Lost Souls

- The Dark Side of New York". -

- XXX szó // megjegyzés -

Why do humans think they can rectify one evil with another?

Örültem, hogy Joseph felvette Horatiot, mint kezelésre szorulót a listájára, bár azt gondolom, innentől én is csak óvatoskodva és ritkán érdeklődhetek, hogy haladnak. Egyedül az zavar valamiért, mert amíg valami csupán a kettőnk titka volt, most hármunkké. Nem tudom, talán amiatt aggódom, hogy így rám már nem lesz szükség. Nem féltékeny vagyok, de látom és hallom, hogy Dr. Brewster valamelyest nagyobb hatással volt a felügyelőre és a nyomozásra is, mint mondjuk a napokban én. De azért bíztam benne, hogy nem leszek lecserélve, hiszen végtére is nekem köszönhetik ismeretségük.
Kíváncsi voltam az ügy ezen irányába haladva, vajon hová lyukadunk végül ki. Az kétség kívül problémás volt, hogy ennyi idő eltelt, ráadásul már lakják is a helyet, de bizakodó voltam. Legalább is addig, míg kiderült, semmi holmija nem maradt a házban és az is fel lett újítva. Zsákutcának éreztem, és bár nem az én ötletem volt, nem teljesen, egyáltalán nem örülök neki. Én jobbára csak hallgattam őket, illetve szorgosan nézelődtem, bár így nem sok esélyt láttam rá, hogy bármit is találjunk. De Horatio talált. Igaz, innentől kezdve nem csak a mostani lakó és rokonai voltak gyanúsak, de ahogy elhagytuk a házat, újabb kelletlen híreket kaptunk.
- Tény, hogy újabb gyanúsítottakkal bővült a lista, de még így is csak találgathatunk. Ráadásul csupán a kérdések válnak egyre zavarosabbá és többé, válaszokat nem találunk. - felelem míg a kocsihoz érünk és beülünk. Újabb kérdések, válaszok nélkül. Összevonom a szemöldököm a túlzó feltételezésre. A hajszál bármiképpen is rá kerülhetett, nem kell feltétlen ilyesmikre gondolni, de való igaz, roppant különös. Mindenesetre én kételkedem benne, hogy az egész mögött egy fiatal hölgy állna. Meg is rázom a fejem. - Nem hiszem, hogy ő lenne az, aki végzett a lányokkal, és a férfiakkal. Elvégre a képen látható nő nem tűnt túl erősnek. Peter pedig nőket erőszakolt, kétlem, hogy ki tudta volna játszani. Mindazonáltal, az, hogy köze van Ramoshoz elgondolkodtató. - állapítom meg, majd az ölembe ejtett mappára néztem, amit fel is vettem és szétnyitottam.
- Talán ki kéne hallgatnunk azt az orvosszakértőt. Azonban az sem utolsó szempont, hogy igazolták, hogy a hajszál az övé. Ugyanis a haj, a vérhez hasonlóan sok dolgot elraktároz az idő folyamán és kimutathatóak belőle bizonyos betegségek, drogok használata, hiányok és még a stressz is. Be kell vizsgálni a hajszálat ezekre, hiszen hónapokra visszamenőleg meg lehet állapítani, hogy Naomi él-e meg, mert hát... függetlenül, hogy Ramos találkozott vele, nem biztos, hogy életben is volt. - pillantok a boncolási jegyzőkönyből fel Horatiora. - Talán nem sok, de legalább megtudhatjuk biztosan, hogy élt-e mikor még... találkoztak. Az is valami. Mert ha már halott, gyanakodni sem gyanakodhatunk. Sőt az is lehet, hogy ugyan él, de fogolyként. - ötletelek. - Engem inkább az aggaszt, hogy az ittenieknek köze van a céghez, és ezek szerint a gyilkossághoz is. - mutatok vissza a házra a kocsiból aggodalmasan.

Lost Souls

- The Dark Side of New York". -

- XXX szó // megjegyzés -

Why do humans think they can rectify one evil with another?

Egyetértően bólintottam kijelentésére. Valóban elég nyomasztó és bosszantó is egyben, hogy nem jönnek össze a dolgok. Mintha a gyilkos tényleg két lépéssel mindig előttünk járna. Néha csak féllel, de az utolsó pillanatban mindig meglóg még több fejfájást okozva. Talán Dr. Brewsternek tényleg igaza lehet és nem ártana körbe szaglászni a rendőrségen. Túlságosan képben van velünk a gyilkos. Mindig tudja hová mikor megyünk, kihez fordulunk. Gyanús. Még az utolsó órákat is képes kihasználni, tekintve, hogy Petert és Ramost is megölte. A testük épp csak nem hűlt ki. Most meg még egy elvileg elhunyt nő is a képbe jön.
- Miért ne? Igazából ez sem kizárt. Nem csak a skizofrénia lehet veszélyes mindenkire, vannak még pszichés betegségek, amik ön és közveszélyessé teszik az elszenvedőjét. Ráadásul ezt a nőt folyamatosan ostromolják a negatív pillanatok. De jobbára én is inkább amellett, vagyok, hogy ártatlan. - bólogatok, csak felvetettem egy lehetőséget. Semmi sem biztos, ezt már a nyomozás elején leszögeztük.
- Talán nem is feltétlen a nő van a középpontban, hanem a kés. Eddig akárkinél volt, mind meghaltak, s talán nem balesetben vagy betegségben. Talán a kés legelső gazdája vagy a készítője az, aki ragaszkodik hozzá. Még az is lehet, hogy a nő előbb rájött mire készül az illető és inkább megrendezte a halálát majd elbújt előle, amit a kés eredeti gazdája zokon vett és ezért teszi, amit tesz... Bár az nem magyarázná, hogy miért pont egy helyről szedi az áldozatait és miért kell ennyi embert belevonnia, ha a dolog ilyen személyes. Szóval... nem tudom... - sóhajtok. Nem sok reményt fűztem a dolgokhoz, még ha különös is egy csavar, de azért fellapoztam az aktát és belenéztem, abból kifolyólag pedig eszembe jutott, hogy a hajszál nem csak a drog teszteknél jön jól. Mikor pedig elismerte a kiselőadásom vagy a tudásom, hálásan vissza mosolyogtam. Áhá, hát én is tudok ám, nem csak Joseph!
- Lényegében, gondolom igen. Talán azt is megállapíthatják, milyen régi a hajszál, mert ha nem friss és valóban csak egy keféből kiszedett darab, akkor bizonyosan beigazolódik, hogy a hölgy valóban elhunyt. De ha frissen kitépett vagy elhullajtott hajszál, akkor az orvosok megfogják tudni mondani a stressz mércéjükkel, hogy mikor halt meg vagy élt-e még. Mert ugye egy elhunyt aligha stresszel már. Semmi sincs kizárva... - vonok vállat egyetértően, bár így is csupán újabb kérdések merültek fel, illetve elméletek, semmint válaszok vagy bizonyítékok.
- Nem, azt valóban nem, bár egy stochkolm szindrómásnál ez sem volna épp példátlan. De a haj negatív dolgok hatására is rá kerülhetett. Dulakodás, esetleg egy szökési kísérlet alatt. Erőszak, hajtépés és megannyi lehetőség. Lehet éppen nem is volt magánál a nő, mikor a férfi valamiért a karjába vette, talán épp elvitte egyik pontból a másikba. A nő a fejét a férfi vállára hajtotta közben és már ott is van a hajszál. - világosítom fel a megannyi lehetőségről, amivel mondjuk valószínűleg csak még több kérdés vetődött fel benne is, de igyekszem azért segítségére is lenni. Nem ez volna az első olyan különös gyilkosság, ahol az érintett hasonmásait öli meg a gyilkos, és pont azt, aki miatt öl, életben hagyja. Dehát neki is meséltem már erről. Kérdésére fejem rázom, bármennyire is kellemetlen, nekem hirtelen csak a mostani pár mondat köröz a fejemben, hátha látok valami megoldást vagy kiindulási pontot. Közben megrezzent a telefonom is, arra volt állítva, hogy ne zavarjanak, mikor éppen az eset helyszínein járunk. Trixie volt az. Bár volt rá esély, hogy az ügy kapcsán hív, a múltkori hangversenyes dolog után, már nem mertem volna kihangosítani, meg úgy egymás közelébe sem engedni őket, szóval csak szimplán fel vettem. Csak nem hagyta nyugodni az ügy és bár neki csak a bizonyítékokkal kellene törődnie, nem tudta megállni, hogy ne üsse orrát a fejleményekbe. Nem volt nehéz kiderítenie mindent, amit most mi is tudunk, lévén, hogy igen hamar, igen jó kapcsolatot kezdett ápolni ott mindenkivel. Az ötlete nem lett volna teljesen képtelenség, csak hát... voltak vele problémák. - Őrültség... - jegyzem meg neki, mert az. - Hogy mi?! Hol?! - döbbentem le, mert azt hittem csak a véleményem kérdi, illetve esetleg az engedélyem, de kiderült, hogy ő már közben bele is csapott a lecsóba. - Jó... öhm... maradj ott, m-már mi is úton vagyunk oda... Hamarosan ott leszünk. Szia. - nyomtam ki a telefont és bár szerintem elég világos volt egy része, még is féltem előadni a dolgot Horationak. Leginkább azért, mert nincsenek túl jóban, és tudom, hogy a felügyelőt zavarja, ha valaki bele kontárkodik a munkájába. Nos... szépen fogalmazva. De úgy éreztem még odaértünk előtt el kell mondjam neki a lényeget, hátha mire odaérünk már kicsit lefog tudni nyugodni. Még is csak az unokahúgomról van szó. De azt sem szerettem volna, ha ennyi zűrzavar után közlöm a rossz hírt és Horatio megint pánikrohamot kap, szóval eltettem a telefont és ránéztem.
- Megállhatnánk ott egy pillanatra...? - bökök egy útszéli szabad parkolóra. Függetlenül attól, hogy megtette vagy sem, így is elmeséltem neki, csak ha közben mentünk, félhettem, hogy nem e lép rá a gázra és halunk meg egy pirosnál.
- Szóval... Trixie elment Gracehez. - kezdek bele hol rá, hol mindig másfelé nézve. - Ééés beszélt vele az ügyről, hogy aztán... most megpróbálja meggyőzni arról, hogy a helyébe léphessen arra az időre, amíg a gyilkos rá vadászik. Természetesen segítő szándékkal, mert úgy gondolja, hogy ha a gyilkos megjelenik, akkor ő legalább látni fogja végre, hogy ki állhat a dolgok mögött. Igaz... azt nem vette számításba, hogy az áldozatait nem szokása életben hagyni, szóval... én sem örülök... - pillantottam fel rá félve a reakciójától.

Lost Souls

- The Dark Side of New York". -

- XXX szó // megjegyzés -

Why do humans think they can rectify one evil with another?

A haj kielemzésének tudományáról beszélve, meg lehet én is okoztam némi meglepetést Horationak, de ami azt illeti, neki is sikerült megdöbbentenie. Nem a sokadik elismerős szavai nyomán, hanem a semmiből jött tegezésével. Mint amikor egy vegetáriánus barátod egy nap steaket rendel a szemed láttára és meg is eszi. Nem tudok úgy tenni, mintha nem szúrt volna szemet a dolog, pillogok is párat, bár ha önmagát nem veszi észre, minden bizonnyal azt is hiheti, hogy a dicséret végett vagyok így megszeppenve. Mindenesetre a tegezés nem csak ezekben a pillanatokban nyilvánult meg, így kezdtem azt hinni, történt valami, amiről én lemaradtam. És nem, nem Trixire gondolok, aki útközben közölte, majd ő besegít nekünk és beelőzött minket a látogatásban, ami Gracet illeti. A sem volt épp megszokott, ahogy a kínos beszélgetés kezdeményezésemre így reagált a nyomozó. Kezdtem azt hinni, hogy valami történt tegnap, esetleg ismét kezd eluralkodni rajta a pánikroham egy egészen más fajtája. Nem állunk odébb, én pedig bízok benne, hogy a közölt információk nem sarkallják arra, hogy a gázra lépjen, esetleg belehajtson egy dugóba vagy... kirakatba. Aztán egyik percről a másikra - a sértegetésen túl - ismét magázódásba kezd. Összezavar, mert egy pillanatra elbizonytalanít én most miképp formáljam a szavakat a számára.
Nem állítom, hogy Trixie nem okoz bajt, és hogy túl buzgósága olykor inkább negatív végeredménnyel zárul, de úgy érzem, függetlenül a rokoni száltól, ha most be kéne sorolnia a felügyelőnek kiket kedvel a legkevésbé, Trixiet még a gyilkosnál is jobban utálná. Ez pedig azt gondolom igazságtalan. Rosszabb lett volna, ha nem is szól. Valamilyen szinten nem szándékozott a hátunk mögött ügyködni. Ha nem ütné bele az orrát bizonyos dolgokba, ha nem figyelne olyasmikre, amikre más nem, ha nem volna benne ez az önfeledt segítő szándék, akkor a jövőt tekintve Horatio nem úszná meg néhány karcolással. Noha erről mi még mit sem tudunk. Persze, Horatiot is megértem, hiszen eddig sem igazán léptünk előre, ez a lehetőség pedig nem, hogy előbbre, de talán vissza is hátráltathat. Aztán lehet tévedek. Sóhajtok egyet hallgatva a nyomozó elfojtott ingerültségét, bár abban a pillanatban, ahogy a mondatai lecsapódnak elmémben, akaratlan is némi hasonlóságot érzek közte és Trixie közt. A rendíthetetlenségüket tekintve.
- Pedig... éppenséggel erre kértem volna. Mint társak. Talán még jól is alakulhatnak a dolgok. De ha más nem, akkor legyen tekintettel magán keresztül Trixiere. - pillantottam felé már nulla bizonytalansággal, inkább némi empátiával. Horatio az élőpéldája annak, hogy még a rendőrség berkein belül is akadnak, helyesen cselekedő, de szabályokat szegő emberek. Hatáskörét ugyan nem lépte át, de vajon, ha szembe állítaná magát saját magával tudatában annak, hogy néhány nappal ezelőtt kis híján elájult a pánikroham végett, most még is dolgozik, nos azt hiszem, magát sem kímélné. Persze ennek hiányában könnyebb ítélkezni mások felett. De ne feledkezzünk meg arról, hogy ő most azért nincs bajban, azért nem kényszerítik szabadságra és orvosi kezelésekre, mert hallgattam. Tekintettel rá. Nekem akkor jó indok tűnt. Bár való igaz, nem vagyunk egyformák. Bólintok egy némát. Ettől függetlenül valóban el kell beszélgetnem vele. Mert Trixie hajlamos azt gondolni, hogy mint ahogy az iskolában is a különböző programok és csoportok, itt is mindenbe belekóstolhat. Mikor odaérünk csak bízom benne, hogy Cupcake még odabent van. De mikor bekopogunk és ajtót nyitnak, meg is bizonyosodhatunk róla, hogy igen, hiszen ott ül a lánnyal szemben, csupán akkor pattan fel a helyéről, mikor belépünk.
- Killian bácsi! - ugrott oda hozzám és megölelt, amire én zavartan mosolyogva - még is csak munka közben vagyunk - megsimogatom a fejét.
- Szólhattál volna, mielőtt... ide jössz... ez veszélyes ügy. - jegyzem meg félig halkan, mire ő nagyokat bólogat, ahogyan a macska füles, fekete pulóverének bő zsebeiben kezd el kotorászni.
- Nem akartalak zavarni, de hé, én tudom ám, hogy ez milyen veszélyes! Éppen ezért döntöttem úgy, hogy egy civil helyett, majd én kockáztatom az életem. Elvégre azért esküdtem fel, hogy szolgáljak és védjek... többek között. - mosolyogja zavartan, mert szerintem ő maga sem emlékszik már arra, miként végzett az akadémián. Aztán előhúzott egy kissé meggyűrt, sarkánál már kicsit szakadt papírlapot és kinyitva előbb elém, majd büszkén mutatta oda Horationak is. Engedély volt a kapitánytól a rendőrségen, Horatio főnökétől.
- A nyomok átnézése után és az újraértékelésük közben merült fel bennem a dolog, mert láttam, hogy igazából csak egy helyben toporogtok és forgolódtok az új dolgokat észlelve. Mondom, basszus, ez így nem lesz jó. Túl sok a kérdés, és a bizonyítékok is csak annyira értékesek, hogy az ügy végéig foglalják a helyet a laborban, de igazából ténylegesen alig akad valami. Aztán láttam egy képet a nőciről, meg a késről és eszembe jutott, hogy basszus, simán eljátszhatnám az áldozatot. Tudok lőni, és valamelyest még az önvédelem is megy. - vonta meg vállát, miközben - ha csak Horatio el nem kérte az engedélyt - elrakta a lapot, vissza a zsebébe. Füllentett, de csak a saját érdekében. Nagyon is jól értett a harcművészetekhez.
- Ha nem az őrsön dolgozik, nem tudhatja, hogy rokonok vagyunk... Ezért elmentem a kapitányhoz és szóltam neki a dolgokról, illetve arról, hogy felajánlom a segítségem. Ő pedig még örült is neki, mikor mondtam, hogy ezzel talán még a gyilkost is elkapjuk, nem csak lebuktatjuk. - felelte mosolyogva, láthatóan örömtelien, hiszen elvileg az engedélye mellett bele sem lehet kötni a dologba. Aztán vigyorogva felhúzta bő pulcsijának oldalát, ahol egy vadi új övtáskában, még pisztolya is volt. - Csak egy rövid időre, de még pisztolyt is kaptam. De csak helyszínelői jelvényem van, szóval, a nyomozás többi szakaszában csak veletek együtt vehetek részt, és csak engedéllyel szólalhatok meg vagy jelenhetek meg a kihallgatásokon, stb. - tette hozzá már kevesebb örömmel, amiből azt vettem ki, hogy ehhez nem a kapitányságtól kell engedélyt kérnie, hanem Rex felügyelőtől, ami nyilvánvaló nem lesz. De ebbe már most beletörődött, akcióba így is lehet bőven része. Grace természetesen nem ellenezte, hogy helyette jelenjen meg Trixie, így aztán meggyőzni sem lett volna értelme. Innentől pedig a át is adta Trixie a szerepet nekünk, azért amiért jöttünk, bár én eddigre el is felejtettem, mi okán jelentünk meg itt. Trixie meg addig odébb állt és a telefonját nyomkodta, hogy addig se zavarjon minket.

Lost Souls

- The Dark Side of New York". -

- XXX szó // megjegyzés -

Why do humans think they can rectify one evil with another?

Megköszörültem torkom, mielőtt elmagyaráztam volna a párhuzamot a köztük.
- Nos, én úgy vélem, hogy az ön problémája is épp elég indok volna arra, hogy akár az engedélyét is bevonják, ezzel a problémával ugyanis nem csak akadályozhatja a munkáját és másokét, de veszélyt jelentene magára és mindenki másra is. Talán semmiségnek hangzik, de emlékezzen csak vissza, milyen érzés volt, milyen őrült hosszú időnek tűnt, pedig csupán pár percig tartott. Még én is bajba kerülhetek, ha kiderül, hogy mindezt titokban tartottam, de ezt ön is tudja jól. - pillantok rá nyugodtan, de tisztázva, miért is kell most kontrollálnia magát. Mindezen pedig nem tudom, hogy ront e vagy segít az, hogy odaérve kiderül, Trixienek volt engedélye is. Alapos. Bizonyosan tudta, hogy másként nem volna lehetősége rá. A kijátszásunk nem szép dolog, de a segítő szándékot én mindenképp értékelem. Csupán aggódom. Egy percig sem volt önhitt, nem azért lóbálta előttünk az engedélyt és mutogatta a pisztolyát, hogy felvágjon vele, pláne Horatio előtt. Egyszerűen örült, hogy idáig eljutott, és nagyon úgy tűnt, ennél jóval többet akar elérni. Kezdem azt hinni, hogy ő nem is egy fejlődésben lévő kis fa, aki a nagy fák árnyékában kínlódik, hanem egy madár, aki próbál kitörni a napfényre a sűrű lombok közül. Ám ettől függetlenül vegyes érzéseim vannak őt érintően.
Gondoltam eztán majd mi is megbeszéljük a dolgokat Graceel, de meglepett, hogy kettesben akart hagyni minket a nyomozó, ráadásul Trixiet is magával szándékozta vinni. Baj szagot érzek, és még Trixie is felnézett a telefonjából, miközben kérdőn felvonta szemét. Gondolta, hogy fejmosás lesz, de az engedély akkor is hivatalos és érvényes, szóval nem értette mit akarhat tőle a felügyelő. Én bólintottam - mást nagyon nem is tehettem volna - és leültem Gracevel beszélgetni. Bellatrix szemeit forgatva indult el Horatio után, bár a telefonját nem tette zsebre, mert úgy vélte úgy se fog ez sokáig tartani. Onnantól, hogy kiértek, Trixie mosolya halványodott, a munka iránti örömteli lelkesedése pedig teljesen megszűnt. Tudta, hogy most majd az életkedvét is elakarja majd szívni a nyomozó. Na persze nem depressziót árasztott magából, mint inkább olyas valamit, amit olyan embereknél érzünk, akik társaságban hangosak, vidámak és mindenki barátai, aztán beléptek a liftben, ahol kettesben maradtok, és hirtelen úgy érzed, mintha egy teljesen másik személlyel szálltál volna a felvonóba. Még a hideg is kiráz tőle. Trixie nem volt pszichopata, de miután kialakított egy véleményt valakiről, ahhoz ő ragaszkodott is. Senkit sem akart megváltoztatni, ahogy ő maga sem szándékozott változni. De tartotta magát ahhoz, hogy akivel nem jön ki, azt elkerüli. Most sem Horatio érdekelte, még csak nem is én, csak a nyomozás és, hogy bizonyítson. De nem nekünk. Megállt a nyomozó előtt és ő is karba tett kezekkel hallgatta, szinte már kötelezően, és ehhez olyan arcot is vágott. Már majdnem el is hitte, hogy Horatio képes volt megragadni a pozitív dolgokat, míg nem rá nem tért arra, hogyha ő nem kerüli meg a férfit, akkor most nem is volna itt. Ezt ő is tudta. Ezért tette. Össze is vonja szemöldökét, mikor az együttműködésről beszél a nyomozó, amiben egy percig sem hitt. Eldönthette hát, hogy adja a férfi alá a lovat, és színlelt behódoltsággal tűri majd a sok negatív megjegyzést, vagy tisztázza magát.
- Közös munkáról? - mosolyodik el lassan, inkább gúnyolódó hangnemben, mint sem örömtelien. - Az előbb mondtad, hogy elutasítottál volna. Már ott elvetetted a közös munka lehetőségét, Rex. - felelte visszaismételve, de igazából szavait sem kiforgatva, enyhén flegma stílusban. - Mi ketten... - sóhajtott egy nagyot. - ...sosem leszünk jóban. Azért nem, mert a különbségeink a klisés meglátások ellenére nem vonzzák egymást, hanem még taszítják is. Grace konkrétan sírt, mikor kiderült, hogy képesek volnátok odadobni egy gyilkosnak, hogy talán elkapjátok. Hálás volt nekem, hogy találtam rá, egy számára biztonságos megoldást. Szerinted kettőnk közül most ki az, akiben jobban megbízik? Te az üggyel foglalkozol. Én az emberekkel és az üggyel. - vonja meg vállát, miközben felnéz rá. - Igen, azért vagyok itt, hogy segítsek... azoknak, akiknek ti láthatóan nem tudtok. Ebben nincs semmi szégyellni való, de be kell lásd, segítségre van szükségetek. Másra pedig egyenlőre nem számíthattok, pláne a hozzá állásod miatt. Persze szemétkedhetsz velem, és másokkal is. Távol tarthatod magadtól azokat, akik próbálnának kiállni melletted, de végül mindenki bizalmát elveszted. Kapcsolatok Rex, kapcsolatok. Tudod, hogy ezek miért fontosak? Mert, így képes lehetsz arra, hogy azokat is gúzsba kösd a feletteseikkel, akik megpróbálnak letaszítani a lehetőségei lépcsőiről. Üvöltözhetsz velem, felvonhatod sértődötten az orrod, hogy egy zöldfülű engedéllyel a zsebében akarja megváltani a világot, ami neked eddig még sosem sikerült, de abban az esetben nem hagysz nekem más lehetőséget, mint, hogy árulkodjak... - figyelmeztette a nyomozót, ha rajta próbálná kiélni az ügy okozta feszültségét.
- Szóval igen, a kérdésedre adott válaszom, igen. Elhivatott vagyok az ügyet illetően, és szeretnék idővel magasabb rangot, akár nyomozói rangot. Kész vagyok küzdeni a céljaimért. Ha más módszerekkel is teszem, mint mondjuk te... - nézett magabiztosan a másikra.
- Na gyere... még pontosítanunk kell. Csak a felettesed és ti tudtok a dologról, szóval, ha felsülünk, az azt jelenti, hogy a gyanúsítottak köre igen csak leszűkült... rátok. - fordított hátat neki és újra telefonját nyomkodva indult el a ház felé.

Lost Souls

- The Dark Side of New York". -

- XXX szó // megjegyzés -

Do you want to meet all my monsters?
Meet them once and they'll forever haunt ya

Karba tett kezekkel osztottam neki a lapot, majd hallgattam süketelését. A látszat csal, onnantól, hogy én megkaptam a pecsétet az engedélyre, megkerülve az ő visszautasítását, már eldőlt, hogy csak egy légtérben leszünk, de közös munkáról már aligha beszélhetünk. Lehet, hogy nekem is kellemetlen lesz, de neki is épp úgy, ha továbbra is ennyire beképzelten fog viselkedni és dacoskodik velem, mint egy kisfiú, aki azt hiszi az egész homokozó az övé.
- Neeem... a szociopaták képesek az örömre, ellenben a pszichopatákkal, de ők meg tudod... azért intelligensek. Én egyikhez sem hasonlítanálak. - vonok vállat alsó ajkamba harapva, elrejtve mosolyom. Rexie még arra is képes, hogy zokon vegye, amiért nem találom antiszociális személyiségzavarosnak. Ha ezt hallaná a felettese, mentem felfüggesztené. Fejem csóválom megállapítására, miszerint megtudná védeni Gracet. Szeretem Killiant, de még életében nem fogott pisztoly, nem hiszem, hogy vele többre mennének.
- Oké, Rex, ezt ismételd el úgy, hogy Grace is hallja. Biztos vállon vereget majd az elhivatottságod hallva és nem pofán, mert képes lennél odadobni egy gyilkosnak, akit eddig sem tudtál megfékezni, ő ellenben több lánnyal végzett már rejtélyes körülmények közt, és csak az aktív nyomozásod alatt legalább 4-en meghaltak. Tekintve a jelenlegi állást, nincs mit felmutatnod a célpontoknak, amivel kivívnád a bizalmuk. - magyarázom neki nyugodtan, talán egy picit mérgesen. Nem néztem  még utána, de a gőgösségével remekül álcázná, ha mondjuk kiderülne, hogy köze van a gyilkosságokhoz. Végtére is mindig egy centire vannak a gyilkostól, aki mindig mindenről tud, ami elhangzik a rendőrségen.
- Igen, le. De ez épp úgy igaz, magára is. Mindegy, hogy van pisztolya, tud ütni, attól még meghalhat az áldozat. Jártam akadémiára, kiképzésekre, többet tudok, mint Grace. Vállaltam a kockázatot. A védelmed nélkül is... - felelem határozottan, de már kezdem unni, hogy állandóan az önfényezésével van elfoglalva, ahelyett, hogy látná most is itt húzza az időt, feleslegesen, ahelyett, hogy dolgoznánk.
- És te, Rex, belegondoltál, hogy én és Killian barátai mit fognak érezni, ha ő sérül meg az akcióban miattad? Nem. Hát ez a különbség köztünk. - és a labda leütve. Próbál fölényeskedni és biztos vagyok benne, hogy ez majd a munka alatt is így lesz, ahogy eddig is így volt. De én nem tartozom az "emberei" közé. Engem csak a nyomozás érdekel, nem az ő elvárásainak megfelelni. Láttam, hogy bánik másokkal, és tudom, milyen véleménnyel vannak róla a háta mögött. Azon azért méltatlankodóan nagyot néztem, mikor magához hasonlított, miközben minden második mondatomban megerősítettem, hogy ég és föld vagyunk.
- Engedelmesek? Ők nem a te rendőr kutyáid, ha már itt tartunk... Rex felügyelő... - nézek rá elképedve, mert pontosan úgy beszél a kollégáiról, mintha elvárt volna, hogyha ő azt mondja ülj, akkor üljenek. A csapatmunka nem erről szól.
- Nem-e? Páros lábbal rugdosod le azt, aki előtted van a lépcsőn és azt is, aki vért izzadva próbál feljebb jutni. És ezt nem én mondtam, hanem a kollégáid. Az előbb közölted velem is, hogy esélyt se adtál volna, ha hozzád fordulok. Mi ez, ha nem útban állás? Senki sem szeret veled dolgozni. Killian is csak azért visel el, mert fontosak neki az emberek, és hogy lehetőleg mielőbb elkapjátok a gyilkost. Ő foglalkozik másokkal, pedig pontosan tudja, hogy melletted bármikor lelőhetik. - közöltem vele a száraz tényeket. Kár a gőzért, ebbe ő se tudna belekötni.
- Hát én nem félek elfogadni a segítséget, és kérni sem félek, ha tudom, hogy valami nem megy. Te meg inkább kockáztatsz és gyarapítod a halottak számát, semmint azt mond, szükségem van mások segítségére, mert ketten nem bírunk el ezzel az üggyel. Testvéred biztos nincs, szóval nem is várom, hogy megértsd... - csóválom fejem. Nekem sincs, de ott van Susie. Szinte olyanok vagyunk, mintha testvérek lennénk.
- Azt erősem kétlem. Mármint, hogy próbálsz rajtuk változtatni. De bele se merek gondolni, milyen lehettél az első pillanatokban az őrsön. Most is mindenkit lenézel, lemerem fogadni, hogy még a felettesed és elmondtad magadban mindennek, amiért én most itt vagyok. - bökök magamra, majd szemeim forgatom meg ahogy a tiszteletről beszél.
- Én őszinte vagyok, amibe a tisztelet nem mindig fér bele. Ha finomítanék azon, amit mondani, közölni akarok, már nem volna őszinte. Talán a te lelked is megkönnyebbülne, és a gyomrodnak is jót tenne, ha nem nyelnéd le a békát. Gyerünk, Rex... kiabálj velem, káromkodj. Üvölts! Ismerem magam, tudom mire vagyok képes, tudom, hogy emberből vagyok és hibázok. Tudom, hogy a tetteim és minden, amit mondok következményekkel járnak. Jókkal és rosszakkal. Szóval rajta... - lépek egyet hátra és intek kezeimmel, hogy nyugodtan zúdítsa rám. Szavai úgy is lefognak peregni rólam. Megtanultam már, hogy nem lehet mindenkinek megfelelni. Sőt! De ha már én elégedett vagyok magammal, az már valami.
- Csak magánál, de az számomra nem jelent semmit. Aki számomra érdektelen, annak nem adok a szavára. - vonok vállat, hisz ez így van. Ha folyton folyvást mindig annak tennék eleget, amit a külvilág megkíván tőlem, valószínűleg beleőrülnék. Ne hordj rózsaszínt, ne fesd a hajad, ne mosolyogj, ne vágj szomorú képet, ne is mutasd ki az érzéseid, ne légy láb alatt, ne légy sehol, de csinálj meg mindent. Vannak elvásárok, igen, csak épp megfelelni nem lehet mindnek. Így hát nem is teszem. Megfelelek magamnak, az elvárásaimnak. Aztán kételkedő mosolyra húzom ajkaim, de fejem csóválom közben.
- Killian bácsi elvileg megfelel az "elvárásaidnak", sőt, ő barátként tekint rád, még is magázódtok. Te hazudsz nekem. Persze... nem lepődöm meg, de általában oka van annak, ha hazudunk egy embernek. Az, hogy tartunk tőle valamilyen oknál fogva. Félünk, hogy az őszinte mondadónk olyasmit vált ki belőle, ami ránk rossz hatással lesz. Ha nem tudnám, hogy van nálad pisztoly, azt hinném, tartasz tőlem... - válaszolom nyugodt hangnemben, végtére is ezek tények.
- Nem. Sajnálom, de én olyasvalakit nem magázom, akit nem tudok tisztelni, aki nem méltó rá, hogy foglalkozzak azzal miképpen szereti, ahogy beszélnek hozzá. - rázom meg fejem. Ez nálam alap dolog, tisztelet ide vagy oda. Általában hamar elnyerhető egy minimális tisztelet, de ő, ahogy én nála, ő is elhasalt nálam ilyen szempontból.
- Igen, ebben biztos vagyok. Ahogy te is sokszor fogsz padlót fogni... A különbség köztünk, és ezt nem győzöm kiemelni, hogy körülöttem lesznek is olyanok, akik felsegítenek majd. Mint akár... Killian bácsi. Biztosan kényelmetlenül érzi magát a mi ellentéteink miatt, és biztos sokkal jobban magára veszi majd, mind bármelyikünk, pedig igazán, köze sincs hozzá. Biztos beszélni fog majd velem rólad, és veled rólam. Hol ott nem kellen rosszul éreznie magát miattunk, a személyiségünk miatt. Nem kellene mentegetőznie miattad vagy miattam. De megteszi, mert foglalkozik velünk. Veled is, és kétlem, hogy pusztán azért mert tisztelne. - válaszolom a legőszintébben, csupán azt hagyva ki, hogyha Rex szóba kerül elszoktuk poénkodni, mert hát... kinek ne volna Rex nevű németjuhásza. Még neki is van, igaz, az a Rex keverék.
- Soha ne mond, hogy soha. - szögezem le, persze nem felé mutogatva vas szigorral, de tényként. Most azt mondják, unikornisok sincsenek, aztán egy nap, az erdő mélyén a vadászok lencsevégre kapnak egy lényt, és már megy is a találgatás. El is indulok befelé, mert innentől puszta szócséplésnek érzem a dolgot. Nem fogunk egymáshoz alkalmazkodni, de ezt már az elején tudtam. Aztán hirtelen megállok és összevont szemöldökkel még hátra pillantok rá.
- Igen, ezt mondták nekem általánosban is. Most még is itt vagyok. A célok elérhetőek, ha nem hagyjuk, hogy más tele beszélje a fejünk negatív gondolatokkal. Tudod, egy barátom azt mondta, hogyha léteznek a földön őrangyalok, akik vigyáznak ránk, lenniük kell démonoknak is és azt hiszem... én megtaláltam az enyémet. Téged. Csak hogy már nem hatsz rám a negatív hozzáállásoddal. - feleltem, majd bementem. Ha nem jött utánunk, idővel úgy is kijöttünk, mert Killian is mindent megbeszélt Graccel, és nekem sem volt már odabent több mondanivalóm. Nem volt rosszkedvem ezután sem, csak többet agyaltam az ügyön és a gyanúsítottakon, mint sem, hogy most cuki dolgokat rendelgessek a netről. De azért majd arról sem feledkezem meg. Szeretnék egy unikornisos fejhallgatót...

Lost Souls

- The Dark Side of New York". -

- XXX szó // megjegyzés -

Why do humans think they can rectify one evil with another?

Hogy miről beszélgettek odakint Lizzie és Horatio, nem tudhatom biztosan, de volt sejtésem. Szinte biztos voltam benne, hogy a "feszültség levezető" szándékú beszélgetés csak olaj lesz a tűzre, és csak még idegesebben térnek majd vissza, ahelyett, hogy ténylegesen a munkára koncentrálnának. Tulajdonképpen egymást akadályoznák, anélkül, hogy bármelyikük is igazából ismerné a másikat. Emberi hiba, hogy az első pillanatban ítéljük meg a másikat, pedig egyikük sem olyan rossz, mint amilyennek gondolja a másik. Elizabeth ugyan rokonom, nem én neveltem, és azt sem mondhatnám, hogy gyakori szereplője voltam életének, lévén, hogy olykor távolabb költöztek tőlünk, és sokszor nem is volt igazán alkalmunk látogatni a másikat. De azért tartottuk a kapcsolatot, és beszélgettünk, onnan tudom, hogy Lizziet nem csak az akadémiára vették fel, de a rendőrségre is. Nos... így utólag látva, nem mindenki nagy örömére. Pedig mint később kiderül, minden okkal történik.
Liz nem kívánt tovább vitázni a felügyelővel, és nem reflektált tovább, lévén, hogy mindent elmondott, amit akart, a továbbiakban csupán felesleges szócsépléssel húzták volna az időt. Ami meglepett, hogy egymagában tért vissza, míg én addig is tisztáztam Grace-el a dolgokat. Idővel, még mielőtt elhagytuk volna a házat, volt lehetőségem kettesben maradni Lizzievel, aki bár különösebben nem titkolta a kinti történéseket, úgy tűnt még is vonakodik kicsit beszélni róla. De megtette. A sejtéseim nagy része beigazolódott, de azért volt, amiben csalódtam bennük. Leginkább Horatioban, bár meg lehet, Lizzie kicsi túlzással adta elő a dolgot, de a tények attól még tények. Már éppen kifelé tartottunk, mikor megcsörrent a telefonom. Addig is Lizzie telefonját nyomkodva kiment mellettem a ház elé, hogy odakint bevárjon, anélkül, hogy érdekelné Horatio. Bár azon ő is meglepődött, hogy nincs. Talán megsértődött és lelépett... nem volna meglepő. Gondolta. Újabb rossz hírek sorozata. Vagy talán mégsem...? A felügyelő biztos nem fog repesni az örömtől, pláne, hogy most épp amúgy is igen ingatag a kapcsolatunk, egy rakás kérdő jellel, amit most tárt elém Lizzie. De természetesen rábólintok, hisz nincs túl sok választásom. Felhívom rá a figyelmét, közlöm vele a tényeket, de ennél többet én sem tehetek. S talán nem is akarok... Mélyet sóhajtva csúsztatom vissza zsebembe telefonom, miközben azért eltöprengek ismerős-e a név, de nem. Még a rendőrségen is csak ritkán fordulok meg, jobbára Horatio társaságában, nem, hogy az FBI-al dolgozzak együtt. Azt hiszem arra van profibb emberük is.
Mire kilépek, Lizzie azzal fogad, hogy a nyomozó eltűnt, ami nekem is nyilvánvaló. S még mielőtt megkérdezném, hogy vajon merre, ő elbök a kocsi felé, nekem pedig közben az is feltűnik, hogy emberek sincsenek a közelben.
- Hova lett mindenki...? - kérdeztem meg végül, ha nem is feltétlen Lizzietől, hisz feltételezem ő sem tudja. Vállat vont, majd eltéve telefonját elindult a kocsihoz, és mint, aki szagot fogott volna, néhány lépés után megtorpant és lebökve a föld felé felkiáltott.
- Vér! - mutogatott a betonra, ahová aztán le is guggolt és én is odamentem. Ő belenyúlt az egyik vércseppbe és elkente az ujján. - Friss, tiszta és még szinte langyos. Pár perces lehet. - állapította meg. Nem tudhattuk biztosan, hogy a vér a nyomozóé, vagy, hogy egyáltalán emberé, de volt egy olyan megérzésem, hogy mielőbb tárcsáznom kell az előzőleg hívott számot. Se szakértelmem, se fegyverem, nem volna okos ötlet bármit is tenni a rendőrség nélkül, így előbb őket értesítettem. Elizabeth addig tovább nézelődött, keresgélt, kutakodott. Kocsik nyomokat keresett - a gyors és hirtelen fékező kocsik hagynak maguk után nyomokat - és további vér cseppeket, amik hiányában rájött, hogy minden bizonnyal kocsival vitték tovább. Aztán sietve kamerák után nézett. Ha a boltok kamerái nem is láttak rá a környékre, manapság minden háznál akad egy-két kamera, ami őrzi a család biztonságát. Én a rendőrség értesítése után - ami rövid és tömör volt - félve, de megcsörgettem Horatio telefonját. Szinte biztos voltam, hogy nem veszi fel, de őszintén szólva hatalmas kő esne le a szívemről, ha kiderülne, hogy csak elvonult egy kicsit és nincs amúgy semmi baja. A telefonja azonban az egyik kukából kezdett szólni. Lizzie gumikesztyűt húzott és kiszedte onnan.
- Hát... erre mondják, hogy Isten nem bottal ver... Azt gondolom, ma valaki őt gáncsolta el... - jegyezte meg száját húzva, miközben leszedte róla a kártyákat.
- De legalább tudjuk hova menjünk. - tette hozzá felém mutatva őket, és láttam a szemeiben azt a szikrát kapott lelkesedést. - Szó sem lehet róla! Valószínűleg csapda. Ráadásul te is csak dísznek hordod a pisztolyt. Még is miért mennénk a halálba? Megvárjuk a rendőröket. - feleltem, mert bár Horatio jó...barátom(?), de odamenni nagy őrültség volna, és szinte biztos, hogy akkor mindhárman meghalunk. Van egy határ az épelméjűségnél, amit nem szabad átlépni.
- Tessék?! De Killian bácsi, még a filmekben sem így mennek a dolgok. És ha ideér a rendőrség? Akkor már kötve lesz a kezünk, akkor is, ha ezek a gazfickók közlik, hogy csak akkor hagyják életben, ha mi ketten megyünk. Tudok lőni és verekedni is, de még jó is, ha nem nézik ki belőlem, legalább a meglepetés erejével fog hatni a dolog. Siessünk! - sürgetett meg, ami bevallom akaratlan rám is ösztönzőleg hatott, de míg szívem valóban ezt akarta volna, az eszem azt súgta, ez borzasztó rossz ötlet.
- Engedélyt sem kaptunk az intézkedéshez. Kirúghatnak. - közöltem vele a valós tényeket, amire Lizzie pedig értetlenkedve széttárta kezeit. - Így pedig valószínűleg meghal egy ember. Esélyt se adunk, hogy élhessen? - nézett rám, és biztos voltam benne, hogyha tudnék most tisztán gondolkodni, látnám, hogy némileg azért manipulálni próbál. Már most elfogott a fojtogató érzés, mert egy dolog, hogy egy nyomozó után kell nyomoznunk, lényegében... nyomozó nélkül, de megint más, hogy én még terepre sem szívesen járok, nem, hogy ilyen akciókba. Francba! Egy kis hezitálást követően bólintottam egy picit, de mielőtt Lizzie bevágódott volna a vezetőülésre, eltereltem az anyós felé, és már úton is voltunk.

Lost Souls

- The Dark Side of New York". -

- XXX szó // megjegyzés -

Why do humans think they can rectify one evil with another?

Velem ellentétben Elizabeth hajthatatlan volt. Persze jó dolog, ha az ember ennyire kitartó és elszánt, ha emberi életekről van szó, de nem tudom ő számba vette e a lehetőségeink, de én legalább is a sajátjaim biztosan. Túl sok minden pedig nem szól az előnyömre. Kondiban tartom magam, szóval futni tudok, de se önvédelmet nem tanultam különösen, se fegyverem, ami, ha volna sem mennék vele sokra, mivel lőni sem tudok. Így maradt egy élesben bevethető katona, akit viszont nem szeretnék beáldozni. Ő viszont úgy látom egy percig sem aggódik az életéért. Semmi jóra nem számítottam, de azért odaérve, fel a szobába elég rendesen lesokkolt a "látnivaló". Biztos vagyok benne, hogy Lizziet is, de ő szinte egyből helyszínelői kutatáshoz látott, mivel láthatóan friss volt a helyszín. Én pedig mielőbb értesítettem a hatóságokat. Így is kaphatunk némi fejmosást, de mentségünkre szóljon, azt hittük itt lesz Horatio és megmenthetjük.
Nyilvánvalóan nem volt, ami részben jó is, mert így akár még életben is lehet, viszont rossz, mert ki tudja mi történik éppen vele, arról nem is beszélve, hogy így most nyomozó nélkül maradtunk, Liz pedig még csak most kezdi bontogatni a szárnyait. Így jobb híján bíztunk benne, hogy a gyilkos vagy a gyilkosok előtt a rendőrség talál ide. Amennyiben pedig ez megtörténik, mindketten beszámolunk az eddigi eseményekről, illetve Lizzie arról is, hogy a hotelben több helyen is vannak kamerák, illetve ott is, ahonnan Horatiot vélhetőleg elrabolták. Bíztam benne, hogyha már átvette az ügyet az FBI ténylegesen kezd is vele valamit és lehetőleg mielőbb, mert nem állt szándékomban felcsapni nyomozónak, ellenben azt gondolom Horatiot tekintve szorít az idő. Lizzie egy idő után becsatlakozott a többi helyszínelőhöz és próbált velük együtt dolgozni, miközben nyomozóként is igyekezte segíteni a munkájuk, már, ha partnerek voltak benne. Én segítség híján próbálta megemészteni, amit látok és a háttérbe szorulva agyalni.

Lost Souls

- The Dark Side of New York". -

- XXX szó // megjegyzés -

Do you want to meet all my monsters?
Meet them once and they'll forever haunt ya

Bár az FBI átvette az ügyet, nem éreztem ellenségesnek őket, vagy megalázónak, hogy velük kell dolgozni, végtére is egy a célunk. Bár meg lehet, csak addig ilyen jófejek, amíg át nem adok minden információt. Legalább is, míg azt hiszik, hogy át nem adtam, mert már... túl vagyunk azon a csekély dolgon. Én sem tudok többet. De készségesen álltam rendelkezésükre. Szegény Killian bácsit nagyon megviselték a maiak és Horatio eltűnése is. Csodálom, hogy a félholt palitól még nem ájult el, pedig még én is felsikoltottam. Túl sok rém lapul a szekrényembe és nem vagyok benne biztos, hogy alkalom adtán nem hallucinálok még olyasmiket, amik nem léteznek.
- Még néhány ilyen... és kereshetünk megint időpontot a doktorhoz... - sóhajtotta Susie már ő is lélekben fáradtan, amire válasz híján csak némán bólintottam a kitömött testet figyelve az ágyban, mintha csak azon morfondíroznék, miképp történhetett mindez meg. Susie is tudja, hogy nyilvános helyen nem beszélgethetünk, de éppen ezért most sem orrol meg érte, mert többet nem reagálok. Tény, ami tény, az itteni izgalmak fokozódása rossz hatással lehet a gyermekkori traumáimra, amik fel-fel támadhatnak. De ha más elbír a démonaival, majd pont én ne tudnék...?
Mikor úgy éreztem egyenlőre végeztem a terep szemlével, átadtam a helyem a többieknek és én is odasétáltam Killian bácsihoz és a másik férfihez.
- Üdv! Dr. Killian Grimwald. - mutatkozott be egy gyors kéz fogással a nagybátyám is, bár ő egyenlőre kerülte a beceneveket és tekintettel az ügy fontosságára, igyekezte rövidre fogni.
- Igen! Nagyon örvendek! - ráztam kezet én is a fickóval, aki már most mérföldekkel kedvesebbnek tűnt, mint akit mi most épp keresünk. A puszit is viszonoztam egy fél öleléssel, ha már vette a fáradságot és lehajolt hozzám, aztán neki is álltam beavatni az eddigi eseményekbe, lévén, hogy Killian még emésztgette a dolgokat.
- Nos, szerencsére elég hamar idejöttetek, szóval sok mindenre még én sem jutottam, de ami bizonyos, hogy szinte biztosan az volt az elkövető mindkét esetben, aki elrabolta Horatio felügyelőt. Hogy miért... nos azt még nem tudom... Talán közel jártak. Utoljára, ha jól tudom az elhunyt házában tettek látogatást az új lakóknál. Killian azt mondta felismerte a nyomozó az egyik képen lévő hölgyet, aki szintén annál a társkereső oldalnál dolgozik, ami valljuk be furcsa... - magyaráztam neki nem örömtelien, de lelkesen, ahogy elmerültünk a nyomozásba, én pedig közben oda is húztam az ágyban lévő holttesthez.
- Szegény nő, még holtában sem nyugodthatott békében, és az, hogy valaki így megbecstelenítette még borzasztóbb. - feleltem, majd elkezdtem felvilágosítani azon dolgokról, amiket eddig sikerült kielemeznem.
- Ami értelemszerű, hogy nem mostanában lett kitömve és kezelve, ugyanakkor, egy ember kitömése sokkal speciálisabb, mint egy állatté. Nem véletlenül nem látunk a múzeumokban kitömötött embereket, s ennek nem csak jogellenes okai vannak. A kitömés, mint hobbi manapság is divatos, de jól csinálni csak szakképzettséggel vagy igazi maximalizmussal lehet, mivel... elég összetett és pepecselős munka, arról nem is beszélve, hogy a kitömésnek is vagy ezer ágazata létezik, ugyanis nem mindegy hogyan tömünk ki egy medvét, egy madarat vagy halat, és hogyan kezeljük, hogy minél tartósabb és valósághűbb maradjon. Ha az anyagokat beazonosítjuk, még akár meg is találhatjuk a készítőt. Egy emberi test kitömése ugyanis nagy mennyiségű alapanyagokkal készül. Aztán ott van még a műhely is... ezt ugyanis, pláne a test nagysága és bomlása miatt nem lehet egy szobában megoldani, és őszintén szólva egy szimpla pince sem megfelelő hozzá. Azontúl pedig itt ez a ruha, friss, tiszta, de az nem azt jelenti, hogy ne volnának rajta ujj lenyomatok vagy dns, de ezt a többiekre bíztam most. - mutattam az eszközökre, amiket én most nem hoztam magammal, mivel nem az őrsről jöttem.
- A hotel kameráit már nézik, és gondolom azt az ijesztő fazont is próbálják beazonosítani, bár tekintve a sérüléseit és hogy még mindig életben van, azt jelenti, hogy a gyilkos nem rég végzett vele vagy, hogy még mindig itt van valahol. Feltételezem a fickó a szoba eredeti szállója, vagy egy segéd, akire már nem volt szükség, de ahelyett, hogy megölte volna... nos... nem keresem a fickóban a logikát, hiszen láthatóan őrült... - legyintek az ajtó felé, majd egyből után el is bökök a telefonok és laptopok felé.
- Ha kesztyűt használt kicsi rá az esély, hogy találjunk rajtuk lenyomatott, de az ip címek alapján már okosabbak leszünk. Lehetnek az áldozatok holmijai is, vagy lopott holmik, amikkel betudott lépni az oldalra és figyelemmel tudta kísérni áldozatait. Abban bízom, hogy a palinak jó a hallása, de ha mégsem, létezi agyi képalkotó gép, mégha fejlesztés alatt is. Szóval talán azt is bevethetnék... Talán megtudnánk ki a gyilkos... vagy, hogy miért támadta meg... - vonok vállat, mert sok a nyom, de egyelőre én is csak találgatni tudok.

Lost Souls

- The Dark Side of New York". -

- XXX szó // megjegyzés -