarva tőle, és akkor nem lesz gond. - néha elég ha arra gondolunk, hogy milyen jól fog menni és csodák csodájára így is lesz.
Nem tudom mennyire próbáltam hirtelen kitérni a tekintete alól, amikor rólam kérdezett, mert tudtam, hogy szinte azonnal belepirulok majd amint erről kell beszélnem és neki kell erről beszélnem.
- Hát, miért is fontos ez? - mintha nem szoktuk volna csak úgy megbezsélni mi volt a másikkal, ameddig nem találkoztunk. De ez most nekem egy kicsit cinkes, mármint nem előtte, hanem csak úgy, én nem vagyok egy nyápic lányka, de azért ha arról a bizonyos srácról van szó képes vagyok azzá válni amit félig szertek félig nem. - Na jó, képzeld voltam szabad ugrani megint, egy pár napja, és Bradley Fitzgeralddal ugrottam együtt, és elhívott, kizárólag barátilag, hogy majd elmehetnénk más izgalmas sportokat is űzni együtt. - igyekszem nem mosolyogni ezen, mint a vadalma, de azért na, én is tudok nagyon kány lenni, még akkor is ha nem éppen fogunk összejönni.

Felnevetek, mert hát miért ne lennénk elkényeztetve? Monaco leggazdagabb részén élnek a szüleink, úgy élnek, mint a királyok és ha most mindenki nyugdíjazná magát, sem kellene attól félni, hogy lejjebb kell adni a megszokott minőséget. De persze attól még nem fogjuk nagy dobra verni, hogy „hahó, mi gazdagok vagyunk utat!”.
- Pedig a kényelem megér annyit, hogy pár szúrós tekintet el bírjunk viselni. De tudod mit? Nem bánom, néha érdekes embereket lehet megismerni – vonom meg a vállam végül. Mert hát van egy kis hátulütője annak, ha az ember magángéppel utazik, ilyen az is, hogy nem tudsz idegenekkel szóba elegyedni. Mindig a spontán beszélgetésekből kerekedik valami csodálatos is. Na, meg persze azért nem úgy lettünk nevelve, hogy lenézzük az embereket. Inkább, hogy mindig segítsük azokat, akiket látunk, hogy valami nem megy. Főleg most, hogy a gyomrom körülbelül egy kisebb borsóra zsugorodott attól, hogy otthon kell pályára lépnem. Bár gondolhatnék arra is, hogy legalább lesz más fajta kikapcsolódásunk is. Csak előbb éljem túl a versenyt. Utána jöhet a lazítás.
Ahogy eszik csak mosolygásra késztet, esküszöm néha a fejét is elhagyná, ha nem lenne hozzá nőve a testéhez. Igen, állandóan úton vagyunk és mindig közbe jön valami, de a mi életvitelünkkel együtt jár az is, hogy hamar megtanulunk enni, úgy, mintha nem lenne holnap. De úgy tűnik, hogy pár leckét újra át kéne vegyek vele, mert most pár nap kiesés és már el is felejtette, hogy kell enni. Mielőtt kimerülten a padlón végzi, mert feldolgozza az energiát a teste és majd menni is elfelejt, majd ha fáj a feje, rá ébred, hogy mi is a baja. Igaz az adrenalin hamar eltudja vinni az ember gondolatait és elfelejti, hogy mire készült.
- Persze, a meglepetésnél nincs is jobb. De nem akarom bele lovalni magam, hogy hátha a nagyi mást képzelt el nekünk első étkezéshez – nevetek egyet, ahogy rá kell döbbenjek, hogy valószínű, hogy megint úgy fogok gurulni az asztaltól, főleg mikor minden kedvencünk terítéken van és szemmel vernek ha valamiből nem szedsz. Mert biztos már nem ízlik, elszoktunk a haza ízektől. Mondjuk én szoktam főzni, de sosem olyanra sikerül, ahogy az otthoniak készítik. Mikor megkérdeztem a nagyit, hogy mi a titka, mert szinte íztelennek hat, ha én készítem, csak mosolyogva annyit mond, hogy a szívem egy darabjával ízesítem. Hát igen, a nagyik már csak ilyenek. Csupa szívvel főznek, hiszen ezzel tudják a leginkább biztosítani, hogy feltétel nélkül imádnak minket.
Megköszörülöm a torkom, ahogy elgondolkodom, hogy milyen lesz újra a benzingőzben fürdőzni és hallgatni, ahogy a motorok felbőgnek, ahogy a mellkasunk vibrálni fog. Imádom azt az érzést, főleg ha arra gondolok, hogy mennyi ember álma, mi pedig egyszerűen besétálunk és ott vagyunk.
- Persze, hogy. Másképp hogyan vennének minket észre? - nevetek fel újra. Na, nem mintha annyira szürke kisegerek lennénk és nem vesznek észre minket. De attól még meg kell adni a módját, ha ott akarsz sétálni. Kettőnk között a legszembe tűnő különbség, hogy míg ő teljes mértékben a McLaren megszállottja, addig én maradok a jó öreg Ferrarinál. De így tudjuk tökéletesen kiegészíteni a másikat. Mert hát nem vagyok közömbös a Papaya csapattal sem, ahogy tudom, hogy az ő narancs szíve és néha bedobban, mikor a pirosak futnak egy-egy jobb kört. Ilyen ez a sport.
Kicsit félve kérdezem meg, hogy odaér-e vajon. Mert mindketten tudjuk, hogy mindenhonnan képes elkésni. Főleg, hogy most is majdnem a szárnyon üldögélt. Bár amilyen őrült még vigyorogva integetne befelé, hogy neki van a legjobb helye és ki kell próbálnom.
- Rendben, akkor leadom a neved – bólintok, most már, hogy a gép a levegőben van, már titkolni sem tudnám, hogy mennyire félek attól, hogy kudarcot vallok a pályán. Az ellenfelem kemény dió. Veretlen. Akárcsak én. Most pedig egymás ellen kerültünk.
- Nyugi, megvédelek, ahogy eddig is tettem. Még minden fogad meg van, ami veszélybe kerülhetett volna a közelembe – nevetek fel kicsit lazábban. Igen, elég veszélyes sport, főeg ha az ütő másik felén vagy és a labda erőse közeledik feléd. Ilyenkor gondolkozni sincs idő, egyszerűen mire észbe kapsz lehet, hogy monoklid lesz vagy épp kiesik egy fogad. Mondjuk a szívemre venném ha az én hibámból történne egy ilyen baleset.
- Kszenia Romanoff – bólintok egyet. - Oroszországban veretlen és már jó pár európai játékot is nyeréssel zárta le – szusszanok egyet. Elméletileg az oroszok kíméletlenek. Láttam már versenyét és egy gép a csaj, aki mindent kikapcsol és csak a labdára meg az ellenfélre koncentrál. Mondjuk én is. - Hazai pálya az előnyt jelent nekem. De a pálya elhelyezkedése meg neki. Salak nem a kedvencem, pedig pelenkás korom óta azon játszom – elmélkedem, miközben kihozzák a kávékat és elvéve azokat átnyújtom neki az övét és bele kortyolok a sajátomban, elgondolkodva a semmibe meredve.
- De mesélj merre voltál? - rázom meg magam és érdeklődöm, hogy az én pici húgom merre járt mikor egy üzenetre sem maradt energiája.

Szerencsére nem sokat kapok a késésért, már ennyi idő alatt, talán még ilyen ksi említést sem érdemelne, de azért ez még éppen belefér.
- Ahha, hogy mindenki azt higgye, hogy el vagyunk kényeztetve, jó ez a gép, szeretek emberek között lenni, és legalább nem magányunkban ülünk egy üres gépen, ahol egy ember meg a pilóta van a kabinban. - tudom, vannak kiváltságok, amiket apu és anyu nagyon könnyen kezel és szerintem Kinie is, és én is szeretem a luxust, de néha azt érzem megragadni a normális emberek szintjén is ugyanolyan jól ellennék, mint most. Persze azért nem rossz, amikor el kell menni valahova és minden sok, apu odaadja a gépet, de ez most pont belefér, mondjuk, nekem szinte mindig jobban esik így utazni, mint a Hidalgo-Montoya feliratú dögön.
Ha nem lennék annyira éhes, akkor lehet kapna egy nagyon nagy szorongást a kajáért, ami zseniális ötlet volt, de inkább nekiesek, majd hálálkodok később. Amikor az otthoni koszt jön szóba szinte érzem, hogy megkordul a gyomrom, pedig éppen tele szájjal lököm neki a sódert és mégis tudnék enni egyszerre most is a nagyi főztjéből. Fogalmam sincs hogy maradok ekkora, mert nem hinném, hogy a mozgás lefedi ezt a kaja mennyiséget, bár ki tudja.
- Igaz, de ha nem nekem kell kikönyörögni, akkor sokkal jobban esik. - mondom neki nevetve, de tudom, hogy elég megemlíteni és több napra elég kaja lesz az asztalon otthon. Már éppen mondanám, hogy mennyire hiányzik, hogy a nagyi a kis öreges franciájával meséli nekünk, hogy mennyiszer főzte ezt a papának, amíg élt. Szeretem őt nézni főzés közben, ő azt hiszi, tanulok, de egyszerűen csak élvezem a vele töltött kevés időt, ami tudom, hogy az én saram. Még fiatal, sok sok évünk van együtt, de talán az is kevés lesz, tudva, hogy milyen kevésszer megyünk haza.
A gépre szállva már alig várom, hogy felszálljunk, bár élvezem minden percét az emelkedésnek azért a Kinie által említett kávéért ölni tudnék, ami nem is várat sokáig, mert amint a levegőben vagyunk, már kérjük is ki az ébrentartót.
- De azért majd felvesszük a fangirl pólónkat ugye? - nézek rá kislányos mosollyal, ami szinte már megszokás nálunk, nekem az örök narancs, amiről még akkor sem tudom megválni ha éppen nem jól teljesít a Papaya, de ez van, nem csak akkor kell szurkolónak lenni ha jól megy a szekér.
Megérkezik a kért kávé és én még kérek magamnak valamit enni és mogyorót, amit már majszolok is, amikor megkérdezi, hogy kiérek e versenyére. Egy kicsit elgondolkodok, hogy vajon miért kérdezi, és beugrik, hogy megígértem Aresnak, hogy elmegyek vele a futam előtt egyet kocsikázni, és megmutatni neki az apró városunk érdekességeit, ahol igazából nincs semmi főleg nem ebben az időszakban, de azért egy jacht túrát sosem hagyna ki.
- Mikor nem értem vissza Kinie? Ott leszek az első sorban, és a te dolgod lesz, hogy ne legyek fogatlan és ne találjanak el labdával. -  kacsintok rá. Látom, hogy izgul, de én sosem mondom neki, hogy nyugodjon meg, ha mégis azt biztosan nem gondolom komolyan. Egyszerűen csak közlöm vele a tényeket, amiket kár lenne csendben elsorvadni a fejemben, mert ő jó játékos és a muszájból keletkezett drukk az kell. Izguljon, töredezze az ujjait, mielőtt pályára lép, legyen görcsben a gyomra, attól lesz ő olyan jó amilyen és ezt nem szabad elvenni tőle.
- Láttam ki lesz az ellenfeled. - mondom neki és egy pillanatra elhúzom a szám, pedig nem akarom. Kemény menet lesz, ellene szerintem még nem játszott, a csaj egy zseni, ha ütő kerül a kezébe, de egy Hidalgo-Montoyával játszani neki is veszteség lesz, ebben biztos vagyok.

Megszoktam, hogy Dream sose ér oda sehova. De most legalább sikerült emberi időben megjelenni, hogy legalább a csekkolás legyen meg és utána beszélgethetünk, hiszen elég hosszú lesz az út, bár nem tűnik frissnek, de azért megszoktuk, hogy az életvitelünk is hasonlóan mozgalmas, így kávéval próbáljuk összeszedni magunkat. De nem is a legkoraibb repülőre foglaltam jegyeket, hogy ha ne talán valami éjszakai elfoglaltsága legyen ne a gépen aludjon végig. De hát így is sikerült kissé megcsúsznia.
Szavaira csak megingatom a fejem és felnevetek. Nem is ő lenne, ha figyelne is miért csipog eszeveszetten a telefonja. Így csak legyintek végül, nem is lehetne tovább ragozni ezeket a dolgokat. Bár a kávé emlegetésétől én is megkívántam, még sem tudunk eljutni odáig, hogy megvegyük azokat, mert szűkösebb az időnk mint gondolnánk.
- Lehet el kellett volna kérni aputól a gépet – sóhajtok nyúzottan. Nincs bajom azokkal a járatokkal, ahol többen vannak, de most még se vonz a zsongás, inkább csak a napszemüveget helyezem fel, hogy kiszűrjem a felesleges ingereket körülöttem. Dreamy amúgy is ezerszer többet bocsájt ki, mint én. Pedig elvileg alig él. Még is úgy zsong, mint mikor kiskorunkban kellet a karácsonyi ajándékokat kibontani. Bár megértem, régen voltunk már otthon. Szóval nem tagadom bennem is buzog az izgatottság, hogy a család többi tagjával is találkozzam.
- Hát vagy kávé, vagy energia ital. A szíved hamar beadja a kulcsot és akkor hallgathatom anyut, hogy miért nem figyeltem rád – nevetek fel, mert legyen bármi, ő akkor is a kishúgom, legyen bármennyire messze tőlem, figyelek rá, vigyázom rá. Még ha nem is várnák el, hogy állandóan pesztráljam őt. Akkor is megtenném. Tesók vagyunk, ki más lehetne, aki gondoskodik rólunk és óvja a legféltettebb titkunkat?
Szinte hallom, ahogy megkordul a gyomra, még jó, hogy erre is figyelek és elővarázsolok egy életmentő szendvicset a táskából. Csak elmosolyodom és bólintok. Mire valók a nagy testvérek, ha nem arra, hogy megmentsék a kisebbeket?
Fel kell nevessek ahogy lenyeli a falatot és már mormolja is a választ. Hát igen, van az a nézés, amivel bármit megkaphat az ember, főleg ha a nagyszülőkről van szó.
- Nem mintha tiédért nem olvadnának el azonnal – nevetek továbbra is, mert ehhez értünk. A család szeme fényei vagyunk, így ha megszólalunk azonnal megkapjuk, amire áhítozunk.
De itt már inkább hagyom, hogy egyen, mert szemmel láthatóan nagyon éhes, addig előszedem a telefonomat és válaszolgatok pár üzenetre, amikor bejelntik, hogy mehetünk a géphez, még a felével sem végeztem és ahogy elnézem Dreamy szendvicse sem fogyott el, de útra kelünk. Bár kevesen vannak és a biznisz osztálynak hála még kevesebben foglalnak helyet körünkben. Én azonnal a plédért nyúlok, hogy belebújva melegedjek fel. Jó idő van, de attól még jobban szeretem ha puha dolgok vesznek körül. A személyzet azonnal meg is jelenik, miközben fiatalabbik felem leadja a rendelését én is átfutom a lapokat és szint úgy kérek egy kávét. Most jól esne, ha feldobódnék.
- Mi többek vagyunk, mint fangirl. Szóval Monacoi vérünket előhozva fogadunk – bólintok, ahogy ránézek és szélesen elmosolyodom. Alig várom, hogy Monaco utcáit lezárják és belepje az autók hangja és megjelenjenek a Forma1 kamionjai, amik olyan kincseket rejtenek magukban, mint az autókat, amik hamarosan körözni fognak. Nagyi a legjobb befektetést csinálta azzal, hogy megvette az egyik lakást így csak kiülve a teraszra nézhetjük a versenyt. De ha megunjuk, akkor átverekedhetjük magunkat a tömegbe, hiszen a VIP belépőink már nálunk vannak. Csak előtte még vár rám egy teniszverseny. Így mindent sorjába.
- Figyi, ki érsz a versenyre? - döntöm oldalra a fejem. Mert lefogadom, hogy aludni is akar, meg enni, még többet. Nekem most egy falat sem csúszik le a torkomon, ahogy arra gondolok, hogy holnap már a pályán kell helyt állnom miközben a családom a leláton fog ülni és szurkolni.

Nem a pontosság az erősségem, de ennyi idő után már tudhatná, de azért mindig megkapom azt a pillantást, ami csak egy másodpercig tart és nem is tűnik annyira vészesnek, mégis arra késztet, hogy megmagyarázzam, miért is késtem el. Megint…
- Van emlékeztetőm, de azt meg állandóan kinyomom, örök körforgás, ami nem nekem lett kitalálva. – nekem magamnak kell beosztani a szabadidőm, mert mondák apuék, hogy ha kell mellém raknak valakit a cégtől, de nem érzem magam ennyire fontos embernek és az elfoglaltságaim, sem annyira hivatalosak, hogy ha kések abból baj legyen. Mondjuk egy repülőutat lekésni egy kicsit szar lenne, de ez most elég jól megoldva részemről.
Nem csoda, hogy szinte nekiesek, amikor meglátom, nem csak a mentegetőzés van ám ott a levegőben, hanem az a sok nap, talán hét egymás nélkül, amit egyéb dolgokkal töltöttünk, vagy éppen én vadultam meg és mentem el sikló ernyőzni valahova. Jó ez nem most volt, de tőlem kitellik és akkor még telefonon sem érnek el, akár napokig, bár tudják már, hogy nem lett semmi bajom, csak néha olyan vagyok, mint akit elnyelt a föld, de hamar előkerülök.
- Igen az remek ötlet, le kellett állnom az energiaital ivással, mert már félő volt, hogy rámegy az amúgy sem éppen nyugodt életstílusom és végül semmit nem fogok aludni. – bár nem voltam kávés, de most határozottan jól esett volna.
Gyorsan elhadarom neki, hogy mire kért meg apu és tudom, hogy ő is ugyanannyira meg akarja látogatni őket, mint amennyire ők akarnak látni minket, így ezzel egy percig sem hittem, hogy probléma lesz. Úgyis azt mondja mindig anyu és apu is, hogy arra van ideje az embernek, amire szán időt.
- Gondolatolvasó vagy. – vigyorgok rá cinkos mosollyal és elveszem tőle a szendvicset, ami persze nem tárja ki a repülőn való evést is, annyi kalóriát égetek el, hogy kell az utánpótlás és szerencsére nem látszik rajtam, Köszönöm, jó gének.!
Teleszájjal bámulok rá, amikor a nagyiról kérdez és ugyanúgy akarok felelni neki, de lenyelem mielőtt kinyitnám a szám.  - Tudod van az a szép kiskutya nézésed, amit olyan jól használsz anyuék ellen is néha, na azt vesd be nála én meg majd támogatlak és nyert ügyed lesz. – nem mintha enélkül ne csinálná meg az egyetlen lány unokáinak, amit kérnek, ha éppen arra van dolguk és benéznek hozzá.
A kávé elmarad, mert én leülök enni és a vártál is kevesebb időnk van, mert hamarosan jelzik, hogy be kellene szállni. Magamba tömőm a maradék szendvicset és gyorsan összegyűröm az alufóliát, hogy kidobjam, miközben sebesen robogunk a millió cuccunkkal, a kapu felé.
A helyünkön már komolyan azt várom mikor emelkedik a magasba a gép és repít miket végre oda, amire egy éve várunk lassan. A repülés legjobb része a le és felszállás, ami szinte vérpezsdítő számomra, bár már kezdi megszokni mind a szervezetem, mind én, de még mindig nagy élmény.
Amint a levegőben vagyunk kikötöm magam és megnyomom a gombot, hogy a légiutaskísérőt odahívjam.
- Kérhetnénk ekét kávét? Valami erőset. – mosolygok a nőre kedvesen és hátravetem a fejem a széken.
- Mit mondasz érdemes fogadnia hétvégén, vagy csak hagyjuk meg a szurkolást, mint a sok fangirl? – nézek rá kíváncsian, bár manapság elég kiszámíthatatlanok a versenyek, már ami az dobogó alsó két fokát jelenti.

Nem is tudom mitől vagyok jobban izgatott. Hogy újra láthatom személyesen is a húgomat, vagy hogy haza pályán fogok versenyezni, esetleg a család többi tagját látni. Apát már hosszú ideje csak a telefon kijelzőjén keresztül láttam. Hiányzik, pont mint a nagyszülők, akik aggódó telefonhívások közepette örülnek a sikereknek és, hogy az unokáik boldogok, úgy élnek, ahogy nekik megfelel és nem kell félni, hogy egyik pillanatról a másikra a híd alá kerülnek. Nem mintha nem állna nyitva minden ajtó a családi házban, ha arról lenne szó, az első repülőre felülnének, hogy segítsenek költözni. Haza.
Egy ideges pillantás az ember tömeg közepébe, majd az órámra, de a testvérem még sehol nincs. Megköszörülve a torkom nyúlok a telefonért, hogy megsürgessem fiatalabbik felemet. Mikor végre a tömeg szét nyílik és becsapódik a húgom, millió kifogással jön, vagyis hadar el egy ölelés kíséretébe. Felsóhajtok és megingatom a fejem, ahogy kiszabadulok a karjaiból és meglátom a csomagjait. Látom ő is millió ajándékkal készül kárpótolni a famíliát. Éppenséggel az én bőröndöm is ennyire meg van pakolva. Minden -féle helyről, mindenféle apró vackot beszereztem, hogy lássak mindig gondolok rájuk, bárhol legyünk a világba.
- Elég lenne a telefonodon emlékeztetőket beállítani. Bár az óceán közepén kétlem, hogy veled lenne – feladóan sóhajtok, de végül azért elengedek egy cinkos vigyort. Ha nem lenne velem általában a menedzserem, akkor én is késnék mindenhonnan. Még egy apró igazítás itt, ott, amott és el is szalad az idő. Most meg persze játszhatom a pontos kisasszonyt. Csak legyen továbbra is az én titkom. Ő meg már úgy is az előző géppel elment, így most csak a tesómmal lehetek kettesben.
- Nem, még van egy kis időnk, kérsz egy kávét? - hosszú lesz az út, lesz miről csacsogni. De ha inkább aludna, azt sem fogom sérelmezni.
- Mindenképp meg kell őket látogatni. Régen láttam aput – bólogatok hevesen, mintha épp erre lettem volna kiéhezve, hogy apukánk üzenjen. Szörnyen hiányzik, talán ezért is lettem ennyire apás. A munka eléggé röghöz köti és nem annyira rugalmas mint anyukánk.
- Tudtam, hogy lesz valami, ami kimarad belőled – nyújtok át egy sonkás szendvicset, ami eddig a táskám mélyén lapult. Pár csomag gumicukorral együtt. Mert nincs pletykálás valami szörnyen édes nélkül.
- Figyi, szerinted a nagyi elkészíti a kedvenc lányainak azt a finom paradicsomos tésztát? Ölni tudnék érte – nevetek fel, szinte össze szalad a nyál a számba, ahogy csak rá gondolok. Azzal az eggyel mindig levett a lábamról, és valószínű, hogy őt is.
- Na, de kapkod a lábaidat, a gép már vár – mutatok abba az irányba, ami a helyes a cél felé. A gépen úgy is ráérünk csacsogni.

A város azonos, mégis mintha nem is találkoznánk Kinie-vel, olyan távolinak érzem magam tőle. A videochat nem minden és tudom, hogy neki ott van a sport, amiben állati jó, és én sem érzem magam magányosnak, de azért nem igazi egy hétvége a régi Hidalgo-Montoya lányok őrültködése nélkül. Talán már kinőttünk belőle és azért nem csináljuk, vagy egyszerűen a távolság az, ami ennyire elvesz minket egymástól, ami csupán csak pár utcára van. Mázli, hogy a hobbink, a sport sokfelé ágazik, de mi találtunk egyet, amit egyszerre szerethetünk. Le sem tudom tagadni, hogy mennyire lenyűgözött, amikor kikoromban az autók morajlására lettem figyelmes egy nagyinál töltött hétvége során. Kinie már tudta milyen jó ez, nagy lelkesen mutogatta nekem, melyik kocsiban ki ül, én meg csak pilláztam, bár már akkor is tudták, hogy milyen mértékben veszélyes nekem ilyeneket mutogatni. Mindent ki akartam próbálni és végső soron mindent ki is próbáltam, amire esélyem volt. Ugyan ezek az autók talán örökre csak látványosságok maradnak előttem, de nézni is igen nagy élmény, nem csak benne ülni és vezetni őket.
Az SMS után tudtam, hogy minden programot lemondok a hétvégére, hazai futam, szinte kihagyhatatlan és a paddock pass ott lapul a bőröndbe, ami már nagyon régen az egyik fiőkomban porosodott várva a megfelelő pillanatra. Ezek mindig örömteli pillanatok és nem csak ide járunk ki együtt, sok más helyszín is vonz minket, de az élet nem engedi meg, hogy az egész szezont végigkísérjük. Engem vonz más is, autókban, veszélybe, vizisport, bármi ami elég veszélyes ahhoz, hogy egy kis adrenalin szökjön a vérembe.
A repülő órákon belül felszáll, de meg kell érkezni a reptérre, nem akarunk lemaradni, hogy akár egy nappal is kevesebbet csorgathassuk a nyálunkat a kocsikra, na meg a pilótákra, bár nem ez a nyomós oka annak, hogy mi ennyire fanatikusok vagyunk.
- Tudom, kellene egy óra, de akkor furán barnulnék, és szörfözéshez nagyon nem kényelmes. - ölelem magamhoz, amikor beesek a váróba egy fél órás késéssel, de még időben sikerült csekkolnom, hogy még véletlen se hagyjanak itt. - Ugye nem késik? - kérdezem egy kicsit beszarva az arcától, de lehet csak rám pikkel, amiért egyszer sem tudok odaérni sehova időben.
- Apu azt üzente amúgy, hogy ők is otthon lesznek, két nyáltörlés közben kérte, hogy menjünk már be hozzájuk ebédelni egyik nap. - anyu nagyon nehezen viseli, hogy kirepültünk egy másik országba, sőt másik kontinensre, és ha utazunk sem Monaco az úticél, hanem valami egészen más egzotikus hely. Még az a szerencse, hogy Kinie összes meccsén ott van anyu biztos, apu a munkájától függően tud jelen lenni, de szerintem ő is állandóan ott ülne, még az edzéseken is mellette.
- Remélem valami jó kaja lesz a repülőn mert éhen halok, elfelejtettem enni reggel, és utána meg annyira rohantom, hogy már ki is ment a fejemből, hogy ez amúgy lehet fontos lenne. - dobom le magam egy székre, mire megszólal a kis női hang, hogy ideje beszállni.