Olyan szép szám ez a három, azt hiszi az az ember, hogy mindig az első a nehéz, aztán jön a második és akkor ott van a már ismert érzés, és mindig tudja az ember, hogy mire számítson, de amikor odaér, akkor egy kicsit sem tudja mi volt korábban, mert a fülében dobog az adrenalin és a vére teljesen felpezsdül. Nos, én erre számítok a harmadik ugrásnál, amiről vagy tízen akartak lebeszélni, mondván veszélyes és minek ugrálok kifele egy magasan repülő gépezetből. Nincsen tériszonyom, nem félek attól mi lesz, ha nem nyílik az ernyő, mert fog, olyan nincs, hogy nem nyílik, felesleges is bevonzani ilyet. A másik, hogy most egy kisebb csoporttal együtt ugrunk, aminek megvan a maga gyönyöre, eddig mindig csak láttam ilyet, hogy összekapaszkodnak, és együtt zuhannak, miközben az arcuk tele van a széllel és szinte alig látnak, de élvezik, nevetnek. Persze ez egy kicsit más lesz, hiszen én nem egyedül ugrok, vagyis a vizsgám megvan, de nem hiszem, hogy máris elengednek majd egyedül, bár ki tudja. Amikor jelentkeztem ugyan bejelöltem, hogy megvan a papírom, de akkor még nem volt meg, szóval várom mi fog kisülni ebből. - Biztos vagy benne? - néz rám ijedt szemmel Giny, akinek mindig annyi szabadideje van, hogy simán asszisztál a földön, de fel nem jön velem, ami érthet, mert még egy kisebb mászókára, sem mert felmenni már kicsiként sem elvileg, annyira fél a magasban, de azért díjazom, hogy itt van velem. - Nem voltam még semmiben biztosabb. - mondom neki, miközben felveszem a kis hámot, amire majd rácsatolják a szükséges dolgokat, vagy éppen a srácot, aki nemes egyszerűséggel kilök majd a repcsiből. - Ohh magasságos… - kapja a szája elé a kezét, miközben a méret beállításokkal bíbelődök, de annyira kikerekedik a szeme és olyan huncut mosoly húzódik a szájára, hogy még akkor is látom, amikor takarásban van. Nem csoda, hogy oda kapom a fejem és szinte azonnal lefagyok. Bradley Fitzgerald, áll a nagyon nagyon közel hozzánk, aki képes pillanatok alatt előhozni belőlem az egyáltalán nem bátor, még csak kicsit sem vakmerő Dreamyt. Ő az a srác, aki először levett a lábamról, mert nem vagyok nagy pasizós, még sosem volt annyira szükségem a másik nemre, vagy a sajátomra, hogy megvesszek egy romantikus percért, vagy sokért, de ő azért ezt erősen meghozza bennem. Pedig nem tett semmit, tényleg nem csak olyan a kisugárzása, amitől nem leszek rosszul, nem érzem túl tolakodónak és nem túl sok számomra, olyan pont jó. Ameddig egy bandába jártunk addig nagy bajban voltam, már egy pár hónapja nem jöttünk össze bulizni és azt hittem a kis fellángolásom, ami ki tudja mióta tart csillapodott. Aztán megjelenik itt és észre sem veszem, hogy bebújtam Giny mögé és hátat is fordítottam neki, mint valami óvodás. - Azt hittem már túl vagy rajta. - nevet rajtam az elvileg barátnőm, én meg szemrehányóan nézek vissza rá, miközben akaratlanul magam mögé pillantok. - Jó nem is volt semmi köztünk sosem, de mindenkinek lehet egy plátói szerelme nem? Lehet ez ilyen örök érvényű lesz, ő lesz a srác, aki megmozgat, de csak a fantáziámban. - próbálom lazán kezelni, még a vállam is megrántom, de azért be kell vallanom magamnak, hogy egy kicsit jobban kezdett verni a szívem, mint illene, főleg, hogy azt sem tudom, van e barátnője, és mégis eszembe jut pár piszkos dolog, de ez a fejemben marad, talán örökre.
You don't have the key to my heart... I changed the locks.
★ lakhely ★ :
New York --> Staten Island
★ :
★ play by ★ :
Bianca Bustamante
★ hozzászólások száma ★ :
42
Re: then let's jump // Bradley and Dream
Pént. Május 17 2024, 13:26
DREAM
Apám mutatta meg az ejtőernyőzés, a repülőgépből való kiugrás örömét és az adrenalint, mit ettől kaphat az ember fia. Csodálatos érzéssel tölt el, hogy odafent beláthatom a tájat, hogy nagyobb látkép terül elém, hogy láthatom azt, mit egyébként sosem. Párszor ugrottam apával kettesben, anya is csatlakozott már hozzánk, azt hittem nem lesz hozzá bátorsága, de meglepett. Rélgen ugrottam már, apa halála óta nem volt részem ilyesmiben, ám most mégis eljöttem pár haverral, hogy kitöltsem az űrt, amit hiányolni kezdtem. Hiszen ezzel nem jön vissza apa, de egy közösen kedvelt sport jobb kedvre deríthet. Tudom, hogy nem önző mód hagyott el minket, ahogy azt is tudom, hogy szeretett minket és most is elhozna minket ide. Most én jöttem el magam, hogy kicsit közelebb legyek hozzá, az éghez és a szabadság érzéséhez. Előkészültem mindennel, a pakolással hamar megvoltam, át is néztem kétszer, semmi hiányérzet nem érkezett. Így motorra pattanva érkeztem meg az indulási helyszínre, hol már voltak ismerős arcok is, meg persze a palló is az ugráshoz. Ami persze a repülőnk volt és a pilótája is remek volt. Értett hozzá és őt “rendeltük” mi is meg állandóan, mikor ráéreztünk; igen, ugorni fogunk. Akadtak segítők is, szóval ők a gépen várakoztak ránk, a kis csipet csapatra, hogy felkészüljünk. Akadt ismerős arc, lányok és fiúk egyaránt. Minddel lekezeltem, beszéltünk pár szót, majd a csajokhoz is megindultam. Ám felszálláshoz kellett készülődni, így elterelődött a figyelmem róluk. Csak odafent léptem az ismerős archoz, kit közelebbről már jobban felismertem. Egyazon baráti körünk volt, szóval a lógásunk is sűrűbb volt régebben, de akadtak hetek, mikor nem találkoztunk. - Helló Dream. Mizujs? Rég találkoztunk. - szólaltam meg egy szelíd mosollyal, kíváncsi szemekkel, miközben leültem mellé, magamhoz véve a táskámat, hogy kirámoljak belőle és persze felkészüljek az ugrásra. Nem egyedül akartam, de egyből nem támadhatom le ezzel. Meg hát időnk az akadt még, nem igazán értünk még a kijelölt célig, ahol ugrani tudnánk, így bőséggel lehetett dumálni. Ám az előkészületeket én kezdtem meg, odébb kellett hogy lépjek tőle, hiszen nadrág cserét kellett elvégeznem. Persze ha beszélt és elmesélte a dolgokat, akkor persze figyeltem rá nagyon erősen. Minden egyes porcikám figyelt rá. Hosszú nadrág le, a rövid pedig fel. Ez volt apa mániája, a szerencse nadrágunk. Az övét is elhoztam, nem szedtem elő a táskából, de a sajátom felhúzásával léptem vissza Dreamhoz. Nem túl közel, de a távolság sem volt olyan rémesen nagy. Végig néztem rajta látatlanul, miközben a többi dolog ellenőrzését hajtottam végre. - Ugrasz velem? - tettem fel a kérdést, hiszen egyedül nem voltam hajlandó megtenni mindezt. A másik párosok már megvoltak, így csak nekem kellett meghoznom ezt a döntést, hogy felkérem-e őt, avagy sem. Nem akartam egyedül, sosem ugrottam ezelőtt egymagamban...jobb szerettem társaságban megtenni, úgy izgalmasabb. Főleg úgy, hogy csajjal sem vetettem le még magam a mélybe. Jó közel ráadásul. Őelőtte mindig apával tettem meg ezt a lépést, még anyával sem voltam hajlandó, de most igen. Dreammel leugrok. Persze ha nem vonakodik a dologtól. Bennem nem volt félsz, ráadásul visszatartó errő sem, vagy akármi ami visszatarthatna az ugrástól. Akár együtt, akár mással, vagy egyedül, ha ez lenne a legvégső, hogy nemmel válaszolna.
Azért hazudnék, ha azt mondanám, nem dobog a fülemben a vér, és nem érzem már most a közeledő adrenalin jóleső érzését. Ráadásul az, hogy megjelenik Brad sem segít, pedig még csak észre sem vett, ami egyelőre jó jel, mert nem leszek tök ciki azonnal. Én tényleg egy elég vagány és nem egy kislányos lánynak tartom magam, aztán tessék elég egy pasi, akivel néha beszéltem és olyan leszek, mint egy kiskamasz, akinek tombolnak a hormonjai és nem tudja hova tenni őket, főleg nem tud velük mit kezdeni. Aztán odalép, mert ő is észrevesz, akkor azt hiszem ideje felnőni, megpróbálni felnőni, na, jó csak valamit csinálni, amivel nem járatom le magam. Mondjuk, az nem segít, hogy Giny nemes egyszerűséggel lécel le mellőlem. Előveszek egy normálisnak hitt mosolyt, mázli, hogy olyan arcom van, ami viszonylag könnyen befogadja a mosolygást, legyen az nyomi vagy normális, a tükörben ellenőriztem kicsiként és egészen cukinak tűntem akkor, még ha tele pofával nyomtam is. - Brad, meglepő téged itt látni. - igen ez aztán csodás kezdés, ez nem pacsit érdemel a belső énemnek, hanem egy pofont, de csak vigyorgok tovább és ügyetlenül folytatom az öltözést, miközben tőlem független tényezőkből kiindulva kezdek el beszélni. - Minden okés, hiányoznak a jó kis bulis esték, a csócsó, és a sörpong, néha azt hiszem, kinőttem aztán rájövök, hogy azt sosem lehet. - ellép tőlem, hogy felöltözzön és igyekszem nem bámulni, hanem a magam dolgán bíbelődni. Amikor úgy ítélem, meg kész vagyok fordulok felé és akkor lép ő is közelebb, ami miatt centikre kerül tőlem és hátrálok is egyet nevetve. - Mármint te meg én? - kérdezem kikerekedett szemekkel. Kérlek, Dreamy ne legyél már kretén. - Miért ne? Sokszor csináltad már? - kérdezem, miközben elindulok a gyülekező felé, ahol majd a repülő felvesz minket, kapunk egy gyors kis tájékoztatást, mit hogyan kell, amit én rendszeresen végig dumálok, mint a gimiben és csúnya szemmel néznek rám az oktatók. Tiszta nosztalgia az egész. - Még sosem voltam felül, szóval, ha nem zavar a kiló haj, amit ha összefogok is össze vissza megy és hogy néha örömömben visítok, akkor én benne vagyok ezer örömmel. - vigyorgok rá, mint valami bátor kalandor. De sosem féltem az ugrástól és nem most fogom elkezdeni, inkább izgatottabb vagyok, hogy akivel ugrok pont ő. Kedvelem amúgy is, mint ember és ha nem úgy nézne ki ahogy és ha nem úgy reagálnék rá ahogy azt hiszem akkor is tök jóban lennénk. Vannak olyan emberek, akik simán passzolnak, nem kell külön magyarázat arra, hogy miért és hogyan, csak elvannak egymás társaságában, bár lehet valaki, én, egy kicsit jobban égeti be magát néha, de ezt szerintem Brad észre sem veszi. Remélem! Előveszem a telefont, hogy elrakjam és látom, hogy Giny időközben nem csak mellőlem, de a helyről is lelépett, mert hogy szerinte így több esélyem lesz a barna lovagomnál. Néha annyira bosszantó tud lenni, nem terveztem rámászni Bradra, az nem rám vall, és amúgy is, kit áltatunk, ami plátói volt az is marad valószínűleg, és nem fogok azon ügyködni, hogy mindenáron kiderítsem, hogy ő hányadán áll ilyen téren. - Ha tudom, hogy nem a fostosak közül való vagy, akkor már régen elrángattalak volna magammal. - mondom neki, hirtelen, ami igaz is, mert végre nem kell egyedül ugranom, mert szinte kivétel nélkül mindenki fél, beleértve Kiniet is, aki szimplán nem érti szerintem mire ez a nagy bátorságom. - Ha nem halunk meg, mert elfelejted kinyitni az ernyőt, akkor van egy remek hely Hawaiin, ahol atom ugrani. - és máris elkezdem pofázni zavaromban, inkább előre fordulok és figyelem, ahogy mutogatják, amit vagy százszor láttam már, de mindig megnézem, hiszen élőben csak kétszer ugrottam, a vizsga kicsit más volt.
You don't have the key to my heart... I changed the locks.
★ lakhely ★ :
New York --> Staten Island
★ :
★ play by ★ :
Bianca Bustamante
★ hozzászólások száma ★ :
42
Re: then let's jump // Bradley and Dream
Pént. Május 17 2024, 17:54
DREAM
A szavaira csak elmosolyodom. Nem mostanában voltam ugorni, nem is terveztem, de most rám jött, hogy az adrenalinnak elkellene kapnia. Ebből pedig akad jócskán izgalom, szóval két legyet üthetek le egyszerre. Hallgatom a szavait, mosolygok egy kicsit, hiszen sokszor magam is azt hiszem, hogy fel kéne nőni, de nem lehet azt olyan gyorsan megkezdeni és befejezni sem. Örök tini sem lehetek, egyszer majd fel kéne nőni. Anya még nem vágta a fejemhez, szerencsére, így ezáltal is biztonságban vagyok. Túl közel kerülünk egymáshoz, hiszen egyszerre mozdulunk, persze a kérdésemre visszakérdez, amire felvonom a szemöldökeimet. Főleg ahogy hátrébb lép tőlem. Rendben. Akkor a pár lépés távolságot megtartjuk, nem mintha olyan nagyon nyomulni akarnék bármelyik nőre is...kérdésére vállat vontam. - Négy alkalom nagyjából elég lesz? - hogy ez sok, vagy kevés, azt nem tudom, de gyakorlott annyira még nem vagyok benne, hiszen apa ügyködött mindig mindent, hogy mindenki biztonságosan földet érjen. Persze a magyarázatát minden alkalommal elregélte, még mindig bennem van, kívülről fújom a szavait ezekről. Ahogy megindul a többiek felé, úgy pillantok utána, persze végig siklik rajta a tekintetem is, utána indulok, hogy mellé érve álljak meg, hogy hallgassam én is a tájékoztató jellegű szöveget. Mindent megakarok jegyezni, nem akarok semmilyen hibát sem véteni, így a legjobban akarom véghez vinni az ugrást és az ejtő nyitást is. Dream válaszát is megkapom, benne van a dologban, a sok negatívot, mit felsorol, annyira nem hiszem rossznak. Állok elébe, szóval elvigyorodok. - Felőlem visítozhatsz ahogy akarsz. - azt nem mondanám, hogy visítozni máshogy másmilyen pózban kellene, hiszen igen, kellemes látvány a csaj a szemeimnek. Főleg a vigyora. De nem akarok becsajozni, hiszen a tanulmányaimra kell fókuszálnom, az az elsődleges, hogy ott ne szerepeljek le. Ha azzal megvagyok, utána talán jöhetne a csajozás is. Megfogadtam mindezt magamnak? Lehetséges. De húzni még húzhatom magunkat, nem? Max egymás agyára megyünk, vagy ő az enyémre esetleg, de ez sosem lehet baj. Távol áll tőlem, hogy csak úgy megfektessek bárkit is, főleg egy ilyen helyen nem lenne egyszerű...ami pedig az itt létemet jelenti...hát megkapom a magamét szelíden. - Jobb későn, mint soha. Meg hát a kettő még mindig jobb, mint az egy... - vonok vállat hamar, majd figyelem tovább a másikakat, hogy mikor mehetnénk, vagy hogy ki akar majd első lenni. Ki áll össze kivel... - Legközelebb vízi sízni is eljöhetnél... az is extrém, bár nem annyira, mint ez, de lehet emelni a kalandon. - emlékeztetem erre és hát ezzel lehet megfogom, van, aki nem rajong a vízért, van, aki inkább a földön ragad és van Dream... rajta nem tudtam még kiigazodni, de rajta vagyok az ügyön. Nem száz százalékon, de agyalok rajta. Ha egy ilyen helyen benne van, akkor más extrém helyet is beválaszt. Ez pedig több, mint jó. És ez csak bezsongat engem is, tiszta lázba fog hozni. Szavaira szemet forgatok. - Akkor rád bízom, hogy megfogd... - mondok ennyit, kicsit félre érthető elsőre, de az ejtőernyő zsinorra gondolok és nem másra, aztán csak pár másodperccel később esik le nekem is mindez, hogy hahó. -...mármint, hogy a zsinórját az ernyőnek... - vigyorodok el, majd elfordulok, nagy levegőt veszek és visszanézek rá. Nem akarom és nem is tudom kimagyarázni mindezt. Helyesen is teszem. - És igen, hawaii remek hely, jártam már ott egy egy nyaralás alkalmával. Nem mondanám, hogy törzshely, de szeretem... - meg anya is, de ezt már nem kell hozzá tennem. Nekem természetes, a többiek nem érdekelnek ilyen téren, hogy mit is hisznek. Pénzes gyerek vagyok, a családom jól él, nincs okom panaszra, így megtehetjük ezt is. - Majd összebeszélünk és lelépünk oda is, mit szólsz? - szeretek programokat leszervezni, az unalom nem az asztalom, sokszor inkább elvonulok a magam kis világába, de ha van lehetőségem, akkor inkább lépek. És általában barátokkal teszem mindezt, hiszen említettem, hogy egyedül semmi sem muri.
Emlékeztetnem kell magamat, hogy ő is csak egy ember, és kedves és nagyon aranyos, tök közvetlen és rohadt dögös, az utóbbit mondjuk lehet ki kellene verni a fejemből, mert ez nem segít a lelki állapotomon. Hiszen barátok vagyunk, ugye? Mármint egymás barátainka barátai, akkor mi is azok vagyunk. Na jó, most kéne egy pofon, mert én nem ilyen vagyok. Engem egy cseppet sem zavar, hogy olyan nagyon közel kerülünk, de azért mégis hogy nézne ki, ha a kiscsaj énem itt kezdene el belepirulni ebbe a pillanatba. - Akkor többet mentél mint én, ez mindenképpen bíztató. - mondom neki elismerősen, és ez ha őszinte akarok lenni nagyon bejön nekem, hogy ő is ennyire bátor, vagy vakmerő, de lehet egyszerűen bolond, mint én és nem érzem egy kicsit magam egyedül ebben az őrült világban, aminek én magam részese vagyok és olyan kevés a társam ilyen téren. Nem mondok nemet, még mennyire, hogy nem de azért tudnia kell, hogy lehet itt lent egészen csendes vagyok, de odafent közel sem, és ennek ellenére is velem akar ugrani és még ki is mondja, hogy nem zavarja, amitől felszalad a szemöldököm és felé vetek egy elég pimasz pillantást. - Ne aggódj ahhoz nagyon értek. - már nem rá nézek, amikor beleharapok az alsó ajkamba, mert ennyire nem akarok nyilvánvaló lenni, de azért ez simán kikívánkozik belőlem. komolyan mondom neki, hogy mennyire örülök, hogy ő is hasonló hobbiknak hódol és ha tudtam volna már régen együtt róttuk volna a köröket itt ott. Feltűnően csillan fel a szemem, amikor a vizisít említi, mert egészen véletlenül az is egy nagy kedvencem, bár nehezen tudna olyat mondani szerintem, amit ne akarnék kipróbálni. - Ha hívsz én megyek, ha nem hívsz én foglak elrángatni ezek után, mert felspanoltál vele. - vallom be neki, bár engem nem nehéz lázba hozni egy ilyen programmal, főleg, hogy ez olyan, amit ketten csinálunk, mármint nem tök ismeretlenek társaságában, akikkel megvan kettő perc alatt mindig az összhang, de az akkor is sokkal jobb lesz, ő mégis csak Brad basszus. - Kénytelenek leszünk kitapasztalni meddig megy el a másik, ahogy látom nem válogatsz te sem, ami szembe jön oda felszállsz és letolod, ez azért elég vagány. - nem flörtölni akarok vele, de határozottan érzem, hogy afelé hajlok, és amikor ő is elég kétértelműen fogalmaz könnyebbülök meg és nézek feltűnően a lába közé, mielőtt folytatja a mondatot és elnevetem magam. - Igen a zsinórt. - mondom neki még mindig nevetve, miközben ránk pisszegnek, az oktatás közben, és összehúzom a nyakam de azért folytatom. - Ketten? - szakad ki belőlem meglepetten, amikor le akar lépni. - Mármint igen, menjünk, bármikor benne vagyok. - mosolyodom el, és igyekszem a zavaromat ebbe a mosolyba zsúfolni, mert úgy érzem menten ugrálni kezdek. - El sem hiszed mióta keresek valakit aki ennyire vad és ennyire bolond, mint én. - vallom be neki, a mellkasomra téve a kezem, mert ez olyan érzés, ami ritka, amikor olyan embert találsz, aki nem nézi rossz szemmel, amit teszel, nem félt agyon, nem akar lebeszélni, hanem képes veled ugrani. - Azt hiszem mi nagyon jóban leszünk. - kacsintok rá pimaszul, miközben már lassan meg kellene indulni a repcsi felé, de csak szépen sorjában, hiszen mi fogunk elsőnek ugrani, mi leszünk a végén így a sornak.
You don't have the key to my heart... I changed the locks.
★ lakhely ★ :
New York --> Staten Island
★ :
★ play by ★ :
Bianca Bustamante
★ hozzászólások száma ★ :
42
Re: then let's jump // Bradley and Dream
Vas. Jún. 09 2024, 12:06
DREAM
Oda meg vissza vagyok az extrém sportokért, való igaz, a legtöbbet még nem próbáltam. De, amiben most benne vagyok, azt a családom is űzte kis ideig. Élveztük az együtt töltött programot, így nem tartozok a kezdők közé. Mondjuk profinak sem nevezném magam, maradjunk a haladó kis csoportnál, akik étkezni tanulnak normálisan egyedül. Kanállal, s nem kézzel lábbal. Az hogy ért a visítozáshoz, hát nagyon kétértelmű mindkettőnk részéről. Elsőre nem mosolygom meg, de aztán csak- csak kiszélesedik a vigyorom és szinte pír is kerül a képemre, ahogy elképzelem az egész jelenetet. Vicces és egy cseppet szórakoztat is a gondolata. Bár nem is bánnám annyira a dolgot, főleg a következő szavaival élve. Elrángatna egy következő extrém sportra. Ez elég izgalmas menet lenne azt kell mondanom. Figyelem őt, ahogy beszél, ajkai mozgását, azt, hogy miként búzdítja a másikat ezzel...és még csak felsem tűnik a dolog, hogy talán...nem. De mikor én jövök a kétértelmű megjegyzéssel és kijavítom magam, hát elő jön a nevetése, mely a lelkemet simogatja meg kicsit, s nem az egómat. Kedves nevetése van, olyan, melyet nem mindennap hal az ember. Nem kinevet, hanem velem nevet, ami megint csak más, így aztán a sértettségem sem érkezik meg miatta. Talán ez miatt is jelentem ki szinte, hogy vele akarok ugrani. De inkább kérdés lett belőle, mintsem egy akaratos megmozdulás az irányában. Persze meglepi mindez, de szinte azonnal benne van a dologban. Talán az adrenalin hajtja őt is, talán valami egész más, melyben partnerre talált bennem. De figyelemre méltó az adottsága, mellyel idáig elkeveredett. - Azért bolond az nem vagyok, nem mondanám magam annak...annyira... - mormogom az orrom alatt zavartan, hiszen az megint egy más dolog. De az igaz, hogy ebben az őrült hobbiban simán benne vagyok. Nem is akárhogyan. Csajjal. Egy dögös begyes csajjal...de a fantáziámat vissza kell fognom, hiszen veszélyes vizekre evezek hamarosan, így ez nem fér bele, hogy elterelődjön a figyelmem a feladatról. A sor befelé halad, elsőnek ugrani a legjobb, főleg ha megmutathatod másoknak, hogy mennyire menő vagy és az, melyet csinálsz. Dream szavai megmosolyogtatnak. - Ezt nem tudnám megvétózni. - nyomok egy vigyort felé, hiszen rosszban nem akarok lenni senkivel, főleg ha ő is szereti az efféléket és őszinte is ezzel kapcsolatban. A többi lényegesen nem érdekel. Az sem, hogy pasija van-e, hogy mi érdekli, mik a kedvencei...ez nem randi és még csak hasonló sem. Csak együtt ugrunk, az teljesen más mindentől. Nincs ebben semmi különös. Ugye nincs? Türelmetlenség suhan át rajtam, különös vágyakozás, hogy minél hamarabb ugorhassak. Ő lehet az oka ennek a sürgetésnek?
Amikor megláttam ott motoszkált bennem az az izgalom, amikor az ember nem tud beszélni, nehezen jönnek a szavak, de jön helyette a makogás, de aztán olyan nyitottan áll az egészhez és szerencsére a amkogós énem elbújt mélyen és egészen lazán kezelem a vele való beszélgetést. Pedig aki a közeli barátom tudja, mennyire lebegtek a szivecskék a szemem előtt, amikor ez a srác jött szóba. De végül is jó ember, kedves és figyelmes és kellően pimasz, és ezt a huncutságot én egyszerűen imádom. Könnyedén tudok vele egy húron pendülni, még ha a fejemben ez egy kicsit máshogy is néz ki a visításokat és a kétértelmű kifejezéseket hallva. - Pedig a bolondság jó Brad, hidd el, ha az ember teljesen normális akkor sok minden kiveszik az életéből. Nem tudom milyen az, mert szeretem a fura dolgaimat, amik nem tesznek átlagossá és ha ehhez kell egy kis boldogság akkor legyen. - nem megbántani akartam csak egyszerűen szeretek nem olyan lenni, mint bárki más és természetesen magával ragad,amikor valaki osztozik velem ebből az érzésből. Össze kell szednem magam és nem túl izgatottnak lenni, hogy vele ugrok, de nem is túl lazának, hiszen csak kiugrunk egy repülőből. Na ezt ügyesen kell összehoznom, hogy ne legyek zavarba ejtően gáz. - Már csak türelmesen kell várnom akkor, hogy a következő randin ne kilökj a repülőn magadra kötve, hanem megfordítjuk a felállást. - kacsintok egyet és egy kicsit kinyújtom a nyelvem, hogy ne vegyen annyira komolyan. Taln direkt mondtam úgy a mondatot ahogy, és igen volt benne egy kis huncutság, a randi szó nem biztos, hogy kellett volna, de ez egy baráti randi is lehet. Na meg azért lehet nem mondanék nemet ha elhívna, de nem erre gyúrunk. Csak jól kell magunkat érezni, hiszen éppen most szóltak ránk, hogy beszállás előtt most mindenki pakolja magára a cuccokat, a repülőn kicsit lesz a hely. Beülünk egymás elé, ahogy azt kell és ott csak a szánk mozog és a fejünk, de mi stabilan ülni fogunk. Baszki, Brad ölébe kell ülnöm, kicsi a gép, kisebb, mint hittem és lehet egy kicsit ideges leszek, de nem akarom, hogy látszódjon, mert nem az ugrás okozza, hanem majd a helyzet amibe pillanatok alatt mentem bele. - Ketten mentek? - kérdezi az oktató felhúzva a szemöldökét, mert úgy volt, hogy vele fogok ugrani vagy ha elég merész leszek egyedül, az vagyok, de na azért nem fogok erről lemondani. Én csak nyelek egyet és blintok és rám teszi a hámot, amivel majd a repülőn rám rögzítik Bradet és a rajta lévő ernyőt, hogy tuti össze legyünk kapcsolva. - Készen állsz? - kérdezem és mély levegőt véve indulok meg a repülőgép felé.
You don't have the key to my heart... I changed the locks.
★ lakhely ★ :
New York --> Staten Island
★ :
★ play by ★ :
Bianca Bustamante
★ hozzászólások száma ★ :
42
Re: then let's jump // Bradley and Dream
Szomb. Jún. 29 2024, 06:39
DREAM
Bolondnak lenni. Nem a többieket utánozni. Másnak lenni. Való igaz, nem tömeggyártmányok vagyunk. Nem vagyunk egyformák szerencsére, így a bolondozás sosem veszhet ki az emberből. Apa is ezt tette negyvenes éveiben. Amiért büszke is vagyok, hogy az apámnak mondhatta magát. Nekem is hasonlónak kellene lennem, de másabb vagyok, szerencsére nem karót nyelt pöcsfej, velem lehet humorizálni. Ezt szeretik bennem. Valószínűleg ő is. Honnan tudom... megérzés. Jó persze, gondolatolvasó még mindig nem vagyok, de tudok olvasni a mozdulataiból...néhányból. Jó persze a randis szöveget elsőre nem értem, de elgondolkozni nem sok időt hagynak rá. Amig ránk aggatják a cuccost, amíg átnézi mindenki a felszerelésünket és amíg lecsekkolnak mindent, addig van időm agyalni rajta. Randira hívott? Vagy arra akart elhívni? Mégis mi más lehetett volna ez az egész szöveg, amit lenyomott? Eljövök extrém sportokra vele, ha úgy alakul, ha neki ez randinak fekszik, felőlem. Átnézem én is a stabil elemeket, hogy nehogy kimaradjon valami a figyelmetlenségemből, de meg van minden és a gép is lassan megindul velünk fel. - Ennél készebb már nem is lehetek. - kacsintok rá huncut mosollyal, majd felkecmergünk a gépre a helyünkre és már csak a felszállás maradt és az, hogy a fejünkre helyezzük a készüléket, amivel kommunikálunk. Kezd még jobban felforrni a vérem, alig várom, hogy ugorhassak végre. Nincs bennem semmi félsz, csupán az izgalom hajt, hogy érezzem az egész kánaánját. - Te készen állsz? - kérdezek vissza megnyugtatásul, hogy viszonozzam a törődést, meg amúgy is, az aggodalmam akkor is kiül, ha csak barátság alakul közöttünk. Vagy valami másabb csoda. Amit nem veszek észre persze, mert férfi vagyok...mondhatnám. Vagy csak nem akarom észre venni. Nem ugyanaz! - Nincs para? Vagy hányinger...esetleg tőlem? - érdeklődöm, de aztán csak nevetni kezdek. Jól tudom, hogy a csajok érzelmeit nem lehet semmibe venni, hát kinevetni meg főleg nem kell. Nem is akarok viccet csinálni belőle, inkább komolyan veszem, ezért is vagyok közelebb hozzá, minthogy egyedül akarjak ugrani. Abba is bele mentem volna, de ha alkalmam van másra is, akkor választhatok. Választottam. Őt választottam. És boldog vagyok. Ettől is persze. - Csak viccelek, viccelek. - szabadkozok hevesen meg persze a nyakamat is behúzom nehogy megvágjon itt, hogy terelni akarjam a felszállás közbeni szar élményt. Utána már nincs gondom. Csak ez a rövid pillanat, mint mikor az ember liftezik... nem szeretem. Bár ki szeretheti? Én mióta élek ezzel a repülőből való ugrásnak, azóta utálom. A gyomorgörcsbe álló gyomor, a gerinceden végig borzongó érzés...az a pár másodpercnyi kellemetlen érzés. Közben kommunikálnak is velünk, hogy meddig megyünk magasságilag és ha felkészültünk, akkor jelezhetem... - Bármikor jó. Neked? - kérdezem, hiszen szinte rajtam áll vagy bukik az egész szinte, így az ő reakciójától is függ az én döntésem. Hiszen magammal ránthatnám bármikor, nah nem mintha ő nem viszonozhatná mindezt, de ezt is óvatosan kell persze. - Hőlégballonon voltál már? - érdeklődőm, hiszen hallom közben a magasságokat, amit a pilóta diktál. Még csak 3000 méteren vagyunk. 4500 - nál pedig ugranom kell... már várom. 3700 méter. - Készülj... - búgom halkan a füléhez hajolva, majd megindulok az ajtóhoz, hogyha odakerülünk, akkor ugorhassunk.
Szokták mondani, hogy néha visszavehetnék, nem rosszból, de a szavaim nekem néha játékok, másnak komolyan hangozhatnak. Lehet, hogy Braddel ismerjük egymást, de biztosan nem ismerjük olyan nagyon jól egymást, hogy egy elejtett mókásnak vélt szó a másiknak ne legyen komoly. De mégis kit érdekel, ameddig ennyire könnyedén lehet vele társalogni, és ennyire jól érezzük magunkat azt gondol bárki amit csak akar. Nem érdekel különösebben, hogy a randi szó hatása mit vált ki belőlünk, mert látszólag semmit és egy ártatlan kis mondat, utalás, nem a világvége. Számomra nem ciki, ha valaki bejön, ez egy teljesen normális emberi érzés, vonzódás, és ha a másik nem így érez, nos, legalább akkor azt is tisztázzuk, de attól az én érzéseim, megmaradhatnak, hiszen jólesőek. Mindent átnézve, már meg is kérdezik, kicsit bizonytalanul, hogy együtt megyünk e, de hát miért ne, csak egy zsinórt kell meghúzni, na persze… - Még szép, erre várok már napok óta. - izgatott vagyok, de nem félek, kell lennie egy bizonyos adrenalin szintnek, hogy egy ilyen helyzetben eltűnjön a félelem érzet. Ki az a hülye, aki nem fél, de az izgatottság sokkal jobban van jelen, ami olyan szinten pezsget, hogy amikor beülünk már csak arra tudok koncentrálni, hogy mi fog jönni, persze könnyen eltereli a figyelmem, amikor olyan tőlem messze álló dolgokra kérdez, hogy hátra kell pillantani rá, közel vagyunk egymáshoz, de a felhúzott szemöldököm nem tudja elkerülni a figyelmét, de elnevetem magam és nem tudom megtartani a komoly, de most tényleg ennyire kezdőnek nézel, kemény csaj arcomat. - Viccelsz, mi? - kérdezem én is nevetve. - Tudod, hogy nem bíznám rá bárkire az életem, de nincsen bennem egy csepp félsz sem, a legvégső esetben ha nagyon megijednél a levegőben, tudom, hova kell nyúlni. - a zsinórhoz persze, de ezt már nem mondom ki, csak előre nézek és a huncut mosolyt, ami megjelenik az arcomon elrejtem előle. Már így is egy kicsit túl messzire mentem, én szingli vagyok, de ilyen téren róla semmit sem tudom, és nem akarok én lenni a nem kívánt harmadik, aki nem is harmadik, csak egy egyszerűen nyomulós csaj, aki simán randinak hívta a mostanit is, na lehet erre hamarabb kellett volna gondolni, de mindegy, már itt vagyunk és az önző énemet egy pillanatig nem is zavarja, hogy ebben a helyzetben vagyok, és pont vele. Ahogy haladunk egyre feljebb érzem a fülemben a pulzusom, ugyanakkor a hangját és az utasításokat is, amiket végig kapunk, holott még egyelőre nem kell csinálnunk semmit, csak várni türelmesen. Végülis mi lehet itt a legrosszabb, lezuhanunk? De hát pont ez a cél, bár nyilván a repülő nélkül. - Azt hiszem, amikor nagyon kicsi voltam, apu elvitt egy útra, képek vannak, emlékek alig, de plusz egy pont, hogy gyártsunk majd belőle még. - nézek rá mosolyogva a ballonos kérdésére felelve, hiszen van amiből sosem elég. - Mire vársz még? - kérdezem, egy kicsit húzva őt, miközben már szökik feljebb és feljebb az adrenalin, és akaratomon kívül, vagy pont nem, fogom meg a kezét az ugrás előtt, de amint a végső szó is elhangzik elengedem, ahogy a szél az arcunkba csap, és védőszemüveg ide vagy oda, azért eléggé gyűri az arcom a sebesség, de a vigyor, még ha az csukott szájjal is, ott van az arcomon és egy hangos kiáltás is elhagyja a szám, de csakis az öröm hangja.
You don't have the key to my heart... I changed the locks.
★ lakhely ★ :
New York --> Staten Island
★ :
★ play by ★ :
Bianca Bustamante
★ hozzászólások száma ★ :
42
Re: then let's jump // Bradley and Dream
Szomb. Aug. 03 2024, 13:33
DREAM
Nem feszengek, nincsenek rossz gondolataim miatta és még csak félszt sem érzékelek áramlani magamból. Egyszerűen csak hagyom majd megtörténni. Izgatott vagyok, annyira rég ugrottam már, bár el nem felejteném semmi pénzért sem, hogy kezd hiányérzetem lenni. Vágyom egy jó kalandra, egy hatalmas ugrásra és egy jó kis földet érésre. Már várom, mikor fog szétrobbanni bennem az adrenalin érzése, mikor fogok röhögni egy jót a levegőben zuhanva. Annyira vágyom rá, mint még soha másra. Ezzel a módszerrel legalább elterelődik a figyelmem is minden másról, a legrosszabb napjaimról és az érzéseim hullámzó katyvaszáról. Most csak jól akarom érezni magam, így ez lesz a mai nap fénypontja. Az ugrás, a zuhanás, majd a földet érés. - Örülök, hogy elég bátornak érzed magad, hogy tudod hova nyúlj majd. - nevetek fel, hiszen elég kétértelmű volt a dolog, de nyilván tudom, hogy nem rám gondolt első sorban, miért is tenné, hanem a zsinórra, ami az ernyőt nyitja. Nem vagyok szívbajos én sem, nekem is vannak dolgaim, megszólalásaim, bár ez most túl tett rajtam is. De hát bírom a csajt. Ugyanaz a színpadunk jelenleg, forr a vérünk az adrenalin pezsgése végett és szerencsére nem is hagy magamra. Ő is hasonlóképp izgatott, alig várja, hogy a mélybe vesse magát. Persze megijedni nem szokásom a levegőben, sok ezer méterrel a föld felett, volt már részem hasonló ugrásokban, szóval könnyed menet lesz. Fent meg nem ragadunk úgysem, előbb, vagy utóbb, de le fogunk érni vagy így, vagy pedig amúgy. Megdögleni nem akarok, anyám újabb temetést nem viselne el, így a biztonságosabb utat választom. A lány közelsége nem hoz izgalomba, nem figyelem a testi reakcióit, vagy ahogy engem figyel, mint egy szőke herceget ló nélkül. Nem tudnám megadni számára, amit szeretne, a csak szex és más semmi nem az én típusom és ő nem is az esetem. De barátnak tökéletesen megfelel, így az ugrás is megtörténik, a szél ereje arcul csak és az adrenalin is bekebelez. Elönti az egész testemet, jelen van az agyam minden pontján. Átérzem végre a teljes szabadság érzését, melyet a földön a talajt taposva nem mindig érzem át. A motor is már téma, ez egy teljesen más életérzés. Nem figyelem a talajt, hogy milyen messze van alattunk, inkább a többi csodás dolgot figyelem, ami körül vesz minket és még örömujjongásba is csapódik a hangulatom. Ezerszer jobb ez minden másnál! Szerencsére még bőven érezhetem a zuhanás örömének szépségét és eszembe sem jutna, hogy bármi is szarul jönne ki a mai napban. Nem ronthatja el ezt semmi és senki. Ez a része a mennyország, a felszabadulás érzése, utána úgyis a mókuskerék érkezik ismét. Egy hálás mosoly, egy hálás pillantás a lány irányába, ő is ugyanúgy élvezi mindezt, mint én magam.
Minden elkezd felgyorsulni, pedig azt érzem, hogy a lassúság most jól jönne, élvezem ezeket a perceket, Brad jó társaság és nagyon is szükségem volt már arra, hogy egy kicsit én is megtaláljam, ami meg tud ingatni és ez jelen pillanatban ő. Igyekszem magamat összeszedni és csak arra fókuszálni, hogy mi vár ránk a repcsin kívül, de elég nehéz az ölében ülve, Az sem utolsó, hogy ugyanolyan fura humora és pimaszság lapul benne, mint bennem. Szeretem ezeket a huncutságokat bár igyekszem nem a lepirult szende nőtt játszani, igyekszem minden erőmet összeszedve olyan lenni, mint általában, de azért na, nem titok, hogy bejött nekem, most ez az egész annyira fura, furán jó. Ahogy a levegő belekap az arcomba hunyom be a szemem a szemüveg mögött és élvezem a szelet, ami ki tudja mennyivel hatol az arcomba, élvezem a szabadságot, és azt is, hogy barátra leltem, aki ezekben a nagyon furcsa hobbik talán egyszer a partnerem is lehet, ha vevő rá. nem úgy ismertem meg, mint egy beszari alakot, és most sem látom annak, mi több, elég kemény csávó, aki jóindulatú. A zuhanás közben kezd minden letisztulni, kaptam egy képet arról milyenek lehetünk mi és nem az a srác velem, aki a fejemben és ez bizonyos szinten tök megnyugtató, mert a plátói érzések, pontosan annyira jók, hogy egy kicsit megadják azt, amire az embernek magányos óráimban szüksége van, de nem vagyok magányos. Annyi ember vesz körbe és az igazság az, hogy a szerelem számomra nem olyan nagyon sürgető dolog, mint például a tesómnak, vagyis neki sem az, de vele jobban el tudom képzelni. Amikor kinyílik az ernyő és csendesül minden, már süvít a fülembe a szél, elnevetem magam és széttárom a karjaimat, mintha repülnék. - Azt hiszem megtaláltad hova kell nyúlni. - kiabálom neki, de nem nézek fel rá, nem lenne képes rá a nyakam a sok erőhatársa ami most érte. A zuhanás után ez eg megnyugvás, amit vár is az ember az elején meg nem is, az öröm, hogy nem lapulunk ki az alján, hanem szépen érkezünk, de közben meg az egész végének a jelzése, hogy amint lent vagyunk valaminek vége lesz. Ezek a pillanatok olyan hamar véget érnek pedig sokkal tovább kellene tartaniuk.
You don't have the key to my heart... I changed the locks.
★ lakhely ★ :
New York --> Staten Island
★ :
★ play by ★ :
Bianca Bustamante
★ hozzászólások száma ★ :
42
Re: then let's jump // Bradley and Dream
Szomb. Szept. 21 2024, 15:11
DREAM
Az izgalom fokozódik, az adrenalin nő a levegőben. Nincs más csak a csaj örömködése és a fülemben zúgó vér, a szabadság érzése, ahogy zuhansz a semmibe. Idefent semmi kegyetlenkedés nincs, megszűnnek a problémáid, nem gondolsz másra...semmire nem tudsz gondolni, kiürül az elméd a sok gondolattól és tényleg a szabadság érzése marad. Ezért is szerettem mindig az ugrást, mindegyik másmilyen, egyik sem egyforma, ahogy most ez sem. Megragadom a zsinórt és rántok rajta, hogy az ernyő megnyíljon és szabadesés helyett ez vigyen le minket a talajra. Bár fogalmam sincs, hogy hol fogunk leérni, nem zavar a dologban. A lány hangján felnevetek. Hát igen. Nem nyúltunk rossza helyre és mégis jobb, nagyobb élményben részesültünk. Bárcsak örökké tartana mindez. Ezek a dolgok annyira megismételhetetlenek. Általában nincs egyforma érzést adó ugrás. Mind különböző élményeket ad és én mindet felakarom kutatni magamban. Tudom, hogyha ugyanonnan ugrik az ember, akkor előbb vagy utóbb eltűnik ennek a varázsa is, ezért legközelebb ehhez méltóbb helyen fogom megtenni. Vágyom az érzésekre, vágyom, hogy mind egyszerre szabaduljon fel bennem, így hát amint talpra értünk és az ejtőernyő is megfelelően leérkezett.... örömujjongásba kezdtem. Nem a biztonságos földet érés miatt, hanem amit az élmény adott számomra. Mindkét kezem ökölbe a fejem fölött, mint aki diadalittas csatát győzött az ismeretlen fölött. - Ezazezazezaz! - szavaim sürgölődve özönlenek ki ajkaim közül, közben vedlem le magamról a rám aggatott felszerelést is és ezáltal már szabadulok is Dreamtól. Nem azért örülök, mert újra távolságra lelek tőle, hanem még mindig zsongok. És fogok is még percekig, egésszen addig míg meg nem nyugszok rendesen. - Bámulatos voltál. - fordulok felé egy dicsérő pillanatra, ám a mosolyom levakarhatatlan. Örülök, hogy jött velem, hogy ugrott is és hogy akadhat más alkalom is, amiben részt vehetünk majd ketten. - Áll az alku másféle adrenalin csapásra is, ha egyedül nem menne és nem kísér el más...gondolj rám. - ajánlom fel neki mindezt, miközben közelebb lépve a távolságot is csökkentem kettőnk között, hogy vállánál fogva átkaroljam.
Azt hiszem ezért érdemes élni, az érzés, ami eltereli a figyelmem arról, ami rossz lehetne és csodássá teszi. Amikor az agyam valami teljesen más beállításon üzemel, és amikor nem akarom tudni, hogy mi is vár rám majd otthon, mit kell majd csinálnom, mit kell tanulnom, mit várnak el tőlem. Nincsen semmilyen kötöttség, hiszen zuhanunk, egy olyan emberrel, akiben azt hiszem a rövid ismertség vagy inkább a nem teljes ismertség ellenére megbízok. A földre érkezés mindig kicsit kiábrándító, de ott van a lehetőség, hogy nemsokára újra fent lehetek, ha az a nemsokára akár a hónapokat is takar magában. Nem olyan könnyű összeszervezni egy ilyet, mert sok ember kell hozzá, és erre nem mindig indítanak ilyet, mindegy mennyi pénzed van. - Én? Csak lógtam rajtad, mint egy lajhár és élveztem a csodás látványt. - nevetem el magam teljesen felszabadulva, teljesen adrenalin mámorban úszva, mert az nem múlik el olyan gyorsan, ahogy a lábunkat föld éri. - De azért remélem máskor is kapok ilyen bókot. - baráti értelmében, mert beszégetve vele, átélve mindezt szépen lassan realizálódik bennem, hogy az a vonzalom, ami volt bennem egyfajta szimpátia, amit éreztem iránta, mert kicsit ő olyan, mint én, sok értelmeben és ugyanannyiban is tér el tőlem, és ez teszi majd a barátságunkat talán szorosabbá, akkor is ha kimerült a közös program ilyen eszeveszett dolgokban. Az ölelése meglep, nem érint rosszul, tipikusan az az ember vagyok, aki mindenkit is nagyon szívesen ölelget vagy fogdos, minden hátsó szándék nélkül. A kezeimet felemelve ölelem vissza és már tök magabiztosan, minden szégyenlősség eltűnt belőlem, bólintok neki. - Na és mi a terved a nap további részére? - nekem igazából lenne dolgom meg nem is, nem olyan sürgős, hogy tanuljak, és éhes is vagyok, valamiért mindig keresztbe húzom a saját elhatározásaimat olyanokkal, amik kevésbé fontosak, de mindig előrébb teszem őket, mint a sulit.
You don't have the key to my heart... I changed the locks.
★ lakhely ★ :
New York --> Staten Island
★ :
★ play by ★ :
Bianca Bustamante
★ hozzászólások száma ★ :
42
Re: then let's jump // Bradley and Dream
Pént. Okt. 25 2024, 18:56
DREAM
(Majdnem)Mindig kapható vagyok egy extrém bulihoz, sporthoz, vagy egy efféle ugráshoz vagy épp örültségekhez. A kérdés az, hogy a partneremnek akad-e elég bátorsága, mersze követnie engem. Nem mindenkinek van gyomra hozzá, így a legtöbbjüknek igencsak tudok örülni. Bár leginkább apámat siratom vissza, ő volt ilyenekben a társam és az is igaz, hogy meg kell találnom ehhez is a partneremet, a társamat...de talán ideje lesz leszállnom a földre és csajozni úgy igazán, hogy ne csak a könyveket bújjam. Nem tudom. Ami pedig Dreamet és a bókokat illeti...csak akkor és annak ki érdemes a bókjaimra. Így nem fogom kihagyni a következő eshetőséget sem ebben biztos lehet. Van benne kurázsi, jó nő és végtelenül kedves és bátor. Nem sok nő ugrál ki a repülőgépekből, de ő megtette. ÉS jelenleg borzasztó hálás vagyok érte. Az ölelésemet viszonozza, s választ is kapok, amire el is gondolkodok. Meg van rá a válaszom is hamar, így ki is nyögöm, miközben elengedem. - Tanulnom kellene és a Hotelnál is bekellene anyámnak segítenem, szóval van dolgom rendesen. Bár egész nap tudnám ezt űzni és más sportot is...szerintem vigyorogva érne el a hullafáradság. - magyarázom kicsit lelkesebben, ahhoz képes, amit jelenleg érzek. Tudom, hogy lassan tényeg készülődnöm kellene és pakolnom, majd haza mennem, vagy a Hotelhez, az mellékes, de most jól el vagyok. Bár lehet a pihenést kellett volna választanom? Hogyan fogok éjszakázni? Kiderül. - Majd ha kb 2 hét múlva is ráérsz ilyen körül, akkor ütközhetnénk valamerre és kipróbálhatnánk mást is esetleg. - nem akarok nyomulni és nem is fogok, de attól még felajánlom a dolgot, ha partnerség kellene számára. Bármi is a válasza, mosollyal méltányolom és intek is végül, hogy összeszedjem magam. - Kösz mindent Dream. - sikerült nem elfelejteni a nevét, ez már félsiker lehet. De amúgy sem vagyok ebben olyan rossz. Másban már igen, de szeretem, mikor a csajok azért hullanak, mert rájuk mosolygok. Egó. - Érj haza épségben csaj, kellemes napokat kívánok. - fordulok még hátra egy kedves mosollyal, majd megindulok magam is, hiszen tényleg segítséget ígértem anyának a mai napra, így meg is indulok, hogy legalább estére meglegyenek az ő dolgai is.
// Köszönöm szépen a játékot és a bátorságot az ugráshoz is //
Kezdőlap
és a bátorságot az ugráshoz is //