Összeráncolt szemöldökkel álltam a papírokkal a kezemben és nem hittem a szemeimnek. Az autók között hozták be a motorokat, még arra sem figyeltek, hogy letakarják őket. A sós óceáni levegő biztos jót tett nekik. Valakinek nagyon meg fogom csapkodni a fejét ezért a húzásért, élükön Vernével, akinek világosan adtam ki az ukázt: egyben legyenek a járgányok, és lehetőleg rejtve a kíváncsi vámosok elől. Erre mit csinál? Szépen elől, mint a csöcsöket a pongyolából. Komolyan, nem értem ezeket. Jó áron sikerült beszerezni őket valahonnan Bordeaux mellől, ahol nagyapának valami régi ismerőse tartozott egy szívességgel. Azzal fizetett, meg úgy húsz járgánnyal. Volt köztük kevésbé hivalkodó Honda, brutálállat Ecosse, Harley-Davidson Rocker és persze a nagy klasszikus Conventry Eagle, ami a motorok között oldtimer-nek számít és elég kevés van belőle úgy az egész világon. Van amelyikre már vevő is volt, csak éppen abban nem voltam biztos, hogy a hosszú hajóút után, amivel elsősorban a sarcvámokat akartam kikerülni, meg azért mert a kikötőkben a vámosokat könnyebb volt lefizetni mint a reptéren a keménygallégoroskat, használható állapotban van bármelyik. - Verne baszod, nem megmondtam, hogy a motorokat úgy hozzátok be mint a hímes tojást? Erre még azt sem intézed el, hogy letakarják! Hogy néznek ezek ki szerinted? - Főnök, állítólag le voltak takarva a kocsikkal együtt, csak viharok voltak az óceánon….és…- magyarázkodni próbált mire én felhorkantam. - Apjuk faszát érdeklik a viharok! Én nem azért fizettem, hogy egy csomó pénzt, hogy sótól és egyéb szartól összekoszolt motort kapjak. Hogy fogom ezeket így eladni? Óóóó nem hiszem el komolyan, hogy ennyit nem lehet rátok bízni! Legközelebb öltözzek be Jack Sparrow-nak és magam kísérjem el a hajót, hogy minden rendben legyen?- idegesen túrtam át a hajam. Nyílt az ajtó és Liv mosolygós feje bukkant fel ott. Na még ez hiányzott! Látva azonban milyen ideges vagyok, inkább lefagyott mosollyal kihátrált. Jobb is. Ma nem vagyok olyan kedvemben, hogy bárkivel is kedves legyek. Beleértve magamat is. A papírokat egy mozdulattal dobtam az asztalra, miközben két kezemet a fekete farmer zsebébe dugtam és az ablakhoz sétálva kinéztem rajta. A kilátás pazar volt. A távolban mintha felfedeztem volna New York határait is, meg a végtelen óceánt, ami alaposan kibaszott velem. A hátam mögött hallottam, hogy Verne a poharakkal szöszmötöl. Jég koccant az egyikbe, loccsant a minőségi pia, amit itt tartottam. - Önts egyet nekem is. Duplán. Tisztán. Fél perccel később a kezemben forgattam a kristálypoharat és azon gondolkodtam, hogy most mégis mit csináljak? Hivatalos szervízbe nem vihetem, mert ott nyilvántartásba kell venni, főleg az oldtimereket, és a többi sem az a tucat kategória. Én nem értek hozzájuk a srácok a műhelyben meg még inkább nem. Kocsikat nagyon jól helyre raknak, és eléggé meg vannak fizetve ahhoz, hogy ne nagyon locsogjanak. És ha meg is tennék, akkor elsétálnánk valahova, ahol úszni tanulnak egy fél tonnás üllővel a lábukon. Volt rá példa, és az illető nem tanult meg. Víz alatt tüdővel lélegezni elég nehéz. A mostaniak lassan két éve dolgoztak nekem, és eddig mindegyik tökéletesen tiszta volt. Leszámítva azt, hogy egyik-másik Livet kefélgette. Nem az én dolgom, úgyhogy szemet húnytam felette. Nekik is kell valami szórakozás. - Hol vannak jelenleg a motorok? - egy apró korty után tettem fel a kérdést Vernének, aki időközben mellém állt az ablaknál, és ő is a távolba bámult kitartóan. - Itt. A hatos nagy hangárban. Ahol a Cadillac-ek szoktak lenni, de most üres. Gondoltam az elég hátul van, és elég csendes rész, és persze nem utolsó sorban csak neked és nekem van kulcsom hozzá. Vigyorgott mint a vadalma. Mit várt? Heresimit? Ez volt a minimum intézkedés amit végre önállóan megtehetett azután, hogy a járgányok úgy néztek ki, mintha a pöcegödörből halászták volna ki őket. - Kapsz öt...nem is….három napot, hogy felhajts valakit, aki rendbe tudja szedni őket. Határidő nincs. Ha tegnapra kész lesznek én már kurva boldog leszek. Itt én befejezettnek is tekintettem a témát, és Verne tudta, hogy komolyan beszélek. Sok dolog volt, amiben nem ismertem se paront se kegyelmet, se tréfát, és ebből az egyik az, ha úgy érzem indokolatlanul belemésztak az üzletembe. A legtöbb motor vásárlója nem csupán a pénzét adta érte, hanem a szívességet is, vagy azt, hogy ha úgy alakul, akkor kisegít. Ez pedig az én világomban sokkal többet jelent dollároknál. Ráadásul a szavamat adtam, azt pedig nem szokásom megszegni. Ha én egyszer azt mondom az ég holnapra szürke lesz akkor azt be is fogom tartani nem érdekel, hogy mit és kit áldozok fel miatta. A kíméletlenségem és néha az üzlet iránti elvakultságom tudom, hogy nem a legjobb tulajdonságom, de ha elgyengülök, ha egy pillanatra is azt látják, hogy megvan nekem is a sebezhető pontom, vagy ellágyulok, akkor meg fogják ragadni az alkalmat, hogy keresztbe tegyenek nekem. Nem vagyok naív. Tisztában vagyok azzal, hogy még a közvetlen környezetemben is vannak akik szívesen hátba támadnának, vagy az első elgyengülésnél kihasználnák az alkalmat. Nem csak a születésem jogán vagyok itt, hanem mert megharcoltam érte. Szó szerint és kőkeményen. Épp ezért ragaszkodom a pozíciómhoz és mindenhez ami az enyém.
Három nappal később…
Verne reggel hívott fel. Lelkes volt, és úgy hadart, hogy elsőre nem is értettem miről van szó. A motorok. Ja a motorok. Mi van velük? Talált valakit, aki állítólag szívesen megnézné őket és ha megegyezünk akár el is vállalja a munkát. Megbízható? Na aztán elindultunk ádámévától. A tag állítólag a bátyjával van egy bandában. Ilyen motoros csapat. A bátyját csak Róka-ként emlegetik. Na mindegy, nem is ez a lényeg, hanem a fickó. Szóval lenyomozták, és a mi köreinkhez nincs semmi köze. Patyolat. Nekem pedig pontosan ez kellett. Délután kettőre beszélt meg vele egy találkozót, mert a tegnap esti, kissé hosszúra nyúlt dévaj duhaj éjjel után semmi kedvem nem volt délnél korábban kikelni az ágyból. Mire egy óra után elindultam otthonról a szalonhoz. Szalonként emlegettük, pedig semmi köze nem volt hozzá. Egy régi, lepukkant textilüzem volt valamikor, amit nagyapám pókeren nyert el. Persze fogalma sem volt mit kezdjen vele, mert kívül esett mindenen, és hiába Brooklyn viszonylag normálisabb része, ettől függetlenül melós lett volna lebontani a felesleges épületeket és az indokolatlan nagy telekkel aztán nem kezdeni semmit. Inkább így hagyta, hátha jó áron túlad majd rajta. Nekem viszont nem állt szándékomban megválni tőle, és itt alakítottam ki a járgányok tárolására alkalmas hangárokat a régi szövőüzemekből, előre meg felhúzattam egy húsz emeletes csupaüveg-króm irodaházat, ami elég csúnya kontrasztot alkotott a vörös téglás, mohazabálta gyárépületekkel. A két év alatt már lebontottunk párat, felújítottunk, alakult a hely szépen, de még messze volt a késztől. Egy éve Liv rábeszélt, hogy csináljunk az irodaépület elé vörös rózsákból rózsakertet. Eleinte nem akartam, mondván nem vagyok buzi, hogy rózsákat nézegessek, és az ügyfeleim sem ezért jönnek, de a lányka állította, hogy ez így tökéletes lesz. Jóvan játszunk Gül Babát, jöjjenek azok a rózsák. És tényleg. Jól nézett ki az egész. Pofás lett. Van ízlése a kiscsajnak annyi szent. Meg formás vádlija. Az meg főleg. Két óra előtt tíz perccel vártam az irodában, hogy megérkezzen az a fickó, akit Verne ajánlott. Abban reménykedtem, hogy nem valami nyüzüge tagot hajtott fel nekem, aki egy csavart nem tud meglazítani. Ugyanakkor amikor kinyílt az ajtó, és Liv bekísérte a tagot, enyhén szólva is leszakadt a pofám. Baszod ez egy hegyomlás. Nemhogy egy csavart meg tud lazítani, hanem egy mozdulattal szétkapja a Harley Rockert és közben még megiszik egy üveg Goose-t. Az első ami miatt nagyra értékeltem, az a pontosság volt. Gyűlöltem ha késnek, ehhez a taghoz meg az atomórát hozzá lehetett volna igazítani. Liv becsukta mögötte az ajtót, én meg a kezem nyújtottam. - Hello! Pierre Larbaud vagyok. Ha jól tudom a Rókának vagy valami haverja, vagy ilyesmi.- alkalmaztam a Vernétől szerzett tudásomat, meg azért mégsem akartam valami karótnyelt üzletembernek tűnni.Erős kézfogása volt. Bebaszott volna ha nem. - Önthetek valamit esetleg? Van erős és kevésbé erős. A kevésbé erős alatt sört értek.- a kávé és aprósüti nem hiszem, hogy az ő műfaja. Ha elfogadta akkor kiszolgáltam és én is töltöttem magamnak egy pohár tiszta whisky-t de most nem duplát. Kicsit nyúzott voltam még a tegnap után. - Nem tudom mennyi infót kaptál arról, hogy miről lenne szó?- csaptam bele a közepébe. Mindenkinek drága az ideje. Az enyém is, és valószínű ő sem bájcsevegni jött. Térjünk a lényegre.
Róka, ellenben azzal, amit a neve sugallna, nem túl agyafúrt. Nem is túl okos. Van viszont vörös szakálla, onnan a név. A haja nem az, de a szakálla valahogy az lett, és ráragadt a Róka név. Amúgy Edward szóval értem, miért megy inkább a mostani nevével, de... akkor is megtévesztő, szerintem. Egy Róka legyen okos. Vagy legalább ne legyen már ilyen rohadtul egyértelmű, ahogy próbál „diszkréten” megkörnyékezni valami külsős melóval. Komolyan, mindjárt kirúgom alóla a kurva bárszéket. Nem bírom a hülyéket. Szerencsére Miko sem, így nem sok van a bandában. Róka szerencséje meg az, hogy amellett hogy nem okos, legalább ügyes. Kimagaslóan ügyes. Valamit valamiért, gondolom... – Mondd már mi a faszt akarsz, vagy húzz a gecibe – veszítem el a türelmem, és förmedek rá, ahogy a harmadik sörét kéri, de még mindig csak arról kérdezget, mennyire értek a motorokhoz. Azért megkapja a sörét is, de ha záros határidőn belül nem köpi ki, mit akar, hagyom a fenébe, van nekem jobb dolgom is. A kurva könyveléssel úgy el vagyok maradva, hogy ha nem lenne egyébként is lefizetve a könyvvizsgálónk, szarban lennénk.
- Jó’ van má’, lazulj el, csak puhatolózok. Verne, tudod, na, az ő haverja keresne egy... havert – kezd bele végre, én meg inkább elkezdek poharat törölgetni, vagy megcsapom. Valószínűleg leveszi a morgásból is, ami kijön belőlem, hogy sürgetnie kéne magát, mert szétnéz gyorsan, van-e valaki hallótávolságon belül, kicsit áthajol a pulton, és hadarni kezd: - Hoztak be nem tisztán néhány motort. Prémium áru, vágod? Néhány gyűjtői darab lehet. Csak hát elbaszták. Szar állapotba kerültek. Kéne valaki, aki kipofozza őket, fű alatt. Vágod? Radar alatt. Gyorsan.
Nézek rá egy darabig, törölgetve, ami a kezemben van, és csak azért nem vágom, méghozzá őt, és nyakon, mert inkább ilyen szarokkal foglalkozom, mint mikor fuvarra küldenek egy adag fegyverrel, vagy behajtani. Ha ezzel elkapnak, kidumálom magam. Ha három tucat félautomatával szerelnek le, szarban vagyok. – Megbízhatóak? Faszom az egészbe, ha lebukunk. Miko lehántatja a hátad, ha szívok miattad, ezt megígérem – nézek rá komolyan. Csak hogy értse, hogy tényleg. Érti. Habog egy sort arról, hogy még utána kérdez, aztán eltűnik pár órára. Szerencsére viszont előkerül Gaby, szóval végül csak nem kell könyvelnem. Viszont sokkal jobb kedvem lesz utána, mikor Róka visszasündörög. Leközvetít egy találkozót, meg ad valamennyi infót arról, miféle emberhez is megyek.
Ha jól értettem, nem az a fajta, aki motoros bandákkal haverkodik, szóval mikor itt az ideje, magamhoz képest elég konszolidáltba öltözök. Azaz hagyom a Fekete Sólyom bőrdzsekit, maradok egy jelöletlennél, alá trikó, na meg hozzá egy farmer. Már-már kiöltöztem. Motorból is a kisebbiket pattintom elő a bár mögül, és vagy két sarokkal a megadott helytől távolabb parkolok le vele. Nem gyakran sétálok ennyit mostanság... Mindegy, legalább elszívok egy cigit. Aki csak elmegy mellettem, gyanakodva méreget, de őszintén... eléggé hozzászoktam már, pont leszarom. Világ életemben mások fölé magasodtam, elég régóta szélességben is felülmúlom a többséget, a kinézetem pedig nem lett bizalomgerjesztőbb a beépüléssel. Mondjuk ki, nem sokan szeretnek velem sötét sikátorokban találkozni. Ironikus, mert épp az a munkám, hogy sötét sikátorokban várjak emberekre. Ez mondjuk nem olyan helyszín lesz, hanem valami modern szar, nem a stílusom. Ezt a kurva sok üveget takarítani... Fintorogva bámulok fel rá, miközben eltaposom a csikkem, de ennek ellenére azért csak bemegyek, ha már itt vagyok.
Odabent valami tündérke fogad, elnevetgél egy sort, míg tisztázzuk, ki is vagyok, mit akarok. Másokkal ellentétben nem szeppen meg tőlem, ami jó pont, és felkelti a kíváncsiságom, milyen emberek között foroghat. Még mindig ezen jár az eszem, pedig már megy kifelé az irodából, ahová bekísért, így kicsit utána fordulok, de aztán rájövök, hogy miért vagyok itt, és az engem üdvözlő pasasra nézek. Hát... nem épp ugyanabból a fából lettünk faragva, mi? – Hmm... Ja. Olyasmi. Klubtag – hagyom rá, ahogy Rókát leírja. Vernét ismerem felületesen, de ezt a tagot még nem, így aztán korlátozott mértékben vagyok hajlandó jópofizni, vagy épp információt megosztani vele. – Kit vagyok – teszem hozzá utógondolatként, ahogy kezet fogunk. Faszom, de nem bírom a tiszteletköröket.
Mikor itallal kínál, kényelembe helyezem magam az egyik széken, mert egyrészt unok állni, másrészt meg ha iszunk, akkor nem fél percig leszünk itt. Közben átgondolom, mit is akarok. – Legyen az erős verzió. Jó lesz, amit te iszol, ha azt iszol – felelek végül a kérdésére, egy bólintás kíséretében, miközben kényelembe helyezem magam. Lesüllyedek kicsit a székben, jobb lábamat felemelve a bokám a bal térdemre teszem, a kezeimet pedig összekulcsolom a hasam előtt, egészen addig, míg nem kapok egy poharat, amit foghatok. Hmm... whisky. Nem is rossz fajta. Egy pont neki. Eddig nem sok jó pontot kapott egyébként, már alapból a Rókás megkereséssel rosszul indít bárki. Maga a pasi... passz. Egyrészt kicsit nyúzottnak tűnik, azzal a fajta nyúzottsággal, amit túl jól ismerek, és ami egy átszórakozott éjszaka után van az emberen. Ez mondjuk se nem rossz, se nem jó, csak egy megállapítás. De legalább nem kínált ásványvízzel vagy kávéval. Nem egy baszott konferencia ez.
Belekortyolok megint a whiskybe, ahogy rátér a témára, csak hogy pár másodpercig húzzam a dolgot. Mennyire legyünk őszinték? Szarok bele. – Nem sokat, Róka elég balfasz tud lenni, nem épp az egyenes, érthető beszédről ismert. Annyit kinyögött, hogy motorok rendbetételéről beszélünk. Amit összeraktam magamtól, hogy nem tisztán ide került motorok rendbetételéről, és hogy hivatalosan hozzájuk sem nyúlok, nem is tudok róluk, ahogy hivatalosan neked meg gőzöd sincs, ki vagyok. Térjünk rá az egyenes beszédre. Ne legyünk balfaszok, mint Róka – nézek rá felvont szemöldökkel. Csak azért tettem többes számba, mert volt gyerekszobám, még ha régen is, és tudom, hogy a „ne legyél balfasz” felszólítás rosszabbul cseng. Nem sokkal, mint ami elhangzott, de őszintén, ha nem bírja ezt a stílust, akkor egyrészt valaki feldugott egy karót a seggébe, másrészt kurva rossz szakmát választott. Mikor készültem beépülni, konkrétan hónapokig kellett gyötörnöm magam azzal, hogy minden lehetséges alkalommal sikerüljön természetes szájízzel káromkodnom. Kurvanehéz. Tényleg volt gyerekszobám. Meg anyám, aki kibaszottul kimosná szappannal a számat, ha mostanság hallana megnyilvánulni. Ha van túlvilág, és valami véletlen folytán oda kerülök, ahol ők vannak, számítok rá, hogy meg fogja tenni egyébként is. Viszont káromkodásban már legalább jó vagyok.
Lehajtom a poharam tartalmát, aztán előrehajolva leteszem a közeli asztalra, csak hogy megint összekulcsolhassam az ölemben a kezem. Na tárgyaljuk meg, mi van. Szeretek motorokkal babrálni, és már hosszú évek óta nem viszem szerelőhöz a saját kicsikéimet, a klub többsége is hozzám fordul, ha elakad. Ez egy szenvedély, ami már gyerekként is bennem volt, és egyáltalán innen jött az ötlet, hogy képes leszek beépülni közéjük. Mondhatni mindegyik énem hobbija. Csak ne derüljön ki, hogy egyébként teletöltötték a tankjukat droggal, és azt kéne kihalásznom. Rühellem a drogügyleteket. Szerencsére Miko is, az anyja túladagolásban halt meg. Helyette fegyverekkel kereskedünk, meg védelmi pénzt szedünk, illegális fogadásokban utazunk... Ki-ki megválasztja a saját poklát, ugyebár. Az enyém nem a drog. Róka viszont tudom, hogy időnként belekontárkodik, ezért vannak fenntartásaim.
Az idő pénz. A pénz még több pénz, nem feltétlenül érek rá vacakolni olyan problémákon, ami meg sem született volna, ha a balfasz banda jobban odafigyel arra mit csinál. Helyette az én drága időmből vesznek el, mert a megoldást rábízhattam volna ugyan Vernére, ahogyan a tárgyalást is azzal a taggal akit végül beajánlott nekem, de nem fogok még egy baklövést elkövetni. Jobb ha én intézem akkor biztosan sínen lesz a dolog.Nem mondom, hogy én nem hajtottam fel senkit, ha esetleg a mostani tárgyalás kudarcba fulladna, csak az a B-terv finoman szólva is vékony jég volt. Félhivatalos. Így hívtam azokat az ügyeket, amikor egy tagot meg kellett győzni arról, hogy a melót amit önként és dalolva fog nekem elvégezni sehova nem adminisztrálja, a papírt legfeljebb a valaga törlésére használja, és nyoma sem marad annak, hogy valaha valamikor nekem dolgozott. Mindenkinek vannak szerettei, családja, felesége, kiskutyája. Mindenki félti az övéit. Én is félteném. Féltem is. Csak amíg az enyémről senki nem tud, hivatalosan egyik ágyból megyek a másikba, addig a legtöbb embernek van féltenivalója.Nem kell hozzá bántani senkit, és én sem feltétlenül teszem, és utálom ha rákényszerítenek. Hidegvérű gyilkos lennék, ha a helyzet úgy hozza? Ritkán, és akkor sem feltétlenül érzem jól magam utána, de valakinek el kell játszania a kegyetlent is, ha az a tét, hogy mások jóléte függ tőle. Néha nem értem, hogy miért olyan fontos,hogy az anyám, aki számára csak egy plussz fő voltam a családi statisztikában, vagy az apám, aki szerintem azt sem tudta volna megmondani, hány évesen hánytam telibe a kínai porcelánt, az első berúgásom után hazatérve, amitől anyám majdnem infarktust kapott….szóval az ő jólétük miért fontos nekem? Talán a bátyám az egyetlen aki ér valamit abban az elcseszett famíliában, és akinek annyi a bűne, hogy feleségül veszi azt a nőt, aki nekem járna. Nekem, mert én boldoggá tudnám tenni. Úgy van elcseszve az egész ahogy van. Én mégis minden nap azon vagyok, hogy ne csupán a saját jólétemre hajtsak, hanem az övékre is. Bár most, ez a motor szállítmány kizárólag az én bizniszem. Én akartam, nekem kellett, mert reméltem tőle többet is mint szép kis összeget a bankszámlámra. A szívesség, a kézfogás, az ígéret, az adott szó még mindig sokat ér a mi köreinkben. Ha ezek közül bármelyiket megszeged, sutba dobod, nem foglalkozol vele, halott ember vagy. Nekem pedig jó pár ígéretem, kézfogásom, szívességem volt a kosárban, és most tartanom kellett magam hozzá. Retkes járgányokat pedig nem szállíthatok le, szóval kellett valaki, vagy akár többen is, nekem oly mindegy, akik rendbe tudják kapni, és szállítható állapotba varázsolják. Öt napot tudtam kicsikarni azoktól akik felé ígéretem volt. Három járgány kellett mindenképp ennyi idő alatt, a többi ráér, de azt a hármat szállítani kell, méghozzá sűrű bocsánatkérések közepette. Bár gyanítom mindegyik egy szép kis gyűjteménybe, használaton kívülre kerül majd, és státusz szimbólum lesz, ami jól mutat a vékony, műszőke pirított ribanc, meg a milliárdos luxus kecó mellett, de ez már nem az én dolgom. Liv mosolyogva vidáman kíséri be az óriást, aki még vissza is néz az ajtóból a lány után.Elmosolyodom, amikor a jelenet feltűnik. - Szép darab, nem? És az a mozgás!- intek a fejemmel, hogy kerüljön beljebb, és az ajtó kattanása jelzi, hogy a szép darabnak titulált okos nőci bezárta maga mögött. Mindamellett, hogy odavagyok az állandó és valószínű a kedvemre is tevő dekoltázsáért, a diszkréciója mindent felülmúl. Igen, még a dekoltázsát is! Lefutjuk a kötelező bemutatkozó köröket, megvan a kéztapenolás, és az alig érzékelhető, de azért a szakáll alatt is feltűnő fintorából észreveszem, hogy baromira nem fekszik neki ez az egész etikettes dolog. Megértem, de ezen is át kell esnünk. Duplát töltök neki, ha már erőset kért, és mellőzöm belőle a jeget, majd amikor leül átadom neki a poharat és nekikezdek a lényegnek. Mert ha esetleg leadtak neki Verne és a tesója egy gyorstalpalót, nem fogom feleslegesen koptatni a számat. Úgy tűnik azonban abból amit mond, hogy a rövidített verziót kapta meg. Helyes. Nem igazán örülök, amikor részletekbe menően minden infó a rendelkezésére áll annak, akivel még meg sem állapodtam semmiről. - Hivatalosan ez a hely csak egy szép kis rózsalugas a semmi közepén. Vágom a helyzetet.- nem szokásom egy húzásra leküldeni az italt, én az a sokáig szöttyögős fajta vagyok. Így pár diszkrét korty meg néhány perc hallgatás után bólintok. Odalépek az asztalomhoz és a laptopom képernyőjét felhajtom. Néhány mozdulat után felvillan, majd újabb fél perces keresgélés után megtalálom amit keresek. Megnyitom, majd a fejem feletti fehér falra az asztalon lévő projector kivetíti a laptop képét. Pár motort láthat rajta Kit ha jobban megnézi. Mindegyik mocsokmód retkes, és van amelyik úgy néz ki a rárakódott sótól mintha porcukorba hempergették volna. Felegyenesedem, és az asztal mellett elsétálva megragadom az egész üveget ami ott volt, majd a faszihoz sétálok vele, és az időközben asztalra került kiürült pohara mellé helyezem a félig telt üveget, és intek a fejemmel. Szolgálja ki magát. - A balfaszkodás mentesség jegyében jobb ha megmutatom miről van szó.- intettem a fejemmel a projector által kivetített kép irányába. Négy motor volt látható rajta. Két Honda, az egyik egy CMX500-as a másik egy DN01-es, egy Harley Rocker, a negyedik pedig egy igazi kuriózum, egy 29-es Conventry Eagle. Az összes trehány állapotban, mintha hónapokat töltöttek volna valami olyan helyen, ahol rájük öntötték a fél város pöcegödör tartalmát. - Három járgányt már eladtam ezek közül, csak érthető okokból nem tudom leszállítani. A negyedik pedig a fizetség azért, hogy mi hivatalosan nem is találkoztunk. Mindamellett, hogy térítem az egyéb költségeket is.- külső szemlélőnek úgy tűnhet, hogy ez nekem most egy baszottul nagy ráfizetés, de ez bizony tévedés.Ahogyan mondtam itt most nem elsősorban a pénzről szól az egész, hanem az adott szóról, amiből az egyiket Massimo Gendettának adtam. Hogy ő kicsoda? Ismertebb nevén “Il Sarto”, a bronxi maffiafőnök melletti consigliere. Azt hiszem talán mindezek tükrében érthető, miért nem akarok én abból balhét, ha esetleg azzal kell elé állnom, hogy a motort mégsem tudom szállítani. Persze meg tudná venni ő is, pénze meglenne rá. De ezek mindegyike egyedi, gyűjtői darab.Nem lehet mindenhol hozzájutni. Hát ezért. Meg azért mert Massimo-val jóban lenni, olyan mintha az ember megütni a jackpotot, úgy az élete hátralévő részére. - A motorok európaiak. Hivatalosan még mindig ott vannak, és hivatalosan mindig is ott maradnak. Arról, hogy ezek itt új személyazonosságot kapjanak én gondoskodom, a te dolgod az lenne, hogy használható állapotba hozd őket. Kurvanagy meló,mert minderre öt napod van. Az összeg felét akkor adom át, ha egyáltalán nekikezdesz a munkának. A másik felének a felét a meló közepén, és a teljes összeget, meg az egyik járgányt akkor ha végeztél. És hogy melyiket szánom neked?- elvigyorodtam és a maradék piámat is kihörpöltem. Csettintettem a nyelvemmel. - A Harley-t. A másik három eladva. Ami rossz hír, hogy nem sokat fogsz látni a szürke brooklyn-i télből, mert szinte mindig a hangárban leszel. Liv gondoskodik neked ellátásról, vagy bármiről amire igényed támad. Kivéve Liv. Nincs látogató, nincsenek haverok, nincs barátnő, asszony. Öt napig csak a meló van. És ha drogozáson kapnálak, akkor ugrik az egyezség. Bár nem úgy nézel ki, ne vedd sértésnek, de jobb tisztázni a dolgokat.- elhallgattam és vártam, hátha akad hozzáfűznivalója, vagy bármi ami a nemtetszését hivatott kifejezni. - Ha kérdés van, vagy bármi azt most mondd. Közben már nincs változtatás. Ha elvállalod nem ugorhatsz ki. Ha megteszed azzal szerintem te is tudod, hogy nem csak az én haragomat vívod ki. Az egyezség mögött mások is vannak, akik hasonlóan morcik lesznek, csak ők tevékenyen is. Ha nem vállalod azt is elfogadom, most még itt az a pillanat, amikor felállhatsz és elvonulhatsz, és mi továbbra sem ismerjük egymást. De ha maradsz és a kezed adod, akkor azt úgy veszem, hogy megegyeztünk. Papír nélkül minden nélkül. Nálam így működik.- nyújtottam felé a kezem és figyeltem, vártam.
- Hmm... Mit ne mondjak, a benti kilátás kedvemre valóbb, mint a kinti – értek egyet a megjegyzésével. Az épület nem az én stílusom, de a csaj... Nem mintha különösebben számítana ilyenkor, mikor üzlet van, akkor mindent a szemnek, semmit a kéznek szabály van érvényben. Pedig éppenséggel lehetne mit kezdeni a kezeimmel rajta. Lapozzunk, nem ezért jöttem. A dögös titkárnő, mint annyi minden más, státusszimbólum. Mint nálunk a csajok, akik velünk utaznak időnként, ha épp látogatóba megyünk valahová. Tudják, hogy miért jönnek, és önként jönnek, ők is legalább annyira a klub érdekeit tartják szem előtt, mint bármelyikünk. Csak épp ők máshogy járulnak hozzá. Ettől függetlenül nem egy ember képét bevertem már, aki lekurvázta őket, mert nem azok. Nem pénzért csinálják. És nem is csinálnak semmit, amihez nincs kedvük. Egyszerűen... ők olyan háttérrel rendelkeznek, hogy nem tudják, hogyan máshogy járulhatnának hozzá ehhez a világhoz. Ez a kiscsaj mondjuk nem épp ilyennek tűnik, különben nem itt lenne. Viszont ugyanúgy státusszimbólum. Valahol minden szép nő az. Hű de kapnék ezért a pofámra pár exemtől... – Azt sem tudom tulajdonképpen, miről beszélsz – bólintok rá arra, hogy hivatalosan ez csak egy rózsalugas, mert ezek szerint egy lapon vagyunk. Itt sem voltam, azt sem tudom, hol az az itt, és ő azt sem tudja, létezem. Így megy ez.
Kíváncsian figyelem, ahogy a gépével babrál, és már majdnem megjegyzem, hogy remélem, nem azt kell rendbe tennem itt gyorsan, mert akkor kurvára rossz embert talált. Nem vagyok egy informatikai zseni. Szerencsére a jelentéseimet személyesen kell megtennem, hogy ne maradjon részemről nyoma, és nem kell jelentéseket pötyögnöm, mint szerencsétlenebb kollégáimnak. Azon dolgok egyike, amiket nem hiányolok a rendes szolgálatból. Itt lehetek béna a számítógépekhez. Végül csak elkezd vetíteni valamit a falra, mire előrébb hajolok, mert nem akarom elhinni, amit látok, ki is szalad egy elismerő füttyentés. Borzalmat ismer el, de elismerő. Különösebb odanézés nélkül öntök magamnak még egy italt, ahogy próbálom felfogni a balfaszság felső fokát, amit épp a falra vetített. – Baszki, remélem végigsétáltál a tökein annak, aki ezt megcsinálta ezekkel a gépekkel – jegyzem meg akaratlanul is, és igen, őszintén feldúl a dolog. Mi a fasz?! Egy szaros robogóval sem bánunk így, nem hogy ezekkel a szépségekkel. Mert hogy egyébként azok. Csak nem látszik annyira a sok szar alatt. Szinte viszket a tenyerem, hogy rájuk tehessem a kezem, és lássam élőben, mekkora is a kár. Előrehajolok, hogy jobban ki tudjam venni a részleteket, bár ez nem segít, csak jobban felhúz. Nem is igazán nézek a pasira, ahogy ecseteli, mi van a motorokkal, a képeket vizsgálom, beazonosítom szépen a motorokat, osztok-szorzok, mekkora kurva nagy kárt is csinált ezekkel valaki. NAGYOT.
A CMX500-as még hagyján, bár full újra kell fújni, és lehet, hogy a bőr részeket is baszhatjuk. Egyébként elég zárt rendszer, nem hiszem, hogy funkcionális baja lenne. Kirakat meló. A DN01-es hasonlóképp, bár az a szín egyedileg lett kevertetve, innen látom, szóval olyat szerezni megint… nem két perc lesz a kinti babának. Szerintem a fényszórókat is megette a só, ezek nem arra vannak kitalálva, hogy pácolják őket. A bőr itt is meghalt valószínűleg. A Rocker full szétszedős, lecsiszolós, lefestős, fényezős… kibaszott pepecs munka. A legdurvább viszont az Eagle lenne, abban nem is vagyok biztos, hogy ebben az állapotban üzemképes. Ha rendben van, az a gép egy csoda, de ahhoz rendben kell lennie. Ez nincs rendben. A dugattyúkat lehet kivágni a szarba, a lengéscsillapítókat is, és ez csak annyi, amennyit így hirtelen egy képről látok. Használatra vannak ezek tervezve, de nem arra, hogy sóban álljanak akármeddig, meg közben még ázzanak is. Mintha savval kenegették volna őket.
Meglebegteti előttem a Harley-t, nem mintha nagyon csábítania kéne a munkára. Nem a pénz miatt, nem azért, mert Róka beajánlotta, nem azért, mert azért annyit tudok róla, hogy nem rossz vele jóban lenni. Egyszerűen csak szeretem a kurva motorokat. Ahogy kiköti, hogy nincs drog, elnevetem magam, és hátradőlök ültömben. – Úgy nézek ki, mint aki nagy drogos? Bár talán inkább ne válaszolj. Maradjunk annyiban, hogy nem keverem a szórakozást az üzlettel. Ha meló van, akkor meló van – vonok kicsit vállat, aztán lehajtom a maradék whiskyt a pohárból, amit aztán lerakok, nem töltöm újra, csak figyelem, mit dumál tovább. Egy pár korty whisky még egyáltalán nem ködösíti el az agyam, szégyen is lenne bártulaj létemre. A drog… Na azt kerülöm, amikor csak lehet. Mikor aztán már nyújtja is felém a kezét, felvont szemöldökkel célzatosan rámeredek, és egyelőre nem fogadom el. – Lassan a testtel, ember. Én pár motor rendbe hozásával lettem felkeresve, nem valami kibaszott komplikált maffiaügybe keveredni, ahol ha véletlen rálépek valaki kiskutyájára, felgyújtják a bárom. Faszom se mondta, hogy itt van kinek a haragját kivívni, meg emberek „morcik” lehetnek – macskakörmözök a levegőbe, kissé ironikusan, mert a geci életben nem fenyegettek meg még azzal, hogy valaki „morci” lesz, ha rosszat lépek. Előveszem a cigim, és rágyújtok, nem igazán kérdezem meg, lehet-e, lehetőséget sem nagyon adok beleszólni, felállok, és közelebb megyek a kivetített képekhez.
- Mindketten ugyanolyan jól tudjuk, hogy a mi világunkban azért ennyire egyszerűen nem megy. Van egy bárom. A klubon belül is megvan a dolgom. Nem az a hirtelen öt napra eltűnős élet – mondom, ahogy fújom ki a cigifüstöt, amit az előbb letüdőztem. Miko kurvára nem fog neki örülni, hacsak nem kap cserébe valamit ő is. Őt sem a pénz érdekli kifejezetten, nem szenvedünk benne hiányt, a fegyverkereskedelem még mindig jól fizet, ahogy az illegális fogadások, meg a védelmi pénzek is. Ó hogy a faszomba kell nekem ilyen helyzetekbe keveredni... Ahelyett hogy ülnék a seggemen, és gyűjteném az információkat. Csak épp sajnos akkor nem lennék a belső körben, és nem lenne honnan információt gyűjteni. A bizalomnak ára van. A helyemnek a klubban ára van. – Nem tudom, mennyire informáltad le a klubot... De talán ha mindazon felül, amit mondtál, még beígérsz Mikónak egy szívességet valamikorra, valahogy megoldják nélkülem. Én meg megoldom a gondodat. Három motor. A negyedikkel ráérek pöcsölni utána. De ha időben szállítjátok az anyagot, amit kérek, azon a hármon öt napon belül nyoma sem lesz, hogy valaha bármi bajuk lett. Ezt tudom garantálni, és azt is, hogy nem lesz visszatáncolás, ha egyszer megegyezünk. Jobban örülnék, ha a saját műhelyemben dolgozhatnék, mert ott kéznél van minden, de ha ragaszkodsz a sajátotokhoz, és hajlandóak vagytok áthozni mindent, amit kérek… - nézek rá kérdőn. Ha minderre hajlandó, akkor lehet szó alkuról, kézfogásról, meg miafasz. Csak úgy nem ugrom fejest semmibe, se a pénzért, se motorért. Egyiket sem tarthatom meg egyébként sem, ha egyszer túl leszek ezen a szaron. Igazából ilyen szempontból az egész életem olyan, mint egy rohadt valósághű, korhatáros Monopoly. Eddig még többnyire szerencsésen dobtam, de néha már-már elfelejtem, hogy csak játék az egész.
Az igazat megvallva ha jobban belegondoltam elég nagy hiba volt ebbe az egészbe úgy belevágni, hogy soha nem csináltam ilyesmit azelőtt. A motorokhoz gyakorlatilag annyit értettem mint a kecske a deriváláshoz, még kevesebbet tudtam arról, hogyan kell őket helyrehozni. De itt volt nekem egy mindent tudó Verném, aki tulajdonképpen nem volt még olyan feladat, amit ne tudott volna megoldani. Tipikusan az a fajta akit a suliban kiközösítettek, és úgy verekedte be magát a menő srácok közé, hogy bármit megszerzett nekik, amit csak akartak. Nálunk ezt a suliban egykor “csíragyökérnek” hívtuk, de én mostanra ennek a faszinak rengeteg pénzt fizetek azért, hogy tulajdonképpen mindent megszerezzen ami csak kell. Azt is amit nem lehet. A lehetetlenre huszonnégy órával többet adok, grátisz. Hogy került hozzám? Na az egy izgalmas történet. A neve sem véletlen. Verne. Mint az író. Merthogy a becsületes neve sokkal kommerszebb, Amerika szerte szaladgál belőle ezer tucat legalább. Én ragasztottam rá, mert annyit tudott mesélni, hogy legalább hat Verne könyvvel felért volna. Állandóan tervezett, állandóan kitalált valamit, és úgy tudott hazudni, mint a vízfolyás. Tulajdonképp ez utóbbi tulajdonsága miatt hoztam végül magammal az Államokba, valahonnan Törökországból, ahol akkoriban megfordultam. Szépen lassan hozzám nőt, mint egy repülőre is felvihető kézipoggyász, főleg mert öt nyelven beszélt folyékonyan, írni pedig még két nyelven. Hogy ezzel mégis miért nem tudott érvényesülni? Mert ez néha nagyobb teher mint áldás. Vérdíjat tűztek ki a fejére a szülőhazájába, Girgíziában, mert lenyúlt valamit, amit nem kellett volna...állampapírokat talán, de ebben nem voltam biztos. Egy lövöldözés során mentettem meg az életét, ez a hülye meg a fejébe vette, hogy az adósom, és azóta levakarhatatlan. Hamis papírokkal csempésztem be, de mivel jóminőségű iratok, az életben senki nem jön rá, hogy nem Julian Verne a becsületes neve. Ezzel pedig azt hiszem röghöz kötöttem, mert a hazájában még mindig vérdíj van a fején, vagy valami hasonló. Verne testvérei, nem a vérszerintiek. Ő mindenkit annak hív, aki egy kicsit is kedves vele, vagy beveszi az olyan bandákba is néhanap, amiben Róka is megfordul. Baromi gyorsan épít kapcsolatokat, szinte másodpercek alatt képes a másik igényeit felmérni, és hozzájuk idomulni, azt mondani amit a másik hallani akar, majd manipulálni. Ha velem csinálja, azért meg szoktam csapkodni, képletesen, úgyhogy erről leszokott idővel. Mostanra már mozdulni sem tudnék nélküle, és mióta tökéletesen beilleszkedett hozzánk Liv, most már nélküle sem. Ők azok, akikre bármikor és bármit rábíznék, mert meg vagyok róla győződve, hogy soha nem árulnának el. Liv hűsége még inog, de tekintve, hogy kétszer bekómálva a cukortól ő volt az aki összevakart otthon, azt hiszem érik az a bizalom nála is. Szóval az, hogy én a Kit-hez hasonló figurákat fel tudom hajtani az Vernének köszönhető, még akkor is ha alaphelyzetben az, hogy egyáltalán erre sor kerülhet az az ő hanyagságának köszönhető. Én megmondtam, hogy ne az olcsó matrózokat vegye fel, akik pár dollárért az anyjuk szüzességét is eladnák, akkor is ha nincs, hanem olyanokat akik megkérik az árukat, és lenyomozhatóak. Néha jó a névtelenség, néha jó, ha olyanok melóznak a hajón, akikről nem sokat tudok, igaz ők sem arról mit szállítanak. Néha viszont, főleg ha gépek jönnek be, akkor szeretem ha megbízható a személyzet. Verne pedig már dolgozik nálam annyi ideje, hogy ezt tudja. Nem akartam sokáig szóval tartani a tagot, látszott rajta, hogy nem azért jött, hogy rólam, a cégről, vagy a formás Livről beszélgessünk, hanem a lényegről. Miután megbeszéltük, hogy mi most itt sem vagyunk, azt hiszem rátérhettem a lényegre. A továbbiakban önkiszolgálóvá tettem számára az italt, miközben én magyarázatot fűztem a képekhez. A füttyből ítélve a látvány letaglózta és kíváncsivá tette is egyszerre. - Már izzítom a parazsat, hogy arra fektessem őket előtte. Elhiheted, hogy engem is érzékenyen érintett a dolog.- pedig én nem vagyok motorbuzi, ahogyan Verne szerint Kit vagy a hozzá hasonlóak nagyon is.Nekik ez nagyjából olyan lehet, mintha megbecstelenítették volna valamelyik családtagjukat, arra meg mindenki ugrik.Miközben magyarázok, ő nézi a képeket, a homloka ráncaiból arra engedek következtetni, hogy nagyjából legyártja az elméleteket arra nézve, hogy melyikkel mit lehetne kezdeni. Tehát egyáltalán elgondolkodik rajta, és nem élből vágja vissza, hogy nem lehet velük mit kezdeni. Sorolom a feltételeket, merthogy azok is vannak, és a drog résznél hangosan felnevet. Én csak felvonom a szemöldököm és lebiggyed a szám, megvonom a vállaim. Nem gondolok én semmit, egyszerűen csak minden verzióra fel vagyok készülve. Aztán jönnek az egyéb részletek, amik még hozzá tartoznak az előalkuhoz, és hát tudnia kell, hogy ez nem csak azért macera mert illegális motorokról van szó. Mint mondtam van B tervem, csak éppen nem szeretek senkit fenyegetni ha nem muszáj. Csak ha rákényszerítenek. Mondjuk elég sűrűn rá szoktak kényszeríteni, és van aki a sima fenyegetésből sem ért, olyankor nyomatékosítani kell. Na az a része az amit nem nagyon szeretek, de ez egy ilyen biznisz. Beleszálltam, nincs belőle kiugrás csak úgy. Ám a kezem hiába nyújtom felé, remélve, hogy meg tudunk egyezni, még nem fogadja el. Helyette mintha valami kiskaput, biztosítékot akarna magának, amiért semmi okom neheztelni rá, ugyanakkor nem érek rá itt szarozni azzal, hogy újabb sirámokkal előhozakodjon. Megforgatom a szemeimet, és derékból fordulok utána, miközben az előbb nyújtott kezem leengedem, és elsüllyesztem a másikkal együtt a nadrágom zsebében. - Oké. Van egy bárod. Értem.- jegyzem meg, de valahogyan nem vagyok teljesen meggyőző annak tekintetében, hogy tényleg értem. Elhúzom a számat, amikor azt kérdezi mennyire informáltam le a klubot. - Annyira mindenképp, hogy tudjam veszélyes rám nézve vagy nem. Ha nem, akkor a továbbiak nem rám tartoznak. A saját biztonságomra törekszem, mint mindenki. Aztán csak előjön a farbával, hogy mit is vár cserébe ezért az öt napért.Elgondolkodom. De komolyan. Alaphelyzetben nem szokásom a szívességekkel dobálózni, de a nagyapám tanított nekem egykor egy okos dolgot erről: szívességkérést sosem utasítunk el. Akkor sem ha az illető pofátlan, és akkor sem ha elsőre úgy tűnik, nekünk ebből semmi hasznunk nem származik. Mert aki egyszer szívességet kér, az másodszor is hozzánk fog fordulni hasonló helyzetben, csakhogy akkor már mi leszünk alkupozícióban. Így működik ez mifelénk, éppen ezért sosem utasítok el semmi ilyesmit. Ez az egyik része a dolognak. A másik meg azért, mert a kapcsolatokat építeni kell és nem rombolni, és sosem tudhatja az ember, hogy ez a Mikó vagy ki, mikor fog nekem valahol, valamikor, valamilyen helyzetben jól jönni. Ismerni fogom és ez már fél siker. Hümmögök párat, a homlokom ráncolom, mintha átgondolnám. Hátat is fordítok neki a hatás fokozása érdekében, a kezeim még mindig zsebre dugva, majd hirtelen fordulok meg. - Mikónak a szívesség rendben van. Bármikor és bármit, amit a lehetőségeim elbírnak. Nyilván a lehetetlent nem tudok neki garantálni. De arról biztosítalak, hogy számíthat rám, ha úgy hozza az élet. Viszont a saját műhely….- ciccentek a nyelvemmel, és félrebillen a fejem, kissé el is torzulnak a vonásaim. - Na ez az amiből nem tudok engedni. Az az Eagle egy olyan embernek lesz, aki szeretné egy helyben tudni a járgányt, amíg el nem szállítja. Ezt a környéket ismeri, nem egyszer megfordult már itt. Tudja mire számítson, és bár úgy tűnhet, hogy ez egy puccos üvegépület a sok lepukkant gyári téglarom között, hidd el megvan itt is a biztonsági felügyelet. Még ha nem is látszik. Ha el akarnád vinni innen a járgányokat, arra számíthatnál, hogy a műhelyedet ez a bizonyos kissé paranoiás megbízó az utolsó csavarig át akarná nézni mielőtt bármi holmija odakerülne. Tudom, én már átestem rajta. - lépek beszéd közben az asztalomhoz, és a telefonon megnyomok egy gombot, mire Liv csicsergő hangja arról érdeklődik nagyjából egy percen belül, hogy mit óhajtok. Imádom ezt a nőt, komolyan. Két perces csúcsidővel dolgozik, és nem tudom hogy csinálja de ennél többet soha nem kell várnom arra, hogy bejelentkezzen. - Szépségem, behoznál még egy üveg Dalmore-t a hűtőből és ha már ott jársz azt a kék dobozt is hozd be kérlek, amiben a kubai szivarok vannak. Csókollak!- elengedtem a gombot, és az előbbi lágy és kedves hangom nyomaként még ott tanyázott az arcomon a vigyor. Ez amolyan ösztönös tőlem, ha egy nővel beszélek. Livnek extrán jár. - Hol is tartottam?- léptem el a készülék meg az asztal mellől, aztán megvilágosodtam. - Ja igen. A szívesség oké, a műhely storno. Én is engedtem, te is engedj. Ha nem, akkor sajnálom, de az üzlet meghiúsul. Mert az én világomban ez ilyen egyszerűen megy, cimbora.- utaltam vissza a korábbi szavaira, a vállaim megvonva. Ez valóban így van. Innen nem engedem ki a járgányokat. És nem csak Gendetta miatt, hanem azért mert ennyire nem vagyunk puszipajtások, hogy csak úgy fuvarozgassuk. - De ha ragaszkodsz a saját cuccaidhoz, bármit áthozhatsz, amit ellenőriztünk előtte. Én állom a szavam. Úriember vagyok, nem szokásom megszegni.- két halk koppanás után Liv riszálta be ismét magát, az asztalomra helyezte az üveget, meg a kék dobozt is amit kértem, ez utóbbit ki is nyitotta. Bájmosoly Kit felé, aztán egy kacsintást én is kapok, azzal a pofátlansággal még megspékelem a dolgot, hogy finoman csapkodom meg a hátsóját amikor megfordul és az ajtó felé indul. Diszkréten zárja be maga mögött. Fejemmel intek az üveg, meg a doboz felé, hogy szolgálja ki magát. Akár megvalósul az üzlet akár nem, ezt megérdemli az ember. Én meg főleg, mert ha elutasít, akkor a nehezebb út vár rám, arra pedig egy üveg whisky sem lesz elég, hogy felkészüljek. És egy doboz szivar sem. Kivettem egyet belőle, és a mutató meg a hüvelyk ujjam között sodorgattam, de még nem gyújtottam meg. Nagyapám szerint ez egy szertartás. Élvezni kell a szivar állagát és illatát még azelőtt, hogy tűz érné. Most nem nyújtottam a kezem, nem mondtam semmit, vártam, mi lesz a válasza.
- Ha valaki ezt csinálná a saját motorommal... már nem élne – mondom halkan, de annál őszintébben, mikor izzó parazsat emleget. Én nem lennék ennyire előre megfontolt. Nem tudom, mit mond el az általános elmeállapotomról, hogy egy részem komolyan is gondolja. Valószínűleg nem nyírnék ki senkit hidegvérrel, de ha valaki így beállítana a motorommal, első fölindulásból agyoncsapnám, és ebben sajnos eléggé biztos vagyok. Más kérdés, hogy sosem kerülnék olyan helyzetbe, hogy valaki ezt tehesse a motorommal. Egy klubtag sem. Nem mintha most ennek a pasinak a hibája lenne kvázi, hogy ezt hagyta... Ha jól értem. Senki nem önként kever magának ekkora szart. Pláne, ha tovább is akarja adni a cuccot. Mindenesetre, mint az ilyen üzletekben jártas ember... nagyon remélem, hogy tényleg csinál velük valamit, mert ez több, mint emberi hülyeség végterméke.
Azt viszont nem hiszem, hogy igazán érti, mit is akartam kifejezni azzal, hogy van egy bárom. Lehet, hogy ő random eltűnhet napokra, és a csicskái elvégzik a dolgát zökkenőmentesen helyette, de a bárral nem ilyen egyszerű a helyzet. Mikor megkaptam vezetésre, olyan hét éve, kapásból majdnem belefulladtam a sok váratlan szarba, amit egy ilyen hellyel csinálni kell, hogy működjön is, pláne a háttérben futó illegális cuccokkal. Egyszer meglőttek, szedáltak egy koszos hátsó szobában két napig, ezek a barmok meg elfelejtettek egyáltalán kinyitni. És oké, a bárnak nem egy nagy veszteség, de eléggé bűzlik utána róla, hogy csak falból tartjuk. Meg nem jutottak be az idióta fogadni vágyók, szóval összességében viszont nagy veszteség. Nem egy fél órás beszélgetés elirányítani ezeket a félkegyelműeket, pláne nem, ha öt napról van szó. Rendben kell lennie a könyvelésnek, a kasszának, a rohadt elektromos pénztárnak, le kell adni és át kell venni a rendeléseket, ha ellenőrzés jönne, gondoskodni kell a megfelelő borítékokról a megfelelő zsebekbe, és ez most csak az, ami hirtelen eszembe jut. Én vagyok a jobb kéz, nekem nincs saját jobb kezem, akire ezeket átlőcsölhetem, aki meg elérhető ilyesmire, abban nem igazán bízom. Faszom, már megint veréssel kell fenyegetőznöm... Belemegyek ezt elmagyarázni a csávónak? Nem. Minek? Úgyis leszarja. Ha nem érdekel, ha túl sok szar, akkor nemet mondok a melóra, nem pedig picsogok, hogy ezért vagy azért nem alkalmas nekem. Ismerem a dörgést. Először is csak azért mentem bele, hogy értse, vannak kötelezettségeim, amikkel számolnom kell. Vannak emberek, akiknek tartaniuk kell a hátukat, ha én eltűnök. Meg hát ott van Miko.
- Valamilyen szinten itt azért mindenki veszélyes mindenkire – vigyorodom el arra, hogy utána nézett, veszélyes-e rá a klub. Nézőpont kérdése. Ha valami bajom esik eközben, valószínűleg cserébe neki is baja esik. De amúgy pár a területünkön rivális bandát kivéve egész jól békén tudunk hagyni másokat. – Már ne érts félre, ez nem valami elcseszett fenyegetés akart lenni, csak megjegyeztem. Én sem ismerem a köreid különösebben, te sem az enyémet. Addig jó, míg ez így van, azt hiszem. – Nem sok okból ismerhetünk más ilyen jellegű szervezeteket. Vagy vetélytársként, vagy barátként. Utóbbi még alapvetően lehet, bár biztos ami biztos, a rendőrségi vonalon le fogom radarozni. Ha kiderül, hogy valami pedofil gyerekkereskedő, akkor mellékállás gyanánt róla is gyűjtök pár segítő infót a kollégáknak. Néha a vetélytársakat is így intézem el, fű alatt. Rohadt vékony jégen táncolok folyamatosan. Szar ügy, hogy nem vagyok se jégtáncos, se balerina, szóval nem épp kecses a dolog.
Várom, hogy mit reagál a javaslatomra. A helyzet az, hogy szeretnék neki segíteni. Nem miatta, ő nem különösebben érdekel, most látom először, meg egyáltalán, továbbra sem tudom, miféle ember. A motorokat szeretném megmenteni. És igen, jobban örülnék, ha csinálhatnám a magam tempójában, a saját helyemen, kiélvezve a dolgot, amellett, hogy megcsinálom a bárban, amit kell, és a sarkára lépek annak, aki csinálja helyettem, amit nem feltétlenül nekem kell. De ha villámba kell, meg elbújva, hát akkor úgy. Alapvetően tök mindegy, szeretem, amit csinálni kéne. De nem minden áron, ez van. Bólintok, mikor belemegy a Mikónak való fennálló szívességbe, igazából innen én már jó vagyok. A legnagyobb gondom most egyébként is az volt, hogy eljöttem üzletelni a főnök tudta és beleegyezése nélkül, amivel alapvetően nincs gondja, annyira nem tart rövid pórázon, de nem is dicsért volna meg érte, ha csak úgy eltűnök utána, ő meg szart se kap cserébe. – Na az egy több szempontból is kínos próbálkozás lenne, ha át akarná nézni a műhelyt – nevetek fel halkan, miközben a csikkem kipöckölöm a bukóra nyitott ablakon, aztán pedig a párkánynak dőlve figyelem, ahogy a telefonnal matat, Dalmore-t és szivart rendel a hang alapján a kiscsajtól, aki bekísért. Vállat vonok, mikor kijelenti, hogy nem enged a műhely dologból. – Mint mondtam, boldogabb lennék a saját helyemen, de szerencsére nem kell teljesen boldognak lennem ahhoz, hogy jó munkát tudjak végezni. Viszont cuccokra tényleg szükségem lesz... – Elhallgatok, mert kopognak, és bejön a titkárnő, a kis tálcájával. Gőzöm sincs, hogy fog nekem ez a kis tündér fű alatt megszerezni egy csomó gyári szart, de ha csávókám azt mondja, hogy meg fogja szerezni, akkor bízom benne, hogy tényleg. Elgondolkodva nézem a csaj csinos kis hátsóját, ahogy elhagyja a terepet megint.
Egészen konkrétan azon, mennyire kell ez most nekem. Egyrészt kihagyok egy heti jelentés időpontot a felettesemmel, másrészt annyi szar beüthet a klubnál öt nap alatt, hogy az agyfasz. És a semmi nőzés kikötés sem tetszik annyira. Nem mintha leszáradna öt nap alatt a használatlanságba a farkam, de semmi sem lazít el jobban egy teljes napos feszített meló után, mint egy jó numera. És a rémálmok is jobban elkerülnek utána. Oké, ebből a legégetőbb probléma azért mégis a felettesem, vagy kapcsolattartóm, vagy faszom tudja, minek is hívjam Carlt. Valahogy el kell juttatnom neki valami üzenetet, hogy ne várjon, de nyoma nem lehet, ezek meg, ha jól értem, most eléggé a seggembe lesznek, hogy jöjjek már, és kezdjem. Csodás. Majd valahogy találok időt. Ahogy Larbaud fejével a behozott cuccok felé int, hogy szolgáljam ki magam, legalábbis egyetemesen ez ezt jelenti, ellököm magam az ablakpárkánytól, és a tálcához megyek. A kezembe veszem az üveget, bár igazából tudom, mi ez, hogy ne tudnám. Mint ma már tisztáztuk, bárom van, szóval gáz lenne, ha nem ismerném. Ismerem. Szeretem. Öntök mindkét pohárba, átnyújtok neki egyet, aztán a magaméval újra leülök. Persze előtte egy szivart is magamhoz veszek. – Rendben, legyen így. Öt nap, elszeparálva, semmi drog, ti biztosítjátok az anyagot, én meg hozom, ami szerintem tőlem kellhet. Adj öt órát, hogy elrendezzek mindent, meg összeszedjem, ami kell. Te intézed a szállítást, vagy adsz egy címet, és ott találkozunk? A műhelyemben semmilyen átvizsgálás nem fog történni, ezt előre lekötném. Amit át akarok hozni, azt tőlem úgy nézitek át, ahogy akarjátok, meg egyáltalán, bármit ami nálam lesz. Ami nem lesz nálam, ahhoz viszont semmi közötök. Cserébe biztosíthatlak róla, hogy amennyiben be tudjátok szerezni a szükséges anyagokat, a három motor időre tökéletes állapotban lesz. Még valami? Kezdem úgy érezni magam, mint egy elcseszett túsztárgyaló... – fintorgok kicsit, ujjaim között a szivart forgatva, néha kicsit az orrom felé emelve, hogy beszívjam az illatát.
Már beépültem, mikor életem első szivarját a kezembe nyomták. Nagyon szarul csináltam. Azóta megszerettem, és ennek itt ígéretes a márkája, az illata... De míg nem jutunk egyezség, nem állok neki meggyújtani. Ó, akármire is jutunk, el fogom szívni. Csak míg nem tudom, mire jutunk, nem állok neki ezzel babrálni. Az egy olyan szertartás, amit nem fogok megzavarni azzal, ha esetleg tovább egyezkedünk, meg egyébként is. Ha szivar van, akkor szivar van, szeretek arra koncentrálni. Amúgy alapvetően bírom a srác stílusát, már aki ilyen piát és szivart választ, annyira rossz ember nem lehet. Már ízlésileg. Rossz emberek is rendelkezhetnek jó ízléssel, ugyanis. Nincs rá embargója a jó embereknek. Sőt, igazából a jó ízlésű emberek nagyobb eséllyel rosszak, elvégre a jó ízlés pénzbe kerül, a pénzt meg meg kell valahonnan szerezni. Gyorsan meg nem lehet pénzt szerezni legálisan. A rossz emberek vannak odáig meg vissza a gyémántokért, a fóka-bébi bundáért, a rinocéroszagyar dísztárgyakért, meg még sorolhatnám. Mindegyik csodás a maga nemében, de erkölcsileg fertő a beszerzésük. Hogy jutottam ide? Ja igen. Szóval alapvetően tetszik a stílusa... Pierre-nek? Az volt? Szóval neki. Legalább nem kell vele kerülgetni a forró kását, egyenes. Azt is tudom értékelni, nem csak a jó piákat és szivart.
Bár a modorom messzemenőkig udvarias, és nem szokásom elsőre mindenki képébe belemászni, azért van az a határ amit én is meg szoktam húzni. Amin túlmenően eltűnik az úriember, és a helyébe a habzó szájú barom lép, akinek aztán pofázhatnának, akkor is véghez viszi amit eltervezett. Ha be akarja törni az orrát annak aki elcseszett egy ügyletet akkor be fogja törni. És ez csak az enyhébb verzió. A motorok jelenlegi állapotáért valaki tuti, hogy el fogja vinni a balhét, mert rengeteg pénzembe, még több kilincselésembe kerül, hogy jóvá tegyem a dolgot, és remélhetőleg ne csesszem el egy életre a renomémat Gendettánál. Azt megtanultam már a saját káromon, hogy az olaszokkal nem jó szórakozni, és inkább vagyok velük tisztességes üzleti kapcsolatban, semmint magamra haragítsam őket. Ez most hosszú canossa lesz, és én nem szeretem büntetlenül hagyni az effélét. Nyilván Kit-nek nem fogom elmondani minden részleteibe menően mit érdemel az a bűnös aki így kibaszott a járgányokkal, de biztos lehet benne, hogy nem fogom megsimogatni a kobakját. És Verne is számíthat tőlem némi retorzióra, hűség ide vagy oda. Mondjuk ő ezzel tisztában van. Nem ez az első eset ami részint az ő felelőtlensége miatt futott vakvágányra. - A halál túl gyors és kíméletes módszer lenne azért amilyen kárt nekem okoztak. És az anyagi része a legcsekélyebb.- jelentettem neki ki egyszerűen, bár azért érezhető volt a hangomból, hogy az a része sem tölt el örömmel, hogy konfettiként dobáljam ki a dollárokat az ablakon. Nem vagyok én valami kurva di Caprio abból a tőzsdés filmből. Bár meg kell hagyni, hogy a hedonizmusa eléggé tetszetős volt. Tudnék így élni. Mondjuk felelősség semmi, ami az én esetemben nem kiiktatható szempont, és persze a drogokat sem nagyon díjazom….de egy jacht, az menő lenne. Kár, hogy kurvára tengeribeteg vagyok, ha csak a lábujjam egy hajóra teszem. Eszem ágában sincs a fickót fenyegetni, de szeretem elég hamar lefektetni a szabályokat. Ahogyan érzékelem ő sem szereti ha csak ő enged, a másik meg nem nyújt cserébe szart sem. A pénz és a motor úgy tűnik nem lesz elég, és ez mindenképpen pozitívum, mert ezek szerint a fasziban van spiritusz, és a saját üzletét sem akarja elhanyagolni. A szívesség nyilván nem érint a legjobban, de ahogyan mondtam is, megtanultam azt, hogy ez csak pillanatnyilag tűnik számomra kellemetlennek, vagy töketlenségnek. Hosszú távon kifizetődő lesz. Rövid távon csak az gondolkodik akinek több heréje van mint agysejtje. Hogy kinek lenne kínos próbálkozás nem tudom. Ha a fél szicíliai hadsereg felvonulna nem hiszem, hogy csak a környék lenne boldog, ahogyan azt sem, hogy ő az lenne, ha a bárjában úgy terjesztenék a drogot mint a piaci kofák péntekenként a manhattani nagycsarnokban a déli gyümölcsöt. Aztán rájuk nyomnak minden nap valami razziát és a vége az lenne, hogy az üzlet tönkremegy. Mert a fiúk módszere a lassú kivéreztetés. Nem fenyegetőznek, nem küldenek a nyakára az embernek zsírnyakú barmokat. Jönnek és csinálják amit kell.A mi köreinkben, meg ahogyan látom Kit is így van ezzel, az üzlet a legérzékenyebb terület. És nem feltétlen a legális. Mert azt azért nem veszem be, hogy a hőn dédelgetett szíve csücske bár akkora forgalmat bonyolít amiből vígan megélne.Hogy pénzt mos benne tisztára arra a fejemet teszem. De ami nem bizonyítható, az nincs is ugyebár. Én meg az efféléről nem is akarok inkább tudni.Ez az ő dolga. Nem véletlen félti a helyet. És nem véletlen, hogy ez az első ami miatt alkudozni kezd. Gondolom nem a whiskey-s üvegek amik annyira féletnivalóak, sokkal inkább a vendégkör, meg ami idő kiesik abból, hogy maga intézzen mindent. Ismerem a dörgést, és bár nem teszem szóvá, hogy többek között ez is közrejátszik, hogy hajlandó vagyok azért mégis némi kompromisszumra. Mondjuk leginkább az dominál, hogy a B-verziós faszi családját nincs kedvem elhurcolni, és velük fenyegetőzni. Gyűlölöm bemocskolni a kezem. Nem vagyok jó ember, ne feltételezze senki, hogy belém oltották Teréz anya és a Dalai Láma génállományát, de tény, hogy ha lehet kerülöm az ilyen nyílt színi erőszakot. - Nem vettem fenyegetésnek. Bár azért ne sűrűn hangoztasd, mert sokadszorra már annak fogom venni. Én sem teszem veled, tiszta sor.- tárom szét a két karom és valamiféle mosoly is megjelenik rajtam ami elsősorban azért van, hogy érezze én sem gondolom ezt most olyan véresen komolyan. Valóban úgy látom, hogy az ügyeink és az érdekeink nem ütköznek. Ő piában utazik, én gyémántokban és aranyban, ezek meg csak akkor keresztezik egymást, ha egy feszes combú gyémántokkal lesúlyozott cicababa valami minőségi italt vesz a kezébe. Merthogy a nőket úgy tűnik mindketten szeretjük. Liv megjelenése legalábbis ékes bizonyítéka ennek. Nem tudom, hogy hányszor akartam megdönteni ezt a lányt, és fejben hányszor tettem meg...gyakorlatban az már egészen más lapra tartozik. Most meg már azt hiszem valami gyökér csíra lehetek, mert a látványa továbbra is felvillanyoz ahogyan betipeg, leteszi az italt meg a szivarokat, aztán távozik, de valahogyan nem érzek rá feltétlen ingerenciát megmártózni benne. Miért van ez? Azt hiszem elég sok köze van hozzá egy szőke fürtös szépségnek, aki úgy csavarta el a fejem, mint a takarítónő a vizes felmosórongyot. Valahogyan úgy is érzem magam a gondolattól, hogy teperhetek én mint a barom, akkor is mindig egy lépéssel maradok le a bátyám mögött. Kezd kurva frusztráló lenni a másodhegedűs szerep. A tekintetem követi a lányt, miközben ismételten a fickóhoz intézem a szavaimat. - Részemről semmi más. Amit akartam azt elmondtam.- hozzám hasonlóan ő is bíbelődik még a szivarral, és mindenképp egy jó pont, hogy nem rabolt rá mint gyöngytyúk a takonyra. Sokan úgy kezelik a szivart mint valami cigarettát, amit a szájukba tömnek, meggyújtanak és szívják mint az ózonizált levegőt. Pedig ezt ki kell élvezni, akár perceken át csak kézben tartani, ismerkedni vele. A szivar bizony, legyen bármilyen elcseszett a hasonlat, olyan mint a nő: ha igazán ki akarjuk élvezni a zamatát, akkor nem rohanjuk le, hanem sokáig kényeztetjük. - Hiszek neked. Már csak azért is mert tudod, hogy meddig mehetsz el a kérésekben, és nem vagy sem irreális, sem pedig pofátlanul nagyképű. Nem utolsó sorban tudod hogy kell inni a whisky-t, és hogy kell bánni a szivarral. Bár ez már csak úgy mellékes.- nevettem el magam, végül aztán az asztalhoz léptem, és kikapcsoltam a laptopot, majd közelebb húztam a szivarvágót és úgy helyeztem el, hogy majd ő is hozzáférjen ha akar. Nem voltam az a szivarvég harapdáló fajta, szóval én maradtam ennél a kifinomultabb módszernél. Kezembe vettem a zippot is és pöfékelve párat meggyújtottam, majd a füstöt a fejem fölött a magasba fújtam. Nem volt karika meg semmi efféle, csak egyszerűen és szimplán ment a füst fel a francba. Itt nem volt füstérzékelő, bár elvileg kötelező volt beszereltetni. A hangsúly azon volt, hogy beszereltetni, merthogy egyik sem működött egyébiránt. - A műhelyedhez egy ujjal sem nyúlunk, sőt ha igényeled, akkor védelmet is biztosítok, hogy más se tegye amíg távol vagy.- jelentettem ki, de a java azt hiszem csak ezután jött. Szeretem általában a kártyáimat a legvégén kijátszani, mert a blöff mindig ilyenkor üt a legnagyobbat. - Egy dologban azonban nem mondtam igazat. Jobban mondva úgy baromság ahogyan van.- láttam, hogy elképed, valószínű nem nagyon tudta mire vélni a kijelentésemet, én meg vagyok annyira kurvamód hatásvadász, hogy nem folytattam rögtön. Még kitöltöttem magamnak egy pohárral és a szivarral a kezemben megtámasztottam a csípőmet az asztalnál. - Ugye nem gondoltad komolyan, hogy a meló alatt cölibátusra ítéllek?- röhögtem el magam, aztán kortyoltam az italomból és figyeltem milyen hatást váltanak ki belőle a szavaim. Valószínű nem lesz boldog, hogy kis híjján átcsesztem a fejét, de remélem értékeli, hogy ez egy kihagyhatatlan poén volt. - Egy férfitól megvonni a szexet az olyan mintha levágnád a fejét. Ennyire azért én sem vagyok állat. De látnom kellett, hogy mi az amit még bevállalsz annak érdekében, hogy teljesítsd a melót. Úgy tűnik az a fajta ember vagy, aki ha egyszer ígéretet tesz akkor ahhoz tartja is magát. Én is ilyen vagyok. Szóval azt hiszem nem fogod megbánni, hogy belementél ebbe a melóba. Ha nőt akarsz akkor ne Livet keresd. Ő bármit és bárhogyan elintéz, de az efféle beszerzésben kiütköznek rajta a nőkre jellemző alfa nőstény vonások, azt meg nem díjaznám, ha valami bányarémet hozna. Kicsi Montoya számát itt hagyom neked. Csak egy telefon, bármikor a nap bármely szakában, és egy órán belül hozza. Akárkit...akármennyit. Csak az egészséges egyensúlyra ügyeljünk. A szórakozás csak segítheti a munkát, nem mehet a rovására.- jegyeztem meg, majd felhörpintettem a maradék italt és letettem a poharat, innentől csak a szivaromnak szenteltem a maradék figyelmem. - Van esetleg kedved most megnézni a járgányokat és a helyet ahol majd dolgozni fogsz? - tettem fel a kérdés és eltoltam magam az asztaltól, készen arra, hogy elvezessem a műhelyig, és a hangárig ahol a járgányok is voltak.
Elgondolkodom azon, amit mond, és valóban, érdemelnek valami fájdalmasabbat, mint mikor agyoncsapok valakit. Már ha tényleg valaha agyon csaptam volna bárkit. – Jogos... – bólintok rá, aztán kicsit elvigyorodom, és megvonom a vállam. – De én mindig is az egyszerű megoldások híve voltam. Nem vagyok túl kreatív. Kurva könnyű összetörni embereket, és élvezem is, szóval maradok annál, ami megy – ismerem el. Nem vagyok változatos ilyen szempontból, nem tervezgetek bosszút emberek ellen, se nem agyalom túl, hogyan okozzak fájdalmat másoknak. A csonttörésben jó vagyok, és mindenki szereti nézni. Kivéve, akit épp török. Pozitív oldala, hogy nem kell megölnöm hozzá senkit, mert azt még csak elméletben, és mások szerint tettem meg, gyakorlatilag él pár ember tanúvédelem alatt, akiknek már nem kéne élnie. Negatív oldala, hogy utána rendszerint rémálmok gyötörnek, és kihányom a belem is. Azt hinné az ember, hogy nyolc év után edzettebb vagyok ebben, és valamennyire edzettebb is vagyok, mint eleinte voltam, de... sosem lesz könnyű. Istenem, remélem sosem lesz könnyű... Oké, lapozzunk gondolatban inkább. Még itt elbambulok.
Bírom a csávót. Van esze, tudja, mi a dörgés, és nem egy puhapöcs. Bármelyik hiányzik egy emberben, nem igazán kedvelem, de ő úgy tűnik, a kedvelhető fajta. Már ennyi alapján. Az emberismeretem többnyire a helyén van, és merek is rá támaszkodni. Na nem azt mondom, hogy akkor most puszipajtik leszünk, és megbízom benne, meg faszomtudja, de nem kapok agyfaszt minden alkalommal, mikor megszólal, ami egy kellemes érzés. Még akkor is, mikor burkoltan fenyeget, hogy ne fenyegessem burkoltan. Amit egyébként tényleg nem tettem, ezt remélem ő is érti. A feje alapján igen. Nem mintha összességében távol állna tőlem a fenyegetőzés, ebben a munkában az nem épp opció, de ebben a szituációban nincs sok értelme. – Nem tervezem – vonok vállat egyszerűen. Hova ragozzam? Nem akarunk egymás útjában lenni, ennyi.
Kicsit megkönnyebbülök, mikor azt mondja, részéről nincs más kikötés, mert őszintén, az üzletelés többnyire fáraszt. Egyszerűen nincs igazán érdekemben, hogy bármi jól alakuljon, egyszerűen csak a szerepem játszom, és a szerepemnek fontos a kurva szívesség, meg a többi. Magánemberként valószínűleg csak rábólintottam volna, és csendben elvonulok motorokkal babrálni. Magánemberként mondjuk nem kerültem volna ide. Néha elfelejtem, hogy ha nem lennék beépülve, ebből aztán semmi nem lenne az életem része. Ilyen szinten még a motorok sem. Itt azért nem csak hobbi a dolog. Elvigyorodom, ahogy felhozza a whisky ivási és szivarozási képességeimet, aztán végül halkan én is felnevetek, ahogy ő is elneveti magát. – Mit mondhatnék? Jó ízlésem van, alapvetően. Legalábbis motorok, csajok, alkohol és dohány terén. Egyéb tekintetben meg realista. Faszom se vállal be olyan munkát, amire nem vagyok képes, de túl sem becsülöm, amit tudok, elvégre elég nagy pöcegödör ez a város, bármire is vagyok képes, nem én vagyok az egyetlen – magyarázom, mire fel is hagyom ki ebből a beszélgetésből egyáltalán azt, mennyit szándékozik fizetni, vagy hogy magam számára többet kérjek bármilyen téren is. Ha van esze, márpedig úgy tűnik, hogy van, akkor a pénzzel sem fog átbaszni, nem tűnik a smucig fajtának. Másrészt már csak az élvezet, meg a negyedik motor is elég erős motiváció. Ezt mondjuk nem fogom hangoztatni, még úgy dönt, nem fizet. Az meg kínos lenne mindkettőnknek. Mivel ő is nekikezdett, én is a szivargyújtó után nyúlok, lecsippentem a szivar végét, aztán megvárom, míg ő meggyújtja a sajátját, és a gyújtóját is használatba veszem. Van sajátom is, de gázzal működik, az meg elcseszi a szivarok ízét. Gondolom ez spéci erre van, mint nekem is otthon pár. Áhh. Nem csak az illata volt jó a szivarnak, az íze is ott van.
Igénylem, hogy megvédjék a műhelyem? Esélytelen. Alapvetően nem vagyok az a nagy segítségkérő, ha valami, inkább utasítok embereket a klubon belül. Nem bíznám rá kizárólagosan a bárt egyikre sem, de azért feladatok ellátására még képesek. A bár és a műhely védelme pedig konstans feladat. – Nagylelkű ajánlat, de nem élek vele. Üzletvezetésben nem egy zseni a banda, de erre még talán képesek. Bebaszna, ha nem – húzom el kicsit a számat. Mivel nekem kell a körmére néznem a srácoknak ilyen szempontból, lenne egy pár mogyorótörés, ha bármi is történne, míg távol vagyok. Az nem járja, ha semmit nem lehet rájuk bízni, akkor mi a fasznak vannak? Itt tartok, bele is gondolok, hogy azért van pár klubtag, akik úgy tényleg mi a fasznak, mikor visszaránt a beszélgetésbe, és felvont szemöldökkel ránézek, ahogy azt mondja, kamuzott. Túl jól szórakozik magán ahhoz, hogy komoly problémáról legyen szó, szóval csak várom, mi a geci van. Egy ponton túl azért kezdem unni az időhúzását, színpadias a csávó, meg kell hagyni. Aztán kicsit rajtakapottan elröhögöm magam én is. – Az igazat megvallva... tényleg nem ez volt a kedvenc részem az alkuban – ismerem el becsülettel.
Na jó, azt azért nem mondanám, hogy levágta volna vele a fejem, de ja, nem esett volna jól az időszakos cölibátus. Pláne feszített munka mellett szar. Még mindig vigyorogva, óvatosan leütögetem a felesleges hamut a szivaromról, míg figyelem, mit beszél. – Vettem, ha nőt akarok, ne egy másik nővel keríttessem elő. Ez mondjuk elég logikus. Az apai intés fölösleges, kicsit kinőttem már abból, mikor nőbe bújtam nő után. Ami kicsit szomorú, ugyanakkor meg azért nincs okom panaszra így sem. Neked sem lesz ezzel kapcsolatban. Felfogtam, hogy fontos tartani a határidőt – jegyzem meg, utolsókat szívva a szivaromból. Megtámasztom a kezem a karfán, és hagyom, hogy szépen kialudjon végre a parázs. Áttérek a whiskym végére. Lassan az egész megbeszélésnek vége van, fejben kicsit már a teendőimet listázgatom. Lesz egy pár most. Felnézek a csávóra, ahogy felajánlja, hogy elkísér a „tetthelyre”, aztán lehajtom az italom, és a hamutálra teszem a szivarvéget. – Aha, menjünk. Minél hamarabb látom, annál pontosabban tudom, mi fog kelleni, mit kell hoznom, és mit kell azonnal elkezdeni beszerezni. Jön a kis tündéred is, vagy valahogy máshogy juttassam el neki, mi kell? - intek a fejemmel az ajtó felé, amin nem is olyan rég bejött és kiment a... titkárnője, vagy valamije. Kapásból van egy csomó minden, így látatlanban, amit tudom, hogy meg kell szerezni, és némelyik nem lesz egyszerű, legyenek akármilyen jó kapcsolataik. Az is lehet, hogy némelyikhez az én kapcsolataim fognak kelleni, majd meglátjuk, előbb próbálják csak meg ők, elvégre ez volt az ajánlat.
A saját motorom összerakásához és fenntartásához is elég sok butatón végig kellett mennem, aztán egy ponton túl elég sok tököt megszorongatnom. Azon is túl meg szereztem pár ismerőst, akiket jó ismerni, ha az ember bármit is akar kezdeni motorokkal, pláne feketén. Valahonnan onnan indult az, hogy már most a többség hozzám jön a klubból, ha problémája van a motorjával, és saját maga nem tudja megoldani. Kicsit szégyen számba megy, mert hát a motoros létbe ennek is bele kéne tartoznia, de többnyire diszkréten kezelem a dolgot. Leginkább mert szeretem csinálni, és kéz kezet mos, ők is befogják a pofájuk, ha kérek valamit, és csinálják. Egyik oka annak, hogy a büdös életben nem lesz megkérdőjelezve a helyem Miko mellett, hacsak kibaszottul félre nem nyúlok valamivel. De akkor valószínűleg nem csak a helyem, de az életem is meg lesz kérdőjelezve, szóval... nem opció. Nem olyan, amin el szoktam agyalni józan perceimben. Álmodok róla, inkább. Ezért örülök, hogy nem kell önmegtartóztatnom most napokig. Hogy is mondják? Minden nap egy alma, az orvost távol tartja. Minden nap egy numera meg a szar gondolatokat tartja távol. Nem mintha minden nap ágyba vinnék valakit... Az ép elmémnek csak félig-meddig tenne jót, mert amúgy meg egykor nem igazán voltam nagy nőcsábász.
Közben követem a helyig, ahol dolgozni fogok, meg ahol most tárolja a gépeket, és ember... élőben még szarabb látvány az egész. – Hmm... És ha szabad időmben inkább azokat verném, akik ezt csinálták? – vetem fel, és nem teljesen viccből. Továbbra is úgy gondolom, hogy mind idióta. Megérdemelnék. Oké, gyilkos indulatok nincsenek bennem, de azért kurvára felháborító. És mázlijuk van, egyébként sem szoktam halálra verni embereket. Max kicsit bucira. Egy-két hiányzó fog, törött csont itt-ott, felhasadt bőr, amit varrni kell. Semmi, amit ne élnének túl. Őket kivéve mindenkinek jól esne. Vagy valamelyik verekedő estünkbe is be lehetne őket szervezni, azt is szívesen megnézném, nem muszáj nekem csinálni a verést. Nem vagyok telhetetlen, igazán.
Kezdőlap
