A decemberi káosz után az év mindig valamivel kellemesebben indul. Jelenleg az új Camaro modellhez kapcsolódó reklámtevékenységeket intézem, egyike azon feladatoknak, amiket kifejezetten élvezek is. És úgy döntöttem, idén valami nagy durranást akarok. Nem érdekel, hogy már előre tudom: rengeteg időmet el fogja szívni. Ez most pöpec lesz. Odabaszunk az összes kis köcsögnek, akik azt hiszik, elénk kerülhetnek az első negyedévi eladási ranglistán. Már megkerestem egy rendezőt, aki el is vállalta a két perces miniatűr remekművet. Most jöhetnek a színészek és a modellek.
Igazából a végére az is lehet, hogy mélységesen megbánják, hogy az én kezembe adták a projektet, és soha többé nem csinálhatok ilyet, de ez sem tud különösen meghatni, legalább úgy vonulok be  Chevi márkavezetőinek történelmébe, hogy készítettem valami igazán faszát az utókornak. A többieknél, ahogy átfutottam az adatokat, mint például költségvetés, ilyenek… nem igazán ez volt a fő szempont, túl komolyan vették a zsugori vezetőség által felállított kereteket. Az enyém, ha minden igaz, és közben senki nem jön rá a turpisságra, a legszerényebb becsléseim alapján is nagyjából háromszor annyiba fog kerülni, mint bármelyik eddigi vállalkozás.
Ki azért csak nem rúgnak miatta. Abból azért kidumálnám magam. De azért keserédes lesz a mosolyuk, ha a végén benyújtom a számlákat. Egészen addig, amíg a reklám meg nem hozza a kívánt eredményeket. Ha irreális mértékű profitnövekedést írnak elő az újabb évre – és mellesleg ennek teljesítéséhez kötik az én fizetésemet is –, akkor irreális mennyiséget is kell rákölteni. Ennyi a képlet. Megcsinálom én, akkor is, ha lehetetlen.
Most, hogy a rendező már megvan, igazság szerint ő is diktálja a teendőket. A soron következő pedig a szereplőválogatás. Előbányásztam a 2017-es promócióhoz tartozó anyagokat, és a kezembe akadtak az akkor készült plakátok és reklámfotók a hölgyekkel, hátra is dőltem velük néhány percre.
Ezt nem én intéztem, habár több helyen megtalálható az aláírásom, ebben az időszakban épp Európába utaztam néhány hétre, félig üzleti, félig személyes ügyekből kifolyólag. De úgy látszik, tud ez a Sam fiú, ha akar, a lányokkal kifejezetten elégedett vagyok, és a koncepció sem sikerült rosszra. Mért nem láttam én eddig ezeket a dögös fotókat?
Meg is bízom az asszisztensemet, hogy hívogassa fel őket, hogy lenne-e kedvük egy esetleges második körre, előtte azonban tájékoztassa őket, hogy sor kerül majd egy személyes beszélgetésre.

***
két nappal később

Ahogy az egyik tárgyalóban a jobbomon ücsörgő rendező társaságában fogadom a lányokat, már-már olyan érzésem támad, mintha valami nagyon menő film castingján vennék részt. Sietve emlékeztetem is magam: nem tévedek sokat. Elvégre pontosan ez volt a vágyam. A meghallgatások nagyjából tizenöt perc és fél óra között mozognak, elsőre, bevallom, laikusként nem értettem, miért kell a modelleket fél órás válogatásnak kitenni, de rábíztam mindent a fickóra, ha olyan híres, hát biztosan érti a dolgát. Mióta azonban idebent ücsörgök, épp a negyedik kisasszony megérkezésére várakozunk, mostanra meg is értettem, hogy miért van erre szükség. Mielőtt elkezdtük volna, megkaptam én is a kellő instrukciókat, de ezidáig még inkább csak bölcsen figyeltem, most viszont elhatároztam, hogy én is beszállok a ringbe.
- Jöjjön csak, jöjjön – int rutinosan és talán némi sürgetéssel James, mikor kissé mintha bizonytalanul lépne be a hölgyemény. Nem tudom, mi történhetett, de részemről egy halvány, biztató mosollyal fogadom.
- Foglaljon helyet, kérem. Milyen tapasztalatai vannak az előző forgatásról? - kezdek ezúttal én.

Ben and Nora

i need that job

Megszólalok, és rögtön el is baszom. Jól van, Henson, mosolyodok el, miután feltettem a kérdésem, és leesik, mit mondtam. Annyira a szóban forgó reklámfilm forog a fejemben, hogy máris forgatást mondok, fotózás helyett. De érti ő, mire gondolok, nem kérdez vissza értetlenkedve, ami máris tetszik, a kollégáimtól is ezt várom a gördülékeny munka érdekében. Nem arról van szó, hogy ha tévedek, nem lehet jelezni, nem vagyok diktátor alkat, de a felesleges szőrözéssel és okoskodással fel tudnak idegelni.
Tetszik a sugárzó, magabiztos mosolya, és mintha úgy tűnne, hogy a válaszai is megfontoltak. Meg is emelkedik a szemöldököm egy kicsit a tanulságos hallatán. Őszintén szólva sablonválaszra számítottam, amit jól meg kell kotorni egy kis használható információ érdekében, de ez a… Nora – pillantok fél szemmel a papírra –, úgy látszik, nem az a mellébeszélő típus. Rögtön belecsap a lecsóba. Ami ismét mozdít egy árnyalatnyit a szám sarkain.
- Ezt máris jó hallani – bólintok a közös munka méltatására. – Esetleg megosztaná velünk, milyen főbb tanulságokra gondol? Olykor nekünk sem árt egy kis kritika. – Utólag talán kicsit megbánom, hogy hozzátettem, mert ezzel máris befolyásoltam, de annyira azért nem, hogy ne tenném meg újra. Kíváncsi vagyok, így mit hozok ki belőle. Szabadkozni kezd, hogy nem úgy értette, vagy a végén tényleg kapunk valami építő kritikát is, még ha eredetileg nem is ezt tervezte? Sosem lehet tudni. Szép világ is az interjúztatás.
A múltkori botrányról csak mérsékelten tudok. Leginkább, mert nem voltam itt, a pletykákból persze így sem marad ki az ember, biztos jól szórakoztam rajta, mikor mesélték, hogy az egyik modellnek bejött balhézni a pasija, és a nagyobb hatás kedvéért még össze is verekedett valakivel. Az ilyesmin munka helyett mindig szívesen és sokáig elcsámcsognak, de régen volt már, és nem is tudnám konkrét személyhez kötni, ergó fogalmam sincs róla, hogy pont ez a hölgy ül jelenleg velem szemben. És nincs is senki a tárgyalóban, aki esetleg konkrétabban is emlékezhetne rá.
- Ez bizonyára így van, szép referenciái vannak – reflektálok a szavaira, de igazából ez már nem is az én hatásköröm, és szinte érzem is, hogy James szólani készül. Furcsa, de tényleg. Extrémen rövid ismeretségünk során eddig az a tapasztalatom, hogy nem beszél olyan sokat, de amit mond, az biztos nem marad figyelmen kívül. Sőt, szinte már előszele van.
Hát rajta. Hagyom is kibontakozni.
- Miért akar reklámfilmben szerepelni? Színészi ambíciókat érez, vagy mert úgy gondolja, hogy több pénzt hoz a konyhára?
Szóval az előszél. Ugye, mondtam? Inkább a vizespoharamért nyúlok, különben attól tartok, túlságosan árulkodóvá válna az arcom, így is biztos marad még rajta néhány mosolyránc, miután újfent lerakom. Rásasolok Norára, hogy fogadja a kérdést. Ha belegondolok, hogy mi lenne, ha nem itt ücsörögnék, és jól szórakoznék, hanem az ő helyében trónolnék azon a széken ott előttünk, és ilyen kérdésekkel bombázna két öntelt kretén, lehet, nem a humorfaktor jönne át elsőre. És még azt hittem, én vagyok provokatív. A végén még nekem is lesz mit tanulnom ettől a fickótól.
Hajrá, kislány, egyelőre neked szurkolok.

Ben and Nora

i need that job

Tetszik, amiket mond. Bár ez nem feltétlen ide tartozik, mert egy modellnél általában épp elég, ha észvesztően szexi és kedveli a kamera, legalábbis laikusként gondolom, ebben merülnek ki a főbb kritériumok. Sosem ismertem mélységében ezt a szakmát, azt viszont személy szerint előnynek tartom, ha egy képen nem csak egy pózoló cicababát látok, hanem valamennyi a személyiségéből is átsugárzik. Szeretem, ha megfog valami, már a mélységes dekoltázs-vonalakon kívül is, és az igazat megvallva a mostani lányokban is ezt keresem. Olyan reklámfilmet akarok, ami ütni fog. Nem csak belesimul az átlagos elvárásokba.
- Ez nagyon professzionális hozzáállás. – Bár feltűnik, hogy ezzel csak a kritikát hárította, a tanulságról, mint olyanról még nem beszélt. Pedig a lényegi kérdés arra irányult. De megijedni nem ijedt meg, szépen kivédte a labdát.
Hamar rájövök viszont, hogy még folytatni szándékozik, és a megpendített téma alapján, meg is értem, hogy miért habozott előtte egy kicsit. Az első mondata után felszökik a szemöldököm, és felpillantok rá az előttem fekvő papirosból. Nocsak, ez érdekes. A tollammal babrálva hátradőlök a székben, és közben őt figyelem. Tényleg, most már rémlik is valami ilyesmi.
- Á, a fickó, aki lezsidózta és ostoba kis fingnak nevezte Jerryt, majd tűzköpő ökleivel nekiesett a stábnak? – én legalábbis már így hallottam a sztorit, de lehet a pletykák már torzítottak rajta valamelyest. Halvány mosoly játszik az arcomon, ahogy eszembe jut a sok szaftos élménybeszámoló; amit említettem, az még egy visszafogott verziónak számít. Az mondjuk meglepő, hogy szóba hozza, de azt hiszem, kapizsgálom a logikáját. Végül is tényleg jobb, mintha közben derült volna ki, és dönt úgy valaki, hogy kirúgja a munkálatok felénél. Ezért én is morcosabb lettem volna.
- És min pöccent be az úriember? Egyáltalán hogy került a forgatásra? – állok elő a kérdésekkel, elvégre most itt a lehetőség, hogy első kézből meghallgassam ezt a történetet. Végezetül pedig. – Ugye nem haragszik, ha megkérdezem, de mi garantálja, hogy nem fordul elő újra? Bizonyára tudja, de férfi szereplője is lesz a kisfilmnek. – A többit már nem hiszem, hogy ki kell fejtenem, az arcomról úgyis leolvashatja, hogy mire gondolok. A kérdések komolyak, de nem arrogáns stílusban születnek, ha figyel, észreveheti, hogy végig ott lappang a vonásaim között valami halvány, megfoghatatlan játékosság is, ami azért reményeim szerint, old rajta egy keveset.
Egyébként meg kell jegyeznem, hogy nagyon bátran és profin kezeli a helyzetet, már-már meg is sajnálom szegényt, nem lehet kényelmes erről beszélgetni. Ha jobban belegondolok… mekkora égés lehetett ez neki, ráadásul a következményeket is ő szívja meg. Mondjuk, én se tudom, hogy szoknám meg, ha a művészet és a pénz égisze alatt a barátnőmet idegen pasik fogdosnák, és a vetkőzés, mint olyan, a munkája alapvető részét képezné. A mértéke már megint más kérdés, itt most főleg magára a motívumra gondolok. Azt viszont megint csak nem értem, miért érte ez olyan váratlanul. Elvégre egy modell a testével keresi a kenyerét. Ezzel azért csak mindenki tisztában van. Ha Marilyn vállalkozott volna tapizós, szexi bikinis fotózásra annakidején, én sem vágtam volna jó képet hozzá, de ugyebár az megint más tészta. A kiemelt értékesítői szerződés munkaköri leírásában sehol nem szerepel ilyen kitétel.
James kérdése szintén provokatív vizekre evez. Hűha. Szépen alakul ez. Én is kíváncsian várom, hogyan reagál a kisasszony, de leginkább az érdekel, hogyan kezeli a helyzetet. A mondandója hallatán elégedett félmosoly jelenik meg az arcomon, megint csak ügyesen kivágta magát, és az a bujkáló mosolyránc sem kerüli el a figyelmem.
- Tudnék mondani néhány kivételt. De nem hinném, hogy ismerni akarná őket – pillantok rá, ahogy még James előtt reagálok a kérdésre, és ezúttal már nem is akarom elrejteni a mosolyt. Tetszik nekem ez a nő, úgy tűnik, megvan benne a megfelelő alázat a munkával kapcsoltban, a szépség mellé ész is szorult belé, és mintha, bár ebben nem vagyok még teljesen biztos, a fricskát visszaadó típust erősítené. Kezdi felkapargatni a kíváncsiságom. Nem tagadom, izgatott vagyok, ez lesz az első általam intézett reklám, és vannak ambícióim.
- Nos, kihívás az lesz bőven – veszi magához a szót újra a rendező, a maga unott semlegességet sejtető hangján. Van benne valami brutális személytelenség, vagy inkább tárgyilagosság? Nem tudom, de nem hiába ódzkodom a művészvilágtól, ha náluk ez a normális.
- Van olyan, amit nem vállalna? – emeli is a tollat, hogy a hölgy neve mellé feljegyezze a megfelelő jelet a válasz hallatán. Eddig három jelentkező volt bent, mind mosolyogva nemmel felelt. Kíváncsian nézek én is Norára, őszintén szólva, nála először nem vagyok biztos a válaszban. De ez csak megérzés, én nem vagyok benne a szakmában, ők ketten biztos jobban tudják, hogy milyen tétje van egy erre irányuló kérdésnek. Biztos tudja, hogy működik ez, én pedig csak szurkolni tudok. Ne most bukj el, tündérvirág.

Ben and Nora

i need that job

Ahogy elneveti magát, az én ajkaimon is szélesedik a mosoly. Sokkal jobban tetszik ez a reakció, mintha bepánikolna, és lázas magyarázkodásba kezdene. Az mindig üdítő, ha a kollégáknak a helyén van a humorérzéke, és itt a Generalsnál azért ez messze nem mondható el mindenkiről, de a mellettem ülő fickóból kiindulva, úgy látszik, ez nem csak az üzleti világban van így.
Éppenséggel az is lenyűgözhetné, milyen kifinomult szövegmemóriám van, ha már ilyen pontosan idéztem neki egy jóval korábbi sztoriból. Én mindenesetre egész elégedett vagyok, hogy eszembe jutott, és azzal is, hogy sikerült megnevettetnem a hölgyet. Így már kicsit talán oldottabb lesz a továbbiakban, és a James nevezetű akadályt is könnyebben veszi.
- Ez közös vonásunk – pillantok rá somolyogva, ami elárulja, hogy én sem vettem ám komolyan a hallottakat, de persze, ez jobban jön ki, hogy csak utólag árulom el, és valamivel ki is akartam piszkálni belőle, hogy hogy volt pontosan. Ki is ismerhetné jobban a pletykák minimális igazságtartalmát, mint én, akiről a legtöbb születik itt a cég falai között.
A verzió, amit előad, ugyan mellőzi az apró részleteket, amik persze a legjobban érdekelnének, de végül is belátom, hogy miért emellett döntött, azt viszont már most megfogadom, hogy ha felvesszük, biztos, hogy nem ússza meg a személyes kifaggatást.
- Köszönjük, hogy megosztotta velünk az eredeti történetet. Nos, ha Rómeót távol tudja tartani, engem meggyőzött – bujkál még mindig a vonásaim között egy kis komolytalanság, ahogy ránézek, majd oldalra, Jamesre. Van-e még kérdése.
Van bizony. És erre mondjuk én is kíváncsian várom a választ, de már szinte meg sem lepődöm, hogy maximálisan elégedett vagyok. Olyan szépen kivágja magát mindenből, hogy öröm hallgatni. Kell nekem ez a nő. Már úgy értem… szívesen dolgoznék vele.
- Nagyon jó – bólint a rendező úr, és fel is jegyez valamit az előtte fekvő papirosra, azt csak ő tudja igazán, hogy ez mit jelent. Arra számítok, hogy ezzel vége is az interjúnak, de kis híján félrenyelem a korty vizemet, ahogy folytatja.
- Most pedig megkérném, hogy játsszon el egy rövid jelenetet Mr. Hensonnal. – Kérdőn nézek rá. Ilyenről eddig nem volt szó.
- Mért pont velem? – bukik ki belőlem automatikusan, én nem vagyok se színész, sem modell. Nem égetem magam. Nem tudok játszani.
- A válasz egyszerű: mert rajtad kívül más momentán nincs a teremben – a pillantásában pedig tisztán olvashatóan benne van, amit nem tett hozzá hangosan: hülye kérdés volt. Fasza. Visszapillantok Norára, és a tekintetemben talán látszik, hogy erről most nem vagyok száz százalékosan meggyőződve, hogy jó ötlet, de hát mit lehet tenni.
- Rendben van, feláldozom magam... – egyezek bele végül, egy apró mosollyal, rajtam aztán ne múljon, megteszem, amit tudok.
- A feladat nem bonyolult. Kérem, álljon fel, és sétáljon az ajtóhoz – biccent a modellünk felé. – Benjamint pedig megkérjük, hogy foglaljon helyet a székén. – Kellett nekem arról fantáziálni, milyen is lehet ott ülni előttünk, de felegyenesedek, és amennyiben Nora tényleg szabaddá tette a helyet, teljesítem a kérést, és kíváncsian várom a továbbiakat, ám James nem hozzám intézi az instrukciókat.
- A színhely egy fotózás, amire ön késve érkezik, és a főnöke, aki egyébként egy arrogáns, hímsoviniszta seggfej – mutat rám a kezében libegő tollal, hát csodálatos szerep, biztosan életem főműve lesz –, elnézést a szóhasználatért, de általában a pontosságra törekszem, nem a tötyörészek a formai allűrökkel - és ezt még csak nem is nekem magyarázza, hanem szintén Norának -, úgy dönt, hogy a továbbiakban nem óhajt önnel dolgozni. Vegye rá, hogy mégse rúgja ki. Kezdjen ki az úrral.
És mindezt úgy közli, hogy a szeme se rebben. Én azért nyelek egyet, és egyelőre inkább nem is nézek Norára.
- De tessék kezdeni, mert telik az idő – noszogatja meg a kisasszonyt egy teátrális karmozdulattal.

Ben and Nora

i need that job

Úgy tűnik, James szagot fogott, eddig még egyik versenyzőnket sem invitálta szerepjátékra. És az igazat megvallva, nem is bánom. Szimpatikus a csajszi, eddig nálam is ő a befutó, azt viszont nem tudom, hogy a rendező úr mégis mit akar belőle előcsalogatni. Belegondolva, ő az egyetlen, akinek már lehet némi fogalma a forgatókönyvről, de eddig még nem árult el semmi konkrétat. Gyanítom, még ő se nagyon tudja, mit akar, talán épp azt várja a modellektől, hogy megadják a kellő ihletet. De ez csak tipp, talán a helyében én valahogy így csinálnám, de szerencsére nem születtem rendezőnek, se rébuszokban beszélő, kifinomult művészléleknek, így én csak kényelmesen hátra dőlök a székemben, és az ásványvizem kortyolgatása közben élvezem a műsort.
A faszt.
Ezt a számításom gyorsan keresztbe húzza, mégpedig azzal az instrukcióval, hogy élő kellék leszek a műsorban. Micsoda fordulatok, kérem-szépen! Ettől nagyobbat már csak akkor nézek, mikor a feladatot is kiosztja. Azon már fenn sem akadok, hogy seggfejet kell játszanom, nap mint nap annyi megfordul körülöttem, hogy nem fog nehezemre esni. Ha nem tudnám, hogy a művész népség baromira sértődékeny, még azt a poént is megkockáztatnám, hogy akkor majd Jamesről formázom a figurát. De inkább nem sértem meg az érzékeny kis lelkét, nincs kedvem új rendezőt keresni.
Amíg Nora hátat fordít, azért megengedek magamnak egy halvány mosolyt, amiben talán egy kis izgalom, vagy izgulás is tetten érhető, bár a frász se tudja, miért én izgulok. Mire visszafordul, már legyömöszöltem az arcomról az árulkodó jelet, és meg is mozgatom egy kicsit az arcizmaimat, hogy a mosolygás helyett fel tudjam venni az alapállást. Azaz az arrogáns, hímsoviniszta seggfejet.
Norának viszont nehezebb dolga lesz. Vajon mennyire volt felkészülve rá, hogy ilyen feladatot kap? Mennyire mehet neki a rögtönzés? Ha valaki modell, az vajon azt is jelenti, hogy a színészkedéstől sem áll annyira távol? Fogalmam sincs. De arra is kíváncsi lennék, hogy egy tízes skálán mostanra vajon mennyire mászhat falra James stílusától. Nem semmi a fickó, azért azt meg kell hagyni.
Ahogy megfordul, és a tekintete rám szegeződik, rögtön felismerem ezt a fajta pillantást. Ha így néznek rád, akkor már biztos, hogy az illető akar valamit. Nem más ez, mint a női vadászat mézes madzaga, amitől egy férfi már-már ehetőnek érzi magát. Hm, nem mondom, ügyes. Ha ez most éles szituáció lenne, nehezen mozdítanám róla a pillantásomat. A helyzet az, hogy így is.
De lássuk… Mr. Faszfejet. Az ígérem... résznél a szavába is vágok.
- Akkor azt is tudod, hogy ezzel ki is vagy rúgva. Megmondtam. Ha nem libbented ide időben formás farodat, keresek másikat. New Yorkban nem olyan nehéz modellt találni, aki extrában hajlandó pontos is lenni.  – Nos, ezen úgy érzem, még lehetne csiszolni ezt-azt, de végül is alpári mélységekbe nem kellett süllyednem. Nem szoktam bunkó lenni a nőkkel, szóval mindenki legyen elégedett, rendben? Az elhangzottakat megtámogatom egy laza terpeszes hátradőléssel és egy határozott, szúrós nézéssel, ami egyelőre még ellenáll az olvasztott csoki hanglejtés és az igéző pillantás ostromának. De azért nem vonom el róla a figyelmem, ahogy lassan felém közelít.
Majd az említett formás testrésszel az asztalnak dőlve, egyenesen felém hajol. A pillantásom néhány másodpercre óhatatlanul elkalandozik a dekoltázsa vonalán, ezért lehet, hogy majd bocsánatot kell kérnem, de hát, muszáj hitelesen játszanom a szerepem, különben az ő esélyeit csökkentem. Nem igaz? Ekkor érinti meg a nyakkendőmet, és mire újra felnézek rá, az arca már alig pár centire van az enyémtől.
- Valóban? – a mondatára enyhén a magasba lendül a szemöldököm, de a vonásaim az elutasítóról mérlegelővé változnak. – Ezt részletezd egy kicsit – halkítok a hangomon, hiszen nagyon is közel van, még az is lehet, hogy a leheletem is eléri a bőrét. A tekintetem pedig az ajkáról a szemeibe hatol, fel, egyenesen a zöld íriszek mélyére.
Olyan ez a jelenet, akár egy kimerevített kép, biztos, hogy imádná a kamera, de ez most egyáltalán nem jut eszembe. Ahogy más sem annyira igyekszik, hogy az eszembe jusson. James nem szól közbe, szóval egyelőre még, úgy tűnik, érdekli a folytatás.

Ben and Nora

i need that job

Nem értem, mik forognak James fejében, és az eddigiek alapján, csak remélni tudom, hogy nem pusztán szórakozik velünk, hanem értelme is van a kis feladatunknak. Az arcáról lehetetlen leolvasni bármit is, arra pedig rövid ismeretségünk során hamar rájöttem, hogy kérdezgetni is tök felesleges, úgyis mindig csak arra válaszol, amire ő akar. Hogy én mennyire utálom a művészeket, azt el nem lehet mondani!
De olykor kénytelen vagyok együtt dolgozni velük, mint például most is, a kampány fontos a starthoz, jelenleg kiemelten is, ebbe a hülyeségbe meg voltaképp én vágtam bele, én akartam sztárrendezőt, és nekem is kell majd kimagyarázni a költségeket a vezetőségnél.  Akkor meg csak ne problémázzak nem igaz? Elvégre szabad kezet kapott. Hát odaülök arra a kurva székre, és eljátszom neki az arrogáns faszfejet, ha már úgy véli, autentikus. Tudok én az is lenni, ha kell.
De ahogy begyalogol a látómezőmbe a hölgy, és mi tagadás, remekül hozza a tőle megkívánt szerepet, hamar el is párolog a fejemből minden ezirányú dilemma. A figyelmemet tökéletesen leköti a szituációs játékunk, alig tűnik fel, hogy olykor – a játszott magabiztosság mellett – egy kis óvatos bizonytalanság is meg-megcsillan a tekintetében, nyilván ő van a legnehezebb helyzetben, azt se tudja, mit várnak tőle, csak abban lehet biztos, hogy bármi is az, szeretné jól csinálni, mert az mostanra teljes mértékben átjött, hogy akarja a melót. És én most már becsszóra, olyan szívesen nekiadnám. Megdolgozott érte. Kár, hogy nem én döntök ebben, legalábbis, nem az enyém az utolsó szó. Remélem, James elégedett a kis akciónkkal, és amennyire tőlem telik, tudok is segíteni a kisasszonynak, abban ahogy a megkísértett férfit alakítom, szerintem nem igazán van hiba. A nő tényleg nagyon vonzó, és tehetséges is lehet, ha teljesen másra készülve, ilyen jól helyt tud állni egy efféle rögtönzött feladatban. Halvány mosoly szökik az ajkaimra, arra gondolva, hogy ha éles szituáció lenne, vajon hogyan is végződne ez a kis jelenet. És ez a mosoly el is fér az utolsó kérdésem mellé, nem esek ki tőle a sztoriból. Azért azt is kár lenne állítani, hogy kicsit sem élvezem a helyzetet. James iránti ellenszenv ide vagy oda, végül is nem jártam olyan rosszul, talán csak ha azt nézzük, hogy épp elcsavarják a fejem, aztán meg vissza kell térni a zord valóságba, ahol nem a beígért stresszlevezetés következik, bármennyire rá lennék hangolódva, hanem az üzlet és az interjú további része.
Ahogy a szemembe néz, és az ujjai közben ráérősen végigsiklanak a selyem nyakkendőmön, míg végül a tenyere gyengéden a mellkasomon landol, én esküszöm, sok mindenre hajlandó lennék ebben a helyzetben.
- Igazán? – Képzeletben csak kifújom a levegőt, a valóságban pedig nyelek egyet, mielőtt még eldönteném, hogyan is reagáljak. Bár ha akarom, ha nem, hatással van rám a szituáció, ezt viszont a legkevésbé szeretném, hogy bárkinek is feltűnjön, ám így hogy hozzámért, könnyűszerrel érezheti, hogy a szívverésem nem a normál tempójában mozog. Még az is elképzelhető, hogy zavarba fogok jönni, ha nem terelem el a figyelmemet valahogy.
- Nos, ez esetben, átgondolandó, hogy… - kezdem halkan, lassan formálva a szavakat. Hogy mi is? Hogy elkérjem-e a számát? Vagy elhívjam-e vacsorázni? Hogy hogy verem ki a fejemből ezt a jelenetet a következő egy hét alatt? Ezen a ponton sajnos elfelejtettem, milyen mondatot kellene befejeznem, szóval egy lehetőség van. El kell basznom valahogy.
- Ne mozdulj. Hozok pezsgőt, és feltekerem a fűtést a stúdiószobában – kacsintok rá, kevés sikerrel megpróbálva elfojtani egy induló mosolyt, majd hirtelen felállok a székről, kicsit talán túl nagy elánnal is ahhoz, hogy kimozduljon miattam az egyensúlyából, elvégre egészen közel hajolt hozzám. Ám mielőtt elvágódhatna, vagy igazán megkapaszkodhatna a mögötte strázsáló asztalban, a jobb kezem már támaszt is nyújt a bal oldalán, a másikat pedig a biztonság kedvéért alig érintve a karjára illesztem. Szándékosan nem a dereka után kapok, ami a legegyszerűbb fogás lenne, és még bele is simulna egy ilyen szituációba, de bizonyára ő is zavarban van, nem akarom most ezt még tetőzni neki. És igazság szerint jelenleg magamnak sem.
- Upsz. Bocsánat – teszem hozzá rögtön, és ha az előző mondatom még nem is győzte volna meg eléggé a rendezőnket, hogy a karakterem megkérdőjelezhetetlenül elvesztette a játszmát, ezután most már tényleg egyértelmű, hogy kiestem a szerepből. Azt nem tudom, Nora számára mi mennyire világos, de James érzésem szerint megkajálta, amit kellett. Legalábbis tudom remélni.
- Rendben. Ennyi lesz – hangzik is a várva várt strófa, és firkant is valamit a papírra. A tekintetem ismét találkozik Noráéval, és ez az a pillanat, amikor megbizonyosodok róla, hogy most már elengedhetem, meg is teszem, és James felé fordulva hátrébb lépek egyet.
- Szerencse, hogy épp nem férfi főszereplőt keresünk... – Igen, ezt gondoltam, hogy nem fogja kihagyni. A kis pöcs. – Mr. Hensonnak jobb helye van itt mellettem, ami viszont önt illeti, Ms. Weston, értesítjük majd, köszönöm, hogy eljött.
És ennyi. Mást nem is mond, bazd meg. Még egyszer vissza siklik a tekintetem Norára, talán csak a reakciójára vagyok kíváncsi, nem is tudatos mozdulat, majd az ajkaim futólag egy biztató félmosolyra futnak, biccentek felé egy aprót, és visszaülök a helyemre.
- De nagyon messzire azért ne tegye a telefont - szúrom be mégis, bujkáló mosollyal, mikor már az ajtónál jár, megszegve ezzel a James által felállított szabályt. Nem látom, de érzem, ahogy rám mered. Csal letojom. Ha már ennyi pénzt kifizetek neki, legalább ismerje meg, hogy ki vagyok, nem igaz?

Ben and Nora

i need that job