Bőven volt mivel elfoglalnia magát a férfinek a két napban, amíg Patrizia hívására várt, mégis esténként, az erkélyen ülve mindig elfogta ugyanaz az érzés, mint amikor az üzenetet küldte neki a másik hirtelen távozása estéjén. Ezúttal azonban a bőrében volt képes maradni, és minden alkalommal önkontrollt tanúsítva békén hagyta a másikat, és nem küldött neki indokolatlan üzeneteket, hogy tovább bonyolítsa a dolgukat.
Az üzenetek másnapján Alessandro hívja meg ebédre, többek között azért, mert bár Fabrizzio nem mondott neki semmit a Patriziával való üzleti kapcsolata milyenségéről, a pletykamester azonban annyi érzékkel rendelkezik, mint talán senki más a városban. Végül a férfi, jelezvén a barátjának, mennyi diszkrécióra is van szüksége a témát érintően, elmondja neki, miért haladnak nehézkesen, és miért ennyire nagyok a követelmények a részükről. Fabrizzio ehhez nehezen adta az arcát egyébként, mert hiába gazdagok, nem ennyire elszálltak, csak annyira, amennyire az a családjuk rangjától elvárható. Számára azonban a szint nem ott kezdődik, amihez még mosolyognia is kellett az elmúlt időszakban.
A döbbenet a barátja arcán olyasmi, amire egyébként számított, és bár részleteket nem osztott meg vele, erősen figyelmeztette az ebéd végén arra, hogy ha kitudódik a közegben a téma, mielőtt ők készen állnának napvilágra hozni, tudni fogja, honnan ered.
A péntek hamar eljön, ő pedig izgatottságot fedez fel magában, amikor a késő délutáni időpont is egyre közelebb ér hozzájuk. Hamarabb érkezik ezúttal, mint a másik, azonban amikor látja őt leparkolni az ingatlan előtt, kiszáll ő is. Fabrizzio megérzései kiválóak, így már Patrizia testtartásából érzékeli, hogy valami nem kerek, hiszen már tudja, milyen a nő, amikor minden a helyére kerül, az pedig messze áll ettől.
Persze ezúttal, mivel nem tett semmit - hacsak nem a késő esti vallomás zaklatta fel ennyire, hogy napokkal később is haragszik miatta -, nem gondolja személyesnek a kisugárzását. Sőt, aggódik, hogy talán Matteo-val van valami baj, vagy a már sokszor említett nagyszülőkkel, ezt pedig csak azért igyekszik kezdetben palástolni, mert attól, amik történtek, még nem akar személyeskedő hangnemet megengedni magának. De a segíteni akarás ott játszik benne, csak még türelmesen kivár arra, hová eszkalálódik a másik hangulata, mert azt már tudja, hogy valahová mindig elér vele, csak ki kell várni.
- Nem, Vivianának más dolga akadt. - Épp csak végig tudja mondani, amit elkezdett, mintha Patrizia már tudná a válaszát, ám ez nem lenne annyira meglepő, hiszen említette párszor, hogy Mrs. Deluca nem akar részt venni az ingatlan kiválasztásában.
- Rendben. - Anélkül követi ezúttal a másikat, hogy megnézné magának, mert sokkal inkább akarja megfejteni a felállást, és a kedvének okát, mint amennyire az ingatlan, vagy az egyéb gondolatai a nővel kapcsolatban foglalkoztatnák.
- Rögtön a tárgyra? - Kérdezi egy visszafogottabb vigyor keretében, amin már párszor osztoztak, de most nem talál úgy válaszra a gesztus, mint számítana rá. De most ő nem is számít rá egyáltalán, mert valami nem kerek, inkább csak megerősítésként dobta be a gesztust, mert tudni szerette volna, hogyan fogadja azt a másik.
Ennek ellenére követi őt a kertbe, hogy megnézze a kilátást, hiszen ez egy nagyon fontos része még mindig annak, amit elképzelt a felesége hátralévő életére, és hallgat is egy darabig, amikor már kint állnak, és a vidék, akár egy nyitott könyv tárul a szemei elé.
De nem köti le egyáltalán. Ki akarja deríteni, mi van a másikkal.
- Matteo jobban van? Hogy viseli a mindennapokban a gipszet és a vele járó korlátokat? - Fabrizzio úgy gondolja, hogyha a nő kisugárzása neki szól, akkor vagy eltereli a témát a személyesebb dolgokról, vagy egyenesen ideges lesz tőlük. Ha pedig a fiúval van valami, azt megosztja majd vele, hiszen eddig is így tett, ha kérdezte.

Az előzetes megérzéseit Patrizia minden válaszával alátámasztja, de egyelőre nem szól, hiszen találkozott már a szeszélyeivel az üzleti kapcsolatuk közepette, így még rácáfolhat a másik arra, hogy esetleg maga Fabrizzio tett volna valamit. Közben azért keresgél az elméjében, hogy ezúttal mit tehetett, amiért ezt kiváltotta a másikból, és azért olyan erős az elhatározása azt illetően, hogy megtörje a nőt, mert látta őt a lehető legvonzóbb állapotában, abból pedig valamiért már nem akar ez a férfi alább adni. Persze, érzékeny és szeszélyes néha, de amit most lát belőle, az nem Patrizia valójában, ő pedig azt szeretné látni belőle.
- Teljesen igaza van. - Nem volt szándékos, amikor a másik munkáját keresztbehúzta a kilátás ötletével, tényleg csak támpontot akart neki adni a káosz közepén, ami a felesége általi hosszú, szinte értelmezhetetlen lista volt. Akkor nem Viviana követelményeit ecsetelte, hanem adott a másik kezébe egy kapaszkodót, még ha azt Patrizia ilyen rosszul is élte meg.
A teraszon a személyes kérdésére a rövid válasz már egyértelművé teszi Fabrizzionak, hogy bizony, hiába nem tudja, mit követett el, de ő a ludas a másik kedvét illetően. A pontot viszont az utolsó mondat szinte utolsó szava teszi fel arra a bizonyos betűre, ezért Fabrizzio megáll a másik előtt, és egyértelművé teszi az álláspontját.
Annyira vágyik a másikra az eredeti formájában, hogy ezt most nem fogja semmilyen üzleti kapcsolat végett annyiban hagyni.
- Valamit tettem, ami végett most így viselkedik, Patrizia. - Nem vezeti végig, honnan kezdte és hogyan jutott erre az álláspontra, feleslegesnek is érzi. Volt egy megérzésére, feltette a megfelelő kérdéseket, megkapta az egyértelmű válaszokat, Fabrizzio pedig nem az a típus, aki kertel és körbejár. Szeretné tudni, mit vétett a másikkal, mert az a néhány szó, lehetett bármilyen súlyos a telefonban, nem gondolja, hogy ilyen változást érhetett el a másikban.
- Mi történt? - Kérdezi meglepetően gyengéd hangon, és nincs mit tenni, pontosan úgy néz most rá, ahogy arra a múltkor érdekes módon felhívta a figyelmét. Nem tud másként nézni, mert fogalma sincsen, mi történik kettejük között, elébe pedig valahogy nem tud menni ezúttal, és előfordulhat, hogy már nem is akar.

Patrizia szavaiból egyszerre derül ki rengeteg minden, és marad a sötétben bizonyos tekintetben. Abban már egészen biztos, hogy Alessandrot kellőképpen meg kell leckéztetni; a maffiabarátságok sokszor felületesek, de a bizalom egy olyan alapkő, amiből ez a férfi senkinek nem enged. Nyilván Patrizia tudása a válását érintően az említett férfitől érkezett, amit olyan tekintetből nem bán, hogy tud róla, de ha az állítólagos barátja ennyire könnyedén mondja el bárkinek, azt szankcionálnia kell. Szerencsére Fabrizzio ezt eredményesen, mégis diszkréten szokta kivitelezni, meglehet a nőnek fel fog tűnni, ha hétfőtől új főnök várja az irodában.
A bokszzsák elmélet némileg ismét igazolódik, ahogy az előtte álló az érzelmei hullámait csapja neki, de látszólag a férfi nem rezzen, miközben azért van, ami szíven üti. Különösen az utolsó megjegyzés, hiszen lehet, hogy a házkeresés egy játszma, de nem a másik kiakasztása érdekében, és a feltételezés, hogy ezt magánszinten is tovább vinné, kissé sértő a számára.
- Nem magától óvtam a házasságom részleteit, hanem a közegtől. És amint látja, van okom az óvatoskodásra. - Alessandroról nem fog ennél több szót megejteni. Lehet tesztelte a férfit, ha már egy ideje közelebb van hozzá, mint régen szokásuk volt, de nincs maradása abban a városban, ahol Fabrizzionak ekkora neve van.
Nem szokása senkinek második esélyt adni.
- Soha nem volt olyan indíttatásom, hogy az idejével játsszak. Én sem szeretem, ha valaki ezt teszi az enyémmel. - Van egyfajta szigor a mondandójában, nem csak arra vonatkozólag, hogy a saját ideje is szent a számára, nem csak másoké, de azt illetően is, hogy esze ágában sem volt Patriziával szórakozni.
- Nézze, itt egyedül a feleségem szórakozik velem. - És megenged magának egy mélyebb sóhaj a szavak előtt, és némileg közben is, ahogy kiszakad belőle. Nem az a típus, aki a nehézségeit megosztaná bárkivel, és most sem azért teszi, hogy bárki sajnálja miatta. Azért teszi, mert nem akarja, hogy a nő haragudjon olyasmiért, ami nem neki szól a Delucáktól.
- És azt gondolom, huszonöt év együtt töltött idő után ennyi fricska jár neki. - Mert valóban ennyiről van szó; Fabrizzio belement Viviana játékába, és ha nem egy szeszélyes tornádóval került volna össze az ingatlan ügyében, ezt senki fel sem rótta volna neki. De a sors ilyen, még ha ő maga nem is hisz benne.
- Hogy mondhat ilyet? - És a kérdést már nem a szigora, inkább a csalódottsága öleli körül. A tekintetén egy pillanat erejéig látszik, mennyire rossz helyen találta el nem csak a beteg játszma feltételezése, de az érdeklődésének megkérdőjelezése is. Aztán hamar észreveszi, hogy ez nem méltó viselkedés egy olyan férfitől, mint ő, és az érzéseit gyorsan elrejtve vált stílust.
- Jobb, ha most megyünk. Nem szeretném tovább rabolni az idejét. - Mondja ki végül nehezen, mert látni szerette volna a másikat, és időt tölteni vele, ha már a nehéz üzleti kezdet után új lendületet érzett magában Patrizia. De ezek a vizek már orkános széllel párosulnak, és bár ő maga a megtestesült önkontrollt, olyan dühöt érez magában, amitől a végén leállna veszekedni a nővel, amit szeretne elkerülni.

Fabrizzio nem szokott előre felkészülni a találkozóira, hiszen azok általában gördülékenyen mennek. A nővel már akadtak össze olyan módon, amit sem a részéről, sem Patrizia oldaláról nem tartott udvariasnak, de még ennek ellenére sem gondolta soha, hogy túlontúl rendezett gondolatokkal vagy előre begyakorolt mondatokkal kellene érkeznie, mindegy, mi történik kettejük között.
Ha nem az volna, aki, akkor valójában pislogva állna egy helyben, próbálva megérteni, mi történik ezúttal, mert nem sok értelmét látja a dolognak. Még maga Patrizia is kimondja, hogy nem rá tartozik a válása, illetve üzleten kívül ő túl sok rosszat sem hozott a másik életébe, sőt, amint személyes vizekre eveztek, legyenek azok bármilyen veszélyesek, Fabrizzio határozottan látta a fényt az alagút végén.
A másik volt az számára.
- Akkor miért viselkedik úgy, akár egy sértett gyermek? - Nem kérdezné, ha nem érdekelné őszintén, és a zavaráról egyedül a szigorú, összevont szemöldökei árulkodnak, amikkel a csillogó szempár, amit a másik megemlített még mindig társul.
Kifújja az orrán a levegőt, és bár ő a nyugalom szigete általában, őszintén frusztrálja mostanra, amiért a háznézések alkalmával mindig zátonyra fut a másikkal. Azonban, ha egy valamiben, akkor az indíttatások tisztázásában igaza lehet a nőnek, amivel meglehet, még tartozik neki, ha esetleg most látná utoljára. Fabrizzio nem a ház részletei miatt hívta fel pár napja a nőt, de ezt a telefonban el is mondta neki. Lehet saját magukat áltatták végig, hogy az ingatlan érdekes lehet, de mások nevében ez a férfi sosem fog beszélni, kiváltképp, ha erről a nőről van szó.
Először bólint, amikor pedig a kolléga, és a ház érdekeltsége kerül szóba, halkan felnevet kínjában, és kapva-kap az alkalmon, hogy tisztázza, hiszen így érzi fairnek az elválást.
- Engem maga érdekel, Patrizia. - És ezt annyira könnyedén mondja ki, mintha semmilyen bonyodalmat vagy nehézséget nem hordozna magával. És, mivel a válása ténye napvilágot látott, most már némileg van joga kimondani, válaszban pedig amúgy sem reménykedik.

Érdekes, mert nem akarta elérni a szavaival, hogy a másik elkezdjen megnyílni neki az érzéseit illetően, és megeredjen a nyelve. Kimondta, mert így tiszta, és ha nagyon őszinte akar lenni magához - és ez számára egy fontos tényező, hogy az legyen -, akkor valóban húzhatta a másik idejét. De csak ezzel az egy alkalommal, mert először tényleg a ház érdekelte, másodjára az irodában még szintén, de nem fog hazudni; ma már inkább csak az járt a fejében, hogy lássa megint a nőt.
Fogalma sincsen, hogy ekkora távolságból észre lehet-e venni, de a másik sóhajától megint apró libabőr fut az alkarjára, aztán szalad tovább a felkarján, hogy aztán eljusson a nyakáig, és a tarkójában álljon meg. Sokkal több kéne, hogy ezt kiváltsa belőle, és ennél nagyobb vészjelzést a teste nem is adhatna, arra utalva, hogy egyszerűen csak sétáljon ki innen.
Ő azonban a másikhoz megy, hogy odaérve a konyhapultnak dőljön finoman.
- Nincsen semmi baj a házzal, a figyelmemmel annál inkább. - Igaz arra kérték, ne mondjon ilyeneket, de ez az igazság; nem tudná megmondani, milyen színű volt a bejárati ajtó, vagy milyen téglából áll össze a mediterrán stílusú külcsín, de ha két hét múlva megkérdeznék, milyen ruhát viselt ma a nő, akkor azt gond nélkül fel tudná idézni. A kilátásból kiindulva persze lehet, ezt fogja később megvásárolni, de addig neki le kell harcolnia huszonöt évet otthon, amiből, tanulva a mai és az eddigi csúfos napokból, ki fogja vonni a másikat.
De valahogy bele kell vonnia másba, különben nem látja majd többet.
- Miért fontos, hogy most már tudja? - Finoman közelebb hajol a nőhöz, a tekintetével nem eresztve az övét, mert őszinte választ szeretne kapni a kérdésére, ha már ő is őszintén elmondta, mi vezette ma ide, és mi marasztalja még mindig.
- Ne aggódjon, Alessandro képen lesz törölve. - És ezt nem, mint lehetőséget említ meg, hanem inkább tényként közli; vannak következményei annak, ha valaki egy Delucával akar szórakozni, ha pedig az a leendő családfő, akkor még inkább. Szerencsére a brutalitás nem az ő műfaja, neki bőven elég, ha Alessandro a lábát sem teheti többé a környékre, elvesztve a kapcsolatait egy életre.

Egy pillanatra elengedi Patrizia barna szemeit, és a sajátjait egy halk nevetés keretén belül a padlóra tapasztja. De aztán, mint aki lerótta saját magának a megfelelő kört a másik válaszára, megszólal.
- Sokszor eszembe jutott, mit gondolhat rólam. - De az ő dolga sohasem az volt, hogy a sarokban ücsörögve sírjon, amiért olyannak látják, amilyen sohasem volt. Márpedig, ha egy hozzá közelállónak azt állítaná valaki, hogy Fabrizzio Deluca csalfa és gerinctelen, akkor hosszas nevetés lenne az adott személy jussa, mert ezektől szerencsére nagyon messze áll a férfi.
De még ezt is bevállalta annak érdekében, hogy titokban tartsa, ami a családjával történik. Meglehet azért, mert sokszor ő sem tudja, pontosan mi az, ami lejátszódik az otthonában, ahol fél évvel ezelőtt még béke és szeretet volt egyedül.
- Nézze, sajnálom. De ne gondolja kérem azt, hogy ne kezelném a személyes dolgait diszkréten. - Nem akarná, hogy amiért ő hallgatott, a másik úgy gondolja, túl sokat adott a férfi kezébe. Sokat semmiképp, de valami nagyon értéseket igen, ami annyira letaglózta, hogy a mai napig képtelen megfogalmazni, mit érez a Matteo-val töltött közel egy órával kapcsolatban.
- Egyetlen értelmes magyarázat lehet arra, miért érzi magát becsapva, Patrizia. - Nem akar túlságosan egyenes lenni, hiszen a helyzetük csak azért, mert az ő családi állapota nem titok többé nem oldódott meg varázsütésre, sőt. Egészen idáig szóba sem került közöttük bármilyen helyzet, de a másik sértettségéből arra mer következtetni, hogy a nő legalább annyira érdeklődik iránta, mint fordítva, függetlenül a Pellegrini fiútól, akitől csak szabadulnia lenne érdemes. És egyébként ebben annyira biztos a lelke mélyén, hogy mer ennyire egyértelmű utalással közeledni a másik felé.
Illetve közeledne, ha nem akarna távolságot lopni közéjük éppen ő. Halkan sóhajt, amikor megteszi, de nem követi őt azonnal, mert udvariatlan semmilyen körülmények között nem szeretne lenni. A vonzásnak azonban nehezére esik ellenállni, ami szinte őrületként fordul meg a fejében, hiszen egyetlen nővel volt egész életében, és ilyen hatással soha egyik másik sem volt még rá.
Ismét halkan felnevet, mert már az elején látta közeledni a bokszzsák effektust, kivédeni azonban talán lehetetlenség, mert sok mindenre számított ő a mai napon, de azokra nem, amik valójában megtörténtek.
- Ha haragudnék, már nem lennék itt. - Mondja, miközben a szemei vágyakozással néznek szinte a másikra, és ennek kapcsán, ahogy észreveszi magát, ismét őszinte szavakat talál magyarázatként. - Jobb lenne, ha nem lennék itt. - És ezt most ő sóhajtja, hiszen egyedül vannak, egy üres házban, messze minden szemtől, ami a gondolatait teljesen összezavarja. Nem kell tartania semmitől a másiknak, a jelleme többet ér neki annál, minthogy bármit tegyen a mai napon, de nem fogja áltatni sem magát, sem a másik azzal, hogy úgy tesz, mintha semmilyen hatással nem lenne rá a nő.

Úgy érzi, muszáj megmosolyognia a szavakat, mert tökéletesen ő se hitt abban, hogy rosszul vélekedne róla a másik. Az első és egyetlen illetlenség, ami elhagyta a száját az néhány napja este történt, amikor őszintén bevallotta, hogy hallani akarta a nő hangját. Lehet Patriziának már ott tudnia kellett volna, hogy ha a házzal nem is, de egymással képtelesen dűlőre jutnak majd, ha át tudnak lendülni az egyéb dolgokon.
- Pedig lett volna rá oka. - Nem szokása ott fényezni magát, ahol nincsen mögötte érdem, itt pedig, bár igyekezett végig udvarias maradni, azért voltak pillanatok, amikor ez nem sikerült. Azt ő is látja, hogy egy bizonyos határt meg sem közelített, hiszen például sosem ért még kéretlenül hozzá, ami azért érdekes, mert most van ezzel kapcsolatban eddig a legnehezebb dolga. Viszont mivel Fabrizzio Delucáról van szó, valahogy megoldja további bonyolódás nélkül a mai napot biztosan.
- Ez mostanra már sokkal több ennél, Patrizia. Az én védelmemet is élvezik már a városban. - És ez olyasmi, amiről jobb is, ha egyelőre mások nem tudnak. Ha bármi történne viszont a nővel, vagy a családjával, azt nagyon keményen jutalmazza majd bárkinek, és onnantól úgyis az egész város tudni fog róla, olyan mértékű lesz majd a megtorlás.
Fabrizzio azt gondolja, akkor csapta volna be a másikat, ha teljesen ismeretlenül elkezd neki udvarolni, majd később kiderült volna, hogy bizony házas. De köztük igyekezett az üzleti kapcsolatra koncentrálni, amibe a magánélete eleinte valahogy nem fért bele, most pedig már bármit csinálna, nem lényeges, hogy védi-e a sajátját vagy sem. Patrizia már ott van a mindennapjaiban, a gondolatai között, a bőre alatt is, valószínűleg.
Csak bólint, mert neki ennyi visszajelzés elég azt érintően, miként éli meg a másik a közelgését. Mostantól vagy odafigyelnek arra, hogy minimalizálják a négyszemközt együtt töltött időt, vagy..
Ha saját magából indul ki, nincsen vagy, mert más nem férhet bele egy olyan nőnek, akinek van párja. Közben pedig nem közeledne most is, a lopott távolságot követően, mintha mágnes húzná, ha tényleg nem lenne valami a vagy után.
- Szeretem az életem, tudja. - Vallja be őszintén ismét egy aspektusát annak, ami őt összerakja belülről, és ez valóban így van, nem csak a kötelességtudat és a felelősség mondatja vele a szavakat, amiket belé neveltek. - Nem vagyok egy ábrándozó típus. - És felnevet halkan, mert ha egy valamit érintően meglódult a fantáziája, akkor az illető, aki ezt okozta éppen előtte áll. - Egyedül magával tettem kivételt. - Mert kettejüket bármilyen helyzetben egy lapon említeni számára lehetetlenség és őrültség is egyben. De a fejéből nem szöknek ki a gondolatai, azokat még csak rejtegetnie sem kell, elég, ha csak élvezi őket.

Egy pillanatra elvonja a tekintetét a másiktól, amikor rákérdez olyasmire, amit Fabrizzio is aktívan igyekezett az eltelt napokban megválaszolni saját magának. Matteo nagyon különleges, de már nem csak az általános létezésében, hanem a férfi számára is, amit lehet azért nem akar ilyen formában kimondani, nehogy tolakodónak tűnjön vele. De attól még igaz, és Fabrizzio az őszinteséget részesíti előnyben, általában akkor is, ha a megítélése ettől negatív felhangot kap; mi sem bizonyítja jobban, minthogy a finom közeledését még úgy ejtette meg a másik irányában, hogy Patrizia legjobb tudomása szerint a férfi házas.
Papíron még valóban, de az elmúlt félév már bizonyítja, hogy a formalitások és játszmázások vannak csak hátra neki és a feleségének a jövőre nézve.
Végül sóhajt, mert nem talál jobb szavakat annál, mint amik eddig is a fejében jártak, úgyhogy kimondja őket, hátha nem zavarják el illetlenség címén azonnal.
- Teljesen letaglózott, amikor megtaláltam. Sosem találkoztam hozzá hasonlóval. - És lehunyva a szemeit elmosolyodik, aztán ingatni kezdi a fejét, mint aki nem akarja elhinni, mit sikerült kimondani.
- Úgy tűnik ez családi vonás Önöknél. De kérem értse jól. Még mindig nem szedtem össze magam abból az alig egy órából, csak kitartóan keresem a szavakat, hogy megértsem én is. De már azt is el tudnám fogadni, ha ez nem sikerülne. Matteo annyira különleges. - És egyszerűen nem tud elmenni amellett, mennyire könnyedén fogadta el a jelenlétét, az érintését, bármit tőle, pedig Fabrizzio sosem gondolta magát különlegesnek. De az, ahogy a kisfiú bánt vele, őt is azzá tette, ettől pedig a legjobb értelemben háborog a férfi lelke, és nem is akarná, hogy ez megváltozzon egyhamar.
Amikor a másik ismét sóhajt, a közelség végett már észreveheti, hogy játszódik le ugyanaz a folyamat a férfiban, ami még nem is olyan régen az ajtóban állva esett meg; a libabőr látványosan halad az alkarjától a felkarján át a tarkójáig, hogy ott szinte kellemes melegséget okozva vegye el a szót a férfitől. Szerencsére Patrizia kérése magához téríti kissé, így vesz ismét levegőt, kifújva azt, hátha segít rajta és el tud szakadni.
- Elnézését kérem, nem állt szándékomban kellemetlen helyzetbe hozni. - Igyekszik ezt úgy mondani, mintha tökéletesen elég lenne ennyi neki a józan gondolatokhoz, de a távolodása nehézkes, a mozgása darabos, mégis megteszi a másik kedvéért, hogy elvonja magát tőle, messzebb lépkedve a konyhában.
- Talán ezúttal tényleg jobb lenne, ha elindulnék. - Teszi az egyik kezét a sötétkék öltönynadrágja zsebébe, és elvonja a tekintetét a másikról. Úgy egyszerűbb lesz neki is - Remélem, azért még látom valamikor. - Kettesben, gondolja, de a legelőnyösebb mégis az lenne, ha csak a közeg lévén futnának össze néha, árgus szemek kereszttüzében.

A ráncaiba némi szomorúság ül, még ha ez nem is annyira feltűnő, mint mondjuk lehetne; Fabrizzionak a saját gyermekeivel szemben is mindig végtelen volt a türelme, és igyekezett úgy válaszolni a burkolt segélykiáltásaikra, ahogy azt mindenkinek a legjobbnak gondolta. Rosana, az édesanyja is bár szigorúnak tűnik, aki gyakorta fenyegetőzik nyújtófával, vagy éppen ami a konyhában a keze ügyébe akad, de nem így nevelte őket, és ő ezt vitte tovább a saját gyermekeivel is. Neki nem esik nehezére alkalmazkodni hozzájuk, amíg azt megkívánják tőle, hiszen minden gyermek idejében eljön az, amikor majd nekik kell.
- Teljesen mindegy, mennyi vér köti össze magukat, Patrizia. Matteo-nak Ön mellett van a helye, ezt képtelenség lenne megkérdőjelezni. - Nem is kell, gondolja, csak ő így fejezi ki magát most ezt a témát érintően. Egy anya, ha képtelen a kötődésre és arra, hogy elássa az érzelmi és fizikai feladatokat, sokkal jobb, ha távol van a gyermektől. Patrizia pedig, amennyit látott belőle, mindent megtesz azért az alkalmazkodásért, ami Fabrizziora is jellemző a gyermekek közelében, és ettől igazából csak még vonzóbbá teszi saját magát a férfi szemében.
Mondjuk Delucának fogalma sincsen, hol és mi indította el ezeket a folyamatokat benne, csak azt látja, hogy most már nehezen tesz ellenük tudatosan. Mindez azért érdekes, mert még soha és semmi nem ráncigálta el ennyire a középpontjáról, ahol állva tökéletesen tudta kezelni a legidetépőbb helyzeteket is.
Megint kipréselődik a levegő a mellkasából, a tekintete pedig a másik szemein fixálódik, próbálva kiolvasni belőle, mi lehet a célja a marasztalásnak. Könnyedén megállapítja, hogy ez most egy igen veszélyes húzás lenne mindkettejük részéről, mert ha marad, gondolhatja keringőre hívásnak az egészet, holott tudja, hogy valószínűleg csak ugyanazon gondolatok hajtják a másikat, mint amik őt is.
Hogyha kilép az ajtón, nem valószínű, hogy ilyen formában majd újra láthatja őt.
- Megnézhetjük, csak a hálószobát hagyjuk ki. - Mondja komolyan és szinte szigorúan, úgy nézve a másikra, ahogy azt a múltkor megemlítette, és néhány pillanatig hagyja őt a szavakba pirulni - már, ha kivált belőle ilyesmit -, aztán halkan elneveti magát.
- Vicceltem, Patrizia. - Mondja szórakozottan, aztán elindul egy másik helyiségbe, finoman intve a nőnek, hogy kövesse. Nem akart gonoszkodni egy pillanatig sem, csak kizökkenteni magukat ebből az állapotból, ha már úgy döntött, vállalja a kockázatot a maradással. Nem áltatja magát azzal, hogy egy vicc végett ne lenne nehéz a közös lélegzés egy ennyire elszigetelt helyzetben, de meg akarja próbálni azokért a plusz percekért cserébe, amit ez tulajdonképpen jelent.
- Szerintem, ha erre esik a választás, egy festést elbírna majd az épület. Tudom, hogy a teljesen fehér a divat manapság, de a pozitív tulajdonságaiból az ingatlannak elvesz ez az egyhangúság. - Úgy tűnhet, könnyedén lendül vissza az eredeti tervbe és témába, de igazából csak magán akar segíteni ezzel, meg a másikon is, hogy ne történjen a négy fal között nagyobb katasztrófa annál, minthogy érintés nélkül ingerelték egymást az előbb.

Nem akar rosszat a másiknak, mégis jólesően figyeli az arcán egyre csak növekvő pírt, hiszen a benne élő férfi hiúság szereti látni, amilyen hatással van rá csak néhány szóval. Akár döbbenet is ülhetne az arcára, amikor veszi a lapot a nő és még vissza is vág, vagy akár az említett hiúság is eluralkodhatna rajta az övön aluli ütésért, de nem egészen ez történik. Szórakozottan nevet, bár nem harsányan, csak ahogy eddig is, és megtalálja a másik szemeit, mielőtt válaszolna a felvetésre.
- A konyhapultokat is kedvelem. - Belemehetne abba, hogy igazából bárhol kedvelné a másikkal, de ezt a megszólalást már erősnek érezné, amikor veszélyes terepre készülnek amúgy is. A konyhapult éppen elég kell, hogy legyen, hiszen az előbb percekig támasztották, és ha a másik fantáziája úgy járkál körülötte, ahogy a férfié a nő körül, meglesz a hatása.
Még rá is van valamennyivel a gondolat, hogy feldobhatná oda a másikat, nem akarja belelovalni magát, nagyon sok indokból kifolyólag nem. Éppen elég dolgot képzelt már el kettejük között, és tart tőle, hogyha nem elég óvatos, akkor egy adott pillanatban már nem lesz hatással a saját teste felett a vágyakozástól.
Így igyekszik örülni a plusz perceknek, amíg körbejárják a házat, és mivel már megsértette a másik munkáját nem egyszer azzal, hogy feleslegessé tette azt, igyekszik a gondolatait és a vágyait elnyomni magában, hogy valóban megnézze magának az ingatlant.
Ami, az előbb említett hátrányán kívül kifejezetten tökéletesnek tűnik ahhoz, amit keres.
- Hiszek benne, hogy a tereknek lelke van. Öltöztetni lehet bárhogy, de módosítani nem szeretem őket. - Aztán végül is ez az információ olyan szempontból lényegtelen, hogy nem ő fog itt élni, és amint átadja Vivianának a kulcsokat, nem lesz már sok köze ahhoz, ő mit tesz a térrel. De ismerve őt a fehér falakkal ugyanúgy nem lesz kibékülve, mint ez a férfi, éppen ezért, ha tényleg megvásárolja a házat, a festést még elintézi ő, mielőtt a költözés elérkezne.
Megáll az egyik lépcső aljában, és udvariasan maga elé szeretné engedni a másikat azzal, hogy mutat felfelé.
- Csak Ön után. - Valóban az udvariasság beszél belőle, nem az, hogy ismét megnézze magának a másikat; eddig a szerencsén múlt, hogy nem szúrta még ki Patrizia ezeket az akcióit, és nem akarja megsérteni azzal, hogy teret enged ennek. Egészen jól halad a háznézés, ami a kezdéshez képest most felüdülés a férfi számára, pedig semmilyen nehézségbe nem ütközött, amikor az igazságokat ki kellett mondania. Számára az sohasem lesz nehéz.

Pedig a szőlősnek, aminek a tervezésében és kivitelezésében is részt vett, bizony lelke van. Ezek a falak is, mivel nem újonnan épült villáról van szó - mivel az újabbak már nem is nagyon hordozzák a tradicionális mediterrán formákat -, itt is volt előtte, és lesz ezután is élet. Ha valami túl modern, akkor arról már nem vélekedik pontosan így, de egy régi ház, egy múzeum, vagy akár gyár mind ezernyi történetet hordoz magával, ezeket pedig vak lenne, ha nem látná. Hiába festették itt is a falakat fakó fehérre, attól a történetek még ittmaradnak.
Fabrizzionak van egy szentimentális oldala, amit ritkán enged a felszínre. A másik most láthatott belőle egy nagyon keveset.
Meglepődik a szavakon, de ez nem látszik a vonásain, csak tartja a másikkal a szemkontaktust, miközben a hölgyek megfigyelőképességét próbálja palástolni. Felesleges, Fabrizzio sosem tekintett egy hölgyet sem ostobának; csak azokat, akik a viselkedésükkel vagy szavaikkal ténylegesen kiérdemeltek ilyen és ehhez hasonló jelzőket. Patrizia ettől igencsak távol van a fejében, ő szimplán csak udvarias szeretett volna lenni.
- Szóval leskelődéssel vádol? - Mondja egészen komolyan, mintha megsértette volna ezzel a nő, és megint tart egy hosszabb szünetet, amíg elvigyorodik, és a szavak ellenére elindul felfelé, hogyha szeretné, kövesse akkor Patrizia őt mellette sétálva.
- Ne vegye ezt ennyire komolyan. Bár tudom, hogy én váltom ki mindezt Önből, úgyhogy hibáztatni nem lehetne érte. - És még mindig vigyorog, pedig az elméje igyekszik megfejteni a nőt, minden alkalommal, amikor éleseket vált, hiszen gyakorta teszi. Néhány pillanattal ezelőtt a sóhajaival kergette ki ezt a férfit a világból, aztán képesek voltak némi piszkálódásra a vicc kedvéért, majd néhány lépés, és Patrizia már kellemetlenül érezte magát a felállásért. Pedig ezeket a perceket, bármennyire is akarta a férfi, végül a mellette felfelé sétáló volt az, aki kezdeményezte.
- Téglából épült, tradicionális, mediterrán villa, a régi nagyság minden apró részletével. Ma már ilyeneket nem építenek, a ritkasága pedig az árában is látszik, mert az nem csak a kilátásnak szól, ezt elhiheti. Nyolcvanötre, vagy nyolcvanhatra tippelnék. - Mintha könnyedén rázná ki a kisujjából ezt a tudást, és rámosolyog a másikra, jelezvén finoman, hogy megint kissé előítéletes volt az illetően, mi untatja, vagy mi nem a férfit. De ez nem olyasmi, ami bántó lett volna számára, és tőle sincs rosszindulat a szavaiban, inkább kíváncsiság, hogy mennyire jár közel a valós évszámhoz.
- Nos, engem valóban nem. Én eggyel számolok, a többi már nem tartozik rám. - Mondja csendesen, aztán egy mosollyal fogadja a másik felvetését. - Kíváncsian várom, mit szeretne mutatni. - Mert, hogy a másik kedvenc részét láthatja, valahogy sokkal érdekesebbé teszi az itt töltött perceket számára. Eddig sem unatkozott - azt valahogy Patrizia mellett nem lehet -, de most őszinte, még ha visszafogott izgatottság is járja át a testét.

Nos, el lehet mondani, hogy ezzel a férfivel nem történt még hasonló sem; az ő közegében a hölgyeknek nem szokása rávilágítani ilyesmire, sőt, ő az évek során azt vette észre, hogy csak élvezik a rangosabb férfiak pillantásait, ha már sok esetben többet nem szabad. Persze a nagyobb részét az erkölcsi része nem érdekli, és lassan olyanok a családok, mint egy nagy közös tenyészet, de a lényeg most nem is ez. Sokkal inkább az, amiket a másik mond, és amikkel folyamatosan éberen tartja őt minden percben, mert Patrizia mellett bizony figyelnie kell.
- Jól látja általánosan a helyzetet, de kivételesen nem ez volt a célom. - Akkor sem, ha neki valóban itt vannak a határai egyelőre, nem mellesleg finoman burkolva közli jelenleg, hogy már előfordult korábban, hogy a másik idomain járt a szeme.
Beletart pár másodpercbe, amíg eldönti ő maga is, mit akart az információ áradattal elérni a másiknál, mert ez megint csak egy olyan dolog, amire nem szoktak rávilágítani ennek az olasznak az életében. Azonban a döntés egyszerű, hiszen eltiporni a másikat sosem volt célja, mert sohasem akart neki rosszat, mindegy, merre mentek el a beszélgetéseik üzleti része.
- Lenyűgözni, természetesen. - Válaszolja egyszerűen, mert fogást rajta nehezen lehet találni; néha meglepődik, milyen dolgok kimondására készteti őt a nő, de gondot az őszinteség sohasem fog számára okozni. Valójában csak élvezi ezeket a plusz perceket, meg az érdekes kérdés-válasz kombinációkat, és azt veszi észre magán, ezt bármeddig szívesen csinálná.
Csak Patrizia ne lepődjön meg, ha ő is egyenes kérdéseket tesz majd fel, amikre neki már nem biztos, hogy annyira kellemes lesz válaszolnia.
A részben helyes válaszára viszont ő már nem szán szavakat, hiszen tisztában van a tudásával, sosem szokott a levegőbe beszélni, és a dicsőségben fürdőzni kifejezetten némán, inkább az elméjében szeret, mint gyerekes módon rájátszani arra. Őt ezen a ponton már sokkal jobban érdekli, amit Patrizia mutatni szeretne neki.
- Persze, hogy nem, hisz tőlem. - Erre csak a nő sóhajaiból tud következtetni, hiszen nem mondott olyan jellegű vallomásokat, mint Fabrizzio; ő már letisztázta, hogy szereti a hangját, megmutatta, az milyen hatással van a bőrére, és elmondta, hogy bár a ház valószínűleg tökéletes lesz, mégsem azért jött ide a mai napon. Amit mond azonban inkább egy kis visszavágás az előző két kérdésért, és vigyorogva indul el felfelé a lépcsőn, amikor a rejtett kis könyvespolc és ajtó kombináció kinyílik.
- De, ez elég nagy szám. - Mondja szinte megbabonázva a kilátástól, és bár ismétli a másik szavait, azok valahogy nem illenek az ajkaira, mert ő nem szokott így beszélni. - Nem kifejezetten jellemző ez az ehhez hasonló villákra, de nem ez az első, hogy találkozom ilyesmivel. - Azt már nem részletezi, hogy a közeg veszélyei miatt mindig kell legyenek a házaikban búvóhelynek és menekülővonalak, arra pedig senki sem gondolna valószínűleg, hogy ez felfelé, egy nyitott térbe vezet, nem ellenkezőleg.
- Megveszem. -Válaszolja aztán a fel sem tett kérdésre, mert ha eddig is biztos volt a dolgában, akkor ezzel a trükkel megnyerte magának a másik.
- Ha van már rá vevő, akkor húsz százalékkal ráfizetek. - Megteheti, és mivel úgy érzi, megtalálta a megfelelőt végre, nem fogja elengedni.