You never were good enough

Queens

**Jeremiah Cross**

Emma & Jeremiah

"Suicide is man's way of telling God:
'You can't fire me - I quit!"

Egy új világ, új reményekkel. Mikor pár hete betettem a lábam ebbe a nyüzsgő városba, fojtogatott ugyan némi izgalom és félelem az ismeretlentől, mégis bizakodva vágtam bele életemnek ebbe az új fejezetébe. A kisebb problémákat leszámítva úgy éreztem még az elején, hogy az ösvényemet egyre jobban világítja be az isteni Fény, ahogy haladok előrébb, azonban az utóbbi egy héten mintha a Fény megszűnt volna, s lecsúsztam volna hirtelen az utamról egy mocsaras, ingoványos vidékre, ahonnan fogalmam sincs, merre vezet a kiút.
Amúgy is sokszor kell megküzdenem a saját démonaimmal, melyek nem hagynak sok ideig megpihenni, de New York fertője most egyáltalán nem kellett volna. Ez talán valami próbatétel? Most kellene bizonyítanom, ha már oly régen elbuktam? Vagy ezt az egész eseményláncot is a Gonosz sodorta elém, mint oly régen azt a vörös hajú lányt és a pusztító lángokat, amiket magával hozott?
Rossz szokásom volt mindig is, hogy a legapróbb dologban is próbáltam valami értelmet lelni. Olyan nem lehet, hogy valami a véletlen műve lenne, s ok nélkül történne e világon, azonban ez a fejvesztett agyalás sokszor az őrületig tud kergetni. Ahogy most is...
Callum Hill. Miután átvettem a templomot, a következő napokban már felbukkant a falai között, s egészen egy héttel ezelőttig azt hittem, hogy megtörte az élet, s azért érzem róla azt, hogy furcsa. Hiszen voltak olyan pillanatok, mikor beszélt hozzám, de nem a kimondott szavait hallottam, hanem azt a mögöttes tartalmat, amit mintha közölni szeretett volna velem. Eleinte a saját elmém kuszaságának tudtam be, de mikor egy héttel ezelőtt beállított a rendőrség, és engem kezdtek kellemetlen és becsmérlő módon faggatni az öngyilkosságáról... Akkor egyrészt valami megtört bennem, másrészt viszont a kirakósnak egy apró darabkája talán a helyére került. A rendőrségnek azonban semmit nem tudtam mondani, hiszen Callum Hill sem mondott nekem semmit...
Naiv voltam, s azt hittem, hogy vége lett az egésznek ezzel. Tegnap azonban kaptam egy különös meghívót... Ismét csak azt éreztem, mint annál a férfinél. A leírt szavak mögött sokkal több titok lappangott, amit én viszont nem akartam tudni. Hiába ismertem fel a pecsétet, ami az emlékeimben mintha Callum egy hegét formázta volna... Nem akartam tudni róla, nem akartam belefolyni ebbe az egészbe, így összegyűrtem, kihajítottam a kukába, azt remélve, hogy ezzel lezáródik végre az egész. Mikor azonban a mai csendes estébe egy kopogás kúszik be, riadtan kapom fejem az ajtó irányába. Késő van ahhoz, hogy a parókián egy hívő keressen...
Az arcom gondterhelt, s a szemeim alatti sötét karikák nem sok jóról árulkodnak. A borostám kissé elúszott, s jelenleg még a hajam pár göndör fürtje is inkább kócosabb. Egyszóval, egyáltalán nem biztató a külsőm, s ezen még hosszú reverendám sem tud javítani.
Így nyitok ajtót, s mikor egy ismeretlen hölgy néz farkasszemet velem, ki egy újabb jelvényt villogtat meg a levegőben, egy gondterhelt sóhaj szakad ki belőlem.
- Üdvözlöm. - én már be sem mutatkozom, hiszen minden bizonnyal úgyis tudja, hogy kit keres. Az összegyűrt, felismert papír láttán azonban még a levegő is a tüdőmben ragad, s mivel sosem tanultam színészi játékot, így nem sikerül lepleznem zavartságom és döbbenetem.
- Jöjjön beljebb, kérem, már így is rossz szemmel néz rám a többi lelkész, hogy ennyi rendőr keres mostanság... - felelem halkan, s feltárom előtte az ajtót. Egy szűk kis folyosóra léphet be, melynek jobb oldala elkanyarodik, bal oldalának végén pedig két öreg tölgyajtó figyel résnyire kinyitva. A szemközti felé irányítom a hölgyet, mely amolyan dolgozószobaként funkcionál. Időrágta könyvespolcok vannak a falak mellett, s egy rozoga íróasztal egy kopott szőnyegen. Ennek egyik felén egy pár évtizedet megélt, ám masszív szék álldogál, míg a másikon, azzal szemben az asztal túloldalán egy fotel.
- Foglaljon helyet. - intek a fotel irányába, majd én is levetem magam a székre. Szinte szó szerint, majdnem úgy esek rá, hiszen szédelgek, s a szívem a torkomban dobog.
- Nagyon sok kollégájával beszéltem már, akik számtalan oldalról próbáltak kérdezgetni, de mindegyiküknek ugyanazt tudtam mondani. Biztosan látta a jelentést. Azt hittem, hogy vége van már ennek az egésznek... - dörzsölöm meg szemeimet. - Még hány embernek kell elmondanom ugyanazt? - kérdezem fáradtan, aztán észbe kapok. - Bocsássa meg a gorombaságom, tudom, hogy csak a munkáját végezné... Callum Hill furcsa embernek tűnt, de nem gondoltam volna róla, hogy árthat bárkinek vagy saját magának. - felelem szűkszavúan, tekintetem azonban a meghívót keresi. - Visszakaphatnám a szemetem? - borzalmasan kellemetlen, hogy újra kell látnom, s hogy nem szűnt meg azzal létezni, hogy kihajítottam a kukába.

**Emmalynn Larson**

Jeremiah & Emma

“You never were good enough”

- Ne haragudjon, egyáltalán nem szerettem volna kellemetlen helyzetbe hozni a jelenlétemmel. - pillantottam rá bocsánatkérőn. Hagytam, hogy a dolgozószoba felé tessékelljen. Szörnyen idegen terep volt ez nekem. Szinte éreztem, ahogy a keresztek megfordulnak a falon a hitetlen és bűnös jelenlétemtől, mint egy klisés, ördögűzős horrorban.
- Köszönöm. - helyet foglaltam a felkínált fotelban. A gyanakvás és némi aggodalom egyvelegével figyeltem őt, ahogy szó szerint a székre rogyott.
- Sejtem, hogy unalmas, fárasztó és rendkívül frusztráló lehet újra és újra elmondani ugyanazt, mintha nem értenénk a szép szóból, és egyszerűen nem akarnánk végre békén hagyni. Valóban olvastam a jelentéseket, de azokat nem én írtam. Én más vagyok, mint a többiek. Elképzelhető, hogy az a rengeteg papír mind csak felszínes munka, amin minél előbb túl akartak esni. Talán kimaradt belőle valami. Ahány nyomozó, annyiféle kérdés és perspektíva. Kérem, még utoljára adjon egy esélyt az enyémnek, aztán nem háborgatjuk többé ezzel az üggyel. - kivéve ha csak nem válik szükségessé.
- Nincs miért bocsánatot kérnie, egyáltalán nem vettem gorombaságnak. Megértem, ha feszült és fáradt. Mindenkinek lehetnek nehéz időszakai, még Önnek is. Senki sem kivétel. Mind csak emberek vagyunk. - jelent meg egy együttérző mosoly az arcomon.
- Mit ért egész pontosan az alatt, hogy furcsa embernek tűnt? - akadtam fenn a dolgon. Minden aprócska részlet fontos.
- Igen, persze. - hezitálás nélkül visszaadtam neki a gyűrött levelet. Egyébként nem tettem volna, mert bizonyítéknak is minősíthetném, de szerettem volna tenni felé egy gesztust, hogy nem az ellensége vagy a zaklatója vagyok, hanem csak a munkámat végzem. Sajnos a nélkülözhetetlen része lett azzal, hogy az egyik áldozat többször is megfordult nála.
- Mit jelent ez a levél? Hová szól a meghívás? Köze van Callum Hill-hez? - ha Cross-szal végeztem, mindenképp azonnal át fogom kutatni a bizonyítékraktárt, hát ha a korábbi öngyilkos áldozatoknál is találtak hasonló pecséttel ellátott meghívót.
- Érzem, hogy kellemetlenül érinti ez az egész, de kérem, hogy működjön együtt velem. - böktem a fejemmel a papíros felé.
- Ha azt gondolná, megnyugtatom, nem gyanúsítom semmivel sem, de jelenleg Ön az egyetlen, aki segíthet nekem elindulni egy használható irányba. - és remélhetőleg nem fog hazudozni nekem, hogy félrevezessen. Ahogy a rendőrség is lehet korrupt, úgy a papokban sem lehet megbízni.
- Több öngyilkosság is történt mostanában, ami nekem már túl sok véletlen egybeesésnek. Mintha csak egy sorozatgyilkos szekta szedné az áldozatait. Azt gyanítom, hogy nem önként oltották ki a saját életüket, hanem mindez valami sokkal nagyobb része. Ezek gyilkosságok. Ha a feltételezésem helytálló, már pedig mondhatni ez a szakterületem, minél előbb meg kell állítanunk őket, mielőtt még többen fognak meghalni. Segítsen nekem, Jeremiah. - biztos, hogy nem fogom atyámnak vagy minek szólítani. Nem vagyok hívő. Az én apám évekkel ezelőtt meghalt. Az istenem pedig én magam vagyok.
- Másokon. - beavattam tehát a sejtésem egy részébe, hogy kölcsönösen meglehessen a bizalom. És így talán jobban megértheti, hogy miért pattogok ennyire egy szimpla öngyilkosság miatt. Mert nem az volt.
- Ezek a kultikus szekták hamar elfajulhatnak és felérnek egy tömegmészárlással. A Menny kapuja nevű szekta például azt hirdette, hogy földönkívüli űrhajó érkezik a Földre, és ők fogják kijelölni, hogy kik kapnak helyet rajta, kik lehetnek méltók rá, hogy a Felsőbb Szintű Létezés formájába elutazzanak. A szektavezér azt mondta a tagoknak, hogy UFO közeledik feléjük, hogy magával vigye a lelküket és ezzel hátra hagyhatják földi testüket. A szektatagok egyforma ruhában, fekete melegítőben, Nike cipőben, a zsebükben pár dollárral, összecsomagolt holmikkal szigetelték el magukat egy kaliforniai kúriában, mérget fogyasztottak és mind belehaltak.
A Naptemplom Rendje a Templomos Lovagok, az UFO-k, az Új Világrend-filozófiák, a szabadkőműves rituálék, az Armageddonra való felkészülés és a Napisten király eljövetelének elemeit ötvözte. Voltak, akiket fakarókkal szurkáltak halálra. Egy másik alkalommal svájci tűzoltók 22 holttestet találtak egy titkos földalatti kápolna padlóján, a nap alakját idéző mintázatban kiterítve. 19 áldozatot fejbe lőttek. A hívők által hátrahagyott búcsúlevelekben az állt, hogy azért távoztak, hogy elmeneküljenek a világ képmutatása és elnyomása elől. Egy újabb tüzet észlelve 25 ember, köztük 5 gyerek halt meg kábítószer-túladagolásban. A következő évben egy újabb, tömeges öngyilkosság történt egy franciaországi erdőben. A 16 holttestet ismét a nap alakjában rendezték el. Kábítószert kaptak, majd lelőtték őket. Később öt holttestet találtak egy kanadai tűzvészben. Összesen 74 ember halt meg naptemplomos gyilkosság vagy öngyilkosság következtében.
Kenyában a Jézussal való találkozás reményében éheztették halálra magukat egy szekta tagjai. A helyi rendőrség több tucat holttestet talált, köztük gyerekekét is. Egész családok haltak meg.
A Népek Temploma szekta több mint kilencszáz tagja is tömeges öngyilkosságot követett el a guyanai őserdőben még 1978-ban. Egész pontosan 918 ember követett el öngyilkosságot, 300-nál is több gyereket a szüleik mérgezték meg ciános üdítővel. Majd az egész falu öngyilkos lett.
Vannak ma is működő szekták, például olyan, ami a Thelema-t, Crowley tanait veszi alapul. Folyamatosan szedik a rituális áldozataikat Londontól New York-ig. Talán ezúttal is valami ilyesmiről lehet szó.

...

Queens

**Jeremiah Cross**

Emma & Jeremiah

"Suicide is man's way of telling God:
'You can't fire me - I quit!"

Sajnálatos módon egy hete minden hivatalos személy kellemetlenséget hoz eme békés falak közé, szinte felperzselik a jelenlétükkel a nyugalmas légkört, s mintha belém akarnák magyarázni a bűnösségem. Pedig nem vagyok az, de a sok vádló tekintet már annyira az elmémbe égett, hogy elkezdtem magamban keresni a hibát. Mintha már a parókia is kezdene idegen lenni a sok idegentől, akik az utóbbi napokban betértek ide... Az otthon meleg érzete kezd egyre csak távolodni, különösen ezekben a percekben, mikor egy újabb hivatalos személyt kell vendégül látnom. Kényelmetlen a szék, feszít a levegő, nyom a mellkasom, s legszívesebben elsüllyednék már a föld alá, hátha legalább ott békére lelhetek.
- Miben más, mint a többiek? - hangom erőtlen és kétségbeesett, s a szavak ellenére sem harag, sem pedig gúny és egyéb fertőzött hangulat nem telepedik meg a kérdésem mélyén. Egyszerűen csak tudni szeretném, hogy a többiekkel ellentétben ez a kisasszony mégis miben lehet más? Barátságosabb, ennyit biztosan a magáénak tudhat, de ezzel én még nem lépek ki ebből a borzalomból.
- Nem is tudom, hogyan fogalmazzam meg... - sóhajtom halkan a levegőbe. - Más volt, mint egy átlagos hívő, aki betért nap mint nap hozzám. Máshogy... Beszélt... - halkan morranok orrom alatt, hiszen nem vagyok képes arra, hogy konkrétan megfogalmazzam. - Érezte már azt valakivel, hogy beszélt önhöz, hallotta a hangját, értette a szavait, de... Valami teljesen mást hallott meg mégis a betűk mögött? - ennél jobban tényleg nem megy. Talán célzott kérdésekkel igen, de így magamtól a semmiből nem tudom megeleveníteni azt, amit éreztem Callummal kapcsolatosan. Főleg azért, mert a levél újbóli felbukkanása még inkább megkavarja az elmémet. Meglepődök azonban, mikor a kisasszony visszaszolgáltatja a gyűrött papírt, amit ezután tovább morzsolgatok ujjaim között.
- Fogalmam sincs, hogy mi ez. Őszintén. Sejtésem sem volt róla, hogy érkezhet egy ilyen a számomra, és nem is akartam vele foglalkozni jelen körülmények között. Ezért hajítottam ki, hátha végre lezárulhat ez az egész. De hát nem sikerült... - amíg beszél, addig csak a gyűrött papírt fürkészem, próbálok egyben agyalni és figyelni Emmalyn hangjára, de minden kezd egyre nehezebb lenni. Egyetlen szó azonban nem várt hirtelenséggel rángat vissza gondolataim sűrűjéből. Másokon. Sosem volt titok, mennyire a szívemen viselem mások sorsát, és ennek a hölgynek most sikerült rátapintania a lényegre. Viszont hogyan segíthetnék mégis?
- Létezhet ilyen kegyetlenség a valóságban? - elképedve hallgatom a szavait. Hihetetlen. Eddig mintha egy békés burokban léteztem volna, ami olyan hirtelenséggel szakadt ketté, hogy hirtelen zuhantam bele a valóságba.
- Nem is tudom... - sóhajtom újfent, miközben a pecsétet morzsolom ujjaim alatt, s próbálok visszaemlékezni arra a jelre, ami hegként díszítette Callum Hill csuklóját.
- Látta esetleg a holttestet? - simítom át az asztalon a levelet. - Nem vagyok benne egyáltalán biztos, és lehet, hogy csak a nyomás miatt gondolom ezt, szóval kérem, ne vegye készpénznek, de... Ez a jel... - bökök a papírra. - Mintha talán Callum kezén láttam volna ilyet... De tényleg nem biztos! Nem igazán emlékszek rá. - és ezen agyalni sem akartam sokat, de ha már rá vagyok kényszerítve, akkor nem seperhetem el ismét a gondolataimból ezt az egészet.
- A többiek semmiféle részletet nem mondtak nekem. Callumról... Csak hogy öngyilkos lett. De hogyan? Hogyan vetett véget az életének? - “szakmai titok”, felelték némi gúnnyal. Pedig ha tudnék valami részletet a körülményekről, talán bevillanhatna egy beszélgetésünk, amiben talán utalt mindenre. Segítség nélkül nehéz összerakni a kirakós darabjait.

**Emmalynn Larson**

Jeremiah & Emma

“You never were good enough”

- Nem szeretem az általánosítást, de a legtöbb kollégámnak ez csak a munkája, nekem viszont a hivatásom. Ha kapok egy ügyet, nem az a célom, hogy minél előbb lezárjam, hanem hogy a lehető legalaposabban a végére járjak. Úgy záródjon, ahogy az a valóságnak megfelel, nem ahogy valakinek kényelmes. Szóval a titok azt hiszem, a lelkiismeretességemben rejlik. - és még sok egyéb apró kis részletben, ami a hozzáállásomat, a nyitottságomat és a képzettségemet illeti. A legtöbbek úgy szereznek meg egy pozíciót, hogy ismernek valakit, rokonai egy fejesnek, esetleg nincs más helyettük. A lényeg, hogy nem kiérdemlik. Én a képességeimnek köszönhetem, hogy a gyilkosságiakhoz kerültem, és még mindig vezet feljebb az a létra.
- Azt hiszem, értem, mire gondol. - bólintottam. Olyan ez, mint egy mesterien megfogalmazott könyv, ami látszólag szól valamiről, de tudod, hogy valójában résen kell lenned, olvasnod kell a sorok között, hogy megfejthesd a mögöttes, igazi tartalmat. Versek, dalszövegek is van, hogy másról szólnak, mint amit a felszínes olvasó vagy hallgató hisz.
- Vannak dolgok, amiktől nem lehet a könnyű úton megszabadulni, és sajnos a nem épp nekünk szimpatikus ösvényre kell lépnünk. - azzal, hogy kidobja a levelet és homokba dugja a fejét, még nem oldódik meg semmi.
- Újabb és újabb meghívók bukkanhatnak fel, akárhová megy is. Nem fognak leállni a kísértéssel, amíg célt nem érnek. - Cross sem megtörhetetlen, csak mert szenttül hisz valami megfoghatatlanban.
- El tudja képzelni az áldozatról, hogy valójában nem is hívő volt? Nem lehet, hogy nem a hite, hanem kizárólag Ön mitt járt ide? Talán az volt a feladata, hogy Önt megpróbálja megnyerni és beszervezni valahová. - lehetséges teória lehet, hogy el akarhatta ültetni a kíváncsiság és a kétkedés bogarát a fülébe, elérve hogy csatlakozzon hozzájuk. A halála talán nem a vég, hanem valami új kezdete.
- Ha elérik, hogy Isten egy szolgája is a köreikbe lépjen, azzal győzelmet arathatnak egy ellenséges vallás felett. Megerősödhetnek, új követőket szerezhetnek. - de az is lehet, hogy Callum Hill elbukott és ezért kellett meghalnia. Ezek mind csak találgatások, amíg nem tudok meg valami biztosabbat.
- Sajnos túl sok kegyetlenség jutott erre a világra. De ha van rá lehetőségünk, hogy megállítsunk, élnünk kell vele. Vagy Ön talán nem így gondolja? - muszáj együttműködésre bírnom. Nélküle elveszett vagyok ebben a közegben, és továbbra is fontos tény, hogy a meghívót neki szánták.
Aprót bólintottam arra a kérdésére, hogy láttam-e a holttestet. Természetesen láttam az aktákat, a boncolás feljegyzéseit és képeit is. A papiroson lévő pecsét nekem is egyből feltűnt, de azt nem tudtam, hogy megegyezik a Hill karján lévő jellel. Ez új fejlemény volt. Az öngyilkosság miatt talán elsiklottak a tetoválás felett, így fénykép sem készült róla. Ami érdekes, mert fontos lehet. Sokszor az áldozatokat is ezek alapján tudják azonosítani. Minden ilyet dokumentálni kell. Újra át kell néznem a halottkém és a helyszínelők által készített aktákat. Nem csak Hill-ét, hanem a többi öngyilkosét is. Hát ha az ő karjukon, vagy bárhol a testükön is kivehető hasonló minta, amit valamiért egyiküknél sem tartottak fontosnak megörökíteni. Utoljára a belső eltusolási ügyeknél láttam hasonlót.
- Az áldozat egy késsel különféle gonoszt szimbolizáló jeleket vésett mélyen a bőrébe, majd felakasztotta magát az otthonában. - a többi áldozat is önakasztással végzett magával, ők azonban nem rajzoltak magukra semmit, így nem is merült fel a szektás vonal. Nekem azonban már a rövid időn belüli sok akasztás is túl gyanús. És mind egyéb kárt is tettek magukban valamilyen éles eszközzel. Volt aki begyógyszerezte magát, pengével vágta fel a csuklóit, és ezután döntött az akasztás mellett. Más a nyakával tette ugyanezt egy törött tükör darabját felhasználva hozzá.
- Ha a jelkép beugrott, talán más is eszébe juthat. Kérem, olvassa át újra a levelet, és próbálja ugyanúgy szemlélni, mint Callum Hill rejtélyes szavait. Hát ha a levélnek is van mondanivalója, csak eddig nem állt elég nyitottan hozzá, mert a tudatalattija is teljesen elzárkózott ettől az egésztől. Meg kell tudnia fejteni, mi ez és hová szól a találkozó, hisz a meghívót Önnek címezték. Feltételezem, nem hiába. - kérem, ne kéresse magát.

...

Queens

**Jeremiah Cross**

Emma & Jeremiah

"Suicide is man's way of telling God:
'You can't fire me - I quit!"

Ismét egy gondterhelt és zaklatott sóhaj szakad ki belőlem, miközben Emmalynnt hallgatom, kit a helyzetem ellenére teljes mértékben meg tudok érteni. Vannak olyanok, akiknek a munka csak egy pénzkereseti, megélhetési lehetőség, s akadnak ebben a nagyvilágban olyanok is, akik őszintén a szívükön viselik mások sorsát, s komolyan, lelkiismeretesen végzik a feladataikat. Ha csak nem színészi játékot űz velem a kisasszony, akkor a szavai őszintén megérintenek.
- Igyekeztem mindig is elkerülni a Baloldal ösvényét. Sajnos néha túlságosan közel jár a Jobbhoz, olykor még talán egyesülnek is, és nehéz megmaradni a helyes úton. - utalok ezzel arra, hogy egyszerűen csak kihajítottam azt a különös meghívót, mely igazság szerint azóta sem hagyott nyugodni. Hiába próbálom elterelni a gondolataimat, egyszerűen az elmém hátuljában akkor is ott lebeg a papír.
- Célt? - úgy pattannak ki szemeim, mintha rémeket látnék. - Mégis mi lehet a cél épp velem? - kérdezek vissza bizonytalanul. Bárkik is álljanak ennek az egésznek a hátterében, ők nem ismerhetnek engem. Nem tudhatják, hogy mi történt velem a múltban. Nem tudhatnak Eleanorról, sem arról, hogy a Gonosz által a bűvkörébe kerültem, s olyan helyzetekben fordítottam el a fejem, amikor nem szabadott volna... Nem tudhatnak a tűzvészről, amit okozott és amiben meghalt, s nem tudhatnak róla, hogy hány embert vitt magával. Képtelenség. Ugye?
- Erre egyáltalán nem gondoltam. - a székben szinte úgy rogyok hátra megdöbbenésemben. Talán a Gonosz ennyire erőre kapott volna mostanság, hogy már konkrét csoportokat fertőzött meg, s nem áll le, amíg mindenkit meg nem ront? Különösek voltak ugyan Callum Hill szavai, de mindig csodálattal hallgattam őt, mikor az életről beszélt. Talán e csodálat a mögöttes tartalomnak szólt igazán?
Emmalynn szavai ismét csak facsarnak egyet a szívemen. Be kell látnom, hogy nagyon hatásosan beszél, s eltalálja azokat a pontokat, amik ellen képtelenség lenne ellenkezni.
- De... Teljes mértékben így gondolom... Én viszont csak egy egyszerű lelkész vagyok egy öreg kis templomban. Mit tehetnék mégis pont én egy ilyen durva, bonyolult és összetett ügyben azon kívül, hogy elmondom, amit tudok? - valójában haszontalannak érzem magam. Nem tudom, hogy mi az a mögöttes információ, amit Callum Hill közölt, s amiről most beszélnem kellene. Egyetlen kézzelfogható dolog jut csupán az eszembe, mégpedig az összefüggés a levél pecsétje és a férfi karján levő halovány tetoválás között.
- Istenem segíts meg... - a gyilkosság körülményeitől teljesen elsápadok, s kell pár pillanat, amíg visszatérek a valóságba. A Gonosz. Hát tényleg itt van.
- Rendben. Megpróbálom. - sóhajtok nagyot, s megpróbálok az Úrtól nyerni némi erőt ehhez a nehéz feladathoz. Újra a levélre helyezem tekintetem, s néma, szinte mozdulatlan tíz perc következik, amikor csak a sorokat fürkészem. Figyelem a környezetet, a betűk kanyargását, s hagyom, hogy a szavak megtelepedjenek elmémben, gyökeret vessenek lelkem mélyén.
- Esetleg... Talán... - töröm meg a csendet végül bizonytalanul. - "...és legyen emberen és állaton fekéllyé, mely hólyagokat fakaszt..." - idézek halkan egy szöveget a Bibliából. - Nincs esetleg itt a városban egy olyan hely, ami régen kórházként üzemelt, és ahol fertőzött betegeket kezeltek? Nem feltétlenül a közelmúltra gondolok... Hanem jó pár évtizeddel korábbra. Valami rom esetleg... - bár utóbbit nem feltétlenül tartom helytállónak, hiszen hihetetlen lenne, ha ez a monumentális város rejtegetne magában ilyen helyeket.

**Emmalynn Larson**

Jeremiah & Emma

“You never were good enough”

- Egyrészt az is hatalmas segítség, ha elmondja, amit csak tud. Másrészt, kérem, ne becsülje alá magát, Jeremiah. - mosolyodtam el halványan.
- Dolgozom egy másik szektás ügyön, ahol is a tagok a Thelema tanításait követik. Egészen sajátosan értelmezték újra Aleister Crowley világnézetét. Huszonhárom éve léteznek már, és gyilkolnak egy olyan ostobaság miatt, hogy talán egyikükben majd Hórusz újjászületik. Minél több áldozatot szedsz, annál nagyobb az esélyed, hogy te lehetsz egy istenség földi avatárja. - tartottam egy gyors kis összefoglalót, hogy képben lehessen velük.
- Az ügy kapcsán megismerkedtem egy fiatal férfival, akinek a családját ez a szekta mészárolta le, mert bár az apjuk agresszív és alkoholista volt, de nem volt hajlandó családirtóvá válni semmiféle Hórusz kedvéért. - vázoltam fel az alap esetet, amiből indult az ismeretségünk.
- Ő is csak egy átlagos ember, őt is megviselik az ilyen borzalmas dolgok, mégis erőt vett magán és önként segít nekem a dolgok végére járni. Hajlandó volt még a szektába is beépülni, hogy gyanútlan, civil informátorom legyen. Nem kapott különleges kiképzést, hányingere van a véres, rothadó hulláktól, nem akar gyilkossá válni, mégis minden erejével azon van, hogy segítsen nekem végleg kiirtani ezt a szektát, méghozzá gyökerestül. - Aziel rendkívül furcsa ember bosszantó stílussal, de ha valaki veszi a fáradtságot, hogy a felszínes dolgai mögé nézzen, egy intelligens, törődő srácot talál.
- Nem azt mondom, hogy Önnek is ezt kell tennie, de erőt meríthet a fiú történetéből. - reméltem, hogy talán csak hallania kell egy ilyen "példabeszédet", hogy ő is megtáltosodjon.
Figyeltem, ahogy hajlandó volt újra átolvasni a levelet, ezúttal sokkal alaposabban, mint mikor a szemétben landolt. A kérdésére aztán habozás nélkül bólintottam. Azonnal beugrott a lehetséges válasz.
- A North Brother Island egy ilyen hely. - ha hallott volna már róla, akkor ő is rögtön rávágta volna.
- 1885-ben költöztették oda a Riverside kórházat. Hosszú éveken át, az 1930-as évekig mindenféle fertőző betegségeket kezeltek a kórházban, majd a 40-es évektől háborús veteránokat és családjaikat telepítették le oda. Aztán az 50-es években rehabilitációs központot nyitottak fiatal kábítószer függők gyógyítására. 1963-ban a korrupció és az embertelen bánásmód miatt ezt az intézményt is bezárták. A sziget azóta teljesen elhagyatott. Az épületek romosak, lepusztultak, mindent benőtt a sűrű, elvadult növényzet. Elég nehezen megközelíthető. - de mivel Dave legutóbb is tudott nekem oda fuvart szerezni, így most sem jelenthet neki problémát.
- Nem olyan régen pont a korábban említett ügy miatt jártam ott, és több holttestet is találtunk. Van ugyanis egy másik szekta, a korábban említett Crowley-hívők, akik szintén szeretnek ott áldozatokat bemutatni. Ezek szerint nem csak ők. - nem zárhatom ki annak az eshetőségét az új információk birtokában, hogy talán a Cross-t is megkörnyékező szervezet a thelemikus rituálék között is rejtett már el hullákat. Kényelmes megoldás lenne. Ez azt jelenti, hogy újra elő kell majd ásnom az ott talált áldozatok aktáit és más szemmel is megvizsgálni őket. Talán elsiklottam valami felett, ami fontos lehet. Mondjuk az a jelkép, ami a pecséten és Callum Hill karján is szerepelt.
Nem a rendőrség, hanem a CIA bízott meg a Crowley-szektával. Vajon ők tudhatnak erről a másikról is? Vajon tudták, hogy a szálak majd mégis a rendőrséghez vezetnek engem?
- Van rá esetleg valamilyen utalás, hogy pontosan mikor kellene oda mennie? - ha a helyszínt megadták, talán az időpont is ott lapul valahol.

NPC

Other cases

**Jeremiah Cross**

Emma & Jeremiah

"Suicide is man's way of telling God:
'You can't fire me - I quit!"

Ne becsüljem magam alá? Ebben a helyzetben nagyon nehéz bármiféle komolyabb szerepet tulajdonítanom magamnak, hiszen még egy apró porszemnél is kevesebbnek számítok, mely még a gépezetet sem tudná semmilyen módon befolyásolni. Legalábbis igyekeztem magammal elhitetni, hogy nincs szerepem az egészben, a Gonosz végre messze elkerül, de minél több súlyos perc telik el közöttünk, annál inkább kezd egy kellemetlen gombóc nőni a torkomban, mely ha kifakad, akkor a történelem meg fogja ismételni önmagát. Létezhet egyáltalán ilyen?
- Sajnos nagyon sok olyan “vallás” létezik, melyhez sem Istennek, sem pedig a Gonosznak nincs köze. Csupán beteg emberi fantázia, melyet könnyű az istenekre fogni. Az ő nevükben ölök. Az ő nevükben kínzok. Holott ezek gyarló emberi vágyak, semmi többek. - vázolom fel gondolataimat egészen halkan, mintha egy titkot súgnék Emmalyn számára, kinek további szavai a gondolataimat is tovább görgetik. Egy teljesen más irányba.
- Mégis hogyan bír elviselni ennyi borzalmat egyszerre? - amennyi terhet cipelhet a hátán... Csoda, hogy még nem rokkant bele. A fiú története azonban megérint, nagyon is. Viszont mások vagyunk, s más utat szántottunk be eddig életünk során. Nekem nem olyan egyszerű hirtelen kilépni az árnyékból, s a nyakamba venni a világ mocskát. Ugyanakkor... Muszáj megpróbálnom. Ha nem segítenék, akkor örök életemre mardosna a bűn, hogy magára hagytam azt a sok embert, akiknek az én segítségem kellett volna ahhoz, hogy ne szenvedjenek, s boldogan élhessenek. Ezzel a tudattal hogyan tudnék létezni? Nem véletlen hát, hogy elkezdem beleásni magam a meghívó mélyére. Még a tapintása is égeti a bőröm...
- Még sosem hallottam arról a helyről. - ingatom meg fejem először, ami átvált végül bólogatásba. - Talán igaza lehet. - a történet és a rejtett tartalom nagyon is összefügghet egymással. Eltelik pár perc némaságban, amíg ülepítem magamban a gondolatokat.
- Hogy mikor? - teszem fel saját magamnak a kérdést hangosan. - Írnak elengedésről és újjászületésről. Talán... - váratlanul állok fel helyemről, s az ablakhoz lépve egy rövid ideig a sötét égboltot fürkészem, melyen mikor tovakúszik az egyik felhő, megpillantok egy vékony sarlót az égen.
- Talán... De tényleg csak talán... A hamarosan bekövetkező újholdkor esetleg. Sokan tartják úgy, hogy az újjászületést jelképezi, mikor levethetünk magunkról minden rosszat. - osztom meg gondolataimat, amik hangosan kimondva egyáltalán nem tűnek bolondságnak. Viszont ismét csak tovább görgetve az olvasottakat...
- Nagyon ködösen fogalmaznak mindenben. Miért gondolhatták, hogy én megfejtem ezeket a sorokat, s tényleg megjelenek ott? - talán még költői kérdésnek is elmehetne ez. Magyarázatot erre már nem tudok találni, hiába agyalok.
- Azt hiszem, ennyi. - tolom vissza a papírt, melyet nem szeretnék már többet látni. Épp elég fájdalmat okozott már így is.
- Akkor... Elmennek oda? És ha nem találnak semmit, és mégsem tudtam segíteni? - kérdezem őt temérdek kétséggel a hangomban. Ezek tényleg olyan információk voltak a részemről, melyeket csupán apró sugallatokból tettem össze, s meglehet, hogy félrevezetem velük Emmalyn küldetését. Ám ha nem... Akkor itt bizony sokkal több dologról van szó, hiszen akkor tudták jól, hogy én megfejtem a sorokat. És ekkor bizony sokkal több közöm lesz az egész ügyhöz, mint azt szeretném...

**Emmalynn Larson**

Jeremiah & Emma

“You never were good enough”

- Az újhold logikusnak tűnik. Egy próbát megér. - bólintottam a végső következtetésére. Egy szimpla tippnél azért sokkal többnek tűnik, amit jó jelnek könyveltem el.
- Mivel Önnek szánták, úgy sejtem, a rejtett tartalom is úgy lett kitalálva, hogy minden bizonnyal képes legyen megfejteni. Ez amolyan első próbatétel lehet. Ha sikerül, valóban méltó arra, hogy találkozhasson azokkal, akik a meghívót küldték a bizalmas köreikbe. - nem ismerem az elkövetőket, nem vagyok szakképzett profilozó sem, de ez az első benyomásom róluk.
- Ha odáig elviszi a kíváncsisága, hogy vegye a fáradtságot és megfejtse a levél rejtvényes tartalmát, gondolhatták, hogy hajlandó lesz még tovább elmenni, és elmegy a találkozóra is. Nem tudom, Ön hogy van vele, de az emberi agy nem szereti a befejezetlen ügyeket, így szinte kényszert érez, hogy megjelenjen ott. - egyszerűen pontot kell tenni a végére, hogy ne csak úgy lógjon a levegőben.
- Első körben újra átnézem a thelemikus szekta North Brother Island-en talált áldozatait, hát ha elsiklottunk a részleteket felett, mert akkor még nem tudtunk erről a másikról. Hát ha valamelyik áldozat testén megjelenik ugyanez a szimbólum. A különös öngyilkosságok jelentésein és fotóin is átfuttatom a jelképet, hát ha felbukkant máskor és máshol is. - magyaráztam neki, mi lesz az eljárás.
- Egy nyomozó társammal civilként el fogunk menni a szigetre, hogy jelenleg mi a helyzet ott. Találhatunk-e további hullákat, egyéb nyomokat, amik az Önt megkörnyékezőkhöz tartoznak. Fontos azonban, hogy egyszerű kirándulóknak tűnjünk, és ne keltsünk felesleges feltűnést, amivel megriaszthatjuk őket a találkozási pont biztonságosságát illetően. - a holtak is sokat mesélnek, de igazán csak az élők vezethetnek el minket a végső megoldáshoz. Így jelenleg a Cross-t megkörnyékezők fontosabbak, mint a helyszínelés. Szerencsére sem én, sem Mark nem nézünk ki úgy, mint a tipikus zsaruk. Én csak egy szőke csaj vagyok, ő pedig valami motoros huligán.
- Ha eljön a telihold, újra látogatást kell ott tennünk. Ám a meghívó nem nekem szól. - pillantottam a papirosra. Ha csak nem szerette volna megtartani, elraktam, hogy tárgyi bizonyítékként megvizsgálható legyen.
- Az én nyílt jelenlétem csak tönkretenne mindent. Mit gondol, Jeremiah? Képes lenne eleget tenni a kérésüknek és megjelenni személyesen ott és akkor? Ha beszélne velük, talán megtudhatnánk pár dolgot róluk, mielőtt ajtóstul rontanánk a házba. - pillantottam rá bizakodón.
- Ezeket az ügyeket jobb lassan felgöngyölíteni, és megpróbálni eljutni a forráshoz, az alapítókhoz, hogy gyökerestül lehessen kiirtani a... gonoszt. - végül is elég találó ebben a helyzetben is.
- Végig ott lennék Önnel, és semmiképp nem hagynám, hogy valami baja essen. Semmi olyat nem kell tennie, amit nem szeretne. Csak annyit kérek, hogy menjen el és hallgassa meg, mit akarnak. - ha nem megy bele, majd kitalálok valami mást.
- Az ott megjelenők személyazonosságát lefuttathatnánk a rendszerben, hát ha találunk valamit, ami alapján tovább nyomozhatunk. Amíg nem teszünk valamit belülről, nem fognak leállni, és csak a halál jár a nyomukban. - sajnos ez a kegyetlen valóság.
- Ha mégsem találunk semmit, nem probléma. Nem az Ön hibája lesz. Inkább menjünk oda potyára, mint hogy ne vegyük kellően komolyan és elszalasszuk a soha vissza nem térő alkalmat. - ezzel felesleges törődnie.

NPC

Other cases

**Jeremiah Cross**

Emma & Jeremiah

"Suicide is man's way of telling God:
'You can't fire me - I quit!"

- De miért pont én? Nincs bennem semmi különleges, csak egy egyszerű lelkész vagyok, semmi több. - felelem kétségekkel a hangomban, hiszen ez a válasz így talán nem teljesen állja meg a valóságot. A jelenben meglehet, hogy igaz rám az egyszerűség, de a múlt... Az eltemetettnek hitt temetetlen múlt úgy tűnik, hogy képtelen szabadon ereszteni.
Némán hallgatom végig, amit a kisasszony az eljárásról beszél, s mivel úgy érzem, hogy kimaradok belőle, így talán a szívemnek heves robotolása is kezd megnyugodni. Valahol a lelkem mélyén csak a másik szobában levő ágyra tudok gondolni, amibe hamarosan belesüppedhetek, s magam mögött hagyhatom végre ezt az egészet. Ám hova is gondolok? Talán megfejtettem a meghívó titkát, de ez még édeskevés ahhoz, hogy én békében kilépjek ebből a történetből, melynek úgy tűnik, hogy komolyabb szereplője vagyok, mint azt sejtettem az elején.
- Mármint hogy... Én? - értetlen módon először csak ennyi mászik ki belőlem kétségbeesetten. Hátamat a szék támlájának vetem, s megdörzsölöm alaposan az arcom, hátha felébredek ebből a rémálomból.
- Én még sosem játszottam el így semmit. És ha elrontom? Vagy rájönnek, hogy hazudok? - ez így megint csak nem teljesen tükrözi a valóságot, hiszen a múltban is könnyedén állítottam valótlant, csak hogy megmentsem Eleanort a falusiak haragjától. Ott is életek forogtak kockán, hiszen a lányt a Gonosz irányította, ő helyezte a kezébe a benzint és a gyufát, csak akkor én még a rossz oldalon álltam... Illetve, ez sem teljesen igaz így. Én mindig az Úr oldalán voltam, de abban az időszakban hagytam, hogy a Gonosz elcsavarja a fejem egy fiatal lány által, kinek ártatlan kezeihez számos ember vére tapadt. Talán most nyílik rá esélyem, hogy jóvá tegyem az akkori bűneimet, amikért máig sem kaptam feloldozást?
- Tele leszek aggatva mindenféle rejtett kütyüvel? - előbbi gondolataim hatására ismét nyerek egy kevéske erőmorzsát. - Előre is bocsánat a tudatlanságomért, még a kézi telefonhoz sem igazán értek. - egy mosolyszerű képződmény tapad meg ajkaimnak balján, ha arra gondolok, hányan próbáltak már meg segíteni a kezelésében, sikertelenül. Én nem ebben nőttem fel, s egészen New Yorkig a közelemben sem volt mobiltelefon, se más modern eszköz.
- Átbeszélhetnénk ezt alaposabban pár nap múlva? Úgy érzem, hogy az agyam ma már nem igazán fogadja be az információt. Gondolom önök is csinálnak egy konkrét akciótervet, vagy hogy is szokták mondani... - dörzsölöm meg fáradtan szemeimet. - Egyáltalán nem tudom, hogyan fogom teljesíteni ezt a küldetést, de megpróbálom. - ennyivel szeretném lezárni ezt a beszélgetést, hiszen tényleg nem érzek már erőt, hogy tovább csűrjük ezt az egészet. Már most nem emlékszem a felére sem az elhangzottaknak, hiszen a fejemben levő káosz jelenleg a koponyámon keresztül akar kitörni.
- Majd tájékoztasson, mikor tudunk összeülni telihold előtt. Maximum egy hetünk van addig. És kérem, nem szeretném elzavarni egyáltalán, de... - állok fel helyemről, s tolom be székem. - De mára teljesen megteltem ezzel az egésszel. - nem akarom Emmalynt egyáltalán elküldeni, így remélem, hogy hagyja, hogy megpihenjek ezek után, s majd pár nap múlva újult erővel vessük bele magunkat a felkészülésbe.

**Emmalynn Larson**

Music: Lies
Location: Aunt Marie's, Queens, NYC
NPC list: Maurice Davidson; Marco Reilly
Other Cases: link

- Ők valamiért mégis különlegesnek tartják, ha annyi "egyszerű lelkész" közül pont Önre esett a választásuk. - a hangjában megbúvó kétségek leleplezték őt. Egyértelműen volt sejtése arról, hogy talán miért pont ő és nem más. Mindössze azt nem tudtam eldönteni, hogy előlem vagy még önmaga elől is titkolni próbálja az igazságot. Előbb vagy utóbb azonban fel kell adnia ezt az önmagával vívott szélmalom harcot, hogy a segítségemre lehessen.
Láthatóan megrémítette a dolog, hogy mennyire fontos pozíciót szánok neki a tervemben, amivel kicsit jobban megismerhetjük ezt a feltételezett szektát. Érthető, hogy voltak aggályai, nem az ilyesmihez szokott, mégis... nem igen volt más választásom. Csak vele és általa juthatok előbbre az ügy kapcsán.
- Nem tudja elrontani. - ráztam a fejem megértő mosollyal.
- Egyrészt hiszek Önben, hogy képes ezt megtenni. Másrészt, és ez a legfontosabb: Nem arra kérem, hogy játsszon szerepet, főleg nem olyasmire, hogy hazudjon is. Nem terveztem bűnbe vinni. Egyszerűen csak azt szeretném, hogy ha elmenne arra a találkozóra és meghallgatná őket. A kíváncsisága vezérelte oda, semmi több. Nyugodtan adja önmagát. Kérdezzen, vagy csak hallgasson, nem számít. A lényeg, hogy lássuk, halljuk őket. Valamin el kell indulnunk. - nincs másom. Se bizonyíték, se gyanúsított, semmi. Egyedül Jeremiah Cross, a lelkész.
- Nem, dehogy! Nem fogjuk bedrótozni vagy ilyesmi. Ha véletlenül átkutatnák biztonsági okokból, nem szeretnénk bajba sodorni azzal, hogy találhatnak valamit. Csak Ön lesz és a meghívónak szánt levél. - nem fogom kockára tenni az életét.
- Természetesen. - bólintottam rá a kérésére, hogy térjünk erre vissza pár nap múlva, mert ez így túl sok információ volt neki hirtelen. Ezen cseppet sem csodálkoztam. Csoda, hogy nem sokallt be előbb. Ez az egész ügy kész borzalom, nem még neki.
- Így is nagyon hálás vagyok, amiért egyáltalán fogadott, és hajlandó segíteni a munkánkat. - nem szándékoztam tovább feltartani. Látszott rajta, hogy ez a beszélgetés szinte felért számára egy kínzással. Nem akart belefolyni, és mégis kénytelen lesz.
- Mindenképp keresni fogom. Addig kérem, tiszta fejjel is gondolkodjon el azon, hogy miért pont maga. Hogy miért lehet különleges? Akár a személye, akár a múltja, a jelene, a tervei. Vagy hogy ismer-e olyat, akihez Önön keresztül próbálhatnak meg eljutni. A legjelentéktelenebbnek tűnő apróság is fontos lehet. - fordultam hozzá még ezzel az utolsó búcsú kéréssel, mielőtt távoztam volna.

Nem vesztegettem az időt abban a pár napban, amit haladékul adtam a lelkésznek. Legalább alaposabban belemerülhettem a részletekbe. Jobban utána néztem az "öngyilkos" áldozatoknak, és hogy a szimbólum szerepel-e másoknál is. Az akták, a jegyzőkönyvek, a fotók számomra továbbra is valamiért hiányosnak tűntek. Egyszerűen a bensőmben éreztem, hogy valami nem stimmelt velük. Ám nem tehettem szóvá, különben félő, hogy elvették volna tőlem az esetet, ha valami kellemetlenbe tenyerelnék. De lehet, hogy már csak paranoiás vagyok. Kemény időszakot élek.
Próbáltam utána járni mélyebbre ásva Jeremiah Cross-nak is, bármiféle infókat gyűjtetni róla Dave-vel, de ő maga is legalább olyan rejtélyes, mint a szekta, ami igyekszik megkörnyékezni. Meséltem az ügyről Marknak, illetve jártam vele a North Brother Island-en is, hogy ne csak thelemikus szemmel vizsgálódjak. De semmi nem utalt rájuk. Terepszemlének viszont hasznos volt.

Jeremiah Queens-ben él, nekem pedig a nővérem. Egy itteni étterem, az Aunt Marie's ügyvezetője. Logikusnak tűnt, hogy erre a helyszínre essen a választásom. Ide beszéltem meg a találkozót a férfival. Semleges, barátságos, hozzá közel eső környezet, nem olyan rideg és hivatalos, mint a rendőrség valamelyik kihallgató helyisége. Ő a segítségem, nem szeretném, ha egy pillanatig is gyanúsítottnak érezné magát, mint aki elkövetett valamit. Félő, hogy megrémítené, és csak még zárkózottabbá válna. Itt meg tudtam beszélni Sierrával, hogy egy félreeső boxot kaphassunk az étteremben, aminek a közelébe nem engednek ülni másokat. Fontos a kellemes atmoszféra, de az is, hogy privát körülmények között beszélhessünk. Jeremiah-nak ne kelljen attól tartania, hogy nem beszélhet velem nyíltan, mert a szomszéd asztalnál bárki hallhatja, amiről épp diskurálunk.
Kikértem a kávémat, miközben vártam őt. Intettem az érkező férfinek, hogy csatlakozzon hozzám. A pincér az asztalhoz is kísérte. Miután köszöntöttem őt, a felszolgáló felvette a rendelését, amennyiben kért valamit. Természetesen a vendégem, hisz én rángattam bele ebbe az egészbe, ez a legkevesebb.
- Hogy érzi magát? - érdeklődtem. Őszinte kíváncsiság volt a részemről, nem szokásos sablon kérdés, amire a válasz nem is érdekli a kérdezőt. Nem olyan ez, mint jobb téma híján az időjárásról csevegni.
- Köszönöm, hogy eljött. - pillantottam rá hálásan.
- Az ügyről meséltem a felettesemnek, Reilly hadnagynak is. Körbejártuk vele a szigetet, de semmi említésre méltót nem találtunk. - az akták korábban sem árultak el semmit, így ezt felesleges lett volna elismételnem neki.
- Ön jutott esetleg valamire? - egyáltalán nem szerettem volna ajtóstul rontani a házba, de mindketten tudjuk, hogy nem barátkozni és ismerkedni ültünk be ide, hanem fontos feladatunk van. Minek késlekedni?

Jeremiah & Emmalynn

**Jeremiah Cross**

Emma & Jeremiah

"Suicide is man's way of telling God:
'You can't fire me - I quit!"

A múlt kínkeserves bugyrai alatt mintha újra fellobbant volna a tűz, hiszen mi másért tartanának különlegesnek engem, mint a múltban elkövetett tetteim miatt? Halálra váltan, sápadtan meredek csak magam elé, s egy enyhe fejrázással próbálom elhessegetni magamtól a fájó emlékeket. Mintha egy hullámvasúton ülnék, mely akkor szélsebesen száguld, mikor Emmalyn közli, hogy nekem is meg kell jelennem a helyszínen. Hirtelen minden lehetséges verzió átfut az agyamon, hogyan ronthatom el, aztán mikor nyugtató szavai ismét csak hatnak rám, akkor a hullámvasút is egyenes terepre ér.
- Azt mondja, hogy nem kell hazudnom? - kérdezek vissza, hogy újra hallhassam tőle a megerősítést. - Akkor így talán egyszerűbb lesz nekem. Tudja, nagyon nem szeretem elferdíteni a valóságot. Annak sosem lesz jó vége, ha az ember hazugságokba menekül, nem igaz? Bár... - gondolkodok el egy pillanatra. - Ön már ebben biztosan profi. - egészen csepp mosoly árulkodik arról, hogy nem bírálni szerettem volna, hiszen a szakmájából adódóan neki talán elengedhetetlen az, hogy akár blöffökkel szedje ki az igazságot másokból. Én azonban lelkész vagyok, s hatalmas a különbség köztünk.
- Ha nem leszek bedrótozva, hogyan fogják hallani, mit beszélünk? Teljesen rám fognak hagyatkozni? - egyáltalán nem vagyok jártas az effélékben, így talán érthető az értetlenségem. Pedig jó lenne, ha ők is hallanák, miről esik szó, hiszen megeshet, hogy akkora sokkba fogok kerülni, hogy semmire sem fogok emlékezni.
Sajnos kezdek már túlcsordulni az egész ügytől, így felvetem a kisasszonynak, hogy folytassuk inkább máskor a megbeszélést, hiszen muszáj az elmémet lenyugtatom, s átgondolnom az egészet. Ő szerencsére nem olyan erőszakos, mint a többiek, s megkönnyebbüléssel tölt el, hogy nem akarja az utolsó ép darabkákat is kiszedni belőlem.
- Igyekszek gondolkodni. - ennyivel eresztem őt útjának, hogy aztán belevessem magam egy lidérces éjszakába...
Az elkövetkező napokra rányomta a bélyegét ez az egész eset. Próbáltam nem arra gondolni, hogy köze lehet ehhez az egésznek a múltamhoz, de végül mindig arra jutottam, hogy más magyarázat nem lehet arra, hogy pont engem kerestek fel a meghívóval. Ekkora véletlenek létezhetnek egyáltalán? Valahol reménykedek ebben azért, hogy találomra választottak ki, egy átlagos, hétköznapi polgárt, akit talán tudnak annyira befolyásolni, hogy közéjük álljon. Talán ez az egyetlen remény, ami tartja bennem a lelket, s próbálom e köré építeni a gondolataimat, amik ennek a kapaszkodónak a hatására kicsit képesek lecsillapodni, mire benyitok az Aunt Marie’s ajtaján. Így azért sokkal barátságosabb, hogy nem az éjszaka közepén a saját szállásomon rágjuk meg az ügyet, hanem egy kellemes, délutáni napsütésben fürdőző régimódi étteremben.
- Üdvözlöm, Emmalyn. - helyet foglalok vele szemben, immáron sokkal kipihentebb, s kevésbé gyötrelmes ábrázattal. Reverendámat gondosak eligazítom magam alatt, s kollárémat is középre csúsztatom. Ezután csupán egy nagy bögre kávét kérek a pincértől, mielőtt még belekezdenénk.
- Pár fokkal talán kellemesebb, mint pár napja. - a borostám mélyén ülő mosoly immáron sokkal őszintébb, mint amit láthatott nem is olyan régen. - És ön? - kérdezek vissza, hiszen ez az egész nem egyedül rólam és erről az ügyről szól. Talán Emmalyn már gyakorlott ezekben a borzalmakban, de ő is csak ember. Vannak érzései.
- Örülök, hogy Reilly hadnagy az oldalán áll és nincs egyedül. - ezt muszáj megjegyeznem, hiszen ha félreteszem, hogy ez a kisasszony biztosan sokkal keményebb az emberek többségénél, attól még a szememben egy törékeny nő. Jó hallani, hogy nem egyedül kell átvészelnie a borzalmakat, hanem tud osztozni rajtuk egy társával.
- Túlságosan sok mindenre nem sikerült jutnom. Arra gondoltam, hogy mi van, ha esetleg találomra választanak ki embereket? És nem csak nálam landolt egy meghívó, hanem másnál is. - kézzel és lábbal ellenkezek, hogy bármi köze is lehet bárkinek a múltamhoz. Ahol történtek az események, az egy végtelenül elmaradott vidék volt, távol állt mindentől, hogyan is lehet köze a szektának az ott történt szörnyűségekhez?
- Tudja, nagyon sokat agyaltam ezen az egészen. Nem tudom, mi lenne a jó. Nem tudom, mekkora lehet ez az egész hálózat... - sóhajtok magam elé fájón. - Ugye nem állna meg ott az egész, hogy egyszerűen csak elmegyek arra a találkozóra? - kérdem beletörődve a sorsomba, s mikor megérkezik a kávém, hiába forró, muszáj belőle kortyolnom egy aprót.

**Emmalynn Larson**

Music: Lies
Location: Aunt Marie's, Queens, NYC
NPC list: Marco Reilly
Other Cases: link

- Ezt örömmel hallom. - talán ebben a pár napban kicsit sikerült megbarátkoznia a gondolattal, mi is vár rá.
- Jól vagyok, köszönöm. Kissé fáradtan, az igaz. Mostanában több ügyet is viszek egyszerre, és az egyik nagyon sok energiámat felemészti. Nem könnyű folyton szerepet játszani, hogy megkaphassuk, amit akarunk. De talán már hamarosan vége, és én is kicsit fellélegezhetek. - nem szokásom panaszkodni, a magánéletembe, a munkámba beavatni másokat, pláne nem idegeneket. Most sem tettem volna, de muszáj volt nyitottabbnak és kommunikatívabbnak lennem, hogy tudat alatt őt is valami hasonlóra ösztönözzem. Én is ember vagyok, akárcsak ő vagy bárki más.
Az érzékeim erőteljesen azt súgják, hogy Jeremiah lehet a kulcs az ügy sikeréhez, de sajnos egyelőre csak falakba és zárt ajtókba ütköztem nála. Valamiért azt érzem, hogy nem teljesen őszinte velem. Bizalmat, rokonszenvet kell ébresztenem benne, hogy rájöjjön, nem az ellensége vagyok, hanem egy oldalon állunk. Közös az utunk, még ha más is a célunk. Meg akarom oldani az ügyet, ő tudni akarja, mi köze lehet hozzá. Együtt kell működnünk, csak így kaphatjuk meg a válaszokat.
- Rá mindig mindenben számíthatok. Remek mentor, kiváló nyomozó és nagyon jó ember. - Markra az életemet is rábíznám, nem még akkor egy ügyemet.
- Más is kaphatott meghívót, ez benne van a pakliban. - bólintottam.
- De az ő kilétüket nem ismerem. Sajnos nem tudok olyan bizonyítékokkal dolgozni, amik nem állnak a rendelkezésemre. Egyelőre csak Ön segíthet. Higgye el, ha lenne más megoldás, nem kínoznám feleslegesen a jelenlétemmel és ezzel az együttműködés dologgal sem. Tudom, hogy nem örül neki, hogy csak nyugalmat szeretne, de nincs más választásom. Nehéz, de meg kell próbálnunk kicsit bízni egymásban. Engem csak az érdekel, hogy Önt biztonságban tudjam, és lezárhassam az esetet, mielőtt még valaki meghal, mert lassú voltam, vagy nem mozgattam meg minden követ. És egyelőre ha tetszik, ha nem, maga a sziklám, Jeremiah. - ha lenne más kapcsolódási pontom ehhez a szektához.... de nincs.
- Tényleg nincs tippje, hogy miért pont Ön? Nem is tudom... Valami a múltjában? Az ismerősei között? Egy másik lelkész nem ajánlhatta? Ismer olyat, aki beleillene egy ilyen közegbe? Akár a korábbi hívök közül, akikkel dolga volt. Nem tudom, hogy csak engem próbál győzködni, hogy nem tud semmit, vagy sokkal inkább saját magát. - azt érzem, hogy makacsul, dacosan ragaszkodik ehhez a sztorihoz, hogy hát ha attól majd megváltoznak a tények.
- De el kell keserítenem, a strucc politika ritkán jön be. Jobb lenne, ha Öntől tudnám meg, ami szükséges, mint menet közben váljon kellemetlenné. Előbb utóbb, mindenre fény derül. - nem szeretnék erőszakoskodni vele, belemagyarázni olyat, ami talán nem is létezik, de már így is türelmes voltam, és elég időt adtam neki.
A kérdésére bár azt mondhattam volna neki, hogy minden rendben lesz, és hamar a végére érhetünk, de nem így volt. Nekem nem szokásom a ferdítés.
- Valószínűleg nem. Remélem, hogy nem. - ezek nem két perces ügyek, amiket hamar le lehet zongorázni, és a tettes önként besétál, mert nem hagyta nyugodni a lelkiismerete.
- Ha elég erőt és kíváncsiságot érez magában, beépülhetne. Vagy megpróbálhatná elérni, hogy együtt épüljünk be közéjük. Belülről könnyebb átlátni az ilyen szervezeteket. El kell jutni a vezetőkhöz, az alapítókhoz, és úgy gyökerestől felszámolni, hogy később ne támadhassanak fel, mint a főnix a hamvaiból. - ez nekem is idegen terep, hisz nem szakmabeli, ráadásul lelkész is. A vallás olyan távol áll tőlem, hogy arra nincsenek szavak. Ám a cél érdekében időnként áldozatokat kell hozni.
- De ez csak remény a részemről, hogy véghez vihetünk ilyesmit. Semmi több. Nem fogok kertelni. Civilként, érző, félő emberként nem kényszeríthetem bele ilyesmibe. Önre, az elszántságára, a lelkiismeretére bízom, hogy milyen veszélyeket és kihívásokat hajlandó bevállalni. Én csak a támogatásomat, a védelmemet tudom felajánlani cserébe. De ezeket megígérhetem. Ember életekről beszélünk, Jeremiah. - tudom, hogy ez nagy falat, és túlságosan hirtelen kell hatalmasat fejlődnie lelkileg. A hernyók is bebábozódnak, mielőtt pillangóvá változnak. Neki viszont rögtön repülnie kell.

Jeremiah & Emmalynn

**Jeremiah Cross**

Emma & Jeremiah

"Suicide is man's way of telling God:
'You can't fire me - I quit!"

- És még ezt az ügyet is a nyakába vette. - ingatom meg enyhén fejem. - Őszinte elismerésem. De kérem, ígérje meg, hogy ha úgy érzi, hogy átlépte a saját korlátait, álljon meg. Pihenjen. Fiatal még ahhoz, hogy kikészítse a világ borzalma. - érezhetően sokkal könnyebben szállnak fel belőlem a szavak, mint pár nappal ezelőtt. Most már képes vagyok tovább látni ezen a nyomasztó ügyön túl, ahol bizony ott van Emmalyn is, aki ugyanúgy részese ennek a szörnyű történetnek. Ő vette a vállára az érintett emberek sorsát, s nagyon sok múlik azon, hogy ő hogyan cselekedik. Nehéz lehet a számára.
- Én vagyok a szikla? - kérdezek vissza, mintha rosszul hallottam volna, de nem, nagyon is jól értettem minden egyes szót, csak nyomatékosítani akartam magamnak is, hogy kulcsfontosságú lettem egy olyan ügyben, amit messze el akartam kerülni.
- Ön úgy érzi, hogy bízhat bennem, és nem fog átfordítani a saját felükre az a szekta? - ez még kimondva is groteszk, s egy enyhe hányinger kezd kerülgetni már a gondolatra is. Meglehet, hogy a múltban volt egy bűnöm, de az nem jelenti azt, hogy a sötétség annyira képes lenne eluralkodni rajtam, hogy megváljak a saját életemtől, vagy mást vezessek a halál felé.
- Talán csak Callum Hill volt az, aki által kapcsolatba kerülhettem velük. - ennek kell lennie, nem pedig a sötét foltnak a múltamban, ami még mindig elásva pihen a lelkem mélyén, s igyekszek nem bolygatni. Ez nem a bizalomról szól. Egyszerűen nem mondhatom el senkinek, hogy mi történt. Ez olyan titok, amit csak én őrzök egyedül.
- Miért ennyire gyanakvó velem kapcsolatban? - kezdem furcsállni a szavait, hiszen úgy beszél, mintha ki szeretne belőlem kényszeríteni valamit. - Valami konkrétumról kellene beszélnem, amit ön tud rólam, de tőlem akarja hallani? - legyintek tanácstalanul. A múltamról biztosan nem tudhat, más olyan dolog pedig nem létezik, mely miatt eltévelyedtem volna. Talán csak blöfföl? Egy forró korttyal öblítem le szavait, s egy fájó sóhaj szakad fel belőlem a hatásukra.
- Sajnos nem tudok semmit sem mondani. Hogy mi lesz a jövőben... Talán jobban fog sikerülni, mint amit most elképzelek saját magamról. Ha így lesz, igyekszek teljesíteni a kötelességeimet, és az emberek mellett állni két lábbal. Addig azonban nem tudok biztosat mondani. - beépülni? Én? Egy egyszerű lelkész? Ez abszurdumnak tűnik. Legalábbis ebből a távlatból. Ha megtörténik a személyes találkozó, már ha nem vezettem félre saját magamat a levél kapcsán, akkor már biztosabbat tudok mondani. Lehet, hogy sokkal jobban fogok teljesíteni, mint várom saját magamtól. Ám az is lehet, hogy sokkal rosszabbul.
- Igyekszek most inkább csak erre a találkozóra koncentrálni. - toldom még hozzá az előzőekhez, s próbálom beszívni a hely szépségét, az apró napfénycsíkokat, amik bekúsznak az ablakon, hátha magukkal viszik a kellemetlen érzéseket.
- Mikor fogunk találkozni és hol? Egyáltalán nem vagyok ismerős azon a környéken. És ha tényleg megérkeznek... Önök csupán csak megfigyelnek? Vagy van esély arra, hogy el is akarják kapni azokat az embereket? - térek rá némi konkrétumra, hiszen megint kezdem érezni, hogy órákig képtelen lennék itt ülni. Bár a helyzet sokkal jobb, mint pár napja, ettől függetlenül az agyam akkor sem képes arra, hogy huzamosabb ideig csak e körül a téma körül keringjen.

**Emmalynn Larson**

Music: Lies
Location: Aunt Marie's, Queens, NYC
NPC list: Marco Reilly; Maurice Davidson
Other Cases: link

- Nekem ez nem fáradság. - ezt szögezzük le gyorsan. Ez az ügy semmivel sem rak rám több terhet, mint bármelyik másik. Ha nem szívesen foglalkoznék vele, lepasszoltam volna valaki másnak. De a profilomba vág, tehát érdekel.
- Ezt megígérhetem. - tudom, mikor kell szünetet tartani.
- Szeretem a munkámat, fontosnak tartom, de tisztában vagyok a korlátaimmal. Senki sem mindenható, sajnos én sem. - időnként nekem is szükségem van az említett pihenésre. De előbb "all work, no play". Pontot kell tennem a szektás és egyéb okkult ügyeim végére. Direkt ezekre specializálódtam, nem sokan foglalkoznak az ilyen esetekkel. Bonyolult, véres, gyomorforgató, hárborzongató, és még sorolhatnám, hogy milyen jelzővel szokták illetni ezeket. (Azt meg inkább hagyjuk, hogy engem milyenekkel.) Korábban a legtöbb döglött aktaként végezte a polcokon porosodva, de én ezt nem szeretném.
- A világ borzalma akkor készítene ki igazán, ha semmit sem tennék ellene. Fontos az igazság, és hogy a felelősök megbűnhődjenek az embertelen tetteikért. Ha ez megtörtént, majd utána lógatom a lábamat a tengerbe egy üveg minőségi whisky mellett. - addig viszont koncentráljunk a jelenre.
- Mhm-hm. Jól hallotta. - bizony, ő a kicseszett szikla az ügyben.
- Bízom Önben, Jeremiah. - jelentettem ki a kérdésére válaszul.
- Szerintem sokkal több kell annál egy ilyen szektánál, hogy átcsábítsák egy másik oldalra, és elárulja a kettőnk szövetségét. Számomra ez nem arról szól, hogy mennyire erős a hite, ezt nem tudom megítélni és nem is szeretném. De úgy érzem, nem fordulna ellenem. - a megérzéseim, az ösztöneim a legtöbb esetben nem szoktak becsapni. Jó érzékem van hozzá, hogy felismerjem a hazugságot, az átverést, ha valaki nem őszinte. Jeremiah titkol valamit, de nem gondolnám róla, hogy hátba szúrna, ha úgy adódik.
- Talán csak ennyi az egész. - bólintottam. Lehet, hogy valóban csak Callum Hill mesélt nekik a lelkészről. De ez naiv önhitegetés.
- Mindenkivel gyanakvó vagyok, ez a dolgom. Ha minden kihallgatott fél minden szavában kétségek nélkül hinnék, sosem oldanék meg egy ügyet sem. Vannak részletek, amiket csak harapófogóval lehet kihúzni a másikból. És tudja hányan próbálnak meg átverni, meséket beadni? - mindenki ártatlannak, jónak, szentnek, kedvesnek, segítőkésznek és hasonlóknak vallja magát. Optimista vagyok, szeretem a jót látni az emberekben, szeretek megismerni másokat, barátokat szerezni, de sajnos ezt a luxust a munkámban nem engedhetem meg magamnak. Elfogulatlannak kell lennem, és kizárni az érzelmeket, a személyes véleményt. Csak így lehetek hatékony.
- Semmi konkrétumra nem céloztam. Ha úgy érzi, hogy el kell mondania valamit, ami az ügy szempontjából releváns lehet, majd elmondja. Én csak noszogatom, hogy észben tartsa most és a későbbiekben is. Mondtam már. Nem tekintem érdekeltnek az ügyben. Csak érdekesnek. Valamiért csak megkapta azt a meghívót, és szeretném tudni, miért. Imádom a rejtélyeket és a rejtvényeket is. Maga pedig nagy talánynak tűnik nekem, Mr. Cross. És meg fogom fejteni. - ezt is megígérhetem neki. Ahogyan azt is, hogy soha a büdös életben nem fogom atyának vagy hasonlónak hívni, abban biztos lehet. A vallással rémesen távol állunk egymástól.
- Megértem. A hogyan továbbra vissza tudunk térni akkor is, ha már aktuális lesz. Vannak dolgok, amiket nem lehet és nem is érdemes előre megtervezgetni. Úgysem nagyon van befolyásunk a dolgok menetére, mindössze a döntéseinkkel. - az a beépülés még nagyon nem időszerű.
- Támogatom. - hogy egyelőre csak erre az egy találkozóra koncentráljunk. Mindannyian. Előbb ezen legyünk túl, sikerrel. Legyen a kezünkben valami újabb nyom, mert így csak sötétben tapogatózunk, és mindenki otthon felejtette az elemlámpáját.
- Egyedül kell megtennie az utat. Nem láthatják a társaságunkban. - nem lesz előtte találkozó.
- Hogy a teliholdas időpontra odaérjen, taxival kell mennie. - mi nem vihetjük oda.
- A North Brother Island-re nem lehet csak úgy átjutni, oda hajóval kell menni. Van civil ismerősünk, aki át tudja vinni a szigetre. Egy kolléga végig figyelni fogja, merre halad, hogy semmi váratlan ne történhessen az odaúton. - ez a személy Dave lesz. Mark mellett benne bízom a legjobban a rendőrségnél.
- Mi Reilly hadnaggyal már a szigeten leszünk, és figyelni fogjuk az eseményeket. Szigorúan csak megfigyelünk, semmi felelőtlen akciózás. Ha szükséges, közbe lépünk, de ennyi. Nem fogunk elkapni senkit sem. Azzal megijesztenénk a szektát, felhívnánk magunkra a figyelmet. Ha egy elrontott próbálkozás után óvatosabbak lennének, egy időre felfüggesztenék a tevékenységüket, módszert váltanának, aligha tudnánk elkapni őket. Nem nehezíthetjük meg a saját dolgunkat. Sajnos időnként futni kell hagyni a kis halakat, hogy elvezessenek minket a nagyobbakhoz. Most is ezt az elvet fogjuk követni, bármennyire ostobán és felelőtlenül hangzik elsőre. - a lehallgatást pedig manapság a modern technika révén máshogy is meg lehet oldani. Nem kell ahhoz bedrótozni valakit, hogy halljuk, miről beszélnek. Már távoli, nagy hatótávú készülékek is vannak. Ebbe a múltkor őt is beavattam. Nem szeretek szakmai titkokat elárulni, de ha ez kellett ahhoz, hogy kicsit jobban biztonságban érezze magát, megtettem. A "székes csávónk" olyan, mint egy legális hacker. Mákunk van vele.
- Csak önmagát kell adnia. Meghallgatja, mit akarnak, felteszi a kérdéseit, amiket egyébként is feltenne, és ennyi. A többit a háttérben intézzük mi. - hangfelvétel, személyazonosságok felkutatása, profilozás, stb. Hát ha valakit felismerhetünk, és elindulhatunk egy újabb szálon, nem csak Callum Hill, Jeremiah Cross és a meghívó lesznek az egyetlen vonal. Illetve a gyanúm, hogy valaki szabotálta a rendőrségi aktákat.

Jeremiah & Emmalynn

**Jeremiah Cross**

Emma & Jeremiah

"Suicide is man's way of telling God:
'You can't fire me - I quit!"

- Nem fél attól, hogy a bűnösöket újabb bűnösök követik, és egyre csak távolodik az a bizonyos tengerpart? - elhivatottnak tűnik ez a kisasszony, nagyon is. Szinte látni a lángnyelveket a szemeinek mélyén, amik húzzák őt előre, s amik talán a legtávolabbi háttérbe szorítják a saját igényeit. A világ rosszasága ellen küzd, s talán tényleg az egész életét erre tette fel... Elismerés csillan vissza tekintetemből, de azt hiszem, hogy ennyi kis kitérő most elég is nekünk, hiszen sürget minket egy fontosabb ügy.
- Köszönöm a szavait. - melyek hoznak némi megnyugvást számomra, így kezem a szívemre helyezem egy apró bólintással karöltve. - Én sem vagyok tökéletes, ahogy egyikünk se. Ám nincsenek bennem kételyek, és nem látok semmiféle észérvet arra, amivel meg tudnának győzni arról, hogy másokat kergessek a halálba holmi ál-vallásra hivatkozva. - vagy magamat? A célok számomra még teljesen ismeretlenek, de ha félretolom azt a sűrű, sötét masszát, ami rám telepedett, akkor viszont valahol pattog némi kíváncsiság, hogy mégis mi lapul a háttérben. Tudni akarom az okokat, az őszintéket, hogy mi ösztönzi ezt a társaságot a tetteikre.
- Ha bármi használható eszembe jut, akkor majd közlöm úgyis. - belebólintok egy kósza napsugárcsíkba, ami kellemesen melengeti az arcom. Talán csak túlgondolom ezt az egészet, s a múltnak tényleg semmi köze sem lehet a jelenhez. Talán csak még nem tudtam túltenni magam rajta, s ezért bukkan fel állandóan.
A részletek, amiket Emmalyn közöl, most meglepő módon sokkal jobban megragadnak az elmémben, mint pár nappal ezelőtt. Ha visszagondolok, ködös szinte minden arról az estéről, csupán a nagyobb részletek maradtak meg. Igazság szerint még kérdésem sincs, hiszen jól összefoglal mindent.
- Azt hiszem, mindent értek. - felelem olyan határozottsággal, ami most sokkal jobban visszacseng a betűk mögül, mint eddig bármikor. Muszáj elűznöm magamból a negatív érzéseket, és arra koncentrálni, hogy meg kell mentenem mások életét. Most nem csupán a szavakkal, melyeket a templom védett falain belül közölhetek... Eljött az a pillanat, amikor már cselekedni kell.
- Akkor szerdán találkozunk, amikor az utolsó napsugár is eltűnik a horizonton. - az utolsó korty kimászik a bögrémből a számba, melyet előrébb tolok az asztalon, jelezve, hogy indulnék.
- Van még valami, amit meg kell beszélnünk, Emmalyn? - ha nincs, abban az esetben én most is a kelleténél talán egy leheletnyivel hamarabb fognám menekülőre. Szerdáig van még pár napunk, addig muszáj átkapcsolnom magamban azt a bizonyos kapcsolót. Így ha nincs már semmi, megköszönöm a kávét, megigazítom meggyűrt reverendám, s távozóra fogom.
Az a bizonyos pár nap úgy röppen el, hogy mire felfogom, mi történik, már a szürkületben sétálok a taxi felé, ami elvisz a hajóhoz. Kissé ködösek a gondolataim. S bár az elmúlt napokat arra szenteltem, hogy egy “harcos papot” neveljek magamból, most hirtelen a szívem mégis ki akar szakadni a helyéről, s a tegnap esti hősies gondolatok mintha mára eltűntek volna. Feszít a mellkasom, a gyomrom kavarog, s egy őszinte érzelem kúszik a szívembe. Félek. Rettentően félek, hogy mi fog következni az elkövetkezendő órákban.
Hamarosan már a hajón ücsörögve figyelem a város messzi fényeit, s némi erőt próbálok meríteni a víz kellemes illatából, a párás levegőből, s ebből a csodálatos szürkületből, melyet lassacskán már a csillagos ég vált fel. Mikor partot érünk, lábaim kissé a földbe gyökereznek. Ha cigarettáznék, most biztosan rágyújtanék... Ám ennek híján mély lélegzeteket veszek, s igyekszem magam átformálni. Haladok párat előre, de mikor a távolodó hajó ellopja előlem a fényt, akkor egy öreg zseblámpát kattintok fel. Nem tudom, hogy pontosan hova kell mennem. Nem ismerem ezt a szellemjárta vidéket, így hát egy romos kis úton haladok tovább, végül megállok egy nagyobb épületkomplexum előtt. Ajtajába világítok, ahonnan lépések zaja szűrődik kifelé...

**Emmalynn Larson**

Music: Lies
Location: North Brother Island, NYC
NPC list:
- Marco Reilly hadnagy
- Maurice 'Dave' Davidson nyomozó
- Frank Ames & John 'Sharkey' Russel

Az a bizonyos teliholdas szerdai éjszaka gyorsan eljött, talán túlságosan gyorsan is. Nem tagadom, az okkult rajongó énemnek tetszett az időpont megjelölése és a helyszínválasztás is. Sötét, sejtelmes és misztikus, mintha csak egy klisés, de annál igényesebb horror regényt lapozgatnánk. Persze nem hagytam, hogy a kislányos rajongás és kíváncsiság átvegye a komoly nyomozó énem felett az irányítást. Elsősorban leendő gyilkosságokat kell megakadályoznunk, és lelepleznünk, elkapnunk az ezekért felelős személyeket.
A titkosított meghívóként funkcionáló levelet még az Aunt Marie's-ben tett beszélgetésünk során visszajuttattam Cross birtokába, hogy ha esetleg a felmutatását kérnék tőle, semmiféle akadályokba ne ütközzünk. Mondhatná, hogy otthon felejtette persze, de Jeremiah nem egy ostoba férfi, és gondolom ezzel azok is tisztában vannak, akik kiszemelték maguknak. Semmiféle kockázati tényezőt nem akartam. A lelkész bizalmát pedig végképp nem terveztem eljátszani. Mindannyiunknak jól kell kijönnie az ügyből. És a legfontosabb, hogy épségben.

Reilly ehhez intézett is megbízható ismerősöket, akik besegítenek a találkozó gondtalan, biztonságos lebonyolításában, mint bevethető "civilek". Én nem ismertem őket, de Markban, a személyében és a szakértelmében soha egy pillanatig sem kételkednék, nem most fogom elkezdeni. Jeremiah a háttérmunkába nem volt beavatva, neki bőven akadt más gondja is, amire koncentrálnia kellett.
Egészen "véletlenül" Frank Ames, egykori mesterlövész és profi sofőr volt a "taxis", aki a hajóhoz fuvarozta az atyát. Az ex-delta force-os John 'Sharkey' Russel volt a nagydumás, de szimpatikus hajóskapitány, aki a szigetre vitte őt. Bár úgy tett, mint aki távolodott a North Brother Island-től, valójában a közelben megvárja a férfit, hogy majd vissza is vigye, mikor eljön az ideje.
Rejtőzködve Maurice 'Dave' Davidson szintén egykori delta force-os, jelenlegi nyomozó is a helyszínen van, ha bármi gond adódna. A Delta Force az amerikai hadsereg egyik speciális, gyors reagálású alakulata. Precíziós és terror-elhárítási feladatokra is használják őket. Gyakran dolgoznak álcázva, olyan területeken is, ahol hivatalosan nincsenek is jelen amerikai katonák. Nem lesz gond a rejtőzködéssel és a feltűnés nélküli meglapulással. Reilly-vel ők ketten egy alakulatban szolgáltak, és azóta jó viszonyban vannak.
[Ezekkel a tényekkel a karakterem sincs tisztában, nem ismeri Reilly "barátait" még csak hallomásból sem nagyon, ő csak vakon bízik a felettesében.]

A hadnaggyal korábban már bejártuk ma is a szigetet, a különféle épületeket, hogy semmiféle váratlan meglepetés se érhessen minket, már ami persze a helyszínt illeti. Találtunk magunknak egy tökéletes rejtekhelyet, ahol várhattuk a nagy találkozást Jeremiah Cross és a rejtélyes "öngyilkos" szekta képviselői között. A zseblámpa fénye is segített nyomon követni a mozgását.
Amint megállt egy nagyobb épületkomplexum előtt, valamiféle mozgolódás indult meg. Léptek zaja hallatszott, nem is egy személyé. Hamarosan négy csuhás alak lépett elő a telihold fényében.
- Örülök, hogy nem okozott csalódást, atyám. Bevallom, voltak kétségeim, valóban eljön-e. - a férfi baritonja kedélyes és magabiztos volt. Az arcukat nem lehetett kivenni a sötét csuklyától, amit egészen a szemükig húztak. Ám a hangja valamiért annyira ismerősnek tűnt. Össze is néztünk Markkal, merthogy neki is ugyanez járt a fejében. Egy szót sem kellett szólnunk, a tekintetünkből is kiolvasható volt, hogy egyikünk sem tudta hirtelen hová tenni ezt az érzést.

Jeremiah & Emmalynn

**Jeremiah Cross**

Emma & Jeremiah

"Suicide is man's way of telling God:
'You can't fire me - I quit!"

Miközben a repedezett kövekből álló kis úton haladok előre, akaratlanul is bevillannak előttem a múlt békésebb pillanatai. Azok a helyek, melyek megmelengették a szívemet, s ahol tényleg csak olyan emberekkel találkoztam, akik befogadták az Úr szavait, csupán eddig nem volt senki, aki elhozza hozzájuk a Fényt. Meglepő, micsoda különbségek vannak a sötétségben, pedig az mindenhol ugyanolyan. Régen, a magányos falvakban meghittséget éreztem, mikor leszállt az éj, s olyan tiszta volt az égbolt, hogy órákat el tudtam tölteni azzal, hogy csak lestem a csillagokat a fűben feküdve. Most azonban ez a mai sötétség tele van iszonyattal és félelemmel. Ahogy haladok előre, már azon agyalok, hogy szívem heves kalapálása lassan olyan hangos lesz, hogy még a környezetem is hallani fogja. A kettősség is gyötör, hiszen valahol vágyom arra, hogy tévúton legyek, s hogy ne jelenjen meg itt senki. Ám egyben pontot is akarok tenni az ügy végre, hogy ne kelljen sok ártatlan embernek meghalnia. Az öreg épületből kiszűrűdű lépések zaja azonban egyből megerősíti az utóbbiakat.
Különös, titokzatos ruhába bújt idegenek lépnek elő a sötétségből, kiknek ugyan nem világítom meg az arcukat, zseblámpám csupán a földet kapargatja, mégis olyannak tűnnek, mintha az Éjszaka gyermeki lennének, mint akik a sötétségben léteznek. Próbálom kivenni először arcukat, s igyekszek nem a saját pánikomra gondolni, de egyik sem sikerül.
- Bevallom, nekem is voltak kétségeim, hogy eljövök-e. - felelem emberi módon, hiszen ez megegyezik a valósággal. Nem hiszem, hogy az álcám arról szólna, hogy már most legyek fanatikus, hiszen mire lennék az? Azt sem tudom, hogy miről van szó, emberi reakció hát, ha kétségekkel vagyok megtöltve. A férfi hangja azonban megkapaszkodik a lelkemben, ahol próbálja meglelni az ismerős hang gazdájának arcát, de ez még nem sikerül. Mintha már hallottam volna. Vagy csak a képzeletem játszadozik.
- Azonban a meghívóban volt valami különleges... Éreztem valamit, amit egyszerűen muszáj volt megragadnom. Úgyhogy itt vagyok. - a hangom enyhén remeg a mondandóm közben, azonban még magamat is meglepem azzal, hogy milyen jól formálom a szavakat. Nem, nem lépek rá a színészi pályára, de talán nem vagyok olyan rossz, mint amilyennek képzeltem magam, s remélem, hogy Emmalyn kisasszony és a többiek is büszkék lesznek rám.
- Szeretnék több részletet megtudni erről az egészről. Mit képviseltek pontosan? Mi a tanításotok alapja? - bele kell őket vezetnem abba, hogy konkrét részletet is mondjanak, de ez egyáltalán nem egyszerű, hiszen kell mellé a körítés is. Úgy kell viselkednem, mint egy “átlagos”, tudatlan ember.
- Callum Hill... Általa vagyok most itt? Vagy egyszerűen csak találomra választottatok ki? - ujjaim szinte teljesen elfehérednek, ahogy a zseblámpába kapaszkodok. Szívem heves zakatolása képtelen csillapodni, s a vérem is annyira zubog, hogy ha még egy órát így kellene maradnom, teljesen biztosan rosszul lennék. Mégis, próbálom tudatosan kitisztítani magamból a mérget, s tiszta fejjel gondolkodni. Például azon, hogy honnan ennyire ismerős a férfi hangja. Talán, ha megmutatná az arcát... Bár nem tudom, hogy mennyire kockáztatnának meg egy ilyet egy új, lehetséges tag előtt. Ha maguk közé is fogadnának, az teljesen biztosan egy folyamat része lesz, nem azonnal fog megtörténni. El kell nyernem a bizalmukat, ebben szinte biztos vagyok.

**Emmalynn Larson**

Music: Lies
Location: North Brother Island, NYC
NPC list:
- Marco Reilly hadnagy
- Maurice 'Dave' Davidson nyomozó
- Frank Ames & John 'Sharkey' Russel

A tekintetem nem eresztette Cross-t egy pillanatig sem, míg Reilly a díszes társaságot tartotta szemmel, hogy senki se próbálkozhasson semmivel, és ha szükséges, a lehető leggyorsabban reagálhassunk. Akármire. Bíztam abban, hogy Jeremiah ügyesen helytáll majd, és alkalmas lesz erre a feladatra. Úgy tűnt, hogy az ösztöneim most sem hagytak cserben. Egészen természetesnek hatott a viselkedése. Az idegessége, a bizonytalansága jogos volt, elvégre mégis csak ismeretlenek invitálták egy rejtélyes, éjszakai találkozóra, ami egy hátborzongató szigeten esett meg.
- A meghívót neked szánták, természetes hogy követted a hívó szavát. Ez így volt megírva. A sors vonzásának képtelenség ellenállni. Ez a valódi utad. - annyi ilyen fennkölt, agymosó szektás dumát hallottam, hogy már szinte bántotta a fülemet.
- A hit. - felelte a kérdésre, ami a tanításuk alapjára irányult.
- Hasonlóan hozzád, mi is az isteneink tanait követjük. - a többesszám talán még fontos lehet.
- Egyelőre még nem értheted, mert elvakít egy korlátolt világ, aminek a része vagy, de hamarosan te is megvilágosodsz, hogy micsoda nemes célt is szolgálunk. Nemesebbet, mint te valaha is. - képzelem. Emberölés, mások lehúzása, korrupció. Az összes ugyanazokra alapoz. Pénz, hatalom, erőszak, szexualitás, visszaélés.
- Az isteneink választottak ki. - láttam Mark szemében, hogy a Repülő Spagettiszörnyre gondol. Osztoztam a gúnyos mosolyán.
- Callum Hill csupán megfigyelt téged. Hírvivő volt. Ő már hozzánk tartozott. A halandó szemein keresztül vizsgálták, valóban alkalmas vagy-e arra, hogy csatlakozz, és egy új igét hirdess. Igazabb, mint a te istenedé. Sosem hittél benne maradéktalanul, nem igaz? - tette fel a nagy kérdést, majd drámai hatásszünetet tartott.
- Nem véletlenül. Mindig is sejtetted, hogy hamis isten hamis prófétája vagy. Köztünk meglelheted a helyed. Nem miseboros prédikációval válthatod meg a világot és az embereket, hanem igaz tettekkel. - képzelem azokat az igaz tetteket. Vagy ők gyilkolnak, vagy befolyásolható, gyenge ártatlanokat hajszolnak öngyilkosságba.
Azt viszont nagyra értékeltem, hogy Jeremiah beszélteti a férfit. Reilly-nek is említettem már korábban, hogy szerintem manipuláltak az üggyel kapcsolatos bizonyítékok. A szektához tartozó tetoválásokról készült felvételek mind el lettek tüntetve az aktákból. Naivan kicsit reméltem, hogy a hang gazdája a rendőrségről ugrik be, de egyelőre nem tudom még kihez társítani. Talán a hangfelvételünk minősége elég jó lesz, és Dave tud csinálni egy elemzést róla. Egy találat pedig megkoronázná a napunkat.

Jeremiah & Emmalynn

**Jeremiah Cross**

Emma & Jeremiah

"Suicide is man's way of telling God:
'You can't fire me - I quit!"

Az alakok rémületesen burkolóznak bele az éjszaka és az elhagyatottság sötétjébe, s a szívembe olyan kín és borzongás költözik, amitől majdnem rosszul leszek. Hiszen sokkal egyszerűbb lenne most elájulni, majd elterülni a földön, hátha mire felébrednék, addigra megoldódna minden. Ez a képzelgés persze csupán egy kapaszkodó a lelkemnek, ettől egy leheletnyit könnyebb előttük állni, s hallgatni ezeket az ostoba szavakat, amik talán nem is lennének olyan őrültségek, ha nem tudnék a mögöttes tartalomról.
- Talán csak egész életemben hazugságban éltem... - felelem halkan, mikor a hitemről kérdeznek. Nem akarom hosszasan elereszteni szavaimat, hiszen nagyobb az esélye, hogy kilátszódik belőlem a színjátszás, így próbálok a lényegre térni.
- Miféle igaz tettekkel? - kérdem tőlük tanácstalanul, mintha semmiről sem tudnék. Egyikőjük közben látványosan egyre sűrűbben tekint az órájára.
- Tudjátok, barátaim... - nem tudom, honnan jön az erő, hogy belekezdjek. Fogalmam sincs, hirtelen miért szedem össze magam. Talán hogy a jövőben nagyobb támaszom legyen Emmalyn, vagy bárki más, hogy ne érezzem ennyire elhagyatottnak és szerencsétlennek magam?
- New York hatalmas város, rengeteg emberrel. Nem is gondoltam volna, hogy ennyien betérnek hozzám, és hogy rajtam kívül akad még olyan, akinek ilyen különleges a hite, mint nekünk. Aki kételkedik... Aki többet akar tenni, mint hogy leül a templom padjára... Mit gondoltok, ha találok olyan embert, akinél ugyanazt érzem, mint a meghívónál, akkor... - eddigre el is fogy az erő, s hebegve és habogva hagyom nyitva a mondatot. Hirtelen telepedik rám a zavar, s talán még nem tudom átérezni, de a lépés lehet, hogy így jön ki jól. Hiszen őket próbálom beszéltetni. S minél többet hallom az illető hangját, annál inkább kezd ismerős lenni. A közelmúltból... Egyetlen sejtésem még lehetséges, hogy lenne is, de nem szeretnék senkit sem alaptalanul bajba keverni. Emmalynnal és a társával majd megosztom a gondolataimat. Zavartságomat azonban még jobban tetőzi az egyikőjük, aki hozzám lépve átölel, szorosan húz magához, s egy összetekert papírost nyom ujjaim közé.
- Várunk szeretettel a gyűlésünkre. Ne csak egymagad gyere. - ettől már tényleg sokkba kerülök, de megint csak kavarognak bennem az érzések, hiszen újra az órájukra tekintenek, ami úgy tűnik, hogy sürgeti őket. Pár mondatban elköszönnek, aztán elnyeli őket a sötétség ismét. Én pedig csak állok ott, nem mozdulok, s csak bámulok magam elé remegve, azon töprengve, hogy vajon megtörtént ez az egész? Vagy csak álmodtam? Nem tudom, merre menjek tovább, nem tudom, mit csináljak, így kissé akadozott léptekkel, de lehelyezem magam a repedezett lépcsők egyikére. Remélem, nem vallottam kudarcot. Szinte már el is felejtettem a pergament, amit kaptam, s amit tenyerem enyhe gyöngyözése már nedvessé tett. Idegzetem azonban most egyáltalán nincs ahhoz, hogy egyedül megnézzem, így remélem, hogy Emmalyn érkeztére sem kell már sokat várnom, s hogy az alakok hamar távoznak erről a helyről.

**Emmalynn Larson**

Music: Lies
Location: North Brother Island, NYC
NPC list:
- Marco Reilly hadnagy
- Maurice 'Dave' Davidson nyomozó
- Frank Ames & John 'Sharkey' Russel

- Bizonyosan. - szinte borítékolható volt, hogy rávágják, szerintük egészen biztos, hogy egész eddigi életében hazugságban élt. Csak a saját igazságuk létezik.
- Ne szaladjunk ennyire előre. - somolygott a csuklya sötétjében.
- A türelem nagy erény. Idejében megtudod, ha méltóvá válsz arra, hogy köreinkben üdvözölhessünk. Ahogyan feltételezem te nem bízol bennünk, úgy mi sem benned. Még. A bizalom törékeny dolog, és ára van. Mindkét fél részéről. Kölcsönösen ki kell érdemelnünk azt. - ebben az egyben legalább egyet tudtam érteni velük, akkor is, ha részükről valószínűleg csak üres, hangzatos szónoklat volt. Az ilyenek nagyon értenek ahhoz, hogy barokkos körmondatokat csavarjanak a legegyszerűbbekből is.
Jeremiah ügyesen bepróbálkozott a különleges hitű emberek említésével, hogy valószínűleg megpróbáljon engem is beszervezni. Mindkettőnknek könnyebb úgy, ha nem egyedül kell végigcsinálnia. Szívesen támogatom őt, ha már egyszer hajlandó segíteni, ráadásul így a kezemben maradhat az irányítás egy része is, nem kell egy külsős civil meglátásaira, tapasztalataira alapoznom. Ő más szemmel látja a világot, mint egy gyilkossági ügyekre specializálódott nyomozó.
Ahogy egy másik csuhás közelebb mozdult Jeremiah-hoz, minden idegszálunk megfeszült, az érzékeink kiélesedtek, mint a prédájára leső ragadozónak. Készek voltunk azonnal reagálni, ha szükséges. Sosem hagynánk, hogy baja essen, vagy bármivel próbálkozzanak. Ha erőszakra utaló szándékot érzékeltünk volna, hagytuk volna a fenébe a szektát, és lelőttük volna a rohadékokat. Dave és Reilly is képzett katonai lövészek, és én sem vagyok épp csapnivaló, hogy ne jelentsen gondot nekünk a gyors reakcióidő. Szerencsére nem volt szükség a közbelépésre.
A férfi csupán csak mondott valamit a lelkészünknek, amit nem érthettünk tisztán. Illetve úgy tűnt, átadott neki valamit. Talán összetekert papír, olyan, mint a meghívó volt, de ilyen távolságból és sötétben nem volt túlzottan kivehető. Hamarosan úgyis megtudjuk. A baljóslatú alakok távozni készültek. Lassan elvehettük az ujjainkat a fegyverek ravasza mellől.
Szemmel tartottam Jeremiah-t, Reilly pedig Dave-vel kommunikált, merre járnak épp a csuhás "barátaink". Amint Mark úgy ítélte meg, hogy tiszta a terep, előmerészkedtünk a rejtekünkből, hogy csatlakozhassunk a férfihez.
- Jeremiah... - szólaltam meg csendesen, ha esetleg a lépteink nem árultak volna el minket, ahogy a gondolataiba merült. A formaság és az udvariasság kedvéért gyorsan bemutattam őket egymásnak a felettesemmel. Marco Reilly hadnagy és Jeremiah Cross lelkész. Egy dologban biztos voltam, legjobb barátok nem lesznek.
- Szép munka volt. - leültem mellé, majd biztatóan a vállára tettem a kezemet, és finoman, elismeréssel meglapogattam azt.
- Jól van? - kissé aggódva pillantottam rá.
- Nagyon ügyesen csinálta. - ha úgy éreztem, hogy készen áll, csak akkor kezdtem el a kérdéseimmel bombázni. Nem akartam erőszakos lenni, elvégre hatalmas dolgot tett, és neki ez teljesen idegen, talán ijesztő terep. Sokak szinte sokkot kapnak, ha kívül kell merészkedniük a komfortzónájukon. Ez bőven kimerítette volna bárkiét.
- Mit mondott magának? Felismert esetleg valakit? Az egyikük hangja ismerősnek tűnt, de nem sikerült rájöjjünk, honnan. - ráztam a fejemet, közben a kezemet nyújtottam, hogy elkérhessem tőle a tárgyat, amit adtak neki. Amennyiben megkaptam, alaposan szemügyre vettem.
- Valami... térkép részlet. Így első pillantásra nincs megjelölve rajta semmi. El van látva itt-ott megjegyzésekkel ugyan, de... latinul van. - átadtam a papírt Reilly-nek, az elemlámpaként használt mobilommal együtt, hogy ő is világíthasson magának.
- Mivel nem vagyok mindenható, túlképzett VP hiperszuperügynök, aki mellett Langdon prof, Indiana Jones és James Bond is elbújhatnak a gecibe, így a faszom se tud latinul. A szaros google fordító a barátod, Larson. Szívesen. - aztán azzal a lendülettel inkább rágyújtott.
Visszakoboztam tőle a papírost és a telefont, bepötyögtem a fordítóba a sorokat, ahogy javasolta. Vagy ha Jeremiah esetleg szakértője a nyelvnek, akkor természetesen ő fordította le nekünk. Nem tudom, hogy a papoknál mennyire elvárás a latin vagy bármilyen nyelvtudás, esetleg önszorgalomból képzik-e magukat.
- "Sokszor több és igazibb emberi megértés van a kimondott gazemberek között, mint a tiszteletre méltó rendes emberek között, akiknek erényei - előfordul, hogy sajnos - egymással szembefordulnak." - ez az egyik...

Jeremiah & Emmalynn

**Jeremiah Cross**

Emma & Jeremiah

"Suicide is man's way of telling God:
'You can't fire me - I quit!"

A megrepedt lépcsőre szinte úgy esek le, mint aki eszméletét kész elveszteni, de ez közel sincs. A testem ugyan minden részében remeg, a vérem úgy zubog, hogy lassan a tetőfokát is eléri, s még mindig úgy érzem, mintha egy rémálomvilágban lennék, de... Mindezektől függetlenül két lábbal állok a földön, s nagy kő esik le a szívemről, mikor a léptek zaja teljesen elcsendesül, s én lehetek és a természet. Agyam erősen pörög, próbálja feldolgozni a történteket, s a sok kellemetlen érzés mellett valahol ott bújik némi erő. Hiszen végigcsináltam. S azt hiszem, hogy eredményesen.
Az újabb neszekre felkapom a fejem, s áldom az Urat, hogy Emmalyn ismerős alakja bontakozik ki a sötétségből. A bemutatkozásokra csupán bólintok, de jelenleg olyan állapotban vagyok, hogy szinte azonnal el is feledem a társainak a nevét.
- Köszönöm. - lehelem fáradtam a levegőbe. - Azt hiszem, igen... Jól vagyok. Csak kell egy kis idő, hogy feldolgozzam ezt az egészet. - hát ezt tartogatta nekem New York? Ilyen tervei voltak az Úrnak velem? Hogy tényleg ne csak prédikáljak, hanem cselekedjek is...?
- Azt mondta az illető, amikor közelebb hajolt, hogy várnak szeretettel a gyűlésükre többedmagammal. - és ennek a személynek természetesen Emmalynnak kellene lennie. Elvégre azt mondta, hogy beépült már számtalanszor, s megnyugvást jelente, ha mellettem lenne.
- És azt hiszem... Nekem is ismerős volt... De kérem, amit most mondani fogok, az csak egy nagyon gyenge feltételezés, nem szeretnék belőle problémát. Szóval... - nehezen kezdek bele, hiszen egy ilyen témában nehéz álláspontot foglalni. - Az első nyomozók között, akik kikérdeztek, volt egy illető. Barna volt a bőre, és az arcának a bal oldalán volt egy heg. Eléggé nyugodt volt a természete. Lehet, hogy rosszul társítom össze a két hangot... De én hirtelen hozzá tudnám hasonlítani. Volt egy különleges lejtése a beszédének, és most is ezt hallottam vissza. A nevére sajnos nem emlékszem, de az sem biztos, hogy igazam van. Természetesen nem szeretném egy társukat alaptalanul megvádolni semmivel. - csupán a gondolataimat osztom meg, de meglehet, hogy tévúton járok. Mindenesetre átnyújtom a pergament egyből, s mikor Emmalyn beletekint, én is odalesek. Egy hosszúra nyúlt fagyos sóhajjal tudatosítom magamban, hogy ez sem lesz egyszerű menet... A férfi kijelentésének egy részét nem értem, de rá most valahogy nehezebben figyelek.
- Én szerintem el tudom olvasni. - átveszem a papírost, majd a lámpa fényénél elkezdem magamban olvasni, s a végkifejletet közlöm hangosan.
- “Az Istenek országa ott van a sötétségben. Hunyd le szemed, lásd meg a sötétséget a fényben.” - pár ilyen kisebb részletet felolvasok, de tekintetem inkább a térképben veszik el. - Ez valami erdőre utalhat? Talán bányára...? Nem vagyok jártas egyáltalán New York körül, úgyhogy sajnos túlságosan sokat nem tudok ebből megállapítani. - a hely már nyomaszt, így indulásra készen állok fel helyemről. Minél távolabb akarok kerülni innen, és soha többet nem szeretnék visszatérni. Remélhetőleg a gyűléssel pontot tudunk tenni már ennek az egész borzalomnak a végére. Ahogy ők is mondták... Tettekkel.

**Emmalynn Larson**

Music: Lies
Location: North Brother Island, NYC
NPC list:
- Marco Reilly hadnagy
- Maurice 'Dave' Davidson nyomozó
- Frank Ames & John 'Sharkey' Russel

- A szükségesnél gyakrabban nem fogom zaklatni. Így is hatalmas segítség nekünk, Jeremiah, amiért nem lehetek elég hálás. - és amivel természetesen nem szeretnék visszaélni. Megkapja az időt, hogy feldolgozza az itt történteket, de ha holnap cselekedni kell, elő kell rángatnom. Sajnos a bűnözők nem pihennek, így mi sem tehetünk mást. Ők alakítják a beosztásunkat, nem fordítva.
Szavaira lelkes bólintással reagáltam.
- Ez remek hír! - hogy a következő gyűlésükre nem csak ő hivatalos, hanem más is, akit arra alkalmasnak ítél meg. Ezek szerint bevált a próbálkozása.
- Vagy valahonnan tudnak rólunk, és csapda lesz.
Már ezen sem lepődnék meg, pláne azok után, hogy az a gyanúnk, szektás tégla van a rendőrségnél.
Mark próbált nem úgy nézni rám, mint aki éppen ölni tudna a szemével. Bocsánatkérő, de annál elszántabb pillantás volt a válaszom. Tudom, hogy nem is olyan régen megígértem neki, hogy jó ideig a Crowley-féle thelemikus szekta lesz az utolsó, amibe beépülök, és egy ideig leállok azzal, hogy mindenféle őrült közelébe menjek. Tudom, hogy mennyire nem jó ötlet egyszerre két helyen is jelen lenni, nem véletlenül nem csináltam korábban sem, de kockáztatnom kell. Ha célkeresztbe kerülök, akkor is vállalnom kell.
- Csinálj, amit akarsz. Legalább papod már lesz a temetésedre.
A reakcióm egy elnéző mosoly és szemforgatás volt. Nem áll szándékomban kinyíratni magam. De ezt az ügyet már muszáj lesz nekem végigvinnem, sosem adnám át másnak. Fontos, hogy a végére járjunk. Ebbe jóval korábban belevágtam, mint a megállapodásunk született, el kell fogadnia. Ez lesz az utolsó. Azt biztosra ígérhetem anélkül, hogy meg kellene szegnem az adott szavamat. Ha azt akarja, hogy ne essen bajom, nem tehet mást, mint hogy segít és mellettem van, amikor szükséges.
A szektát képviselő férfi hangja nem csupán nekünk volt ismerős, de velünk ellentétben Cross tudta is kihez kötni.
- A gyenge feltételezés is több, mint a semmi. Dave majd utánanéz, kire illik a leírás.
Igaza van. Ha valaki, Dave könnyedén megtalálja, főleg, hogy Cross-nak hála van személyleírásunk, hangfelvételünk, és azt is tudjuk, hogy már dolgozott ezen az ügyön, amikor kihallgatta őt.
- Nem lenne hülyeség, sőt kifejezetten logikus fejlemény lenne az ügyünkben, hogy valaki közülünkvaló is a szekta tagja legyen. A bizonyítékok, a helyszíni fotók, a halottkém jelentések hiányosak. Másnak nem lenne hozzáférése, hogy feltűnés nélkül hamisítson meg aktákat. Eddig hosszú idő óta ez a leghasznosabb nyom az eset kapcsán, amin elindulhatunk. - néztem rá elismeréssel a tekintetemben.
- Nem rossz megfigyelés volt. Egész jó egy paphoz képest. - vont vállat. Ez Reilly-nél a köszönöm és az ügyes vagy szinonimája.
A kapott térképet és a ráírt latin szövegeket kezdtük el közösen tanulmányozni. Jeremiah le tudta fordítani nekünk.
“Az Istenek országa ott van a sötétségben. Hunyd le szemed, lásd meg a sötétséget a fényben.” Hiába ismételtem el magamban, egyikünk sem vallásos, így nekünk ez nem mondott semmit.
- Mivel többesszámban használták az istenek kifejezést, valószínűleg a saját tanaikhoz lehet köze. Már korábban is tettek utalást, hogy nem egy valamiben hisznek.
- Láttam már olyat is, hogy valakik a sámánizmust gyakorolták, és egy démonnak engedelmeskedtek, hogy a véráldozatokkal megmentsék a világunkat.
- Szóval így az sem zárható ki, hogy bár hisznek bennük, nem követik őket, hanem csak áldozatokat mutatnak be nekik valamilyen célból. Akár félelemből is.
- Igen, ez is benne van a pakliban. De remélhetőleg a gyűlés után már okosabbak leszünk.
Jeremiah szerint a térképrészleten erdők és bánya is szerepel, talán ezekhez lehet köze a következő találkozó helyszínének.
- Úgy gondolom, a bánya lesz a nyerő. - pillantottam fel a telefonomból. Közben elindultam a hajóhoz, hogy visszavigyen minket innen. Egy perccel tovább sem szerettem volna Jeremiah-t a baljós szigettel kínozni, és bennem sem keltett kellemes érzéseket. Folyton emlékeztetett arra, amit korábban itt tettem.
- A sötétség akár utalhat erre a föld alatti helyre is. A korábbi idézet pedig a kereső szerint Bret Harte Egy bánya története c. regényéből való. A cselekménye a kaliforniai aranyláz idején játszódik. - a helyszínünk így elképzelhető, hogy már meg is van egy New York közeli bánya képében. Már csak az időpont hiányzik.

Jeremiah & Emmalynn

**Jeremiah Cross**

Emma & Jeremiah

"Suicide is man's way of telling God:
'You can't fire me - I quit!"

Emmalyn szavai fényt hoznak az elborult, viharos fellegek közé. Bár a vonásaim még mindig meggyötörtek, mégis érzem a szívem mélyén, hogy őszintén beszél, s nem csak azért, hogy kirángasson ebből a sokkos állapotból. Biztosan kelleni fog pár nap a saját közegemben és a megszokott életemben, hogy helyrerázódjak, de szerintem sikerülni fog, hiszen egy jó ügy érdekében teljesen kiléptem a komfortzónámból, s azt hiszem, hogy sikeresen.
- Én igyekszek pozitívan gondolkodni. - ezért sem akarom tovább görgetni a tényt, hogy meglehet, hogy csapdába futunk. Remélem, hogy nem ennyire okos bűnözőkkel vagyunk körbevéve, akik a legapróbb részletre is felfigyelnek. Emmalyn kollégájának szavait ismét figyelmen kívül hagyom, nem célom bármiféle rosszallással reagálni rá, hiszen nem vagyunk egyformák. Van, aki hevesebb, van, aki békésebb. Ez az úriember minden bizonnyal az előbbibe tartozik.
- Azt még inkább nem tudom megérteni, hogy egy bűn ellen fellépő személyt hogyan tudnak megvezetni ezek az őrült emberek? - amolyan éjszakába elejtett költői kérdés, melyen még sokat fogok agyalni az elkövetkezendő napokban. A felismerés nagyon kellemetlen.
- Köszönöm, nyomozó. - a férfi szavai végre eljutnak hozzám, s az elismerés most nagyon sokat számít a részéről is. Egy megerősítés, hogy jól csináltam a rengeteg pánik és rossz érzés ellenére. Még nem tudok büszke lenni magamra azonban, az majd inkább akkor lesz, ha már végre pontot tehetünk az ügy végére. Közben hallgatom kettejük tanakodását, amit még nem igazán tudok teljes mértékben felfogni az agyamban keringő köd miatt, azonban igazuk lehet. Ezek az emberek teljesen biztosan nem egy “jó” Istent szolgálnak.
Fáradtnak érzem magam, mint aki napok óta nem aludt már. Ez valójában így is van, s az elmúlt pár óra eseményei teljesen kiszívták a maradék életerőmet.
- Egy bánya... - ejtem ki némi félelemmel a hangomban, mikor már végre a ringó vízen vagyunk, s távolodunk a szigettől. El sem tudom hirtelen képzelni, hogy én egy bányába ereszkedjek le azokhoz az emberekhez... Végül is, pár napja még az is egy lidérces álom volt, hogy eljöjjek erre a szigetre, most pedig túl vagyok rajta. Úgy tűnik, tényleg vannak olyan rejtett képességeim, melyeket mélyen elnyomok magamban. Elvégre, valahogy régen is túléltem azt a borzalmas tűzvészt...
- Át kell még gondolnom ezt az egészet. Különösen azt, hogy pontosan mikor lesz a gyűlés. Amint jutok valamire, jelentkezem. És kérem, Önök is keressenek, ha van valami fejlemény. - szólok és Emmalyn és társa felé, mikor lábunk már a szilárd talajon koppan. Elnézek a távolba, a város halk zúgása nyugalmat hoz most nekem.
- Azt hiszem, én sétálni fogok most egyet, hogy kiszellőztessem a fejem. Köszönöm, hogy mellettem álltak. Akkor hamarosan... Jelentkezem. - bólintok mindkettejük felé, aztán lassú léptekkel bevetem magam a város esti világába. Nem kell taxi, nem kell busz. Semmi ilyesmire nincs most szükségem. Levegőt szeretnék, nyugalmat, s csak menni és menni, amíg haza nem érek.