"Family is not defined by our genes, it is built and maintained through love."
Először a hócipője is kivolt a sok váratlan vendéggel, akik később hosszabb távú lakókká váltak a saját házában, de mostanra már egészen hozzájuk is szokott. Talán senkinek sem vallaná be, de ezek a kölykök által kreált mindennapi kis káoszok egészen biztosan hiányozna már neki, ha csak úgy eltűnnének. Mindig is inkább különcködni szeretett, és ha tehette mindig is máshol járt a világban. Ám ebben az évben több minden miatt is New Yorkban ragadt egy újdonsült, családdá minősülő csapattal. Ez volt a gyerekkora óta elsőnek számító hálaadás vagy karácsony is, mikor nem egyedül volt. Bár a sok kölyök hihetetlen nagy fejfájással és zajjal jár, egy valamit biztosan tanult tőlük: mégpedig, hogy a családnak akkor is össze kell tartania, ha nem köti őket össze vérségi kapcsolat. Jordan sajnos még nem tudja, hogy az a szedett-vetett környezet, amiben felnőtt, még csak nem is a vérszerinti családja. De Jonah előre is fél, hogy mi lesz, ha majd egyszer valamilyen úton-módon kiderül. Talán akkor nem lenne gond, ha mindig is odafigyelt volna rá, de így… Pedig Jonah tényleg próbálkozott, neki semmi baja nincs a másikkal, csupán… Nem született egy tipikus nagytestvérnek. Egyszerűen hiányzik belőle azon képességek összessége, amik őt egy igazi testvérré tennék. Nem tud másokkal hosszabb távon is törődni. Mindig is magát helyezte előtérbe és a menekülést. Mindig mindenre a menekülés volt a válasz. Így tulajdonképpen alig tud bármit is a fogadott testvéréről, azon kívül, hogy túl rég óta hagyta már cserben. Az otthonában lebzselő fiatalok mutattak rá arra, hogy mennyire szűklátókörű is volt eddig és, hogy mennyi mindent sikerült kizárnia. A mániákus méregetései is csupán egy figyelem elterelő szokás volt, ami elég hamar kinőtte magát. A tárgyakon kívül nem is figyelt a világra. Talán már túl késő ezeken változtatni, de, ha most nem teszi meg az első lépést, sosem derül majd ki. Mostanra már talán felnőtt a feladathoz, hogy igazi bátyként viselkedjen Jordannel szemben és segítsen neki ott, ahol még tud. Tudja, hogy ezzel nem teheti jóvá azt a sok évnyi kihagyást, de szeretne most már plusz pontokat is gyűjteni. Sokáig rágódott a tökéletes megoldáson, hogy vajon hogyan is kéne ennek neki esni. Hívja el sörözni, aztán mindenki kiöntheti, ami a szívében van? Vagy abból is csak sértődés lenne és jobb inkább józanul leülni, egy ünnepi vacsora mellett? Végül úgy döntött, hogy először inkább fel kéne mérnie azt, hogy mire vágyik inkább a kisebbik. Már egy hete rágódik azon, hogy miképp írjon rá, de sosem jutott még el a küldés gombig sem. Meg hát jobb ezt személyesen megtenni, nem? Így hát a szabad óráiban inkább úgy döntött, hogy elnéz abba a boltba, ahol megtalálja a fiatalabbat. Először úgy gondolta, hogy egyenesen a pulthoz sétál és szóba elegyedik a másikkal, de valahogy bátorságát vesztette, mikor kinyílt előtte az ajtó. Nagy szerencséjére, akkor épp ellenkező irányban volt a másik figyelme, így nem feltűnően el is tudott indulni a sorok közé, hogy bátorságot gyűjtsön. Érdekes, hogy az öccséről van szó, mégis olyan ideges, hogy szinte gyöngyözik a homlokán a víz. Alaposan körbejár minden sort, hátha eszébe jut valami, amit ürügyként használhat. Mire végez a hosszas nézegetéssel, addigra mondhatni ki is ürül a bolt és csak ketten maradnak a terepen. Ajkait harapdálva lép is a pulthoz két kávés itallal a kezében, és most kifejezetten örül, hogy a rajta lévő maszk ezt el is takarja. Megvárja míg lecsippantja mindkettőt, majd miután fizetett, csak az egyik kávét veszi el. Fogalma sincs, hogy szokott-e ilyesmit inni a testvére, de jobb hirtelen nem jutott az eszébe. – Egyet fizet, kettőt vihet akció van… De nekem úgy is elég csak egy. – adja is meg a magyarázatot egy torokköszörülést követően, hiszen a hangja is szökő félben van most. – Uhm, izé… Volt már kaja szüneted? – vakarja is meg a tarkóját azon morfondírozva, hogy most miképp is kéne ennek érthetőbben neki kezdeni. – Hogy dolgozol mostanság az ünnepek alatt? – talán az lenne a leghelyesebb, ha tényleg egy ünnepi vacsorára hívná meg először. Kérdés, hogy partner lenne-e ebben a másik. Bár, nem tudja, mennyire érezné furán magát ennyi idegen emberrel egy asztalnál. –Egyébként, minden oké? – talán a leghülyébb kérdés, amit csak feltehetne most neki és egészen biztos abban is, hogy nem túl pozitív válasz jön majd erre, a legnyugodtabb hangvételben, de ezen is túl kell esni egyszer.
Kezdőlap
