Írországban születtem, ott is végeztem az egyetemet, méghozzá kiváló eredménnyel. Világ életembe érdekelt a jog, az igazságszolgáltatás, de önmagában a "jog" és az "igazság" fogalma is. Mit nevezünk jognak? Mi az és mit határoz meg? Milyen keretek közt létezhet és mik a kiskapuk? Na és mit nevezünk igazságnak? Ki és mi alapján dönti el mi az igazság? Megvásárolható? Ha igen, mi az ára? Megmásítható? Ha igen, hogyan?
A szüleim nagyon gazdagok voltak; apám képviselő volt a Limerick-i önkormányzatban, anyám pedig ügyvédként dolgozott, így rengeteg pénzünk volt, engem, pedig a tenyerükön hordoztak. Mindenből a legjobbat kaptam, legyen az ruha, ágynemű, étel-ital, vagy oktatás. Előszeretettel mártottam bele magam a szüleim munkájába és akkor találtam szemben magam a ténnyel, hogy egy ügyvéd mit is csinál pontosan és miket tud.
Nem, nem első sorban arra gondoltam, hogy milyen jogi tudás van a fejében, hanem arra, hogy az ügyfelek mindent megosztanak velük. Egy ügyvéd ismeri az ügyfelei legféltettebb titkait is. Mindent megoszt a jogi képviselővel, csak mentse ki, csak segítsen rajta. Akár az élete legintimebb perci, akár a legaljasabb bűnei, semmit sem titkol el, csak az ügyvéd mossa tisztára a nevét. Minden pénzt megad érte, hiszen a szabadsága a tét.
És ez nekem nagyon tetszett, ez nagyon imponáló volt nekem, főleg, mivel már tizenéves koromban megfogalmazódott bennem, hogy én sokra akarom vinni, hogy nevet akarok szerezni, hatalmat és befolyást. A jogi pálya tökéletes útnak bizonyult nekem, hogy elinduljak ezen az úton, mára pedig elmondhatom magamról, hogy New York állam egyik legkeresettebb és legjobban fizetett ügyvédje vagyok.
A fiatal koromat annak szenteltem, hogy felruházzam magam a lehető legnagyobb jogi tudással, így nem csak sokat beszélgettem anyával a munkáról, hanem beszereztem rengeteg szakkönyvet is, amiket lelkesen, alaposan tanulmányoztam, így az egyetemre már olyan háttértudással mentem, hogy a kezdetekben sok újat nem is hallottam, hiszen már a gimnáziumi évek alatt is egyetemes szinten tanultam a jogot otthon a szabadidőmben.
Apám lévén kaptam némi politikai betekintést is, mivel képviselőként részese volt a városvezetésnek, városigazgatásnak, politikának, gazdaságnak, így azzal is tisztában voltam milyen háttérrel rendelkezik egy önkormányzat és milyen munkálatok zajlanak ott.
Szerencsés családi hátterem volt, nem lehetek elég hálás a szüleimnek, amiért olyan alapokat fektettek le nekem, ami csak keveseknek adatik meg. Nem csak gazdagságban nőhettem fel, hanem hatalmas tudással is halmoztak el, mely megalapozta a mai karrierem.

Jelenleg Staten Islandben élek, New York-ban, ahol különösen nagy karriert sikerült befutnom. Kezdetben egyszerű vállalati ügyvédként kezdtem én is, de eltökélt, törtető hozzáállásommal és profizmusommal sikerült felépítenem egy olyan ügyvédi irodát, ahol mára már csak a leggazdagabb üzletemberek keresnek meg, vállalkozók és befolyásos emberek, akiknek égetően szükségük van egy profi, befolyásos ügyvédre.
Szüleimtől tetemes vagyont örököltem, de én is kiemelkedően sok pénzt keresek. Nem szégyellem, de én egy elvállalt megbízással annyit keresek, mint egy átlag gyári munkás negyed év alatt, de lehet keveset mondtam, így megengedhetem magamnak, hogy egy luxus villát tartsak fenn, a kényelmemet pedig a személyzetem garantálja.
Az irodám Manhattanben üzemeltetem. Véleményem szerint New York üzleteinek és irodáinak az a legelőkelőbb hely és jómagam is imádom a városrész neonfényeit, nyüzsgését, csillogását, fényűzését. Akár csak az ingatlanom, az irodám is a lehető legnagyobb minőséget hozza bútorozását tekintve. A kicsire nem adunk, az olcsó dolgok pedig nem az én környezetembe valók. Én csakis a minőségre törekszem, legyen az munka, vagy berendezés, vagy étel-ital. Nem vehetem körbe magam Ikeás székekkel és kínaiban vett kacatokkal, ha az ügyfeleim több száz ezer dollárt fizetnek nekem.

De nem is ez a lényeg nekem, hanem az, amit tőlük hallok. Persze a pénz rettenetesen fontos, elvárom, hogy megfizessék a munkám. Minél kényesebb a munka, annál többet kérek. Elvégre minden vállalatnak megvannak a maga kényes ügyei, sötét kis titkai, amiket nekem kénytelenek elmondani, főleg ha az a fontos, hogy tisztára mossuk a nevüket, vagy épp egy olyan szerződést kell megfogalmazni, ami sorsfordító lehet a cég életében.
Nem ritka, ha én segítem a cégeket illegális ügyekben, az emberek kihasználásában, hiszen én a kifogástalan jogi ismeretemmel tudok nekik támogató hátszél lenni. Ismerem a jog adta határokat és ha át is lépik, jó pénzért minden követ megmozgatok, hogy kimossam őket a szennyből. Igen, van, hogy nekem is át kell lépnem bizonyos határokat, de ha ebből nekem pénzem és befolyásom lesz, akkor megéri.
Az én kezem sem tiszta, én is könyékig benne vagyok a mocsokban, de mit nekem az, ha abban a mocsokban dollár milliók és aranyrögök vannak? Az a mocsok hamar lemosható és csak a tiszta haszon marad utána.
Megvannak a magam kapcsolatai is jogi hálózatokon belül is, a rendőrségen belül is, nameg egy az alvilágon belül is. Ezeket a kapcsolatokat nem olcsó fenntartani, de én meg tudom fizetni, sőt, be is hajtom másokon azt a pénzt, amit nekem kell nekik kifizetni. Ma már az én szakmámban elengedhetetlen, hogy legyen néhány megvesztegetett rendőr a kapcsolati listánkon, akik segítenek például eltüntetni bizonyítékokat, vagy belenyúlni tetthelyekbe, meg egy-két alvilági arc, akik segítenek a nehéz helyzetekben.
És szerintem nem mondok újat, ha azt mondom: Mi jogászok egymás közt is el tudunk intézni ezt-azt.

Nekem elképesztően fontos, hogy miket hallok ügyfeleimtől és kik azok az ügyfelek. Az információ kincs, a szerződés kincs, a bizonyíték kincs. Nem ritka, ha visszaélek a megbízóim adataival, vagy épp hangfelvételre veszem, ahogy kifecsegik nekem illegális dolgaikat, amikből nekem kéne tisztára mosni a vállalatokat és az ő nevüket, vagy épp hozzá segíteni az illegális seftek lebonyolításához.
Én pedig nem vagyok rest senkit se megzsarolni. Nem egy vállalkozó fizet nekem kőkemény pénzeket és információkat, hogy ne tegyem őket tönkre, hogy ne küldjem őket börtönbe. Rengeteg információ, bizonyíték, vallomás van a markomba, amikkel könnyedén vissza tudok élni, hogy információhoz és pénzhez jussak.

Talán senki nem lepődik meg, ha azt mondom, kedvenc sportom a sakk. Az én elmém igényli a megterhelést, a fogaskerekeim igénylik, hogy folyamatosan mozgatva legyenek, de állandóan olajozni is kell ám. A sakk a tökéletes sport, mely segít nekünk a logikai gondolkodás fejlesztésében, kiépítésében.
Segít, hogy minél nagyobb rutinunk legyen az ellenfél megismerésében és ha már elég jól űzi valaki a, akkor egy idő után már képes lesz a partnere minden lépését előre látni. Képes lesz minden mozdulatát előre megjósolni és akár három lépéssel előre is megtervezni mi lesz a következő.
Szeretem a logikai játékokat, mindent, amiben gondolkodni kell, ami izgalmas és segít megmozgatni a kis szürke sejteket.

Keresem az elit társaságát, előszeretettel járok komoly összejövetelekre, ahol Amerika dísznépe felbukkan és szerencsémre sokra hivatalos is vagyok. Üzletasszonyok, üzletemberek, politikusok, cégvezetők, újságírók. Ők a nekem való társaság, főleg, ha sikerül gyümölcsöző kapcsolatot kiépíteni velük és a kölcsönös haszon céljából együtt működni velük, vagy épp sikerül megkaparintani valami kompromittálót, amivel sakkban tudom őket tartani és visszaélni a helyzetükkel, hogy elősegítsék saját előrelépésemet.
Ez nem azt jelenti, hogy nem vagyok képes leereszkedni az egyszerű emberekhez, de nekem ők nem adhatnak semmit, amiben érdekem lenne.

A megjelenésemre mindig kényes voltam, hiszen alapvetően is túlzottan hiú voltam, noha százhetvenhárom centis magasságom mindig kissé frusztráló volt. Mindig ügyeltem rá, hogy ápolt legyek, minőségi, drága dolgokban legyek és a környezetemet is csak a legjobb dolgokkal halmozzam el.
Ezt az aktuális páromtól is elvártam. Aki velem él együtt és velem akar mutatkozni, annak adnia kell magára. A pénz nem gond, azt én adom hozzá, de elvárom, hogy az én elvárásaimnak megfelelően öltözzön fel, úgy viselje a haját és úgy sminkeljen, ahogy azt a fodrászok és a sminkesek jónak ítélik. Nekem ő nem fogja magát otthon a fürdőszobában sminkelni, fizetek neki szakembert, aki majd rendbe szedi. Vannak elvárásaim, mind a külső, mind a viselkedés terén. Ezt vagy elviseli, vagy keressen olyat, aki jobban megfelel az elvárásainak. Én is azt teszem.
Ezt az igényességet kiterjesztem a környezetemre is. Nálam mindig mindenhol tisztaság és rend van, már-már beteges módon, sőt, tán enyhe OCD-m is van, de inkább, mint hogy por, kosz és rumli legyen.

A manipuláció az egyik kedvenc technikám a zsarolás mellett. Elképesztőnek találom, hogy fegyverek nélkül szavakkal mennyire hatékonyan lehet kedvünk szerint irányítani egy helyzetet, vagy egy embert, hogy a dolgok nekünk kedvező irányba haladjanak. Csak a megfelelő szavak, mondatok, érvek kellenek, hogy elérjük, amit akarunk, hogy irányítani tudjunk.
Ehhez persze ismerni kell az adott személyt, de az már nem megerőltető feladat. Az embereket könnyű megismerni, még azt is, aki nem akarja. A közösségi oldalak és a média kiváló induló alap, utána pedig lehet szemmel tartani, majd szóra hívni és a többi már adja magát.
Odafigyelés kérdése. Figyeled mit mondd, figyeled a testbeszédét, a szemeit, az ajka görbületét, az orra rángását, a szemöldöke ívét, minden szavát, mondatát, értelmezed, nézed miként jár a lába és miként dobol ujjaival az asztalon és rájössz, hogy jobban ismered őt, mint ő téged, innen pedig már csak egy lépés, hogy el tudj kezdeni játszani vele. Befolyásolni, hatni a gondolataira, az érzéseire.
Csak megfigyelni kell tudni és ráhangolódni az illetőre.

Sosem tartottam magam kifejezetten gyilkos típusnak, de volt már rá példa és szerintem lesz is a jövőben, de én sem hagyhatok mindig mindenkit életben. Volt már, hogy meg kellett ölnöm valakit, aki veszélyt jelentett rám és a jövőmre, volt már, hogy ki kellett oltanom valaki életét, aki megpróbált fellépni ellenem, de volt, hogy bérgyilkost fogadtam. Ezek az emberek már rég el lettek tüntetve és sose fogja őket látni többé senki.

Biztos egyesek azt mondanák pszichopata vagyok, de én jobb szeretem, ha a törtető kifejezést használják rám. Aki hatalmat akar és karriert, annak tennie is kell érte és ez gyakran áldozatokkal jár. Én pedig már fiatalon elhatároztam, hogy mindent meg fogok tenni, minden követ megmozgatok, hogy minél nagyobb befolyásom és hatalmam legyen az életben.
   

"Ebben a digitális korban az emberek mind adatbankok; elsősorban az az információ adja az értéküket, amelyet meg lehet szerezni tőlük."
Dean Ray Koontz

A négy üvegpohárba helyezett gyertya lángja esztétikus fényfoltokban tükröződött vissza a kristályvázákon, melyek a rusztikus faasztalt díszítették. A vázákban tulipánok és rózsák díszelegtek, a tányérokon elegánsan hajtott szalvéták helyezkedtek el, az evőeszközök pedig protokoll szerint elhelyezve a tányér jobb, illetve bal oldalán.
Drága, elegáns fehér öltönyt viseltem, vörös inggel, fekete nyakkendővel, fekete cipővel, hajamat pedig hátrafésültem, enyhén belakkozva, hogy biztosan tartson a frizura egész este, míg Eleonorával vacsorázom.
Felnéztem a sötét égboltra, melyen csillagok ragyogtak szerte a palettán, a hold pedig majdnem egész pompájában. Talán csak egy-két nap és holdtölte lesz, ami be fog zavarni a nyugodt, pihentető alvásomnak. Nem viseltem jól a teliholdas éjszakákat.
Hamarosan meghallottam a parkoló autót, mely telkem előtt állt meg. Illendő módon előre mentem, hogy üdvözöljem, láttam, még táskáját rejtette be autójába a kíváncsi szemek elől, majd bezárta azt egy gombnyomással.
Gyönyörű homokóra alkat, elegáns ruházat, fényben csillogó szőke haj, makulátlan arc, visszafogott smink, vélhetően csókálló, halványpiros rúzs. Járása eleganciát, pillantása bájt és magabiztosságot sugallt.
Bűbájos mosollyal villantottam szépen ápolt fehér fogaim, szemeim örömet sugalltak, kitárt karjaim várakozást.
- Elinor, drágám! Szia! Hát ide találtál?
A hölgy megszaporázta a lépteit, hozzám szökkent, én pedig átkaroltam, megveregetve szövetkabáttal fedett hátát. Hűs, őszi este volt, bár éreztem és láttam, a kabát alá nem sok vastag ruhát vett. Én is csak öltönyben voltam, nem volt hideg, csak hűvös. Viszonozta mozdulatom, tenyerének simogató mozdulatait selyemöltönyömön éreztem.
Egy-egy halkan csattanó csókot adtam arcára, a száját még kicsit korainak éreztem, nem voltunk még olyan mély viszonyban.
- A bekötő útnál azt hittem rossz irányba kanyarodtam, de nem volt vészes. Enyhén .eldugott kis külvárosi rész ez.
- Éppen ezért szeretem Mesés nyugalom van itt, öröm hazaérni a Manhattani nyüzsgő környékről - ejtettem meg egy elegáns, bájos mosolyt.
Hátrakísértem őt halványbarna kővel kirakott úton a telek másik végébe, a fenyvekkel körülvett, virágokkal beültett udvarba, ahol a kis asztalka is helyet foglalt. Kihúztam a vörös bársonyszéket, majd lesegítettem róla a kabátot.
- Van benne bármi, aki kellhet ma este?
- Nem, nincs - intett is nyomatékosítva.
Leült, kabátját karom hajlatába ejtettem, a székkel betoltam.
- Beviszem, felakasztom a fogasra és szólok, hogy hozhatják az előételt.

Az ételeket saját szakácsom készítettel el, s mivel tudtam, hogy a kisasszony francia származású, nekem pedig a kedvenc konyhanemzetem volt, így ma estére különösen jól elkészített francia ételeket kértem.
Az előétel hajdinából készült, sajttal, sonkával töltött galette volt, melynek tetejére minimális sajtot és zöldfűszert is szórt. Egyik kedvenc könnyű ételem volt, mely mellé most Chateau Lafite Rothschild, Bordeaux-i vörösbort ihattunk.
Bár az ételt a szakácsom hozta ki, a távozása után a bort én magam töltöttem ki a metszett kristály poharakba, melyeket dekoratív kialakításuk miatt kifejezetten erre az estére bontottam ki a még fóliával bevont csomagolásukból.
- Egész estére szabaddá tetted magad? - kérdeztem enyhe hízelgéssel mosolyomban.
- Nade Geele! - pillantott rám hitetlenkedést színlelve, huncut mosollyal.
- Ugyan - nevettem - nem azért kérdeztem, csak szeretek sokat beszélgetni. Ráadásul hogy engedhetném, hogy miután bort ittál kocsiba ülj? Maximum, ha nagyon unod már a fejem és a hangom szólok a sofőrömnek ma úgysincs semmi dolga, majd hazavisz, ha kibeszéltem magam - nevettem el magam visszafogottan.
- Kizárt, nálam jobban nem lehetsz fecsegősebb - felelte dacos mosollyal.
- Akkor ma bizony versenyezni fogunk! - álltam a sarat és apró kortyot ittam a vörösborból, majd középen két vágással négybe szeltem a galettet.


- Sokat járok múzeumba. Az egyik kedvenc elfoglaltságom. Nagy rajongója vagyok a különböző művészeteknek és a történelemnek is. Egy ideig a Musee Carnavalet kurátora voltam.
Ennek hallatán örömteli mosolyra görbültek ajkaim, hiszen ez már önmagában egy nagyon jó közös pont volt, hiszen magam is nagy művészet kedvelő voltam. Sokat elmond egy emberről, ha érdekli az ilyesmi és nem csak azt, hogy mennyire kulturális, hanem, hogy milyen a lelki világa. Több tanulmány is bizonyítja, hogy - akár csak az, hogy milyen zenét hallgatva valaki - az is sokat elmondd egy emberről, hogy milyen festményeket szeret, milyen festmények váltanak ki belőle pozitív-negatív érzéseket, milyen szobrokat szeret nézegetni, megérinteni, milyen épületekben tartózkodik szívesen.
Sokan úgy vélik a mai posztmodern festészet, építészet, mint mondjuk a dekonstruktivista alkotások zavart lelki állapotú, megtört elméjű emberekről árulkodtak, a szürrealista alkotások kedvelői pedig elnyomott frusztrációban, szorongásoktól szenvednek, elvont elmével rendelkeznek és bizonyos szintű infantilizmusuk van.
- Igazán? Ez remekül hangzik. Én is imádom a művészetet, rendszeresen látogatok különböző múzeumokat. Ha épp módomban áll, akkor világszerte, ha nincs úgy időm és lehetőségem, beérem azzal, ami helyben van. Kedvenceim a barokk és realizmus kori festészet és a klasszicista építészet. A történelmet is nagyon szeretem, de annak inkább a jogi része érdekel.
Mindig megpróbálok belegondolni mit érezhetett a festő, amikor a képet készítette, megpróbálom beleképzelni magam az építész fejébe, amikor mondjuk a Notre-Dame-Székesegyház terveit készítette. Izgalmas, érdekes belegondolni mások helyzetébe, mások fejébe egy-egy adott helyzetben.
- Akkor hajrá, gondolkodj, vajon most mi járhat az én fejemben? - kérdezte kihívó mosollyal, én pedig próbáltam olvasni a fejében.
- Hogy milyen nagyszerű ember vagyok? - kérdeztem leheletnyi önfényezéssel mosolyomban.
- Mmmm... nem pont, de veled kapcsolatos.
- Hogy milyen tökéletesen megszerveztem ezt a napot kettőnknek?
- Közelít, közelít.
- Hogy mennyire remekül összeillünk? - kérdeztem egyre izgatottabban.
- Mmmm... összeillés az van benne - hajolt közelebb, én pedig értettem a célzást és picit megemelkedve a széktől hajoltam az asztal fölé egy visszafogott, ismerkedős csók elejéig. - Látom tényleg tudsz olvasni a fejekben.
- Egyre profibb vagyok benne - mosolyogtam elégedetten.

Nagyon szép nő volt, ráadásul intelligens és művelt. Természetesen még volt hová faragni őt, éreztem, hogy vannak pontok, amikben még lesz mit változtatni, de eddig nála éreztem azt a legjobban, hogy önmagában is elégedetté tudta tenni az elvárás indexemet. Jó állása volt, csinos és elegáns volt, okos, művelt, kulturált, aki a mindennapokban és szakmailag is szerette a művészetet.
Francia volt, én pedig kedveltem a francia dolgokat, francia ételeket, érdekelt a nemzet és gyakran utaztam ki az országukba.
Jól megértettük egymást, éreztem, hogy szeret és felnéz rám, ami még vonzóbbá és imponálóbbá tette számomra a hölgyet.
- Mit szeretnél főételnek? Coq au Vin, vagy Boeuf bourguignon? - kérdeztem és elvettem az asztaltól az üres előételes tálakat.
- Legyen a marharagu. A kakast most nem kívánom igazán. Legalábbis nem azt, ami a tányérra kerül - válaszolt némi utalással a hangjában, halvány kívánkozással a szája szegletében.
Némi zavart színlelve csúsztattam egymásra két tányért és pakoltam rá a villát és a kést, amit már egyszer használtunk.
Mellé léptem és finom mozdulattal vállára, onnan nyakára simítottam, ajkaim pedig csókként csattantak homlokán.
- Hová sietsz? - kérdeztem játékos mosollyal.
- Én nem sietek - felelte játékos ártatlansággal. - Főleg, hogy az egész este kettőnké.
- Kapsz is még belőlem épp eleget mára - nevettem fel.
   

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Első ránézésre egy igazi úriember áll előttünk. Ápolt külső, drága öltönyök, az arcszesz illat, ami talán már azelőtt megelőz, hogy befordulnál a folyosó sarkán. Szerintem dr. Gleeson Byrne egy fogalom, nem pedig csupán egy név egy papíron, akiről számos dolgot el lehet mondani... Mint például hogy aranykanállal a szájában született - mert biztosan volt, aki így látta a gazdag szülőket, a családi vagyont. Vagy például, hogy könnyű azoknak az élet, akiknek már fiatal koruktól kezdve megmondják, hogy milyen pályára szánták őket. De szerintem ez sem fedi a teljes igazságot, mint ahogyan a sok pénz is bizonyos terhekkel jár, akárki jusson is hozzá és akárhogyan. Úgy érzem, és ha lehet ilyet mondani, akkor a jogi szakma részben a véredben volt, részben ebben az életedben - csak mert én hiszek benne, hogy mindannyiunknak több lehetőség adatik - erre vagy hivatott. Nem csak arra, hogy a jog és igazság ismeretében (vagy kutatása közben) letegyél valamit az asztalra, amivel jobbá teheted a társadalmunk összességében, hanem hogy megtaláld a megfelelő kiskapukat és ha szükséges, kijátszd a rendszert. Hogy pontosan milyen okból, azt talán jobb nem firtatni.  
Színt hamarosan kapsz valamelyik admintól, én pedig addig is szeretnék még egyszer gratulálni az elfogadásodhoz!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!