Arra, amit a nő mond neki széles, szinte már rá kevésbé jellemző, pimasz vigyor ül az arcára. Patrizia nem ismeri még annyira, így nem tudhatja, mennyit engedett már a szigorból, irányításból és viselkedésből, ami inkább lefestené Fabrizziot, de nem hozza szóba, és ennek több oka is van egyszerre. Az, hogy a családjában, a közegében mit várnak el tőle egy dolog, megint más az, ami a szívében rejtőzik, és amit a másiknak hála ismert meg, és ismerkedik vele még mindig. Eddig sem állt tőle távol a gyengédség, de az a férfi, aki most a másik előtt ül olyan érzelmekkel rendelkezik jelenleg, amiket eddig nem ismert.
Fabrizzio pedig nem beszél addig, míg nem tud egyenesen válaszolni kérdésekre.
- A megszokottat nehéz csak úgy letenni. - Válaszolja lágyan, és nyom még egy csókot a másik bőrére, mielőtt leengedné a kezeiket kettejük közé arra a néhány centire, amit meghagyott annak érdekében, hogy ne vonhassa el a kontaktus a témáról a figyelmet. Mondjuk hiába figyelt oda erre az apró részletre is, Fabrizzio Patrizia kezét és combját fogja, a másik pedig a férfi arcát érinti jelenleg.
Azonban a gyengédség mellett nem törpül el egy pillanatra sem, ami Fabrizziot felépíti a kezdetek óta, így amikor ráerősít a másik a szavaira, a következő lélegzetével mintha duzzadna a mellkasa egy érzéstől, ami tetőtől talpig átjárja; sokan a büszkeségét arroganciaként azonosítják, pedig csak kényelmesen és magabiztosan érzi a bőrében magát olyankor, amikor tökéletesen illeszkednek körülötte az őt, illetve most Patriziát meghatározó aspektusok.
- Ebben nem kételkedem. - Neveti el magát halkan, mert így nem hathat úgy, hogy kinevette a másikat, sőt, éppen ellenkezőleg; szórakoztatja, amiért olyan szócsatáknak lehetett már részese a másik mellett, amire se nem számított, se nem volt neki megírva a születésénél, hogy bárkivel lehetősége lesz ilyesmire. Sokkal jobb agytorna ez, mint felfedezte bármilyen másik tevékenységnél, amivel a szellemi képességeit igyekszik a testi mellett is karban tartani.
- Pedig minden okod megvolna rá. Gondolom nem szoktak férfiak így rád törni az éjszaka közepén. - Ahogy már a csókjuknál is említette, nem tud ezekért őszintén bocsánatot kérni, így most sem fogja megtenni, mert nem volna igaz. Semmit sem bán abból, ami történt, és bár az elméjének egy része nehezen enged a tökéletességre való törekvésből - és eszerint az egymásra találás biztos nem így esett volna meg -, a szíve tudja, hogy ez így volt tökéletesen a végén.
- Ahogy eddig is. - Bólint egy aprót, tudatva a másikkal, hogy nem fog engedni abból az őszinteségből, amit megismert tőle, és, hogy ismét megpecsételje a szavait finoman nyúl a másikért, mintha a tudat alattija feladná a harcot a vonzással szemben, és az ölébe húzva Patriziát megtalálja az ajkait, hogy ezzel rájuk lehelje az ígéretét.

Ha bármilyen más helyzet tenné éppen próbára az elméjét, valami olyasmi, ahol nem kell szavakat keresgélnie, rendeznie és kimondania végül, biztosan elkezdené magyarázni, hogyan is működik az elméje anélkül is, hogy arra Patrizia esetleg megkérné. Ha nem vízválasztónál állnának, ha nem a jövőjéről, a nő és Matteo biztonságáról, és a közegben betöltött szerepéről, illetve ezeknek az érdekes keresztmetszetéről lenne szó, már a huszadik percben járna, hogy próbálja megértetni a másikkal, hogyan is van összerakva ő, hiszen az elméje rendkívül fontos aspektusa a férfinek.
A sorsát is ez határozza meg, azonban a szerencse is mellé szegődött, mert nem hiszi, hogy bármilyen más elmével sikeresen vihetné tovább a családot. De az is lehet, hogy egyszerűen csak nem ismer mást.
Így csak egy bólintással válaszol arra, mit képes megjegyezni és milyen mértékig, hiszen, ha fotografikus memóriával nem is rendelkezik, olyan szintű részletorientáltság jellemző rá, mint kevesekre. A részleteket pedig akkor tudja forgatni a kezei között, ha elraktároz a fejében mindent, amire még szüksége lehet az életben.
Mindemellett viszont képes a gyengédségre, még ha ez részéről nem is kifejezetten tudatos; miközben beszélnek, a keze finoman jár a másik combjának bőrén, mindenféle hátsószándék nélkül, hiszen fontosabb most, amiről beszélnek, mint annak megismétlése, amit éjjel is többször lejátszottak egymással. Most, hogy már tudja, mit akar és valahol úgy érzi, meg is teheti idővel, nem tudja a benne lévő érzéseket kordában tartani a nővel szemben; ezért jár a keze most is, és ezért nem hagyta nyugodni őt este sem.
- Pedig szeretném. - Őt így nevelték, ezért komolyan gondolja, hogy a nehézségeket a családjában, és ebben a kapcsolatában is neki kellene elcipelnie. Közben nyúl a másik kezéért, és, hogy a szavait burkoltan ígéretté formálja, rápecsételi azokat egy csókkal Patrizia kézfejére.
- Nem akarom, hogy másnak lásd magad, mint ami vagy számomra. - Jelenti ki határozottan, mégis lágyan, mert még emlékszik a csillanásra a másik tekintetében az éjjel, amikor a másik nőnek gondolta magát. Mert Fabrizzio se nem így mondta, se nem gondolt erre sosem.
- Nem engedtem volna nekünk, ha nem lenne tökéletesen biztos az, merre akarok haladni, mit akarok elérni. - Fabrizzio nem kalandozott soha életében, és ezt nem most fogja elkezdeni; a válása kapcsán sosem jutott még eszébe, hogy most már akár élhet is, hiszen a közeg nem venné elő, ha pár évig jobbra és balra vadászná a nőket, sőt, ennek az említett nem biztosan örülne valamilyen részben.
Arra sem számított mondjuk, hogy a szívét ilyen gyorsan elkapja valaki, de már nem akar küzdeni.
- Ha bármilyen ponton nem vagyok elég, szólnod kell. - Nyilván rangos férfiként nem szokott hozzá ilyesmihez, de sokkal erősebben tart a gerince annál, minthogy botrányosan fogadja az elutasítást. Boldoggá akarja tenni a másikat, nem kétségeket és nem odavaló gondolatok kelteni benne. És bár nem látja még a kép egészét, ez is olyan számára, mint egy feladat, amit tökéletesen akar kivitelezni.

Hazudna, ha azt mondaná, nincsen tisztában a környezetére gyakorolt hatásával; ahhoz túl eszes, hogy ezt ne tudatosan és szinte kitervelt megfontoltsággal művelje, azonban az a tekintet, ami már annyiszor szóba került közöttük nem olyasmi, amit mímelten intézett volna a nő felé. Egy teljesen őszinte, számára tökéletesen ismeretlen terepről származó áhítat az valójában, amivel lehengerelte ezek szerint Patriziát, és ez nem fog elveszni amiatt, hogy most már nem ömlenek ki a vágya szikrái a szemeiből.
Sokkal kényelmesebben érzi már magát a bőrében, hogy engedtek egymásnak, és bár tudta, hogy a tisztánlátásnak részben ez az útja, van egy keserédes íz a szájában, amit a palacsinta sem tud elvenni onnan. Fabrizzio szereti, ha úgy alakulnak az események körülötte, ahogy azt ő akarja, és bár Patrizia miatt minden ilyen láncot levert már magáról, azért szerette volna, ha megélhetik a természetes mivoltát a vágyaiknak, és ne ekkora teherrel járjon majd, ha megtörténik, mint amit most is cipelnek.
Az ő vállai azonban soha nem fognak beesni semmitől, úgyhogy fejben a megoldást keresi, azóta biztosan, hogy megismerte a másikat.
- Már nem érzem azt, hogy nem férnek el a bőrömben. - Teszi hozzá egy halvány mosollyal, és engedve a másik kívánalmának, az evésre koncentrál néhány pillanatig; de sem a lányát érintő téma nem engedi neki a teljes átszellemülést, sem a fejében már kevésbé elférő gondolatok, amiket ugyanúgy ki akar engedni magából, mint a vágyakozást, amit az éjjel éltek meg végre mindketten.
- Nem biztos, hogy ez már nevelő célzat a részemről. - Mondja lágyan, hiszen nem haragszik ő a lányára, viszont nagyon is jól ismeri őt. Ez pedig azt jelenti, hogy a hevessége és a hirtelensége Liviának lehet zavaró szinte akárki számára, így nem, mint apja akarja megleckéztetni, csak éreztetni vele, hogy az ilyen jól látható határokat mindenkivel szemben tiszteletben kellene tartania.
De, mégis csak nevelő célzat lesz ez, csak nem tudja most jobban megfogalmazni.
- Nem lehet ennyire hirtelen és akaratos. Hatalmas fogás ez rajta, amit nem engedhet meg magának. - Nem teszi hozzá, hogy az ő világukban, pedig erre gondol annak ellenére is, hogy nem egy ilyen nővel találkozott már az évek során. A rangosaknak ezt sokszor elnézik, és az ő családja annak számít, azonban pont emiatt kellene a lányának óvatosnak lennie, hogy a család vezetőit ne rajta keresztül szorongassák, ha a fogást már biztosította.
A széken úgy helyezkedik ezután, hogy a másik felé forduljon már a teljes teste, a kezét pedig, hogy az evést hivatalosan is háttérbe szorította egy időre, finoman csúsztatja a másik combjára, miközben csendesen megszólal.
- Beszélhetünk róla később is. - Ha Patrizia nem akarja, nem fogja erőltetni sem a túláradó gondolatainak a megosztását, sem az érintést, még ha ezek az ő szeret nyelvei közé is tartoznak. Utóbbit nem is érti, hogy tudta eddig megállni, mikor olyan mértékben kívánja érinteni ezt a nőt, mint még soha senkit.
- Nem is egyet. - A vigyora széles, jókedvű és őszinte, mert mintha Patrizia néhány hét elteltével már ismerné őt, ez pedig feltölti a sejtjeit energiával és ami a legfontosabb, élettel. Itt egy új értelem az életének, egy új lehetőség, valami, amire nem csak ajánlatos, de kell is vigyáznia, őt pedig a nő lépten-nyomon emlékezteti arra, hogy van oka, amiért annyira akarja ezt. És ez a férfinek nagyon fontos.
- Viszont az igazság az, hogy nem tudom száz százalékosan azt nyújtani neked még, amit megérdemelnél. De minden erőmmel azon leszek, hogy minél hamarabb elérjünk oda, együtt. - Ezzel akarja felvezetni azt, amit már mindketten tudnak; egy ideig, de különösen a válás kimondása és rendeződése végéig nem láthat ez a viszony közöttük napvilágot. Szörnyűnek gondolja az egészet, hiszen sokkal őszintébb ez az egész annál, minthogy ténylegesen titokban kelljen tartani, de nem tudja sem a sajátjaitól, sem a médiától, sem az ellenségeiktől megvédeni a nőt és a kisfiút, ha most óvatlanul és meggondolatlanul csak megélik, amit éreznek. Ő ennél sokkal többet kalkulál és mérlegel, és szeretné, ha Patrizia látná azt a jövőben, amit ő is, még ha az út hosszabb is lesz addig, mint eltervezték volna.

Könnyű azt gondolnia, hogy nem tett volna az éjszaka sűrűsége miatt lépést a nő felé, amíg nem kap jelzést arra, hogy azt szívesen fogadná tőle, de most ebbe dédelgeti magát néhány pillanatig, hiszen amikor az ajkaik újra összeérnek, nem sok egyéb részlet számít a férfinek a továbbiakban.
Ő is tudja, hogy ez a reggel fontos, ezért sem tudott hosszasan aludni, vagy nyugodtan feküdni addig, amíg Patrizia is felébred. Sajnálja, hogy az idő egyébként szorítja őket, mert úgy lenne fair az egész, ha mindkettejüknek lenne elég ideje végiggondolni, hogyan lehetne kivitelezni azt, amire mindketten igazán vágynak. Fabrizzio részéről le kell zárnia az életének egy részét otthon, bele kell rázódnia az új helyzetbe a gyerekeivel - remélve, hogy ezzel a lépéssel Livia is szívesebben látogat haza, amikor az egyetem megengedi neki -, el kell indítania a vállalkozását, és addig minden érzelmét titokban kell tartania a közeg és a nyilvánosság előtt, mert csak így tudja Patriziát megvédeni. Nem csak a médiától, vagy a kéretlen, rosszmájú megjegyzésektől, hanem a veszélytől is, amit Fabrizzio élete magában tartogat.
Viszont a csóknak muszáj engednie, hogy magával ragadja arra a néhány pillanatra, amíg tart, de addig szenvedélyes, és ezerszer elárulja ugyanazt; fontos számára a másik, és nem akarja őt elereszteni, ha nem teszi valami az életében szinte kötelezővé, hogy megtegye.
- Ezt észben tartom. - Fabrizzio sosem volt egy csökött személy, sem az érzelmei, sem a tudományok, sem a kapcsolatai terén, így ettől a témától sem zárkózott el soha; nem is tudott volna, hiszen idővel két nővel élt együtt, akik akkor veszekedtek igazán, amikor Patrizia az állítása szerint inkább édesszájú szokott lenni. És mivel figyelmes férfi, tényleg megjegyzi ezt magának, és ha kell, készül majd, amivel kell a békesség érdekében.
Az asztalnál ülve a keze azonnal meg akarna indulni a másik combján, szinte csak azért, hogy érezze a közelségét, és jelezze a vonzalmán kívül a ragaszkodását is, de, ha a vágyait már nem is, a tetteit igyekszik innentől kordában tartani, szem előtt tartva azt, amire most koncentrálniuk kell.
Pont ezért meglepve fogadja először, amit a másik mond, aztán, mivel elismeri, hogy szépen lett a labda lecsapva, halkan két falat között elneveti magát.
- Ez egészen szép volt. - Alapvetően úgy gondolja, még mindig az ő kötelessége védeni Vivianát, nem csak azért, mert papíron a férje, hanem mert leéltek együtt annyi évet, amennyi idős a legidősebb fiuk, huszonöt évet pedig nem lehet csak úgy a kukába dobni. Azonban a humorról tudja, hogy nem mindig kedves, ő pedig elismeri, ha valami jól sikerül.
Éppen akkor keresi magának a másik tekintetét, mikor azt mondja, nem zavarja a horkolás, ő pedig elmosolyodik a kijelentésen, egy ideig csak nézve őt. Ha tudna gondolatot olvasni, egyetértene abban a másikkal, hogy ez így elég kényelmetlen lesz hosszútávon, a férfi ugyanis alig képes levenni az éjszaka megéltek után a szemét a másikról.
- Nem, hadd szenvedjen. - Mondja vigyorogva, elhallgatva a tényt, hogy Liviával ő eléggé összeveszett az este, amikor hazaért a lakásból, ahova igyekeztek összeboronálni őket. Ő érti, mit szeretett volna a lánya elérni, és melengeti a szívét, amiért az oldalán áll, azonban vannak határok, amiket mindig élesen meghúzott a gyerekeivel, és mióta a család szétszakadt valamelyest, a magánélete is ide tartozik már. A lánya kerítése nélkül is szétfeszítette volna idővel a testét az, amit Patrizia iránt érez, ezzel csak bonyolítottak valamin, ami nekifutásból sem egyszerű.
- Átlépett egy határt tegnap, és ezt ő is tudja. Mondjuk ettől függetlenül több üzenetre is ébredtem tőle, mert nem voltam a szokásos időpontban reggelizni. - Fűzi még hozzá a gondolataihoz, amit mond, hogy ne tűnjön annyira kegyetlennek, pedig szentül hiszi, hogy mások véleménye az apai minőségén sosem fog változtatni; azóta azonban, hogy látta, Patrizia hogyan viselkedik Matteoval, tiszteli a véleményét ezt a témát illetőleg.
- Tudod, egész reggel kettőnkön gondolkoztam. - Kezd bele óvatosan egy újabb falatot követően, és a tekintetét ismét a másikra vezeti, de ezúttal a felsőtestével is felé fordul, hogy éreztesse, szívesen belekezd a nehezébe, mert nem akarja itt órákig a forró kását kerülgetni.

A kérdésre, bár már közelít, szándékozik válaszolni, ezért még az apró csók előtt a falon lógó órára pillant. Fogalma sem lenne egyébként, pedig remekül tájékozódik térben és időben is, de annyira elveszett a gondolatai között, hogy most muszáj ellenőriznie magát, pedig nagyjából még ennek ellenére is helyes a becslése.
- Úgy egy órája. - Ha nem szokott volna hozzá ahhoz, hogy nagyon korán keljen minden nap akkor is, ha egyébként semmilyen hivatalos ügyintézés vagy találkozó nincs betervezve, valószínűleg ő is tovább aludt volna, vagy ki sem kel a másik mellől, míg fel nem ébred. Az este után furcsa volna, ha kínosan érezné magát, és mivel ez nincsen így, a csókot semmilyen körülmények között nem akarja kihagyni.
Attól azonban, amit a másik mond, csillan valami a szemében. A maga módján elhíresült róla, hogy nagyképű és arrogáns, mert a közegnek ezt kell látnia és gondolnia. Az azonban, ahogy ettől érzi magát, egyikké sem teszi, mert amit érez, az sokkal őszintébb mindkettőnél.
- Mertem volna feltételezni, hogy kellően elfáradtál az éjjel. - Súgja, és bár nem akarta egyiküket sem húzni, legalábbis abban az esetben nem, ha nem érkezik gesztus a másiktól, de így kénytelen a kezéért nyúlni, óvatosan visszafordítani magához, és mélyen, lassan csókolni őt néhány pillanat erejéig, megállva talán azon a ponton, hogy az egész teste reagálni kezdjen rá.
Ez mondjuk mindig nehezen ment neki, még ha ennek látszata a részéről nem is nagyon volt; tudatosan kell visszafognia magát Patrizia közelében, ami annyira új neki, hogy talán még saját magát is teszteli, hogy megismerje az új határait.
Végül útjára engedi a másikat, hogy kávét tudjon készíteni, ő pedig a palacsintákkal foglalkozik, amíg mindkét tányér meg nem jelenik a látóterében, és akkor már tudja, hová pakolja őket maguknak.
- Édesszájú vagy? - Ha ezt előre tudja, talán meglett volna az esélye annak, hogy csokoládét küld ötven szál rózsa helyett, és bár ebben továbbra sem értenek egyet, Fabrizzio még mindig úgy gondolja, azoknál a rózsáknál kevés szebb dolgot lehet találni Nápolyban. Talán a másik ezen kevés dolgok közé tartozik, de ezt egyelőre nem köti az orrára.
Halkan nevetni kezd, amint a palacsinták a tányérokra kerülnek, majd hitetlenül ingatni kezdi a fejét.
- Nos, akkor nekem is hazudtak, és én ezt most mentségül fogom használni. - Kezd bele, aztán átveszi a másiktól a tányérját, a másik kezébe fogja a kávét, és leül Patrizia mellé az asztalhoz. A legutóbbi alkalommal, hogy itt ültek a szappanos bor társaságában, ő szándékosan az asztal másik oldalára ült, a nővel szemben, hogy esélye se legyen a kezeivel bármit is művelni. Ezt jelenleg, és ha ő is jól tudja, nem korlátozza semmi.
- És ezt válóoknak mondanád? - Tér vissza az állítólagos horkolására, nem kitérve arra a részletre, hogy szerinte a másik csak húzza ezzel, és ő egyébként valóban nem horkol. Közben levág a palacsinta széléből egy darabot, és enni kezd, mert a teste kalóriáért üvölt, ha már fehérjéhez most nem tud hozzájutni. Gondolta, hogy egyszerű tojást készít ennek érdekében, de így legalább megtudta, mit szeret a másik, és mivel lehet esetleg később jobb kedvre deríteni bizonyos napokon.

Az éjszaka meglehetősen mély nyomot hagyott a férfiben, meglehet azért, amennyire természetesnek érezte; valahogy mindig úgy képzelte, bár lehetősége ugye ilyesmit megélni nem nagyon akadt, hogy az első alkalmak tele vannak bénázással, amiket nevetéssel nyugtáznak, és idő kérdése, amíg a két fél egymásra hangolódik ténylegesen. De ő csak nyúlt a másikért, Patrizia válaszolt, minden mozdulat, minden hang, minden érkezés pontosan úgy történt, ahogy egyébként elképzelni merte. Persze sokkal jobb érzés volt, mintha kizárólag a képzeletére bízta volna, és vágyik is még rá, mielőtt a sejtései beigazolódnak, és valami szörnyűség történik hamarosan.
És hiába áll görcsben a gyomra emiatt, sem az éjszaka történtek, sem ez nem képes kizökkenteni a gondolataiból, hiszen az egyik megtörtént, és megmarad csodás emléknek, bármi is lesz, a másikat pedig nem képes kontrollálni, hiába szeretné. Patrizia mellett tanult abból, milyen is valójában, amikor nem ő mozgatja szándékossággal a szálakat, hanem elsöpri az élet annak rendje és módja szerint, ezért is koncentrál arra, amit mindenféle hátráltató tényező nélkül, ő maga megléphet.
És meg is kell lépnie.
A teste viszont, ahogy hallja puhán lelépkedni a másikat a lépcsőn, azonnal emlékszik az éjszakára, és a palacsinta felett mosolyogva várja meg, amíg a nő közelebb kerül hozzá.
- Neked is. - Válaszolja anélkül, hogy megfordulna egyelőre, pedig minden érzéke pontosan tudja, hol jár a másik, és merre halad éppen.
- Remélem nincs ellenedre. - Mondja lágyan, ahogy befejezi az utolsó palacsintát is, és végre reagál a másik jelenlétére; ahogy elérhető távolságba kerül, odalép a közelébe, finoman a derekára fogva közelebb húzza, és egy rövid csókkal üdvözli az ajkain. Fabrizzio azonban sohasem volt pofátlan, és mivel a teste megnyugodott és elégedett, nem húzza a másik agyát, ahogy lehet sok férfi tenné.
- Feketén, egy cukorral. - Minden olasz kávézik, Fabrizzionak azonban inkább szociális berögződés ez, mint bármi más, hiszen ő a reggeleit egy öt órás kelést követően egy óra futással kezdi a szőlős körüli földúton. Neki ez az ébredés, azonban visszaérve, ahogy a család is lassanként megébred, a fiaival reggeli után mindig iszik egy kávét, mint közös program.
Napközben is csak tárgyalások során, vagy Patrizia irodájában, időtöltésként kávézik általában.
- Éhes vagy? - Kérdezi a másikat, ahogy a tekintetét rávezeti, és ezzel puhatolózik ő is, hiszen nem mindenki tud ébredés után rögtön enni, azonban vannak, akik úgy ébrednek, hogy bármit képesek lennének felfalni. Közben ő magának, bár édeset nem szokott reggelizni, szed rögtön hármat is, mert szüksége van az energiára, amit az éjszakába fektetett a másikkal.

Idegen helyeken nem tud jól aludni, mivel nem is szokott; őt a veszélyre kondicionálták születése óta, az otthonát pedig a maffia emberei védik a nap minden órájában, ami itt, lévén minden kíséretet elutasított indulás előtt, nincsen meg. Valahol ennek a gondolata megnyugtatja, mert ez azt jelenti, nem vonja be a saját közegébe a másikat és az otthonát, de azt is eredményezi, hogy nem tud mélyen elaludni.
Vagy ez, vagy a nő vonzása, de akárhányszor csak kicsit is megébred, szinte azonnal nyúl érte, és a félálomszerű mámorban egyesül vele újra és újra. Nem tudná megmondani hány alkalommal kezdeményezi ő, és hányszor nyúl hasonlóképpen érte a másik, de amikor reggel, vagy inkább a délelőtt folyamán ő ébred hamarabb, nem nevezné magát kipihentnek.
A történtek fényében ezt viszont egyáltalán nem bánja, és amíg a teljes teste, és vele együtt a tudata is rendesen megébred, néhány percig csak nézi a másikat, ahogy mellette alszik. A reggeli nap sugarai megvilágítják a haját és az arcának egy részét, ő pedig igyekszik a tudatába zárni a képet és a pillanatot, mert ugyan nem mondta, de igencsak rossz előérzete van a következő napokra nézve.
Nem tudja, hogy ez az öccse hazalátogatása miatt lehet-e, de nem tökéletesen kizárható; Alfonsoval sokszor jár a baj, és bár ez nem másít a férfi szeretetén az öccse irányában, tudja, hogy lelkileg fel kell készülni a születésnapjára minden egyes alkalommal. Ráadásul ezt megelőzően véglegesíteni akar dolgokat a feleségével, ami nem súgja számára azt, hogy örömben és ünneplésben fog telni a rendezvény, de az éjszaka történteket követően ez már nem várhat tovább.
A szívét még nehezen helyezi el az új helyzetben, de ahogy felkel az ágyból, magára veszi az alsóját, és elindul reggelit készíteni, úgy érzi, most van ideje hasonlókon töprengeni.
Megmossa az arcát a lenti fürdőben, ezután pedig palacsintának áll neki, és a választása azért esik erre, mert az eltart egy darabig, neki pedig fontos, hogy kis időre a gondolataival tudjon maradni most, hogy már nem áll lángokban sem az elméje, sem a teste.
Persze úgy, hogy csak elmélkedik, és nincsen rá hatással a másik fél reakciója, egyszerű rendszerezni a szükséges elvégzendőket; innen ha hazamegy, meglátogatja a feleségét a vendégházban, és komoly beszélgetésbe kezdenek majd azzal kapcsolatban, hogyan tovább. Ezt valahogy úgy kell megtennie, hogy Viviana ne gondolja, ki akarja dobni őt a férfi, hiszen ő akart menni, mindösszesen szeretné, ha nem húznák tovább. Nem az öccse születésnapján fogja bejelenteni ezt nyilvánvalóan, de amikor Alfonsot köszönti, már szeretné, ha közel járnának ehhez a sarkalatos ponthoz.
Persze eszébe jut az anyja mérhetetlen csalódottsága, és talán a rossz hírnevét sem a család átvállalása előtt kellene megejtenie, azonban Fabrizzio sok részben feddhetetlen, és ha jól időzít, valamint okosan csinálja, pár hét pletykálást követően a következő lépésére fognak koncentrálni, nem az elkövetett hibáira.
Mire magához tér a gondolatainak folyamából, már néhány palacsinta forrón gőzölög a tányéron, amit azért vett elő, hogy arra pakolja őket, ezért elkezdi megteríteni a reggeliző asztalt, amit egyébként otthon is gyakran megcsinál, így nem azért történik mindez, hogy imponáljon a másiknak; valahogy sohasem ez hajtotta egyetlen cselekedetét sem.
Amikor ezzel készen van, visszafordul a főzőlaphoz, és készít még néhányat, hogyha később Matteo is hazaér, jusson neki is belőle.