Lehetnék őszinte és mondhatnám, hogy nem járok tilosban, de nincs is édesebb, mint az, amire azt mondják nem lehet. Zsigereimben hergel a lehetetlen, hogy dobbantsak valamit, újat és erőset. Valamit, amitől majd nem leszek a családom tagja, bár azt hiszem ehhez egy névváltoztatás is bőven kevés lenne, meg egy arcszobrász is.
Fotós vagyok, nekem fontos dolgom van, kérem mindenki vigyázzon az utamból.
A terv szép, egyszerű és nagyszerű, és mint olyan nagyjából kivitelezhetetlen. De, ez valahol nem az zavar, máshol meg egésze felajz. Az vesse rám az első követ, aki figyelmeztetet rá, hogy a zengő hangú idegen ilyen jóképű. Na, mondom én, hogy nem is az én hibám.
Hazudhatnám, hogy csak a cikkemhez kell valami kis darabka belőle, akár még az is megeshetne, hogy rábeszélem édesapám, szerezzen tőle nekem valami vásárfiát, mondjuk a haját, na jó a szeme is jöhet, de lehet nem darabolnom kéne. Tán még annak sem venném hasznát, amire jó páran ácsingózunk. De nem vagyok én olyan lány.
A fülem még el van dugulva, a fejem tele hangokkal, szinte hallom a légvételem, mintha bentről főnék kifelé. Az újságíró igazolványom pontosan eljuttat a VIP részlegig, mert a béna őr, nem vet oda egy fél pillantásnál többet és nem érzékeli, hogy csupán csak gyakornok vagyok, ergo jogom szóba állni egy rock zenésszel, pontosabban A Rock Zenésszel, annyi, mint az összes többi fruskának, akit a forró vére hajt utána és bugyikat dobálnak a színpadra. Kezd élni a gyanúperrel, hogy csak emiatt hordják. Vajon vesznek erre az alkalomra újat? Vagy olyat baszkurálnak a lába elé, amit hetek óta le sem vesznek, érlelik a pillanatra, esetleg pont Neki, trófeának. Felfordul a gyomrom. Lehet a havi folyást belesűrítették.
Na jó, ez már tényleg sok, de sajnos tovább pörgök. Mi van, ha a faszi bugyifetisiszta? Ha teszem azt, gyűjti is őket és ebből varrat takarót, az álla alá húzza és a buké menten álomba ringatja.
Tényleg elé.
Felöltöm a legszebb mosolyom, feljebb húzom amúgy sem rövidke szoknyámat, már dolgozom a beszéden, ami eltereli a hórihorgas alakot a folyosó előtt. Odakint harmadszor tapsikolják vissza a zenebonást, a barátnőim meg teljesen biztos, hogy éppen egymás álláról törölgetik a kicsorduló nyálat. Észre sem veszik, hogy eltűntem, ahogy azt sem este nem megyek velük haza. Ha talán itt mészárol le egy tömeggyilkos, a vesémet sem találják meg és lehet, hetekig a kutya sem keresné. Lehet esténként nem Stephen Kinget kéne olvasnom, át kéne nyergelnem Picoultra, vagy ne adj isten egy jó kis Coelho még szóba jöhetne, menten tanulnék a lelki világomról, meg másról is, abban az esetben felköthetném magam, még indokom is lenne rá.
De vissza a jelenbe, százwattos mosoly, haj hátrasimít, mell kidülleszt, lassan kiesnek a cickóim az enyhén alátámasztott C kosárból. Na persze futná mellműtétre, és akkor a zselé belülre kerülne, de ennél nagyobb már nem esne jól lopakodás közben.
Felöltöm a legszexisebb énem, a pasi pedig úgy pillant át rajtam, mintha étlátszó lennék. Buzi, nincs mese. Könyvelésre kerül egy meleg tetkós fószer. Ú milyen cikk lenne abból, ha kiderülne, hogy a zenészek krémje az izmos felkarra bukik, és a 20+ - as dákóra. El is keseredek nyomban, de ami nem nyert bizonyítást még szólhat mellette, megilleti az ártatlanság vélelme.  
Hergelődik az apró lelkem. Nagyon nem lesz ennek jó vége, én már látom. B terv kell, tán C, aztán jöhet egy menő D, az ember lánya ne adjon fel semmit, ami izgalommal tölti el. Dobol az adrenalin a véremben. Agyalok egy pöpec kis kibújón, amikor lecsengenek odakint azt utolsó taktusok, megvillantom az igazolványom és a színpad felől zúgolódás tör felénk. A hóhér meglódul, kissé ugyan felborít, de üsse papírkutya, mire észbe kap, hogy neki akkor is itt a helye, ha odakint éppen rókára vadásznak, én már be is slisszoltam az ajtó mögé. Kibújok a magsarkú cipőmből, egy ninja gyorsaságával, és koránt sem kecsességével igyekszem a Lindström feliratú öltözőszoba felé.
Jártam már ebben a parkban, pontosan ismerem az elrendezését, igaz akkor a kutya sem toszta itt a legyet, de tudom, hogy merre kell sietnem, kezemben titkktakkoznak a cipők, szívdobbanva lelek rá az ajtóra.
Hah. Már nyitok is be, itt senki nem fél, hogy ellopják az izzadt fellépő pólóját, esetleg a több kilónyi herkát, kokót és társait, de régen is volt, hogy jól benyomtam. Talán nem is ebben az életben.
Belibbenek az öltözőbe, kissé oroszlánszag terjeng.
Csak egy apróság kell nekem, mondjuk egy gitárpengető elég is lenne, egy jobb fajta, egy használt. Na nem szopogatni akarom, félre értés ne essék, kell, mert nekem ez alanyi jogon jár.
Meghökkentően szar idebent a hangszigetelés, hallom a kinti lármát, a lecsengő taktusokat, hogy a tömeg még jajong, negyedszer is visszarángatnák, szívből remélem, hogy megteszik és nekem több időm marad kutakodni.
Túrom az asztalát, alapozó.. mi a picsa… hajcsat… jó, hát hosszú a haja. Na meg nője is lehet, ám vagy tetkós pasija.
Rálelek a keresett darabra, biztos vagyok benne, hogy az ujjait többet használja pengetésre, de ez jó lesz nekem, azért még lövök pár képet a telommal, olyanokat, amikért a főnököm az asztalán… ba….szana a kezemre egy ollóval. Ez már olyan szinten sérti a fifi személyiségi jogait, még akár be is perelhet, apám ügyvédeinek lenne melója.
Visszaejtem a telót a ruha zsebébe, isten áldja, aki feltalálta, kezemben a pengető, másikban a cipők, vidáman vigyorogva felrántom az öltöző ajtaját.

Jószerivel lepattanok a mukiról az ajtóban. Faszooom. Még vetek egy reménykedő pillantást felé, tuti nem Ő az, csakis valami kis hülye lehet, aki előre sietett.
Cink, hogy hátra kell lépnem, különben beleolvadok, most mit mondjak neki? Hogy csak ajtót akartam nyitni őfelsége előtt? Tessék befáradni, itt sem vagyok.
Olyan gyorsan pörögnek a fogaskerekek a fejemben, hogy szinte füstöl a fülemen kifelé. Baj lesz, én már látom. Hazudni kell, okosat és jót, hihetőt, de egy ilyen férfinek mit lehetne kamuzni?
Ártatlan pislogással próbálok időt nyerni, megállom, hogy őszötösen a karjaiba vessem magam, pedig bedobnék egy elalél mesét. Amoly királylányos, bugyi ledobósat, tán betehetné a gyűjteménybe.
Akkorát nyelek, még magam is jól hallom annak ellenére, hogy még cseng a fülem a zenétől, amit odakint összeröffentett nekünk.
- Helló. – milyen cuki, hogy semmi, miakurvaanyádatkereselmáritt? Hangja végig szalad a hátamon, összeharapdálja a gerincem, megborzongok, akár egy kutya, akit víz ért. Lúdbőrt húz a bőrömre a félelemmel teli vágy. Most kéne a homlokomhoz kapni és bejátszani egy ájulást, összekaparna vajon, vagy kirugdosna a folyosóra?
Magyarázatot próbálok kieszelni, de a keze felém indul, én pedig majdnem hátra lépek, így is kiugrik a szívem, a melleim meg léghajóznak. Persze, hogy a kártyáért nyúl, jellemző. Pf. Buzi lesz ez is, komolyan lehet, hogy az ajtóban strázsáló őr a drágája, de akkor… nem nézhetném?
- Minő balszerencse, pedig nagyon izgalmas kérdéseim vannak. – miszerint; milyen alsónadrágot részesít előnyben? Mondja csak, az inti mérete megfelelő? Esetleg meg lehet nézni? Mert a fejemben megfordult, a tekintetem is odasiet, hogy aztán tovább fusson, mint akinek sosem ez volt a célja. Jesszusom már!
A gondolatot hessentsük ki az ablakon, mint egy elfogyott cigaretta csikkjét, mert bajban leszek, de esküszöm megbolondulok. Eseteim az ilyem csávók. Nem lehetne, hogy a fülembe dúdol, miközben…? Úgy vörösödök el, mint akinek ez a dolga.
Tekintete leszalad a kezemben tartott cipőimre, onnan a másik kezemre, késve zárom össze az ökleimet, hogy elrejtsem a portékát.
Upsz. Most veszítem el az esélyem egy interjúra. Átpillantok a vállai fölött, a magam 161 centijével igencsak pipiskednem kell, hogy ne a hóna alatt kukkoljak.
Menekülési útvonalat keresek, futni kéne, mi lenne, ha felé indulnék? Félre lépne? Valójában lepattannék róla? Eltöri az orrom. Vagy esetleg elővánszorog belőle a vadállat, de mondjuk eléggé kifáradt, lehet felborítanám. Vagy ő engem, nem baj, szeretek alul lenni.
Ur isten. Mi a franc van velem? Könyörgöm, egy értelmes mondatot a fejembe valaki véssen bele.
Jó, esetleg maradhatnék.
Oké, lebuktam. Loptam. Mit tehet? Elveteti tőlem, esetleg tényleg feljelent, akkor bedobom, hogy apám a helyi kiskirály, és meg is zsarolhatja, apám meg felköt, és nem a nyakamnál fogva.
Ejtsük ki eme tervet.
Bámulok rá, mint egy nyünnyögő tini, de baszki, hát milyen jól néz ki. Nem lehetne cserélni? Átadom a pengetőt és eljátszom egy dalt a kedvemre meztelen mellkasán, IS. Hatalmas kék szemei érdeklődve villannak, talán nekem is szól belőle valami. Megeresztek egy mosolyt. Úgy nézek a saját bezárt öklömre, mintha most nőt volna oda.
- Ja ez? A földön volt, csak… felvettem. – ordító hazugság. Majdnem elnevetem magam, miközben kiötlöm ezt az okosságot. Gondoltban vállon veregetem magam. Jól van, ezt aki beszopja, az meg is érdemli.
Még hátrébb lépek, pedig isten az atyám kifelé vágyom.
- Biztos, hogy nem ad egy interjút? Előkelő helyen jelenne meg a Daily News-nál, nem mondom, hogy kell a hírverés önnek, hiszen megtöltötte a  Brooklyn Steel-t, ami nem kis teljesítmény, de sosem árt még egy kis hírnév. – amíg hagy beszélni nincs gond, olyan ártatlan pillantást imitálok, ami a csövön kifér. Pengetőt rejtő kezemmel, a hajamba igazítok, majd felé nyújtom, hogy vegye csak el, ha kéri, de akkor ráugrok és helyben rabolom meg, minden mással és hasonlóval is. Innen a pengető nélkül én el nem megyek, ez már presztízs kérdése, én loptam, az enyém.

A talaj egy picit felforrósodik a talpam alatt, ilyen lehet a pokol bejárata, ahol az agyad még pörög mint a motolla, próbálod összekapni magad, hogy milyen válaszokkal állsz majd elő Lucifernek, melyik részét is választod a pokolnak, de tudjuk jól, hogy mindegy, mert mind szar.
Zsibbadnak a lábujjaim, ahogy a vér áramlani kezd a szervezetemben, jószerivel fibrillálja lüktető szívem. Az agyam külön él a koponyámtól, benne érzem minden lobbanását a véremnek. Újból a hajamba igazítok. Semmi baj Emy, menni fog ez, kimagyarázod magad, aztán itt sem vagy és elmondhatod, hogy lekoccantál majdnem a zenészt istenség mellkasáról, ha már itt tartunk.... Felrémlik egy kép előttem, ahogy nyelvem hegyével végig ízlelem a tetoválása nagy részét, aztán harapnám, elhagyva rajta a nyomom, ahogy azt már tette sok száz nő... blablabla, csak a régi mese.
Torkot köszörülök, de csak azért mert késem nincs. Ártatlanra veszem a pillantásom, pislogok felfelé, majd egy 30 centis vonalzóval magasabb nálam.
Például? Megvonaglik a szemöldököm, elhajlítok egy mosolyt a szám szélében. Érdeklődik, a kis husimuci. Jól van. Lesz ez jobb is.
- Most akkor ad interjút vagy nem? - ne csessz fel a kék szemeiddel, akkor ki kell találnom pár jó kis kérdést.
Nem baj, menni fog, ötletes vagyok, zseni, találékony. Kár, hogy a térdeim citeráznak a bénultságtól, hogy ilyen orvul rám nyitott, tegyük hozzá, hogy a saját öltözőjében, de azért lehetett volna hangosabb, hogy halljam, hogy jön. Mert akkor, mit is tehettem volna? Elbújok az asztal alatt? Ebben a szerelésben, még csak azt sem mondhatom, hogy hoppláhopp, takarítás. Lehet itt nincs is olyan.
Az, hogy nem esett nekem, nem hívott őrséget, nem pöccint le, mint egy muslincát bátorságot önt a szívem környékére és ezzel magabiztosságot a tagjaimba.
Ezek szerint nyitottabb, mint gondoltam, esetlegesen az is kiderülhet, hogy nem egy taljparaszt, tán még az is, hogy egészen jó fej. Bár az nem hiszem, ezekben a körökben már egoista pöcsök mind, akik azt hiszik ők hugyozták a Vörös tengert.
Tessék, be is bizonyosodik. Rohadj el a pengetőddel együtt, irigy kutya. Fájdalma harapok a nyelvembe, hogy ne kapjam el a kezem és csúsztassam a pengetőt biztos helyre. Francba! Újra összezárom a tenyerem, immár üresen. Mert biztos nagyon földhöz csapta volna, ha esetlegesen nálam hagyja. Grrr. Teszem hozzá, tuti nem én vagyok az egyetlen kunyeráló, de... az igazi nagymenők szétdobálnak párat a közönségbe, csak mondom.
Kattan a kilincs, egyetlen pillanatra önt el a pánik, de szerencsére a kulcs nem fordul el, mély levegő, semmi baj. Amúgy is totál nyugisnak tűnik, szerintem hozzá van szokva a fajtámhoz, lehet tényleg nem akar bántani, nem is tudom, hogy miért hittem azt talán mert apám lánya vagyok és azt tanultam, hogy a legtöbb férfi először üt, aztán kérdez, jó mondjuk nem engem. Akkor már nem élnének. Nem, nem én vagyok kungfupanda.
Elhátrálok, pedig letarolhatna. Izzadságtól fűszeres illata éles ellentétben áll az én parfümömmel, de esküszöm összerántja a gyomrom. Üsse kavics, maradok.
- Arrogáns gondolkodásmód. - a hangomra lelek, kicsit valóban ellépek, hogy kirobbanjak a bűvkörből, amit tudat alatt épített fel nekem. De én vagyok a hülye, hogy hagyom magam elcsúszni a relativitás talajáról.
- A hírnévből sosem lehet elég. - márpedig azt a szaklapok csak kismértékben hozzák meg, mert aki nem olvassa, nem ismeri. Olyan ez, mint a fesztivál, aki azokra nem jár, nem hívják el, előbb vagy utóbb de nyakát törni, akkor is, ha bitang jó a menedzselés.
- Mindketten tudjuk, hogy egy zenekar sikere az énekesen múlik. Hiszen a rajongók tombolni és énekelni mennek el egy koncertre, nem lég gitározni. - biztos vagyok benne, hogy érti miről beszélek, minden zenekar sikere 80%-ban az énekes érdeme. Ő a front ember. És ugyan roppant nemes, lovagias, hogy a többieket is maga mellé állítaná, de azért lássuk a tényeket. Azok pedig mindig arról mesélnek, hogy fontember nélkül nincs zenekar. Ha kiesik, vagy vált, a többiek szétszélednek. Tények.
De imádom, hogy ilyen kis szerény. Nézzenek oda, menten az ölébe helyezkedek és megcirógatom. Gyere, nyuszi, hajtsd a fejed a mellkasomra!
Ahogy lépked, én lassan hátrálok, míg felém nem nyúl, a hajam veszi az ujjai közé, akkorát sóhajtok, mintha az ujjai legalábbis a melleimen siklanának. Miért is ne lehetne? Újabb magabiztos mosoly, míg meg nem szólal.
- Oké, lebuktam. - tekintetem követi a szárnyra kelt tárgyat. Francba. Nekikoppan az asztalnak és bebucskázik alá. Hát ne már!
Mire visszanézek, már a gitárral babrál, örüljön, hogy nem azt akartam lenyúlni, azt hiszem eltörné a karom, akarom? Nem, nem akarom.
Újabb hazugság, legalább félében igaz, olyat kell mondani, ami jellemző és hihető és még bele is csúszhatok.
Mielőtt válaszra nyitom a szám, helyet foglalok, nem álltatom magam, már nincs mivel. Keresztbe pakolom a lábaim, hogy felhúzzam a cipőm, ha más nem, arra, ami felülre esik.
- A helyzet az, hogy elbuktam egy fogadást. Annak értelmében kell valami ereklyét szereznem, vagy egy interjúra rábeszélnem, én pedig, nos... hogy is mondjam? Imádok kockáztatni. Ennek érdekében sok mindenre hajlandó vagyok, hogy egy-egy játékból győztesen kerüljek ki. - na meg baromira vonz a közelsége, nem véletlen lógtam be, azt mondjuk nem is reméltem, hogy találkozunk és nem sikít segítségért, sőt mi több, hellyel kínál.
Lábat cserélek, előre hajolok, belátást biztosítok a melleim közé.
Pillantásom elidőzik rajta, megeresztek egy újabb mosolyt és igent biccentek a felkínált italra. Átveszem az üveget, meghúzom utána, akkor ez már olyan, mintha csókolóztunk volna? Remélem nincs herpesze.
Szétég a torkom, elfojtom a köhögést, a félre nyelést, de nem vagyok piás alkat. Két ekkora kortytól után lehet mégsem szerencsés a magassarkúm visszavétele, de jelenleg nem kell felállnom. Elpillantok a pengető felé, simán lehet, hogy nekem adja.
- Tudja, igazán meglep. - kell kénem egy autogramot. A cickóimra csakis, de egy kicsit hagyom még, hogy iszogasson, beszélgessünk, beleszeressen szexi pillantásomba. Akaratlan elnevetem magam. Kicsit kezdek sok lenni még magamnak is.
Visszanyújtom az üveget, becssszó nekem sincs szájrákom.

Kezdenek a dolgok jól alakulni, még az is lehet, hogy ad nekem egy interjút a főnököm, meg odáig és vissza lesz az örömtől, én pedig szerzek egy piros pontot, pedig csak kleptomán hajlamaimat  szerettem volna kiélni. Valóba hajt az adrenalin, de faszául unatkozom a hétköznapi világban. Engem arra neveltek, hogy legyen önálló, tegyek azért, hogy jól érezzem magam, főleg akkor, ha az apámnak nem tetszik. Az azonban mindképpen jó hír, hogy nem mond neki semmit a Hayland név, nem jelez be a csipogója, hogy a helyi maffia lánya rabolja éppen az idejét, nem rúg ki, sőt mi több érdeklődéssel fogad.
Valamit csak tudok.
Biccentek. Jól van, papuskám, gondolkodj csak, előbb vagy utóbb, de be kéne adni a derekad, jót fog tenni, higgy csak nekem.
Szemrevételezem, nem loppal, nem elbújtatva, befogadom a látványát, eltelek vele, mert ő is az a jelenség, aki ha valahol tiszteletét teszi, ott ő megjelenik, van, kitölti a teret, az emberek mellé sereglenek és akarnak egy picike részt belőle, nem vagyok hát kivétel én sem. Csak nekem egy 180 valahány centis darab kell belőle, na jó, elég lesz 18 és akkor tévedtem egy nullát.
Ha nem folyton erre gondolnék, lehet ilyen őrülten melegem sem lenne, akkor talán nem lenne minden bajom mellé, még egy kicsit. Most valahogy nevetségesnek találom a helyzetet, hogy az imént el akartam futni, sőt mi több, tiszta hülye vagyok, lehet meztelenre vetkőzve kellett volna várnom, széttárt combokkal a kanapén ülve.
Gondolatban is leröhögöm magam, elképzelem az arcát.
- Talán. Viszont ismertségből sosem elég. Minél többen kántálják a zenekar nevét, annál nagyobb a bevétel. - mondjuk manapság valóban csak a koncertekkel lehet pénzre szer tenni, turnékkal, fellépésekkel, interjúkkal mert minden másra ott az internet. Pofátlan, mocsok mód töltjük le  zenéket, könyveket, filmeket, úgy, hogy apró fitying sem jut el a szerző zsebébe, de nem csinálunk belőle lelkiismereti kérdést, hiszen az én generációmnak már mindent lehet. Gyorsan akarjuk a dolgokat, lehetőleg tegnapra, hogy ne kelljen várni, agyalni. Nekem annyiban van szerencsém, ha ez ugyan az, hogy az apám egy tetű, és ezzel folyton bizonyításra sarkall, ettől még letöltöm a zenéket és hallgatom a kocsiban. Manapság ki ad érte ki pénzt? Mondjuk a Spotit fizetem, az is valamire jó, nem?
- Más szemszögből nézve pedig egy új közönséget hódítottak meg azzal, hogy kicsit gyomláltak a thrash gyökereken, aláírom, hogy a maguk műfajában nem jött be és sokan megorroltak rájuk, de szereztek egy merőben más közönséget. - finoman vállat rántok, értem én, amit mond, de a Metallica nem véletlen nyúlt vele "félre", ha lehet ezt mondani. Sok zenekar lép arra az útra hogy beújít, aztán vagy bejön vagy nem.
- Bár még mindig azt mondom, hogy a Rolling Stone benyomta a 25. legjobb metal albumba százból, az nem rossz teljesítmény. - akinek meg nem inge az nem bújt bele, ám a srácok jól összerakták a következőket, bár a St. Anger kicsit nagyobb port kavart, de értem én a szavait, nem vagyok teljesen hülye.
Kell a hírverés, így vagy úgy de szükség van rá, elbukik, akik fél.
- Egy rossz basszusgitáros is haza tudja vágni a legjobb zenét is. - istenem, miért nem nyomtam be a telom, hogy ezt a beszélgetést felvegyem? Akkor már majdnem lenne miről írnom, arról nem is beszélve, hogy a hangja lefolyik a gerincemen, édes mézként gyűlve a gyomromba. Megkattanok ettől a mukitól és isten ments, hogy zenei vitába bonyolódjak vele, kismiska vagyok én ebben a témában.
Fogaskerék izomnyuszi. Gyere, csak a közelembe jobban és leszek én a fogaskereked. Megőrülök. Itt csacsogunk egy koncert után, sőt mi több A Koncert után, amikor semmilyen újságírót nem enged be a stáb, de még fotósokat sem, én pedig itt állok egy karnyújtásnyira tőle, sőt mi több Tőle.
Nőttön nő a jókedvem, energiák duzzadnak az ereimben, a bőröm alá keményítve őket, valószínűleg az övében fürdök, mert lenyalta a közönségtől, akik, köztük én is, nem tagadom, de végig ugráltuk. Na jó, én csak annyit, hogy ne izzadjak le, nagyon.
Fél órája még a korlátba kapaszkodtam, a VIP belépőm jó volt az első sorba, onnan nyújtogattuk a kezünket felé, most pedig, simán megérinthetném. Anyáááám.
Visszatérő magabiztosságomba beletátás engedélyezek neki a combjaimra, a bugyimig nem, ki tudja van-e rajtam, nem is emlékszem. Vicc, naná, hogy van. A melleim közé pedig direktből.
Elvigyorodom, hogy hatással vagyok rá. Nincs kőből és, ami fontosabb nem tűnik melegnek. Hálleluja.
Húh de meleg lett hirtelen.
- Díjazza? - ha valaki szereti a kockázatot, csakis. Én díjazom és lehetne ő az, a legbátrabbaknak járó. Hazaviszem, ágyba (IS) dugom, betakargatom, vigyázok rá, csecsebecse. Esküszöm teljesen lázba hoz, hogy megérinthetném. Az ujjaival kezdeném, hiszen olyan jó bánik a gitárral, biztos a nőkkel is, mennyi csaja lehet? Hess, most ez nem fontos, amúgy sem a pasim, hogy ezen aggódjak.
- De még gyalogolhatok ki belőle emelt fővel. - finoman rákacsintok, hogy érezze, nekem ez fontos, kell a pengető, félig már megszereztem az enyém, illetve nekem adhatná akarom volt mondani. De megzizzenek, hogy itt áll nem messze tőlem, a melleim pislogja és fogadni mernék, hogy kezeivel is letesztelné. Ja, hogy ott tartottam, hogy az ujjaival kezdeném és haladnék, fel a vállára, onnan a nyakára... na neeem. Fú basszus. Egyre melegebb van.
Meghúzom a gines üveget, elakad a levegő bennem. Lehet meghalok. Vajon tud mesterségesen lélegeztetni? Ki kéne próbálni.
A mosolya még szexisebb, emlékszik vajon, hogy félórája lepacsizott velem, amikor előre röffent a színpadon? Hogy a barátnőm azon élcelődött berántja közénk. Bár azt biztos nem hallotta, ahogy én sem szúrhattam szemet a tömegben.
- Ne mondja, hogy még más nem várta soha az öltözőjében? - esetleg nagyon merészen meztelen, ahogy az az én fejemben is megfordult. Tuti, hogy igen. Nem lehet ez olyan nagyon újdonság.
Mellém telepszik, elfogy a levegőm, megint az üvegért nyúlok, adja csak vissza, innom kell, vagy elfutok. Nagyot kortyolok és vissza ajánlom az üveget, ujjai a hajamba futnak, onnan az arcomra, valaki kiszívja a levegőt a szobából, hogy nekem ne jusson a tüdőmbe semmi. Lángra lobban a bőröm, sóhajtva fújom ki a levegőt.
- Az attól függ. - hangom cserben hagy, lágy suttogás csupán, gyűlölöm, hogy elárul, bemószerol, de nem tehetek ellene. Nagyot nyelek és okos válaszon agyalok, ami nem úgy hangzik, hogy vetkőzz azonnal és feküdj rám! A legtöbb sorstárást az ujjaim körül csavargatnám, de egy ilyen híresség, egy ekkora név, egy ilyen jó pasi, akiből ömlik felém a tesztoszteron, az én fülemen habzik ki.
Kedvem lenne lehunyi a szemem, feldorombolni és könyörögni, hogy simogasson még!
- Mennyire tágak a kereteim, mert ha teszem azt csak magamnak kérek, nem publikusat....- akkor mit is kérhetnék? Olyat, amit nem mond el dadogó légvételem, a belőlem áradó, akaró forróság.
Muszáj felállnom a kanapéról, mert félek, hogy idefolyok, minden értelemben.
Felé fordulok, hogy merészen közelebb sétáljak, ujjaim finoman érinti vállának kemény izmait, éppen hogy ujjbeggyel.
Ülve kellett volna maradni, szédülök is. A piától is, meg kis játékos vagyok én ehhez, hozzá.
- Akkor túl merészet kérnék. - szinte biztos vagyok benne, hogy kimondatja velem, amire gondolok, be fogok sétálni a csapdájába, ki fog derülni, hogy ő nem azt akarja, amit én, el fog utasítani, nagyon lebőgök, de jelenleg nem érdekel, majd kivágom magam valahogy. Tekintetem direkt az ajkára röppen, onnan az állára, mellkasára. Itt megállok, de elhiheti, hogy az ölére is rápillantottam. Amúgy meg... miért is hagyna ki egy könnyed numerát? Nemigaz?
Azt kéne elérni, hogy akarjon, hogy belegebedjen,  de ne legyek könnyű préda, ne lásson máris kiterítve maga előtt.
- Másrészt, köthetnénk üzletet is. - ráharapok a számra belül, hogy visszafogjam magam, hogy elhitessem nem vagyok könnyű eset. Könnyebb lenne neki esni, leteperni, megerőszakolni. Ha meg félre értettem, az extra égés lesz.

Lassan engedek fel, mint egy fagyott hóember, amikor eljön a tavasz és ott maradsz a jóleső melegben, mégis a halálra várva. Nekem senki nem mondta, hogy ez a muki ennyire jó fej és ennyire reálisan gondolkodik, ami a zenét is illeti, a végén még egész megkedvelem, igazi rajongó leszek. Ja nem, lecsúsztam, már vagyok. Kislánnyá válok, akinek éppen megadatik, amire nagyon vágyik. Ha sejtené, hogy mennyire akarom levenni a pólóját, alá lesni, mennyire lehet szőrős a mellkasa, van vajon az az édes kis csík, ami... grah.
A klímaváltozás benne játszódik le, de lehet ez már a menopauza, elönt a forróság és még hozzám sem ért. Mi lesz akkor, ha megtörténik.
Biccentek.
- Szerintem ez már félig interjú. - mosoly fút a szám sarkába, és azon agyalok kapjam elő a mobilom esetleg kezdjem el most a felvételt, de valahogy jobban szeretnék leülni és csak zenéről beszélgetni vele, sőt mi több, csillagszemű juhászom, mi lenne, ha csak beszélnél? Én pedig az állam támasztva csodálnálak, megfestenélek, mint egy képet?
A barátnőm odakint zokog, olyan szinte bele van szerelmesedve a fifibe, én pedig itt ülök a kanapéján, a combjaimat mutogatom, nem utolsó sorban mellesleg is bepróbálkozom.
Csak megint biccentek, azért engedem el a zenei vetélkedőt köztünk, hogy előcsalhassam megint egy tényleges interjú erejéig.
- Adjon nekem egy interjút, becsszó jól bánok majd a szavakkal. - láthatóan máris ez történik, hiszen nem maradtam le nagyon a beszélgetésben van fogalmam arról, amiről dobálózik, de és lássuk be, hogy nekem ennek utána kell járnom, hogy ne beszéljek hülyeséget. Egyet értek vele, mert nem szeretnék leszerepelni, de tényleg nem interjúra készültem, nem néztem utána mindennek, pedig mindenki tudja, hogy a jó interjú kutatómunkával kezdődik. Felkészüléssel.
Milyen jól mutatna ez a pasi egy tábortűz mellett, gityóval a kezében és dalolna, nekem, senki másnak, irgaburga.
- Na de... a bevétel az, ami hajtja a szekeret. - kis hírverés nem árthat neki sem, én ehhez hozzá tudom segíteni, bár biztos vagyok benne, hogy nem hülye, pontosan tudja, hogy ő is segít ezzel nekem. A neve jól mutat, valószínűleg nem fogok szakszavakkal dobálózni, adatokkal fogok, hogy megtöltötte a helyet, hogy több ezren jöttek el, a nevét sikoltották, hogy olyan jóképű beledöglök. Ez is egy csereüzlet.
Ohhó, szóval díjazza! Nagyszerű. Közelebb egy lépéssel. Közben megfordul a fejemben, egy könnyű menetnek, hogy kurvának néz, egyszerű lotyónak, aki beszökdösik a sztárocskákhoz és leszopja őket, vagy több is történik. Ha most elmondom, hogy ez nem igaz, azzal csak igazolom az elképzelését, ha a fejében jár. Körbe tekergő kígyó ez. Inkább kussolok, hagyom, hogy a varázsa elöntse a lelkem.
- Vannak helyzetek, amiben szerintem győztesnek lenni kockázatosabb. - esetemben. Mert jeleket küld, olyanokat, amiket megértek, felfogok és parázst gyújt a bőröm alatt. A barátnőm, a legjobb, meg mindent megadna érte és noha győztes leszek, ha... valahol mégis egy áruló. Ám semmit nem tudok tenni ellene, vonz, mint lepkét a lámpafény, neki akarok simulni, a nyakába fúrni az arcom, beszívni az illatát, szolgálni és őt is kutyává tenni.
- Ó, és én majdnem elmenekültem. - kezdek parázni, tök komolyan. Értem, hogy most jött le a színpadról, hogy fel van dúlva minden idegszála, hogy levezetés lehetek, egy tökéletes este után, ahol besöpörte minden rohadt elismerésünket, ahol ezrek ordították a nevét, mert front ember, ez kijár neki, ahol a csajok zokogtak a lába előtt, tényleg, én nem, csak  mondom, de többek bugyija lett tökig nedves, és én vagyok, aki az öltözőjében ül, mert gyáva volt elmenekülni.
Úgy kortyolgatunk, mint a régi haverok. Igazság szerint kezdek becsípni, nem kéne többet inni, mert elvesztem a fejem és a végén a kanapéhoz kötözöm, miközben megbecstelenítem.
Halálba idegel a zavarom. Miért nem lehetek határozott, igaz cápa, aki becserkészi és felfalja, aki megmondja hogyan legyen? Miért vagyok béna és esetlen? Persze, amint elmegyek... márhogy innen, azonnal eszembe jut majd 15 mondat, amit elszórhattam volna, csajos megmoccanások, igazi vadmacska visszavágások, mit kellett volna, hogyan, most pedig... hozzám ér, és nekem kifut a vér az arcomból.
- Jogos. - mutatok rá az igazságra, ha csak magamnak akarok, akkor mit fogok magammal vinni, hol az a kurva pengető.
- De látok rá esélyt, hogy megelégszem vele, hogy elviselem a vereséget minden irányból, ha közben szépek az emlékeim. - a barátnőmet meg most rúgom méhen. De nem baj, megéri, vagy nem?
Ujjai nem puhák, kifejezetten érzeni rajta, hogy gitáros, ettől pedig összeugrik a gyomrom, a suta izgalomtól, ha őz lennék, már futnék, most pedig csak villogtatok. Őz vagyok! Bassza meg.
Feltolom magam a kanapéról, hogy hozzá sétáljak, ujjaim elcsigáznak a bőrén, lecsúszok a felkarján a tetoválás kilógó részére. Istenem, de szarul flörtölök, úgy szeretném elmondani neki, hogy miatta van, Ő tehet róla, megy ez nekem jobban is, de leblokkol. Könyörgöm, ne nézzen hülyének.  
Megjegyzésére összeszaladnak a ráncok a homlokom közepén, mintha gondterhelt lennék.
- De ügye nem fogsz érte megbüntetni? - nem bírom el az izgalmat, miközben neki egy tucat vagyok, egy a sokból, egy szőke punci és snitt. Én meg idehalok menten, elalélok és kimúlok.
Mozdulok a keze és a kezem után, a lábaimon támaszkodva mégis a fél combjára ülök. Zúg belőlem a visszafogott örömordítás. Vállam a mellkasához simul, bőrének hője megcsap, illata belerobban a szájpadlásomba. Végem.
Pillanatra szalad át a fejemen, hogy milyen kurva okos voltam, amiért minden szempontból gyantáztattam, lévén ezek a koncertek tudnak huncutok lenni. De, hogy vele... újabb gyomorrángás. Kihányom a piát az de szexi lesz.  
Leég a bőr a testemről, lehet a ruha kap előbb lángra, annyira kis semmi az anyaga, szinte érzem a szívdobbanásait, miért nincs picit is zavarban? Ellenben velem, halló, nem lehetne leoltani a lámpát? Szégyenlős mondjuk nem vagyok.
- Szomorú - csak nem tudom, hogy miről beszél, ajka jószerivel az enyémre simít, ettől nem kapok levegőt, gin illata van, de biztos vagyok benne, hogy a csókjának meg olyan íze, amitől még nedvesebb lesz a bugyim.
Beszívom a levegőt, lángra kap a tüdőm, vajon tudja a mentők számát?
Ujjaim a karján siklanak végig, tenyerem felfut a vállára, nyakára, onnan a tarkójára, a hajába túrok, még nedves, még érezni a koncert hőjét.
- Milyen...- megbillentem a fejem, hogy hozzám férjen, a fülem amúgy is a gyenge pontom, halkan felsóhajtok.
- Önzetlen vagy. - csókjai elkalandoznak, ujjaim ráfognak a hajára, alig kapaszkodom, de én szédülök. Van isten, és ezek szerint ma még mondogatom majd párszor hangosan is.
Csak fel ne ébredjek és bilibe ne lógjon a kezem.
- Jut eszembe, én közönség vagyok, esetleg ez koncerten kívüli juttatás? - hangom túl játékos, hogy komolyan vegye, mégis halk, esdeklő, kérő, elesett harcosé. Belefordulok a nyakamra osztott csókokba, de muszáj megcsókolnom, mielőtt meggondolja magát, noha eleddig ilyen velem nem történt de simán lehet, hogy csak szopat és most vág ki innen.
Tarkójáról az orcacsontjára simít a tenyerem, hüvelykujjam az ajkára, a szemem sem bírom levenni róla.

Elnevetem magam, azt hiszem, pontosan tudja, hogy én sem elégszem meg fél melóval, ha interjút ad, azt tegye teljesen és ne úgy, hogy nekem közben bizsereg a vér az ereimben, táncot jár a gyomrom a méla vágytól, hogy megérintsem. Gondolkodni akarok tudni, jelen lenni, érteni, hogy mi történik, nem szócsatázni, hanem felkészülten nekiállni, de kicsikarok belőle egy interjút egy kávé mellett, ahol kicsit diktálhatom én is az iramot, és szemmel láthatóan ez nem most van.
Jól van guminyuszi, gondold csak meg, én pedig majd zaklatlak, hogy el ne felejts. Számomra így is teljesen felejthetetlen az éjszaka eddig. Hiszen itt ülök, pislogok rá, szívom a levegőjét, és ami azt illeti mást is kéne szívni. Buja gondolatok érellődnek a fejemben, és ettől zavart színt ölt az arcom.
- Lelkesedésből nincs hiány. – ezt nem tagadhatjuk. A focihoz meg szart sem értek. Nekem mindegy, hogy ki mikor, hol, és mennyit. Egyszer voltam focimeccsen, de többet nem vittek, mert nekem annyi tűnt fel, hogy minden focistának baszott jó segge van, meg azok a combok… Jó, dugtam is focistával, de akkor az én labdámmal volt elfoglalva és nem 11-est rúgott.
- A győzelem nagyobb átok, mint a veszteség. Mert a vesztesnek fel kell állni és elérni, hogy győztes legyen, de aki már a dobogó csúcsán áll, annak sokkal nagyobb a stressz, hogy megőrizze elsőbbségét, és tudjon bánni az arannyal. – ha már meccset hoztunk fel, tovább stagnálok a sportolok példálózásán.
- A győztes jutalma örök teher, amit cipelni kell, aminek meg kell felelni, elvárás, amibe, ha belebukik letaszítják a trónról, akkor is, ha még benne ül, de a közönség már leteszi a válláról. Magányos marad, elfelejtik, hogy győztes volt. Míg a vesztes rivalda fényben van, mert kitartóbban kell küzdenie. – meglátás, saját. Sportoltam versenyszerűen, gyűlöltem. A megfelelés kényszer bennem nem olyan erős, lévén nincs testérem, sosem kellett semmiért megküzdenem, apámnak én vagyok a kincse, mindent megkaptam.
Elnevetem magam megint, egész jó kedvem kerekedik. Ha ezt valakinek elmesélem az nem fog nekem hinni, tiszta sor.
Pontosan. Újabb biccentés. Nem történne meg ez a sok minden, ez a túl sok minden. Ami nem fér el bennem, aminek nincs elég hely, amitől kicsi a bőröm és szűk a ruhám, amitől a szívem vadul dobol, és amit nem értek. Mit akarhat tőlem egy ilyen férfi, ez a csúcspéldány?
- Ó nem. – megrázom a fejem, így is szédülök, komolyan mondom, összemorzsol, mint egy marék szotyit. Kártyavár vagyok, amire ráfúj és lapjaimra esek. Gyűlölöm, hogy a számat rágom, hogy az ujjaim tördelném, hogy be vagyok ijedve, akár egy apró kis madár, a szívem is ver olyan hevesen.
Mi lenne, ha bátrabb lennék? Csak kicsit, Emy, szedd magad össze. Most!
- A szép emlékek nekem kellenek, hogy tudjam nem esett csorba a méltóságomon, más pedig, hát… nem annyira érdekel, és még bízom benne, hogy kapok valami… erkélyt. – az tenne pontot a mondatvégére, húzná keresztbe a t-t.
- Kaphatnék egy selfit? – felzsizsegek. Komolyan? Ő maga veti fel, én nem is mertem, de azért az milyen cudar lenne már, az öltözőjében!!! A háttérben nem nyilvános hely van, hanem egy privát szféra, azt hiszem az sokat dobna. Pedig találkoztam már hírességekkel, apám által betologatnak, aztán pedig a VIP belépő és az ostobaságom. De eleddig mindenki segg volt és egyik sem ilyen nyílt
- Ó tényleg? – újra felnevetek. Megbüntet? Komolyan? Isten lássa lelkem, még szeretném is, ha mondjuk elseggelne. Az izgató lenne. Keresztbe feküdnék az ölébe… jó, nem kéne annyi pornót nézni, ez már tisztán látszik.
Elhelyezkedek a combján, a vérem pulzál a testemben, zúg mindenem, összekuszálódik az érzékelésem. Bőre tűzet okád felém, a vállam zsibbad, belesimulok az érintéseibe. Hosszú ujjai végig futnak a hátamon, az én kezem a combtövén talál támasztékot a testem mellett, és túl közel… hozzá. Rászorítok a testére, és sajnálom, hogy a nadrág elválaszt tőle.  
Csókja petárdát robbant a gyomroma, összerázkódom, csak azért viszonzom ráérősen, mert nem szeretném, hogy azt higgye máris megnyert magának, pedig minden porcikám azt ordítja, hogy tegyen velem, amit akar, amihez csak kedve szottyan.
Ajkának íze felemészti a tudatom, incselkedő ajka felsebzi a lelkem.
Tenyere a combomon simít, így bátorrá válok, belopakodom a pólója alá a combtövéből kikászálódott ujjaimmal, bőre lehetetlenül puha az érintésem alatt és be kell látnom, hogy talán én vagyok ilyen durván tüzelő, mint egy szuka. Tagadhatnám, de minek is tenném?
Csókom mohóvá válik, nyelvem végig szalad az ajkán, ízlelem, kóstolgatom. Ujjaim a hasán futnak fel, szépen épített kockákra bukkanok, kénytelen vagyok a szájába nyögni, míg nehezen elérem a mellkasát.
Szívből remélem, hogy nem érzi testem remegését, azt, hogy kezdővé válok a karjaiban, pedig esküszöm annyi mindent csináltam már. Arcszőrzete felbizsergeti a bőröm, odaveszek. Jobban felé fordulok, hogy neki simuljak, csókjában felolvadjak, végül elszakítom a szám az övétől, mert valaki megint kivonta a levegőt a teremből. Légcserélek, túl hangosan, míg apró harapással az állán jelzem, hogy meg fogok kattanni. Ficergek az ölében, a bugyimnak meg úgyis mindegy.

Mindenki mást gondol a győztesekről, vesztesekről. Igazából az a vesztes, aki feladja, aki nem mer lépni, aki nem tud, akinek nincs ereje felállni. Én nem tudok veszíteni, de még csak egy szaros kinevet a végénben sem, mert mint már említettem, nem volt testvérem, sosem nyomott le senki. A suli más volt, az egyetem megint teljesen másik lapra tartozik, ahol ugyan kiváltságos vagyok, mégis kénytelen vagyok beseggelni a dolgokat.
- Ümm. – nekem máris vannak szép emlékeim. A helyzet az, hogy máris az, hiszen itt vagyok, vele vagyok, hozzá érhetek, illata betölti a tudatom, erős, férfias, állatias, hiszen most ugrált végig 2 órát, de ez valahol engem merőben vonz. Máskor, mást, bárki mást, na jó nem, de majdnem bárki mást, elküldenék zuhanyozni, sőt mi több, vele tartanék. Ami nagyon jól néz ki a filmekben, a valóságban pedig elfolyik a sminkem és mérgezett pandamackó kinézetem támad, aki órák óta hány. Ha… a mackók tudnak hányni.
Láthatóan élvezi, ahogy feszengek, kínlódok a közelében, de ez neki nem lehet új, tuti, hogy a legtöbb csaj, még ha gin is úszik a szervezetében, beparázik a közelében. Mitől ilyen jó lelkű, egy ekkora ember? Miért ilyen szívlélek? Vagy ez csak álca lenne?
Reszket minden tagom, szédelgek, és túl meleg van, de ez még élvezeti értéken belül van.
Közben beindul a nemes párzási tánc, amit hevít, hogy mindketten ugyanazt akarjuk, a vad, durva, pöre szexet, mint az állatok. Férfi és nő, erre vagyunk teremtve. Kár, hogy nekem zúg a vérem, zavaros a fejem és pánik kúszik a gerincemen.
- Nem is, egészen félek. – hogy megbüntet, rettegek. Már kezdem elhinni, hogy nem tenné meg. Hiszen itt ül alattam, a kezem alá simul, ajka az enyémen lobbant tábortüzeket, nyelve a számba fut, fogai karcolják az ajkam. Minden ez csak nem büntetés, ha csak azt nem vesszük, hogy nekem nincs egy épkézláb gondolatom sem.
Ujjai a combomon siklanak, az enyém pedig a mellkasán siet felfelé, bőre lehetetlenül puha, megtiltom neki. Nem lehet, hogy ennyire akarjam, hogy szinte ordítva könyörögjek, ne húzza már az időt, csapjon fel az asztalra, és nyomuljon a combjaim közé, azonban a rettegés végigfut a gerincemen.
Pedig még horoszkópban sem vagyok szűz.
Mély sóhajjal hagyom el az ölét, megbillenek magas sarkaimon, mégis hátra lépek, rámarkolok a pólójára, el ne szaladjon mellőlem. Biztos vagyok benne, hogy a pupillám csizmáskandúrosra tágult az izgalomtól.
Engedelmesen nyújtom fel a kezem, hogy lehámozza a ruhát rólam, mely koppanva ér földet mellettem. Aj, a telom. El ne felejtsem a selfit.
Immár zihálva lélegzem. Segítőkészen húzom a pólóját felfelé, ha már vetkőzünk, ne maradjon le. Kedvtelve szemrevételezem. Jobb, mint vártam.
Közelebb lépek, ajka a testemen csap tűzriadót, két kezem lesiet az oldalán, míg minden mozdulatát bámulva sóhajtozom. Jól van, kár lenne elbaszni azzal, hogy reszketek, pedig nincs hideg.
Felnevetek, hogy a seggemre csap, közelebb lépek, neki simulok, érezni akarom, hogy fel van-e csigázva, ha vágya nekem simul, mennyire kemény? Mennyire türelmetlen. Ja, azt már lemértem. Nagyon.
Tuti gigantikus szerszáma van, neki kijár. Kár, hogy nincs nálam centi, vagy pont nem.
Nincs válasz, nem mondom el, hogy mit kezdjen velem, mert teljesen jól láthatóan van ötlete. Amúgy is imádom, ahogy a nevem ejti. Nem vehetném fel? Visszahallgatnám úgy párezerszer.
Nem féltem, hogy nem találja fel magát, sodródom az árral. Ujjaim nadrág korca alá sietnek a csípőjén, befúrom alá a tenyerem, kapaszkodom belé.
Összeugrik a gyomrom a csókoktól, hátra hajtom a fejem, hogy élvezhessem, cseng a fülem, hallom a csókokat, érzem a fogait, minden apró szőrszál és annak hiánya is, égnek merednek a testemen.
Semmi kifogásom ellene, hogy kicsatolja  a melltartóm, neki préselem magam, magas sarkúban nem vagyok sokkal alacsonyabb, ajkam a vállán talál menedéket, beszívom a bőrt. Sós izzadság szalad a nyelvemre, mohon siet végig a szám a nyaka ívén, nyelvemmel éppen érintem.
Csókjai kisütik a biztosítékot nálam, elvesztem a fonalat, megszédülök, balommal kipattintom a gombot a nadrágján, hogy jobbommal benyomuljak alá, végig simítsak a lüktető húson, hiszen erre vágyom, nem?
És ezt a pillanatot választja a pánik, hogy maga alá temessen, ujjaim köré fonódnak, agyam pedig kikapcsol. Előrántom a kezem a nadrágjából, hogy az övére fogjak, Lucky Luke megirigyelné a gyorsaságom, ahogy fegyvert váltok, csuklójára markolok. Elnyögök egy net. Magam sem értem ki szól a számon keresztül, mikor szállt meg az ördög, mert csak ez történhetett, de hátra lépek, elengedem a kezét és túl gyorsan hajolok le a ruhámért, hogy magam elé rántsam.
Úgy áramlik a vérem, mint a Niagara.
Tudom, hogy meglepődik, ezt használom ki, hogy reszkető szájjal bocsánatot kérjek és menekülőre fogjam, ha nem állít meg, akkor félmeztelenül rontok ki az ajtón.
Tessék, acélnyuszi… ilyen egy kibaszott vesztes.

Nincs hova fokozni az érzékeimet, már nincs mi ellen küzdeni, forró ajka van a bőrömön, lávává váló vérem, a gyomromban a milliónyi muslinca, ami nekicsapódik a testemnek.
A kéj, a vágy, a sürgető akarás, tenyerembe simulva a királyi jogar, melyre elrettenthetetlenül vágyom, hiszem én, abban a pillanatban.
Végül mégis beüt a crach, a reszketés végig száguld a testemben, le a tarkómból, egészen a talpamig, a vér a lábamba site, és ténylegesen őzzé válok, akit a pánik maga alá szorít. Nem, ne essünk kétségbe, nem a mérete ijeszt el, noha kissé az is megrémiszt, sokkal inkább a tény, hogy azt hiszi, egy ingyen kurva vagyok, vagy az, hogy túlságosan akarom.
Előbb ér az ajtóhoz, mint én, felakadok benne.
Nem gondolom át, sem azt, hogy milyen fényt vetne rá, ha innen én most így kirontok, zaklatottan, feldúltan és ruha nélkül, hogy talán ez neki mennyire szarul jönne. Amikor nem tervezem sem bántani se, megalázni, ő sem tette velem.
Ismerem magam, tudom, hogy ha ez most megtörténik 15 perc múlva, ha mázlim van és lesz negyed óra, elküld a picsába és engem meggyilkol a megalázottság érzete. Beijedek, nincs jobb szó. Tőle, magamtól, tőlünk.
Úgy szorítom a melleim elé a ruhát, mint aki valóban azt sem tudja hol van és oda hogy került, amikor az előbb még azt mondta szép és látható jele van, hogy kellek neki.
A mellkasát fixírozom és megfelelő válasz után kutatok kiüresedett elmémben.
Tényleg nem az a célom, hogy megvádoljam erőszakkal, vagy bármivel.
- El! – vágom rá. Csak el innen, had vegyek levegőt, párat, amibe nem érzem bőrének aromáját, csókjának veszett ízét, a tomboló vágyat. Én is nyúl vagyok, csak én gyáva.
- Én csak… - okos válasz megszületik. Megrezzenek az érintésétől, még mindig magam előtt szorongatom a ruhám. Puha csókja válaszra talál, sajnos érzem, hogy remeg a szám.
El kéne fogadnom, mi a baj ezzel? Komolyan?
Dughatok egyet egy oltári jó pasival, elmondhatom majdnem mindenkinek, hogy faszom kedves, hogy olyan teste van, megér egy pár ostorcsattogást a hátamon, hogy a farka a kezemben beton kemény volt, még jobban az lenne bennem, hogy hozzá érni is mámor. A gyáva szőke meg retteg, hogy ennyi lesz.
- Én nem vagyok…-  mi nem? Ribanc? Dehogynem. Nem volt kötelező az ölébe ülnöm, a nadrágjába turkálnom. Minden szót a szájára súgok, egy-egy csókba. Nem értem. Még mindig meglehetősen kedves, pedig most akarok keresztbe tenni neki. Mindannak ellenére, hogy remegek a testem és mindenhol szeretnék lenni csak itt nem, mégis visszacsókolok, mert egy barom vagyok, két tenyere a derekamon újabb lázat lobbant a testemre.
- Kérlek…- hogy ne. Mondjon nemet ő, mert én nem tudok, és esküszöm őrülten szeretnék. Nem, nem kértem magam, valóban halálosan meg vagyok rémülve, attól, hogy senkinek néz, pedig bassza meg, hát az vagyok. Mégis mit szeretnék? Orgonaszót? Romantikát? Talán egy vallomást? Az megvolt, elmondta, hogy szép. Időt kérek, 5 percet, hogy gondolkodhassak. Kicsit, könyörgöm.
Neki persze egy újabb menet vagyok, egy numera, ami háthoz jött, de én baszki a kurva videók óta szövöm az álmokat és most, hogy valóra válhatna, most persze berezelek. Fú de idegesítő.
Szédelgősre dobol a vérem, a szívem majd kiszakad könnyelmű mellkasomból, de lehet a számon ugrik ki, és lenyelheti.

Jószerivel lepattanok róla, ahogy neki sietek. Sejtettem, hogy nem lesz ínyére, az elfutási kísérletem, nem annyira átgondolt a cselekedet, semmint zsigeri félelemből fakadó hülyeség. Félek, hogy nem tudok annyit adni, amennyit neki kéne, hogy vagyok olyan jó, ami egy hozzá hasonló férfinak illik, egy ilyen erős kisugárzási félistennek. Ennek látom ugyanis. Csalódni fog, én pedig hogy jövök el a jövő havi koncertre? Hogyan kérem az interjút, hogyan állok elé és …
- Nem..- dehogy, nem így pörén, holott éppen de. Azt terveztem, hogy egy száll bugyiban, ami véletlen sem bármit is takaró fajta, meg a mellem elé emelt ruhában hagyom el az istenkirály öltözőjét. Arcomon a csalódás pírja, esetleg azt a feltételezést kelthetné, hogy bántott és éppen menekülök.
Nagyot nyelek a kijelentésre, hogy nem fog menni. Valahol mélyen őszintén remélem is, hogy nem enged el, hogy elég határozott jellem, hogy megteszi, amit kell, és nekem nem kell döntést hoznom, mert már megtettem. Választottam, akkor, amikor incselkedve az ölébe ültem, amikor remegő térdeimmel átadtam magam. Most pedig ezen az úton kéne haladni tovább, hogy tudja, akarom. Mindennél jobban, Őt. Csakhogy én királylány vagyok, abból is álmodozó. Nekem az kell, hogy akarjon, márpedig az előbb a markomban tartottam ennek méretes bizonyítékát. Mi kellhet több? Talán valóban arra vágyom, hogy mutatkozzon erő, leigázó. Talán csak egy gyáva, zsigeri nyúl vagyok.
Lófaszt tudod… Pontosan annak nézel, amit éppen hozok magamból. Egy ócska kis ribanc, akinek reszketnek a kezei, ha hozzád ér, és akinek a szája is remeg egy csókért, hát még többért.
Jobbommal elengedem a ruhámat, a nyakába csúsztatom a karom, lehúzom magamhoz. Ha nem is sokkal, de alacsonyabb vagyok, esküszöm még a magassága is elhódít. Ujjaim a hajába túrnak, a tarkóját masszírozom.
- Késhettél volna. – ám ez nem igaz, akkor most nem osztana puha csókokat a számra, nevezzük őket puszinak, és komolyan mondom piros pont, hogy nem dugja le a nyelvét a torkomon. Rühellem, amikor a pasik a nyelvükkel dugnak meg, már a számat… khm.
Az a baj, hogy neki egy szőke cica vagyok, aki kielégít a koncert utáni tomboló igényeit, nekem pedig törés lesz, hát ismerem magam, kivel érem majd be utána? Igaz?
Azt mondja nem kurvának néz, de éppen úgy viselkedek. Sóhajjal adom fel az ellenállásom, testem az övének simul, csókjába belefalok, ajkát a számba szívom és hagyom elveszni a pillanatot a semmibe. Apró lépésekkel hátrálok, akár villamosszék is lehetne mögöttem, abba is bele ülök, csak végre tegyen a kedvemre, mert durván érzem nedvesnek a bugyim, forrónak a testem, lázadónak a vérem. Felolvadok minden cudar kis mozdulatra. Odaveszik a ruhám a harc hevében, kiengedem balom ujjai közül, meztelen felsőtestének simulok, húzom magamra. Ha már a ruhát nem kell fognom, újfent a nadrágját veszem célba, tenyerem lesiet a kockás hasán, meg kéne állni, körbe rajzolni, lefesteni. Mégis tovább libbenek a nadrág anyagán keresztül nyitott tenyérrel simítok az ölére, hogy érezzem kőkemény akarását feszülni.
Utunknak véget vet, hogy valami a seggemnek ütközik, megállít.
Hangja a fülemben, kiszakít belőlem egy helyeslő sóhajt. Legyen hát, vedd el, amit akarsz, és amit én mindennél jobban neked akarok adni, gyarló emberi faj.
Nekidörzsölöm a tenyerem a nadrágja elejének, majd vissza találok a gombokhoz, hogy fürge ujjakkal oldjam le róla az útban lévő ruhadarabot.
Mindkét kézzel a csípőjén kutatok, hogy áttoljam a nadrágot rajta, majd a seggén és kiszabadítsam a kíváncsi kis alient, csak amiatt kis, amúgy meg…
Simogatása arra késztet, hogy halkan sóhajtozzak, amúgy sem vagyok egy hangos fajta. A szemem sem merem lecsukni, nehogy tényleg felébredjek.
Ahol kézzel már nem érem el, lábbal tolom lefelé a nadrágot róla, a többit meg oldja meg. Jobbom végig szalad a combján visszafelé, hogy végre megint a kezembe vegyem férfiassága egyik megunhatatlan jelét, feszes golyóitól mustrálom érintéssel, mutató ujjam körbe futtatom a makkján, hogy aztán zárjam körül az ujjaimmal, immár csak a csuklóm mozdítom, pedig nem kell keményíteni rajta egy leheletnyit sem. Ajkam újra az övéra tapasztom, balommal magam mellé támasztok az asztalon, hogy felcsússzak a lapjára, reménykedjünk, hogy nem kell benne kapaszkodom, lévén kényes helyen fogom. Szép lenne, ha kárt tennék benne.

A gondolatok gondos kis manókként kisurrannak a fejemből, mintha soha nem is lettek volna kételyeim afelől, hogy mit szeretnék, mintha nem paráztam volna be annyira, hogy majdnem elfutottam. Vicc. De inkább kissé szánalmas, magam sem tudom, hogy mivel érdemeltem ki a figyelmét, a türelmét, azt, hogy újabb puha csókok érik az ajkam, ahelyett, hogy elhajtana, mint a dühödt szúnyogot. Valahol azt érdemelném. Talán nem is azért mert nem vagyok jó nő, mert nem mondok le elég dologról, hogy az edzőteremben ne okádjak, talán nem a külsőmmel lenne baj, hiszen az tetszetős számára és nekem is csak kevés gondom van vele, cirka 15-20 ponton változtatnám meg. Sokkal inkább attól kéne tartanom, hogy megunja a vívódásom, így elengedem, hagyom elsiklani, felfelé szállni a tűzforró levegővel.
Tenyere tüzeket lobbant bennem, már csak annyi marad, hogy élvezzem, amit adhat, Őt magát. Percig nem kétlem, hogy nem lesz átengedő, elvenni fog. Hiszen egy macsó, abból is nem is csak helyi.
Ezért eshet meg, hogy az apró, finom puszikkal totál meglep, egyszersmind lekenyerez. Arra késztet, hogy neki essek. Áttoljam a nadrágot a formás seggén, hogy kezembe vegyem az irányítást. Hiszem én…
Láz dúl az ereimben, fokozza a vérnyomásom, kerget afelé, hogy már csak sóhaj legyek, hang és jelen lévő tudomány. Nincs vita magamban akarom tudni. Csuklóm finoman moccan, míg a kezemben tartott jogar jogos tulajdonosa segítségével seggem alá kerül az asztal hideg fája, valamit halom cucc, amit arrébb söprök, minden jut a földre, eszembe villan a pengető, amit vélhetőleg most takarok le valami szarral… Visszatérek rá… ha forró ajka nem éppen a számon siklik, nyelve nem a nyelvemmel kavarodik összetűzésbe. Megemelem magam, hogy a bugyi ne akadjon el semmimbe, tud az fájni, és külön adok egy díjat, amiért meg sem próbálja elszaggatni. Azért kezeket vágnék le, gőzük nincs a pasiknak, mennyire húsba tud vágni, mindenhol…
Kicsúszik az ujjaim közül, két kezemmel magam mögé támasztok, vállaim elérik jéghideg tükröt, felszisszenek, lehet homokot csinálok belőle, egyszerűen olyan hőfokon izzok.
Lepillantok, ahogy halad a melleim felé, el sem hiszem. Hátravetett fejjel, egészen egyszerűen felnevetek, hogy nyögésbe fojtsam.
Nem tudom elhinni. Jobbom immár a hátán rajzol tájképet, amennyire elérem, hajába markolok, sóhaj leszek, nem több. Minden mozdulatára felszakad belőlem egy örömteli lélegzet.
Mégis kénytelen vagyok rápillantani, hogy a hasam csókolja, engedelmesen emelem a lábam, kíváncsian félrebillen a fejem. Megvallom, imádom, hogy cipő van a lábamon, nagyon nőcis, talán elfelejthetjük a menekülő kislányt… Ajka újabb égető pontokon ér, harapásaira megint elnevetem magam, pedig esküszöm nem rajta nevetek, nem magamon, egyszerűen csak kibuggyan belőlem, mert a boldogság hullámokban önt el. Kell, hogy lássa rajtam, hallja, hogy nyögéseket nyomok el vele. Amúgy is mozdul minden porcikám a csókjai alá, valóban macska leszek, aki simul a kézhez, jelen esetben szájhoz.
Kitágul a pupillám, ahogy a szája a lábaim között landol. Mivan? Lássuk be, nem túl jellemző… és ennyi voltam, köszöntem. A józanész, immár mutatóban sincs. Alkarra támaszkodva lehunyt szemmel élvezem a művészetét. Minden mozdulatom mesél, arról, hogy mi tetszik, mi sokkal jobban, mi az amit a büdös életbe soha abba ne hagyjon. Imádom, hogy semmi pornósat nem vet be, nem pislog rám, nem foglalkozik csak azzal, amit érez, követi a testem hívogató vallomásait és ettől megveszek. A hajam tövéig jutnak el az ingerek. Lesokkol, hogy odafigyel, hogy nem hibázik kétszer, pontosan érti, amit a hangom mond, a halk szisszenés nemet jelent, az összes többi meg hajtja előre. Nekitámasztom a fejem a tükörnek és elveszek a játékban. Fürge nyelve elég lenne, de nem mondok nemet az ujjaira sem, azon kapom magam, hogy a csípőm mozdul felé, hogy neki dörgölöm magam, arcszőrzete durva a bőrömnek, pont annyira, hogy fokozza az élvezeteket.
Biztos vagyok benne, hogy hangok hagyják el a szám, talán kérem, hogy még, hogy ott még, hogy abba ne hagyja, talán meg is térek, és imát fogalmazok, vagy csak fohászkodom.
Ahányszor felé nézek, tapasztalom, hogy valóban a zenészt istenség ténykedik a lábaim között és ez a jelenség minduntalan lök rajtam egyet, hogy közelebb sodorjon az élvezet kapujához.
Elkacérkodom a gondolattal, hogy hagyom. Elégítsen ki, hiszen olyan közel jár hozzá. Cipősarkam ritmust dobol a hátán, tuti felsértem a bőrét itt, ott, de ő csinálja magának.
Lihegésbe csapok, és én még azt hittem, hogy majd itt színészkednem kell neki, miközben unottan hátulról döngöl.
- Elég! – könyörgő sóhaj, kezére markolok a mellemen, mintha ezzel megállíthatnám, ami odalent történik. Tényleg elég. A farkán akarok elélvezni, nem a nyelvén, önző oka van, nem bírok már várni.
- Könyörgöm. – minden szónak ellent mond, hogy a testem nem ért egyet, ő még mozdul, ő még élvezkedik, ő még hajtja, de a szavaim talán célt érnek.
Pontosan kell, hogy tudja, miért könyörgöm. Sikolthatom azt is, hogy dugj meg, de az kevéssé lenne szép. Márpedig valami azt súgja, itt most kényeztetés este forog fent.
Hajába markolok, ehhez egyik kezem ki kell szabadítom magam alól, átdőlni  aprót a másik oldalamra. Ha kell, erővel rángatom el magamtól, de ha ezt csinálja még 5 másodpercig, az isten sem hoz le a csúcsról.
Lábam lecsúszik a válláról, majdnem utána esek, lefelé az asztalról.
Csókolni akarom a mellkasát, ízlelni, végig szaladni a nyelvemmel a tetoválás szélein, lekövetni. Végül letolom magam az asztalról, neki simulok, a vállát harapom végig, ujjaim a férfiasságán gyúrnak, másik kezem kőkemény seggét markolja, csakhogy lüktet az ölem, nekem már nincs türelmem, nekem nincs 3 percem sem, nekem már csak a ziháló vágyam van.
Kérdezni akarok, de ajkam sivatagosra szárad.
Végül kinyögöm az óvszer szót, legyünk elővigyázatosak, és íziben adjon egyet a kezembe, hogy feltornázzam rá, vagy tegye meg maga. Azonban csókot akarok, akkor is, ha én ízem van a szájának. És talán meg sem lepi, hogy ebben az állapotban nem viszonzom az orális kényeztetést, de akkor úgy élvezek el, hogy a lábai előtt guggolok, akarom én azt? Nem.
- Te bolond vagy! – ténymegállapítás. És én imádom a bolond férfiakat. Biztos vagyok benne, hogy van óvszere, és abban is, hogy bármelyikünk kezében landol, nem fog vele időt húzni.
Kétségei ne legyen, hátat fogok neki fordítani, azonban az asztaltól nem moccanok el, de hátulról akarom magamba, keményen, kíméletlenül, elég volt a puhaságból.

Összepréselődik a szívem, azt érzem, hogy kiugrik a számon és elpattog a földön, ott ahol ezer és ezer cipő taposott már, piszkos lesz, talán használhatatlan, de tegyük ezt félre, mert a szívnek nincs szerepe ma, sem. Amúgy sem nagyon, a szerelem urban legend, nem több annál, szóval nem kell a szív, elég a test, a zárt börtön, amiben feszengek, mint egy apró madár a kalickába zárva, mert ficánkoló nyelve olyan közel repít a boldogság egy cseppnyi igazságához, amitől a hajhagymáim berezonálnak. Hátrahajtott fejjel csak élvezem minden mozdulatát és el sem hiszem... A férfiak egy kalandos egyéjszakásban nem nyalnak, ez valami meghatározott férfikódex köztük vagy tudom is én. És tessék, itt van az én istenem, akitől amúgy is zúg a belső harangom úgy osztja a kéjt a nyelvével.
Végül megszakítom az adást, mielőtt azelőtt véget ér, hogy a cselekmény igazán izgalmassá válna. Roppant szexisen lecsusszanok az asztalról, reszkető térdeim alig tartanak meg, jó, hogy van itt két izmos váll, amibe lehet kapaszkodni.
Szavaira elnevetem magam és csak egy pillanatra jut eszembe a best friend kategória mindenkori győztese, már nekem, lehet ő már nem tartana annak. Hiszen Erik az ő nagy szerelme, minden koncertre kocsizik utána, bejárja a fél világot és mégis én vagyok az aki, óvszerért esdekel, hogy legyen folytatás
- Dicséretre vársz? - csak szóljon és magasztalom, de szerintem minden sóhajom és nyögdécselésem, valamint az, hogy a testem úgy simult alá, mint egy engedelmes kismacska, mindent el kellett, hogy mondjon neki, ha más nem, hát az, hogy pontosan érezte, mennyire forró és nedves az ölem, nem mástól, mint tőle. Igaz, ahhoz elég volt, hogy az ölébe húzott, ciki nem ciki, ez van.
Szakadozik a levegőm, valaki kiszorítja belőlem, de lángokban áll a testem. Tekintettel követem, ahogy óvszert ragad, precízen belebújik, kissé irigylem, hogy nem, én húzom fel rá. Pompázatos szerszáma van, imádom, hogy  a mellkasa sem csupaszcsiga, és az a picike kis csík, ami levezet gyönyörű keménységéhez... adok a pasinak 10 pontot a 10-ből, de máris gyűlölöm, hogy ennyire az esetem. Összeugrik a gyomrom, türelmetlen vagyok. Legszívesebben besegítenék, vagy csak tapogatnám és ezt meg is tehetem, nemde? Igyekszem nem kitakarni a melóját, de szerintem csinálja eleget, míg ujjam siklanak a mellkasán, körbe a mellbimbóján, le a csíkon, képzeletben összeharapdálom. Besegít, hogy megforduljak, jaj annyira tudtam.  Elvigyorodom, letámaszkodom az asztal szélére, majd beljebb is tenyerelek azonnal, hiszen ujjai nyomán beejtem a hátam, kitolom a fenekem felé,kényelmes apró terpeszt nyitok, hogy elférjen a lábaim között. Tekintetem a tükörre tapad. Nem, nem magamat nézem, őt. Szélesebb, mint én, van mit látnom. Bőre olyan finoman, egyenletes színű, mint egy jól készült grillcsirkének, és ettől megborzongok. Nem merem levenni a tekintetem rólunk, mert akkor elmulasztok valamit, körülbelül 3 másodperc múlva már semmi sem számít. Nekem simul, makkja utat tör bennem és egy kegyetlen, gyors mozdulattal elmerül bennem. Felszisszenek a meglepetéstől, valahogy azt hittem lassan, komótosan vesz birtokba. Nocsak.
Előrebillen a fejem, a hajam eltakarja a látványvilágot, hagyom pár taktus erejééig, és csak élvezem, hogy túl szűknek bizonyulok, túl rövidnek hozzá, mire megszokom már csak a kellemes hidegrázás harapdálja a bőröm.
Minden lökéssel többet és többet vesz el belőlem, ez most nem az én terepem, nem kell mozdulnom, nem kell magam megdugatni vele, megteszi magától, én most csak hagyom, hogy kihasználja, amit neki adok, és valljuk be, kegyetlen mód élvezem. Ahányszor újra elmerül bennem, kiszakad a levegő a tüdőmből, mély sóhajjal jutalmazom, a számat harapdálva tartom vissza halk sikolyaim, de tudjuk jól, hogy az is csak kellék, én pedig nem akarok pornózni. A tükörben látom tökéletes izomzatát, brutálisan izgató mód mozdul a bőre alatt, szinte látom a seggét is megfeszülni, de ahhoz el kéne fordulnom, hogy ne csak szinte legyen.
Végül áttúrom a hajam a balabbik oldalamra, hogy lássam az egész képet, nem hazudok, nem csak őt nézem. Ritmikusan moccanó melleimet, ahogy Ő nekem csapódik és a testem megindul felfelé, ellent kell tartanom, hogy mélyen járhasson bennem.
A vállamra hajol, azonnal érte nyúlok, kezem a tarkóján simít, a haját markolom, nekifeszítem a seggem, mélyebbre segítem, mint azt hinné. Reszkető lábaim lehet előbb adják fel mint én.
Agyalok a válaszon, és olyasmik jutnak eszembe, hogy tetszel igen, vagy gyönyörű vagy, hát bazdmeg ez az igazság.
- Rohadt izgató - sóhajtom végül, hiszen tényleg nem csak őt nézem, az összesség izgat, noha magamat szeretném szebbnek látni, de tetszik, hogy együtt mozdulunk, hogy pumpáló csípője engem is elmozdít, hogy olyan mélyen jár bennem, amitől szinte fáj a gyomrom.
Nyüszíteni szeretnék, lehajtani a fejem és hagyni, hogy keményen megdugjon, erre vágyom, mégis többet kéne adni, semmint, hogy használhasson, ellene mozdulok, bőrünk összecsattan, így esik, hogy mélységesen meglep az ütés a farpofámon.
Előbb döbbent tekintetembe akadok a tükörben. Miapicsa? Végül elnevetem magam, persze ezt is belém folytja, kicsúsznak az ujjaim a hajából, előre billen a felsőtestem. Ütése nyomán felbizsereg a bőröm. Azon kapom magam, hogy azért könyörgök erősebben.
Mindent. A lökéseket, az ütéseket, a velem való bánásmódot.
Nem tudok máshova nézni csak ránk, jobbom elszakad az asztal lapjától, határozott mozdulattal nyúlok a lábaim közé, ujjaimmal érzem, ahogy újra és újra belén nyomul, a gumi anyagát, a nedvességem, azt, hogy betonkemény, de ezt amúgy is tudtam. Ujjaim a csiklómra fesztíem, sürgető szavaimmal jelzem, hogy vagy összekapja magát vagy előbb jutok a csúcsra, mint ő, mondjuk ez még a szerencsésebb.
Egy szót tudok hajtogatni, miszerint; még!
Immár csak azt ösztönök hajtanak, muszáj elélveznem, vagy megőrülök, sajog a seggem, a fájdalom szerte fut a bőröm alatt, ez tovább repít a csúcs felé. Dörzsölöm magam, ha megbántom vele, majd máskor nem lesz semmi köztünk. Láttam már csodát. Ez van, ez vagyok.
A nő, aki lihegve, dadogva kér még, akinek a teste ellene mozdul, az ujjai pedig kergetik a kéj felé, nem azért mert ő képtelen lenne rá, hogy elélveztessen, csupán azért, mert én jobban tudom mire van szükségem és jelenleg akkorát akarok élvezni, hogy kiszakadjak a valóságból.
Az élmény a tarkómból indul meg, lebukik a fejem, a homlokom nekikoccan az asztalnak, elvesztem a ritmust, már csak vonaglok. A forróság leolvasztja a húst a csontjaimról, megsemmisülök a rám robbanó orgazmustól. Ha más nem, akkor abban biztos vagyok, hogy vadul összeránduló testem feltolja a csúcsra, hogy kipréselem belőle az élvezet nedvét.

Elvesztem a határokat a kontrollt, a világot önmagamat és Őt is. A tükörben azt látom, hogy pöpec izmai fel  s alá mozdulnak, minden egyes lökésére. Sóhaj leszek, ordító vágy, utazó kéj, ami a testemen lel menedéket, csapong, hullámzik, ahogy a hátam is teszi, a lábaim pedig reszketve tartják a súlyom, noha a zenész többet vesz magára belőlem. Hosszú combjai felsejlenek, odatapad a tekintetem egy pillanatra, a lábnapokat sem hagyja ki, ahogy nézem. Azok a combok...Végem van.
Teljes hosszába kitölti a testem és átadom magam a kéjnek, mélyen tolom magam rá, hogy érezze nem kell féltenie. A seggem pedig teljesen biztosan tenyérlenyomatos lesz, majd elmondom neki, hogy nem pont új lenyomatot akartam hazavinni ereklyének. Hanem használt óvszert. Jaj de beteg poén.
Arcom az asztalra fektetem, ujjai végig siklanak a bőrömön, végig a farpofáim között, egy pillanatra bennem akad a levegő, csak egy kósza elképzelés, hogy fájdalmat fok okozni, s aztán helyeslően tovább mozdulok. Eleddig egy rossz mozdulat nem volt, sőt mi több, bizalmat szavazok.  A simogatást engedélyezem, a határok apró feszegetését is, sőt még az is fokozza a hevességem, hogy nekinyomul a feszes izomgyűrűnek, de minden mást kihagynék most, kivéve, ha azt tervezi, hogy lyukat vált, akkor tárgyaljunk újra, mert kifogásom nincs ellene, az azonban időigényes, hogy nekem is élvezeti értékkel bírjon. Nem mellékesen nem kicsi és nem is vékony a bennem tomboló akarása. Na meg nőből vagyok, nekünk vannak ezzel kapcsolatos félelmeink. Legyen jó fiú és maradjon a határokon kívül, akkor viszont őrjöngve fogok elélvezni.
Piros pont izomnyuszi, eddig nem sok kétséget villantottál.
Ha azt terveztem, hogy várok kicsit, hogy húzom az időt ezen gyorsan változtat a Férfi hozzáállása. A tükörben csodálom őt, hallgatom sűrűsödő légzését, szinte érzem, ahogy bőrén megjelennek a finom izzadságcseppek, összeborzongat a vakító akarás.
Ujjai a hajamba túrnak, szinte felránt az asztalról, lök egyet rajtam az orgazmus felé vezető úton. Hátam a mellkasénak simul, "parancsára" az arcomat fürkészem egy másik világ képeiben, látom a hasam előtt lefutó karom, ahogy a csiklóm gyúrja, kitakarja a látványt, így marad az arcom. Egy nőt látok szemben, aki kurva ismerős, de most mégis valaki más. Kifulladt, kivörösödött, a bőröm is foltos a forróságtól, a szemeimben tűz lángol, a pupillám szinte kitölti az íriszem. Mégis inkább őt nézem, ahogy magával ránt az élvezet, összecsavar és kisemmiz.
Fáj a tüdőm a levegő hiányától, Ő pedig csak húz magára, a lábaim ösztönösen rugóznak, nem vagyok ura a testemnek, ha elenged összesem, így kapaszkodom az alkarjába. Sajnos nem vagyok olyan képzett, mint szeretné. Hangosan felnyögök, ahogy fokozza a tempót, eszembe nem jut, hogy engem akar még egyszer feljuttatni az Olimposzra, egyszerűen annyi van bennem, hogy elélveztem és ő is szeretne. Átengedő lesz a testem, neki simulok, előre mozdulok, kezeimmel az asztal szélébe kapaszkodom, szinte fehérednek az ujjaim, hogy markolom, ő pedig most már szó szerint dönget hátulról, kapkodom a levegőt, ellene mozdulok. Sajog a testem, ahogy minden szívdobbanásomra köré rándulok, beszívom a levegőt, tolom rá magam, és kiélvezem, hogy fellángol minden porcikám, hogy a sajgás felemészt, a gerincem elfolyik, alig tartom magam, a combomban ritkán ismert remegés mar méregfogakkal.
Minden lökéssel szinten tartja a zubogást bennem, nem tudok lehiggadni, csillapodni, sem elengedni az orgazmust, hiszen elég felnéznem és látnom magam mögött ám vagy éppen érezni forró testemben.
Még szaporább lesz a légzésem, dadogva, akadozva perverz szavakat súgok neki, hogy ezzel is hajtsam a kielégülés felé, a testembe mézként csorog a vér, mintha nem lenne elég tág neki az érhálózatom, mintha kicsi lenne a bőröm és összepréselne. A szívem pedig olyan szaporán ver, szinte kiugrik a szemem. Azt érzem az egész testem birtokba veszi és ami csúnya, hogy önként adom át magam.

Aláírom, hogy sokkal jobb kondija van, mint nekem, nincs is ezzel baj, sőt, mi több, kifejezetten élvezem, ahogy elmélyül a testemben, még azután is bőven bennem jár, hogy én már elélveztem. Hízelgő, hogy a zenészistenség totál rám gerjed, sőt mi több kőkeményen tombol a testemben. Imádom, hogy ilyen jól bírja, azt is, hogy tenné még egy ideig. Nekifeszülök minden mozdulatra, elgémberedett combjaim lassan feladják a szolgálatot.
Halkan nyögdécselve élvezkedem a csodálatos farkán, szétdörzsöl vele, én pedig csak sóhajtozva átadom magam az örömnek. Ujjaim elfehérednek a szorításban, ahogy kapaszkodom az asztalba és magunkat szemrevételezem a tükörben.
A nevét súgom, sóhajtom, nyelem, vagy csak éppen a levegőbe szúrom.
A testemben szétoszlik az orgazmus okozta mámor, átveszi a helyét a forróság, a tüzelő vágy, a nem múló akarás. Seggem nekifeszül, nekicsapódik, olyan mélyen tölt ki, ami felbizsergeti a testem.
Mégis felsóhajtok, ahogy kicsusszan belőlem, elönt a hiány érzete, csókja a nyakamról, a bőröm felizzik, belibásodik, ahol ajka megérint.
Ahogy tüzelő lehelete a fenekem éri, azonnal felvillant a kis piros tábla.
- Nem! – hangom határozott, tiltó, azt mondtam, hogy nem. Így szívből remélem, hogy megérti, nem bocsátkozunk vitába ezen a dolgon. Felforr a bőröm a zavarodottságtól.
A kezem is hátranyúl, hogy eltoljam magamtól, felé fordulok reszkető lábaimon és az álla alá nyúlva emelem vissza, hogy a szájára csókoljak.
- Mohó egy dög vagy! – boldog a mosolyog, akarom, hogy tudja nem akarom megbántani, de van, amit nem, nem most, nem ebben a pillanatban, nem most. Valamit meg kéne hagynom későbbre is.
Két tenyerem közé veszem az arcát, mohó csókot nyomok az ajkára, ez egy olyan meccs, amit jelenleg megnyertem, hiszen a vágya még mindig kőkeményen mered felém. Jobb kezem elválik az arcától, lesiek a mellkasán, hogy beton kemény akarására csúsztassam az ujjaim.
Csalódni fog, én nem fogok kurvásan elé térdelni és a számba verni a farkát, bocsi. De átadtam a testem, neki adtam forró boldogságom, nem élt vele, többet akart, most pedig kevesebbet kap.
Gumiba csúsztatott férfiassága nedves az ujjaim között, tőlem.
- Válassz más befejezést – olyan finoman sóhajtom a szájára, ami tőlem kifér, pedig a levegő hiánytól száraz a torkom. Legyen kicsit más, mint a seggem. Ez van.
A mobilom is ezt a pillanatot választja ki magának, hogy hangosan felcsörömpöljön. A barátnőim lehet már agyvérzést kaptak, most mégsem mozdulok érte, a csuklóm mozdul nagyon finoman a farkán, kivárok, hogy fejezné be, ez az ő köre, ha újfent a testem kéri, hát nem hámozom le az óvszert róla, ha pedig megelégszik a kezemmel, mert ennyit fogok adni, mert így döntöttem, és mert azt érzem, kicsit túltoltuk, mellé kielégültem, csökken a libidóm. Zavart érzés kúszik az arcomba, az elmémre von védő gátat, a vágyak csillapodtával visszatér a félelem a testembe, a szívembe. Ugyanaz a lány leszek, aki félve ült az ölébe, aki lehajtja a fejét és próbálja elkerülni a tekintetét, de elmenekülni sem akarok, azt éreztetni, hogy valóban rettegek pedig teszem.
Elpillantok mellette, le a kezemre, ami egyre gyorsabban siklik a húson feszülő selymes bőrön, kicsit remélem, hogy hagyja, hogy elélveztessem így, végig nézném, ahogy az ujjaimra bugyog a nedve, de ahhoz le szeretném operálni a gumit.
Zavartan kalimpál a szívem, mit tettem? Hova jutottam, én nem ez vagyok. Arcomat felégeti a szégyen, az agyam a koponyámban lüktet. Érzem, ahogy reszketnek az ujjaim, a tekintetem a kijárat felé rebben, most valóban elmenekülnék. Belekapaszkodom gyönyörűen kidolgozott hasizmainak a látványába, csak ne szóljon hozzám és akkor nem lesz baj.