Giorgio a legkisebb Deluca fiú; a második legfiatalabb Deluca gyermek; három báty öccse összesen. Igaz próbálták a családban annyira jellegzetes béklyókat ráaggatni, de természetéből adódóan játszi könnyedséggel rázza le magáról az ehhez hasonló próbálkozásokat a mai napig. Tiszteli a tradíciókat, tiszteli a felállást és az elvárást, azonban alkalmatlannak gondolja magát arra, hogy beálljon a sorba, mindezt pedig egy annyira könnyed habitussal nyilatkoztatja ki, hogy szinte képtelenség rá haragudni. Éppen eléggé hajol meg az öregeknek, hogy egy szavuk se lehessen, a lázadása pedig elviccelt és komolytalan, éppen olyan, mint sokszor ő maga.
Közben mindez párosul egy bizonyos fokú intelligenciával, Giorgio ugyanis olvas az emberekben, és ennek hála egyszerűen formálja maga körül a beszélgetéseket, indíttatásokat és még sok minden mást is. Ha egy partiban többen beszélgetnek egymással, és ő csatlakozik, hamar rákerül az összes tekintet, a szavait általában isszák, de nem azért, mert felvágós és magamutogató lenne – pedig egyébként az -, hanem mert szórakoztató és érdekes. Mindenhez hozzá tud szólni, nem zárja el magát a világ eseményeitől, és mivel az előítélet elkerüli őt, nem esik nehezére a legdurvább sztorikat sem meghallgatni, miközben a szeme sem rebben.
Előnye talán, hogy nem csak a maffia közegében építi magát, hanem Nápoly azon elitjében is, ahol nem mindennek van vér szaga, és nem minden ragad tőle, hacsak hozzáér; ahol a pénzt nem csak mossák, egyszerűen csak szórják, ahol a bulizás mindennapos és nem karót nyelt mindenki, akivel csak találkozik. Nem tudná megmondani, melyik részén az életének népszerűbb, de mivel nem szándékosan alakítja így a dolgait, csak vonzza és körülveszik őt a megfelelő emberek, nem is nagyon számít neki.
Van egy forrófejű énje, de ha megmutatkozik bárki előtt, annak oka van; nem aludt eleget, nem kapott időben kávét, megsütötte a nap és társai. Nem szokott morogni, nem kel fel nehezen reggel, hajtja a fiatalos energiája, azonban nem törtető módon, csak lazán, mert ő semmit nem hajlandó ennél több komolysággal venni az életében. Látja a környezetében, milyenek az öregek, és nem azt mondja, hogy a maffián kívül boldogabb lenne, de erős a tükör, amit mutatnak, emiatt pedig tudja, sosem akarna olyan lenni, ha megöregszik. Ő felel a Deluca villában – már, amikor hazakeveredik – a csínyekért; ha valakinek a hajszárítójából bekapcsoláskor liszt száll fel, arról mindenki azonnal tudja, ő volt.
A gyerekes és talán kissé naiv énjét remekül palástolja az, mennyire megnyerő a stílusa, és ha rá is akarnák fogni, hogy komolyodnia kellene, olyan gyorsan magyarázza ki magát a fejmosásból, hogy öt perc múlva már csak hűlt helye marad maximum.
Viszont mint a legtöbb fiú testvére, rendkívül hűséges a családjához, a barátaihoz és azokhoz, akikhez nem köti konkrétan vér, de a szívébe fogadja őket egy életre. Szó szerint bármit megtenne azokért, akik érte is így cselekednének, és ha ez azt jelenti, hogy az életének egyik pillanatról a másikra örökre vége, nem bánná egyáltalán. A Deluca nevelés nem mindenben kerülte őt el, tudja a helyét, tudja a dolgát, de nem lehet azzal áltatni, hogy fontos homokszem lenne a gépezetben. Az igazság pedig az, hogy nem is akar az lenni.

Kisebb keresést követően az édesanyját a Deluca család nápolyi villájának nevetségesen hatalmas konyhájában találja meg; gondolhatta volna, hogy Rosana ezúttal is éjszakai sütéssel-főzéssel igyekszik lefoglalni a kezeit, és teszi ezt minden alkalommal, mikor a gondolatai túlcsordulnának a fejében. Az anyja az igazi, tradícionális maffianevelés hirhedt mintapéldánya, Giorgio szemében azonban nem emiatt tökéletes, hiszen őt kevésbé érdekli, mit vár tőlük el az a közeg, amibe beleszületett.
Persze a fakanál gyakorta eljárt szinte mind a nyolc testvérnél, ahogy felnőttek, mégsem ez maradt meg legtöbbük fejében az anyjukról; Giorgio-nak például sokszor volt szüksége védelemre a viselkedése és a habitusa miatt, Rosana pedig végtelen kreativitással gyártotta az indokokat, amiket már csak tiszteletből is sokan a környezetükben elfogadtak.
Az anyja az őrangyala, ez sohasem volt vitás.
- Mamma, látsz egyáltalán? – Szólítja őt meg csendesen, mégis valahogy energiával, az izgalmak miatt ugyanis ő a nap nagy részét átaludta, majd nehezen hitte el, hogy nem kórházban ébred azok után, ami történt.
Sokan a közegből nem ennyire szerencsések, a családja valahogy mégis megúszta az egészet, legalábbis ezúttal.
Még meg sem szólal, az édesanyja gondolatai szinte már megtöltik a konyhában a hatalmas teret, ő pedig mosolyogva ül le a faasztalhoz, ahol még régebben szinte minden este együtt ettek, kötelező jelleggel. Aki nem jelent meg, az kapott a fakanállal általában.
- Éhes vagy? – A kérdés pőre és túl egyszerű, mert bár nem hívná az anyja kicsattanó energiáját rikoltozásnak a nap folyamán, nem biztos, hogy találna ennél jobb jelzőt, így inkább nem is illeti őt sehogy.
- Nem, csak beszélni akartam veled. Pár óra és indul a gép. – Rosanának az információ nem újdonság; Fiorentina kirohanásaival, illetve a New York-i további harcokkal, amikre számítanak a nő gyermekei a szélrózsa sok irányába repülnek jelenleg. Fabrizzio, mint legidősebb testvér, és mint a családi hatalom és vagyon örököse állandó veszélyben járja bosszú nyomán Nápoly utcáit, Alfonso a Nagy Almában igyekszik tartani a frontot megbecsült vezetőjükkel, Alvizével, az igazság pedig az, hogy Giorgio a megnyerő stílusával nincs itt senki segítségére. De talán New Yorkban hasznát vehetik.
- Jól van bambino, akkor egyél. – Még egy mosoly az arcára ugrik, aztán néhány pillanattal később a kedvenc leveséből kap egy tányérral, amit Rosana azután tálal elé, hogy megtörölgetné a sütéstől liszttel megfogott kezeit, miközben a kötényét levéve csatlakozik hozzá az asztalnál.
- Köszönöm. – Válaszolja röviden, mert közben ráeszmél, hogy a lövöldözés óta alig evett, így néhány percig jóízűen élvezi a néma csendben az anyja társaságát, meg a levest, amit a szeretete tálalt elé az imént.
- Vigyázz magadra, és a testvéreidre, Gio. Ne kelljen már felnőtt létetekre fakanálhoz nyúlni, dolce dio… - Majdnem belenevet az ételbe, mert tudja, hogy Rosana az aggodalmát igyekszik a maga módján elviccelni, ebben pedig nagyon is hasonlítanak.
Pedig a helyzet egyáltalán nem rózsás; néhány napig az óvóhelyen tartották őket, amíg biztos volt, hogy elült a veszély a temetésen rendezett lövöldözést követően. Persze senki sem lehet nyugodt, és Giorgio nem is szívesen hagyja védtelenül a családját jelenleg; eddig azt hitte, a védelem tökéletes és kikezdhetetlen, de mindenki tévedett, a baklövés pedig fontos életeket követelt a közegtől. Giordano és Calabrese fiai elég nagy érvágást jelentenek hatalmi szempontból, ha pedig Serra is fűbe harap, New Yorkban is meg lesznek lőve a bátyjáék.
- Igyekszem, mamma, ne aggódj annyit. Különben megfőzöl egy hadseregnek hajnalig. – Ahogy ezt kimondja, az anyja szavak nélkül csattan, miközben a konyharuhát ledobja az asztalra nem messze a fia mellett, majd elkezdi visszakötni magára a kötényét, emlékeztetve testét és lelkét is arra, haladnia kell tovább.
- Nem is fő meg az étel magától, tudod. Etetni kell azokat, akik harcolnak. – És mintha az utolsó kanál levessel, meg az anyjára annyira jellemző, harcos kijelentéssel Gio teljes gyermekkorának a kvintesszenciája elevenedne meg; az anyja mindig úgy került a frontvonalba, hogy soha egy karcolás nem esett rajta, de gondoskodott azokról, akiket a sajátjának tekintett, azaz mindenkiről, aki hűen szolgálta azt, amit kizárólagosan ismernek és szeretnek.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Tényleg nem érzem helyénvalónak, hogy egy olasz maffiatagot fényezzek, ezért tutira még bajba fogok kerülni, de... Csoda egy karaktert hoztál nekünk. Mikor először rápillantottam a profilodra azt hittem egy karótnyelt, sokkal inkább ijesztő, mintsem jófejnek tűnő fickóról fogok olvasni. Aztán tessék! Őszintén felüdülés volt a karakterlapodat olvasnom, imádtam minden egyes sorát. Gio jelleme nagyon más, mint amit elképzeltem róla, olyasvalaki akivel talán még én magam is barátkoznék - ha hülye lennék - de minimum titkon kedvelném. Talán éppen erre mondják azt, hogy ne ítélj meg egy könyvet a borító alapján.
Imádtam ahogyan bemutattad a családodat egy kicsit, sikerült némi belelátást kapnom a hétköznapi életedről, a szűk családról, néhány emlékfoszlányról, az otthonodról. Nem sok ugyan, de pontosan elég ahhoz, hogy legalább egy kicsit megismerjem az általad megálmodott majd pedig csodásan megalkotott karaktert.
Na de nem húzom tovább a drága idődet, biztosan van pár levágásra váró fej, szóval menj, csináld a dolgod... Csak néha nézz a hátad mögé. Sok szerencsét viszont nem kívánok, legfeljebb New York többi lakosának.

Színt és rangot majd valamelyik csodás admin ad neked, addig is nyugodtan foglalózz és irány a játéktér!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!