39.2. 39.2, és már több órája nem akar lejjebb menni. A hűtőfürdő eleinte hatásosnak tűnt, de aztán még feljebb kúszott utána a láza. A háziorvos nem vette fel a telefont, hiába csörgettem meg legalább ötször az este folyamán, Brianna szerint pedig ne adjak több lázcsillapítót a kicsinek. Akkor mégis mit csináljak? Járkáljak fel-alá mellette, míg jobban nem lesz? 39.2. Hívnom kéne a mentőt? Vagy anyámat? Nem, utóbbi hamarabb ideérne, mint egy szirénás rohamkocsi, ezt pedig szombat este nem tehettem meg velük. Isten tudja, a bolygó melyik csücskében dőzsölnek épp; ha jól emlékszem, Baliról mondott valamit... 39.2. A pánik egyre feljebb kúszik a torkomban, Liliana meg csak sír és sír, teli torokból ordít, már hangja sincs, de azért csak folytatja. Ha felveszem, nem jó. Ha leteszem, még rosszabb. 39.2 Hogy mehettem bele ebbe az egészbe?
Ekkor jutsz eszembe. Mint ködön át a villanás, felsejlik az arcod kusza gondolatdzsungelem közepén, onnantól pedig végem, képtelen vagyok szabadulni a nevedtől. Szombat este van, vitatkozom hol magammal, hol a telefonnal, hol a karomon üvöltő töltött zoknival. Pro és kontra érvek verik egymást a fejemben, míg hüvelykujjam a küldés gomb felett salsázik, végül elgyengülök és megnyomom. Nem csendre, nem a mentőre és nem is anyámra van most a legnagyobb szükségem, hanem rád - arra, hogy megnyugtass, minden rendben lesz, kivedd a kezemből az irányítást és megoldd a problémát. Pont ilyennek ismerlek, mint aki megold dolgokat, én pedig túlságosan elgyengültem a stressz fojtása alatt, túlságosan belefáradtam az apai teendőkbe, megijedtem a felnőttlét súlyától. Szükségem van rád, talán jobban, mint Lilinek ebben a pillanatban.
- Lilinek órák óta 39 fokos láza van. Az orvos nem veszi fel. Több gyógyszert nem merek adni. Mit csináljak? Be tudnál nézni? Romokban vagyok. Kérlek. - Visszaolvasva elég szánalmasan hangzik az üzenet. "Romokban vagyok", tényleg muszáj volt beleírnom? Nem mintha nem találkoztál volna két tucat kezdő szülővel a karriered során, mégis úgy érzem, hülyét csináltam magamból a nyafogásommal. Nos, törölni már nem tudom, úgyhogy ledobom a mobilt a kanapéra és a mellkasomhoz fogom a kicsi forró testét, így járkálok vele a nappaliban. Rajta semmit nem segít, de engem megnyugtat.

Teljesen elvesztem az időérzékem a besötétített lakásban, fogalmam sincs, mennyi idő telik el az sms és a kapucsengő ismerős dalolása között. Őszintén szólva miután megláttam a válaszod, csak a túlélésre játszottam, hogy kibírjam azt a néhány percet, órát, napot (nekem annak tűnik!), mire megjössz. Most pedig, hogy itt vagy, szívem szerint már rohannék is és nem csak a gyereket nyomnám a kezedbe a vörös, üvöltő pofijával meg a taknyával-nyálával együtt, hanem én is odavetődnék és követelném, hogy engem is megvigasztalj. Természetesen míg átvágok a lakáson és ajtót nyitok - hallhatod ezt a közeledő, egyre hangosabb üvöltésből -, megemberelem magam és belső monológomból csak egy meggyötört, de annál szélesebb és megkönnyebbültebb mosolyt láthatsz.
- Newt... - érzem, hogy sziklák gördülnek le a mellkasomról; mintha a jelenléted biztosíték lenne rá, hogy tényleg minden rendben lesz. Ebben a nagy lavinában sem megköszönni, sem szabadkozni nem jut eszembe, amiért iderángattalak, ellenben félreállok az ajtóból, hogy bejöhess. - Mindent megpróbáltam, a fürdő nem használ, a gyógyszer sem, itatni is próbáltam. Így üvölt már órák óta. - Ha még sokáig kell hallgatnom, nem csak a jobb dobhártyámra fogok megsüketülni egy életre, de az idegrendszerem is biztosan csődöt mond. Ahogy becsukom utánad az ajtót, csak ekkor tudlak jobban végigmérni. Megilletődöm kifinomult, elegáns megjelenésed láttán, rajtam ugyanis melegítő van és egy kinyúlt póló, amit a gyerek néhány órája telibe bukott... Nem a legszexibb randiöltözékem, de hát nem is randira jöttél, igaz? Üdv a Pokolban!

Szóval nem fogok egy órán belül hazaérni. Ezt már akkor tudom amikor a kurta csöngetés után egyre közeledtek az ajtóhoz, Lili üvöltése panaszosan és fáradtan hangzik át a minket elválasztó elemen. A zsebemből idegesen húzom ki a kezemet, majd gyorsan visszadugom mielőtt ajtót nyitnál, s mikor a kilincs lenyomódik, újból kiráncigálom a kezeimet. Nem tudom miért szeretném elnyerni a tetszésedet, és ettől összezavarodok.
Előbb rád pillantok, feltérképezlek magamnak tetőtől talpig, mintha csak most látnálak először. Pillantásom lentről csúszik föl rajtad egészen az arcodig, hogy ott aztán egy pillanatra el akarjak veszni a tekintetedben, csakhogy még idejében föleszmélve Lilire nézzek. Pontosan úgy nézel ki, mint aki mindjárt rázendít a kicsivel együtt, és addig nem hagyja abba, amíg el nem alszanak.
- Ó drágám, már egészen fáradttá sírtad magadat. - Kicsit közelebb lépek hozzátok, szavaimat helyetted a karodban lévő kisbabának címzem, hogy egy pillanatra kizökkentsem megszokott ordításából. Kezemmel óvatosan végigsimítok a fején, ujjaim lepkeszárny finomságával érintik az arcocskáját. - Mi is történt pontosan? - Pillantok rád enyhén félrebiccentett fejjel, a tekintetem valahogyan meglágyul ahogyan rád pillantok. Elveszettnek és reményvesztettnek tűnsz, rám pedig hirtelenjében tör rám a vágy, hogy könnyítsek rajtad. - Emlékszel amikor arról beszéltünk, hogy a pánik semmin sem segít? - Majdnem téged is megsimogatlak, a kezem tétován indul feléd, félúton mégis riadtan fúj visszavonulót. Zavartan  lesütöm a pillantásom, mielőtt újra rád néznék. - Merthogy Lili megérzi, hogyha nem vagy biztos a dolgodban, és attól bizonytalanná válik ő is. Add csak ide, átveszem. - Ledobom a zakókabátomat a lakásodban, még körül sem volt időm igazán nézni, mégis úgy érzem annyi időt töltök itt mostanában, hogy kezd otthonossá válni a környezet.
- Na gyere ide drágám. - Veszem ki a forró testet a kezedből, s óvatosan egészen közel húzom magamhoz, ajkammal a homlokát érintem, lágyan ringatva duruzsolok neki, egészen közel húzom, hogy a kintről érkezett hűvösnek ítélhető testem visszahűtse egy egészen kicsit. Aztán rád pillantok, tekintetem mindig megnyugvást lenne képes lelni rajtad. Hagyom, hogy egy kicsit el is időzzek a pillantásodban, hogy egy kicsit kizáródjon a világ, hogy egy pillanatra olyan legyen, mintha csak te meg én léteznénk. - Nem lesz semmi baj. - Képtelenség lenne megállapítani, hogy neked mondom-e ezt inkább, vagy Lilinek, téged akarlak megnyugtatni, vagy inkább őt, talán mindkettőtöket, talán szeretném ha egy kicsit mindannyian visszalépnénk egyet, és újból kezdenénk.
- Frissítsd fel magadat egy kicsit, addig én megkeresem a lázmérőt megadok neki egy kis vizet. - Halványan rád mosolygok, és a fejemmel is biztatva a fürdőszobád felé bökök. Azt hiszem rád férne egy kis magány és csend, hirtelenjében olyannyira megsajnállak, hogy fontolóra veszem elzavarlak itthonról. Ki tudja mikor kapcsolódtál ki utoljára, folyton látom rajtad, hogy még gyászolni sincs igazán időd, a gondviselés terhe mégis újból és újból megtelepedik rajtad.
Még egy utolsó biztató pillantást lövellek feléd mielőtt eltűnnék a konyhában és a kicsinek egyfolytában gügyögve kezdek el babatea után kutakodni.

Ugrik egyet a gyomrom a becézésed hallatán, hirtelen úgy érzem magam, mint akit beszippant egy téridő-kontinuum, hiszen nem értem, mikor léptünk szintet és mikor lettem én a te... Ja, hogy Lili. Nyilván a kicsire értetted, persze, hiszen ő tombol órák óta. Az én néma, belső zokogásom nem látja senki - már ha lehetek ennyire drámai. Előtted tudom, hogy igen. Ahhoz képest, hogy a hangszín skálám összes lépcsőjét végigugráltam már Lilivel, a te hangodra egyből figyelni kezd. Csoda nem történik és nem áll be fél perc csend, de csitul kissé és könnyes szemével felhunyorog rád annyira, hogy nekem ennyi is csodának tűnjön.
- Ma egész nap kedvetlen volt, hisztis, nyűgös, nem akart enni, nem tudott aludni. Délután elkezdett felmenni a hője, estére pedig belázasodott. - darálom, nem esik nehezemre, mert már több különböző embernek elő kellett adnom. Persze hiába ismételgettem újra és újra, egyszerűen nem látom át, mi történhetett. Lehet, hogy én tettem valamit, amitől beteg lett? - Szerinted mentőt kéne hívni? - Alig kezdek ismét neki a pánikolásnak, máris emlékeztetsz rá, mit beszéltünk erről. Veszek egy mély levegőt, igyekszem csitítani hevesen kalapáló bíborom. Úgy érzem magam, mint egy kisdiák, aki ég a tanára szelíd dorgálása alatt.
- Nehéz megőrizni a nyugalmam, ha egy komplett emberi életért vagyok felelős teljesen egymagam - A vallomás halkan és fáradtan tör fel belőlem, egy pillanatra megroppanok a nyomás súlya alatt. Természetesen nem idegen számomra a felelősség, a munkám során is emberek életéért küzdünk, ám ott nem minden rajtam múlik, ott csapatként lépünk fel és a saját bőrömet is vásárra viszem a sikerért. A gyereknevelésben viszont egyedül a gyerek sérülhet, és ez borzasztó ijesztő számomra. A sógorom tökéletes apa volt, és ha a húgom itt lenne, már rég megoldották volna ezt a láz-krízist. - Oh, egek, köszönöm! - Kis híján én is a nyakadba mászom, ahogy átveszed Lilit. Csöppnyi súly ugyan, mégis fáradtan omlok össze a hiányától, ledobom magam a kanapéra és a támlának dőlve végignyúzom mindkét tenyeremmel az arcom. Ez a mélypont. Ennyire fáradt csődtömegnek még sosem éreztem magam. Felnézek rád, tekintetem megtalálja a tiéd és teljesen beszippant. Mintha célzottan rámarkolnál a gyomrom közepére és kiszívnál minden kételyt és nyűgöt belőlem. Már attól felfrissül a lelkem, hogy tükreiden át figyelhetem a tiéd.
- Nem bánod? Gyorsan lezuhanyoznék, öt perc az egész. - szabadkozom, de olyan mérhetetlen hála árad belőlem az irányodba, hogy még engem is meglep. Ha nem fognád a kicsit, örömömben biztos a nyakadba borulnék, így viszont felkanalazom magam a kanapéról és csak egy gyors simításra futja a válladon. Gyengéden megszorítom a felkarod, mielőtt ellépnék melletted, újra rabságomba ejtve tekinteted egy röpke szívdobbanásra.
- Köszönöm, hogy eljöttél! - Fontosnak érzem kihangsúlyozni, milyen sokat jelent ez nekem, majd lassan elszivárgom a fürdőszoba felé. A sírás beszűrődik ugyan ide is, de amint ledobálom a ruháimat és megnyitom a zuhanyrózsát, végre elönt a megkönnyebbülés. Lemosom magamról a mai nap minden idegösszeomlását, újabb és újabb másodperceket lopok magamnak, csak még egyet, csak még kettőt... Ez a felfrissült, újjászületett állapot még akkor is tart, mikor elzárom a vizet és kilépek a kabinból. Mintha lebegnék, megszállt Buddha szelleme és elértem a teljes nirvanát, ez a csend ugyanis isteni... Mesés...
...
Csend van. Hogy lehet csend? Hol a szívszorító babasírás? Rögtön a legrosszabbra gondolok, hogy negyed órásra nyúlt tusolásom alatt talán baj történt, mentőt kellett hívni és észre sem vettem, vagy esetleg mindkettőtökkel történt valami, úgyhogy felrángatok egy törölközőt a derekam köré és csak úgy, vizesen tépem fel a kilincset és csattogok ki a folyosóra.
- Newt? Newt?? - Kiabálni nem merek, így csak fennhangon suttogok, pisszegve, hogy felhívjam magamra a figyelmed, bárhol is légy. Az az opció, hogy esetleg sikerült elaltatnod Lilit, fel sem merül bennem. Hiszen az valódi csoda lenne... Miből van a kezed, aranyból?

Összeráncolt szemöldökkel hallgatom csak az élménybeszámolódat, már amennyire az ilyen dolgot lehetne a részedről élménynek nevezni, rajtad végignézve inkább egy tortúrának kellene jellemeznem. Idegesnek és levertnek hangzol, és ha nem tudnám, hogy a helyzetet meg lehet oldani, a belőled áradó feszültség talán rajtam is partot érne. Ha nem találnám túl indiszkrétnek és helytelennek, akkor most rád is nyomást akarnék gyakorolni, talán téged is csitíthatnálak egy baráti vállveregetéssel, csakhogy a neked szánt vállveregetéseim sosem sikerülnek igazán barátinak, valahogy mindig tovább akarnak fordulni egy izgalmasabb dologgá, én pedig nem hagyhatom, hogy a köztünk lévő kizárólagos munkakapcsolat káosszá változzon.
- Nem, azt hiszem még nem szükséges. De ha továbbra sem változik a helyzet, bevihetjük a legközelebbi kórházba. - A hangomba próbálok elég nyugalmat csempészni ahhoz, hogy a te nyugtalanságod is kissé megfékezzük, azt hiszem azért elég nehezemre menne Lilit is csitítani, közben pedig téged is visszahűteni. Úgyhogy csak rád mosolygom elég biztatóan ahhoz, hogy egy kicsit felengedhess. - Szülőnek lenni nem egyszerű, de teljesen megéri. Hidd csak el, ha átvergődünk ezeken a nehéz szakaszokon, felejthetetlenül szép lesz. - Észre sem veszem először, hogy királyi többesbe helyezem magunkat, s mikorra rádöbbenek, már késő lenne javítani bármin is. Nem igazán tehetek róla, a jelenléted általában rémesen összezavar.
Csak bólintva veszem el Lilit a kezedből, olyan hangos és olyan forró, hogy az ingemen keresztül is érzem a testéből áradó hőt. Képtelenség lenne megmondani, hogy mi a baja, de ha már órák óta ordít, akkor azért kicsit biztosak lehetünk benne, hogy a láza ennek is köszönhető.
Félszemmel téged figyellek ahogyan levetődsz a kanapéra, egy kicsit úgy érzem,hogy szükséged lenne valamire vagy inkább valakire aki segít kiengedni a fáradt gőzt, egy pillanatra úgy képzelem, hogy akár lehetne a viszonyuk olyan bensőséges, hogy ezt meg is beszéljük  - valamiért képtelen vagyok nem rád gondolni, az illatod folyton beeszi magát a tudatomba, sokszor még akkor is érzem, amikor képtelenség lenne felidézi -de aztán arra is ráébredek, hogy talán nem én vagyok a megfelelő tag arra, hogy ilyen bensőséges dolgokat ossz meg velem.
- Menj csak. - Téged biztatva elmosolyodom,  érintésed nyomán libabőr szalad végig a testemen, s most örülök csak igazán, hogy az inge mindent eltakar előlem. Egyszerűen nem lehetsz rám hatással, nem engedhetem. Okokat akarok keresni, hogy miért váltasz ki belőlem ennyire kétes reakciókat, s míg te a fürdő felé sétálsz én arra jutok, hogy biztosan Eddie szeretetének hiánya miatt van. Csak törődésre vágyok, semmi több.
Míg te a tus alá állsz, én erőszakosan koncentrálok Lilire, pedig azt hiszem az agyam ezernyi különböző képet lenne képes elém vetíteni rólad és a testeden végigguruló vízcseppeken. Nem hagyhatom.
Lilit babusgatom, közben pedig egy percig sem gondolok rád - képzelheted mekkora sikerrel, amikor a te lakásodban vagyok, a te lenyomatod itt minden - előbb a lázét mérem, aztán pedig teával kínálom, míg végül a lágy ringatásomba és a saját kínkeserves szenvedésébe kimerülve el nem alszik.
A hangodra leszek figyelmes, megint pánikolva csúszik felém a szobák útvesztőjében, s sietősen behúzom magam mögött Lili szobájának ajtaját ( tökéletesen halljuk majd ha felsír, ne aggódj), s még azelőtt igyekezlek megtalálni téged, hogy felvernéd álmából.
- Itt vagyok, csak.. - A mondatom közepén találkozunk össze, tekintetem élesen villan a hasfaladra, és az agyamban szőtt képek amiken a vízcseppek rajtad szánkáznak.. azt hiszem a nyomában sincsenek a valóságnak. Csak nagyot nyelek, és zavartan a nyakkendőm csomóját igazgatom, mintha hirtelen túlságosan fojtana. - Csak lefektettem Lilit, elaludt, de azt hiszem, hogy.. - Olyan nehezen kívánkoznak ki belőlem a szavak, nehezen formálódnak kerek mondatokká. A mondat közepébe köszörülöm a torkomat, hátha egy kicsit ez visszaránt a valóságba. -.. félóránkét rá kellene majd nézni. - Pillantásom zavartan csúszik mindig az arcodról a mellkasodra, s mikor tudatába kerülök, csak zavartan fordulok félre. Csípőre tett kézzel bámulom a falat, egészen az ajkamba harapok, és tudom, hogy haza kellene mennem, mégis megannyi okot tudnák fölhozni, hogy miért érné meg igazán maradnom.
- Rémesen nézel ki. - Hazugság, hazugság, hazugság! Az elmémbe égett, hogy mennyire tökéletes is vagy, de azt hiszem ezt nem kellene megosztanom veled. - Gondolom még nem vacsoráztál, és.. szóval enned kellene valamit. Nem tarthatsz úgy életben egy gyereket, hogy közben te magadról teljesen elfelejtkezel. - Igazándiból csak ürügyeket keresek arra, hogy miként maradhatnék még a közeledben, pedig mindkettőnknek egyszerűbb lenne, ha most elküldenél.
Rád nézek, egészen bele a szemedbe. Zavarj csak haza!

Mikor elterjedt a szomszédságomban a hír, hogy magamhoz veszem a tesóm gyerekét, az összes vérbeli anyuka a környező panelokból letámadott az utcán, a boltban, a lépcsőházban, hogy kifejezzék meghatottságukat és sok sikert kívánjanak a szülőlét szépségeihez. Nos, eddig még nem igazán sikerült rálelnem azokra a bizonyos "szépségekre", hacsak nem a telepottyantott pelenkák és a felsőmre fröcskölt tápszer mögött rejtőztek, de ahogy a te szádból hallok róla, valahogy mégis hiszek neked. Talán csak azért, mert azt mondtad, "mi", és megnyugtatott a tudat, hogy tényleg kitartasz mellettünk - plusz, ne haragudj, de elég aranyosan belevontad magad a mondatba. Ha nem tudnám, hogy épp a szombat estédet áldozod rám, biztosan képtelen lennék megállni, hogy ugrassalak kicsit emiatt.
- Neked bármit elhiszek. - Cseppet sem túlzás, tényleg így van. Olyan szinten kapaszkodom beléd mostanában, hogy bármit is javasolnál, gondolkodás nélkül megtenném. Fogalmam sincs, mikor nyerted el ennyire a bizalmam úgy, hogy még csak ne is tudatosodjon bennem mindez, ahogyan épp így azt sem tartom furcsának, hogy a nappalim közepén harcolsz a gyerekkel, míg én tusolok. Ahhoz képest, hogy alig néhány hete ismerjük egymást, bátran rád merem bízni Lilit és még csak nem is zavar a tény, hogy eközben a konyhában sürgölődsz, sőt, ijesztően természetesnek tűnik a gondolat. Jobb, ha nem is ábrándozok rajtad rajta túl sokat, mert a végén órákig ellennék a tus alatt, inkább sietek rendbeszedni magam. Főleg, mikor gyanússá válik a csend. Ebben a lakásban nincs csend, azt sem tudjuk, mi az a csend, mióta ketten vagyunk... Akkor te mégis hogyan és mikor loptad be közénk újra?
- Elaludt. - visszhangzom szavaid egy oktávval feljebb, szemem pedig csodálkozón elnyílik közben. Az sem zavar, hogy összevizezem a szőnyeget, kézfejemmel csak sután eltűröm az arcomra tapadó, vizes szálakat. - Biztos vagy benne? Nem lehet, hogy... Nem tudom, megszállta valami démon? Vagy kitetted a tetőre? Lefizetted egy havi tápszerrel? - Tartásom fellazul, arcomra élénk, ragyogó vigyor szökik, ahogy téged figyellek. Az üdítő csendben végre sikerül összekaparnom annyi energiát, hogy elkezdhesselek cukkolni, persze még mindig fojtott hangon, suttogva. - Oké, oké, elaltattad - szabadkozom, mielőtt túlságosan kihúznám nálad a gyufát. - Nem tudom, hogy csináltad, de beismerem a vereségem és fejet hajtok a varázserőd előtt. De komolyan - Szavaimmal párhuzamosan vonásaim is megkomolyodnak, hangszínemből kikopik a játékos szín. -, csodálatos vagy. - Megjegyzésed ránt csak ki az álomvilágból, melybe profilod elemzése ismét beleküld. Aprót rázok a fejemen, mintha varázsport kéne elhessentenem, hogy aztán tekintetem végre elkapjam rólad és végigszánkázzon a hasfalamon. Most tudatosul csak bennem meglehetősen ázott és hiányos öltözetem.
- Wow, köszönöm! Te aztán értesz hozzá, hogyan rázd fel valaki önbizalmát - Képtelen vagyok nem teliszájjal vigyorogni ismét. Elaltattad Lilit. Véget vetettél a lassan 12 órája tartó szenvedésemnek. Hol és mikor írhatom alá a házassági papírokat? - Ahh, vacsora? Mi az a vacsora? Olyasmi, mint a reggeli? Az ebéd után jön? - Már az is kiemelkedő teljesítmény a részemről, ha Lilit meg tudom etetni, mégis hogyan figyelhetnék még magamra is? De most, hogy szóba hozod, gyomrom panaszos korgással jelzi, hogy nagyon is üres és hogy emlékei szerint maradt még valami a tegnapi kosztból a hűtőben, aminek érdemes lenne utánanézni. Megfogadom a javaslatát.
Összezavarsz. Miért érzem úgy, hogy azt kéred, engedjelek, miközben minden egyes porcikám azt súgja, maradj? Önhittség azt gondolnom, hogy talán te is...? Szabadkozva intek neked a szobám felé, jelezve, felöltöznék, ha nem bánod, de apró fejbiccentéssel biztatlak, hogy kövess, így tovább tudunk beszélgetni. Persze megértem, ha nem asszisztálnád végig a folyamatot, de azért én eltűnök a szekrényemben egy pillanatra, hogy ruhákat válogassak és hanyagul megtöröljem magam.
- Megmentetted az életem. Ha már így beleromboltam a szombat estédbe, az a legkevesebb, hogy vendégül látlak. Van egy kis mirelit lasagne-m, szereted? - magyarázok feléd, ki-kilesve a szekrényajtó jótékony takarása mögül, hogy ne kelljen túlságosan megemelnem a hangom. - Persze, csak ha nem tartalak fel nagyon... Megnyugtatna, ha nem kéne egyedül lennem, míg Lili láza lemegy. - Attól még, hogy elaludt, nem biztos, hogy rendben is lesz, és ez aggaszt. Persze nem lehetek olyan önző, hogy ezt kérem tőled, de... Végül is, már megkértelek, úgyhogy mindegy. Kiterítem a törölközőt valahova és eléd lépek, közelebb, mint terveztem, jóval távolabb, mint valójában szeretnék... Erős késztetést érzek, hogy megérintselek, de tartom magam, pillantásommal kérlellek csupán, maradj!

A hirtelen jött érzelmeskedésre csak a számat préselem erőszakosan össze, igazából biztosan nem kellene ebbe semmit sem belegondolnom, csak a téged segítő szociális munkás vagyok akinek kellőképpen föl kell készítenie téged az elkövetkezendő évekre, hát természetesen meg kell bíznod bennem ahhoz, hogy sikereket érhessük el. Én mégis egy kicsivel tovább gondolom ezt a dolgot, valahogyan mélyebbre hatolnak a kimondott szavaid, mint amilyen mélyre te szánhatod őket, csak hálásan pillantva feléd próbálom leplezni minden gondolatomat. El sem tudod képzelni, hogy mennyire jó érzés ezt végre valakitől hallani, s ha ismernél, ha tudnád, hogy a mindennapjaim milyen fásultan egyhangúak, akkor tudhatnád, hogy a kapcsolatom Eddievel mennyire rémesen kihűlt már. De nem ismersz, talán még azt sem tudod igazán, hogy van valakim, de ez így is van helyén. Jelen felállásban az én feladatom téged a lehető legmélyebben  ki és megismerni, hogy a végén egy tökéletes jelentést írhassak rólad és arról, hogy milyen okok miatt tartalak megfelelőnek a feladatra.
Szóval inkább nem mondok semmit, csak hagyom, hogy eltűnj a fürdőszoba ajtó mögött én pedig egyedül maradhassak a kicsivel. Lenézek rá, és azt hiszem el sem tudom majd képzelni sohasem, hogy benned milyen érzéseket kavarhat föl, hiszen te látod benne azokat akik létrehozták ezt a csodát, te látod bennük a húgodat és a sógorodat. Mérhetetlen nagy szomorúsággal tölt el, hogy Lili sohasem ismerheti meg őket, keserédessé változtatja a szám ízét, ha máshogy alakulnak a dolgok én sem ismerhetlek meg téged soha. Na nem mintha az ismeretségünk előbb vagy utóbb nem szakadna majd szét, lesz egy pont mikor már nem lesz rám szükséged, nekem pedig akkor szó nélkül kell kihátrálnom a képből. Az első és legfontosabb szabály, hogy ne alakítsunk ki kötődést magunk és a gyerekek között, de azt soha senki nem mondta, hogy mi lesz akkor ha a nevelőszülővel kerülünk barátibb kapcsolatba.
Elmosolyodom a viccelődésedet hallva, azt hiszem hiányzik a mindennapjaimból a humor, Eddie - muszáj vagyok néha rá is gondolni, hogy miközben a te félmeztelen testedet bámulom észben tartsam, van valakim odahaza - nagyon komoly, talán a köztünk ékelődő korkülönbség az oka, talán mindig is ilyen volt. Komoly és merev, viccet nem ismerő. Talán ha ismernétek egymást, nem lennétek jóban, ő utálná azt a kellemes káoszt ami téged körbe vesz, utálná azt a lazaságot amit te képviselsz.  - Csak remélni merem, hogy nem egy démon szállta meg. Az meglehetősen sok gondot vetne föl. - Kissé félrebiccentett fejjel megyek bele a játékodba, tulajdonképpen szórakoztatsz a könnyedségeddel. - Nincs itt semmiféle vereség, egyszerűen túl feszült voltál azt hiszem, amit egyébként teljes mértékben megértek. - Talán tényleg nem kellene tovább a felsőtested bámulnom, főleg nem akkor amikor ennyire félreérthető dolgot mondasz nekem. Vagy csak én vágyom ennyire a törődésre? Lehet, hogy ez semmit sem jelent igazán, csak egy burkolt köszönöm amiatt, hogy feladtam a szombat estémet - amit egyébként valószínűleg örök élet és egy napig hallgathatok majd - értetek? Minden bizonnyal.
Felnevetek, elég halkan ahhoz, hogy Lilit ne keltsük fel, de elég élettelin ahhoz, hogy kifejezetten neked szóljon. - Nem úgy értettem. - Kezdek el szabadkozni. - Inkább úgy, hogy rád férne egy kis lazítás. - Most hivatalosan arra kellene kényszerítselek, hogy ülj le a tévé elé, vagy feküdj le aludni amíg én őrt állok, de túlságosan élvezem ahhoz a társaságod, hogy megtegyem. Így hát csak megrázom a fejemet egy halk nevetés kíséretében. Reménytelen vagy, igazán létezik olyan dolog amiből nem csinálsz viccet?
Tétovázva követlek a hálószobád ajtajáig - szigorúan át sem lépem a küszöböt - és valahogyan úgy támaszkodom meg az ajtófélfán ahogyan Eddie tette minálunk. Ahogyan a csípőmmel támaszkodom, egy kicsit elkap a bűntudat. Ha most hazamennék, akkor még odaérhetnék Hannahék előtt és kiengesztelhetném Eddiet. Ha most nem lépek le, akkor nem is tudom milyen következményeket okozok saját magamnak.
Hogy ne gondoljak Eddire inkább pózt változtatok, immáron a hátamat vetem neki a félfának, zsebeimbe lezseren dugom bele a kezemet, és csak nézem a szemben lévő falat. - A mirelit lasagne a kedvencem. - Mosolyogva fintorodom el egy kissé. - De összedobhatok valami élelmesebbet is, mint az. - Rántom meg a vállamat, mintha teljesen egyértelmű lenne a dolog. Ugyan én nem vagyok olyan remek szakács, mint a párom, de valamennyire sikerült kikupálódnom mellette ahhoz, hogy egy rántottánál izgalmasabb dolgot tudjak összehozni. - Addig maradok, ameddig szeretnéd hogy maradjak. - Vajon miért van az, hogy a hangom bizonyos pontokban túl karcossá válik ha veled vagyok? - Nem örülnék neki, ha ma holnap az idegosztályon végeznéd. A hajad is.. egészen sokat őszült nem gondolod? - Teszem hozzá egészen kuncogva és téged ugratva, csakhogy mielőtt az incselkedésem ténylegesen célt érne, kereket oldok a konyha irányába. Egészen otthonosan mozogva nyitom fel előbb a hűtőt amiből fintorogva húzok ki egy félig megpenészesedett sajtot. - Nagyobb rendet kell itt tartanod, ez egy gyermek jólétis rémálma. - Csóválom meg a fejemet félmosollyal.

Sosem mondtad, hogy lenne valakid, de tudok róla. Elcsíptem egyszer egy telefonbeszélgetést köztetek - nem akartam hallgatózni! Kicsi ez a lakás! -, s bár csak fél szavakból, de sikerült leszűrnöm a lényeget. Na jó, onnantól, hogy megcsapta a fülem a magánéleti téma, bevallom, egy kicsit távolabb húzódtam a pelenkázótól és közelebb az ajtóhoz, mely mögött eltűntél egy hívás erejére, de nem hibáztathatsz, amiért többet akarok rólad tudni! Te már lassan könyvet írhatnál az egész életemről, én meg még azt sem tudom, van-e második neved és melyik foci csapatnak szurkolsz. Nem fair, te is érzed, ugye?
- Ugyan, Mr. Hollow, csak egy kis ördögűzés. Tudom, hogy ön mindenhez ért - húzom tovább az agyad, pedig szavaim mögött rejtett bók húzódik. Legyen az pelenkacsere, lázcsillapítás vagy démonirtás, tudom, hogy mindenben tökéletesen helyt állnál - szemben velem. Amilyen szerencsétlen vagyok mostanában, kiégetném a saját szemem szentelt vízzel. Hogy jutottam el egyébként az ördögűzéshez? Koncentrálj, Ethan! Koncentrálj!
Képzelődöm, vagy tényleg bámulsz? Újra és újra azon kaplak, hogy a pillantásod lejjebb kószál. Nem hibáztatlak, ha így van, csak meglep kissé. Annyira lekötött az, hogy a nyakadra másszak Lili miatt, hogy bele sem gondoltam, vajon kölcsönös lehet-e ez az egész. Nyilván nem, és ez a felismerés keserű ízt hagy a nyelvemen, de jobb, mintha áltatnám magam.
- Nem, nem, ne szabadkozz, tényleg pocakot eresztettem. Tudtad, hogy a banánpüré függőséget okoz? - Úgysincs időm enni napközben, ezért általában Lili maradékát szoktam befalni. Vannak kifejezetten finom darabok. Múltkor azon kaptam magam, hogy az én kedvenceimet pakolom a boltban a kosárba és nem azokat, amiket a kicsi szeret.
- Ó! - Hogy te főzz rám vacsorát? Miért remeg ebbe bele a gyomrom? Kész vagyok teljesen ezektől a kamaszlányos szindrómáktól! - Nem tudom, találsz-e valami használhatót a hűtőben, de érezd magad otthon! - Szeretek főzni, persze mostanában semmi időm nem jut rá, de abban bízom, ha Lili idősebb és önállóbb lesz, akkor a bolti vackok helyett megpróbálkozhatok majd házi receptekkel. Azóta lettem ilyen egészségtudatos, hogy befogadtam őt, de hát a legjobbat szeretném neki mindenben. Ez a természetes.
- Ne mondj ilyet. - Hangom jelentősen elmélyül, torkom kiszárad. Túlságosan hirtelen változik meg a hangulat köztünk, te is érzed?
- Sosem engedlek haza. - Veszélyes terepen járok, érzem a tarkómat maró forróságból. Szerencsére a humoroddal oldod kicsit a hangulatot, ám pofátlan megjegyzésedtől rögtön levegő után kell kapnom. Elvigyorodom, de már messze jársz, úgyhogy csak a fejemet csóválva utánad indulok. Épp csak egy kitérőt teszek a bébiőrért a gyerekszoba felé. Nem tudom, bekapcsoltad-e a légzésfigyelőt, de legalább a szoba hőfokát és a zajokat ellenőrizni tudom.
- Valld be, hogy odavagy érte! Az ősz hajamért, meg a kidolgozott, hamvas testemért... - Halvány gőzöm sincs, milyen az a hamvas test, Ivy egyik nyálregényében olvastam évekkel ezelőtt (nem, ne kérdezd, hogy kerültünk kapcsolatba a könyvvel) és megragadt az agyamban.
- Most miért? Azt még meg lehet enni! Amíg nem mozog, addig csak le kell vágni a zöld részeket, és... - De egyből elhallgatok a pillantásod láttán és inkább taktikát váltok. - Már ki akartam dobni... - Ki is veszem a kezedből, finoman érintve közben az ujjaid, és elegánsan bezsákolom a szemetesbe, hogy lásd, milyen figyelmes és jó diákod vagyok. Tudom, hogy nincs itthon semmi alkohol, de azért vágyakozón sandítok a hűtő felé. Régen tele volt sörrel, de jól is esne most egy üveggel!
- Véletlenül sem szeretném elvenni az esélyt, hogy megcsillogtasd kulináris tehetséged, de van itthon tészta, miért nem főzzük ki azt és készítünk hozzá valami szószt? - javaslom a pultnak dőlve melletted, nyitva bármiféle ellenjavaslatodra. Sokkal jobban érzem magam lefürödve, tiszta nadrágban és pólóban így, hogy végre több figyelmet tudok szentelni neked és nem köti le minden maradék agysejtemet az, hogy a kislány miatt pánikoljak.

- Ez talán még az én képességeimet is meghaladja, de.. ez itt Amerika. Talán találnánk internetes gyorstalpalót ahol aztán egy online szánsz alkalmával akár okleveles ördögűzők is lehetnénk! - A mosolyod képes lenne elfeledtetni velem akármit és valószínűleg rá tudna venni bármire. Ha tudatában lennél ennek az erényednek, akár egyszerűen ki is használhatnád. Dolgokat mozgat meg bennem a mosolyod, amik már ezer éve nem mozdultak meg semmilyen behatásra, izgalommal tölt el és arra késztet, hogy még tovább akarjak a közeledben maradni. Pedig nem helyes, ez így kicsit sem helyes. Nekem van valakim, de akárhogyan is próbálok küzdeni ellene, te annál inkább válsz érdekessé számomra. Pedig elhiheted, mindig is igyekeztem tartani azt a pár lépés távolságot ami kifejezetten szükséges magam és a nevelőszülők között, mindig felhúztam egy bizonyos falat amit aztán soha és semmilyen körülmények között nem engedtem lebontani. Ez miért van veled másképp? Miért nem tudtam eléd húzni egy falat már az első alkalommal? Miért engedlek átlépni bizonyos határokat?
Ezekre a kérdésekre ha akarnék sem tudnék még válaszolni, jól lehet nem is keresem még rájuk a választ igazán. Még olyan bizonytalan vagyok abban is, hogy miket indítottál el bennem.
Csak felvonom a szemöldökömet egészen magasra, és most, hogy szinte engedélyt adtál rá, újból végignézek rajtad. Kicsit túl vadul, kicsit túl szemérmesen, mintha a férfi test látványa idegen lenne számomra.  Tudom, hogy mondanom kellene valamit, de a számon egyszerűen képtelen kiszökni egy helyeslés. Ha te látnád magadat, ha az én szememmel látnád magadat, akkor biztosan nem lennének ilyen tévképzeteid.
Még majdnem a fejemet is félrebiccentem amíg szemügyre veszlek, tekintetem lágyan falja fel minden vonásodat, valahol a köldököd alatti lágy szőr elemzésénél észbe kapok és csak zavartan fordulok el felőled.
Miért tűnsz ennyire vonzónak?
- Akkor óvva intelek a tejpépektől, egyszerűen remek ízűek és rendesen felhizlalnak. - Kicsit visszatérve a valóságba reflektálok a mondandódra, kicsit megkésve és kicsit kábán még a látványodtól dőlök neki az ajtófélfának. Azt hiszem egészen beléd tudnák szédülni.
- Szeretem a kihívásokat. - Vonom föl újból a szemöldökömet, mintha csak felhívnálak egy keringőre miközben igazán remélném, hogy a táncrended még nem telt be.
- Honnan tudod, hogy valaha is haza akarnék menni? - Biccentem félre a fejemet, pillantásom egészen a tied kutatja, hogy aztán mélységekben merüljön alá szembogaradban.
Csak viccelünk, az én szívem mégis egészen a fülemben kalapál, a lélegzetem is kissé zaklatottá válik, a tenyerem pedig úgy izzad, mintha valami okom lenne az izgalomra. Pedig csak viccelünk,ugye?
Még azelőtt tűnök el, hogy túl forróvá válna köztünk a levegő, a konyhában egyenesen a hűtőbe nézve egy borban reménykedem - miért is mondtam neked, hogy nem tarthatsz semmi alkoholt itthon? - hátha az alkohol oldaná a közénk ékelődő fülledt levegőt. Közben feltérképezem a hűtőd tartalmát, és csak szemöldök ráncolva próbálom értelmezni mindazt amit látok. Nagyon rusztikus, férfiembernek kevés tápanyagot tartalmazó ételek. El kell vigyelek majd bevásárolni. Egy fejlődésben lévő kisbabának ennél sokkal több és színesebb ételre van szüksége.
Azt hiszem majdnem belefejelek a hűtőbe, te most komolyan arra akarsz kérni, hogy valljam be vonzalmamat irányodban? Azt szeretnéd, hogy magamnak is beismerjem, ugye? Biztosan nem.
Inkább csak elengedem a fülem mellett a kérésedet, s úgy teszek mintha valami izgalmasat találtam volna.
- Ha ezt te megeszed, esküszöm, hogy bármit megteszek neked. - Talán kissé későn ajánlom fel neked a lehetőséget, túlságosan lefoglal a bőröd érintése az enyémen - ezernyi szikrát pattint közénk - , sajnálatos módon nincsen időd már bizonyítani, pedig biztosan megörökítendő pillanat lett volna ahogyan a wct szeretve adod ki magadból a sajt minden emlékét.
- Ez egy remek ötlet. Sajnos nem vagyok akkora tehetség, mint amekkorának elképzelsz, és azt hiszem jobban járunk ha valami egyszerűbbel próbálkozom, minthogy egy csatatérré változtatom a konyhádat. - Végül egy kis sonkát és paradicsomszószt veszek elő a hűtődből, meg azt a fonnyadt zellert - jé te ismered ezt a zöldséget? -, hogy abból próbáljak meg valamilyen szószt varázsolni.
Mielőtt nekilátnék, a nyakkendőmet meglazítom, hogy a nyakamat belőle teljesen kibújtathassam, és az ingujjamat is feltűröm.
- Akarsz lenni a kuktám, vagy inkább legyek én a tied? Bár azt hiszem rád egy pihenés férne inkább rád. Ha akarod nézz csak egy filmet. - Muszáj megadnom neked a lehetőséget, hogy háttérbe vonulj, muszáj rávegyelek, hogy ne gyere ilyen közel. Mi lesz akkor, amikor a testünk majd jobban egymáshoz idomul? Mi lesz akkor amikor érzem majd a bőröd illatát?

- Okleveles ördögűző. Egy új, bimbódzó, közös vállalkozás kezdetének illatát érzem a levegőben. - Nem is lenne rossz. Gondolj csak bele! Együtt szolgálnánk a magasabb jót és egy csomó pénzt kereshetnénk közben. Rugalmasabb időbeosztás, kevesebb macera. Simán belevágnék veled.
Oké, egy kicsit zavarbaejtő, ahogy nézel. Bár én biztattalak rá és azt hittem, hízelgő lesz, ahogyan méricskélsz, mégis lángolni kezd az arcom. Van a pillantásodban valami... Nem is tudom. Kész őrület! Az nem indít be ennyire, ha a nők megbámulnak, a te tekinteted alatt azonban szinte lángol a bőröm. Nekem is el kell fordítanom a fejem, hogy rendezzem kicsit a lelki világomat, amit sikerült alaposan feltúrnod.
- Jó, hogy mondod, köszi a figyelmeztetést! Ha tejes, akkor van még néhány hónapom ezek szerint. - Folyamatosan tanulok ám! Nem mintha dicsekedni szeretnék ezzel, de olvasom a könyveket, melyeket ajánlottál és iszom minden egyes szavad, mikor tanítasz. Fejből fel tudnám mondani a babák fejlődési szakaszait - kérlek, ne kérd, hogy itt és most megtegyem, de tudom, hogy menne.
Nem mondhatsz ilyeneket, mert ha a pillantásod éget, úgy a szavaidtól felrobbannok. Tudom, hogy nem gondolod komolyan - mert csak viccelsz, ugye? -, de jól esik hallani, hogy maradnál. Csak ki kéne nyújtanom feléd a kezem, megérinteni az arcod, a nyakad, közelebb húzni magamhoz és... Woah! Woah. Wow. Elszégyellem magam a mocskos képektől, melyek a fejembe tódulnak. Jobb is, hogy a konyhába mész, mert kell másfél perc, hogy rendesen összeszedjem magam. Épp az imént képzeltem el, ahogy mi ketten... És tudod, mi a legfurább? Izgatónak találtam a képet és most minden porcikám utánad sóvárog. Tuti a penészes sajt az oka, mi másért vágynék hirtelen egy másik férfira? Rád.
Mire a konyhába érek, visszatér közénk a könnyed viccelődés, amiért az égnek is hálát adok. Nem biztos, hogy még egy ilyen forró pillanatot túl tudnék élni ép koszorúerekkel.
- Mi, komolyan? Bármit? - Ismét megjelenik fogvillantós vigyorom és már csapom is fel a kuka fedelét. Rád akarok ijeszteni, ezért úgy teszek, mint aki lendületet vesz, hogy belemásszon a kidobott sajtért - hiszen mégis melyik idióta szalasztana el egy ilyen lehetőséget? De azért mielőtt még alámerülnék minden gyönyörök forrásában, megállok és visszahajtom a fedelet, halkan nevetve azon, ha esetleg sikerült becsapnom téged. - Mondtam, érezd magad otthon, Newt! Az én konyhám a te konyhád. Maszatold össze! Ha te nem, van egy öthónaposom, aki ezer örömmel. - Megérdemled, hogy jól érezd magad velem, hogy kibontakozhass és ne kelljen aggódnod semmin. Túl aranyos vagy és emiatt folyton hülyét csinálok magamból. Ne vedd magadra, nem mindig kell erőfeszítést tenned hozzá: például amint kibújsz a nyakkendődből, máris letámadom és elveszem tőled, hogy közelebbről is szemügyre vehessem.
- Imádom ezt a nyakkendőt! Láttál már valaha aranyosabb dolgot? - Úgy mutatom feléd, mintha nem épp most szedted volna le a nyakadból, aztán fogom magam és új barátságunk örömére a saját nyakamba akasztom. Remekül fest sötét pólóm felett, melegítőben... De ne aggódj, lesz még jobb is, mert a konyhapult alól előkerítek két főzőkötényt, a paradicsom és a fehér inged láttán ugyanis megszólalt bennem a vészcsengő.
- Ez valami kódnyelv arra, ki van alul és ki van felül egy kapcsolatban? Mert akkor lehetnél a kuktám... - Nem kéne ilyen pimaszul a képedbe vigyorognom, de képtelen vagyok elengedni magam mellett a magas labdáidat. Csak azt remélem, hogy a poénjaim sem megsérteni, sem lefárasztani nem fognak. Eléd lépek közben a köténnyel és jelzem, hogy fordulj felém, így a nyakadba tudom akasztani. - A főzés pihentető, de hagyom, hogy kibontakozz. Amíg elkészíted a szószt, felteszem forrni a vizet a tésztának, mit szólsz? Csapatmunka, egyenlő felek... Nincs senki a másik alatt. - átvezetem a kötény pántját az oldaladon, hátra a derekadra. Közelebb kell lépnem és a konyhában a hőmérséklet hirtelen megint száz fokot ugrik. Hamar rájövök, hogy nem vezet semmi jóra, ha szemből próbállak megkötni, úgyhogy a torkomon köszörülve mögéd húzódom inkább. Hogy miért nem hagyom, hogy felnőtt férfi létedre megkösd magadnak? Talán csak kifogásokat keresek, hogy hozzád érhessek és az aurádba férkőzhessek. Talán túl jól esik végighúznom az ujjam az oldaladon, követve a vékony madzagot, amit végül nyuszifülre köthetek a derekadon. Talán túl jól esik utána ráfogni finoman a csípődre és szembefordítani magammal, hogy megnézhessem, jól áll-e rajtad. Igen, basszus, nagyon is jól...

- Vajon mennyire lehet kifizetődő a szakma? - Gondolkozom hangosan, de igazán választ sem várok, inkább csak magamban kezdek kutakodni a dolog után. Az ember hall ezt-azt, meg persze én is néztem már horror filmeket - de amúgy nem a kedvenceim, valahogy sohasem fogott meg a rettegés, nem is értem, hogy az emberek miért szeretnek igazán félni - úgyhogy azt hiszem lennének elképzeléseim arról, miként is működhet ez a hivatás.
Inkább csak elmosolyodom és magamban felveszem a listámra, hogy otthon mindenképpen utána kereshessek az ördögűzések számának az államokban, hogy a végén valami olyan eredményre bukkanjak amit túl aggasztónak tartok majd ahhoz, hogy egyhamar elfelejtsem.
- Csak nem könyvmoly lett valakiből? - Kérdezek vissza mosolyogva, szintén költőinek szánt kérdéssel. Azt hiszem kifejezetten büszke vagyok rád, hogy a szabadidődet feláldozod a tanulásért, büszke vagyok és nagyon is csodállak. Nagyon kevesen tennék meg ezt a családjukért, amit te gondolkodás nélkül bevállaltál, és habár te magadat nem igazán látod annyira jól ebben a helyzetben, én tisztán látom az alakod körvonalazódni.Tökéletes szülője leszel Lilinek és ez egyedül a te érdemed lesz.
A kijelentésemet, miszerint bármit megteszek amit kérsz, egy pillanatra mintha megbánni látszanék ahogyan a kuka felé lépsz, kicsit az ajkamba harapok, hiszen ha megteszed tényleg bármit kérhetsz majd, nekem pedig kötelességem lesz azt teljesíteni. Egy kicsit azt gondolom, hogy meggondolatlan kijelentéseket teszek a közeledben, mégis ez annyi izgalommal kecsegtet, hogy a tenyerem kellemes izzadásba kezd és a szellemben is kissé kihívó él csillan. Kalandra vágyom, valami óriási nagy kalandra és váratlanra, ami kizökkent a mókuskerékből amit magamnak teremtettem. Persze jól tudom, hogy nem fogod megtenni, hiszen mit adhatnék én neked amit más nem adhat?
Nem cukkollak tovább pedig kecsegtet a lehetőség, ott lebeg előttem, csak meg kellene ragadnom, én mégis inkább elfordítom róla a tekintetemet, ne is lássam!
- Azért remélem nem járok annyi maszattal, mint egy öt hónapos csecsemő. - Jókedvűen fintorodom el, hogy ezzel leplezzem az izgatottságomat. Jól hallottam, hogy azt mondtad, hogy a te konyhád az én konyhám is? Ez most valami szóvicc, vagy csak véletlenül csúszott ki a szádon? Többlet jelentése is van, vagy csak egy meggondolatlan félmondat?
Folyton kérdések közé taszítasz.
- Vannak olyanok akik szerint ez a nyakkendő túl buzis- Pillantok feléd egy pillanatra, s újfent elmosolyodom rajtad ahogyan ott állsz a nyakkendőmben, egészen mókás látványt nyújtasz. - De szerintem inkább különleges. - Rántom meg a vállaimat hanyag módon. Régen túltettem már magamat rajta, hogy Eddie folyton kritizálja a nyakkendő gyűjteményemet, bezzeg te biztosan értékelnéd.
Kicsit forróvá válik a hangulatos azt hiszem, egészen belefeledkezést tettetek a hagyma aprításba ahogyan vissza kérdezel. Eddig bele sem gondoltam abba, hogy mi lenne ha te meg én.. hát tudod. ( Jó ez egy állati nagy hazugság, mert már egészen sokszor belegondoltam, persze mindig csak titokban, és utána mindig dühössé váltam magamra, de azért belegondoltam) Úgyhogy, most kicsit olyannak érzem a dolgot, mintha rajta kaptál volna valamin. Persze próbálom elviccelni, és csak veled nevetek, de a nevetésem egy picit erőltetett.
Aztán hirtelen, ki tudja, hogy honnan, de elég közel kerülsz hozzám, az illatod olyan mélyre kúszik a nyálkahártyámon, hogy szinte érzem az ízed, képtelen vagyok nem téged bámulni elnyílt ajkakkal, képtelen vagyok felfogni a szavaid, csak rezignált, lassú bólogatással helyeslek.
Észre sem veszem, hogy irányítod a testem, lusta mozdulattal fordulok csak meg, kezed érintésének nyomán megremeg a hasfalam és lágy libabőr kúszik föl egészen a gerincem mentén, szétterül rajtam. Csak észre ne vedd. A légzésem egészen lelassul, a fülemben dobog a szívem, a szám pedig kiszárad, olyannyira, hogy egy hatalmas nyeléssel kell nedvesítenem.
Minden érintésed vibrálva siklik szét rajtam, s mire újból szembefordulunk egymással, már túlságosan kívánlak.
Közelebb akarok hajolni, egy kicsit beletúrni a hajadba, egy kicsit hozzád érni, egy kicsit elveszni benned.
Még éppen idejében kapom el a tekintetemet az ajkaidról, s erős torokköszörülés közepette lépek egyet hátra, derekam egészen a konyhapultba ütközik.
- Meg kellene nézned Lilit. - Rekedt hangom is csak elfojtott érzéseknek jelét mutatja, pillantásom képtelen a tiedtől elszakadni.
Csak reménykedhetek benne, hogy magamra hagysz, meghagyod nekem a csillapodás lehetőségét mielőtt olyan dolgokat tennék amik meggondolatlanok és ezernyi bajt zúdítanak ránk.

Azért a könyvmoly jelzőre szerénykedő mosollyal megvonom a vállam. Ránk szakadna a plafon, ha helyeselnék, így nem fedem fel előtted a titkot, hogy a szakkönyvek görcsös olvasgatása ellenére mennyire igénytelen tudok lenni, ha az elmém csiszolásáról van szó. Azt meg inkább fel sem hozom, milyen hatással vannak rám és a hormonjaimra a kismamás és friss szülős facebook csoportokban leközölt történetek, és hányszor kell elmorzsolnom egy könnycseppet a pólóm ujjában, ha épp valami megható babás sztorit olvasok vadidegen profilképek csemetéjével kapcsolatban. Teljesen ellágyultam, én mondom!
- Nem tudom, még... Nem láttalak. Maszatolni. - belezavarodom a válaszba, pontosabban te zavarsz bele. Mikor nyert a "maszat" és a "maszatolás" teljesen új értelmet a fejemben? Mi ez a rengeteg kép és az elmém honnan szedte azokat a pózokat, melyekbe bedob kettőnket? Miért érzem úgy, hogy kedvem támad a sajt után mászni, csak hogy rávehesselek egy kis maszatolásra?
Majdnem kicsúszik a számon, hogy végül is nem alaptalan mások megjegyzése, hiszen legjobb tudomásom szerint egy fickóval vagy együtt, habár ez nyíltan igazából még sosem került szóba köztünk. Fogalmam sincs, hogy állsz a férfiakhoz, vagy a nőkhöz, hogy állsz egyáltalán bárkihez (mondjuk hozzám) szexuális értelemben, de a testem teljesen eltérően reagál az agyamtól és azon kapom magam, hogy felhúz az a jelző. Nem is a stílus, inkább az, hogy valaki bántani mer téged, még ha csak verbálisan is. Érthető reakció lenne a részemről, ha elkérném tőled a nevét és a címét, csak hogy az éjszaka közepén, két etetés között odamenjek és letépjem a fejét? Nem? Jó.
- Megnyugtattad őket, hogy szerencsére nem nekik kell hordaniuk, vagy hozzátetted, hogy ha túl sokáig bámulják, ők is bemelegednek? - Újból szemügyre veszem a nyakkendőt, szeretetteljesen megcirógatom a mellkasomon, mintha vigasztalni próbálnám a mopszokat rajta. - Szerintem zseniális. - Aki meg nem tudja értékelni a stílusod, Newt, az elhúzhat a picsába. Ezt így persze nem merem a szemedbe mondani, mégis csak gyermekjólétis vagy. Azt mondjuk sosem említetted, hogy viszonyultok a káromkodáshoz, hiszen Lili még úgysem tud beszélni... De véletlenül sem szeretnék rossz pontokat szerezni nálad, így a nyelvemre harapok.
Feltűnik, hogy elcsendesedsz, de nem kerítek nagyobb feneket a dolognak. Férfi vagyok, nem szokásom túlgondolni és túlelemezni a helyzetet, bár tény, sokkal többet agyalok feleslegesnek tűnő dolgokon, mióta beléptél az életembe. Például rajtad, meg rajtam, meg a közös jövőnkön Lilivel, az apa-szerepen és hogy hogyan kéne tálalnom neki, ha idősebb lesz, hogy ki is vagyok az életében, meg hogy mennyire sürgősen kéne beszereznem magam mellé valakit. Egy anyafigurát, nyilván egy nő lenne a helyes; az, hogy valaki alatt egyből felnéztem rád, csak egy önkéntelen és véletlen gesztus volt részemről. Szerencsére úgysem látod.
Szembefordulok veled és kezdődnek a bajok máris. Mi ez a feszültség köztünk? Te is érzed, vagy csak az én bőrömet sokkolják apró kisülések úgy, hogy hozzám sem érsz? Elég közel vagyok azonban ahhoz, hogy érezzelek, érezzem a testedből áradó hőt. Ujjbegyeim még emlékeznek, milyen volt az oldalad érinteni és mennyire meleg volt a bőröd az ingen keresztül is. Ezek az apró részletek felerősödnek, és amikor észreveszem, hogy a számat bámulod, valami lekapcsol az agyamban és közelebb lépek. Szerencsétlenül jön ki a mozdulat, te épp hátrálsz, én pont követlek... Hasfalam a tiédnek koccan, ahogy a lendület miatt a pulthoz szorítalak, szavaidra viszont megtorpanok. Nedvesítenem kell az ajkamon.
- Newt, én... - Mégis mit akarok bevallani? Hogy meg akarlak csókolni és fogalmam sincs, miért? Vagy hogy megijeszt, milyen erős érzéseket váltasz ki belőlem? Vagy hogy milyen könnyedén elveszítem az önuralmam már attól, hogy csak rám nézel? Kezdhetném azzal is, hogy imádom a nyakkendőid, imádom a humorod, imádom, ahogy jössz és megnyugtasz, még azokat a béna, barátinak szánt vállonveregetéseidet is. Annyi mindent tudnék megvallani neked, hogy bűnösnek érzem magam, amiért ennyi titkom van. - Ránézek Lilire. - helyeselek végül, és elnyúlok melletted a pultra ejtett, másik kötényért. Lassan elhúzódom, még ha fájón is mar belém a hiányod, de azért rád mosolyogva meglóbálom a magam kötényét. Ha nem marasztalsz, bekommandózom a gyerekszobába. Még az is lehet, hogy nem sietek ki rögvest, inkább szent beszédet tartok a kiságy felett és próbálom lenyugtatni minden sejtem, minden porcikám, mely utánad vágyakozik.
- Alszik. Úgy éreztem, lejjebb ment a láza, de még meleg. - Amint visszatérek hozzád a konyhába, egyből előszedek egy lábast, hogy vizet engedjek bele. Le kell kötnöm a kezem valamivel, mielőtt megint rajtad kezdek el matatni valamit. Időközben belebújtam a köténybe, szóval a nyakkendőddel együtt máris tökéletesen idétlenül festek, és ezt a lehető legbüszkébben mutogatom neked, hogy észrevedd és megdicsérj.

Miért hangzik úgy, mintha a maszatolás alatt nem azt a szót értenéd, mint amit alapvetően jelent? És ettől én miért jövök zavarba? Miért kúszik végig a testemen a forró pánik, ha az általad ejtett sónak más jelentést keresek? Milyen jelentései lehetnek? Gondolsz-e egyáltalán mögé valamit, vagy ez újból csak egy viccesnek szánt szófordulat amire nekem nevetnem kellene?
olyannyira összezavarsz, hogy képtelen vagyok bármit reagálni, inkább csak vágódeszkát bámulom meg a kést. Miért kell ennyire összezavarnod?
Egyre erősebben érzem, hogy le kellene lépnem, itt kellene hagyjalak, hogy egy kicsit enyhítsek a közénk ékelődő feszültségen. Lassan szétfeszít, lassan levegőt sem kapok miattad, egyre mélyebb és nehezebb lélegzetekkel próbálok elegendő éltető oxigént juttatni a tüdőmbe, de a közelséged mindent megnehezít. Egyszerűen képtelen vagyok kizárni, hogy körülöttem matatsz, hogy a tested felől hatalmas energiák csapódnak az enyémnek. Kicsit olyan, mintha az auráink egymásba gabalyodtak volna, érzem ahogyan a tied az enyémnek feszül, érthetetlen vágyakozást keltve.
Mert ez az, és most bőszen próbálom felidézni, hogy vajon ittam-e egy-két pohár bort mielőtt idejöttem ( persze tudom, hogy nem, hiszen kocsival jöttem) , mániákusan keresek valami indokot amire ráfoghatom ezt az egészet. Nem lenne szép rád mozdulnom, nem csak azért, mert munkakapcsolatban vagyunk egymással ( szigorúan csak munkakapcsolat, erre folyton emlékeztetnem kell magamat), hanem mert a beszámolóid alapján te teljes mértékben heteroszexuális egyed van. Úgyhogy igazából eltörölhetek mindent amit érzek, vagy ami hirtelenjében rám tört, mert úgy sem számít. Ez pedig egy egészen kicsit megnyugtat.
De aztán rögtön újra tűz árad szét bennem ahogyan a védelmemre kelsz, kedvesen fon körbe óvó szavaidnak adott többletjelentés amit kreáltam. Mi van akkor ha te is érzed ezt a közénk kúszó feszültséget? Mi van akkor ha nem úgy közeledsz hozzám, mint egy jó baráthoz?
- Ne húzd föl magadat, azt hiszem nem éri meg. - Csóválom meg a fejemet lassan, mikor ráébredek, hogy végre meg kellene szólalnom, csakhogy ez nem olyan egyszerű, ha éppen a hatásod alatt vagyok, ha éppen az ellen küzdök, hogy nehogy meggondolatlan lépéseket tegyek feléd.
Te pedig nem segítesz, hirtelenjében túl közel kerülsz.Erre nem voltam felkészülve. Már nem csak az illatod ég belém, hanem a testednek a melege is nyomot hagy rajtam, hasunk koccanásánál ezer felé robban szét a feszültség forróságot okozva ás vágyat, én pedig tehetetlenül nyögök föl egymásnak feszülésünk alatt. Mintha csak hagynám, hogy az olyan gondosan felépített falak egyszerre összedőljenek. Bassza meg. Meg foglak csókolni. Vagyis megakarlak, tényleg, már egy kicsit közelebb is hajolok, de az előbbi kérésem hamarabb talál célt, és olyan gyorsan húzódsz el, amilyen gyorsan igazából érkeztél.
- Oké. - Felelek halkan, a bőrömnek máris hiányzik a tied érintése, sőt, szinte vágyik rá, hogy a ruhaneműt levetve csupaszon feszülhessen a tiednek.
Ez kész katasztrófa.
Amíg nem vagy itt, csak a hajamba túrok, és kicsit meggörnyedve bámulom a lábam alatt a talajt. Tulajdonképpen mit csinálok? Miért csinálom amit csinálok?
Ezernyi gondolatot hagyok végigcikázni az agyamban, mindenféle eshetőséget és lehetőséget lejátszom, s mire visszatérsz, már megacélozom magamat.
Visszafordulok a szósz felé és elnagyolt, túlfeszült mozdulatokkal igyekszem mihamarabb elkészíteni.
A hangodra összerezzenek, csak félve pillantok feléd. Valami talán örökre elromlott köztünk.
- Helyes. Szerintem fel sem kel reggelig. Rémesen kimerült már. - Mintha még az előző pillanatban lennék, igyekszem távolságot tartani tőled. - Azt hiszem már jól lesz, és.. - Kicsit szembefordulok veled. Miért érzem úgy, hogy rád pillantva máris vágy lobbant bennem? A tekintetem éhesen falja föl a látványodat, ha képes lenn biztosan levetkőztetne.
- Ethan, szerintem nekem el kellene mennem. - Mondom ki végül a lehető legcsendesebben, csak a sülő hagyma és zeller sistereg bele. - Mindkettőnknek jobb lenne. -

Talán csak képzelődöm, de mintha minden egyes találkozásunkkor egyre intenzívebbé válna bennünk és körülöttünk minden. Eleinte még csak félszegen magáztalak, aztán már melléd ültem le a kanapéra, most pedig a konyhámban főzöl, mintha gyerekkori cimborám lennél - persze józan ésszel tudom, hogy nem vagy az és soha nem is lehetsz teljes mértékben, mert mUnKaKaPcSoLaT (igen, most a te hangodon próbáltalak kifigurázni gondolatban), de nekem mégis erre lenne szükségem. A szakmai segítséged kincset ér, ez igaz, viszont jobban vágyom egy barátra, mint egy mentorra, épp ezért bár szégyellnem kéne magam, amiért ilyen mohón ostromollak, mégsem megy. Meg akarlak kapni, noha eleinte azt hittem, pusztán csak a barátságodat, de az iménti konyhai jelenet után már a világon semmiben sem vagyok biztos többé. Mikor ment át a kiscsoportos "leszel a barátom?" egy teljesen felnőtteknek szóló játékba?
- Akárcsak én - viccelem el szusszanásnyira felnevetve a válaszod, habár teljesen igaz. Tényleg úgy érzem, mintha évek óta nem aludtam volna egy jót. Egyedül a társaságod tart ébren, te késztetsz rá, hogy egyetlen percet se akarjak elmulasztani, amit veled is tölthetnék helyette. Tudod, gondolkodtam Lili mellett, és arra jutottam, hogy ha nem is értem pontosan, mi játszódik le bennem, mi lenne, ha mégis teret adnék neki? Bármi is ez, túl erős ahhoz, hogy túl sokáig ellenálljunk... Istenem, a szemedbe kéne mondanom, de nem merem, csak enyhén csücsörítve bólogatok helyeslésem jeleként és hagyom, hogy Lilire tereljük a témát. (Bekapcsoltam egyébként a légzésfigyelőt nála és kitettem a pultra a bébiőrt, hogy egyből halljuk, ha mocorog.)
Felteszem a tűzhelyre a vizet és bekapcsolom alatta a gázt, majd a kikészített tészta csomagolásával kezdek el babrálni. Egyedül akkor nézek fel roppant érdekes játékomból, mikor felém fordulsz, ami arra késztet, hogy én is így tegyek. Egyáltalán nem tetszik a konklúzió, amire jutottál, de úgy érzem, nincs jogom ellentmondani neked. Attól félek, ha túlságosan erőltetném, hogy többek legyünk, mint aminek szerinted a szerepeink szánnak minket, azzal elveszíthetlek, és ez lenne az utolsó dolog, amit akarok.
- Na igen. Lehet. - leszegem a fejem, a lábujjaimat kezdem el figyelni. Egyszerre örülök annak, hogy ezek szerint te is érzed ezt a különös erőt köztünk, és keserít el a tudat, hogy mégis ellen próbálsz neki állni. A nyakkendődre esik a pillantásom, töprengve megcirógatom. - Csakhogy nálam van a nyakkendőd és nekem még nincs kedvem visszaadni. Nyakkendő nélkül nem mehetsz haza. - Gyerekesen viselkednék? Meglehet. De túlságosan értékes vagy számomra ahhoz, hogy csak így elengedjelek. Inkább bánjam azt, ha ezzel elcseszem az egészet, minthogy túl gyáva voltam ahhoz, hogy megpróbáljak lépni feléd.
- Vacsora után megkapod - ígérem a tőlem telhető legelbűvölőbb mosolyommal. Tudom, hogy a szó nagyon szoros értelmében éppen megzsarollak, de... De. Vedd ezt jószándékú, pozitív és teljesen hízelgő zsarolásnak - még akkor is, ha valószínűleg nem létezik ilyen. - És ha szeretnéd, addig szigorúan csak a munkáról fogunk beszélgetni. Munkakapcsolat. Munkavacsora. Felsorolom, miket ehet és nem ehet az öt hónapos gyerek, te meg pontozhatsz a papírodon. Adok papírt. - Védekezőn magam elé emelem mindkét tenyerem, igyekszem javítani az esélyeimen. Meglep, hangom mennyire kérlelőnek tűnik ahhoz képest, hogy épp viccelődni próbálok. Úgy tűnik, annyira kétségbeesett vagyok, már leplezni sem megy túl könnyen - előtted valahogy nem.

Rád pillantok ahogyan rámutatsz arra, hogy mennyire kimerültél te is, s ezúttal kissé alaposabban is megnézlek magamnak, mintha sohasem láttalak volna azelőtt. Érdekes, mert ha lehunynám a szememet pontosan fel tudnám idézni a szemed színét, az orrod formáját vagy, hogy miként állítod be a hajadat, de az elnyúzott arc és a hatalmas lila karikák váratlan vendégként toppantak be hozzád. Ha így jobban megnézlek magamnak, tényleg látni vélem a kialvatlanság nyomait, már csak idő kérdése, hogy emiatt is kiborulj. Lesz egy pont azt hiszem amikor már olyannyira fáradt leszel, hogy ha hosszú napokat aludnál át, hát akkor sem tudnál kipihentem kelni, és emiatt olyan nagyon szívesen küldenélek el most lefeküdni, még azt is hajlandó lennék megígérni, hogy addig tartom én a frontot, de mégsem aggathatom rád saját magamat. Ki tudja milyen következményekkel járna, ha itt töltenék egy éjszakát.
Nem helyeslek, még csak nem is vágok sajnálkozó fejet, inkább elfordítom a tekintetemet a mélyen szántó, lila karikák elől, még véletlenül se kísértsen a rólad való gondoskodás gondolata. Bár azt hiszem ehhez azért mégis csak késő. Itt főzöm a konyhában. Vajon eladható-e ez puszta rokonszenvnek? Vajon Eddie mennyire lenne megértő velünk kapcsolatban, vajon, ha a barátaimnak elmondanám ők is arra gondolnának-e amit elvárnék?
Eszembe jutnak azok az internetese kutatások amik valahogyan úgy kezdődnek, hogy Ön is szeret... ? Ha a válasz nem, akkor valami nagyon rosszul csinál, és mond csak, mi van akkor, ha a saját kérdéseimre alapvetően tudom, hogy mik a válaszok?  Mi van akkor, ha tudom, hogy ez nem adható el puszta rokonszenvnek, ha Eddie egy kicsit sem értené meg, és a barátaim sem látnák benne a szakmai kapcsolatot? És mi van akkor, ha ennek teljes tudatában engem ez mégsem érdekel?
Olyan sok kérdés merül föl bennem, hogy hirtelenjében ötletem sincsen melyikre próbáljak meg válaszolni, és melyiket hagyjak inkább hosszú ideig megválaszolatlanul. Az egyetlen ésszerű döntésnek az tűnik, hogyha itt hagylak, ha egyszerűen kiveszlek téged és magamat ebből a helyzetből. Csakhogy te nyilván nem így gondolod, játékosságod csak szomorú pillantásokkal tudom díjazni, és egy pillanatra gyűlölni kezdem magamat amiért hagytam, hogy ez az egész ennyire furcsa legyen, hogy hagytam, hogy felrúgd a szombat estémet, hogy eljöttem és nem mentem még el.
Csak nézem a nyakkendőmet a nyakadban, egészen keserédes az érzés, miközben még ott lüktet valahol a hasfalam remegése, miközben még érzem az illatodat, emlékszem az érintéseid intenzív partot érésére.
Csak sóhajtok egyet és bólintok. - Rendben. - Hagyom rád a dolgot, hagyom, hogy egy kicsit megvezess, hogy megingasd komoly elhatározásomat, s csak nemes egyszerűséggel visszafordulok a sercegő serpenyő felé és beleborítom a sonkát meg a paradicsomszószt.
- Nem kell papír, és nem kell felsorolnod. - Rázom meg a fejemet lemondóan. - Nekem csak egyszerűen nem kellene itt lennem Ethan. Nem helyes. - De ki mondja meg azt, hogy nem helyes? Ki hozza a szabályokat? Biztosan nem te és biztosan nem is én, de akkor ki álla  háttérben? Kinek a szabályait rúgjuk most föl, egyáltalán fel fogunk-e rúgni bármilyen szabályt? - Neked nem erre van szükséged. - Újfent kicsit feléd fordulok kavargatás közben. Ezerszer egyszerűbb így, hogy közben nézhetem a lassan felforró szószt, és nem a te szemedben kell elvesznem. Mert akkor nem tudnám elmondani amit gondolok, az önzőségem és a felkavart érzelmeim egyszerűen gátat szabnának a józan észnek. - És tudom, hogy most úgy érzed, hogy igen, de... nem. Neked nem arra van szükséged, hogy a hozzád kirendelt gyermekjólétis foglalkozzon veled, hanem, hogy valaki veled is törődjön. - Egy pillanatnyi szünetet tartok, de mielőtt közbevághatnál, gyorsan folytatom. - Ami tök normális. Férfi vagy, de ha még nem is lennél az, túl sok időt töltesz a gyerekkel, bezárod magad a négy fal közé, és ez.. a nőknél igen is létező betegség. Szülés utáni depressziónak nevezik, és egy kicsit úgy érzem, hogy nem is tudom, hasonló tüneteket produkálsz. - Csak egy pillantást vetek rád, egy kósza, szomorú pillantást. - El kellene menned szórakozni, kiadni a fáradt gőzt, keresni egy barátnőt- Még a hideg is kiráz ettől a gondolattól, alattomosan érzem magamat rosszul tőle, pedig semmi jogom nincsen hozzá. Nekem ott van a párom, te pedig egy egészséges heteroszexuális férfi vagy. - Vagy nem is tudom, csak éjszakára valakit. Aki egy kicsit megszabadít a gondjaidtól, aki segít felejteni és relaxálni. Lilinek amúgy is szüksége lesz egy anyatípusra az életében, és mivel a családod nem éppen tudna megfelelően részt venni ilyen téren a fejlődésében.. azt hiszem tényleg jót tenne, ha mondjuk.. tindereznél vagy ismerkednél. - Egy egészen kicsit az ajkamba kell harapnom, hogy az ellenvetésem ne hangozzék ki a szavaim éléből, egy kicsit jobban el kell fordulnom tőled, hogy ne lásd mennyire nem értek egyet saját magammal.
- A legtöbb nő odáig van a gyerekes apukákért, arról nem is beszélve, hogy jól nézel ki. Tényleg meg kellene próbálnod. Döglenének utánad a nők.-

Könnyebb lenne eljátszanom, hogy egy szavadat sem értem; homokba dughatnám a fejem és úgy tehetnék, mintha teljesen természetes lenne, ami köztünk zajlik. Teljesen természetes, hogy a gyermekjólétis vacsorát főz szombat este a lakásomon? A keserű valóság elkezdte már kapargatni a tudatalattim felszínét, de még igyekszem kitartani. Ha elhiszem, hogy jó ez így, akkor te sem fogsz kételkedni - akkor te sem fogod elvenni ezt a hirtelen jött boldogságot, amit az életembe loptál. Mert hidd el, képtelen lennék még egyszer feldolgozni valami fontosnak az elvesztését. Máris fontossá váltál volna számomra?
Nyitom a szám, hogy tiltakozzak, mert úgy érzem, dacára a veszteségnek, amit a baleset okozott, minden, amire csak szükségem van, itt van velem jelenleg a falak között. Itt van Lili és itt vagy te is, és igen, ha hangosan még nem is merem beismerni, de igenis szükségem van rád, ezt tisztábban érzem, mint bármit a világon. Így amikor elkezded magyarázni, miért nincs igazam, durcás képpel hallgatlak és látványosan forgatom a szemem, hogy közbevágás nélkül is a tudtodra adhassam, mennyire nem értek egyet. Aztán kimondod, hogy barátnő, és valami tarkón üt. Olyan, mintha hirtelen szégyellni kezdeném magam, és ez a szégyen arra késztetne, hogy igazat adjak neked. Hiszen ha szerinted is barátnőre van szükségem, pláne Lili miatt, akkor fel kell hagynom a körberajongásoddal, igaz? Ha ez az egész csak valami hangzatos depresszió szüleménye az agyamban, akkor úgy kéne éreznem, felvilágosodtam a szavaidtól és az életem újra visszatért a normális mederbe: észhez tértem és kezdődhet a nővadászat. Így kéne éreznem, de semmi más nem tombol bennem, csak szégyen; szégyen amiatt, hogy tudom, mi lenne a helyes, mégis mást érzek, mert hiába tömted tele női képekkel a fejem, én ugyanúgy téged akarlak. Igazad volt, ez nem helyes.
- Igazad van. Agyamra ment az apaság. - szabadkozom, de nevetésem rövid és erőtlen. Azt hiszem, most kezd csak igazán tudatosulni bennem, mennyire érdeklődésem vesztettem a másik nem iránt, mióta beléptél az életembe. Ez nincs így rendben, igaz? Egészen eddig semmi "baj" nem volt velem, kizárt, hogy hetek alatt gyökerestől megváltozzak. - Teljesen igazad van. Régen is döglöttek és ez most sem változott. Ha tudnád, hányféle felajánlást kaptam már Lilin keresztül... - A fejemet csóválva gondolok a noteszom hátlapjába tömött cetlikre. Kidobni nem volt szívem egyiket sem, hátha egyszer végső elkeseredettségemben tényleg jól jön egy segítő női kéz, de tárcsázni sem jutott eszembe egyetlen egyszer sem. Egészen mostanáig. S noha a gyomrom tiltakozón háborog a gondolatra, és őszintén szólva a legkevésbé sem érzem úgy, hogy kedvem lenne időt fecsérelni holmi barátnőkre, főleg, mikor itt állsz mellettem, ilyen közel hozzám... De makacsul ragaszkodom ahhoz, hogy igazad van és így kell lennie. Átmeneti meghülyülésemnek és az irántad érzett rajongásomnak egyedül egy barátnő vethet véget. Lili érdekében, természetesen, és véletlenül sem azért, mert félek tőled és attól az orkán erejű változástól, mellyel felkavarhatnád az életem.
- Oké, Mr. Párkerítő, akkor most segíts nekem azzal a tinakármivel. - körbekapkodom a fejem a mobilomat keresve, míg rájövök, hol hagytam. Felkapom a kanapéról és azon pötyögve lépkedek vissza hozzád a konyhába, épp csak ellenőrizve melletted, hogy áll a forrásra ítélt víz. - Töltsd le nekem és csináljunk egy profilt! - Feléd nyújtom a telefont, hiszen a te ötleted volt, ebből pedig azt szűröm le, te jobban értesz ezekhez a randizós appokhoz. Nálam ezerszer jobban, az biztos - és hogy véletlenül se találhass kibúvót, tenyeremmel hessegető mozdulatokkal próbállak száműzni a szósz mellől, hogy átvegyem a helyed a kevergetésben, míg te a telefonommal segédkezel.
- Csinálnod kell rólam egy normális képet is. Eléggé kijöttem már a szelfizgetésből - teszem még hozzá, s bár igyekszem lelkesen mosolyogni, a lelkesedésem valahol az alsó szomszéd parkettáját kapargatja. Miért érzem úgy, hogy az életem teljes azzal, hogy te is benne vagy? Senki másra nem vágyom, és ettől csak még aljasabbnak érzem magam.

Nem tudom, hogy miért érzem magamat rosszul amiért helyeselsz, de rémesen pocsék érzés. Egy kicsit összeszorul miatta  a gyomrom, egy kicsit olyan, mintha elárultál volna, pedig erről szó sincsen. Hiszen ezt szerettem volna, nem? Azt, hogy egy kicsit távol tarthassalak magamtól, hogy egy kicsit ráeszméljek arra, hogy igazából nem vagy az enyém, valószínűleg soha nem is leszel az, és ettől a gondolattó furcsán üressé válok. Milyen szomorú, hogy nem ugyan az az érdeklődési körünk, nem igaz? Milyen furcsa, hogy míg nekem te jössz be ( mármint, úgy értem, hogy te, mint egy férfi, véletlenül sem úgy, hogy te mint Ethan ( na persze...)), addig téged a női test látványa hoz lázba. Talán egy másik világban lehetséges lenne a kettőnk közti kapcsolat, abban a világban én nem lennék együtt Eddievel te pedig a férfiakat szeretné. Abban a világban tökéletes párt alkotnánk, de mi most nem egy álomvilágban vagyunk, hanem a valós életben. Igenis szembe kell néznünk a ténnyel, hogy különbözünk és, hogy én hiába érzem furcsán vonzónak a társaságod, ez nyilvánvalóan azért van, mert nem kapok elég figyelmet a partneremtől.
Nyelek egy nagyot, kicsit vissza is tükrözöm az érzelmeidet. Az én mosolyom sem tűnik őszintének, sokkalta inkább rövid és fénytelen, pont olyan, mint a tied. Kicsit úgy érzem, mintha éppen szakítani készülnél velem, a torkom összeszorul ahogyan beszélni kezdesz, és görcsölve várom a mondandód legrosszabb részét, és azt hiszem ez az, amikor igazat adsz nekem.
Nem  tudom, hogy milyen őrült ötlet engedte azt hinnem, hogy majd te ellenkezel, nem tudom, hogy miért hittem egyáltalán abban, hogy esetleg ellent mondasz majd, de arcul út az igazság. Hát tényleg csak én képzelek minden közénk pattanó szikrát, hát tényleg csak én éreztem a kezeidnek forró simítását, tényleg csak én hittem ezt többnek ami.
Csak egy félmosolyra jutja tőlem, egészen földhöz vágott a saját képzelőerőm, csalódom, de inkább magamban, mint benned. Te semmiről sem tehetsz.
- El tudom képzelni hány huszonegy éves nő omolna a karjaidba. - Rezignáltan adom meg a választ a mondandódra, képzeletbeli képek jelennek meg előttem, ahogy majd fiatal, hosszú hajú lányokkal enyelegsz a kanapén. A fenekük kint lesz a rövidnadrágból és merészen testhezálló haspólót viselnek majd. Első ránézésre majd el sem lehet dönteni, hogy a mellük vagy a fenekük nagyobb-e, de abban biztosak lehetünk, hogy rendesen hagyják majd, hogy meggyűrd őket az ágyban. A gondolatmenetem után keserű íz marad a számban, csalódott és féltékeny vagyok, de hogy rád vagy inkább a képzeletem szőtte női ideálokra az örök rejtély marad.
- Tinder a neve és én.. - Azt hiszem eddigre már nem figyelsz, csak elindulsz a telefonodért valamerre, én pedig most már tényleg haza szeretnék menni, nem is haza, inkább csak ki akarok szabadulni a lakásodból és addig gyűrni magam alatt New York utcáit amíg végleg el nem tévedek. Ott aztán majd csak leülök a fal tövébe, ami biztosan kutya húgytól és patkány ürüléktől bűzlik, és nem csinálok majd semmit. Igen, ezt szeretném. Ehelyett csak hagyom, hogy elhessegess, még a telefonodat is tanácstalanul a kezembe veszem, sőt eleget téve a kérésednek és a józan észnek, a telefonos áruházat megnyitva letöltöm neked a társkeresőt.
- Regisztrálok a telefonszámoddal. - Adom tudtodra egyhangú kedvtelenséggel, és a saját mobilomat elővéve mogorva némaságba burkolózva előkeresem a számodat, hogy aztán bepötyöghessem és megtegyem a szükséges lépéseket. - Mivel ez egy társkereső oldal ahol nagyon sokan csak egy éjszakai kalandot keresnek, talán nem lenne rossz ötlet ha nem a saját neveddel regisztrálnánk föl téged, szóval... mit szeretnél, hogy hívjanak? - Pillantok feléd érdeklődve, s a válaszod után még fölteszek egy-két alapvető kérdést, hogy mikor is születtél pontosan, és hogy mi az email címed. - Beállítom, hogy nőket keresel, és már csak annyi van hátra, hogy lőnünk kell rólad egy jó képet. - Biccentem félre a fejemet, és most ténylegesen jól megnézlek magamnak. - Azt hiszem le kellene venned a nyakkendőmet, vagy pedig a pólódat kellene ingre cserélned. Ez így.. hát nem hiszem, hogy olyan összeállítás lenne ami után bárki szívesen az ágyadba bújna. Ez túl apukás. - Rázom meg a fejemet türelmetlenül, mintha csak elégedetlen lennék a szetteddel, de igazán azzal vagyok elégedetlen, hogy ezt az egészet fölvetettem és még asszisztálhatok is hozzá.

Nem értem, mi bajom, de félek eléd tárni a gondolataimat, mert attól rettegek, pontosan te vagy a bajom. Nem akarom úgy érezni, hogy elromlottam, viszont már a puszta gondolattól rosszul vagyok, hogy barátnőt kéne szereznem, csak hogy bizonyítsak. Kinek is, egész pontosan? Neked. És magamnak. De magamnak felesleges, a testem reakciója pontosan elárul, csak túl makacs vagyok ahhoz, hogy beismerjem, így mosolygok és próbálom ráhangolni magam a feladatra (mert feladatnak tűnik, és hidd el, előbb mennék be egy égő házba, mint hogy lányok profilképét húzogassam jobbra-balra), ami előttem áll.
- Köszi. - átveszem a szósz kavargatását és igyekszem rendet tenni magamban. Muszáj. Nincs semmi bajom a nőkkel, szeretem a nőket! Néhány éve már, hogy utoljára randiztam a munkám miatt, de előtte nagyon jó kapcsolataim voltak. Harmonikusak, kiegyensúlyozottak. Én meg a nők tök jól vagyunk, úgyhogy ez a hányinger biztos Lilitől származik, elkaphattam tőle valamit. Talán már lázam is van, vagy csak a tűzhelyről felcsapó illatokban melegedek?
- Lehetnék George. Vagy Hugo. Vagy... Vilhelm. Vagy valami nick kéne? Akkoröö... Cicafiú? Piszkos Pelenka. Ez elég perverzül hangzik. LángKirály007. - Nem jut eszembe több random név, de egy még igen, és ahogy feléd fordulok, a mosolyom rögtön visszanyeri eredeti színezetét. - Newton. Írd be, hogy Newt. - Az alsó ajkamba harapok, hogy ne nevessek fel. Észre sem veszem, hogy már megint játszom veled, megint flörtölök, és közelebb húzódom, és árgus szemmel lesem a reakciód, ahogyan az sem tűnik fel, hogy mennyivel jobban érzem magam így, mennyivel természetesebb veled lenni, mint azokra a nőkre gondolni. A további kérdéseidre persze hasonló és tőlem elvárható komolytalansággal válaszolok, majd ahogy megemlíted, mit állítasz be nekem, kicsit észhez térek. Persze, csak a nők. Amit irántad érzek, az más. Ez még nem azt jelenti, hogy én meg a férfiak... Fujj. Vagymi.
- Jól van, főnök, innentől intézem - Közelebb lépek hozzád és kiveszem a telefonom a kezedből, ha szabad. Azt, hogy közben végigsimítok a kézfejeden és ettől apró szikrák pattognak a bőrömön, próbálom az elhanyagolható tények közé sorolni, a pillantásom mégis egy fokkal tovább időzik rajtad, mint illendő volna.
- Hát, apuka vagyok, nem? Lili a csomagom része. Nem fogok egyéjszakás kalandokba kezdeni, főleg nem úgy, hogy a gyerekszobában alszik közben. - A fejemet rázom, hangom talán kissé türelmetlenül csattanhat, de ez nem ellened szól, inkább a feltételezést találom sértőnek. Kinőttem már abból, hogy csak erre használjam a nőket és kedvem sincs úgy igazán szórakozni. - Valami komolyabbra vágyom, és szeretném, ha a viselkedésemből Lili is ezt szűrné le. - Mégis csak egyfajta példaképként kell megjelennem az életében, ezt te magad mondtad. Márpedig egy példakép példakép módjára randizgat.
- Majd később töltök fel valamit. Úgy érzem, a szósz már jó lesz - bökök az edény felé, jelezve, vissza is adnám innentől a megtisztelő feladatot neked, és közben ellenőrzöm, miket pötyögtél a telefonomon. Egy pillanatra elidőzik az ujjam a beállított érdeklődési kör felett, aztán lemondón tovább görgetek. Tekintetem rád villan, és mielőtt még átgondolhatnám, ujjam visszamar a korábban érintett pontra, belövöm a férfiak opciót is és úgy mentem el az egészet. - A nyakkendőt viszont visszaadom. Ha rajtam marad, tuti leeszem. - Nem mozdulok mégsem, ahogy átfutom a telefonom galériáját elfogadható ideiglenes képek után kutatva, szembejön egy családi kép is. Néhány fotó Liliről, amikor még ennél is töltöttebb zokni volt, néhány szelfi a húgomék kirándulásáról; időhiány miatt nem töröltem, most pedig mindennél nagyobb az értékük. A pultnak támasztom a csípőm, egészen belemerülök a fotók nézegetésébe, még a jelenléted is sikerül kizárnom néhány pillanatra és hidd el, ez hatalmas szó.
- Vallásos vagy, Newt? - Kérdésem talán váratlannak tűnhet, de sokat gondolkodtam ezen mostanság. No nem azon, te vallásos vagy-e, hanem a saját kapcsolatomon Istennel, meg úgy a nagyfőnök szerepén eleve. Kinagyítom az utolsó képet a húgomról és a szívem elszorul. Mit meg nem adnék érte, ha ő lehetne most itt helyettem... - Ivy hitt a felsőbb hatalomban, abban, hogy valami láthatatlan erő irányítja az életünket. - Egy sóhajjal viszem rá az ujjam a törlés gombra, de nincs erőm megtenni. A tehetetlenség dühe mar belülről. - Nézd meg, mire ment vele. - lezárom a képernyőt végül és elhajítom a telefont. Strapabíró jószág, nem féltem, de nem is érdekel, mekkorát csattan és pattog a nappali szőnyegén, miután a konyhaasztal felett átsuhanva egészen odáig repült. Ha eltörik, veszek újat, de a holtakat mi pótolhatja? A nagy büdös semmi. Hátat fordítok, ne is lássam, az emlékek viszont ugyanúgy kísértenek. A pultra támasztom mindkét kezem, előre görnyedve szegem le a fejem, igyekszem visszanyerni az önuralmam. Nem akarok kiborulni, nem itt, nem most és nem előtted. Nem akarom, hogy lásd, mennyire megtörtem, de hogyan is bírhatnék el ekkora igazságtalansággal? Ami velük történt, kegyetlen és a legkevésbé sem fair. Ha tényleg létezik felsőbb hatalom, hogy hagyhatta mindezt? Én hogy hagyhattam mindezt?

- Igazán nincs mit. - Felelem színtelen hangon. Csak magamra haragudhatok majd, igaz? Csak én lehetek majd a ludas hiszen mindez az én fejemből pattant ki.Szóval nem vághatok ennyire fancsali képet, nem érezhetem magamat ilyen rosszul. Nincs hozzá jogom. Ha találsz is majd valakit, nekem kell először gratulálni nektek, de belegondoltál abba ( biztosan nem, hiszen nekem is csak most jut eszembe), hogy akkor minden meg fog változni? Hogy többé már nem kereshetsz engem, mert lesz neked valakid aki majd keresned kell ha éppen segítségre szorulsz?
Kicsit oldasz a feszültségemen a különböző és egyben eszement névötleteiddel, egy ponton fel is kuncogok, csakhogy miután kiejted a nevem a szádon magasba vont szemöldökkel rázhassam a fejemet. - Biztos, hogy nem. Egy kicsit olyan lenne, mintha elvennéd a személyazonosságomat, szóval.. maradjunk inkább a Georgenál. - Pötyögöm be gyorsan az egyik általad adott nevet, aztán pedig csak figyelmen kívül hagyva a vicceskedésed, minden valósnak vélt információt beírok a megfelelő rubrikába. Az egész nem vesz igénybe pár percnél többet, én mégis úgy érzem, hogy csak szabadulni akarok ettől is meg tőled is.
Bolondnak gondolom magamat, mert el sem tudom dönteni, hogy mit szeretnék vagy mit érzek éppen, még csak gondolkodni is túl felkavaró rajta, inkább valami egyszerűbb módszert találok ki, például ezt az egész tinderes dolgot, ami nyilván elég nagy hülyeség volt, s habár jó ötletnek tűnt, már most tudom, hogy utálni fogom a beszámolóidat róla.
- Csak nem félsz, hogy valami érdekes képre bukkannék a telefonodban. - Azt hiszem a pillantásom egy kicsivel kihívóbbra sikeredett, mint azt eredetileg szántam, de egyszerűen az ész érveim elhagynak amikor veled időzöm el, ilyenkor szinte mindent és mindenkit elfelejtek, pláne akkor amikor hozzám érsz. Lepillantok a kezeinkre, csak hagyom, hogy ujjaim közül kihúzd a mobilodat, közben pedig megborzongok érintésed nyomán. A szám folyton kiszárad ha úgy érzem közeledsz felém, s melletted ellépve egy pohár üdítőt töltök magamnak.
Kicsit még átkeverem a szószt mielőtt rád pillantanék. - Attól, hogy apuka vagy nem gondolnám azt, hogy az első adandó nőnek a kezét meg kellene kérned. - Úgy eleve nem gondolnám, hogy bármelyik nő kezét meg kellene kérned, de ezt nyilván nem mondhatom ki, csak a hangomból szűrheted le lusta ellenvetésem, okot aligha társíthatsz hozzá, talán nem is érted igazán. A leckét jól megtanultad, Lili életébe állandóság kell és nyugalom, nem zaklathatod majd föl úgy, hogy minden héten más anyajelöltet hozol haza. - Komolyabbra.. - Ízlelgetem az általad kimondott szavakat, s jól elrágódom rajtuk. Mit jelent az, hogy komolyabbra? Milyen értelemben vágysz komolyabbra? Ha most lenne hozzá merszem akkor felhoznám neked Eddiet, de valahogyan nem akarok lebukni előtted, nem akarom, hogy tudd van valakim. Szóval Eddie és köztem elég hamar komolyra fordultak a dolgok, s hirtelenjében már nem is az voltam aki azelőtt. Többé a szombat estéimet nem töltöttem szórakozóhelyen, és nem jártam el annyit a barátaimmal. Kicsit lekorlátozódtam és befelé fordultam, Eddie felé leginkább, s míg én egyre többet vágytam őrá és a figyelmére, azt hiszem ő egyre kevesebbet. Komolytalanná vált a komolyság.
Csak bólogatok, s ahogyan ellépsz, én le is kapcsolom a tűzhelyet a szósz alatt. Akarok mondani valamit neked, de mire feléd pillantok már belevesztél a telefonodba, én pedig túl kegyetlennek tartom kirántani belőled.
Csak némán halászok ki egy spagetti tésztát a forró vízből, s megkóstolva elégedetten bólintok egyet. A mosogatóhoz lépve kiemelem belőle azt az egy-két szennyes edényt ami benne van, s a hideg vizet megengedve szűrűt keresek, majd gyors mozdulatokkal leszűröm a vacsoránk másik felét is. A mosogató felől pillantok feléd egészen fürkészve téged. Úgy érzem, hogy valamilyen teljesen más vízre eveztünk most, egy kényelmetlenül hideg tóra érkeztünk.
- Nem igazán. - Felelek csendesen, valahogy helytelennek tűnne visszakérdeznem, hiszen érzem, hogy mondani akarsz még valamit, hogy ez inkább számított költői kérdésnek, s mikor tovább fűzöd, már tudom, hogy baj van, hogy ki kellene menekítselek a gyászból, de túlságosan fontosnak tartom, hogy megéld, minthogy elnyomd.
Csak csendesen hallgatlak, s lehajtom a fejemet, sokadszorra is néma csenddel adózom húgod emléke felett, s éppen ezért váratlanul összerezzenek ahogyan a telefon csörömpölve földet ér.
Rád pillantok ahogyan előre dőlsz, rád pillantok és nem akarok mást , csak megölelni téged, enyhíteni a fájdalmadon. Egyedül vagy ebben, egyedül cipeled ennek a súlyát, egyedül próbálod egyben tartani az életedet, én pedig egyszerűen túlságosan meg akarlak vigasztalni.
Igazán nem gondolkozom, csak a kezemet a válladra helyezem, s egy erős szorítás kíséretében igyekezlek elhúzni a pulttól, hogy aztán egészen szemérmetlenül egyszerűen hozzád bújjak.
A hónaljaid alatt átnyúlva ölellek magamhoz, a felsőtestünk egymásnak feszül, s tudom, hogy nem kellene, ebben a pillanatban nem, de ezernyi feszült gondolat fut végig rajtam.
Csak másodpercekkel később eszmélek föl, s amilyne gyorsan magamhoz húztalak, hát olyan gyorsan el is lépek tőled. Zavartan, szexuális vágytól túlfűtötten és zavarban, félig elvörösödött arccal pillantok rád.
- Bocs ezt.. nem kellett volna, én azt hiszem, hogy...- Idegesen nyalom meg az alsó ajkamat, majd pedig a hajamba túrok. - Ezzel átléptem egy határt és.. nem akarom, hogy azt hidd, hogy... Basszus. Ez csak egyre rosszabb. - Belezavarodom a saját magyarázkodásomba is.

Csak nevetek azon, milyen határozottan utasítod vissza, hogy rólad vegyem a nevem. Pedig ha feleannyira lehetnék jóképű és sikeres, mint te, biztosan hamar találnék magam mellé valakit. - George - ízlelgetem töprengve. - Amúgy nem gáz már az elején hazugságra építeni egy kapcsolatot? - Kifogást kifogásra halmozok, csak ne kelljen belevágnom a Tinderezésbe. Tényleg nem érzem úgy, hogy kedvem lenne flörtölgetni, randikra járni, virágokkal és ajándékokkal kedveskedni, kitenni magam a női szeszély minden viharának csak azért, hogy megkapjam azt a támogatást, amire szükségem van. Túl sok macera. Az, hogy veled ugyanezt csinálom közben, teljesen természetesnek tűnik.
- Nem félek. Teljesen biztos vagyok benne, hogy találnál érdekes képeket... - Rád kacsintok, ám hogy mennyire gondolom komolyan, azt nem kötöm az orrodra, a telefont pedig már el is koboztam, nehogy utána tudj járni. Nem mintha érdekelne téged... Legalábbis feltételezem, hogy beéred azzal, amit élőben látsz. Miért vágynál privátabb képekre rólam?
- Ha nem tudnám, hogy te javasoltad, azt hinném, ellenvetésed van... - Évődőn, titokzatoskodón leviszem a végén a hangsúlyt. Egyébként tényleg olyan, mintha nem tetszene neked ez az egész nőzős-dolog, pedig te magad javasoltad. Talán csak túlságosan nagyra vagyok magammal, ezért hiszem azt, hogy mindenki engem akar a környezetemben? Te, Newt, te engem akarsz?
Nem akarok összetörni előtted. Férfi vagyok - igen, tudom, egy férfi is lehet gyengéd és érzelmes, egy férfi is sírhat, egy férfi is gyászolhat, de én azt szeretném, ha erősebbnek tartanál ennél. Fogalmam sincs, miért, de azt akarom, hogy elalélj tőlem, hogy törhetetlennek és sebezhetetlennek láss, egy igazi szuperhősnek, a gyász mégis olyan erősen hullámzik át rajtam, hogy képtelen vagyok visszafogni. Törni és zúzni akarok egészen addig, míg meg nem értem, mi volt ennek az egésznek a célja, hol az értelem abban, hogy egyetlen perc leforgása alatt árvává tettek egy ártatlan kisgyereket.
Engedek a kezed szorításának, nem merek azonban rád nézni, a talajt szuggerálom. Tudom, hogy csak jót szeretnél, de belehalnék a szégyenbe, ha így kéne látnod. Az ölelésed váratlanul ér, gyengéden simul bele aurád az enyémbe, körvonalaink eggyé olvadnak. Sosem éreztelek még ilyen közel magamhoz, a bőröd, az illatod, a hajad, a csontjaid... Elszorítja a sírás a torkom, de nem adom át magam neki, kezem kissé tétován kalandozik mögötted, mire végre meg merlek érinteni és a hátadra szorítva magamhoz ölellek. Szemem elhomályosul, torkomon köszörülnöm kell. Végem van. Hiába húzódsz el és viszed magaddal szinte rögtön a melegséget, érzem, hogy végem van.
Már megint olyan aranyosan magyarázkodsz, mosolyogni támad kedvem csupán attól, hogy figyelem, ahogy hablatyolsz - ajkam mégsem görbül, ahhoz túlságosan a hatásod alá kerültem. Nézlek és tudom, hogy már nincs visszaút; nem is akarom, hogy legyen. Közelebb lépek hozzád, épp csak halk csshh-sel adom tudtodra, mennyire felesleges mentegetőznöd. Tenyerem a tarkódon köt ki, odarántalak magamhoz és megcsókollak. Először puhán, ismerkedőn szorítom ajkaim a tiédhez, aztán amint megérzem az édeskés ízed, lehunyom a szemem és mohón birtokba veszem a szád. Észre sem veszem, mennyire hozzád simulok közben és milyen ősi természetességgel, mélyről feltörő vággyal csókollak. Egek, végre, végre rád találtam...

Ahogyan te ízlelgeted az újonnan neked ajándékozott nevet, úgy én is ezt teszem, szinte megrágom, majdnem le is nyelem. Nem annyira érzem a tiednek, de ez biztosan csak azért van, mert eléggé ismerlek ahhoz, hogy megállapíthassam az Ethan név igazán illik hozzád.
Felvetéseden elgondolkozom, kicsit el is szégyellem magamat miatta. Kicsit olyan mintha én is hazudnék, nem? Pedig én csak éppen elhallgatok előled egy-két információt, olyanokat amiket azt hiszem jogod lenne tudni.Bűnösnek is érzem magam miatta, hogy nem beszélek a kapcsolatomról, hogy nem igazán avatlak be a magánéletemben, pedig ebben a percben nem szeretnék mást, csak hogy mindennél és mindenkinél jobban ismerj. Azt akarom, hogy te tudd minden titkomat, hogy te légy tisztában a hibáimmal.
- Ez nem kifejezett hazugság inkább... olyan, mint az ebay vagy a pornhub. Ott sem adod meg az igazi nevedet, mert nem szeretnéd, hogy megtudják olyanok akik emiatt furcsán néznek majd rád. Meg különben is, ha valakivel majd szimpatizálsz és komolyabb beszélgetésbe elegyednél vagy csak találkoznál velük, majd megmondod az igazi nevedet. - Kicsit kellemetlennek érzem, hogy én tartok neked erről egy előadást, olyan mintha valami Tinder expert lennék, pedig sosem voltam olyan nagyon bátor az ismerkedős appok használatában. Engem sohasem érdekeltek az egy éjszakás kalandok, szimplán csak kellemetlennek éreztem hogy valakit ki kell használnom, vagy valaki éppen engem akar kihasználni, így hát a Tinderen sem éreztem soha semmi mást. Azt nem tudom, hogy veled hogyan lesz majd, te miként fogod megélni.
- Megeshet,hogy mégsem tartom olyan jó ötletnek most, hogy mondtad semmilyen komolytalanságra nem vágysz. - A hangsúlyodat igazán megpróbálom figyelmen kívül hagyni inkább, s csak lesütöm a szememet, hogy ne lásd benne a féltékenységet csillanni.
Én őszintén nem tudom, hogy miért cselekszem úgy ahogyan, hogy milyen gondolatok suhannak át az agyamon mielőtt megteszem, de megteszem. Olyan egyértelmű könnyedséggel simulok az ölelésedbe, mintha mindig is ide tartoztam volna, s olyan otthonosan érzem itt magamat, mintha nem is lehetnék máshol. Belélegzem az illatodat, forrón lüktetve kavar fel bennem minden eddig is ingatag érzést, végigszáguld rajtam és türelmetlen vágyakozást ébreszt.
Még éppen időben húzódom el mielőtt ágyékommal is ösztönszerűen neked simulhatnék,még éppen időben lépek hátrább ahhoz, hogy megmagyarázhassam a dolgot.
Tétován pillantok feléd, de azt hiszem erre ténylegesen nem számítottam.
Olyan hirtelen lépsz közelebb, hogy még felfogni sincsen időm, egyszerre már csak újra a nyálkahártyámban érzem az illatodat, a tested újfent melegen fezsül az enyémnek, és én nem tudok ellenállni. Készségesen adom meg magamat neked, rántásoddal egyidejűleg csúszok én is közelebb, már  tudom, hogy mi fog következni. A szívem vadul kalapálni kezd ahogyan az ajkaid az enyémnek simulnak, a szám megadón nyílik meg a tied alatt. Beleborzongok abba ahogy itt vagy, ahogyan nekem feszülsz, ahogyan egymáshoz simulunk . Teljesen hozzád préselődöm miközben a csókod követelőzve akar egyre többet és többet. Az alhasamba lassan feszítő érzés kúszik, egyszerűen képtelen vagyok nem neked nyomni magamat, azt akarom, hogy érezd mennyi mindent mozdítasz meg bennem.
A kezemmel az arcodra fogok, hogy ne húzódhass el ideje korán, kicsit bele is nyögök a csókunkba mikor intenzíven végigpereg a testemen a kibontakozó vágy, ujjaim hirtelenjében az arcodról egészen lekúsznak a felkarodra, óvatos, tapogatózó mozdulatokkal simítok egészen a tarkómon pihenő kezedig.
Nem akarom abbahagyni, nem akarom, hogy abbahagyd, mégis lihegve húzódom el a fejemmel, de csak is azzal. Vágytól égő pillantásom a tiedet keresi türelmetlenül. Tudni akarom, hogy mi zajlik benned.
- Teljesen összezavarsz.- Motyogom vágytól karcos hangon, a csókodtól egészen megduzzadt ajkakkal. Nem akarok elhúzódni, nem akarom, hogy elhúzódj, olyan erősen nyomom a testem a tiednek, ahogy az ebben a helyzetben lehetséges.

- Pornhub? - Be kell ismerned, ez elég viccesen hangzik a te kifinomult, általában komoly, öltönyös megjelenésed mellé. Nem hibáztathatsz, amiért rögtön megjelenik az ezerwattos vigyor a képemen. Nyilván te is ember vagy, neked is kell valahol, valahogyan, valamivel... Tudod... Nem is folytatom inkább ezt a gondolatmenetet, igyekszem meggyőzőn bólogatni és a további szavaidra figyelni, de a kaján görbület még sokáig ott tündököl a képemen, hála a Pornhubnak és neked.
Ha ez megnyugtat, erre szerintem egyikünk sem számított. Még akkor sem tudom, hogy meg fogom tenni, mikor a tarkódnál fogva közelebb húzlak magamhoz - viszonzásod érezve azonban egyszeriben realizálódik bennem a valóság. Ahogy megérzem mozdulni puhaságaid a számon, jóleső bizsergés robban végig a testemen, apró, szikrázó, elektromos kisütések száguldanak végig az ereimben, belebizsergetve minden egyes porcikámat. Bevallom, az elmúlt három évtizedem alatt sosem éreztem semmit, ami ennyire intenzív lett volna, mint ez az ártatlan csók, így hát egyre szomjasabban kapok az ajkaid után, egyre mohóbban, hevesebben, forróbban és keményebben csókollak.
Noha én kezdeményeztem ezt az egészet, mégis a te közeledésed az, amire azonnal reagál a testem. Ahogy ágyékod az enyémnek feszül, az összes vér és forróság, amit csak el tudsz képzelni, egyből odaáramlik a testem többi pontjából. Megijeszt heves reakcióm, szégyellem, hogy már ennyivel felizgattál és azt is szégyellem, hogy érezhetően én is téged, az izgalom és a furcsán jóleső bizsergés azonban elnyom minden negatív felütést. Szabad kezemmel a csípődre marok, ujjaim gyengéden a bőrödbe vájnak a ruhán át, olyan hévvel húzlak közelebb magamhoz. Karomon végigfutó érintésed láthatatlan sebek ezreit gyógyítja be.
Halk, rosszalló morranás tör fel a torkomból, ahogy elhúzódsz, és kissé utánad is hajolok, hátha még marasztalhatlak. Lomhán pillantok csak fel rád, tekinteteddel szembesülve magam is hátrébb húzódom annyira, hogy láthassalak. Tudom, hogy átkoznom kéne magam azért, amit tettem, de esküszöm, csak arra tudok gondolni, mikor csókolhatlak meg ismét. Mintha valami drog lennél, beittad magad a bőröm alá, ott érezlek minden sejtemben és rohadjak meg, de ennyi nem elég. Még többet akarok belőled... Elég nehéz értelmes választ kicsikarnom magamból úgy, hogy ilyen erősen préselődsz hozzám. Halk, fűtött sóhaj szakad fel belőlem, kezem hátrébb vándorol a derekadra, a tarkódon pihenő pedig végigszánt a karodon, megpihen a könyököd felett, finoman rászorítva tollak meg magam sem tudom, merre. Kell egy stabil pont, aminek a pultot jelölöm ki, annak szorítalak finoman neki, ügyelve, testünk egyetlen pillanatra se váljon el egymástól.
- Magamat is. - motyogom vissza, de ez a két szó is őrült nehéz feladatnak tűnik. Egyre csak duzzadt ajkaid bámulom és azon jár az agyam, hogyan csókolhatnám még vörösebbé őket. - Ez baj? Szólj, ha... - Kénytelen vagy félszavakból megérteni, mire gondolok, ám ha el is jut hozzád az üzenetem, nem sok lehetőséget adok arra, hogy valóban kifejezd az ellenállásod. Önuralmam vékonyka fonala ugyanis elszakad és ismét megtöröm köztünk a távot, hogy megcsókolhassalak. Most, hogy már megízleltem az ajkaid, bátrabban esek nekik újból, nyelvemmel puhán szántok végig a tiéden, mélyre hatolva a szádban, amennyire csak engedsz. Akaratosan présellek neki a pultnak, ölem keményen feszül a tiédnek, minden izmom robbanásra készen fog körbe téged, bár úgy tűnhet, kezem kissé ügyetlenül kalandozik rajtad, megfelelő pihenőhelyet keresve, izmaiddal, kivillanó bőrfelületeiddel ismerkedve. Undort kéne éreznem? A színtiszta vágyon kívül semmi más nem gyötör. Ezer éve nem kívántam így senkit, és biztosan beleőrülök, ha most leállítasz.

Csak félmosollyal rántom meg a vállamat. Kár lenne tagadni, hiszen biztosak lehetünk benne ,hogy mindketten lelkes visszajárói vagyunk az oldalnak, igazán csak a tartalom különbözhet amit ott keresünk, de ez nyilván egy csöppet sem beszédtéma, de ha ez lenne, emlékszel, hogy arra gondoltam, hogy te tudj rólam a legtöbbet? Hát azt hiszem abba ez is beletartozik.
Nem tudom, hogy te lepődsz meg jobban vagy én azon amit csinálsz, de  a csókunkban ez cseppet sem érződik. Csak forró vagy és lüktető és mindenemet átjárod. Egyszerűen képtelenség neked nemet mondani, egyszerűen képtelenség gondolkozni amíg csókolsz. Túl jó vagy benne és túl tapasztalt ahhoz, hogy ésszerűen végiggondolva hátrább tolhassalak és leállítsam a folyamatot. De kit is áltatok igazán? Nem akarom, hogy leállj, nem akarom, hogy abbahagyd, hogy a tested egy kicsivel is hátrább húzódjon tőlem. Nem akarom a hiányodat érezni, egyszerűen csak arra vágyom, hogy a tested minden egyes négyzet-centimétere az enyémhez érjen, hogy a meztelen bőrünk egymáshoz simulhasson, hogy aztán minden egyes pillanatba beleremeghessek.
Nem tudom, hogy miért vagy rám ekkora hatással, de egyszerűen lehetetlen nem reagálnom az érintéseidre. A testem automatikusan válaszol neked, reakciót reakcióra halmoz, és hirtelenjében úgy érzem, hogy fel fogok robbanni.
Készségesen húzódom hozzád még közelebb, ha lehetséges ez egyáltalán, ahogyan a csípőmre marsz, ezernyi impulzus indul útjára onnan és felvillanyozó bizsergéssel terül szét. Szinte megőrülök, ha lehetne a felsődet azon nyomban letépném, és hevesen követelném, hogy ne húzzuk az időt, de közben pedig annyira sokat szeretnék belőled, hogy képtelen vagyok sietős mozdulatokkal sürgetni téged.
Lágy vágyakozó mosoly terül szét ajkaimon morranásod hallva, tekintetem időnként az ajkadra csúszik pihegésünk közepette. Azt akarom, hogy ne csak a számat csókold, forrón érintsd vele a nyakam vonalát. Egyszerre rémesen zavarni kezd a közénk feszülő textil mennyisége, egyszerre szeretnék felnyúlni és kigombolni az ingemet, hogy teljes valómban láthass.
Rád akarok szólni, hogy ne nézz így rám, de túl sok lekötött érzést szabadít föl a pillantásod. Egyszerűen szimplán megrészegít az ahogyan nézel, ahogy az éhes pillantásod körbejár egy vadnak érzem magamat akit a vadász éppen becserkész, s ebben a felállásban szívesen lennék én a vad, hogy eléd vetve magamat felajánljam a testem a szentségtelenség oltárán. Csinálj csak velem azt amit akarsz, valószínűleg képtelen lennél olyan mozdulatra vagy tettre ami nem okozna örömet.
Beleborzongok ahogyan végigsimítasz az ingen keresztül rajtam, pocsékul kényelmetlen érzés ruhát viselni, pocsékul nagy éhséggel tölt el az érintésed, és én már tényleg nem akarok semmi mást csak ténylegesen érezni téged.
A derekam egészen a pultnak ütközik, nekem pedig ösztönös morranás tör föl a torkomból jólesésem jeleként. Türelmetlenül nyalok egyet az ajkamon, szavaid értéktelené vállnak és elvesznek valahol kettőnk közt. Fogalmam sincs mit mondtál, végig csak arra tudtam koncentrálni, hogy még többet akarok belőled, s mikor újra megtörténik, ha lehet még intenzívebben simul végig rajta. Mint egy lágy, nyári paplan,  nem érezni a súlyát, csak kellemesen melegít.
Ellent tartok neked ahogyan hozzám préselődsz, hogy így kerüljek hozzád még közelebb, csókunk közben ujjaim bizonytalansággal ( nem vagyok benne biztos, hogy te tényleg ezt akarod ) férkőznek be a pólód szélénél egésze a hasfaladhoz, hogy ott lágyan rajzolják körbe a köldököd vonalát.
Meglehetősen puha és forró a bőröd ahhoz, hogy ujjaim kicsit dörzsöltebben mozogjanak. Kitapogatom a hasfalad vonalát, s türelmetlenül a pólódra markolok.
Le fogom venni rólad Legalábbis le akarom, már egészen húzom fölfelé, csakhogy a telefonom a nadrágom zsebében kellemetlen rezgésbe kezd. Erőszakosan búg be kettőnk közé, nekem meg hirtelen mintha vissza adták volna a józan eszemet, csak bamba lassúsággal szakadok el tőled, s homlok ráncolva, mintha nem érthetném,hogy ki keres szombat este a telefonomért tapogatózom. Igazából először én csak a zsebemből kivéve a pultra akartam helyezni, hogy a csókcsatánkat ott folytathassuk ahol abbamaradt, de valahogyan meglátom a kijelzőn felvillanó nevet és képet, s hirtelenjében elönt a szégyen. Hazudtam neki és hazudtam neked is. Úgy csinálok, mintha lehetséges lenne vele csókolóznom miközben ő otthon vár.
Elszégyellem magamat, s türelmetlenül tollak kicsit arrébb, hogy kapkodva kereshessem a nyakkendőmet.
- Bassza meg, bassza meg, bassza meg... hol van.. - Pánikolva kapok az anyag után, s remegő kezekkel akasztom vissza a nyakamba. Nem akarok rád nézni, nem akarom, hogy lásd mennyire szégyellem magamat. Végül rád pillantok. Ég bennem a vágy, a látványod egészen fölemészt, de nem tehetem meg ezt veled. Nem akarom, hogy azt hidd, hogy egy szentségtelen alak vagyok, aki ezernyi vasat tart a tűzbe.
- Nekem most mennem kell, és.. - és el kell mondanom a páromnak, hogy milyen forró kalandban volt részem. El kell neki mondanom, hogy ez nem csak egy félreértés volt, hanem.. mi is volt ez? Csak szimplán rád tört a vágy, vagy engem kívántál? Te csak egy jó szexre vágysz, vagy ennél sokkal többre.
Egy pillanatig tanácstalanul állok előtted, aztán se szó se beszéd, ott hagylak.

Azt hittem, nem tudod túlszárnyalni a bőrömön pattogó szikrákat és azt a hihetetlen vágyat, ami magas lángon ég bennem, de ahogy a póló alatt érintesz, csillagok robbannak körülöttünk és egy pillanatra még a lélegzetem is elakad. Egész biztos vagyok benne, hogy ha nem akarnálak tényleg a szó tágabb és szorosabb értelmében egyaránt, akkor most kéne éreznem valamit, bármit, ami arra utalna, hogy gondoljam át kétszer ezt a férfi-férfi dolgot, vagy agyamra ment az éjszakázás, vagy csak túlságosan szexhiányom van. Hidd el, a legapróbb kétely is messzire elkerül, egyedül csak az jár a fejemben, hogy lehet az érintésed ennyire jó és nekem eddig miért nem jutott ez soha eszembe. Úgyhogy már kapok is az inged aljához és elkezdem kirángatni a nadrágodból.
Ekkor szólal meg a telefon.
- Ne vedd fel... - morgom a nyakadba, ahová befúrom az arcom, hogy jobban érezhessem az illatod, a bőröd ízét. Bárki is keres, egész biztosan nem olyan fontos, mint ami most éppen köztünk történik - épp ezért ér olyan váratlanul, mikor eltolsz magadtól. Értetlenségem hamar frusztrációba csap át, látván, mennyire kapkodva kezdesz öltözködni. Nem hagyhatsz itt csak így. - Mi a baj? - Elsőre széles skálán futnak át a fejemben a lehetséges okok. Talán én rontottam el valamit, talán a te jeleidet értelmeztem félre, talán így, talán úgy... Ahogy végre rám nézel, nyelnem kell, hogy enyhítsek torkom szárazságán. Nyelvem végigfut az alsó ajkamon, felidézve, milyen volt, mikor csókoltál. Marasztalni akarlak, ott van a szó a nyelvem hegyén, az érintés az ujjaimban, a lépés a lábamban, mégsem teszem. Mozdulatlan maradok és újabbat nyelek. Úgy érzem, bármit tennék és bármit mondanék, korai lenne. Fogalmam sincs, mit tegyek, de ahogy elfordulsz, rögtön bánni kezdem, hogy nem rántottalak vissza. Ha megteszem, talán most azt bánnám...
Túl nagy a káosz a fejemben, túlságosan frusztrálnak testem pattanásig feszült izmai. A vágy még feszít belülről. Jó ég, totális káoszban hagytál, és ahogy hallgatlak szöszölni az előszobában, valami megfeszül a mellkasomban. Nem tudom végignézni, ahogy elmész, úgyhogy köszörülve a torkomon leszegem a fejem és a lábfejemet bámulom. A hallásom sajnos nem tudom lekapcsolni, az ajtó halk csukódásába így is belerázkódnak ketyegő bíborom falai. Tétován mozdulok, előbb az étel felé, aztán a pulthoz, aztán arra finoman rácsapva görnyedek előre, majd az orromon törölve a gyerekszobába indulok.
Elmentél, nekem pedig össze kell kapnom magam.