Utálom az ilyet. Utálok mindent, ami nem helyes. Utálom, hogy mások átbasszák az egészségügyet, erre most itt vagyok, befosva lesem meg a telefonomat, hogy Ethan esetleg véletlenül nem írt-e az elmúlt egy napban, hogy valamilyen okból kifolyólag mégsem ér rá most engem megvizsgálni.
Nem jött új üzenet. Mélyet sóhajtok, aztán kopogok. Azt mondtam neki, hogy sürgős lenne egy újabb kivizsgálás, de most nem a tüdőm itt a baj, kicsúszott annyira a lábaim alól a talaj, hogy már az általa oly régóta vizsgált kátrányos tüdőm sem tud engem megijeszteni. Nyílik az ajtó, én pedig elmorzsolok még egy fuckot a folyosón mielőtt belépnék Ethanhoz. Orvosom is, meg régi barátom is, ezúttal remélem mindkettő, mert mindkét megnevezés marhára kell ahhoz, hogy ma célba érjek és ne brutálisan elvágjam magam nála is.

Ami az előzményeket illeti... nos nem áll túl jól a szénám. Tudom, hogy gimiben megjártam pár poklot, de ami volt, elmúlt. Nem igazán segít most az sem, hogy egy mocskos játék áldozata vagyok. Merthogy mondjuk ki, engem bedrogoztattak, amit aztán lavinát indított el bennem és újra oda kerültem, ahol gimiben voltam. Pokolban. Eltelt jó pár hét, amíg a feleségemmel sem tudtam normálisan kommunikálni a dologról. Tisztában voltam vele, hogy az ügyvédi munka, amiben ő benne van az nem egészen tiszta és tartottam attól, hogy ha bevallanám neki a történteket - a függőségemet - akkor azzal rossz irányba befolyásolnám őt a döntéseiben. De annak a munkának már vége, s bár még mindig benne vagyunk nyakig a szarban, de legalább azt meg tudtuk beszélni, hogy az első lépés a #szebbjövő felé az, ha kiveszek betegszabit. Úgyhogy itt vagyok, titkon reménykedem, hogy a tüdőm miatt is ki tud írni, de nem fog, mert eddig sem kellett amiatt eltávolodnom a melótól és jól tudom, hogy most sem fog kelleni. De hogy hogyan fogom bevallani neki, hogy mégis mi a tököm van velem, azt még nem tudom. Bízok benne, hogy nem lesz rá szükség, de bíztam én már annyi mindenben, nem most jöttem le a falvédőről. Kéne valami terv, A is meg B is, de egylőre nincs erőm ilyeneken tanakodni, szóval ismét ott vagyok, hogy improvizálhatok.

- Helló - Eddig jó, mindig ilyen hangsúllyal köszönök neki, amikor találkozunk, legyen szó kivizsgálásról, vagy sörözésről. - Nehéz nap? - sétálok beljebb az orvosi szobába. Egészségügyis vagyok én is, simán megvizsgálhatnám magam, de az a baj, hogy ebben a kibaszott világban mindenhez papír kell, szóval hiába mondom én, hogy a hörgőimre ráférne egy száz báros vizes mosás, mintha kazánokat tisztítanának, amíg egy hivatalos orvos nem mondja ki, addig fejre is állhatok. De mindegy is, inkább beszéljünk arról, hogy neki milyen napja van.
Időközben leveszem a pulcsimat, mert tudom a forgatókönyvet, póló levesz, aztán nagyokat sóhajtok, meg csinálom, amit mond, végtére is ő az orvos.
- Beszéltél mostanság Raelynnel? - Raelyn, az én munkatársam, az ő féltestvére. Igazából nem sírnék, ha nem jutott volna már most el hozzá, hogy majdnem kivágtak a parancsnokságról, de annyiban meg jó is lenne, hogy nem itt és nem nekem kellene nagyban panaszkodnom, vagy legalábbis valamivel felvezetnem a kérésemet, ami miatt most itt vagyok és ilyen hamar időpontot kértem tőle.