3 hónap és 13 nap – ennyi idő telt el azóta, hogy valóra váltottam az egyik régóta dédelgetett álmomat, és megnyitottam a termemet. Igyekeztem minél több helyen reklámozni az indulást, ugyanakkor nem vittem túlzásba és költöttem ennek érdekében felesleges százasokat, amiket akár bele is fektethettem volna új eszközökbe, vagy akár egy tágasabb szolgáltatási körbe. Nem voltak hiú ábrándjaim afelől, hogy majd tízesével fognak megsorozni az első napon. Sosem voltam az az ember, aki irreális elvárásokat állít maga elé. Mivel pénteken nyitottam, igyekeztem azzal hirdetni magamat, hogy minden látogató számára az első hosszú hétvége ingyenes lesz. Tudtam, hogy lesznek bámészkodók, de reméltem, hogy olyanok is be fognak lépni az ajtón, akik később akár komoly tagjaivá is válhatnak majd az építeni kívánt közösségemnek. A menedzselés mellett az edzéseimet sem szorítottam háttérbe. Ideje volt az erősítés mellett a kardiót is végre visszaépítenem az életembe. A nyitás előtti fél évben alig volt időm futni, és csak most sikerült visszanyernem a régi formámat, bő 3 hónappal az újrakezdés után. Nagyjából ugyanazokat a köröket futom, kisebb-nagyobb változtatásokkal. Így történt az is, hogy találkoztam egy kedves lánnyal, Kinsley-vel. Eleinte csak egy biccentés, később köszönés, aztán már mosoly is társult a többnyire csendes, röpke kommunikációnkhoz. Manapság már néha megállunk és beszélünk is pár szót egymással. Nem tudunk túl sok mindent a másikról, a beszélgetési témáink kimerülnek a mindennapokban és a sportban. Miután szó szót követett és kiderült, hogy éppen új termet keres magának, egy remek ötlettel álltam elő. Nem bántam a kései időpontot, amit választott, az esetek többségében én is általában ebben az időben szoktam beállni erősíteni. Nincsenek túl sokan, körülbelül 7 főt számoltam, ahogy az ajtó felé megyek már átöltözve és várva a lányra. Sötétlila trikóban, fekete hosszú nadrágban és a fehér cipőmben beszélgetek a pultnál, oda-odapillantva az utca felé. Amint meglátom Kinsley-t, elébe megyek. - Szia! Remélem nem volt nehéz idetalálnod - köszöntöm egy mosollyal. Félreállok előle, karomat felemelem, és utat engedek neki. - Csak utánad! - amint megindul az ajtó felé, két lépésnyire lemaradva követem. - Először ingyenes, amit talán említettem is. Általában szükség lenne ilyen esetben egy gyors becsekkolásra, hogy ne használják ki a rendszert, de ezt most hanyagoljuk. Esetedben kivételt teszek, hadd maradjon meg az az első alkalom - kedves mosolyt villantok rá, míg a pultnál a kezembe adják a szekrénykulcsként szolgáló karperecet, amit én aztán a lánynak továbbítok. - Ha szeretnél átöltözni vagy lepakolni, meg tudom mutatni, merre van az öltöző - ajánlom fel és válaszától függően indulunk tovább. - Na és mi a helyzet veled, Kinsley? Történt valami érdekesség az elmúlt… 3 napban, hogy utoljára beszéltünk? - fordulok felé érdeklődően, ahogy két csippanást követően áthaladunk a forgóvillás kapun.
Az erőnlét olyan dolog, amit szeretek helyén tudni. Még is csak a kitartásomat tükrözi a pályán, nem lehet azt mutatni egy nehéz meccsen, hogy kifulladtál. Az azt jelenti, hogy gyengébb vagy a szemben lévőnél. Azt pedig nem engedhetem meg magamnak. Mindig a győzelem volt a fontos számomra, megmutatni, hogy a nők is képesek helyt állni a sportban, még ha több erőfeszítésbe kerül, mint a férfiaknak. Kiállásunk a legfontosabb, főleg, hogy a lehető legkisebb szoknyában kell brillíroznunk. Ha nem azt akarjuk, hogy a hátsó felünket bámulják a férfiak, hanem azt a küzdést, ami a pályán zajlik, akkor erőteljesen helyt kell állni. Felhívni a figyelmet, hogy nem azért vagyunk ott, mert azt akarjuk megmutatni melyikünknek formásabb a feneke. Bár természetesen, hogy az enyém. De nem is ez a lényeg, hanem, hogy ezért minden reggel hajnalban kimegyek futni. Ilyenkor az emberek nagy része alszik és csak az elvetemültek képesek ugyan erre. Ez pedig kevés esetben hívja fel a figyelmem. Én leginkább a fejhallgatómba temetkezve futok ki minden problémát magamból. Viszont az feltűnt, hogy jó párszor találkoztam egy sráccal. Ez még nem is lenne meglepő, de szimpátia hamar kiérződött. Apró lépésekkel kezdtük, lassan beszélgetésbe bonyolódva kiderült, hogy épp most valósította meg az álmát és nyitott egy edzőtermet. Amire persze nem tudtam nem lecsapni. A régi helyen már kínosan sokan voltak és nem tudtam koncentrálni az erőlétire mert tuti, hogy valaki épp ott toporgott, hogy neki az a gép kellene. Így a fejembe vettem, hogy kell egy új hely, ahol elmenekülhetek és minden zavaró tényező nélkül élvezhetem a sportolást. Általában nem kések sehonnan. Főleg ha pontos időpontot nem is egyeztetünk, csak azt, hogy este felé beugrom megnézni, hogy mire lehet a legbüszkébb. A rádiós interjú kicsit elcsúszott és a forgalom sem volt épp kegyes hozzám, így csak az anyósról lekapva a táskámat indultam is a megadott címre. Elsőre kicsit tanácstalanul sétáltam az utcán, mire felvillant a névtábla és megkönnyebbült sóhajjal kerülnék is beljebb, de mielőtt bármit is tehetnék már ott áll előttem Tommy azzal az aranyos mosolyával. - Szia! Kicsit kifogott rajtam, de azért időben vagyok még? - kérdezem kissé zavarba esve, hiszen nem vártam ennyire meleg fogadtatást. Végül beljebb kerülve nézek körbe, vannak páran, tehát valamennyire sikeres volt a nyitása. Ez pedig jó hír. Neki mindenképp. Mindenhol vannak kisebb zökkenések, de ha elég kitartó úgy is minden halad majd a maga útján. - Ugyan, szívesen kitöltök bármit, növeljük a létszámot – mosolyodom el a kedves ajánlatán. Meg hát az üzlet azért csak pörögjön. Ha tetszeni fog minden, úgy is állandó fizető vendége leszek. Ne blicceljünk már az elején. - Hello, Kinsley vagyok – köszönök a pult másik felébe lévőre, miközben hallgatom a férfi beszédét és mintha a mosoly az arcomra ragasztották volna nem tudom abba hagyni és elvéve a karperecet fel is helyezve magamra sétálok mellette. Miközben a gép felszerelést is meglesem. Ne higgye, hogy csak miatta vagyok jelen. Meg azért jó lenne, ha nem vonná el semmi a figyelmem. - Mindenképp, ez a ruha nem épp arra való, hogy megizzadjak benne – nevetek fel végül, ahogy a fekete szoknyára vetül a pillantásom és megemelem az edzőtáskámat, amiben minden fontos dolog benne lapul. Kezdve az edző ruhámmal. - Volt egy próba mérkőzésem otthon, a nagyi tele tömött minden féle hazai finomsággal. Szóval lesz mit leolvasztani magamról – vigyorodom el, ahogy követem és végül megállva az öltöző feliratnál nézek rá. - Sietek, jó? - kérdezem miközben már el is nyel az öltöző mélysége, olyan gyorsan dobálom le a ruhát magamról, amilyenben lehet, de azért óvatosan is, hogy ne gyűrődjön az anyaga. Végül a fekete hosszú edző dresszbe öltözve sétálok ki kulaccsal, törölközővel a vállamon és megkeresve őt állok meg előtte. - Szóval Tommy, mesélj. Milyen napjaid voltak mostanában? Azon kívül persze, hogy ilyen csodás helyet alkottál?
Az első hétvége emléke valószínűleg életem végéig kísérteni fog. Nem volt tömegnyomor ugyan, de voltak olyan pillanatok, mikor a farpofáimat összeszorítva kellett imádkozzak azért, nehogy bejöjjön még 2-3 ember. Ahogy lement ez a három nap, a várakozásaimnak megfelelően megcsappant a létszám, de még így is meglepően sokan váltották ki az első havi bérletüket. Merem remélni, hogy ez a későbbiekben sem fog hanyatlásnak indulni. - Jaj, ne viccelj már! Attól, hogy át vagyok öltözve, még nem kezdtem hozzá nélküled. Egy ilyen társaságra amúgy is megéri várni - nem akarok túlságosan rámenősnek tűnni, de az ilyen és ehhez hasonló kommenteket addig fogja csordogálva kapni, míg azt nem mondja, hogy elég. Bár remélem, erre nem fog sor kerülni. - Ó, hagyjad már! Majd ha tetszik neked, akkor növeljük. Ilyen exkluzív túrát nem szoktam ám mindenkinek adni, szóval tessék megbecsülni! - viccelődök, még ha egyébként igazak is a szavaim. A baráti köröm még mindig elég szűkösnek mondható itt New Yorkban, azt a pár embert pedig pechemre mind hidegen hagyja az edzésnek már a gondolata is. - A fenébe, pedig szívesen megnéztelek volna, hogy izzadsz benne! - csettintek a nyelvemmel, játékosan rázva a fejemet, a mosolyt továbbra sem törölve le az arcomról. - Kérlek! Neked aztán végképp nincs szükséged arra, hogy bármit is leolvassz magadról - mondom ezt úgy, hogy egy időben én voltam a világ legnagyobb ludasa ebben a témában. Borzasztó volt a hozzáállásom az ételekhez, amivel már olyan őrületekbe hajszoltam magam, hogyha megettem egy desszertet, akkor képes voltam addig kajtatni a netet, míg rá nem leltem, hány felesleges kalóriát vittem be. Azután vagy koplaltam vagy őrült módjára igyekeztem lemozogni minden felesleget. Hízékony vagyok, ez tény. De miután rájöttem arra, hogy nem azon az egy fánkon fog múlni több hét, több hónap kemény edzése és többségében regulált táplálkozása, sokkal felszabadultabb lettem. Egyszer élünk, és élvezni kell néha azt. Türelmesen várok a gondolataimba mélyedve, amikor azonban megjelenik az új szettjében, rögtön visszaránt a valóságba. Gyorsan rápillantva a szerelésére, füttyentek egyet. - Az álláspontom továbbra is érvényes - jegyzem meg neki féloldalas, kedves mosollyal az arcomon. - Na gyere, menjünk! - biccentve állítom irányba magunkat, mielőtt elindulnánk. - Aligha tudnék panaszkodni. Az energiám és az ébren töltött óráim javát itt találod ezen a helyen. Igyekszem mindig finomítani a dolgokon, új dolgokat kitalálni, bővíteni, tervezgetni - még egy ajtón áthaladva végre beérünk a fő terembe. Gyorsan konstatálom, hogy már csak rajtunk kívül 3 ember van jelen, de szerintem ők is a végefelé járhatnak már. - Melegítsünk be egy kicsit, addig mondom tovább, és utána rátérhetünk, mi legyen a ma esti program - állok meg egy szabadabb részen, ahol épp senkinek nem vagyunk az útjában. Máris nekikezdek pár karkörözésnek, ahogy beszélek tovább. - Ami azt illeti, pont a napokban… igazából hetekben akarom megnyitni a felső részt is. Kész van már 97%-ban, igazából csak egy festés van hátra belőle. Ha kíváncsi vagy rá, akkor edzés után megmutatom - mosolygok rá. Hogy mennyi energiánk lesz kipróbálni, arról fogalmam sincs, sok múlik azon is, hogy meddig és milyen kemény edzésnek nézünk elébe. - Na de akkor térjünk rá a napirendi pontra. Először is, hogy mi legyen a célcsoport. Másodszor pedig a hogyan. Mint ahogy látod, bőven vannak szabad súlyok és gépek is, de még ha azon az ajtón bemegyünk, ott ni, akkor még saját testsúlyos edzésre is van lehetőség. - a döntést ráhagyom, és annak függvényében vezetem tovább, ahogy válaszol.
Akinek ennyire pörög az élete nehezen talál magának olyan helyet, ahol komfortosan érzi magát és nem kell attól félni, hogy feltartják, vagy esetleg kitúrják. Talán ezért is voltam lelkesebb a kelleténél mikor megemlítette, hogy mibe kezdett bele. Én pedig örömmel leszek az, aki mindent elsőre kipróbál. - Oké, oké. Elhiszem, hogy megvártál – nevetek fel, enyhén elpirulva a bókjától. Meg szoktam, hogy bókolnak, de most még is annyira váratlanul ért. Hiszen eddig csak alap dolgokról beszélgettünk. Nem mutatta, hogy ennyire szimpatizálna a személyemmel. Mellesleg az én életvitelemmel időm sem szokott lenni olyanokra, hogy feltűnjön, ha egy pasinak jobban tetszik. - Tehát exkluzív lettem? Ehhez vagyok szokva – nevetek fel, mert hát Monaco nem itt van és ott már megszoktuk, hogy mindenből a legjobb kijár. Így járnak azok az örökösök, akiknek a szülei Monaco fő üzleti láncába betonozták be magukat. Nem elfeledkezve, hogy kicsin ország sportolója vagyok, még ha jelenleg New York csapatát erősítem. Attól még nem feledkezem meg arról, hogy honnan származom. - Megbecsülöm – mosolyodom el kedvesen, ahogy tovább állunk és mindenki kedvesen fogad, nem csak a hely gazdája. A legjobb érzés ebben a helyben, hogy senki nem mered rám, hogy ki is vagyok. Így végül felszabadultan mozoghatok. Végül persze a ruhám is szóba kerül, majd megrázva a fejem nevetek fel, ahogy megjegyzi a ruhámat. - Akkor ne öltözzek át? Kicsit kényelmetlen lenne, számomra – nevetek fel, ahogy elképzelem, hogy két hasprés között állandóan a ruhám felső részét huzigálom, mert lecsúszik. - Köszönöm – most már teljesen elvörösödve, akár csak egy paradicsom, kapkodom befelé magam, hogy átöltözzek és kissé rendezzem az arcomat, hogy ne úgy tűnjek, mint egy kis tini lány, aki azt sem tudja, hogy reagáljon arra a sok bókra, amit kap. Azért még dobok egy üzenetet Dreamy-nek, hogy edzeni vagyok és ha hívna ne pánikoljon nem haltam meg, ha végeztem úgy is felhívom. Főleg, hogy mindenképp el kell meséljem, hogy mennyire nem tudok mit kezdeni egy-egy bókkal. Bezzeg ő. Csuklóból flörtöl bárkivel. Szeretném a lazaságát alkalomadtán kölcsön kérni. Amikor kiszabadulok az öltözőből legyőzött pirosságomat a hátam mögött hagyva jön a következő bók és végig mérve magam meg rázom a fejem. - Nem hiszem, tudod ez a korszak újítása, elrejt mindent a kíváncsi szemek elől – mutatom meg a nadrág gumis részén, hogy mennyire szorosan tart így tényleg minden a helyére kerül. Végül persze követem, ahogy magyaráz oda-oda pillantok, végül csak megtorpanok mert fel sem tűnt, hogy megállt és majdnem neki mentem. Oké, most már fejben is rendeződnöm kellene. Mielőtt baleset lesz a vége. Képes vagyok rá. - Le vagyok nyűgözve, mert úgy tűnik, hogy a megérett a gyümölcs, amit ennyire gondoztál. Nézd meg már most milyen jól haladsz. Jó lesz, korszerűek a gépek, szóval megérte – bólogatok, miközben a szemeim újra és újra inkább a gépeket méregetik, mielőtt túl sokáig legeltetném a szemem a tulajon. - Oké – teszem le az üveget és a törölközőt egy olyan padra, ahol szemmel láthatólag senkinek nem lesz útban és én inkább a kar nyújtással kezdve húzom hátra elgémberedett tagjaimat. Nem kellemes egy stúdióban ücsörögni, ahol szinte levegőt is csak óvatosan vehetsz. - Persze, hogy kíváncsi vagyok. Minden lenyűgöző, akkor mit rejthet az emelet – elmélkedve hajolok le, hogy a bokámat megérintve a többi izmom is átmozgatva legyen. Egy teniszezőnek fontos, hogy a háta és a lábai épp annyira legyen rugalmas, mint egy gumikötél. Ha nem melegítünk be, akkor komoly sérüléseket is lehet szerezni. - Leginkább erősíteni szeretnék, kar és lábakra. Jövő héten húzós napjaim lesznek és nagyon rám férne, hogy ne hagyjanak cserben a virgácsaim – gondolkozom el, hogy is fogom revansra hívni Kszeniát. Mert úgy érzem benne is tüske maradt, hogy egyikünk sem tudott mit kezdeni a másikkal, és csak az utolsó pillanatban nyertem meg a mérkőzést. - Mit ajánlasz? Kíváncsi vagyok, hogy egy profi teniszezőnek milyen edzés tervet tudnál kitalálni, hátha meglepetés is lenne. Még a végén arra gondolnék, hogy nem is szakmai szemmel hívtál el – vigyorodom el, ahogy kiegyenesedve döntöm oldalra a fejem, ahogy most már szinte szenvtelenül mérem végig az előttem lévőt.
Nem vagyok túlzottan jártas a tenisz világában. Játszottam már párszor, és egyébként egy kifejezetten jó sportnak tartom, de sosem követtem a versenyeket. Egészen addig, míg ki nem derült, hogy Kinsley egyébként egy profi teniszező. Nem mintha ez számomra bármit is jelentene, én már azelőtt elkezdtem megkedvelni, mielőtt ez kiderült volna, és a továbbiakban sem fog változtatni semmin. Ezt szerintem értékeli is, bár lehet a sport mellett még a színész-szakmában is kiemelkedő, én pedig túl bamba vagyok ahhoz, hogy észrevegyem. - Még jó, hogy exkluzív vagy! Nemrég óta ismerlek, de azt tudom, hogy egy ilyen szép nőt, aki ráadásként ennyire intelligens, humoros, kedélyes és sikeres, meg kell ám becsülni! - kacagok ugyan, de a hangomból és a szemeimből kiveheti, hogy komolyan gondolok mindent. Ami a szívemen, az a számon. - De-de, öltözz csak át! Nehogy itt gyakorlat közben kibukjon bármi is! Vagy ha mégis ezt szeretnéd, akkor olyan időben csináld, mikor többen vannak, növeljük a profitot! Kapsz részesedést - nevetek fel vele együtt. Volt már rá példa, hogy egyik vagy másik ruhadarabom otthon maradt, és például farmerban kellett edzenem. Na mármost nem vagyok a túlzottan buggyos nadrágok híve, de a kényelmetlenül feszülősöket is kerülöm. Mindettől függetlenül az edzés végén rendesen le kellett szenvednem magamról az átizzadt ruhadarabot. Nem tagadom, még az olló is megfordult a fejemben. Tetszenek a reakciói, amelyeket az apró, nem túl tolakodó bókjaimra ad. Ez is csak arra ösztönöz, hogy folytassam őket, ám túlzásba ne vigyem. - Áh, ne csináld már! Hát nincs neked mit rejtegetned! - legyintek rá mosolyogva. Bár nem hiszem, hogy az én megerősítésemre várt volna, vélhetően teljes mértékben tisztában van azzal, hogy mennyire jól néz ki akár az előző, akár a mostani szettjében. De ő szerintem még egy buggyos, három mérettel nagyobb szerelésben is meglelné a stílusát. - Na igen… míg ez csak egy dédelgetett álom volt, a valósághoz pedig közel sem voltak meg a feltételek, addig anno San Diegóban rengeteg termet megjártam és figyeltem. Mik az erősségek, mik a gyengeségek. Nem mondom, hogy elvetem a lehetőségét majd később egy új terem nyitásának valamelyik másik városrészen, de egyelőre ebből akarom kihozni a legtöbbet. Ha ezt fenn tudom tartani és gondozni pár évig azon a szinten, amin szeretném, majd akkor - az a baj velem, hogyha valamit nagyon szeretek, akkor képes vagyok órákat is beszélni arról. Jelenleg is oda kell figyelnem arra, hogy a fékre rálépjek és visszaváltsak kettesbe, mert a végén csak a számat fogom jártatni, a gyakorlatig pedig el sem jutunk. A bemelegítés közben muszáj felvetnem, hogy amint ezzel végzünk, hogyan tovább. A kérdésre kérdéssel válaszol, ráadásul amilyen szenvtelenül mér végig utána, felvont szemöldökkel, vigyorogva pillantok vissza rá. - Nem, nem szakmai szemmel hívtalak el. Nem tűnt tán fel? - kérdezem játékosan. - De ha annyira a szakmai tanácsomra vagy kíváncsi, hát legyen. Addig legalább tutira bemelegszünk - igen, hosszú mese vár. Miközben folytatom a rövid, kímélő gyakorlatokat, kicsit összeszedem a gondolataimat és amint ezzel kész vagyok, megszólalok. - Hm… Személy szerint én a lábakat nem biztos, hogy együtt edzeném a karokkal. Mármint tradicionálisan nem a legjobb választás. Akkor igen, ha teljes testes edzést akarsz csinálni, de ez adja magát. Sőt, ami azt illeti, minden attól függ, hányszor tudsz eljönni egy héten. Mert ha kétszer, akkor össze tudjuk egyeztetni, hogy egyik napon a lábak legyenek priorizálva a hasizomerősítő gyakorlatokkal. Azt kiegészíthetjük még tradicionálisan vállazással, ami már csak azért is jó, mert ha csak egy vállból kinyomásról beszélünk, indirekt módon a tricepszet is edzed. A másik napra így marad a mell-hát és a karok izolálása, amiben benne van a tricepsz, bicepsz, az alkar és a csuklók egyaránt. Esetetekben, mármint mint teniszjátékosoknak, szerintem a mellizom az egyik legkevésbé használt izomcsoport, a hát viszont annál fontosabb. De ha a hátra edzünk, akkor a mellre is kell valamennyit, már csak azért, hogy ne bomoljon meg az izomegyensúly. Heti hármat már nem is mondok, mert gondolom a futás mellett vannak legalább heti egyszer állóképesség és mozgáskoordináció fejlesztő gyakorlataid, és nem akarunk teljesen lerombolni - feltételezem, de nyugodtan rám cáfolhat, ha akar. - Egy optimális világban, ha heti kétszer el tudsz menni, a teremben tudsz tölteni vagy másfél órát csak gyakorlatokkal, és a két edzőnapod között van időd regenerálódni, akkor a kétszeri teljes testes edzést ajánlom - sokat beszélek, de hát mégiscsak ő kérte, hogy szakmai szemmel nézzem. - Mindnek megvan a maga előnye, így igazából rajtad áll, hogy melyiket szeretnéd. Nem ismerem az időbeosztásodat egy átlagos, illetve egy átlagnál rosszabb héten, ezt csakis te tudod - karba teszem a kezeimet, hogy miként lépjünk tovább. - Remélem a lexikális tudással azért meg vagy elégedve? Szóval? - kérdezem mosolyogva, most én döntve enyhén oldalra a fejemet.
Úgy vágtam ennek a napnak neki, hogy végre találok egy helyet, ami a kedvemre lehet. Túl nagy elvárásaim ugyan nincs. De szeretek kimozdulni, még is értékelem, ha kevesen vannak körülöttem és nem jönnek a fenekembe, hogy neki kell az a gép, amit használok. Így persze, hogy azonnal lecsaptam rá. Bókjai csak úgy záporoznak, s bár megszoktam, hogy sokan bókolnak, attól még így személyesebben sokkal jobban esnek, talán ezért is érzem úgy, mintha valaki csavargatná a termoszt és egyre melegebb lesz. - Oké, Tommy. Fejezd be – legyintek nevetve. Az, hogy ennyire a középpontba legyek, nagyon nem vagyok hozzá szokva, kivéve ha a tenisz ruhámban vagyok. Vagy Monaco utcáin. De itt mindenképp az akarok lenni, aki csak sportol és szépen éli az életét. Általában azt szeretem, hogy én vagyok, aki meghallgat, támogat. Ezért is a gyors átöltözés, próbáltam olyan szettet találni ami nem hangsúlyozza ki azt, amire persze azonnal rá fókuszál. Enyhén zavart mosollyal nézek rá. - Figyi, imádom a bókokat, de most koncentráljunk arra, hogy körbe vezetsz és lenyűgözöl a gépekkel, hogy legyen egy hely, ahova elbújhatok a világ elől – nagyot nyelve nézek körbe, kerülve a tekintetét. Más örömmel úszkálna ebben a fényben, és Tommy azért jól néz ki hozzá, hogy ne esne minden lány bele a bájába. Nekem most viszont másra kellene koncentrálnom. Mondjuk a karrieremre. Így hamar áttérünk a szakmai részre, most már kicsit könnyebb a lelkemnek, kevésbé érzem azt a nyomást, hogy azért vagyok itt, hogy felszedjen. Miközben elemzi minden fontos részét a tenisz csillagok edzésének közben ügyelek arra, hogy minden apró izmot átnyújtsak, lábak, karok, fenék, kar. Szépen sorjában, hogy bármelyikre fogunk ma rá menni eléggé készen álljon arra, hogy meg gyötörjék. Hosszasan elemez és rakosgatja a dolgokat, még az asszisztensem sem tud ennyire sokat beszélni. Pedig próbálkozok. Mondjuk ő már a nézésemből tudja, hogy elég lesz és fogja be a száját. Mondjuk most erről nincs szó, mert tényleg látszik, hogy szakmai szemmel felkészült arra, hogy a sportágamnak megfelelő edzési körülményeket biztosítsa. - A heti kettő úgy fog menni, ha a városban tartózkodom. Most értem vissza Monaco-ból és jövő héten például már Cipruson fogok játszani. De ha a városban vagyok, menni fog. Nem sokára lezajlik a körút és több időm lesz – köszörülöm meg a torkom. Igazából nehéz állandó dolgot találni, ha még maradásod sincs egy városban, csak egy hely, ahol lefekszel pihenni, majd ülsz is a repülőre, hogy tovább állj és megmutasd a világnak, hogy ki is vagy valójában. - Tökéletes lesz, semmi probléma a lexikális tudásoddal – nevetek fel, ahogy lassan emelkedek fel lábujj hegyre, hogy a vádlijaim is készen álljanak. - Tudom, hogy borzalmasan szét szórtnak tűnik az életem és a terembe is csak a magam kikapcsolódásáért járnék. Vannak saját edzőim, akik mindenben halálra kínoznak. Csak arra voltam kíváncsi, hogy tényleg értesz hozzá, vagy csak csajozásért nyitottad a termet – megvonom a vállam, ahogy most már megállva nézek a szemeibe. - De attól még szívesen folytatom a futást veled, vagy az edzést. Csak nem fogok tudni rendszeresen megjelenni – megvonom a vállam, ha neki ez megfelel, én teljes mértékben benne vagyok. Kedves srác, jó társaság.
Ez az a hely, ahol igazán otthon érzem magam. Ahol felszabadulok, ahol magabiztosan mozgok. Belátom, változott kicsit a beszélgetéseink dinamikája Kinsley-vel, mert eddig csak elvétve bókoltam neki és valószínűleg azok sem voltak túlzottan célirányosak. Itt azonban 10 perc alatt máris többel illettem, mint az elmúlt találkozásaink alkalmával összesen. Csak nehogy túl sok legyek neki. - Igyekszem befejezni – heccelem, de próbálom fejben tartani a kérését. Vagy ez olyan „fejezd be” volt, aminek a valódi jelentése az, hogy ne fejezzem be? Sose lehet tudni. Örülök, hogy hasonlóan áll az edzőtermekhez, mint ahogy én: egy menekvés a világ nyüzsgése és problémái ellen. A tinédzserkoromban történteket követően az lett volna a várható lépés, hogy továbbra sem állok le a töménytelen mennyiségű édességgel és nassolnivalóval, sőt, még jobban elmerülök bennük. Ehelyett valami külső sugallat hatására nem a következő fagyizó felé vettem az irányt, hanem az egyik sporteszközökkel foglalkozó boltba. Elhatároztam, hogy rendbe hozom magam. Egyáltalán nem volt könnyű eleinte, de a kitartásom végül meghozta a gyümölcsét. Új szerelmem lett, melyet az edzésben találtam meg. Nem értek túl sokat a teniszezők edzéséhez, ahhoz jobban fel kellene készülnöm előtte. Ugyanakkor van valami fogalmam a sportról, láttam már pár meccset és én magam is játszottam egyszer-kétszer. Igyekszem feleleveníteni magam előtt, hogy mik lehetnek azok az izmok, amelyek a legnagyobb terhelésnek vannak kitéve egy játszma alatt, és ennek függvényében rakok össze valamiféle programtervet Kinsley előtt. Örülök, hogyha esetleg nincs is teljesen megelégedve a felvázolt gondolataimmal, akkor sem mutatja ennek nyilvánvaló jelét. A következő mondatán azonban meglepettségemben felhúzom a szemöldökömet. Pár pillanatig emésztenem kell az elhangzottakat, de aztán megköszörülve a torkomat, lágyan elmosolyodva szólalok meg. - Mielőtt nekikezdünk az edzésnek, először hadd mondjam el és tisztázzuk a dolgokat, utána maradhat szigorúan a szakma – kezdem. – Sajnálom, ha rosszul jöttek le a szavaim, nem állt szándékomban megsérteni, vagy túllőni egy célon. Csak úgy tűnt, mintha vevő lennél a bókokra, de úgy néz ki, rosszul értelmeztem a jeleket – a kedves hanghordozásomban nincs semmiféle rossz szándék, amelyet remélem ő is érez. – De arról biztosíthatlak, hogyha fel akarnálak szedni, akkor hamarabb elhívnálak kávézni vagy egy sétára a parkban, minthogy itt próbáljam meg. Nem azért nyitottam a termet és nem is azért edzek, hogy az egómat, vagy a body countomat növeljem. Az edzőterem számomra is egyfaja menekvésnek számít a világ elől, mint ahogyan neked, ugyanakkor emögött valamivel személyesebb és mélyebb okaim is állnak. Ha esetleg kíváncsi vagy rájuk, szívesen elmondom őket egy kávé vagy séta alkalmával – kedélyesen, ugyanakkor komolyan mondom ki minden szavamat, mosollyal az arcomon. Nem most van itt az ideje annak, hogy a gimis korszakomról meséljek, és főleg nem itt. Az utolsó mondatom azonban egyszerre egy kijelentés és egy kérdés is felé. Válaszától függetlenül, amint lezártunk minden megbeszélnivalót, halkan összecsapom a tenyereimet, és felvetem a nagy kérdést. - Akkor kezdhetjük?
Úgy lettünk nevelve, hogy mindenképp önmagunkat tartsuk előnybe, a családot és a barátokat. De sose álljunk le kevesebbel, mint megérdemeljük. Leginkább apánk szavai, ami visszhangzik a fejemben. Ő megmondta, hogy a szem igazat mond, a száj hazudik. Mindenképp a szívünk a legnagyobb kincsünk és ne adjuk csak úgy oda annak, aki szép szavakkal dobálózik. Én ehhez is tartottam magam, mert az életvitelem nem épp egy gyalog galopp, amivel olyan könnyen lehetne lavirozni, főleg ha egy kapcsolatról van szó. Nőként nekem is vannak igényeim, még ha nem is olyan erősek, mint a férfi társainké. De attól még nem szívesen vetem bele magam olyanba, ami képlékeny. Főleg ha valaki rönkhöz van kötve és nem teheti meg, hogy felpattanjon egy gépre és megkeressen a vakvilágban. Még ha a szavai jól is esnek és simogatják érzékeny lelkem, még erősen tartom magam ahhoz, hogy végre megkapta az álmát és nem nekem kellene összetörni a szívét. Mivel azt az életét éli, amit megálmodott. Kedves srác, és aranyos a mosolya. Biztos több lány is örömmel randizna vele. Bár ezeknek a gondolatoknak hangot is adok. Mivel az aggályaimat jobb kimondani, mint sem ezen rágódni miközben arra kellene koncentrálni, hogy a testem ne adja be a kulcsot egy nehezebb meccsen. Látom rajta, hogy meglepődött és ezért kissé szégyellem is magam. Még is olyan jól esik kimondani, mintha egy kő szaladna le a lelkemről és kíváncsian nézek rá, hogy fog reagálni a szavaimra. - Tommy, nincs gond. Nem érzem a sérelmet, csak nem szeretném ha ezt komolyan gondolnád. Én nem az a lány vagyok, aki szerelmes lesz. Nekem a karrierem a fontos, nem pedig a szép bókok. Még ha tényleg jól is estek a szavaid – fogom meg a karját, mert nem terveztem megsérteni, csak azt akartam, hogy tudja mennyire nem szeretném, ha mondjuk túl gondolná vagy épp félre érteni. Én tényleg csak azért jöttem el, mert szeretnék egy helyet, ahova elmenekülhetek a gondjaim elől. Bár úgy tűnik, hogy megértette a szavaimat és el is magyarázza, azért meg van a csavar a mondat végén, amit persze nem tudtam leplezni egy kisebb nevetéssel. Ügyesen bánik a szavakkal és persze ez most is ügyesen hozta ki magát. - Azért szép mentés volt, minden oldalról – bólogatok elismerően, ahogy már majdnem megtapsoltam és felsóhajtok. - Barátként szívesen megiszom egy kávét és beszélgetek, de az sajnos már el kell halasztanunk. Hétvégén haza utazom, lesz egy meccsem, a hazai futamon ott a helyem és mellesleg a család is követel egy kisebb időt velem – gondolkozom el, hogy még egy kávézásra is külön haditervet kell kitaláljak, hogy mikor is lenne alkalmas és nem elkapkodni. Szeretek minőségi időt eltölteni, nem pedig elrohanni egyik helyről a másikra. - De ha gondolod megkereslek Facebook-on és megbeszéljük, hogy mikor lesz egy kis időnk, hogy erre sort kerítsünk – ajánlom, hiszen általában nem szoktam a telefonszámomat csak úgy kiadni. - Persze – válaszolok végül a kérdésére és végezve a bemelegítéssel utánozom minden mozdulatát. Elég tartalmas gyakorlatokkal végül levezetve nyújtásba torkollik az edzésünk, ahogy felszabadult futópad felé szökkenek és beállítva séta üzembe kortyolok a kulacsomba, ahogy letörlöm az izzadságot a homlokomról. - Szóval, megmutatod mit rejtegetsz az emeleten? - nem hagyta a fantáziámat nyugodni az, hogy megejtette, hogy még nincs kész. De attól még kíváncsibb lettem, mi is lapulhat a lépcső felett.
- Megértettem, Kinsley - kedvesen, bárminemű haragot, sértettséget vagy csalódottságot nélkülözve válaszolok, mosollyal az arcomon. Nem fogok ebből problémát csinálni, ahhoz túl rövid az élet, én pedig túl egyszerű vagyok. Nem mellesleg valamilyen szinten meg tudom érteni az álláspontját. Nem vagyok élsportoló, de beszéltem és dolgoztam már egy-kettővel, hogy tudjam, mennyire őrült beosztásuk és életvitelük van. Mindemellett nem csodálom, hogy esetükben nem feltétlenül fér bele még egy kapcsolat is ebbe az őrületbe. Valószínűleg még sokszor a barátságaikra is rá tud menni ez az életmód. Ettől függetlenül fairnek tartom elmondani neki a saját álláspontomat a randevúzással kapcsolatban. A végén odaszúrok még egy félre aligha érthető kommentet, de ha eddig még csak olyan 80%-on működtem a próbálkozásaimat illetően, akkor most ez olyan 10, maximum 15% lehetett. Felvonom a vállaimat mosolyogva és széttárt karokkal válaszolok. - Aki nem mer, az nem nyer, és nem hibáztathatod azt az embert, aki próbálkozik - nevetek kedvesen, de aztán lágy mosolyra húzom az ajkaimat és leengedem a kezemet magam mellé. - De ne aggódj, befejeztem. Barátként, rendben. Én már ennek is örülök, egyelőre azokban sem túlzottan bővelkedek ebben a városban - amióta az egyetem miatt San Diegóba kellett költöznöm, és új kapcsolatokat létesítenem, sosem elleneztem a fiú-lány barátságokat. Ami azt illeti, a legtartósabb és legjobb barátságaim több, mint felének a másik résztvevője a női nemhez tartozik. Még ha anno egyikkel-másikkal volt is köztünk flörtölés, általában hamar rájöttünk, hogy nem vagyunk egymásnak valók, és mindketten tovább léptünk a magunk szerelmi életében, miközben továbbra is ugyanolyan, vagy még jobb kapcsolatot ápoltunk egymással. - Arról viszont biztosíthatlak, hogy csipkelődni azt fogok továbbra is! Az a velem járó szükséges rossz - halkan, kedélyesen nevetek fel. - Nekem az is megfelel. Várj… - megállva a teendőmben a táskámért nyúlok és az egyik zsebből kiveszem a telefonomat. Behozom a facebookot, és odanyújtom neki. - Egyszerűbb így, aztán majd egyeztetünk - aztán amint visszakapom a telefont, fel is vetem a nagy kérdést, miszerint: kezdhetünk? Mivel nem ismertem teljesen Kinsley erőnlétét, ezért nem viszem túlzásba az edzés egyik részét sem, de arra azért odafigyelek, hogy így is kellően megizzadjon. A későbbiekben valószínűleg nem leszek vele ilyen kíméletes, mint amilyen most vagyok, de nem áll szándékomban túlhajszolni, hogy aztán az izomláz miatt egy egyszerű leülés-felállás is fájdalmas mozdulatsor legyen számára. A végére nagyjából sikerült egy többé-kevésbé átfogó képet kapnom arról, hogy mit-mennyire lehet edzeni nála, de ez majd a továbbiakban fog hasznosításra kerülni. - Remélem azért egy kezdésnek megfelelő volt. Ne aggódj, a következőnél már jobban tudni fogom, mennyire terhelhetlek - mosolyodom el gonoszkásan, mégis játékosan. - Persze, amint végeztél a sétával, mehetünk is - addig viszont én magam is felállok a padra, és közben amennyire és amiben lehetséges, lenyújtom a kissé megedzett tagjaimat. Amint végeztünk, megindulok a lépcső felé. Az emeletre érve előkotorászom a kb 10 darabot számláló kulcscsomóról a megfelelőt. Kattan a zár, aztán amint előre engedtem Kinsleyt, követem és felkapcsolom a villanyt. Amint ez megtörténik, lassan kirajzolódik előttünk egy átlagosnál kicsit nagyobb falmászó terem, amin fent vannak ugyan a fogódzkodók, de még csak körülbelül a felének van színe. A falak egyszerű világosszürke-fehér közötti állapotban vannak, de összességében egy igényesen elkészített, jól felszerelt, tágas teremről van szó, mely körülbelül 7-8 méter magas, a a legnagyobb megmászható táv pedig a 6 métert közelíti meg. De a többség ilyen 4 méter környékén fejeződik be, és azok vannak közelebb a bejárathoz, míg a magasabbak a túlsó végében. - Ahogy mondtam, többségében végeztünk vele. Még egy jó nagy festés az, ami vár rá, de ettől függetlenül készen van. Többször teszteltünk mindent, így a biztonság miatt nem kell aggódnod. Na szóval - csapom össze a tenyereimet, ahogy bentebb sétálok az egyik szekrényig, ahonnan kiveszek egy magnéziazsákot. - Gyere, próbáljuk ki. Ha nem másztál még, akkor segítek mindenben - mosolygok rá kedvesen és átnyújtom neki a zsákot. Miután elmondom neki az alapokat, és be is mutatom őket a legegyszerűbb pályánkon, átadom neki a lehetőséget. Biztosítom róla, hogy ne féljen attól, hogy leesik, nem fog baja esni. De ha azzal a technikával teszi, amit én mutattam neki, akkor még az ennél magasabb falaknál sem lesz gond. Ezzel együtt félre is állok az útjából. - Kíváncsi vagyok, Kinsley. Ha nem a tenisz lenne az életed, akkor milyen sportot űznél? - ezt a kérdést még azelőtt teszem fel, mielőtt elkezdené. Kivéve, hogyha amint megkapja a lehetőséget, magabiztosan neki is lendül, mert abban az esetben nincs szükség egy ilyen kérdéssel oldanom a feszültséget. Ha így van, akkor megvárom vele, míg újra a matracon van.
Egy dolgot megtanultam az évek során, hogy nem lehet minden örök. Ideig-óráig jól lehet érezni magad, de a mi világunkban nincs idő megállni. Főleg, hogy rohan, mi nem életünk végéig fogjuk ezt csinálni. Öregszünk és bár nekem még túlzó erre gondolni, sajnos nem tudok másra koncentrálni, mint, hogy a nevemet beírjam a nagyok közé és ezzel elérjem, hogy talán az én nevem is hangzatos legyen a nagyvilágban. Az pedig azzal jár, hogy magamra és az erőlétemre fókuszálok. A családom is tudja, hogy még rájuk is nehezen találok időt. Az, hogy Tommy-val mennyire jó érzés volt pár szót váltani. Minden múló. Kedves srác és olyan, akivel szívesen ismerkedne az ember, de míg én a világot járom, nem várhatom el, hogy ugorjon fel az első gépre és jöjjön utánam. Mellesleg biztos sok lány szeretné megismerni ezt az oldalát is, azt, aki szemtelenül flörtöl és próbálkozik. Kitartó, az már biztos. Így csak felnevetek, ahogy védekezik. Naná, mindenképp dicséretes. De nem simogatom tovább az egóját. Inkább hagyom, hogy elhiggye amit mond. - Barátok fontosak. Bár nekem a húgom a legjobb barátom. Még is van, amit mással jobban meg tudunk beszélni – vonom meg a vállam. Sőt, bármennyire imádom Dreamy-t tudom, hogy mennyire betud lelkesedni egy apróságokon. Még ha ő az, aki kimozgat a komfort zónámból. Most is lemerem fogadni, hogy közölné ne legyek fa fej, egy kis flörtbe senki nem hal bele. Viszont Tommy ehhez is túl cuki, hogy megbántsam azzal, hogy hirtelen visszakozom. Jobb előre tisztázni a dolgokat. - Nem is várom el, hogy megváltozz – rázom meg a fejem, mert én bírom, hogy ilyen laza és élcelődik. Csak nem akarom, hogy olyat lásson bele, ami nincs jelen. Még ha jó is lenne, viszont mikor a telefonját nyújtja meglepődöm. Végül megkeresem magam és bejelölve nyújtom vissza. Majd az enyémet is előhalászva igazolom vissza, így már meg is pecsételődött az ismeretségünk. Hivatalos is már a Facebook-on is látható. Mellesleg mindenki tudja, hogy ami nincs fent a face-n, az nem létezik. Bár jobban kedvelem az Instámat, arról pedig majd későbbiekben kellene szót ejteni. Amikor legalább a edzéssel foglalatoskodunk nem érzem a feszültséget, inkább csak az izmaimban, mikor legalább letudjuk felnevetek, ahogy másképp nyújtjuk ki izmainkat és figyelem, ahogy teszi a dolgát. Fel sem tűnt, hogy csak bámul, így inkább megrázva a fejem térek magamhoz és a lépéseket gyorsítva figyelek az egyenletes légzésre, végül megállítva a padot, dobbantok le róla és nem hagyhatom ki, hogy ne kérdezzek rá, mint is takargat a fenti részen. Nem is gondoltam, hogy mi fog rám várni, ahogy a lépcsőn felérve kitárul előttem az ajtó és akár egy kislány pattogok egy helyben és tapsolva forgolódva nézem a termet és lépdelek közelebb meg nézni, hogy milyen csodálatos a dolog. - De édes vagy, ha azt hiszed, hogy nem csináltam ilyet – nevetek fel, ahogy megyek utána. Jó persze, nem fogom kijelenteni, hogy adrenalin függőséggel is kell harcolnom. Hiszen Dreamy-vel állandóan hajmeresztő dolgokba vágunk bele. Mint múlt héten a cápákkal úszkálás, vagy előtte a szabad ugrás. Szegény anyánk tuti ezért is őszül olyan rohamosan. - Milyen sport? Igazából minden ami aktív, sakkban és horgászatban nem tudnák jelen lenni. De például a műugrás, vagy a szinkron úszás, esetleg a repülőgép pilóta lennék. Sok miden érdekel – vigyorodom el szélesen, ahogy lassan magamra szerelem a hevedert és megállok a fal előtt. - Verseny? A vesztes fizeti az esti pizzát – nyújtom a kezem a fogadásra.
Bár lenne az én életemben is valaki olyan, akivel ilyen szoros lenne a kapcsolatom, mint Kinsleynek a húgával. Vannak nagyon jó barátaim, de az a baj, hogy annyira távol sodort minket az élet és annyira más az életvitelünk, hogy egy találkát közel lehetetlen összeszervezni mindenkivel. Nemhogy egy találkát, egy kiadós online beszélgetést sem. Itt helyben pedig kezdhetek mindent a nulláról. Mérföldekre vagyok attól, hogy bárkit is olyan közeli barátomnak nevezzek, mint akár a középiskola, akár az egyetem alatt megszerzetteket. - Ennyire közel vagytok egymáshoz a húgoddal? - kérdezem, mintha amúgy nem lenne egyértelmű. - Vagy inkább azért, mert ő egy általános biztos pont az életedben? - valószínűleg érti, mire gondolok ez alatt. Nem egy túlzottan barátpárti az életvitele a sok utazással, versenyekkel, készüléssel. - Ennek kimondottan örülök - úgy kell elfogadni a másikat, ahogy van. Ha nem tudod elviselni egyik-másik hibáját, akkor vagy ott kell hagyni a fenébe, vagy valahogy túl kell lendülnöd rajta. Klisé ugyan, de igaz a „megszoksz, vagy megszöksz” elve. Mikor korábban kapcsolatba kezdtem valakivel, ugyanez volt a helyzet. Én sosem akartam senkit sem megváltoztatni, de ha úgy éreztem, hogy ezzel-azzal a személyiségjegyével nem tudok együtt élni, vagy egy jövőt elképzelni vele, akkor inkább véget vetettem neki minél hamarabb. Változik az ember, igen, azonosul a másikhoz, legyen az barát, barátnő, partner, szülők, de az alapokat nem könnyű megváltoztatni. Ha egyáltalán meg lehet. Ugyanaz az ember vagyok legbelül mindenkivel szemben, de míg egy régi jó baráttal a profanitás nem ismer határokat, addig a szüleimmel tisztelettel, mégis közvetlenül beszélek. Mindkettőben azonban ott van a játékosság, viccelődés. Nem mondom, hogy a legszebb, legkiforrottabb terem, ami valaha létezett, de igyekeztem a lehető legtöbbet kihozni belőle, a megfelelő emberekkel konzultálva és a múlt tapasztalataiból merítve. Lehet, hogy ha megnyitom, akkor sorra fogom kapni a negatív visszajelzéseket, de ez a velejárója. Ami azt illeti, inkább halljak őszinte, de negatív kritikát, mint kamu dicséreteket. Nem tudom, hogy fog érinteni, tekintve mennyi időt, energiát, kutatást ráfordítottam, de ismerve magamat és a korábbi élményeket, vélhetően túlteszem rajta magam és úgy fogom felfogni, mint tanulópénzt. - Kinsley, drágám, hát honnan kellene tudnom, hogy mit és mit nem csináltál vagy próbáltál? Ennyire nem avattuk még be a másikat az életünkbe! - nevetek kedvesen. Amennyire én tudom, akár már hegyet is mászhatott, versenyeken is indulhatott. Ha felajánl egy falmászó versenyt, az már messze gyanús lesz. - Na a sakkal egyet kell értsek, de a horgászat amúgy egész jó móka. Borzasztó vagyok benne, nem is fogok mást állítani, de ha van egy sokfős társaság, akikkel ki lehet ülni és táborozni egyet… ahh, de szeretem! Mikor is voltam már! - mélázok el egy kicsit, legyintve. Itt New York környékén nem is tudom, hogy hol lehetnek olyan helyek, ahol ez megvalósítható lenne. Bezzeg régen, ó, régen az egyetemista évek alatt mennyiszer mentünk el horgászni! A legtöbb esetben ez volt a címszó, aztán végül senkinek nem volt kedve felállítani a rodpodot, és csak kiültünk iszogatni, száraz ételt illetve nasikat eszegetni. Egy idő után már muszáj voltunk vinni magunkkal hűtőtáskában valami kolbász-féleséget is, ha nem lenne kedvünk halat fogni és tüzet akarnánk gyújtani. Ó, a régi szép idők! - És egyéb labdajátékok nem érdekeltek? Kosár, foci, röplabda? Pingpong? - az utóbbit nem gondolom még én sem komolyan, de sosem lehet tudni. Abban is kell ám mozogni, de az általa említettekhez képest még mindig jócskán kevesebbet. És itt is van a verseny-felajánlás! Mindjárt megyek is lottózni! Felbátorodva, kezeimet szétlendítve szólalok fel mosolyogva. - Mi bajunk lehet?! - kezdem, hogy aztán feltehessem a részletbeli kérdést is. - Milyen útvonalat szeretnénk? Sosem-voltam még szintet, kezdőt, középhaladót, haladót? Esetleg nehezet? Tudod mit? Kettőt kell behúzni, egyre nehezebb fokozatokon. És hozzádobunk még valami kis lightos italt is! Na? - mosolygok és ráhagyom a döntés lehetőségét. A bemelegítéssel aligha kell már bajlódnunk, de meghagyom neki, hogyha szüksége van rá, próbálgassa kicsit magát.
A húgomra való kérdésére meglepetten nézek rá. Nálunk a család szent és sérthetetlen. Úgy voltunk nevelve, hogy bármi történhet minket a vér összeköt és ha már nem marad senki mellettünk, mert az életvitelünk olyan, amilyen, mi sose szakadjunk el a másiktól. Ez így van rendjén. Ahogy Dream úgy a bátyánk is hasonló közelségben van, csak ő Monaco felségterületén van, kevésbé többet utazik, de ha meghallaná a hangunkban a kétségbe esést, vagy a pillanatnyi szomorkodást mindent hátra hagyva indulna meg, hogy saját szemével bizonyosodjon meg róla minden rendben és a kedvenc csokinkkal vagy egy üveg borral az ajtóba állna a legjobb mosolyát elővéve. Kifújom a levegőt és bólintok. - Mindenképp szorosan vagyunk, akár az ikrek. Nem csak azért mert kötelező lenne. Hanem mert tudjuk, milyen az életünk. Amiben nem sok ember fér bele, nem mindenki tolerálja, hogy egyik reggel még az Olasz partokon vagyunk, másnap pedig Japánban sétálgatunk – vonom meg a vállam. Mert igen, volt már rá példa, hogy annyira hirtelen jött a cselekvés vágy, hogy egyszerűen csak leléptünk, mindent és mindenkit magunk mögött hagyva. Sosem éreztem ezt tehernek, vagy épp felelőtlenségnek. Jobb, ha az ember megtanul élni, mint sem begubózva egy helyben maradjon. Az utazások lazítanak el. Új embereket megismerni, új kalandokba bele menni. Akárcsak arra gondolok, hogy az unokáimnak miket mondhatnék majd öregségemre, vagy a barátnőknek a nyugdíjas klubba. Biztos, hogy lesz olyan, hogy megunom. De az még nincs itt. Még mindenbe bele akarok vágni. Élvezni az életet. De legalább arra jó ez is, hogy ha itthon vagyok legyen egy hely és legalább egy ember, akivel elüthetem az üresen álló óráimat. Akárcsak most. Jó, most is épp rohanásból estem be, hogy ne higgye azt, hogy lerázom. Mert ilyenről szó sincs. Egyszerűen csak jó érzés, hogy van egy hely, ahol kikapcsolódhatok és ledolgozhatom azokat a pluszokat, amiket elbűnöztem. Mert szoktam csaló napokat tartani, de még mennyit! - Igaz, még nem mélyültünk el egymás hobbijaiba. De akkor elmondom, hogy nagyon imádom az extrém sportokat, és a falmászással is úgy vagyok, hogy jöhet az bármikor. Ilyenkor az adrenalin dolgozni kezd – vonom meg a vállam, ahogy a drágám szót meghallva nevetek fel. Nem szoktak becézni, főleg nem így. De ezt sem teszem szóvá, hiszen attól, hogy most vagyunk az ismerkedős fázis elején, eddig úgy is csak falakba ütközött. Nem szeretek nyitni és most még is olyanba vágtam bele, amibe tudtam, hogy veszélyes játék. Mert párszor találkozni valakivel a parkban futás közben az nem jelent semmit. De az már komoly előre lépés, hogy együtt mozgunk. Nekem mindenképp. Neki pedig ez a munkája, megragadni minden pluszt, ami vele szembe jön. - Tehát akkor meg van a hétvégi programod? Horgászatnak álcázott táborozás a srácokkal? - mosolyodom el, mert hát kevés lányt ismerek, aki örömmel menne el egy tópartra, ahol még egy mosdó sincsen, nemhogy más extra szolgáltatás. Mint internet, vagy áram a telefontöltéshez. Ez pedig még csak a mai világban alapvető elvárások szinte. - Kiskoromban fociztam, és a pingpongot imádom – vigyorodom el. Igazából a Tenisz is labdajáték, csak nem teszik össze. Mert kisebb a labda mint a foci és kosárnál. De nem is baj, jobb ha nem kombinálok sokat, még a végén megijesztem és elszalad. Az egyetlen ember, akivel ebben a városban két szónál többet tudtam váltani úgy, hogy ne érezzem magam kényelmetlenül. Még ha az udvarlási szokásai elég lehengerlőek. - Oké, legyen egy közepes és mehetünk a nehézre, aki előbb felér a tetejére az nyer, a vesztes pedig állja az egész cechet, amit felhalmozunk egy pizza és ital mellett – nyújtom a kezem felé, hogy hivatalos legyen a tét, amiben neki látunk a versenynek. Végül pedig megigazítom magamon a karabinereket. Talán nem verseny előtt kellene kitörni a nyakam egy rosszul felhúzott biztonsági heveder miatt. Azt hiszem a menedzserem meg is ölne, ha valami sérülés miatt hívnám fel. Szerencsére, hogy szoktam ilyeneket random csinálni. Talán nem is rozsdásodtam be teljes mértékben. - Ugye tudod, hogy a gatyád is rá fog menni az egészre? - nevetve csapom össze a tenyeremet, amitől a krétapor szanaszét hullik körülöttem és a zsákot is a hevederre csatolom. Inkább legyen biztonság kedvéért nálam.
- Az életünk? Miért, a te testvéred mivel foglalkozik? - valószínűleg érti, miért kérdezem azt, amit. A szavaiból egyértelműen az jön le, hogy a családjában nem ő az egyedüli, akinek ilyen kaotikus élete van. Ugyan Kinsley-re rákerestem, mikor megtudtam, hogy profi sportoló, de inkább az elért eredményei érdekeltek, nem a családi háttere. Pedig biztosra veszem, hogy az is ugyanolyan könnyen fellelhető, mint ő maga. Főleg, ha hozzá hasonlóan a testvére is kiemelkedő valamilyen sportágban. - Na ezt már szeretem! Én a magam részéről inkább a konvencionálisabb sportok híve vagyok. Kosárlabda, foci. Az amerikai és az európai egyaránt jöhet, mindkettőnek meg van a maga szépsége még úgy is, hogy az előbbiben nem igen játszottam. De például síelni meg snowboardozni szeretek - és nagyjából ennyiben kifújt az extrém sport iránti szeretetem. Vannak még, amikben kipróbálnám még magam, de azért jobban féltem a saját faromat annál, hogy túllőjek a határaimon. - És a hegymászást próbáltad már? Nekem az valahogy kimaradt eddig - mondom ezt úgy, hogy a falmászást aktívan igyekeztem űzni az egyetemi évek alatt. Ami azt illeti, még egy-két versenyen is indultam, de mikor is volt már az! Vagy 7 éve jelentkeztem a legutolsóra és a dobogóra ugyan mindig felfértem, a tetejére sosem. De nem bántam, nekem mindig inkább a részvétel számított és hogy ne unatkozzak. De azóta valljuk be, berozsdásodtam. Örültem, ha az edzőteremben tudtam hozni a kötelező köröket, ha megvolt a napi lépésszámom, és lényegében az elmúlt években ennyi volt a fitnesz a részemről. Azóta szerencsére ugyan lassan, de biztosan sikerült visszaépítenem minden olyat az életembe, amit el kellett hagynom különböző okok miatt. Sokat segít, hogy már maga az edzőterem a munkám és ha épp nem menedzselni kell azt, akkor ráérek azt csinálni, amit szeretnék. - Hah! Jó is lenne! De nem, sajnos nem. Két baráti társaságom van, az egyik a bostoni középiskolás, a másik San Diego-i egyetemista bagázs. Lényegében úgy tudnánk egy gyors hétvégi összeröffenést elintézni, ha 4-5 hónappal előtte lebeszéljük - valószínűleg érti a helyzet iróniáját és hogy miért így fogalmaztam. - Egy szó, mint száz, nem sokan vannak New Yorkban, akiket barátomnak nevezhetek. Ahhoz még túl rövid ideje vagyok itt - de remélhetőleg ez az elkövetkezendő időkben változni fog. Most már merem azt mondani, hogy inkább állok stabil, mint instabil lábakon. Fejlődni és tanulni mindig lesz hova, de jelenleg már sikerült annyira helyt állnom, hogy magamra is tudjak valamiféle időt fordítani. Ismerkedésre, barátkozásra, szórakozásra. Nem lehet minden a munkáé és a fegyelemé, néha ki kell kapcsolni magunkat, máskülönben a kiégés fenyeget. Tudom, mert jártam már így. - Kezet rá! - rázom meg az övét, megpecsételve a fogadást. Nem fogom mellre szívni, ha vesztek, de dicsekedni se fogok, ha nyernék. Hasonló esélyeink vannak nekem és Kinsleynek, így igazából bármelyik irányba dőlhet a mérleg. - Ha így kell lennie, akkor legyen így! - vonok vállat kedvesen mosolyogva. Nem vagyok egy savanyú vesztes, nem élet-halál tétekben játszunk. - Egy ilyen edzés után amúgy is ránk fér egy kis felfrissülés, nem most kell visszafognunk magunkat! - plusz még egy ember, aki teszteli a termet, az is egy segítség a számomra. Míg ő használja a hevedereket, én nem veszem igénybe őket. Jók a matracaim és jól tudok esni, ez volt az egyik első, amit megtanultam ebben a sportban. Ennek ellenére gyalázatos vereséget szenvedek, a harmadik körig el se jutunk, hisz már akkor nyilvánvalóvá vált, hogy Kinsley az est nyertese, én pedig az est ATM-je. Az elsőnél kevés volt a ziám, és értékes másodperceket vesztettem azzal, hogy visszanyerjem a fogásomat, a másodiknál pedig alig pár tizedmásodpercen múlt az egyenlítés. Meghajlok a győztes előtt tisztelegve, majd mosolyogva emelkedem vissza. - Áh, öreg vagyok én már ehhez! A te korodban bezzeg! - mint valami vénember szólalok meg és mutogatok rá az ujjammal, játszott görnyedéssel, de aztán csak-csak visszanyerem a fiatalságom. - Én pedig állom a szavamat, így részemről mehetünk is tovább! - de rábízom, hogy akar-e még mászni egy kicsit. Amennyiben azonban megerősít az egyetértéséről, akkor útnak is indulhatunk az öltözők felé. - Ismerek ugyan egy-két helyet, de úgy illik, hogy a győztes válassza a helyet. Szóval? Merre megyünk? - érdeklődöm, miután lekapcsoltam a lámpákat a falmászó teremben és bezártam mögöttünk az ajtót.
Kérdésére elgondolkodok, hogy mi is lenne a megfelelő szó arra, hogy mivel foglalkozik. De inkább nem merülök bele nagyon mélyen, mert még a végén csak hülye fejeket vágva bámulom a plafont továbbra is. Néha elfeledkezem magamról, hogy nem egyedül vagyok és minden kirajzolódik az arcomra. - Még tanul, médiaszakon, de a sportok sem állnak távol tőle. Sőt, ő még több mindent megugrik, megmászik, elmerül, mint én. Igazi energia bomba és ha gondol egyet akkor a Karib tengeren van, utána jön egy löket és megy a Vörös tengerhez. Sose tudom, hogy melyik kontinensen csörög ki a telefonja – nevetek fel, hiszen erről szól az életünk. Kaotikusak vagyunk, na meg olyan szeszélyesek, mint a tavasz, egyik pillanatban minden oké, a másikban tombolni tudnánk egy kis apróság miatt. De azt hiszem ez már csak a női mivoltunknak köszönhető. Mint sem a rangunk miatt. - Akkor megbeszéltük, legközelebb valami labdajátékba fogunk megmérettetni – nevetek fel, mert hát mondjuk az én méreteimmel kevésbé kellene az amerikai fociba elmerüljek, de még vicces lenne kipróbálni, remélhetőleg nem akarná a nyakamat törni minden erőlködésem ellenére. Mert a lábáról megbillenteni se, nem hogy levenni. - Sziklákat szoktam mászni, főleg otthon, felpezsdít, ha tudom, hogy minél magasabbra jutok, annál nagyobb lesz az ugrási szintem a tengerbe – mosolyodom el, ahogy eszembe jut, hogy mennyire imádtuk, ahogy bele csapódtunk a tenger sötét, szinte feneketlen mélységébe és a vízben lévő hullámok úgy játszottak velünk, mint a rongybabákkal. A szülők persze minden centivel, és természetesen perccel húsz évet öregedtek, míg nem bukkant fel a fejünk a vízből, hogy lássák kutya bajunk. Egy ideig tiltották, de rájöttek, hogy felesleg, úgy is azt csinálunk, amit akarunk. Bár nagyon nem merülünk el egymás magán szférájába, de akarva, akaratlanul elejtünk egy-egy olyan megjegyzést, hogy közelebb kerülünk a másikhoz. Még ha az elején kényelmetlen volt, most már kezdem megszokni, hogy Tommy simán beszél bármiről, amihez kedve van, én azért kissé lassabb tempót preferálom. De most még is szórakoztató, ahogy néha megmarcangoljuk a másik magánéletét. Még ha csak pár mondat erejéig. - Oh, szóval ti is ezer fele vagytok akkor – húzom el a számat, az orromat ráncolva egyszerre. Igen csak nehéz, ha az ember közeli barátai, szinte a világ másik pontjaiban vannak. Miközben te szinte röghöz vagy kötve, egy olyan dologgal, ami örömet okoz. Bár valószínű, hogy mindenkinek másik város áll a szívéhez közelebb. Az, hogy sok idő összehozni egy-egy hétvégét azt megértem. Mennyi lemondott programom van, mert az életem bekavar egy-egy olyan megmozdulást, ami most fontosnak érződik, de lehet, hogy holnap már nem is vére menő lenne és bánom, hogy nem azokkal töltöttem időt, akik mindent megérnek. - Akkor feliratkozom, plusz egy fő. Bár inkább nevezném magam hasonló barátnak, mert nem tudhatod, hogy éppen merre járom a világot – húzom el a számat mosolyogva. Mert én sem állok fényesen a barátokkal, nehezen tolerálják, hogy nem tudok tíz perc alatt ott állni egy üveg borral és valami picsogós romantikus filmmel az ajtóba, hogy elszidjuk-hordjuk azt, aki aktuálisan összetörte a szívüket. Kezet fogva rá, nevetek fel, mert régen csináltam ilyet, hogy fogadtam volna bármibe is. De hát miért ne? Mindent le kell porolni. Újra tininek lenni pedig sosem árt. - Ha már megizzasztottál, most én foglak – vigyorodom el, ahogy átnézek mindent a biztonság kedvéért és már neki is lendülünk a falnak. Szinte jó érzés volt, ahogy a lábam elhagyja a talajt és az agyam már azt rakta össze, hogy és hova kell érkezzek, hogy mindenképp gyorsabb legyek. Ezért is szeretem, mert nem csak az izmokat mozgatja, hanem az agyat is. Amikor a földre érek és elkezdem lehámozni magamról a hámot csak meghajolok én is, ha már ennyire bájosan viseli a vereséget. Bár nem dörgölöm az orrára. Hiszen a kondícióm elég összetett és sok mindent kipróbáltam. Már van rutinom és az agyam azonnal kapcsol. Ez van, ha valaki profi sportoló, az agya azonnal munkába áll és keresi a legkönnyebb opciót a győzelemhez. - Vénember, nem húztad meg magad nagyon? - oldalra billentve a fejem nézek rá vigyorogva, majd mindent a helyére teszek, mielőtt sokat időzöm rajta. - Van egy pizzázó nem messze a hidak alatt. Későig nyitva van és fenomenális shake-t árulnak – sétálunk már az öltőzök felé. Majd a női mögött elveszve gyorsan letusolok és még vizes hajjal, tiszta ruhában támaszkodom a pultnál és olvasgatva a szórólapokat és beszélgetve a leányzóval várom a partneremet. - Tommy, meggondoltam magam – csicsergem, ahogy az ajtó felé meglóbálom a kocsi kulcsomat. - Mennyire vagy vevő az extrém dolgokra? - állok meg a Lamborghini mellett, amibe bedobálom csak a holmijaimat.
Kezdőlap
