A végletekig erkölcstelen, mocskos szájú fiatal nő, aki fittyet hány a törvényre, az erkölcsinormákra, olyan alapvető szabályokra, amik mások számára teljesen maguktól értetődőek. Ne lepődj meg, ha betolakszik eléd a boltban a kasszánál, ha az utcán összeütköztök és még csak bocsánatot se kér. Azért ilyenkor szorítsd a tárcád, táskád a szokásosnál is közelebb magadhoz, kivételes tehetsége van mások kizsebelésében, és az esetek nagy részében ezt észrevétlenül űzi. A nála megtalálható okmányok is lopottak, fogalma sincs róla ki lehet az a Jackie Monroe, de előszeretettel visszaél a személyiséglopással, ami ugyan csak büntetendő, mint a prostitúció. A testéből tartja fenn magát. Számára ebben semmi gusztustalan, vagy abnormális dolog nincs. Miért is lenne?! A nevelőapja már kiskorától kezdve molesztálta, el se tudja képzelni, hogy a testét másra is használhatja, mint az érzelem és élvezetmentes szex. Még sosem volt része olyan együttlétben, amit ő is élvezett volna. Ami felkorbácsolta volna az érzékeit, meglódította a szívét és az ő részéről is orgazmussal zárult. Az érzéseivel sem igazán van tisztában. Persze ő is szokott szomorú lenni, dühös, vagy épp boldog, de úgy isten igazából nem tanúsít egyiknek sem sok jelentőséget. Az emberi kapcsolatai általában rémesen egyszerűek, nem az érzelmekre, sokkal inkább a szívességekre alapozódnak. Mestere a manipulációnak, ha valamire szüksége van, így vagy úgy, de eléri, hogy a másik behódoljon neki, ettől a ponttól pedig már könnyen megszerzi amit akar. Az öltözködésére azt mondanám, hogy extrém, nem mindennapi. Ő az az ember, aki simán utcára megy egy szétgombolt ingben, ami alatt nincs semmi. Nem, még melltartó sem. Képes nyáron, a rekkenő hőségben felvenni a térd fölé érő fekete bőrcsizmát, ha épp ahhoz van kedve, vagy pont passzol az aktuális szettjéhez. Az utcán sokszor láthatod gyermeteg önfeledtségbe temetkezve szökdécselni, miközben énekel, és esetenként egy nyalókát is szopogat közben. Őt nem érdekli, hogy mi számít deviáns viselkedésnek, mi az ami megbotránkoztatja az embereket. Ha épp ahhoz van kedve, hogy a Szabadságszobor lábánál fejen állva pörögjön meztelenül, hidd el, nem kell féltened, ő gátlások nélkül megteszi. Ha jól megismered őt, egy idő után nem fogsz mást látni csak egy kislányként viselkedő fiatal nőt, aki össze van zavarodva ebben a világban, aki most engedi ki magából azt a gyereket akinek lennie kellett volna.

Látod ott azt a fehér, fodros blúzos, fekete szoknyás kislányt bordó masnival a hajában? Igen? Megvan? Hiszti-bizti?! Oké, akkor most nézz el egy kicsit balra. Nem, nem a másik balra! Édes faszom...! Na, szóval, látod a kis elit riherongy mögött azt a vézna, koszos körmű, kócos kiscsajt, aki már megint nem tudott fürdeni, mert a szülei nem fizették be a számlákat, és az anyja pacsulijával próbálja elrejteni az ápolatlanság bűzét?! Ja, ez vagyok én! A hullámzó szartenger kábé akkor tört a fejem fölé, és nyelt el, mikor féltestvérem, a nővérem dobbantott otthonról. Négy éves voltam. Neeem, ne kezdj el sajnálkozni, ez még nem az a rész! Szóval ott állok fönt a színpadon, a leghátsó sorban, mert a különcöket, az elhanyagoltakat, a furákat mindig rejtegetni kell, és miközben a lámpalázamhoz betársult hányingeremmel küszködök, hirtelen azt veszem észre, hogy végre beesik az anyám is, cirka fél órás késéssel. Felállítja az egész sort, ezzel megzavarva a többi szülőt, és naná, hogy az előadást is, na de figyelj, a feketeleves még csak most jön!!! Először találgass. Addig úgysem mondom. Nem? Nincs tipped? Biztos?! Jó, hát amúgy nekem se lenne. Semmi nincs egy óvodás anyák napi műsorban. A legdurvább, ami történni szokott, hogy egy, vagy nagyon ritkán két gyerek úgy besokall a lámpaláztól, hogy a könnyekig ható vers érthetetlen dadogása helyett inkább bőgve leszalad a színpadról. De ez a műsor más volt. Számomra legalábbis biztos! Az anyám ugyanis nem egyedül érkezett. Az újdonsült fasziját is magával citálta, hogy aztán a fergeteges előadás vége előtt öt perccel a férfi retyóban meg lecidázza... Nincs túl sok emlékem a gyerekkoromról, jónak mondhatók meg aztán pláne nem, de arra tisztán emlékszem, hogy hányszor látogatott meg éjszakánként a szobámban az anyám palija, és hogy mennyire nem volt normális, vagy természetes -ahogy az a gennyláda is fogalmazott-, hogy lefeküdt mellém a matracomra, szorosan átölelt, és a takaró alatt olyan helyeken matatott, amikről akkoriban jóformán még tudomást sem szereztem a saját testemen... Jaaajajaaa most már kezdhetsz sajnálni. Ha azt gondoltad, ennél durvább már nem jöhet, akkor most kapaszkodj meg, mert de, van még ennél lejjebb is! Naiv, ártatlan gyerek fejjel tényleg elhittem amiket az a barom mondott, pedig már akkor gyanússá kellett volna, hogy váljon a dolog, mikor elkezdte szajkózni, hogy ez a kettőnk kis titka kell, hogy maradjon. Később persze -olyan tizennégy lehettem-, hirtelen öntudatra ébredtem, akárcsak egy kikúrt robot, és próbáltam beszélni anyámmal a dologról, de hazug büdös kis kurvának titulált, és az alaptalan rágalmazásom miatt akkora pofont kaptam, hogy megcsókoltam a falat is. Szerinte csak a tini hormonjaim egy kis balhét kívántak, és irigy voltam az ő boldogságára, ezért találtam ki az egészet. Jah, nagyon boldog lehetett úgy, hogy az a faszfej minden este részegen félholtra verte. De hát nincs mit tenni. A szerelem öl, butít és nyomorba dönt. Az anyám ezt tökéletesen szemléltette a testén napról napra egyre inkább elszaporodó zúzódásaival, foltjaival, vérző sebeivel. Egyedül maradtam. A nővérem új életet kezdett nélkülem, az anyámra sose számíthattam igazán, nem volt senki, aki a fejemben örvénylő gondolatokat megfejthette, megakadályozhatta volna. A gimiben aztán elszabadult a poklom, és mindenkit felégettem benne gondolkodás nélkül, nem foglalkozva azzal, hogy barát, vagy ellenség. Ha jobban belegondolok, nem is voltak barátaim. Egyszerűen nem láttam értelmét bárkit is beengedni a mocsokkal, bűnnel teli életembe, magamra öltöttem és profikat megszégyenítő módon eljátszottam egy szerepet, ami nem én voltam, ami aztán szépen lassan átvette felettem a hatalmat, beitta magát az utolsó sejtembe is, és eggyé váltunk. Én lettem az ügyeletes badbitch. Akitől mindenki tartott. Aki gondolkodás, s a következmények mérlegelése nélkül képes volt telibe verni bárkit a suli folyosóján, ha az csak összesúgott valakivel a hátam mögött. Az anyámat láttam a suli ringyóiban. A behízelgő beszéd, a kényeskedő macska nyervogás, a pillarebegtetés... émelyeg a gyomrom már ha csak rájuk gondolok is. Sokszor elképzeltem, hogy milyen lenne bekerülni a vezetőhírek közé. "Felgyújtotta nőnemű iskolás társait" A srácokat csipáztam. Főleg a baseball csapat játékosait. Jó bulikat tartottak. Volt ingyen pia, zene, tánc, fülledt testek, félhomály, cigifüst. Kell ennél több?! Jahh, meg persze olyan tabik, amik egy másik világba repítettek, amik segítettek az ellazulásban, hogy ha csak egy éjszakára is, de kiszakadhassak a fostalicska életemből. Eleinte csak hétvégén, házibulikban csináltam. Aztán már hétköznap, otthon, suli után is. A tetőpont pedig a gimi fiú öltözője volt, ahol rendszeres vendégfellépővé váltam, de nem bántam. A testem arra van, hogy használják és ha még jutalom is jár érte, akkor minden pénzt megér! Bár az anyám faszija sose jutalmazott érte, és azt mind tudjuk, az életben semmit sem adnak ingyen. Kivéve a baseball ütőt a képedbe. És pár gimis, tesztoszterontól duzzadozó seggfejet, akik félholtra vernek este valamelyik húgyszagú sikátorban, csak mert nem tisztességesen nyúltál hozzá a húgukhoz. Három srácot sikerült azonosítania, őket a fiatalkorúak börtönébe zárták. Én is gyanúba keveredhettem volna, de akkor ő is megüthette volna a bokáját, bár még úgy is a saját malmára tudta hajtani a vizet, hogy szilánkjaira volt zúzva a koponyája. Azt persze nem tettem zsebre amit anyámtól kaptam. Tizenhatévesen léptem le otthonról, a nővérem egy ideig megtűrt maga mellett, de az egyre inkább sokasodó iskolai balhék, s a félretett pénzének rohamos köddé válása hamar megrengette a belém vetett bizalmát. Az utcán élni egyfajta szabadságérzetet nyújt. Szabad vagyok. Mindig is az akartam lenni. Mégis hogy a faszba kívánhatnék ettől többet?! Nincs semmim, mégis megvan mindenem amire valaha vágytam!

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Nagyon megható és szomorú volt a lapodat olvasni, magával ragadtak a soraid, és közben végig az járt a fejemben, hogy hogyan lehet az, hogy azok válnak szülővé, akik meg sem érdemlik, miközben azok, akik értékelni tudnák ezt a csodálatos szerepet éveken át küzdenek, hogy aztán kiderüljön róluk, hogy sosem lehetnek anyák.    Sajnos egy olyan nem normális neveltetésben volt részed, amilyenben az ember még a kutyáját sem szabadna részesítenie, épp ezért tudlak tökéletesen megérteni, mindenféle ítélkezés nélkül. Nincs abban semmi rossz, ha tombolsz és megpróbálsz gyerek lenni, azonban azt gondolom, hogy szükséged lenne egy olyan segítségre, ami ha el nem is feledteti veled a múltban szerzett sérelmeidet, de legalább segít abban, hogy felnőj és megértsd, hogy nem azért születtél erre a világra, hogy a testedet mindenki, mindenfélére használja. Mégis úgy gondolom, hogy egy nagyon erős fiatal nő vagy, hiszen minden ellenére még mindig azon vagy, hogy talpon tudj maradni, én pedig azt szívből remélem, hogy sikerülni fog majd egyszer, és  tényleg megtalálnod az igazi szabadságodat és önmagadat is, addig, amíg nem lesz túl késő.   Hisz a legnagyobb baj az, hogy nem vagy tisztában a saját emberi értékeiddel, sem pedig azzal, hogy milyen érzés nőnek lenni. Remélem találsz valakit, aki rávilágít arra: hogy te igazából egy csodálatos, gyönyörű nő vagy, aki ennél sokkal de sokkal többet érdemel.  
Új színt és rangot majd egy admintól fogsz kapni, de addig is érezd jól magad. Köszönöm, hogy olvashattalak  

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!