Bár értékeltem, hogy értékeli a humorom, a Mennyekről alkotott véleménye szerintem minden Angyalra sértő lehetett volna, nem csak a hazánkra, bár volt egy olyan megérzésem, hogy a sértettsége beszélt belőle, amiért kirakták a szűrét. Nem magától ment el... Julian után néztem, majd kezének hatására újra felé. A története elég érdekes, a maga módján nevetséges volt. Nem olyan valakinek ismertem meg, aki túlzottan gyászolna bárkit is, ha pedig Julianre gondolt, akkor nem ittam volna előre a medve bőrére. Sokkal erősebb és ravaszabb volt, mint az elsőre tűnhetett. Olyasféle alaknak ismertem, aki bár játszotta a tudatlant és a mihasznát, azért az utolsó percekben, vagy a leglehetetlenebb pillanatokban megmutatta mire is képes igazából. Nem féltettem, még ha Lucifer olyan okosnak is hitte magát. Aztán lehet tévedek és tényleg fog neki hiányozni és gyászolja majd kicsit, mégis csak régóta cimboráltak, de keveset adok rá. Ellenben azt neki is tudnia kellett, hogy hiába fogom felvinni őt én a Mennyekbe, onnan úgyis tovább irányítják majd balra a második ajtóhoz. - Te is tudod, hogy ha fel is viszem, úgy is tovább küldik majd hozzád. Akkor meg mi értelme? Csak egy kis turista út lenne, egy röpke kitérő... Kezére csaptam, mikor a fodros kendőmmel kezdett szórakozni és hitetlenül néztem rá. Ő se gondolhatta komolyan, hogy lefekszem vele. - Hová gondolsz? Egyébként is milyen dolog, hogy mi itt hucuttkodunk, más pedig a halálába megy? Nem illene nekünk is ott lenni? Legalább bebizonyosodna, hogy tévedsz - mosolyogtam, hátha sikerül kicsit nekem is felcukkolni.
I must not fear. Fear is the mind-killer. Fear is the little-death that brings total obliteration. I will face my fear. I will permit it to pass over me and through me. And when it has gone past I will turn the inner eye to see its path. Where the fear has gone there will be nothing. Only I will remain.
What I find out is so depressing
You walk a dark path
a sleeping pill in your hand
Even if they ask, your answer is short
I am well thank you. That sounds false.
Elítélhet, de ő sem jobb nálam, hisz megannyi fajtársamat ölte már meg. Mindenesetre nem fulladt vérbe az utunk, higgadtan viselte az őt és családját érintő tragikus történetet. Az hogy innentől ki milyen sorsot szán Valerianak, nos kérdéses. Ahogy az is ő miként fogja viselni a dolgokat, hisz ő sem tudja ezeket. Kicsit volt még és ártatlanabb a mostaninál. Ami az ottani dolgokat illeti, Valeria jól hallhatóan megunta a várakozást és belülről kezdte rombolni az épületet, bár a lehulló téglákból lehetett látni éppen merre jár és hol tart. Tulajdonképpen felénk... Minket viszont jobban lefoglalt ez a hibbant, akinek láthatóan agyára ment a hatalomvágy, és végül ez is lesz a veszte. Én higgadt maradtam mindvégig, főleg, hogy különösen nem volt szükség bevetnem a mások által szerzett képességeim az alapokon túl, de ami bizonyos, hogy a mi nagyszájú vadászunknak híre sokkalta inkább röhejes pletyka, ugyanis láthatóan egyikünkkel sem bírna el. Én nem aggódtam és őrjöngtem, mint ők, csak nyugodtan figyeltem az eseményeket és próbáltam kitalálni, mivel vessek véget az egésznek. Bár meg lehet arra nekem nem is lesz szükség. Összevont szemöldökkel figyeltem, ahogy alakot ölt valami... undorító izévé, amire fintorogtam is egyet, mert azért ez a valami távol áll az ízléses dolgoktól. - Fúj, de ráncos... - jegyzem meg, amit épp, ha a vadász hallhat, bár ha hallja Cale az sem érdekel. Legalább tudja, hogy most sem tartom többre. Nem tudom, hogy azért küzdött meg előbb Carterrel, mert több erőre volt szüksége ellenem, vagy mert tudta, hogy ilyen könnyű lesz legyőzni, de mélyet sóhajtva tapasztaltam, hogy annyira a nagy varázsló technikáit sem vetette be ellene. Szinte önként és dalolva adta magát. Halandók... miért is gondoltam, hogy a mágiát öröklők másabbak... Idővel aztán rám fente fogát, csak, hogy én sem adtam magam olyan könnyen, a vérem meg pláne. Varázsló ugyan nem vagyok, ám amíg kellő távolságban van, nem hat rám a "vonzása". Lehet, hogy egy megharapott vámpírnál működne, de az enyém annál értékesebb. Ha akar engem, meg kell harapnia. De az koránt sem lesz olyan egyszerű, lévén, hogy Valeria közben kilép az omladozó kastélyból, mely mögötte aztán a közepén elkezd beomlani, s a lány látva, hogy mikre vagyunk képesek és hogy a mágia miféle lehetőségeket nyújthat neki, kezét a szörny felé tartotta, és míg amaz az én erőm próbálta elszívni, addig Valeria az övét szívta.
Real love is when you can’t exist without someone, when you’d rather die than be apart. And the whole world goes dark and nothing else matters but the person standing in front of you.
»-- ⚭ --« Real love is when you can’t exist without someone, when you’d rather die than be apart.
And the whole world goes dark and nothing else matters but the person standing in front of you.
⚭ You become responsible, forever,
for what you, have tamed.
But if you tame me, then we
shall need each other. To me, you will be unique in all the world. To you, I shall be unique in all the world.
Gondoltam kényelmesen betáblázom a napunk mókásé s kevésbé mókás programokkal, amikben még maga is ki veheti a részét, de úgy tűnt még ezzel sem sikerült elcsábítanom. Nem vágyott rá, hogy velem töltse idejét, ami persze részben érthető is. Még is csak az ördög vagyok. Sármos és pimasz ugyan, de akkor is a Pokol ura. Ő meg olyan, mint egy szűzies királylány. Amanadielhez képest tuti... De magyarázatát hallva azért összevontam szemöldököm, mert először nem értettem, hogy jön ide az alvilág és a többi. De, miután agresszív módon elvette annak lehetőségét, hogy etetőkéjét birizgáljam, teljesen mondadójára figyelve rájöttem, hogy totál más valakiről beszélünk. Egy részt. Más részt pedig... úgy beszél, mintha nem csak nézőként akarna részt venni az eseményben, ami tekintve, hogy lelke tiszta és hófehér, igen nagy kockázattal járna, bármilyen indokkal is szállna harcba. Arról nem is beszélve, hogy szerintem a móka szócska alatt sem ugyanazt értettük. Vagy talán odafent nem divat a csiki csata? Ah, mindegy, így már nem volna poén, max, ha kiegészítenénk egy párna csatával, de abban meg úgy is verhetetlen vagyok, szóval... - Tessék? Te el vagy tévedve, galambocskám... Engem nem érdekel, hogy mi lesz Julian Carterrel. Így is adtam neki lehetőséget. Ha meghal, lekerül hozzám, és örökkévalóságig okozhatnám neki a fejfájást. Hol zavarna az? Neeem, én nem az ő haláláról beszéltem... - mosolyodtam el, majd szemeimet forgatva hozzátettem egy-két dolgot. - Lehet, hogy elfelejtetted, tollas kis barátom, de te angyal vagy a Mennyekből, én pedig az Ördög a Pokolból. Most vagy olyan kegyetlen lettél a jelenlétemtől, hogy képes volnál végignézni, ahogy véres harcot vívva kinyírják egymást, ami szerintem nálatok már önmagában is büntetendő, és minimum beszürkülnének a szárnyaid egy ilyen fétised után, vaaagy, úgy gondoltad, hogy majd beleavatkozol és valakit esetleg még meg is mentesz, ami viszont már egyenes út volna a számodra a bukásod felé. Először is, mert tök mindegy kit mentesz meg, mindnek tapadt vér a kezéhez, a vámpírokat pedig szerintem fent sem csípitek. Másodszor pedig, ne felejtsd el, hogy bele kontárkodnál a természet rendjébe, ami nálatok főben járó bűnnek számít, ezt még én is tudom. Szerinted Apánk beleszólt talán Néró elvetemült tetteibe vagy meggátolta? Vagy tett ellene, hogy ne haljon meg annyira ártatlan gyermek a pestisben? Tőlem nézhetjük őket, még nasit is vihetünk rá, de, kétlem, hogy egy hozzád hasonló angyal élvezné a műsort. - vonok vállat, előre figyelmeztetve, hogy az ő keze bizony meg van kötve. Ellenben az enyémmel ugye, hiszen én a Pokolnál mélyebbre már úgy sem kerülhetek. Na de én meg minek avatkoznék bele, ugye? Julian úgy is szeretne megmenekülni a Haláltól és már így is kapott tőlem egy lehetőséget, egy esélyt. A vámpírok élete pedig rohadtul nem rám tartozik. Odalent sem játszhatok velük, lévén, hogy le sem kerülnének hozzám, csak egyszerűen megszűnnének létezni. - Bár mindennek meg volna a jó oldala... Végülis... ha lebuknál hozzám, örökké élvezhetnéd a társaságom, ráadásul... - pöccintem meg az etetőjét. - Enni is megtanítanálak. - csíptem arcába elvigyorodva. - Na induljunk? - nyújtottam oda karom, mint, aki azt várja, hogy belekaroljon és el repüljünk oda.
The mind is not a book, to be opened at will and examined at leisure. Thoughts are not etched on the inside of skulls, to be perused by any invader. The mind is a complex and many-layered thing.
We’re all human,
aren’t we?
Every human life
is worth the same,
and worth saving.
Nem sokkal azután, hogy Cale tette által lekerültem a Pokolba el is kezdtem megvalósítani a tervemet, amivel megkíséreltem megállítani Braxtont. Hála Lucifernek, zsebemben volt a megoldás egy érme formájába, így el is kezdtem futva keresni a Pokol kapuját, csakhogy mivel meghaltam és nem vendégként jöttem, a Pokolban pihenő bestiák már nem akartak olyan könnyen elengedni és a nyomomba szegődtek. A futás hamarosan rohanássá fajult, hátra-hátra pillantva, hogy vajon még mindig gyorsabb vagyok-e náluk. Odafenn a Földön közben kezdtek elfajulni a dolgok, melyben mindenkinek nagy szerepe volt, de legalább a társaság próbált helyt állni. Valeria is, noha az erő elszívása nem akadályozta meg Braxtont abban, hogy odategye magát a harc során. A fekete füst kezdett megszilárdulni, mintha anyagi lenne és nem légi, majd oszlani és sok-sok éles, ködszerű penge alakult ki belőlük, legalább több ezer, melyekkel célba vette Romant és Valeriát, a pengék pedig sebesen repkedni kezdtek feléjük. Kezét a magasba emelte és a vámpírdenevérek is rajokban kezdtek feléjük repülni vérre szomjazva. Dobbantott, a kockakövek felemelkedtek a földből és azok is repkedni kezdtek a vámpír és a félvére felé.
Közben a Carter lakásban is folytak a beszélgetések. Bár Lucifernek is igaza volt, legalább Horationak sikerült elterelnie a beszélgetést a perverz irányból egy másik irányba, amivel már önmagában is elégedett volt. Annak ellenére, hogy tisztában volt vele, hogy meg van kötve a keze, úgy érezte muszáj lesz tenniük valamit, hiszen ezen a harcon nem csak Carter, vagy egy vámpír élete múlik, hanem akár ezrek élete is. Az sem lenne jó, ha Cale kerülne ki győztesen, de az sem, ha Valeria, mivel túl nagy hatalomról van szó ahhoz, hogy bárki is győztesen kerüljön ki belőle. Már épp nyújtotta volna a karját, hogy lesz, ami lesz, menjenek, amikor hirtelen fagyos hideg támadt a lakásban, a bejárati ajtónál pedig sötét füstös köd jelent meg, majd egy mindenki számára ismerős alak öltöt testet, kezében a fegyverrel, ami ellen senkinek nem lehet védelme. Felemelte kezét és megingatta mutató ujját Horatio felé, jelezve, hogy ebbe nekik nincs beleszólásuk. Pontosabban... nem kéne, mert nem az ő dolguk.
A férjénél, 567 Kingston Ave, Brooklyn, NY 11203, de saját lakása Queens-ben van
★ :
On the fifth day, which was a Sunday, it rained very hard. I like it when it rains hard.
It sounds like white noise everywhere,
which is like silence but not empty.
★ idézet ★ :
Thinking of you keeps me awake.
Dreaming of you keeps me asleep.
Being with you keeps me alive.
Julian halálát Lucifer is érzékelte, noha különösebben nem izgatta magát miatta. Tisztában volt vele, hogy adott neki egy új lehetőséget - amivel vagy él vagy sem - azon túl pedig tényleg nem fogja bánni, ha végre az alku rá eső része is megvalósul, miszerint Julian lelke Luciferé, s örökszolgaság várja a Pokolban, ahonnan nem lesz többé kiút. De Horationak nem hazudott - alapból sem volt szokása -, és tényleg van, akiért aggódik. Ami a harcteret és minket illetett már egészen más tészta volt. Itt minden volt csak béke nem, és látva, hogy Valeria lényegében a kis ujját sem mozdítja, még is egyszerre képes elszívni Cale erejét és közben viszont támadásokat intézni, kicsit aggódni kezdtem, hogyha ennek vége, elmondjam e neki az igazat. Végülis a vadász már nincs köztünk, így amiatt nem aggódom, hogy ő elárul, de azért nem volna jó, ha ellenségként tekintene rám a most láthatóan hatalmát nagyon is élvező kislány. Az, hogy Braxton támadásait ki tudom védeni, még nem jelenti, hogy az övéit is. Pláne, ha még Braxie erejét is magáénak tudja. Mikor késekkel támadt ránk az a valami, én elugrottam vagy épp fedezékbe vonultam, de Valeria egy tapodtat sem mozdult. Ellenben az őt "támadó" pengéket könnyűszerrel szelídítette meg és használta fel fegyverként, úgy, ahogy előbb Cale tette. A rajnak se volt több esélye, mert vagy a pengék végeztek velük, vagy azokat is megbénította, gondolom telekinézissel. Én közben a fedezékben azon agyaltam mivel tudnánk mielőbb véget vetni ennek az egésznek, és lehetőleg úgy, hogy én életben maradjak. A kis félvér a köveket is el irányította magától, ellenben a sok varázslat közepette olyan eseményeknek is szemtanúja lehettem, amiről először nem tudtam eldönteni kinek a trükkje lehet. Már ha nevezhetjük ezt annak... A fű a környéken olyan hamar elszáradt, hogy a végén a szél fújta el a porladt hamut, a fák levelei szintén kiszáradva hullottak le és érezhetően melegebb lett, noha itt nem is sütött a nap. Ez baj. És nem mondanám, hogy vámpír barát trükk, szóval feltételeztem Valeria műve. Egészen addig ebben a hitben is voltam, míg egy hatalmas szárny csapás hangját nem hallottam és néhány méterrel odébb tőlem megjelent a Sátán, karjaiban egy... kicsit sem ideálisan öltözködő fickóval. Nem is értettem, hogy ez most mi. Az meg csak még inkább meglepett, hogy bár a csatát illetően teljesen irreleváns, Lucifernek fehér szárnyai voltak. Tollakkal. Nem olvastam a bibliát és annyira nem is ártom magam a vallásokba, de nem denevér szárnyai vannak??? Letette a fickót, hiába intette óvva az angyalt a kaszás, Lucifer nem ijedt meg, hisz mitől is félne. - Milyen barátságtalan hely ez... - jegyezte meg félre húzott szájjal, rosszallóan, kritizálva az "építész" alkotását. - Ugye, hogy jobb lett volna, ha ott maradunk és macskásat játszunk? - mosolyogta Horatio felé, majd egy vállrántással vissza is húzta szárnyait. - Na mi legyen, kis galambom? Bepróbálkozol, vagy csak szájtátva figyeled, ahogy életek hullnak? - pillantott a mellette lévőre, mialatt zsebre vágta kezeit. - De jól vigyázz, mert ugyan a kaszás sok mindent nem csinálhat veled, ha lebuksz hozzám... ohóó... én annál inkább... - vigyorodott el emelgetve szemöldökeit.
Real love is when you can’t exist without someone, when you’d rather die than be apart. And the whole world goes dark and nothing else matters but the person standing in front of you.
»-- ⚭ --« Real love is when you can’t exist without someone, when you’d rather die than be apart.
And the whole world goes dark and nothing else matters but the person standing in front of you.
⚭ You become responsible, forever,
for what you, have tamed.
But if you tame me, then we
shall need each other. To me, you will be unique in all the world. To you, I shall be unique in all the world.
Mikor a támadásomat ellenem fordították a testem vérré oszlott, így minden áthaladt rajta, majd újra megszilárdult. Az már mellékes, hogy Lucifer közeledtét ugyan jelezték trükkök, én elsőre azt hittem Valeria okozza a jelenséget, csak késöbb vettem észre az ördögöt és az angyalt. - Ördög és Pokol, mit keres itt a Sátán? - kérdeztem, bár nem aggódtam miatta. Fél szemmel a várakozó Kaszás felé pillantottam. Ha a halál ellen nem is tudok fellépni, az angyalt és az ördögöt még megleckéztethetem, ha akarom. Horatio arca fehér lett, majd vörös, majd megint fehér, ahogy érték őt az ingerek. Cseppet sem érezte magát elégedettnek és nem is gondolta volna komolyan, hogy Lucifer tényleg kiviszi őt a csatatérre. Akkor már inkább pettingelt volna vele. - Így van - helyeseltem. - Teszel is valamit, vagy csak nézelődni vagy itt? - kérdezte, mikor Horatio picit összekapta magát immáron nem az ördög ölében. Persze esze ágában sem volt harcolni, vagy bármi, mert nem szeretett volna sem meghalni, sem a Pokolba kerülni, angyali éreje mely a békére és a jóra ösztökéli az embereket nem működtek. Már csak Lucifer aurája miatt sem. Szemeimmel Romant kerestem, majd Valeria felé pillantottam, végül az angyal felé. - Nincs nagy erőd, de nekem az a kevés is sokat számít. Elveszem és erősebbé válok! - jelentettem ki határozottan és tettem felé néhány lépést, majd felé nyúltam, amikor valami furcsa érzés lett úrrá rajtam. Valami történt bennem, aminek nem lett volna szabad. Megéreztem valami más jelenlétét is, aztán hirtelen lángba borult a testem. Pokolbéli lángokba. Úgy vágódtam ki a vadász testéből, mint akit egy diszkóból kihajítottak a kidobó emberek. Én még mindig lángoltam, de a vadász teste már nem. - Mi történik itt? Hogy létezhet?! - kérdeztem felháborodova, ugyanakkor fájt és égetett a tűz, de csak apránként mardosott. - Te meghaltál! - És látod mégis itt vagyok! Most pedig eltakarítalak téged az útból! - feleltem flegmán. Julian felemelte karját és felszabadította saját ereje javíát, illetve felerősítette magát a körzete erejével is, amit meg tudtott csapolni kicsit. Volt ott erő bőven, amivel fel tudta magát boostolni. A felszabaduló hatalom egy röpke pillanatra szárnyszerű aurát fontak köré, de az hamar fel is szívódott. Enerigát gyűjtött, összpontosított jobb kezébe, majd felém fordította karját. Horato felé léptem, hogy elfoglaljam a testét, de már nem tudta megtenni, mert egy lila energialökettel eltalált és szinte darabokra szaggatott, a maradványaim pedig elrepítette a távolba a romok felé.
This is a requiem for the harlequin
The great pretender crashing down with style
Here's to the fall of man, fame to dust, fortune to sand
The great surrender, finally arrived
This is a requiem for the comedian
The one who used to deftly dodge in time
You cut a sparkling gem, never heeding the warning
Of the silver glint of knives in hungry eyes
★ lakhely ★ :
Long Island
★ :
★ idézet ★ :
You are enough to drive a saint to madness or a king to his knees
Az gondok úgy tűntek nélkülünk is remekül megoldódnak, bár láttam Horation, hogy lesokkolták a látottak. Én megmondtam. Dehát ki hinné el az Ördögnek, ugye? Pedig sosem hazudok. Türelmesen néztem végig a harcot, várva miként végződik majd a dolog, illetve, hogy Horatio beszáll e vagy sem. Nem tette. Miért is tette volna? Egy életeket kioltó vadászért? Egy csak küllemre gyerekért? Egy sármos vámpírért, akinek a múltja sötétebb egy holló rajnál az égen? Akárhogy is döntött volna, ha beszáll, megsínyli. Ennyit neki sem értek ezek az életek. Én pedig nem óhajtottam beavatkozni, maximum, ha szemtelenül minket is megtámadnának, ám erre végül nem került sor. A vadászunk ismét felül kerekedett a szörnyen és úgy tűnt legyőzte. Legalább is az egyiket. A kislány sem szívta már más erejét, és nem óhajtott további harcot folytatni a többiekkel, míg a vámpír leporolva magát, mit sem törődve jelenlétünkkel előbb megbizonyosodott róla, hogy a lovas kocsi még ott van-e, majd óvatoskodva odament a kislányhoz, hogy győzködje, vele kell mennie. - Tudod, kis galambom, így vagy úgy, de a sorsok eldőlnek, az élet pedig megy tovább. Ez az élet körforgása, és nem, nem győzhet mindig a jó. Lesz, amikor a rossz fog felül kerekedni, és pontosan azért, hogy a jó ismét megmutathassa tündöklését. Mint egy gyertya fénye a vaksötétben. - bölcselkedek a magam módján még mindig zsebre tett kézzel, figyelve az eseményeket, mint kívül álló, mert nem kívánok szóban sem méltatni őket, egyiket sem. Ráadásul a kis tollas is hamarosan újfent erőre kap, és kétlem, hogy akkor egy perccel is tovább időzne velem, vagy a Földön. Szóval lassan rápillantok, ha csak az Ördög vadásza nem óhajt leszólítani minket vagy nem történik valami, ami miatt ne tudnánk folytatni utunk. - Elég régóta lopjuk már a napot... Azt hiszem ideje mennünk. - húztam ki egyik kezem zsebemből és kezem az angyal vállára simítottam. - Legközelebb pedig maradjunk az én ötleteimnél és inkább párnacsatázzunk vagy igyuk le magunkat... - mosolygom önelégülten, lévén, hogy a mai sokkot saját magának okozta, de remélem azért mert idehoztam nem engem fog hibáztatni. - Na gyere, vár még ránk egy barát utolsó útjára való kísérése. - felelem a keze után nyúlva, amit, ha elhúz, nyilván nem fogok meg, ha nem, akkor kinyitom szárnyaim és ha nincs maradásra okunk elviszem oda, ahová eredetileg is terveztem. Egy kocsma elé, ahol ilyen idő tájt már szokás szerint kint is több részeg hentergett, illetve rókázta tele a közeli bokrokat és kukákat. Körbe is néztem, mert hirtelen nem láttam sehol a kis rejtőzködött, pedig azon túl, hogy nagy nő csábász, mondhatni ez a terület az ő törzshelye. Bevallom picit aggódtam, hogy talán nem ér ide, és akkor bottal üthetjük nyomát, hiszen reggelre már csupán kihűlt testét találnánk meg maximum, de, ahogy ténylegesen besötétedett, és kevesebben járkáltak ki be a kocsmában csak felbukkant. El is mosolyodtam. - Ott! - böktem el felé Horationak, miközben aztán el is indulta irányába. - Ő az. Ott üld a járda szegélyen, kissé csapzottan, koszosan. Fél füle hiányzott, bajszai cikk-cakkban álltak, egyik szemére hunyorított, bár mosakodás közben ezt alig lehetett kivenni. - Jack. Mondhatni a földi lelkitársam. - álltam meg az amúgy nagy darab, kóbor maine coon előtt, ki csak azután volt hajlandó ügyet vetni ránk, miután kellően megregulázta bundáját. Öreg volt már. Nagyon. Így is túl sok idő jutott neki. Felkelt a nyirkos betonról, aztán körbejárt minket és nem, nem félt hozzánk dörgölőzni, főleg a testünk melege végett, de soha nem is tekintette az embereket felsőbbrendűnek. Igaz, a nagy dörgölőzését Horatio fehér nadrágja bánta, de annyi baj legyen... Kölyök kora óta figyeltem, tetszett a fizimiskája, a kiállása, az, ahogyan kezelte kirekesztettségét, mert, hogy egy macska falka sem tűrte meg maga mellett, ő ugyanis senkinek sem hódolt be. Még a halállal is büszkén néz szembe. Nem beteg, így bizton állíthatom, hogy nem fog szenvedni. Úgy gondolom, csak szimplán elalszik majd. - Örökséget hagy eleget sok mihaszna kis macska képében, bár fenséges kinézetét egyik sem örökölte. Nem voltam benne biztos, hogy jó helyre kerül, és a Mennyekben is jó dolga lenne, ha csak nem ügyel rá személyesen egy angyal... - pillantok itt sokatmondóan Horatiora. - Nincs itt házam, szóval úgy terveztem, utolsó óráiban elviszem magammal Julian lakásába, ki tudja mikor ér haza, de Jack addig is melegben lesz. Aztán mikor eljön az ideje... te majd... elviszed. - motyogtam összeszorított ajkakkal, mert azért sajnáltam, hogy földi élete itt véget ér, a fenti sorsáról pedig mit sem fogok tudni. Szipogtam is egy kettőt, aztán összeszedve magam felemeltem és elindultam vele a lakás felé.
The mind is not a book, to be opened at will and examined at leisure. Thoughts are not etched on the inside of skulls, to be perused by any invader. The mind is a complex and many-layered thing.
We’re all human,
aren’t we?
Every human life
is worth the same,
and worth saving.
Míg Lucifer a bölcsességeit mondogatta, addig én felmértem a terepet, amit magunk mögött akartunk hagyni. Úgy tűnt mi nyertünk. Fél füllel persze hallgattam Lucifert is, mert szerintem az a megjegyzése félig nekem, félig pedig Horationak szólt. Horatio kezét nyújtotta Lucifernek, majd el is repültek. - A szokásos... - morogtam hűlt helyüknek. Odamentem Romanhoz, ám ekkor valami kellemetlen tűnt fel. A Kaszás még itt volt. Nyugodt volt, várakozó. Ez nem tetszett. Miért van még itt? Csordogáló hang csapta meg a füleim és a hang irányába fordultam. Cale darabkái közül a vér csordogált, egyre nagyobb patakokban, sőt, elkezdett összefolyni vele a romok alá temetett holttestek vére is és a patak kifolyt a romok közül egy termetes alakot öltve. Valami emberszerű, mégis amorfnak ható lény volt. A test egy csupa vérből álló lény volt, csápokkal, hatalmas karmokkal, éles fogakkal. - Mi a fene? - kérdeztem meglepetten. A vérlény felordított és csápjaival, karmaival Roman felé ugrott - gondoltam biztosan azért, hogy elfoglalja a testét. Amennyiben szükséges volt félre löktem és én is félre ugrottam, ha nem, akkor hagytam, hogy magától boldoguljon. Nagy és erős fiú már. Így vagy úgy, de a Cale-szörnyeteg csápjaival kezdett csapkodni és bár vér volt a teste, mégis képes volt vele szilárdan fogni, sőt, darabokra törni beton elemeket és a földet is felszántani velük, ahogy ide-oda ostorozott. Szemei folyamatosan azt követték kit tudna becserkészni és beleköltözni a testébe, de már tudta jól azt is, hogy azt a "trükkjét" ismerjük, így fel vagyunk rá készülve. Éles fogai közül erős, hosszú vámpír agyarak pattantak ki és Romanra fente őket. - Azt hittétek megöltetek? Ennyi kevés! Nem ölhettek meg csak így! Add nekem a tested! - ismét Romannak vetette magát.
Horatio közben megilletődve nézte a macskát a számára cseppet sem kellemes, vagy épp barátságos környéken. Nem szerette a kocsmákat, ivókat, sőt, magáért az ördög társaságáért sem rajongot, de igyekezett jó képet vágni hozzá, noha a macska látványa melengette a szívét. Tetszett neki a szép kis cica. Miközben Lucifer szavait hallgatta őszintén meglepte mennyire érzelgőssé vált. Sosem hitte volna, hogy az Ördög képes lehet ilyesfajta érzelmeket mutatni az önimádaton, a bujaságon és a kárörömön túl. Még szipog is és az arca is megváltozik? Kész csoda! Lehet a teremtő félre ismerte? Kéne beszélgetnie már egy keveset odafenn ismét? Nos arra, hogy én mikor érek haza egy ideig lehet nem lesz gondjuk. Lehet soha és majd odalenn találkozom Luciferrel... Eléggé necces a helyzet. Nem szívesen gondoltam bele, hogyan is fog hozzám állni Lucifer, ha már teljesen az övé leszek. Most még spanolunk, de utána? Horatio bólintott és biztosította Lucifert affelől, hogy a macskának jó dolga lesz, közben követte őt az ingatlanomba. Ez szép és jó, de a mi életünkről és jólétünkről ki fog gondoskodni, minket lehet nemsokára megölnek. Vajon Romannek és Valeriának van valami elképzelése mit lehetne kezdeni ezzel a terminátorral? Nekem már nem sok trükk van a tarsolyomban. Úgy néz ki az egyik legerősebb támadásom sem végzett vele...
A férjénél, 567 Kingston Ave, Brooklyn, NY 11203, de saját lakása Queens-ben van
★ :
On the fifth day, which was a Sunday, it rained very hard. I like it when it rains hard.
It sounds like white noise everywhere,
which is like silence but not empty.
★ idézet ★ :
Thinking of you keeps me awake.
Dreaming of you keeps me asleep.
Being with you keeps me alive.
Jack jóléte és utolsó óráinak kényelme jobban lefoglalt, mint, hogy beleszóljak olyasmibe, amihez igazából semmi közöm. Julian még lehetőséget is kapott. Szóval szépen elmentünk hozzá, begyújtottam, és a lehetőségekhez mérten még étellel is elláttam a cicát, aki eleinte inkább csak méregette a helyet, szaglászott és föl-alá mászkált, de gyorsan alkalmazkodott a kényeztetéshez, amit mély, öreg nyávogásával jelzett is, majd szépen elfeküdt a kandalló előtti szőnyegen és dorombolva élvezte melegét. Én a kanapén ültem és onnan figyeltem Jacket. - Tudod miért nincsenek állatok a Pokolban, ellenben az emberekkel? - pillantottam kérdőn, de mosolyogva Horatiora. Mindeközben jóval odébb azok a bolondok még mindig harcoltak. Roman a hallottakra visszafordult és hol Julianre, hol a szörnyetegre nézett. - Látod, te ostoba? Amíg te meg sem jelentél, ő is nyugton maradt. Most meg rajtad keresztül próbál megölni. Ti emberek, annyira hihetetlenül nagyképűek és ostobák vagytok! Ahelyett, hogy a saját kis dolgaitokkal foglalkoznátok... - lökött a fickó vállán mérgesen, mert teljes mértékben őt hibáztatta, azért, amivé most vált Cale. Végül a félvér lány döntött úgy, hogy véget vet a lény ámokfutásának. Mikor rávetette volna magát Romanra a szörny, a kislány elé lépett és kirakta elé egyik tenyerét, amin pontosan ugyanaz a tetoválás volt, csak bőrbe égetett heggel, mint, ami Julian alkarjain is. Ahogy a félvér az energiáktól kissé nehézkesen össze szorította széttárt ujjait, de még mindig nyitott tenyérrel, a heg tetoválás izzani kezdett, hallhatóan perzselte is a kis tenyerének bőrét, majd ugyanaz történt, mint nem olyan régen Julian házában. Az amúgy is borús idő megszűnt körülöttük létezni. Körbeölelte őket a fekete köd és mire egyáltalán nekik ütközhetett volna a lény, a Pokolba találva maguk szó szerint átrepült rajtuk. A kislány leengedte vérző tenyerét, Roman értetlenkedve tapogatta testét, majd ahogy tudatosult benne, hogy már megint egy szellem, szemeit forgatva rosszalló pillantásokat vetett a többiek felé, akik szintén hasonló helyzetben voltak. Julian ugyan nem, de mivel rajta és Valerian kívül a két szörnyeteg lélek nélkül került le, se egymásban, se a Pokolban nem tehettek kárt. Lényegében Cale is elvesztette a hatalmát, ami, ha volt is neki, az alvilágon képtelen volt használni. Még az őt kiszemelő lényekkel sem tudott küzdeni, noha eleinte fenték rá fogukat, de néhány keresztül repülés után, fel hagytak vele. Juliant és a kislányt csak azért nem bántották, mert a lány ereje még kontrollálatlan volt bizonyos helyzetekben, de a két Carter energiája egymással lényegében kölcsönhatásba léptek, s míg Juliané kordában tartotta a kislányét, Valeriaé felerősítette a férfiét. Amikor pedig megakarták közelíteni őket a pokoli "ebek", egyfajta földön igazán látható, pulzáló kör alak intette őket távolabb, mintha csupán egy kis szél lökés volna hanggal, ugyanakkor az erő közvetlen közelében az energia lényegében felemésztette volna őket. - Rossz kutya.
The mind is not a book, to be opened at will and examined at leisure. Thoughts are not etched on the inside of skulls, to be perused by any invader. The mind is a complex and many-layered thing.
We’re all human,
aren’t we?
Every human life
is worth the same,
and worth saving.