Magamról jellemleírást adnom sosem volt egyszerű feladat, talán mert mindig is elég változékony volt a természetem, és annak ellenére, hogy már egy harmincegy éves, érett, felnőtt nő vagyok, még ma is tudok elég szeszélyes lenni. Sokáig könnyen befolyásolható voltam, kissé naiv, és bizonytalan, elégedetlen magammal. A helyzet azonban sokat változott, amikor megszületett a kislányom. Sokat hallani erről, de amíg az ember nem tapasztalja a saját bőrén, mit jelent szülővé válni, nem értheti igazán, mennyi változással is jár ez. Anya lettem, egy kis élet sorsa immár az én kezemben volt, és egy ilyen helyzet, főleg ha olyan váratlanul jön, mint esetemben, megtanít határozottabbnak és felelősségteljesnek lenni. Megtanít rá, hogyan állj meg a lábadon még a legnehezebb helyzetekben is, hiszen onnantól már nem csak magadért küzdesz. Azt hiszem, ez legtöbbünkbe kódolva van, hogy sokkal bátrabban állunk ki másokért, mint saját magunkért. Vagy talán ez is a gyermekáldással jön? Meglehet. Önzetlenebb is lettem, az is biztos. És harciasabb, őszintébb, ami a szívemen, az a számon. Bár ez nem jelenti azt, hogy kedvem szerint bármikor belekötnék bárkibe. Ellenkezőleg. Elég konfliktuskerülő vagyok. Nem szeretem a vitákat, és a béke kedvéért hajlamos vagyok meghunyászkodni is. Meg aztán türelmes is vagyok, higgadt... egy bizonyos pontig, de engem is ki lehet ám hozni a sodromból. Kitartó is vagyok, ha valamibe belekezdek, nem adom fel, legfeljebb félreteszem, átmenetileg, mint a tanulást. Régóta küzdök azért, hogy egyszer nyomozó lehessen belőlem, de egyedülálló anyaként egy időre muszáj volt félretennem a terveimet. Pedig azt mondják, okos vagyok, gyorsan vág az eszem, és minden esélyem megvan rá, hogy ha eljön az idő, kiváló zsaru legyen belőlem. Olvasott is vagyok, művelt, de nem az a típus, aki szívesen dobálózna nagy szavakkal. Időnként kissé szétszórt vagyok, a pontosság pedig nem erősségem, de folyton igyekszem ezen változtatni. És be kell vallanom, nem vagyok egy tipikus konyhatündér. Néhány egyszerűbb ételt el tudok készíteni, azokat is csak azért tanultam meg, hogy szükség esetén, mondjuk ha nincs idő kaját rendelni, tudjak főtt ételt tenni az asztalra a lányomnak. Viszont szeretem a rendet, és hajlamos vagyok stresszesebb perceimben is takarítani, így nálunk mindig csillog a lakás.
Néhány szó a külsőmről is: női viszonylatban magasnak számítok a százhetvenkét centimmel, ami egyébként nem elhanyagolható szempont, ha valaki modellkedik. Ugyanígy a karcsú, nőies alkat, szép arc, kecsesség is fontos. Enyhén hullámos, szőkés barna haj keretezi az arcomat, amely a hátam közepéig ér. Szemeim világos zöld színűek, a mosolyom széles, és bizony gyakran mosolygok. Valahogy el is várják a főnökeim, ahogy azt is, hogy mindig a legjobb formámat hozzam, akkor is, ha csak a boltba akarok leugrani. Az évek alatt már meg is szoktam, hogy mindig adok a megjelenésemre, ennek ellenére sminkem a munkán kívül sosem kirívó, ezen a téren a „kevesebb néha több” elvet vallom. És nem kimondottan szeretem a magas sarkú cipőket, nem szívesen magasodok mások fölé, így általában azokat is mellőzöm.

Sosem voltam az a típus, aki csak úgy összefekszik egy idegennel. Sem azelőtt, sem azóta... de akkor úgy alakult, és elárulhatom, némi alkohol is szerepet játszott a dologban, meg a barátnőim nyaggatása, mert bemagyarázták a buliba menet, hogy milyen prűd vagyok, hogy csak a munkának meg a tanulásnak élek, hogy nem tudok szórakozni, és kicsit kikapcsolódni, és szentül állították, hogy el fogok száradni, ha nem engedem, hogy valaki „alaposan meglocsoljon”. Az ő szavaik, nem az enyémek.
Egyébként valószínűleg igazuk volt. Mármint abban, hogy nem tudok szórakozni. Valamit nyilván nem jól csináltam, ha már rögtön az első egy-éjszakásom alkalmával teherbe ejtettek. Persze nem foghatom teljesen az alkoholra a dolgot, mert be kell vallanom, alaposan elcsábultam. Azóta sem találkoztam olyan férfival, mint ő. Magam sem tudnám megmondani, mi fogott meg ennyire benne, mert ha visszagondolok, semmi olyat nem tudnék mondani róla, amitől sokkal különb lenne, mint a többi férfi, aki bármit megtenne, hogy kidumáljon egy csajt a ruháiból. Talán csak arról van szó, hogy aznap estére én is vevő lettem az efféle dumára. Egyébként sem számít már, mert soha többé nem láttam. Hogy ez kinek a hibája, fogalmam sincs. Végül is én léptem le, miközben ő még édesen aludt. Az az igazság, hogy utolért a bűntudat és a szégyen, ahogy elmúlt az éjszaka varázsa, meg az alkohol hatása, és függetlenül attól, hogy igenis jól éreztem magam vele, nem voltam büszke rá, hogy felkerültem a könnyen kaphatók listájára. Szóval hamar tovább is álltam a motelszobából. Később – úgy három héttel, és egy terhességi teszttel később – viszont megpróbáltam megkeresni őt. Persze hiába. Visszamentem a szórakozóhelyre, kérdezősködtem utána, de más kiindulási pontom nem volt egyetlen becenéven kívül. Se egy cím, se telefonszám, se facebook elérhetőség. Azt pedig értelmetlennek tűnt találgatni, hogy a Becks név mégis honnan eredhet. Így hát ott maradtam egyedül egy görbe este örök érvényű nyomával. Kezdetben nagyon haragudtam magamra és mart a szégyen, főleg azután, amit a családomtól kaptam. Látni sem akartak, amíg el nem vetetem a magzatot. Talán azt kellett volna tennem, okos lépésnek is tűnt megtenni, aztán elfelejteni az egészet. Mégsem voltam rá képes. És utólag azt mondhatom, nem is bántam meg, hogy megtartottam, mindegy mennyire feje tetejére állította az egész életemet. Pedig elejében tényleg nagyon nehéz volt. Szerencsére a szüleim nem sokkal a kislányom születése után észhez tértek, és mellém álltak, segítettek, ahogy tudtak. Azt azonban nem várhattam el, hogy anyagilag is támogassanak, hiszem apám rendőri fizetésének nagy része édesanyám gyógyszereire megy el már gyerekkorom óta. Így hát munkába is álltam, amint tudtam. Pultosként dolgoztam egy ideig Manhattan egy felkapott bárjában, de az éjszakázások eléggé megviseltek egy aprócska kislány nevelése mellett. Állandóan fáradt voltam, testileg és lelkileg egyaránt, hiszen nem egyszerű feladat nap mint nap kiszolgálni a nagyképű, pénzes alakokat, akik azt hiszik, övék a világ, és bármit megtehetnek, mert tele a tárcájuk.
A lányom már a harmadik életévét töltötte, amikor kaptam egy visszautasíthatatlan ajánlatot, hogy vegyek részt egy fotózáson. Azóta is modellként dolgozom. Bár ennek a szakmának is megvannak a buktatói, nem egyszerű fennmaradni a felszínen, és bevallhatom, nem szeretném már sokáig ezt csinálni, mégis elégedett lehetek, mert keresek vele annyit, hogy gond nélkül eltartsam magunkat, sőt, már a családot is tudom támogatni, hisz egyre keresettebbnek és ismertebbnek számítok. Mégis régi álmom, hogy nyomozó legyek, mint apám, ehhez azonban be kéne már fejezni az iskolát, ami egyedülálló anyaként szintén nagy kihívás, de nem lehetetlen, hiszen már csak néhány vizsga választ el attól, hogy elkezdhessek dolgozni a bűnüldözésben. Charlotte pedig okos, érett kislány, lassan már nyolc éves lesz, iskolába jár, ráadásul a kiváló jegyeinek hála, nem rég iratkozhatott át egy elit suliba, így egyre több időm marad magamra is.