Érzelmi sokkok, mélyre ható szentimentalizmus, sötét ábrándozás. Tán már gyermekkoromtól kezdve ezek tették ki az életem, melyek meghatározták annak minden pillanatát. Sosem voltam képes a közömbösségre, minden mögött valami mély tartalmat kerestem mindig, amihez egy különleges érzés kapcsolódott. Legyen az egy ötvenes éveit taposó hölgy parfümje, egy kóbor kutya porladó teste, vagy éppen egy lakatlan kunyhó a semmi közepén. Szeretem megfigyelni a részleteket, amik felett az emberek oly könnyedén siklanak el, pedig az apróságok olyan boldogságcunamit idézhetnek elő, melyek képesek elönteni az egész testet. Az, hogy mindenben meglátom a szépet, s minden után képes vagyok vágyódni, talán eredményezheti azt, hogy a természetem igazán nyugodt. Nehéz fellobbantani a düh lángjait, helyette inkább nyájas, lassú, kimért és arrogáns tudok lenni. Szeretem kézcsókkal köszönteni a hölgyeket, szeretem bókokkal halmozni az urakat. Meglátom az új frizurát, s meglátom a több hetes kemény edzés eredményét. Nagyon emberközpontú vagyok, s imádom, ha körbevesznek, imádom, ha imádnak, s ezért tenni is szoktam. Beédesgetem magam másokhoz, s minden erőmmel azon vagyok, hogy megnyerjem magamnak az embereket, ehhez persze szükséges az, hogy ráhangolódjak másokra, s megérezzem, hogy mire van szükségük, legyen az egy egyszerű dicséret, megértő fülek, vagy egy kíméletlen szex. A magányt csak néha igénylem, de azért, hogy rendre tegyem a káosszal teli gondolataim, mielőtt azok még véletlenül elfertőződnek a lelkemben. Tisztában vagyok vele, hogy a sötét gondolatok olyanok, mint a pestis. Mindent azonban én sem tehetek meg büntetlenül... Legalábbis próbálom ezzel kordában tartani önmagam, s felülírni azt a mondatot, ami mindig ott ég a lelkemben: Enyém az egész világ, s bármit megtehetek! De tényleg... Bármit...

- Fejezd ezt be, Pierre, megijesztesz! - süvít egy vékony hang az erdei virágokkal tarkított kis tisztáson, minek gazdája félénken ér a hátamhoz. Apró, könnyes ujjai gyengéden kapaszkodnak meg barna felsőmben. Eddigre már anyánk. apánk és a többi testvérünk is ott terem mellettünk Nadia kiáltására.
- Jean-Pierre Duval! Elég legyen ebből! - anyám próbál kemény és szigorú lenni, de gondterhes tekintete fájdalmat és félelmet sugároz, amit a többi testvérem is felfedez. Mindenki ijedten figyel, ahogy térdelek a fűben, előttem egy szarvas tetemével. Ne gondoljatok semmi hátborzongatóra vagy gyomorforgató dologra, nem én öltem le azt a gyönyörű állatot. Tán az idő végzett vele, nem tudom, de rothadástól bűzös teste valami olyat váltott ki belőlem, amit azelőtt még nem éreztem. Gyönyört. Ihletet. A testem minden porcikája remeg, a fogaim halkan koccannak össze, s az arcomon egy feszes mosoly próbál talpon maradni. Öt évesen azért még nehéz volt azt mondani valakire, hogy művész, de bennem már akkor kezdett kicsírázni valami őrülten csodálatos, istenien gyönyörű dolog, amit muszáj voltam kiontani magamból.
- Egyre többször csinálja ezt... Orvoshoz kellene vinnünk. - súgja anyám apám fülébe halkan, legalábbis igyekszik halkan, de a borzongás mégis felhangosítja az amúgy kemény és mély hangját. Ezekben az időkben valóban egyre gyakrabban történt az, hogy valami hirtelen érzelmi sokkot váltott ki belőlem, ami hatással volt az egész testemre. Remegtem, s nehezen kaptam levegőt. Eleinte ez valóban ijesztő volt a családom számára, de mindig igyekeztem őket biztosítani, hogy ez egyáltalán nem rossz, sőt, épp az ellenkezője! Azokban az időkben, mikor találkoztam azzal a csodás szarvastetemmel, az események gyors fordulatot kezdtek venni.  
Elvittek gyermekpszichológushoz, aki megállapította, hogy borzalmasan érzékenyen reagálok a világ dolgaira, s nagyon egyedi módon fogadok be mindent. A hatalmas képzelőerőmre olyan dolgok is hatással vannak, amik felett egy normális ember elsiklik. Azt javasolta az orvos, hogy próbáljanak rávezetni egy kreatív elfoglaltságra, minek során szabadon ereszthetem a fantáziám. Ezekben az időkben ismerkedtem meg a ceruzával és az ecsettel, s mindenki nagy döbbenetére a tehetségem már az óvoda végén megmutatkozott. Onnantól pedig nem volt megállás...
Az, hogy kirajzolhattam és kifesthettem a lelkemben tomboló érzéseket, képeket és vágyakat, rengeteget könnyített rajtam. Éreztem mindig, hogy ha eltűnnének az ecsetvonások, akkor a lelkem felrobbanna. Olyan ez, mint egy csap, mely az apró szőrökön keresztül üríti ki elmém.
Nem akartam mással foglalkozni, csak ennek akartam szentelni az életem. A gimnázium második felében már számtalan pályázatot megnyertem, minek jutalmaként kiállították a műveimet kisebb, majd nagyobb galériákban. Az egyetemen folytattam tanulmányaimat, s bár nem számított nekem a papír, mégis büszke voltam, mikor a kalapomat a magasba dobhattam a diplomám megszerzésekor. S a világ még csak most nyílt meg számomra igazán.
Minél többet láttam, annál többet akartam. Mindent és mindenkit. Akár egy szépen csiszolt kő is bőséges érzelmeket váltott ki belőlem, hát még egy másik személy! Mindig is képtelen voltam meglenni egyetlen ember mellett, mert úgy éreztem, hogy súlyos láncokkal terhelne egy kapcsolat. Szabad akartam lenni, s ebben a mentalitásban éltem, s élem most is az életem. Szeretem megismerni az emberi test minden kicsiny szegletét, hiszen mindenki más, mindenki egyedi és utánozhatatlan. Élvezni akarok mindent és mindenkit, érezni az illatokat, a sóhajokat, a gyönyört, a mámort. Mi ez, ha nem maga a tökéletes boldogság? Amikor nem létezik olyan, ami megfertőzi ezt az álomszerű világot? Lelkem mélyén persze tudom nagyon jól, hogy valami azért sántít bennem, hiszen a vágyaim nagyon sokszor bizarrok, s minden tűréshatáron átlépnek. Igyekszek keresni azokat a közegeket, ahol hasonló lelkűletű emberekkel találkozhatok, de azért vigyáznom kell. Nem mindig egyszerű kordában tartanom magam, s ahogy záporoznak el felettem az évek, annál nehezebb. Nem véletlen hát, hogy magam mögött cipelem a szexuális erőszak vádját, ami alól ugyan felmentettek még Párizsban, de hát ez a sok pénznek és a jó ügyvédeknek volt köszönhető. Elhitettem ártatlanságom, s igyekeztem megnyerni mindenkit magam körül, ugyanakkor a szörnyű valóság az, hogy teljes mértékben tudatában vagyok a tetteimnek. S az ilyen beteges dolgaim tesznek romlottá a világ szemében. Mi lenne hát, ha minden egyes őrült dologról tudomást szerezne a nagyközönség, ami a lelkemet szaggatja...?
Ahogy egyre közeledek a halálhoz, s távolodok a születéstől, egyre több ingerre van szükségem. Nem szeretem megvetni a lábaimat egy helyen, mozognom kell, s új impulzusokra sóvárog az elmém. Számtalan helyen éltem már Franciaországban s azon kívül egyaránt, de ezekben az időkben érkezett el a nagy fordulat, amitől annyi mindent remélek. Ugyanis New York lesz az új otthonom, ahova a bőséges családom egy része telepedett le. Unalmas és befásult egy bagázs. Meg kell fertőznöm saját magammal New Yorkot, s pusztító tornádót kell vinnem a családom életébe... Hidd el, neked is kell egy saját Jean-Pierre, ki mellet önmagad lehetsz, s ki nem ítéli el a gondolkodásod és a vágyaid. A világ sokkal boldogabb hely lenne, ha megszűnne ez a temérdek elfojtás... Apró porszem vagyok csupán, de ha adhatok maradandót már e világnak önmagammal, akkor már megérte leszületni ide. Úgyhogy reszkess New York, jövök és felfallak!

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Érdekes érzéseket  váltott ki belőlem a lapod olvasása, végig valami megmagyarázhatatlan sötétség lepett el, valami félelmetes érzés. Mégis, lenyűgözött az, hogy mennyire képes vagy magadba szívni az élet legapróbb dolgait is. Irigylésre méltó az amilyen szemmel fürkészed a világot, mintha nem ugyanazt látnád és nem ugyanúgy élnéd meg a létezést, mint az átalgos ember. Mert rád mindent lehet mondani csak azt nem, hogy átlagos lennél. Valami ilyesmit érezhetnek azok az emberek is, akikből végül sorozatgyilkos, erőszaktevő vagy hasonlóan beteg ember válik. Vajon téged teljesen beszippant majd a feketeség vagy lesz valami/valaki, aki/ami kirángat ebből a mélységből mielőtt még túlságosan beleragadnál? Abban biztos vagyok, hogy elsőre mindenkit könnyedén leveszel a lábadról, jól titkolod azt a belülről felemésztő érzést, ami idő kérdése csak, hogy mikor robban ki. Vajon van valaki, aki egyáltalán ismeri a bensőd mélyén lakozó szörnyet? Kíváncsian várom a folyatatást, nagyon izgalmas lehetőségek és kihívások várnak még rád
Színt és rangot admintól kapsz, addig is nyugodtan foglalózz, majd szaladhatsz is játszani, tovább gyönyörködni az élet szépségein

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!