Josie az a lány, akit ha elhívsz egy partiba, háromszor meggondolja mielőtt igent mond, hogy szüksége van-e a nyüzsgésre, az esetleges botrányokra és a felesleges noszogatásokra, hogy miért nincs benne mindenféle hülyeségben. Elég megfontolt, mindenben szeret biztosra menni és utálja, ha valami nem komfortos számára. Szűk baráti köre van, jobban mondva, keveseket enged közel magához, de szinte bárkinek képes tanácsot osztani, ha kérik és empátiával végig hallgatni mindenféle búját-baját. Tényleg nagyon jó hallgatóság és általában sokaknak tátva marad a szája, mennyire felnőtten és előrelátóan gondolkodik egy-egy kérdésben. Ha már beférkőztél a bizalmába és a belső köreiben mozogsz, akkor nagyon jól érezheted magad vele, hiszen elég vidám természet.
A családjáról nem szívesen beszél, ő maga is tudja, hogy az egész egy nagy katasztrófa, de ettől függetlenül számtalan alkalommal próbálkozott kellemesebbé varázsolni a hangulatot otthon, az esetek többségében természetesen sikertelenül. A legjobb kapcsolata a nővérével, Loryval van, ő szinte anyja helyett anyja, de akad példa, amikor ennek fordítottja áll fent.
Szereti elemezni önmaga és mások viselkedését, megérteni az ok-okozati összefüggéseket és akkor is talál magyarázatot, amikor más már rég legyintve feladta volna a próbálkozást.
Nehezen alakít ki új kapcsolatokat, nem igazán kezdeményez, sokkal inkább bújik meg a háttérben és marad ott, ahol már biztos helye van. Ha valaki közeledni próbál, nem biztos, hogy könnyű dolga lesz, de ha egy kicsit is látja az illetőn, hogy tényleg érdeklődik felőle, akkor már szinte nyert ügye is van. Pierre-rel, a bátyjával is kezdetben nagyon távolságtartó volt és tartott tőle, hogy ő is csak olyan lesz, mint a szülei, határozottan pozitívan csalódott.
Nagyon jó tanuló, ő az, aki mindig tudja, hogy mit kell épp megtanulni és ha korrepetálás kell, hozzá tényleg fordulhatsz. Nem keveset tanul otthon és néz utána sok dolognak önszorgalomból, ha valami érdekli és ha a suliban valami nem úgy sikerül, ahogy azt eltervezte, borzasztóan tudja érezni magát miatta. Iszonyúan vágyik arra, hogy a szülei elismerjék és talán az iskola az, ahol próbálja ezt elérni, főleg úgy, hogy az anyja is ott tanít, így bízik abban, hogy egy kicsit jobban értékeli majd őt, ha a tanáraitól hallja, hogy ő az egyik éltanuló. Bár sokszor úgy érzi, hogy az anyjánál is törődőbb és sokkal jobban érdekli a családi légkör, mint őt. Mikor Lory problémái felütötték a fejüket, ő volt az, aki tartotta a lelket a nővérében, és a mindennapokban is sokkal jobb kapcsolatot ápol vele, mint az anyjával. Tulajdonképp vele mintha idegen lenne teljesen és valahol ez roppant fájó pont Josie-nál.
Igyekszik jó képet vágni mindenhez, ha elmondja az őszinte véleményét, azt mindenképp úgy teszi, hogy próbálja ezzel nem megsérteni vele a másik felet. Szinte mindig mosolyog, nagyon jól el tudja rejteni a problémáit és a bánatát, jobb szeret zárt ajtók mögött szenvedni, ha úgy adódik, mintsem kiteregetni a szennyesét. Így adódott, hogy egy ideig azt gondolta, meg tudja oldani egyedül is a problémát, ami előkerült az iskolában, de kezd rájönni, hogy ez túlnő rajta...

Öt perc. Ennyi van hátra az órából. Ennyit kell kibírnom a padban feszengve és utána végre itt a hétvége, nem kell bámulnom ennek az idiótának az arcát sem a folyosón, sem pedig a tanteremben. Szinte le sem veszem a tekintetem a falon, ezúttal komótos ütemet diktáló falióráról, amíg ki nem zökkentenek.
- Talán siet valahová, Miss Duval? – Összerezzenek a hangra és az osztály fele rögtön felém is fordul kíváncsi tekintetekkel. Mély levegőt veszek és nemlegesen rázom meg a fejem, majd úgy teszek, mint aki egyáltalán oda tud figyelni arra, hogy milyen témáról beszél a tanár. – El tudná ismételni, amit az előbb mondtam? – kérdezi, én pedig minden erőmmel próbálok rájönni, hogy miről volt szó, de annyira koncentráltam már arra a hülye csengőre, hogy egyszerűen tippem sincs. Szólásra nyitom a szám és fészkelődni kezdek. Kellemetlenné válik a szituáció és látom, hogy több osztálytársam csodálkozik azon, hogy csak kukán meredek magam elé. Nem jellemző ez rám, mindig felkészült vagyok és nem igazán akad olyan alkalom, amikor nem tudom a választ a kérdésre. A kezem valósággal remegni kezd és kezd eluralkodni rajtam a pánik, főleg, mikor a tanár újra hozzám szól.
- Beszélhetünk egy pár percet óra után, Miss Duval?
- Persze, Mr. Anders – felelem automatikusan, de alig hallhatóan, majd miután végre elterelődik rólam a figyelem, kifújom a levegőt és megmasszírozom a halántékomat. Lopva pillantok fel újra az órára, de most már azt kívánom, hogy soha ne teljen le ez a három perc. A francba! Azt hiszem, megpróbálok kiszivárogni a teremből, legyen ez bármilyen következménnyel is. Nem akarok kettesben maradni vele még véletlenül sem... Amint kicsöngetnek, összepakolom a könyveimet és egyszerre állok fel az előttem ülővel, hátha így majd elkerüli Anders figyelmét, hogy én sem kívánok bent maradni. Árnyékként követem Sophie-t és már-már látom a fényt az alagút végén, amikor...
- Hová megy, Miss Duval? – Megtorpanok és pár pillanatra csak megállok. Szeretnék elsüllyedni itt helyben... Végül erőt veszek magamon és egy száznyolcvan fokos fordulattal indulok vissza ahhoz a gennyládához. Megállok az asztal mellett, de tisztes távolságban onnan. Mikor megmozdul és feláll a székről és felém indul, nagyot nyelek, de csak megkerül, hogy becsukhassa az ajtót, miután az utolsó diák is kiment a teremből. Essünk túl rajta. Gyerünk már.
- Az a helyzet, Jocelyn, hogy az utóbbi időben, mintha nem lennél jelen az óráimon rendesen. Merre kalandoznak a gondolataid? – kérdezi és megáll előttem.
- Semerre, Mr. Anders. Igyekszem a következő alkalmakkor  jobban figyelni – hadarom el, de már nyúl is a kezem után.
- Mondjuk az én gondolataim is elég könnyen elkalandoznak, hacsak rád pillantok, de ez más kérdés. Neked romlani fognak az eredményeid, és azt nem engedheted meg magadnak, ugye érted? – szorít a kezemre, én pedig mintha teljesen lefagynék, mozdulni sem bírok. Pedig máris leráznám magamról azokat az ujjakat, amik végig simítanak a csuklómon, de nem megy. Mikor megkerül és mögém lép, hogy egy pillanatra közelebb lépjen, összeszorítom a szemem és csak azt kívánom, hogy most azonnal legyen ennek az egész rémálomnak vége. Lassan két hónapja megy ez és én kezdek teljesen kikészülni. Eddig nem igazán fajult tettlegességig, de úgy érzem, egyre messzebbre merészkedik. Én pedig nem tudok rendesen koncentrálni, fogalmam sincs, hogy kihez kellene fordulnom, vagyis inkább, hogy miként kellene elintéznem ezt egyedül úgy, hogy ne szúrjon senkinek se szemet. Elsüllyednék szégyenemben... Pedig azt hiszem, hogy már Lory és Pierre is megneszelt valamit... Attól nem tartok, hogy a szüleim majd aggódni kezdenek vagy bármi hasonló, ugyanis mindkettő el van foglalva a saját dolgaival vagy éppen mással, de egy biztos, hogy nem velem...
- Rendben, változtatok, de most... mennem kell – nyögöm ki végül és olyan gyorsan kapok a táskám után és fordulok el a tanár mellől, mint a szél, csak hogy ideje se legyen tiltakozni az indulásom miatt. Szemeim megtelnek könnyekkel és úgy viharzok ki a teremből, hogy egy éles kanyarral fordulok is ki, becsapva magam után az ajtót, de szinte semmit nem látok a könnyek miatt, így telibe nekiütközöm valaki mellkasának.
- Hé, Szélvész! – kap utánam, mielőtt még fel is borulnék és totálisan nevetség tárgyává válnék.
- Bocsi– bököm ki és megtörlöm az arcom mielőtt tovább indulnék. Csak ekkor látom, hogy Anders fia az, aki... áhh, hagyjuk. Össze sem hasonlítható az apjával. Még szerencse, hogy eszébe sincs olyan lányokra ránézni, mint amilyen én vagyok. Maradjon csak a pompomlányoknál. Az kéne még, hogy az iskolán kívül is összeakadjak ezzel az emberrel, aki a tanáromnak mondja magát.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Nem is tudom hirtelen, hogy mivel kezdjem. A történeted teljesen elragadott magával, mintha egy könyvet olvastam volna és őszintén, még szívesen olvasnám tovább is. Arról nem is beszélve, hogy kíváncsi lettem erre a rém rendes családra, ami kialakult itt az oldalon.
Josie egy csupa szív, életvidám fiatal hölgynek tűnik, akinek a vállára bizony most nagy súlyok lettek helyezve az a tanár által. Még az én szívem is megszakadt egy ici-picit amint olvastam a történetét és őszintén remélem, hogy sikerül majd neki beszélnie arról ami vele történik. Megértem, hogy szeret zárt ajtók mögött szenvedni, őszintén szólva én sem vagyok különb, de ez most annál sokkal komolyabb. Ez túl nagy teher egy tizenhét éves lánynak. Biztos vagyok benne, hogy a családod nem hagyná szó nélkül a dolgot és segíteni is fognak. És bár nehéz időszak ez most neked, de hidd el, hogy lesz ez még jobb is.
Mindenesetre nem szaporítom tovább a szót, imádtam minden sorát az előtörténetednek, szóval kitartást és egyben sok sikert kívánok neked. Aztán rúgjátok szét Mr. Anderson hátsó felét, én meg ígérem szemet hunyok majd felette.

Színt és rangot majd valamelyik csodás admin ad neked, addig is nyugodtan foglalózz és irány a játéktér!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!