Petra & Blanche

A bőrönd lassan telt meg ruhákkal, igaz már vagy hat órája pakoltam és cserélgettem mit akarok vinni magammal.Mindegy volt hova, csak el ebből a kibaszott, szmoggal telített városból, amely ezen a nyáron olyan volt akár egy forró katlan a pokol legmélyebb bugyrából.Benton egy hete jelentett be, hogy a nyugati partra megy üzleti útra és legalább egy hétig nem jön haza. Most hullassak érte könnyeket? Mondjam mennyire fog hiányozni, hogy mennyire rossz lesz nélküle? Lófaszt! Inkább úgy döntöttem, hogy én is engedélyezek magamnak némi szabadságot és pár napra elutazom nélküle. Még nem tudom hova. Talán Miami, vagy valami olyan hely, ahol legalább vannak színek, és fények, és éjjel is nyitott ajtónál lehet kortyolni a Bloody Mary-t, ahol nem kell azon gondolkodnom mit vegyek fel, mert pár órán belül úgyis leszaggatja rólam valami tüzes latino, vagy egy fogpaszta mosolyú jenki.Levegőre vágytam, kimozdulni ebből a minden szempontból vibráló, de végletekig unalmas városból. New York, bár megvolt a maga varázsa, az éjjeli élet megannyi mocska és vonzó bűne, valahogy sosem tudott igazán megnyerni magának. Ha nem megyek hozzá Benton Rosewood-hoz, akkor valószínű máshol kötöttem volna ki. De a pénz és a vagyon sokkal erősebb láncon tartott, semmint az, hogy magam mögött hagyjam ezt a metropoliszt.
Benton az ajtóban állt, a kezét hanyag eleganciával süllyesztette szilvakék nadrágjának a zsebébe, és engem figyelt. Mikor megfordultam a szívbajt hozta rám.
- Készülsz valahova?
- Nem. Csak elcsomagolom a ruháimat hobbiból. Perszehogy készülök, minek tűnik?
- És hova?
- Még nem tudom.
Felvonta az egyik szemöldökét és a szája vigyorra húzódott. Hümmentett egyet, én meg a falat kapartam. Valami reakciót vártam volna. Olyan rendeset, olyan férfiasan számonkérőt, de helyette csak ezeket a kurva, semmitmondó hümmögéseket kaptam, amiből nem tudtam eldönteni, hogy mit is gondol mögötte.Hirtelen abbahagytam a pakolást, és felé fordultam. Nem vagyok hülye azért teljesen. Tudom miért hümmög, miért kérdezi, hogy készülök e valahova.
- Letiltottad a fekete Amexemet. Elmondanád miért?
- A múlt hónapban lazán elszórtál háromszázezer dollárt teljesen feleslegesen. Nem tiltottam le a kártyát, csak csökkentettem a limitet.Megfeleztem.Szóval mértékkel de tudsz költeni.
Fortyantam egyet, és mérgesen morrantam is hozzá, a kezemben lévő ruhát pedig egy ideges mozdulattal vágtam bele a bőröndbe.
- Meg a faszomat! Nem feleslegesen költöttem el, hanem a lakásunkra költöttem. Szemben anyád csodás kiadásaival. Mit is vett magának az elmúlt hónapban? Óóóóó igen, egy hárommilliós szobrot, ami úgy néz ki mint két viaskodó királykobra, akik két perce faltak fel két megtermett rinocéroszt.Ízléstelen. Na az pénzkidobás.
- Az egy tizenharmadik századi eredeti kínai agyagszobor.
- Óóóó igen? Akkor is kurvaronda! És mire jó? Ott áll az előtérben és halálra rémíti a látogatókat.
- Anyám megdolgozott a pénzért.
- Nem édesem! Az apád dolgozott meg a pénzért. Anyád csak annyiban dolgozott meg, hogy szétrakta a lábát neki, és szült két gyereket. Az előbbit én is megtettem neked, az utóbbival még adósod vagyok.
- Blanche, ne feszítsd a húrt!
- Menj a picsába!
A veszekedéseink hasonlóak voltak az utóbbi időben, és azt hiszem ha nem történik változás akkor rövid időn belül beadom a válást. Igaz ezt gondoltam már tavaly is, meg előtte is. Tulajdonképpen azóta így vagyok, mióta csak hozzámentem. Ér nekem ez az egész ennyit? És mindig odajutok, hogy még mindig erősebb a pénz és a luxus, amelyben részem van általa, hát maradok. De azt is tudom, hogy ha a pénzcsapokat elzárja akkor gyakorlatilag megszűnik az utolsó bilincs is ami még hozzáláncol.
Másnap Benton elutazott. Egy nappal hamarabb mint ahogy tervezte és a hűtőn hagyott nekem egy üzenetet azzal, hogy visszaállította a kártyalimitet és reméli jól fogom érezni magam az elkövetkezendő egy hétben. Próbáltam rájönni, hogy mi volt az amivel betaláltam nála és ami miatt meggondolta magát, de azt hiszem egyszerűen csak belefáradt abba, hogy velem hadakozzon. Ami azt illeti én is, hogy vele.Nincs kedvem magyarázkodni, nincs kedvem megindokolni mit miért csinálok. A felesége vagyok bassza meg!
Az előszobában, a komódon néhány prospektus és szórólap hevert, meg egy képeslap, amit nem tudom miért őrizgettem olyan nagyon. Mike bácsikám küldte Atlantából. Még a régimódi emberek sorát gyarapította azzal, hogy az utazásai során feladott egy klasszikus lapot onnan ahol éppen járt. A pillanat tört része alatt döntöttem, és úgy hittem a sors egy jelet küldött nekem arra nézve, hogy hova is kellene mennem.
Persze eredetileg más terveim voltak, de alapvetően is improvizatív tipus vagyok, elég hamar és elég sarkosan vagyok képes bármit is változtatni az élet bármilyen területén.Kiszámíthatatlan, hirtelen és elég merész módon hangulatember….akik ismernek, tudják, hogy nálam sosem lehet biztosra menni. Nincsenek gátlásaim, és ami azt illeti nem is vágyom arra, hogy legyenek. Életem első húsz évét a családom, a szüleim határozták meg. Az elkövetkezendőekről én akarok dönteni, csak én. Persze nem kalkuláltam bele azt, hogy egy kibaszott gold digger módjára adom fel a szabadságom, de hát minden háborúban vannak áldozatok….az én harcom pedig az ellen szól, hogy bármit is nélkülöznöm kelljen.
Azonban az utóbbi időben volt valami amit igenis nélkülöztem, és kezdett egy kicsit frusztráló lenni. Mostanság sem időm, sem energiám nem volt arra, hogy hódoljak második nagy szenvedélyemnek a szerencsejáték után: a fasziknak.Nem tudok hűséges lenni, nem vagyok képes rá. Nekem kell, hogy mindig legyen valaki mellettem, aki más, aki új, aki friss élményeket hoz. Mindig más. Rövid időre, épp csak annyira, hogy az élvezetes része megmaradjon. Mint a mohó falánk ember, aki a legfinomabb részeket csipegeti le a csontról, amit aztán üresen odébb dob.Nem kell, hogy a lelkem simogassák….csak az kell, hogy illúziót teremtsenek, istennőnek tekintsenek, hazudjanak édes szerelmet, aztán hagyjanak magamra. A test éhsége csillapodjon a lélek elzártsága által. Atlanta lesz az aki ezt megadja nekem, döntöttem hát el, és belevetettem magam a város hirtelen felfedezésébe.
A hotelben nem sok időt töltöttem. Épp csak annyit, hogy a csupamosoly, hosszú szempillás recepcióslánytól megtudtam azokat a helyeket ahova érdemes elmenni, ha az ember lánya ismerkedni szeretne és nem feltétlen hosszútávú kapcsolatot keres. A szobaszervízes kerek seggű fiú egy isteni vacsorát tolt fel nekem a szobába pár órával később. Majd újabb két óra múlva már taxit rendeltem, és elvitettem magam az első címre, amely a telefonom jegyzettömbjében virított: Lila Róka. A neve alapján valami első osztályú buzibárnak gondoltam volna, de  a recepciós lány esküdött nevetve, hogy rosszul gondolom, és éppen ellenkezőleg. A Lila Róka az a hely, ahol biztosan megtalálom majd azt amit….vagy akit keresek.
Hogy mindez mennyire lesz majd igaz, voltak kétségeim, ám az mindenképp a lány számlájára írható, hogy valakit valóban találtam ott, még ha nem is azt akit kerestem eredetileg. Hiszek abban, hogy bizonyos emberek azért csámpáznak be a látómezőnkbe, és azért hívják fel magukra öntudatlan a figyelmet, mert egész egyszerűen kikerülhetetlenek a számunkra.
Nem sokkal érkeztem után a fenti eszmefuttatás bizony értelmet is nyert.Eredetileg, úgy negyed óra elteltével igen intenzív szemkontaktust létesítettem egy olyan tekintetű fickóval, aki gyakorlatilag hatszor körbeszambázta a teljes testemet a pillantásával. Pofátlanul lezser, és jól időzített mosolya volt, meg olyan ajkai, amelyek közül félrészegen élmény lenne kikortyolni a Sapphire-t.Megemeltük egymás felé a poharunkat és úgy ittunk belőle, én meg azon gondolkodtam, hogyan hozzam még jobban tudomására, hogy szívesen beszédbe elegyednék vele.Éppen eljutottam erre a pontra, amikor a delejező tekintetű, meg közém becsámpázott valaki a pultnál. Egy apró termetű nő volt, váll alá lógó hirtelen barna fürtökkel, amelyeknek szürreális színt adott a neon lilás megvilágítása.Valamit rendelt a pultnál, én meg kissé kihajoltam oldalra, de már nem láttam a fickót.
- A picsába!- sziszegve szűrtem dühösen a fogaim között, amikor is a lány éppen megkapta az italát, kissé hangosabban odavetettem neki.
- Jössz nekem egy itallal kislány! Mielőtt belesétáltál a képbe, éppen….- most mit magyarázzak? Ha hátrafordult a megszólításra, akkor csak legyintettem.
- Mindegy. Jössz egy itallal és kész.- intettem a pultosnak, és kézjelekkel mutogattam először a lány italára, majd a mutatóujjammal egy kört rajzoltam a levegőbe
- Írd az ő számlájához!- majd a kis nőcskét mértem végig. Takaros kis külső, óriási nagy reflektor szemek, és hetyke, büszke tartás.A pulton lévő mogyoróstálat kettőnk közé löktem és biccentettem a fejemmel, hogy lám milyen kurva rendes vagyok.
- Az ingyen mogyira a vendégem vagy. Netán sietsz?- ha már elbaszott nekem egy potenciális numerát, legalább markoljon bele abba az istenverte tálba.

Petra & Blanche

Alapvetően nem vagyok egy barátkozós fajta. Nem azért mert ne lenne bennem rá igény, hanem egész egyszerűen azért, mert nem nagyon tudom megtalálni senkivel azt a fajta összhangot, ami egy efféle kapcsolathoz szükséges.A férfiak többségével rendszerint vagy össze akarok keveredni, vagy lehetőség szerint távolabb akarom őket tudni annál amennyit ez a földgolyó elbír. Ez a két tipus létezik. A nők meg egész egyszerűen csak kiborítanak. Vagy túlságosan emancipuncik, vagy lőni való bolondok, naívák, ostobák, kétbitesek. Ha valaki a kettő között van, azok meg valahogy engem kerülnek el. Hogy engem milyennek látnak mások, ezen sosem gondolkodtam el igazán. Vagy ha mégis, akkor egyszerűbb volt egy ilyen helyzetből továbblépni.Mások véleménye rólam többnyire hidegen hagyott. Kivéve persze ha a paciensem volt. Aki fizet, az tulajdonképpen azt gondol rólam amit akar, csak hangosan ne tegye szóvá.
Tudok arról, hogy az anyósom környezetében megy rólam a susmus, a férjem barátai között meg a pletyka a viselt dolgaimról. De igazság szerint….ki nem szarja le?Az anyám időnként eljátszik egy kiadós ideg-összeroppanást, azzal kapcsolatosan, hogy mennyire kifordulok önmagamból, és hol van az a bűbájos kislány, akiből ők egy okos és intelligens nőt neveltek? Nos az igazság az, hogy sosem voltam bűbájos…az egy szerep volt, amit rám kényszerítettek, és amíg igazából a saját öntudatomra nem ébredtem a tízes éveim elején, addig még majdhogynem el is hittem.Mit várok egy olyan családban, ahol a szülők még csak meg sem ölelik egymást nemhogy nyilvánosan, de úgy alapvetően otthon sem? Igazából sosem tudtam eldönteni, hogy létezik közöttük érzelem azon kívül, hogy anyám remekül eltalálja a marhabélszínt és a vörösbabot, amitől apám egész egyszerűen elolvad, vagy náluk kimerül a kulinaritásban ez is?Gyerekként kaptam figyelmet, talán túl sokat is. Anyám talán így próbálta kiélni azt a frusztrációját, amit az örökös sóvárgás okozott benne, hogy a házasságuk tulajdonképpen egymerő érzelmi kudarc. Nem mintha én többet tudnék felmutatni. Csak nekem volt elég bátorságom és merészségem, hogy ezen változtassak. Anyám meg egész egyszerűen belekényelmesedett. Jobb a békesség alapon. Persze nem állítom, hogy nálam a pénz nem hozza meg a békét….ó dehogynem! Csak éppen jól tudom, hogy ez nem tartós. A vagyonra épülő házasság olyan, mint egy remegő kezű bűvész által épített kártyavár: egy rossz rezzenés, és dől. Én úgy érzem ez a rezzenés már a sokadik. Benton és az örökös üzleti utak….meg persze az anyja…mintha már a hálószobában is ott lenne a szelleme, amitől egész egyszerűen hánynom kell. Egy meglett férfi, tetemes vagyonnal a háta mögött, még mindig anyuci partedlijét hordja.Házasságunk évei alatt számtalan kísérletet tettem arra nézve, hogy a közöttük lévő, még mindig láthatatlanul ott lifegő köldökzsinórt elvágjam, de eljutottam oda, hogy ha ez még sikerül is valami csoda folytán már egész egyszerűen…”faszomkivan-nemérdekel”.
Kudarcos házasságunk minden pillanatát, már ami még jutott belőle, ugyanis a napjai meg vannak számlálva érzem….arra igyekszem kihasználni, hogy a közös számláról úgy szórjam a pénzt, akár szilveszter éjjel a duhaj társaság a konfettit.Mert megérdemlem, mert ebben a kapcsolatban én voltam aki mindent feláldozott egy olyan fasziért aki azt sem érdemelte meg, hogy egyáltalán megpróbáljam szeretni. Legalább feleannyira ahogyan ő szeretett engem.Szeretek az önsajnálat posványában szenvedni, és erről a kifacsart örömről nem óhajtok lemondani.
Mostanság kevés időt töltünk a közös hálószobában, és időnként nevetséges mennyire az anyámék házassága köszön vissza egy-egy alkalomból amit ott töltünk. Rutin, megszokás, unalom, sivárság.Tényleg ezt akarom csinálni még egész hátralévő életemben? Tényleg ennek a faszinak akarok egyszer majd gyereket szülni, családot alapítani, vagy úgy egyáltalán olyan jövőn gondolkodni, amelyben minden az egymásrautaltságról szól? Nem, azt hiszem nem ezt akarom. Csak éppen nem lépek még. Nem a lustaság, vagy éppen a pénzhez való állandó és megingathatatlan kötődés teszi ezt velem. Illetve részben. Sokkal inkább a kényelem, amely azzal jár, hogy Mrs Rosewood-ként tulajdonképpen elég csak megrebbentenem a szempilláimat, és mindenki a tenyeremből eszik.Hogy ezt valaki más farvizén evezve értem el….na az pont nem érdekel.
Szeretném azt mondani, hogy az efféle kiruccanások szórakoztatóak, de csak részben. Nem állítom, hogy nem élvezem azokat a helyes mosolyú, követelőző érintésű, csókszomjúságban ziháló faszikat, akik eszement erővel tudnak a franciaágy orgonaillatú selyemtakarói közé csapni, mint egy kibaszott húsdarabot….de az igazság az, hogy mindez csak addig elég, amíg elmúlik az a pár óra. Az a néhány együtt töltött kellemes idő, hogy aztán vissza se nézzek, csak csendesen osonjak ki a szobából, én először, kezemben a cipőmet szorongatva, a hajnali szobalányra bárgyún mosolyogva.Több kellene, többre vágyom, csak éppen rohadtul nem tudom hogyan kezdjek hozzá. Leginkább azt nem tudom hogyan zárjam le ezt a sehova nem vezető, leginkább egyre idegőrlőbb házasságot. Benton mostanság elég sűrűn húzza be a satut a hitelkártyákat illetően, ez pedig pont elég ahhoz, hogy gondolkodóba essem: ha már a pénz sincs jelen ebben a kurvára lapos házasságban, akkor egyáltalán minek maradjak benne?Ha megszűnik a kohézió, darabjaira hullik, én pedig meg sem moccanok majd azért, hogy akár egyetlen szilánkot is megmenteni próbáljak belőle.
A Lila Róka féle helyek tökéletes vadászterületnek bizonyulnak arra a néhány órára, amíg valakit összevakarok magamnak. De mivel elég válogatós vagyok, és alapvetően is hangulatember, leginkább pedig az ösztönök és a vágyak erőteljesen motiválni vagy éppen ellentétes hatást kiváltani képesek, ez nem mindig egyszerű feladat. Az alkohollal nem a gátlásokat oldom, mert nekem olyan nincs, sokkal inkább azért fogyasztom, amiért mondjuk dohányzom: szerintem kibaszott laza és leginkább figyelemfelkeltő. Rosemary szerint gyanús az az ember, akinek a kezében egy bárban nincs egy félig kiürült pohár. A férfiak esetében az vagy impotens, vagy nincs pénze fizetni a saját fogyasztását. Rosemary roppant bölcs, és szellemes volt, nem mellesleg gyönyörű és művelt. Egyik hibája, hogy túlságosan szerette a faszt, a másik, hogy mindezért sokszor és gondolkodás nélkül vetette oda a szabadságát. A pénz és a vagyon volt az istene, és anyám szerint ez lett a veszte. Szerintem nem, de ebben a kérdésben soha, egyetlen pillanatra sem értettünk egyet.Anyám számára a húga volt a megtestesült erkölcstelenség, szerintem inkább olyan valaki volt, aki ő mindig is szeretett volna lenni, ha szorult volna belé elég kurázsi és merészség.Rosemary-be szorult, ahogy belém is. Anyám szerint úgy végzem majd mint ő….csak remélni merem, hogy ezt inkább csak hirtelen felindulásból mondja nekem és nem gondolja teljesen komolyan.A nénikémet ugyanis kinyírták.
A bár felhozatala a szokásos, és kifejezetten áldom az eszem, hogy nem februárban jöttem, mint legutóbb amikor New Orleansban a Mardi Gras tulajdonképpen összefújta az összes csupasz-seggű, nincstelen hipsztert a városba, akik mindenhol felbukkantak. Leginkább az olcsó, kölcsönzött elegáns hatásúra tervezett hamisítványokban parádéztak, és csaptak le a pénzes, és tulajdonképpen egy jó kefélésért bármire képes nőkre. Nem állítom, hogy én nem azért voltam akkor ott, de hé…fizetni nem fogok érte.Főleg egy pasinak nem.Nincs nagy tömeg, de azért valóban egész pofás a felhozatal, és magamban fel is jegyzem, hogy a kunkori szempillás kis recepciósnak még toldjam meg a végén a borravalót a tippért, főleg miután kiszúrtam magamnak valakit a tömegből. Szeretek mások számára felesleges köröket futni. Szerintem akkor is hozzátartozik az egészhez, ha a végén csak egy negyedórás dugás lesz a vége.Tudod, ez olyan mint a karácsony: a várakozást élvezed a legjobban. Én legalábbis így vagyok vele.
Aztán persze elfüstöl az egész lehetőség, amikor betangózik a képbe a kis csinoska, aki hát alaposan keresztülhúzza a jól felépített kis számításomat. Pedig már megvolt a faszi, és nem kellett volna két perc és mellémpenderült volna, most azonban csak a hűlt helye, ellenben a nőcskével, aki ott marad a pultnál.Kettőnk közé lököm a mogyoróstálat.Vegyen belőle.Ingyen van, illetve a részéről az ár az, hogy elbaszta a tuti numerámat, de hát….na ja, az életben néha történnek hasonló dolgok. Mondjuk ez nem vigasztal, de túl sok mindent nem tudok csinálni. Most ordítsam le a fejét?Lehet, hogy néha égbekiáltóan tapló vagyok, de azért megvan bennem is valamiféle középszerű jólneveltség.
- Ó ez nem nagylelkűség, szimpla kegy. Néha erre is futja az időmből.Legalábbis annak kapcsán, ami felszabadul ha valaki elcseszi amit másra akartam fordítani.- vonom meg a vállam kirendelve egy újabb kört a kisasszony kontójára.Mondjuk a pultos sem hülye. Érti ő a női csörtét, meg persze azt, hogy annyira én sem vagyok alpári, hogy egy veszett fasz miatt másra hárítsam a felelősséget, így az ital természetesen az én költségem lesz.De a hirtelen feszültséget le kellett valahogy vezetni. Így jött ki.
- Nem tudom. Nem volt még meg, csak a vizuális petting, abból meg elég nehéz felmérni, hogy azon kívül mennyire jól néz ki, vajon rejtőzik a zakó alatt valami olyan is ami a nőknek éppen úgy gyönyört tud okozni, mint az amit a lábai között hord.- nevetem el magam kicsit felhorkanva, és a saját balfaszságomon is morgolódva kicsit, mert ha nem húzom az időt, hanem a lényegre térek a delejező tekintetűvel, akkor most nem egy nővel kortyolgatnám az italomat.Pech.
Mert ugyebár nem csak azzal lehet egy nőt kielégíteni ha tudja hol és mit csináljon vele, hanem azzal is amit még nyújtani tud. Értékben persze. A gazdag faszik ismérve, hogy tisztában van a vagyonával és nem kérkedik vele, kivéve ha kompenzálni akar. Na ott kezdődnek a bajok.
Amikor a kiscsaj a pult vége felé néz, összeakad a tekintetem a két fickóéval. Messziről lerí róluk a középszerűség. Az orromban érzem az olcsó, leginkább diszkontokban vásárolható kölni pacsuliszagát, meg a hajukra kent pomádé letűnt eleganciájának nevetségességét.
- Melyikre gondolsz?- emelem a saját, eddig még érintetlen italom az ajkamhoz, és a pereme felett a bal oldali tag felé nézve emelem meg a szemöldököm. Egy korty az italba, majd lerakom magam elé a pulton a poharat és a lány felé fordulok, neki intézve a szavaimat.
- A bal oldali úgy néz ki, mint egy szabadnapos kóser hentes a williamsburg-i piacról.Látod a pajeszát?- emeltem a kezem a bal fülemhez, ahova diszkréten egy tincset kunkorítottam, és nevetve hajtottam le a fejem, majd innen sandítottam vissza a lányra.
- Mint aki beragadt egy hetvenes években cirkuláló időgépbe. Mondjuk a másik nem rossz. Kicsit Harrison Ford és Angela Lansbury szerelemgyereke, csak a későn kamaszodó fajtából. Tudod, aki még húsz évesen az apja Hustler magazinját nyúzza, és nem veszi észre, hogy a középső oldalon nem cickók, hanem egy Camaro reklám van.- prüszkölve elröhögtem magam, ahogy magam elé képzeltem a dolgot, de egyébként valóban igyekeztem elég szemléletesen leírni a két fickót. Siralmas.
- Amúgy akit elszalasztottam, na talán ő volt a mai napon a hely fénypontja. Leginkább azért, mert nem csak jóképű volt és annnnyáááámm….de tudott nézni, hanem mert azért biztos vagyok benne, hogy lapult ott nála jó pár bankkártya.Ha csak azt veszem alapul, hogy az óra ami a karján volt…na azért legalább két hónapig húzogathatnék és tömögethetnék fogakat, hogy saját erőből összehozzam.- nem mintha rá lennék szorulva, elvégre egy elég jómódú faszi felesége vagyok, de szeretem önálló jogon is felmérni néha a helyzetet, a “mi lenne ha”….gondolatán lavírozva
- A pecsétgyűrűje pedig Lorden-től van.Megismerem a motívumot.Sárkánybuzi az ötvösmester, ráadásul kevés munkát vállal, azt is horror áron.- emeltem fel a jobb kezem és a középső ujjamon ott virított egy darab, szintén sárkányt formázó kis csinosság, benne két rubint kővel a szemének a helyén.Ellopni nem érdemes. Limitált darab, sorszámozott.
Csak nevettem a felvetésén, hogy keressük meg a szépszeműt. Megráztam a fejem és megint magamhoz vettem a poharam, hogy kortyoljak belőle. Jól esett volna mellé egy cigi is, de a faszom, hogy nem lehet rágyújtani már szinte sehol.
- Amúgy Blanche vagyok.- fél karomat a pultra fektettem és felé nyújtottam kecsesen a kacsóm.
- Csakhogy tudd, kinek basztad el élete szerelmének a lehetőségét. De amúgy…boooooldog feleség is vagyok egyben...- emeltem meg a másik kezem is, és ha elfogadta a kézfogást, és elengedte, most a két mutató és középső ujjammal macskakörmöztem egyet a levegőben a “boldog” szónál és el is fintorodtam.
- …a bigámiát meg ebben az államban nem nézik jó szemmel, sőt büntetik. Pedig mennyivel jobb lenne a világ. Egész vagány kis kolónia lenne….mindenki mindenkivel….akárcsak a flowerpower idején…Leeeeeetttt the sunshineeeeee…- ide meg oda billegettem a fejem, ahogy a Hair kultikus betétdalának sorait kornyikáltam meglehetősen hamisan, de az efféle cseppet sem szokott zavarni. Most sem zavart.De a gondolat kifejezetten tetszett.Leginkább azért, mert a magam részéről valószínű sokkal boldogabb lennék, és sokkal szabadabb. Bár az is lehet, hogy csak most gondolom így. Mert még mindig nem találtam meg aki teljesen és totálisan tűzbe hoz. Merthogy Benton Rosewood határozottan egy melléfogás. Immáron hét éve.

Petra & Blanche

Szex nélkül is lehet élni, sőt lehet egészen boldog életet élni, csak éppen kurva unalmas.Persze nem állítom, hogy az én életfelfogásom tökéletes, ahogyan azt sem, hogy mindenkinek bele kellene szambázni egy olyan házasságba, ahol tulajdonképpen csak a pénz és a névvel járó presztízs ami összetart. A szex meg valami ezredik szitokszó, ami néhanap előkerül ha éppen mindkét félnek megfelel. Abban az időben, amikor megismertem Bentont, még alapvetően működött közöttünk a dolog. Franc tudja, hogy az én étvágyam és libidóm volt akkoriban valahol a mérhetetlen és a minimálisan azért jelen van tartományában, vagy Benton volt jobb passzban. Tény azonban, hogy a házasságunk ennyi ideje alatt sem tudtuk azt összehozni, hogy ha már érzelmileg nem sikerült teljesen közös nevezőre jutni - beismerem nem feltétlenül az ő hibájából- akkor legalább az ágyban legyen rendben minden.A lábaim köze azonban képtelen volt felvenni a versenyt a hajnalig tartó telefonos konferenciákkal, a tengerentúli, porlepte oxfordi akcentussal pöffeszkedő üzlet társakkal folytatott több órás, néha a hétvégéken is folytatódó beszélgetésekkel és egyeztetésekkel. Nem tudta felvenni a versenyt az ami én voltam a remek üzleti ajánlatokkal, a tökéletes tervrajzokkal, pofás beruházásokkal, az égig nyúló tömbházak sorával, amely által dagadt a bankszámlánk, az én érdeklődésem a férjem farka iránt meg gyakorlatilag a nulla felé konvergált.
Ha jobban belegondolok, nem tudom mikor kezdődött az egész hanyatlás. Hol jött el az a pont, amikor már magasról szartam az egészre.Arra, hogy akár egy hangyányit tegyek a házasságom felélesztéséért, vagy legalább meglegyen az a kibaszott illúzió, hogy van esély a boldogságra. Elvégre csak részben motivált a pénz….nem vagyok valami elcseszett android, akiben nincs semmiféle érzelem. Nekem is szükségem van erre, csak éppen nem gondoltam, hogy ebben a családban mindenki olyan jeges akár egy turbóra járatott hűtőkamra. Az egész legtetején pedig Constance Rosewood trónol, kopott szőke haját feltupírozva, hogy ne látszódjon, hogy már szinte tarkopasz alatta, a bőre aszott mint a többéves mazsola, csücsöri ajkai közül köpi a mérgezett szavakat. Csak éppen nálam nem talál be egyik sem, és sokszorosan lövöm vissza. Az első perctől gyűlöl. Nem mintha erre nem adtam volna okot, és nem mintha ez engem akár egy kicsit is érdekelne.Szórakoztat, fizikai élvezetet nyújt látni az elnyúló ábrázatát, valahányszor megjelenek a Rosewood rezidencián, minden karácsonykor megrendezett teljes családi ünnepségen egy olyan kihívó öltözetben, hogy a társaság fele a pokolra kíván, a másik fele meg az ágaskodó farkára. És van akinél be is jött a dolog. Imádtam és a mai napig imádom megbecsteleníteni az anyósom otthonának bármely féltve őrzött helyiségét, és a csupasz hátsóm nekinyomódni valamelyik istenverte antik bútornak, vagy akár a selyemtapétának. Persze nem a férjemmel…vagy nem mindig. Benton alapvetően roppant konzervatív. Hogy mégis akkor mi bennünk a közös? Talán az, hogy ő arra a fajta erkölcstelen szabadságra vágyik valahol a lelke mélyén mégis, amelyet néhanap megkap mellettem, én meg a pénzére, amelyet gondolkodás nélkül költhetek. Leszámítva azokat a döccenőket, amikor megpróbálja játszani a domináns férjet, és behúzza a féket. Kis naív! Nekem is megvannak a magam eszközei, amellyel elérem, hogy végül mégis működjön a fekete Amex vagy éppen ne tegye szóvá, ha elutazom arra az időre, amikor ő sem tartózkodik New Yorkban. Nem azért mert annyira unatkoznék, hanem egész egyszerűen nekem is szükségem van arra, hogy távol legyek a várostól.Új élmények, új faszik, új kalandok. Feltöltődés. Méghozzá tripla dózisban.
Persze nem állítom, hogy az efféle kiruccanások mindig és feltétlenül azzal végződnek, hogy valakivel, akinek a keresztnevére is haloványan emlékszem, pedig nagy eséllyel sikoltva üvöltöttem az éjjel többször is, valamelyik hotelszobában végződnek. Néha sikerül hamarabb lerészegednem, vagy egész egyszerűen siralmas a felhozatal, és izgalmasabb nézni még a pultos ténykedését is, akit persze esélytelen felszedni a műszak végén: vagy van nője, vagy buzi.Ritka azonban, hogy bárkivel is a fentebb vázolt lehetőségeket leszámítva beszélgetésbe kezdjek, leginkább akkor nem, ha az illető nő. Sok istentelen és erkölcstelenül izgalmas dologra rávehető vagyok, de a saját térfelem nekem nem pálya.A mai este egyik meglepetése azonban az a kis nőci, aki paravánként libben be közém, és a mai estére kinézett ágymelegítőm közé. Persze nem állítom, hogy olyan fene mód izgalmas arca lett volna, de ha azt veszem alapul, hogy ma este kefélni akartam, méghozzá akkorát, hogy leszakadjon az ég, akkor elmondható, hogy ez igenis elég komoly probléma. Ne szórakozzunk olyan nővel, aki ki van éhezve, és a préda huss, elillan.Vannak még itt férfiak….na ja…de nekem meg vannak igényeim, amelyek a jelenleg fellelhető egyéb hímek tekintetében…elmondható, hogy a keresletem nem találkozik a kínálattal.
Ez a fajta idegállapot az oka, hogy az első nekifutásra adott felhorkanásom zsigerből jön és minden, csak nem kedves.A kolomp felvetésére határozottan bólogatok.
- Ja.Cuki leszel azzal az orbitális cuccal a csöpp nyakadban. Mint egy idült prosztatás nyolcvan éves papa, akinek a bokájáig lóg az egy szem heretasi, amiben az üres lövegeket vonszolja maga után.- emelem a kezem és két ujjam a nyakam előtt csippentve vizuálisan is megtámogatom a mondanivalómat, és activity-vel mutogatom el mire is gondolok a csengő és a herezacskó párhuzamát tekintve. Mondjuk így első nekifutásra tetszik a nő, hogy nem elnézést kérve visszakozott, hanem felvette a kesztyűt.  Végül a felajánlott hím díszpéldányt kellő verbális lealázással inkább elutasítom, és megvonva a vállaim, ajkaim lebiggyesztve vele együtt nevetem el magam.
- Na látod, ebben van valami.De nézz szét! Szerinted ezen a helyen van VIP részleg? Mármint elég jól felszerelt, és nem a legalja redneck népség fordul meg errefelé…de őszintén. Ahol azt írják ki a wc fölé, hogy vizelde….na abból a helyből azért nem nézek ki többet pár középszerű tagnál. Mondjuk jogosan vetődik fel a kérdés, hogy akkor mégis miért egy ilyen helyen vetem ki a hálómat? Nos…mondjuk úgy, hogy rögtönöztem.- adom meg a választ egy el sem hangzott kérdésre, bár az ilyen helyzetekben az ilyesmi nem sűrűn szokott zavarni, ahogyan most sem.
Mosolyogva fogok kezet vele és az jut eszembe, hogy valamiért a neve hallatán óhatatlanul a Breakfast at Tiffanny’s jut eszembe….moonriver….bassza meg, dallamtapadásom van.
- Holly…nem sok Holly nevű ismerősöm van. Mondjuk úgy hogy az utolsó Holly, aki megmaradt az emlékezetemben a filmvászonról penderült elő. Holly Golightly. Megvan a film?Sosem értettem miről szól igazán, csak egy nagyvárosi roadmovie, de valamiért állandóan megnéztem. Mindegy.- legyintek, mert a tököm sem tudja minek kezdtem bele az értekezésbe a filmről, mikor olyan kurvára lényegtelen.
Ahogy azt sem tudom megmondani, hogy mi a picsának beszélek a rohadó állapotban leledző házasságomról. Talán mert jól esik csak úgy szarkasztikusan kiadni magamból egy vadidegennek, akiről egyelőre még nem tudom eldönteni, hogy hova pakoljam: szimpatikus vagy ahogy a legtöbb nő, kiborítóan idegesítő, és pár percen belül szabadulni akarok majd ettől a fecsegéstől. Még mielőtt azonban dűlőre jutnék ebben a gondolatomban, olyasmit kérdez, ami egy másodpercre megakaszt. A kezem, amelybe az italos poharamat ragadtam meg, egy pillanatra megáll a kezemben, éppen csak az ajkaim előtt, és a vállam felett, enyhén oldalra fordulva sandítok Holly-ra.Szétnyílnak az ajkaim, és enyhe fuvallattal távozik a pár másodpercig benn tartott levegő. Lassú, szélesedő rókavigyor jelenik meg az arcomon, majd lehunyom a szemeim, a könyökömön támaszkodom, a poharat enyhén megemelem, és lehajtom a fejem, néhányszor megcsóválva azt. Mikor újra felemelem, akkor csak nézem a lányt ott mellettem a pultnál, és arra gondolok, hogy bizony az életben nincsenek véletlenek.
- Határok? Mik azok a határok?- vonom fel a szemöldököm néhányszor cinkosan, majd kacsintok rá egyet, végül bevégzem az elkezdett mozdulatot és az italomba kortyolok.A kérdés két okból hangozhatott el: vagy egy hozzám hasonló kis könnyed vadásszal akadtam össze, vagy olyannal, aki számára ott kezdődik az igazi izgalom, ahol az enyém véget ér. Vajon Holly az a kategória, akire ösztönből gondolok, vagy csupán csőbe akar húzni az efféle kérdéssel?
- Jogosan merül fel bennem is a kérdés, hogy nálad elmosódnak azok a határok, vagy egyáltalán léteznek?Mondd csak Holly! Ma este pár italra, egy faszi felhajtására csípted ki magad, és indultál neki az éjszakának, vagy valami egészen más is vezette a virgácsaidat?Egy nő egy bárban egyedül éjjel két dolgot jelent: vagy túl van valakin, vagy túl akar lenni valakin…vagy….?- hagyom fenn a hangsúlyt szándékosan nagyon enyhén felé fordítva a felső testem, mellyel azt sugallom, hogy most már valóban érdekel a válasza. A közben felbukkanó pultostól pedig egy karikát kérek valami erősebből, mert a korábbiakat figyelembe véve azt hiszem érdekes kis beszélgetésnek nézek elébe. Remélhetőleg….