The psychology of art and what's behind it

Elena & Horatio - At the university

Az utóbbi időkben eléggé megoszlott az életem a nyomozói munka és az oktatói munka között. Hivatalosan ugyan otthagytam a rendőrséget, de ettől független volt magánnyomozói engedélyem és a rendőrség is sokszor kérte a segítségem különböző ügyek felderítésében, ám az utóbbi időkben igyekeztem félre tenni a nyomozást és az oktatásra és a diákjaimra koncentrálni. Már nem voltam rendőr, nem voltam nyomozó, igyekeztem felhagyni azzal az életemmel, csak épp mindig közbe jött valami, hogy ne sikerüljön. Hol egy fontos és érdekes megkeresés, hol egy régi barátom keresett meg, hogy segítsek neki, így időről-időre bele kellett folynom némi nyomozásba.
Minden esetre az utolsó lezárt ügyem után megkeresett engem a New York Egyetem művészeti karának dékánja, hogy nem-e lenne kedvem oktatói munkát vállalni az egyetemen, mint művészetpszichológus. Az egyik oktatójuk lassan nyugdíjba vonul és nem szeretne visszajárni mellette és többen is engem ajánlottak neki, hogy érdemes lenne megkörnyékeznie engem. Kezdetben nem akartam belemenni, mivel már volt egy oktatói állásom a Columbián és nem tudhattam nem-e lendülnek be majd újra a nyomozások, így azt is figyelembe kellett vennem, mi lesz, ha lesznek megoldásra váró ügyeim, ám itt figyelmeztettem magam, hogy egyébként is fel akarok hagyni a nyomozásokkal, főleg nagy tételben, így végül rábólintottam. Nem tudtam mennyire lesz tartós, mennyire tervezhetek hosszú távon, főleg, hogy én nem hagyományos értelemben vettem művészetpszichológus voltam, hanem főleg bűnügyi. Persze a plusz pénz jól jön - nem mintha rá lennénk szorulva - és egyébként is szerettem csinálni. Jó tanár voltam és a diákok is kedveltek minden bogarasságom dacára is.
Amióta ez a végzettségem megvan, igazából nem sokat érvényesültem vele, hiszen kevés olyan bűnügy volt, ahol ezt a tudást valóban kamatoztatni tudtam volna, így ez az állás most üdítően hatott a szakmaiságomra, hiszen végre egy olyan állást kaptam, amiben kifejezetten ezt a végzettségem fogom hasznosítani és erre még nem igen volt példa.
Az első két órám még kicsit kezdetleges volt, de aztán a harmadik, negyedik alkalom már elég olajozottan ment. Én is ráéreztem, ahogy a hallgatók is és szép lassan minden dinamikussá vált.

Miután az utolsó hallgató is távozott a CU előadó terméből összepakoltam a cuccaim és az aktatáskával a kezemben, laptoptáskával az oldalamon mentem el megkeresni az új takarítónőt, ugyanis több panaszom is volt a számára. Ezért nem szerettem, ha cserélődtek az alkalmazottak. A rendőrségen ezt szerettem a legjobban. Állandó kollégák, állandó személyzet. Minden ment olajozottan, a megszokott, működő rendszerben. Erre ni mi van? Az egyik takarítónő kilép és jön valaki, aki csak gányol.
- Mrs. Houston - léptem oda a takarítónőhöz. - Gondolom emlékszik rám, a múltkor már beszéltünk...
- Igen, Dr. Hayes... - fintorgott. - Mit szeretne?
- A katedrám asztala foltos volt és ahogy körbejártam a termet több helyen is több asztal is foltos volt. Nem voltak rendesen letakarítva. Tudom, hogy rengeteg a munkája, de szeretném megkérni, hogy legyen kicsit figyelmesebb, amikor az én termemben jár. Én tanár vagyok, nekem nincs arra időm, hogy ön helyett dolgozzak.
- Nézze Dr. Hayes, mindent tisztességesen letakarítottam. Nem tudom ön milyen foltokat látott, de mindent nagyon alaposan letakarítottam.
- Mrs. Thurman sokkal alaposabb volt. Jöjjön, megmutatom a foltokat - intettem, de ő is intett, majd meg is szólított.
- Ne, kérem, ne. Ez felesleges.
- Hogy lenne felesleges? - néztem rá értetlenül. - Ön nem látja, amit én látok, ilyenkor célszerű megmutatni. Ha gondolja azt is megmutatom, hogy kell tisztességesen takarítani - ajánlottam fel, mire ő meghökkenve nézett rám.

A takarítónővel való beszélgetése után elindultam megkeresni Killiant, hogy elköszönjek tőle. Neki még voltak órái, rám pedig várt a NYU, ahol nekem is folytatódott a műszak még. Nem mondom, hogy a beszélgetés nyugodtan záródott, ugyanis a takarítónő elég ingerülten hagyott faképnél, de bíztam benne, hogy ezután tisztességesen fog takarítani, ahogy abban is, hogy nem fog panaszkodni rám sem Killiannél, sem a rektornál. Nem lenne példátlan. De legalább Mrs. Thurman képes volt változni és odatenni magát. Neki volt értelme beszélni. Bízom benne, hogy ez az új nő is képes lesz változni és nem lesznek apró foltok a bútorokon.
Miután azt is megbeszéltük munka után mit főzünk vacsorára megírtam a bevásárló listát is. Igaz, főzésben nem voltam neki túl nagy segítség, de igyekeztem hasznossá tenni magam azon túl, hogy fertőtlenítem a konyhai eszközöket főzés előtt és megmosom a hozzávalókat. Amiben csak tudtam, segítettem. Egy dolog biztos volt, ha én szeleteltem, kockáztam, aprítottam, minden egyforma méretű volt, ugyanis arra mindig gondosan ügyeltem, hogy ne legyenek eltérések. Vagy csak minimális, amennyi tényleg kiküszöbölhetetlen volt.
A listát elmentettem a telefonomba, majd óra után elmegyek bevásárolni is. Ezután elbúcsúztam Killiantől és elindultam a második műszakomra. Kocsiba ültem, majd a NYU parkolójában kiszálltam és elindultam az előadó terem felé, hogy elfoglaljam a helyem a katedrán és előkészüljek az órára.

Music: Theme|| Suit: Very Elegant || Tag.:  @Elena Forbes