Az egyik legnehezebb dolog Qadir és Garrido számára az új emberek bevonása során, hogy nem tudhatják előre, kiből lesz cserebogár és ki fogja majd meglopni, hátba szúrni vagy kihasználni a bandát. Az igazság az, hogy Rafeből sem nézett ki semmit, nem tudta megsejteni, hogy milyen jövő vár rájuk a kettejük megállapodására után, csupán remélte, hogy mivel a családjában mindig is volt kötődés a maffiához, így tisztában van a fiú az alapvető szabályokkal és azzal, hogy miként működik ez a világ. És úgy tűnik, ez be is jött. Az évek során Rafe nem okozott csalódást, precízen és megbízhatóan dolgozott, ezért egyre több fontos feladattal látta el az eredetileg még csak autóátalakításért felelős fiút. Voltak olyan megbízások is, amiket egyszerűen nem mert volna másra bízni, csak rá, ezt persze nem ilyen formában közölte vele, mert tudja, mekkora rizikót jelentene, ha Rafeben tudatosítaná, hogy bizony rettenetesen szükségük van rá. Valószínűleg érezné, hogy jó alkupozícióba került és talán befolyással is akart volna lenni Qadirékra. Hisz így működik az ember, különösen egy ilyen világban.
Azt viszont nem gondolta, hogy Rafe ne érezné így vagy úgy, hogy értéke kezd igencsak megnőni a banda életében. Tulajdonképpen már agyalt azon, milyen módon léptethetné fentebb a ranglétrán a fiút, már csak azért is, mert az utóbbi években olyannyira sűrűvé vált Qadir élete, hogy be kell látnia, ennyi mindent nem bír el egymaga anélkül, hogy ne hibázna. Régen se bírta volna el, mostanra pedig hiába tartja magát sportosan és kvázi egészségesen, mégiscsak ötven felett van már, őrültség lenne azt gondolni, hogy az évek során egyre csak javultak a képességei. Így hát mikor megkereste őt Rafe, hamar leszűrte, hogy milyen céllal akar vele beszélni, meg is állította őt, mivel a Los Angelesi látogatás látszólag fontosabb és sürgősebb program, mint Rafe törekvései, látszólag. A valóság viszont az, hogy egyébként is Rafet hívta volna magával Los Angelesbe azért, hogy bedobja őt az igazán mélyvízbe és megfigyelje, hogyan boldogul a nagyemberek között az üzleti világban. Elvégre a fegyverkereskedelem is egy üzlet, nem is kicsit. Vagyis összeért minden szál, Rafe pedig, ha még nem sejti, hogy Qadir elő fogja léptetni (de valószínűleg sejti), akkor amennyiben nem rontja el a dolgokat a nyugati parton, meg fogja kapni a jutalmát. De ahhoz előbb még kell egy sikeres üzletkötés.
Qadir figyelme elsősorban a fegyverkereskedőkön van, de fél szemmel azért lesi Rafe mozdulatait. Észleli, hogy tüzetesen átvizsgálja a hajót, de nem reagál rá, sőt, inkább szóval tartja a vendéglátóinak befolyásosabb embereit, hogy vele foglalkozzanak és ne az analizáló fiút gátolják.
A tárgyalóteremnek csúfolt hajókabinban aztán előkerül a teljes kínálat. Az asztalon heverő fegyverek csak úgy vonzzák a tekinteteket, még Qadirnak is nehéz megállni, hogy időnként eltekintsen a hatalmat követelő és halált osztó eszközökről és a vele párbeszédet folytató személy szemeibe nézzen. Végre előkerülnek a részletek is, Qadir is tudja, hogy az egy dolog, hogy milyen fegyvereket vesznek, ha azok sosem érik el New Yorkot, akkor megette a fene.
Megállapodnak a logisztikai nehézségek kezeléséről, miközben Qadir végig nézi, ahogy Rafe szétszed, majd össze is rak egy fegyvert. Jól forgatja a kezeiben. A pillanatnyi csend után aztán minden szempár rá szegeződik.
Qadir legszívesebben elmosolyodna a kereskedők arckifejezésén, amit Rafe ajánlataira vágnak, de megerőlteti magát és komoly, már-már szigorú tekintettel figyeli őket. Szinte látja, hogy peregnek a dollárok a helyiek szemei előtt és járni kezd szaporán az agykerekük. Ugyanígy Qadir is eljátszik a gondolattal, ami feltételezhetően megfogalmazódik bennük: ár kontra rizikó, ez egy kellemetlen helyzet, mert senki sem szeretne új burkolatra költeni, ami sosem térül meg, ellenben a rizikó mindig jelen lesz. Ha így nézik, az egyszeri beruházásra elköltött pénz a megmentett áruk miatt az idő előrehaladtával mégiscsak megéri, feltehetőleg pont ezért egyeznek bele végül, fogcsikorgatva ugyan, de elfogadják Rafe ajánlatát az árengedmény fejében is. Szép volt, kölyök!
- Mennyi idő egy ilyen burkolat kialakítása? - Nyilván attól függően, hogy mekkora területet akarnak újraburkolni, de ahogy Rafe mondta, neki vannak elképzelései, hogy pontosan a hajó melyik pontján tudná elképzelni ezt a felújítást. - Egy hónapon belül szeretném, ha elindulnának innen a fegyverek - néz vissza már a kereskedőkre, mert ezt neki szánja elsősorban, de nem baj, ha erről a határidőről tud Rafe is. - Biztosra veszem, hogy ennyi idő elég ahhoz, hogy beszerezzétek a szükséges mennyiséget és elvégezzétek a burkolást. - Elvileg profik, megoldják, éppen ezért sem kérdezi, hanem kijelenti amellett, hogy ebben nem akar vitát nyitni. És akkor felmerül a kérdés, hogy mégis miből mennyit szeretnének, ekkor szólal meg ismét Rafe és Qadirnak igazat kell adnia neki, annak ellenére is, hogy mikor ő volt mezei csempész Kolumbiában ezelőtt huszonöt évvel, akkor mennyire örült az új daraboknak és egyből arra törekedett, hogy elsajátítsa azt. Valószínűleg Todéknak sem lenne ez probléma, de valóban, a nagy átlagnak lehetnek vele nehézségeik. Nem mindenki olyan tehetséges.
- Legyen száz ebből, harminc az új fajtából és még száz abból - mutogat közben kezével először a könnyen kezelhető, jól bevált fegyverre, majd az újra és végül egy kisebb, de jól bevált pisztolyra. Ez összesen kétszázharminc. Nem fog ennyi tag fegyvert ragadni a kolumbiai akció során, ennél sokkal kevesebb taggal akarja lebonyolítani azt a merényletet Hector ellen, de fel kell tárazni, mert bár vigyáznak a meglévő fegyvereikre is, azért fogy, mert elveszik, ellopják őket, vagy lefoglalja a rendőrség.
Miután az egyezség megszületik, Qadir kezet fog a fegyverkereskedőkkel, majd int Rafenek, hogy egy egyik taggal menjen el és magyarázza el nekik, hogy milyen módosításokra gondol, míg Qadir kettesben marad a kabinban a másik vezetővel és maguk között megegyeznek az árakban. Kihasználja természetesen azt a bizonyos árengedményt, amit Rafe harcolt ki, úgyhogy összességében jó szájízzel sétál kifelé a hajó korlátjához, hogy a leszállás előtt bevárja Rafet. Az órájára tekint, még van idejük visszaindulni New Yorkba, amit persze nem a magángépének indulása korlátoz, hanem a New Yorkban váró munkái. Már újra az autóban ülnek és haladnak a városon belül, mikor felé fordul.
- Rafe, ha nem haragszol, lenne még egy kis elintéznivalóm a városban, viszont itt egy szám - vesz elő zsebéből egy hivatalosnak tűnő névjegykártyát és átadja a fiúnak. - Az Alloquor Consulting logisztikai vállalat ügyvezető-helyettese, de nem ez a lényeg. Adni fog neked egy dossziét, amiben a mexikói áru-szállítmányozással kapcsolatban kapunk meg fontos elszámolásokat, raktárak lokációját és más érintett szervezetek neveit. Már vár téged, említettem neki, hogy téged küldelek magam helyett. Sajnos szeret sokat beszélni, de feltételezem, tudni fogod kezelni - mosolyodik el és szándékosan fogalmaz úgy, mintha nem drogcsempészetről beszélne ezekben a percekben is. Nem bízik a sofőrjében teljes mértékben, így muszáj legálisnak maradnia. - A reptéren találkozunk másfél óra múlva. - Szándékosan állítja még kész tények elé, szeretné látni, hogy mindezeket is gond nélkül kezeli, elvégre még nem léptette elő. Ha az bekövetkezik, akkor már külön sofőrt és védelmet fog biztosítani neki és több lesz a párbeszédükben a kérdés is, mint az efféle kijelentés.
Közel öt perc elteltével az autó lassítani kezd és megáll az út szélén Los Angeles belvárosában, pont azon épület előtt, ahol Rafe találkozni fog az ügyvezető-helyettessel. Még bólint egyet a fiúnak, majd miután kiszáll, a sofőr továbbhajt és Qadir telefonálni kezd. Eddig nem szólt Meghannak, hogy Los Angelesbe jön, úgyhogy nagyon reméli, hogy a nő most rá tud szánni akárcsak tíz percet is. Szorul a gyomra, de amint felveszi a rég nem tárcsázott hívást a nő és együttműködő választ ad, Qadir már nyugodtabban tudja megközelíteni a találkozóhelyet.
Kicsivel kevesebb, mint másfél óra múlva lép rá a magángépük lépcsőjének legalsó fokára bízva abban, hogy minden rendben ment Rafe-vel.

Nothing is more noble, nothing more venerable, than loyalty.

Távolról sem úgy alakul ez a nap és ez a találkozó, mint vártam, de azt gyanítom, hogy ez igazából jó dolog. Eredetileg egy szimpla találkát szerettem volna Abbarral, hogy négyszemközt beszélgethessünk egy kicsit. Már közel három éve dolgozom a bandának. Kicsiben kezdtem, szívességekkel, majd abból egyre több és nagyobb lett. Elkezdtek megbízni bennem és a munkámban. Egyedül lettem felelős azokért a járművekért, amit a banda tagjai a csempészéshez, meg úgy általában a hétköznapokban használnak, és szeretem is ezt csinálni. Olyasmi, amihez értek, amiben jó vagyok. Mégis többet akarok ennél. Mindig is többet akartam. Nem csak egy egyszerű autószerelő vagyok, nem egy tolvaj, nem egy piti bűnöző. Engem úgy neveltek, hogy ne érjem be kicsivel, hogy törtessek, és be akarjam bizonyítani, hogy több vagyok, és többet érek az átlagnál. Közben meg olyan körülmények között nőttem fel, hogy hiába volt meg mindenünk, hiába kaphattam volna meg elméletben szinte bármit, folyton korlátok közé voltam szorítva, és éppen ezért ezt rosszul tűröm. Szeretem a szabadságomat, szeretek a magam ura lenni. És mindennél jobban szeretném bizonyítani apámnak, hogy a segítsége, a támogatása, a képmutatása és a szabályai nélkül is képes lehetek magasra törni, és többet elérni, mint ő valaha.  

Tehát igen, az utóbbi hónapokban az volt a célom, hogy a banda tagjainak és vezetőinek is bizonyítsam, jóval hasznosabb lehetek annál, mint hogy kisebb-nagyobb szívességeket teljesítsek. Jók a kapcsolataim, jó emberismerő vagyok, van szemem a részletekhez, és képes volnék megbirkózni jóval nagyobb felelősséggel is. Úgyhogy előbb tettekkel akartam ezt alátámasztani, azzal, hogy szélesítettem a vevőkörünket, és olyan embereket hoztam be, akikből profitálhatunk, nem okvetlenül csak anyagilag. Aztán készen álltam arra, hogy személyesen is közöljem a nagyfőnökkel, hogy mik a céljaim. A várt találkozó helyett azonban elhozott magával erre a kis kiruccanásra. Egy percig sem kétlem, hogy ez egy teszt lesz. Hogy pontosan mit is vár tőlem, arról őszintén szólva fogalmam sincs, de nem tervezem megvárni, hogy közölje, mert valószínűleg azzal buknám is a dolgot. Egyelőre inkább azt teszem, amihez értek: figyelek, megfigyelek, elemzek és tanulok. Aztán szerintem magamtól is rájövök, hogy mit kell majd tennem. Egyébként alapból sem vagyok egy kifejezetten beszédes srác. A zenész társaim gyakran viccelődnek is ezen, de ez sosem zavart. Általában akkor beszélek, ha van is mondanivalóm, és elsősorban inkább arra játszok, hogy én minél könnyebben kiismerjek másokat, nem pedig fordítva.

Az út viszonylag gyorsan eltelik, míg Qadir közli mindazt, amit tudnom kell. A “vendéglátóink” igazán szívélyesen fogadnak - már amennyire ebben a munkakörben ez várható. Ahogy körül járjuk a hajót, és megnézhetjük a rakteret, időnként kicsit lemaradok, hogy jobban szemügyre vegyek egy-egy dolgot, de nem túl feltűnően teszem ezt. Nem áll szándékomban határokat feszegetni.

Végül a hajó egy utasbarát terébe terelnek bennünket, ahol amolyan terülj-terülj kerekasztal fogad. Qadirt követem néhány lépés távolságból, és magam is inkább a bejárattal szemközt helyezkedem el, biztonságosabbnak tűnik. Egy ideig csak hallgatom a társalgást, és magam is a kiterített fegyvereket szemrevételezem. Egyiket kézbe is veszem, szétszedem, összerakom. Megvizsgálom, majd visszateszem.

- Nem gondolkodtatok még rajta, hogy a nagyobb biztonság érdekében legalább a szállítmány fontosabb részét alaposabban elrejtsétek? Ha egy második burkolatot húznátok fel a rakodótér hátsó felében, illetve a két oldalán, rengeteg biztonságos tárolóhelyet lehetne kialakítani, amit egy-egy kalóztámadás esetén sem találnának meg könnyen - jegyzem meg felpillantva a vizsgálódásból, miután néhány pillanatnyi szünet áll be az egyezkedésbe. Igaz, konkrétan a hajókhoz nem kifejezetten értek, de a titkos rekeszekhez nagyon is. - Ugyanígy a padlózatba is... Több olyan helyet is láttam, ami alkalmas volna lőszerek elrejtésére. Nem csak többet tudnátok szállítani így egyszerre, és növelni a biztonságot, de egy hatósági ellenőrzésnél is hasznos lehet. - Egyenesen a fegyverkereskedő szemeibe nézek, és amint érdeklődést látok megcsillanni benne, felegyenesedem, majd magabiztosan folytatom. - Később megmutathatom, mire gondolok, tudnék adni néhány nagyon hasznos tippet is. De egy ilyen nagy szívességért cserébe, úgy vélem, beszélhetnénk némi árengedményről is... - Még csak nem is kérdezem. Egyértelmű, hogy a fickó érdeklődését felkeltette a mondanivalóm, ha van egy kis esze, ő is be fogja látni, hogy csak jól járhat azzal, ha elfogadja a segítségemet, így pedig ütöm is a vasat, amíg meleg. Az pedig csak egy plusz, a kedvezőbb árak mellett, hogy számunkra is előnyt jelentene, ha biztonságosabbá és gördülékenyebbé tudnánk tenni a szállítást.

- Ezek jó fegyverek, de a legtöbben nem tudnák használni, nem ehhez vannak szokva – fordulok Qadir felé a bemutatott új szerzemény irányába bökve. - Talán érdemes volna ezekkel kicsiben kezdeni, és csak olyanok kezébe adni, akik már magabiztosabbak egy hasonlóval a kezükben. Azokat viszont – mutatok ezúttal arra, amit korábban én vizsgáltam meg - még ha a hatótávolsága valamivel rövidebb is, jóval könnyebb kezelni, célozni vele, tárat cserélni... - Az emberei végül is nem képzett katonák, biztonságosabban és gyakorlottabban tudnak lőni olyannal, amit már ismernek.  

“Great ambition is the passion of great character. Those endowed with it may perform very good or very bad acts. All depends on the principles which direct them.” ♫

to Qadir

Qadir fülei pattogni kezdenek, ahogy szervezete tűrni kényszerül a folytonos emelkedést. New York éjszakai fényeit maguk mögött hagyva, a légnyomásváltozás leküzdése után viszont a gyomra szorul össze. Nem szeret Los Angelesbe menni, még annyira sem, mint Mexikóba. Túl sok emlék köti oda, ráadásul többségében rosszak. Csalódás, lemondás, bukás és harag képezte az ott töltött éveinek részét, jelenleg pedig az egyetlen igazán fontos és szép emléke sem a nyugati part állandó lakosa már. Luna miatt elgondolkozott azon, hogy talán a mostani útja során jó lehetőség adódna, hogy találkozzon lánya anyjával és beszéljen vele, azonban félő, hogy annyira megfeszített tempóban kell mindent lezongorázni a fegyverkereskedőkkel, hogy aligha jutna akár tíz percnyi nyugodt ideje is egy olyan nőre, aki egyszer már az élete része volt és most utolsó mentsváraként tőle remélné, hogy valahogy legyen hatással Lunára és érje el, hogy hazaköltözzön.

Már egyszer elmagyarázta a találkozó lényegét Rafenek, de az út során van idő a részletekben is elmélyülni. Ez az első komolyabb út, hogy Rafet kérte fel, tartson vele, természetesen több fegyveressel maguk körül, akik a védelmüket biztosítják. Maga az üzlet egyszerű: régi kapcsolatoknak köszönhetően kialakult, hogy a bandának egy Los Angelesben létező csoport biztosít nagy mennyiségben fegyvereket. Többek között ez az a csoport, ahonnan Diane apját és testvéreit is ismerte, míg nem a férfi nagyjából hat éve meg nem halt. Azóta korántsem mondható betonbiztosnak Qadir és az új fegyverkereskedő vezető viszonya, így a köztük megállapodott üzlet sem az, úgyhogy nem árt vigyázni. Végtére is, az üzlettársak nem barátok, immáron pedig már családi szálak sem kötik őket össze, marad hát a puszta érdek. Csakhogy az érdekek is változhatnak, különösképpen akkor, ha a mexikói határ ennyire közel fekszik.

Érezhető is, hogy nem feszültségmentesen telik a találkozó első része. Miután leszállnak, egy fekete Mercedes AMG G63-as fogadja őket, amiben elsőként a kikötőhöz tartanak. A fegyverkereskedők körbemutogatják a hajót, részletezik, hogyan és miként fogják lebonyolítani az áruszállítást LA és New York között. Avagy egy kis profizmusmutogatás. Olyan ez, mint amikor a drogbáró meginvitál magához és körbekíséri a vendégeket a sokhektáros bírtokán. Nem azért teszi, hogy otthon érezzék magukat a vendégek, hanem hogy megmutassa, mennyi pénz és hatalom van a kezében. Valaki bírtokkal mutatja meg a befolyását, itt Los Angelesben meg úgy tűnik, hajóval. A fegyverek elrejtése valóban profi, ugyanakkor attól még szkeptikus Qadir. Mégiscsak ez a hajó Panamán keresztül fog eljutni New Yorkba, a latin-amerikai térség padig tökéletes hely a kalózkodásra, csak épp nem úgy, mint a régi időkben.
Nem szállnak le a hajóról, viszont a rakodótér után egy meglehetősen modern módon felszerelt terembe, avagy amolyan lakosztályba mennek, ahol középen egy kerekasztal fogadja őket. A terem nem kicsi, bár nagyjából tízen azért kellően megtöltik. Qadir gyorsan felméri, hogy nekik is és a fegyverkereskedőknek is három-három testőrükjük van a helyiségben, vagyis korrekt a felhozatal, nem próbálják meg egyelőre ledominálni a „vendégeket”, ami bíztató. Megkerüli a kerekasztalt, ugyan ezzel lényegében elvágja magát a menekülési útvonaltól, de úgy van vele, hogy inkább kerül ő az ajtótól távolabb, mintsem háttal annak. Lassan halad végig a sötétbarna színű faasztal pereme mentén, nem nyúl egyelőre semmihez, pusztán szemmel pásztázza végig az asztalra geometriailag gondosan elhelyezett fegyverkínálatot. Minden darabból egy, de így is alig maradt szabad felület. Mint a halpiacon… csak rá kell böknie, melyiket szeretné és abból mennyit, majd elkezdhetnek alkudozni az árakon. Ebben elég jó, egész gyerekkorában mást sem csinált, csak piacon alkudozott.
- Úgy hallottam, egyre több a mexikói kalóztámadás a Csendes-Óceánon - ad hangot aggodalmának, ám nem pillant fel a vezetőre, ellenben szemeivel befókuszál egy új típusú gépfegyvert, amit még nem látott ezidáig.
- Ráadásul egyre szervezettebben csinálják. De felkészültünk rájuk, erősített csapat megy a hajóval. A fegyverek épségét és darabszámát pedig garantáljuk a New Yorki kikötőig. - Ami jó.
- Tankoltok? - Az még egy veszélyes pontja lehet az útnak, így hát rákérdez.
- Kolumbiában. - Szóval közel félúton. Logikus és épeszű megoldás.
- Tudok biztosítani védelmet a kikötés alatt. - Pillant fel végül az új fegyverről, mert úgy érzi, az idősödő férfi határozott és gyors válaszai megkívánják a szemkontaktust. Egyelőre nagyon könnyen megy minden, ahogy az is kedvező, hogy elfogadja a védelmet. Persze, hülye is lenne nem elfogadni, ezek olyan apróságokat, amiket ki kell használni egy üzlet során.
Pár másodpercig csend lesz a teremben, Qadir pedig néhány pillanat erejéig Rafere pillant. Érdekli, hogy min járhat most az esze, hogyan kezeli ezt a helyzetet, arról pedig már a repülőn tájékoztatta, hogy nem bánja, ha Rafe aktívan kivenné a részét a találkozó során. A helyieknek amúgy sem kell tudniuk, hogy Refe nem vezető személy jelenleg New Yorkban, legalábbis jelenleg még nem az. Merthogy Qadirban már megfogalmazódtak ilyen célú tervek is, nem véletlenül hozta magával pont Rafet. Bele akarta dobni a cápákkal teli mélyvízbe, hogy lássa, a kishalak után boldogul-e a nagyobb halakkal is.
- Legújabb szerzeményünk. Elsőre közel ötvenet tudunk belőle biztosítani, de a jövőben több várható. - bök rá a másik helyi, rasztahajú férfi arra a darabra, ami az előbb láthatóan felkeltette Qadir figyelmét, mire az afgán jobban kiegyenesedik, hogy szemeibe nézzen és úgy hallgassa a fegyver paramétereit. Töltény fajtája, pontosság, hatótávolság, kezelhetőség, mind-mind számadatok formájában... bár Qadir maga nem egy specialista, de az értékek még számára is egyértelműen kecsegtetőek. Feltételezi azonban, hogy az árukra ez már nem lesz elmondható.

Nothing is more noble, nothing more venerable, than loyalty.