Nigel & Nora

A New York-i Wall Street negyedben új irodaházat húznak fel. A különböző okokból lassan majdnem egy éve húzódó építkezés a vége felé közeledik. A tömb már áll, jóformán már csak a lámpák, kapcsolók felszerelése, festés, parkettázás és egyéb munkálatok vannak hátra, viszont sem az építést vezető vállalat, sem pedig a kész irodákat bérelni szándékozók nem akarnak olyan végeredményt, ami később senkinek sem lesz kedvére. Itt jövök a képbe többek között én is.
Az Asher Johnson ltd keresett meg, a cég, mely az építésért felelős, hogy legyek én is az ő és az épületet, irodákat maguknak tudó leendő beköltözők segítéségére. Lakberendezői munka, de legalább ők az alapoktól engednek dolgozni, így a festék felől, a lámpák felől és tulajdonképpen minden más felől is én tudok dönteni, ami sokat számít, mivel így minden-mindenhez fog tudni igazodni.
A reggeli kávé és gofrik után nekiveselkedtem az előkészületeknek. Eltettem a katalógusokat, amikre szükségem a munkám során, majd a helyszínre vezettem és egy nehézkes parkolás után a katalógusos táskámmal indultam neki az épületnek. Kívülről már kész volt, a belső munkálatok voltak csak hátra, az utolsó simítások.
Miközben az építés vezetőt, Richmondot kerestem szemeimmel, Johnson jobb kezét, kirendeltjét, nem csak Mr. Richmondot találtam meg, hanem egy szakmabeli kollégámat is. Nem igen ismertem, nem is dolgoztunk még együtt, de mint szakmabelit ismertem. Olyan ez, mint mikor valaki hall valakiről ezt-azt, így tudja ki ő, talán már látta is, de egyébként személyesen még nem töltött vele időt. Na, én is így jártam Noraval.
-Á, Mr. Ackerman! Örvendek, jó reggelt!
-Üdv, Mr. Richmond!-Fogtunk kezet.
-A hölgy, mademoiselle Ducharme.-Mutatta be nekem a hölgyet nem éppen tökéletes francia kiejtéssel.- Eleonore.
-Oui. Je sais. À propos du nom.-Feleltem a főnöknek, de az én franciám már rendben volt. Hosszú éveket töltöttem el a francia nyelv tanulásával, melynek oka, hogy rengeteg képzőművésznek, művészetnek Franciaország volt az otthona, bölcsője. A görögök és az olaszok mellett persze, hiszen nekik is meg volt a maguk szerepe a művészetekben, igaz, én a görögökért sosem voltam oda. A franciákat viszont mindig nagyon szerettem.-Egy a szakma, terjednek a nevek.-Bólintottam, majd a hölgy felé pillantottam.-Bonne journée. Nigel Ackerman.-Mutatkoztam be, hiszen ha esetleg nem ismert volna, akkor most már tudja a nevem. Ezek szerint nem egyedül kell dolgoznom, ami nem rossz, tekintve, hogy mekkora böhöm nagy épületről beszélünk és ki tudja mennyire kukacosak az itteniek.