Eddie nem fogadta jól a dolgot, de nem is igazán dühöngött, azt hiszem túlságosan kimért volt amikor megtudta, pontosan olyan, mint amilyen az a férfi aki kicsit megkönnyebbül, hogy a másik csalta meg és nem neki kell meglépnie azt a lépést. Igazándiból csak összepakolta a cuccait és eltűnt, kicsit olyan mintha sohasem lett volna itt igazán. A lakás valahogyan üresebb nélküle, de a hiánya fele annyira sem emészt föl, mint ahogyan gondoltam. Az első éjszakán teljes mértékben biztos voltam abban, hogy Eddie hiányzik nekem, a másodikon rádöbbentem, hogy csak a magány szokatlan. Eddievel a kapcsolatom amúgy sem
volt jónak mondható. Valahogyan inkább eléltünk egymás mellett, mint egymással, a testi kontaktus minimálisra csökkent kettőnk közé az utóbbi időben, beszélgetni sem volt igazán miről.
Azért engem még is bántott a dolog. Tiszteltem annyira Eddiet, hogy napokig ne válaszoljak az üzeneteidre, szégyelltem annyira magamat, hogy kivegyek egy hét szabadságot, hogy otthon a vetetlen ágyban pizsamában egyfolytában a plafont bámuljam. Némasági fogadalmat tettem egyfajta vezeklésként, de fele annyira sem bántam a dolgot, mint amennyire bánnom kellett volna.
A igazság az, hogy habár nagyon igyekeztem arra gondolni, hogy mit tettem Eddievel és egy kicsit veled is ( egyáltalán nem tartom fairnak, hogy nem mondtam el a kapcsolatom státuszát, hiszen ki tudja mit fogsz ezek után gondolni rólam ) minden gondolatom legvége valahogy kettőnknél kötött ki ahogyan a konyhádban egymáshoz feszülünk. Érdekes módon ha most rágondolok az alhasam még mindig  finom görcsbe rándul s izgatott remegés fut végig a testemen. Szemérmetlenül beetted magad a tudatalattimba, és nem engedsz el.
Ez alatt az egy hét alatt igazán szerettem volna tisztázni magamban bizonyos dolgokat, még a hülye Tinderre is feljelentkeztem, hátha összedob veled az alkalmazás, de sem a hívásaidra sem pedig az üzeneteidre nem válaszoltam. Egyszerűen nem tudtam mit mondhatnék.
Igazából most sem tudom, pedig elég gyorsan ki kell találnom, hogyha majd megjelensz akkor ne csak úgy álljak itt, mint egy szerencsétlen.
Véletlenül ( ezt ki hiszi el? ) tudom, hogy hol dolgozol, véletlenül felhívtam tegnap este az állomást, ők pedig nagyon szívesen elmondták, hogy holnap leszel bent miután kijelentettem, hogy a gyámügytől vagyok ( tudom, ezt az ütőkártyát kicsit sem igazságos bevetni), én pedig a hajnali futásom során teljesen véletlenül pont erre vettem az irányt, pont három kilóméterrel  egy kosaras nadrágban és egy kapucnis felsőben na meg futócipőben várok rád.
A kezeimet a felsőm zsebébe dugom, és ideges mozdulatokkal gyűrögetem az anyagot, közben mintha nem kilómétereket futottam volna, föl s alá járkálok. Korán van még, rémesen korán, a reggeli hűvös levegő szinte marja a vádlimat, az izzadságtól csatakos ruhám nedves hűvösséggel feszül nekem, és még mindig nem tudom mit mondjak.
Idegessé válok és el akarok menni, már éppen indulásra készen kerülöm meg a beérkező tűzoltó autót, amikor egyszerűen csak kiszállsz belőle.
Most már nem mehetek el, azt hiszem az roppant kínos lenne.
- Beszélhetnénk? - A pillantásom a körülöttünk lévőre siklik, és csak remélni merem, hogy nem bántottalak meg annyira, hogy ezt így mindenki előtt akard megvitatni.

Mr. Hollow szabadságra ment - közölte egy kedves, de kissé modoros hang a telefon túlvégéről (akit amúgy még életemben nem hallottam), valahányszor a te számod hívtam. Az irodait, természetesen, mert valahogy pofátlanságnak éreztem volna, hogy a mobilodon zargassalak, miután küldtem neked két sms-t és egyikre sem válaszoltál. Azóta sem kerestél... Nem tudom, kedvesem, próbálja meg talán jövőhéten, kaptam az instrukciókat újra és újra. Képtelen voltam kiverni a fejemből a rémképet, hogy miattam hagytad ott a munkát és talán vissza sem jössz, annyira elrontottam a dolgokat. Elvégre elég erősen sejtettem, hogy kapcsolatban vagy, mégis rád másztam. Sosem mondtad nyíltan, hogy meleg vagy, mégis rád másztam. Hiába hangsúlyoztad a munkakapcsolatunkat, én mégis... Aghh, basszameg!
Kis híján eldobtam a telefonomat, amikor az unalmas, monoton balra húzogatás közben egyszer csak feldobta a Tinder az arcod (tudom, semmi nem sül ki abból, ha mindenkit elutasítok, de ha egyszer senki sem mozgat meg még egy kicsit sem? Egyszer szembe jött egy hapsi, aki felett megállt az ujjam egy percre, aztán rájöttem, hogy tök úgy néz ki, mint te. Ment ő is balra szépen.), és míg azon meccseltem magamban, mihez kezdjek veled, az éjszakázást a megszólaló sziréna hangja szakította félbe. A kapkodó készülődésben és a nagy igyekezetben meggondolatlanul jobbra húztalak, de a kocsiban azzal nyugtattak a srácok, hogy csak akkor fogja ezt neked kidobni a rendszer, ha te is jobbra húzol. Az meg úgysem történhet meg, nem igaz? Természetesen nem tudták, hogy rólad van szó, úgy éreztem, képtelen lettek volna feldolgozni gyomorral, ha eléjük álltam volna a hírrel. Ahhoz túl régóta ismertek.
Szerencsére könnyedén megelőztük a bajt, alig egy óra alatt vissza is érünk az állomásra. Az arcom kissé kormos még és a ruhám is koszos lett, de ezúttal szó szerint nagyobb volt a füstje mint a lángja a dolognak. Kiszállok a kocsiból, odakiáltva pár instrukciót a többieknek, amikor kiszúrlak. A mondat kellős közepén akadok meg, Maxfield ki is kukkant a kocsi túloldaláról, hogy mégis mi bajom lehet.
- Menjetek be, parkoljátok le a kocsit! Dan, ellenőrizd a felszerelést, majd megyek én is! - kiáltom hátra, de le sem veszem rólad a pillantásom, csak nézlek, mintha évek óta nem láttalak volna, úgy szívom magamba a látványt, és miközben a fiúk elszivárognak mellőlünk, lassan közelebb lépek. Elfelejtem az elmúlt hét minden gyötrelmét most, hogy újra előttem állsz. Nem emlékszem sem a kétségbeesésre, sem a haragra, sem a sértettségre, sem a vágyra, csak őszintén örülök, hogy láthatlak. (Nem, nem mérlek végig tetőtől talpig és nem bámullak meg bizonyos pontokon, csak azt ellenőrzöm, nem fázol-e!)
- Persze. Szeretnél, öhm...? - A hátam mögé bökök, az épületre, és végre elszakítom rólad a pillantásom, hogy azzal is segítsem a verbális kommunikációt. Hallhatóan gyökér vagyok benne így kora reggel. - Bejössz? Van kávé. Vagy itt kint maradnál? - Ökölméretűre szűkül a gyomrom, ha arra gondolok, mit szeretnél mondani. Remélem, nem arról van szó, hogy többé vissza sem jössz hozzánk és keressek más gyermekjólétist, mert jelenleg csak erre tudok gondolni és a frász kerülget miatta.
- Van még néhány órám a műszakból, de utána... - szabadkozom és ajánlkozom egyszerre. Talán túlságosan óvatos vagyok veled, mintha üvegszilánkokon lépkednék, hiszen fogalmam sincs, hányadán állunk egymással. Szeretném, ha visszatérne köztünk minden a normális kerékvágásba. Te mit szeretnél?

A gyomrom görcsbe szorul és egészen hosszú ideig nem tudom eldönteni, hogy pontosan mi okozza: az, hogy éppen munkában vagy és tűzoltó szettben nyomod ( és ez egészen sok mindent mozgat meg bennem ) vagy pedig az, hogy még mindig nem álltam elő semmilyen  épkézláb ötlettel, hogy mit mondjak neked.
Egy kicsit megrészegít a látványod, és a kollégáid előtt ettől zavarba jövök, egy félhangos hellóval üdvözlök mindenkit, egy kicsit arrébb is húzódom mellőlük, hogy hozzád közelebb legyek, és csak tanácstalanul nézem ahogyan parancsokat osztogatsz. Meglepően kiráz a hangsúlyodtól a hideg, azt hiszem sohasem láttalak még így, sohasem láttalak még kemény kézzel összefogni valamit, a találkozóink alkalmával Lili miatt legtöbbször tanácstalan voltál, mintsem magabiztos, most viszont egy teljesen más képet festesz magadról, nekem pedig túlságosan tetszik ez az éned ahhoz, hogy elkapjam rólad a pillantásom.
A zsebemben még mindig a ruhám anyagát gyűrögetem idegesen. Olyan szokatlan ez nekem, valahogy sohasem kényszerültem arra, hogy magyarázkodni kezdjek, a kapcsolataim mind egyértelműek és könnyen kezelhetők voltak és ha valaha is én tettem meg az első lépést, az irányítást hamar átadtam a másik félnek. Sokkal jobban szerettem én lenni az akit egy erős kéz kordában tartott, a bohókás, a csíntalan aki ideje korán képes felkelteni a másikat egy kis figyelemért. Most egy kicsit úgy érzem, hogy habár te léptél egyet felém, én mindent elrontottam amikor elsiettem tőled, és fogalmam sincsen, hogy mihez kellene kezdenem. Persze-persze tudok flörtölni, és ha most egy klubban lennénk, már régen becserkésztelek volna, de mi nem vagyunk egy klubban és nem akarom, hogy azt hidd, hogy érzéketlen pöcs vagyok.
Hiszen Eddie még csak most szakított veled. Korholom magamat gondolatban, közben pedig egészen téged figyellek. Ebben a pillanatban olyan magabiztos a kisugárzásod, annyira bevonz, hogy képtelen vagyok nem közelebb lépni hozzád. Egy tétova lépést teszek feléd, de a távolság még így is illendő köztünk. Észreveszem, hogy hosszan bámulsz, és ettől akaratlanul én is lepillantok magamra. Hát biztosan nem lennék megelégedve, ha tükörbe néznék, van egy olyan sanda gyanúm, hogy a hajam is izzadtan tapad a homlokomhoz.
Kínos.
Az épület felé nézek, aztán meg tanácstalanul vissza rád és csak megrántom a vállamat. - Nem is tudom.. - Felelem bizonytalanul. - Nincs valami gyümölcslé? Ha most kávézom, akkor képtelen leszek futni, és.. hát még valahogyan haza is kell majd jutnom. - A lábamon hintázok, előbb a sarkamra gördülök, majd lábujjhegyre újra és újra. Most egyáltalán nem tudom, hogy bemenjünk vagy inkább kint maradjunk. Tanácstalan vagyok, szükségem van arra, hogy egy kicsit irányt mutass, hogy kicsit erőszakos légy, hogy kicsit uralj. Én tényleg ahhoz értek, hogy a felelőtlenebb legyek, és tudom, ezt biztosan nem néznéd ki belőlem, de túlságosan képes vagyok a pillanatnak élni. Te megfontoltnak ismersz, egy nyakkendő mögé bújt hivatalos alaknak, s olyankor tényleg az is vagyok, a munkámnak szentelem magam, s ahhoz mérten viselkedem, de civilben.. kicsit más válik belőlem.
- Nem akarok zavarni. - Felelem reflexből és az ajkamba harapok. - Vissza jöhetek később, vagy beszélhetünk holnap is.. - Kicsit menekülőre fogom ahogyan lehetőséget adsz, bár abban teljesen biztos vagyok, hogyha most csak úgy elsétálok, nem jövök vissza holnap. Nem miattad, egyszerűen csak túlságosan berezelnék.
- Nem, nem mehetek most el. - Beszélem meg magammal. - Figyelj, én csak azért jöttem, mert bocsánatot akarok kérni. - Köszörülöm meg a torkomat, aztán gyorsan körbepillantok van-e rajtunk kívül itt még valaki.- Szóval nekem volt valakim, és.. amikor te meg én.. tudod. Szóval akkor is volt valakim, és ez így egészen kellemetlen. De persze elmondtam neki, hogy mi történt, és elhagyott. Persze tök jogosan, meg amúgy sem volt minden rendben köztünk.. de ez azt hiszem lényegtelen. Szóval igazából csak azért jöttem, hogy tisztázzam veled, hogy nem akartalak ezzel kellemetlen helyzetbe hozni, és nem is akartalak kihasználni, vagy megkapni azt amit mástól nem. - Olyan gyorsan hadarok, hogy nem vagyok biztos abban megérted amit mondok. - Nem szokásom megcsalni a partnereimet, és alapjáraton nem is vagyok ilyen. Hűséges típus vagyok, de most valahogyan képtelen voltam ésszerűen gondolkozni, és. Ne haragudj. Jogod lett volna tudni. - Egyfolytában a cipőmet bámulom miközben beszélek, csak a mondandóm végén pillantok föl rád. - Megértem ha téged ez kínosan érint, és ha szeretnél mással dolgozni. Jó szakembereket ismerek, majd elküldöm smsben. - Köszörülöm meg a torkomat.
- Csak ennyit szerettem volna, és még egyszer bocs mindenért. - Gyorsan sarkon fordulok, hogy szégyenkezve elszivároghassak.

Futsz. Igen, Ethan, baromira figyeltél, ha csak ennyi ragadt meg a mondandódból, de... Te futsz! Így már értem, miért vagy ennyire izmos ahhoz képest, hogy öltönyös munkát végzel. Nem azt mondom, hogy nem néztem volna ki belőled, mégis üdítően hat a felismerés és az új információ, és már rögtön azt kezdem tervezgetni, hogyan csatlakozhatnék be a reggeli rutinodba. Igaz, még nem rendeztük egyáltalán a múltkorit és valami gyümölcsléről magyaráztál, úgyhogy jobb lenne, ha kezdetnek inkább figyelnék.
- Persze, nálunk minden akad. Gyere be! - Barátságos mosollyal invitállak beljebb, feléd nyújtva a karom. Csak azért nem húzlak oda magamhoz, mert nem akarlak összekoszolni - véletlenül sem azért, mert félek, a közelséged milyen emlékeket robbantana a fejemben és ez milyen hatással lenne rám jelenleg. Dehogy. Az egyik kollégám közben odadobja nekem a kocsiban hagyott sisakot, legalább van mit szorongatnom idegességemben. - Nem, dehogy, nem zavarsz, ne viccelj! - Kissé talán hevesen tiltakozom, de nem akarom, hogy elmenj. Tény, ha befut egy riasztás, mennem kell, de ettől még szeretném, ha maradnál. Ahogy magyarázkodni kezdesz, egyre inkább elnyúlik az arcom szavaid hallatán, talán még el is sápadok egy árnyalatot, ezt a vastag koromrétegtől, amit a szemem alá kentem, nehéz megállapítani, mindenesetre rendesen letaglóznak a szavaid. Sejtettem, hogy van valakid, és egyáltalán nem bántam meg, ami köztünk történt, de nem gondoltam, hogy annak a meggondolatlan húzásnak ilyen súlyos következményei lesznek.
- A picsába... - csúszik ki a számon. Elszorul a szívem, ha arra gondolok, mennyi szarságon mehettél keresztül azért, mert lerohantalak, még csak esélyt sem adva neked, hogy esetleg tiltakozhass (legalábbis nem emlékszem, hogy adtam volna, igazából elég homályosak az emlékeim, ha nem arról van szó, mennyire forró volt az érintésed, mennyire puhák voltak az ajkaid és mennyire kemények voltunk néhány szinttel lejjebb). A bűntudat éles karmokkal kap bele a gyomromba, marcangolni kezd belülről. Ahogy elindulsz, sietve egy kezembe kapom az eddig szorongatott sisakot, hogy a másikkal utánad lépve megállíthassalak. A kesztyűmet már a kocsiban levettem és az övembe tűrtem.
- Ne, várj, Newt! Maradj, kérlek! - A könyöködnél fogva húzlak vissza, még be is vágok eléd, hogy utad álljam. - Én nem tudtam... Vagyis tudtam, de nem voltam benne biztos... - Nehéz sóhajjal szakítom félbe saját magam, viszont ha biztosra vettem, hogy nem fogsz meglépni, lassan elengedem a karod és idegesen a hajamba túrok. Kissé lelapult a sisaktól, jól esik felborzolni. - Basszameg... Newt, nincs okod bocsánatot kérni, én basztam el. Én támadtalak le. Nem akartam tönkretenni a kapcsolatodat, vagy bekavarni, vagy ilyesmi, én csak... - elhallgatok egy pillanatra. Igazából fogalmam sincs, miért csókoltalak meg azon túl, hogy mindennél jobban akartam és vágytam rá(d). Ennél jobb és racionálisabb indokom egyelőre nincs, de ezt félek eléd tárni. - Te nem tettél semmi rosszat. Borzasztóan érzem magam. Én tényleg nem akartam, hogy ti... Bocsáss meg. - Csak motyogom a végét. Sosem szedtem még szét párokat, elég fura érzés. Örülnöm kéne, hogy szabad vagy? Képtelen vagyok rá, egyre csak az jár bennem, mennyi fájdalmat okozhattam neked ezzel.
- Jól vagy? Mármint, hogy lennél, de... Hogy bírod? - A szemed fürkészem, hogy kiolvashassam belőle a választ, ha pedig esetleg nem néznél rám, rogyasztok kicsit, hogy lejjebb hajolva elkaphassam a pillantásod. Őszintén kérdezem, aggódva és borzasztó lelkiismeret-furdalással. Szeretném, ha rám néznél, hogy láthasd, milyen őszintén gondolom a következő szavaim. - Nem akarok senki mással dolgozni, Newt, csak veled. De megértem, ha pipa vagy rám, és... Basszus. Tudom, hogy nem a mobilod törtem el és ez ennél bonyolultabb, de hadd tegyem jóvá valahogy! Mit szólsz egy reggelihez, munka után? Anyám elvitte Lilit, úgyhogy estig ráérek. - Még így, ennek tudatában sem bántam meg, hogy megtettem, de azt igen, hogy erre ráment a kapcsolatod. Bár azt mondtad, voltak gondjaitok, de mégis én adtam meg a kegyelemdöfést, és ez egyáltalán nem állt szándékomban. Hidd el, nálam senki jobban nem szeretné, hogy boldog légy, és nálam senki jobban nem tudja, mennyire megérdemled a boldogságot...

Csak nézem a felém nyúló kezedet, és hirtelenjében nagyon szeretném, hogy megfogj vele. Azt szeretném, hogy az ujjaid támaszként szolgáljanak, hogy belekapaszkodva azt érezhessem, hogy nem süllyedek a tengerszint alá. Te mégsem nyúlsz hozzám, a kezed olyan jelentőségteljesen áll meg kettőnk között, de mégis olyan jelentéktelenné válik a félbemaradt mozdulat: így is úgy is követnélek. Csak bólintok, s ahogyan elindulsz befele, úgy hát én is utánad eredek, nem a szó szoros értelmében, hiszen melletted lépkedek, mégis lépteim teljes mértékben hozzád igazodnak, téged követnek. Ahol te jobbra fordulsz, ott jobbra fordulok én is, ahol balra lépsz én is azt teszem, ügyelve, hogy kellő távolság maradjon kettőnk között, mégse csússzon túl nagyra. Ebben a pillanatban úgy érzem, hogy mindennél nagyobb szükségem van a  közelségedre, a belőled áradó nyugodt izgalmak hömpölygő áradatára.
Kellemesen csípő füst szagod van, azt juttatja eszembe, hogy milyen fontos hivatást végzel nap mint nap, hogy mennyire tisztellek és becsüllek azért, amiért a saját élni akarásod ösztönét félreteszed mások védelmében.
Nem jutunk messzire a beszélgetésünk közepette,  csak a tűzoltó autó másik oldalára sétálunk át, hogy ott folytassuk kínosnak ígérkező szóváltásunkat. Még mindig nem vagyok benne biztos, hogy mit szeretnék mondani, csak azt tudom, hogy jó ez itt nekem, jó itt veled. Egyfajta nyugalom árad szét a testemben, jólesőn bizserget, mintha hazaérkeztem volna egy hosszú út legvégén.
Csak felsóhajtok. Azt hiszem kár lenne vitába kezdenem veled azon, hogy jogtalanul zavarlak a műszakod közepette, a hevességed arról árulkodik, hogy teljes mértékben meg vagy róla győződve, teljesen helyénvaló, hogy én ilyen korán pontosan itt zargatlak. Pedig mindketten tudjuk, hogy itt lutri a beszélgetés, ha megszólal a vészjelző, neked azon nyomban menned kell. Talán ezért is jöttem el ide, talán mélyen legbelül úgy reméltem, hogy megszólal az a bizonyos sziréna és te elmész, én pedig nyerek még egy kis időt.
De persze a sziréna nem szólal meg, nekem meg muszáj elmondanom, hogy miért jöttem. Csak elhadarom, aztán, mint aki jól végezte dolgát, sietős léptekkel itt akarlak hagyni.
Kicsit azt hiszem megkönnyebbülök amikor nem engedsz elmennem. Amint kiejted a nevem, hatalmas sóhaj szakad ki belőlem, megtorpanok és visszafordulok feléd. Nem tehetek arról, hogy az érzéseim az irányodba minden egyes találkozásunkkor kitágulnak. Eleinte csak túl sármosnak tartottalak, majd igazán közvetlennek. A harmadik találkozásunk után már tudtam, hogy te az a fajta ember vagy akire bármilyen titkomat rá merném bízni. A beszélgetéseim veled túl könnyűek voltak, a találkozásaink pedig egyre nagyobb izgalommal töltöttek el, mígnem már képtelen voltam nem rád gondolni, nem a te hívásodra ugrani. Túl nagy hatással vagy rám.
Csak hevesen megrázom a fejemet. Nem akarom, hogy azt hidd ez a te hibád volt, mert egy pillanatig sem tehetsz róla. Ebben a történetben te egy áldozat szerepét játszottad. Túl közvetlen voltam veled, és túlságosan vágytam a figyelmedre. - Nem tehetsz róla Ethan. - Rázom meg újfent a fejemet. - Egy kicsit sem tehetsz. Egyszerűen csak elvesztettem a fejemet, és kiélveztem a figyelmed középpontját. - Vallom be kissé keserűen. Nem akarok neked hazudni, nem akarom, hogy azt hidd, ez a te hibád, hogy én nem vettem észre a közelséged univerzális vonzerejét. Kihasználtam, tündököltem benne. - És amúgy is. Azt hiszem nem is igazán a csók miatt szakítottunk. Ez csak a megfelelő indok volt már, és tudom, hogy ez úgy hangzik, mint egy menekülőöv, de nem az. Sohasem használnálak ki, sohasem használtalak arra, hogy megszabaduljak Eddietől. - Tényleg nem akarom, hogy azt hidd, hogy bármikor is kihasználtalak volna, vagy hogy felhasználtalak. Igazándiból amíg nem találkoztam veled, egészen jól megvoltam Eddievel. Hozzászoktam, hogy az ő igényei sokkal másabbak, mint az enyémek mind testileg, mind lelkileg. Egészen hozzá idomultam, a szokásai és kívánságai alá rendeltem magamat.
Egyhangúan rántom meg a vállamat a kérdésedre, pillantásomat rögtön a tiedbe mártom, tekintetedben elítélést keresek. - Egész jól azt hiszem. Eleinte úgy gondoltam, hogy ő hiányzik nekem, de később ráébredtem, hogy csak a magány szokatlan. Utálok egyedül lenni.- Fancsalodom el. - Inkább csak azt bánom, hogy ilyen csúnyán elbántam vele, és hogy nem avattalak be téged. Nem szeretném, hogy álszentnek tarts. - Harapom be az ajkaimat, kicsit szomorúvá válik a pillantásom és a hangom, még az ajkaimat is lebiggyesztem csalódottságom jeléül.
A szívem valamiért túl nagyot dobban amikor közlöd, hogy velem akarsz dolgozni, mintha egy hatalmas szikla gördülne le róla. Azt hiszem képtelen lennék élni a tudattal, hogy hagytalak kicsúszni a karjaim közül. Persze nem tudom, hogy mi lesz ezután, hogy merre indulunk, csak azt tudom, hogy én akarlak végigkísérni azon az úton, hogy Lili törvényes gyámja lehess. - Az jó lenne. Úgy ennék már egy jó omlettet. Sok sajttal, de.. nem kellene inkább aludnod? Az éjszakai műszak egészen hosszúnak és fárasztónak hangzik. - Én egészen biztosan nem bírnám. A hajnalig tartó szórakozást sem bírom, valahol három és négy között már képes lennék meghalni ha nem kerülhetek ágyba.

- Attól még sajnálom, hogy így alakult. - Hiába mondod, hogy nem az én hibám, ha nem rángatlak át szombat este magamhoz, még mindig párkapcsolatban lennél. Nem azt mondom, hogy annyira vágynék erre vagy örülnék neki, de annyira önző nem vagyok, hogy így próbáljam meg szabotálni a boldogságod. Azon ritka férfiak sorát erősítem, akik tényleg akkor tudnak csak boldogok lenni, ha másokat is annak látnak - nem dicsekvésből mondom, csak ha szűkében lennél a jó tulajdonságaimnak, ezzel egész nyugodtan bővítheted a listát.
- Szóval Eddie - összegzem félhangosan, bólogatásom egyszerre értő és megkönnyebbült. Ha te nem is használtál ki, lehet, hogy az én részem nem volt teljesen ártatlan abban a csókban és pontosan azt szerettem volna, hogy itt lyukadjunk ki és kiderül, hogy tényleg a férfiakhoz vonzódsz. Hogy miért? Mert így nekem is van esélyem, mondaná a józan eszem, de azt lepisszegem, hiszen nem rólam van szó és nem is arról, hogy ezek szerint te is éreztél valamit köztünk, ezért mentél bele. Dehogy. Nem vagyok benne ebben a versenyben. Csak örülök, mert a nőkkel mindig baj van, szóval jobban jársz, ha... Jó, ez még hozzám képest is szánalmasan gyenge kifogás.
- Hé, nem vagy egyedül. - késztetést érzek, hogy megérintselek, és engedek neki, tenyeremet finoman a válladra helyezem. Szomorú arckifejezésed görcsbe rántja a gyomrom, utálom látni, hogyan kenődsz el; már a gondolatot is utálom, hogy egyedül kell lenned. - Hozzám...nk bármikor átjöhetsz, sőt, mi is átmehetünk hozzád, ha túl üresnek érzed a lakást. Meg ott a telefon, órákat el tudok lógni rajta és ingyen beszélek, úgyhogy ha olyanod van, csörgess meg és visszahívlak. - Hirtelen azt érzem, muszáj ekkora hévvel megmentenem téged a magánytól. Nem tudom, mi késztetett rá, hogy lovagodként ugorjak elő, de komolyan segíteni szeretnék.
- Majd alszom délután néhány órát, nem gond - Tényleg nem az, régebben is sokat éjszakáztam, volt, hogy 30 órákat lenyomtam alvás nélkül. A közös reggeli gondolata kellően felvillanyoz annyira, hogy amúgy se akarjak lefeküdni. Csak most jövök rá, hogy a kezem még mindig a válladon, észrevétlenül hozzád ragadhatott, míg nem figyeltem. Kissé szabadkozva húzom vissza a kezem, végigsimítva a felkarodon. - Megvárhatsz, ha szeretnél, de érted is mehetek a lakásodra. Kocsival vagyok. - Ahogy végigszalad rajtad a tekintetem, öntudatlanul is elképzelem, hogyan állsz be a zuhany alá és készülődsz a közös reggelinkhez. Fájdalmasan mar bele alhasamba a vágy, hogy lógjam el a műszak végét és csatlakozzak hozzád, de a valóság bántóan kijózanító. Maradnom kell. Ha rávehetlek, hogy maradj te is, annál jobb, mert legalább nem fognak gyötörni annyira a képek arról, hogyan áztatod magad a tus alatt.
- Omlettes fickó vagy? - kapok inkább a szavadon, mielőtt valami kellemetlen folyamatot idéznék elő magamon az ábrándozással. - Én valami mocskosra vágyom. Bacon, kolbász, bab, kenyér, nagy adag juharszirupos palacsintával... - Halk sóhaj tör fel belőlem, gyomrom halk mormogással jelzi, hogy tetszik neki az ötlet. El is döntöm magamban, hogy ha törik, ha szakad, ha tiltakozol, elviszlek reggelizni.

Rá akarom vágni, hogy inkább ne tedd, az egyetlen ember akinek ezt az egészet sajnálnia kell, az minden bizonnyal én vagyok, és habár igazán igyekszem elhitetni magammal, hogy mérhetetlenül csalódott vagyok, ez csak egy színjáték. És ettől érzem magamat igazán rosszul, nem is azért mert megcsaltam Eddiet, nem is azért, mert hagytam neked, hogy meggyengíts, hanem azért, mert kifejezetten élveztem. Szóval neked semmit sem kell ezen sajnálnod, de mégsem vágom rá, hogy ne tedd, mert a szemedbe nézve egyszerűen csak jól esik, hogy törődsz velem. Mindig is olyan ember voltam aki képtelen volt sokáig egyedül maradni, legyen szó párkapcsolatokról vagy a magánéletről. Egyszerűen szükségem van rá, hogy emberek közelében legyek és, hogy visszacsatolásokat kaphassak, szinte vágyom rá, hogy hozzám szóljanak vagy foglalkozzanak velem. Ezért is hagytam magam olyan könnyen marasztalni ( na meg azért is, mert képtelen vagyok megálljt parancsolni ha a közeledbe kerülök, mintha a levegő is felforrósodna, nem gondolod?), ezért is hagyom, hogy beszéltess, hogy egy kicsit kevésbé érezzem magamat magányosnak.
Olyan furcsán ejted ki Eddie nevét, hogy inkább úgy döntök, nem helyeslek, csak csendben hagyom, hogy elraktározd az információt. Amúgy is, mit mondhatnék róla? Talán azt, hogy Eddie mindig is egy távolságtartó és kimért fickó volt? Vagy, hogy imádta a dolgok egyszerűségét és állandóságát? Hogy kiakasztotta az ismeretlen és a nyugtalanság, helyette inkább nyugalomra és biztos talajra vágyott? Hogy Eddie harmincnyolcadik szülinapjára egy utazással készültem, aminek a gondolatát is gyűlölte? Úgy sem érdekelne téged egyik sem, engem pedig túlságosan érdekelsz te ahhoz, hogy ne kezdjek el a volt páromról mesélni neked.
Inkább csak hagyom, hogy vigasztalóan közeledj felém. Kicsit meg is remegek a tenyered súlya alatt, pedig nem is nehéz, inkább csak vágytól nehéz terheket helyez a vállamra, s olyannyira furcsán kellemes, hogy meglehetősen nehézzé válik a mondandódra koncentrálnom. A kezednek egészen lágy keserű füst szaga van amitől hirtelenjében megszédülök, s csak homlok ráncolva próbálom összeszedni minden gondolatomat. Azt hiszem válaszra vársz.
- Ez kedves tőled Ethan. - Mosolyodom el félszegen, miközben próbálok elvonatkoztatni attól, hogy éppen hozzám érsz, és megfelelő választ adni arra, amit éppen mondtál. - De nem hiszem, hogy elbírnátok viselni annyit, mint amennyire nekem szükségem van a társaságra. - Biccentem félre a fejemet elgondolkozva. Valószínűleg éjjel-nappal igyekszem majd elfoglalni magamat, ami azt jelenti, hogy éjjel - nappal meggondolatlan dolgokat fogok tenni. Még az is lehet, hogy egy éjszaka közepén foglak felhívni, hogy gyere velem futni, ez leginkább attól függ majd, hogy éppen mennyire tör rám a magány.
A magasba emelkedik a szemöldököm. A józan ész azt sugallja, hogy ne menjek veled sehova, hanem igenis zavarjalak haza, hiszen, hogy bírnál el egy csecsemővel ha teljesen fáradt vagy? És mikor fogsz pihenni?
Egyszerre csak azt veszem észre, hogy aggódni kezdek miattad, ettől pedig olyannyira zavarba jövök, hogy csak bólogatva tudomásul veszem, hogy te bizony nem mész haza aludni.
Egy pillanatra elgondolkozom azon, hogy hazamenjek-e mielőtt elmegyünk reggelizni ( ez most baráti reggeli? vagy munkareggeli, esetleg valami más? ) de azt túlságosan mesterkéltnek tartom ( meg akkor teljesen olyan lenne, mintha randevúzni mennénk) ehhez a spontán szituációhoz, úgyhogy csak megrántom a vállamat. - Inkább maradok. Mire hazafutnék, már biztosan nem lenne kedvem menni sehova. - Azaz inába szállna a bátorságom, de ezt neked nem kell tudnod.
Megkordul a gyomrom, ahogyan felsorolod, hogy mire vágysz, s van ebben valami piszkosul izgató, bár meg nem mondom, hogy micsoda, talán az, ahogyan áradozol, egyszerre megkívánlak megkívánom a bacont és a babot, és majdnem még a szám szélét is megnyalom, csakhogy még időben észbe kapok. - Palacsinta, vagy gofri! Egek, mennyire imádok reggelire édes dolgokat enni. Amúgy is, imádom az édes ételeket! Azt hiszem bármikor tudnék ölni egy kis fagylaltért! - Nem tudom hirtelenjében miért érzem úgy, hogy mindezt tudnod kell rólam, egyszerűen csak úgy érzem, hogy muszáj jól ismerned.

Azt nagyon is jól gondolod, hogy nem érdekelnének a történeteid Eddie-ről, de nem azért, amiért hiszed. Az nagyon is érdekelne, milyen volt vele, mi nem volt jó vele, milyen oldaladat értette meg és mi volt az, amiben sosem jutottatok közös nevezőre - ezáltal téged is jobban megismerhetnélek, a vágyaidat, az igényeidet és azt, mivel lehet boldoggá tenni és mi az, ami tabu nálad. Nem mintha a közeljövőben szándékomban állna hasznosítani ezeket az információkat (észrevetted, hogy gondolatban is borzasztóan hazudok?), de jobb, ha elraktározok mindent. Arról viszont, hogy miket csináltatok együtt és miket szerettél benne, talán jobb, ha nem mesélsz, mert már a gondolattól is érzem, hogy a féltékenység zöld szörnyetege elkezdi kapargatni mellkasom falát. Olyan sok dolgot tud rólad, amit én nem, olyan sok arcod látta, melyet én nem... Ez féltékennyé tesz.
Válaszodra halk, dörmögős nevetés szakad fel belőlem, gyengéden meglapogatom a vállad.
- Nem kell bemutatnod, milyen a túlzott szeretethiány. Nem nyaggatlak eleget, hogy tudd, hasonló csónakban evezünk? - Bele sem merek gondolni, mi lesz abból, ha a figyelemhiányos fejemet összeeresztjük a te magányoddal. Két fickó, mindketten gyengédségre vágynak... Nem nagyon kéne kettesben maradnunk, igaz?
- Jó döntés. Narancslé, kávé, minden van. Ágy is, ahová ledőlhetsz, és le is tudsz tusolni, ha szeretnél. Ó, talán még maradt a citromos tortából, amit Frannie hozott nekünk a minap... - Ahogy így sorolom szerény állomásunk szolgáltatásait, egy pillanatra megtorpanok és elnevetem magam. - Már majdnem olyan, mint egy hotel. Nem is értem, mit panaszkodunk a meló miatt...
Áhitattal hallgatlak, figyelem, hogyan lelkesedsz rá a gofrira. Egek, van abban valami irtó aranyos, hogy ennyire édesszájú vagy... De komolyan, alig bírom visszafogni a hormonjaimat, hogy ne kezdjelek el rögtön babusgatni. Visszahúztam ugyan a kezem a válladról, teljesen viszont képtelen vagyok elhatárolódni tőled. Lustán kibújok az overálom felső részéből, hagyom, hogy a derekamon lógjon, így már kényelmesen közelebb léphetek, karomat lustán a nyakadba akasztva. Átkarollak, közel vonlak magamhoz, finoman rád szorítok, hogy ne bújhass ki, ahogy másik kezemmel összekócolom a hajad, jó alaposan. Már nem aggaszt annyira, hogy összekoszollak, igazából a közelséged elfeledteti velem.
- Awh, te vagy az édes! - évődök. - Már tudom is, hova viszlek! Fagylaltos goffrit ettél már? Isteni, nutellát és banánt is tesznek rá, vagy friss epret. - Az épület felé terellek, nem olyan nehéz így, hogy enyhén rád nehezedve karollak. Épp csak feléd kell fordítanom a fejem, hogy a hajad az arcomat csiklandozza. Tetszik ez az érzés. Ha sikerült kellően összeborzolnom a hajad, felhagyok a támadással, de egy centire sem engedlek el.
- Komolyan mondtam, Newt. Bármiben számíthatsz rám. Nem vagy egyedül. - duruzsolom a füledbe, közelséged miatt nem kell hangoskodnom, és így talán bizalmasabbnak és komolyabbnak is hangzik. Megvárom, hogy szavaim lecsengjenek, mielőtt az állomás ajtajához érve kénytelen lennék elengedni téged - ha a fizika törvényei nem követelnék meg, a műszak végéig lógnék rajtad, de sajnos így nem férünk be az ajtón, így kénytelen vagyok a hátadra simítani és gyengéden magam elé tolni, miközben nyitom neked az ajtót. Nem fogsz eltévedni, szorosan mögötted maradok ugyanis, tenyeremmel a lapockáid közt vezetlek, végig azon kattogva, hogyan vidíthatnálak fel. Noha nem kifejezetten tűnsz szomorúnak vagy összetörtnek, mégis pörög bennem a tettvágy és a gondoskodás irántad.

- Mindig Lili miatt keresel, és sohasem mondod, hogy magányos vagy. Az teljesen más kérdés, hogy mennyire látszik rajtad a dolog. - Lepődök meg hirtelen. Eddig én tényleg azt hittem, hogy azért hívsz olyan sűrűn, mert éppen nem vagy biztos a dolgodban, és akárhányszor megjelentem nálad, erről totálisan sikerült is megbizonyosodnom, hiszen nem egyszer történt, hogy Lilit éppen rosszul tartottad, vagy ha csak a legutolsó alkalomra gondolok: talán mindketten belehaltok kicsit abba az éjszakába, ha nem hívsz segítségül. Most viszont, mintha valamilyen másfajta megvilágítást próbálnál adni a dolgoknak, én pedig mintha ennél a fénynél igyekeznék kitapogatni a kirakós odaillő darabját. Újfent összezavarsz, egyszerre már egyáltalán nem tudom értelmezni a felőled jövő jeleket, amit egyszer biztosra vettem, most kételkedve fogadom, s amiben eddig kételkedtem, hát minden pénzemet rátenném. - Tényleg. Hogy állsz a Tinder-projekttel? - Ha már a magányról és a szeretethiányról diskurálunk, úgy hiszem, hogy illendő felhoznom a dolgot. Kicsit érdeklődve pillantok feléd, jól lehet ez az érdeklődés teljesen mást takar. A gyomromba kellemetlenül mar bele a lehetőség, hogy megannyi randevún vagy már keresztül ( jó, jó tudom, hogy csak egy hét telt el, de nézz csak magadra! ), hogy hány nő küldhet neked kedveskedő üzenetet, s egyszerre csak azt veszem észre, hogy ez a gondolat keserűbb, mint az előbbi, ez a gondolat gyomorszorítóbb, mint bármi más. Hirtelenjében arra döbbenek rá, hogy nem akarlak mással látni. Máskor, más pillanatban valószínűleg ezt a kényszert le tudnám nyelni, de most, hogy ilyen kiszolgáltatottnak érzem magamat, még a gondolattal is alig birkózom meg.
Magamban próbálom gyorsan eltemetni kétes érzéseimet, és a bemutatóra koncentrálni. - Akár ide is lehetne költözni. - Jegyzem meg csendesen. A felsorolásod alapján ez a hely maga lehet a paradicsom, vagy ha nem is a paradicsom, de ahhoz egészen hasonlítható lehetne. Persze tudom, hogy nektek szinte ez a második otthonotok, kicsit pofátlanságnak is érzem, hogy befurakodom. - Viszont egy pohár narancslevet tényleg elfogadnék. Fogalmad sincsen milyen messze van ez a hely az otthonomtól. - Egy kicsit már úgy is érzem, hogy lassan vattát fogok köpni ha nem iszom gyorsan valamit, mert habár tényleg rendszeresen szoktam futni, azért ez a táv és az a tempó amit diktáltam, egészen kívül is esett a komfortzónámnak. Lehet, hogy egy tus baromi jó dolog lenne.
Figyelmes pillantással követem a mozdulataidat, s mikor konstatálom, hogy ténylegesen hozzám fogsz érni, a testem szinte vágyakozva kezd remegni az érintésed után. Szikrák pattannak a nyakam vonalán, kissé összébb is rántom magamat, ahogyan érzékeny pontra veted a bőrfelületedet. Munka, füst és férfi tusfürdő illatod van, ami egyszerűen olyan elegyet alkot, amire a testem rögtön reagálni kezd. Szinte észre sem veszem, de közelebb bújok hozzád, még csak eszembe sem jut, hogy mit gondolhatnak rólunk a munkatársaid ha így meglátnak minket, egyszerűen felül ír mindent a közelséged.
A fejemet behajtom a borzolásod alá, s csak nevetős fintorgással veszem tudomásul, hogy izzadtságtól csatakos hajamat mennyire szétziláltad. Csak sietős mozdulatokkal igyekszem ujjaimmal visszafésülni mikor meglátom magunkat visszatükröződni az ajtón. Egészen jól mutatunk együtt. Egészen úgy nézek ki, mint aki most szállt ki az ágyból, vagy mint akinek a hajából előbb húztad ki az ujjaidat, miután rendesen belemarkoltál. Zavarba ejtő gondolat.
- Nem, még sohasem, de alig várom, hogy kipróbálhassam! - Egyszerűen nem tudok ellenállni az édességajánlatodnak. Egyszerűen már érzem a számban a forró gofri, a felhevült nutella és a lágyan olvadó hideg vanília jégkrém illatát. Nem lehetnénk már ott?
Megborzongok a hangod mélységében, elnyílik az ajkam, és annyira szeretném, hogyha még közelebb lennél, ha sohasem hagynád abba, ha a lágy szellő mindig csak felém sodorná az illatodat.
- Köszönöm Ethan. - Fordulok feléd, és tudod milyne közel vagyok ahhoz, hogy megcsókoljalak? Elég lenne előre hajolnom egy pár centit, kicsit megemelkednem a lábujjam hegyére, és máris összeérne az ajkunk. El tudod képzelni mennyire vágyom most rá?Csakhogy te elhajolsz, hogy beengedj, én pedig még egy utolsó pillantást vetek rád, aztán belépek előtted.
Teljesen átadom magamat neked, kicsit talán bele is simítom a hátamat a tenyeredbe, igyekszem még közelebb érezni magamhoz téged, s ha bármelyik percben úgy is érzem, hogy a kezed eltávolodik a hátamtól, hát megtorpanva kissé hátrább dőlök, hogy a megfelelő szögben érj hozzám.
- De amúgy tényleg nem akarlak zavarni, és tényleg elmehetek. Ez mégis csak a munkahelyed. - Azért, hogy megvillantsam jólneveltségemet megpróbálom még egyszer bevetni a kártyát, pedig már az elején tudom, hogy nincsen ütőereje. Meg amúgy sem lépnék le, túl ígéretes a fagylaltos gofri, egyszerűen most már muszáj elmennünk.

Megrökönyödök a szavaid hallatán, fejemen ezernyi kérdés fut át saját szándékaimat illetően. Tényleg nem meséltem volna el töredékét sem annak a bennem dúló, érzelmi katyvasznak, ami nap mint nap gyötör? Pedig azt hittem, annyira szánalmasan átlátszóak a hívásaim, hogy Lili legapróbb nyűgjeivel is egyből hozzád fordulok mindig... Igen, tényleg azért, mert béna vagyok és benned bízom a legjobban tanácsok terén, de sokkal inkább a jelenléted, a hangod és a humorod az, amire ilyenkor szükségem van. A tudást kiolvashatnám a szakirodalomból is, de biztató mosolyt és kedves vállonveregetést csak te tudsz adni. Azt hittem, sejted, mire megy ki a játék, ezért is hivatkozol annyiszor a munkakapcsolatra, hiszen érezned kell, mennyire átlépném már ezt a határt a barátság felé... Félek azonban, ha kimondanám, mire van szükségem, visszalépnél és arra törekednél, hogy kapcsolatunkat hivatali keretek között tartsd. Talán ezért sem említettem még ennyire nyíltan, hogy mire vágynék.
- Pfff, szerintem ez a húzogatósdi nem nekem való. Senkit sem találtam még. - prüszkölök lemondón, bár hangomba némi bizonytalanság vegyül, hiszen néhány órája csupán, hogy téged jobbra húztalak. Ugye nincs rá mód, hogy megsejtsd? Kizárt, hogy feldobna neked az alkalmazás, hiszen ott van Ed..... Ó, csessze meg, hát most szakítottatok! Mi van, ha magányodban fellépsz oda? Érzem, hogy a pánik egyre feljebb kúszik a gyomromban, muszáj dumálnom, hogy oldjam kicsit. - Csupa stressz az egész, egyetlen képről megítélni valakit. Mármint mi van, ha szimpatikus a képe alapján, aztán kiderül róla, hogy titokban kiskutyákat gyilkol? Vagy mi van akkor, ha a képe annyira nem tetszik, közben meg egy rendes, önzetlen, odaadó fickó? Ööö csaj. Mármint csaj. Nyilván csaj. - A vér is megfagy bennem. Ennél ócskábban akkor sem buktathattam volna le magam, ha előre megtervezem. Pedig hidd el, míg nőből akadt egy-kettő, akinél megálltam, mert csinosnak találtam őket, addig a hapsiktól a víz is levert. Úgy látszik, a szőrös mackók egyáltalán nem az eseteim, de akkor hogy lehet, hogy te viszont ekkora hatással vagy rám és már csak abba beleremeg az egész gyomrom, ahogy rám nézel?
- Szerencséd, hogy én vagyok a főnök itt, mert ha ezt az elődöm meghallaná, biztosan beköltöztetne minket ide - nevetve csóválom a fejem. Miért van az, hogy dacára a fáradtságnak és az általános levertségemnek melletted állandóan élénknek és csupavigyornak érzem magam?
- Arról tényleg semmi fogalmam sem volt, hogy futsz. Mégis mit rejtegetsz az öltöny alatt, hm? - letapizlak, legalábbis átgyúrom kicsit a vállad és a mellizmaid, csak hogy érezzem, mennyire kemények. Megijednél, ha elmondanám, milyen jól esik megérinteni téged és milyen szívesen nyúlnék be a pulcsi alá, hogy érezzem a bőröd melegét és az alatta húzódó izmok keménységét?
- Akkor ezt meg is beszéltük! - Büszkén pillantok rád, örömmel tölt el, hogy valami újba vezethetlek be. Teljesen biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog neked a hely és alig várom, hogy ténylegesen örömet okozhassak vele. Nem mintha én magam sütném ott a gofrikat, de már az is jól esik, hogy elvihetlek. A köszönetedre csak lágyan mosolygom, vagyis igyekszem lágyan, de lehet, hogy idétlen bazsalygásnak hat kívülről. Szívből remélem, hogy hasznos lehetek és enyhíthetek a terheiden.
Kicsit úgy érzem, mintha simulnál az érintésem alá, de valószínűleg csak túl nagyra vagyok magammal és beképzelem. Mindenesetre jól esik hinni, hogy szándékosan nem húzódsz el, így lejjebb vándorol a kezem a hátadról és megpihen a derekadon. Bele sem merek gondolni, milyen intimen érintelek.
- Ne izgulj ezen, a fiúk rendesek és a fél családjukat magukkal hozzák általában. Tényleg olyanok vagyunk, mint egy üdülőközpont. Volt már, hogy Lilit is behoztam és jól elvoltak vele - Nem tudom, melyik a kínosabb: családtaghoz vagy a fogadott lányomhoz hasonlítani téged, mindenesetre remélem, nem veszed rossz néven. Lehet, hogy mások nem hozzák be ide a gyermekjólétisüket, de tényleg úgy érzem, inkább nevezhetlek már barátomnak téged, még ha hangosan nem is merjük kimondani.
Felkísérlek az első szintre, a pihenőbe, ahol egy hosszú kanapé és egy tévé foglalja el a fal egyik oldalát, középen pedig asztal, amin a fiúk épp kártyáznak. Egyébként meg fotelek, beépített szekrények és két íróasztal tölti ki a teret, számítógépekkel. Innen nyílik a tér a konyhába, hátrébb pedig kis folyosó vezet a fürdőszoba és az alvásra alkalmas szobák felé. Na meg persze ott a szinteken átívelő pózna is, amin könnyen és gyorsan le tudunk csúszni a garázsokhoz.
- Srácok, ő itt Newt. - Mire bemutatlak a többieknek, már ismét a válladon a kezem, megszorongatlak, miközben másik tenyerem a mellkasodon köt ki, hogy biztosan tudják, rólad beszélek. Ahogy az várható, mindannyian kíváncsian méregetnek, ki mosolyogva, ki kissé jelentőségteljesebben váltogatva a tekintetét köztünk. - Ők meg Elliot, Maxfield, Kevin, Nico, ... - Nem szükséges rájuk böknöm, az említettek röviden oda-odaintenek vagy rád köszönnek, mikor bemutatom őket.
- Hé, miért csak engem mutattál be a vezetéknevemmel? - háborog az egyik korunkbeli, erősen borostás fickó a felsorolásom végén.
- Sosem leszünk olyan viszonyban, Maxfield, hogy valaha is a keresztneveden szólítsalak - vigyorgok rá, mire csak a szemét forgatja, Elliot, egy fiatalabb, szőke srác meg nevetve hátbaveregeti.
- Plusz elég gáz neved van... - súgja neki oda, mire Maxfield felháborodik, páran felnevetnek, Kevin meg morgolódni kezd, hogy haladjanak már a pókerrel. Hagyom, hogy egy kicsit szokd a hangulatot, de utána tovább is vezetnélek.
- Az irodám hátrébb van, ott egy kicsit nyugtunk lehet, de előbb a narancsleved... - Azzal a konyha felé tollak. Fel sem tűnik, hogy páran kihajolnak a székükből, hogy utánunk nézhessenek. A két válladnál fogva, mögötted maradva irányítalak át a szomszédos helyiségbe, csak akkor engedlek el, mikor leszakadok a hűtő felé, hogy töltsek neked inni.

Izgatott gyomorgörccsel várom a válaszodat, még nyelnem is nehézkessé válik ahogyan várom a Tinder-randijaidról a beszámolót. Ha engem kérdezel, simán találhatsz ott jó fogásokat, Eddiet ezer éve én is Tinderen ismertem meg, jól lehet akkoriban mindketten mást kerestünk, valahogyan mégis sikeresen megállapodtunk egymás mellet, és habár a legjobbakat szeretném neked és Lilinek, azon kapom magamat, hogy azért drukkolok, hogy negatív véleménnyel legyél a matchjeidről. Azt hiszem nehezen tudnám elviselni, hogyha nagy mellű lányokról áradoznál és sokat ígérő csókokról. Még a hideg is kiráz a gondolattól ahogyan mással képzellek el, a fejemben így létezel ahogyan most vagy: Lilivel az oldaladon. Meg hát amúgy sem ismerlek igazán, ötletem sincsen, hogy mi után vágyódsz. Persze-persze azt már említetted, hogy a komolytalanság nem a te asztalod, de azért mégis, még csak azt sem tudom, hogy mi az ideálod, hogy mi az ami megfog valakiben és mi taszít el egy-egy egyedtől. Én például érthetetlen okokból kifolyólag képtelen vagyok olyan emberrel mutatkozni aki szolárium barna, egyszerűen irtózom azoktól akik ilyen módszerrel akarják elérni a mélybarna testszínt.
- Senkit? - Kérdezek vissza hirtelenjében megilletődve a felismerésen, hogy egyetlen egy olyan ember sem akadt az utadba azon az alkalmazáson akit megfelelőnek tartanál, és ettől furcsa mód kényelmetlenül kezdem érezni magamat. Miért is lennél olyan férfi aki megelégszik az átlagossal? Fogadni mernék, hogy az előző barátnőid minimum a Vogue címlapjáról léptek ki, olyat pedig aligha találsz azon az alkalmazáson. Miközben ezen mélázok, azért elég figyelmesen hallgatlak ahhoz, hogy meghalljam a nyelvbotlásod és hitetlenkedve a magasba szalad a szemöldököm. Egy jelentőségteljes pillantást vetek rád mielőtt megszólalnék.
- Ugyan már! Te sem gondolod, hogy a mármint csajok, nyilván csajok kiskutyákat gyilkolnak! A csajok nem képesek ilyenre! - Incselkedő éllel hangsúlyozom ki a nőnemű egyedekre vonatkozó kifejezést, hogy kellően a tudatodra adjam, hogy igen is figyeltem, igen is észrevettem a nyelvbotlást és fent is akadtam rajta. Még ravasz mosolyt is villantok feléd,mintha minden célom az lenne, hogy zavarba hozzalak.
- Ezerszer jobb, mint az-az irodának nevezett aktahalom ahol én dolgozom. - Fintorodom el egy kissé. Az a hely ahol én dolgozom egy kicsit sem hasonlít ehhez. Minden precízen és pontosan sorba van rendezve, mindenhol iratokat találni és nem hogy ágy nincs, de még a konyhai felszerelés is igencsak szegényes. Persze tudom, hogy itt más a helyzet, az itteni állapotoknak megfelelőnek kell lenniük ahhoz, hogy a hosszú műszakjaitokat kényelmesen eltölthessétek itt, éppen ezért kicsit sem sajnálom tőletek.
- Valamivel kordában kell tartani a testemet, különben elhíznék a sok édes és egészségtelen dologtól amit titokban össze-vissza eszek. A kondizás meg nem az én világom azt hiszem. - Megrántanám a vállamat ha éppen nem fogdosnál, pillantásom érdeklődő vággyal keresi a tiedet. Mi is ez az egész ami köztünk zajlik? Csak én érzem a múltkori csókunk utórezgéseit, vagy benned is tombol a vágy?
Egészen nehezen térek magamhoz az érintéseid okozta gejzírkitörésből ami bennem zajlott, a hasfalam minden érintésedre erőszakosan feszült meg, s a görcsösség most sem akar enyhülni.
- Oké, de én mégis csak egy idegen vagyok. -
Ahogy belépünk figyelmesen lekövetem az utat amerre haladunk, megfigyelek minden megfigyelhető dolgot, csak akkor torpanok meg amikor a közös helyiségbe érünk. Zavartan intek csak feléjük, ahogy bemutatsz, meg kipréselek magamból egy helót. Azt hiszem ők sem igazán tudják hova tenni, hogy éppen átkarolsz, még én sem tudom igazán mire vélni, csak azt tudom, hogy nekem így most pont jó.
Azért kicsit sem bánom, hogy a srácokat magukra hagyjuk és a konyha felé vesszük az irányt, azt már igen is bánom, hogy elengedsz. Az érintésed nélkül hidegnek érzem magamat és merevnek. Jól van ez így?
- Hú, kösz szépen. - Veszem ki a kezedből a pohár narancslevet és egy húzásra nyelem. Tényleg szomjas voltam. A hideg üdítő égeti a torkomat, még azt is érzem, hogy a miatta kellemesen görcsbe ránduló gyomromba folyik a narancslé.
A poharat a mosogatógépbe helyezem, és csak aztán nézek rád, várva, hogy akkor most elvezess az irodádba. Van ebben valami izgatóan pajkos, hogy az irodádba megyünk, pedig tudom, hogy nem kellene semmit sem túlgondolnom, de mintha egyfolytában szexuális rezgéseket bocsátanál ki, én meg már egészen régen voltam együtt bárkivel ahhoz, hogy ne érezzek fojtó vágyat az irányodba.
- Gondolkoztam. - Kezdek bele baljós vigyorral. - És arra jutottam, hogy ha a Tinder nem jött be, akkor más megoldáshoz fogunk folyamodni. - Fonom össze a mellkasom előtt a karjaimat, már most tüntetve az ellen, hogy neked kapcsolatot keressünk. - A következő szabad péntek estéden el fogunk menni szórakozni. - Ugye tudod, hogy ez nem kérdés. - És mielőtt azt mondanád, hogy nem, hát ünnepélyesen megesküszöm, hogy nem fogok egész este rajtad lógni, még csak nem is fogom kicikizni a csajozási szokásaidat és úgy teszek mintha nem venném észre, hogy jelentős mennyiségű alkoholt iszol. - A jobb tenyeremet a szívem fölé helyezem, míg a balt a magasba emelem, hogy megbizonyosodhass arról tényleg komolyan gondolom amit mondok. - Azt hiszem ennek oktatási célja is van. Tudnod kell, hogy mire számíts ha majd Lili tizennégy évesen bulizni menne. Napra késznek kell lenned, és különben is.. mikor lazítottál igazán? Tiszta görcsös vagy.. - Rázom meg a fejemet elégedetlenül, közben pedig egészen izgatottá válok. Sohasem láttalak még felhőtlenül kiengedni és egészen aggaszt, hogy meg fogsz emiatt bolondulni. - Ezernyi érvet fel tudok sorolni a dolog mellett, és őrülten jó táncos vagyok, plusz a nevelő szüleimnek kocsmája volt, úgyhogy bárkit az asztal alá iszok! - Úgy villogok ezen képességemmel, mintha tényleges erény lenne, pedig,, hát biztosan nem az. Közben bele sem gondolok, hogy a munkatársaid tökéletes fültanúi lehetnek a szóváltásunknak, még szerencse, hogy semmi olyat nem mondtam ami kompromittáló lehetne.

Nem értem, mit furcsállsz azon, hogy nem szedtem össze senkit az elmúlt héten. Szerinted a csókunk után képes voltam ránézni bárki másra? Mindenről te jutsz eszembe, téged látlak Lili összes plüssállatában, a bébiételben, a boltok kirakatában, a konyhapult mellett pedig nem tudok elsétálni úgy, hogy ne azon kattogjak, milyen felhevülten csókoltuk egymást, milyen keményen simultál hozzám és mennyire nem akartalak elengedni. Olyan magasra állítottad a lécet, kételkedem benne, meg tudja-e azt ugrani egyáltalán bárki valaha. Szinte égek jelentőségteljes pillantásod alatt, csak abban bízom, nem érted félre nagyon. Habár a mosolyodból ítélve szerintem még élvezed is, hogy hülyét csinálok magamból.
- Ó, akkor te még nem találkoztál egy csapat gimis lánnyal... A csajok borzasztóak. - A fejemet csóválom, ahogy eszembe jutnak Ivy pizsipartijai. Ahhoz képest, mennyire sírnak a fiatalok, mikor egy srác összetöri a szívüket, Ivy egykori gimis osztálytársai egy komplett csávót képesek lettek volna összetörni, pusztán verbálisan. És akkor még a hatalmas körmeiket elő sem vették.
- Ne örülj előre, papírhalommal itt is találkozol majd - Bele sem akarok gondolni, azok közül mennyi kitöltetlen még és mennyi vár arra, hogy vért és verejtéket áldozzak fel rajta. Máshogy képtelenség leadminisztrálni egy-egy esetet.
- Pedig nem olyan rossz a kondizás sem. Egyszer gyere el velem! Megmutatom, hogy jó csinálni. - Ajánlgatásom közben elfelejtem visszahúzni rólad a kezem. Nem csodálom, hogy olyan gyanakvón bámul ránk mindenki, mentségemre szóljon, hogy nem sok fickót szoktam felhozni ide munkaidőben és egyikükön sem szoktam így lógni. Totál úgy érzem magam, mintha a barátnőm mutatnám be a srácoknak, így megkönnyebbülök, mikor elszakadunk tőlük és a konyhába érünk. Elszöszmötölök a narancsleveddel, de közben érdeklődve és meglehetősen gyanakvón hallgatlak. Jól látod, tiltakoznék, viszont képtelenség, amilyen gyorsan dobálod hozzám a különböző érveidet. Mire a végére érsz, már elég erősen ráncolom a homlokom, hunyorogva méregetlek és egyetlen kérdésem van csupán:
- Ezt mind abban a három percben találtad ki, míg felértünk a lépcsőn? - Mondanám, hogy téged még három percre sem lehet egyedül hagyni, de igazából végig ott voltam veled. Belső énem hisztizik azon, hogy nem akar csajozni menni, mármint elég volt a Tinder ahhoz, hogy megállapítsam, nem érdekelnek, és mégis hogy tudnék másokra figyelni, ha te is ott vagy? Nem tetszik az ötletnek ez a része, az azonban, hogy a péntek estédet veled töltsem, annál inkább. Nem kell tudnod róla, hogy el fogom téríteni a terved, elég, ha majd ott helyben szembesülsz az új játékszabályokkal. Így némi megfontolt hallgatás és ördögi tervszövögetés után rábólintok.
- Tudod mit? Igazad van. Ezer éve nem hagytam el a házat, ha nem dolgozni kellett jönnöm. Benne vagyok! - Közben a tervem tovább építi magát fejben. Ó, lesz ott csábítás, de még milyen! Téged foglak elcsábítani. Elsőre őrültségnek tűnik a gondolat, minél tovább kattogok rajta viszont, annál zseniálisabbnak érzem. Így van, téged foglak felszedni és végre pontot teszünk erre a túlburjánzó szexuális feszültségre köztünk. Ha szerencsém van, meg tudom mutatni neked, milyen zseniális vagyok, amikor épp nem kell pelenkát cserélnem és ki tudja, talán valami hosszabb távú dolog is kisülhetne kettőnkből. - Elsőre hülyeségnek tűnt, de már egészen várom - vigyorgok. Még jobban felvillanyoz, hogy te még csak nem is sejted, milyen alattomos ravaszságot eszeltem ki. Közben észbe kapok és mutatom az utat az irodád felé, a szemem sarkából kiszúrva a másik helyiségből leskelődő arcokat, akiknek csak türelmetlenül odahessentek valamit.
- Persze előbb meg kell beszélnem a babysitterrel, ráér-e. De ha elvállalja Lilit, akkor benne vagyok. Talán már jövőhéten is el tudok menni. - Igaz, hogy műszakot kell hozzá cserélnem, de belefér. Nem hiszem, hogy túl sokáig tudnék várni. Látni akarom, milyen, amikor felengedsz, iszogatsz és táncolsz... Te jó ég! Miért indít be ez ennyire? Egész kényelmesen kisajátítottalak közben, kedvem szerint tologatlak végig a folyosón, élvezem, hogy van ürügy, mellyel hozzád érhetek.
- Szóval, Mr. Őrülten Jó táncos... - becsukom magunk után az irodám ajtaját és a derekadnál fogva fordítalak vissza magamhoz. Szűkül a mosoly az arcomon, pimaszabbá válik most, hogy négyszemközt maradtunk. - Mi ez a kerítői mánia nálad? Tinder, most meg péntek esti szoknyavadászat... Ennyire meg akarsz szabadulni tőlem? - megpihen a csípődön az egyik kezem, hidat vonva kettőnk közé, hogy még véletlenül se menekülhess túl messzire. Követlek, bármerre is totyognál, szorosan rajtad maradok és láthatóan élvezem a helyzetet. Csak ne tévedne közben mindig a szádra a pillantásom!
- Ennyire bénán csókolok? Rögtön ráuszítanál másokra gyakorolni? - tudom, hogy képtelen érv, de az egóm sütkérezik abban, hogy végre fölényeskedhet. - Neem, szerintem épp ellenkezőleg... Túlságosan élvezted és most beijedtél. - megpróbálom elfojtani a vigyorom, de túl kaján és szemtelen ahhoz, hogy bírhassak vele. Ahogy a megjegyzésem is. Nem zavar, hogy épp most gázolok át egy csomó határon, az imént te is jól szórakoztál, mikor zavarba hoztál, most én is kiélvezem a helyzetet. Ahogy pedig elfogy mögötted az út és az asztalnak koccansz, követlek én is, finoman hozzád préselődöm, hogy biztosan ne bújhass ki a válasz alól.

- Nem az eseteim a nők. -Rántom meg nemes egyszerűséggel a vállamat és ami azt illeti, én erre egészen későn ébredtem rá. Nehéz ügy, ha az ember folyton meg akar felelni másoknak, ha az agy olyan megrögzötten szeretne tartozni valakihez. Akkor aztán bármire képes. Anyám szerint amikor örökbe fogadtak is ilyen voltam, végtelenül ragaszkodó, nyomulós majom. Levakarhatatlan és feloldozhatatlan a bűnök alól, szinte bármilyen kompromisszumot képes voltam megkötni annak érdekében, hogy valakit elég közel tarthassak magamhoz, nem csodálkozott hát, hogy minden mást elnyomtam magamnak. Az örökbefogadott gyerekekben amúgy is van egy jó nagy adag megfelelési kényszer, egytől-egyig mindegyik fejében leforog a forgatókönyv, hogy mi van akkor ha visszaadnak? Mi van akkor, ha saját gyerekük születik, és minket pedig félretolnak? Egy ponton bennem is lejátszódott mindez, csakhogy én ezerszer szerencsésebb vagyok, mint mások: az én szüleim a lehető legjobbak akiket az ember álmodni mer. Soha egy percig sem kellett volna kételkednem a szeretetükben és önzetlenségükben.
- Ha ragaszkodsz hozzá. - Rántom meg a vállamat egykedvűen. Ha szeretnéd természetesen szívesen megyek veled edzőterembe, de ne lepődj meg ha végig savanyú fejet vágok majd. Az olyan helyeken rendesen túlteng a tesztoszteron, és amúgy is: én világ életemben olyan ember voltam aki a mozgalmas sportok iránt rajongott. A gimnázium idején évekig voltam az úszócsapat tagja, ha kicsit odaadóbb lettem volna, talán a megyei győzelmen is tovább jutottam volna, csakhogy a figyelmem képtelen volt huzamosan az úszásra koncentrálódni.
A hangodból értetlenséget érzek, és valahogyan nem pont erre a reakcióra számítottam. Persze ennyi idő alatt azt hiszem már eléggé hozzá szoktam ahhoz, hogy meg kell téged puhítani bizonyos dolgokkal kapcsolatban, de már azt is tudom, hogy általában csak kéreted magad, elég egy-két jókor ellőtt indok ahhoz, hogy beadd a derekad. Fogadni mernék, hogy ez sem lesz másképp.
- Nem teljesen. Már vagy ezer éve meghívtak egy születésnapi partira egy klubba, de arra úgy sem megyek el. Viszont miért ne pótolnám be, és miért ne jönnél velem? ? - Ha ismernél, tudnád, hogy az életem rendesen el és meg van tervezve, szinte követhetetlenül sok programmal teletűzdelve, a szervezettség az életem. - Igazából először nekem sem volt ínyemre, de aztán belegondoltam, hogy mióta megismertem Eddiet nem is voltam szórakozni. Meg amúgy is, mi bajunk lehetne belőle? Ha nem jön be a dolog, akkor hazamegyünk, és ígérem, hogy még az előtt hazaviszlek, hogy Lili reggel felébredne. - Még vagy évekig tudnám ezt csinálni, hogy alattomosan becserkészlek és indokokat dobálok neked az üggyel kapcsolatban. Amúgy is , jobb lesz neked ha nem mondasz nemet, mert képes vagyok kéretlen üzeneteket küldeni mindenféle cikkről és képről ami bemutatja, hogy miért is lenne jobb a péntek estenként máshol tölteni.
A pálfordulásodra csak egy elégedett mosoly kúszik, s izgatottan nyugtázom, hogy belemész a dologba. Erről van szó Ethan! Kellenek az izgalmak az ember életébe, és különben is: fiatalok vagyunk még, jár ez nekünk. Neked is. Attól, hogy hirtelen felelősséget vállaltál egy másik emberi lény iránt, még nem szűnsz meg felelősséggel lenni magad iránt. Nem mondhatsz le magadról Lili javára, és azt hiszem minden nevelőszülőnek és szülőnek ezt a legnehezebb megérteni. Lett egy gyereked, aki iránt odaadással viseltetsz, d eközben magadra is kell időt szakítanod, magad iránt is odaadóan kell viselkedned, hogy megfelelően kiegyensúlyozott légy és a megfelelő figyelmet és szeretetet nyújthasd. Ez így működik. Mindenkinek szüksége van egy kis időre amikor magával törődik, és ez miért ne lehetne akkor amikor velem vagy?
Csak bólogatok miközben beszélsz, magamban a képzeletbeli naptáramat lapozgatom a jövőheti péntekem irányába. Ha nem lenne szabad az estém, hát miatta képes lennék felborítani az egészet. - Az jó lesz. Majd dobj rám egy üzenetet ha sikerült beszélned a bébiszitterrel. - Vigyorodom el miközben tolsz ki a konyhából.
Olyan egyszerűen megy ez nekünk, képes lennék bármeddig elviselni azt ahogyan hozzám érsz és lágyan irányítasz. Igazából meglepően könnyűvé válik átadni neked a gyeplőt, hihetetlen, hogy mennyire képes vagyok megbízni benned.
Körül szeretnék nézni, talán még körbe is sétálnék az irodádban, ha hirtelenjében nem szólítanál meg és fordítanál magad felé.
A szívem akkorát dobban, hogy félek te is meghallod milyen heves tempóra kezd rá amint a derekamat érinted, jól lehet tudom, hogy képtelenség hallanod.
Összeráncolt szemöldökkel hallgatlak, s lassan de biztosan érzem, hogy forrósodni kezd a talaj a lábam alatt. Nem csak a talaj, hanem az arcom is égni kezd. Védekezésképpen hátra fele araszolok, csakhogy te olyannyira mesteri vagy a dologban, hogy képtelenség eltávolodni tőled. Mintha minden mozdulatomat előre sejtenéd.
A derekam egészen nekicsapódik az íróasztalodnak, az ágyékom belesajdul a közelségedbe.
Ethan miért csinálod ezt? Mire megy ki pontosan a játék?
Csak kapkodom a levegőt, miközben menekülő útvonalat keresek, de annyira közel vagy és olyan konkrétan nekem szegezel minden kérdést és mondatot, hogy képtelenség lenne ez alól kibúvót találni. Egyszerre csak azon tudok kattogni, hogy nem akarom, hogy azt hidd beijedtem.
A tekintetemet megacélozom, s a tiedhez hasonló ravasz mosolyt villantok feléd. - Kevés vagy te ahhoz Bartlett, hogy beijedjek. - Merően bámullak, szinte farkasszemet nézek veled kihívóan. Nem fogom hagyni, hogy beszarinak tarts. Nem akarom, hogy azt hidd, hogy félek a közelségedtől, így hát felnyúlok, egyik kezem vadul kap bele a szőke tincseidbe, míg másik erőszakosan támaszkodik meg a mellkasodon. Elemi erővel török rád, s miközben húzlak magam felé, hát én is közelebb hajolok, s ahogyan az ajkam a tiedhez ér, mintha felrobbanna valami kettőnk között. Minden pulzálni és lüktetni kezd, s ezen pulzálások és lüktetések epicentrumává te válsz, mintha csak veled lehetne átvészelni a robbanást.
Az ajkaim kérezkedés helyett rád törnek, ösztönösen próbálják áttörni ajkaid feszes ívét.
Amilyen hirtelen csókoltalak meg, olyan hirtelen is húzódom el, átható pillantásom rabul ejti a tiedet. - Még mindig azt hiszed, hogy beijedtem tőled? - A hangom rekedt suttogással ösztönöz a következő lépésre. Gyerünk Ethan, be ne ijedj!

Örülök neki, hogy benned ez így letisztázódott, legalábbis elég magabiztosnak tűnsz a szexuális beállítottságodat illetően. Én lassan már azt sem tudom, hol van az eleje meg hol van a vége a dolognak, mintha az, amit irántad érzek, megkérdőjelezne minden egyes megállapítást, mit eddig biztosnak hittem. Létezik olyan, hogy egyetlen ember köré épüljön fel az egész érdeklődési köröm? Mert lehet, hogy akkor én most valamiféle newtszexualitásban szenvedek.
- Mi bajod a születésnapi partikkal? - érdeklődöm, valamiféle mögöttes tartalmat sejtve távolmaradásod mögött. Aztán lehet, hogy csupán a túlzott féltés beszél belőlem és egyszerűen nem rajongsz a szülinapi felhajtásokért - ezt jobb észben tartanom, ha majd az enyémet ünnepeljük!
- Eddie mellett az élet nem maga volt a szórakozás? - Jól van, beismerem, bár vigyoromból és hangszínemből te is rájöhetsz, hogy épp gúnyolódom, de olyan jól esik a nyelvem köszörülni valakin, aki már a múltad része. Nagyon is megérdemli, ha egy csók - és sok különböző indok - miatt képes volt dobni téged. Az biztos, hogy én foggal-körömmel küzdöttem volna azért, hogy visszaszerezzelek. Nem hagynám, hogy egy szőke majom csak úgy lenyúljon! Látod? Magamat is gúnyolom, úgyhogy ne orrolj rám meg!
Kiépültek olyan kapcsolatok az életemben szerencsére, hogy tudom, vészhelyzet esetén ki az, akire nyugodt szívvel rábízhatom Lilit. Ilyen az anyám, már amikor épp a közelben jár, ilyen a bébiszitter és ilyen vagy te is. Annyira nem érzem magam pánikbetegnek, ha rátok kell hagynom a kicsit, de még ilyenkor is megfordul bennem azért a kétely: tényleg jó ötlet ez? Nem akarom, hogy azt lásd, könnyedén lepasszolom a babát, csak hogy bulizni mehessek. Egy pillanatra az is belém hasít, hogy talán épp most teszteltél és nemet kellett volna mondanom, de aztán jobban megnézlek magamnak és rájövök, hogy nem tennél ilyet. A felajánlásod és az aggodalmad is teljesen őszintének tűnik, ez pedig jól esik.
- Úgy lesz. Te meg találd ki a helyet, helyeket... Attól függ, maratont tervezel-e. - Nem is tudom, mikor maradtam ki utoljára egész éjszakára csak azért, hogy igyak és szórakozzak. Tényleg nem tudom, de a fejemben felvillanó emlékképek alapján nem mostanában.
Az irodám nem különb a tiédnél, talán egy fokkal több érdemrend és kitüntetés lóg a falakon (a legtöbb nem az enyém), de hidd el, semmiről sem maradsz le! Sokkal érdekesebb, ha inkább engem nézel. Ne kérdezd, mire megy ki a játék, mert magam sem tudom; abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán játszom-e, vagy ez az egész véresen komoly. Miért van az, hogy egyetlen másik halandó lényre sem éreztem ingert, hogy ráugorjak, de amint te megjelensz a munkahelyemen, rögtön be akarlak cserkészni és ellenállhatatlan vágyat érzek rá, hogy az íróasztalra borítva demonstráljam rajtad, mekkora hatással vagy rám?
Kíváncsian figyelem a reakciód. A kelleténél hamarabb szeded össze magad, látom, hogyan keményedik meg nem csak az arcod, hanem az egész tartásod is. Válaszod felér számomra egy kihívással, öntudatlanul is széles mosoly jelenik meg az arcomon, fejemben pedig sorra pörögnek a pofátlanabbnál pofátlanabb visszavágások, ám egyiket sem érzem elég erősnek. Nem, ide már tettek kellenek, habár nem hittem volna, hogy pont te kezdeményezel majd. A hajamba maró kezed, az enyhe nyomás a mellkasomon, majd az a váratlan csók lekap a lábamról, az egész szoba nagyot fordul velünk, eddig izgatottan ketyegő bíborom most őrült vágtára kapcsol, miközben egy egész állatkert kel életre a gyomromban, a forróság pedig lejjebb kúszik onnan. Lehunyom a szemem és átadom magam a csillagütközésnek, ajkaid puhaságának, ám mielőtt még érdemben reagálhatnék, már el is húzódsz. Bódultan, legyőzötten, megsemmisülten pillantok fel rád, szavaid azonban elúsznak mellettem, csak azt látom, hogy a szád mozog - de minek, ha nincs az enyémen közben? Kérdésed értelme lassan szivárog csak be, tudatom felszínét kapargatja, férfias illatod kitölti az egész orrom.
- Nem. Nem, nem. - Apró nemeket suttogva fogok rá a nyakszirtedre, annál fogva húzlak közelebb, ajkad az enyémhez ér, puhán formálom tiédre a szavakat. Térdem befut a combjaid közé, helyet kér, hogy még közelebb húzódhassak, szinte felkenve téged arra az íróasztalra, vagy épp magamra. - Szerintem nagyon is megőrülsz értem. Odavagy tőlem. Le akarod tépni rólam a ruhát itt és most... - Sorra dobálózok a vádakkal, melyek egyébként ijesztő könnyedséggel lehetnének saját vágyaim tükörképei is, főleg, hogy szavaimmal párhuzamosan a pulcsidra marok, feljebb gyűröm azt a hasfaladon, szabad kezem így könnyedén a bőrödhöz simulhat. Előbb csak ujjbegyeimmel karcollak végig az oldaladon, majd forró tenyerem egészében szétbomlik a bordáid felett, elindul lefelé, kiugró csípőcsontodhoz, onnan pedig a hátadra tér, bejárja széltében az egészet, mielőtt a gerinced mentén elindulna fel. Arra azonban nem kapsz túl sok esélyt, hogy verbálisan is megvédd magad, ugyanis ezúttal én csókollak meg, mohón és követelőzőn, bár magam sem vagyok biztos benne, pontosan mit követelek. Testem azonban tudja a választ, s míg számat a tiédhez préselem, nyelvem pedig bejutásért esedezve kóstol bele tiédbe, addig a tarkódon pihenő kezemet is elvonja bőröd izzása; a másik oldaladon köt ki, hasonló útvonalat jár be, mint testvére az imént, csak hogy utána megragadhassam mindkét oldalt a pulóvered anyagát, erőszakosan és önzőn felfelé húzva karodon. Igen, le akarom szedni rólad. Most.

- A születésnapi bulikkal nincsen semmi bajom, inkább csak nem vágyódom abba a társaságba. Annie harminchetedik szülinapján nem biztos, hogy lenne kedvem a kiélt nők ujjongását hallgatni amíg a chippandeles fiú rázza magát. - Meg amúgy is, nem feltétlenül szeretném a szabadidőmet is a munkatársaimmal tölteni. Ezt persze nem várom el, hogy megértsd, lényegében a te helyzeted teljesen más, mint az enyém, ti itt olyanok vagytok egymásnak, mint egy nagy család, mi viszont csak egy irodában dolgozunk, de semmiben nem kell a másikra támaszkodnunk. - Annie a munkatársam egyébként. - Teszem gyorsan hozzá amikor ráeszmélek, hogy valószínűleg nem tudod kiről van szó. - Vállig érő barna haja van és hatalmasak a mellei,meg hát a csípője is elég széles. Alapvetően nincs vele baj, csak folyton elnyűtt ruhákat hord és megállás nélkül dohányzik. - Adok egy nem olyan részletes leírást is neked. Ha magamból indulok ki, gyűlölöm ha csak nevekkel dobálóznak, szeretem elképzelni, hogy kiről is lehet szó, hogyha esetleg legközelebb hallok felőle, tudjak valamit társítani hozzá.
- Hééé.. - Böklek oldalba rosszallóan. - Nem is ismered. - Ne hidd, hogy nem hallom a hangodból a gunyoros élt, és habár magamban egyet kell értsek veled ( Eddie amúgy igen is szórakoztató tudott lenni a  maga módján!!), ezt soha semmilyen körülmények között nem vallanám be neked. Na nem azért, mert nem bízok benned, egyszerűen csak képtelen lennék rosszat mondani róla: ha jó volt egykoron évekig, akkor most is jónak kell lennie. Ha akkor nem szidtam, képmutatás lenne most megtenni, és különben is, az olyan lenne, mintha a saját ízlésemet kritizálnám.  Persze azt aláírom, hogy mindenkinek van olyan exe akit  a legszívesebben elfelejtene, de azt hiszem azok akikkel az ember hosszabb időt eltöltött nem ebbe a kategóriába sorolhatók.
Újfent csak megrántom a vállamat kissé tanácstalanul. Fogalmam sincsen még, hogy merre szeretnék menni. Azt sem tudom igazán mik a felkapott helyek, valószínűleg majd az utolsó pillanatban letöltök egy applikációt ami bedobja az éppen aktuális partikat a városban. - Nem hinném, hogy egy este alatt szeretném végigjárni a várost. Nem ilyen srác vagyok. - Kacsintok rád pajkosan. Ennek amúgy sohasem láttam igazán az értelmét, elvégre az ember bárhol jól érezheti magát, fölösleges hát több dollárt kidobni, hogy a különböző helyekre bejusson egy-két italért. Számomra amúgy is mindegy, hogy milyen zene szól, csak meg kell innom egy-két felest és egészen felold a pulzáló ritmus. További két feles után már táncolni is hajlandó vagyok, de ahhoz elég sok kell, hogy totálisan kiüssem magamat. Kíváncsi vagyok, hogy te hogyan viselkedsz ilyen helyzetben, érdekel, hogy milyen gyorsan engedsz föl, hogy mit és mennyit iszol, hogy jól érzed-e magad, vagy feszélyez a tömeg.
Egyre több és több minden érdekel rólad, bárcsak ellátnál apró információmorzsákkal magadról. Imádnálak hallgatni, naphosszat csendben, vagy közbe-közbe vágva, indokolatlanul direkt kérdéseket feltéve, hogy az őszinte reakciód leshessem.
Az én reakcióm is őszinte a heccelésedre, őszinte vágyakozással csókollak meg, talán kicsit hevesebben, mint az illendő lenne, talán nem elég hevesen. Képtelenség lenne megmondani, hogy mi helyes é mi nem ezen a ponton. Még a narancskén keresztül is érzem a te ízedet, megnyugtatóan a sajátod, s csak nehezen tudok elszakadni emiatt tőled. Valódibb vagy, mint azt el tudnám képzelni, és vonzóbb, mint az lehetséges.
Nem igazán tudom eldönteni, hogy akarok-e távolságot tartani tőled, vagy inkább azt szeretném, hogy minden közénk feszülő tér eltűnjön. Veszélyesnek látszol, olyannak aki elevenen felfal, aztán darabokban köp ki. Gondolkozni szeretnék ezen, meg azon, hogy mi történik akkor ha neked mindez nem jön majd be, de gátat szabsz minden kéretlen gondolatnak ahogyan újból csókra invitálsz.
Nem tudok nem készséges lenni neked, ajkaid puha árintése nyomán bizseregni kezd a szám.
Szétnyitom a combjaimat, hogy közelebb férj, egészen nekipréselsz már az asztalnak, mégis, mintha ezer évnyi távolság lenne köztünk. Nem vagy elég közel, nem érezlek még eléggé, azt sem tudom éppen miről beszélsz, csak elveszek benned és az általad kiváltott érzésekben.
Remegni kezd a hasfalam ahogyan hozzáérsz, az ölem fájón rándul össze ujjaid nyomán. Perzselsz és égetsz, mindent felemésztesz. Kapkodva csókollak, néha magamba préselek egy kis levegőt, de olyan nehéz erre koncentrálni amikor ujjaid a testemen kalandoznak el. Tűzforró vagy, mégis libabőrössé válok érintéseid nyomán és habár józanul kellene gondolkoznom ( mi van ha ránk nyitnak? mi van ha közben visszavonulót fújsz? ) képtelen vagyok gondolkozni.
Készségesen emelem fel kezeimet, hogy a pulcsim lerángathasd rólam, felsőtestemmel egészen neked furakodok, s miközben olyan vadul csókolsz, s miközben én olyan vadul csókollak a saját kezeimmel rángatom le rólad a pólódat, hogy aztán megszakítva csókcsatánkat, vadul lihegve vehesselek szemügyre. Csak másodperceket adok magamnak, hasfalad ívéről tekintetem a tiedbe csúszik szemérmetlenül, kezem türelmetlenül simít végig mellizmaid kemény kötegén, a köldököd ívén kérdőn megpihen, s mielőtt a tekinteted bármiről is árulkodhatna csak közelebb hajolok, egészen rá a nyakad ívére.
Kellemesen sós a bőröd az ajkaim alatt, az ütőered ott pulzál éppen ahova a nyelvemet szorítom, bátortalan magabiztossággal nyúlok be egészen a szkafandered alá, hogy alsónadrágod szövetén keresztül óvatosan érinthesselek. Nem tudom, hogy mit reagálsz, nem is akarom tudni, hogy mit reagálsz, csak azt szeretném, hogy igazán élvezd.
Elhúzódom tőled, pillantásom kérdőn akad a tiedbe, még érzem az ajkaim alatt a bőröd. - Nem akarom, hogy később megbánd. - Húzódom el tőled hirtelenjében, jól lehet semmi kedvem hozzá, férfiasságom egészen megfeszül már. Annyira akarlak. - De ha megbízol bennem, akkor.. - S ahelyett, hogy megvárnám a válaszod, kicsit eltollak magamtól, hogy kilépve melletted, most már én szoríthassalak az asztalhoz. - Csak levehetnéd ezt az ízét.. -

Nem egészen vagyok benne biztos, hogy pontosan ilyen leírásra számítottam tőled Annie-t illetően (mert hát küzdhetek bármilyen szexuális válsággal, a nagy dudákat elég könnyen lefesti az elmém), így csak a szemöldököm magasra vonva, mégis értőn csücsörítve bólintok.
- Akkor tényleg jobb, ha inkább velem töltöd az estéd. - A világért sem szeretném alulértékelni a kolléganőd, de talán a kinyúlt ruhákkal versenybe szállhatok. A chippandeles sráccal már egyáltalán nem biztos.
- Igaz, igaz, bocs. - szabadkozom az oldalba bökésed után, de a legkevésbé sem sajnálom. Magamban akkor is jót derültem a viccemen, szegény megboldogult Eddie kárára (jó, jó, tudom, nem halt meg).
- Hála az égnek! Nem is hiszem, hogy végig bírnék bulizni egy teljes estét, ha vándorlunk. - Fiatalon imádtam az ilyesmit. Megvolt a magam baráti köre, este fogtuk magunkat és kocsmáról kocsmára jártunk. Minden szórakozóhelyen halálosan beleszerettem egy nőbe, mindegyiken másikba, természetesen, de hajnalban mindig egyedül tértem haza. Ami a parketten, a sötétben vagy egy-egy igényesebb szórakozóhely mosdóhelyiségében történt, az ott is maradt. Azok voltak a szép idők, ma már viszont nem hiszem, hogy képes lennék rá. Igazából este 10 után csoda, ha ébren tudom tartani magam. Keltem már fel úgy Lilihez hajnalban etetni, hogy szerintem aludtam közben és csak a megszokás hajtott.
Sosem imádkoztam még ennyire azért, hogy ne szólaljon meg a a vörös sziréna, ne gyulladjon ki egyetlen ház sem Brooklynban és a macskák se most ragadjanak fent a tetőn. De ahogy megcsókolsz és visszacsókollak, már tudom, hogy képtelen leszek magamtól leállni; dacára annak, hogy dolgozom és annak, hogy csupán néhány fal választ el a többiektől, és hogy vagy százszor romantikusabban képzeltem el az első alkalmunkat, ha te nem löksz el, nem fogok leállni.
Meglepően könnyen szalad le rólad az a pulcsi, csak húznom kell és enged; sosem vetkőztettem még férfit, így kissé meglep, mennyire hétköznapi a dolog. Csak megfogom és húzom. Nem mintha előítéleteim lettek volna a homoszexuálisok szerelmi életét illetően, mégis annyira természetes összegabalyodni veled, csókolni, cirógatni, vetkőztetni, hogy őszintén megrökönyödök azon, mi a fenét csináltam az elmúlt harminc évben. Szerinted előfordulhat, hogy két ember egymásért születik meg? Nem azért, mert nagyobb céljuk lenne az életben, vagy valamilyen hivatást kéne betölteniük, hanem pusztán azért, hogy egymásra találva kiteljesedhessenek? Mióta megismertelek, tényleg úgy érzem, az elmúlt három évtizedben csak fecséreltem az időmet és most kezdődik veled minden, ami számít.
Ledobom a pulcsid magunk mellé és segítek lehúzni magamról a pólót. Ehhez fel kell törnünk a csókot, így van esélyem végigmérni téged, kulcscsontod kiemelkedő ívét, az árnyalt vonalakat, a köldököd alatt lefutó pihecsíkot. Ajkad a nyakamra tapad, mire behunyom a szemem, így elmulasztva a látványt, hogyan simul tenyerem fedetlen törzsedre, fel a karodon, majd hátra a vállad felett. Tűzijáték pattog lehunyt pilláim alatt, egyedül csak akkor hunyorgok fel ismét, mikor kezed eltűnik az egyenruhámban.
Oké, én eddig azt hittem, csókolózni intenzív, sőt, már attól, hogy hozzám simultál, csillagok robbantak bennem, viszont ahogy tenyereddel célzottan érintesz, új értelmet nyer bennem a csillagütközés. Ez aztán intenzív, és ha nem tudnám ilyen pontosan, hogy épp tele a szád a nyakammal, biztosra venném, hogy a nyögés, mi feltör torkomból, nem tőlem származik. Nem származhat tőlem, ahhoz túl mocskos, túl jóleső, túl vágyakozó, mégis így van. Szinte vérig sértődöm, mikor elhúzódsz.
- Hé - Gyengéden megsimítom az arcod. - Nincs mitől félned. - De komolyan. Tudod, hogy állok az egyéjszakás kalandokhoz és az alkalmi kapcsolatokhoz. Ez az utolsó, amit megtennék veled... Persze túlzás lenne azt állítani, hogy rögtön többre vágyom, hiszen csak most szakítottál és... Fene, túl sokat jár az agyam. Csendre intem a gondolataimat és inkább hagyom, hogy fordíts rajtunk.
- Csak nem zavar? - vigyorgok, kissé elviccelve azt, ahogyan szegény "izém" nemkívánatosságát a tudtomra adod. Megkeresem a kezed, tenyeremmel átfogom az ujjaid és a nadrágomhoz irányítom. - Akkor segíts. - Nincs sok dolgod igazából, csak lejjebb húzni a cipzárt, megbirkóznod összesen kettő gombbal, aztán kilépve belőle intézem a többit. Épp csak félrerúgom a földön, valahová a pulcsid mellé, és máris alsónadrágban terpesztek előtted. Biztos ami biztos, a cipőt is lerúgom. Büszke vagyok az eléd táruló látványra, így nem szégyenlősködöm, sőt, kaján vigyorral felcsüccsenek az íróasztal szélére. Az a merész ötletem támad (már a közös tusoláson túl), hogy a nadrágodba akasztom két-két ujjam, így húzlak közelebb magamhoz. Nem tagadom, elfog egy kicsit az izgatottság? Idegesség? Feszültség? Magam sem tudom, ahogy a kezem egyre forróbb helyekre téved. Végül nem bírom ki és ezúttal én támadom le a nyakad, belecsókolok, finoman megharapom a bőröd és közben kétoldalt megkapaszkodom a nadrágodban és megfontolt mozdulatokkal lesimogatom a csípődről.
- Javasolhatom, hogy folytassuk a zuhany alatt? - A közös fürdés gondolata szintén izgalommal tölt el, de eléggé makacs dolog a korom és a füstszag, nem szeretném, ha az első benyomásod rólam ilyesmi lenne... Plusz az irodához jár külön mosdó, így jobban védve vagyunk. Túl gyorsan haladok? Vagy túl furcsa, amit kérek? Nem szeretném elrontani ezt az egészet. Veled nem.

- Én azt hittem, hogy te töltöd velem az estét. - Kedveskedő mosollyal állok beléd, lágy hangéllel, hogy véletlenül se vedd magadra. Látod, még azt sem tudom hogyan reagálsz a szurkálódásra. - Azt hiszem át kell értékelnem az életemet. - Kuncogok föl izgatottan. Általában remekül szoktam szórakozni a saját poénjaimon, és ezért kicsit sem haragudhatsz. Jó pofa embernek tartom magamat akinek meg van a kellő önkritikája és humora, tudom-tudom ez kissé beképzelten hangozna, de nem tehetek róla ha szórakoztatónak tartom magamat. Az embernek muszáj kifejlesztenie ilyen tulajdonságokat ha az életét annak szenteli, hogy szomorú pillanatokban létezzen biztos pontként.
- Hány éves is vagy? - Húzlak tovább hatalmas vigyorral az arcomon. - Ötvenkettő? - Pimasz vagyok veled, de hé nem vagy öregember, ne viselkedj úgy! Harminc órákat húzol le egy-egy műszakban, és azt mondod, hogy nem bírnál ki egy éjszakát vándorolva? Akkor most ez azt jelenti, hogy nem bírod a piát? Vagy azt, hogy a vándorlás nem az erősséged? Akárhogy is legyen, biztosan le foglak itatni. Az esetek többségében feszes vagy és mindig ugrásra kész ami természetesen érthető, hiszen a munkád az, hogy tisztában legyél minden szabállyal és körülménnyel s azokat be is tartsd. Életek múlnak rajta, de talán a magánéletben meg kellene tanulnod egy kicsit leereszteni. Bele sem merek gondolni, hogy mennyi görcsös aggodalom gyűlhetett föl benned. Azt tudtad, hogy a folytonos görcsösség kihat a testedre is? Hogy az aggodalom és feszültség egyszerre csomókat teremt majd a válladban és  a hátadban amit csak egy jó masszőr képes kinyomkodni? Szeretném mindezt elmondani neked, szeretnék csak egyszerűen beszélni, amúgy is nehezemre esik hosszú és mélyreható csendeket tartani, a munkám nagy részében sokat kell beszélnem, és anyám szerint már gyerekként is őrjítően sok mondanivalóm volt, most mégis belém fojtod az összes szót. Előbb a csókoddal, majd a kezed okozta apró kisülésekkel. Miért van az, hogy ahol hozzám érsz ott bizseregni kezd a bőröm? És miért van az, hogy az érintésed hiányába képes lennék belepusztulni?
Csak annyira szakadok el tőled amennyire az éppen muszáj, előbb, hogy rólam kerüljön le a felső, majd rólad, de még csak ez a pár másodpercnyi távolság, érintés nélküli idő is fizikai fájdalmat jelent.
Valahogyan úgy érzem, hogy egy szétrobbanó meteor vagyok akit csak te vagy képes összerakni. Ezernyi irányba repülök szét, de minden darabom körülötted lebeg, s minden egyes érintéssel, minden mozdulatoddal, minden egymásnak feszülő bőrfelszínnel egy-egy darabot visszaszerezve próbálsz összerakni. Mi lesz ha egyszer vége lesz? Mi lesz ha mégsem olyan lesz, mint amilyenre számítasz? Mi van akkor ha nem leszek elég, ha közben ráébredsz, hogy ez az egész egy hatalmas nagy félreértés? Mi van akkor ha ez nem is igazán nekem szól, hanem a vágynak ami hosszú ideje mardoshatott már? Mi van akkor ha most éppen azt képzeled, hogy álmaid nője csókol, s nem én? Mi van akkor ha a nyögés igazából neki szól?
Még éppen idejében sikerül elterelned a figyelmem ahhoz, hogy ne kezdjek el pánikolni, a szavaid zökkentenek ki, csak futólag rád pillantok - valahol két simítás között -  megtörten a gondolatok súlya alatt, és habár szeretném, mégsem tudom elhinni neked, hogy nincsen mitől félnem. Tulajdonképpen ezernyi dologtól retteghetnék amiket ha most felsorolnék, elkergetném a varázst, éppen ezért inkább csak mélyen hallgatok és igyekszem átadni magamat a pillanatnak.
Hagyom, hogy elterelő hadműveletként old a feszültséget, igazándiból egészen gyakorlottnak számítok már cipzár lehúzásban és gombok kioldásában.
A nadrágod egészen hamar csúszik le rólad, pillantásom rögtön az alsónadrágodra csúszik, majd ahogyan felülsz az íróasztalod szélére, fel egészen a tekintetedig. Annyira nem szeretném lelohasztani a pillanatot, annyira nem szeretném, hogy elmúljon, mégis átjár a rettegés ha arra gondolok, hogy ez mégsem lehet a teljes valóság.
Azért csak hagyom, hogy közelebb húzz a nadrágomnál fogva, kezeimet koncentráltan a válladra csúsztatom, kitapintok minden pontot a felkarodon és a mellkasodon amíg te a nadrágommal ügyeskedsz, s a cipőmet én is lerúgva lépek ki a földre hulló ruhadarabból.
A hasam idegesen rándul meg, basszus Ethan semmit sem beszéltünk meg, én pedig nem bírom az ilyen váratlan helyzeteket. Csak nagyot nyelek, idegességemben. Én erre nem voltam felkészülve, igazán azt sem gondoltam, hogy itt maradok, csak bocsánatot szerettem volna kérni, és most nézd meg. Itt állok az irodádban félmeztelenül és arra várok, hogy történjen valami, vagy inkább arra, hogy ne történjen semmi, mert ha még most azt mondod, hogy állj, nem fog menni, azzal megbirkózom, de ha azután utasítasz vissza, hogy köztünk minden megtörtént...
Úgy érzem magamat, mintha éppen most készülnék elveszíteni a szüzességemet, idegessé és feszülté válok, de azért bólintok. Nem érzem magamat magabiztosnak, de egyszerűen képtelen vagyok nemet mondani neked. Csak a kezedért nyúlok, ujjaimat a tieid közé fúrom és feszengve elmosolyodom. Túlságosan nagy hatással vagy rám ahhoz, hogy leállítsalak, meg amúgy sem akarom, hogy tudd tényleg beijedtem, csak nem azért amiért te gondolnád.

Nevetve fogadom az évődésed, majd úgy teszek, mint aki nagyon gondolkodik valami köztes megoldáson. - Mit szólnál ahhoz, hogy együtt töltjük? - Van ennek valami meghitt felütése, amit nem terveztem mögé. Együtt. Már maga a szó is olyan bizalmasan hangzik, pedig hidd el, hogy ezt a részét kivételesen teljesen ártatlanul, fizikai értelemben értem. Te + én = együtt. Úgy látszik, már a saját fantáziám sem tudja igazán, mégis mi a fenét akarok tőled, csak annyiban biztos, hogy az messze több egy munkakapcsolatnál.
- Naa, ne sérts meg! - háborgom, ám ez is színjáték csupán. - Még csak most leszek ötven. - ugratlak. Imádom a humorod, mondtam már? Annyira váratlan és ízléses és fordulatos, és mindig a lehető legjobb helyen talál el. Egyszerűen szerelmes vagyok a humorodba, ha tehetném, rádión hallgatnálak éjjel-nappal és sosem szomorkodnék.
Egy pillanatra megáll bennem az ütő, mert szokásom elég megkérdőjelezhető alsókat hordani, amin különböző mesefigurák vagy tűzoltóautók díszelegnek... De szerencsére ma épp egy normális, kockás darabot vettem fel, így annyira nem stresszelem magam halálra azon, hogy egy szál alsóban látsz. Láttál már egy szál törölközőben is... A tiéd láttán azonban elönt a pánik, nem azért, mert a tiéden fura minták lennének, hanem mert én viszont sosem láttalak még ilyen kevés ruhában téged, és igen, kicsit aggaszt, hogyan fogok reagálni. Istenem, Newt, elképesztő vagy... Zavarbaejtően, lélegzetelállítóan, vágygerjesztően elképesztő. Talán nem kéne ilyen célzottan bámészkodnom lefelé, de képtelen vagyok elszakítani rólad a pillantásom. Szinte azt is elfelejtem, hogy javaslattal éltem, míg meg nem fogod a kezem. Basszus. Összefűzöm az ujjainkat, szabad kezemmel a tenyereden simítok végig, hozzád hajolva lágyan megcsókollak. Mintha feszültnek tűnnél. Vajon te már...? Vagy te még...? Nem biztos, hogy tudom, hogyan kéne kezdeményeznem, ha te még soha. Vajon ez az egész elhamarkodott őrültség? Az biztos, hogy a munkahelyi házirendet elég sok ponton megsértjük éppen.
Nem szeretném, hogy feszengj, épp ezért nem is sürgetlek a mosdó felé. Lemászom az asztalról, igyekszem nem feltörni közben a csókot, feltéve, hogy te sem szakadsz el. Az ujjaidba kapaszkodom és nem teszek mást, csak az ajkaiddal játszom, a felsőbe harapok, finoman meghúzom, végignyalom, nyelvem bebocsátást kér, táncra hív, oda-odakap, hergel, hevít. Kézfejem külső élével az arcod, a nyakad, a vállad, a karod simítom végig, majd az oldaladon merőlegesen végigsimítva a derekadra marok, jobban magamhoz vonlak. Kissé szégyenlősen, de nagyon is vágyakozón markolok bele a fenekedbe, elsőre talán sután, nézd el nekem, nincs nagy rutinom, de aztán már sokkal bátrabban és pimaszabbul. Közben még mindig fogom a kezed, hüvelykujjammal lustán cirógatom a bőröd. Annyi ponton igyekszem ingerelni, ahányon csak tudlak, egészen addig, míg azt nem érzem, hogy ellazulsz és elolvadsz a karjaim közt. Csakis ekkor töröm fel a csókot és tapadok a nyakadra, az ízed egészen elbódít, mohón, hevesebben szívom meg a bőröd, apró, gyorsan tűnő foltot hagyva. Ajkaim bejárják a kulcscsontod ívét, felmásznak a torkodon egészen az álladig, az arcéled mentén kóstolnak végig, míg a fülcimpádra nem harapok.
- Newt... - A torkom száraz, hangom pedig karcos, de talán sikerül bele annyi érzelmet sürítenem, hogy halld, mennyire kívánlak. Ha ez nem is sikerül, éreztetni mindenképp éreztetem egyre bátrabb mozdulataimmal. Csípőm közelebb lököm, ágyékom kínzón a tiédnek feszül, erre válaszul felmorranok és erősebben markolom meg a feneked. Aztán megtollak a fürdőszoba felé.

- Tökéletes megoldásnak hangzik. - Egészen furcsán hat az együtt kifejezés, elvégre ötletem sincsen azzal kapcsolatban, hogy hányadán állunk egymással, csak abban vagyok biztos, hogy végérvényesen átléptünk egy határt, és ezt már nem lehet visszacsinálni. Többé már nem leszünk ugyan azok, mint a múltheti este előtt, a kapcsolatunk már sokkal szélesebb skálán képes elterjedni, ezer felé virágozhat és ezer szakadékot teremthet.
Csak egy vigyorral díjazom a humorod, elégtétellel tölt el, hogy partner vagy a szóviccemben, elégtétellel tölt el az is, hogy rá tudsz kontrázni, na meg az is, hogy már alig van rajtad ruha.
Egyszerűen nem tudlak nem bámulni, nem tudom a tekintetemet levenni rólad, pillantásom óvatos finomsággal simít végig testeden, különös óvatosságot és figyelmet szentelve alhasad ívére.
Meg szeretném kérdezni, hogy voltál-e már férfival, de úgy érzem, hogy anélkül is tudom a választ, hogy rákérdeznék, és ez feszültséggel tölt el. Mi lesz akkor ha neked ez nem fog bejönni, ha közben ráébredsz, hogy ez nem a te műfajod? Utána miként fogunk egymás szeme elé kerülni? Hogyan fogunk együtt dolgozni?
Megfeszítenek a kételyek, s most zavar először igazán, hogy csak felszínesen ismerlek, úgy is csak a munkám miatt, s ha nem lennél ilyen kifinomult, ha nem rezdülnél a rezdüléseimre, talán ki sem tudnék mászni az általam teremtett gödörből.
Csakhogy te jóval összetettebb vagy annál, minthogy ne reagálj rám, érintésed olyan puhává válik, hogy képtelen vagyok tartani saját feszültségem, egyszerre csak beleolvadok a csókunkba. A lábam jólesőn remeg meg minden érintésed nyomán, s mire a nyakamhoz érsz, már meg kell kapaszkodnom benned, félő hogy összeesnék máskülönben. Minden egyes érintésed felé ezernyi receptor kúszik, a bőröm jóleső borzongással nyugtázza csókjaid hevét, én pedig többé képtelen vagyok némán tűrni ostromodat. Ajkaim elnyílnak ahogyan önkéntelenül döntöm hátra a fejemet még jobban, hogy jobban hozzá férj a nyakamhoz, torkomból mélyről jövő nyögés kapaszkodik fel, s mire észbe kapok már, ki is szalad, majd sóhaj követi.
Csak rezignáltan fogom fel, hogy megszólítasz, azt is csak azért, mert a hangod elég karcos ahhoz, hogy ösztönösen érezni kezdjek valami alhasi rándulást a hangszíned miatt. Rád pillantok, lusta lassú pislogással, s ha tudnád, hogy a tekinteted mennyi mindent mesél el, hogy mennyi ki nem mondott dolog pihen meg szembogaraidban akkor belekapaszkodhatnál ebbe a pillanatba, hogy majd mikor nem lesz kedved hosszan beszélni csak előidézd magadban az érzéseket  amik kiváltottak mindent.
- Tudom.. - Felelek hasonló rekedtséggel, ajkaimat csukott szemmel nyalom meg ahogyan nekem nyomulsz, s ha voltak is bennem kételyek, mostanra ezer felé széledtek szét. Nem akarok aggódni azon, hogy mi lesz majd ha vége lesz, még el sem kezdtük igazán. Nem akarok aggódni azon, hogy mi lesz ha nem tetszik neked, még el sem kezdtük igazán, csak azt tudom, hogy azt akarom, hogy a torkodból mindig ilyen éllel szakadjon ki a nevem. Örömöt akarok okozni neked, véget nem érő boldog perceket, felszabadulást és feloldozást.
Szinte csak botorkálok a fürdőszoba felé, kezeim elnagyolt mozdulatokkal, sietősen tör be a helyiségbe, pillantásom a tiednek feszül, mintha csak még egyszer utoljára meg akarnék bizonyosodni róla, hogy tényleg engem akarsz. Aztán közelebb hajolok, futó csókot nyomok csak csóktól duzzadt ajkaidra, az ajtót talán túl nagy erővel lököm be, csapódása mégis háttérzajnak hat vágytól zúgó fülembe.
A falnak löklek, még talán el sem jutunk a zuhanyig, egészen neki nyomlak a hideg csempének, ajkaidról máris a nyakadra térek, majd mellizmaid kemény vonalát terítem be apró csókokkal.
Ujjam egészen magabiztosan siklanak le a hasfaladon, nem időznek el most a köldököd ívén, célirányosan törnek át alsód határvonalán, még csak bebocsájtást sem kérek, kezemet csak köréd fonom, kitapintom férfiasságod meredek ívét. Gyöngéd, lassú mozgásra indítom kézfejemet, kitapogatva, szinte gyakorolva, hogy milyen nyomást és intenzitást viselsz el, tenyeremet merőn égeted. Forró vagy és mérhetetlenül kemény, az ágyékom fájdalmasan feszül meg saját alsóm alatt, de még mielőtt te is hozzám érhetnél, már eléd is térdelek, erőszakosan rántom le rólad az utolsó ruhadarabot, hogy aztán engedély vagy bármi előjel nélkül a számba vegyelek.

Tudod? Honnan tudnád? Nem látod magad, nem látod kócos tincseid (részben nekem köszönhetően, ha!), nem látod, milyen jótékony kontúrba vonja alakod az iroda félhomálya, sem csóktól duzzadt szád, kipirult bőröd és nem érzed, már a látványtól milyen gyorsan, mégis mennyire elgyengülten ver a szívem. Hiszen én sem tudom. Fel sem fogom igazán, mit jelent ilyen hevesen érezni irántad, mit jelent testem ösztönös, azonnali reakciója. Lefestettem a fejemben egy forgatókönyvet, de ki tudja, mi lesz utána? Jelenleg nem gondolok ilyesmire, egyszerűen csak követem, amit az ösztöneim diktálnak, engedek a vágynak és igyekszem magammal rántani téged is. Veled valahogy nem érzem szükségét, hogy a lehetséges végkimeneteleken agyaljak, hiszen amikor ennyire közel vagy hozzám, képtelen vagyok másra fókuszálni, csak rád. Egyedül rád. Semmi más nem számít a világon.
Utat törsz befelé a fürdőbe, én meg elveszek a csókjaidban. Tollak-vezetlek, vagy csak lelkesen követlek? Talán mindegy is, te bevágod mögöttünk az ajtót, én meg a falra csapok háromszor, mire végre sikerül eltalálnom a villanykapcsolót. A jótékony fehérség beborít mindent, de lehunyt pilláim mögül szinte mindegy. Csak arra a két-két szívdobbanásra nézek fel rád, míg megerősítést adva összeakad a pillantásunk, majd ahogy a csempének löksz, képtelen vagyok elfojtani egy mosolyt. Egészen új oldalad mutatod, és hidd el, elmondhatatlanul örülök, hogy láthatom. Ez itt és most csak a miénk, te pedig az enyém vagy - beleremeg a lelkem a boldogságba, amit ez az egyszerű tény kivált belőlem. A kezem indulna is feléd, ha nem süllyednének egyre lejjebb a csókjaid és nem érezném meg ujjaid a férfiasságom körül. Érintésed annyira közvetlen és határozott, hogy megugranak a hasfalamon az izmok és a levegő is benn akad, majd ahogy markod mozogni kezd, összeszorított fogaim közt szívom vissza a levegőt és a csempére marok magam mellett. Ha eléggé letolod a nadrágom, akkor kilépek belőle és félrerúgom, érdeklődve figyelve, hogyan térdelsz elém. Az agyam hátsó, eldugott kis sarkában sejtem, mi fog történni, ám a látvány, ahogy elnyelsz, újraír minden gondolatot a fejemben. Kapaszkodót keresve futnak végig a fehér márványon az ujjaim, az érzés annyira forró, nedves és intenzív, képtelen vagyok csendben tűrni. Mély, öblös sóhaj szakad fel belőlem, és bármennyire is tetszik a látvány, lehunyom a szemem és hátrahajtom a fejem, nekikoccintva a csempének. Ki kell támasztanom magam, nehogy elzselésedett térdeim feladják a szolgálatot, így a kissé szemmagasság felett lévő polcba kapaszkodom bele egyik kezemmel, míg a másikkal a hajadba túrok. Nem akadályozlak a mozgásban, csak megmarkolom a tincseid és halkan szisszenve jelzem, őrülten jó, amit csinálsz. Egy kicsit talán furcsa, hiszen most először... De nagyon jó.
Nehezemre esik nyugton maradni, csípőm néha öntudatlanul meg-megmozdul, aprót lökök előre, csak hogy mélyebben és jobban érezhesselek, de igyekszem uralkodni magamon és téged sem megfojtani. Szégyellnem kéne magam, amiért ilyen gyorsan és ilyen keményre duzzadok attól, hogy egy férfi izgat? Színtiszta kéjen és gyönyörön kívül mégsem érzek mást - csak forróságot. De komolyan, ki tekerte fel a termosztátot? Menten elolvadok! Fogalmam sincs, percek vagy órák telnek-e el, de sürgetően hamar megérzem a bizsergést, a görcsbe rántó, egyre közeledő gyönyör előjeleit, és nagyon nem szeretnék még révbe írni, nem így, nem most. Biztos vagyok benne, hogy lüktetésemből te is sejted. Nem jönnek nyelvemre a figyelmeztető szavak, cserben hagy a beszéd, így inkább a karod alá simítok, gyengéden, mégis határozottan húználak fel magamhoz, hogy tovább toljalak, ám valószínűleg csak a kabin oldaláig jutunk, melynek most én döntelek neki. Szemedbe nézve habozok egy pillanatot, de aztán gondolkodás nélkül csókollak meg, hevesen, beindultan, közben vakon lesimogatom rólad az alsónadrágot. Könnyed mozdulattal fordítok ismét rajtad, mellkasommal a hátadhoz simulok, felveszem gerinced ívét, körvonalunk eggyé válik, ahogy a hasfalad átfogva magamhoz szorítalak. Merevedésem félgömbjeidnek feszül, és Isten legyen rá a tanúm, mennyire őrülten kívánlak, ám fogalmam sincs, pontosan mit és hogyan kéne tennem. A szerepeket eldöntöttem, őszintén szólva - és erre nincs mentség, bocsáss meg - eszembe sem jut, hogy lehetne másfajta felosztás is, egyedül csak a procedúrában nem vagyok teljesen biztos, így kérdőn pillantok rád, áthatón, apró csókot lehelve a füled tövére, a nyakadra közben. Tenyerem szétterül az alhasadon, még nem döntöttem el, meg kéne-e érintenem, így egyelőre a combod belső ívét és a hasad lágyabb részeit simogatom.

Vadi új vagy, ismeretlen és forró. Csupa lüktető ér és merevség. Csupa ismeretlen izgalom. Lehunyt szemmel próbálkozom, nyelvemmel simítlak végig lágyan, ismerkedő éllel, így igyekszem kitapogatni minden formát és ívet, hogy később majd az ágyban fekve is rád gondolhassak. Óvatosan bánok veled, csak próbálgatom, hogy mi vált ki belőled izgalmat, mi az amitől az idegek végig zongoráznak a testeden, mi az amitől kicsit keményebbé válsz, mitől löksz előre a csípőddel, mikor marsz majd a hajamba. Szinte türelmetlen szívdobogással várom, hogy megtaláljam a  tempót és az intenzitást, a szorítás mértékét és a behatolás mélységét amivel a testeden megannyi öntudatlan reakció bontakozik ki, s csak megkönnyebbülve konstatálom, hogy ujjaid a hajamba csúsznak, felnyögök ahogyan végigszántasz ujjbegyeiddel a fejbőrömön, és ha rám markolnál, ha az ujjaid erőszakosan belém marnának, ha a kezeddel te adnád meg a ritmust amire szükséged van, hát én készségesen teljesítenék neked bármit. Tulajdonképpen meglepően jól esik, hogy nem finomkodunk, hogy nem akarsz lágy lenni és erőltetett. Igazán erre van szükségem, hogy sóhajts és mélyebbre lökd magadat bennem, hogy eltereld minden gondolatomat ami nem ide illő, hogy kiköveteld a figyelmemet magadnak, hogy önző légy és csak magaddal törődj.
A tenyeremmel rászorítok férfiasságodra, kicsit meggyorsítom a tempót, kicsit változtatok a szorításon, egek, hogy én mennyire szeretném, hogy elélvezz, hogy a számba robbanj, hogy ténylegesen megízlelhesselek. Mélyebbre eresztelek magamba, az egyre hevesebb lüktetésedre csak a combjaidba kapaszkodom, szinte sürgetlek, hogy mozogj bele, hogy add át magad az érzésnek, hogy ne törődj senkivel és semmivel, mert ebben a pillanatban csak te számítasz. Csak te és senki más. Nem akarom, hogy most velem törődj, nem akarom, hogy elmozduljunk amíg ki nem teljesedsz, de te remegő térdekkel valahogyan mégis csak felhúzol magadhoz, pillantásom pedig csalódottan siklik vissza ágyékod ívére.
Megnyalom a számat, intenzíven érzem még az ízedet: pézsma és légy keserűség, s ha lehetne, biztosan megvesznék tőle. Türelmetlenül akarom újra érezni, türelmetlenül vennélek újra és újra a számba, s ezen még a csókod sem segíthet, pedig az is követel, kérlel és parancsol, én meg csak megadom magam neki, neked. Óvatlan léptekkel tolatok, hátfalam egészen nekiütközik a zuhany falának, mely hangos robajjal remeg meg a keretben, mégis csak háttérzajnak hat szívem vad szimfóniájában.
Lihegve hagyom neked, hogy megfordíts, testem önkéntelenül rándul egyet ahogyan a hideg felületnek nyomsz, tökéletes kontrasztot alkot a belőled áradó forrósággal.
Teljesen neked feszítem magamat, hátamat félkör ívre hajlítom, fenekemet egészen neked nyomom, s türelmesen várok, hogy belekezdj, hogy nekem ess, hogy azt tégy amit csak akarsz velem. Nem ellenkeznék, egy pillanatra sem ágálnék bármi ellen, te mégis csak bizonytalan feszülsz nekem, kezeid is csak bizonytalan simulnak hasfalamra s ágyékom ebbe folyton beleremeg.
Megfordulok, hogy veled szembe kerüljek. Észveszejtően közel vagy hozzám, leheleted cirógatja a bőrömet, a belőled pulzáló vágy szinte szétszakít.
Pillantásommal kutakodva keresem a tiedet, nem is igazán válaszokat akarok, inkább csak megnyugvást adni, feloldozást.
- Nem baj ha még nem állsz készen. - Tenyeremet az arcéledre simítom, onnan pedig végig a szád ívén, ujjaim megérintik ajkaid forró ívét. - Engedd, hogy... - S a mondat befejezése nélkül hajolok csak közelebb, futó csókot nyomok csak a szádra, s ha beleegyezel, ha arrébb lépsz, hát én újfent eléd térdelek, s addig el sem engedlek amíg meg nem érzem élvezésed.

Hiába nézed ki belőlem, hogy egyetlen mosolytól tapadnak rám a nők, elég rég volt, hogy ilyen intim közelségbe kerültem bárkivel is. Mióta kineveztek az állomás élére, annyi munkám lett, hogy sem időm, sem energiám, sem igényem nem maradt ilyesmire, teljesen más dolgokkal volt tele a fejem, a baleset után pedig bele kellett szuszakolnom magam az apa-szerepbe. Csak azóta éhezem erre a túlrobbanó szexuális feszültségre, mióta ismerlek - te hoztad be az életembe és úgy vettem észre, csak veled működik egyelőre.
Nehéz ellenállni a kísértésnek, hogy itt és most kiteljesedjek, de az túlságosan gyors lenne, túl önző és túl egyszerű, márpedig én a túlbonyolítás híve vagyok és szeretem jobban elhúzni a dolgokat. Igaz, hogy a helyet és az időt figyelembe véve talán bölcsebb lett volna a gyorsabb megoldást választani, de úgy ismersz engem, mint aki annyira bölcs lenne? Ha már józanságunkat eldobva valami őrültségre adtuk a fejünket (legalábbis eléggé meggondolatlan, főként az ösztöneink vezérelte húzás volt, be kell látnod), akkor minél többet ki szeretnék hozni belőle és ahelyett, hogy ezt magamra fókuszálva tenném, inkább téged akarlak jobban megismerni. Olyan új ez az egész, emberből vagy te is, mégis olyan óvatosan, ismerkedve érintelek, mintha csak most fedeznék fel mindent, ami veled jár. A bőröd puhaságát, a csókod ízét (ahhoz képest, hol jártál az előbb, egyáltalán nem kellemetlen így megcsókolni), a hajad illatát, tested kemény és lágy pontjait, az erogén zónákat. Élvezem a felfedezést. Mindketten őrülten vágyunk a másikra, csakhogy ezúttal én leszek az erősebb és nem engedlek addig, míg ki nem csaltam belőled a legfelsőbb, legédesebb oktávot, mert, talán furcsa módon, ez valahogy örömmel és elégedettséggel tölt el engem is, jóleső melegséggel.
Ne hidd, hogy beijedtem! Nem azért habozok, mert ne akarnám átszakítani azt a keskeny határt köztünk (Kit ámítok? Nem hiszem, hogy az eddigiek fényében beszélhetnénk bármifélre határról, és őrülten jól esik, hogy ez így van. Vajon lehetnék még ennél is közelebb? Mindegy, hogyan fokozzuk a pillanatot, egyre csak azt érzem, hogy nem elég, még több kell belőled.), pusztán csak, jó, egy kicsit inába szállt a bátorságom. Oké, hogy látott már hasonlót a kezem, de az mégis csak a sajátom, ismerem a saját ritmusom, a saját ízlésem, a tiédről viszont fogalmam sincs és azok után, milyen csodákat élhettem át a szád által, nem akarok bénázni. Előtted nem. Azt szeretném, ha rögtön profi lennék és eldobnád az agyad tőlem, ez a megfelelési kényszer pedig maga alá temet, amit te ki is használsz, hogy szembefordulj velem.
Fejben serényen mondogatom, hogy viselkedj, Ethan, viselkedj, de ahogy megérzem az ujjad az ajkamon, kajánul megrándul a szám és merev szemkontaktust tartva veled finoman bekapom a hüvelykujjad bügykét. Épp csak a nyelvem hegyével érintem, mielőtt elengedném, hogy helyet adhassak a csókodnak. Látom és hallom, milyen serényen mennél újra lefelé, ami egy kissé hízelgő ugyan, de nem lépek hátrébb, sőt, épp csak közelebb húzódom, hogy ismét érezhessem a bőröd az enyémen. Végigfut a libabőr rajtam, ahogy fájóan vágyakozó pontjaink összeérnek öltájon, kicsit még rá is játszom, szándékosan úgy simulok hozzád. A kezed pedig, ha még az arcomon pihen, könnyű célpont nekem: megfogom és a kabin oldalának szegezem.
- Nem. - Egészen kicsit (borzasztóan) élvezem, hogy nyíltan ellent mondhatok neked, viszont igyekszem olyan hangszínt megütni, hogy ne csengjen túl bántón. Értékelem a gesztust, de ez most nem csak rólam szól, hanem kettőnkről, és ideje, hogy te is kapj belőle valamit. Úgyhogy nem, a térdelésre tedd javaslatod határozottan visszautasítom és a csuklódnál fogva még a falhoz is szegezlek, nehogy magánakciózni kezdj nekem. Közelebb hajolok, úgy tűnhet, meg foglak csókolni, de az utolsó szívdobbanás előtt kitérek csábítóan duzzadt ajkaid elől és a nyakadba temetkezem. Gonosz játékot játszom.
Nem akarom, hogy elfeledkezz rólam, hogy visszabújj a munkakapcsolat mögé, hogy esetleg lerázd az itt történtek emlékét magadról, ezért apró, ám tartós foltot szívok a nyakadra, csókokkal enyhítve az esetleges kellemetlenségét a mementónak. Míg azzal foglalatoskodom, hogy maradandó emléket hagyjak rajtad, tenyerem leválik a kezedről és elindul lefelé, lassan zongorázik végig a törzsed mentén, ismerkedve tested dallamával. Combjaid közé kúszva ezúttal határozottan markomba zárom merevséged, ujjaim apró simításokkal, enyhén pulzálva ismerkednek hosszoddal, vastagságoddal, bőröm szinte ég forróságod alatt. Markáns mozdulatokkal kezd el liftezni a csuklóm rajtad, feszes tempóm változó ritmust üt, hol lassabb vagyok, hol gyorsabb, attól függően, hangod, légzésed milyen tónusokban változik.
Elsőre túlságosan lefoglal, amit altájékon művelek, így megfeledkezem minden másról, ám aztán lassan visszakapcsol agyam multifunkcionális része és hátrahajtom a fejem, elhúzódva tőled annyira, hogy láthassam a reakciód, visszajelzést lophassak magamnak arról, sikerül-e a kívánt hatás. Be kell harapnom az alsó ajkam, annyira vonzónak talállak így, hogy nem is tudlak sokáig figyeli, kénytelen vagyok közelebb hajolni, több ponton érinteni egyszerre. Nyelvem ábrákat rajzol a bőrödre, csókjaimmal bejárom az egész mellkasod, míg eltalálok az ajkadhoz, hogy csókba vonjalak.
Mintha csak most eszmélnék rá, hogy hol is vagyunk, elhúzom melletted a fürdőkabin ajtaját, de egyelőre még nem sürgetem, hogy bemenjünk, ahhoz teljesen lekötöd minden figyelmem.

Valamiért azt várom, hogy engedelmesen hátrább lépsz, hogy beadod majd a derekadat és hagyod, hogy kielégítselek, így hát meglep ahogyan a mellkasodból kiszakad a határozott ellentmondás, csak a tekintetedet keresem kérdőn. Tudni szeretném az okét a dolognak, tudni szeretném, hogy mire vágysz, hogy mit szeretnél és, hogy miért nem hagyod, hogy a vágyaid kerüljenek előtérbe.
Csak halvány vágytól elnyomott mosoly kúszik az arcomra ahogyan a csuklómra fogsz, s én ellenkezés nélkül hagyom, hogy egészen nekipréseld a mögöttem lévő falnak, még bátorítón fel is sóhajtok, hogy egészen biztos lehess benne, hogy tetszik amit csinálsz. Boldogan adom át neked a teljes irányítást, éhes pillantással figyelem ahogyan az ajkaid egyre közelebb és közelebb kerülnek, a szám megremeg csókodra várva, s csak csalódottan nyögök föl, mikor végül mást választasz.
Félrehajtom a fejemet, hogy eléggé hozzáférhess a nyakamhoz, lehunyt pillantással mocorgok alattad: a csípőm önkéntelenül is hozzád lököm közelebb, a hátam ívbe feszül a vágytól, a sóhajaim pedig egyre hangosabbá válnak.
Meg fognak hallani minket ha így folytatod. Nem fogok bírni magammal, ha így folytatod. Egyszerűen képtelenség az ostromodat csendben tűrni, egyszerűen képtelen vagyok kontrollálni magamat az ösztönösség jótékonyan veszi át az irányítást a józan ész fölött.
Beleremegek simogató érintésedbe, lüktetek minden egyes mozdulatodtól, s félő hamarosan felrobbanok, ha nem teszünk semmit. Türelmetlen vagyok és akaratos, sóhajaim és nyögéseim biztosan erről árulkodnak mikor végre markodba fogsz. Fejemet olyan elégedetten döntöm hátra, hogy az nekicsapódik a zuhanykabin üveg ajtajának, s az remegve cseng keretei között.
Érdekes, hogy minden más eltörpül  a vágy mellett, nem igaz? Én már el is felejtettem, hogy hol vagyunk, hogy ez nem a te házad, s nemisi az enyém, hogy nem ketten vagyunk az épületben hanem legalább egy tucat másik ember ténykedhet körülöttünk, hogy talán nem helyes ezt itt és most tennünk? Csak hát ha véletlenül eszembe is jutna, hogy talán le kellene állnunk, már nem tudnánk. Olyan elemi erővel feszít az irántad való vágyakozás, hogy képtelen vagyok bármi másra koncentrálni. A testem fókusz vesztetten koncentrálódik markod középpontjába, s lüktetve vár a tökéletes befejezésre.
Én csak morgok és nyögök alattad, tökéletesen tudatodra adva, hogy amit csinálsz az több, mint tökéletes. Még az sem zavar igazán, hogy a kellő síkosítás nélkül, a tenyered szárazan dörzsölődik rajtam, kifejezetten jól esik a durvaságod.
Tenyeremmel kapaszkodót keresek, végigtapogatom a mögöttem lévő falat, végül pedig alkarodba marok erőszakosan, akaratlanul mélyesztem ujjbegyeim hegyét a bőrödbe.
Kegyetlen dolog kettős támadást indítanod ellenem, csókjaid nélkül is majd megvesztem érintésed alatt, így viszont, már képtelen vagyok bármire is gondolni rajtad kívül. Tenyerem tovább siklik rajtad, s egészen a hajadba mar, s mikor végre megcsókolsz, sokkal vadabb tempóban mozgok, már mint te.
Kapkodva tolatok be ahogyan megnyitod mögöttem a bejárót, egy pillanatra félrenézve nyitom meg a csapot, hirtelenjében a szívem még nagyobbat dobban, mint eddig mikor a hideg víz először érint. Arra szántam, hogy megoldja folytonos izzásomat, de csak még jobban feltüzel.
Elszakítom magamat tőled, s hátat fordítva egészen hozzád simulok. Nedves testünk forrón feszül a másikénak.
A tenyerembe köpök, hogy legalább valami kenést adjak magunknak, s előbb téged nyálazlak be, majd magamat.
Nincs bennem annyi józan ész, hogy rávezesselek bármire, jelen pillanatban gondolkodni sem tudok már, nemhogy hosszan és összefüggően beszélni, úgy a tudtodra adni, hogy mit hogyan kellene.
Majd megbirkózom a fájdalommal, majd elfojtom a fájdalmas nyögést, csak cselekedj

Határozottság ide vagy oda, kérdőn kutatom megjegyzésem után az arcod, hogy lássam, nem mentem-e túl messzire, nem látok-e rajtad bármit, ami megállásra késztethetne, de halvány mosolyod elűzi az aggodalmam. Hangod jó iránymutató, imponál, hogy ennyire el mered engedni magad mellettem, a hangerődön pedig készséggel tompítok olykor-olykor, számat a tiédre tapasztva; amúgy meg a legkevésbé sem érdekel, mi szűrődik ki mindebből az ajtón túlra. Ahhoz már nem vagyok eléggé józan, hogy ilyesmivel foglalkozzak, főleg, miután végre átlépem az eddig csak óvatosan kerülgetett határt és megérintelek.
Különös érzés, hogy egy másik élő, lélegző forróság lüktet a markomban; tényleg biztos voltam benne, hogy az irántad érzett, összes titkolt és felvállalt vonzalmam ellenére furcsa lesz eleinte ez az egész, ezek az első, ismerkedő taktusok - mégsem az. Szokatlan, de a legkevésbé sem furcsa, szinte már szégyellem magam, olyan könnyedén kapok rá az ízedre (bizonyos alapvető gesztusokról megfeledkezve, úgyhogy azért illendő lenne majd felzárkóztatnom magam a témában) és olyan örömmel tölt el látni az élvezetet az arcodon, hallani a robbanásra kész gyönyört a hangodon. Nem csak fizikailag, de lelkileg is kielégít. Talán aggódnom kéne, amiért ennyire ösztönszerűen, zsigerből fakad minden mozdulatom, de esküszöm, jelenleg képtelen vagyok racionálisan átlátni a helyzetet. Igazad van, tényleg minden más eltörpül a vágy mellett.
Vad mozgásodtól jólesőn liftezik a gyomrom, ágyékom fájdalmasan feszül, és mintha eddig nem lett volna nyilvánvaló, úgy csap belém a felismerés, mennyire kívánlak. Basszus, tökéletes vagy... - A szádba szeretném motyogni, de olyan hevesen és mélyen járok benned, hogy valószínűleg megreked a torkomon a vallomás. Pedig annak látlak, hibátlannak, tökéletesnek, görög istenek által faragott mesterműnek (oké, ezt biztos, hogy soha az életben nem fogom hangosan kimondani). Lehetséges, hogy máris beléd estem?
Türelmetlenül tollak be a kabinba, közben pedig sikerül a nagy sietségben megbotlanom. Foglak, nehogy megüsd magad és megtartom magamat is, csupán a tervezettnél kissé nagyobb lendülettel csattanunk neki a csempének, de annak hidegét érezve rögtön visszahúzlak magamhoz. Fogalmam sincs, mi ez a hirtelen támadt inger bennem, hogy mindentől óvjalak. Talán a csókod által gerjesztett, rózsaszín köd most érte el az agyamat és zuhant rá egészében - vagy talán a szándék mindig is ott volt bennem, most csak végre teret adtam neki.
A hideg víz váratlanul ér (tudom, a zuhany alatt állva számíthatna rá az ember), kicsal belőlem egy meglepett szisszenést és egy gyors pillantást - a csapot keresném, igazából, de kékem rabul ejted, így jóval lassabban találom meg a gombot és tekerek rajta kettőt a melegebb hőfok reményében, félig vakon, mert közben azt figyelem, hogyan csorog le a víz az arcodon és azt fontolgatom, melyik patakot lenne érdemes elsőként lenyalnom a nyakadról. Mintha olvasnál a gondolataimban, háttal fordulsz és szinte felkínálod a tarkód nekem, így ott kezdem, végigkóstolom a bőrödön legördülő cseppeket, fel egészen a füled tövéig, miközben tenyerem megpihen az oldaladon. Jóleső morranással tolom bele a csípőm a tenyeredbe, kábaságomban fel sem tűnik elsőre, min ügyködsz. Az agyam hátsó szegletében felugrik egy halovány kis figyelmeztető jelzés, hogy talán a választott módszer nem a legjobb és kimaradt néhány fontos lépcsőfok, amit nem szabadna átugranom, de te nem szólsz semmit, én meg túlságosan türelmetlen vagyok ahhoz, hogy kérdezzek. Annyi lélekjelenlétem még van, hogy egyszer én is ismét átnyálazzam magam, míg balom a gerinced mentén legördülő vízcseppek árjával szemben felvándoron a hátadon. A tarkódra fogva, finoman megdöntelek előre, közben már eligazítom magam a félgömbjeid közt. Kitörlöm a vizet a szememből és enyhe, óvatos nyomással elindítom a csípőm, majd az ellenállásnak fokozatosan nekifeszülve áttöröm magam, eggyé olvasztva sziluettünket. Önkéntelenül is felnyögök, ahogy szűken körbefogsz, nem számítottam ekkora szorításra, pedig még csak alig a hegye van bent, mégis meg kell torpannom néhány pillanatra és összeszednem az önuralmam. Nem akarok fájdalmat okozni, sem pedig idő előtt robbanni. Nem is tudnék mondjuk sokkal gyorsabban haladni, őrületesen szűk vagy. A csípődnél fogva, apránként húzlak magamra, ellentétesen feszülve neked, míg másik kezem a combodba marva kapaszkodik.
- Newt... Basszameg... - Csak az én testem lángol, vagy túl melegre állítottam a hőfokot? A pára megtapad a kabin falain, eggyé vált sziluettünk jótékony homályba borul. Alig kapok levegőt, de tudom, hogy ez nem a víz miatt van, hanem miattad. Te váltod ki belőlem ezt a heves reakciót és, meg az a semmihez nem hasonlítható érzés, ahogy egyre mélyebbre hatolok benned. Homlokom a tarkódon puffan, kimerülten fújtatok, pedig épp csak háromnegyedig vagyok benned, de nem feszítelek tovább, rövid szünetet tartva karollak át, gerincem felveszi a tiéd ívét, a hátadhoz bújok, tenyerem bejárja vízfoltos mellkasod, megpihen valahol a szíved felett, míg a másik a combjaid közé siklik, férfiasságod köré simul. Kérdőn mormogok a füledbe, szavakat formálni ugyanis nincs erőm, szomjasan csókolom le a cseppeket a nyakadról, válladról. A kérdésemet betudhatod bárminek: jól vagy-e, bírod-e, folytathatom-e, mozoghatok-e, szeretsz-e (jó, lehet, ez nincs is a listán, csak én fantáziáltam oda) és amint a legkisebb helyeslést adod vissza bármelyikre is és amint a légzésünk elkezdett egymásra hangolódni, hátrahúzom a csípőm és visszalököm, hátra és vissza, lassan, ringatva, aztán keményebben, ütemesebben, csattogva, míg rá nem állok egy nekem tetsző ritmusra és mélységre, és fel nem lazítalak annyira, hogy még mélyebbre engedj.

Mélyeket lélegezve türelmesen várom, hogy a csókjaid lassan eltűnjenek, s végre igazán magamban érezhesselek. A nyakamat persze készségesen fordítom úgy, hogy a szád a lehető legjobb szögben érinthesse, sőt még lehunyt szemmel újból és újból beleremegek nyelved forró simításaiba, miközben titkon már egészen arról képzelgek, hogy milyen lesz amikor belém akarsz feszülni.
Kicsit türelmetlenül tolom magamat még jobban neked, kicsit noszogatni akarlak, hogy cselekedj, vagy mindketten felrobbanunk vágyunk kereszttüzében, majd mikor végre megteszed, visszatartott lélegzettel, talán kissé tartva is tőled várom, hogy megérkezz.
Szorosan hunyom le a szememet, homlokomat egészen a hideg csempének nyomom, eldönteni sem lehetne már, hogy a burkolat az én homlokomtól nedves vagy a minket körülvevő párától, csak azt tudom, hogy éles fájdalommal nyilallsz belém, hogy nagy vagy és mindent szétfeszítő, hogy egy pillanatra úgy hiszem ellenkezni fogok, aztán megadva magamat a vágy hullámainak, inkább csak némán tűröm lassú behatolásod. Az ajkaimba azért elég erőszakosan harapok be, hogy még véletlenül se nyögjek föl panaszosan, túlságosan félek, hogy visszariasztana ezt téged, hogy félve visszavonulót fújnál és a bocsánatomért esedeznél, még talán a szemembe sem mernél nézni.
Magamban elszámolok vagy tízig mire sikerül hozzád szoknom, bassza meg Ethan, ismétlem magamban kimondott szavaidat, megcserélve nevünket. A tenyereimet eléggé ökölbe szorítom ahhoz, hogy az ujjperceim megfehéredjenek míg majdnem magamba fogadlak. Már nem érzékelem a körülöttünk lévő világot, elfelejtem, hogy éppen a tűzoltóságon vagyunk, elfelejtem, hogy nem csak te és én létezünk a világon, elfelejtem azt is, hogy az irodádból nyílt ez a fürdőszoba, már a kettőnkre érkező vizet sem érzem, csak azt, hogy rémesen melegem van és már eldönteni sem tudom, hogy te vagy-e az oka vagy a ránk folyó forró víz, de oda sem nézve, kicsit a hidegebb felé állítom, s mire megérzem a testünkön végig folyó hűvösebb vízcseppeket, már egészen bennem vagy, egészen idesimulsz, egészen rám lihegsz, én meg egészen beleborzongok, és végre kényelmesebb ahogyan bennem vagy, végre, egészen bele tudom engedni magamat, már a testem sem feszül olyan görcsbe, csak készségesen nyögök-mormogok neked, s ahogyan mozogni kezdesz, úgy nyögök minden lökésednél. A hátamat ívbe feszítem, az ajkamat harapdálva nyögök kezed és bennem mozgó férfiasságod alatt. Hangosabban és hangosabban, úgy tolva magam, hogy neked minél kényelmesebb legyen a ki és bemozgás, hogy minél hangosabban sóhajt, mert igazán csak ez számít. Csak te számítasz.