Naivan azt gondoltam, egy halloweeni maskara majd felismerhetetlenné, sőt mi több! Láthatatlanná tesz. De nem így lett. Néha azt képzelem, elég ha csak becsukom a szemem és mikor legközelebb kinyitom, minden újra a régi lesz. Josh és én még mindig sablonos rom-komokba illően cívódunk, a lányok a gimiből akiket néhány hónapja még a barátnőimnek gondoltam, változatlanul eljárnak velem a Starbucksba és gimis tagok házibulijaiba.
Aztán kinyitom a szemem, és egyedül találom magam egy béna halloween partyn ahol a helyi nagymenő gorillák épp gúnyt űznek a majdnem pornós csajból...
Pillanatok leforgása alatt eluralkodik rajtam a pánik, és már koránt sem gondolom jó ötletnek, hogy kimozdultam. Legszívesebben mindent lesöpörnék a bápult márvány lapjáról, és addig sikítanék ameddig túl nem harsogom a max hangerőn tomboló zenét, ameddig a beszélgetések, flörtölések, tánc félbe nem szakad, és mindenki engem figyel.
Mindezek helyett azonban csak igyekszem úrrá lenni az indulataimon és magamban azt a hülye, elcsépelt mondatot mantrázom amit a pszichológusom talált ki pánikroham esetére. Remegő kezeimen mindezek ellenére képtelen vagyok felülkerekedni, így a szalvétával jelenleg többet ártok, mint használok. Végülis anya azt mondta nyugodtan tönkre tehetem a ruhát...
Úgy érzem magam, mint aki több száz méter mélyen búvárkodik. A fülem fájdalmasan csengni kezd, a fekete foltok lassacskán mindent beterítenek, mikor megérkezik az a bizonyos segítőkéz, ami végül visszaránt...
Batman? Eredeti...! Bár még egy Marvel, DC hősbe sem botlottam bele. Idén úgy tűnik Jeffrey Dahmeré és Ted Bundyé lesz a főszerep...
-Áhh, hagyd a francba! Ennek már úgyis reszeltek. - Csapom le némi indulattal a kezemben összegyűrt, rommá ázott szalvétakupacot, és most először feltérképezem a DC univerzumából érkezett hős megmentőmet. Jézusom! Hány éves vagy? Elmúltál már legalább tizennyolc??
-Ja, ismerem a gimiből. Állandóan adja a macsót, közben a csajok egymás között csak mikroszkópikus kárónak hívják. Sok volt a szteroid és a kox - Félreértések elkerülése, és az engem rossz fényben feltüntető szennylapok végett tisztáznám, rajtam nem ment végig az egész gimi...
-Ne drogozz! - Tekintetemmel célzásképp lágyéka irányába biccentek. Nem mondhatnám, hogy egy tök idegen tag társaságára vágyom, de az ötlete -már ami a friss levegőt és a füvet illeti-, most nagyon is kecsegtető. Így hát összébb húzom magamon a vékony, csipkés, fehér bolerót ami a ruhához járt, és emelt fejjel haladok el az imént engem szekáló izomagy társaság mellett. A hatalmas nappaliban lévő erkélyajtó a hátsókertre nyílik ahol alig lézengenek néhányan, jóval csendesebbnek bizonyul, mint a ház többi része. Bár sötét van, a tágas terasz korlátját, illetve a pezsgőfürdőhöz kikövezett járdát töklámpásokkal világították meg. Egész hangulatos.
A ház oldala kellőképp lehűlt ahhoz, hogy karjaim libabőrössé váljanak, s megborzongjak amikor nekidőlök, jól esik kiszabadulni abból a nyomasztó, fojtogató közegből.
Szorosan összefűzöm mellkasom előtt a karjaimat, és valahova a távoli sötétségbe bámulok, várva az odabent ígért füves cigire. Már ezer éve nem szívtam. Azt hiszem jól fog most esni.
-Ne vedd sértésnek, de.... hány éves vagy? Nem tűnsz többnek tizennyolcnál. Ez tudtommal egy egyetemista buli. Hogy lógtál be? - Fordítom felé kíváncsian tekintetem, figyelve hogyan tekeri fel a cigit, ha mindeközben már nekilátott.
-Egyébként Lory vagyok. De gondolom tudod... - Célzok keserű szájízzel és egy hozzá hasonlóan keserű félmosollyal a velem történtekre. Kizárt hogy ne ismerne fel! Vagy nézte annak idején ő is a csatornámat, vagy hallotta a hírekben.

Egyáltalán nem akartam elindulni Josie nélkül. Az utolsó utáni pillanatig azt hittem, sikerült rábeszélnem és velem tart. Mióta AZ a dolog megtörtént és Joshval is szakítottunk, ki nem állhatok egyedül lenni.
Már két hete megvan, hogy minek fogok beöltözni. A Halott menyasszony a kedvenc Tim Burton művem, így hát nem volt kérdés kinek a szerepét öltöm magamra ma este. A fekete paróka messzebb már nem is állhatna tőlem! Mikor elkezdtem az egész videózást, csak hónapokkal később jutott eszembe, ha teljes inkognitoban akarok maradni, nem elég néhány csicsás álarc és jelmez.
-Josie gyere már, annyira jó lesz! A Halloween-i buliknál csak a nyárzáró bulik jobbak! - Feketére lakkozott körmökben végződő vézna, csonka ujjaimmal rámarkolok a húgom térdére, aki -mintha csak a tükörképem lenne-, szintén törökülésben gubbaszt az ágyán velem szemben.
-Három beadandóm is van a hétre. A lehető legjobban kell teljesítenem, ha azt akarom, hogy felvegyenek az egyetemre.
-Jajj már! De így is osztályelső vagy, jól teljesítesz!
-Még jobban kell! - Ezt gyakorlatilag olyan katonás szigorral bökte ki, hogy majdnem vigyáz állásba vágtam magam. Josie a legpedánsabb, legambiciózusabb ember, akit ismerek. És persze, a suli fontos meg a továbbtanulás is, ezek határozzák meg a jövőd. Apa szerint azt is, hogy milyen felnőtt lesz belőled. De szerintem ez hülyeség. A húgom már-már betegesen maximalista. Annyira bizonyítani akar a világnak, de leginkább a defektes szüleinknek, hogy teljesen elfecsérli a tinédzser éveit. Bár, ha visszamehetnék az időben, azt hiszem én is inkább az itthon ülős stréber életet választanám, mint a mostanit...
-Ééés el is készült a halott menyasszony! - Némiképp megkönnyebbülök. Josie az utolsó pillanatban rángat vissza örvénylő, nem kicsit mérgező gondolataim béklyójából. Ha egyszer belekerülök, nehezen mászok ki belőle. De már sokkal jobban megy, mint eleinte.
-Váó! Évről évre jobb vagy! - Elégedetten fürkészem az elkészült sminket a pipere tükörben amit a húgom időközben a kezembe nyomott. Ezzel kellene foglalkoznia de komolyan. Profi lehetne.
-Azért a tavalyi Diána a Scoobdy-Dooból is pazar volt. - Elégedetten kihúzza magát. Szinte látom magam előtt ahogyan dicséretképp megveregeti a vállát. Na ja. A tavalyi halloween... Nálunk tartottuk a bulit. Anya meg apa elutaztak, amolyan "Épp megmentjük a házasságunkat" hétvégére. Ez tíz éven belül vagy a harmincadik volt. Nem is értem mire jó ez az egész értelmetlen huza-vona. Ami nem megy azt nem kell erőltetni. Milyen bölcs ember volt aki ezt a mondást kitalálta! Kár hogy a szüleim nem fogadják meg...
Rendeltünk egy rakat pizzát, a bárban lévő összes piát összeöntöttük -majd csak lesz belőle valami alapon-, és benyomtunk youtubeon valami több órás mixet. Ezeken a bulikon úgyis szokott lenni egy-két csodabogár aki még nem itta le annyira magát, hogy ne érdekelje mi szól a háttérben, és össze vissza rakosgatja a neki tetsző zenéket. Én Diánának öltöztem, Josh Bozontnak. Váltig állította, hogy ők ketten szerelmesek voltak a mesében. Imádtam azt a bulit. Mert Josh végre újra közelebb engedett magához. Hogy aztán megint eltaszítson. A kapcsolatunk tulajdonképpen erről szólt. Az állandó se veled-se nélküled eleinte még izgalmas is volt. De a felszín alatt lassan, alattomosan az összes gyökeret kiirtotta, ami Joshoz kötött.

Anyáéknak volt egy második esküvőjük amikor a Kanári szigeteken nyaraltunk. Egyszerű törtfehér, oldalt a combjáig felsliccelt, spagetti pántos ruhája volt, némi visszafogott uszállyal, egy igen egyszerű, rövidke kis fátyollal, ami éppen csak hogy takarta az arcát. Gyönyörűnek láttam benne. És ma estére odaadta, hogy teljesen nyugodtan tegyem tönkre, többé már úgysem veszi föl. Fájt érte a szívem, de Josie pillanatok alatt Halott menyasszony jelmezt csinál belőle. Csak egy olló kellett hozzá. Látszott rajta, hogy élvezi.
Bizonytalan dobolok a kormánykeréken. Anya persze el akart hozni, de úgy döntöttem, annyi hónap után végre itt az ideje, hogy egyedül is kimerészkedjek az utcára. Végülis Halloween van, talán nem kapok pánikrohamot, ha fura alakokba botlok. Ilyenkor csak fura alakok vannak az utcán, nem? Különben is, napról napra egyre terhesebbé válik a társasága. Ideje volt dobbantanom. Most mégis tele vagyok kételyekkel. Jobb kezem titkon még mindig vágyik rá, hogy rámarkoljak a sebváltóra és elhúzzak haza. De nem élhetek így örökké. Ez az elzárkózás lassan rémisztőbb, mint maga a tény, hogy felismernek az utcán, az egyetemen. Jól kell éreznem magam, azért vagyok itt, hogy kikapcsoljak, erre folyamatosan azon jár az agyam, hogy vajon Josh itt lesz-e. És ha itt lesz, kapok-e lehetőséget arra, hogy megmagyarázzam?! Egy-két bátorító szó reményében dobok egy üzit Josienak, aki nagyjából elküld a halál faszára amiért be vagyok tojva. Én, a díva. Akinek régen annyi barátja volt, hogy számon se tudta őket tartani. Könnyen ismerkedett, de mindig nagyon megválogatta kit fogad a bizalmába.
Veszek néhány mély levegőt, megigazítom képzeletbeli koronámat, s mielőtt kiszállnék a kocsiból, ráparancsolok a lábaimra, ha lehet ne hagyjanak cserben. Rendkívül hálás vagyok most ezért a fátyolért, pedig azt gondoltam utálni fogom. Ahogy közeledem a Roberts ház felé, úgy válik hangosabbá a tomboló zene, és a jókora tömeg kifürkészhetetlen morajlása. Úgy érzem mindenki engem néz. És ettől eluralkodik rajtam a pánik. Mindenesetre én magabiztosan török utat magamnak a bejárat felé, ahol azért néhány másodpercre megtorpanok, szembesülve a tomboló tömeggel.
-Helló Foxy! Hogy ityeg? - Megfagy bennem a vér, mikor odabent az egyik ismeretlen srác azon a bizonyos felhasználónevemen szólít. Úgy teszek, mint aki nem hallotta, szemem sarkából mégis látom ahogy a csípőjével döfködő mozdulatokat tesz, a körülötte legyeskedő haverjai pedig röhögve, további gúnyos megjegyzéseket téve még biztatják is. Seggfej!
Remegő kezekkel nyúlok az utolsó tiszta műanyag pohár után és engedem bele a sörcsap tartalmát aminek kifutó habja a ruhámra folyik. Nem vagyok jó ebben. Sőt, kifejezetten béna vagyok. Életképtelen.
-A büdös francba! - Bukik ki belőlem, egy denevér mintás szalvétával igyekezve menteni a menthetetlent..