Jordan & Jonah

"Family is not defined by our genes, it is built and maintained through love."

Először a hócipője is kivolt a sok váratlan vendéggel, akik később hosszabb távú lakókká váltak a saját házában, de mostanra már egészen hozzájuk is szokott. Talán senkinek sem vallaná be, de ezek a kölykök által kreált mindennapi kis káoszok egészen biztosan hiányozna már neki, ha csak úgy eltűnnének. Mindig is inkább különcködni szeretett, és ha tehette mindig is máshol járt a világban. Ám ebben az évben több minden miatt is New Yorkban ragadt egy újdonsült, családdá minősülő csapattal. Ez volt a gyerekkora óta elsőnek számító hálaadás vagy karácsony is, mikor nem egyedül volt. Bár a sok kölyök hihetetlen nagy fejfájással és zajjal jár, egy valamit biztosan tanult tőlük: mégpedig, hogy a családnak akkor is össze kell tartania, ha nem köti őket össze vérségi kapcsolat.
Jordan sajnos még nem tudja, hogy az a szedett-vetett környezet, amiben felnőtt, még csak nem is a vérszerinti családja. De Jonah előre is fél, hogy mi lesz, ha majd egyszer valamilyen úton-módon kiderül. Talán akkor nem lenne gond, ha mindig is odafigyelt volna rá, de így… Pedig Jonah tényleg próbálkozott, neki semmi baja nincs a másikkal, csupán… Nem született egy tipikus nagytestvérnek. Egyszerűen hiányzik belőle azon képességek összessége, amik őt egy igazi testvérré tennék. Nem tud másokkal hosszabb távon is törődni. Mindig is magát helyezte előtérbe és a menekülést. Mindig mindenre a menekülés volt a válasz. Így tulajdonképpen alig tud bármit is a fogadott testvéréről, azon kívül, hogy túl rég óta hagyta már cserben. Az otthonában lebzselő fiatalok mutattak rá arra, hogy mennyire szűklátókörű is volt eddig és, hogy mennyi mindent sikerült kizárnia. A mániákus méregetései is csupán egy figyelem elterelő szokás volt, ami elég hamar kinőtte magát. A tárgyakon kívül nem is figyelt a világra. Talán már túl késő ezeken változtatni, de, ha most nem teszi meg az első lépést, sosem derül majd ki. Mostanra már talán felnőtt a feladathoz, hogy igazi bátyként viselkedjen Jordannel szemben és segítsen neki ott, ahol még tud. Tudja, hogy ezzel nem teheti jóvá azt a sok évnyi kihagyást, de szeretne most már plusz pontokat is gyűjteni.
Sokáig rágódott a tökéletes megoldáson, hogy vajon hogyan is kéne ennek neki esni. Hívja el sörözni, aztán mindenki kiöntheti, ami a szívében van? Vagy abból is csak sértődés lenne és jobb inkább józanul leülni, egy ünnepi vacsora mellett? Végül úgy döntött, hogy először inkább fel kéne mérnie azt, hogy mire vágyik inkább a kisebbik. Már egy hete rágódik azon, hogy miképp írjon rá, de sosem jutott még el a küldés gombig sem. Meg hát jobb ezt személyesen megtenni, nem? Így hát a szabad óráiban inkább úgy döntött, hogy elnéz abba a boltba, ahol megtalálja a fiatalabbat. Először úgy gondolta, hogy egyenesen a pulthoz sétál és szóba elegyedik a másikkal, de valahogy bátorságát vesztette, mikor kinyílt előtte az ajtó. Nagy szerencséjére, akkor épp ellenkező irányban volt a másik figyelme, így nem feltűnően el is tudott indulni a sorok közé, hogy bátorságot gyűjtsön. Érdekes, hogy az öccséről van szó, mégis olyan ideges, hogy szinte gyöngyözik a homlokán a víz.
Alaposan körbejár minden sort, hátha eszébe jut valami, amit ürügyként használhat. Mire végez a hosszas nézegetéssel, addigra mondhatni ki is ürül a bolt és csak ketten maradnak a terepen. Ajkait harapdálva lép is a pulthoz két kávés itallal a kezében, és most kifejezetten örül, hogy a rajta lévő maszk ezt el is takarja. Megvárja míg lecsippantja mindkettőt, majd miután fizetett, csak az egyik kávét veszi el. Fogalma sincs, hogy szokott-e ilyesmit inni a testvére, de jobb hirtelen nem jutott az eszébe. – Egyet fizet, kettőt vihet akció van… De nekem úgy is elég csak egy. – adja is meg a magyarázatot egy torokköszörülést követően, hiszen a hangja is szökő félben van most. – Uhm, izé… Volt már kaja szüneted? – vakarja is meg a tarkóját azon morfondírozva, hogy most miképp is kéne ennek érthetőbben neki kezdeni. – Hogy dolgozol mostanság az ünnepek alatt? – talán az lenne a leghelyesebb, ha tényleg egy ünnepi vacsorára hívná meg először. Kérdés, hogy partner lenne-e ebben a másik. Bár, nem tudja, mennyire érezné furán magát ennyi idegen emberrel egy asztalnál. –Egyébként, minden oké? – talán a leghülyébb kérdés, amit csak feltehetne most neki és egészen biztos abban is, hogy nem túl pozitív válasz jön majd erre, a legnyugodtabb hangvételben, de ezen is túl kell esni egyszer.

Ruha ¦ 700 ¦

Jonah & Jordan

- Jordan, kérlek – egészen meglepődve pillantottam a férfira, aki a mai nap nem is kellett volna, hogy a boltban legyen. Én magam már átvettem az árut és leellenőriztem azt, hogy tényleg minden megérkezett, amit a múlt héten rendelt. Azt hittem hirtelenjében, hogy helyettesi pozíciót akar ajánlani, hogy még több feladatot rám tudjon sózni, azonban a kezemben tartott, terjedelmes doboz súlya hirtelenjében eltűnt, és a férfi maga vitte ki azt, a sorokra. Ha most kezdtem volna itt nemrég, akkor minden bizonnyal a tapasztalat hiányában azt gondolnám, hogy csak kedves akar lenni... Valójában viszont tudtam, hogy akar tőlem valamit, tehát követtem, és feltettem az első kérdést, amit logikusnak láttam ezzel kapcsolatban.
- Senki nem vállalta a 25-ei műszakot délelőtt, ugye? – egyértelmű volt. Nem kellett rám néznie ahhoz, hogy tudjam a választ ezzel kapcsolatban. Őszintén, nem nagyon voltak terveim karácsonyra, így én magam örültem volna a legjobban, ha jöhettem volna dolgozni. Mert ezzel legalább lett volna némi kibúvóm a családi cécó alól. Nem volt hozzá kedvem, és ha sajnálatos módon dolgoztam, akkor az ünnepek alól mindenhogyan ki tudtam húzni magam ezzel... Mert egyszerűen nem értem rá.
- Megkérdezem otthon, hogy mit terveztek a szülők, és holnap visszaszólok, jó? – határozott volt a hangom, a férfi pedig csak hálásan pislogott rám. Már talán a szándék is sokat jelenthetett neki, ugyanis maradt velem reggel, segített kiszórni az árukat, szétszedni a kartonokat, és kivinni a bolt mögötti konténerbe őket. Tudtam, hogy hálás volt, mert neki is volt családja, gyerekekkel és nem szívesen hagyta volna egyedül őket ilyenkor. Én a magam részéről nagyon szívesen maradtam távol a saját véremtől.
Nagyjából tízig tartott, amíg sikerült kiszórnom az árakat, aztán meg is érkezett az új srác, akit igyekeztem lehetőség szerint rendesen betanítani kasszázni. Délben érkezett hozzánk a zárós dolgozó, aki tízig igyekezett tartani a frontot. Én remélhetőleg akkor már rég nem leszek itt, bár már nem lepődnék meg, ha lényegében huszonnégy órás műszakokat húznék le ezen a helyen. A vicc csak az volt, hogy ennek ellenére sem volt elég a pénz a minimálisnál többre. Elvoltunk Lanával a mindennapokban, de nem igazán volt lehetőségem félretenni, tehát egyelőre ez még inkább kilátástalanná tette a helyzetemet.
- Délután majd még gyakorolsz, jó? – meglapogattam a srác hátát, aztán kitereltem a boltból – A tempón kicsit még lehet majd javítani, de jó lesz ez. Segíts egy kicsit Mattnek, hogy azt is megtanulhasd.
Sajnos ez egy olyan munkahely, ahol egyszerre tíz felé is tudni kell figyelni, és mivel emberekkel dolgozunk, ezért határozottan össze kell magunkat szedni. Nem is vagyunk túl jó környéken, és elég sok szeszt is árulunk, ami miatt kétes alakok is megfordulnak itt. Gyakran cserélődik a munkaerő, amióta itt vagyok ez a kissrác a negyedik új dolgozónk. Nem adtam neki egy hónapnál többet, pedig még fel se fedezte a pult alatt tárolt pisztolyt... Amit majd meg kell tanulnia használni.
Én a magam részéről mondjuk a kummantáson kívül nem csináltam most semmit, a telefonomat nyomkodtam olyan szögben, hogy a kamera ne vehesse fel azt, amit éppenséggel csinálok. Nyilván neme jó dolog a többieket a sorsára hagyni, de ez volt a héten már a harmadik napom, és örültem volna már a pihenőknek a folytonos tizenkét órás műszakok után.
Amikor elém tették a kávékat, egy halk köszönés következtében csippantottam le a vonalkódokat, aztán mondtam az árat. Ma nem volt kedvem ahhoz, hogy bájcsevegjek a vásárlóimmal, így fizetés után rögtön helyezkedtem volna vissza, azonban az egyik kávét ott hagyták előttem. Emiatt néztem fel arra, hogy ki ugrott be hozzám. Lanára gyanakodtam, de ő ilyesmit akkor csinál, ha veszekedtünk, és hasonlóra egyelőre nem emlékeztem, így csak meglepetten pislogtam a bátyámra.
- Nem volt még – a pillantásom hamar gyanakvóvá vált, amivel egyelőre képtelen voltam bármit is kezdeni. Ahányszor találkozunk, annak veszekedés lesz a vége, azonban nekem annyi tiszteletet mutatnom kellett az irányába, hogy egyáltalán hajlandó vagyok szóba állni vele még akkor is, ha nem sok kedvem van hozzá. Éppen ezért is nyúltam a kávé után, amit vett nekem, mert udvariatlanság lett volna nem elfogadni, aztán a raktárunk felé intettem a fejemmel.ú
- Szólok nekik, hogy elmegyek – ez pedig nagyjából úgy nézett ki, hogy az ajtóban állva, ordítva beszéltem meg a dolgot. Mivel reggel óta itt szopom a faszt, senkinek nem is volt ellenvetése, szóval a hátizsákomból kivettem a mai napra készített kajámat, megmikróztam, aztán kint az egyik fellépőn helyezkedtem el. Jonah nyilván nem jöhet be az alkalmazotti részekre, én pedig az egy órás szünetemben sem hagyhatom el ezt a helyet.
- Gyere – a fellépőt egy olyan helyre húztam, ahol nem vagyunk szem előtt és nem zavarjuk a többi esetleges vásárlót – Éppen erre kíváncsi a főnököm is. 25-ére nincs embere délelőtt, mert mindenki családozik és megkérdezte, hogy én mit csinálok.
Huszonhatodikán zárva voltunk, illetve elsején is. A többi nap kérdéses volt, én nem terveztem brutál újévköszöntőt, főleg nem egy olyan válságos egészségügyi helyzetben, amilyenben most voltunk.
- Persze, miért ne lenne az? – felszúrtam a villámra pár darab krumplit, majd miután megküzdöttem velük a következőt mondtam a bátyámnak – Háromkor végzek egyébként, ma rövid műszakozom, szóval ha még nem ettél feljöhetsz hozzánk ebédelni. Egyébként anyáék mondták, hogy itt dolgozom?
Máshonnan logikusan nem tudhatná a dolgokat. Pár percig csend telepedett ránk, mert én magam sem tudtam, hogy miről kellene beszélgetnünk. Ma egészen jó állapotban volt a lábam, de így is nehézkesen tettem fel a fellépőre, hogy egy kicsit pihentetni tudjam a rohangálás miatt.
- És te terveztél valamit? – magam sem tudtam, hogy komolyan érdekel a válasza, vagy csak szimplán udvarias akarok lenni vele. Mindenesetre az egész szituációt nem nagyon tudtam hova tenni jelenleg.

† outfit †          † 907 szóban