Szigorú neveltetésben részesült. Apja katonás vasfegyelemmel fogta egész gyerekkorában, és a szabályai sok mindenre kiterjedtek. Akadnak ezek között olyan dolgok, amelyek egy életre berögződtek, olyanok is, amiknek Rafe a mai napig próbál kényszeresen megfelelni, de akad olyan is, ami ellen a maga módján lázad, és az ellenkezőjét teszi annak, mint amit az apja belé nevelt. Így például egy kicsit rend és tisztaságmániás. Szereti, ha rendben vannak a dolgai, ha élére vannak hajtogatva a ruhái, és katonásan be van vetve az ágya. Bár ennek ellenére nincsenek ellenérzései, ha esetleg egy-egy rendetlenebb lakótársa életterében kell kényelembe helyeznie magát, a közös helyiségekben azonban hajlamos mások után elpakolni, vagy nyomatékosan kérni a többieket, hogy rakjanak rendet maguk után. A neveltetésének hála tud nagyon udvarias és illedelmes lenni, a maga módján igyekszik lovagias lenni a nőkkel is, de a haverjai között, vagy olyanokkal, akik szerinte nem érdemlik meg, hogy a jobbik arcát mutassa, könnyen megfeledkezik a jó modorról. Nem sok szeretetben részesült gyerekként, ennek ellenére kedves és jó gyerek volt, figyelmes, okos, szorgalmas és épp eléggé ambiciózus. Olyan, aki törődött másokkal, és hitt abban, a jó dolgokért, a jó életért meg kell dolgozni. Ám miután az élete fenekestül felfordult, a jelleme sok tekintetben száznyolcvan fokos fordulatot vett. Bár lehet, hogy csak felszínre tört az addig elnyomott énje, a jól kordában tartott negatívabb tulajdonságai. Kissé kötekedő lett, határozottabb, önfejűbb, némileg türelmetlenebb és intoleránsabb. És ahogy az évek múlnak, úgy tűnik, egyre több olyan dologra is képes lesz, amiről korábban azt gondolta, hogy olyat sosem tenne. Hisz volt idő, mikor úgy hitte, nem rabolna ki vagy ütne meg ártatlanokat, hogy nem venne kézbe fegyvert és nem használná mások ellen... De úgy tűnik, lassan bármire képes lesz a céljai elérése érdekében, vagy a barátai védelmében. Magasra akar törni, magasabbra, mint az apja, ám néha már maga sem tudja, hogy kinek vagy mit szeretne ezzel bizonyítani.

2018.
- Rendelj az étlapról amit csak szeretnél. Ez most a te estéd, fiam. Nagyon büszkék vagyunk rád. - veregeti meg apám a vállamat, és valóban olyan büszkeség sugárzik róla, amilyet valószínűleg még sosem láttam rajta. Ebben a pillanatban tényleg azt érzem, hogy megérte a rengeteg tanulás, a sok áldozat, hogy mindig szem előtt tartottam a célt, nem a szórakozáson járt az eszem, mint más korombelinek, hanem a tanuláson. De nem is amiatt érte meg mindez igazán, mert felvettek az ország több borostyánligás és nagymenő egyetemére is, többek között a Yale-re, a Cornell-re a Chicago-i Egyetemre és a Columbiára is, hanem mert apám végre így tekint rám. Éveken át hallgattam, amint azt mesélte, hogy ő is önerőből ért el mindent, amije csak van, nem volt senkije, aki pénzelte volna a tanulmányait vagy a vállalkozásait. Mindenért egyedül küzdött meg, és nekem is ezt szánta. Hogy megtanuljak küzdeni, önállónak lenni, és visszanézve azt mondhassam majd, hogy mindezt egyedül értem el. Ezt nem mindig értettem meg. Volt, hogy magamban dühöngtem, amiért a nyolc számjegyű összegeket tartalmazó bankszámlájáról nem hajlandó bármikor bármit megadni nekem, hiszen megtehetné, és bejuttathatna bármelyik iskolába, de sosem kényeztetett el. Ám ez most tényleg nagyon jó érzés. A tudat, hogy végre bizonyítottam.

- Bocsánat, ez sürgősnek tűnik, muszáj felvennem. Máris visszajövök. - Áll fel az asztaltól, miután egy pillantást vet a telefonja kijelzőjére, majd magunkra hagy bennünket anyámmal, és kisétál az étteremből. A távozását hamar kínos csend követi. Míg apám szigorú, és sokat vár el tőlem, nála legalább tudom, mit kell tennem ahhoz, hogy figyeljen rám. Anyám azonban... Egyszerűen nem találom vele a közös hangot. Sosem találtam, és gyakran tűnik úgy, hogy nem is igazán számítok neki. Vagy bármi ebben az életben. Általában már reggel egy koktéllal kezdi a napot, aztán hamar áttér a borozásra, elvan a koktél partijaival meg a vásárlással, és nagyjából ennyi. Néhányszor már próbáltam erről beszélni apával, majd mindkettejükkel, finoman utalni rá, aztán meg már nyíltan is  elmondani, hogy szerintem segítségre lenne szüksége, de nem vették jó néven. Úgyhogy mostanra megszoktam, hogy ez van.

Ennek ellenére most is próbálok valamiféle beszélgetést kezdeményezni, bár inkább tűnik úgy, mintha csak hangosan gondolkodnék, míg felvezetem az elképzeléseimet arról, hogy mi alapján fogok dönteni a választható egyetemek közül. - A Chicago-i Egyetem szuper lenne, mert legalább itt van helyben, de Mr. Bradford szerint a Cornell Egyetemnek vannak a legkiválóbb továbbképzési lehetőségei elektromérnöki szakon. Brody viszont a Yalere készül, és azt mondja... - Nem tudom befejezni a mondatot, mert közben érkezik a pincér. Felveszi a rendelésünket, majd hamarosan a vacsorát is kihozzák, apa viszont még mindig sehol. Mikor anya kezd aggódni, hogy kihűl az étel, mire visszatérne, felajánlom, hogy kimegyek megkeresni. Hamar megállapítom, hogy nincs az előtérben, sem az utcán az épület előtt, ezért próbálom telefonon hívni őt, miközben már a parkoló felé tartok. Már feladnám, amikor meghallom az ismerős csörgést, a közeli sikátorból jön a hang. Éppen lefordulok a sarkon, amikor elhangzik a lövés. Nem mondanám fülsértőnek, valószínűleg a hangtompító miatt szinte egészen csendes, de így is halálra váltan lépek egyet gyorsan hátra a kint hagyott ládák takarásába. A fickó azonban, akit a mellkasa közepén talál el a golyó, engem lát utoljára; riadt, hitetlen tekintettel a szemeimbe néz, mielőtt kiszáll belőle az élet. A lábaim földbe gyökereznek, és csak azután tudok végre újra megmozdulni, és visszamenekülni az étterembe, miután végignézem, ahogy két tagbaszakadt pasas apám utasítására a szemetes kukába dobják a hullát.

2019.
Próbáltam úgy tenni, mintha az egész soha meg sem történt volna, mintha semmit sem láttam volna, vagy csak álmodtam volna az egészet. Tagadásban éltem hetekig, hónapokig, mert úgy könnyebb volt. Vagy csak azt hittem, hogy könnyebb. Ám közben fokozatosan távolodtam el apámtól. Kezdetben ezt könnyű volt a távolságra fogni, szinte még én is elhittem, hogy csak lefoglal a suli, nem érek rá a szüleimet keresni, pedig tulajdonképpen nagyon is tudatosan választottam épp a Columbiát, és költöztem New Yorkba. Apám még egy sokszobás lakást is vett nekem itt, nem sejtve, hogy előle menekültem idáig. De az volt az utolsó nagyobb összeget érő ajándék, amit elfogadtam tőle. Tulajdonképpen egészen hamar eljutottam arra a pontra, hogy igazából nem akarok tőle semmit. Sem a pénzét, sem a támogatását, sem a jóváhagyását, de még beszélni vagy üzenetben kommunikálni sem. Azt hiszem, csak anyámat sajnáltam, mert akkorra értettem meg, hogy miért lett olyan, amilyen.

Persze egy idő után azért apámnak is feltűnt, hogy teljesen elvágtam magam tőle, úgyhogy végül ő maga jött el Manhattanbe, hogy felkeressen. Akkor beszéltem vele utoljára, és azt hiszem, elmondhatom, hogy nem volt egy szép beszélgetés. Egészen addig egy szóval sem mondtam neki semmit arról, amit láttam, bár egy ideig óvatosan kutakodtam, és elkezdtem jobban figyelni rá, illetve a környezetre. Észrevenni azokat a dolgokat, amik addig nem is tűntek gyanúsnak. Apámat szembesíteni viszont túl sokáig nem mertem. És amikor végre megtettem, már nem volt kétséges: a maffiának dolgozik. Hogy pontosan melyiknek, valójában nem számított, tudni sem akartam. Annyi viszont biztos, hogy a vállalkozásai nem azért lettek ilyen sikeresek, mert annyira tehetséges üzletember, hanem mert egy bűnszervezet pénzét mossa. Drogpénzt, ha tippelnem kellene, és ki tudja még mit? A lényeg, hogy többé nem akartam kérni belőle. Igyekeztem önállósodni, munkát keresni az egyetem mellett, és hamar el is helyezkedtem egy autóműhelyben, ahol a főnök, Roddy, egészen megkedvelt, így viszonylag rugalmas időbeosztásban dolgozhattam is. Azonban az új város, az új helyzet, az elszakadás a családtól magányossá tett, és nehezen illeszkedtem be, nehezen találtam új barátokat. Egészen addig, amíg úgy nem döntöttem, hogy az apámtól kapott lakás szobáit kiadom más egyetemistáknak és fiataloknak. Ezzel pedig az életem hamar új fordulatot vett.

2021.
- Kölyök, gyere az irodámba! - Szól felém Roddy, miközben elhalad mellettem. Azonnal félreteszem a kezemben tartott szerszámot, majd követem. - Csukd be az ajtót! - Szó nélkül teszem, amit mond.
- Gond van?
- Így is mondhatjuk. Figyelj! Nyilván tudod, mivel foglalkozunk itt a műhelyben a nyilvánvalón kívül. Nem vagy hülye, gondolom nem véletlenül jársz arra a puccos egyetemre. - Csak elnevetem magam, aztán bólintok.
- Hát... jah, van róla némi sejtésem. - Sem hülye, sem vak nem vagyok. Nem egyszer láttam, ahogy kétes eredetű kocsik ide begurulnak, majd hipp-hopp, részekre bontjuk őket. Láttam kézfogással gazdát cserélt pénzösszegeket vagy vaskos borítékokat, gyanús alakokat, akik zárás után jönnek és mennek. Elég ideje itt dolgozom, illetve apám ügyeiből is okulva elég figyelmessé váltam ahhoz, hogy ne kerülje el a figyelmemet az, ami az orrom előtt van. Apámmal szemben Roddy azonban az a típus, aki nem csak elvár, követel, hanem ad is. Aki meghallgat, kisegít, támogat, tisztelettel bánik velem, és természetesen ezt kapja vissza is. Ennél fogva eszem ágában sem volt soha beleugatni a dolgaiba, vagy megkérdőjelezni bármit is, amit csinál.
- Oké... Az a helyzet, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint hamarosan, heteken belül, egy időre fel kell szívódnom, és nincs más, akire nyugodtabb szívvel hagynám a bizniszt, amíg elleszek. A srácoknak itt együttesen nincs annyi esze, mint neked. Már tudod, mi hogy működik, de Jimmyre és Sandyre bármikor számíthatsz, segítenek elvezetni a helyet, útba igazítani, ha elakadnál.

Gondolom, nem okozok meglepetést, ha azt mondom, hogy elsőre sokkolt ezzel a bejelentéssel. Persze baromira jól esett a bizalma, de nem akartam vállalni a dolgot. Az egyetem mellett ez túl nagy melónak, és nagy felelősségnek tűnt, nem beszélve az egyéb... nehézségekről. Ám végül mégsem tudtam kibújni a kérése teljesítése alól. Valójában egy idő után már nem is akartam. Minél inkább bevont „az üzletbe”, annál inkább a részese akartam lenni. Roddy összesen nyolc hónapra lépett le, majd miután visszatért, teljesen a szárnyai alá vett. Olyan dolgokat tanultam tőle, amikről sosem gondoltam volna, hogy valaha közöm lesz. Neki köszönhetően új embereket ismertem meg, és egy egészen új világ részesévé váltam, de ezen a ponton már nem érdekelt, hogy valójában ugyanazon az úton járok, mint amin apám. Sőt, egy idő után a célom lett, hogy felülmúljam őt, hogy bizonyítsam, hogy én is egyedül képes lehetek elérni bármit, és akár még nála is magasabbra törhetek idővel. És közben észre sem vettem, hogy egy igencsak meredek lejtőn tartok lefelé.

Roddy három és fél hónapja hunyt el. A halálának körülményei egyelőre tisztázatlanok, de annyit elmondhatok, hogy nem természetes halált halt. És mint kiderült, rám hagyta a műhelyt. Én pedig, miközben igyekszem méltóvá válni a hagyatékához, próbálom a rendőrséget megelőzve kideríteni, hogy pontosan mi is történt vele.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Te vagy az ékes példája annak, hogy van aki nem a bűnt választja, hanem a bűn választja őt. Teljes mértékben meg tudom érteni, hogy miért csalódtál az apádban és miért döntöttél úgy, hogy a szüleidet távol tartod az életedtől. Nem leghetett könnyű, szembesülni azzal, hogy az apád, aki egész életedben hatalmas elvárásokkal volt irányodba, aki ódákat zengett arról, hogy önerőből mire volt képes igazából egy bűnöző, akinek a kezéhez kitudja hány ember élete tapad. Lehet, hogy nem csak taszjtó, hanem kicsit ijesztő is a felismerés?
Nagyon kitartó és céltudatos férfi vagy, intelligenciádat és bizonyítási vágyadat használhatnád arra is, hogy befejezd a tanulmányaidat és valami kevésbé veszélyes munkából építs jövőt magadnak. Bár abban mi az izgalom ugyebár? Pontosan tudom, hogy milyen érzés azt érezni - akér egy pillantig is - hogy te vagy a világ ura, sebezhetetlen vagy, az adrenalin elborítja a tisztánlátásod és azt hiszed, hogy téged semmi baj nem érhet. Én is úgy gondolom, hogy van ami megéri a kockázatot, de csak óvatosan
Örülök, hogy olvashattalak. Nincs más hátra, mint a foglalók intézése, majd mehetsz is a játéktérre. Színt és rangot admintól kapsz majd!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!