Másfél évvel ezelőtt:

A kristálypoharak éles csilingelő hangja, és apám öblös nevetése tölti be a nappalink terét. A kanapé félre lett húzva, hogy a vendégek kényelmesen elférjenek a hatalmas márványpadlóval, és vajszínű szőnyeggel leterített helyiségben. A zongora az ablak elé lett tolva, hogy a kedvenc nagybácsikám előszeretettel hívja elő azokat az andalító akkordokat, melyekkel bármelyik nőt leveszi a lábáról. Itt van a családunk apraja-nagyja, apám barátai, és anyám barátnői a klubból. Értetlenség villan meg mogyoróbarna íriszeim mélyén, ahogyan a páromnak Willnek is. A mai este folyamán csak keveset beszélgettünk egymással, mert az etikett szabályainak eleget téve a rangos, és neves vendégeink az lettek az elsők. Még Flynnel se tudtam néhány szót sem váltani, pedig itt van ő is, akár a nagynéném, és a férje. A felhajtás okát még rejtély övezi, de a szüleim nagyon izgatottan készültek a mai estére. Átvillan a fejemen, hogy talán apa máris elnyerte volna a kormányzói széket, de sajnos erre vajmi kevés az esély. Beérné ekkora vendégsereggel, ha élete nagy céljának bejelentése lenne a hír? Kételkedem benne, de jóskislány módjára lesimítom az ezüst estélyim szélét, és a kilibbenő combomat. Nem lenne túl előnyös semelyik híres ember előtt bevetni eme bájamat, ha nem muszáj. A felém sétáló fehér frakkos pincérnek intek, hogy álljon meg mellettem.
- Elnézést, de kérhetnék egy pohárral. – mutatok a magas talpú pohárban felszolgált gyöngyöző italra, mire a fekete, kócos, ámbár helyes srác azonnal a kezembe is nyomja a pezsgőt.
- Köszönöm, a hálám üldözni fogja, vagy az apám… - morgom az orrom alatt, és félreállok az egyik sarokba. A pohárba éppen csak belekóstolok, és megnyalom az ajkaimat utána. A zimankó ellenére nagyon meleg van idebent, és kénytelen vagyok a kezemmel legyezni az arcomat. A végén azt hiszik azért vörösödtem el, mert rossz dolgokon jár az eszem, ami félig igaz is. Az én barna hercegem bocsánatkérő mosollyal jelzi felém, hogy nagyon sajnálja, hogy nem éppen velem társalog éppen, de ilyen az élet, és egy politikus sarj kötelezettségei is. A véget nem érő estélyek, koktél partik, és jótékonysági gálák. Nem tudom, hogy képes elviselni az apja parancsait, de amint a saját apámra téved a tekintetem, valahogyan együtt tudok érezni a leendő Mr. Waldorffal.
- Elnézést kérnék.. – apa egy kést érint a kristálypohara széléhez, és felhívja magára a figyelmet.
- Kedves barátok, közeli rokonok. A mai este igazán különleges számunkra, és szerettük volna, ha a nagy hír bejelentésén az összes ember, aki igazán számít, itt lenne velünk. Drága lányom, Cornelia… - minden szempár rám szegeződik, ahogyan a pohár széle felém fordul, és egy halvány mosollyal emelem fel a sajátomat is a magasba, hogy jelezzem, én is jelen vagyok az estélyen.
- Immár egy igazi nő lett. Kitűnően végezte el a Yale orvosi szakát, és New York után most itt Anchorage-ben kezdi meg a Vitus Bening Memorial Hospitalban a gyakornokságát. A kezdeti sikerek mellé pedig egy nagyobb összeggel is támogatjuk a gyermekosztályt, így képesek lesznek megvenni az új életmentő gépeket a koraszülöttek számára. – hatalmas taps fogadja a bejelentést, és egyszerűen nem jutok szóhoz. A szívem megtelik hálával, és szeretettel édesapám felé, de mielőtt megmártózhatnék ebben az érzésben, folytatja a mondandóját.
- Sokan tudják, hogy William és Cornelia immár két éve alkotnak gyönyörű párt. James, gyere ide. – int Mr. Waldorf felé apa, és megvárja, hogy a párom apukája is odaérjen mellé.
- Örömmel jelenthetjük be, hogy e két nagyszerű gyermek elhatározta, hogy összeköti az életét, amint Cornelia befejezte a gyakornoki éveit. Igyunk a jegyespárra. – hirtelen megszűnik minden zaj körülöttem, és apám utolsó szava cseng a fülemben. Jegyes pár?! Eldöntöttük? Ijedten nézek körbe, de mindenhol gratuláló emberek tömkelege vesz körül, kivéve egy zöld szempárt. Will ugyanolyan tanácstalan, mint én, de amint az apja odaáll mellé, felveszi az álarcát, és kénytelen vagyok én is így cselekedni. Szótlanul, műmosollyal az arcomon sétálok oda a vőlegényem mellé, hogy fogadhassuk a gratulációkat. A probléma, hogy még jegygyűrűm sincs, és eszem ágában sincs férjhez menni. Milyen világban élek, mi ez az összeesküvés ellenem? Mereven engedem, hogy Will átölelje a derekamat.
- Én se tudtam róla. Mosolyogj. – figyelmeztet s fülembe suttogva, amikor az egyik újságíró tart felénk, hogy megörökítse az első közös pillanatunkat jegyespárként. Mi a fene történt itt, és én erről miért nem tudtam?!


Mostanság New York:

Megváltoztam. Nem egyszerűen felborult az életem, hanem száznyolcvan fokkal fordítottak ki a bőrömből. Miért használok többes számot? Mert nem egyedül jutottam el idáig, az univerzum általi erők fogtak össze ellenem, hogy olyanná formáljanak, amilyen soha nem szerettem volna lenni…érzelgőssé. Az empátia messze állt tőlem, vastag bőrt növesztettem a politika világában,  és a munkám is megkövetelte a tisztességes távolságtartást. Orvos akartam lenni, és jó úton is haladtam, hogy a legjobbak közé emelkedjek fel, de hiba csúszott a gépezetbe. Pontosabban kettő is, ha a…
- Dr. Woodward esik a szívhang az egyik babánál. Nem várhatunk tovább. Mindenképpen műtőbe kell vinnünk a kismamát nemsokára. – ordítanék, de éles rágófogaim az ínyembe vájnak utat, ahogyan a fájások szüntelenül követik egymást. Órák óta rá vagyok kötve az NST-re. A magzati szívhang olyan erősen tombol a koponyám mélyén, hogy másodpercek választanak el attól, hogy elküldjem a volt főnökömet egy sokkal, de sokkal melegebb éghajlatra. Oxigénmaszkot erősítenek rám, és öten ugrálnak körülöttem. Az apám képes volt egy egész kórtermet, és a hozzátartozó részleget lezáratni, hogy ne tudjanak a sajtósok bejutni. A luxusszülés körülményei adottak, de jelenleg ugyanolyan vagyok, mint a többi szülni készülő nő, akinek az a feladata, hogy kinyomja a csemetéjét a hasából. Nálam ez idő előtt következett be. A 37. hétnél járok, két fiúval a méhemben, és hiába a biológiai és genetikai tökéletesség, ha nem vagyok képes természetes úton életet adni nekik.
- Kislányom… - anya úgy jár-kel itt, mintha az angol királynő lenne. Nem tudom, hogyan érte el, hogy itt lehessen, de hálás vagyok neki, ahogyan Michael Jones-nak is, hogy nem engedte a mocskos médiának, hogy a nyomomba eredjenek Seattle után.
- Will merre van? – köhögöm fel a szavakat a maszkba, miközben a drága édesanyám letörli az izzadságcseppeket a homlokomról.
- Chicagóban maradt, mert halaszthatatlan ügye van, de amint véget ér, máris repülőre száll. – nem mintha annyira vágytam volna arra, hogy itt legyen mellettem ezekben a percekben, de mégis jó lett volna egy férfitámasz, aki fogja a kezemet, és bátorító szavakat suttog a fülembe.
- Nem…nem.. – bent reked a szó, valami fura meleg folyadék terít el, és mire észbe kapnék, a kórterem elhomályosul, az alakok összemosódnak, és hirtelen forogni kezdek. Egy hurrikán szippant be, látom az arcokat, a nyáladzó és ordibáló mentoromat, a mamám kétségbeesett tekintetét, de minden lelassul. Hirtelen meghallom a saját szívverésemet. A branül miatt nehezen mozdítom a kezem, de szükségem lenne valakire…egy konkrét személyre. Adrianre, hogy itt legyen. Az ő fiai, az én testem. Mi történik? A hinta felgyorsul, és a sötétség olvasztó tégelyébe kerülök. A háborgó tenger elnyel, és se a férjem, se a gyermekeim édesapja nincs mellettem. Két férfi küzd a szívemben, de csak az egyiknek van hely.

A vonaton ülök, és az elém táruló zöld övezetet figyelem. Az állandó zakatolás megnyugvást hoz, ahogyan az ölemben fekvő könyv is. A nagypapám megnyűtt Shakespeare kötete pihen rajtam. A szívem megtelik szeretettel, ha rá gondolok. Nagyon hiányzik a felolvasása, a mély, és reszelős hangja. Olyan vagyok, mint ő, csak a szüleim nem veszik észre. A vörös bársonytakarásba süppedek, és megtámasztom a térdemet a kis kuka kampójánál. A fejemet oldalra döntöm, és aprócska mosoly bontakozik ki az alabástrom színű arcomon. Boldog vagyok, nincsen senki, aki sürgetne, ez az utazás a végtelenbe tart. Gyönyörűséges ez a csend, ami körbeölel. Ez lenne minden, amire vágytam az elmúlt hónapok után? Lehunyom a szemhéjamat, és az ablaküvegen átsuhanó napfénysugarak fényjátékának köszönhetően a feketeség helyet a szivárvány színei mosódnak össze. A légzésem eggyé válik a szívverésem ritmusával. A csobogó víz hangja mászik bele a hallójáratom membránjaiba, és elképzelem, hogy a Revoir teraszán állok. Egy hatalmas férfialak bontakozik ki a semmiből. Az agyam szüleménye, mégis érzem, hogy ismerem valahonnan, biztosan találkoztunk már. A szőke üstök, a világoskék íriszek melegséget ébresztenek bennem. Csodálatos ez a férfi, mintha az álmaimból lépett volna ki. A képzeletem szárnyra kap, és egy virágillatú függöny mögé zár. A férfi kinyújtja a kezét felém, és szavak nélkül invitál a közelébe. Nem tudom, hogy mi késztet rá, de megindulok felé. Bízom benne, vagy…nem ennél sokkal többet érzek. A közelében felgyorsul a szívverésem, és most már látom a szemöldöke fölött lévő forradást is. A szája húsos, és vastag. Meg akarom ízlelni, de mielőtt még elábrándozhatnék a csókján, a karjaiba zár, és egy különös nyelven kezd beszélni hozzám. A rossz emóciók elkerülnek, nem bírok szabadulni a bűvköréből. A mellkasának nyomom a fülemet, és mosolyogva karolom át. Ismerjük egymást, a szerelem nyelvén kommunikál velem. Nem tudom a nevét, de az illata, a jelenléte megnyugtat. Egy angyal, férfi testben.
- Az őrangyalom vagy? – töröm meg a csendet végül, de csak megrázza a fejét, és éppen ráhajolna az ajkaimra, amikor a csendet gépek pityegése töri ezer szilánkra.


- Cornelia…szívem…ébredj fel. – ez a hang ismerős. A gyerekkoromat juttatja eszembe, és rájövök, hogy az édesapám beszél hozzám. A szempilláim megremegnek, és kinyitom a szememet. A torkom száraz, a hely idegen, de Michael Jones meleg tenyerébe simul a kis kacsóm. Apa…mi a baj? Könny csillog a szemében, nem értem, hogy mi történhetett. Miért vagyok ilyen gyenge, miért ráz ki a hideg ettől a pillantástól?

- Kislányom…nagyon..sajnálom… - felgyorsul a szívverésem, a mellkasomban dolgozó izomköteg kettő nagyot dobban, aztán kihagy egy ütemet. A hasam. A kezemet rásimítom, de már nincs benne senki…a gyerekeim. Könny gyűlik a kék szivárványhártyáim tövében.

- Az egyik pici…nem élte túl. Mindent megtettek..az égvilágon mindent. – kikapom a tenyeremet az övéből, és elkap a sírás. Ez olyan veszteség, amire nem készültem fel. Nem akartam őket…ez az én hibám. Nem kértem őket, és most elvették az egyiküket. Ebbe bele fogok halni.