Mióta Vivi sikeresen időpontot szerzett nekem Josephez elég sok minden történt. Nem jutottam be túl hamar a doktorhoz, mivel elég elfoglalt ember - képzelem mikkel, - de biztosan betege is elég sok van. Mert utána néztem, jó páran vannak a magán-és kórházi praxisában is. Persze gondolom nem csak a betegeivel tölti az idejét. Hallottam mi történt Terryvel és Horatioval, de sejtettem, hogy ha a két nyomozó sáros is, biztosan Joseph keze is benne van. Azt sikerült megtudnom, hogy Terryt Joseph buktatta le és tette tönkre, ahogy azt is megtudtam, hogy Horatiot Joseph kezeli, bár túlságosan nem érdeklődtem a felügyelő után, nehogy vissza jusson Joseph fülébe, ahogy érdeklődni sem érdeklődtem a rendőrségen a részletek után, mert biztosra aligha tudott bárki is valamit. Kár lett volna a bizonytalan információk miatt magamra irányítanom az emberek figyelmét, főleg a rendőrségen, vagy épp Josephét, így csak olyan információkra tettem szert, amik nyilvánosak voltak, vagy minimális utána járást igényeltek, továbbá megszereztem a rendőrségi jelentéseket egy ott dolgozó barátom keze által. Érdekes volt, hogy Terry és Horatio is a Bábjátékos után nyomoztak, és elég közel is jártak, ki is lettek iktatva és ha úgy vesszük, Joseph által. Terry Joseph által és Horatio is részben, vagy egészben általa veszett oda. Vajon engem is félre tud majd állítani? Nem. Engem nem. Az én gyenge pontomat aligha fogja egykönnyen megtalálni. Ha van egyáltalán. A Bábjátékos engem nem fog tudni csak úgy eltenni az útból. Én majd bitóra juttatom. Megvannak hozzá a módszereim, hogy mindenkit leleplezzek. Mikor a Rolls Royce leparkolt a doki rendelőjénél kiszálltam és a sofőr oldali ablakon át bepillantottam Kazujára, az inasomra és társamra. - Telefonálok ha végeztem. Lehet sokáig itt leszek - elvégre talán nem voltunk annyira időhöz kötve, mivel elvileg ma én leszek az utolsó páciense. Ha szükséges, el tudjuk húzni. Mivel nem tudhattuk, hogy mi lesz ennek a találkozónak a vége, hiszen Joseph volt az első számú gyanúsítottunk, aki nem félt bárkit eltenni az útjából akár gyilkosság árán is, így volt egy okosóra a csuklómon, ami mért pulzust és vérnyomást is. Az óra időközönként eredményeket küldött Kazuja mobiljára, így ha egyszer csak a pulzus/vérnyomás jelek megszűnnének, akkor tudni fogja, hogy meghaltam és jelzi a rendőröknek, akik lerohanják majd Joseph rendelőjét, vagy azt, ahol éppen megtalálnak, mert GPS is van benne. Igaz, elég kevés esély volt rá, hogy Joseph még ma megöljön, azt sem tudhattam milyen irányt fog venni a mai beszélgetés, de nem árt mindenre felkészülni. Azt sem tudhattam Vivi miket mondott rólam Josephnek, mivel láttam a lányon, hogy nagyon, de nagyon furcsállja a viselkedésem és a személyiségem. Lehet utalt rá Josephnek, hogy nem egy egyszerű páciens leszek? Nem arról voltam híres, hogy csak úgy teszek dolgokat, hanem mindenre igyekeztem kiterjeszteni a figyelmem és a gondolataim, a tervezésemet. Előre gondolkodtam és igyekeztem minden lehetőséget számításba venni. Mikor Joseph behívott, a magam szokásos görnyedt tartásával sétáltam be a rendelőbe. Mezítláb, egyszerűen öltözve, szinte rendezetlen hajjal, fekete táskákkal a szemeim alatt, kezemben csokoládéval, amiből már hiányzott valamennyi. Másik kezemben volt egy doboz bon-bon is, amit azért hoztam, ha a csokim elfogyna, legyen mit ennem. - Üdvözlöm Dr. Brewster. Sonny vagyok - üdvözöltem egyszerűen, majd szemügyre vettem az ülő alkalmatosságokat a heverő felé indultam, amire kuporogva felültem, egyenesen szemben ülve az orvossal és a csokoládéba haraptam, miközben elnéztem a könyvespolc felé, amin vélhetően több száz könyv kapott helyet. - Nahát, micsoda műveltségre vall ez a készlet. És milyen szép rendben. Alaposan elrendezve, hogy még ránézésre is hívogató és elismerésre méltó legyen. Gondolom téma, kiadó és még szín és méret szerint is el van rendezve. Így első ránézésre. Ezekből maga mennyit olvasott? - kérdeztem felé fordulva. - Dekoráció, vagy szabad idejében olvassa is őket? Már ha van önnek olyan a sok-sok munka mellett. Tudom, hogy itt ön kérdez, de most ez engem nagyon érdekel. Remélem nem fog megfosztani a válasz örömeitől, illetve csalódásaitól. Utána rátérhetünk a gondjaimra is. Bizonyára Vivi mesélt már rólam önnek - mosolyogtam.
Mostanság mintha a sors igazán kedvét találná abban, amit csinálok. Mondhatni rövid idő alatt több rám vadászót is sikerült nem csak eltérítenem, de lényegében leráznom vagy eltipornom. Ez pedig büszkeséggel tölt el, főleg, hogy ezek közt akadtak FBI nyomozók is, és elviekben egy kivételesen intelligens nyomozó is a betegem, akit kedvemre gyógyszerezhetek. Ha Isten valóban létezik, kétlem, hogy érdekelné a jóság, szeretet és a többi ostobaság. Nem akarom alábecsülni jövendőbeli ellenfeleim, de azt hiszem, nem igazán lesz ilyesmim a közel jövőben. Ritka prédának tekintenek, akit csak a legjobb vadászok kaphatnak meg, s közben észre sem veszik, ahogy a nyomomban mindezalatt a kihelyezett zsinór csapdáimba lépnek, s a végén ledöbbenve konstatálják, ahogy elemelve őket a valóság talajától, úgy játszom velük, ahogy kedvem tartja. Ki nevetik, csúfolják, azokat, akik áldozatul esnek, s közben jó maguk is marionett bábuként végzik karmaim közt. Vivienne, a szembe szomszédom nem csupán gyanúsan érdeklődő volt szerény személyem iránt, de mint kiderült, annál is jóval különlegesebb, hogy mind ez kölcsönössé váljon. Minél több időt töltöttem el vele - persze egészséges, szabadidős tevékenységként - annál érdekesebb dolgok derültek ki. S noha biztosra veszem, gyanakodott, s talán gyanakszik most is, közben még is megnyílt s olyan dolgokat is elárult, amiket a dolgok természetéből fakadóan, kizárt, hogy bárki másnak elmerte volna mondani. A halálhoz való viszonya kifejezetten bizarr és izgalmas, de a mi világunkban teljesen elítéltetett. Ha kikotyogta volna ezt más szomszédnak, aligha volna most szabadlábon. Bevallom nem először fordult elő a társaságában, hogy eszembe jutott annak eshetősége, hogy a későbbiek folyamán, örökösömmé váljon. Ahhoz azonban előbb bizonyítania kell. Ugyanakkor befolyásolhatósága nem csupán előnyömmé, de hátrányommá is válhat. Nem titkolta előle már a kezdetekben sem, hogy mivel foglalkozom - mármint legálisan - viszont az már inkább aggasztott, mikor kiderült, beszélt erről valakinek, aki kifejezetten érdeklődött a munkám iránt. Rajta keresztül is érzem, hogy újabb úton állóba fogok botlani. Millió, megfizethetőbb és talán népszerűbb doki létezik a városban. Nem hiszek a véletlenekben, s az, hogy valaki ennyire beakarjon kerülni hozzám, biztosan nem azért van, mert van néhány diplomám és oklevelem. Ráadásul népbetegségnek számító problémákkal olcsó dokikhoz is fordulhatunk, aki előbb felír bármit is, vagy diagnosztizálja. De szeretem a kihívásokat, így elfogadtam azt. Nem volt mára több betegem, de szeretem tartani azért az időt. Nekik lehet nem fontos, de nekem ez ugyanúgy munkám, és ugyanúgy örülök, ha végre hazamehetek. Minden időpontot úgy adok ki, hogy köztük legyen egy kis eltérés, ha a dolog elhúzódna, vagy éppenséggel, hogy én is pihenhessek egyet. De az utolsó előtti esetem problémásabbnak bizonyult, mint gondoltam. Legfőképpen azért, mert nem a beteg jelent meg nálam, hanem az apja. Bosszantó, ha szembeszállnak az akaratommal, főleg, ha mindezt olyanok teszik, akiknek gőzük sincs a szakmához. Elégedetlenül hagyja el az irodám a feszült apuka, majd az épületet is, majdhogy nem felöklelve a vézna ázsiai fickót, a következő s egyben utolsó betegem. Nem láttam én ebből semmit persze, csak sejthető volt, hogy a távozó férfi, ahogy eddig, úgy eztán sem fog vele törődni, mit gondolnak róla a külső szemlélők. Én szépen elrendeztem az íróasztalon mindent, majd a már félig kihűlt mentateám után nyúltam. Gondoltam lesz még időm meginni, de uhh, nagyon hamar elrepült az idő, így két kortyot követően már kopognak az iroda ajtón. Nem találom kizártnak, hogy a pasas az, és bocsánatot akar kérni, s őszintén szólva még az is megfordul fejemben, hogy a legutóbbi találkozónk után Terry, némi illemet erőltetve magára jelenjen meg, hogy viszonozhassa a kellemes kis napot, melyet biztosan némi fejfájással zárt este, de nem. S mégsem érzek csalódást. - Nagyon örvendek. - bólintok egy aprót, és üres kezemmel a kilincset fogva, kitárva az ajtót állok odébb, hogy beléphessen a már is ellenszenves fickó. Sajnálom, nem szokásom igazán előre ítélkezni, de jellememből fakadóan, nehéz olykor szemet hunyni azon dolgok felett, amiket egyszerűen nem tudok elviselni. Nem várom, hogy mindenki öltönyben jelenjen meg előttem, sőt, de azért valami stílust hordani illő volna. A haja? Mintha szándékosan egy animációs figura képét mutatta volna fel a fodrászának példaként. Kiábrándító. A karikák a szeme alatt arról árulkodnak, nem kéne annyi csoki zabálni... Apropó édesség. Az rendben van, hogy én kínálom itallal olykor betegeim, de igazán udvariatlannak találom, hogy ételt hoznak a beszélgetésre. Ez nem egy kibaszott játszótér, ahol szemet hunyhatunk, ha a gyerek elejti a ragacsos cukorkáját. Adok a tisztaságra, és már most rosszul vagyok tőle, hogy összekenjen valamit a csokis kezével, vagy lemorzsáljon és szétkenjen belőle egy kis darabkát is. Jézusom... még Terryvel is többre mennék... Türelmesen hagyom, hogy megtalálja a helyét, addig én is visszahelyezem a bögrét az íróasztalra, majd le is ülök mögé, hogy onnan hallgathassam majd a nyűgjét. Vivi mesélte, hogy bár nem ismeri annyira, elég furcsa szerzetnek találja. A jobb kapcsolat és a nyitottság reményében pedig saját, kevésbé nyilvános gondolatait is megosztotta felőle. Keresztbe fonom lábaim, igaz ebből ő mit sem lát. Aztán magamhoz veszem egy jegyzet füzetem és egyik tollam is, miközben őt figyelve hallgatom, ahogy már is terel. Feleslegesen. Ha valamire nem akarok, nem válaszolok. Őt se kényszeríthetem, ugyanakkor visszatérítés nélkül visszautasíthatom a továbbiak munkát vele. Jelenleg ő van a markomban. De ez még korán sem azt jelenti, hogy én vagyok a nyertes. Mert lehet, hogy sötétbe zárom, de ha éppen egy mérges kígyó, akkor a markommal sokra nem megyek. Szinte csak némán szusszanok egy halkat, apró jelzéssel, hogy nekem mindegy, de az óra ketyeg. - Szeretek olvasni szabadidőmben. - válaszolom meg kérdését a magam módján, kétesen, de minek pottyanjon egyből minden az ölébe, nem? Persze, ha csoki darab pottyan az ölébe, székestül vágom ki az épületből és kifizetettem vele a kárt. Meg a széket is... Feszültségem jelét, vagy undorom persze nem mutatom felé. Nem is volna illő. - Igen, valóban említette magát a kisasszony, de nem sokat. Na meg jobb szeretem magától a "szenvedőtől" hallani a panaszokat. Szóval... mi járatban, Mr. Hirata? - kérdem apró kíváncsisággal hangomban, és még egy kicsivel, ahogy felbillen egyik szemöldököm homlokomra.
God can’t save any of us because it’s inelegant. Elegance is more important than suffering. That’s His design.
I’ve always found the idea of death comforting. The thought that my life could end at any moment frees me to fully appreciate the beauty, and art, and horror of everything this world has to offer.
I'm not a monster I am the artistic soul
The mirrors in your mind can reflect the best of yourself, not the worst of someone else.
★ foglalkozás ★ :
Pszichiáter
★ play by ★ :
Daniel Jonathan Stevens
★ szükségem van rád ★ :
The puppet master: Brush strokes
Don’t look at the shadows too long
or a demon might look back
★ hozzászólások száma ★ :
113
Re: Josepg vs. Sonny - Mind against mind
Kedd Május 07 2024, 18:22
Sonny vs. Joseph
“The truth is rarely pure and never simple.”
Oscar Wilde
Gondolhattam volna, hogy nem lesz túlzottan közlékeny így rögtön az első alkalom nyomán, de egy próbát megért. Pedig egy igen csak apróság volt, amire rákérdeztem, a könyvek, de még erre sem volt hajlandó válaszolni, szóval elkönyveltem magamban, hogy nem érdemes nyíltan kérdeznem, ha valamire kíváncsi vagyok, akkor óvatosan, burkoltan kell azt tennem, úgy, hogy ne jöjjön rá, hogy kíváncsiskodom, vagy ne tudjon túl könnyen kitérni a válaszok elől. Csak felmértem a terepet egy ártatlan kérdéssel, ami bárkinek eszébe jutna ennyi könyv láttán, a lényegi kérdéseket már sokkal óvatosabban fogom belefűzni a beszélgetésbe. Én is rafinált ember vagyok, doki. - És ezt illene minden honfitársunknak - feleltem a válaszára. - Több művelt ember kell az államoknak. - magamban hozzá tettem: Japán nyomába sem érnek az amerikaiak. Valamiért nem volt hihető a válasza, amit Vivire adott. Én biztos voltam benne, hogy Vivi bőbeszédű volt és talán azért ilyen tartózkodó most velem. Ezek szerint a lány többet beszélt, mint kellett volna, na meg jogos, bevallom, a körülmények is elég szokatlanok, amiket megteremtettem magunk körül, talán túlságosan idenyomultam, ami elrettentő lehet, de ezt be lehet tudni annak, hogy csak egy különös külföldi vagyok, aki nemrég került az országba és még keresi a helyét. Csak hát ezt nem mindenki veszi be, ugye? - Insomnia. Legalábbis ez a fő ok. Altatókat szedek, hogy aludni tudjak. Ám... a hölgy észrevételt tett, miszerint csak édességeket eszem. Nem tudok mást enni. Nem megy le a torkomon - mondtam, noha ez szemenszedett hazugság volt. Azért nem eszek rendes ételt, mert nem szeretem és szükségét sem érzem a steakevésnek, ha ehetek tortát, vagy csokit. Mégis kinek kéne akkor a hús? - Ahogy azt már biztosan Viviene is mondta, egy kis szórakozó helyen beszélgettünk, ahol említette, hogy ön elmeorvos és került szóba, hogy talán kérhetnék segítséget. Remélem nem zavarja, hogy "önre akaszkodtam", de nem bízok a pszichiáterekben, főleg nem egy idegen országban, de a hölgy csupa jót mondott. És persze jók a referenciái is. Otthon kicsit utána jártam önnek és nagyon jók a visszajelzések az internet világában. Pedig vannak orvosok, akiket nagyon szidnak. A neten találtam egy másik orvost is, Dr. Flynn Rogers-t. Elég sok negatív kritikát kapott, de úgy hallottam, nemrég meghalt. Szóval ő hozzá egyébként sem fordulhattam volna. De voltak még lehetőségek, de Vivi annyira meggyőzően beszélt magáról, gondoltam teszek egy próbát - mondtam összegezve és a csokiba haraptam, de mindkettőnk szerencséjére nem morzsálódott, vagy hullottak le kicsi csoki darabkák. Igen, szándékosan beszéltem arról, amiről. Dr. Rogersről. Érdekeltek a reakciói, hogy vajon miként éri az elkottyintott burkolt utalásom. Vajon érti, hogy miért mondom? Vagy beveszi a dumát, hogy tényleg csak akkor jött velem szembe a neve és a halálhíre, amikor utána jártam az orvosoknak? Tőlem nem fog kapni semmi nonverbális jelet, ugyanis teljesen kifejezéstelenül néztem őt. Már-már agyhalottnak is nevezhetett volna, pedig ez az üres, kifejezéstelen állapot az-az állapot, amikor a legtöbb külső információt szívom magamba. - De nem azért vagyok itt, hogy az orvos társadalomról beszélgessünk, hanem, hogy megoldást találjunk az alvászavaromra. Már évek óta tart. A háziorvosom már próbált beutalni a pszichiátriára, de nem mentem el. Nem bízok az állami orvosokban, annyit pedig nem ért nekem, hogy magánklinikára menjek. Nem érek rá arra, hogy befeküdjek és napokon át megfigyeljenek és gyógyszerezzenek, ahogy éppen a kedvük tartja. Az altatót a háziorvosom írta ki, dr. Spencer Look. De már előtte is szedtem japánban. Remélem ön sem akar majd kórházba küldeni. Nekem egyetemre kell járnom és dolgozni, szóval próbáljunk meg itt dűlőre jutni a rendelőjében. Tudom, nem én vagyok az orvos, hanem maga és nem én javaslok magamnak orvosi döntéseket. Csak kértem valamit. Nem szeretnék kiesni az egyetemről és a munkámat sem szeretném kockára tenni. Remélem megért engem, Dr. Brewster. Pedig tudom, hogy ön remek orvos. Úgy tudom a Baltimore-i Állami Kórházban is remek eredményeket ért el a páciensek terén, pedig ott még nálam is komolyabb betegek vannak - igen, újabb kis elszólás fapofával. Vajon érti mire értem, vagy azt fogja gondolni, hogy csak az érdemei miatt mondom, amit mondok és nem pedig a gyanú miatt, ami őt övezi. A csokim is elég hamar elfogyott, de még nem bontottam ki a bon-bont. - Már legalább öt éve nem alszom rendesen. Elsőnek csak egyre kevesebbet aludtam, egyre nehezebben aludtam el, mostanra pedig jó, ha 2-3 órát tudok aludni egy nap, azaz egy este. Néha sikerül egy kicsit még szunyókálni nap közben, de többre nem futja. Pedig igyekszem a megfelelő körülményeket biztosítani. Hűvös szoba, elsötétíteni mindent, nem netezek előtt, nem tévézek és már az esőzés fehér zajt is kipróbáltam. Kevés sikerrel. És nem, nem szoktam idegeskedni sem - mint az ő is láthatja. Egyébként sosem idegeskedem. A vérnyomásom és a pulzusom sem szokott megugrani, csak sportolásnál. - Sokak szerint én vagyok a Föld legnyugodtabb embere. Még a legrizikósabb helyzetekben is.
A különös viselkedése még nem adna okot a gyanúra, kiváltképpen, hogy mint pszichiáter, ide gyakran járnak furcsán viselkedő emberek, sőt, sokszor elég bizarr gondolkodás módúak is. Ellenben az, hogy tehetősen, a semmiből előkerülve, nem csak ide költözött szembe, de még be is jelentkezett nálam egy jó ismerős által... sokat mondó. Mintha egy "akár még zsaru is lehetnék" feliratú vicc pólót hordana, amiben mint tudjuk akadhat némi igazság. Nem lepődnék meg, ha megérzéseim ismét beigazolódnának, különösképp, hogy Terry is eléggé hasonló módon jelent meg az életemben, s szerencsénkre mostanra már vissza is vonult. Szeretném azt hinni, hogy a démoni játékom miatt, bár tekintve gyenge idegeit, nem csodálkoznék, ha én már csak hab lettem volna a tortán. Horatio sem volt nagyobb kihívás, bár vele mókásabb volt a játék. Autumn más volt. Nála ténylegesen abban bíztam, hogy manipulációm árnyékából lassan teljesen kiismerhetem, majd kedvem szerint alakíthatom, míg végül bábomból örökösömmé teszem. De el kellett engednem ezen gondolatot sajnálatosan. S most egyenlőre úgy érzem Viviből válhat még utódom. Csak még meg kell ismernem. Jobban, mint ő magát. Arra, hogy mi a helyzet az olvasással és a könyvekkel, nem kezdek el hosszabban témázgatni, főleg, mert nem emiatt vagyunk itt. Én jobbára meghallgatom, ellátom néhány tanáccsal, illetve, ha úgy látom, további kivizsgálásra küldöm vagy, elutasíthatom kezelését. Szegény... milyen kellemetlen lehet, hogy irányítás alá akar vonni, mégis a markomban van attól fogva, hogy bejelentkezett. Insomnia. Mily meglepő, nem? Ki gondolta volna. Cseppet sem árulkodóak a szemei alatti karikák.Megemelkedett szemöldökkel hallgatom rövid meglátásait a problémájáról. Nem is értem minek vagyok itt. Insomnia. Kész a diagnózis. Elméletileg többet nem is kéne vele foglalkozni, egy "ott a gyógyszer szedje azt" mondattal útjára engedve. Már formálódik bennem, miként tálaljam megelőlegezett meglátásaim, mikor folytatja, noha kissé elkanyarodva a témától. Óvatos, de azért kiérezendő, hogy magáról rám próbálja terelni a témát. Feszegeti azokat a bizonyos határokat. Kíváncsi a reakcióimra. Kissé sértő, hogy azt hiszi, beveszem a gyermeteg trükkjét. Olyan részleteket árul el, ami a közös munkánk kapcsán teljesen irreleváns, ő még is elhinti őket. Igaz, mindeközben óvva int, hogy ő csupán az ismerős által próbálkozott be, hallva, milyen jó szakember is vagyok. Dicsér és közben bízik benne, hogy hízelgéssel többet érhet el. Komolyan, Hirata? Két FBI-os és egy rendkívülinek bélyegzett nyomozó után, tényleg azt hiszed, hogy nem látok át rajtad? Ha felakarsz idegesíteni, jó úton jársz. Utánam járt, ez valóban hízelgő és a sorok közt is értelmezhető információval lát el. Nem reagálok különösebben Flynn neve hallatán. Már lassan egy éve, hogy megöltem, és nem, valóban nem volt jó orvos. Még is kicsit furcsa, nem? Hogy a hatalmas nagy New Yorkban, a vadászra és egykori prédájáról kezd beszélni, úgy, mintha jelentőséggel bírna. Mert valahol így is van, csak nem az ő problémáját illetően. Sok más orvos is elhunyt az évek során, ki-ki másban, de mit számít, ha ő nyíl egyenesen csak is hozzám akart fordulni. Butuska. Tudomásom szerint Japán az orvoslásban is igen csak előre haladott, most mégis tőlem várja a csodát. Kis naiv. Még is némi ellentmondást vélek felfedezni történetében. Szedi az orvosa által felírt altatókat, de arra már nem hajlandó, hogy alaposabban kivizsgálják. Nem bízik bennük, de a pirulákat beszedi? Aki pedig szed ilyet, tudja, hogy vannak szabályok, követelmények, amiknek meg kell felelni. Az orvos nem ír fel csak úgy altatókat, már ha nem ilyen szedett-vedett orvosa van, ami tekintve hozzáállását, nem hiszem. Ettől függetlenül azért dagad a májam a sok hízelgése nyomán. Tud róla megy-két dolgot, amire majd nem árt oda figyelnem, de... attól még kiélvezhetem a bókok okozta kellemes érzést. - Megértem az aggályait, sajnos elég sokan rossz képben tüntetik fel a kórházi dolgozók által végzett munkát, pedig valójában, sokkal gondosabban végzik munkájuk, mint azok, akik hasra ütésszerűen írnak fel bizalmatlan betegeiknek vény köteles és nem utolsó sorban veszélyes gyógyszereket. - vezetem fel a válaszom, s egyben finoman le is hurrogom orvosát. - Tudja, a gyógyszerek bizonyos mennyiségben valóban jó eredményekkel szolgálhatnak, de rosszul szedve komoly következményekkel járhat, akár halállal is. - mintha ezt ő nem tudná, valahogy még is elsiklik felette, mint a legtöbb "túl okos" ember. - Egy veszélyekkel járó gyógyszer adagolásának beállításának legbiztonságosabb módja, ha befekszik a kórházba, ahol azonnali segítséget kaphat, ha rosszul lenne, azontúl, hogy egyéb tüneteit is vizsgálhatják, hogy minél jobban érezze magát. Igen, ez valóban jár némi kényelmetlenséggel, és igen, emiatt az ember kieshet pár napot a munkából és iskolából, ugyanakkor, ha valaki tényleg megakar gyógyulni nem üti el a segítő kezeket. Bár jó orvosnak tartom magam, én is épp úgy tévedhetek, mint akármelyik másik orvos. - kivéve, hogy kizárt, mert, hogy nekem mindig igazam van és vagyok olyan tapasztalt és figyelmes, hogy ne hibázzak, ha nem muszáj. - Köztünk legyen szólva, a romló egészségével teszi kockára munkáját és tanulmányait, nem pedig a gyógyulással. - kulcsolom össze ujjaim az íróasztalon. Kicsit úgy érzem magam, mintha egy bamba 5 évesnek kellene elmagyaráznom, hogyha csokit akar enni, ahhoz fogat is kell mosnia, különben sírás lesz a vége, s mire 20 lesz, jobb esetben, ha van pénze a szülőknek lesz egy szép műprotkója, ha nem... akkor így járt. - Igen, ez így van, nem olyan régen kezdtem el ott ténylegesen dolgozni, mint pszichiáter, és bevallom őszintén, sokkalta nyugodtabb is vagyok, ha tudom, hogy a betegeim folyamatos megfigyelés alatt állnak, így ha gond adódna, azonnali segítséget kapnak. - felelem ismét megerősítve az előzőekben elmondottakat. Az insomnia nem csak pszichés problémákkal összeköthető, de a részletes beszámolója alatt egyszer sem említette, hogy az a gondos orvos elküldte e volna a pszichiátrián kívül más orvosi vizsgálatokra. Pedig kellene. Már ha igaz, amit mond. Mert ha hazudik, és nincsenek orvosi leletei, akkor bizony nagy bajban lesz... Nem idegeskedik. Nyilván. Ebben a világban senki. És ő is azért erőlködik itt előttem, mert nem idegeskedik. Ah, na jó, maradjunk csak szerepben. - 2-3 óra az bizony nagyon kevés, ellenben 5 év, az rengeteg. Nem tudom mivel foglalkozik, illetve, hogy mit tanul, de nem kell ahhoz orvosnak lenni, hogy tudjuk, a hosszútávú kialvatlanság nagyon rossz hatással van egészségünkre. Elszomorít, hogy még csak most jutott eszébe pszichiátert felkeresni, bár gondolom meg volt az oka. Az insomnia súlyos esetekben halált is okozhat, nem csupán leépülést. Az, hogy ennyi édességet eszik, azt jelzi, hogy az agya kétségbeesve próbál energiát keresni, amit felhasználhat. - igen, anno nem csak pszichiáterként dolgoztam, értek én a belgyógyászathoz is, ahogy a neurológiához is. - Azt kell mondjam sok felé elindulhatnánk, és boncolgathatnánk a miérteket, de mindezeket megelőzően szeretném, ha előbb elmenne egy teljes kivizsgálásra, labor eredményekkel, neurológiai vizsgálatokkal és persze minden egyébbel. Ugyanis az alvászavart nem csak pszichés problémák okozhatják. Ha mindezeket sikerül kihúzni, akkor természetesen hajlandó vagyok elmerülni a problémában és segíteni önnek, addig viszont nem állíthatok fel diagnózist. - válaszolom, tulajdonképpen most ki is adva útját. Előbb adnod kell, hogy kapj. Nálam meg főleg. - De mivel, hogy még alig telt el egy kis idő, és nem szeretném, ha rossz szájízzel távozna vagy félreértene, megpróbálhatjuk addig is megközelíteni másképp a dolgokat. - ajánlom fel. - Szóval 5 éve kezdődött az elmondása szerint, onnantól pedig rohamosan romlott ez az állapot. Mi történt 5 évvel ezelőtt?
God can’t save any of us because it’s inelegant. Elegance is more important than suffering. That’s His design.
I’ve always found the idea of death comforting. The thought that my life could end at any moment frees me to fully appreciate the beauty, and art, and horror of everything this world has to offer.
I'm not a monster I am the artistic soul
The mirrors in your mind can reflect the best of yourself, not the worst of someone else.
★ foglalkozás ★ :
Pszichiáter
★ play by ★ :
Daniel Jonathan Stevens
★ szükségem van rád ★ :
The puppet master: Brush strokes
Don’t look at the shadows too long
or a demon might look back
★ hozzászólások száma ★ :
113
Re: Josepg vs. Sonny - Mind against mind
Vas. Május 19 2024, 19:30
Sonny vs. Joseph
“The truth is rarely pure and never simple.”
Oscar Wilde
Mit mondhatnék, értettem a célzásból, amivel véleményem szerint nem csak az orvosomra szólt be, hanem rám is, viszont ki kellett ábrándítanom, nem érintett meg. Még csak a szám széle sem rezzent meg a megjegyzésétől, pedig gondolom elvárt volna rá valami hatást. Gondoltam, nem is nagyon hisz nekem, abban, amit mondtam. Ezt meg tudtam érteni, sejtettem, hogy intelligens, de szándékosan ejtettem el neki apróbb igazságokat, amikkel fokozatosan tudtára adtam, hogy nyomozok utána és ha burkoltan is, de olyan visszajelzéseket kaptam tőle, amik mintha azt mondták volna: "Igen, értelek, így van". Nem mondott újat azzal, hogy az altatók és nyugtatók akár halállal is járhatnak, ezzel én magam is tisztában voltam, sok öngyilkos használja is őket, hogy véget vessenek földi pályafutásuknak. De tudatos felhasználó voltam, nem szoktam ész nélkül szedni és szoktam konzultálni a gyógyszerészemmel is. Nem voltam felelőtlen. - Egyetem - igazítottam ki Josephet. - Bár az egyetem az oktatási rendszer része, oktatást szolgáló intézmény, így akár iskolának is lehetne nevezni, de elég megalázó így. Lekicsinylő. Kérem, nevezze egyetemnek - kértem rá elég kulturáltan és tisztességesen. Nem iskolás voltam, hanem egyetemista és ez már a második diplomám lesz. Ne legyen lekicsinylő, én sem voltam az vele szemben. Figyeltem, amint tekintélyt, fölényt sugallóan összekulcsolja ujjait és épp csak ki nem húzta magát. Tipikus. Ez belső elégedettségre, felsőbbrendűség érzésre utalt. Bár szerény próbál lenni, hogy ő is csak egy átlagos orvos, a testbeszéde mást árul el. Igen is tévedhetetlennek érzi magát és már a testbeszédével is mások fölé helyezi magát. Bár kiérzem Joseph szavai közül az igazságokat, úgy vélem sokszor érdemesebb a gesztusaira koncentrálnom inkább, mintsem a verbális közlésére. A nonverbális kommunikációja sokkal őszintébb. Nem hazudtam, ellenben kicsit ferdítettem az igazságon. Nem volt annyira rossz a helyzetem, az insomniám enyhe volt. Nem aludtam valami jól, volt, hogy sokat, volt, hogy kevesebbet voltam ébren, de nem is feltétlen mindig a betegség miatt, sokszor a nyomozások miatt is sokat virrasztottam, ellenben most színeznem kellett a betegségemen. A betegség tehát valós volt, csak Josephnek kicsit kiszínezve adtam elő. - Sejtettem, hogy lesznek hasonló igényei, így elhoztam önnek a legutolsó laboreredményem. Két hónapja készült a sürgősségin, amikor rosszul lettem az egyetemen. Szerencsére semmi komoly nem volt, csak egy kis ételmérgezés. - a zsebembe nyúltam és kiszedtem belőle két lapot, amik össze voltak hajtogatva kicsire, hogy elférjenek a zsebemben. Két ujjam közé fogtam, mintha fertőző lenne, majd átnyújtottam neki. Az egyik a labor volt, amiből Joseph szinte azonnal rájöhetett, hogy 1-es típusú cukorbetegségem van. Ez magyarázhatja a sok édesség fogyasztást és azt, hogy mégse híztam el. Mondjuk sok más is magyarázhatja, de ez is tesz a latba. A másik papíron egy EEG eredmény volt, amit fél éve készítettek. - Nem sok, de egyelőre ennyivel tudok szolgálni. Több, mint a semmi- mondtam és megbontottam a bon-bont, majd azt kezdtem majszolni egymás után. Nem érdekelt, hogy nem állíthat fel diagnózist, hiszen nem is azért vagyok itt, hogy a megoldásokat keressük. Nem érdekelt az insomniám és annak miértjei, engem a bábjátékos utáni nyomozás érdekelt, azért voltam itt. - Mit ért az alatt, hogy félre érthetném? - kérdeztem miközben a plafon felé emeltem tekintetem, majd a az arcom fölé tartott csokoládé kockára pillantottam. - Mit lehet ezen félre érteni? Talán csak nem arra céloz, hogy nehogy azt higgyem, valami más miatt szeretné kiadni az utam? - számba ejtettem a csokit, majd újra felé fordultam, miközben rágtam. - Nekem nincsenek ilyen gondolataim. De nagyon érdekes, hogy ön azt feltételezi, hogy nekem ilyesmi fordulna meg a fejemben. Tudja, doktor, amikor valamit ellopnak, általában a tolvaj mondja először azt, hogy "nem én vettem el". - utaltam itt arra, hogy tudom jól, hogy ő miért akarná kiadni az utam, csak azt nem értem miért akarja erre külön felhívni a figyelmem. Talán csak ő is visszajelzéseket vár tőlem, mint én is vártam. Ezek szerint most egymásnak fogjuk dobni a labdákat? Részemről rendben, akkor játszunk így. - Nem gondolnám, hogy egy olyan lelkiismeretes orvos, mint maga, csak úgy ok nélkül elküld egy beteget és a beteg sem hiszem, hogy látna mögöttes tartalmakat. Mert, ha azt halljuk, "nyugodj meg, nem lesz semmi baj", akkor azonnal tudjuk, hogy bizony van félni valónk. Hát adtam én okot arra, hogy félre értsek bármit is ön felől? - kérdeztem és magam elé emeltem egy csokit, amit szemlélni kezdtem. Adtam és elvárnám, hogy ezt a labdát ütősen dobja vissza, vagy csalódni fogok. Ha ez a megjegyzésem nem robbantott bombát és túl tudtunk lépni rajta, akkor természetesen válaszoltam a feltett kérdésére is. - Öt éve. Elég rég volt már, sokat segítene, ha kapnék egy támpontot miben gondolkodjak. Sok minden történt, nehéz lenne kiemelni bármit is. De ha arra céloz, akkor nem történt semmi tragikus és nem volt törés az életemben. Másodéves voltam a Tokió Egyetem informatika karán, éltem az életemet, viszonylag nyugodt körülmények között. Sokat tanultam, olvastam, rejtvényeztem, mint manapság is. Már akkor is otthonülő típus volt, nem nagyon jártam el, mert nem láttam értelmét és nem is igazán volt kikkel.
Kezdőlap
Mostanság mintha a sors igazán kedvét találná abban, amit csinálok. Mondhatni rövid idő alatt több rám vadászót is sikerült nem csak eltérítenem, de lényegében leráznom vagy eltipornom. Ez pedig büszkeséggel tölt el, főleg, hogy ezek közt akadtak FBI nyomozók is, és elviekben egy kivételesen intelligens nyomozó is a betegem, akit kedvemre gyógyszerezhetek. Ha Isten valóban létezik, kétlem, hogy érdekelné a jóság, szeretet és a többi ostobaság. Nem akarom alábecsülni jövendőbeli ellenfeleim, de azt hiszem, nem igazán lesz ilyesmim a közel jövőben. Ritka prédának tekintenek, akit csak a legjobb vadászok kaphatnak meg, s közben észre sem veszik, ahogy a nyomomban mindezalatt a kihelyezett zsinór csapdáimba lépnek, s a végén ledöbbenve konstatálják, ahogy elemelve őket a valóság talajától, úgy játszom velük, ahogy kedvem tartja. Ki nevetik, csúfolják, azokat, akik áldozatul esnek, s közben jó maguk is marionett bábuként végzik karmaim közt.
