Rafe × Jay

need a favor

Kurvára bassza a csőröm, ahogy telnek a másodpercek, viszont nem történik semmi. Minden tétlenséggel töltött pillanat közelebb hozza hozzám Rodney-t és a többi faszkalapot, akik múltkor világosan a tudtomra adták, mi fog történni, ha nem törlesztem az adósságomat. Én pedig természetesen nem törlesztettem, mivel a nem létező megtakarításaim a legalapvetőbb kiadásokat is szűkösen fedezik. Ha nagyon megerőltettem volna magam, akkor talán egy részét sikerült volna összeszednem a pénznek, amivel semmit nem értem volna el. Nekik minden kell. És mégis hogy szereztem volna meg a tartozásnak azt a kis töredékét is? Kölcsönökkel.

Rafe ingerültsége rám is hatással van, a már egyébként is pattanásig feszült idegeimen cseppet sem segít. Ő az utolsó sanszom, hogy megpattanjak innen egy időre, úgyhogy próbálom nagyon visszafogni magam, de kezdek attól tartani, hogy addig feszíti a húrt, ameddig nem kéne, és ha túlfeszíti, akkor nem fogom tudni visszafogni magam. Általában véve higgadt vagyok, nem szokott elborulni az agyam, nem is emlékszem, mikor emeltem fel utoljára a hangom valakivel szemben. De ez most nem az a helyzet, amit nyugodtan, a seggemen ülve néznék végig egy kényelmes fotelből. Inkább cselekednék, hogy minél előbb vége legyen. Ehhez pedig szükségem van Rafe-re.

- Csekkold a mobilod, haver. - Megfeszült állkapoccsal meredek rá, mert legalább tíz, de inkább tizenöt olvasatlan üzenet, egy tucat nem fogadott hívás és pár hangüzenet biztosan ott fogja fogadni, ha végre magához tér az előző esti mámorból.

A korábban beígért egy-két óra kurva sok, annyit nem várhatok. Nem véletlen járkálok fel s alá, a szék egyenesen taszít most magától. Ha tudná a részleteket, valószínűleg megpörgetné kicsit az eseményeket. Nem áll szándékomban beavatni a kelleténél többe, nem akarom, hogy más is megüsse a bokáját rajtam kívül, mert ezek a fickók nem viccelnek. Ők nem intézik el egy kiadós veréssel, vagy ha kirángatnak a kocsiból, azt meg elveszik a segged alól. Tovább mennek. Nem érdeklik a határok, mert nem látják azokat. A saját szabályaik szerint játszanak, minden mást leszarnak. Szeretném, ha Rafe megértené, hogy én most viszont meghúzok egy határt az ő és a többiek érdekében. Eddig nem hiszem, hogy volt bármi olyan gebasz, amikor vissza kellett volna tartanom infót előle, de mindig van egy első alkalom mindenre. Amikor végre telefonálni kezd, mélyet sóhajtok, és egészen a telefonhívás végéig képes vagyok a seggemen ülni. A lábaim folyamatosan járnak, feszülten figyelem és próbálom a mimikájából és az adott válaszaiból, kérdéseiből leszűrni, mi hangozhat el a vonal túloldalán, de legalább erre a rövid időre nem koptatom a padlót.

- Fasza. - Gyorsan felpattanok és már indulok is a kijárat felé, mielőtt még viszont túl messzire jutnék, pár lépés után megtorpanok, pont Rafe előtt. - Kösz, értékelném a fuvart - hadarom el gondolkodás nélkül, majd megkerülve őt megyek tovább, sietősre véve a tempót. Az ajtónál várom be, amíg összeszedi magát és többször pillantok felé idegesen, mire végre ő is megindul.

öltözet

zene

helyszín

     Rafe × Jay

need a favor

- Kettő múlt - pontosítom az egyébként tök lényegtelen részletet, de a mai nap minden perc fontos számomra. Érzem, hogy a szarkazmusom és a minden magyarázat nélküli belbukkanásom, a kijelentéseim és a hangulatom nem oldják a kettőnk közötti egyelőre feszült levegőt, sőt, esélyes, hogy csak fel fogom hergelni Rafe-et a továbbiakban, de most semmi energiám nincs jópofizni. Ismer annyira, hogy tudja, nem fogom cukrozni a szart, mert annak semmi értelme.

- Nem tudom, oké? - válaszolok hozzá hasonló ingerültséggel a hangomban. Az, hogy itt elkezd csapkodni, nem fog megváltást hozni. - Remek, akkor állj be a sorba - sziszegem a fogaim között az asztalra csapva és egy mozdulattal tolom ki magam alól a széket. Ennyit arról, hogy nyugodtan üljünk le és beszéljük meg. Idegesen kezdek fel s alá járkálni a helyiségben, hiába tudom, hogy a pánikkeltéssel nem megyek semmire. Feszülten figyelem, ahogy kutakodni kezd Rafe a táskában, de a válasz továbbra sem érkezik tőle, előttem meg pörögnek a másodpercek, és minél tovább húzzuk itt feleslegesen az időt, annál jobban kezd eldurranni az agyam. A fejemet ingatom, amikor látom rágyújtani a spanglira. Sejtem, miféle hatást vár tőle, úgyhogy én is veszek egy mély levegőt és visszaülök az asztalhoz. Nagy erőfeszítés most bármiféle nyugodtságot magamra erőltetni vagy legalább színlelni.

- Egy-két órába? - kérdezek vissza lejjebb tekerve a hangerőt. A semminél több, de egy-két óra alatt rohadt sok minden történhet, amit nem látok előre. Tudom, milyen kapcsolatai vannak és még ő sem tud csettintésre csodát tenni, pedig most nagyon ebben reménykedtem. Összevont szemöldökkel pillantok rá, amikor azt mondja talán tehet “többet” is. Nem egészen értem, mire gondol, amíg nem pontosít. A fejemet csóválom, pénzre nincs szükségem, vagy hát pont arra lenne, de kétlem, hogy elfekvőben lenne fölös százezre plusz a kamat. - Csak egy kocsi kell, Rafe. - Nem arról van szó, hogy nem akarok tartozni neki, de egyszerre csak egy szívességet kérnék. És mindezt magyarázkodás nélkül tenném, amit látszólag nem akar annyiban hagyni. - Egyszer az életben, hidd már el, hogy tényleg jobb, ha nem tudsz róla. - Éppen elég nagy a szar, nem akarok még mást is belerángatni, mert elcsesztem valamit. - Pénzről van szó, kurva sok pénzről, de ennél többet ne akarj tudni. Csak egy kis időt kell nyernem, amíg mindent elrendezek. - Legyintek egyet, amikor felém nyújtja a cigit; bármelyik másik nap elfogadnám, ma viszont észnél kell lennem, és az ködös fejjel nem fog menni.

öltözet

zene

helyszín

     Rafe × Jay

need a favor

Ha racionálisan nézem, akkor Rafe viszonylag gyorsan ajtót nyit, ami meglepő az elnyúzott arcát látva. Csakhogy a racionális gondolkodás áll tőlem a legmesszebb a jelen pillanatban, ezért az utóbbi időben amúgy is véges türelmem nagyon gyorsan elfogy. Úgy lépek el mellette és viharzok be a lakásba, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Tény, hogy nem idegen a járás, de normál körülmények között legalább egy helló vagy egy szia azért kicsúszott volna. Nagyon körbe sem nézek, nem érdekelnek a tegnapi bulira utaló körülmények, pedig akkor talán tisztában lennék Rafe állapotának a miértjével. Most viszont jobban szorít az idő és a szükség, mintsem hogy ezzel foglalkozzak. Mindenféle körítés és felvezetés, különösebb magyarázat nélkül a lényegre térek és közlöm vele, mire lenne szükségem minél előbb.

- Nem, cseszd meg, biciklit - csattanok fel a hülye kérdése hallatán. Jó reggelt, Csipkerózsika. - Igen, kocsi kéne - folytatom valamivel nyugodtabban, a hangomban viszont még most is megbújik a feszültség. Nehezemre esik lenyugodni, ahogy Rafe kéri, mondhatni kurvára nincs időm ilyenekre, de úgy érzem, többre megyek, ha legalább egy kicsit próbálok csillapítani az állapotomon. Mélyet sóhajtok és elindulok a konyha felé, az agyam viszont folyamatosan kattog. Fejben már nem is vagyok New Yorkban, hanem valamelyik országúton nyomom a gázt és meg sem állok, amíg nagyjából ki nem ürül a tank.

- Délután kettőkor? - kérdezek vissza a homlokomat ráncolva, mintha most ez lenne a legfontosabb, bár Rafe arca, és ahogy bekapkodja a fájdalomcsillapítókat, némileg sejtetik a miérteket. Ettől függetlenül nem érdekel, ki alszik és ki nem, az lesz a legkisebb problémám, ha valakit akarva-akaratlanul felkeltek. Egy-két kéretlen megjegyzés és morcos arc a mostani helyzetemben teljesen hidegen hagy.

-Fogalmam sincs, hogy követnek-e, de elég esélyes - válaszolok végül a kérdésére, miközben kihúzok egy széket és leülök. A lábammal idegesen dobolok a földön, a kezeimet összefonva támaszkodom meg az asztalon. - Komolyan mondom, jobb, ha nem tudod a részleteket. Csak el kell innen húznom pár hétre, amíg lecsillapodnak a dolgok.

öltözet

zene

helyszín

     Rafe × Jay

need a favor

Legalább percenként nézek hátra a vállam fölött, pedig még bőven nagy a tömeg, ilyenkor épeszű ember nem esik neki a másiknak a nyílt utcán. Rodney sok minden, de nem idióta. Ettől függetlenül jobb az elővigyázatosság, mivel letelt az egy hét, amit olyan nagylelkűen kiszabott, a pénz viszont még nyilván nincs meg. Pontosan tudom, mennyire komolyan gondolja a fenyegetéseit, ő nem az a típus, aki csak úgy a levegőbe beszél. Az elmúlt években kevés olyan helyzet volt, ami alól szerettem volna kibújni, vagy tartottam volna a következményektől, ez a mostani viszont ilyen. Az egyetlen megoldást most abban látom, ha egy időre elmegyek a városból. Hova? Fingom sincs, csak el innen. Csakhogy ez nem fog menni egy kis segítség nélkül. Amikor látható távolságon belülre ér az ismerős épület, az utolsó métereket szinte futva teszem meg. A tempón nem lassítok az épületen belül sem, amíg oda nem érek a lakáshoz, aminek a tulajától most jóformán a megváltást várom. Még szinte meg sem állok, amikor már hangosan dörömbölni kezdek.

- Rafe! - Kiáltom el magam a folyosón állva, továbbra is az öklömmel az ajtót verve. A szívem a mellkasommal nagyjából hasonló ütemet ver a felszabaduló adrenalin miatt

- RAFE! - kiáltom el magam ismét, most valamivel hangosabban, mivel kezd fogyni a türelmem. Még csak válasz sem érkezett az ajtót túloldaláról, pedig az alulról kiszűrődő fények egyértelműen arra utalnak, hogy van itthon valaki. Ha nem is ő, de valaki biztos. - Az isten verjen már meg, nyisd ki azt a rohadt ajtót! - Teszek egy lépést hátra és idegesen szántok végig a hajamon, miközben folyamatosan az jár a fejemben, hogy most hogyan tovább. Ő az egyetlen és utolsó lehetőségem, amivel elkerülhetem azt a rengeteg szart, ami éppen készül a nyakamba ömleni. Mélyet sóhajtok, és egy kis szünet után ingerülten lépek megint az ajtó elé. Normál körülmények között nem öntené el ennyire a szar az agyamat, és még csak nem is az idegesít fel, hogy Rafe nem reagált még. Egyszerűen az idő most az ellenségem, és minden egyes várakozással eltöltött pillanat szenvedés, ráadásul közelebb visz valamihez, amit bármi áron el akarok kerülni. Ismét a levegőbe emelem a kezem, hogy jelezzem az ittlétemet, de ezt megelőzve Rafe végre ajtót nyit. Hangosan fújtatva, köszönés nélkül, egy halk “na végre” eldünnyögése mellett viharzok be a lakásba.

- Figyelj, nagy szarban vagyok, le kell lépnem egy időre a városból - kezdek bele köntörfalazás nélkül. Vagyunk olyan viszonyba, hogy egyrészt a felütés biztos nem lepi meg, másrészt remélhetőleg számíthatok a segítségére és a diszkréciójára. - Kéne egy kocsi - térek a lényegre, amiért igazából felkerestem őt. Más módot nem látok rá, hogy gyorsan ellépjek valami isten háta mögött helyre. Az elmúlt években kölcsönösen elintéztünk egymásnak ezt-azt, és tudom, hogy ez egy nagy szívesség, de tényleg nincs más, akitől most segítséget tudnék kérni. - Úgy nagyjából most. Lehetőleg teli tankkal. - Sejtem, mennyire váratlanul éri, de ha nem lenne rá nagy szükségem, nem lennék itt. És ezt valószínűleg látja is rajtam. Nem ma lesz a napja, hogy az első nem után engedni fogok és csak legyintve elsétálok, mert úgyis találok más módot rá, hogy lelépjek.

öltözet

zene

helyszín