Fiorentina nem őrült, ő szenvedélyes. Olasz, meg Kos. Egy kétszázzal robogó gyorsvonat. A környezete nagy valószínűséggel valahogy így jellemezné, azzal a különbséggel, hogy meggyőződéssel állítanák, hogy őrült is egyben.

Fiorentina tényleg lázas tempóban éli az életét, és senki kedvéért nem hajlandó lassítani, ha pedig valaki az útjába áll, egyszerűen elsodorja. Azt is lehetne mondani, hogy olyan, mint egy űzött vad, aki menekül valami, valaki, de leginkább a múltja elől, mert jó ideje képtelen már lépésben haladni. Ő mindig nagyon siet, és amikor rajta kívülálló okokból mégis mérsékelni kell a sebességét, elbizonytalanodik, szinte kedvét veszti, a "sokáig egy helyben" nem az ő világa.

Fiora inkább az a típusú ember, aki hajlamos két végén égetni a gyertyát, és minden őrültséget kipróbálni. Olyan, aki megállás nélkül feszegeti a határait, sőt néha túl is lép azokon. Nem tanul, nem látja be a tegnap hibáit, egyedül a mának él, és még csak nem is reménykedik a holnapban. Úgy viselkedik, mint akit igazából nem érdekel már semmi, sem mások érzései, sem a tetteinek következményei, sem a közeg, amiben él.

Állandóan meggyőzi magát arról, hogy végül úgyis mindenki csalódást fog okozni neki, ezért hosszútávú kapcsolatokat, vagy barátságokat egyszerűen képtelen fenntartani. Túl bizalmatlan, és még véletlenül sem akar senkit közel engedni. Talán csak néhány kivétel van az életében, mint a második legidősebb bátyja, Alfonso, akivel valahogy mindig, minden kicsit könnyebb, és a múltjából állandóan felbukkanó Domenico, aki a látogatásai során hatni tud Fiora. Legalábbis addig, amíg nem rendez egy ámokfutást, ha épp úgy érzi, a hozzá legközelebb álló embereket is el kell taszítania maga mellől.

Fio éppen ezért szeret mindent a szőnyeg alá söpörni, félrenézni, hogy ne érezhesse a nemtörődömsége, a rájött őrült öt percek hatásait. Inkább választja az ürességet, ami néha feltölti adrenalinnal, minthogy vállalja a felelősséget. Azt vallja: nincs következmény, nincs tét, csak ő, és az üresség, amiben bármi elfér, amit csak akar.

Legalábbis ebben hisz, hitegeti magát, ezért pofátlan módon, maximálisan használja ki  a családja gazdagsága adta minden lehetőséget. Járja a világot, fennhordja az orrát, és bárkit, minden megfontoltságot mellőzve a helyére utasít, akkor is, ha rangban a családjuk felett áll.

A legnagyobb igazság pedig az, hogy Fiorentina legtöbbször még saját magát sem tudja elviselni. Főként, amikor csapdába zárják az emlékei, amikor rádöbben arra, valójában mennyire magányos, és hogy a védőfalak, amiket maga köré húzott, néha csak a depresszióba lökik. Ilyenkor képes órákig kóborolni, napokon át sírni, majd elbújni egy sötétszobában, hogy a sötétséget, ami körüllengi, előhívhassa képek formájában. És, ha ennyire padlón van, ott a drog, és az alkohol, amik után gondolkozás nélkül nyúl.

Sok mindent lehetne még elmondani Fioról, de egy biztos, egyre közelebb áll ahhoz, hogy teljesen kialudjon benne a fény, és kevesen tudják róla, hogy amikor pislákolni kezdene benne valami, akkor nem enged utat neki. Helyette újra azzá az önző, provokatív, tapintatlan, konfliktust kereső, forró fejű lánnyá válik, aki ellentmondást nem tűrően tolja ezt mindenki képébe. Mert ő inkább mutatja a külvilágnak magát egy elkényeztetett, buta libának, mintsem valaki belelásson a lelkébe.

Fiorentina alapvetően egy tradicionális, olasz, hangos családban nevelkedett, hét testvére mellett, mint a legkisebb, legfiatalabb, és legelhanyagoltabb gyermek. Az, hogy az életük egy olyan erőszakos világgal fonódik össze, ahonnan élve nem igazán lehet kicsekkolni, csak az évek múltával realizálódott benne. Végül a saját bőrén tapasztalta meg, mit is jelent a nápolyi maffiaközegbe beleszületni, és emlékeztették, hogy egy bűnbanda rendszerében nőként élni, amely főleg a tradíciók és az erőszak által irányított férfiak játszótere, áldozatokkal jár.
Fiorentina alig volt tizenöt éves, amikor három, hosszú napig tartották fogva a rivális maffia emberei, mígnem kemény tárgyalásokat követően, hazajuttatta a családja. Arról, hogy pontosan mi történt vele, senki nem beszél, a legtöbben pontosan nem is tudják. Fiorentina ezt követően nem igazán tudta, - talán soha nem is fogja - feldolgozni a történteket, és az egész helyzetet irreálisnak tartotta, ezért úgy tett, mintha meg sem történt volna. Így próbált kezdetben védekezni, így küzdött csendben, figyelemfelkeltés nélkül a túlélésért. Aztán felerősödtek benne ezek az érzések, már nem tudta elmulasztani őket, és megjelentek azok a tünetek, amelyek eleinte könnyen összetéveszthetőek voltak a depresszió jeleivel.

PTSD poszttraumás stressz szindróma tünetei
• Események újra élése
• Elkerülő magatartás
• Hyperarousal (Fokozott izgalmi állapot)
• Negatív gondolkodás

2015.
Kora reggel még beállni készültem, most meg itt vagyok vidéken Domenicoval, aki inkább ragaszkodott ehhez az utazáshoz, mintsem részt vegyünk egy sokkal inkább izgalmasnak hangzó nyitóbulin. Aranyos, ahogyan arról akar meggyőzni, hogy itt nem unalmas az élet, miközben én azért könyörgök neki, hogy mondja azt, legalább van a közelben egy fesztivál, vagy valami. Régóta győzköd, hogy csendre lenne szükségem, de számomra már a hangja is túl nyugodtan cseng, nem értem miért tartja jó ötletnek, hogy idejöttünk.
- Mondd csak, nincs véletlen egy titkos, földalatti piás szekrényed valahol a közelben? Vészhelyzetekre? Érdeklődök továbbra is inkább arról, hogy milyen szórakozási lehetőségek, tompító, vagy épp felpörgető eszközök bújhatnak meg itt, mintsem a kilátásban gyönyörködjek a verandáról.
- Sajnos nincs. Feleli olyan türelmességgel, amitől én válok türelmetlenné.
- Pedig azt hittem, szinte mindenre gondoltál. Domnak mostanában nincs könnyű dolga velem, de azt már megtanulhatta volna, hogy nem tudok lassítani. Önszántamból biztosan nem, de ha valaki, talán ő képes lehet rá, hogy visszavegyen a tempómból.
- Képzeld csak.. eszembe jutott, de úgy döntöttem nem kell. Magabiztosan, elszántan áll előttem a szeretett férfi, és amint visszakérdezek, hogy miért gondolja így, arcán csalódottság, némi sértettség rajzolódik ki.
- Lássuk csak.. Ma arra ébredtem, hogy füvezel. A szobád, mint egy gyógyszertár, és nem emlékszel a tegnap éjszaka felére sem. Van igazság abban, amit mond, de nem tetszik, ahogyan elkezd dorgálni, mintha csak joga lenne hozzá. Ezzel csak feldühít, és pofán vág a felismerés, hogy mi is a valódi célja a kiruccanással.
- Szóval ez az egész hétvégi kirándulás, inkább olyan, mint egy kis elvonó? Fogalmazok egyértelműen, mialatt közelebb lépek hozzá, hogy a szemeibe nézve tehessem fel a kérdésemet.
- Nem akarok beleszólni, de szükséged van a szünetre. Domenico hangja továbbra is nyugodt, és csitításképp igyekszik tetteivel is hatással lenni, amikor elrántom a kezemet a simítása elől.
- Hidd el segíteni akarok. Reagál, de újabb lépést egyelőre nem tesz felém, látja ő is, hogy valamit még mondani fogok.
- Ha azt akarod, hogy ne igyak.. elég, ha megkérsz rá. Nem kellenek a trükkök. Mehettünk volna bulizni, legfeljebb lassítok kicsit. Győzködöm arról, hogy ennek nem ez lett volna a módja, de azt ő is tudja, hogyha őszintén ezzel a meglátásaival kezd, nem tudott volna betuszkolni a kocsiba, és most nem lennénk itt.
- Az egész nap, mintha hazugság lenne. Sóhajtok bele a csendbe, ami kettőnk közt kezd el cikázni, és épp itt hagynám, ha nem ragadna meg olyan határozottsággal, és nem csókolna meg úgy, mint aki pontosan tudja, hogy ezzel az egy módszerrel tud marasztalni.
- Nem hazugság. Azért hoztalak ide, hogy legyen végre egy kis nyugalmad. Távol a zajtól. Kettesben akartam lenni veled. Súgja az ajkaimra, majd újra szenvedélyesen, és mohón megcsókol, hogy éreztesse most már elég lesz a felesleges civakodásból, mert az ő türelme is kezd fogyni.

Fiorentina végül Domenico kérésének eleget téve, se nem ivott, se nem nyúlt drogokhoz, bár túl sok választása nem igazán maradt, miután mindenféle tudatmódosító szerben hiányt szenvedett ez a csendes, de kedves kis ház. A nap ennek ellenére is jól telt el, régóta már, hogy tiszta, és józan állapotban tölthették együtt, közösen az éjszakát. A lányra tényleg ráfért egy kis távolság a zajtól, de pont ez a nyugalmi, a mindenféle figyelemelterelés nélküli állapot engedte meg, hogy a fejébe rémálmok költözzenek. Beköszöntött nála, az úgy utált flashback, amikor hirtelen, teljesen váratlanul az elrabláskor átélt események filmszerűen pörögtek le előtte. Verejtékkel átitatott felsőben, légszomjjal ébredt, és úgy érezte, mintha erős szívdobogását képtelen lenne csillapítani. Remegő, ijedt teste üzent, és minden porcikájával gyűlölte magát most, de tudta, hogy csak egy dolgot tehet, hogy újra átélt traumáját, mégha csak kis időre is, de feledtetni tudja valamivel.

- Milyen volt? Ér a kérdés a hálószobában, amikor settenkedve próbálok belógni, a jelek szerint teljes esélytelenséggel. Dom ébren várt rám, hallhatta a kocsi hangját, mely az iderendelt sofőrrel távozott.
- Kösz jó, remélem nem aggódtál. Válaszolom neki, miután mindkettőnk számára nyilvánvalóvá válik, hogy tudja. Bulizni voltam, és berúgtam, ráadásul teljesen megborultam, mert még ha nem is hiszi, de ez tud segíteni.
- Már régóta aggódom. Ezért hoztalak ide. De ismerlek, és tudom mivel jár ez. Azt reméltem egy kis csendet adhatok a zaj mellé. A szemei szomorúak, amelyek azt üzenik, hogy ő megpróbálta, egyes egyedül rajtam akart segíteni.
- Tudod.. most nehezen viselem a csendet. A zaj segít lélegezni, így bírom ép ésszel. Ülök le mellé az ágy szélére, és próbálom megértetni vele, hogy mit miért teszek.
- Tudod, hogy ez átmeneti ugye? Nem lesz majd mindig így. Szavai által bárcsak tudnék ebben hinni, bárcsak mondhatnám neki, hogy ez volt az utolsó, hogy megléptem, és nem csapom szét magam legközelebb, de tudom, hogy tudja, ez nincs így.
- És ha mégis? Mi van, ha én ilyen vagyok? Mindig elmondod milyen lehetnék, de mi van ha tényleg ilyen vagyok? Hangos, rendetlen, és botrányos? Ez jellemez. Állandóan, megállás nélkül teremtem magam körül a káoszt, és felfoghatatlan miért van még mindig itt, mellettem.
- Nem vagy.  És ne hibáztass, mert én jobbnak látlak. Mert hiszek a jobb Fiorentinaban. Válaszolja, ami idő alatt megfogja a kezem, amire én rászorítok, mert éreznie kell a fájdalmam, hogy gyötör, amiért őt is gyötröm a viselkedésemmel.
- Miért is tenném? Hálás vagyok érte, de eszembe juttatja milyen selejt vagyok. És úgy érzem folyton csalódást okozok. Ez csak az én hibám, hiszen te mindig kedves vagy velem, de most nem tudok csendben maradni. Simítok végig az arcán, és lehelek egy csókot az ajkára, mert tudom, hogy el kell engednem, és ez lesz az utolsó, hogy ajkait a sajátomon érezhetem.
- Ne búcsúzzunk el, mondjuk, hogy.. Kezdenék bele, mert el kell fogadnunk végre, hogy ez nem működik, de képtelen vagyok nem szerelmesen ránézni.
- Szeretlek. Szakít félbe végül, és megcsókol, amiben minden fájdalom, és vágy ott lakozik.
- Mint mindenki. Felelem egy levegővételnyi szünet között, mert még mindig könnyebb ezt mondani, minthogy épp most tört össze a szívem.

Domenico Castelli volt Fiorentina életében A férfi, az első szerelem, és talán az utolsó is. Még ők maguk sem hitték el az elején, hogy ebből több is lehet, mint "eltervezett házasság", végül a szív mégis mást diktált. Ha nincs az elrablás, ha Fiora nem mutatja a PTSD tüneteit, évek múlva valószínűleg, ugyan még mindig a maffia részes tagjaiként, de egy boldog családot alapíthattak volna. Azonban az élet mást tartogatott, és mindketten tudták, bármilyen fájdalmas is, Domenicora kötelességek vártak, Fiorentina mellett meg évek óta mindenki üvegszilánkon járkált a közelében, így testőri kísérettel, de szabadon engedték a világban.

2019.
- Hiányoztál. Tölti meg ez a fájdalmas szó a szobám, ami most épp Párizsban található. Ironikus, hogy pont most érkezett, utolérhetett volna Skóciában is, vagy bárhol máshol.
- De annak ellenére, hogy hiányoztam, mégis a kanapén aludtál. Ami, ha megengeded túl kicsi ennyi vonzerőnek. Felelem neki, mert túl nagy a távolság köztünk, és bármennyire szeretem, hogy itt van most velem, a jelenléte mardossa a szívemet.
- Tisztességes akartam lenni. Mosolyog, de én nem tudok nem elmenni a tények mellett.
- Velem, vagy vele? Célzok itt a feleségére, mert néhányszori kötelességtudó látogatásom során Nápolyban a családom felé, pontosan képbe kerültem, hogy milyen életet kezdett el élni. Nélkülem.
- Fiorentina.. Ő is szenved, és az, hogy az igazságot a képébe dörgölöm, kicsit sem segít feledtetni ezt.
- Azt mondtad, ha tehetnéd minden nap velem lennél. Lenne rá módod. Itt vagyok. Önző módon teszek kijelentéseket, holott tisztában vagyok vele, hogy lehet holnap már egészen másképp gondolom.
- Nem lehet. Néma csend telepszik ránk, az egész látogatása olyan hiábavalónak tűnik.
- Nem szeret téged úgy, ahogyan én. Szakítom meg végül a feszültséget, vagy csak épp tetőzöm azt, de ki kell mondanom a nyilvánvalót.
- Ő a feleségem. Vágja rá, mert egy tisztességes ember, egy olyas valaki, akinek éppen kétfelé szakad a szíve.
- Szóval csak azért jöttél, mert Alfonso megkért rá. Másra nem is tudok gondolni, ha valaki még józan gondolkodásra akart bírni az évek során, az a második legidősebb bátyám, és nem lenne meglepő, ha ő kérte volna meg erre a szívességre.
- Azért jöttem, mert mindig te jársz a fejemben, és aggódom érted. Mindig aggódik. Bármennyi idő is telt el, Domenico számára fontos maradtam.
- Jól vagyok. Hazudom, mert ehhez értek a legjobban.
- Padlón vagy. Hol az a ragyogó lány, akit én ismerek? Tényeket közöl, és olyan kérdést tesz fel, amire nem vagyok felkészülve, holott pont ez miatt bontottuk fel a jegyességünket.
- Elveszett.. Már nincs benne fény. Üres tekintettel meredek rá, hogy vegye észre, bennem már csakis sötétség lakozik.
- De igen ott van. Nem tudod csak úgy elűzni magadból. Győzköd, mint mindig, és amikor az alkohol után nyúlok, erélyesen rám szól.
- Ne igyál. Harsogja, mert nem tetszik neki, hogy megint ebbe akarok elmenekülni előle.
- Menj el Dom! Kiabálom most már én is, miután töltök magamnak, és legurítom a torkomon az italt, mert látnia kell, hogy nincs már rám hatással. Ezt kell látnia, bármennyire nem igaz.
- Mivel kell megint megküzdened? Kérdezi úgy, mintha nem lenne tisztában mindazzal, mivel küzdök már évek óta. Többnyire magammal.
- Tudod milyen vagyok Domenico. Vonom meg a vállam, mert ismerhetne már, első sorból tapasztalhatta, mekkora káosz leng körbe.
- Kész roncs vagy. Ez pedig az a mondat tőle, amire nem vágyom, és még véletlenül sem akarom tovább hallgatni, így kinyitom neki a szobaajtómat, és szépen kérem.
- Menj a picsába! Többet ne látogass meg. Dom.. nem teszel jót nekem, és szívességre sincs szükségem. Mint látod, van aki vigyázzon rám. Célzok itt a jelenlévő testőrömre, aki túl sok időt már úgysem tölt mellettem, mert valamivel, vagy én, vagy ő, egymás agyára megyünk majd.

2023.
Minden évben az elválásuk óta, kötelességtudóan látogatta Domenico Fiorentinat, hogy a körmére nézhessen, miközben a lány az évek alatt teljesen eltévedt. Céltalanul bolyongott, olyan utakon járt, ahol kis időre, de elfeledhetett mindent. Ez lett az élete, és az állandó menekülésben meg sem állt volna, ha nem lenne Alvize, aki olyan tekintélyt követelt ki magának a Deluca családban, hogy Fiora mit sem gondolkodva tudta, eleget kell tennie az öreg "kérésének". Így lett az úti célja New York, és szinte könyvelhető, hogy amikor megérkezik, rögtön káoszt fog teremteni mindenki feje fölött, és szétcseszi majd az egész közeget Alfonso körül. A kétszázzal robogó gyorsvonat elszabadult.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Nőként beleszületni a nápolyi maffia világába már alapvetően is borzasztó nehéz lehet, de mindazok után, amin ez a lány keresztülment alig tizenöt évesen, azt hiszem, teljesen érthető, hogy egy mindenen és mindenkin átrobogó gyorsvonattá változott. Olvasva a lapodat szinte végig azt éreztem, hogy mennyire jogos és reális mindaz, amit érez, hogy a helyében valószínűleg mind így tennénk, próbálnánk folyamatosan menekülni az emlékektől, a rémképektől, és ehhez eszközként használni mindent és bármit, ami éppen elérhető. Aztán amikor eljutottam a történetben odáig, hogy úgy érzi, csalódást okoz mindenkinek, az kicsit szíven ütött. Az élet annyira igazságtalan volt vele, és nem fair, hogy mindezek után még így kell éreznie. Az meg egyenesen elszomorított, hogy itt ez a férfi, az első szerelem, aki az utolsó is lehetett volna, aki törődik vele, és ismeri, talán bárki másnál jobban, de az élet külön utakra terelte őket, és így csak egy újabb fájdalomforrássá vált.

Nos, szeretjük a csavaros, szívfacsaró, izgalmas, fájdalmas karaktereket és sztorikat... hát ebben minden megvan, ami kellhet.   Már csak az maradt, hogy lássuk őt a játéktéren is kibontakozni, és jó sok zűrt okozni, úgyhogy nem is tartalak fel tovább.  

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!