Nem igazán tudtam, hogy egyáltalán mit kellene mondanom, vagy tennem, amikor leszálltam a vonatról, abban sem voltam biztos, hogy ki fog várni, vagy éppenséggel mit fog a fejemhez vágni. A családommal már rég túl voltam azon a ponton, amikor a fejemhez vágták, hogy mennyire felelőtlenül viselkedtem, mikor eldöntöttem, hogy elnyomom az érzéseimet, amit a szüleim halála okoznak bennem. Sokan úgy gondolják, hogy a fű a kapudrog, míg ezzel néhány intellektuális vezető próbál vitába szállni és azt mondja, hogy valójában a díler az. Én a magma részéről nem rendelkeztem véleménnyel… Ami teljes egészében nem volt igaz, csak tudtam, hogy ha kimondom azt, hogy nálam mi volt a kapu a drogokhoz, akkor azzal túlságosan kitárulkozom, megmutatva a világnak a sérülékenységemet. Ezzel önmagában nem lenne gond, ha nem rettegnék annyira attól, hogy az emberek nevetni fognak rajtam. Azt hiszem az lenne a legrosszabb, ha megsejteném, hogy minden érzésem hamis volt azzal kapcsolatban, amin keresztülmentem egészen eddig.
Az én kapudrogom az alvás volt. Vagy talán az, amikor elkezdtem kihagyni az edzéseket a szüleim halála után. Onnantól kezdve, hogy a napi rutinom megbomlott, gyakorlatilag nagyon hamar azon kaptam magam, hogy mindennap előbb hazamegyek, mert magamra tudtam csukni a szobám ajtaját és beindítani valami zenét, aztán elbújhattam az egész világ elől. Amikor aludtam, általában nem éreztem semmit. Ilyenkor nem számított az, hogy kész volt a vacsora, mert az étvágyam is gyakorlatilag eltűnt. A következő lépés lehetett az, amikor már az étkezéseket is kihagytam. Utána elkezdtem skippelni az iskolát, majd azt, hogy a házunk emeletét lehagyjam. A későbbiek során már csak akkor mentem ki a fürdőszobába, amikor úgy gondoltam, hogy mindenki alszik, vagy senki sincs itthon.
Nem tudom, hogy mikor őrültem bele annyira ebbe az állapotba, hogy elhagyjam a szobám, de indokolt lépés volt, amikor inni kezdtem, aztán meg a többit már mindenki tudja. Emiatt gondolom azt, hogy az én esetem egyáltalán nem általánosítható, mert olyan dolgon mentem keresztül, amin a társadalom jó része nem… Vagy éppenséggel nem úgy érintette meg, mint engem, mivel én egy olyan egyénnek számítok, amiből gyakorlatilag nincs még egy. Annak ellenére sem, hogy van egy ikertestvérem. Az én érzelemvilágomat egyedül én birtoklom, emiatt én értem magam. Ahhoz pedig túl laza a személyiségem, hogy ebbe mást könnyedén be tudjak avatni. Szóval összességében az utóbbi időben tényleg nem próbálkoztam nagyon… De úgy érzem, hogy ezt nem lehet a számlámra írni. Egyszerűen sosem voltam az a fajta ember, aki a halálba panaszkodná magát, emiatt nem igazán állt szándékomban a gondolataimat megfogalmazni. Úgy érzékeltem, hogy az ikerhúgom problémája legalább annyira súlyos volt, mint az enyém, emiatt elég geciség lenne az egészet úgy a nyakába önteni, hogy ő is ugyanabban a szarban van benne, mint én.
Más volt most a helyzet, amikor taxiba ültem és éreztem, ahogy a vérem száguldani kezd az ereimben. Annak ellenére, hogy olykor látogattak és felmérték az állapotom javulását – amibe szerintem ők sokkal többet képzeltek bele annál, mint ami a valóság volt – nagyon féltem attól, hogy mit fogok látni az arcukon. Nyilvánvalóan logikusabb volt az, hogy ők felkészültek a fogadásomra és kezelni tudják a helyzetet, ezen a ponton nekem mégis az volt az első gondolatom, hogy rá akarok gyújtani… Bármire. Szóval gondolom nem volt sikeres a terápia, amin részt vettem, de elhessegettem ezt a gondolatot. Bunkóság lett volna már most megkérdőjelezni valamit, amiben a szeretteim ennyire hittek.
Amikor becsengettem a nagyszüleim házába, szinte idegennek éreztem magam, és nem igazán tudtam, hogy mit kellene mondanom a húgomnak se, aki végül az ajtóhoz sietett. Nem akartam azon gondolkozni, hogy a kedvenc ételeimet főzték-e, vagy mi a helyzet itthon, mert attól stresszessé váltam. A tenyerem pillanatok alatt szorult ökölbe, mégis megpróbáltam elmosolyodni, pedig a torkomban ott volt egy gombóc. Azt hiszem szorongok.
- Meglepetés – na jó, ez több, mint béna, mert pontosan tudták, hogy jövök, mindössze fél vagy háromnegyedórás késést tervezhettek be – Vagy beviszed a cuccaimat, vagy segítesz elintézni az egyetemi beiratkozást holnap. Remélem nem baj, hogy nem hoztam szuvenírt.
Szerettem volna kifejteni, hogy pontosan mivel készülhettem volna, de végül csak csendben maradtam. Az egyéni szociális problémám az, hogy a mentális problémáimból viccet csinálok. Emiatt nem várhatom el azt, hogy ez bárkit komolyan szórakoztasson.

678 szó ⁝ öltözék ⁝ remélem nem akarod a pszichiáter fogait ajándékba    ⁝ You're Gonna Live Forever in Me ⁝ I.