Az első munkahelye egy kávézó volt.
✗ Ezért nem dolgozik már ott: túl nagy volt a hajtás és kevés a fizetés
✓ Amit megtanult baristaként: ha elég csúnyán írja a neveket az elviteles pohárra és rak mögé szívecskét is, senki nem nézi, hogy elírta-e a nevet

A második munkahelyén játszóházban vigyázott a gyerekek épségére.
✗ Ezért nem dolgozik már játszóházban: egy idő után kellemetlenné vált, hogy mindig arcon dobják kiütős alatt és nem bosszulhatja meg
✓ Amit megtanult ott: az ajándék nyalóka nem csak a gyerekeket teszi boldoggá

A harmadik munkahelye nem is biztos, hogy annak számít, mert egy nyári tábor volt.
✗ Ezért nem dolgozik már ott: szörnyű volt a menza és nem elég a rovarriasztó spray
✓ Amit megtanult csoportvezetőként: övé lehet a legjobb szoba, mert ő lefoglalhatja előre

A negyedik munkahelye egy mozi volt.
✗ Ezért nem dolgozik már mozis kisegítőként: túl sok minden égett mélyen az emlékezetébe
✓ Amit megtanult ott: egy szóból is kitalálni, hogy melyik aktuális filmre gondol a beszélgetőpartnere

A legutóbbi munkahelyén mások nyaralását szervezte egy utazási irodában.
✗ Ezért nem dolgozik már ott: senki nem utazik, hahó?
✓ Amit megtanult ott alkalmazottként: kétféle hangja van, egy a telefonba, egy amikor lerakja és káromkodik


Karolina az a fajta lány, aki mindenért tud egy kicsikét túlságosan is lelkesedni, aki van, hogy kicsikét túl hangosan nevet és aki kicsikét (nem is kicsit) hamar lesz szerelmes. Nem kell, hogy ez a szerelem feltétlenül emberhez kösse őt, ugyanúgy beleszeret egy-egy sorozatba és dalba, egy-egy színbe, vagy tevékenységbe, de még egy adott jégkrém ízbe is. Nem pusztán a saját preferenciáival van tisztában, könnyen megjegyzi mindazokat az apróságokat, amelyek a hozzá közel állókhoz köthető. Odafigyel a környezetére és kifejezetten szeret meglepni másokkal a számukra kedves apróságokkal. Ha ismeri, hogyan iszod a kávédat, reggel olyat visz neked, ha tudja, hogy olyasmire éhezik, amit te is szeretsz, akkor dupla adaggal állít be hozzád. Ha te szeretsz egy filmet, akkor ő is megnézi, csak miattad. Azt még senki nem javasolta neki, hogy ugorjon a kútba, de ha egy barátja teszi, valószínűleg menne utána. Nem riad vissza az új dolgok kipróbálásától, még ha azok épp mások - felnőttek - számára butaságnak is tűnhetnek.
Felelőtlen, mert fiatal, de tudja milyen a való élet, tisztában van vele, hogy a pénz hajtja az egész világot, és hogy a túléléshez azt meg kell keresni, akár kemény munkával. Ő maga is azért dolgozik már egészen gimis kora óta, hogy legyen pénze továbbtanulni, és ne szörnyű élményekkel távozzon minden munkahelyéről. Csak mert mindenben lehet valami rosszat találni, Kara nem érzi úgy, hogy állandóan a negatív dolgokra kellene koncentrálnia - sőt, másokat is arra ösztönöz, hogy mindenben lássák a jót és a pozitívat. Kivéve, ha valamilyen egészségügyi tesztről van szó, ott nem szereti a pozitívat ő sem.
Szeret barátkozni, szereti jól érezni magát, nyitott minden ötletre és ezt az energiát feltett célja átragasztani mindenki másra is maga körül.
Sokszor annyi mindenre akar odafigyelni, hogy egyikre sem sikerül rendesen. Könnyen elkalandozik, ami sokszor okozott már számára kellemetlen helyzeteket, mert jellemzően mindig lemaradt arról a suliban, ha dolgozatot jelentettek be, vagy a házi feladatot adták fel. Impulzív, ezt pedig képtelen visszafogni. Ha valamiről véleménye van, akkor azt hangoztatja - ha nem szóban, akkor gyakorlatilag azok számára is leolvasható az arcáról, akik nem ismerik őt.
Ha valaki megbántja, nehezen felejti el és minden alkalommal, amikor rágondol, a sírás kerülgeti Karát.
Amikor valamit nem sikerül úgy véghez vinnie, ahogyan eltervezte - például egy rajza nem úgy sikerül, ahogyan szerette volna -, gyakran ingerültté válik és az összes befektetett energiát puszta pazarlásként éli meg. Ilyenkor általában a saját tehetségét is megkérdőjelezi, legyen szó tényleg, bármiről.
Ha ez utóbbi tapasztalható nála, csak meg kell etetni, vagy kitalálni valamilyen őrült ötletet, ami visszahozza a kedvét.

A dobhártyám helyett szinte a mellkasomban érzem a hangfalakból szóló zene basszusának dübörgését. A hajam alsó tincsei nedvesen tapadnak a tarkómhoz és a hátamhoz, a villódzó fényekben pedig szinte a saját barátaimat is alig ismerem meg, pedig nem mozdulnak olyan messzire, hogy elveszítsem őket a tömegben. Izgatott, sikításra hajazó hang tör ki belőlem, amit elnyom a zene, ezért is merem megtenni. Ha nem veszélyesen magas sarokkal megáldott cipők lennének a lábaimon, most valószínűleg még toporzékolnék is örömömben. Sok mindennek örülök most egyszerre és ennek próbálok most hangot adni. Például roppant boldoggá tesz az, hogy mától nem vagyok szobafogságban, ami egyébként sem lehetett annyira komoly a szüleim részéről, mert a boltba nekem kellett járnom egész héten délutánonként. Annak is örülök, hogy találtunk olyan helyet, ahová huszonegy év alattiakat is beengednek - anyának és apának pont az volt a baja legutóbb, hogy nem ilyen helyre mentünk.. lógtunk be - és annak is, hogy a barátaimmal lehetek.
- Karaaa! - A barátnőm úgy kiabál rám, hogy biztos vagyok benne, hogy még holnap is zúgni fog miatta a fülem.
- Mi aaaz? - Sokkal inkább csak artikulálom a szavakat, mint hogy én magam is kiabáljak. Előbb kerüljek újra szobafogságba, mintsem hogy annyit kiabáljak, hogy a végén elmenjen a hangom.
- Gyere velem! Ki kell mennem a mosdóba! - Megragadja a karomat, én pedig nem is ellenkezem sokat, csak akkor toppanok meg, amikor egy kéz ütközik a vállamnak, majd valaki a fülemhez hajol.
- Hova mentek? - Kérdezi tőlem a fiú, én pedig szinte nevetve felelek. Csak a fejét csóválja, majd megjegyzi, hogy mi lányok elképesztőek vagyunk, amiért még oda is csoportosan járunk, de nem ez a legmegfelelőbb idő és hely arra, hogy elkezdjem neki magyarázni, hogy ez már az ősemberek óta így van. Míg a férfiaknak van lehetőségük elvégezni a dolgukat részben akár állva is, addig a nőkre állandóan veszély leselkedett, szóval szükség van egy társa, aki megvédi a másikat.
A mosdóba érve mondjuk semmilyen egyéb veszélyt nem észlelek, csak két másik lányt, egyikük ráadásul úgy sír, hogy a szempillaspirálja nagyobb részben terül el a szeme alatt, mintsem ténylegesen a pilláin, ettől pedig olyan, mint egy panda maci.
- Mi történt? - Nem akarok pofátlan lenni, amiért egyszerűen csak beleszólok az egészbe, de mindenki tudja égen és földön, hogy a világ legjobb barátságai és legtámogatóbb beszélgetései a szórakozóhelyek női mosdóiban szoktak kialakulni. Én egyébként is csak bodyguardnak vagyok most itt, ennyi erővel akár máson is segíthetek.
- Semmi, csak... A pasim akkora egy barom! - Szipogva kezdi törölgetni a szemeit, amitől csak még kísértetiesebbé válnak a szemei alatt húzódó fekete karikák - immáron csíkok.
- Mit csinált? Ha itt van, akár meg is verhetem. Ezekkel a cipőkkel szerintem embert tudnék ölni!


- Ki az ágyból, hétalvó! - Anyám úgy rántja fel a szobám ablakát takaró függönyöket, mintha nem lenne holnap - a fény pedig történetesen nem egyenesen az én arcomba özönlene. Vinnyogva bújok a takaróm alá és szorítom össze a szemeimet, hátha az minimalizálja a traumát.
- Még aludtam! - A hangomat egyértelműen tompítja a fejemre húzott takaró és a levegő is vészesen fogy, de a testem még nem állt át a létezésre.
- Kellett neked olyan sokáig elmaradni itthonról! Merre jártál? - Érzem, ahogyan az ágy széle besüpped, anya keze pedig rásimul a takarómra azon a környéken, ahol a fejemet sejti. Túlságosan nem is téveszti el, nagyjából a fülemet kezdi el az anyagon keresztül simogatni.
- Megmentettem a világot, lett két új ismerősöm és igazságot szolgáltattam az egyik lánynak, amiért a pasija egy barom volt vele. - A mondat végét már úgy mondom ki, hogy a hátamra fordulok és lecsapom a takarót, magam mellé ütve a karjaimmal, a szemeim azonban továbbra is csukva vannak, nehogy a végén megvakuljak a fénytől. - Miért keltettél fel? - Nyöszörögve mocorgok, a fejem egészen lecsúszik a párnámról, a lábaim pedig vészesen közelítenek az ágyam végéhez - pedig ez nem olyan egyszerű feladat, mert a földből is alig nőttem ki.
- Meg akartam kérdezni, hogy nem akarsz-e ma elmenni a nővéredhez. - A hajamat rendezgeti, ami egyébként is szörnyű állapotban lehet, mert a tegnap éjszaka nem volt túl kíméletes vele. Úgy nézhetek ki, mint azok a zoknik, amiket elveszettnek hiszünk, de valójában csak a mosógép valamelyik szegletében kiszabadultak a dobból és olyan helyre csúsztak a szerkezetben, ahol gondot okozhatnak, de közben az összes port is magukra szedik amellett, hogy totálisan összegyűrődnek. Na, ez a gyűrött érzés volt meg most nálam is, mert úgy éreztem, mintha csupán tíz percre hunytam volna le a szemeimet.
- Nem terveztem. Olyan messze lakiiik! És fáradt vagyook! - Ásítva felelek, közben pedig legalább annyira igyekszem illendő lenni, hogy a kezemet a szám elé emelem. - Miért? Ha az érdekel, hogy hogy van, akkor igazán felhívhatnád, vagy meglátogathatnátok ti apával. Miért rajtam keresztül akarod megtudni, hogy mi van vele? Megint azt akarod, hogy én beszéljem le róla, hogy bevonuljon?
- Kihajózzon.
- Tök mindegy. - Immár ülő helyzetbe küzdöm magamat.
- Készítettem össze neki ennivalót is. - Gyanakodva pislogok oldalra, és anyát nézem. Nem kér rá nyíltan, hogy menjek el Ninához, de az, hogy nem teszi, nem jelenti azt, hogy ne lenne ott a hangjában az, hogy mennyire, de mennyire értékelné a kisebbik lányát, ha teljesítené neki ezt a kérést.
- Jól vaan... - Újra lejjebb csúszom az ágyban és a lábaimat anya derekának nyomom, ezzel is jelezve, hogy most már itt az ideje, hogy távozzon a szobámból. - Nem láttad a telefonom? - Az éjjeli szekrényen nem láttam ugyanis nyomát sem.
- Dehogynem. Kint hagytad a nappaliban. - Nevetve áll fel, majd tesz néhány lépést kifelé, és csak az ajtóból fordul vissza. - Igaz is, volt egy nem fogadott hívásod.
- Kitől?
- Valami macskás fickóként írtad be.