Hosszú hetek múltak el, mióta elvitték a szállítmányt, és a múzeum felkérését elfogadta, otthagyta a homokdűnék romantikáját, a skorpiókat, a bogarakat, mik minduntalan előkeveredtek éjjelente, a sátrakat ellepő homokot, és az oázisok szépségét, a Nílus partjait. Azt persze tagadni sem akarta, mennyire hiányolja az egészet, és hogy most mennyire megfagy eben az átkozott hidegben, ami ezen a földrészen fogadta. Mire kivárta a sorát, hogy megkaphassa csomagjait, egyre inkább érezte, menten megfagy ha nem veheti fel a harisnyáját, a csizmát, és a kabátot, mit még magával vitt pár évvel ezelőtt. Reménykedve pipiskedett a szalag mellett, hátha felbukkan végre a piros masnival megjelölt bőrönd, miben majdhogynem az egész élete elfért, mi mozdítható volt. Idehaza nem várta semmi, bár azt sem értette, miért tartotta meg a házat, amikor kiköltözött Egyiptomba. Lemondóan legyintett, letéve magát az egyik padra, hátravetve fejét, a plafonra meresztve tekintetét. Egy végtelenségnek látszott minden. Úgy érezte, többet nem utazik sehová, és az itteni emberek is kezdtek egyre jobban az idegeire menni. Nem hasonlított az ottani bazárok szépségéhez, sem pedig a nyüzsgő mindennapokhoz. Az idő csiga lassúságával vetekedve vánszorgott, míg végre bemondták, vigyázzanak a szalagoknál, mert érkeznek a csomagok. Izgatottan pattant fel, s topogott egyik lábáról a másikra, körömcipőjében, mibe szintén majd belefagyott a lába annak ellenére, hogy odabent viszonylag kellemes volt a klíma, de még sem egy egyiptomi hőmérséklet, ami lássuk be, sokkal kellemesebbnek bizonyult, még így február derekán is. Elkerülve a tülekedést, megvárta csomagját, majd félrehúzva azt a női mosdóba telepedett be szabályszegő módon be az egyik nagyobb fülkébe, magára zárva az ajtót, hogy aztán kismillió papírt téve az ülőke tetejére telepedjen le, hogy aztán kutakodjon, néhány káromkodás kíséretében, hisz nehezebb volt megtalálnia a rendben azt a meleg ruhadarabot, mint sem a káoszban a homok alatt, egy rég elveszettnek hitt sírboltot. Diadalittasan kiáltott fel, meglelve a hiányzó meleg ruhadarabot, s már húzta is magára, igyekezve nem lepottyanni a padlóra, mi talán látott már szebb napokat is, ám annyit nyilván megért a helyzet, hogy ne kelljen megfagynia, és betegséggel kezdeni az itt töltött időt. Belerázva magát a harisnyába, végigpillantott lábain, fintorogva konstatálta, hogy cipőt sem ártana váltani, így azt is elővadászta magának, s lássuk be, nem festett a legcsodálatosabban bakanccsal, és virágmintás szoknyával, de valahogy el kell jutnia a kocsijáig, amit az egyik barátja vitt el neki a reptérre, az előző napon. Kiérve a hidegben dideregve húzta össze magán kabátját, tarka sálat tekert nyakára, miről azt gondolta, nem lesz többet szüksége rá. Megkereste a sárhányó környékén a kocsikulcsot, s úgy érezte, hatalmas mázlija van, hogy nem kötötték el azt az öreg csotrogányt, mit még évekkel ezelőtt vásárolt, s tudta, inge gatyája rámegy majd, mire kifizeti a parkolási díjat, de jobb ötlete nem volt, hol ott, miután már kifelé gurult, szitkozódva tekintve a számlára, hangosította fel a rádiót, hogy halljon valami olyasmit is, amit már régóta mellőznie kellett. Dudorászva hajtott a főúton, dobolva kicsit a kormányon, aztán a kocsi ugrott egyet, s a sebesség mutató szépen süllyedni kezdett. -Ne ne ne neeee…. Kérleeek… ne most!!! Itt fogok megfagyni!!! Oh ne már!!! - idegesen csapott a kormányra, miközben a jármű köhögve adta meg magát, mire mérgesen kiszállt, belerúgott a kerékbe, felnyitva a motorháztetőt, derékig belehajolva, keresve a félhomályban a problémát, még is mi lehetett az, ami bemondta az unalmast. - Te ócskavas!! Ez a hála amiért nem adtalak el?! Miért?! Dideregve emelkedett ki a motortérből, miközben egyre jobban fázni kezdett, és akkor már bánta, hogy nem nadrágot húzott fel, és maradt a szoknyánál, mi a harisnya ellenére is alaposan lefagyasztotta. Volt annyira makacs, hogy nem hívott segítséget, hanem ő maga próbálta kideríteni a problémát. Indítózott, ám köhögésen, s nyekergésen kívül, nem futotta többre a haldokló autótól. Mikor ismét felegyenesedett, s elszánta magát egy telefonhívásra, és döbbent rá, hogy itt nem működik, jelent meg mellette egy pasas. -Oh de jó!!! Remélem nem egy baltás gyilkos, bár jelenleg az sem érdekelne! Mentsen meg!! Meghalt, és nem indul, én meg megfagyok… - aztán a kép kitisztulásával, legszélesebb mosolya villant arcára, hisz felismerte az egyszer látott pasast. -Rudolph!!! Igaz?! Jajj az ég küldte erre!!! Megfagyok ha nem segít!! A mobilom itt nem jó a számom… - mellkasa előtt fonta egybe fázósan karjait, hisz kabátja sem volt a legvastagabb, ám a remény ott élt benne, hogy majd a pilóta sikerrel jár, és megmenti a megfagyástól.
A gépzsírral az a helyzet, hogy bármennyire is sikálod le a kezed, vagy bármid amire rákenődött, legalább két napig akkor sem tudsz teljesen megszabadulni tőle. A szagától meg minimum ötig. Dolph most is az esélytelenek nyugalmával megy végig a súrolóval alkarig, majd vissza, úgy sejti Abenél még így is jobban megúszta az egész napos mocskot. Joe szerencsére sosem fukarkodott, ha arra kellett pénzt és energiát ölni, hogy a gépek megfelelően karban legyenek tartva – éljen a PTSD! Ebben segített ma a fiúnak -hiába múlt el 30 az említett, aki 40 alatt van az Doplhnak kölyök-, és habár óriási problémák egyikkel sem voltak, az apró helyreállítások és egy-két alkatrész olajozása vagy kicserélése is baromi nagy kosszal járt. -Én végeztem mára! Remélem reggel nem halfarokkal talállak meg, Ariel! – kiabál be a tus alá a fürdőszoba ajtóból, neki elég volt kint az óriási mosogatóban levakarni a kezeit. Átöltözött már, és kezében tartva a kabátját másikkal még benyúl, és lehúzza a wc-t. Kifelé még hallja ahogy a srác káromkodva hápog a víz hőmérséklet változásától, és mintha az egyik felmenőjét is szidná…. Ki érti a mai fiatalokat?! A kocsi felé menet azért megejt egy rövid nevetést, és bevágva az anyósra a kabátját dugja az indítóba a kulcsot és gurul ki a reptérről. Theot napok óta nem látta, de az, hogy őt elkerüli nem igazán lepi meg, az minden esetre biztos, hogy a kutyát rendezi, mert a pórázt a lakás legkülönbözőbb pontjain találja meg, ahová a kutya nehezen pakolná vagy hagyná ott. Talán tényleg jót tett végre azzal, hogy nem adta be egy menhelyre az ebet. És bár kimondani sosem mondaná, azt reméli így ha nem is azonnal, de idővel többet láthatja a fiút. Az a szaros akkorát nőtt, hogy lassan utoléri, pedig még a tojáshéj sem jött le a seggéről olyan fiatal. Tény ami tény, jó pár évig nem látta…van az már évtized is. Picsába de megöregedett. A forgalom lassul, de ez a nagy alma, vagy mi, itt minden naposak a dugók, a balesetek, meg az hogy….egy veterán autó dekkol felhajtott motorházzal az úton. Az embereknek minek van vezetői engedélye, ha még oldalra sem tudják húzni a kormányt, hogy ennyire ne tartsák fel a forgalmat?! Fáradt sóhaj hagyja el a száját, rádörzsöl a bajszára, és kibaszva az irányjelzőt, majd a vészvillogót a látott jármű mögé kanyarodik, majd áll meg. A csoportban a terapeuta unásig hajtogatja, hogy ha jót cselekszünk, az majd meghálálja magát később. Meg hogy a jobb emberré válás útján nem lehet önzőnek lenni. Ha azt vesszük ezzel Rudolph egyszerre pipál ki két tètelt, meg még abban a lehetőségben is része van, hogy lekési emiatt a foglalkozást, így nem kell hallgatnia Mike Coeho…Coleho…Coelho?! idézeteit. Nem arról van szó, hogy hülyesègnek tartaná járni a csoportba, mert akkor egyszerűen nem járna, csak a mai napon nincs türelme hozzá. Vannak ilyen napok, amikor a befogadókèpessége és önuralma visszazuhan arra a minimális szintre, hogy nem járatja maxon a seggfej énjét, és jár a gyereke nyakára, nem ordítozik a dugóban a kocsiba zárva mindenkivel, megállja, hogy ne az első gondolata a sör legyen ha közeleg az otthon meg a kanapé gondolata. Mondjuk most inkább éhes. Ha letudta a mai irgalmas szamaritánus és Terèz anya kört ezzel a baromarcú kreténnel az út közepén, akkor megérdemelten jutalmazza meg a teljesítményt egy hamburgerrel. Még talán a szarosnak is visz haza, ha az kajáldáig vezető úton kegyeskedik felvenni a telefonját. Most, hogy már megszáradt az összes szőr a karján magára kapja a kabátját – az a típus, ami kockás, prémes belsővel, és még véletlenül se divatos, ellenben ocsmányul elüt a szokásos Ventura ingtől, ami rajta van -, és nyögve kiszáll, majd vigyázva el ne csapják a másik kocsi motorháza felé sétál, de a várt dörmögő faszi hang helyett egy temperamentumos női szitokáradat fogadja. -Nem tudom bóknak vegyem e, hogy baltás gyilkosként rám bízná az autóját…. – szalad a szemöldöke ráncba, a kissé kusza segítségkérést hallva, majd a száz wattos mosolyra, amivel a nő üdvözli egészen össze is zavarodik. Tényleg kètsègbe lehet esve, ha az ő nyúzott pofáját is ilyen lelkesedéssel fogadja. Nem mellesleg a mosolya lenyűgöző, ezzel durván meg is akasztva a férfi agysejtjeinek amúgy normális működésèt. Újabb meglepetés, hogy még a nevét is tudja. Lehet mégsem ő a baltás gyilkos hanem a nőszemély? De komolyan…honnan tudja a… Egy ilyen nőre illene emlékeznie, de mit van mit tenni, kurva szar a memóriája. Leginkább mert a sok pocakos perverz fószer helyett ő sosem latolgatja az esélyeit az ellenkező nemnél, így nagyon meg se ragad a memóriájában senki, bármennyire is dekoratív. De ha ezt most bevallaná, az kínos lenne…pláne hogy az előtte álló teremtés láthatóan majd megfagy. -Öhm…km. Hát akkor lássuk mit tudok tenni. Hozok egy zseblámpát, addig….- kezd kibújni a kabátjából – addig vegye fel, és üljön be a kocsimba, ott melegebb van. – nyújtja át a ruhadarabot, és kissé félszegen bök a jármű felé. Nem igazán tudja most ez segíteni fog e vagy sem, annyira szerinte nincs hideg, hogy így vacogni kelljen, de ki ő, hogy más hőháztartásában vájkáljon? Válaszra sem várva lépked vissza az autójához, ha a nő elveszi a kabátot, és a csomagtartót felnyitva kiteszi a háromszöget is, majd pár szerszámot a farmere hátsózsebébe tömködve, zseblámpáját a kezébe véve lèpdel vissza a lerobbant járgányhoz, és fogai közé kapva a felkattintott lámpát áll neki átnézni, mi a baj. Koncentràcióját kissé megosztja, hogy halvány lila dunsztja sincs, honnan kéne ismerősnek lennie neki a másik…. Az agya lázasan kattog, abba bele sem gondol, hogy a saját járműve beltere épp hogy is néz ki. Theo rákapott arra, hogy el-el viszi, neki meg nincs mindig arra idegrendszere, hogy kidobáljon minden szart utána. Az anyós ülés tuti tiszta, mert ott volt a kabátja, szóval… Vagy negyed óra múlva koszos kezeit csapkodva össze – mintha azzal lejönne a fekete kosz ami ráragadt ismét- egyenesedik fel, és sóhajtva veszi ki a szájából a lámpát, megtörölve a nyalat a markolatáról a nadrágjába, másik kezével lecsukja a motorház tetőt. -A jó hír, hogy el tudom vontatni a legközelebbi parkolóig így az autómentőt megússza. A rossz az az, hogy elég sok minden kuka abban a motortérben. – hajol le az ablakhoz, és kérdőn néz a nőre, jó e ez neki. – Messziről indult? Mázlija, hogy csak lerobbant és nem lett nagyobb baj. – mondjuk mivel az ellenkező nemet képviseli, nem igazán tudja hibáztatni már érte, hogy nem húzódott le. Az voszont meglepi, hogy kerül egy ilyen csinos nő egy ilyen lerúgott csotorgányba. Az övé se patika, ez igaz de… - Azt viszont nem tudom megmondani, mennyire érdemes megjavíttatni…. – lesz ő a rossz hír hozója, mert van ami még alkatrésznek jó…nos ez a kocsi még annak se.
Sose volt gondja a hideggel. Talán még síelni is szeretett volna, hogyha eljutna odáig, ám mióta hosszabb időket töltött el melegebb égöveken, ásatásokkal bíbelődve, elég rosszúl érintette a hideg levegő. Túlzás talán, ám még is olyan érzetet keltett, mint aki majd megakar fagyni, s talán valóban örömmámor járá át a baltás gyilkos láttán is. Legalább nem a megfagyás lenne a legnagyobb gondja. Sokan suhantak el mellette, megállni senki sem akart, mi részben érthetőnek nevezhető, tekintve mennyi szarságot olvasni az ujsàgokban. Örömujjongást igaz nem hallatott, de széles mosolya ott virított arcán, mikor a pilótát megpillantotta. Szerencsére a memóriájàval nem volt gondja, bár meglehet elfelejtette volna idővel a fickót, ha nem szúr szemet az a Hawaii mintás ing, amiben feszített. Meglehet, emlékeibe pattano bajszos, piros virágmintás inget viselő Magnum figuráját juttatta eszébe, kit gyerekként annyira kedvelt. -Én magára? Bármikor! Ha nem fagyok meg, akkor meg főleg!-ismét elmosolyodott saját magát ölelgetve, karját dörgölve, hátha kicsit felmelegítheti tagjait. -Jaaj ezer hála! Én...tudja, Afrika után az itteni hideg eléggé sokkoló!-zavartan nevette el magát, àm mikor a pasas odanyujtotta a kabátját, minden gondolkodás nélkül bujt bele, szorossan összehúzva azt.Hálás mosoly úszott képére, miközben odalépett a pasashoz, megölelgette, már ha hagyta, elrebegett egy köszönömöt, aztán ment a másik autójához, hogy betelepedjrn az anyósülésre. Nem érdekelte micsoda rendetlenség van odabent, sokkal jobban foglalkoztatta a melegebb légkör, s hogy végre nem koccannak össze térdei. Egy ideig kacérkodott a gondolattal, hogy kiszálljon, és megnézze mit ügyeskedik a másik, ám végül még is elvetette annak lehetőségét, és maradt odabent, próbálva lekaparni a mocskot a kezéről, mi rátapadt a motortérből, ám nem volt egy műszaki ember, s számára az egész kimerült annyiban, hogy égő legyen a kocsiban, meg benzin kanna,s mindenek elött az aksi se legyen tropa. Az idő multával, mikoe közeledni látta a másikat, letekerte az ablakot, hogy hallja mire is jutott a kocsival kapcsolatban. -Oh...-lebiggyesztette ajkát, idegesen harapdálta, és már egy cseppet sem bánta, hogy belerúgott.-Szóval kukàzhatom az egészet? Tuti nem lehet megmenteni? -akármennyire is haragudott, attól még nagyon régóta a tulajdonàt képezte, szívégez nőlt annyira, hogy tudja kellemetlen érzés lenne megvállni tőle.- A reptérről...ma érkeztem Kairoból. Kikecmergett a kocsiból, kibújt a kölcsön kabátból, visszanyújtotta a fickónak. -Köszönöm!- kicsit kezdte zavarni, hogy szoknyában és bakancsban álldogál a másik elött, és nem valami melegebb nadràgot kapott magára. -Köszönöm...akkor onnan már csak haza kell jutnom...-fejben már matekotott, miképpen tudná elvonszolni a bőröndjeit hazáig, vagy hogyan szerezne taxit magának, ám minden gondolatát megtartotta magànak. Újabb hálás mosoly suhant át arcán, miközben elhaladva Rudolph mellett megérintette karját, s elment a kocsihoz, morcos képpel rugdosott bele kerekébe aprókat, spanyolul mormogva mellé, aztán kinyitotta a csomagtartót, ám abban a káoszbani ott uralkodott, eltartott egy ideig míg megtalálta a vontató kötelet, aztán előre ballagva alaposan begyakorolt technikàval kötözte fel a vonóhorogra, majd várakozott, míg a másik előre gurul, hogy oda is rögzíteni lehessen a kötelet.
Ha a meleg, szinte már ismerősi üdvözlés nem lenne elég, az, hogy még a kocsit is simán rábízná szikrát illene gyújtson elméje sötétségében, ám nem hogy szikra, lófasz sincsen odabent. Ami gáz. Általában nem igen rugózik rajta, hogy ha valakit nem ismer meg, aki őt igen. Nem a memóriája rossz, csak általánosságban leszarja a futó ismeretségeket, hiába papol neki Joe arról, hogy abból kurvára meg lehet élni – mint ahogy a barátja is teszi. A nőkkel ugyan más a helyzet, ott egy-egy pofi megmarad a rendszerben, de elég mélyre süllyed ahhoz, hogy otthoni kézimunkához sem kerül elő – arra vannak a pornós oldalak ugye... -, hisz a lázálmos képzelgéseket már kinőtte, azt meghagyja a fiának, a „mi lett volna ha” esélyeket meg nem latolgatja. Theo anyja után nemigen ért rá másra csak futó ismeretségekre, az az utáni piás időszak meg inkább folyik össze egy kurva szar trippé, hogy az abban megforduló homályos részeg matróna és függő picsákat inkább ne sorolja a „randi” szekcióba. Mióta tiszta, azóta meg újra csak a munkája, újonnan meg a gyerek és a kutya köti le. Szánalmas? Az. Még úgy is, hogy a negyvenes évei végét tapossa. Gyerünk Dolph szedd össze magad baszdmeg. Afrika! Mit is tudsz Afrikáról? Homokos, meleg és elviselhetetlen mint a mai fiatalok többsége. Stimmt. Azon kívül sötétség honol még mindig, s ez ki is ülhet némi zavartsággal vegyes automatikus mosoly kíséretében a képére, amikor a nő megöleli. Esélye sincs viszonozni, amúgy is csak áll ott mint egy szerencsétlen fasz, ha a hölgyemény pár pillanatnál tovább nyújtaná a helyzetet sem lendülne a két batár nagy mancs a háta irányába, mert a szóban forgó mamlasz képtelen kezelni a helyzetet. Mi a fasz történik vele? - Akkor... én most nekiállok... - motyogja inkább már csak magának, egy torokköszörülés kíséretében próbálva újraindítani az agyműködését. Már csak a komikusi vígjáték jelenet hiányzik, hogy zavarában rossz irányba indulna el a zseblámpáért, meg a szerszámaiért.... De ennyire azért még nem vesztette eszét, így hamar a motorház alá bukik, és legjobb tudomása szerint igyekszik orvosolni a fennálló problémát – amit mint kiderül kövér percekkel később, a jelenlegi arzenáljával aligha foltozható. - Ahhoz hogy teljesen átnézzem se a hely sem az idő nem alkalmas, így amennyire meg tudtam most szakérteni, a motor sanszosan kuka. - ami a lehető legszarabb hír egy autónál. Érzi a kiszökő meleg levegőt a letekert ablakon, és látja a nő tépelődését. Nem sürgeti, így is vagy hatan dudálták le, míg szerelő Pault játszott, ez a pár perc már senki késedelmét nem oldja fel, a sor így is araszol befelé menet. Kairó. Kibaszott Kairó! Erős önuralmat igényel, hogy ne adjon fizikai kivetülést is a felfedezésének, mikor végre beugrik neki, honnan is ismerős neki a másik. Bár nem ő volt akinek Joe úgy duruzsolt, mint egy felbúgatott hajómotor, de a felrakodás egy részénél és a papírmunkánál ott volt ő is.... de továbbra sem vágná rá a nevét, bármennyire is erőlteti az emlékezetét. - Tudok adni szerelő kontaktot, aki kijön, elviszi és megnézi, ha szeretné. - menti az érezhetően kétségbeesett hangulatot. Bárnem álmodott róla, hogy valaha is látni fogja még, a helyzet igen csak mélyrepülésben kezdődik, de Dolph hangszíne legalább árulkodik arról, hogy már el tudja helyezni a másikat a térképen. Felegyenesedik, és hátralép ahogy a nő kiszáll, és némi homlokráncolással veszi el a kabátot, hisz az még simán maradhatott volna rajta, ha már úgy is kiszállt.... De biztos a férfi logikájával van valami gond, és esetleg olaj szagú vagy jóég tudja milyen büdös volt az anyag, azért szabadulhatott meg tőle ilyen gyorsan. - Haza tudom vinni, ha az jó magának.... - hajítja be a kabátot a letekert ablakon, és lenézve az érintése helyére a kezén, tovább követve a mozdulatokat elharapja a mosolyát, ami előtör belőle a bajsza alatt a kerékrugdosásra. A spanyol szavakból csak a negyedér érti, mert bár sosem tanult, a katonai évek alatt jó pár nemzetiséggel összesodorta a kényszer, és a káromkodás minden emberre úgy ragad mint a kosz – kéretlenül is. Nyitná a száját, hogy segítsen, de végül csak bajuszdörzsölve állja végig a csomagtartóban turkálós jelenetet, és megadva végül magát szusszanva kapja elő a kocsikulcsát, és ül be a sajátjába, hogy elé guruljon. Persze előtte medveléptekkel rohamtempóban – már amennyire az éhség meg a túlsúly engedi – szedi össze az elakadásjelzőt, vágja be hátra az ülésre, nem vacakolva a csomagtartóval. Ki tudja mennyire eszi le a fejét a hölgyemény, ha a szart még tetézi ő is a szuttyogásával. A visszapillantóból nézi a gyors mozdulatokat, kinyitja ugyan az ajtót, hogy kiszálljon segíteni, de épp hogy kiteszi a lábát a nő már tüzes léptekkel masírozik a lerobbant kormánya mögé, így feladva visszacsapja az ajtót, és óvatosan elindul, egy húsz perc múlva pedig a lehajtó után addig kanyarog, míg egy viszonylag megbízható parkolóra nem lel, ott bevontatja a két sáv közé, majd nem érdekelvén, hogy ő maga kilóg a szupermarketből kivezető részre – este van, kurvára leszarja – kiszáll, és hátrakocog. - Nos, akkor hazavihetem? A lelkemre venném, ha a szar hír után, amivel szembesítettem még hagynám, hogy taxizzon vagy buszozzon. - mered kissé félszegen a hölgyre, mikor is beugrik neki a neve. Gloria! Volt még egy másik is....de az már tuti nem fog neki felsejleni. -Pláne, hogy Kairóban majdnem feldöntöttem azzal az amforás dobozzal a kezemben. - próbálja a kissé kínos esettel tudtára adni, hogy ő is emlékszik rá.
Harag bújkált benne, ami inkább az autó áruló halálának szólt, sem mint az egész helyzetnek. A dudálva elhaladó autósokkal mit sem törődve dörzsölgette kezét még odabent a kocsiban üldögélve a kellemes melegben, annak ellenére, hogy vagy háromszor húzta vissza kezét az ajtónyitóról, s ejtette vissza ölébe. Megakarta nézni mi a helyzet az öreglánnyal, és mire is jutott Rudolph odakint, ám még is maradni kényszerült, hisz a meleg sokkal csábítóbb volt mint a hideg, mi odakint fogadta. Könnyű megszokni az ottani időjárást, még akkor is, ha az sem volt annyira forró, mint nyáron, ám még is kölcsönzött magának valami bájat, mi arra ösztökéli az embert, hogy inkább soha se akarjon eljönni onnan. Mérhetetlen hálát érzett a fickó iránt, amiért beleveszett a csotrogányába, és átvizsgálta, még is mi gondja lehet odabent, amihez neki sem idegzete, sem pedig akaratereje nem volt, révén az út fáradalmai, és az aggodalom, hogy majd időben odaérjen a múzeumba a következő napon, hogy minden a megfelelő helyre kerüljön, s közben valahogy elfelejtett azon morfondírozni, miért is volt annyira közvetlen, és miért lelkendezett annyira egy ismerős arc láttán. Bár még mindig sokkal jobbnak gondolt egy ismerős arcot, sem mint valami olyan alakot, aki esetleg a következő kanyarban átvágná a torkát. Aztán a kosz lassan átvándorolt egyik kezéről a másikra, s épp szitkozódott, mikor Rudolph megérkezett, és elmondta az autó menthetetlen. Legalább is Sara erre a következtetésre jutott, az alapján, hogy a motor megadta magát. Elhúzta száját, idegesen alsó ajkába harapva pillantott a pasas szemeibe, s dobolt párat az ülés oldalán. -Lekötelezne! Mégjobban!! - nem állt neki örömködni, csak tudomásul vette, hogy ha él ezzel a lehetőséggel, akkor legalább szerelőt nem kell kutatnia, és remélhetőleg nem egy valag pénzt fognak lenyúzni róla amiért nem ért az egészhez semmit, ám ezen aggáját inkább megtartotta magának, s közben kiszállt a kocsiból. Odakint aztán, meglehet túl meggondolatlanul bújt ki a kabátból, és adta vissza a másiknak. Nem gondolta sem büdösnek, sem kellemetlennek az anyagát, azon kívül, hogy nem akarta megfagyjon miatta a másik idekint, lévén, hogy saját magából indult ki… így is túl sokáig ácsorgott odakint a másik a hidegben. Az persze meg sem fordult a fejében, hogy esetleg a másik szereti a hideget, és nem annyira akar megfagyni mint ő maga. Szóval miután megvolt az egész mindenséggel, és helyére került a kötél is, s betette magát a kormány mögé. Nem az a fajta nőszemély volt sosem, aki azért aggódna, hogy esetleg a műkörme megadja magát, vagy épp maszatos lesz a keze egy kis munkától. Amit kellett, és tudott, mindig is megcsinálta. Felszerelt egy polcot a falra, összerakott egy ágyat, vagy épp megpróbálta megcsinálni a mosogatógépet, aminek a legutóbbi alkalommal, kisebb árvíz lett a vége, mert elfelejtette visszatenni a végén a csövet a helyére, de ezt szigorúan megtartotta magának, és megfogadta, sosem fogja nagydobra verni a történteket. Míg a hideg kocsiban üldögélt, magára terített egy vékony plédet, mit a hátsó ülésen talált, s ügyelt arra, hogy az indexet mindig kivágja a megfelelő irányba, hogy legyen világítás, és minden ami ilyenkor szükséges. Volt ideje elmélkedni azon, hogy vajon mivel is hálálhatná meg a fickónak, hogy kisegítette, és nem hajtott tovább, mint a többi ember, kik nagy serényen elhúztak mellette, s még megfagyni sem hagyta(!), ami külön jó pontot írt Dolph számlájára. Mikor végre megérkeztek a parkolóba, és kiszedte a kulcsot a kocsiból, majd táskájába ejtette, meggondolatlanul dobta a plédet a hátsó ülésre vissza, ahelyett, hogy a vállára ejteni, pedig azóta nem lett sokkal melegebb. Lélektükrei felragyogtak, ahogy arcára mosoly költözött, s nem igen tudta visszafogni magát, és ölelte át ismét a másikat, s még egy puszit is nyomott annak arcára hírtelen felindulásból, aztán észbekapva lépett távolabb, tűrte haját füle mögé. -Bocsánat… köszönöm! Hálás lennék érte! - köszörülte meg a torkát, miközben leszegett fejjel pillantott bakancsára, virágmintás szoknyája alatt. – Higgye el Rudolph, az Amfora sokkal jobban érdekelt, mint az, hogy majdnem elsodort! - nevette el magát, pedig tény, hogy akkor majdnem felnyalta a kifutót, ám még időben ki tudta tenni a lábát, s így bizony megmaradt a talpain. Közben kinyitotta a csomagtartót, és maga sem tudta hogyan tudta beemelni oda egymaga azt a súlyos bőröndöt, de nem kért segítséget, ám ha a másik esetleg előzékenyen segítségére sietett, nem kezdett el károgni rajta, hogy egymaga is megoldja. Az esetben sokkal jobban érdekelte, hogy ne kocogjanak egymásnak fogai a nagy fázás közepette. Ha megvolt a bőrönd, és kikerült az autóból minden, amire csak szüksége lehetett, lezárta a járművet, és eltette a kulcsot a táskájába, s ha a bőrönd addig nem került a másik autójába addig, akkor elhúzta oda, majd ha volt rá lehetősége, akkor bepakolta a cuccot a kocsiba. Hogyha minden bekerült az őt megillető helyre, akkor előre ballagva betette magát az anyósülésre, bekapcsolta a biztonsági övet, már ha volt, s közben örömmel konstatálta, mennyivel kellemesebb a melegben üldögélni, mint egy fagyos helyen várakozni. -De ha nagy kitérő lenne Greenwich Village, akkor hívok inkább egy taxit… - azt persze közben teljesen elfelejtette, hogy a telefonja is beadta az unalmast…, míg a mellette ülő tekintetét kereste.
Látja a nőn a tépelődést, és az érzelmek skálájának vagy ezer apró momentumát, de tuskó férfi lévén, alig ismer fel belőle egyet-kettőt, így kissé elbizonytalanodva, hogy most valami rosszat mondott azzal, hogy felajánlott egy egyszerű szerelőt, aki a saját értékei szerint megbízható, vagy más történt, amit mint szintén tuskó férfi, nem vett észre? Sosem volt igazán jó ezekben a kitalálósdikban, habár mentségére legyen szólva, azzal a pár nővel, akivel alkalomadtán tartja a kapcsolatot, egész jól kijön, mondhatni kedvelik is – igen, ezek közül az egyik a szomszéd sárkány, aki kedveli, hogy többnyire csendes, és segítőkész, a másik a kávézóbeli barista leányzó, aki inkább a jattért, és a „apa poénokért” mosolyog mindig úgy rá, a harmadik meg....van harmadik? Ó! Talán Theo egyik óvodás nevelője volt.... Nem túl erős felhozatal, ezt azért érzi ahhoz, hogy tanakodásával – megszólaljon, vagy fogja be a pofáját – végül addig-addig húzza az amúgy is reménytelen helyzetet, hogy már egyenesen bizarr lenne közbekérdezni egy elavult témával kapcsolatban. Inkább aktivizálja magát, és mire teljesen le is esik neki, honnan olyan ismerős, miért olyan közvetlen, és ki is igazából a hölgy, már a parkolóban száll kifelé a kocsiból, és ajánlkozik újfent arra, hogy a formás fenekét hazaviszi, ha már más felajánlása ezek szerint nem talált akkora sikerre. Vagy mégis? Újabb döbbenet éri, amikor a karcsú teremtés szinte a nyakába röppen, és még puszit is ad az ő szőrös, megtépázott és valószínűleg olajfoltos pofázmányára. Most hogy már mosolyog, Rudolph alighanem minden kételye és tépelődése eltűnik, egy pillanatra, akár egy bamba szamár csak nézve, miként tűri a füle mögé az elszabadult tincset, és süti le egy pillanatra a szemeit a hálálkodás közben Gloria. Komolyan nem érti ezeket a teremtményeket, amiket a mai tudomány nőknek hív. Olyan hirtelen hangulatváltásokra képesek, hogy nem is kérdőjelezi meg, mi végett is nevezik a hurrikánokat asszony neveken. S bár nem titkolt szándéka az lett volna, hogy majd most ő lepi meg a másikat azzal, hogy egy kis célozgatással jelzi, ő is ugyan úgy emlékszik rá ám – csak kis fáziskéséssel, no para -, ezzel a puszilkodós hadművelettel az egész úgy pukkadt ki mint egy lufi, és megint csak ő áll ott szerencsétlen majomként, akár egy tini srác megvakarva a tarkóját, bárgyú mosollyal a képén. - Hát, azért nálam erősen nem azok a vázák vezettek volna, ha szavazni kell ki törjön össze. - hebegi ki kissé sután, s most rajta van a sor, hogy zavart mosolyt villantson. Amekkora különbség van kettejük között, és javára még ott voltak azok a köcsögök a dobozban, hihetetlennek tartja, hogy nem borította fel. Az egyensúlyát egy vadászpilóta megirigyelné, ezt a férfi első kézből merné hangosan kijelenteni, ha nem hangozna pocsékul, és félszegsége miatt kínosan is. S bár az önbizalma a helyén van, a hátrányaival, és a kinézetével teljes mértékben tisztában van, így erős tízezreket merne rá tenni, hogy Gloriának bókoltak már sokkal elegánsabban is. - Várjon, várjon! - eszmél, és kis fáziskéséssel kapkodva, öles léptekkel terem a csöpp termet mellett, és finoman eltolva emeli ki a bőröndöt a csomagtartóból, majd nézi, biztosan sikerül e bezárnia, csak azután indul el a saját autója felé, közben fél úton lehajol, és szétakasztja a két járművet, majd a vontatókötéllel együtt rakja be a csomagtartójába a ruhákkal teli bőröndöt, újfent elkérve a tulajdonosától. Feltűnik neki a fog koccanás, mert bár jól palástolja a nő, azért a parkoló csendjében, úgy, hogy Dolph is néma idiótaként csak cselekszik, eléggé hallható, ám tekintve, hogy a meggyőződést nem sikerült elvetnie, hogy a kabátjával valami baj lett volna, nem ajánlja fel újfent. Bármennyire is tűnik a marcona férfi acélkeménynek, az esetleges visszautasító válasz kicsit csorbítaná a komfort érzetét egy ilyen szép nő mellett. Nocsak, rátalált az imponálni akarás, vagy negyven éves létére megint megbolondult a szervezete, mint egy hormonzavaros úttörőnek? - Hát nem itt van, de szívesen elviszem, ha nem bánja, hogy útközben megállunk valami kajáldánál. Kitérőért cserébe kitérő, mit szól? - pillant rá a kocsi belső világításánál, miközben indít, és sebességbe rakva a kocsit gurul ki az útra. - Meghívom. Amekkora bőrönddel jött, nagyban fogadnék rá, hogy az otthoni hűtője kissé üres most. - találgat, egy félmosoly kíséretében, hátha csábítóbbá teszi az ajánlatot, és Gloria nem találja túl visszataszítónak a gyorséttermi szutykot, amire épp a saját korgó gyomra vágyik.
Az igazat megvallva, nem gondolta át, mikor azt a cuppanós puszit nyomta a másik arcára. Egyszerűen csak cselekedett, s a hála vezérelte, hisz annyira lekötelezettnek érezte magát. Mind a szerelő ajánlatával, és még a fuvarozással is! S a leghatalmasabb piros pont, hogy megállt mellette, és nem hagyta megfagyni!! Meglehet, egy cseppet félreértelmezte a másik szavait, és a nem a vázák vezetnék a fontossági listát résznél, a saját testi épségére utalt, és nem a nőére, még is egy apró pír költözött tőle Sara arcára, s azzal egyetemben került a kósza hajtincs a füle mögé. Volt valami a fickóban, mi egy cseppet imponált számára, s meglehet, ez a kedves gesztus, dobott még rajta egy hatalmasat. -Azért egy cseppet örülök, hogy nem dobta el a vázáimat! - félszeg mosoly suhant keresztül ábrázatán, miközben ellibbent a másik mellett, hogy kiszedje a csomagtartóból a bőröndöt, mi eléggé nehéznek bizonyult, már akkor is, mikor beügyeskedte oda. Aztán Rudolph hangját meghallva, csak addig jutott, hogy felnyissa a csomagtartó fedelét, hisz már odébb is lett pakolva a dolgos férfi kezek által, ami lehet egy cseppet ismét túlzás volt… de nem ellenkezett, helyette csak ügyesen odébb lépett, hogy ne legyen ismételten útban. Nem morgott miatta, hogy óvatosabban kellene letenni, vagy épp egy cseppet jobban megragadni, mert tuti beakad majd valahova, inkább jobban foglalkoztatta a gondolat, hogy ne olyan hangosan koccanjanak össze fogai odakint. -Köszönöm! - ismételte meg újra, bár az elmúlt időszakban, már nem is számolta, hány alkalommal hálálkodott a másiknak. Sietve zárta be az autót, majd ment vissza a működőképes járgány mellé, majd ha minden rendben bekerült az őt megillető helyre, akkor betette magát az anyósülésre, a kellemesen meleg járműbe, s igaz lábai cseppet még remegtek a kinti cidri miatt, miközben már szabadkozott, s nem akarta taxinak, vagy épp kihasználni a másikat, hisz így is rengeteg segítséget kapott már tőle, rövid itt tartózkodása alatt. Épp combja alá csúsztatta be kezeit az öv becsatolása után, mikor érkezett ismét egy pazar ajánlat, mire barnáit Rudolph-ra szegezve kúszott szép lassan mosoly az arcára. -Ami azt illeti… tudnék enni! - mosolya ottragadt, s a meghívás hallatán talán még ki is szélesedett. Ami pedig a hűtőjét illeti, sanszos, hogy lassan beleköltöznek a pókok, s ha a takarítónő rendszeresen járt, talán a háza sem úgy néz ki mint egy romhalmaz. -Nagyon régóta nem voltam otthon, szóval meglehet, még a víz sem fog menni… de ha mázlim van, akkor egy hét alatt, sikerült elindítaniuk mindent, amire igényt tartottam… - vágott egy grimaszt, s kicsit eligazgatta rakoncátlan szoknyáját, majd körbepillantott a kocsiban, s mikor észrevette a kabátot a hátsó ülésen, hát kikapcsolta magát, kicsit ügyeskedett, s ennek köszönhetően cseppet közelebb hajolt a fickóhoz, mintsem azt az illem engedné, s mikor megszerezte a ruhadarabot, diadalittasan hagyta el ajkait egy „háhh!”, s sűrű bocsánatkérés közepette telepedett vissza helyére. -Nem bánja ha….? Kicsit elszámoltam a tűrőképességem, és ez melegebb mint ami rajtam van… -zavarban volt, amiért ennyire felelőtlenül ítélte meg a helyzetet, s mivel Rudolph nem bújt vissza a kabátjába, így biztosra vette, hogy neki nincs rá szüksége, szóval már magára is terítette ha megkapta az engedélyt, s szorosan össze is húzta azt. -Sokkal jobb!! -igazgatott még egy kicsit a galléron, s elégedett mosolya ott ékeskedett arcán, aztán elkapta pillantását a másikról, hisz realizálódott benne, mennyire közel is került hozzá a kis manővere alatt, s zavart ajakharapás kíséretében kikémlelve az ablakon. A kaja gondolata egyre nagyobb érdeklődéssel töltötte el, s ennek köszönhetően újfent a másikra emelte tekintetét, figyelve arcvonásait vezetés közben néhány pillanat erejéig. -Remélem nem kerül bajba miattam a feleségénél...- feltételezése szerint, a másik foglalt volt, s már készült arra, felajálnja, hogy kimossa a kabátot, és tisztán az ő parfümjének illata nélkül kapja vissza, hisz nem szándékozott veszekedést szíttani párok között, egy ilyen "apróság" miatt.
-Szerintem az egyiptológiai tanszék is kifejezetten hálás ezért, hát meg a főnököm. Ne tudja milyen hisztit csapott volna le, lehet túlkiabálta volna magát, aztán mehetek haza Kairóból gyalog. – horkan fel egy grimasszal, amolyan hitetlenkedő vidámmal, és bár elfogja a késztetés, hogy a bajuszára dörzsöljön, mint mindig ha csikizni kezdi az orrát végül – miután meglátja a zavart a nő arcán – inkább egy torokköszörülés kíséretében a mozdulatra emelt kezèt kurva kínosan a derekára rakja, majd onnan engedi le, akár egy siheder bolond. Létezik olyan idióta akit az hoz zavarba ha véletlen zavarba hoz valakit? Mert ha nem, tanulmányt kellene írni róla, címeres ökör szalagcímmel. De talán jóvá teszi, no meg oldja a saját feszültségét a bőrönd pakolással, ugyanis fogalma sincs, hogyan álljon a nőhöz. Vonzó, elragadó, életvidám. Kb minden, ami Dolph akkor lenne, ha valami kuruzsló megáldaná, átoperálná, na meg levenné a sok szart a nyakából, kezdve a kilónyi bűntudattal a fia felé. Oké, vonzó még akkor sem lenne. Bár nem szól érte, figyelve rángatja ki a – számára – cseppet sem nehèz bőröndöt a csomagtartóból, s bár nem jó pontokra utazik szánt szándékkal, inkàbb csak az a régi vágású fajta férfi, mégis összeszedve az agya maradékát, ami a puszi után még kissé fagyott, igyekszik a legjobbat kihozni önmagából. Bár szeme sarkából elkapja kifelé kanyarodás közben a combok alá dugdosó kézmozdulatot, a fűtést nem tekeri feljebb, így is azon a határon van, ahol még nem kezd el izzadni, mint egy víziló, de már rohadtul nem tudna elviselni egy plusz réteget se magán. Önző, ez most megmutatkozik, de ha most nekiáll patakzani, az a nő helyzetén se fog segíteni, ezt garantálja, mert akkor meg az ablakot kell majd lehúzni a friss levegő végett. A kövérség télen áldás, a melegben kész átok. Ezt utálta Karióban is, bár ott legalább száraz is volt a levegő, így akit kiizzadt, cserébe az el is párolgott anélkül, hogy a Nílusnál vastagabb foltot hagyott volna az ingjein. -Szuper! Pizza vagy burger inkább? Valami egyiptomi cuccal most nem szolgálhatok, kénytelen lesz az amerikai szenny közül válogatni. – hangvétele nem gúnyos, bár arról az országról még csak szépet se tudna mondani, meleg van, büdös, igénytelenség, szegénység, kurva sok homok. Lehet valaki egy országgal szemben rasszista? Szóval ellenérzési nélkül ejti ki a szavakat a száján, inkább próbálja elvicceskedni, de nem tolja túl. Ha Joeval beszélgetne, tuti odatolná még a végére, hogy se bogarat se egyéb élősködőt nem tud helyben szeretni, bár ha egy szar helyre mennek, ott tuti belesütnek egyet-kettőt a pizzába, már ha a húspogácsa egyenesen nem patkányból készül a hamburgerbe. De ugye nem Joe ül mellette, és aki ül is…mi a faszt is csinál?! Mármint oké, az előbb még azt ecsetelte fürdeni sem fog, ha a szerelők – vagy ki…Dolph kicsit elkalandozott- be nem indítják nála a közüzemet… Igazából ezt meg is tudná tenni, ha nem az az alapja az evidens szerelő hívásnak hogy lemondta a szolgáltatót. Akkor először új szerződés stb…azt nem lenne képes orvosolni, de ha csak simán fel kell kajtatni a kertben a csapot, meg az órákat, azt megoldja. Persze ezt nincs ideje elmondani, mert ez a nő arconpörgést rendez a beltérben, amire Rudolph nem is tudja igazán, mit reagáljon. Automatikusan jön a mozdulat, hogy közelebbi karjával megtámassza a nőt, persze a kezdődő mozdulattal jön a felismerés is, hogy mi a picsát is akar tapogatni egy vadidegen nőn?! Visszaejti hát a kormányra a mancsát, és csak ideges ficcenéssel próbál odébb húzódni leányos zavarában a neki nyomódó testrészek elől, amikre rá se mer sandítani, hiába kurva kíváncsi a frigyládàt kívánja e hátul megtalálni, vagy mi a pék fasza. De komolyan, majd’ két méteres létére ő tisztában van vele, hogy ez a csotrogány csak nagynak tűnik, de valójában egy virágláda, ha azt is belekalkuláljuk, hogy ő is beszáll, és mivel az ő kocsija, így ez evidens, ám érezhetően Gloria nincs ezzel sem tisztában, vagy ha mégis valami ott hátul cseszettül fontos lehet, hogy ilyen infarktus közeli állapotba sodorja Dolph öreg szívét. Újra Joe sejlik fel a lelki szemei előtt, az a vén kujon tuti képes lenne ebben a helyzetben is valami lazán vicceset beközölni, ő meg befeszül, mint egy kocka a szalagavatós táncnál. A “háhh” felkiáltás imádkozik hogy valami sikerujjongás legyen, és bármit is baszott hátra, vagy szúrt ki a nőszemély sürgős ütemben markolja fel és süppedjen vissza a formás fenekére, mert a forgalomban egy kalimpáló hölgyeménnyel vezetni aprócskát balesetbeszélyes. No nem mintha nem tartaná a tekintetét mereven az úton, elkerülvén ezzel minden nemű balesetet kocsin kívül és belül is. -Mi? – hangja élesen hat a beállt csendben, és pillantása kapkodva vetül oldalra, nem igazán tudva most akkor már odanézhet e vagy sem, de kell idő míg realizálódik ez az egész szar a kabátja miatt volt. Baszki ez a nő…meg is kérhette volna hogy adja oda, neki fél percbe se tellett volna, ez meg küzdött vele vagy ötöt. És még Joe csodálkozik amikor úgy néz rá mint a három fejű kutyára amikor bizonygatja, hogy a nők egyszerűek. Aha. Mint egy faék…persze…faszom. – Ja, persze vegye csak fel. – bólint, és nem tudja nem észrevenni mennyire elveszik benne Gloria, amikor maga köré teríti. Imponál neki? Melyik férfinek ne tenné? -Örülök, bár legközelebb bölcsebb ezt olyanra bízni akinek egy fél mozdulat lenne, és még közúti veszélyeztetés se adódna belőle. – mormogja, bár hangja nem bunkó, és nem is haragvó, inkább csak igyekszik kiadni a felgyülemlett feszültséget. -Mi? Már miért….? – zavarodik össze, mamlasz lévén nem igen tudna követni a logikát, amit a másik a fejében megálmodott teória útvonalán végül kibök a végponton. – Mert kések? Vagy….- jó nem töri többet a fejét olyan szituáción, ami igazából ki se alakulhat, az egyik fél nemlétéből adódóan. – Mármint nincs feleségem. – hát ez aztán kurva értelmes volt Dolph, gratulálok. Ha tehetné az orrnyergére dörgölne bosszúsan saját maga végett, de uralkodva magán csak egy bajuszdörzsölés és egy pótcselekvésnek betudható ing lehúzásos ficergés jön össze -nem mintha bármennyire is megcsavarodott vagy gyűrődött volna az anyag. -És mi hozta New Yorkba? – vált témát, lekanyarodva a kajálda felé mait választott végül a másik.
Komoly képpel fürkészte a fickót, s próbált elfolytani egy nevetést. Ő maga a másik pasast, ki előzékenyen, s figyelmes módon viselkedett a többiekkel, nem gondolná olyannak, ki ilyet tenne a társával. Egy gyors ajaknevesítés után végre megszólalt. -Való igaz, a tanszék is hálás, amiért egyben maradtak, és gyalog hazamenni...- ekkor már mosolya kirajzolódott arcára. - Bár meglehet csak attól félt volna, hogy más kapja a melót legközelebb… - morfondírozott kicsit hangosabban, aztán innentől kezdve már pörögtek az események, s mérhetetlen hálát érezve ült be a kocsiba, miután már a bőröndje is az őt megillető helyen a csomagtartóban lapult. -Tudja, Rudolph, nekem tökéletesen megfelel az Amerikai szenny is! Jó régóta nem ettem ilyesmit, és a változatosság végre nagyon jól jönne!- széles mosoly került arcára, ám választani nem tudott. - Maga mit fog enni? Az igazat megvallva, nem volt válogatós. Sem vegetáriánus, sem a paleo hívének nem vallotta magát, hisz úgy gondolta, vannak abban olyan hozzávalók is, amit akkoriban nem igen találhatott meg az ősember, szóval az egészet hagyta a fenébe, meg amúgy is jobban szeretett enni, és főzni, mint sem ízetlen vackokkal tömje a hasát, ám ezt a nézetét, s gondolatmenetét megtartotta magának, hisz ki tudja mit gondolna róla a másik. Épp elég lesz majd akkor ha kiderül nem csak salátával akarja kényeztetni magát. Aztán persze rá kellett jönni arra is, hogy elszámolta magát, és nem épp a legillendőbb módon jutott hozzá a kabáthoz, s erre legalkalmasabb módon zavarba is jött, s elrejtette fél arcát a kabát alá, s úgy pislogott néhány pillanatig maga elé. Jó, persze mindenki örülne olyankor némi segítségnek, ám azt is jó pontnak találta, hogy Dolph nem kezdte el taperolni, bár alapból tisztességes fickónak gondolta, kinek ilyesmi meg nem fordulna a fejében, szóval újabb jó ponttal bővült ama tárház, mi arra szolgált, hogy jó színben tűnjön fel Sara előtt a fickó. Ennek ellenére zavara mit sem akart eltűnni, s rá kellett döbbennie, mi van, ha egy asszony várja odahaza, és bizony nem örülne az ura kabátján másik nőnek a parfümje illatának. Persze újra zavarba jött, mikor szembesült vele, bátran kérhetett volna segítséget, ám ott, ahonnan ő jött, jobb ha igyekszik megoldani a dolgokat saját magának. Ajkába harapva pillantott ismét a másikra, újra eltemetkezve a kabát talán biztonságot nyújtó takarásába. -Sajnálom…remélem nem zavartam túlságosan… -eltűrt egy kósza tincset az arcából, majd jöhetett a hangos kimondása mindannak amit feltételezett, s teljesen komolyan gondolta. Kinézte a pasasból, hogy otthon majd meleg étel, és egy gondos feleség ölelő karja várja majd, és mindez a kitérő csak azért van, mert kedves akar lenni, bár az is meglehet, mindent csak túlkombinál, és valójában nem is… Aztán megérkezett a kissé suta válasz, de kivárta a vég kifejlettet. -Ooooh...azt hittem egy ilyen pasast otthon várja epekedve a neje… - morfondírozott hangosan, aztán kipillantott az ablakon, figyelve az elsuhanó tájat, s kicsit kezdett felengedni az eddigi megfagyásból, s persze nem piszkált hozzá a műszerekhez, elvégre nem az ő kocsija volt, amiben bármit is állítgathatna. -A kiállítás. Ideküldtek, hogy minden a megfelelő ütemben menjen, és szemmel tartsam, amíg itt vendégeskednek a műtárgyaink. Tudja, akad bennük néhány, amit az én csapatom talált meg. - közben Rudolph felé fordult, fél lábát kicsit maga alá húzva, nem törődve azzal, hogy ezzel mennyire is lesz kényelmetlen a testhelyzet, s még arra is figyelt, hogy eligazítsa szoknyáját, bár tudta, a másik az utat figyeli, hogy nehogy elhagyják a megfelelő megállóhelyet. Gondolatban már azon morfondírozott, még is hogyan fogja tudni meghálálni azt a sok jót, mit kapott ez alatt a rövid idő alatt. -Meg ha szigorúan vesszük, most haza jöttem egy időre.- nem fordult vissza, inkább a másik oldalt is megszemlélte, meg aztán jobb rálátása nyílt az autó azon részére is, s egy cseppet elszomorodott, hisz eszébe jutott, mennyi pénzt is áldozott rá annak idején, hogy azt a csotrogányt megvehesse.
-Ó, amiatt nem félek, Weaver az a figura aki bármilyen melót megszerez. Gyakran az ölébe hullik mert egy kibaszott sármőr. – káromkodásával szépen mutatja, hogy minden bizonnyal vele ellentétben, mert bár nem tekint úgy a csúnya szavakra, mint holmi pokolból szalajtott Vatikán elleni vétek, de nők előtt kifejezetten feszeng, ha egy-egy kicsúszik a száján, márpedig ki szokott. Többnyire ezért is bízza a finomabbik nemmel való beszélgetést Joera.
-Mmm rendben, és nem csodálom unka azt amit kint kapni. – nem mer többet mondani, elharapja, mert túlságosan is tuskón hangzana minden verziója annak, amit még ehhez hozzá tudna fűzni. Sokan szeretik az egzotikus kajákat, de ő ebből a szempontból is tipikus amerikai középkorú kicsit elhízott faszi, aki a megszokott ízek szerelmese -nem mintha az amcsi kultúra ne lopott volna el egy csomó kaját külföldről és hirdetné a magáénak -, és az ínyenc mivolta kimerül abban, hogy ha szét akarja égetni az arcát azt nem olyan fűszerekkel teszi mint a churry meg társai, marad a csípős paprikánál. Mocsok basic az ízlése, de hé, ha nem lenne ennyi basic ember a földön a különleges szó nem is létezne. Egy méregető pillantást vet a hölgyre, amikor afelől érdeklődik ő mit enne, vagy mit fog. Eleget nyomja elé a média meg az internet viccesen, hogy ez amolyan csapda a finomabbik nem részéről, miszerint most ilyenkor a fasziknak ki kell találni kit is enne a másik anélkül hogy kimondaná. Ebben csak két bibi van, az első, hogy Gloria nem egy régóta ismert jelenség Dolph köreiben, hogy még csak tippelni is tudjon az izlesére, reméli tehát hogy ez egy előzékeny kérdés és az a valódi jelentése mint ami….mert kitalálósdiban tényleg pocsék. Innen ered a második pont, hogy a saját fiát és a kutyáját se képes sokszor életben tartani, arról nem is beszélve, kitalálni mi a fasz is folyik egy kamasz agyban a nyilvánvaló szexen és szülőellenességen kívül… baszki Dolph ne gondold túl. Válaszolj baszdmeg. -Ha burger, akkor egy halapenos, dupla sajtos marhaburgert, ha pizza akkor egy sonkás kukoricás. – az egyszerű a nagyszerű, és még képes visszapattintani a mondatot úgy, hogy kvázi kérdések hangozzon, és a nő dönthessen végül melyik opció is jön be neki jobban. – Szóval magára van bízva, melyik hiányzott jobban ott a Pokol segglyukában… De azthiszem van egy burritos is arra amerre gondoltam megyünk. - csak kicsúszik egy nem túl pozitív jelző, de annyi baj legyen, majd igyekszik nem oldalra nézni, milyen fejet is vág erre a nő és mennyire akarja most elásni magát a béka picsája alá a véleményével együtt.
-Nem zavart. – oké kezdi kipuffogni magát és a feltörő kínos zavara, amivel képtelen volt helyén kezelni a helyzetet is kezd tova illanni azzal, hogy Gloria illata nem lengi be és a közelsége ténye sem feszíti be minden idegszálát. Joe erre biztosan azt mondaná gyáva kis szar, a fia meg egyenesen puhapöcsnek jellemezné, de van az úgy, hogy nem csak a nőknek vannak komplexusaik. És a halom személyiségjegybeli defektből épp ezen nem igen ért rá vagy akart dolgozni, hisz eleinte az is nehéz volt hogy a saját önsajnáltatós szar spiráljából kijöjjön és ne nézzen újra a pohár fenekére. Aztán hogy nekiálljon nem passzív-agresszív meneküléssel visszavágni a gyereke szintén passzív-agresszív viselkedésére. A nők? Theo anyja óta komolyan sosem voltak képben, az meg valljuk be volt már vagy tíz éve, kicsit több. Hogy repül az a kurva idő. -Csak egyszerűbb lett volna ha szól. Szívesen odaadtam volna. – hangja amennyire a recsegős dörmögés lágyabb lehet, hát meglágyul, reméli balfasz mód de ezzel kicsit tud enyhíteni a ráförmedése okozta sértésen. Feszülten dörzsöl rá a tarkójára majd ejti vissza a mancsát a kormányra, hogy aztán újra olyan szituàcióba hozta magát, ami több, mint kellemetlen. Nej? Végülis logikus lenne, ha lenne neki ilyen idősen. Hisz van gyereke is már, nem egy címlap faszi aki azért tartja meg a függetlenségét mert megteheti….Dolph leginkább sosem gondolkodott azon, hogy egy sikertelen, tönkrement szar után újra megpróbáljon nem pofára esni. Bár az az előnye annak, hogy az elmúlt éveket végigszenvedte és azzal töltötte hogy saját magát renoválja, hogy már nem a munka, a kötelesség és az adrenalin hajszolása lenne számára az első, a családdal szemben. Ezt igyekszik megmutatni és értetni azzal a gyökér kamasszal is otthon. Ingere van megkérdezni; mégis milyen pasast? Mit lát a nő, ami valószínűleg amúgy ott sincs? De nem teszi, nem kérdez csak egy hümmögő tudomásul vétel jellegű hanggal reagál, s mintha nagyon kellene koncentrálnia arra, hogy a lehajtó után parkolót keressen mi miatt félig tudna csak erre reagálni -valójában nem akar. Nagyon nem. -Azta. Azt nem is tudtam, hogy terepen is dolgozik! Maga kemény kis nő! – illetődik meg és le is csap az alkalomra, hogy terelje a témát, no meg érdekli is. Apró és törékeny a nő, s bár el tudja képzelni, hogy a kis ecsettel pepecsel, meg zseblámpával mászik be minden elképzelhető veszélyes helyre mégsem gondolta volna hogy meg is teszi. De tetszik neki, alátámasztja a megérzését, hogy elèg egy rossz mozdulat a múzeumi dolgok körül és két szóval helyrerak bárkit. – Akkor ez most amolyan elismerés, hogy ideküldték, vagy lelkiismeret dolga inkább, hogy ide is akart jönni? – a kettő nem zárja ki egymást, de ez most nem is lényeges, mert leállítja a kocsit a megfelelőnek ítélt helyen – ez a fasziknál mindig olyan kényes és körülményes, ne kérdezd -, és kiveszi a kulcsot. – Akkor eredetileg New Yorki? Nem gondoltam volna. – vallja be egy mosoly kíséretében, és ha a másik is úgy dönt már száll is ki – egy pillanatra elfelejtve az illemet és nem nyitva ajtót Gloriának, amit mikor csapódik az ajtó realizál, emiatt egy bosszúsat szusszan, és a bejáratnál már figyel erre. Még a maga számára is mókás mennyire igyekszik, holott amúgy ilyen téren udvarias és régi vágású fazon, emiatt kapja sokszor a savazást Weavertől mennyire nem érti a másik férfi, hogy lehet hogy mégsem boldogul a nőkkel. – Persze mondta a lakást, de azt hittem bérlemény. Ezek szerint az autó is saját? -
Szavai mosolyt csaltak a nő arcára, s egy szemforgatás is kijárt érte. Ő annyira nem nézte meg a másik fickót, hisz sokkal jobban érdekelték akkor a műtárgyak, no meg a fickó, aki majdnem elsodorta. Sokkal kellemesebb volt inkább arra gondolni, hogy hamarosan minden épségben felkerül a gépre, bár legszívesebben el sem mozdult volna a gép mellől, hogy legalább biztonságban tudhassa a régiségeket, mik a fekete piacon rengeteg pénzt értek. Már unta a dolgok ízét, és azt, hogy vigyázni kell mit iszik meg, mit vesz a szájába. Rengeteg idő kellett hozzá, mire hozzászokott a helyi étkekhez, de a csapvíz fogyasztásával a mai napig nem próbálkozott. Nem volt hozzá elég bátor, bár legszívesebben még fürdeni se fürdött volna abban a vízben, még is kellett tisztálkodni. -Oooh mind a kettő jól hangzik!!! De a sonka kukorica mellé még dukál némi sajt is!! Sok sajt! – egy ábrándozó üüühhmmm is társult az egészhez, hisz olyan rég nem ízlelt már ilyesmit, hogy azon is csodálkozott, nem kordult bele a gondolatba a gyomra, most, hogy végre nem fázott. Nyugodtan üldögélt az anyósülésen, beburkolózva a kabátba, s mivel nem kell már azért aggódnia, mit fog szólni mrs Chambers az esetleges illathoz, mit maga után fog hagyni, sokkal nyugodtabban viselte az egész melegséget. Persze tudta, hogy a kabátot egyszerűbben is megszerezhette volna, és erről a jó előbb biztosítva is lett, s persze elnézést is kért igaz késve, de megtette, szóval annyira már nem is kellene zavarban éreznie magát, szóval egy idő után rendesen üldögélt a másik mellett, kin olykor ott felejtette a szemét. Az igazat megvallva, felüdülésnek gondolta, a fehérebb bőrt, az amerikai vonásokat, már ha jól tudta belőni a származást, szóval jólesett rápillantani a másikra. -Szólhattam volna… de nem akartam zavarni, bár… azt hiszem ezzel zavartam meg leginkább… - zavarában eltűrte haját az arcából, s egy félszeg mosollyal képén tekintett ismét Rudolph felé. Kicsit mesélt, mosolya pedig kiszélesedett, és csakhamar átvette a zavara helyét másfajta érzések, mibe vegyült talán egy leheletnyi büszkeség is. Jó érzéssel töltötte el az elismerés, főleg, hogyha egy olyan figura ismeri el, mint Rudolph. -Tudja, nem bírnám ki, hogy ott üldögéljek egész nap egy múzeumban, vagy egyetemben, arról beszélve, milyen a régészkedés, miközben ki sem próbáltam. Elviselem, hogy nyakik piszkos legyek, főleg ha van miért csinálni. – megvonta a vállát, hisz büszke volt a munkájára, s arra, hogy néhány dolgot ő talált meg, még akkor is, hogyha a nevét nem látta viszont sehol sem. Szerette a veszélyesebb helyeket is, mikor nem csak egy gödröt kell ásni, hanem bemenni épületekbe, barlangokban kotorni, bár ez az egyiptomi ásatás sokkal jobban lekötötte, s ezért is ragadt ott, már hosszú évek óta. -Ide küldtek, hogy tartsam szemmel a műtárgyakat, és a kiállítás rendes időrendben legyen elhelyezve. De nem gondolnám elismerésnek. -vállat vonva pillantott ki az ablakon, majd kicsit ismét jobban összehúzta magán a kabátot. – Meg aztán, már rég voltam itt. Nem árt kicsit hátrahagyni a homokot. -Azt hiszem mondhatom magam annak. És maga? Idevalósi, vagy máshonnan került ide?-mosoly került arcára, aztán karba font karokkal nézett Rudolph-ra, majd kiszállt a kocsiból, s egy kicsit sem sértődött meg, amiért nem nyitotta ki neki az ajtót, hisz volt keze, s képes volt kinyitni egy nyavalyás ajtót. Az ajtó mikor kinyílt előtte a férfinek köszönhetően, kedves mosolyt engedve felé, simította meg annak karját, s odavetett egy köszönömöt. -Iiigen… az enyém. Mikor elmentem, meghagytam egy ismerősömnek, hogy viselje a gondját, és ne hagyja, hogy tönkremenjen, de – széttárta karjait. – tekintve, hogy lerobbant, ez nem jött össze neki. – némi harag költözött arcára, s vágott egy grimaszt is, hisz nem számított ilyen fajta hanyagságra. Odabent aztán egy szabad asztal felé bökött, majd kibújt a kabátból, s gondosan maga mellé fektette, ha helyet foglaltak, ám ha a pultnál ültek le, akkor a szék támlájára tette. -Azt hiszem, egy hamburgert választok… krumplival… sok krumplival... - elvett egy menü lapot, már ha volt, s néhány pillanattal később, már azon morfondírozott, milyen szószt is szeretne hozzá kérni.-Maga szerint van kólájuk? Ott is hozzá lehet jutni, de még se ugyan olyan… -duruzsolta az orra alatt, továbbra is a lapot nézve, miközben a hajával játszadozott, s eldöntötte magában, hogy nem fogja hagyni a másiknak, hogy kifizesse a számla ráeső részét.
Kezdőlap
