- Nem anya, van elegendő kajám, nem kell hogy átküldj egy bejárónőt se! Sőt, még takarítani is tudok magamtól. De jól esik, hogy ennyire bízol bennem! – Felhúzom a szoknyám cipzárját, miközben a vállammal a fülemhez szorítom a telefont, és utoljára végignézek magamon a tükörben. Igazából hallom, ahogy anya pampog valamit a Hamptonsról, és hogy hétvégén haza kellene mennem, hogy végre csinálhassunk egy családi vacsorát, vagy ebédet, amire persze mindenkit meghív, akinek semmi köze a családhoz, csak azért, hogy mégtöbb embernek tűnjön fel, ahogy apa nincs jelen, mert a barátnőjével henyél valahol a Bahamákon. Még egyszer rámosolygok az ébenfekete szemekre a tükörből, majd a táskámat és a kulcsomat felkapva kilépek az ajtón, továbbra is anyát hallgatva. Mintha nem lenne jobb dolga, mint hogy engem untasson kora reggel, mikor így is késésben vagyok.
- Rendben, szombaton beugrom munka után… Igen anya, még mindig bébiszitterkedem, de tudod, hogy nem a pénz miatt csinálom. – Elhaladva a  szomszéd ajtó mellett rátehénkedek a csengőre úgy tíz másodpercre, mert a kedves szomszédomnak három óra múlva indul a gépe, és ha nem kel fel három perc múlva, egészen biztos lekési.
Ahogy kiszállok a liftből, anyám még mindig beszél, egy pillanatra se kérdezve meg, milyen nap vár rám ma, mit fogok csinálni. Csak csacsog olyan jelentéktelen dolgokról, mint manipedi, a tehetségem elvesztegetése, szépítő alvás, és a legújabb Gucci kollekció.  Mint mindig, kiskorom óta. Sosem igazán érdekelte, mi is vár rám, sokkal fontosabb volt a tökéletes élet kialakítása. Nagyi szerint nagyapától tanulta, akinek mindig is az volt a legfontosabb, hogy csodásan mosolyogjon nagyi sikerei mögött.
- Anya, taxit kell fognom, most le fogom rakni, de este még felhívlak, jó? Igen, elmesélheted majd, milyen volt a spa. Rendben. Én is szeretlek. – Szinte már robotként mondom, ahogy intek a sárga autónak, és beszállok. Három órám lesz ma, mindegyiken tesztet írok, a legkevésbé az hiányzik nekem, hogy ő papoljon még butaságokról. Hátradőlök, ahogy elmondom a sofőrnek a címet, és elővéve a jegyzeteket még egyszer átfutom a divattörténelem jegyzetet, míg odaérünk. Sose lesz vége…

- Emily, kérlek, intézd ezt el nekem, mert nem fogok tudni az előadásra is elmenni és még ez is megí… - A hófehér  Cushnie et Ochs finom anyagába maróan ivódik bele a barna lötyi, ami a belém ütköző, nálam egy fejjel magasabb kezéből ömlik rám. A pánik egy másodperc alatt önti el az agyam, és nagyon vissza kell tartanom a könnyeket a szememben. A körmeim a tenyerembe vájnak, ahogy ökölbe szorított kézzel nézek fel a „támadómra”. Agyamba bevillannak a gólyatáborból fennmaradt utolsó foszlányok, amiket még nem tudtam teljesen eltüntetni, és legszívesebben ordítanék.
- Mondd, miért kell hogy veled hozzon össze mindig a karma? Mi rosszat tettem, azt mondd meg? Tudod te, mennyibe került ez a blúz? – A csap hangos zubogása elnyomja a hangom egy részét, ami egyes szavaknál megremeg, hogy a hideg vízzel ütemesen súrolgatom ki a ronda barna foltot a puha anyagból. Kilencszáz dollár. Ki a kukába. A szürke póló, amit jobb híjján fogadtam el a mellettem álló vörös úriember felsőtestéről, legalább három számmal nagyobb, és olyan mesés szantálfa illata van, hogy legszívesebben sosem adnám neki vissza.
- Sajnálom, oké? Nem vettelek észre, a vállami...
- Ne! Ne merd nekem folytatni Bates, mert esküszöm, a csapban fojtalak meg! – Dühösen dobom a vizes rongyot a kagylóba, és elé lépek. Újra alig érek a válláig, és így tényleg nehéz megfenyegetni. – Csöndben maradsz, veszel nekem is egy olyan kávét amit az eőb rám borítottál, és szó nélkül végigcsinálod a napot félmeztelenül! – Úgy nézek fel rá, mint leopárd a zebrára pont mielőtt átharapná a torkát, majd visszalépek a meggyilkolt felsőmhöz, és feladom. Inkább a kölcsönpóló – kérlek sose kérd vissza, és hajkurássz miatta életed végéig -  alját kezdem matani, görcsö kötve rá, hozzáigazítva egy kicsit a nadrágom stílusához, és igazából nem is olyan rossz a végeredmény.
- Hé..  ha már így összehozott minket a sors. Ráérsz valamelyik este?
- Vacsi. Holnap hétkor. - Megragadom a táskám, a fehér, vizes pacát bedobom a szemetesbe, és egy szót se szólva tovább Maddoxhoz kiviharzok a lányvécéből.

- Cherrybébi, tényleg aludnod kellene, mi van ha nagyon álmos leszel holnap, és nem lesz jó az előadás? – Eltűrök egy rakoncátlan szőke tincset a picur leány homlokából, és elrendezem a párnán fekvő loknik tetején, hogy beleolvadjon a többi szál közé. Azok a hatalmas csillogó kék szemek egy egészen leheletnyi álmosságról se tanuskodnak, ami azért elég ijesztő, mert reggel hat óta fent van, ha Annie nem tévedett, és élben nem volt hajlandó szundizni. Pedig még rám is rámfért volna, amilyen borzalmasan szörnyű hetem volt. De a mai nap ezzel a kis angyallal mindent elfeledtetett, és könnyebbé tette az egész rám váró hétvégét.
- Nem, mert akkor nem tudom befejezni a rajzot, amit neked akaram adni, mert mindig figyelsz. Menj ki beszélgetni a mamival, és ha befejeztem alszom. Jó? – Olyan értelmesen és ragyogóan néz rám azokkal a hatalmas szemeivel, nem bírok neki ellenállni. Bólintok egyet, és nyomva egy puszit a homlokára ott hagyom, hiszen már egy kész kis nő, pontosan tudja, mi a legjobb neki alvás szempontból.
- Hát… répabizniszben még nem léptünk előrébb, de ma legaláb nézegette.. – Sóhajtva huppanok le a szőke csoda, a fogadott nővérem, Julianna mellé a kanapéra, melegítőben, és abban az istenien szantálfa illatú szürke pólóban, amit nemrég szereztem és nem áll szándékomban visszaadni.
- Adunk neki időt. Meg fogja enni de… ez egy férfi poló rajtad Stormi. -  Olyan cinkosan vigyorog rám, nem bírom ki, nekem is mosolyognom kell, mert különben megpukkadok.
- Volt egy kis incidens a suliban a héten, és hát... ez volt a megoldás. – Piszkálgatom az alját, mint valami kis gimnazista fruska, és a nő vállára döntöm a fejem. Hiába van köztünk négy év, mintha ez még közelebb hozott volna minket, mint ha egyidősek lennénk. Arról már nem is beszélve, hogy velük mintha kaptam volna egy másik, boldogabb családot, mint az a borzalom ami jelenleg van. Nem kérdez többet, csak sejtelmesen mosolyog, mikor Cherry kihozza nekem a rajzot, majd puszit nyomva, és megszorongatva mindkettőnket visszaszalad aludni. Pont ahogy ígérte. Elrángatva az apját betakargatásra. Ahogy becsukódik az ajtó, csak mesélek és mesélek, mert úgyis van időnk a holnap délelőtti előadásig. Mesélek a srácról, akit nem bírok kiverni a fejemből, mióta összebilincseltek minket, a srácról, akit nem szabadna közel engednem, mégis a legnagyobb vágyam, hogy az életem része legyen.