A néma csendben, csupán a halk zenét lehetett hallani, és az ő beszélgetésüket, így, ha halkabbra is vették volna, a mellettük lévők, akkor is hallottál volna miről beszélnek. De Trickster alapból sem vett vissza hangerejéből, így nem volt nehéz hallani, miről dumálnak. Legszívesebben belevertem volna a fejem az asztalba Cale miatt. Na meg az övükét is. Ahhoz képest, hogy az ittas fickóval milyen hamar ellenségessé vált, most egy hozzá hasonszőrű gyilkossal olyan jól elcseveg, mintha nem is ő lenne. Barátibb vele, mint velem, mikor pár nappal ezelőtt összefutottunk. Hogy féltékeny vagyok? Ez is közre játszik, de a legnagyobb problémám, hogy kétségtelenül a kis klónjával dumál, aki már önmagában is elég drasztikus lépés lehet, ha újból felakarná idézni a legkorábbi emlékeit is. Én meg jobbára csak ülhetek itt, azon agyalva, hogy kinek szóljak vagy mit csináljak?
- Modellekről? Azokat csak arra találják ki, hogy ne kelljen állandóan új, saját kreatív ötletekkel előállni, rámenős barátom. Az igazi áttörés mindig fejben dől el. - kopogtatja meg halántékát, komoly tekintettel, majd egyszeriben, mintha valami vicceset mondott volna vele, felröhögött, ahogy utána még párszor, mialatt eszmecserét folytattak Braxie-vel.
- A falamra...? Ja, majd oda... - legyint rá, mintha ez eleinte problémát jelentett volna, bár tény, ami tény, ő a falaira nem festményeket szokott felrakni. - Csak a jó munkát díjazom, kicsi Hans. Az előző festőművészünk is sokra tartotta magát, de a végén csak belefulladt egy pocsolyába... - mondta végét félre biccentve fejét, miközben széles vigyorra húzódtak heges ajkai, majd ismét a pultra vágva nevetett fel. Örült neki - s ez látszott is rajta -, hogy nem kell senkit se zsákba vágnia, hiszen önkéntesen is felkeresik. Persze mindig akadnak őt kevésbé vagy egyáltalán nem ismerő emberkék, akik keresik a társaságát, ő pedig mint jófej srác, szívesen cseverészik, amíg el nem érnek hazáig, és végre be nem foghatják játékszernek. Mikor elhívta magával Cale-t, amaz pedig még bele is egyezett, én már kezeimbe temetve arcom próbáltam nem dührohamot kapni. Nyilvánvaló, hogy Braxie fiú sosem volt egy túl tiszta elmeállapotú emberke, de ez távolról sem a mostani személyiségét tükrözi, mint inkább azt, aki egykor volt. Mintha a srácban magát látva, ismerkedni akar vele, ezért követi őt... a halálba. Ha megfordulok lebukok, de Tricks még így is odakapja fejét, mikor Braxton hozzám szól. Felajánlja, hogy jöjjön Cale "baráta" is, de inkább oda se hederítek. Amint kiléptek, felhívtam Zombie-t, hogy segítséget kérjek.
A bár ajtaja előtt már állt két teste, zakós férfi, mint, akik csak szimpla testőrként állnának ott, de amint elhagyták a helyet, ők is a kocsihoz léptek és kinyitották a fekete kis busz ajtaját. Tricks eleresztvén Braxie-t, lökött rajta egy finoman, hogy beszálljon, majd ő is bepattant, és még a két fickó is. Az ajtót behúzták, és útnak is indultak.
- Pénz mindenben van, kicsi Hans. Még a népszerű sorozatgyilkosokban is tonnányi. Gondolj csak bele, milyen népszerűségnek örvendenek. Sokszor nagyobb a rajongó táboruk, mint egy filmsztárnak. Lecsukják őket, papíron áll, hogy nőket ölnek, és még is tolonganak értük, mert mindenki feleségül menne hozzájuk. De ne álltasd magad, hogy ez tesz különlegessé. Ahhoz, hogy igazán lehess valaki, be is kell áldoznod valamit... - dőlt hátra, és kezeit hátra, a háttámlára tette, nagy terpeszben ülve. Kényelmes pasi, aki nem köti gúzsba magát, csak mert ezt várja az illem.
A cirkusz még csak nagyon el sem volt rejtve, hiszen alapból sem maradtak sokáig egy helyben. Most speciel a város egyik kivezető hidja mellett állt, de első ránézésre is úgy tűnt, ez egy aktív, most is éppen nyitva álló cirkusz. Mintha akadt is volna egy-két civil, néhány gyerek, akik hangoskodtak a vattacukornál vagy épp az óriáskeréknél sorakoztak. A látszat azonban csalóka, és ha csak nem veszünk el azonnal a színes fényekben, zenében és a popcorn, illetve vattacukor illatának egyvelegében, a bejáratnál a címtáblán azért óvva int minket a karneváli betűkbe bújtatott "Cirque du Freak" felirat, azaz, a Rémségek cirkusza. De ők, mint itt élők, nem a főkapu bejárónál parkolnak le, hanem az öltöző kocsik mellett, egy némán villogó rendőrkocsi mögött, aminek ajtajait nyitva hagyták.
- Ó, látom, látogatóink még most is vannak... - jegyzi meg elkuncogva a végét, bár aztán tudja benne, hogy ezt most a bent járkálókra, vagy az üres és kirámolt rendőr kocsira érti.
- Na gyere, gyere! - pattan ki és int Cale-nek is, hogy kövesse. A sofőr marad, a testőrök pedig úgy szint csak kiszállnak, de követni nem követik őket. Látszólag többen is a lakókocsikban vannak, mert égnek a villanyok, bár a sötétített üvegek miatt nem látni be. Menet közben két lakókocsi közül sietve csapódik melléjük egy láthatóan sánta, szmokingos, de mindkettőjüknél jóval alacsonyabb fickó, ám mielőtt szóra nyithatná ajkait, Tricks megelőzi.
- Hová lettek a vendégeink, Mr. P.? - érdeklődött, bár nem is igazán a hollétük érdekelte, mint inkább maga a folyamat, amiben lehetnek már.
- Oh, öh... Már túl vannak a körbevezetésen és most éppen Jenniris társaságát... élvezik... - hebegi, mint aki éppen félne valamit megosztani, még is megteszi. - Viszont a kölykök már megint hergelték Borgan-t, szóval kissé zabos a ketrecében... - osztotta meg finomkodva kételyeit a dolgot illetően Tricks felé, miközben lopva néha eltekintett Cale felé is.
- Dobjátok be az egyiket hozzá, a többi meg nézze végig. - legyintett neki, majd filozofikusan hozzá tette. - A kutya csak akkor tanulja meg, hogy nem szarunk a szőnyegre, ha beletapossuk a fejecskéjét. Ha a kivégzések nyilvánosan történnének, akkor bűnöző is sokkal kevesebb volna. Szóval ezt most rajtuk szépen rekonstruáljuk is. - mosolyogta, majd megpaskolva a sánta fickó hátát útjára is engedte. Ők pedig közben elértek a keresett sátorkig, ahová előre engedte Braxton-t, majd ő is belépett mögötte. A fehér alapon, piros csíkos sátor nem volt nagyobb egy lakókocsinál, viszont kellően be volt rendezve, hogy az itt fellépők idebent tudjanak egyet szusszanni a szünetekben. Volt egy kis főző sarok, kanapék kávézó asztallal, egy padszerűség, ahol enni tudtak, zenelejátszó, néhány kopott hangszer a másik sarokban, illetve egy külön kialakított kis rész, ahol volt varrógép, és a plakát készítéshez minden, festékek, ceruzák, kréták, papírok, vásznak.
- Valahol vannak itt ecsetek is... - kezdett kotorászni az egyik ládában az említett dolgok után, így talált még közben temperát is és kis üveges festékeket is, majd a többi mellé tette. - Remélem minden megfelel, vagy szükséged volna még valamire...?

Duzzogtam? Az nem kifejezés. Sőt, ennél jóval több harag és kétely támadt bennem. Elég lett volna megfordulnom, hogy Tricks rám ismerjen, s bár én közvetetten nem bántottam, azt gondolom ettől függetlenül ő szemrebbenés nélkül lőne le, vagy szórakozná ki magát előtte. Ha pedig engem megöl, miért ne tenné ugyanezt Cale-el? Nem ismeri. Vagy is azt hiszi nem ismeri. Így pedig nem sokra tarthatja. Lelépnek, én pedig jó ideig tehetetlenül idegeskedem, hiába érem el Zombie-t.
- Élni tudni kell! Pláne, ha szarból építünk várat! Hát majd nyomorgok, miután vért izzadva elértem már egy s mást, nem? - vágta oda kissé flegma hangnemben, de az sem Braxton-nak szólt, mint inkább a mondadója témájának. Úgy gondolta eleget szenvedett ahhoz, hogy minimum jól érezze magát, mások kárára is. Mások se tennének másként, akkor ő minek törődjön bárkivel is? Megérkeztével hátra hagyta a puskát, de nem Cale-t. A cirkusz volt az igazi otthona. A pingvinszerű fickó gondját lerendezve pedig el is érik az eseménynek szánt helyszínt. Igazából egy percig sem érdekli a portré, mint inkább Cale és az elkövetkezendő órák eseményei. Nyílt titok, hogy az újonnan érkező vendégeinek nem szokása távoznia. Valahogy mindig a cirkusz vászon sátrai közt végzik vagy így vagy úgy. Van, aki inkább dolgozik náluk, van, aki a rendőrökhöz hasonlóan olyan fellépőkkel ismerkedhet meg, akik nem félnek bemocskolni általuk a kezüket. Miközben pakolászik, hallgatja Braxie-t, bár különösebben nem hatja meg a dolog. Hogy is hatná, hiszen ő maga sem éppen teljesen komplett. Ám a ráaggatott kicsit sem szimpatikus becenév, azért fülét sérti. Ennek hangot nem ad, mert úgy gondolja az embereket is épp úgy kell tanítani, mint az állatokat. Csak kevesebb jutalom falattal. Ám a jó öreg büntetés, hatásos szokott lenni, ha megüti azt a szintet.
- Ha valaki ébren álmodik, az biztosan nem egészséges. Még a végén lesétál egy tetőről... - röffent a végén, de legalábbis elfojtja a röhögést, miközben felé fordul kezében egy üres valaha piros festéket tartalmazó kis befőttes üveget.
- Engem aztán nem zavar. Szeretem megismerni az embereket, mert így tudom milyen elvárásaim lehetnek tőle. Aki pedig nem tud olvasni, azt nem állítom be szónoknak. - vigyorogta, de mikor Braxton megkérdi miként óhajtja magát lefestetni, felnevet.
- Hát miféle festőművész maga, ha azt sem tudja mit akar? Mégis melyik tanár kéri ki a diákja véleményét? Vagy melyik építészmérnök kérdi meg az alkalmazottját hová tegyék a következő falakat? - nevette, majd közelebb is lépkedett. Olyannyira közel, hogy végül nemes egyszerűséggel ledobta magát Braxie ölébe, legalábbis egyik lábára és oldalt ülve nézett rá.
- Az elődjenek legalább volt elképzelése és ragaszkodott is hozzá, ám végül nem tetszett, amit alkotott. Fel sem ért ahhoz, amiket magáról állított, így végül kénytelen voltam kiadni az útját. - vont vállat, miközben zakója zsebébe nyúlt és kivett belőle egy rugóskést, amit ki is pattintott.
- Elfogyott a piros festékünk, de semmi gond, mert anno, még az első festékek alapanyagánál is csupa csupa természetes dolgot használtak fel. Manapság viszont gépek állítják elő őket, így nem is csoda, hogy elrontják velük az alkotásokat, amik így nem teljesedhetnek ki... Viszont... emléket nem csak te akarsz rólam, én is szeretnék tőled. - vigyorodott el, ahogy letekerte az üveg tetejét, majd elkapta Cale egyik csuklóját, és ha meg is próbálta elhúzni, akkor is megvágta tenyerének szélét. Néhány centit, amiből szépen kicsordul a vér, és nem kell nyomkodni, de nem olyan széleset, hogy esetleg elvérezzen. A késes kezében lévő üveget aztán alá tartotta és hagyta, hogy szép lassan megtöltse a nyomokban még festéket tartalmazó üveget. Mikor ez megtörtént, a kést beledugva összekutyulta a két folyadékot, majd felkelve Braxie-ről, visszatekerte a tető az üvegre és a többi mellé tette, a késről pedig lenyalta a keveréket, majd tisztán el is tette azt.
- Na essünk túl rajta! - tapsolt, ezzel is jelezvén, hogy kezd fogyni a türelme.
- Közben pedig mesélhetsz nekem ezekről a látomásokról meg gyilkolászásokról. - kerített egy karfás széket, és arra dobta le magát, miután keresztbe vetette lábait. - Majd itt csücsükélek. De aztán ne csalódjak benned, kicsi Hans. Nehogy a végén téged is összeismerkedtessünk Jenniris-el... - figyelmeztette, s bár mondadója sokat nem árult el, hangszínéből ki lehetett venni, hogy bárki is legyen az említett nem a legjobb parti.