A barátai szerint egy csupaszív, mosolygós nagyra nőtt gyerek, aki nincs tisztában a saját adottságaival és mindig arra van szüksége, hogy megerősítsék abban, hogy úgy tökéletes, ahogy van. Rengeteg csalódás érte, sosem volt szerencsés a partnerei kiválásztásában és ahelyett, hogy tanult volna a múlt hibáiból, képes újra meg újra elkövetni ugyanazt. Egyáltalán nem buta, néha ő maga is tudja, hogy nem minden fenékig tejfel körülötte, csak mindig reménykedik és bízik abban, hogy a megérzései becsapják, de aztán mindig kiderül, hogy igaza volt. Mivel sosem volt egy biztos férfi pont az életében, hiszen az édesapja gyerekkorában elhagyta, szinte epekedik azért, hogy szeressék, és emiatt néha képes vakká és süketté is válni, mert szentül hiszi, hogy ha a szőnyeg alá söpör mindent, akkor olyan, mintha a probléma nem is létezne. Bizakodik, koppan, reménykedik, koppan, megbocsájt és újból koppan. Egészen addig, amíg végül rá nem jön, hogy ismét becsapták, de szerencsére az önsajnálata nem tart sokáig, mert annál sokkal jobban szeret társaságban lenni, bízik a barátaiban, akik mindig tudják, hogy hogyan kell talpra állítaniuk. Aztán megint megismer valakit, akiről rendszerint figyelmeztetik, hogy nem kéne bele mélyüljön, de újra megteszi, ők meg képesek annak ellenére is, hogy újból csalódik, vígaszt nyújtani.

A volt partnerei szerint ostoba, aki képes elhinni mindent, amit mondanak neki, bár azt nem lehet vitatni, hogy mindenre képes azért, hogy a párját boldognak lássa, csak talán a túlzott ragaszkodása az, ami játékszerré teszi. Hiszen képes a megbocsájtásra, és ezt melyik férfi ne használná ki rendesen? Egy valamit azonban nem tűr: ha megmondják neki, hogy mit tegyen. Szeret szárnyalni, kipróbálni magát új helyzetekben, a stílusa is napról napra változik és ha valamit a fejébe vesz, akkor azt biztos, hogy meg is valósítja. Épp ezért van szüksége egy minimális szabadságra, hogy megfelelően ki tudja engedni a szárnyait, amelyek jó felé repítik, csak épp a magánélete kúsza mindig. Bár mostanában, mintha boldog lenne.

A családja szerint talpraesett, aki meg él a jég hátán is. Már kiskorában is lehetett tudni, hogy sokra viszi majd egyszer. Okos volt, szeretett tanulni és voltak álmai, amiket meg is valósított mind egytől egyig a kitartásával. Tud beszélni a francia mellett tökéletesen angolul, spanyolul, németül és most tanulja a török nyelvet is. Amilyen eszesnek tűnt mindig, azt gondolták, hogy nem lesz olyan, akit játékszernek használnak majd, inkább Ő fog játszadozni másokkal, de már kamaszkorában bebizonyosodott az, hogy túl sok benne az érzékenység és a vágy arra, hogy szeressék, így könnyen sétált bele ugyanabba a csapdába. Még ennyi csalódás után is képes hinni abban, hogy a megfelelő partnere, az a tökéletes, akit elképzelt valóban rá talál majd. Ami nem lehetetlen persze, csak a családja is épp úgy, mint a barátai nagyon féltik attól, hogy egyszer majd annyira magába roskad, hogy nem fogják tudni össze szedni.

Szerinte pedig ez mind mind igaz róla, tisztában van azzal, hogy a szerelmi élete sosem jön össze a karrierje viszont annál is jobban alakul. Ami azért jó, mert mindig is karieristának tartotta magát, akinek sokkal fontosabb volt, hogy elérje a kitűzött céljait, mint az, hogy mennyire szerencsétlen a magán élete. Ugyanakkor minél jobban telik az idő felette, annál inkább döbben rá arra, hogy a szerelem mellett valami más is hiányzik az életéből. Egy gyerek, akiről ha így halad lecsúszik, hiszen az évek csak mennek, neki pedig a tökéletesnek mutatott életén kívül semmi mása nincs. Mostanában viszont egyre boldogabb, kötődni kezd ismét valakihez és ennyire biztos még sosem volt magában. Tudja, hogy a mostani kapcsolata nem csak randizgatásról szól, hanem annál sokkal komolyabb minden. Van egy kicsi bizonytalanság benne, de sokkal jobban kergeti a boldogságot ahhoz, hogy a megérzését komolyan is vegye. Talán végre össze jön az, ami évek óta még egyszer sem. Úgy fogják őt szeretni, ahogy nagyon is megérdemli és ahogy Ő is képes érzelmeket kimutatni.

Edgar Degas szerint, a művész nem azt festi, amit lát, hanem azt, amit másoknak meg kell mutatnia. Ez pedig pontosan igaz az emberiségre is. Mindig olyannak mutatjuk magunkat, amilyennek látni akarnak, mert mindig meg akarunk felelni valakinek. Gyerekként a szüleinknek, iskolás korban a tanárainknak, később a partnereinknek, és közben pedig elfelejtünk egy apróságot: leginkább önmagunkat kell lenyűgözzük ahhoz, hogy más is lenyűgőzőnek lásson. Ha mondjuk 10 évvel korábban valaki megkérdezte volna tőlem, hogy milyennek látom magamat ennyi évesen, akkor határozottan vágtam volna rá, hogy boldognak. Mostanra viszont rájöttem arra, hogy a boldogság semmi egyéb, mint egy pillanatnyi állapot, amihez elég egyetlen egy rossz szó is, és máris felváltja a szomorúság, a csalódás, és megértjük, hogy igazából amire szükségünk van az nem más, mint olyan emberek mellett lenni, akik akkor is örömet okoznak, amikor elesettnek érezzük magunkat. Mégis van az a pont, amikor már nem elégszünk meg azzal, hogy egyre magasabbra szárnyalunk, az a szakmánk, amiről álmodtunk, nem elég az sem, hogy csodálatos barátaink vannak, hogy életben van az édesanyánk, és még az sem tesz boldoggá, hogy nincsennek anyagi gondjaink. A magány bár csak egy átmeneti állapot az ember életében, de amikor az folyamatosan felszínre tör, akkor mindenre képesek vagyunk azért, hogy eltűntessük ismét, mert érezni akarunk és vágyunk arra, hogy minket is szeressenk. Mert megérdemeljük.
- Ellie! hallod, amit mondunk? - Prue szavai eljutnak hozzám, még a színpadon éneklő jazz énekes karcos hangjától is tisztán hallani az aggódását. Rá emelem a tekintetem, mosolygok, Ő pedig a többiekkel pontosan úgy néz rám, mintha vissza akarnának hívni az élők közé ismét. Pedig még sosem éreztem ennyire élőnek magam. Védekezően emelem fel magam előtt a két kezem, bele kortyolok a koktélomba és széles vigyorra húzom ajkaimat, ezzel jelezve, hogy vissza tértem, csak épp egy kis időre kalandoztam el. Nem tudom, hogy ez miért olyan nagy probléma. - Remek. Nos akkor újra elmondom. Nem kéne ennyire bele éld magad azzal a férfival való kapcsolatodba. Vagyis... csak légy óvatos, jó? Ennyit akartam igazából. - bólintok, és próbálom mindezt csak egy baráti jó tanácsnak venni, és egyáltalán nem azt gondolni, hogy sértegetni akarna. Mert mindig ezt csinálják. Falra festik az ördögöt, ami aztán meg is jelenik rögtön. Minek kell elrontaniuk mindent? Tudom, hogy csak jót akarnak, de ezt most érzem, hogy más lesz. Egészen biztos, hogy a választásom ezúttal tökéletes.
- Rendben. - válaszolom a színpadot bámulva inkább, mintha azt remélném, hogy így kevésbé veszik észre rajtam, hogy mennyire nem tetszik ez a beszélgetés.
- Rendben, vigyázni fogsz, vagy rendben, de inkább törődjek a magam dolgával? - sóhajtok egyet, hogy ismét a barátnőm szemeibe tudjak nézni, és át nyúlok az asztal felett, hogy kezem az övére tehessem. Igazán jó, hogy olyan barátnőim vannak, akikre bármikor és bármiben számítani lehet, viszont jó lenne, ha az aggódásukat arra a pillanatra tartogatnák, mikor tényleg szükségem van arra. Most jól vagyok, feleslegesen fújják így fel.
- Megértettem. Vigyázok. De higyjétek csak el, hogy Ő más. Ez most tényleg komoly lesz. Meglátjátok. - hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincs bennem is egy kicsi félelem amiatt, hogy ismét pofára esek majd, meg tartok attól is, hogy valóban túl szép az egész ahhoz, hogy igaz is lehessen, talán nem is mindenben őszinte, viszont igyekszem a negatív érzéseket háttérbe szorítani és csakis a jóra gondolni. Ha elhiszem magamról, hogy boldog leszek, akkor az valóban meg is fog történni.
- Legutóbb is ezt mondtad. - teszi azért még hozzá Prue, én meg kénytelen vagyok sóhajtani és ismét bele iszok a koktélomba, közben pedig vissza húzom kezemet az övéről. Mindig a múlttal jönnek. Miért nem tudnak csak egyszerűen örülni a boldogságomnak?
- Peter egy tuskó volt. Megcsalt. Nem egyszer. Többször. De mindenki nem olyan. - válaszolok magabiztosan és pont úgy, mint aki elhiszi, hogy még egyszer ugyanaz nem történhet meg. Nem én vagyok az egyedüli, akit átvertek, szóval talán nem is olyan nagy ügy. Oké, azt beismerem, hogy akkor épp megviselt egy kicsit, de az már a múlt. Túl tettem magam rajta. Mindig csak addig késő, amig nem jön egy újabb férfi, aki mellett elhiszem, hogy igenis lehetek olyan nő, akit valaki a tenyerén hordoz.
- Na és Dan? - hátra dőlök a széken és össze fonom magam előtt a karomat. Most komolyan fel akarja hozni mindegyik tévedésem? Azt hittem, hogy eltölthetünk egy kellemes estét a barátnőimmel, de ha tudom, hogy a lényege ez lesz, akkor biztos, hogy inkább otthon maradok.
- Vele nem ugyanazok voltak az elképzeléseink. - próbálom rövidre zárni, de Prue csak megrázza a fejét, én meg ismét megbánom, hogy ennyi mindent elmesélek nekik. Igyekszem megtartani a nyugodtságomat, és csakis arra gondolni, hogy lényegében az egyedüli biztos pont az életemben ezek a lányok. Bennük még nem kellett csalódnom, így el is viselem azt, hogy felvilágosítanak ismét, mint ahogyan minden egyes alkalommal amikor megismerkedek egy férfivel.
- Persze. Hiszen csak addig kellettél neki, amig az ágyába nem csalt. - emlékeztet még mindig nem feladva, én pedig kínomban elnevetem magam. Tényleg így történt ahogy mondja, de nem kéne azért ezt felhasználni most ellenem.
- Most igazából mire is akarsz kilyukadni? - vonom fel értetlenül az egyik szemöldököm, és mindegy igazából, hogy mi a célja, mert én annyira a fejembe vettem, hogy boldog leszek, hogy nem fognak tudni kizökkenteni ebből. Sőt, most már csak azért is be akarom ezt bizonyítani nekik is. Csakis a jövőre akarok tekinteni és a múltat magam mögött hagyni. Azon már változtatni úgysem tudok.
- Csak arra, hogy az ilyen internetes ismerkedéseknek nem szokott hosszú jövője lenni. Ne horgonyozz le egyetlen egy valaki mellet, Ellie. Találkozgass másokkal is. Mert nem mindig egy ember körül kell forognia az életednek. - kínomban ahajamba túrok, veszek egy mély levegőt, ki fújom azt és bólogatok, de csak azért, hogy el hallgattassam végre. Mégis mit gondolnak? Nem szokásom egyszerre több férfinek tenni a szépet. Csak egyre van szükségem. Olyanra, aki figyelmes, érdekli valóban, hogy mi van velem és nem csak úgy kérdez és, aki mellett igazán nő lehetek. Ezt pedig megtaláltam. Hülye lennék elrontani mindent azzal, hopgy másokkal is kezdek találkozgatni csak azért, hogy a barátnőim megnyugodjanak, hogy felnőttem végre és nem vagyok többé naív. Sajnos ez nem ilyen egyszerű. De azért reménykedek. Mert az nem lehet, hogy ismét mellé fogjak. Gleeson nem olyan ember. Ebben akarok hinni.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Egy új ismeretség során mindig ott van a háttérben a kockázat, hogy végül majd nem a terveink szerint alakul. Ez előfordul, még ha kellemetlenséget is okoz a végén a padlóra kerülni, aztán megint újrakezdeni. Valakikben minden újabb alkalommal màr kevesebb lesz a lelkesedés, de nálad úgy tűnik ez nincs így. Pedig tudod milyen csalódni olyan emberben, akiről egészen mást hittél. Tudod azt is mennyire rossz érzés hogyha valami reményteli veszik oda. Mégsem adod fel, hiszen mi van, ha valóban más lesz a többi? Hisz ugyanannyi esély van a pozitív végkifejletre, mint eddig az ellenkezőjére. És természetes, hogy a barátaid féltenek, hisz egy igazán jószívű nőnek tűnsz, aki könnyedén enged közel magához másokat, hiszen hinni akar abban a mindenhol annyira felkapott boldogságban amelyről màr sokszor hallott. Talán így is lesz. De ha mégsem, akkor se hagyd, hogy ez a téged motiváló remény elvesszen. Inkább éld meg minden érzésedet addig amíg őszintén boldognak èrzed magad tőlük.
Kedveltem a történeted és a fogalmazàsod is tetszik.
Tovább viszont nem is tartalak fel, hisz màr vàrnak. Köszönöm, hogy olvashattalak!  

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!