Aleyna && Sebastian

- Teljes munkaidőben szeretnél dolgozni, vagy csak részmunkaidőben? – hiába alig ismertem a fiút, attól még örültem annak, hogy itt szeretne dolgozni. Mostanában én is itt leszek még, aztán ha kezdődik a suli, akkor már kevesebbet, de addig is tudok segédkezni abban, hogy beilleszkedjen és az itteni dolgok menetét is meg tudom mutatni neki.
Szükséges kérdéseken kívül amúgy csendesen figyeltem azt, ahogyan a kutyával játszik és azt, hogy mennyire örül Cooper annak, hogy újra láthatja őket. Örömmel futott a labda után, majd hozta vissza. Hol Sebet, hol a kutyát és hol Rickyt fürkésztem mosollyal az arcomon. Jó volt látni azt, hogy a két férfi tényleg szerette volna a kutyát és biztos voltam abban is, hogy jó helyre fog kerülni. Szeretni és vigyázni fognak rá.
- Ez szuper, mert sokan azt hiszik, hogy ők csak állatok, de valójában családtagok, legalábbis mi szeretnénk azt, ha így lenne az örökbefogadó családoknál. – hangom barátságosan csendült, mert ez volt az igazság. Sokan butának, ostobának, haszontalannak hiszik őket, vagy éppen rossznak, pedig egyik se igaz. Ha rosszak, az részben a gazdiknak is köszönhető, mert azt hiszik a kutyák mindent maguktól tanulnak meg, pedig nem. Foglalkozni kell velük is és tanítani őket.
- Rendben, majd úgyis kiderül, hogy mennyire vágyik magányra, vagy éppen inkább állandóan a közeletekben szeretne lenni. – van olyan kutya, ami imád a családtagok közelében lenni és van olyan is, aki szeret elvonulni, szereti a magányt és azt, ha néha kicsit egyedül lehet.
Elmosolyodtam Seb reakcióján, majd elindultam hátra felé a birtokon, hogy azért még hallótávolságon belül maradjak és ne kelljen kiabálnia Sebnek se, de azért meglegyen a kellő távolság.
- Cooper! – mondtam ki a kutya nevét, mire ő felém kapta a fejét, visszanézett Sebre, majd egyszerűen otthagyta őt, hogy hozzám fusson. Megsimogattam a fejét és megdicsértem, bár kétségem se volt afelől, hogy rám hallgatni fog, hiszen nálam dekkolt egy időben, így mi már megszoktuk egymást. Következő pillanatban mutattam és mondtam neki, hogy ül, mire habozás nélkül meg is tette, majd Sebre pillantottam, hogy akkor hívja nyugodtan a kutyát. Ha ezzel sikerrel járunk, akkor majd azért megpróbálok még kicsit távolabb kerülni tőle, hogy már kiáltania kelljen, mert erdőben vagy ki tudja hol, ha elengedik, akkor távolabb is szaladhat.

Aleyna && Sebastian

- Rendben, ha gondolod, akkor szerintem ma is meg tudod velük beszélni a dolgokat. Egyébként is találkozni fogtok Cooper miatt. – barátságosan és bátorítóan mosolyodtam el. Biztosan lenne nekik is kérdésük hozzá. Csak azért mert én ajánlottam valakit, nem fogják felvenni az illetőt, amit teljesen meg is értek. Reméltem, hogy minden jól fog alakulni minden téren.
Seb reakcióján jóízűen nevettem, de nem azért, mert kinevettem, hanem mert aranyos volt a reakciója.
- Ez az előnye, ha kedvelnek, akkor hallgatnak rád. – persze csak ugrattam, sokat számított az is, hogy határozott légy, egyértelmű legyen, hogy utasítod őt, ahogyan az is, hogy sokat foglalkoztam velük. Ahogy az embereknél, úgy az állatoknál is igaz, hogy idő és bizalom kell.
Figyeltem, hogy Cooper egy pillanatra rám néz, de nem szólaltam meg, nem is mozdultam meg. Sőt, még egy lépést hátráltam is, mielőtt Seb megszólalt volna, hogy én kikerüljek a képből és csak ráfigyeljen. Elmosolyodtam, amikor a kutya odaszaladt hozzá. Messzebbről viszont először tényleg habozott, ami annyira nem tetszett, így még párszor megismételtettem, de azoknál már egyáltalán nem volt gond.
Végül én is közelebb sétáltam hozzájuk, hogy ne kiabálva kelljen beszélgetnünk. A kérdésére csak megrántottam a vállaimat.
- Fogalmam sincs, nem igazán számolom. Sokat, de mivel kutyákat is sétáltatok, így elég sok állattal kerültem már kapcsolatban. – tényleg fogalmam sem volt. Számomra ez nem trófea volt megmenteni és gondozni egy kutyát, hanem egyszerűen csak jött, ezért se számoltam.
Mosolyogva pillantottam Rickyre.
- Ez ugyanolyan, mint az embereknél, vannak akik elfelejtenek játszani és élvezni az életet, vagy éppen sokkal higgadtabbá és felelősségteljesebbé válnak, míg vannak olyanok, akikben marad egy kis játékosság, bolondság. – ahogy az emberek, úgy a kutyák se voltak egyformák. Persze itt is voltak lustábbak, voltak játékosabbak és volt olyan, aki a kettő között volt. De ez szerintem pont azért is jó, mert így még inkább meg tudja találni a legjobban hozzápasszoló kutyát. Aki nem szeret annyira csavarogni, azoknak ott vannak a lustább, nyugisabb kutyák, akik pedig szeretnek pörögne, azoknak ott vannak a kalandvágyó és kíváncsi kutyák.
- Ha gondoljátok, akkor bemehetünk az épületbe és tudtok beszélni a vezetőséggel is, ők hagyják jóvá az örökbefogadást, én előkészítettem mindent, de pár dolgot még biztosan fognak kérdezni tőletek. – valószínűleg lesz új és olyan kérdés is, amit én már megkérdeztem, de nekik is fel kell mérniük a terepet, ezzel is kizárva azt, hogy még kisebb legyen a hibázási lehetőség.

Aleyna && Sebastian

Épületbe lépve váltottam pár szót Evelynnel, majd pedig hátra pillantottam a két férfira, mire ő is követte a pillantásomat. Olyan hangerővel beszéltem, hogy csak ő hallhatta amit mondok. Kérdezett pár dolgot és olykor bólintott arra, amit mondtam, majd pedig ellépve mellettem tett pár lépést irányukba.
- Jó napot kívánok, Evelyn O’hara vagyok. Részben én vezetem a helyet és rajtam múlik az, hogy meg kapják a végső igent az örökbe fogadásra. – hangja komolyan csendült. Ő soha nem szerette a mellébeszélést és olykor talán kicsit ridegnek tűnhetett, pedig nem volt az. Egyszerűen csak igyekezett mindig lényegre törően viselkedni és nem hagyta azt se, hogy az érzései befolyásolják döntéseiben. Kíváncsian fürkésztem őket, miközben Lucy lassan odasomfordált mellém és kíváncsian fürkészte ő is őket. Természetesen őt inkább Sebastian érdekelte, hiszen meséltem róla, meg arról is, hogy felhoztam neki azt, hogy akár dolgozhatna itt is, ha már hamarosan én kevesebbet fogok itt lenni.
Bemutatkozást követően megköszörülte a torkát, majd az irodája felé terelte őket, hogy beszéljenek. Én egy bátorító mosolyt villantottam Seb felé, hogy minden rendben lesz.
- Foglaljanak helyet. – közben pedig becsukta magam mögött az ajtót. Kicsit idegesen dőltem neki a pultnak, de bíztam abban, hogy minden rendben fog menni és nem lesz baj.
- Miért szeretnének kutyát? Miért pont egy idősebbet? Illetve melyikük vállalja a felelősséget utána, ha bármi történik? A tájékoztatót elolvasták, hogy vannak kötelezettségeik és kötelesek bizonyos időközönként a kutyáról hírt adniuk? Ezt tudják vállalni? Volt már korábban háziállatuk? – a kérdések szép sorjában hangoztak el, egyik a másik után, miután választ kapott és helyet foglalt ő is az asztal mögött. Miközben hallgatta a választ pötyögött a gépén. Nem hadarta el a kérdéseket, de az érezhető volt, hogy nem szeretne perceket várni arra, hogy választ kapjon egy-egy kérdésére. Nem azért, mert sietne, hanem sokkal inkább hitt abban, hogy az emberek többsége az igazat mondja, ha nem hagynak nekik mesék költésére időt. Neki pedig az igazságra volt szüksége, nem pedig mellébeszélésre.
- Továbbá úgy hallottam, hogy szeretne itt dolgozni. Miért pont itt? – kíváncsian fürkészte Seb arcát, olykor pedig az idősebb férfiét is.