Sikerült egyeztetnünk azt az időpontot Roman-nal, amikor a Valhalla bezárja kapuit egy rövid időre, pontosabban másfél napra, és én pedig kedvemre pingálhatom a falakat, valami életet adva a hely csupasz felületeinek. Imádtam ezt a kihívást, az egyik legjobb dolog egy akkora felületre festeni, mint a falak, főleg, ha azok még szüzek. Már elég sok mintát elképzeltem, és szerencsémre hozhattam magammal segítséget is, úgyhogy kora délelőtt összekaptam magam, megvettem a festékeket, megcsináltam a sablonokat, amiket aztán összeraktam egy nagyobb táskába, és azzal együtt ültem taxiba, mert nem akartam volna húzni-vonni a buszon.
Miután megérkeztem a kért címre, célirányosan indultam meg az étterem felé. Az volt a nagy tervem, hogy ha nem találom a vendégtérben, akkor segítséget kérek egy felszolgálótól, hogy merre találom a főnökurat, de szerencsémre nem kellett feltúrnom az egész Aunt Marie’s-t érte, ugyanis a pultnál felismertem az alakját. Egy széles mosollyal, kimért léptekkel sétáltam oda hozzá, hogy óvatosan megkocogtathassam a vállát.
-Bocsánat… én az ügyvezetőt keresem… -haraptam be az alsó ajakamat egy szórakozott vigyorral, majd amint enyém volt a figyelme, egy lelkes, de azért nem túl tolakodó ölelést megengedtem magamnak köszönés gyanánt, a pultban ácsorgó személyzetnek pedig egy intéses mosolygást címeztem.
-Szia! Na… ki a kedvenc, hiperaktív ál-művészed, aki megment a munkától a kutyád helyett? –néztem fel rá továbbra is egy mosollyal, a szemöldökömet vonogatva.
-Kellenél nekem, vagyis… szükségem van a két kezedre és a társaságodra. Úgy… mostantól számítva olyan… kora estig. Ígérem, nem adlak el senkinek sem, és nem spontán elutazni akarok veled. Mit szólsz, segítesz nekem? –légyszi, mondj igent!!! Persze, ha valami hiper fontos tárgyalása van, akkor nyilván felejtős, de… talán nem.

-Mhm, ez volt a célom, és ezek szerint sikerült is. És hát… téged kereslek, szóval lényegében ezt csinálom. De öhm… nagyon megzavartam valamit? –néztem előbb rá, aztán az összecsődített, kissé azért értetlen személyzetre. Nem szerettem volna belegyalogolni dolgokba, de ha előre bejelentem, mit szeretnék, lehet, hogy nemet mondott volna, vagy ha nem, akkor ráparázott volna, amit nem akartam. De annak nagyon örültem, hogy nem küldött el a picsába a random felbukkanásommal együtt.
-Hát úgy, ahogy mondom. Rád fér egy kis szünet, nem? Mivel még nincs más, aki erre figyelmeztet, így én jöttem. Tuuudom, nem vagyok olyan cuki, mint Indy, de pacsit adni én is tudom. –azt inkább nem akartam hozzátenni, hogy csak én nem négykézláb ácsorgom előtte, mert az nagyon furán hangzott volna, és nem kell mindenféle értetlen nézés és hasonlók. Jó lenne, ha eljönne velem, és kikapcsolna kicsit. A festés egészen másfajta figyelmet igényel, ráadásul a sablonok miatt sokkal szabadabban lehet közben beszélgetni, meg bármit csinálni.
Hatalmas, hálás szemekkel néztem fel rá, ahogy kijelentette, hogy úgy is tudom, hogy szívesen segít nekem.
-Köszönöm szépen, Remy. Nagyon hálás vagyok érte, tényleg te vagy a legjobb. –húztam egy ellágyult, hálás mosolyra az ajkaimat, aztán csak egy jót vigyorogtam a kézfeltartós dolgon. A számat rágcsálva figyeltem, ahogy a személyzet tagjai elkezdtek visszaszivárogni oda, ahová hivatalosan tartoznának pozíció szerint.
-Öhm… ha azt mondom, hogy meglepetés, akkor is velem jössz? –vontam fel a szemöldököm egy ártatlan mosollyal.
-Viszont a helyszín Brooklyn-ban van, így el kellene jönnöd velem. Vársz ma valakit, akivel megbeszélésed lenne, valami nagyon fontos foglalást, ahol jó, ha jelen vagy? Ha nem… szerintem ezt a pár órát megoldják nélküled is, nem? –néztem előbb fel Remy-re, aztán az egyik felszolgálóra egy cinkos mosollyal. Szerintem amúgy simán örülne neki a személyzet is, ha néha kimozdulna és nem állandóan ezen kattogna az agya.
-Jajj, meg ezt nektek hoztam, segítségtől függetlenül. Remélem, jók lettek... -halásztam elő a táskámból egy doboz nagyanyámféle teasütit, hogy odaadhassam neki.

Valahogy nem azt terveztem, hogy elszabadítom a "hányan tudunk válaszolni Remington Fellowes helyett" versenyt az Aunt Marie's-ben a felbukkanásommal, de úgy tűnt, hogy nagyon is sikerült ennek ellenére. Tényleg nem akartam zavarni, de azt sem, hogy mások válaszoljanak szegény helyett. Gondolom már unták az eligazítást, meg ez is egy jó lehetőség, hogy a barátságos, fiatal főnököt szopassák itt.
Csak nagy szemekkel pislogtam a felváltva való, egymásra rákontrázáson, egy zavart mosollyal fogadva a "nagyon is cuki vagy" mondatot, de azért finom észrevétlenséggel megfogtam Remy ruhájának az alját. Nincs ellenemre ez a stílus, én is vevő vagyok rá, egyébként a vicces/perverz/félreérthető beszólások pártján állok, de nem készültem fel ilyesmire, pedig talán kellett volna.
-Szuper, köszi!! Nem bánod meg, ígérem, élvezni fogod! -remélem legalábbis. Kis kikapcsolódás, mindenkire ráfér. Előbb Remy-t figyeltem, aztán amikor megint félbeszakították, az éppen aktuálisan megszólalóra. Az alsó ajkamba harapva, elég ergyán sikerült elfojtanom a vigyoromat a "Remykém" megszólításra. Ez olyan, mintha a nagyanyja mondta volna.
-Öhm... egészségetekre hozzá. Remélem, ízleni fog. -címeztem a meglepett pislogás mellé egy mosolyt is a sütilopó személyzetnek, miközben követtem az irodába. Egy hálás pillantással kísért mosollyal néztem fel rá, amiért elvette tőlem azt a teletömött táskát.
-Köszönöm. Nem túl nehéz? -jó, ez hülye kérdés, ha én is elbírtam, de akkor is.
-Hmmm... lássuk csak... -kezdtem el összehúzott szemekkel vizsgálgatni, míg végül úgy nem néztem rá, mint aki megvilágosodott.
-Oh, tényleg! Van valami váltó cuccod? Csak mert... át kéne öltöznöd valami lazába és azon belül is olyanba, amit nem kifejezetten sajnálsz, ha koszos lesz. -mutattam végig magamon jelzés értékkel, hogy én sem véletlenül vettem fel ezt a szettet ma.
-Meg elhoztam ezeket... -vettem el tőle a táskámat, hogy a földre pakolhassam és kivehessek belőle egy mappát, hogy átadhassam neki.
-A képek, amiket Alex-ről meg rólam lőttek, illetve az alternatív megoldások, hogy meg tudd mutatni másoknak is, melyikre szavaznának inkább. Köszönöm szépen a sok segítséget. -néztem fel rá egy lenyűgözött, hálás mosollyal.

-Jaj, nem, dehogy is. Ha költöznék, akkor nem zaklatnálak munka közben, hanem hívnék költöztető céget, vagy a bátyám feljött volna segíteni. –ráztam meg a fejem egy mosollyal, kihalászva a könyvborítós képeket tartalmazó mappát. A kérdésére aztán elmondtam, hogy mik vannak benne, majd átadtam neki. Csendben figyeltem, ahogy előkotort valami váltóruhát magának, aztán azt, ahogy felkapta a táskámat, a kulcsot és a mappát.
-Mhm, én készen állok. –címeztem neki egy mosolyt, figyelve, ahogy szegény málhás ló módjára kicipelt mindent is. A pultban ez utóbbit lepasszolta, hogy mindenki megszavazhassa, melyik tetszik neki a legjobban, illetve körbe is lehessen mutogatni, akár a törzsvendégek között is.
-Köszönöm szépen előre is a segítséget, tényleg nagyon hálás vagyok mindent szavazatért. –tettem még hozzá egy széles, lelkes mosoly társaságában. Követtem Remy-t kifelé a kocsijához, ahol aztán ő is kapott egy hálás mosolyt, amiért bevarázsolta a kocsijába a táskámat, aztán kinyitotta nekem is az ajtót.
-Hmmm… ugyan csábító, hogy élő GPS-ként csak úgy mondjam, merre menj, de jobb, ha ezt nem rám bízzuk. A Valhalla a célunk. És nem takarítani, hanem festeni fogunk. –húztam egy lelkes mosolyra a szám, ártatlan őzike szemekkel pislogva rá.
-De nem úgy kell elképzelni, hogy lefestjük a falakat mondjuk sárgára, és csókolom. Vannak szabad falfelületek, amiket megengedtek, hogy kidíszítsek oda illő mintákkal, én pedig csináltam sablonokat, így még csak kézügyesség sem kell hozzá. Mindegy, hogy a rajztudásod egy pálcikaember, vagy hiper realisztikus portrék. –tettem hozzá gyorsan, mielőtt még ez kifogás, vagy kétség lehetne a részéről.
-Tudom, hogy megoldhattam volna egyedül, de ez szerintem tök jó közös program, kikapcsolódás, és… hát… időtöltés lehet. –kezdtem el bizonytalanul az alsó ajkamat rágcsálni, az ujjaim között tekergetve egy hosszú, szőke tincset.
-Komolyan??!! És?! Mit mondott?! –néztem rá izgatott, csillogó, várakozó tekintettel, egy mosollyal, ami még szélesebb lett a lelkes verziót látva az arcán.
-Nekem mindegy, én bármikor szabaddá teszem magam. Ez főleg rajtad múlik, mivel neked azért kötöttebb a munkaidőd, mint nekem, illetve a húgod, mint állatorvos is feszítettebb munkarendben dolgozik, mint én. Itt én vagyok a „figyelmen kívül hagyható” tényező. Még meg kell csinálnom egy meghívó tervet Charlotte-nak erre a bálra, de igazából egyelőre ennyi, ami sürgős munka. –fejtettem ki neki lényegében a semmi különféle ragozását, hogy rajtam aztán nem múlik.
-De minél előbb, annál jobb!! Mármint… úgy több időm lesz elszeretni a kutyádat. És már nagyon kíváncsi vagyok Indy-re és Caroline-ra is. Neki saját rendelője van, vagy apukátokkal dolgozik? –ezt már a múltkor is meg akartam kérdezni, csak akkor jobbnak láttam nem belemenni ennyire a dolgokba.

Nagyon kellett nevetnem ezen a baltás kérdésén. Egyébként ha nem lenne elkerítve az a rész, simán megtörténhetne. Hiába nem szabad részegen, ittasan dobálgatni, ezt nem mindig, és nem mindenki tartja be. Borzalmasan veszélyes.
-Mhm, többek között. Meg festékekkel, meg azért hoztam váltó cuccot is. De tény, hogy emiatt lett akkora, mint egy kisebb ház. -kezdtem el az alsó ajkamat rágcsálni egy zavart mosollyal.
-I-igen, igazad van. És tényleg köszönöm szépen. Tudom, hogy utálod, ha munka közben zavarnak. -én pedig ennek alaposan kimerítettem a fogalmát. Korán is van viszonylag, nagyban beszéltek valamiről, el is raboltam onnan fizikailag, és este előtt nem is terveztem visszaadni senkinek sem. Mondanám, hogy sajnálom...
-Akkor minél előbb meg kell kérdezni a húgod, hogy mégis mikor érne rá. Evanston nem a szomszédban van, szóval számolnunk kell az utazással is. Na nem mintha valaha jártam volna arra, pedig listás helyszín nálam, szóval lényegében amúgy ezzel kipipálhatom, mint úti célt. Szóval extrán hálás vagyok. -villantottam rá egy hálás, izgatott, ragyogó mosolyt.
-Remélem, hogy így lesz. -vannak, akik hamar le tudnak fáradni tőlem, vagy érezhetően idegesítem őket, hiába mondják, hogy nem.
-Ha olyat szeretne, hogy ott lakni, ahol dolgozik, és fogadja a négylábú betegeit, akkor lehet, hogy neki is ide kellene költöznie. Manapság rengetegen családtagként kezelik a kedvenceiket, imádják őket és bármit megtennének érte. Egy valahol kezdő állatorvos pedig nyilván kedvezőbben dolgozik, és nem mindegy, hogy valami a szakmád, vagy a hivatásod. -vagy a mániád, ugye, de ezt inkább már nem akartam hangosan is hozzátenni.
-Ezekben akár tudnék is segíteni, ha igénye lenne rá. Mármint... amikor én stúdiót kerestem, nálam is volt olyan lehetőség, hogy ott lakom, ahol dolgozom, és egyébként ki lehet fogni elég jó áron is ilyesmiket. Ami nagyon költséges, azok a felszerelések. Gondolom nem két dollárba kerülnek ezek a gépek. Vagy amúgy összeállhatna a két húgod, és közösen cuccolhatnának át ide. Feleződne a lakbér és a rezsi. -se a gyógyszerek, sem pedig más eszközök. Még egy tetováló kütyüi is veszett drágák, nem még egy ilyen komolyabb szakma esetében.
Érdeklődve hallgattam, ahogy ismét megszólalt, a homlokomat az autó üvegének támasztva.
-És ők is mindig azon kattognak, hogy mi az adott munka, mennyire elveszettek nélkülük az emberek, mindent nekik kell csinálniuk? -néztem rá végül kérdőn.
-A szüleid amúgy támogatják a másik húgod szépségszalonos ötletét, meg az öcséd infós álmait? -mivel nála a zene nem örvendett kifejezett támogatásnak, és gondolom a vendéglátós vonal sem kifejezetten.
-Amúgy ha nem zene, vagy vendéglátás, akkor mivel szeretnél foglalkozni? Van még valami munkakör, ami érdekelne és kipróbálnád magad benne? Én például szívesen lennék pszichológus, de nem lennék jó benne. Túlságosan magamra venném a betegek dolgait és gyűlölném, ha nem tudnék nekik segíteni. Olyan lenne, mintha elbuktam volna, és ha valamelyikkel történne valami, úgy gondolnám, hogy nem voltam elég ahhoz, hogy segítsek rajtuk. -húztam el a szám egy sóhajjal.
-Vagy ugye inkább festészetet tanultam volna anno, nem pedig grafikát. -tettem még hozzá, elvégre erről már beszéltünk a sátorozás alkalmával.

-Beköltözhetsz, de csak akkor, ha jó házőrzőként megharapsz mindenkit, aki belenyúlna. –címeztem neki egy vigyort. Amúgy szerintem a táskám is jobb lakás lenne, mint az, ahol most él. Mármint nem tudom, konkrétan a lakása milyen, de az, hogy folyton áramkimaradás és liftmegállás van… nem túl biztató.
Hatalmas szemekkel pislogva, egy zavart mosoly kíséretében néztem vissza rá, amint kijelentette, hogy én mindig zavarhatom, mert igazából sosem zavarom.
-Köszönöm szépen, ez nagyon édes tőled. –haraptam be az alsó ajkamat a vonásait fürkészve. Valahogy erre a mondatra nem számítottam.
-Biztosan boldogulni fognak, nem hiszem, hogy ne tudnák megoldani a napot nélküled. Mivel nem volt előre tervezett dolgod, amit csak te tudsz megoldani… a munkakörük már az ő dolguk. Kaptak ösztönző sütit is, szóval talán jól ellesznek, és nem akarnak felhívni random. –néztem rá egy széles, elszánt mosollyal.
-Ha meg valaki megzavarja a nagy napodat, amikor végre falat festhetsz ilyen értelemben, azt bokán harapom. –nevettem egy jót az abszurd képen.
-Ennyit egyben egyébként is necces és felelőtlenség vezetni, akkor is, ha fél úton cserélnénk. Mindenképp érdemes megállni, akár megszállni is út közben valahol. –bólogattam egyetértően arra, hogy pihenőkkel a tizenhárom óra lehet sokkal több is.
-Komolyan?! Az nagyon-nagyon klassz lenne!!! –pislogtam rá hatalmas, csillogó szemekkel, de aztán ez csak értetlenbe, majd hitetlenbe ment át, amint felfogtam a kérdését is.
-Viccelsz, ugye? Evanston Mural Arts? –vontam fel a szemöldököm.
-Evanston-ban virágzik a street art. Nagyon durván! Imádom az ilyen törekvéseket, hogy szabadon lehessen alkotni a falakra, nyilván valami művészi, stílusos dolgot. Rengeteg kép van fent a neten ezekről a graffiti festményekről. Annyira lelkesítő, gyönyörű és monumentális. Mindenképp szerettem volna eljutni, hogy a saját szememmel nézhessem meg. És most miattad végre van rá lehetőségem. –magyaráztam el neki a dolgot egy levakarhatatlan, lelkes, széles vigyorral a képemen. Egyszerűen hihetetlen, hogy mennyire gyönyörű dolgokat képesek alkotni egyesek.
-Oksa, majd ha szóba kerülnek a dolgok, akkor megemlítem. –mert elég tolakodó lenne csak úgy bedobni. Érdeklődve hallgattam aztán a testvérei életére adott reakcióját, pontosabban arra, hogy ő sem szereti, ha beleszólnak a dolgaiba.
-Szerintem ez nem beleszólás, hanem szimpla érdeklődés. Ha megkérdezed tőlük, hogy nem gondolkoztak-e még azon, hogy együtt felköltözzenek, akkor lehet, még örülnének is neki, hogy érdeklődsz. Az emberek manapság kb semmit sem kérdeznek egymástól, pedig fontos lenne. Ráadásul szerintem menő lenne, ha együtt bandázhatnátok, nem csak telefonon keresztül. –én tök örülnék, ha a bátyám fogná magát és felcuccolna, illetve hozná magával Ava-t is. Jó lenne néha, ha elérhető közelségben lenne. A virtuális ölelés jó dolog, de nem érzed.
-Mindenképp azt szerették volna, ha minden gyerekük diplomás lesz? –néztem rá kérdőn.
-Az én szüleim is hasonlóan gondolkoztak, de ezt már meséltem annál a kempingezésnél úgy is. Nem igazán örültek annak, hogy a bátyám nem tanult tovább, hanem „csak” egy szakmunkás lett, aki tálcákkal bohóckodik. Még annak is jobban örültek volna, ha mondjuk az autómániájával kezd valamit, de gyanítom annál is mérnöki, vagy egyetemi szintet szerettek volna. Ava ugye informatikát tanult, ami jó dolog, mert így ő olyan cégnél helyezkedhetett el, ahol jó a fizetés, irodában dolgozik és hasonlók. Nálam meg ugye szintén nem örültek annak, amit tanultam, hiába mentem egyetemre miatta. Nehéz megfelelni a szülői elvárásoknak, és az a baj, hogy csomószor bele se gondolunk, ez mennyire káros is lehet. –húztam el a szám egy sóhajjal. Eden-nel is pont ezt veséztük ki, hogy a szülők akaratlanul is tudnak kárt tenni a gyerek lelkében, aztán nem értik, mi a baj.
-És amúgy szerintem mindegyikőtök foglalkozása nagyon menő, és csomó tanulás kell hozzá. Tök sokat kell tanulni pl ahhoz is, hogy ilyen szépségszalonos mindenség legyél. Csomó anatómiát, meg mit tudom én, még miket oktatnak. Van egy barátnőm, aki körmözik, és meg kellett tanulnia a köröm részeit, hogy épül fel, a bőr rétegeit, stb. Az informatikához én annyit értek, hogy bele tudok rúgni a gépházba, ha nem indul el, szóval nekem ez amúgy is mindig lenyűgöző. A vendéglátás pedig mindig fejlődő szektor, főleg akkor, ha vezető pozícióban vagy, és nem csak a munkára, de a beosztottaidra is figyelned kell. Az állatorvos pedig megint ilyen dolog, de talán az a legegyértelműbb ilyen szempontból. –meregettem magam elé a szemeimet.
Egy hálás, kissé zavart mosoly volt a reakcióm a pszichológusi álmaimra adott válaszára, miközben követtem a simító mozdulatát a szemeimmel. Így belegondolva… annak ellenére, hogy én mennyire „taperolós” vagyok, vele szemben eléggé moderáltam magam ilyen tekintetben, egészen eddig az ölelési kényszerem sem tört elő.
-Köszönöm szépen, jól esik, hogy ezeket gondolod rólam. -néztem rá egy hálás mosollyal.
-De ezért is nem csinálnám. Én túl mimóza vagyok ezekhez. Érdekesnek tartom, szeretek beszélgetni másokkal, mert tényleg jót tud tenni, ha kimondod, amit gondolsz, de szakmai szinten képtelen lennék rá. Én egy aranyos, szomorú reklámon is tudok sírni, mint egy hülye, úgyhogy a gyászoló, vagy depresszív betegektől lehet, nekem is depresszióm lenne. –ami senkinek sem lenne jó.
-Igen, nagyon!!! –a festészet egy csoda.
Érdeklődve, csendben hallgattam végig a válaszát a kérdésemre. Azt tudom, hogy régóta szeretett volna a vendéglátással foglalkozni, neki ez célja volt, ahogy a zene is nagy, első számú szerelem nála. A számat rágcsálva, kissé bizonytalanul pillantottam rá.
-Öhm… még… csinálhatsz ilyet. Te elég ambiciózus vagy a munkádban, precíz és igyekszel mindenki életét megkönnyíteni benne. Miért nem olvasol utána, és leszel te a saját menedzseretek? Nehéz megfelelőt találni, de te biztosan nem húznád le saját magatokat. A többiek tudnának támogatni benne, ráadásul ha szereznél kapcsolatokat és tapasztalatot, ha valamiért nem futnátok be, ami ugye szerintem lehetetlen, akkor… elmehetnél egy másik zenész, vagy zenekar menedzserének, vagy marketingesének? Van érzéked hozzá, a Saxomuch instáját is te kezeled főleg, nem? A marketingeteket úgy is magadra vállaltad, akkor valahol már… olyan mindegy. –de persze ez csak az én véleményem, viszont ha ezt csinálná szívesebben, akkor szép lassan átevezhetne erre a pályára.

-Nekem igazából mindegy, tudod, hogy én a spontán dolgok híve vagyok. Amikor úton vagyok, akkor elég becsapódni egy útszéli motelba, aztán kész. Azokból is lehet tök jókat kifogni. Viszont szerintem jobban járunk, ha te keresel valamit. Biztos más szemmel keres szállást egy szakmabeli, mint egy random csaj. Nekem annyi kikötésem van, hogy legyen benne két ágy, és csótányok lehetőleg ne, illetve be tudjuk zárni éjszakára az ajtót. Neked van valami konkrét igényed? Mondjuk… nem tudom, inkább egy szálloda, mint egy motel? –néztem rá kíváncsian, egy lelkes mosollyal. Imádok utazni, tök mindegy, mi az úti cél, szóval rajtam nem fog múlni, bármit is választ.
-Mhm, azok bizony. –bólogattam egy lelkes, széles mosollyal a visszakérdezésére. Mindig csinálnak újabbakat, tavaly is volt ilyen kezdeményezés és gyönyörű dolgok születtek.
-Ez eszembe sem jutott. Mármint nem a sokáig nézegetés, hanem az, hogy én is alkossak valamit. De… talán meg kellene próbálnom felvenni velük a kapcsolatot, hogy most is szerveznek-e ilyesmit, vagy lecsúsztam róla, esetleg csak nyáron, a jó időben csinálják. Van egy űrlap, amit ki kell tölteni, ha érdekel a falfestés, és elvileg kapsz értesítést, ha akad partnerük, akik szeretnék kipingáltatni a falaikat. Ez egy tök jó kezdeményezés, nem tudom, mennyit tudsz róla… -néztem rá bizonytalanul, az alsó ajkamat rágcsálva. Ha ismeri, vagy amúgy nem is érdekli, akkor nyilván nem untatom vele halálra szegényt. Lehet, hogy ez csak az én kattanásom.
-Igen, igazad lehet. –bólintottam rá egy mosollyal. Végül is sokat számíthat már az is, ha tudják, hogy ő örülne ennek a változásnak.
-Na igen, ezt előszeretettel hangoztatják a rokonok x év elteltével is. –reagáltam inkább csak ennyit a szüleivel kapcsolatban, vagyis azzal, hogy néha még mindig megkapja azt, hogy bezzeg, ha egyetemre ment volna, akkor mennyivel másabb lenne.
-Áh, az már túl macerás lenne. Akkor már kiütközne, hogy elméletben minden mennyivel másabb, mint a gyakorlatban. –forgattam meg a szemeimet egy sóhajjal. Tenni nem szeretnek az emberek, csak panaszkodni. Meg értelmetlen döntéseket hozni. Ha nem tetszik a melóhelyed, válts. Ha nem mersz váltani, mert tudod, hogy máshol nem boldogulnál, becsüld meg a munkahelyed.
-Igen, igazad lehet. –húztam el a szám egy lemondó sóhajjal. Képtelen lennék nem magamra venni mások problémáit, és rosszul is lennék, ha valakivel történne valami, aki tőlem remélte a megváltást.
Érdeklődve hallgattam, hogy talán még akarna is váltani, de ahhoz ott kellene hagynia a mostani munkahelyét, amit több okból sem szeretne.
-Tudom, hogy szerinted kb lehetetlen még egy olyan „bolondot” találni, mint amilyen te vagy és megtanítani mindenre, de talán egy próbát megérne hirdetni. Ha sikeresek lesztek, ha komolyabban jönnek a fellépések és a próbák, előbb, vagy utóbb, de egyébként is ott kell hagynod az Aunt Marie’s-t. De ez nem jelenti azt, hogy cserben hagynál bárkit is. Ha betanítanál valakit a munkádra, aki elég ambiciózus és precíz, akkor amint úgy érzed, hogy boldogulna, teljesen is rá tudnád hagyni a munkád, így a hely sem zárna be a hiányodtól, megmaradna a munkahelye a rengeteg embernek, akikért jelenleg felelős vagy, de magadat sem fognád vissza azért, hogy másoknak jó legyen. Ebben a kérdésben igazán lehetnél egy fokkal önzőbb is, Remy. Nagyon tehetséges vagy a zenében, illetve ahogy láttam ez alatt a rövid idő alatt, a beosztottjaid szeretnek téged, szerintem támogatnák is az álmaidat. Megérdemled, hogy végre azt csináld, amit igazán szeretnél… -csúsztattam a kezemet egy pillanatra a kézfejére egy biztatónak szánt mosollyal. Tudom, hogy a szakmáját is szereti, de ha ez jobban érdekelné, és a zene az élete, jobban, mint a vendéglátás, akkor azt kellene választania.
-Miért akartál amúgy vendéglátós lenni? Azon túl, hogy a nagybátyádéknál megtetszett a dolog. –néztem rá kérdőn. Ennek tök sok oka lehet.

Inkább ráharaptam a nyelvemre és visszanyeltem azt a megjegyzést, hogy szerintem nem lesz gond azzal, hogy minden igényemet tökéletes tudja kielégíteni vagy sem, viszont a következő kifejtésénél aztán elvesztettem a saját baromságaimmal vívott csatát.
-Hát... ha mégsem találsz semmi értelmeset, ezek sem túl nagy igények. Maximum majd te alszol az ágyon, én meg rajtad. Így a tető, meg én is védünk. Meg majd fürdünk együtt, ha nem lenne elég a melegvíz. Szigorúan spórolási és praktikai okokból persze. -haraptam be az alsó ajkamat egy kissé pofátlan, szemtelen, szórakozott vigyorral.
-Jogos gondolat, ebbe még nem halt bele senki, és maximum máskor vissza tudok menni emiatt legalább. -ha nem úgy megyek oda, hogy akkor először, ráadásul sokkal jobban járok.
-Komolyan? Pedig egy tök jó kezdeményezés. A lényeg, hogy nem sima falakat keresnek, vagy állítanak fel, hanem intézményekkel veszik fel a kapcsolatot. Iskolákkal, bankokkal, hivatalokkal, kórházakkal stb-kel, és ha valakinek megtetszik az ötlet, akkor kifestik azokat a falakat. Valamennyi tagdíj van azt hiszem, és a festékekkel is be lehet szállni a művészeknek, aztán mehet a menet. Rengeteg színes kép készült már így mindenféle hely falára. Szerintem érdekes, aranyos és nem hétköznapi a dolog. -jelent meg egy lelkes, széles mosoly az arcomon, ahogy hatalmas, csillogó szemekkel magyaráztam el neki ezt az egészet.
-Én csak külső szemlélő vagyok, nem látom át a lelki részét a munkahelyedhez való kötődésednek, de szerintem már az szuper, ha nem veted el az ötletet. -pillantottam rá egy ellágyult mosollyal, aztán ismét az épületeket kezdtem el figyelni.
-Nagyon lelkesnek tűntek a többiek is ezzel kapcsolatban, aki pedig nem az, azt Aziel úgy is megrugdossa egy bakanccsal, nem? Úgyhogy lehet készítheted a lelkedet arra, hogy ténylegesen is a zene legyen nálad az első. -címeztem neki egy szórakozott vigyort a mondandóm végére. Persze nem ilyen egyszerű a dolog, de azért reménykedni mindig lehet. Olyan jó lenne, ha összejönne nekik, ennyit igazán megérdemelnek.
Csak egy elnéző, habár sokkal inkább bocsánatkérő mosoly volt a reakcióm arra, hogy az önzőséggel hadilábon áll. Ezt én is tudtam, pedig nem túl régi az ismertségünk. De épp ezért kellene magával foglalkoznia.
-Kérlek, hogy ne értsd félre, amit mondok, mert pontosan értem, hogy mit mondtál és mennyire a szíveden viseled azt, hogy nekik ne legyen szar, de... nem mindegy, hogy mit gondolnak rólad, ha már nem leszel ott? Lehet, hogy ők cserbenhagyva érzik magukat, de csak akkor, ha utód nélkül hagyod ott őket. Mindegy, hogy ki irányítgatja őket és csinálja a papírmunkát, a beosztást és hasonlókat, ha ugyanaz a tudása, mint a tiéd, mert tőled tanult. Az, hogy Remy, vagy egy random John szerintem olyan mindegy. Te pedig utána aligha fogsz velük találkozni. Új munkakör, új élmények, új emberek. Néha nem árt nyomni egy bazi nagy reset gombot, és tenni arra, mások mit gondolnak rólad, főleg, ha "magad mögött" hagyod őket. -plusz szerintem ebből is látszik, hogy ő mindent megtesz értük, de igazi, tényleges megbecsülést valószínűleg nem is kap, csak néhány felszínes dicséretet. Tényleg ennyit ér az, hogy "de ügyes vagy, Remykém"?
-Szerintem az egész szakmaválasztás gyerekként egy óriási baromság. -ráztam meg a fejemet egy sóhajjal, miután kifejtette, hogy már nem is igen tudja, miért ezt választotta.
-Mármint... nem tudom, te hogy vagy vele, de akkoriban én még nem tudtam semmit a személyiségemről igazán, vagy arról, hogy tényleg boldogulni fogok-e, mi akarok lenni, igazából. Én például egy teljesen átlagos, semmiféle szakmát nem adó középiskolába jártam, mert nem tudtam, mi akarok lenni, vagyis azt igen, hogy festő nem lehetek, mert abból nem lehet megélni. Csak azt tudtam, hogy oda ment a nővérem, így az biztos jó lesz nekem is. Elvégre mindig azt mondták, hogy "miért nem vagy olyan, mint a nővéred?" Aztán közben meg mindig az volt, hogy miért csak ennyit tanult, miért kapott A+ helyett csak A-t meg ilyenek. Szóval amúgy felesleges volt hozzá hasonlítgatnom magam, mert ő sem volt soha elég jó és nem tudom, hogy az óta mondták-e neki, hogy mennyire ügyes volt, amiért bejutott egy elég színvonalas egyetemre informatikát tanulni, mert abban van a jövő. Szerintem sosem, pedig megérdemelné. -ráztam meg a fejemet.
-Szóval szerintem minden ilyen túl fiatalon állított elvárás egy jó nagy faszság és mindenkinek általános dolgokat kellene tanulnia, amik igazán hasznosak az életben, utána pedig, amikor már kiforrott a személyiséged, akkor saját magadnak kellene eldöntened, anélkül, hogy a szüleid beleszólhatnának. -de ez egy naiv álomvilág.

-Nagyon helyes, fontos a környezettudatosság. Kis lépések... -ráztam meg a fejemet egy jót mosolyogva az önfeláldozó mimikáján. Hihetetlen.
-Komolyan??!!! Köszönöm szépen, az nagyon klassz lenne! Kellemest a hasznossal alapon össze tudjuk majd kötni a kettőt. És azt meg, hogy nem horkolsz, bárki mondhassa', majd leteszteljük, ha megyünk Indy-ért. -akkor úgy is kiderül. A legtöbben borzalmas hálótársak, és ehhez nem kell egy ágyban aludni. A csapkodást, forgolódást, horkolást, fogcsikorgatást akkor is hallani, ha nem melletted alszik az illető. Annyi az előnye, hogy nem fújja rád a levegőt és nem tenyerel rá a hajadra, vagy akaszkodik rád.
-Ugyan már. Csak engem a művészetnek ez a része foglalkoztat, téged meg a zene. Ráadásul nem igazán reklámozzák annyira nagyon, mint kellene. -címeztem neki egy mosolyt. Nem hiszem, hogy versenybe tudnék szállni az Evanston-nal kapcsolatos infókban, ha nem erről van szó.
-Szerintem ez teljesen érthető. Rengeteg minden köt oda, sok év, rengeteg munka és magánjellegű tapasztalat. Ennyi idő alatt baromi sok élményt szerezhettél a többiekkel közösen, és amúgy az emberek zöme amúgy is hadi lábon áll a váltással, mert megszokott valamit és fél, vagy bizonytalan belekezdeni valami újba. Az lenne furcsa, ha nem így állnál hozzá. Szerintem én is haboznék, pedig elég más a személyiségünk ilyen téren. -rengeteg évig volt ennek a helynek az alkalmazottja, majd mondhatni az apja is, mivel a tulaj helyett is ő gondolkozott sok esetben. Így inkább olyan, mintha Remyé lenne. Nem is ezzel a részével van a probléma, és nem ez az, ami érthetetlen. Csak azt kell meglátnia, hogy hosszú távon melyik tenne neki jót, és az abból kiindulva, hogy eleve a zenét szerette volna választani, nem a vendéglátás, és nem az Aunt Marie's.
-Sosem tudhatod, kinek van olyan kapcsolata, ami miatt megkönnyebbül ez az út, amin elindultok a zene kapcsán. Ráadásul szerintem a ti alázatotokkal a zene iránt simán megugorható a dolog. Ha tényleg ezt szeretnétek és mindenki beleteszi a saját dolgait, akkor nem lehet baj. Ráadásul szerintem sokkal rosszabb lenne, ha nem próbálnátok meg. Kicsiben haladtok úgy is, nem egyből dobbantotok a munkátokból. Ha nem jön össze, semmi sincs veszve és maradtok maximum hobbi zenekar. Peter sem hagyta ott a munkáját azonnal, hanem nálam fog dolgozni, de úgy, hogy bőven legyen időtök próbálni ezek mellett. Sok lemondással jár, de szerintem be fog érni ez az egész. -néztem rá egy újabb széles, bíztató, ragyogó mosollyal. Persze nem egyik napról a másikra lesznek sikeresek, de szerintem az a lehetőség, amit Charlotte kínált is baromi nagy dolog, valamint ezen a koncerten, ami az Alex által ajánlott helyen lesz, még nagyobb közönségre tehetnek szert, akik akár beszélhetnek erről a többi hasonló ízlésű ismerősüknek is. Ha megvan a profibb demó, ki lehet küldeni bároknak, különféle helyeknek, akik vissza tudják hívni őket, ha fellépő kell. Ráadásul szerencséjük van, hogy nem csak zenésztársak, de barátok is, így tudják egymást húzni előre és kicsit felspanolni, ha valakinél leülne a dolog.
-Nem feltétlenül lesz az a vége, hogy a karodat kell levágnod. Ha betanítasz valakit, aki aztán érteni fog hozzá, és fontosak neki a beosztottak, a munkatársak is, akkor nem lehet baj. Ettől még bármikor összeülhettek egy sörre, visszajárhatsz enni, vagy meghívhatsz engem is egy jó ebédre, ha Queens-ben van dolgom, így az ingyen sütiről se kell lemondaniuk. -pillantottam rá egy vigyorral, majd teljesen komolyan.
-A lényeg, hogy ha olyan lesz az utódod, aki törődik velük, akkor nem lesznek rád mérgesek, mert cserben hagytad őket, és ahogy ismerlek, úgy sem hagynád olyanra az Aunt Marie's-t, aki nem becsüli a dolgozókat és a poziját, a helyet. Ettől még telefonon elérhetnek, ha valami kérdésük van, és benned jobban bíznak, mint abban, aki utánad jön, vagy nem veszed fel nekik a telefont? Ugye, hogy nem. Felesleges ennyire rágörcsölnöd ezekre, és előre félned attól, ami lehet, hogy sosem következik be. Csak tönkreteszed magadat vele. Kicsit... lépj hátra és próbálj meg nem ennyire befeszülni. Tudom, hogy nagyon nehéz és könnyen pofázok a partvonalról, de nem szeretném, hogy belerokkanj ezekbe a gondolatokba. Azt mondta nekem valaki nagyon okos, hogy ennyit senki és semmi nem ér, hogy tönkre tedd magad vele. -igen, Potter, a saját varázsigédet használom ellened, de legalább kedvesen mosolygok hozzá.
-Igen, bár... ezzel meg az a baj, hogy ha felmérnék a képességeket, akkor kijönne, hogy sokan csak nagyon alap dolgokhoz értenének, amitől háborogni kezdenének. Az emberek nem szeretik, ha a képességeik alapján vannak behatárolva, mert sokan szeretnek többet gondolni magukról. Meg vannak készségek, amik fejleszthetők. De amúgy alapból ez egy nagyon jó elgondolás lenne. Ha több mindenben kipróbálhatnád magad, elmondanák az előnyöket és a hátrányokat, meg azt, hogy kinek milyen a személyiségtípusa, mi az, ami jól állna neki, amibe nem bolondulna bele, talán elégedettebb emberek élnének a Földön.

-Igen, azt tudom, hogy az ilyesmik az ősellenségeid. -villantottam rá megértő, elnéző mosolyt.
-Ugyan már, ezen nincs mit köszönnöd. Mindenki tart egy kicsit az újtól, ez természetes. Csak nem mindegy, hogy hagyod, hogy ez meggátoljon, vagy kellemes izgalomként, jó fajta félelemként éled meg. Néha jó, ha nem te irányítasz, csak hagyod, hogy vigyen az ár, komolyan. Mint most. -vagyis már nem, mert már tudja, hogy hova megyünk, de annak ellenére velem jött, hogy egy szervkereskedőhöz is elcsábíthattam volna. Ez már haladás.
-Hát... jogos, hogy félsz tőle, és nem akarod magad túlzottan beleélni, viszont nem egészséges az sem, ha úgy állsz hozzá, hogy szinte esélytelen, hogy összejöjjön, és nem mered elhinni a dolgokat. Tudom, hogy én nem láthatok rá a zeneipar dolgaira, ilyen szinten nem, de szerintem jobban ráparázol, mint kellene. Én maximum borítókat tervezek és ennyinél ki is fújt a belelátásom a dolgokba, de szerintem ha igazán akarjátok, ha beleadtok mindent, és mindenki ugyanúgy kiveszi a részét ebből, akkor simán befuthattok. Minden adottságotok megvan hozzá. Tehetség, kiállás, megjelenés. -akkor is, ha szerinte mindenki ízlésficamos, akinek ők jönnek be. Hát nem tudom... én nem így tudnék nyilatkozni róluk, és bármennyire utáljuk is a gondolatát, vagy utálja ő, a külső is baromi sokat nyom a latba. Manapság pedig pont, hogy az olyan külsőjű embereknek nem terem annyi babér rajongás terén, mint amilyen Aziel.
-Igen, egyre furábbak... de ez nektek kedvez. Ha megnézed, manapság egyre többen hallgatnak hozzátok hasonló zenét, mert... divat lett? Nem tudom megfogalmazni, de manapság az a divat, ha underground, alter arc vagy. Mindenki "egyedi" akar lenni, ami azt jelenti, hogy sokan fordulnak efelé a műfaj felé is, amit ti képviseltek, akkor is, ha konkrétan nem vagytok beskatujázhatóak. Dallamosak vagytok, nincsenek benne indokolatlan nyávogások, vagy ha igen, az nem olyan, mint másoknál. A gitárosaitok, a dobosotok és a billentyűsötök is egy zseni, de komolyan. Baromi jól játszanak, és ezért az alap is baromi kellemes lesz, amire a hangod csak még többet rádob. A szövegeiteknek pedig amúgy kibaszottul van értelme, ha az ember figyel rá. Ha nem figyelsz rá, akkor benyomod rajzoláshoz, íráshoz, de még olvasáshoz is. Én simán el tudnám képzelni, ahogy egy kávézóban háttérzajnak ti szóltok. Ne már, Remy, ne légy ilyen kishitű. Attól vagytok különlegesek, hogy emberközelieknek tűntök, elérhetőnek, miközben a zene miatt, meg mert amúgy jól néztek ki, megvan bennetek a sztárszerűen elérhetetlen. Ráadásul egyikőtök se pakolja ki az életét a közösségi médiára, ami még jobban rádob erre az egészre. -ugyan ők rétegzene, de mégis annyira... mások. Nem olyanok, mint a legtöbb indie, vagy psy banda.
-Az, hogy nagy közönségnek akarnak játszani, nem egyenlő a hírnév hajhászással. Ha a zene az életük, akkor persze, hogy ezzel akarnak foglalkozni. Te nem örülnél annak, ha több tíz, vagy akár százezren énekelnék veled a szövegeiteket? -szerintem ez baromi különleges élmény lehet.
-Peter egy nagyon jófej, rendes srác, megérdemli, hogy jó élete legyen. És amúgy megtanít gitározni, szóval engem már megvett kilóra. -húztam egy hálás, zavart mosolyra a szám, egy hosszú, szőke tincset csavargatva az ujjaim között.
-Sosem tudhatod, hogy mikor sétál be a megoldás az ajtódon. Nem tudom, hogy mennyire lesz nehéz megtalálni az utódodat, de ha van, aki részben leveszi a válladról a terheket, már az baromira nagy segítség tud lenni. Ha van még valaki, aki helyett nem kell gondolkoznod, mert hajlandó az önálló döntések meghozására, ha érdeklődik, ha képes fejlődni és tanulni, akkor az már egy remek alap. Idő közben úgy is kijön, hogy milyen ember a tudása mellé. Vezetőnek lenni iszonyatos felelősség és teher, de szerintem ha valaki, te ki tudod szűrni a megfelelő embert az utódodnak- -címeztem neki egy bíztató, széles mosolyt. Szerintem ha elindul ezen az úton, és már a keresési fázisba ér, akkor sokkal könnyebb lesz minden és kevésbé érzi ennyire lehetetlennek a helyzetét.
-Pedig néha azért adunk ilyen tanácsokat, mert nekünk van rá szükségünk igazán. Én legalábbis így gondolom. Persze a személyiségeddel nem tudsz mit kezdeni, ez természetes dolog, de talán idővel nem fogsz tíz, csak mondjuk ötezer ilyet gyártani fejben, és nem lovalod bele magad a legrosszabba. Persze mondhatjuk, hogy "készülj a legrosszabbra és akkor örülsz majd, akármi van", de ha így állsz az élethez, egy rettegés lesz, a félelem az újtól és a mástól. Néha tényleg nem árt csak visszalépni és hagyni, hogy kicsit történjen magától minden, vagy mások döntsenek helyettünk olyan kérdésekben, amikben eleve nem vagyunk egyedül. -néztem rá elgondolkozva, végig mérve a sofőrülésben az alakját.
-Hmmm... Mindig is a zenével szerettél volna foglalkozni. Most rengetegen támogatnak benne. A zenekar, a rajongóitok, egyéb barátok. Szerintem nézd inkább ezt az oldalát. Nem lehúznak, hanem bíztatnak, hogy ez egy tök jó ötlet és képes vagy rá. Meglepődnél, mennyire igazuk van. -húztam végül egy lágy, barátságos mosolyra a szám.
-Igen, sajnos ez teljesen jogos levezetés. Plusz magunkat sem ismerjük, nem még másokkal törődjünk... -húztam el a szám végül.

Nagyokat pislogva, meglepve vizsgálgattam az arcát, aztán egy jót nevettem azon, ahogy próbálta elmagyarázni, hogy mi is a különbség e között a helyzet között és aközött, amikor sodródsz az árral.
-Szerintem ennyire még sosem örültem annak, hogy csónakhoz hasonlítottak. -jegyeztem meg még mindig egy jót mosolyogva a dolgon, és inkább kihagytam A Karib-tenger kalózai-s, tat utalást.
-De öhm... köszönöm szépen. Hogy bízol bennem. -haraptam az alsó ajkamba egy hálás mosollyal. Ez tényleg sokat jelent.
Ahogy kijelentette, hogy legyen igazam, megint ugyanaz az érzés fogott el, amikor legutóbb elzárkózott a munkájáról való beszélgetés elől. Bár így is bőven sokat beszélgettünk erről és nyitottabb volt a zenével, a félelmeivel, a gondolataival kapcsolatban, mint bármikor, mégis mindig olyan érzésem van, mint aki átlép egy határt, amit nem szabadna, hisz nem is ismerjük egymást sem régóta, sem annyira behatóan.
-Igen, ezt teljesen meg tudom érteni. -de sajnos ma már divat, ha "fura" vagy. Régen megszóltak a bakancsodért, a hosszú, túlméretezett ruháidért, az alter sminkedért vagy azért, ha olyan zenét hallgattál, amilyen közegben mi ketten is mozogtunk. Ma meg már ez lett a mainstream.
Viszonoztam a mosolyát a köszönetnyilvánításáért cserébe, aztán csak elgondolkozva néztem rá.
-Nem tudom. Mert olyan, mintha nem hinnéd el magadról, hogy mennyire tehetséges vagy, sok esetben sokkal jobb másoknál. Kicsit olyan, mintha a realitás mögé rejtenéd a bizonytalanságod. -de lehet, ezt csak én látom bele, nem tudom.
-Persze, tökre érthető. Mindegy a tömeg, ha azt csinálod, amit szeretnél, de ha tényleg a zenével szeretnétek foglalkozni, mert mindannyiótok vágya ez, akkor végül is valahol mindegy, hogy mennyien néznek, nem? Ugyanúgy csak a zenéről szól majd, ugyanúgy csak kiállsz és tolod, ahogy jól esik. A tömeg csak egy nagy, zsibongó, hömpölygő massza, és ti vagytok a fontosak, meg a zene. -de elkerülhetetlen lesz szerintem a sikerük. Tényleg túlságosan egyediek, a kisugárzásuk, a zenéjük, mindenük. Szerintem ők valahol magukban a siker receptje.
-Hát azt nem tudom, hogy Peter min aggódik, de a tanítvány valahol azon, hogy a mester túlságosan beleéli magát a flörtölésbe. -ráztam meg a fejemet egy hitetlen mosoly kíséretében. Jó a dumája, én nem mondom, hogy nem, de talán meg is marad ennél.
-Ja, és amúgy is a te pozidra pályázok. Már tök jó AI generálta énekhangok vannak, majd feljavítom a sajátomat. -gyilkos egy dolog az, amikor én éneklek.
-Néha igen. Nem azt mondom, hogy mindig mások kell, hogy döntsenek helyettünk, de amikor valami olyasmi van, amiben nem csak egyedül vagyok, akkor hajlandó vagyok ilyesmire. Jó kipróbálni előbb azt a módszert is, aztán ha nem válik be, akkor jöhet az, amit én mondtam. -valahol ez a zenés dolog is épp ilyen.
A számat rágcsálva figyeltem őt tovább, majd csak bólintottam.
-Persze, ne haragudj. Sajnálom. -jegyeztem meg inkább csak ennyit, hogy aztán kifelé kezdhessek el bámulni az ablakon. Nem szerettem volna túlságosan beleszólni a dolgaiba, vagy állandó köröket futni, úgy tűnni, mint aki erőlteti az erről való beszélgetést. Előbb, vagy utóbb, a legtöbb ember megunja és idegesítőnek találja ezt a fejtegető, beszéltető hozzáállást, és nem csak akkor és ott, de soha többet nem is akar erről beszélgetni, vagy úgy általánosságban beszélni velem. Amennyire könnyen építek ki kapcsolatokat, és megtalálom a közös hangot másokkal, mindig kibukik, hogy ezeket hosszú távon, vagy mély értelemben véve nem tudom fenntartani, mert a személyiségem nem kompatibilis másokéval. Idegesítőnek, pörgősnek, hiperaktívnak, vagy túlságosan mélynek és vájkálósnak gondolnak, amint jobban megismernek. Ezt most szeretném jól csinálni.
-Hm? Oh, öhm... -pislogtam magam elé, ahogy felfogtam a kérdését.
-Roman-tól. Beszélgettem vele, hogy beindult a vállalkozásom, még mindig rajzolok és festek, és felajánlotta, hogy ha szeretném, beszél az amúgy eléggé leszarom tulajjal, hogy a szabad falfelületekre had pingáljak én valamiket. Nagyon imádom őt, végtelenül jófejnek tartom, és habár csak poénkodtunk vele, de tényleg király lenne, ha valakinek megtetszenének a rajzok a falon és emiatt kapnák még munkát, vagy kiállítanák a képeimet valahol. -egy álmom válna valóra.
-A minták főleg norvég, illetve északi, viking tematikájúak. Szeretnék egy Valhalla feliratot az egyik falra, egy hollóval és az Odin szimbólummal, ha már egyszer. Ez az, ami tuti. A többit még meglátom, mekkora és milyen felületen tudunk dolgozni, meg ha szerinted valami túl sok, vagy nem úgy lenne a legjobb, nyugodtan szólj csak bele, ezért is hoztalak magammal. -magyaráztam el neki a dolgot egy mosollyal, aztán én is a GPS-re pillantottam. Már nincs sok vissza az útból.
-Tényleg köszi szépen, hogy segítesz nekem, sokat jelent, hogy nem kell egyedül csinálnom. Nálad jobb segítségem pedig nem is lehetne. -néztem rá egy hálás mosollyal. Biztosan nem veszi félvállról ezt az egészet, de talán azért élvezni is fogja. Remélem.

-Lehetséges, hogy tényleg ezek miatt érzik mások, hogy túlságosan bizonytalan és szerény, már-már kishitű vagy, az meg, hogy az örök elégedetlenséged és esetleg a maximalizmusod miatt valaki azt gondolja rólad, hogy másoknál többre tartod magad, szerintem fura. Mármint... nekem egyáltalán nem ez jött le belőled, már akkor sem, amikor beszorultunk abba a liftbe és mindenáron fel akartál jutni, hogy hát a laptop, a telefon, a munkahelyed, ami leégne nélküled. Görcsösnek, irányítás és munkamániásnak gondoltalak, de... nagyképűnek, nagyzolónak, vagy olyannak, aki mások fölé helyezi magát, semmiképp sem. -pillantottam rá egy bocsánatkérő mosollyal. Számomra pont az ellenkezőjének hat, de nem tudom, hogy mások milyen körülmények között találkoztak vele. Bár akkor se hiszem, hogy ezt gondoltam volna róla, ha a munkájában látom először, nem pedig a lakásához vezető lift út alatt.
-Mhm. Mindegy, mekkora a tömeg, ha csak azzal foglalkozol, amit szeretsz. -a zenével.
-Igen, elég szürreális kép, de egyáltalán nem lehetetlen. Nem akarom magamat ismételgetni, de komolyan gondoltam, hogy ti egyediek és népszerűek lehettek, nagyobb, szélesebb, másabb közönség előtt is. -a már sokat emlegetett tulajdonságaik miatt.
-Hát ez így elég drasztikus összefoglalás, de végül is... igen, valami ilyesmi a lényeg. A zene csodás dolog, és aki annyira tehetséges, mint ti, annak megéri ezzel foglalkozni nagyobb szinteken is. -minél több emberhez jut el, annál jobb. Ki tudja, ki tud együtt mozdulni velük, aki soha nem hitte volna, és ha ismernék, akkor ők sem hitték volna ezt.
Egy jót mosolyogtam a Peter-rel kapcsolatos megjegyzésén, majd csak a fejemet ráztam, még mindig vigyorogva.
-Mhm, akartam is javasolni, hogy ha legközelebb megkérdezik, mennyi Auto-Tune-t akarsz, csak vágd rá, hogy igen. -forgattam meg a szemeimet játékosan erre az egész baromságra.
-Örülök. -címeztem neki egy mosolyt. De persze csak akkor csinálja, ha jól érzi magát benne és megéri majd, mert ha rosszul van tőle, annak sem lesz igazán értelme. Jó dolog feszegetni a határokat és kitörni a keretből, de ha közben neked nagyon-nagyon rossz, annak semmi értelme.
-Édes vagy, tényleg. És nem akarom feszegetni a komfortzónádat, ha neked az nem kényelmes, vagy már túl sok. -címeztem neki egy hálás, visszafogott mosolyt a hirtelen jött kifejtésére, hogy egyáltalán nem kell sajnálnom semmit sem. Ezt már a múltkor is mondta, azt hiszem, de ahogy neki, úgy nekem is megvannak a saját dolgaim, amikben rossz vagyok, vagy fejlődnöm kell. Ilyen ez is. Fogalmam sincs, hogy mikor futok bele olyanba, aki hasonlóan zárkózott, csigaházban élő személyiség, és ki az, akit csak szimplán idegesítek ezekkel. Ugyan belőle ezt nem nézném ki, sőt, de kaptam már meg egy szimpla "jajj, fogd már be" négy szavas mondatot is.
-Igen, szerintem is így van!!! Örülnék, ha felfigyelne rá valaki. Mindegy, hogy csak tetszik neki és akar egy rajzot, vagy konkrét megkeresés lenne a vége. Imádok rajzolni és festeni, nekem ez nem is igazán meló, sokkal inkább hobbi. -egy szórakozás.
-Nagyon helyes, el is várom, hogy az legyél, ha muszáj! -nem kell visszafognod magad.
Egy hálás, ezer wattos mosolyt kapott válaszul, aztán csak megvilágosodva néztem rá.
-Jajj, tényleg! Ha Roman ott lesz... ne lepődj meg majd a stílusán. Öhm... mindenkivel is kikezd, komolyan. -de ha veled is, akkor megverem. Viccelek... vagy nem.

-Igen, pont valamikor a napokban ez jutott eszembe nekem is. Hazajött egy barátnőm Tanzániából és amikor elmeséltem neki, hogy mi történt velem eddig, akkor... volt egy megjegyzése ami alapján elgondolkoztam. Nekem sokkal régebbinek tűnt a találkozásunk, mint amennyire valójában az. De mondjuk mentségemre legyen mondva, hogy az óta elég gyakran csinálunk együtt dolgokat vagy ketten, vagy csoportosan, ami gondolom rátesz az "ezer éve ismerlek" dologra. -néztem rá eltűnődve, a vonásait vizsgálgatva. Olyan természetes vele minden, hogy fel se tűnt, milyen rövid ideje ismerjük egymást csak.
-Ü-üm, nincs mit köszönnöd. Vagy csak magadnak. -az ő személyisége és személye ennyire megnyerő, gondolom ezzel nem vagyok egyedül, aki így gondolkodik róla.
-Ebben biztos vagyok. Én szurkolok nektek. Én leszek az egyszemélyes első sor, ha kell. -húztam egy mosolyra a szám. Tényleg szeretnék eljutni a koncertjeikre, ha tehetem és időm engedi. Nem csak azért, mert amúgy eddig is imádtam őket, hanem azért is, mert már ismerem a tagokat és talán elmondhatom, hogy nagyjából jó a viszonyunk. Meg aztán Remy-t tényleg a barátomnak tartom, így egyértelmű, hogy támogatom őt, ahogy és amiben csak tudom.
-Igen, ebben egyetértünk. A torzító egy dolog, de a full elektronikus zenét annyira nem szeretem, nem az igazi az élménye sem. -ráztam meg finoman a fejemet.
Nagyokat pislogva, hatalmas bólogatások és hümmögések közepette hallgattam azt, ahogy beszélt, hogy aztán csak egy lelkes, megkönnyebbült, de ami a leginkább fontos, végtelenül hálás mosollyal nézhessek rá.
-Igen, tökéletesen megfelel. Köszönöm. Fogalmad sincs róla, milyen sokat jelent, hogy így gondolod. Akkor... öhm... alku. -érintettem finoman a könyökömet az övéhez egy játékos mosollyal, amolyan kézfogás helyettesítőnek.
-A saxós munkákon túl? Szóval megkaptam a CD borítós állást?! -néztem rá egy lelkes mosollyal.
-Bármikor szívesen rajzolok, fotózom, vagy festek neked pár képet, amit aztán kitehetsz a lakásodban, ha komolyan szeretnéd. Akár azt is megcsinálhatjuk, hogy átküldök, vagy beviszek neked pár képet, hátha van közte, ami megtetszik és akkor azt megtarthatod. Charlotte is elvitt tőlem két képet, és majd az egyik dekor festményem is az övé lesz az után a maszkabál után. -lassan listát kell vezetnem, hogy kinek mit ígértem és mit beszéltem, mert el fogom felejteni, vagy megint nem eszem, mert elmegy az idő. Jó ötlet volt felvenni magam mellé valakiket.
-Hát úgy, ahogy mondom. Férfi, nő, tök mindegy. Még azzal is tud flörtölni, akit épp ki akar dobni a bárból. Roman nagyon veszélyes egy személy. Jó a kisugárzása, a dumája és nagyon jó pasi, amit tud is magáról. Nehéz neki ellenállni, büszke is vagyok magamra, hogy nekem ment. Mondjuk szerintem ő ezt az óta se dolgozta fel. -gyanítom, nem sűrűn teszik meg ezt vele.
-D-de azt tudja, hogy mi jóban vagyunk, szóval talán moderálja magát egy kicsit. -és nem akar téged is felszedni, akkor is, ha amúgy cső hetero vagy alapból.