Nikolina & Karolina

Őszintén szólva nem szoktam csak úgy teljesen véletlenül, bejelentés nélkül betörni másokhoz. Nem vagyok olyan, mint Nünüke, aki az éjszaka közepén jelenik meg és az ajtó helyett az ablakon közlekedik - habár az különleges eset volt, így felróni sem lehet neki. Szóval végső soron egyetlen ismerősöm sincs, aki ilyen dolgokkal próbálkozna, és én sem vagyok ilyen. Főleg, hogy én senkinek az ablakán nem tudnék bemászni, akár a földszinten lakik, akár nem. Még a párkányt sem érném fel, Pókemberhez hasonló képességekkel pedig nem rendelkezem. Mindenesetre a nővérem nem egyszerűen bárki, akihez ne törhetnék csak úgy be - egyébként nincs hozzá kulcsom, így az egészben csak annyi igaz, hogy bejelentés nélkül terveztem megjelenni nála. Személy szerint nem láttam semmi akadályát annak, hogy meglátogassam, mert én szeretek az ő társaságában lenni, ergo neki is így kell éreznie velem kapcsolatban. Akár elköltözött a szülői házból akár nem, attól még ugyanúgy testvérek maradunk.
Na jó, igazából nagyon is rá akartam törni a lakást a nőszemélyre, kifejezetten bejelentés nélkül! Tekintve, hogy volt olyan kis mocsok, hogy nem mondott el nekem bizonyos dolgokat, még abban is reménykedtem, hogy valójában még alszik és én fogom felkelteni. De ha egy szembetűnő különbséget kellene mondanom kettőnk között, még csukott szemmel és álmomból felkeltve is azt mondanám, hogy velem ellentétben Nina képes felkelni korán. Nekem pedig vannak elveim és nem vagyok hajlandó normális ember módjára funkcionálni úgy délelőtt tíz előtt. Viszont! Minél előbb le akartam szidni a nőszemélyt... Na jó, fogalmazzunk inkább úgy, hogy szerettem volna vele megbeszélni ezt a témát, mert minél tovább húztam a találkozót, annál nagyobb esélye volt, hogy nem a családi ház elhagyása képezi majd közöttünk a legnagyobb távolságot.
Nem akadtam fenn azon a tényen, hogy Nina és a lakótársa lakásához előbb be kellett még jutnom a lépcsőházba is, ugyanis már a nővérem költözése óta tudtam a kapukódot, amivel be lehetett jutni. Több szempontból is praktikus volt, hogy ezzel tisztában voltam, mert könnyedén bejuthattam hozzájuk, ha például Nina még nem volt otthon és nem tudott beengedni a lakásba, lényegében nem az utcán kellett várakoznom, ha pedig valaki olyan történt volna velem az utcán a metrótól a lakásig vezető úton, ami kellemetlenséget okozott volna, szintén hasznos volt, hogy legalább eddig be tudtam jutni. Arra soha nem használtam volna, hogy azért járjak ide, hogy láthassam a szomszéd srácot, de tényleg nem.
Amikor rányomtam a csengőre, tényleg reméltem, hogy Nina még alszik. A lakótársa valójában eszembe sem jutott, habár most baromira nem az volt a prioritásom, hogy Archie épp otthon tartózkodik-e vagy sem. Egészen addig, amíg meg nem hallottam, Nina hangját bentről, tulajdonképpen az járt a fejemben, hogy milyen dallamot tudnék a továbbiakban csengetni, hogy igazi élménnyé tegyem a megjelenésemet. Pislogva néztem farkasszemet a nővéremmel az ajtó szűk résén át, az arckifejezésem pedig hamar gyanakodóvá vált, lényegében még én magam is úgy éreztem magam, mintha egy bűncselekmény kellős közepén lennék.
- Szia nővérk... Jaj - Tűrtem ugyan a berángatást és kényelmesebb is volt a lakáson belül tartózkodni, csak nem értettem, hogy miért is történt így. Körbepillantottam, hátha meglátom az okát Ninus viselkedésének. - Figyi, kinyírtad Archiet, vagy mi? - Kíváncsian pillantottam rá. Lehet, hogy Nina nem a legmagasabb, vagy épp legerősebb ember a világon, de ha akarna, biztosan el tudna tenni valakit láb alól.
- Ha nem követtél volna el semmit, nem ijedeznél ennyire. Miért van neked lelkiismeretfurdalásod? - A szüleink szerint például csak az ijed meg, ha valaki hátulról közelíti meg, ha takargatni valója van.
- Mi történt itt? - Csendben vártam meg a papucsot, amibe aztán bele is nyomtam a lábaimat. Figyelmesen hallgattam a magyarázatát, aminek a végére csak még inkább kikerekedhettek a szemeim. - Mit törtél össze? - Ez a tény valójában csak a pletyka kedvéért érdekelt. Ha valami olyan dologról lenne szó, akkor biztosan tovább adnám például Nününek.
- Okés, köszi. - Ezt a részét már ki sem nagyon kellett mondania, már tartottam is a konyha felé, áhítozva a kávéért. Lehet, hogy sikerült ilyen korán felkelnem és átutaznom a fél városon, de attól még túl korai volt az időpont az én szervezetemnek. A konyhában tehát rögtön levettem magamnak egy bögrét, amibe kávét töltöttem, majd elkezdtem ízesíteni a kávét.
- Elhoztam a leveledet, amiről múltkor kérdeztelek. - Egészen színtelen volt a hangom, ahogyan ezt kimondtam. - Nem szeretnéd megmagyarázni? - Képes lettem volna addig várni, amíg magától rá nem jön, hogy miért is fontos ez most nekem és miért lett volna jó, ha ezt nem egy véletlenszerűen felbontott levélből tudom meg, hanem ő maga osztja meg velem.
- Nina, te nem szeretsz már engem? - Gyerekesnek hangzott a kérdés, én mégis vágytam a válaszára. Ha totál őszinte lenne velem és még ha fájna is a válasza, akkor is jobb lett volna, ha őszinte velem, mint hogy elhallgat dolgokat. Amúgy sem szeretem a meglepetéseket, ha tudom, hogy azt fogok kapni.

783 • ruhácska • te kis...!! • Hyuna - Lip & Hip

Karolina & Nikolina

Mivel Archie az éjszaka folyamán nem jött haza, kikövetkeztettem azt, hogy talán délig egyáltalán nem fogom látni. Ez tökéletes idő volt arra, hogy nekiálljak takarítani, Rustyt pedig most Corey segített levinni. Szívesen sétáltattam egyedül is, azonban jobban szerettem a fiúkkal, mivel egy kicsit féltem attól, hogy ha valami olyat lát, ami miatt beindul, nem tudnám visszatartani. Alapvetően jó erőben vagyok, de azért egy olyan kutyát, ami nagyjából annyit nyom, mint én magam is, nem lenne egyszerű visszafogni.
A takarítás félig indok volt arra, hogy ne azon gondolkozzak, hogy vajon hol aludt a lakótársam. Sok jelentősége nincs, azonban én is megleptem saját magam, hogy mennyire szomorúvá tett az a tény, hogy egy szőke lány jött ki a szobájából a múltkor. Aki határozottan magasabb és csinosabb volt nálam. Egyáltalán nem ringattam magam hiú reményekbe azzal kapcsolatban, hogy talán még valami lehet közöttünk, azonban ennek ellenére is úgy éreztem magam, mintha még mindig hozzám tartozna. Ezek után kellene elgondolkoznom azon, hogy egyáltalán megéri-e vele élni, mivel hosszú távon fájdalmat fog okozni a tény, hogy én még mindig a múltban ragadtam, ő pedig valószínűleg már továbblépett. Ennek ellenére ott volt bennem az is, hogy ha többet nem látnám, az csak még nehezebbé tenné az életem. Furcsamód, amióta újra a mindennapjaim része, biztonságban érzem magam. Pont ezért nehéz egyáltalán megérteni azt a zűrzavart, ami bennem dúl.
És talán ez az oka annak, hogy annyira haragszom a polcokra is, hogy levertem valami felesleges dísztárgyat, amit a főbérlő hagyott itt. Tök jó, hogy egy bútorozott és gépesített lakást adott ki, viszont némi kellemetlenséget okoz, hogy képtelen volt elszállítani a saját dolgait. Gondolom ezeket a szar dísztárgyakat csak azért hagyta itt, hogy ne tudja visszaadni a kauciót.
- Remélem megrohad – halkan mormoltam az orrom alatt, aztán összeszedtem a seprűt, hogy a kerámiából készült borzalmat eltüntethessem. Megpróbálok majd nézni valami hasonlót a helyére, hátha nem tűnik fel a férfinek a különbség, és akkor visszakapjuk a pénzünket is. Alapvetően nem értem, hogy miért vásárol meg az ember egy ilyen giccses kiegészítőt, szóval… Az is lehet, hogy csak jót tettem vele? Mindegy is.
A vér is megfagyott az ereimben, amikor megszólalt a csengő. Archie biztosan nem használná azt, mivel van kulcsa. Nagyon reméltem, hogy nem idéztem meg a csávót, bár valószínűleg elég tisztességes lánynak tarthatott, mivel még egyetlen alkalommal sem jött ide. Gyorsan végig zongoráztam az agyamban a lehetőségeimet.
- Mindjárt megyek! – talán meg kellett volna nyitni a csapot, mintha a fürdőszobában lennék. Ehelyett lényegében annyi tellett tőlem, hogy hangos csörömpöléssel összesöpörtem a szilánkokat. Ha eddig nem buktam volna le, akkor most már biztosan tudja az ajtón kívül elhelyezkedő személy is, hogy mi történt. Csodálatos.
Félve siettem az ajtóhoz, amit először csak résnyire nyitottam ki. Pont úgy, mint aki rejteget valamit. Amikor megpillantottam a húgom, egyszerre akartam őt megölelni, megütni és ordítani vele, amiért bejelentés nélkül jött. Nem mintha hasonlót bármikor elvártam volna tőle, de ez a szituáció más volt. Konkrétan ketten idegesítettek fel, és még csak kilenc óra van. Ha Kara számít, akkor már hárman.
- A frászt hoztad rám! – úgy ragadtam meg a karját és húztam be az előszobába, mintha egy hullát készülnék elrejteni. Gyakorlatilag egy baromi vékony résen rángattam be a testvéremet, abban sem voltam biztos, hogy nem verte be valamijét.
- Maradj ott! – gyorsan kerítettem neki egy olyan papucsot, ami talán megakadályozhatja, hogy belelépjen egy kisebb szilánkba. Mondjuk nem terveztem a nappali felé irányítani őt.
- Óvatosan mászkálj, mert összetörtem valamit, és még nem volt időm feltakarítani. Ülj le a konyhában, mindjárt megyek én is. Van még lefőzve kávé – nem volt ötletem arra, hogy pontosan miért jött, de valójában kicsit sem bántam, hogy felbukkant. Így legalább nem egyedül kell agyalnom azon, hogy hol van a lakótársam. Gyorsan összesöpörtem még a maradék szilánkokat, közben a seprűt bedobtam a fürdőszobába, csak a szemétlapáttal indultam el a konyha felé.
- Miért jöttél ennyire korán? – egyáltalán nem arról volt szó, hogy mondjuk zavarna, szimplán csak meglepett. Nem az a típus, aki tíz előtt egyáltalán kimászik az ágyból hétvégén.

 » ruhácska » 657 szó » ※