Olyan ember, aki ha tud, barmiben segit. Az is teny, hogy rendkivul makacs es onfeju tud lenni olykor. Szereti az egeszseges eletmodot, a sportot - de meg a legjobbak is bunoznek neha - es hat azt kell mondanom, o sem kivetel, hiaba is probalja tagadni. Azt leszamitva, hogy neha hantazik a csokirol, oszinte no, aki egyenesen a kepedbe mondja, mi a velemenye. Nem kimel, nem csomagolja diszes dobozba, mit erez.
Sajnos ritkan tud ellazulni, de a barataival egy barban azert legtobbszor sikerul neki. Szivesen biliardozik, ugyhogy ha csak nem akarod, hogy egy no verjen el benne, ne menj bele a jatekba!
Ha akad ideje, szivesen nez be az egyik menhelyre, ahol mar mindenki ismeri. Ahogy meglatja az allatokat, szeles mosoly ul ki az arcara. Olyan lesz, akarcsak egy gyerek. Maris oda a komoly Samantha Jones. Azt hiszem, egykori kisallat kereskedesukre emlekezteti az a hely.. Szoval kijelenthetjuk, hogy meg mindig nagy allatbarat.
Amikor epp nem a korhazban van, orommel netflixezik kicsit, vagy kieli muveszi oldalat es fest egy bogre kave tarsasagaban.
Ezek mellett szereti a humort, a jo poenokat, csak faviccekkel ne faraszd. Foleg ne kora reggel vagy egy hosszu muszak utan.
Magabiztos no, aki tudja, mit akar.
Bar probal nem kotodni a paciensekhez, olykor ez nem jon ossze. A legtobb beteg kedveli, hisz kedves no, aki azonnal ott terem a bajban es teszi a dolgat. Maximalista, aki igyekszik nem hibazni, hiaba tudja, hogy ez lehetetlen, hisz az eletben senki sem tokeletes.

Mig mas korombeli kislanyok arrol almodoztak, hogy egy szep napon hercegnok lesznek egy varazslatos ruhaban – szoke herceggel az oldalukon -, en csak azt kivantam, bar mindenkin segithetnek. Bar rendelkeznek egy varazserovel, ami minden embert es allatot egyarant meggyogyit. Meg azt a torott szarnyu galambot is, aki egy osszel mellettem csukta vegso alomra a szemeit. Tudom, masoknak ez semmiseg, nekem viszont azonnal gorcsbe randult a gyomrom, amint kiszurtam szegenyt.
- Nezd, Andy. Ott egy madar! – fogom meg a baratom egyik kezet, hogy magammal rangassam.
- Ne, Sam. Inkabb hagyd. – probal visszatartani, de nem sikerul.
- Vigyuk be apahoz, ok majd meggyogyitjak! – csillan fel szemeimben a remeny.
- Nem is tudom.. Tenyleg eleg csunyan nez ki.. – probalom felmerni a helyzetet. Legbelul talan meg azt is tudom, hogy Parkernek igaza van, csak eppen elhinni nem akarom.
- Csak hozz valamit, amiben elvihetjuk a kereskedesig. – eloszor Drewra lesek, majd le a madarkara, akinek szerverezete vegleg feladta a harcot.
- Sajnalom.. – torlom le apro konnyeimet, mikor Andrew finoman vallamra teszi egyik kezet.
- Gyere Sammy, nem a te hibad, hisz nem tehettel semmit. – vonta meg hanyagul egyik vallat.
- Hat pont ez az… - pillantok fel ra tehetetlenul.
- Nem tehettem semmit.. – fordulok meg egyszer, utoljara a kis galamb fele, majd felallok es szomoruan tovabb setalok.
Eljott az ideje annak, hogy veget erjenek azok a gyonyoru mesek es elfogadjam a tenyt, hogy nem lehet mindenkin segiteni. Van, akiket barmilyen szornyu is, de nem lehet megmenteni, akarmilyen kemenyen is probalkozunk.


Azt leszamitva, hogy oda lett a fantaziavilagom, nagy mazlimra elmondhatom, hogy boldog gyerekkorom volt. Persze a hugom neha az agyamra ment, ahogy olykor a szuleim is, de tudom, egyikuk sem akart rosszat soha.
A suliban szinte csak jo jegyeim voltak, a szomszed sraccal pedig egyre tobbet logtunk egyutt. Szerettem a kozos kutyasetaltatasokat, csillagnezeseket, de meg a semmitteveseket is. Mindegy volt, mihez kezdunk, csak egyutt legyunk.

Aztan az egyik napon:
- Valami baj van? Olyan furcsa vagy ma. – torom meg a mar-mar kinos csendet. Ez nem jellemzo rank..
- Sammy.. – kezd bele. Ekkor mar tudom, hogy semmi jora nem szamithatok. Legszivesebben azt kernem, ne is folytassa, de a kivancsisagom gyoz, ezert varok.
- Igen? – nezek fel a nalam korulbelul egy fel fejjel magasabb fiura.
- Egy ideje mar probalom elmondani.. – nem nez a szemeimbe. Ugyan mi tortenhetett?
- Micsodat? – allitom meg komoly keppel, egyenesen a szemeibe nezve.
- Mi tortent? Mi van? Mondd mar el! – hazudnek, ha azt mondanam, a hangom tul nyugodt volt. Tudni akarom, a fenebe is.
- Apamnak uj munkat ajanlottak.. – suti le a fejet.
- Na es? – ne, ne, ne! Csak azt ne mondja ki, amire gondolok. Kerlek, Andrew!
- Hamarosan egy masik allamba koltozunk.. – probalok egy halvany mosolyt eroltetni az arcomra, de nem megy. Mit kellene mondanom? Mi a francot mondhatnek? Oruljek neki, vagy talan itt helyben torjek ki zokogasban?
- O, ertem.. – nyogom ki vegul, mikozben szemeimmel a foldet fikszirozom.
- Nem, Sammy. Nem erted. En legszivesebben itt maradnek, veled. – egyik keze az arcomra siklik, en pedig kielvezek minden egyes pillanatot.
Utunk a hazunk elott er veget. Ekkor nyujtom at a porazt, majd veszek bucsut tole es az aranyos labradortol.
- Hat ti? – teszem fel a kerdest, amikor meglatom szuleimet a kandallo elott ucsorogve. Arcuk szinte ijesztoen komoly. Megforgatom szemeimet, amiert nem kapok azonnali valaszt es nem rohanhatok egybol a szobamba, hogy megsirassam legjobb baratomat.
- Ulj le, kicsim. – szolal meg vegul apa. Nem ellenkezem, szo nelkul teszem, amit mond.
- Talan kestem? – siklanak szemeim azonnal az orara.
- Idoben jottem.. – lesek rajuk ertetlen arccal.
- Ma megjottek az eredmenyek. – eredmenyek? Megis milyen eredmenyek? Az ertetlenseg meg mindig ott virit a kepemen.
- Anyad nincs jol, dragam. – ez volt az a pillanat, amikor megtudtam, hogy az edesanyam rakos, a szivem pedig apro szilankokra tort.


Sok ido kellett, mig feldolgoztam, mik is tortentek azon az atkozott napon. Nem csak akkor voltam tehetetlen, mai napig az vagyok, pedig azota eltelt ket ev. Ket hosszu, remenyekkel es fajdalmakkal teli ev. Barcsak itt lehetnel, Andy.. – fut vegig az agyamon, mikozben anya orvosat varjuk. Nehany percen belul be is fut Dr. Harris, majd kozli a tenyeket: az anyam tavozott az elok sorabol. A hir mindannyiunkat sokkolt. Honapokra volt szukseg, mig mind felfogtuk, hogy anya sosem terhet mar vissza.

Az egyetemi evek alatt probaltam atvenni a helyet. En tenyleg minden tolem telhetot megtettem, de lattam, hogy szep lassan mindenki csuszni kezdett a leejton. Sot, elso sorbol nezhettem vegig. Apam italba fojtotta banatat, mar nem is foglalkozott a kisallat kereskedessel, ahol egykor annyi idot toltottem az allatokkal. A hugomrol mar ne is beszeljunk.. Az o elhanyagolt fiokjaban gyogyszereket talaltam. Nem birtam a folyamatos aggodast..
Egy ido utan kezdtem en is elvesziteni  a remenyt.  Ugy ereztem, ez nekem mar tul sok, ismet csak tehetetlen vagyok.
Ekkor varatlanul ujra az eletembe csoppent Andrew Parker. Az ember, akihez oly sok szep emlek fuzodik, – a gyermekkori szerelmem -. Kicsit anyara is emlekeztet, na meg a gondtalan eletunkre. Nem sokkal kesobb hosszas beszelgetesek kovetkeztek. Elmeselte, hogy a menyasszonya egy eve eletet vesztette egy tragikus balesetben. Egymas tamaszai lettunk. A kapcsolatunk zokkenomentes volt, de hat annyi rossz utan ennyi igazan kijar, nem igaz?! Engedtem, hogy egyszeruen csak usszak az arral es kivetelesen ne kattogjon az agyam. Elvezni akartam az eletet, nem foglalkozva azzal, hogy kivel mi tortenik.
Egy evvel kesobb a szeretett ferfi megkerte a kezem, en pedig azonnal egy hatalmas IGEN—nel feleltem.


Korulbelul fel evvel kesobb jottek a gondok. Kezdtem azt erezni, hogy most ebredtem fel egy tundermesebol.  A problema csak az, hogy en soha nem szerettem volna hercegno lenni.. Lassan feltuntek az aprosagok es az, hogy Drew akarata ellenere is Alicet latja bennem. Csakhogy en sosem leszek az a no. Akkor sem lehetnek o, ha szeretnek. Meglehet, hogy en is csak egykori onmagunkat lattam a ferfiben: a gondtalan, kutyat setaltato, szelesen mosolygo fiatalokat.
Nem meglepo, hogy ezek utan a kapcsolatunk mar nem huzta sokaig es alig egy honapon belul veget is ert. Nincs eskuvo, sem feher ruha es hatalmas torta.

A jelen:
Nehany eve mar nover vagyok az egyik New York-i korhazban. Mondanom sem kell, mennyire szeretem azt, amit csinalok. Igazabol szamomra ez nem is munka.. meg akkor sem, ha hanyagolnom kell miatta a barataimat, akik tobbnyire szinten munkamaniasok.
Apammal egyaltalan nem tartom a kapcsolatot, fogalmam sincs merre lehet, vagy hogy mibol el. Csak a hugom maradt nekem, aki sajnos az evek soran drogfuggo lett. Talan megsem igyekeztem elegge, hisz kudarcot vallottam.. Ha anya elne, ez az egesz biztosan nem igy alakul. Mind boldogan elnenk.