"Ez az eredeti hajszíned?"
➺ Na és neked megtanította valaki, hogy mi az az illem? Mit számít, hogy én mit csinálok a saját hajammal? Akkor kérdezd meg újra, ha meg tudod mondani miért fontos a különbség a festett és az eredeti hajszín között.
◌ Emma két lábbal áll a földön, nem tekinti magát naivnak, vagy könnyen becsaphatónak. Ha valamit el lehet róla mondani, hát éppen az, hogy ő szeret másokkal szemben versenyelőnyben lenni.
◌ Jellemző rá, hogy az élete azon területein, ahol lehetősége van előre gondolkodni és tervezni, meg is teszi azt. Jobb szeret felkészülve lenni mindenre, mintsem utólag kapkodni. Ez a tulajdonsága jól jön a munkájában.
◌ Egyáltalán nem határozatlan. Képes a kezébe venni az irányítást és saját maga kezelni a problémákat, függetlenül attól, hogy éppen miről van szó. Könnyedén megállta a helyét akkor is, amikor először költözött el otthonról és lépett ki a nagybetűs Életbe.
◌ Ezen tulajdonságok nem teszik őt undokká, sőt, kifejezetten kedves teremtés, aki mindenkivel igyekszik megtalálni a közös hangot és nyitott az újdonságok felé.
◌ Nem a csöpögős romantika híve, de attól még mindig meghatódva éli át a saját szervezésében lezajló esküvőket.

"A szüleidnek is vörös haja van?"
➺ Miért nem kérdezed meg bármelyik másik embert arról, hogy a szüleinek is szőke, barna, vagy épp fekete-e a haja? Ha jártál volna biológiára gimiben, tudnád, hogy az eredeti hajszíne mindenkinek genetikai örökség. Szóval igen, vannak a családomban vörösek, most boldog vagy?
◌ Nagy családban nőtt fel, két lánytestvére van. Fontosak számára a családja tagjai, legyen szó közeliekről, vagy távoli unokatestvérekről.
◌ Megszokta, hogy szinte soha nincs egyedül, így nem esik nehezére, ha nagy társaságban kell lennie, ha sok ember előtt kell beszélnie.
◌ Néha ebből adódik, hogy képes túlvállalni is magát, ilyenkor pedig stresszessé válik és pattanásig feszül, majd elkezd túlreagálni dolgokat.

"Aggódnom kellene a temperamentumod miatt?"
➺ Talán.
◌ Nagyon nem jó ötlet kihúzni nála a gyufát. Egyrészt mert amikor mérges, félelmetes, másrészt mert a sérelmeit képes hosszú időn át felemlegetni és újra meg újra a másik fejéhez vágni.
◌ Bátor. Ha kell, a barátaiért is képes tűzbe menni. Az esetek túlnyomó többségében ő az, aki először vállal valamit, csak hogy példát mutasson.
◌ Makacs. Megfelelő mennyiségű és kitartó győzködés eredményeképp hajlandó elgondolkodni azon, hogy talán nem neki van igaza. Ahhoz azonban, hogy ez megtörténjen, a másik félnek is elég határozottnak kell lennie.
◌ Sok mindent versenyként fog fel és frusztrálja, ha ő az, aki lemaradásban van. Néha ezt érzi azokon az esküvőkön is, amiket ő szervez meg; hogy lemarad valamiről, amit már át kellett volna élnie.
◌ Képtelen lenne másokkal szemben szándékosan gonoszan viselkedni, vagy olyasmit mondani, aminek semmi célja nincs azon kívül, hogy a másikat megbántsa. Lehet, hogy olykor nyersen mondja el a véleményét, de mindig a legjobb szándék vezérli.

"Vannak ír felmenőid?"
➺ Legközelebb okosabban tedd fel a kérdést. Statisztikailag alátámasztott tény, hogy több vöröshajú embernek vannak skót felmenői, mint írek.
◌ Az aktív pihenés elkötelezettje. Ha szabadnapja van, akkor is szereti valamivel lefoglalni magát és nem csak a kanapén punnyad.
◌ Gyakran mondják neki, hogy az energiája másokat is motiválttá tesz. Bezzeg ha látnák őt reggelente felkelni, amikor egy vörös szénaboglyára emlékeztet és az orráig sem lát!
◌ A kényelmesen sportostól a nőiesen át a kifejezetten szexi darabokig gyakorlatilag minden megtalálható a szekrényében. Szeret öltözködni és a kedvétől, vagy épp alkalomtól függően mindig megpróbálja a legtöbbet kihozni magából.

"A szőnyeg illik a függönyhöz?"
➺ Mosd ki a szád!
◌ Az erős személyisége miatt általában azt hiszik róla, hogy neki nincsenek meg a saját gyengeségei, hogy soha nem bizonytalan, elveszett, vagy szomorú. Tény, hogy ha vannak is ilyen napjai, igyekszik nem kimutatni.
◌ Kell neki egy kis idő, amíg valaki társaságában annyira elengedi magát, hogy át tudja adni magát a másik félnek - hogy kiadja a kezéből a gyeplőt. De ha ez megtörténik, nagyon megéri.
◌ Habár tudatosan sportol és vigyáz az alakjára, nem szereti, ha megjegyzéseket tesznek rá, még ha olyan emberekről is van szó, akiket ismer.
◌ Ennek az az oka, hogy néhány éve masztektómián esett át, daganat következtében. Azóta pedig már túl van egy mellrekonstrukción is.
◌ Emiatt egyébként rendszeres konzultációkra jár az orvosához. Azt viszont sosem osztja meg senkivel, hogy mennyire fél attól, hogy újra rossz eredményeket kaphat.

- Annyira örülök, hogy mellettetek döntöttem! Csodálatos ez a nap! - A menyasszony lelkesen ragadja meg mindkettőnk kezét. Egészen megváltozott a viselkedése a délelőttihez képest, a szertartás előtt ugyanis kész ideg volt, ami az ő nagy napján teljesen érthető viselkedés. Az arcán boldogságot látok, mosolya hálás és a szemeiben is hasonló érzelmeket fedezek fel. Nagyon kifejezőek a szemei, ezt már a szertartás alatt is sikerült megfigyelnem, amikor a - most már - újdonsült férjére nézett. Az étterem teraszára beáramló fényben csillogva hullámzik, én pedig arra gondolok milyen sokat jelenthez ez neki. A nagy napja, amelyet mi tehettünk tökéletesebbé.
- Nekünk öröm, hogy minket választottatok. Maradjon ilyen kellemes ez a nap. - Adam a megszokott magabiztosságával szólal meg mellettem, én pedig mosolyogva kezdek bólogatni a szavaira. Mindig tudja mit kell mondania, akár ügyfél találkozóról van szó, akár utólagos, gyors beszélgetésekre, amikor megköszönik nekünk a munkánkat. Én jobb vagyok a határidők és a szükséges anyagok, ételek bevasalásában, a szerződések betartatásában. Az esetek többségében rám vár az a feladat is, hogy a menyasszonyok mellett legyek a nagy napon és megpróbáljam őket megnyugtatni, de ha őszinte akarok lenni magammal, néha akadnak hisztis esetek.
A mostani esküvő és az aktuális pár nem nevezhető hisztisnek, mint inkább döntésképtelennek. Annyi részlet módosult még az utolsó pillanatban is, hogy ezen a ponton legszívesebben már csak lerúgnám a lábaimról a magassarkúimat és leülnék egy sarokba; hogy onnan nézzem végig, amíg lemegy az esemény.
- Nektek biztosan könnyedén megy a szervezés, mert ti is olyan szép pár vagytok! - Pislogva hallgatom a szavait, mert akárhányszor fogják ránk, mindig elámulok azon, hogy pontosan miből vonják ezt le.
- Mi nem...
- Ez már csak ilyen. Az évek teszik. - Adam mély hangja hamar elnyomja az enyémet, én pedig megadom magamat neki. Csak újabb mosolyra húzom a számat, habár ez már nem olyan őszinte.
- Nagyon szépek vagytok. Ne várasd meg a férjed. - Mosolyogva simogatom meg a nő kezét, aztán figyelem, ahogyan még egy mosolyt villant ránk és elsuhog a fehér ruhájában.
- Szerinted változtat még valamin, mielőtt vége lenne? - A mellettem álló férfi vigyorogva fonja össze maga előtt a karjait, miközben igazodik hozzám és közelebb lép hozzám, majd velem együtt néz a menyasszony után. Felemelem a saját kezem és finoman ütöm meg a bicepsze, vagy mellkasa környékét, ránézni nem vagyok hajlandó.
- Hé! - Nem maradok szigorú, egyszerűen elnevetem magamat, amit a pár méterre lévő teremből áradó zene miatt úgysem hall más, csak Adam. - Ne becsüld alá, mert mindjárt visszafordul. - Én sem gondolom teljesen komolyan, de kifejezetten olyan ügyfelekről van szó, akiket még fogunk emlegetni párszor egymás között. - A gyerekekkel érkezők hamarosan elkezdenek hazaszivárogni. Megnézem a búcsúajándékokat. - Meg sem várom Adam válaszát, elindulok a menyasszony után és át a termen, amiből nem érek ki anélkül, hogy ne állítana meg egy vendég, egy édesanya. Hamar ki is derül, hogy miért tette.
- Kedveském! - Ráfog a csuklómra és úgy húzódik közelebb, mintha valamilyen titkot akarna velem megosztani.
- Parancsoljon. - Várakozóan pillantok rá.
- Csodaszép volt a mai nap! De higgye el nekem, maga még a menyasszonynál is szebb! - A mosolyom ezúttal már kimértebb, de az agyam már a kifogásokon jár, amelyek közül egyet hamarosan felhasználhatok. - Magácska még egyedülálló, igaz? Azt mondták nekem, hogy... Na de nem is ez a lényeg, hanem hogy van nekem egy fiam! Bróker. Nagyon okos az a fiú, pont mint az apja! Hadd mutassam majd be magának! - Levegőt veszek, hogy válaszolni tudjak, de a hölgy tovább folytatja. - Adja csak meg a telefonszámát és majd megmondom neki, hogy hívja fel!
Fanyar mosollyá válik a korábbi jókedv az arcomon és hirtelen azt sem tudom mi a cikibb. Hogy szingliként mások tökéletes napját szervezem meg, vagy hogy egy anyuka kéri el a telefonszámomat a fia számára.




Nem szeretek kórházba járni. Túl sok kellemetlen emlék köt a fehér falakhoz és a köpenyben rohangáló orvosokhoz, az egyenruhás ápolókhoz, amelyekre nem szívesen emlékeznék vissza, habár nekik, az ő szaktudásuknak köszönhetem most az életemet. A nővérem szerint azért választottam magamnak annyira vidám foglalkozást, mert kompenzálni akarom a betegségemmel elvesztegetett időt és a sok stresszt, ami a rendszeres kivizsgálások alkalmával sem igen kerül el engem. Türelmetlenül lóbálom a térdemen keresztbe vetett lábamat, csak a bokámat mozgatva, de még így is elég egyértelműen feszülten várakozva.
A lakkozott körmeimet figyelem, vagy épp percenként háromszor nyomom meg a telefonom zárógombját, hogy rápillantsak az időre. Kínzóan lassan vándorolnak a percek én pedig hiába érzem úgy, hogy már legalább fél órája ülök a folyosón az orvosom ajtaja előtt, valójába még tizenöt perc sem telt el azóta, hogy a vizsgálataim után ideültem.
Végül nyílik az ajtó, én pedig kíváncsian pillantok fel, mert nem lehetek benne biztos, hogy ezúttal bebocsátást nyerek az orvosomhoz, vagy valamelyik bent tevékenykedőnek van dolga máshol.
- Ms. Newton. - Az asszisztensnő pillantása hamar megakad rajtam, hiszen én vagyok az egyetlen várakozó most, aki időpontra érkezett. - Jöjjön nyugodtan. - Nem sokat totojázik és amint észreveszi, hogy felállok, már fordul is vissza, hogy az ajtót nyitva hagyva beengedjem engem, de még előttem vissza tudjon ülni a helyére. Néhány lépéssel elhagyom az asztalát, aztán egy újabb ajtó előtt állok, amin halkan kopogok be és nyomom is le a kilincset, amint odabentről meghallom a doktor úr hangját.
- Jó napot! - Köszönök rá, igyekezvén kellő tiszteletet és jókedvet sűríteni a szavaimba, habár tudom, hogy nem leszek nyugodt egészen addig, amíg ki nem érek ebből az épületből. Évekkel ezelőtt is pontosan így indult az egész, azt hittem hamar túl leszek rajta, a végén mégis rettenetes híreket kaptam. Azóta képtelen vagyok kizárni, hogy ez bármikor újra megtörténjen, még ha lassan egy éve jók is az eredményeim.
- Ms Newton! Hogy van? - Csak egy pillanatig emeli rám a pillantását, hamar belemélyed az asztalán előtte fekvő papírokba, amelyeket lapozgat egy ideig, majd egységes kupacba rendezi maga előtt, végül pedig összefonja fölöttük az ujjait.
- Jól, köszönöm. - Teszek néhány lépést előre, közelebb hozzá.
- Foglaljon helyet, kérem. Milyen a közérzete mostanság? - Engedelmesen követem az utasítását. A korábbi, folyosón való ücsörgéssel ellentétben azonban most nem rakom keresztbe a lábaim. Úgy nézhetek ki, mint aki bármikor készen áll a menekülésre.
- Remekül vagyok, köszönöm. - A sablonválaszomra felvonja a szemöldökét, én pedig tudom, hogy többet vár tőlem, de ha többet tudnék, akkor mondanám. Így hát az én arckifejezésem is hasonlóvá válik az övéhez.
- Rendben. - Ő adja meg magát először, én pedig ár pillanat erejéig lepillantok az ölembe, majd a hajamat igazgatva nézek fel újra. - Nézzük a leleteit, gondolom dolga van. - Levegőt vesz, úgy hangzik, mintha még mondani akarna valamit, de végül nem teszi, csak szép lassan kifújja azt a levegőt és újra a papírokba mélyed. - Nos... - Idegőrlő a várakozás, de most sem remélhetek többet, mint minden más alkalommal, amikor itt vagyok. - Összességében rendben vannak az eredményei. Vitaminokkal és vassal jobban kellene gazdálkodnia, de ezt könnyen ki tudjuk küszöbölni. Felírom őket, ne felejtse el kiváltani. - Úgy érzem magamat, mint egy kisiskolás, akinek mindent meg kell mondani, holott nem vagyok már gyerek. De kettőnk közül ő az orvos, tehát nekem kell hallgatnom rá.
- Nem érzékel mostanában fájdalmat...
- Nem.
- Elváltozást?
- Nem.
- Áh... - Felpillant rám, azt hiszem nem akar mást mondani és hamarosan elenged a találkozóról. - Az értékei a korábban említetteken kívül rendben vannak és ahogyan mondja, a közérzete is jó. Viszont... - Ezen a ponton felejtek el levegőt venni. - Az ultrahangon találtunk valamit. Egyelőre ne kezdjünk el aggódni, amíg nem vizsgáljuk ki jobban, nem mondhatok biztosat. Viszont egyértelmű az elváltozás.
Úgy érzem menten elájulok, a torkom kiszárad és a szavait nagyon távolról hallom csupán. Hogy lehet az, hogy újra megtörténik velem?