You never were good enough

**Jeremiah Cross**

Emma & Jeremiah

"Suicide is man's way of telling God:
'You can't fire me - I quit!"

- És még ezt az ügyet is a nyakába vette. - ingatom meg enyhén fejem. - Őszinte elismerésem. De kérem, ígérje meg, hogy ha úgy érzi, hogy átlépte a saját korlátait, álljon meg. Pihenjen. Fiatal még ahhoz, hogy kikészítse a világ borzalma. - érezhetően sokkal könnyebben szállnak fel belőlem a szavak, mint pár nappal ezelőtt. Most már képes vagyok tovább látni ezen a nyomasztó ügyön túl, ahol bizony ott van Emmalyn is, aki ugyanúgy részese ennek a szörnyű történetnek. Ő vette a vállára az érintett emberek sorsát, s nagyon sok múlik azon, hogy ő hogyan cselekedik. Nehéz lehet a számára.
- Én vagyok a szikla? - kérdezek vissza, mintha rosszul hallottam volna, de nem, nagyon is jól értettem minden egyes szót, csak nyomatékosítani akartam magamnak is, hogy kulcsfontosságú lettem egy olyan ügyben, amit messze el akartam kerülni.
- Ön úgy érzi, hogy bízhat bennem, és nem fog átfordítani a saját felükre az a szekta? - ez még kimondva is groteszk, s egy enyhe hányinger kezd kerülgetni már a gondolatra is. Meglehet, hogy a múltban volt egy bűnöm, de az nem jelenti azt, hogy a sötétség annyira képes lenne eluralkodni rajtam, hogy megváljak a saját életemtől, vagy mást vezessek a halál felé.
- Talán csak Callum Hill volt az, aki által kapcsolatba kerülhettem velük. - ennek kell lennie, nem pedig a sötét foltnak a múltamban, ami még mindig elásva pihen a lelkem mélyén, s igyekszek nem bolygatni. Ez nem a bizalomról szól. Egyszerűen nem mondhatom el senkinek, hogy mi történt. Ez olyan titok, amit csak én őrzök egyedül.
- Miért ennyire gyanakvó velem kapcsolatban? - kezdem furcsállni a szavait, hiszen úgy beszél, mintha ki szeretne belőlem kényszeríteni valamit. - Valami konkrétumról kellene beszélnem, amit ön tud rólam, de tőlem akarja hallani? - legyintek tanácstalanul. A múltamról biztosan nem tudhat, más olyan dolog pedig nem létezik, mely miatt eltévelyedtem volna. Talán csak blöfföl? Egy forró korttyal öblítem le szavait, s egy fájó sóhaj szakad fel belőlem a hatásukra.
- Sajnos nem tudok semmit sem mondani. Hogy mi lesz a jövőben... Talán jobban fog sikerülni, mint amit most elképzelek saját magamról. Ha így lesz, igyekszek teljesíteni a kötelességeimet, és az emberek mellett állni két lábbal. Addig azonban nem tudok biztosat mondani. - beépülni? Én? Egy egyszerű lelkész? Ez abszurdumnak tűnik. Legalábbis ebből a távlatból. Ha megtörténik a személyes találkozó, már ha nem vezettem félre saját magamat a levél kapcsán, akkor már biztosabbat tudok mondani. Lehet, hogy sokkal jobban fogok teljesíteni, mint várom saját magamtól. Ám az is lehet, hogy sokkal rosszabbul.
- Igyekszek most inkább csak erre a találkozóra koncentrálni. - toldom még hozzá az előzőekhez, s próbálom beszívni a hely szépségét, az apró napfénycsíkokat, amik bekúsznak az ablakon, hátha magukkal viszik a kellemetlen érzéseket.
- Mikor fogunk találkozni és hol? Egyáltalán nem vagyok ismerős azon a környéken. És ha tényleg megérkeznek... Önök csupán csak megfigyelnek? Vagy van esély arra, hogy el is akarják kapni azokat az embereket? - térek rá némi konkrétumra, hiszen megint kezdem érezni, hogy órákig képtelen lennék itt ülni. Bár a helyzet sokkal jobb, mint pár napja, ettől függetlenül az agyam akkor sem képes arra, hogy huzamosabb ideig csak e körül a téma körül keringjen.

**Emmalynn Larson**

Music: Lies
Location: Aunt Marie's, Queens, NYC
NPC list: Marco Reilly
Other Cases: link

- Ezt örömmel hallom. - talán ebben a pár napban kicsit sikerült megbarátkoznia a gondolattal, mi is vár rá.
- Jól vagyok, köszönöm. Kissé fáradtan, az igaz. Mostanában több ügyet is viszek egyszerre, és az egyik nagyon sok energiámat felemészti. Nem könnyű folyton szerepet játszani, hogy megkaphassuk, amit akarunk. De talán már hamarosan vége, és én is kicsit fellélegezhetek. - nem szokásom panaszkodni, a magánéletembe, a munkámba beavatni másokat, pláne nem idegeneket. Most sem tettem volna, de muszáj volt nyitottabbnak és kommunikatívabbnak lennem, hogy tudat alatt őt is valami hasonlóra ösztönözzem. Én is ember vagyok, akárcsak ő vagy bárki más.
Az érzékeim erőteljesen azt súgják, hogy Jeremiah lehet a kulcs az ügy sikeréhez, de sajnos egyelőre csak falakba és zárt ajtókba ütköztem nála. Valamiért azt érzem, hogy nem teljesen őszinte velem. Bizalmat, rokonszenvet kell ébresztenem benne, hogy rájöjjön, nem az ellensége vagyok, hanem egy oldalon állunk. Közös az utunk, még ha más is a célunk. Meg akarom oldani az ügyet, ő tudni akarja, mi köze lehet hozzá. Együtt kell működnünk, csak így kaphatjuk meg a válaszokat.
- Rá mindig mindenben számíthatok. Remek mentor, kiváló nyomozó és nagyon jó ember. - Markra az életemet is rábíznám, nem még akkor egy ügyemet.
- Más is kaphatott meghívót, ez benne van a pakliban. - bólintottam.
- De az ő kilétüket nem ismerem. Sajnos nem tudok olyan bizonyítékokkal dolgozni, amik nem állnak a rendelkezésemre. Egyelőre csak Ön segíthet. Higgye el, ha lenne más megoldás, nem kínoznám feleslegesen a jelenlétemmel és ezzel az együttműködés dologgal sem. Tudom, hogy nem örül neki, hogy csak nyugalmat szeretne, de nincs más választásom. Nehéz, de meg kell próbálnunk kicsit bízni egymásban. Engem csak az érdekel, hogy Önt biztonságban tudjam, és lezárhassam az esetet, mielőtt még valaki meghal, mert lassú voltam, vagy nem mozgattam meg minden követ. És egyelőre ha tetszik, ha nem, maga a sziklám, Jeremiah. - ha lenne más kapcsolódási pontom ehhez a szektához.... de nincs.
- Tényleg nincs tippje, hogy miért pont Ön? Nem is tudom... Valami a múltjában? Az ismerősei között? Egy másik lelkész nem ajánlhatta? Ismer olyat, aki beleillene egy ilyen közegbe? Akár a korábbi hívök közül, akikkel dolga volt. Nem tudom, hogy csak engem próbál győzködni, hogy nem tud semmit, vagy sokkal inkább saját magát. - azt érzem, hogy makacsul, dacosan ragaszkodik ehhez a sztorihoz, hogy hát ha attól majd megváltoznak a tények.
- De el kell keserítenem, a strucc politika ritkán jön be. Jobb lenne, ha Öntől tudnám meg, ami szükséges, mint menet közben váljon kellemetlenné. Előbb utóbb, mindenre fény derül. - nem szeretnék erőszakoskodni vele, belemagyarázni olyat, ami talán nem is létezik, de már így is türelmes voltam, és elég időt adtam neki.
A kérdésére bár azt mondhattam volna neki, hogy minden rendben lesz, és hamar a végére érhetünk, de nem így volt. Nekem nem szokásom a ferdítés.
- Valószínűleg nem. Remélem, hogy nem. - ezek nem két perces ügyek, amiket hamar le lehet zongorázni, és a tettes önként besétál, mert nem hagyta nyugodni a lelkiismerete.
- Ha elég erőt és kíváncsiságot érez magában, beépülhetne. Vagy megpróbálhatná elérni, hogy együtt épüljünk be közéjük. Belülről könnyebb átlátni az ilyen szervezeteket. El kell jutni a vezetőkhöz, az alapítókhoz, és úgy gyökerestől felszámolni, hogy később ne támadhassanak fel, mint a főnix a hamvaiból. - ez nekem is idegen terep, hisz nem szakmabeli, ráadásul lelkész is. A vallás olyan távol áll tőlem, hogy arra nincsenek szavak. Ám a cél érdekében időnként áldozatokat kell hozni.
- De ez csak remény a részemről, hogy véghez vihetünk ilyesmit. Semmi több. Nem fogok kertelni. Civilként, érző, félő emberként nem kényszeríthetem bele ilyesmibe. Önre, az elszántságára, a lelkiismeretére bízom, hogy milyen veszélyeket és kihívásokat hajlandó bevállalni. Én csak a támogatásomat, a védelmemet tudom felajánlani cserébe. De ezeket megígérhetem. Ember életekről beszélünk, Jeremiah. - tudom, hogy ez nagy falat, és túlságosan hirtelen kell hatalmasat fejlődnie lelkileg. A hernyók is bebábozódnak, mielőtt pillangóvá változnak. Neki viszont rögtön repülnie kell.

Jeremiah & Emmalynn

**Jeremiah Cross**

Emma & Jeremiah

"Suicide is man's way of telling God:
'You can't fire me - I quit!"

A múlt kínkeserves bugyrai alatt mintha újra fellobbant volna a tűz, hiszen mi másért tartanának különlegesnek engem, mint a múltban elkövetett tetteim miatt? Halálra váltan, sápadtan meredek csak magam elé, s egy enyhe fejrázással próbálom elhessegetni magamtól a fájó emlékeket. Mintha egy hullámvasúton ülnék, mely akkor szélsebesen száguld, mikor Emmalyn közli, hogy nekem is meg kell jelennem a helyszínen. Hirtelen minden lehetséges verzió átfut az agyamon, hogyan ronthatom el, aztán mikor nyugtató szavai ismét csak hatnak rám, akkor a hullámvasút is egyenes terepre ér.
- Azt mondja, hogy nem kell hazudnom? - kérdezek vissza, hogy újra hallhassam tőle a megerősítést. - Akkor így talán egyszerűbb lesz nekem. Tudja, nagyon nem szeretem elferdíteni a valóságot. Annak sosem lesz jó vége, ha az ember hazugságokba menekül, nem igaz? Bár... - gondolkodok el egy pillanatra. - Ön már ebben biztosan profi. - egészen csepp mosoly árulkodik arról, hogy nem bírálni szerettem volna, hiszen a szakmájából adódóan neki talán elengedhetetlen az, hogy akár blöffökkel szedje ki az igazságot másokból. Én azonban lelkész vagyok, s hatalmas a különbség köztünk.
- Ha nem leszek bedrótozva, hogyan fogják hallani, mit beszélünk? Teljesen rám fognak hagyatkozni? - egyáltalán nem vagyok jártas az effélékben, így talán érthető az értetlenségem. Pedig jó lenne, ha ők is hallanák, miről esik szó, hiszen megeshet, hogy akkora sokkba fogok kerülni, hogy semmire sem fogok emlékezni.
Sajnos kezdek már túlcsordulni az egész ügytől, így felvetem a kisasszonynak, hogy folytassuk inkább máskor a megbeszélést, hiszen muszáj az elmémet lenyugtatom, s átgondolnom az egészet. Ő szerencsére nem olyan erőszakos, mint a többiek, s megkönnyebbüléssel tölt el, hogy nem akarja az utolsó ép darabkákat is kiszedni belőlem.
- Igyekszek gondolkodni. - ennyivel eresztem őt útjának, hogy aztán belevessem magam egy lidérces éjszakába...
Az elkövetkező napokra rányomta a bélyegét ez az egész eset. Próbáltam nem arra gondolni, hogy köze lehet ehhez az egésznek a múltamhoz, de végül mindig arra jutottam, hogy más magyarázat nem lehet arra, hogy pont engem kerestek fel a meghívóval. Ekkora véletlenek létezhetnek egyáltalán? Valahol reménykedek ebben azért, hogy találomra választottak ki, egy átlagos, hétköznapi polgárt, akit talán tudnak annyira befolyásolni, hogy közéjük álljon. Talán ez az egyetlen remény, ami tartja bennem a lelket, s próbálom e köré építeni a gondolataimat, amik ennek a kapaszkodónak a hatására kicsit képesek lecsillapodni, mire benyitok az Aunt Marie’s ajtaján. Így azért sokkal barátságosabb, hogy nem az éjszaka közepén a saját szállásomon rágjuk meg az ügyet, hanem egy kellemes, délutáni napsütésben fürdőző régimódi étteremben.
- Üdvözlöm, Emmalyn. - helyet foglalok vele szemben, immáron sokkal kipihentebb, s kevésbé gyötrelmes ábrázattal. Reverendámat gondosak eligazítom magam alatt, s kollárémat is középre csúsztatom. Ezután csupán egy nagy bögre kávét kérek a pincértől, mielőtt még belekezdenénk.
- Pár fokkal talán kellemesebb, mint pár napja. - a borostám mélyén ülő mosoly immáron sokkal őszintébb, mint amit láthatott nem is olyan régen. - És ön? - kérdezek vissza, hiszen ez az egész nem egyedül rólam és erről az ügyről szól. Talán Emmalyn már gyakorlott ezekben a borzalmakban, de ő is csak ember. Vannak érzései.
- Örülök, hogy Reilly hadnagy az oldalán áll és nincs egyedül. - ezt muszáj megjegyeznem, hiszen ha félreteszem, hogy ez a kisasszony biztosan sokkal keményebb az emberek többségénél, attól még a szememben egy törékeny nő. Jó hallani, hogy nem egyedül kell átvészelnie a borzalmakat, hanem tud osztozni rajtuk egy társával.
- Túlságosan sok mindenre nem sikerült jutnom. Arra gondoltam, hogy mi van, ha esetleg találomra választanak ki embereket? És nem csak nálam landolt egy meghívó, hanem másnál is. - kézzel és lábbal ellenkezek, hogy bármi köze is lehet bárkinek a múltamhoz. Ahol történtek az események, az egy végtelenül elmaradott vidék volt, távol állt mindentől, hogyan is lehet köze a szektának az ott történt szörnyűségekhez?
- Tudja, nagyon sokat agyaltam ezen az egészen. Nem tudom, mi lenne a jó. Nem tudom, mekkora lehet ez az egész hálózat... - sóhajtok magam elé fájón. - Ugye nem állna meg ott az egész, hogy egyszerűen csak elmegyek arra a találkozóra? - kérdem beletörődve a sorsomba, s mikor megérkezik a kávém, hiába forró, muszáj belőle kortyolnom egy aprót.

**Emmalynn Larson**

Music: Lies
Location: Aunt Marie's, Queens, NYC
NPC list: Maurice Davidson; Marco Reilly
Other Cases: link

- Ők valamiért mégis különlegesnek tartják, ha annyi "egyszerű lelkész" közül pont Önre esett a választásuk. - a hangjában megbúvó kétségek leleplezték őt. Egyértelműen volt sejtése arról, hogy talán miért pont ő és nem más. Mindössze azt nem tudtam eldönteni, hogy előlem vagy még önmaga elől is titkolni próbálja az igazságot. Előbb vagy utóbb azonban fel kell adnia ezt az önmagával vívott szélmalom harcot, hogy a segítségemre lehessen.
Láthatóan megrémítette a dolog, hogy mennyire fontos pozíciót szánok neki a tervemben, amivel kicsit jobban megismerhetjük ezt a feltételezett szektát. Érthető, hogy voltak aggályai, nem az ilyesmihez szokott, mégis... nem igen volt más választásom. Csak vele és általa juthatok előbbre az ügy kapcsán.
- Nem tudja elrontani. - ráztam a fejem megértő mosollyal.
- Egyrészt hiszek Önben, hogy képes ezt megtenni. Másrészt, és ez a legfontosabb: Nem arra kérem, hogy játsszon szerepet, főleg nem olyasmire, hogy hazudjon is. Nem terveztem bűnbe vinni. Egyszerűen csak azt szeretném, hogy ha elmenne arra a találkozóra és meghallgatná őket. A kíváncsisága vezérelte oda, semmi több. Nyugodtan adja önmagát. Kérdezzen, vagy csak hallgasson, nem számít. A lényeg, hogy lássuk, halljuk őket. Valamin el kell indulnunk. - nincs másom. Se bizonyíték, se gyanúsított, semmi. Egyedül Jeremiah Cross, a lelkész.
- Nem, dehogy! Nem fogjuk bedrótozni vagy ilyesmi. Ha véletlenül átkutatnák biztonsági okokból, nem szeretnénk bajba sodorni azzal, hogy találhatnak valamit. Csak Ön lesz és a meghívónak szánt levél. - nem fogom kockára tenni az életét.
- Természetesen. - bólintottam rá a kérésére, hogy térjünk erre vissza pár nap múlva, mert ez így túl sok információ volt neki hirtelen. Ezen cseppet sem csodálkoztam. Csoda, hogy nem sokallt be előbb. Ez az egész ügy kész borzalom, nem még neki.
- Így is nagyon hálás vagyok, amiért egyáltalán fogadott, és hajlandó segíteni a munkánkat. - nem szándékoztam tovább feltartani. Látszott rajta, hogy ez a beszélgetés szinte felért számára egy kínzással. Nem akart belefolyni, és mégis kénytelen lesz.
- Mindenképp keresni fogom. Addig kérem, tiszta fejjel is gondolkodjon el azon, hogy miért pont maga. Hogy miért lehet különleges? Akár a személye, akár a múltja, a jelene, a tervei. Vagy hogy ismer-e olyat, akihez Önön keresztül próbálhatnak meg eljutni. A legjelentéktelenebbnek tűnő apróság is fontos lehet. - fordultam hozzá még ezzel az utolsó búcsú kéréssel, mielőtt távoztam volna.

Nem vesztegettem az időt abban a pár napban, amit haladékul adtam a lelkésznek. Legalább alaposabban belemerülhettem a részletekbe. Jobban utána néztem az "öngyilkos" áldozatoknak, és hogy a szimbólum szerepel-e másoknál is. Az akták, a jegyzőkönyvek, a fotók számomra továbbra is valamiért hiányosnak tűntek. Egyszerűen a bensőmben éreztem, hogy valami nem stimmelt velük. Ám nem tehettem szóvá, különben félő, hogy elvették volna tőlem az esetet, ha valami kellemetlenbe tenyerelnék. De lehet, hogy már csak paranoiás vagyok. Kemény időszakot élek.
Próbáltam utána járni mélyebbre ásva Jeremiah Cross-nak is, bármiféle infókat gyűjtetni róla Dave-vel, de ő maga is legalább olyan rejtélyes, mint a szekta, ami igyekszik megkörnyékezni. Meséltem az ügyről Marknak, illetve jártam vele a North Brother Island-en is, hogy ne csak thelemikus szemmel vizsgálódjak. De semmi nem utalt rájuk. Terepszemlének viszont hasznos volt.

Jeremiah Queens-ben él, nekem pedig a nővérem. Egy itteni étterem, az Aunt Marie's ügyvezetője. Logikusnak tűnt, hogy erre a helyszínre essen a választásom. Ide beszéltem meg a találkozót a férfival. Semleges, barátságos, hozzá közel eső környezet, nem olyan rideg és hivatalos, mint a rendőrség valamelyik kihallgató helyisége. Ő a segítségem, nem szeretném, ha egy pillanatig is gyanúsítottnak érezné magát, mint aki elkövetett valamit. Félő, hogy megrémítené, és csak még zárkózottabbá válna. Itt meg tudtam beszélni Sierrával, hogy egy félreeső boxot kaphassunk az étteremben, aminek a közelébe nem engednek ülni másokat. Fontos a kellemes atmoszféra, de az is, hogy privát körülmények között beszélhessünk. Jeremiah-nak ne kelljen attól tartania, hogy nem beszélhet velem nyíltan, mert a szomszéd asztalnál bárki hallhatja, amiről épp diskurálunk.
Kikértem a kávémat, miközben vártam őt. Intettem az érkező férfinek, hogy csatlakozzon hozzám. A pincér az asztalhoz is kísérte. Miután köszöntöttem őt, a felszolgáló felvette a rendelését, amennyiben kért valamit. Természetesen a vendégem, hisz én rángattam bele ebbe az egészbe, ez a legkevesebb.
- Hogy érzi magát? - érdeklődtem. Őszinte kíváncsiság volt a részemről, nem szokásos sablon kérdés, amire a válasz nem is érdekli a kérdezőt. Nem olyan ez, mint jobb téma híján az időjárásról csevegni.
- Köszönöm, hogy eljött. - pillantottam rá hálásan.
- Az ügyről meséltem a felettesemnek, Reilly hadnagynak is. Körbejártuk vele a szigetet, de semmi említésre méltót nem találtunk. - az akták korábban sem árultak el semmit, így ezt felesleges lett volna elismételnem neki.
- Ön jutott esetleg valamire? - egyáltalán nem szerettem volna ajtóstul rontani a házba, de mindketten tudjuk, hogy nem barátkozni és ismerkedni ültünk be ide, hanem fontos feladatunk van. Minek késlekedni?

Jeremiah & Emmalynn

**Jeremiah Cross**

Emma & Jeremiah

"Suicide is man's way of telling God:
'You can't fire me - I quit!"

- De miért pont én? Nincs bennem semmi különleges, csak egy egyszerű lelkész vagyok, semmi több. - felelem kétségekkel a hangomban, hiszen ez a válasz így talán nem teljesen állja meg a valóságot. A jelenben meglehet, hogy igaz rám az egyszerűség, de a múlt... Az eltemetettnek hitt temetetlen múlt úgy tűnik, hogy képtelen szabadon ereszteni.
Némán hallgatom végig, amit a kisasszony az eljárásról beszél, s mivel úgy érzem, hogy kimaradok belőle, így talán a szívemnek heves robotolása is kezd megnyugodni. Valahol a lelkem mélyén csak a másik szobában levő ágyra tudok gondolni, amibe hamarosan belesüppedhetek, s magam mögött hagyhatom végre ezt az egészet. Ám hova is gondolok? Talán megfejtettem a meghívó titkát, de ez még édeskevés ahhoz, hogy én békében kilépjek ebből a történetből, melynek úgy tűnik, hogy komolyabb szereplője vagyok, mint azt sejtettem az elején.
- Mármint hogy... Én? - értetlen módon először csak ennyi mászik ki belőlem kétségbeesetten. Hátamat a szék támlájának vetem, s megdörzsölöm alaposan az arcom, hátha felébredek ebből a rémálomból.
- Én még sosem játszottam el így semmit. És ha elrontom? Vagy rájönnek, hogy hazudok? - ez így megint csak nem teljesen tükrözi a valóságot, hiszen a múltban is könnyedén állítottam valótlant, csak hogy megmentsem Eleanort a falusiak haragjától. Ott is életek forogtak kockán, hiszen a lányt a Gonosz irányította, ő helyezte a kezébe a benzint és a gyufát, csak akkor én még a rossz oldalon álltam... Illetve, ez sem teljesen igaz így. Én mindig az Úr oldalán voltam, de abban az időszakban hagytam, hogy a Gonosz elcsavarja a fejem egy fiatal lány által, kinek ártatlan kezeihez számos ember vére tapadt. Talán most nyílik rá esélyem, hogy jóvá tegyem az akkori bűneimet, amikért máig sem kaptam feloldozást?
- Tele leszek aggatva mindenféle rejtett kütyüvel? - előbbi gondolataim hatására ismét nyerek egy kevéske erőmorzsát. - Előre is bocsánat a tudatlanságomért, még a kézi telefonhoz sem igazán értek. - egy mosolyszerű képződmény tapad meg ajkaimnak balján, ha arra gondolok, hányan próbáltak már meg segíteni a kezelésében, sikertelenül. Én nem ebben nőttem fel, s egészen New Yorkig a közelemben sem volt mobiltelefon, se más modern eszköz.
- Átbeszélhetnénk ezt alaposabban pár nap múlva? Úgy érzem, hogy az agyam ma már nem igazán fogadja be az információt. Gondolom önök is csinálnak egy konkrét akciótervet, vagy hogy is szokták mondani... - dörzsölöm meg fáradtan szemeimet. - Egyáltalán nem tudom, hogyan fogom teljesíteni ezt a küldetést, de megpróbálom. - ennyivel szeretném lezárni ezt a beszélgetést, hiszen tényleg nem érzek már erőt, hogy tovább csűrjük ezt az egészet. Már most nem emlékszem a felére sem az elhangzottaknak, hiszen a fejemben levő káosz jelenleg a koponyámon keresztül akar kitörni.
- Majd tájékoztasson, mikor tudunk összeülni telihold előtt. Maximum egy hetünk van addig. És kérem, nem szeretném elzavarni egyáltalán, de... - állok fel helyemről, s tolom be székem. - De mára teljesen megteltem ezzel az egésszel. - nem akarom Emmalynt egyáltalán elküldeni, így remélem, hogy hagyja, hogy megpihenjek ezek után, s majd pár nap múlva újult erővel vessük bele magunkat a felkészülésbe.

**Emmalynn Larson**

Jeremiah & Emma

“You never were good enough”

- Az újhold logikusnak tűnik. Egy próbát megér. - bólintottam a végső következtetésére. Egy szimpla tippnél azért sokkal többnek tűnik, amit jó jelnek könyveltem el.
- Mivel Önnek szánták, úgy sejtem, a rejtett tartalom is úgy lett kitalálva, hogy minden bizonnyal képes legyen megfejteni. Ez amolyan első próbatétel lehet. Ha sikerül, valóban méltó arra, hogy találkozhasson azokkal, akik a meghívót küldték a bizalmas köreikbe. - nem ismerem az elkövetőket, nem vagyok szakképzett profilozó sem, de ez az első benyomásom róluk.
- Ha odáig elviszi a kíváncsisága, hogy vegye a fáradtságot és megfejtse a levél rejtvényes tartalmát, gondolhatták, hogy hajlandó lesz még tovább elmenni, és elmegy a találkozóra is. Nem tudom, Ön hogy van vele, de az emberi agy nem szereti a befejezetlen ügyeket, így szinte kényszert érez, hogy megjelenjen ott. - egyszerűen pontot kell tenni a végére, hogy ne csak úgy lógjon a levegőben.
- Első körben újra átnézem a thelemikus szekta North Brother Island-en talált áldozatait, hát ha elsiklottunk a részleteket felett, mert akkor még nem tudtunk erről a másikról. Hát ha valamelyik áldozat testén megjelenik ugyanez a szimbólum. A különös öngyilkosságok jelentésein és fotóin is átfuttatom a jelképet, hát ha felbukkant máskor és máshol is. - magyaráztam neki, mi lesz az eljárás.
- Egy nyomozó társammal civilként el fogunk menni a szigetre, hogy jelenleg mi a helyzet ott. Találhatunk-e további hullákat, egyéb nyomokat, amik az Önt megkörnyékezőkhöz tartoznak. Fontos azonban, hogy egyszerű kirándulóknak tűnjünk, és ne keltsünk felesleges feltűnést, amivel megriaszthatjuk őket a találkozási pont biztonságosságát illetően. - a holtak is sokat mesélnek, de igazán csak az élők vezethetnek el minket a végső megoldáshoz. Így jelenleg a Cross-t megkörnyékezők fontosabbak, mint a helyszínelés. Szerencsére sem én, sem Mark nem nézünk ki úgy, mint a tipikus zsaruk. Én csak egy szőke csaj vagyok, ő pedig valami motoros huligán.
- Ha eljön a telihold, újra látogatást kell ott tennünk. Ám a meghívó nem nekem szól. - pillantottam a papirosra. Ha csak nem szerette volna megtartani, elraktam, hogy tárgyi bizonyítékként megvizsgálható legyen.
- Az én nyílt jelenlétem csak tönkretenne mindent. Mit gondol, Jeremiah? Képes lenne eleget tenni a kérésüknek és megjelenni személyesen ott és akkor? Ha beszélne velük, talán megtudhatnánk pár dolgot róluk, mielőtt ajtóstul rontanánk a házba. - pillantottam rá bizakodón.
- Ezeket az ügyeket jobb lassan felgöngyölíteni, és megpróbálni eljutni a forráshoz, az alapítókhoz, hogy gyökerestül lehessen kiirtani a... gonoszt. - végül is elég találó ebben a helyzetben is.
- Végig ott lennék Önnel, és semmiképp nem hagynám, hogy valami baja essen. Semmi olyat nem kell tennie, amit nem szeretne. Csak annyit kérek, hogy menjen el és hallgassa meg, mit akarnak. - ha nem megy bele, majd kitalálok valami mást.
- Az ott megjelenők személyazonosságát lefuttathatnánk a rendszerben, hát ha találunk valamit, ami alapján tovább nyomozhatunk. Amíg nem teszünk valamit belülről, nem fognak leállni, és csak a halál jár a nyomukban. - sajnos ez a kegyetlen valóság.
- Ha mégsem találunk semmit, nem probléma. Nem az Ön hibája lesz. Inkább menjünk oda potyára, mint hogy ne vegyük kellően komolyan és elszalasszuk a soha vissza nem térő alkalmat. - ezzel felesleges törődnie.

NPC

Other cases

**Jeremiah Cross**

Emma & Jeremiah

"Suicide is man's way of telling God:
'You can't fire me - I quit!"

Ne becsüljem magam alá? Ebben a helyzetben nagyon nehéz bármiféle komolyabb szerepet tulajdonítanom magamnak, hiszen még egy apró porszemnél is kevesebbnek számítok, mely még a gépezetet sem tudná semmilyen módon befolyásolni. Legalábbis igyekeztem magammal elhitetni, hogy nincs szerepem az egészben, a Gonosz végre messze elkerül, de minél több súlyos perc telik el közöttünk, annál inkább kezd egy kellemetlen gombóc nőni a torkomban, mely ha kifakad, akkor a történelem meg fogja ismételni önmagát. Létezhet egyáltalán ilyen?
- Sajnos nagyon sok olyan “vallás” létezik, melyhez sem Istennek, sem pedig a Gonosznak nincs köze. Csupán beteg emberi fantázia, melyet könnyű az istenekre fogni. Az ő nevükben ölök. Az ő nevükben kínzok. Holott ezek gyarló emberi vágyak, semmi többek. - vázolom fel gondolataimat egészen halkan, mintha egy titkot súgnék Emmalyn számára, kinek további szavai a gondolataimat is tovább görgetik. Egy teljesen más irányba.
- Mégis hogyan bír elviselni ennyi borzalmat egyszerre? - amennyi terhet cipelhet a hátán... Csoda, hogy még nem rokkant bele. A fiú története azonban megérint, nagyon is. Viszont mások vagyunk, s más utat szántottunk be eddig életünk során. Nekem nem olyan egyszerű hirtelen kilépni az árnyékból, s a nyakamba venni a világ mocskát. Ugyanakkor... Muszáj megpróbálnom. Ha nem segítenék, akkor örök életemre mardosna a bűn, hogy magára hagytam azt a sok embert, akiknek az én segítségem kellett volna ahhoz, hogy ne szenvedjenek, s boldogan élhessenek. Ezzel a tudattal hogyan tudnék létezni? Nem véletlen hát, hogy elkezdem beleásni magam a meghívó mélyére. Még a tapintása is égeti a bőröm...
- Még sosem hallottam arról a helyről. - ingatom meg fejem először, ami átvált végül bólogatásba. - Talán igaza lehet. - a történet és a rejtett tartalom nagyon is összefügghet egymással. Eltelik pár perc némaságban, amíg ülepítem magamban a gondolatokat.
- Hogy mikor? - teszem fel saját magamnak a kérdést hangosan. - Írnak elengedésről és újjászületésről. Talán... - váratlanul állok fel helyemről, s az ablakhoz lépve egy rövid ideig a sötét égboltot fürkészem, melyen mikor tovakúszik az egyik felhő, megpillantok egy vékony sarlót az égen.
- Talán... De tényleg csak talán... A hamarosan bekövetkező újholdkor esetleg. Sokan tartják úgy, hogy az újjászületést jelképezi, mikor levethetünk magunkról minden rosszat. - osztom meg gondolataimat, amik hangosan kimondva egyáltalán nem tűnek bolondságnak. Viszont ismét csak tovább görgetve az olvasottakat...
- Nagyon ködösen fogalmaznak mindenben. Miért gondolhatták, hogy én megfejtem ezeket a sorokat, s tényleg megjelenek ott? - talán még költői kérdésnek is elmehetne ez. Magyarázatot erre már nem tudok találni, hiába agyalok.
- Azt hiszem, ennyi. - tolom vissza a papírt, melyet nem szeretnék már többet látni. Épp elég fájdalmat okozott már így is.
- Akkor... Elmennek oda? És ha nem találnak semmit, és mégsem tudtam segíteni? - kérdezem őt temérdek kétséggel a hangomban. Ezek tényleg olyan információk voltak a részemről, melyeket csupán apró sugallatokból tettem össze, s meglehet, hogy félrevezetem velük Emmalyn küldetését. Ám ha nem... Akkor itt bizony sokkal több dologról van szó, hiszen akkor tudták jól, hogy én megfejtem a sorokat. És ekkor bizony sokkal több közöm lesz az egész ügyhöz, mint azt szeretném...

**Emmalynn Larson**

Jeremiah & Emma

“You never were good enough”

- Egyrészt az is hatalmas segítség, ha elmondja, amit csak tud. Másrészt, kérem, ne becsülje alá magát, Jeremiah. - mosolyodtam el halványan.
- Dolgozom egy másik szektás ügyön, ahol is a tagok a Thelema tanításait követik. Egészen sajátosan értelmezték újra Aleister Crowley világnézetét. Huszonhárom éve léteznek már, és gyilkolnak egy olyan ostobaság miatt, hogy talán egyikükben majd Hórusz újjászületik. Minél több áldozatot szedsz, annál nagyobb az esélyed, hogy te lehetsz egy istenség földi avatárja. - tartottam egy gyors kis összefoglalót, hogy képben lehessen velük.
- Az ügy kapcsán megismerkedtem egy fiatal férfival, akinek a családját ez a szekta mészárolta le, mert bár az apjuk agresszív és alkoholista volt, de nem volt hajlandó családirtóvá válni semmiféle Hórusz kedvéért. - vázoltam fel az alap esetet, amiből indult az ismeretségünk.
- Ő is csak egy átlagos ember, őt is megviselik az ilyen borzalmas dolgok, mégis erőt vett magán és önként segít nekem a dolgok végére járni. Hajlandó volt még a szektába is beépülni, hogy gyanútlan, civil informátorom legyen. Nem kapott különleges kiképzést, hányingere van a véres, rothadó hulláktól, nem akar gyilkossá válni, mégis minden erejével azon van, hogy segítsen nekem végleg kiirtani ezt a szektát, méghozzá gyökerestül. - Aziel rendkívül furcsa ember bosszantó stílussal, de ha valaki veszi a fáradtságot, hogy a felszínes dolgai mögé nézzen, egy intelligens, törődő srácot talál.
- Nem azt mondom, hogy Önnek is ezt kell tennie, de erőt meríthet a fiú történetéből. - reméltem, hogy talán csak hallania kell egy ilyen "példabeszédet", hogy ő is megtáltosodjon.
Figyeltem, ahogy hajlandó volt újra átolvasni a levelet, ezúttal sokkal alaposabban, mint mikor a szemétben landolt. A kérdésére aztán habozás nélkül bólintottam. Azonnal beugrott a lehetséges válasz.
- A North Brother Island egy ilyen hely. - ha hallott volna már róla, akkor ő is rögtön rávágta volna.
- 1885-ben költöztették oda a Riverside kórházat. Hosszú éveken át, az 1930-as évekig mindenféle fertőző betegségeket kezeltek a kórházban, majd a 40-es évektől háborús veteránokat és családjaikat telepítették le oda. Aztán az 50-es években rehabilitációs központot nyitottak fiatal kábítószer függők gyógyítására. 1963-ban a korrupció és az embertelen bánásmód miatt ezt az intézményt is bezárták. A sziget azóta teljesen elhagyatott. Az épületek romosak, lepusztultak, mindent benőtt a sűrű, elvadult növényzet. Elég nehezen megközelíthető. - de mivel Dave legutóbb is tudott nekem oda fuvart szerezni, így most sem jelenthet neki problémát.
- Nem olyan régen pont a korábban említett ügy miatt jártam ott, és több holttestet is találtunk. Van ugyanis egy másik szekta, a korábban említett Crowley-hívők, akik szintén szeretnek ott áldozatokat bemutatni. Ezek szerint nem csak ők. - nem zárhatom ki annak az eshetőségét az új információk birtokában, hogy talán a Cross-t is megkörnyékező szervezet a thelemikus rituálék között is rejtett már el hullákat. Kényelmes megoldás lenne. Ez azt jelenti, hogy újra elő kell majd ásnom az ott talált áldozatok aktáit és más szemmel is megvizsgálni őket. Talán elsiklottam valami felett, ami fontos lehet. Mondjuk az a jelkép, ami a pecséten és Callum Hill karján is szerepelt.
Nem a rendőrség, hanem a CIA bízott meg a Crowley-szektával. Vajon ők tudhatnak erről a másikról is? Vajon tudták, hogy a szálak majd mégis a rendőrséghez vezetnek engem?
- Van rá esetleg valamilyen utalás, hogy pontosan mikor kellene oda mennie? - ha a helyszínt megadták, talán az időpont is ott lapul valahol.

NPC

Other cases

**Jeremiah Cross**

Emma & Jeremiah

"Suicide is man's way of telling God:
'You can't fire me - I quit!"

Ismét egy gondterhelt és zaklatott sóhaj szakad ki belőlem, miközben Emmalynnt hallgatom, kit a helyzetem ellenére teljes mértékben meg tudok érteni. Vannak olyanok, akiknek a munka csak egy pénzkereseti, megélhetési lehetőség, s akadnak ebben a nagyvilágban olyanok is, akik őszintén a szívükön viselik mások sorsát, s komolyan, lelkiismeretesen végzik a feladataikat. Ha csak nem színészi játékot űz velem a kisasszony, akkor a szavai őszintén megérintenek.
- Igyekeztem mindig is elkerülni a Baloldal ösvényét. Sajnos néha túlságosan közel jár a Jobbhoz, olykor még talán egyesülnek is, és nehéz megmaradni a helyes úton. - utalok ezzel arra, hogy egyszerűen csak kihajítottam azt a különös meghívót, mely igazság szerint azóta sem hagyott nyugodni. Hiába próbálom elterelni a gondolataimat, egyszerűen az elmém hátuljában akkor is ott lebeg a papír.
- Célt? - úgy pattannak ki szemeim, mintha rémeket látnék. - Mégis mi lehet a cél épp velem? - kérdezek vissza bizonytalanul. Bárkik is álljanak ennek az egésznek a hátterében, ők nem ismerhetnek engem. Nem tudhatják, hogy mi történt velem a múltban. Nem tudhatnak Eleanorról, sem arról, hogy a Gonosz által a bűvkörébe kerültem, s olyan helyzetekben fordítottam el a fejem, amikor nem szabadott volna... Nem tudhatnak a tűzvészről, amit okozott és amiben meghalt, s nem tudhatnak róla, hogy hány embert vitt magával. Képtelenség. Ugye?
- Erre egyáltalán nem gondoltam. - a székben szinte úgy rogyok hátra megdöbbenésemben. Talán a Gonosz ennyire erőre kapott volna mostanság, hogy már konkrét csoportokat fertőzött meg, s nem áll le, amíg mindenkit meg nem ront? Különösek voltak ugyan Callum Hill szavai, de mindig csodálattal hallgattam őt, mikor az életről beszélt. Talán e csodálat a mögöttes tartalomnak szólt igazán?
Emmalynn szavai ismét csak facsarnak egyet a szívemen. Be kell látnom, hogy nagyon hatásosan beszél, s eltalálja azokat a pontokat, amik ellen képtelenség lenne ellenkezni.
- De... Teljes mértékben így gondolom... Én viszont csak egy egyszerű lelkész vagyok egy öreg kis templomban. Mit tehetnék mégis pont én egy ilyen durva, bonyolult és összetett ügyben azon kívül, hogy elmondom, amit tudok? - valójában haszontalannak érzem magam. Nem tudom, hogy mi az a mögöttes információ, amit Callum Hill közölt, s amiről most beszélnem kellene. Egyetlen kézzelfogható dolog jut csupán az eszembe, mégpedig az összefüggés a levél pecsétje és a férfi karján levő halovány tetoválás között.
- Istenem segíts meg... - a gyilkosság körülményeitől teljesen elsápadok, s kell pár pillanat, amíg visszatérek a valóságba. A Gonosz. Hát tényleg itt van.
- Rendben. Megpróbálom. - sóhajtok nagyot, s megpróbálok az Úrtól nyerni némi erőt ehhez a nehéz feladathoz. Újra a levélre helyezem tekintetem, s néma, szinte mozdulatlan tíz perc következik, amikor csak a sorokat fürkészem. Figyelem a környezetet, a betűk kanyargását, s hagyom, hogy a szavak megtelepedjenek elmémben, gyökeret vessenek lelkem mélyén.
- Esetleg... Talán... - töröm meg a csendet végül bizonytalanul. - "...és legyen emberen és állaton fekéllyé, mely hólyagokat fakaszt..." - idézek halkan egy szöveget a Bibliából. - Nincs esetleg itt a városban egy olyan hely, ami régen kórházként üzemelt, és ahol fertőzött betegeket kezeltek? Nem feltétlenül a közelmúltra gondolok... Hanem jó pár évtizeddel korábbra. Valami rom esetleg... - bár utóbbit nem feltétlenül tartom helytállónak, hiszen hihetetlen lenne, ha ez a monumentális város rejtegetne magában ilyen helyeket.

**Emmalynn Larson**

Jeremiah & Emma

“You never were good enough”

- Nem szeretem az általánosítást, de a legtöbb kollégámnak ez csak a munkája, nekem viszont a hivatásom. Ha kapok egy ügyet, nem az a célom, hogy minél előbb lezárjam, hanem hogy a lehető legalaposabban a végére járjak. Úgy záródjon, ahogy az a valóságnak megfelel, nem ahogy valakinek kényelmes. Szóval a titok azt hiszem, a lelkiismeretességemben rejlik. - és még sok egyéb apró kis részletben, ami a hozzáállásomat, a nyitottságomat és a képzettségemet illeti. A legtöbbek úgy szereznek meg egy pozíciót, hogy ismernek valakit, rokonai egy fejesnek, esetleg nincs más helyettük. A lényeg, hogy nem kiérdemlik. Én a képességeimnek köszönhetem, hogy a gyilkosságiakhoz kerültem, és még mindig vezet feljebb az a létra.
- Azt hiszem, értem, mire gondol. - bólintottam. Olyan ez, mint egy mesterien megfogalmazott könyv, ami látszólag szól valamiről, de tudod, hogy valójában résen kell lenned, olvasnod kell a sorok között, hogy megfejthesd a mögöttes, igazi tartalmat. Versek, dalszövegek is van, hogy másról szólnak, mint amit a felszínes olvasó vagy hallgató hisz.
- Vannak dolgok, amiktől nem lehet a könnyű úton megszabadulni, és sajnos a nem épp nekünk szimpatikus ösvényre kell lépnünk. - azzal, hogy kidobja a levelet és homokba dugja a fejét, még nem oldódik meg semmi.
- Újabb és újabb meghívók bukkanhatnak fel, akárhová megy is. Nem fognak leállni a kísértéssel, amíg célt nem érnek. - Cross sem megtörhetetlen, csak mert szenttül hisz valami megfoghatatlanban.
- El tudja képzelni az áldozatról, hogy valójában nem is hívő volt? Nem lehet, hogy nem a hite, hanem kizárólag Ön mitt járt ide? Talán az volt a feladata, hogy Önt megpróbálja megnyerni és beszervezni valahová. - lehetséges teória lehet, hogy el akarhatta ültetni a kíváncsiság és a kétkedés bogarát a fülébe, elérve hogy csatlakozzon hozzájuk. A halála talán nem a vég, hanem valami új kezdete.
- Ha elérik, hogy Isten egy szolgája is a köreikbe lépjen, azzal győzelmet arathatnak egy ellenséges vallás felett. Megerősödhetnek, új követőket szerezhetnek. - de az is lehet, hogy Callum Hill elbukott és ezért kellett meghalnia. Ezek mind csak találgatások, amíg nem tudok meg valami biztosabbat.
- Sajnos túl sok kegyetlenség jutott erre a világra. De ha van rá lehetőségünk, hogy megállítsunk, élnünk kell vele. Vagy Ön talán nem így gondolja? - muszáj együttműködésre bírnom. Nélküle elveszett vagyok ebben a közegben, és továbbra is fontos tény, hogy a meghívót neki szánták.
Aprót bólintottam arra a kérdésére, hogy láttam-e a holttestet. Természetesen láttam az aktákat, a boncolás feljegyzéseit és képeit is. A papiroson lévő pecsét nekem is egyből feltűnt, de azt nem tudtam, hogy megegyezik a Hill karján lévő jellel. Ez új fejlemény volt. Az öngyilkosság miatt talán elsiklottak a tetoválás felett, így fénykép sem készült róla. Ami érdekes, mert fontos lehet. Sokszor az áldozatokat is ezek alapján tudják azonosítani. Minden ilyet dokumentálni kell. Újra át kell néznem a halottkém és a helyszínelők által készített aktákat. Nem csak Hill-ét, hanem a többi öngyilkosét is. Hát ha az ő karjukon, vagy bárhol a testükön is kivehető hasonló minta, amit valamiért egyiküknél sem tartottak fontosnak megörökíteni. Utoljára a belső eltusolási ügyeknél láttam hasonlót.
- Az áldozat egy késsel különféle gonoszt szimbolizáló jeleket vésett mélyen a bőrébe, majd felakasztotta magát az otthonában. - a többi áldozat is önakasztással végzett magával, ők azonban nem rajzoltak magukra semmit, így nem is merült fel a szektás vonal. Nekem azonban már a rövid időn belüli sok akasztás is túl gyanús. És mind egyéb kárt is tettek magukban valamilyen éles eszközzel. Volt aki begyógyszerezte magát, pengével vágta fel a csuklóit, és ezután döntött az akasztás mellett. Más a nyakával tette ugyanezt egy törött tükör darabját felhasználva hozzá.
- Ha a jelkép beugrott, talán más is eszébe juthat. Kérem, olvassa át újra a levelet, és próbálja ugyanúgy szemlélni, mint Callum Hill rejtélyes szavait. Hát ha a levélnek is van mondanivalója, csak eddig nem állt elég nyitottan hozzá, mert a tudatalattija is teljesen elzárkózott ettől az egésztől. Meg kell tudnia fejteni, mi ez és hová szól a találkozó, hisz a meghívót Önnek címezték. Feltételezem, nem hiába. - kérem, ne kéresse magát.

...

Queens

**Jeremiah Cross**

Emma & Jeremiah

"Suicide is man's way of telling God:
'You can't fire me - I quit!"

Sajnálatos módon egy hete minden hivatalos személy kellemetlenséget hoz eme békés falak közé, szinte felperzselik a jelenlétükkel a nyugalmas légkört, s mintha belém akarnák magyarázni a bűnösségem. Pedig nem vagyok az, de a sok vádló tekintet már annyira az elmémbe égett, hogy elkezdtem magamban keresni a hibát. Mintha már a parókia is kezdene idegen lenni a sok idegentől, akik az utóbbi napokban betértek ide... Az otthon meleg érzete kezd egyre csak távolodni, különösen ezekben a percekben, mikor egy újabb hivatalos személyt kell vendégül látnom. Kényelmetlen a szék, feszít a levegő, nyom a mellkasom, s legszívesebben elsüllyednék már a föld alá, hátha legalább ott békére lelhetek.
- Miben más, mint a többiek? - hangom erőtlen és kétségbeesett, s a szavak ellenére sem harag, sem pedig gúny és egyéb fertőzött hangulat nem telepedik meg a kérdésem mélyén. Egyszerűen csak tudni szeretném, hogy a többiekkel ellentétben ez a kisasszony mégis miben lehet más? Barátságosabb, ennyit biztosan a magáénak tudhat, de ezzel én még nem lépek ki ebből a borzalomból.
- Nem is tudom, hogyan fogalmazzam meg... - sóhajtom halkan a levegőbe. - Más volt, mint egy átlagos hívő, aki betért nap mint nap hozzám. Máshogy... Beszélt... - halkan morranok orrom alatt, hiszen nem vagyok képes arra, hogy konkrétan megfogalmazzam. - Érezte már azt valakivel, hogy beszélt önhöz, hallotta a hangját, értette a szavait, de... Valami teljesen mást hallott meg mégis a betűk mögött? - ennél jobban tényleg nem megy. Talán célzott kérdésekkel igen, de így magamtól a semmiből nem tudom megeleveníteni azt, amit éreztem Callummal kapcsolatosan. Főleg azért, mert a levél újbóli felbukkanása még inkább megkavarja az elmémet. Meglepődök azonban, mikor a kisasszony visszaszolgáltatja a gyűrött papírt, amit ezután tovább morzsolgatok ujjaim között.
- Fogalmam sincs, hogy mi ez. Őszintén. Sejtésem sem volt róla, hogy érkezhet egy ilyen a számomra, és nem is akartam vele foglalkozni jelen körülmények között. Ezért hajítottam ki, hátha végre lezárulhat ez az egész. De hát nem sikerült... - amíg beszél, addig csak a gyűrött papírt fürkészem, próbálok egyben agyalni és figyelni Emmalyn hangjára, de minden kezd egyre nehezebb lenni. Egyetlen szó azonban nem várt hirtelenséggel rángat vissza gondolataim sűrűjéből. Másokon. Sosem volt titok, mennyire a szívemen viselem mások sorsát, és ennek a hölgynek most sikerült rátapintania a lényegre. Viszont hogyan segíthetnék mégis?
- Létezhet ilyen kegyetlenség a valóságban? - elképedve hallgatom a szavait. Hihetetlen. Eddig mintha egy békés burokban léteztem volna, ami olyan hirtelenséggel szakadt ketté, hogy hirtelen zuhantam bele a valóságba.
- Nem is tudom... - sóhajtom újfent, miközben a pecsétet morzsolom ujjaim alatt, s próbálok visszaemlékezni arra a jelre, ami hegként díszítette Callum Hill csuklóját.
- Látta esetleg a holttestet? - simítom át az asztalon a levelet. - Nem vagyok benne egyáltalán biztos, és lehet, hogy csak a nyomás miatt gondolom ezt, szóval kérem, ne vegye készpénznek, de... Ez a jel... - bökök a papírra. - Mintha talán Callum kezén láttam volna ilyet... De tényleg nem biztos! Nem igazán emlékszek rá. - és ezen agyalni sem akartam sokat, de ha már rá vagyok kényszerítve, akkor nem seperhetem el ismét a gondolataimból ezt az egészet.
- A többiek semmiféle részletet nem mondtak nekem. Callumról... Csak hogy öngyilkos lett. De hogyan? Hogyan vetett véget az életének? - “szakmai titok”, felelték némi gúnnyal. Pedig ha tudnék valami részletet a körülményekről, talán bevillanhatna egy beszélgetésünk, amiben talán utalt mindenre. Segítség nélkül nehéz összerakni a kirakós darabjait.

**Emmalynn Larson**

Jeremiah & Emma

“You never were good enough”

- Ne haragudjon, egyáltalán nem szerettem volna kellemetlen helyzetbe hozni a jelenlétemmel. - pillantottam rá bocsánatkérőn. Hagytam, hogy a dolgozószoba felé tessékelljen. Szörnyen idegen terep volt ez nekem. Szinte éreztem, ahogy a keresztek megfordulnak a falon a hitetlen és bűnös jelenlétemtől, mint egy klisés, ördögűzős horrorban.
- Köszönöm. - helyet foglaltam a felkínált fotelban. A gyanakvás és némi aggodalom egyvelegével figyeltem őt, ahogy szó szerint a székre rogyott.
- Sejtem, hogy unalmas, fárasztó és rendkívül frusztráló lehet újra és újra elmondani ugyanazt, mintha nem értenénk a szép szóból, és egyszerűen nem akarnánk végre békén hagyni. Valóban olvastam a jelentéseket, de azokat nem én írtam. Én más vagyok, mint a többiek. Elképzelhető, hogy az a rengeteg papír mind csak felszínes munka, amin minél előbb túl akartak esni. Talán kimaradt belőle valami. Ahány nyomozó, annyiféle kérdés és perspektíva. Kérem, még utoljára adjon egy esélyt az enyémnek, aztán nem háborgatjuk többé ezzel az üggyel. - kivéve ha csak nem válik szükségessé.
- Nincs miért bocsánatot kérnie, egyáltalán nem vettem gorombaságnak. Megértem, ha feszült és fáradt. Mindenkinek lehetnek nehéz időszakai, még Önnek is. Senki sem kivétel. Mind csak emberek vagyunk. - jelent meg egy együttérző mosoly az arcomon.
- Mit ért egész pontosan az alatt, hogy furcsa embernek tűnt? - akadtam fenn a dolgon. Minden aprócska részlet fontos.
- Igen, persze. - hezitálás nélkül visszaadtam neki a gyűrött levelet. Egyébként nem tettem volna, mert bizonyítéknak is minősíthetném, de szerettem volna tenni felé egy gesztust, hogy nem az ellensége vagy a zaklatója vagyok, hanem csak a munkámat végzem. Sajnos a nélkülözhetetlen része lett azzal, hogy az egyik áldozat többször is megfordult nála.
- Mit jelent ez a levél? Hová szól a meghívás? Köze van Callum Hill-hez? - ha Cross-szal végeztem, mindenképp azonnal át fogom kutatni a bizonyítékraktárt, hát ha a korábbi öngyilkos áldozatoknál is találtak hasonló pecséttel ellátott meghívót.
- Érzem, hogy kellemetlenül érinti ez az egész, de kérem, hogy működjön együtt velem. - böktem a fejemmel a papíros felé.
- Ha azt gondolná, megnyugtatom, nem gyanúsítom semmivel sem, de jelenleg Ön az egyetlen, aki segíthet nekem elindulni egy használható irányba. - és remélhetőleg nem fog hazudozni nekem, hogy félrevezessen. Ahogy a rendőrség is lehet korrupt, úgy a papokban sem lehet megbízni.
- Több öngyilkosság is történt mostanában, ami nekem már túl sok véletlen egybeesésnek. Mintha csak egy sorozatgyilkos szekta szedné az áldozatait. Azt gyanítom, hogy nem önként oltották ki a saját életüket, hanem mindez valami sokkal nagyobb része. Ezek gyilkosságok. Ha a feltételezésem helytálló, már pedig mondhatni ez a szakterületem, minél előbb meg kell állítanunk őket, mielőtt még többen fognak meghalni. Segítsen nekem, Jeremiah. - biztos, hogy nem fogom atyámnak vagy minek szólítani. Nem vagyok hívő. Az én apám évekkel ezelőtt meghalt. Az istenem pedig én magam vagyok.
- Másokon. - beavattam tehát a sejtésem egy részébe, hogy kölcsönösen meglehessen a bizalom. És így talán jobban megértheti, hogy miért pattogok ennyire egy szimpla öngyilkosság miatt. Mert nem az volt.
- Ezek a kultikus szekták hamar elfajulhatnak és felérnek egy tömegmészárlással. A Menny kapuja nevű szekta például azt hirdette, hogy földönkívüli űrhajó érkezik a Földre, és ők fogják kijelölni, hogy kik kapnak helyet rajta, kik lehetnek méltók rá, hogy a Felsőbb Szintű Létezés formájába elutazzanak. A szektavezér azt mondta a tagoknak, hogy UFO közeledik feléjük, hogy magával vigye a lelküket és ezzel hátra hagyhatják földi testüket. A szektatagok egyforma ruhában, fekete melegítőben, Nike cipőben, a zsebükben pár dollárral, összecsomagolt holmikkal szigetelték el magukat egy kaliforniai kúriában, mérget fogyasztottak és mind belehaltak.
A Naptemplom Rendje a Templomos Lovagok, az UFO-k, az Új Világrend-filozófiák, a szabadkőműves rituálék, az Armageddonra való felkészülés és a Napisten király eljövetelének elemeit ötvözte. Voltak, akiket fakarókkal szurkáltak halálra. Egy másik alkalommal svájci tűzoltók 22 holttestet találtak egy titkos földalatti kápolna padlóján, a nap alakját idéző mintázatban kiterítve. 19 áldozatot fejbe lőttek. A hívők által hátrahagyott búcsúlevelekben az állt, hogy azért távoztak, hogy elmeneküljenek a világ képmutatása és elnyomása elől. Egy újabb tüzet észlelve 25 ember, köztük 5 gyerek halt meg kábítószer-túladagolásban. A következő évben egy újabb, tömeges öngyilkosság történt egy franciaországi erdőben. A 16 holttestet ismét a nap alakjában rendezték el. Kábítószert kaptak, majd lelőtték őket. Később öt holttestet találtak egy kanadai tűzvészben. Összesen 74 ember halt meg naptemplomos gyilkosság vagy öngyilkosság következtében.
Kenyában a Jézussal való találkozás reményében éheztették halálra magukat egy szekta tagjai. A helyi rendőrség több tucat holttestet talált, köztük gyerekekét is. Egész családok haltak meg.
A Népek Temploma szekta több mint kilencszáz tagja is tömeges öngyilkosságot követett el a guyanai őserdőben még 1978-ban. Egész pontosan 918 ember követett el öngyilkosságot, 300-nál is több gyereket a szüleik mérgezték meg ciános üdítővel. Majd az egész falu öngyilkos lett.
Vannak ma is működő szekták, például olyan, ami a Thelema-t, Crowley tanait veszi alapul. Folyamatosan szedik a rituális áldozataikat Londontól New York-ig. Talán ezúttal is valami ilyesmiről lehet szó.

...

Queens

**Jeremiah Cross**

Emma & Jeremiah

"Suicide is man's way of telling God:
'You can't fire me - I quit!"

Egy új világ, új reményekkel. Mikor pár hete betettem a lábam ebbe a nyüzsgő városba, fojtogatott ugyan némi izgalom és félelem az ismeretlentől, mégis bizakodva vágtam bele életemnek ebbe az új fejezetébe. A kisebb problémákat leszámítva úgy éreztem még az elején, hogy az ösvényemet egyre jobban világítja be az isteni Fény, ahogy haladok előrébb, azonban az utóbbi egy héten mintha a Fény megszűnt volna, s lecsúsztam volna hirtelen az utamról egy mocsaras, ingoványos vidékre, ahonnan fogalmam sincs, merre vezet a kiút.
Amúgy is sokszor kell megküzdenem a saját démonaimmal, melyek nem hagynak sok ideig megpihenni, de New York fertője most egyáltalán nem kellett volna. Ez talán valami próbatétel? Most kellene bizonyítanom, ha már oly régen elbuktam? Vagy ezt az egész eseményláncot is a Gonosz sodorta elém, mint oly régen azt a vörös hajú lányt és a pusztító lángokat, amiket magával hozott?
Rossz szokásom volt mindig is, hogy a legapróbb dologban is próbáltam valami értelmet lelni. Olyan nem lehet, hogy valami a véletlen műve lenne, s ok nélkül történne e világon, azonban ez a fejvesztett agyalás sokszor az őrületig tud kergetni. Ahogy most is...
Callum Hill. Miután átvettem a templomot, a következő napokban már felbukkant a falai között, s egészen egy héttel ezelőttig azt hittem, hogy megtörte az élet, s azért érzem róla azt, hogy furcsa. Hiszen voltak olyan pillanatok, mikor beszélt hozzám, de nem a kimondott szavait hallottam, hanem azt a mögöttes tartalmat, amit mintha közölni szeretett volna velem. Eleinte a saját elmém kuszaságának tudtam be, de mikor egy héttel ezelőtt beállított a rendőrség, és engem kezdtek kellemetlen és becsmérlő módon faggatni az öngyilkosságáról... Akkor egyrészt valami megtört bennem, másrészt viszont a kirakósnak egy apró darabkája talán a helyére került. A rendőrségnek azonban semmit nem tudtam mondani, hiszen Callum Hill sem mondott nekem semmit...
Naiv voltam, s azt hittem, hogy vége lett az egésznek ezzel. Tegnap azonban kaptam egy különös meghívót... Ismét csak azt éreztem, mint annál a férfinél. A leírt szavak mögött sokkal több titok lappangott, amit én viszont nem akartam tudni. Hiába ismertem fel a pecsétet, ami az emlékeimben mintha Callum egy hegét formázta volna... Nem akartam tudni róla, nem akartam belefolyni ebbe az egészbe, így összegyűrtem, kihajítottam a kukába, azt remélve, hogy ezzel lezáródik végre az egész. Mikor azonban a mai csendes estébe egy kopogás kúszik be, riadtan kapom fejem az ajtó irányába. Késő van ahhoz, hogy a parókián egy hívő keressen...
Az arcom gondterhelt, s a szemeim alatti sötét karikák nem sok jóról árulkodnak. A borostám kissé elúszott, s jelenleg még a hajam pár göndör fürtje is inkább kócosabb. Egyszóval, egyáltalán nem biztató a külsőm, s ezen még hosszú reverendám sem tud javítani.
Így nyitok ajtót, s mikor egy ismeretlen hölgy néz farkasszemet velem, ki egy újabb jelvényt villogtat meg a levegőben, egy gondterhelt sóhaj szakad ki belőlem.
- Üdvözlöm. - én már be sem mutatkozom, hiszen minden bizonnyal úgyis tudja, hogy kit keres. Az összegyűrt, felismert papír láttán azonban még a levegő is a tüdőmben ragad, s mivel sosem tanultam színészi játékot, így nem sikerül lepleznem zavartságom és döbbenetem.
- Jöjjön beljebb, kérem, már így is rossz szemmel néz rám a többi lelkész, hogy ennyi rendőr keres mostanság... - felelem halkan, s feltárom előtte az ajtót. Egy szűk kis folyosóra léphet be, melynek jobb oldala elkanyarodik, bal oldalának végén pedig két öreg tölgyajtó figyel résnyire kinyitva. A szemközti felé irányítom a hölgyet, mely amolyan dolgozószobaként funkcionál. Időrágta könyvespolcok vannak a falak mellett, s egy rozoga íróasztal egy kopott szőnyegen. Ennek egyik felén egy pár évtizedet megélt, ám masszív szék álldogál, míg a másikon, azzal szemben az asztal túloldalán egy fotel.
- Foglaljon helyet. - intek a fotel irányába, majd én is levetem magam a székre. Szinte szó szerint, majdnem úgy esek rá, hiszen szédelgek, s a szívem a torkomban dobog.
- Nagyon sok kollégájával beszéltem már, akik számtalan oldalról próbáltak kérdezgetni, de mindegyiküknek ugyanazt tudtam mondani. Biztosan látta a jelentést. Azt hittem, hogy vége van már ennek az egésznek... - dörzsölöm meg szemeimet. - Még hány embernek kell elmondanom ugyanazt? - kérdezem fáradtan, aztán észbe kapok. - Bocsássa meg a gorombaságom, tudom, hogy csak a munkáját végezné... Callum Hill furcsa embernek tűnt, de nem gondoltam volna róla, hogy árthat bárkinek vagy saját magának. - felelem szűkszavúan, tekintetem azonban a meghívót keresi. - Visszakaphatnám a szemetem? - borzalmasan kellemetlen, hogy újra kell látnom, s hogy nem szűnt meg azzal létezni, hogy kihajítottam a kukába.

**Emmalynn Larson**

Jeremiah & Emma

“You never were good enough”

Mark szólt, hogy talált egy furcsa esetet nekem. Nézzek rá, amíg még csak "döglődő" akta és nem újabb porfogó, amit a kedves kollégák feldobtak egy pókhálós polcra a többi hasonló döglött ügy közé. Talán még érdekesnek is találhatom. Mark jól ismeri az ízlésemet, így biztos voltam benne, hogy most sem téved.
Igaza is volt. Rejtélyes öngyilkosság-hullám söpör végig New York-ban, de a rendőr kollégáknak ennél többet nem nagyon sikerült összerakniuk. Feltételezhető, hogy egy öngyilkos szekta szedi az áldozatait. Láttunk már ilyet a történelemben, így egyáltalán nem kizárható. A szekták mondhatni a specialitásaim, most is tagja vagyok az egyiknek. Crowley és a Thelema tanait gondolták újra, hogy mindenféle orgiához és rituális gyilkossághoz használják fel ürügyként. Nem idegen a terep.
Az egyetlen használhatónak tűnő szál egy Queens-ben élő lelkészhez, Jeremiah Cross-hoz volt köthető. Már önmagában tetszett a neve beszédessége. Vajon felvett, vagy tényleg így nevezték el őt? Ez eleve elrendelte a sorsát, hogy a vallás felé forduljon?
Az egyik hívő, aki számtalanszor járt már Cross-nál, szintén öngyilkos lett. A rendőrség beszélt vele az üggyel kapcsolatban, de nem jutottak vele mondhatni semmire sem. Már pedig ezt nehéz elhinnem. Ha az a hívő sokszor találkozott vele, elég jól ismernie kellett már, hisz a nyája egy tagja.
El is mentem hozzá, hogy én is személyesen felkeressem. Mielőtt azonban bekopogtattam volna hozzá, tettem egy kört odakint is. Átkutattam a szemetet, mert időnként tartogathat hasznos meglepetéseket. Kukázni is tudni kell. Mindig túrd át a szemetet. Mark ezt tanította nekem. Az isteni gondviselés aztán velem volt, amiben természetesen nem hiszek. Sikerült megtalálnom valamiféle meghívót. A pecsétet és a szimbólumokat nem hiszem, hogy láttam volna korábban, de kellően érdekesek voltak, és beleillettek a szektás elképzelésbe is. A levélben próbáltak utalni egy találkozási pontra is, de nekem sajnos nem mond semmit. Már csak a lelkészünk segítőkészségében bízhatok. Már ha létezik olyan. Találkoztam már nem kevés egyházi személlyel, akikről sok mindent el lehetett mondani, csak azt nem, hogy kedvesek, udvariasok, segítőkészek és együttműködők. Rémesen makacsok és zárkózottak, pláne ha gyanúba is keverednek. Ők sem szentek, hiába próbálnak annak tűnni. Mindenkinek van gyengéje és sötét oldala is. Vajon Cross mit rejtegethet?
Ha sikerült elérnem, hogy ajtót nyisson nekem...
- Üdv. Emmalynn Larson nyomozó. - a bevett protokollhoz hűen bemutatkoztam, elárultam a rangomat, felmutattam a jelvényt, aztán bónuszként még a szemétben talált papírost is a képébe nyomtam. A meghívót neki szánták, de nekem tesz szolgálatot, hogy bebocsátást nyerjek hozzá. Mindig is lenyűgözött a sors iróniája.
- Kérem, ne haragudjon a zavarásért. Tudom, hogy a kollégáimmal már beszélt az öngyilkosságok kapcsán, de szeretném, ha rám is szánna az idejéből. Hát ha más megvilágításban találhatunk olyasmit, ami eddig elkerülte a rendőrség figyelmét. Tudna nekem is mesélni az áldozatról? Feltűnt, hogy szuicid hajlama lenne?

...

Queens