Aleyna &&  Kendra

El sem hiszem, hogy úgy döntöttem, hogy belevágok az egyetembe. Habár elkezdtem a tanulmányaimat az NYU-n, de külömböző fotózások miatt és kampányok miatt passzíváltatnom kellett a sulit, de most úgy döntöttem, hogy muszáj egy kicsivel több időt foglalkoznom magammal. Félek, hogyha csak a munkámnak élek akkor idő előtt kiégek és nem lesz életcélom. Nem akarok megsavanyodott felnőtt lenni aki nem tudja mit kezdjen az életével. Fiatal korom ellenére nagyon sok mindent megéltem, nagyon sok helyet és világot járhattam be. Olyan dolgokban volt részem amiről általában a legtőbb lány csak álmodozhat. Néha még én magam sem tudom elhinni, hogy sikerült, hogy tényleg befutott modell lettem. Viszont emellett a másik nagy álmom a diploma is, levelezőn pedig elég nehzé tanulni, én legalábbis akkor tudtam mindig jobban tanulni, ha volt lehetőségem bejárni az előadásokra, kurzusokra.
Az első szemesztert az NYU-n jártam, viszont úgy döntöttem, hogy többre vihetem, ha egy borostyánligás egyetemre megyek inkább. Szerencsére a pénz és hírnév miatt nem kellett aggódnom amiatt, hogy esetleg nem vesznek fel, sőt, még örültek is annak, hogy jelentkezem hozzájuk.
A hét elején megkaptam a kurzuskatalógust, szóval a hát hátralevő része vásárlással telt, hogy mindent beszerezzek majd szeptemberre. Ezt a részt élvezem a legjobban.
Éppen egy könyvesboltból lépek ki, kezem tele van könyvekkel és papírokkal amiket még az egyetemen kaptam. Meleg van, tikkasztó és fullasztó hőség van most itt New York-ban, nekem pedig szükségem van kávéra. Brooklynban vagyok és nem a kis megszokott közegemben az Upper East Side-on, de biztos itt is lehet kapni caramellas frappuccinot, vagy bármit amiben van jó sok caramella és tejszínhab. Ez a két dolog az én gyengepontom, kb a lábamról le lehet venni e a caramellás tejszínhabbal.
Pár perc gyaloglás után meglátok egy kávézót és hezitálás nélkül besétálok. Szó szerint tömve van a hely, de legalább jó hűvös van a helyiségben, viszont tele kézzel nehéz lesz bármit is kérnem magamnak.
Megpillantok egy szimpatikus lányt és oda sétálok a sok holmimmal együtt.
- Szia, ne haragudj. Nem bánnád ha lepakolnék és leülnék amíg megiszok valamit? – kérdezem tőle kedvesen. Kiváncsi vagyok a reakciójára, nem tudom, hogy ismer-e engem a magazinokból és az internetről.

Aleyna && Kendra

Sokat gondolkodtam azon, hogy milyen jövőt is képzelek el magamnak és vajon tényleg jó szakon tanulok-e, vagy nem. Megannyi kétség gyötört, de hála Maxwellnek végül sikerült dűlőre jutnom önmagammal. Elhatároztam, hogy nem adom fel az álmaimat és szerencsét próbálok azon az ösvényen, amire már évek óta vágytam. Összeszedtem minden bátorságomat is, mert közben úgy éreztem, hogy kicsit talán cserbenhagyom a családomat is, amiért nem valami jobban fizető szakmát tanulok. Pedig pontosan tudtam, hogy ők sose várnák el azt tőlem, hogy miattuk mondjak le az álmaimról, de akkor is azért egy kicsinyke rossz érzés ott volt, de amikor Max arról beszélt, hogy ő követte az álmait és nem bánta meg, az valahogy rám is hatással volt. Igazából nem csak ezzel volt rám hatással, de ahhoz még túlzottan nyúl voltam, hogy szembe nézzek azzal a kavalkáddal, amit a közelségének köszönhetően ébredt a felszín alatt.
Miután sikerült elintéznem mindent az iskolában, hogy folytassam a tanulmányaimat és ma a menhelyre se kellett bemennem úgy döntöttem, hogy elmegyek a kedvenc kávézómba és lazulok kicsit. Olvasok, mert legalább addig se gondolok arra a férfira, akire lehet nem kéne, vagy magam sem tudom. Néha én se tudtam, hogy pontosan mi is van köztünk. Olyan volt az egész, mint valami fura tánc, ami olykor közelebb sodor minket egymáshoz, aztán pedig távolabb.
Annak köszönhetően, hogy nem igazán tudtam kikapcsolni az agyamat, nem is sok minden maradt meg abból, amit olvastam. Így pont akkor sikerült egy lemondó sóhajt megejtenem, amikor valaki hozzám szólt. Sietve pillantottam fel a könyv mögül és elmosolyodtam, mert lehet félreértette és azt hiszi, hogy miatta sóhajtottam.
- Szia. Nem, dehogy és ne haragudj, a sóhaj nem neked szólt. – majd pedig kicsit közelebb húztam a dolgaimat, hogy le tudja pakolni a cuccait. – Nyugodtan állj sorban, vigyázok a cuccaidra. – nem voltam tolvaj és remélhetőleg ő se nézett annak. Míg ő elment a kávéért, addig én beraktam a könyvjelzőt a könyvbe és leraktam az asztalra, majd belekortyoltam a teámba. Nem szerettem a kávét. Miután visszatért elmosolyodtam.
- Ha gondolod, akkor nyugodtan ülj le, ketten is elférünk és lehet nem kéne ennyi cuccal egyensúlyoznod, miközben kávézol. – még a végén magára, vagy a vásárolt dolgokra öntené.
- Aleyna vagyok. – miközben bemutatkoztam a kezemet nyújtottam felé és fogalmam sem volt arról, hogy őt az emberek ismerik. Nem igazán voltam otthon az ilyen dolgokban.
- Új vagy erre felé, vagy csak mindig elkerültük a másikat? – sokat járok ezen a környéken, mert erre szoktam a kutyákat is sétáltatni, meg ez az egyik törzshelyem, de nem rémlett, hogy valaha láttam volna már. Névmemóriám igazán pocsék tud lenni, de az arcmemóriám egészen jó volt.