A délután folyamán a villa valahogy csak nem akart csendesedni, Alfonso azonban rá tudta venni némi pihenésre a lányt, elsősorban a saját érdekében, hiszen gyógyulni a válla csak akkor fog tudni, ha minél többet alszik, másodsorban pedig azért, mert a ház népe lassan széttépni készül a holnapi születésnapja részletei miatt.
Alfonso mindig is élvezte, amiért ekkora figyelem irányul rá, amikor hazatér, és ez nem csak a születésnapjára igaz; olyan ritkán fordult meg az elmúlt években Nápolyban, hogy az édesanyja, Rosana hatalmas feneket kerít mindig a jelenlétének, meg a lehetőségnek, hogy ezúttal valakivel vagy a tengerentúlon, vagy hazalátogatva majd végre megismerkedik. Rosana valószínűleg nem így képzelte el a viszontlátást, és bár rendkívül kedves és lelkes volt Kira irányában, tudja, hogy az anyja valahol csalódott. Nem a lányban, hiszen tudja, hogy ha végre Alfonso választott, akkor annak oka van, inkább csak a körülményekben, de ez kivételesen még csak nem is a fián múlt valójában.
Az egyik folyosót járva igyekszik kiüríteni a gondolatait; váltott pár szót Fabrizioval, és még neki is furcsa a helyzet, hiszen a bátyját mindig is jobban tisztelte, mint a tényleges családfőt, az apjukat, ezúttal viszont vele sem oszthatja meg a sorsot, ami Francescora vár, és jelenleg egész Nápolyban egyedül Alfonso van a tudás birtokában, aminek így is kell maradnia, amíg nem szándékosan akarják mindenki tudtára hozni az eseményeket. Akkor már nem lesz, aki beszéljen arról, neki mi köze az egészhez, és ennek így kell lennie. Mégis furcsa úgy beszélni a barátnőjéről, meg a vállsérüléséről, és az egész ide útról, mintha végig ezt tervezték volna, mikor idén, ha nem ezt a megoldást választják végül, Alfonso valószínűleg haza sem jön a születésnapjára.
Ezután igyekezett Giorgio lelkesedését hallgatni egy fél óráig, de a legfiatalabb öccse már annyira más világ, hogy képtelen volt érdemben tartani vele a lépést; nem úgy, mint a legfiatalabb húgával szokta, akit néhány percnyi, a villában eltöltött barangolás után az egyik kerti kiugróban talál meg, amint a telefonját bújja.
Nem beszélték meg, ahogy szinte sohasem szokták, hogy Fiorentina meg tudja-e oldani idén a születésnapját, és nem is csodálkozik rajta, hogy mindenféle egymás nyakába borulás nélkül, egy félreeső helyen találja meg, kvázi anélkül, hogy kereste volna. Általában ez így szokott lejátszódni kettejük között.
- Idén meg sem próbáltad igazán. - Ingatja a fejét, miután lehuppan a másik mellé, és érti ezt arra, hogy voltak évek, amikor a fél villát bejárta, mire rábukkant. Idén vagy nagyon érdeklik a húgát a részletek a magánéletében, vagy szimplán csak kiégett ebben a szokásban, és túl akart esni rajta gyorsan.
- Gyere ide. - Vigyorodik el az előző, megjátszott rosszallás után, és a másik mellett ülve, egyik kezét oldalra kinyújtva invitálja egy féloldalas ölelésbe, ha partner benne.
- Mikor érkeztél? Anya téged is elkapott? - Kérdezi az ölelést követően, hiszen mindkettejük extra figyelmet kap ilyenkor, amikor hazalátogatnak, Fiorentina pedig különösen, tekintettel arra, ami történt vele. Tudja, mennyire nehézkes néha Rosana túlféltését elviselnie, de senki nem mer szólni az anyjuknak, hogy vegyen vissza, mert ez még annál is sokkal rosszabb, mint végre egyszer nyíltan beszélnének arról, ami történt. Kiráról pedig szándékosan nem tesz egyelőre említést, mert az egész villa róluk beszél, úgyhogy kíváncsi, hogy mennyi tudás birtokába került a húga néhány óra alatt, amióta maximum itthon lehet ő is.

Alfonso and Fiorentina

"Family memory is a tricky thing; we repeat some stories to ourselves until we are bored of them, while others inexplicably fall away.
Or maybe not inexplicably; maybe some stories, if remembered, would fit too uncomfortably into the present family narrative."

Minden testévre tudja Alfonsoról, hogy a magyarázkodás nem az ő kenyere, sőt, ha sokáig húzkodják az oroszlán bajszát, akkor idővel kijön a sodrából, és akkor olyan viselkedést ölt magával, aminek hála ő is méltón lesz Deluca; az az agyfasz, amire a férfi képes nem nagyon hasonlítható máséhoz, mégis olaszos és heves, meglehet kevesebb rombolással kevésbé lenne ijesztő. Mindenesetre egyikőjük sem akarná szándékosan előhozni ezt az idősebbik testvérből, aztán lehet, hogy mégis eljut majd erre a pontra, mire ezt a hét lecseng, ezt még ő sem tudja igazán.
- Ciao. - Mondja ő is, mintha írott szabály volna, hogy olaszként a köszönést illik viszonozni szinte azonnal, és a vigyor nem mozdul a képéről, mert ha valakinek, akkor a legkisebbik húgának őszintén örül, talán azért, mert ha túllendülnek az óvatoskodáson, akkor vele legalább teljesen őszintén tud majd Kiráról beszélni, amire egyébként úgyis szüksége lesz. Nem mutatja egyáltalán, hogy feszült lenne, vagy mintha nem lenne tökéletesen tisztában azzal, hogy elég meredeket rántott be a hirtelen bemutatással, mégis az előadása része, és ebből még Fiorentina kedvéért sem fog ezen a hétvégén engedni. Lehet, ha már a Francescos dolgok lecsengtek elmondja őszintén, miért hozta csak így haza a lányt, de addig életek múlhatnak azon, tudja-e tartani a száját, rajta pedig nem fog múlni, főleg Kiráé nem.
- Fabrizio nejére már két megjegyzést tett szemtől szembe, pedig mi még tényleg csak pár órája vagyunk itt. - Nem kellene ezen vigyorognia, hiszen ő kedveli Fabrizio feleségét, főleg, mivel húsz éve vannak együtt, szóval ha nem is volt a szíve csücske mondjuk soha, mostanra már megszokta volna. De nem Rosana; már senki sem emlékszik, mi okozza az ellenszenvét, annyira régen történt az a bizonyos ok, még sem tágít pontosan húsz éve, Alfonso pedig jót szokott mulatni az oda-visszán a két nő között.
- Ezen a helyen futótűzként terjed minden hír. - Neveti el magát halkan, aztán hátradől a kanapészerűségen, amin ülnek, és a fejét oldalra döntve nézi a másikat, mert kihallott ő mindent a hangjából, még sem akarja azonnal etetni a kíváncsiságát. Tudni akarja elejétől a végéig, hogyan áll a dologhoz a húga, ahhoz pedig az kell, hogy elnyújtsa kicsit a dolgot.
- Az utazás előtt megsérült a válla, úgyhogy pihennie kell. De később, még a vacsora előtt szeretném bemutatni neked is. - Fogja meg a másik kezét egy pillanatra, hogy megerősítésként szorítson finoman az ujjain, de aztán elengedi.
- Mondjuk lehet azt kellene csinálnom, amit mondtál. - Jegyzi még meg vigyorogva, és igazából őszintén várja a húga reakcióját arra a majdnem semmire, amit előadott most Kiráról, miközben tudja jól, hogy mindent és azonnal tudni akar, hiszen ismeri.

Alfonso and Fiorentina

"Family memory is a tricky thing; we repeat some stories to ourselves until we are bored of them, while others inexplicably fall away.
Or maybe not inexplicably; maybe some stories, if remembered, would fit too uncomfortably into the present family narrative."

Fiorentina mindig is furcsa kettősséget okozott a férfiben, hiszen az összes testvére közül ő okozza neki a legnagyobb fejtöréseket, miközben talán őt is szereti a legjobban minden rossz tulajdonsága ellenére. Sosem gondolta, hogy a köztük lévő kapcsot különösebben elemeznie kellene, vagy éppen megértenie, inkább csak élvezi, hogy létezik és ott van, tehát nyúlhat érte, amikor csak szüksége van rá. És Alfonsonak az elmúlt időszak miatt nagyon is szüksége van most a családjára, különösképpen a húgára.
Valahol rosszul érinti, hogy nem mesélhet el konkrétan mindent, legalábbis addig nem, amíg a Francescos balhé ki nem robban holnap, és még utána sem egy ideig, mert ezek között a falak között minden titok valójában csak egy ketyegő bomba, Alfonso pedig nem fogja megkockáztatni, hogy pont az ő kezében robbanjon fel, ártva azoknak, akik a legközelebb állnak hozzá.
- Miért gondolod, hogy rejtegetni akarom? - Ó, Alfonso nagyon is megtenné, ha ez kivitelezhető lenne bármilyen formában, de nem ostoba, és nem is szokott ábrándokat kergetni, főleg akkor nem, ha hazalátogat. Annak a lehetőségét viszont meg akarta adni a másiknak, hogy kipihenhesse magát, mielőtt a vacsoránál a teljes Deluca delegáció nekiesik a kérdéseivel.
Majdnem úgy, mint most Fiorentina teszi ezt a bátyjával, pusztán a tekintetén keresztül.
Halkan sóhajt és kiegyenesedve a húga felé fordul, hogy ne oldalasan legyen neki, amikor ebbe belekezdenek. Ismeri már ezt a tekintetet, és azt is jól tudja, hogy ha ezt most nem csírájában fojtja el, akkor pillanatokon belül lesz képes bármiféle gondolat elharapózni a másikban, ami nyilván nem célja, amikor a legkedvesebb húgáról, meg élete szereleméről van szó.
- Ellökték egy zebránál munkába menet és nagyon rosszul esett. - Nem hazudik, hiszen ez történt, csak azt a részletet hallgatja el egyelőre, hogy Francesco emberének kocsija elől lökte őt el egy jótét lélek, akinek valószínűleg így az életét köszönhetik. Pedig őszintén kíváncsi lenne Fiorentina minden gondolatára, sőt, tudva azt, hogy neki sem a szíve csücske az unokatestvérük, az is érdekelné, mit szól a döntésükhöz, meg ahhoz, ami holnap itt fel fogja rázni a villát Alfonso miatt. Csak, hogy erről senki sem fog tudni, egyelőre sajnos a húga sem.
- Mondd ki, amit gondolsz. Tedd fel a kérdéseidet, válaszolok mindenre. - Biztosítja a másikat arról, hogy ha most csak zúdítva tudja kiadni magából, ami benne van, akkor legyen, nincs itt más, hogy belekössön akár csak egyikőjükbe is.

Alfonso and Fiorentina

"Family memory is a tricky thing; we repeat some stories to ourselves until we are bored of them, while others inexplicably fall away.
Or maybe not inexplicably; maybe some stories, if remembered, would fit too uncomfortably into the present family narrative."

Sokakkal szemben, akik nem ismerik a húgát, Alfonsonak megvan az az előnye, hogy születése óta a másik mellett lehetett. Az életének minden apró aspektusát ismerte sokáig, aztán amikor az élet úgy hozta, hogy Fiorentina utazgatni kezdett, Alfonso pedig másik földrészre vitte a maffia üzletét, akkor is tartották olyan szinten a kapcsolatot, hogy ez a közelség megmaradhasson. És az összes idegbaj ellenére is meg akarja tartani a jó viszonyukat a férfi, mert sokszor saját magát látja a másikban, ez pedig ritkán fordul vele elő, sőt.
- Hiszed vagy sem, mindennél többre értékelné, ha ezzel segítenél neki. - Vigyorodik el szélesen, hiszen tudja, hogy Kira minden ébren töltött percében szenved, és ennek nem a sérülés az oka. Alapvetően sem szereti az embereket, a hangos, olasz családja pedig egyenesen rémálom az elméjének, de igyekszik őérte, ezt pedig a férfi nagyon is értékeli. A mosolyában egyébként ott van minden érzése a lány iránt, úgyhogy ilyen vigyorral a testvére hosszú évek óta nem találkozhatott. A férfi minden gesztusa azt sugározza magából, mennyire fontos számára Kira, és ez még neki is új amúgy, mert a szingli élet szinte már eggyé vált a nevével az évek alatt.
Úgyhogy pontosan tudja, mekkora döbbenettel figyeli most mindenki őket.
- Elárulok neked egy titkot, Tina. - Mondja teljes nyugalommal a hangjában, mert bár az igazságot beszéli, bőséggel ferdíti a kérdésre tehető valódi választ, hiszen arról nem tudhat senki. Nem mászik a bőre alá a húga azzal, hogy faggatni kezdi azonnal, ő pontosan erre számított tőle, miután körbeszaglászta, hogy felfedezze a változásokat rajta. Nem haragszik miatta, sőt, ismeri annyira, hogy fel volt készülve az egészre abban a pillanatban, hogy letette mellé a seggét.
- Azért van itt, mert szeretem, és mert velem akart ünnepelni a születésnapomon. Szegénynek amúgy fogalma sincsen, hogy mire vállalkozott, mert velem ellentétben nem ismer titeket, úgyhogy úgy könnyítenéd meg leginkább a dolgát, ha legalább adnál neki egy esélyt. - Ezzel burkoltan, de szépen kéri meg a másikat arra, hogy ha lehet, akkor ne ő legyen, aki mindent megnehezít Kira számára. Mindig ügyesen és szépen lavírozott Fiorentina, meg az éppen aktuális ellensége között - lehetett az bármi vagy bárki -, úgyhogy most is képes lesz majd rá, de a határok lehet kicsivel élesebbek, mert Alfonso számára Kira valóban nagyon fontos.
- Úgy csinálsz, mintha bármikor is követtem volna a tradíciókat, egyébként. - Mert a húgának kellene a legjobban tudnia, hogy ha valaki a családból hazahozott volna valaha is külsőst, azok pont ők ketten. Mindenki másról szinte elképzelhetetlen, de róluk nem, ezért sem fogadja most el tőle, hogy a szavai között mintha kiemelt szerepe lenne annak, hogy akit hazahozott, az nem közülük való.

Alfonso and Fiorentina

"Family memory is a tricky thing; we repeat some stories to ourselves until we are bored of them, while others inexplicably fall away.
Or maybe not inexplicably; maybe some stories, if remembered, would fit too uncomfortably into the present family narrative."

Alfonsoról mindenki, aki akár csak néhány éve ismeri őt tudja, mennyire türelmetlen típus; nincs is szüksége egyébként arra, hogy esetleg türelmes legyen, hiszen a közegben nagyon népszerű, így általában perceken belül hozzájut ahhoz, amire vágyik és amit akar, tehát ezt a fajta erényt eddig nem kényszerítette rá semmi és senki.
Persze ez így önmagában nem igaz, hiszen Fiorentinához bőséggel van szüksége türelemre, de ez egy tudatos döntés volt Alfonso részéről, amit a szeretete vezérel a legfiatalabb iránt. A szeretetét pedig sem ő, sem mások nem szokták megkérdőjelezni, mert amilyen hévvel csinál mindent az életében, úgy szeret valójában; kérdések nélkül, megállíthatatlanul, és ezt talán a húga tudja róla a leginkább. Úgyhogy ezt a döntést részéről nem nehéz betartani, és csak akkor szokott megálljt parancsolni a mellette ülőnek, amikor már durván akarja elvetni a sulykot, de ettől jelenleg még igencsak messze állnak.
Kirával szemben viszont lehet, hogy hamarabb húzza majd meg a határvonalakat, amiről tudja, hogy Fionak nem feltétlenül fog tetszeni.
- Nem kerülöm ki a kérdéseidet, miele. Az, hogy nem tetszik neked a válasz már más kérdés. - Válaszolja könnyedén, mert tartania kell magát a megbeszéltekhez, a másikat pedig nem hibáztathatja, amiért ennyire hamar az idegein játszik a viselkedése, hiszen ismeri ahhoz eléggé, hogy tudja, egyébként valóban ferdít kissé. Emiatt nem neheztel, sőt, büszke a másikra, amiért ennyire jól olvas benne, de ha tudná, milyen mértékig szalad el ez az egész - hogy az egyik vezér van a segítségükre egy gyilkosságban a közegen, sőt, családon belül -, akkor valószínűleg türelmesen várna egy olyan időpontra a faggatózásával, ami innen már helyben és időben is messze van.
Halkan, de őszintén nevet fel a testvérén, amiért Kirától akar válaszokat, hiszen ismerve a szerelmét még annyit sem fog kapni tőle, mint Alfonsotól. Ez nem profizmus, ehhez nem kell a közegben éveket eltöltenie, ehhez Kirának elég önmagát adnia, az viszont biztos, hogy ha összetűznek ezek ketten, akkor hosszú idő lesz egy oldalra állítani őket. Túl makacs mindkét lány ahhoz, hogy engedjenek Alfonsoból.
- Ahhoz sok szerencsét. - Nem akar gúnyolódni, mert nem tiszte önteni a másikban az olajat a tűzre, úgyhogy megsimítja az arcát, aztán az állánál fogva tereli a tekintetét, hogy nézzen a szemeibe.
- Nem tudnál csak úgy örülni nekem? Legalább ezen a héten, aztán majd beszélünk. - Megteszi azt a szívességet, hogy burkoltan jelzi a másiknak, el fogja mondani a részleteket, mert bízik benne annyira, de nem most, így ha tovább pedzegeti a témát, csak felesleges mérget fog találni magában, amit Alfonso most nem tud elsimítani az érintésével, ahogy általában az működni szokott a másiknál.
- Mesélhetnél inkább, hogy merre jártál mostanában. - Ez is finom jelzés arra, hogy érezte ő a távolságtartást Fiorentina részéről, így ha nem is tartja fairnek a számonkérést a saját ügyeit illetően, szereti annyira a húgát, nehogy ezt ráolvassa esetleg. Itt jelentkezik a férfinél a mérhetetlen türelem, amit iránta érez, mert bár tudja, hogy veszélyes hergelnie a másikat, még sem veszi magára sem a célozgatásait, sem a burkolt fenyegetést, amit a Kirával való beszéd jelentett.

Alfonso and Fiorentina

"Family memory is a tricky thing; we repeat some stories to ourselves until we are bored of them, while others inexplicably fall away.
Or maybe not inexplicably; maybe some stories, if remembered, would fit too uncomfortably into the present family narrative."