Hosszú napokat, még annál is hosszabb estéket ült a felesége kívánalmait nézegetve papíron, terven, idő szerinti ütemezésen, de a lista hosszúra sikerült, a felsoroltak pedig néhány ponton messzebb nem is állhattak volna egymástól. Mivel fontos számára, hogy mindig ő irányítson, és lehetőleg mindent, ezt a feladatot sem adta volna ki a kezéből, ha végül nem jut arra, hogy csak az elkerülhetetlent akarja ezzel Viviana nagy valószínűséggel húzni, úgyhogy a megfelelő mederbe terelte azokat a vizeket, amikről szeretné, ha messzire folynának végre.
Alessandro régi jó barátja, így a hívására azonnal az egyik legjobb ingatlanosát kapta meg - állítólag, mert tudja róla, hogy sokszor a beszéd több, mint a mögötte lévő értékek, de Fabrizzio-t ez egészen addig nem zavarja, amíg a megfelelő "kiszolgálásban" lehet része. Az, hogy Alessandro sokszor inkább füst, még láng, az nem jelenti azt, hogy akik nekik dolgoznak hasonlóak lennének, ő pedig, bár a hibákat nem szereti, senkiből nem nézi ki előzetesen a képességeit. Van, amiben előítéletes, de ez ritkán esik meg olyan esetekben, mint amilyen a mai is.
Nem kapott előzetes telefont vagy bejelentkezést a hölgytől, de már így is rendelkezik információkkal róla; Alessandro másik tulajdonsága ugyanis is az, hogy folyamatosan jár a szája, sokszor értékes információkkal szolgálva, de ez ahhoz képest az elenyésző rész, mennyit képes pofázni teljesen feleslegesen. Megvan a bája annak, hogyan viseli mindenki a rengeteg fölösleges információt tőle, hiszen sosem lehet tudni, mikor dobja le az atombombát, és azzal még Fabrizzio is egyetért, hogy azokra megéri várni. Nem tudja, hova sorolja a hölgyről kapottakat viszont, hiszen Pellegrini legidősebb fia számára még mindig egy kisfiú, és ha csak ebből indul ki, akkor Alessandro vagy hazudott azt illetően, hogy a legjobbat kapja a lehetetlen küldetés teljesítéséhez, vagy Tizike bőven a saját szintje fölé lőtt ezúttal. Ha túl akarná elemezni a helyzetet akkor mindkét lehetőségben van pozitív és negatív oldal is, de ahhoz túl sok minden nyomja az elméjét, hogy ilyen mélységekben érdeklődést mutasson a hallottak iránt. Így első ízben nem gondolná atombombának, hogy Pellegrini nője vezeti körbe a nápolyi vidéken, hogy a felesége kedvére tegyenek, valószínűleg nem utoljára.
Gondolja ezt mindaddig, amíg le nem parkol az első ház kapuja előtt, és mivel a hölgyön kívül, aki előtte várja senki mást nem lát, valószínűleg Patriziával van dolga azonnal. A vonásai nem mutatnak semmit profizmuson kívül, a gondolatai azonban megállapítják, Alessandro mégiscsak atombombát dobott elé, csak nem úgy, ahogy azt eredendően gondolták volna.
Illetve ki tudja, annál az embernél szeszélyesebbel még nem találkozott.
Ez némileg változtat a hozzáállásán, mert a végtelenül komoly, csak üzletre koncentráló énje szépen visszavonulót fúj, és a megnyerő oldala ugrik a helyére, ahogy kiszáll a ferrariból, és elindul a hölgy felé.
- Szép jó napot, Patrizia, ha nem tévedek. - És örül, hogy a találkozót négyszemközt ejthetik meg először, hiszen a megnyerő vigyorának mindig és minden körülmények között célja van, a környezete ezt pedig már ismeri. A másik azonban még nem, így nem vádolhatja azzal, hogy érdeklődést mutatna pusztán abból, amilyen szélesen vigyorog most rá.
- Fabrizzio Deluca, örvendek. - Nyújtja a kezét egy határozott kézrázásra, és bár a neveltetése kézcsókot várna el tőle, azt a másik kapcsolati állapotára való tekintettel nem erőlteti. Most még.
- Mehetünk? - Nyújtja a karját a kapu felé, aztán egy lépéssel közelebb kerülve hozzá nyitja is a másiknak, hogy be tudjon rajta lépni, aztán ő is megy utána, igyekezve úgy megnézni magának az alakját, hogy véletlenül se legyen semmi feltűnő a gesztusban. Aztán már csupa fül azt illetően, Viviana mennyi igényét képes az ingatlan kielégíteni, amit most készülnek megnézni.

A helyzetet ő maga is próbának titulálja, mégsem gondolja, hogy ez az újdonsült ingatlanosának szólna; Viviana az ő türelmével játszik, pedig ennyi év után biztosan jól tudja, hol húzódik ez a határ, és mik a következményei annak, ha bárki átlépi őket. A szerencséje az, hogy a kemény külső mögött Fabrizzio vajszívvel rendelkezik az arra érdemesek felé, a tisztelet pedig az elmúlt huszonöt évet érintően nem tűnik el egyik napról a másikra. Tehát Viviana annak a tudatában készül bolondot csinálni belőle, hogy tudja, a kérései teljesíthetetlenek, Fabrizzio mégis megpróbál majd még utoljára a kedvében járni.
Ilyen társasággal már fele annyira sem gondolja időpazarlásnak a háznézést, és ha Patriziaval közösen kell nyolcvan helyre utazniuk a Nápolyt körülvevő vidéken, nem fogja húzni a száját egy percig sem. Magát a gondolatot érdekesnek találja, hiszen ő mindig a hűségéről, meg a patyolat házasságáról volt híres, és ha meg is nézett óvatosan más nőket, érdeklődésig sosem hagyott egyetlen beszélgetést sem fajulni, egyik fél részéről sem. Elég szigorú tud lenni ahhoz, hogy bárki kedvét elvegye saját magától, pillanatok alatt, akkor is, ha az valójában nem ő, csak a neveltetése, és sokan inkább azt ismerik, milyen egy Deluca elsőszülött, nem azt, hogy milyen Fabrizzio maga.
- Viviana elfoglalt, így hozzá nem lesz szerencsénk. - Csatol vissza a szavaival a másiknak, és semmilyen felhangot nem lehet felfedezni a kijelentésében; nem boldog, ahogy nem is szomorú emiatt, ez csak egy tény, ami belőle már keveset vált ki. Olyan férfi ő, aki könnyedén kapcsolja az érzelmeit ki és be, így sosem okoztak neki különösebb problémát; amikor szerető apa és férj kellett legyen, akkor az volt, amikor kegyetlen maffiaférfi, akkor meg az. Szereti pontosan azt hozni, amit elvárnak tőle, most viszont már semmi nem kéri, hogy Vivianáról szeretetteljesen beszéljen. Így inkább sehogy sem fog.
Akármi is szüli az érdeklődés gondolatát egyébként éppen most, éppen a másikkal ebből viszonylag hamar kizökken, amikor a telefonja megszólal a másiknak. Nem veszi magára a dolgot, mert amikor egy zaklatott, érezhetően gyermeki hang kívánja el tőle a nő figyelmét, meg tudja érteni. Van neki három, a nevelésükben és gondozásukban maximálisan részt vett, és olyan üzletágat választott magának, ami nem rabolja el minden idejét a családjától. A maffiában betöltött szerepe pedig most lesz majd a legfontosabb valaha, de a gyermekei úgy nőttek fel, hogy tudták, milyen egy apa. Abban reménykedhet csak, hogy jó apaként emlékeznek majd rá később.
- Csak tessék.- Mutat egy akármilyen irányba, nem is lényeges, ezzel jelezve, hogy a tér a nőé, ő pedig néhány szót követően hagyja magára, hogy bármi is a felmerült probléma, oldja meg nyugodtan. Mindig a gyermekek lesznek a gyenge pontjai ilyen téren, és mindig velük lehet a legkönnyebben megnyugtatni, ha korábban kihozták a sodrából, ezt a felesége gyakorta alkalmazta, ha konfliktus történt közöttük. Akkora családja van, hogy érdekes lenne, ha nem szeretné a gyerekeket, és amennyire ők is szeretik Fabrizziot, egy-egy családi esemény alkalmával minden végtagján általában lóg egy a fiatalabb generációkból.
Nem veszi el azonban a lehetőséget a másiktól arra, hogy megfelelően körbevezesse majd; az érdeklődése, attól függetlenül, mi az oka a háznézésnek ugyanolyan lelkes, mintha valami pozitívabb végkifejlet végett nézné az ingatlant. Fontos számára, hogy Viviana jól éljen, az meg, hogy most bele kellett mennie a játékba annak érdekében, hogy nyugodtan, a felesége feltételeinek megfelelően menjenek szét, Fabrizzio dolga.
Éppen az ajtó felé fejezi be az első megtett kört a villaszerű épületben, amikor Patrizia is végez a telefonnal, és bár reméli, hogy minden rendben, azért örül annak, hogy most már övé a nő figyelme. Régen látott ennyire szép hölgyet, ezt nem esik nehezére bevallani magának, de sok férfival ellentétben a szépség neki édeskevés.
- Remélem minden rendben van.- Nem fog belemenni a részletekbe, meg abba, hogy esetleg mit hallott, hiszen semmi köze nincsen hozzá. Csak szerette volna együttérzését kifejezni a szülősors végett, ami kettejükben ezek szerint közös.
- Amikor nagyobbak, akkor sem egyszerűbb velük, csak mindig átalakul kornak megfelelően. - Teszi hozzá mosolyogva, hiszen a részleteket nem ismeri, és nem is kell ismernie ahhoz, hogy csevegést kezdeményezzen kettejük között. A családról pedig bármikor és bármeddig szívesen beszélne, még akkor is, ha egy hosszú korszak végére ért éppen, teljesen váratlanul.
- Tudom, hogy a feleségem elvárásai kissé.. Soknak tűnnek, így nem szeretném, ha rágörcsölne. Biztosan le tudja egyszerűsíteni fejben a kéréseket, illetve látja, mi a megvalósítható. Én biztosan nem kérek semmiféle boszorkányságot Öntől, úgyhogy nem kell lehetetlent varázsolni. - Mondja a megnyerő mosolyával, amit most az üzletember képével ötvöz, amikor finoman igyekszik jelezni, hogy a családi elmebajban a másiknak semmiféleképp nem kell részt vennie. A boszorkányságot némileg az érdeklődésének is szánja, de erről meg Patriziának nem kell tudnia.  

Beletelt néhány évébe, amíg kiismerte azt a közeget, amibe született, ahol felnőtt, és aminek a mai napig tökéletes közelségből a tagja, és ennek hála tudja, mennyire óvatosan kell kezelni minden olyan információt, amiről az ember nem akarja, hogy minden jött ment alak tudjon róla. Mert Nápoly a benne élő összes gazdag, a közeg tagjának mondott, de igazából az ő üzleteiken nyerészkedő tagjával ilyen, és futótűzként terjed benne bármi, ami csak egy kicsit is felrázza a megszokottat, vagy a gyakorta unalmast. Mert néha, ha nem generálnak maguknak témát, akkor konkrétan semmi sem történik.
Viszont éppen ezért óvatosan kellett megközelíteni a házvásárlás témáját; meglehet Viviana már csak azért is intézte volna magának akármilyen más esetben, hogy esetleg a végső vételárral, vagy az elhelyezkedéssel kergesse őt az őrületbe, de ezt csak és kizárólag Fabrizzio kezébe lehetett végül adni, hogy ne keltsen feltűnést, és ne menjen annak híre, hogy Viviana maga akar ingatlant vásárolni. Így volt a megbízó ő, hiszen a végső vevő is a felesége lesz, de Fabrizzio intézi, mert a közeg úgy tudja, közösen akarnak tovább terjeszkedni a vidéken, mert a nápolyi villa, és vidéki szőlős már túlnőtte a családjuk, meg az igényeik méretét. Az igazság viszont az, hogy a szőlőst akkor sem adná a feleségének, ha az élete múlna rajta, és erre vannak indokai, amiket remekül és bármikor alá tud támasztani mindennel, amivel szükséges.
Rendkívül ellenére van egyébként, hogy bohócot játsszon, sőt, ne hagyja a feleségének, hogy maga tegye ezt meg a szinte felfoghatatlan kéréseivel, de itt van és megteszi, mert mindketten érdemelnek ennyit, főleg ennyi év után.
Lehet más esetben egyébként magára venné, amíg egy üzleti tranzakciót megelőzően ilyen sokáig hagyják magára, azonban hónapok óta szokatlanul sok gondolattal van tele az elméje, amelyek akkor is bőven lefoglalják, amikor mondjuk sokkal fontosabb dolgokkal kellene foglalkoznia. Nem is kell messzire menni, hogy ezt megértse az ember, hiszen olyan egyszerű dolgokról van szó, mint az evés és az alvás, és bár szomorúságot már egy ideje nem érez a kialakult helyzet miatt, semmiképp sem gondolja szerencsésnek, amilyen irányt vett az élete.
Az űrt a fejében hamar kitölti még gondolatokkal a másik, amikor visszaérkezik, és viszonylag rövidre zárják a család témáját. Érthető, elsősorban pénzügyi jellegű kapcsolat kell, hogy legyen közte, meg Patrizia között, az pedig egy teljesen más téma, amire jelenleg gondol. És azt elég sokféleképpen teszi jelenleg.
Lehet emiatt érinti váratlanul az a néhány szó, amit elég bátran ejt ki az ajkain a másik, neki meg valahogy az az első reakciója, hogy elvigyorodjon, sőt, meg kell állnia egy nevetést, mert nem akar a feleségével szemben akkor sem tiszteletlen lenni, ha egyébként a kérései végett megérdemelné a nevetést tőle. Vivianának biztosan megvannak az indokai, neki pedig nem tiszte olyasmit firtatni, amit a másik nem akar önként megosztani vele.
Már éppen mondana valamit, amikor a helyzet már-már komikussá fordul a leejtett mappával és a szétszóródó papírokkal, amiben a róluk összeszedett információk lehetnek. És mivel komikus az egész, őt szórakoztatja is, ezért továbbra is vigyorogva guggol le a másik elé, és segít neki összeszedni a papírokat. Saját tapasztalatból tudja, hogy sokkal rosszabb ebben a helyzetben, ha valaki még segít is azt rendbe tenni, de őt úriembernek nevelték az öregek, ebből pedig sosem tudna alább adni.
- A helyzet az, hogy osztom a véleményét, valószínűleg üzletileg is egy sokkal megfontoltabb döntés lenne hosszútávon. - Nem néz a másikra, hanem a papírokra fixálódik a tekintete, amiket az egyik kezével felvesz, a másikkal pedig gyűjt. A gondolatot egyelőre nem folytatja, csak felemelkedik, amikor már minden lap valamelyikőjüknél van, és nyújtja a másiknak a szabad kezét, hogy felsegítse a talpára. Ha elfogadja és ez megtörténik, utána folytatja csak, amit elkezdett.
- Viszont időnk az most sajnos nincsen. Legalábbis nem annyi, amit egy építkezés jelentene.- Fabrizzio legalábbis ebbe már biztosan nem menne bele, akkor sem, ha maga Viviana hozakodna vele elő esetleg holnap, levéve a terhet a férje válláról azzal, hogy nem kell bohóckodnia a nápolyi vidéken. De ez még így is sokkal gyorsabban éri el azt, amit látszólag mindketten akarnak, mint bármilyen más alternatíva, és legalább a távolságot így Fabrizzio fogja tudni megszabni kettejük között, valószínűleg az életük hátralévő részére.
Végül átnyújtja a lapokat a másiknak, és ekkora találja meg igazán a barna szempárt, amit még nem is nézett meg magának úgy igazán. Most biztosan megteszi. - Mit gondol, kezdhetjük? - És természetesen a körútra gondol a villa falai között, hiszen arról még fogalma sem lehet, mi kezdődik itt pontosan.

Próbálja magában megfejteni, amikor még guggolva igyekszik segíteni összeszedni a lapokat, hogy vajon miért nem a harag az első, amivel válaszol a kicsit szabadosan megfogalmazott véleményére a másiknak. Korábban biztosan megfeszült izmokkal és szigorral felelt volna, ha a családján valaki élcelődik, de úgy tűnik, mostanra a józan esze és az általa diktált racionalitás már erősebb, mint az a vakító szeretet, amit Viviana iránt érzett még nem is olyan régen. Sosem mondaná, hogy ez néhány hónap alatt ilyen gyorsan tovaszállt, inkább csak elrakta egy olyan mély pontra, ahonnan még a leggyengébb pillanatában sem lenne lehetősége újra előhúzni, sem mint fegyvert, sem mint eszközt. Nincs erre még magyarázata, de nagyon gyorsan forognak körülötte az események, ő meg azt mutatja, amit mindenki elvár tőle.
- Nem kell foglalkoznia ezzel. Igaza van, mindegy, ki mit szeretne gondolni a dologról. - És bár a megnyerő attitűd nem mozdul a bőréről, van némi elrévedés mélyebb gondolatok irányába a részéről, amit főleg a különös barna szemein lehet felfedezni, ahogy most először mélyebben igyekszik belelátni a másikba. Nincsen ezzel semmilyen célja, nem tervezget előre semmit, csak megéli a pillanatot úgy, ahogy igazából neki soha nem volt szabad. Húsz éves kora óta szemellenzőt hordott, és a világ egészen más színben mutat, mióta ezt szinte erővel tépte le róla az, akinek a legjobban kellett volna örülnie, amiért viseli. Semmilyen tétovázás nincsen sem mozdulatban, sem a hangjában, mégis új neki a helyzet, mert most először felfigyelt egy másik nőre, az meg a sors iróniája, ki is ez a nő valójában.
- Remélhetőleg. - Mondja egy sokat sejtető mosollyal, amibe könnyűszerrel lehetne bármit belelátni, ő viszont az az alkat, aki soha nem magyarázza azt, mit miért tesz és hogyan csinál. A környezete vagy érti őt, és megtanul olvasni benne, vagy örökre rejtély marad mások előtt, hiszen az egyetlen érzelem, ami összetéveszthetetlenül árad a férfiből, az a harag, de az nagyon ritkán üti fel a fejét, hiszen egy higgadt, magát maximálisan kontrollálni képes személyről van szó.
Nem is annyira a térre figyel a másik körbevezetése során, legyen az bármilyen fontos jelenleg, hanem arra, mennyire a lényegi részeket ragadja ki Patrizia a helyből. Már felütötte a fejét a gondolat Fabrizzio elméjében, hogy mennyire helyezkedhet el a másik közel ehhez a közeghez, hiszen normálisnak tűnik, nem olyasvalakinek, aki az üzleti kapcsolatokra vagy az azokban rejlő pénzekre utazna. Tehát belsősnek kell lennie, de mivel nem a nagy családok közül való, csak talán házasodni készül egybe, érdekes lenne számára arról társalogni, hogyan került egyáltalán kapcsolatba olyan emberekkel, mint amilyen ő maga. A hölgyek ugyanis a morális mércéjüket ritkán teszik alább, hacsak nem abban nevelkedtek, amiben a közeg nő tagjai is tették.
Zavarja, amiért a gondolatai ennyire elviszik a másikkal kapcsolatban, hiszen ha érdeklődik is az irányában, az nem szülhetne ilyen fokú kíváncsiságot, mert semmi köze a lényéhez, meg a kapcsolataihoz, ő pedig nem az a Deluca, aki minden információt magába szív, és úgy veti a lapokat ennek hála, ahogy senki más nem képes rá közülük. Fabrizzio az a Deluca, akinek most elemeznie kellene az ingatlant addig, amíg egy oldalnyi pro és kontra nem születik meg a fejében, ezt a látogatás végén összegeznie kellene a másiknak addig, amíg azt Patrizia meg nem unja, és mehetnek egy másik napon tovább. De nem egészen ez történik.
- A kertre lennék kíváncsi. - Mondja végül, pedig nem célja kizökkenteni semmiféle ritmusból vagy sorrendből a másikat, egyszerűen csak, mivel nem tud a lényegre koncentrálni, nem akarja megerőszakolni az agyát. Jobban zavarná, ha úgy nem készülne el ez a pro és kontra lista, ha megnézne mindent és közben meg sem próbálná összegezni.
- A feleségem kevés időt tölt a négy fal között. Neki fontosabb a terasz, és az, hogy a reggeli kávéját milyen kilátással tudja kísérni. - Teszi hozzá, hogy érthető is legyen, és bár nem hazudik, azért fele olyan alapos nincs jelenleg, mint nagy átlagban lenni szokott.

Észreveszi, mit vált ki a másikból, és igazából foglalkoznia sem kellene vele, sőt, említésre sem lenne érdemes egy olyan helyzetben, ami normálisnak mondható. Nem tudja, hol csúszott ez meg, de tetszik neki a reakció, és igazából arra számít, hogy a következő alkalommal ez a furcsa helyzet már majd nem lesz jelen, addig meg, miért ne élvezhetné egy szép nő társaságát, akinek üzlettel tud majd idővel szolgálni, ha Viviana végre késznek érzi majd magát arra, hogy már másik házban hajtsák álomra a fejüket mindketten. Mert Fabrizzio úgy gondolja, ez erről szólhat, különben az érdekes, néhol lehetetlen, máshol komikus részletek nem is léteznének valójában.
Úgyhogy megteszi azt a szívességet neki, hogy az ő fejével gondolkozik, ami ennyi év után nem esik egyáltalán nehezére, sőt. Pontosan ezért választja végül a kertet és a teraszt, mert tudja, hogy Vivianát sem az ingatlan tájolása, sem a fürdőszobák száma, de még a konyha mérete sem izgatja igazán, hiszen világéletében ugyanúgy kiszolgálták őt is, ahogyan Fabrizziot, és nem is rejtette sosem véka alá, hogy nem szeret főzni vagy sütni. Vivianát mindig a látvány nyűgözte le, a belső térrel pedig nincsen gond ilyen téren, a kert viszont kérdéses.
Hallgatja a másikat, és jól figyel, még ha a tekintete miatt nézelődés közben úgy is tűnhet, mintha egészen máshol járna. Járna ő szívesen, de most ez a dolga, ő pedig sosem tesz le semmilyen terhet azért, mert túl nehéz lenne, vagy mert nincsen kedve vele foglalkozni. Tudja, hogy ha a felesége nem is dicséri majd meg a választásért, bízik benne és tisztában van vele, hogy tökéletesen fog választani.
Végül néhány lépéssel lemarad a nő mögött, aki még mindig sorolja a pozitív aspektusait az eladandó háznak, és miért is ne tenné, hiszen ez a dolga. Ő viszont a tájat nézi, meg azt próbálja megfejteni magában, hogy pontosan milyen érzést is vált ki belőle, amit lát. Nem ezen a vidéken nőtt fel, Fabrizzio törzsgyökeres nápolyi, de nagyon a szívéhez nőtt a mediterrán építészet meg a gyümölcsösök és szőlősök, amik már jó néhány éve körbeveszik.
- Jártas a vidéken, Ms. Ferrara? - Kérdezi, ahogy elszakad a tekintete a tájtól, és megkeresi magának vele a másikat néhány lépéssel odébb. Azt sem tudja, hogy mondat közepén szakította-e a félbe, és még csak nem is jelezni szeretné, hogy hagyja abba a beszédet, csak irányt mutatni azzal kapcsolatban, mit keresnek.
- Tizenöt éve költöztünk a szőlősbe nem olyan messze innen, tudja. Akkor még hiányzott a város, meg az ottani nyüzsgés, aztán hamar rá kellett jönnöm, hogy mennyivel autentikusabb minden, ha az ember kilép a kövek közül, és kiszabadul a természetbe. - Pedig nem szokása cseverészni, legalábbis nem olyanokkal, akiket nem kedvel. Patriziát nincsen még oka kedvelni, így a biztosra kellene játszania, ami általában a hallgatás, meg a merev figyelem, valami mégis arra készteti, hogy beszéljen. Nem a terasz méretéről, a kövek számáról, a bútorok elhelyezkedéséről, meg arról, hogy itt a medence túl kicsi lesz, hanem arról, amit keres. És ezúttal nem magának.
- Látja ezt? - Néz vissza a tájra, aztán ingatni kezdi a fejét, ezzel jelezve, hogy nem találták meg elsőre a tökéleteset, de azzal, amilyen irányt mutat, lehet másodikra ez majd sikerül. Aztán igazából azt sem bánná, ha húsz ingatlan múlva is még élvezhetné a másik jelenlétét maga mellett.
- Nem lehet jól belátni az egész vidéket. Olyasmit keressünk, ami magasabban fekszik, mégis rejtve marad a kíváncsi szemek elől. - És miközben befejezi a gondolatot, közelebb lép a másikhoz, ezúttal megint mosolyogva, maga sem tudja, miért. - És persze megfelel Mrs. Deluca érdekes igényeinek is. - Nem teszi hozzá már, hogy nem az összesnek, hiszen ezt már jelezte, és nem szokása megismételnie önmagát.

Nem szándékosan zavarja össze a másikat, és még csak nem is kitolni szeretne vele, vagy plusz munkát adni, csak némileg a kezébe veszi az irányítást, és teszi ezt akkor, amikor a leginkább úgy érzi, megteheti. A felesége nem fog kérdezősködni az ingatlanokat illetően, hiszen most az ő dolga, hogy a szerinte legjobb választást prezentálja számára, ő pedig nem azokban a részletekben kíván elveszni, amit figyelemelterelésnek és időhúzásnak gondol, hanem megfordítja a dolgokat, és a lényeget akarja megfogni. Ezt Patriziának nem kell értenie, és ha Alessandro igazat szólt, a legjobbnak egy száznyolcvan fokos fordulat sem okozhat különösebb fejtörést.
Akár mellé is lőhetne majd azzal, hogy pontosan azt az érzést keresi, ami a mostani otthonukban is annyira jelen van, de ha nem egy arcba tolt, teljesen egyértelmű részletként jelenik ez meg majd az ingatlan egészében, akkor Viviana nem fogja azonnal észrevenni, hogy mit is csinált. Csak nyerni fog anélkül, hogy azt elismernék, de ez ezen a ponton neki már egyébként mindegy.
- A sok részletben el lehet veszni. Hiszek benne, hogy a lényeget a férfi dolga kiemelni. - Nem fog minden hölgyet megvádolni azzal, hogy bonyolultak, de az érzelmeiknek hála biztosan egy fokkal jobban azok, mint a férjeik. Ő hisz a tradíciókban és abban, hogy vezetni, végső döntést meghozni, és terelni az ő dolga, és ezt nem fogja egykönnyen kiadni a kezéből. Az meg, hogy ezt a gondolatot megosztja a másikkal annak köszönhető, hogy talán az ellentét összezavaró lehet a két fél között, még sem annyira bonyolult megérteni, miért alakulhatott így az egész.
- Tökéletes, köszönöm. - Válaszolja végül egy bólintással, és összeérinti a kezét tenyerét, mintha ezzel a gesztussal tenne egyszerre pontot a megbeszéltek végére, és fejezné ki a lelkesedését az új irány végett. Valóban több értelmét látja már a háznézésnek így, hogy leegyszerűsítette maguknak a fontos részleteket, mondjuk őszintén nem bánná, hogyha a Viviana okozta káoszban kellene több időt együtt tölteni a másikkal.
De nem is szomorú most, hogy távozni kényszerül, hanem csak előzékenyen maga elé ereszti a nőt, és megállja, hogy megint végignézzen rajta, hiszen a sorsot nem szokása kísérteni, és minél többször ismétel bárki olyat, amit el akar rejteni, annál nagyobb az esélye annak, hogy az végül napvilágot lát. Ő sokkal megfontoltabb annál, minthogy ilyenbe csússzon rögtön az elején.
Kint a kapu előtt ismét nyújtja a kezét a búcsú miatt, és ha Patrizia elfogadja, még egyszer elvigyorodik a másik társaságában.
- Ms. Ferrara, őszintén örültem. Várom a hívását. - Jobban, mint valószínűleg kellene, ezért sem nyújtja hosszúra az elköszönést, csak ismét bólint egyet, megpecsételve a találkozást, aztán elindul a Ferrarihoz, hogy a borászat felé vegye az irányt, ahol a következő dolga a mai napon érni fogja.

A kocsiba ülve gyújtást ad a Ferrarira, hogy a benne lévő légkondi tudjon hűteni valamennyit a testén, aztán kigombolja az ingén a legfelső gombot is; Fabrizzio szereti az olasz nyarakat, de néha azért neki is jólesik lehűlni, főleg az iménti gondolatok után, amik egészen váratlanul érték a másikkal kapcsolatban. Nem tervez itt időzni egyébként, mert neki a dolga a házakkal mára ennyi volt, és még csak azt sem mondhatná, hogy a rövid találkozó a részéről szándékos és így tervezett volt, amivel a saját idejét is húzhatja, hogy ne kelljen vele néhány napig foglalkoznia, hiszen ez nem igaz. Felveszi a napszemüvegét, és már a váltón a keze, hogy sebességbe tegye a kocsit és kitolasson a kapu elől a bekötőútra, amikor Patrizia nemes nőiességgel belerúg az autója oldalába.
Néhány lélegzetvétel erejéig megengedi magának, hogy időzzön a szeme a másikon, és igazából meglepően sok erőre van szüksége ahhoz, hogy ne kezdjen el nevetni. Nem a nőn, csak azon, ahogy egy érzelmes lény lekezeli a helyzetet, amibe egészen egyértelműen került. Őt mindig mulattatták a nők dolgai, sőt, kifejezetten szereti őket emiatt, az persze más, hogy igazán szeretni egész életében eddig csak egyet szeretett, és el sem tudná képzelni egyelőre, hogy ez mással is így legyen; attól még szórakoztathatja az, amit lát, és amint túl ezen a kis kilengésen, már nyitja is a Ferrari ajtaját, hogy kiszálljon a hőségbe, és a másik segítségére siessen.
- Szerintem nem így indul. - Jegyzi meg először fa arccal, amikor odaér a másikhoz, miközben leveszi a szemüvegét, és az ingébe tűzi elől, pontosan a kioldott gombnak a helyére. Persze nem akarja őt kellemetlen helyzetbe hozni, és biztosan oda tudott volna figyelni arra, hogy ezt a gondolatot a saját szórakoztatására megtartsa magának, de egyszerűen nem akarta.
- Jön segítség? - Kérdezi már vigyorogva, mert teljes faarccal ő sem bírja a helyzetet, viszont tolakodó sem akar lenni a személyével, és ha segítenek a másikon, akkor legfeljebb megvárja illedelmesen, amíg a segítség megérkezik, és utána megy csak a dolgára. Lehet ez egy félóra, lehet egy óra is, de őszintén megtenné, mert ilyen melegben biztosan nem hagyja a másikat az út szélén, akkor sem, ha vissza tudna menni a villába, és megoldani azt, hogy ne süljön meg a szikrázó napsütés kellős közepén.
- Nem a városba készültem, de szívesen elviszem, ha nagy a gond. - Szerelni, ha tudna sem állna most neki, mert szép inget visel, és üzleti partnerek várják az érkezését a borászatban. Amúgy sem olyan fajta, aki ne mással akarná megoldani a hasonló problémákat, pedig a legtöbb ház körüli dologban jártas, és a kocsik sem állnak tőle emiatt messze.

Meglehet ez az a pont, ahol az egész találkozó kezdené a nevetséges szintet megütni, valamiért mégsem negatív érzésekkel társítja a történteket, inkább csak szórakoztatja a bakik sora, ami megesik ezzel a nővel. Először az illetlen elszólás, után a mindenfelé szálló mappa papírjai, most pedig a nőies megoldás, ami szerint egy rúgás bebikázhatja a magát megadó járművet a közel negyven fokban.
Patrizia reakciója ezúttal halk nevetést vált ki belőle, ami rá egyáltalán nem jellemző; nem szokott ennyire látványosan mulatni, sem másokon, sem egyébként, úgyhogy ez ugyanúgy új a számára, mint az, hogy korábban érdeklődést vélt magában felfedezni eziránt a nő iránt. Persze az illem nem ennek szól, és ha lenne beleszólása az univerzum ügyes-bajos dolgaiba, akkor inkább hagyná mindkettőjük napját a saját ütemében tovább haladni, mintsem, hogy ilyesmivel érje el, hogy tovább legyenek egymás társaságában. Látszólag ennek a nő amúgy sem örül.
Ennek ellenére arra számít, hogy elfogadja a nyújtott kezet a másik, és egy kisebb kitérővel folytatódik a napja; nem esne nehezére tenni egy kört a vidéken, hogy aztán Nápolyból induljon tovább a borászatba, úgy sem várják pontos időpontra, mert azt Fabrizzio ritkán tudja az üzleti partnereinek megmondani. Nincs is ellenükre, mert királyi a kiszolgálás, amiben a férfi távollétében részesítik őket, ő meg így játszhat a saját idejével úgy, ahogy nem szégyelli.
De azért némileg váratlanul éri, mennyire könnyedén pattan le a másikról, és nem ez az első alkalom, hogy ezt ennyire egyértelműen észrevette volna; ingatja a fejét, miközben elsétál a nő mögött, és félig-meddig behajol a vezetői ülés oldalán lévő nyitott ajtón keresztül az üléstérbe, hogy lenyomva egy gombot a motorháztető kipattanjon a zárjából.
- Maga a makacs nők közé tartozik? - A kérdés ellenére viszonylag lágy a hangja, tehát ez nem egy olyan felfedezés a részéről, ami negatívan csapódna le bárhol, egyszerűen csak ahhoz van szokva, hogyha a közegében egy hölgynek segítséget ajánlj fel, ők arra igennel felelnek. Valahol sérti a feltételezés, hogy elhajtott volna, csak azért, mert Patrizia letudja ezt ennyivel, de mivel érezhetően nem köztük nevelkedett, nem veszi magára. Tud ő alkalmazkodni, csak kevesen tudják róla, amit nem kifejezetten bán egyébként.
- Gondolta, hogy ebben a hőségben itt hagynám egy indításra képtelen járművel, ki tudja meddig? - Ebben már van némi felhang, hiszen nem adott okot arra, hogy ne gondolják úriembernek, az egoja meg ezt olyan fontos részének tekinti, amit könnyű megsérteni. De ő inkább behajol a füstölgő motorháztető terébe, és elkezdi keresni a hibát, miután a fehér ingét mindkét oldalon az alkarja utolsó negyedéig felhajtogatja kellő precizitással.
Szemmel nem lát semmi érdekeset, ezért kézzel nyúl néhány dologhoz, hátha elmozdult, leszakadt, kilazult az adott dolog, amit érint. Így viszonylag könnyedén gépzsíros lesz nem csak a keze, de idővel az alkarja is, amíg meg nem találja az egészen egyértelmű hibát.
- Az aksisarujának a kábele szakadt le. - Jelenti ki nemes egyszerűséggel, és az aksi melletti térbe nyúl ezúttal bele majdnem könyékig, hogy a valahol lent lifegő drót végét megtalálja és felhúzza. Végül a kábelen lévő műanyag borítást visszaszakítja a dróton addig, hogy be tudja csúsztatni a saru tetején lévő foglalatba, és igyekszik a puszta kezével rászorítani az anyát, mert ha valami, hát szerszám ennél a férfinél biztosan nem lesz.
Csak azután szólal meg, hogy kihajol a motorháztető alól, hogy megtalálja a másikat.
- Legyen kedves indítani egyet. - Nem kell zseninek lennie ahhoz, hogy tudja, semmi hasonlót sem nézett ki belőle, és nem hibáztatja ezért a másikat, hiszen ő a Deluca család örököse, aki maximálisan ad a külsejére, még talán az öccsénél is jobban. Úgyhogy a gunyoros felhang a hangjában lehet a nőnek szól, de hamar elpárolog, amíg arra vár, hogy Patrizia rápróbáljon a kocsira.

Annyi egészen biztos, hogy nem beszéltek még így vele, és ehhez, ahogy Patrizia is mondja, meglehetősen hozzá van szokva. Különös tisztelet övezi a személyét a közegen belül, pedig nem a legnagyobb név, legalábbis nem akkora, mint Tiziano Pellegrini, akinek a barátnőjével élcelődik jelenleg a hőségben, de nem is ez a fontos most. Inkább az, hogy meglepően könnyedén veszi a lapot, és még mindig úgy gondolja, szórakoztató ez a helyzet, függetlenül attól, mihez van hozzászokva, és mihez nem.
Valószínűleg azért, mert egyikőjükben sincsen rosszindulat, de ennél tovább most nem elemzi a helyzetet, mert az szintén nem volna fontos.
- Nincs még ehhez hozzászokva? - Pont a Pellegrini fiút nem tudná olyannak elképzelni, mint akinek a bajszát sokáig lehetne húzogatni, és igazából ez az első alkalom az egész találkozás alatt, hogy bármilyen módon burkolt megjegyzést tesz a másik kapcsolatára, még ha nem is olyan céllal, hogy azt ki akarná kezdeni. Nincsen sok köze ahhoz, kivel osztja meg Patrizia az életét, csak a véleménye savanyú a fiút illetően, hiszen ha valakinek olyan híre van a közegben, hogyha átveszi a család vezetését, akkor a Pellegriniket valószínűleg trónfosztás éri, az számára több, mint szégyen. Nem a családra, inkább csak a nő választottjára nézve.
- Mi tagadás, érdekes férfiakkal veheti magát körbe, Ms. Ferrara. - És most nem feltétlenül a Pellegrini fiúra gondol, mert a maffia körein belül úgy védik a nőket, ahogy azt illik, és mivel úgy gondolta, ők ketten egy közegből valók, Patriziának tudnia kellene, hogy semmi annál biztonságosabb nem lehet, minthogy az ő autójába ül be annak érdekében, hogy eljusson egyik pontból a másikba. Mindenesetre vigyorogva nyitva fel a motorháztetőt annak érdekében, ha már a másik nem bízik benne, legalább ne maradjon itt a melegben.
- Elfoglalt hölgynek gondoltam, akinek nincsen lehetősége órákig egy villában időzni. De nézze el a tévedésem, máskor megfontolom, mit ajánlok fel. - Ahogy a másik hangjából sem volt semmiféle gúny kiérezhető, úgy egyelőre az övét is elkerüli ilyesmi, és a megjegyzést sem mondaná sem sértődöttnek, sem rosszmájúnak, inkább csak az élcelődést folytatja, amiben a legnagyobb komikum valószínűleg az, hogy sosem szabadott volna elkezdődnie. De ez még annál is jobban tetszik neki, mint amikor még csak mustrálta a másikat, ő pedig faarccal próbálta a dolgát végezni odabent.
Most már lehet bevallhatja, elsősorban saját magának, hogy ezt szándékosan nem hagyta neki, bár a kert téma ettől teljesen függetlenül még fontos aspektus.
Nem figyel a másik intelmeire, ahogy azzal sem foglalkozik, mit néz ki belőle, vagy éppen mit nem; férfiként komolyan veszi a feladatait, és mivel tradicionális családban nőtt fel, hiába szolgálták ki egész életében, a saját képességeit attól még nem lett volna hajlandó elhanyagolni semmilyen téren. Ha csak egy villanykörte kicserélését lehetne a ház körül rábízni, nem gondolná, hogy sok haszna van, és ezt sosem hagyta abban kimerülni, hogy ha valami elromlik, ott a telefon vagy a személyzet.
Megjelenik, ha csak egy pillanatra is, de némi önteltség az arcán, amikor második indításra a motor végre veszi a lapot, és képes beröffenteni az aksiból a hálózatot annak érdekében, hogy Patrizia ne dekkoljon akár évekig abban a hatalmas, felszerelt villában, amíg megjött volna a segítség. Hiszen szerinte Fabrizzionak el kellett volna hajtania, amit még most sem igazán képes felfogni.
- Nem tesz semmit. - Fordul a nő felé, amikor odalép hozzá, ő meg könnyedén visszaengedi a motorháztetőt a helyére, mielőtt folytatná. - Nem kedvel engem, Ms. Ferrara, de nincsen ezzel gond. Üzleti kapcsolatban állunk egymással, amíg az működik, mindegy, mit gondol rólam. - Mondja még mindig mosolyogva, és tényleg meglepően jó a kedve, nem számít, hogyan alakult ez az első találkozó.
- Egyáltalán nem volt kellemetlen társaság. - Mondja még mindig derűsen és őszintén, aztán végignéz magán, mert az, hogy inget kell cserélnie egy dolog, de meg is kellene törölnie magát valamivel. Ha a hölgy nem lenne a társaságában, valószínűleg azt az inget használná erre a célra, ami még rajta van, de mindjárt kigondol valami mást.
- Viszont nézze, a kocsi beindult, de látnia kellene egy szerelőnek, mielőtt azt mondanám, biztonságosan elviszi, ahová kell. Nyugodtabb lennék, ha elfogadná, hogy úgy táncol, ahogy fütyülök. - És igazából csak vissza akar vágni a másiknak, és el is vigyorodik szélesen attól, amit mondott, mert tudta mindig, hogy vág az esze, de pimaszságot még a negyvenöt éve alatt nem nagyon talált magában.
- Elnézést, megbotlott a nyelvem. Úgy értettem, ha elfogadná a fuvart, vissza a városba. - Igazából még azt is nehezen állja meg most, hogy nevessen, ezért elfoglalja a kezeit azzal, hogy visszahajtogatja az ingének az ujjait, hogy amikor eljut a kocsiig, könnyebben szabaduljon meg tőle. Azt még nem tudja, hogyan lehetne ezt diszkréten kivitelezni, de van szája, majd megkéri a hölgyet, hogy forduljon el.

Már a motorháztető alá hajol, amikor elhangzik, miszerint semmi köze ahhoz, kikkel veszi körbe magát a másik. Valóban nincsen, és nem is turkálna az életében, ha nem pont Tiziano Pellegrini lenne az, akit talán élete párjának gondol. És, bár ezzel nem feltétlenül ért egyet - ami a választását illeti -, nem egészen ez viszi rá arra, hogy megjegyzést tegyen a Patrizia körül élő férfiakra. Hiszen ezt az egészet a nő kezdte.
Ő pedig mindig és minden hibára rá fog világítani. A szerencsés most talán az, hogy ezt nem a tőle megszokott, szigorú stílusban teszi, hanem nem túl illendő módon évődik a másikkal. Más esetben senki még csak nem is szólhatna rá mondjuk ezért, de azért Pellegrini barátnőjével ez nem éppen minősül biztonságos talajnak. A fejét nem vennék, de a szégyen a családján talán ott maradna egy életre.
- Akkor ön miért gondolja úgy, hogy ugráltatom az enyémben lévő hölgyeket? - Hiszen Patrizia ezt mondta, és igazából messzebb nem is lehetne a valóságtól. A feleségét és a lányát a tenyerén hordozza, éppen annyi szabadsággal, amennyit a közeg is enged nekik és nem többel. Sohasem volt még udvariatlan más nőkkel, sőt, kifejezetten udvarias szokásai vannak, a régimódi fajtából; nyitja az ajtókat, előreengedi a hölgyeket, emlékszik minden neves eseményre, és ezekre általában lelkesen készül is. Érdekes azonban számára, hogy míg ezt elvitatni nem volt bántó a másiknak, addig mikor visszakapta, még látszólag magára is vette.
Ez viszont nem tántorítja el semmitől.
- Innen eredne a rosszallása? Több időt szeretett volna velem tölteni? - Nyilván az utóbbival inkább csak viccel, és halkan el is neveti magát, miközben a kábelt drótrészét igyekszik az anya alá olyan módon bejuttatni, hogy ne rúgja le megint az egész kábelt, sejtve egyébként, hogy Patrizia ragaszkodni fog a kocsijához. Ennek tudatában is felajánlja ismét a fuvart, mert őt így nevelték, de szerencsére nem erőszakos, amikor az akaratáról van szó, legalább ebben az esetben nem lesz az.
- Sosem sérteném meg azzal, hogy fütyülgetek és utasítom. Ez az Ön feltételezése csupán rólam. - Van némi szigor most a hangjában, de ez nem a másik előítéleteinek szól, inkább csak magának a témának. Nem célja azonban mindenáron megváltoztatni a másik véleményét magáról, mert amíg Fabrizzio kérdezett eddig a másik tulajdonságaival kapcsolatban, addig Patrizia kijelent. Ez pedig vagy változik tapasztalás által, vagy nem, de a szavak úgysem biztosítják majd a nőt semmiről. A férfiakat a tetteik határozzák meg, ezt neki nem kell bemutatni.
Inkább csak érdekessé teszi számára, hogy vajon mi viszi rá arra a másikat, hogy finoman ráolvasson olyasmit, ami nem csak, hogy nem igaz, de inkább gondolná Pellegriniről egyébként, mint saját magáról.
- Akár kezet is ráznék az ajánlatára, de, ha megengedi... - Ő egy bólintással jelzi, hogy akkor csinálják így, neki egészen addig megfelel, amíg nem veszti szem elől egy ilyen szinte veszélyesnek mondható járművel a másikat. Nyilván jobb lenne, ha bele sem kellene a nőnek ülnie, de mivel már megállapították, hogy a makacs fajtából való, Fabrizzio van olyan idős, hogy tudja, felesleges belemenni velük a vitákba.
- Kérem, forduljon el. - Nem mondja meg, hogy miért kéri, de már amint elindul a Ferrari csomagtartója felé, elkezdi kigombolni a mocskos inget magán. Mivel most háttal van a nőnek, nem nézegeti, hogy eleget tesz-e a kérésének, ő udvariasan jelezte, nagyjából mire készül. Felnyitja a csomagtartót, és amikor leveszi magáról a fehér inget, letörli vele a kezéről és a karjáról az olajat. Talán majd megkéri a másikat, ha az irodához értek, hogy kezet moshasson, hogy az olaj szagától is megszabaduljon, de most ez elég annyira, hogy ne mocskolja össze a belső tér finom anyagát. Felvesz egy világoskék inget, mert az van most még nála, aztán magát nem zavartatva beül a volán mögé, és leengedi az ablakot, hogy szóljon.
- Indulhatunk? - Most már nem mosolyog úgy, de az arca és a vonásai attól még derűsek. Jólesően tekint erre az ellentétre, ami kialakult közöttük, pedig egy professzionális kapcsolatba ez nem kellene, hogy beleférjen, semmilyen szinten, azt pedig még nem fejtette meg ilyen rövid idő alatt, hogy most akkor mi is történt pontosan.