¤ Családomért, barátaimért mindenre képes lennék.
¤ Nyolc hónapja jegyzett el Clive, de az esküvő időpontjáról még egyikünk sem beszél.
¤ Sokszor ragasztották már rám a munkamániás jelzőt. Lehet egyrészt igaza van annak, aki ezzel illet, de én is épp úgy élek szociális életet, mint más.
¤ Néhány ügy érzékenyebben érint. Megesett már, hogy túlságosan is átéreztem, átéltem más fájdalmát.
¤ Fontos a hivatásom, hiszen segítséget nyújtok a rendőrség és más, szövetségi ügynökségek részére is, ha felkérnek, ezeken kívül a szabadidőmet próbálom úgy beosztani, hogy a vőlegényem és barátaim is helyet kapjanak. Próbálom összeegyeztetni ezeket, néha sikertelenül, megoldást keresve ezen problémára, nem mindig lehet találni.
¤ Összeszedett vagyok mindig, frissen és üdén próbálok mindig dolgozni, ugyan megesett már, hogy kimerültségig dolgoztunk egy ügyön a nyomozói csoporttal.
¤ Rettenetes a humorom.
¤ A kávét négy cukorral tudom meginni. Újabb rémes dolog tőlem.
¤ Az angolon kívül beszélek még franciául és oroszul. Régebben tolmács-fordítói munkát is vállaltam.
¤ Általában csak az egyetemen tartok előadást, azonban már rendvédelemben dolgozóknak is tartottam már egy-két órát felkérésre.
Végre egy szabadon eltöltött estének vághatunk neki a vőlegényemmel ebben a cudar időben. Van itthon még két üveg vörösbor, és a vacsora is elkészül nemsokára már. Candice-nek írtam egy üzenetet, hogy a héten mikor ér rá egy kis csevejre. Már-már leültem volna a nappaliban az egyik kanapéra, amikor a csengő megszólalt. A cipőm kopogása hallhatóvá tette, hogy már közeledem az ajtó felé. Remélem, nem megint valami idióta szórakozik, mint pár napja. Nem kedvelem az ilyesmiket. Gyűlölöm majdnem. A kulcsot a zárban elfordítom egy keveset, míg kinéztem. Azt hittem, rosszul látok.
- Ki az, drágám? - Clive hangja elég távolról érkezett, biztosan a konyhába ment, hogy belekóstoljon a főztömbe idő előtt.
George az. Clive édesapja...  Körülbelül egy éve nem láttuk őt. Engem felhívott talán egyszer az elmúlt néhány hónap során, hogy megkérdezze, a fia miért nem veszi fel telefont, viszont nem tudtam neki semmit mondani. Nem utálom őt, de az, ahogyan lelépett innen szó nélkül, nálam is kivágta a biztosítékot. Az ajtót kinyitottam. S nem váratott magára sokat az a bizonyos köszönés, és az, hogy odalépett hozzám.
- Szia, Dora. A fiam itthon van? - hamarosan odaérkezett Clive is, és bár én be akartam tessékelni őt, de inkább hátrébb léptem pár lépést, hogy ők ketten beszéljenek.
- Azt hiszed tárt karokkal fogadlak ennyi idő után? Angolosan léptél le a lakásunkból pontosan egy éve - mormogta nem túl hangosan a vőlegényem.
A férfi, ki egykoron remekül nézett ki, jelenleg nagyon lerobbant. Én is kíváncsi lennék, hol járt az elmúlt egy évben. Olyan meghitt beszélgetéseink voltak mindig vele, mintha csak saját apámmal ültem volna beszélgetni. Megértem Clive haragját és ellenséges hangvételét, mégis szeretném, ha adna egy esélyt az apjának. Egy utolsót. Többet lehet én sem tudnék adni. A gyomrom összeszorul, ahogy látom, hogy a férfi nincs jól. Mintha fogyott volna, mintha kiszállt volna belőle az utolsó remény is.
Nem bírom elviselni azt, ahogyan ők ketten szótlanul ott állnak, Clive apja pedig már-már elindulna a lépcsők felé, amikor megbököm Clive vállát, hogy hívja már vissza őt az isten szerelmére...
- Apa, gyere be - kiáltott a férfi után, aki pár lépést már megtett, láttam, hogy meglepődött. - Csak miattad teszem - súgta fülembe.
- A kabátodat akaszd fel oda - mutattam neki a helyet, majd pedig én megvártam őt az előszobában, ezután bekísértem a konyhába az étkezőasztalhoz. - Narancslé vagy vörösbor? - kérdeztem rá, miközben összeraktam a jelenlegi rendőrségi ügy jelentéseit, hogy legyen férőhely.
- A narancslé megfelel - jött a válasz, majd hamarosan megjelent Clive is, aki leült szembe vele, én leraktam a poharat, ezután mentem megnézni a sütőben lévő húst, hogy hogyan is állunk.
Nem sok mindent vettem ki a mondataikból, azt igen, hogy valami nincs rendben, és George bajban van. Én a pult mögül figyeltem őket, de az arcmimikájuk és az asztalra csapás után Clive a telefonjára nézett, értesítés jött egy friss ügyről, amikor is elrohant, végül visszajött hozzám.
- Most mennem kell, apa itt marad ma, beszélnem kell vele még valamiről - bólintottam, hogy rendben van, de mégsem hagyott nyugodni engem semmi.
Kiveszem sütőből a húst, és míg hűl kicsit, addig előkészítem a nappalit, hogy ott tudjon aludni George, közben viszont gondolkodom ezerrel, mi az, amit nem veszek észre... Mi az, amitől ilyen hamar visszafogadta Clive az apját? Baj van. Ez a megérzésem nőként és pszichológusként.