Bevallom, egy kicsit erősebbre sikerült a napom, mint terveztem. Reggel elaludtam, ami miatt futnom kellett munkába, sajnos nem szó szerint. Egy európai úszóversenyt kellett “percről percre” közvetítenem, náluk teljesen más időzóna van, így reggel hétre kellett volna bent lennem, de majdnem nem sikerült… gyakorlatilag végszóra vetődtem a székembe, és csatlakoztam a hálózatunkra, hogy megkezdhessem a közvetítést. Már itt nem volt jókedvem, de lehetett még fokozni, pedig elvileg péntek van, az ég szerelmére, mégis mi történhet pénteken?! Hát csak az, hogy a “grillezett csirkemell salátaágyon” ebédemből kifelejtették a csirkemellet, és bár meg nem mondaná rólam senki, nem vagyok rossz étvágyú. Mondhatnánk, hogy egy felnőtt férfinek is becsületére válna a mennyiség amit burkolok, de az nem írná le pontosan a jelenséget. Mert nassolni is szoktam. Valamint, ha éhes vagyok, agresszív is leszek, így a nap hátralévő részében kábé mindenkinek letéptem a fejét aki csak hozzám szólt. Este pár kollégával elmentünk a törzshelyünkre, és a kedvenc boxunkat kibérelve, néhány sör és némi pisztácia és tökmag társaságában néztük az esti kosármeccset. A néhány sör még rendben lett volna, de tekintve, hogy nem sokat ettem, és a srácok elkezdték rendelni a töményeket is, így viszonylag hamar fejreálltam. Eléggé. Nem mondom, hogy négykézláb másztam hazáig, de majdnem. Arra emlékszem, hogy Tim, az egyik kollégám velem jött taxival a lakásomig, mert nem volt benne biztos, hogy haza találok. Rendes tőle. Sajnos addig vannak meg az este eseményei, hogy beléptem a kapun, a lakás ajtaja már nincs meg, totál képszakadás. Olyan hátfájdalmakkal ébredtem, amilyet még nem tapasztaltam. Először még a szemem se nyitottam ki, csak éktelen nyöszörgésbe kezdtem bele. Mi a fészkesfenéért alszok a szőnyegen? Egyáltalán, melyik szőnyegen, nekem nincs is ilyen szöszmösz szőnyegem! Tragikus gondolat, hogy megtörtént, életemben először amitől úgy féltem, hogy elmegyek a kollégákkal iszogatni, és rohadtul nem egyedül jutok haza-ha egyáltalán hazajutok. Félve nyitottam ki a szemem, de egy nagy, megkönnyebbült sóhaj mellett tudatosult bennem, hogy Seena lakásában vagyok. Király, szóval csak ajtót tévesztettem, és nem egy vadidegen pasi lakásában töltöttem az éjszakát! Valahogy előbb négykézlábra vergődtem magam, majd a hajamból kipecáltam a bele akadt két szál cigarettát. Nem is dohányzom, mi a szar?! - Mmmm! - ez a nyögés végre már félig tudatos, félig önkéntelen, inkább leülök, és próbálom stabilizálni a tudatomat. - Babu? Babu itt vagy? Hozol kávét? - naná, hogy Seena-t hívom így. Annyiszor mászkál át a lakásomba kávéért, hogy most az egyszer igazán szerezhetne nekem is egyet. De tényleg, különben biztos, hogy perceken belül meghalok a másnaptól.
- Hé - billentem seggbe lábammal, a másnaposan kiterülő lányt a nappalimban. Haja kócosan lóg szemeibe, végtagjai meg keresztbe kasul egymáson vannak elhelyezkedve. Kemény éjszakája lehetett. - Minnie... - Ezt a becenevet még pár hónapja adtam neki, amikor értesített arról, hogy a szomszéd lakás üressé vált, és bérlőt keresnek. Azonnal megragadtam az alkalmat. Akkor voltam felvételin az akadémián, ahová jelentkeztem riporter tanoncnak. Keresnem kellett egy médiában munkálkodó egyedet, akire felnézek. Én véletlen megláttam egy táblán Minnie nevét. Gyorsan rávágtam a bizottságnak, hogy ő a kiszemeltem. Vicces fodulat volt. Az egy hónapnyi utána kószálás végül összekovácsolt minket és jó barátok lettünk. Két hónapja adtam le az anyagomat, amire max pont számot kaptam. Nem tudom ki volt az a jófej tanár, aki így felpontozott. Kimaxoltam magam szószerint. Szóval két hónapja kereken közölte velem Minnie, hogy a szomszédsága szabad. Akkor még nem gondoltam, hogy problémát jelent neki, hogy részegen megtalálja a saját lakását. - Hm... - nyöszörög, miközben nagy nehezen feltápászkodik a földről, és törökülésbe ülve kémlel körbe a lakásomban, háttal nekem. Ahogy forgolászik, látom, hogy értetlenül ráncolja a homlokát. - Babu? Babu itt vagy? Hozol kávét? - kérdi rekedtes, száraz hangon. A konyhapulthoz lépek, és eresztek neki egy jó nagy pohár, hideg vizet. Visszalépek hozzá. Felemelem lábamat, és finoman megérintem vele a vállát. Gyenge mozdulat ide vagy oda, Minnie riadtan kapja hátra a fejét, kezét pedig a mellkasára teszi amikor könnyed sóhajt hallat látványomtól. Odanyújtom neki a poharat. - Nesze. Idd ki, fenékig. - Mielőtt tiltakozna, ellentmondást nem tűrően elé emelem ujjamat. - Szó sincs róla. Addig nincs kávé. Érthető?
A kis pukkancs bizony jól a nyakamon maradt! Nem is gondoltam volna, amikor először találkoztunk, hogy egyáltalán, egy percig is együtt tudunk majd dolgozni. Afféle mentor kellett neki, és bár tény, hogy benne vagyok egy ilyen öregdiák csoportban, de nem gondoltam volna, hogy tényleg lesz aki tőlem akar majd bármit is tanulni. Aztán tessék, Seena mint a bogáncs, de én ezt egyáltalán nem bánom. Szeretek vele együtt dolgozni is, elolvasni amiket ír, ha bizonytalan, meg ilyesmi. Amikor kiürült a szomszéd lakás (oooh, Antonio, a szexi mixer srác, hogy hiányzik a látvány, ahogy reggelente futni indult és bemelegített!) nem volt bennem kétség, hogy neki szólok, hogy költözzön mellém. Bár ez a valóságban valahogy úgy hangzott, hogy felhívtam az alábbi, gondosan megválogatott szavakkal: “Babuu! Told ide a segged, üres a szomszéd kecó!”. Azóta szinte együtt élünk, állandóan nálam lóg, vagy én nála, mondjuk ez utóbbi kétségkívül ritkábban fordul elő. Babu a lábával noszogat és erre ébredek, kicsit sem kedves tőle, de majd alkalomadtán megmondom neki a véleményem a dologról, egyelőre arra koncentrálok, hogy ne haljak meg. Hűűű, ez a fejfájás, ez valami pokoli! Nem is kicsit riadok meg, amikor szó szerint a semmiből megint a tappancsával találom szembe magam, meg egy pohár vízzel. Ráncolom is a szemöldököm, egyrészt mert fókuszálok, másrészt mert kávéért esdekeltem, és vizet kaptam helyette. - Na persze, majd pont vizet iszok mint az álla… - de a felemelt ujja belém akasztja a szót. Hát így állunk. - Igen anyu - motyogom a pohárba, és nekiállok meginni, bár kicsit próbálok csalni, a ruhámnak úgyis mindegy, szóval legalább két kortynyi a pólómon landol. - Hékás, azért nem vagyok teljesen magatehetetlen. - öltök rá nyelvet, de azért feltápászkodok, és el is indulok a lakásom felé. - Tíz perc múlva nálam, kávéval. - teszem még hozzá incselkedve, és már futok is át, a fincsi meleg zuhanyért. Nem átverés, én tényleg tíz perc alatt szoktam készülődni reggel, gyors zuhany és hajmosás, rövidnadrág és egy póló. Amint Sheena is megérkezik, megnyomom a gombot a kávéfőzőn, és kicsit sem elegáns módon felhuppanok a konyhapultra. - Szóval, mi mára a program? - szerintem már meg se lepődik, hogy fel szemmel a tévén csekkolom az eredményeket, elvégre más időzónákban bőven lehettek olyan sportesemények, amikről lemaradtam az italozás miatt. - A melót mikor is kezded annál a cégnél? - kiveszem a bögréket a kávégép alól, és felé csúsztatom az egyiket. a tejet tudja hol találja, a cukrot szintén. Én a magamét az éppen egy karnyújtásnyira lévő hűtőhöz emelem, és a kis kart megnyomva némi jégkockát potyogtatok bele. Utálom a meleg kávét, egyszerűen képtelen vagyok meginni.
Megállás nélkül mustrálom Minnie-t. Összeszűkült, gyanús szemekkel. Hm... érdekes. Meglepően feltűnően kerüli a témát a tegnap estével kapcsolatban. Miközben kávézunk felkanalazok egy hatalmas adag mözlit a kanálra, és bekapom. Igen... igaziból sokszor még a reggelimet is nála eszem meg. De mentségemre szóljon, mindig feltöltöm utána a tárat. Aztán nem rég észrevettem, hogy Minnie is mindig vesz... pedig ő nem is szereti. Ez megmelengeti a szívemet. Mintha várna. Várna a számszédban lakó, élősködő barátnőjére. Mielőtt letámadnám kérdéseimmel, válaszolok. Úgy gondolom az akcióm későbbre maradhat. - Hétfőn kezdek - válaszolom teli szájjal, aztán mint derült égből villámcsapás, felötlik bennem egy gondolat. Talán ha végre képes vagyok megnyílni, ő is beszél, hogy miért itta magát olyan talaj részegre, hogy végül az én lakásomban kötött ki. Bár nem tagadja meg a bulizási lehetőséget, ilyen szinte még soha nem fordult elő. Aggódom miatta. Félek, hogy esetleg szomorú valami miatt, csak netán lehet ő sem tud erről. Szeretném, ha tudná bármi van, velem mindig mindent megbeszélhet. Lehet... csak magányos. De jó lenne, ha bevallaná. Legalább magának. Szóval, hát neki esek. - Minnie. Van valami amit nem mondtam még el - kezdek bele zavartan. - A cég ahol dolgozom... - Nem pillantok rá, csak a pultot kapargatom a körmömmel, amiért valószínűleg most itt helyben kinyírna. Tegyünk rá egy lapáttal. - Azért jelentkeztem oda mert - veszek egy mély levegőt - apám a főnök... Aztán várom Minnie válaszát, anélkül, hogy felnéznék rá.
A zuhany tényleg jó ötlet volt, határozottan sokat javított az állapotomon. Most már csak kézi erőkkel csapkodják a fejemet, eddig a légkalapács dolgozott odabent. Seena ismeri már a járást, és nap közben épp emiatt nem is igazán szoktam zárni az ajtót, meg egyébként is, egész jó a biztonsági ajtó az alsó szinten, és van portás is. Igen, van portás is, ez volt az egyik elsődleges szempontom amikor lakást kerestem, mert nem zavar, ha nem Manhattenben lakok, hanem Brooklynban, de a portás határozottan hasznos tud lenni. Leveleket, csomagokat vesz át, nem enged be idegeneket, ellenben engem beenged (legalábbis az épületbe), akkor is ha elhagytam a kulcsom. Szerelőt hív ha elromlik valami, meg ilyesmi. Mire odáig jutok, hogy kávét készítek, Seena már tömi is a fejét a müzlijével, amit bevallom neki veszek mindig, mert én nem szeretem. Gyerekes vagy se, én a ciniminies-t és a cheerios-t szeretem, néha valami kakaós gabonapelyhet, ezeket tartom finomnak. Már ha feltétlen ilyesmit szeretnék enni, mert általában inkább bagelt reggelizek. - Helyes. Akkor majd hétfőn ébresztelek, hogy időben beérj.Nem jó már az első nap elkésni. - mosolygok rá egy kicsit bátorítóan, miközben várom, hogy a jégkockák elolvadjanak a forró kávéban, és fogyasztható hőmérsékletre hüljön. Már épp nagyot szippantanék az illatából, amikor Babu nekiáll túlságosan is bűntudatos hangon mondani valamit. - Ühüm. - motyogom a bögrébe arra, hogy valamit mondania kell. Mindig így kezdődik, így aztán folytatom is a kávéval való ismerkedést, lelkesen ízlelgetem apró pici kortyokban. Aztán majdnem félrenyelek. - Hogytessék?!?! - esik neki a lánynak a kérdésem, mint egy kamion. Lerakom a bögrét, hogy ebben a beszélgetésben ne akadályozzon semmi, mert most olyat mondott, amit nem gondoltam volna róla. Szúrós tekintettel nézek rá, majd egy rövid időre elengedem a dolgot, és megcsóválom a fejem. - Azt hittem, nem a könnyebbik utat akarod járni, és igazán jó akarsz lenni abban amit csinálsz. - a hangom nem kioktató, sokkal inkább csalódott. Mintha a padavan elárulta volna a mesterét, Anakinnak látom őt, aki Kenobi mester háta mögött kóricált az Uralkodóval. - Nézd… ez a te dolgod, ha te nem akarsz igazi tapasztalatot szerezni, ott jó helyed lesz. - inkább újra megragadom a bögrémet, és elkezdem meginni a kávémat. Persze, az ember a kapcsolatait kihasználja, pláne ha a médiában dolgozik. De azért vannak határok, amiket nem lépünk át. Ha az apád a főnököd, annak sose lesz jó vége, épp úgy ahogy a munkahelyi szerelemnek sem. Az ablakon bámulok ki, ujjaimmal a bögrét kopogtatom, gondolkodok ezen is, és a többin is amin mostanában szoktam. - Mondjuk sejthettem volna, hogy van valami vaj a füled mögött, hogy egy ilyen lakást ki tudtál bérelni itt a szomszédban csak úgy. - mosolyodok el halványan. Ez az egész nem az én problémám, neki kell tudni, hogy mit csinál.
Minnie anélkül esett nekem, hogy végig hallgatta volna, azt amit mondani akartam. Bármikor megakartam szólalni, ő csak közbevágott. Nagyon megsértett azzal, amit mondott. Még, hogy ha igaz is lenne, egy barát nem mond olyat, hogy gondolhatta volna, vaj van a fülem mögött... Főleg úgy, hogy tudom az igazságot. Anyukám és én egyáltalán nem vagyunk tehetősek. Ez az, amiért utálom az apámat. Amint megtudtam, hogy egy nagymenű üzletember New York-ban, csak a hányinger kerülgetett. Istenem... hisz még gyerektartást sem fizetett. Dühös vagyok, és borzasztóan csalódott. Minnie az egyetlen barátom, és még ő is látatlanban elítél. Szó nélkül felállok, és kiburítom a kávémat a lefolyóba, azután elöblögetem a bögrémet, minden szó nélkül. Az ajtó felé indulok, de mégis késztetést érzek arra, hogy megmondjam a magamét. - Az apám azt sem tudja ki vagyok. Még kicsi voltam, amikor elhagyott minket. Még a gyerektartást sem fizette. Gondolhatod, hogy mennyire "boldog" voltam, amikor megtudtam mennyire befolyásos, és mennyire pénzes. Egyébként meg, a lakást a saját pénzemből fizetem. Az összes egyetemi évemet végig güriztem egy kávézóban. Minden centet félre tettem. Ezért tudom fizetni - vetem oda neki a vártnál sértődöttebb és ijesztőbb hangon, majd kilépek az ajtón. Minnie nyílván nem tudta, mennyire belém rúgott azokkal a dolgokkal, amiket állított rólam. De túl ingerült vagyok ahhoz, hogy ezt most figyelembe vegyem. Én sosem ítélkeztem volna felette. Ő még is megtette... Baszd meg barátság. Elindulok a lakásomon át az erkélyem felé, és leülök a kinti kanapémra. Lábaimat felhúzom, és arcomat a két térdem közé szorítom. Kis korom óta csinálom ezt. Így próbálom csillapítani az idegességemet. A kellemesen hűvös szellő megteszi a maga hatását, és pillanatokon alatt segít felforrósodott arcbőrömön. Rezeg a telefonom, én pedig a farzsebemhez nyúlok érte. Fogalmam sincs ki hív, de felveszem. - Hallo? - Miss de Felice? - hallok meg egy kellemes, férfias mély hangot a vonal tulsó végén. - Igen, én vagyok. - Azért hívom, hogy hétfőn 9 helyett, 8 kellene jönnie - sóhajt fel az idegen. - Tartunk egy órás eligazítást. - Értem, köszönöm. - Ne késsen - mondja szigorúbb hangon. Meglepetten vonom felszemöldököm, és hallom, amint leteszi a telefont. Arrogáns seggfej. Ő is ítélkező. Nem is ismer, már rám szól, hogy ne késsek... De mégis honnan a fenéből érzi, hogy egyébként mindig mindenhonnan késni szoktam?... Mindenki áruló, ítélkező áruló...
Tudom, hogy Seena sokkal de sokkal összetettebb személyiség, mint amit mutat magából. Bár már pár hónapja mellettem lakik, mégse tudok róla szinte semmit, legalábbis a gyerekkoráról, családjáról nagyon elvétve mond nekem bármit is. Hogy zárkózott vagy gyanakvó-e, nem tudom. Látom rajta, hogy felkapta a vizet, pedig szerintem teljesen normális reakció volt tőlem a csalódottság, hiszen erre pont nem számítottam, mint amit mondott. Dehogy akartam én megbántani, egyáltalán nem ezt akartam. Jól felpaprikázta magát, de a nagy monológra nem akartam inkább válaszolni semmit sem, mert nem lett volna értelme. Jó pár percig én is gondolkodok, majd úgy döntök, hogy inkább nem hagyom tovább rotyogni a kis levében, és beszélek vele. Jobban járunk úgy. A mélyhűtőből két doboz cukormentes Haagen Dazs fagyit veszek elő, Seena kedvence az egyik, majd magamhoz ragadok még két kanalat is, és elindulok át a lakásába. Furcsa, hogy zárva az ajtó, de fel voltam rá készülve lélekben, így a kulcsommal jutok be, és elkezdem őt keresni. Nagyon mondjuk nem kell kutatnom, látom, hogy a cseppnyi erkélyen üldögél, így mögé osonok, és fölé hajolva, az orra elé lógatom be a béke fagyit. - Ne haragudj, hogy seggfej voltam. - sóhajtok nagyot, aztán ha hagyja magát, akkor alaposan meg is ölelgetem. Leülök mellé, és az elsuhanó autókat nézem, hallgatom a szirénákat is amik hol közelednek, hol távolodnak… - Nem meséltél soha az apádról, azt hittem csak simán elváltak a szüleid. De miért akarsz akkor most pont nála dolgozni, ha ilyen gonosz volt veletek? - kérdezem halkan, és egészen óvatosan. Mert nem mindig vagyok ám seggfej.
Nem és gondolok arra, hogya jutott be, hisz tudom. Van kulcsa. Jól esik, hogy ennyire aggódott, és utánam eredt. Pedig azt hittem, hogy hagy előbb lenyugodni. Fogalmam sincs jól tette-e, mégis megmelengeti a szívem, hogy most itt van. Két adag fagylaltal... Lelkifurkám támad Minnie bánatos arcát látván. Én nem mondtam neki semmit. Ettől függetlenül akkor is fájt a reakciója. Bár tudom, ő csak nem akarja, hogy kapcsolattal jussak be bárhova is, mert az nagyon veszélyes tud lenni. Főleg, ha valaki jó is abban amit csinál. Az előítélet miatt, sosem kapná meg az elismerést., hiába gürizik. De Minnie tudja, hogy képes vagyok rá. Nagyon jónak tart abban, amit csinálok, és ezt hangoztatja is nekem egyfojtában. Szóval megértem. Tudja, hogy képes vagyok rá, és csak kemény munka árán kapnák meg azt amire mindig is vágytam. Ezért pedig hálásnak kéne lennem. - Én csak... rosszul esett, hogy kinézted volna ezt belőlem, és nem gondoltál arra, hogy oka van rá, hogy ezt teszem. Bár én tehetek róla. Hiába ismersz hónapok óta... még sem ismersz... erről pedig én tehetek. Többet kellett volna beszélnem magamról - sóhajtok fel. Mosolyogva figyelem, ahogy leteszi elénk a fagyis bödönöket. Na ja... ezzel mindig letud kenyerezni. Nem válaszolok azonnal a kérdésére. Hagyom pár pillanatig, hogy lehűtse a számat a fagylalt. Miután lenyelem, és alább hagy a szibbadás, megszólalok. - Bosszúból!
Babu kifejezetten tehetséges, ezért is szoktam biztatni. Persze, lehet, hogy egy kicsit túlzásokba is esek, volt már, hogy valamire azt mondtam neki, hogy "hiperüberszuper!", a szerkesztője meg... nem. De nem akarom elbizonytalanítani, ahogy velem is történt a dolog még a pályám elején. Inkább biztatom és gyakran dicsérem, mert a mi szakmánkban muszáj, hogy legyen némi önbizalma. Ha nem is túl sok, de legalább valamennyi. Ezért se értettem ezt a dolgot, hogy az apja cégénél akar dolgozni, de mikor elmondta, hogy gyakorlatilag csak genetikai köze van a kedves papához... hát, változott a gyerek fekvése. Sajnos ilyen vagyok, túl őszinte, és akkor is megmondom a véleményem amikor baromira hallgatnom kellene. Mint például most is. Tudom, hogy Seena mérges rám, és igaza is van, de a kimondott szó már úgy marad, nem lehet kijavítani az ilyesmit. Inkább alig néhány perccel később már követem is, a kedvenc fagyijával felszerelkezve, és remélem ezzel egy kicsit kiengesztelhetem. Amikor sóhajtozik, csak még alaposabban megölelgetem, majd mellé ülve kuncogni kezdek. - Ha ennél is többet csacsognál, te lennél az új állandó hangeffekt a videóim alatt. - próbálom elviccelni a dolgot, majd a vállammal kicsit megbököm az ő vállát - Csak azt mondd el amit el akarsz, nem kell többet. Mert nem vagyok a spanyol inkvizíció. Nem fogom faggatni olyasmiről amiről nem beszél szívesen, ez ilyen egyszerű. - Bosszúból? Szerinted van értelme ilyesmivel foglalkozni? - sose értettem az ilyesmit. Én eleve nem vagyok egy bosszúálló típus, de amúgy se adnám ilyesmire a fejem, mert túlságosan megkeseríti az ember életét, kitölti az idejét és a gondolatait. Én meg annál vidámabb csaj vagyok. - Azért vigyázz magadra Babuka... féltelek attól a seggfejtől.
Bizonyára Minnie igen csak meglepődött a válaszomon. Sosem ismert olyannak, aki bosszúálló típus lenne. Sőt, ezidáig még a légynek sem igen tudtam volna ártani. De ez a helyzet más. Nagyon más. - Még kicsi voltam, amikor elhagyott minket. Csak annyi maradt meg az emlékeimben, hogy anya állandóan sír, én pedig az apukámat keresem, de nem találom. Nem tudtuk hova ment, mi lett vele, így amikor idősebb lettem a kapcsolatot sem tudtam felvenni vele. Ő sem erőltette meg magát, hogy felőlünk érdeklődjön. Elment, és minden kapcsolatot megszakított a családjával. Kitörölt minket az életéből. Anyám végül talált magának mást. Egy rendőrt. A neve George. Jó fej. Sokáig rágtam a fülét, mire végre segített lenyomozni az apámat. Bíztam benne, hogy nem talál semmit. De végül talált... - nevetek fel keserűen. - Amíg anyám és én otthon nyomorogtunk és napról napra éltünk, addig apám itt élt habzsi dözsiben egy cég vezérigazgatójaként - fejemet csóválja meredek magam elé. - Le sem szarta, hogy a családja éhezik és a lánya iskola mellett három helyen dolgozott, hogy megtudjon élni az egyetemi évei alatt... - Minnie-re pillantok. - Na ezért fogok bosszút állni rajta.
Úgy tűnik nagyon mélyen ül ez a tüske benne, és ahogy elmeséli a történetét, teljesen nyilvánvalóvá válik, hogy nem alaptalanul. Nehéz elképzelnem egy olyan családot és gyerekkort, ahonnan az apa köszönte szépen, olajra lépett. Lehet utálni meg ujjal mutogatni, hogy mert nekem csak megszületni volt nehéz, de tény, hogy nem cserélném el a gyerekkorom semmiért sem. Nagyon sokat játszottam, a szüleim mindig mellettem voltak, foglalkoztak velem, anya próbált velem babázni (hagyjuk is, hogy mennyire járt sikerrel), apa megmutatta hogyan kell autót szerelni, és elvitt baseball meccsre, kosár meccsre, gokartozni, fociztunk a kertben… úgy gondolom, hogy az én emlékeim túl szépek ahhoz, hogy egyáltalán felfogjam, miért is tenne ilyesmit bárki. Miért hagyná el a családját, ha az egy klassz dolog? - Seena, szerintem… ha lelépett, nem okos dolog felkeresni. - próbálok közbe szólni, de már halad is tovább mint egy gőzmozdony, meg sem hallgatna egyetlen észérvet se. Valószínűleg az apja nem véletlenül ment el, illetve nem véletlenül tűnt el nyomtalanul. Ha az ember ilyesmit tesz, nem akarja, hogy megtalálják. Megint megcsóválom a fejem, amikor a nehéz évekről mesél, és nehezedik egy kicsit a szívem miatta. - Megérdemli, hogy haragszol rá, meg is dolgozott érte, de én tényleg nem gondolom, hogy ez lenne a legjobb megoldás. Ha az övé a cég, ki tudja még kit vágott zsebre, és ha olyan szemét mint amilyennek tűnik… A karriereddel játszol. Tönkre tud tenni ha akar. - és megint csak megcsóválom a fejem. - Nem tudom mit mondhatnék erre, de szerintem gondolkodj még egy kicsit rajta. Nem vagyok biztos benne, hogy jó ötlet ez így.
Kezdőlap
